Kevés jobb dolog van annál, amikor az ember megtalálja az életében azt, amit keres – legyen az egy hely, ember, környezet. DaniIndonéz megtalálta, ezért a boldogság. A szomorúságot más okozza.
„Már jó rég nem írtam Nektek, illetve a blogomat (180napindonezia.blog.hu) se vezetem, mert úgy éreztem, megtaláltam, amit kerestem Indonéziában, Lombok szigetén, így ami velem történik már nem „blogérdemes” téma.
Tulajdonképpen már rég szerettem volna írni Nektek, mert biztos, hogy sok érdekes sztorival tudnék szolgálni. A részletekbe nem mennék bele, csak nagy vonalakban: szerencsés voltam és jó emberekkel, jó időben találkoztam össze, ami ahhoz vezetett, hogy egy komoly, és ami számomra fontos, magyar üzleti beruházás részese lehettem itt, Dél-Lombokon.
Meg is házasodtam, indonéz a feleségem és nagyon jól érzem itt magam. Nem bántam meg, hogy megpróbáltam egy, az európaitól teljesen eltérő kultúrájú és felfogású világban élni.
Világjárvány Indonéziában
Ebben a nehéz és furcsa világjárvány-helyzetben azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy egy ilyen trópusi környezetben, valamennyire biztonságban és szabadon (a nagyvárosi környezethez képest mindenképp) élhetem a mindennapjaim.
Itt sincs kolbászból a kerítés (hogy egy gyenge közhellyel éljek), a jelenlegi helyzetet nagyon nehéz átvészelni itt is, pláne, hogy minden a turizmusra épül, ami gyakorlatilag megszűnt létezni és senki sem tudja, mikor térhet vissza.
Ennek ellenére mindenki igyekszik pozitívan és mosolyogva várni a „csodát”, mármint, hogy a lassan nullára fogyott turisták helyére mikor jönnek újak - ha engem kérdeznek, szerintem jövőre.
Talán év közepén vagy végén, de ha ezt mondom a helyieknek – ami jó esetben a realitás – úgy néznek rám, mint valami félőrültre, pedig sajnos ez a valóság.
Most nem panaszkodni akarok, mert ez nem helyi probléma, úgy látom, vannak ennél sokkal rosszabb helyzetben lévő országok és helyek bőven, szóval ez csak egy helyzetkép. A lényeg, hogy még talpon vagyunk, egészségesen és tudunk mosolyogni.
A magyar helyzet
Amiért írok az sajnos számomra árnyékolja, nehezíti a helyzetet és nagyon szomorúvá tesz – ez nem más, amit az utóbbi napokban olvasok és látok az Indexről.
Nem tudom, ti hogyan kapcsolódtok az Indexhez, de a hangvételből azt gondolom, hasonló a világnézet és most ti is hasonlóan éreztek, mint én.
(Disclaimer: sehogyan sem kapcsolódunk az Indexhez, sok más bloghoz hasonlóan a blog.hu felületét használjuk, ami jogilag szintén nem kapcsolódik az Indexhez, mert az Indamédia a tulajdonosa. A posztok a blog.hu szerkesztőinek döntéseként rendszeresen megjelennek az Index címlapján, amit ezúton is hálásan köszönünk – Határátkelő)
Az Index nekem a világ nyugati felével való kapcsolatot jelentette, a hiteles kapcsolatot, mindenféle külső befolyás és hatalomgyakorlás vagy nyomás nélküli kapcsolatot.
Éreztem, hogy a szívemből szólnak és annak, hogy itt élek, ez egy kapcsolati eleme is, ha értitek, mire gondolok. Az, hogy kihaénnem figurák irányítják és nyerészkednek Magyarországon, gyakorlatilag megváltoztathatlanul, egy jelentős oka volt a kitelepülésemnek.
Az, hogy egy gázszerelő nevén van az ország – ahogy Bödőcs Tibor fogalmaz, sajnos hibátlanul – szégyen és gyalázat, és ezt még 14 000 kilométerről is rossz nézni, a „korosodó, pocakos felcsúti Ramszeszről” nem is beszélve, hogy ismét Tibort idézzem.
Az sarkalt ismét írásra, hogy az Indexet is elvették, hiszen beleszartak a palacsintámba úgy, hogy azt hittem, megszabadultam ettől a társaságtól, már átvitt értelemben, mert a családom, a barátaim, Ti, mint számomra követendő fórum és értékadók, illetve nagyon sok jó ember még mindig ott él és én is mindig büszkén mondom az idetévedt külföldieknek, hogy MAGYAR vagyok.
Szomorú MAGYAR vagyok, hogy ez megtörténhetett, egy darab elveszett belőlünk ezzel, én úgy érzem, hogy sajnos változtatni ezen innen nem tudok, de ott helyben sem tud senki.
Követtem az eseményeket és innen is érzem annak súlyát, hogy gyakorlatilag az egész szerkesztőség felállt. Csak bízni tudok benne, hogy valahogyan összeáll ugyanez a csapat egy másik név alatt és továbbra is független információkhoz jutunk általuk.
Kívánom a legjobbakat nekik és nektek egyaránt, illetve minden hasonló cipőben járónak.
Ui.: Nem a blogon megjelenés ösztökélt erre az írásra, hanem a szomorúság, amit annak ellenére érzek, hogy boldog vagyok itt, még ezekben a nehéz időkben is.
Ki szerettem volna adni magamból ezeket a gondolatokat és úgy éreztem, ezt Nektek kell megírjam, ha megosztjátok, örülök, ha nem, akkor sem leszek ennél szomorúbb… remélem a HATÁRÁTKELŐ megmarad!!”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek