oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. április 11. 06:30,  Amerikában ragadva 153 komment

2020. április 11. 06:30 Határátkelő

Amerikában ragadva

Kevés kínosabb dolog van annál, amikor külföldiként az ember nem csak a munkáját veszíti el az Egyesült Államokban, hanem a vele járó munkavállalói vízumot is. Ráadásul jelen helyzetben az országot elhagyni is szinte reménytelen vállalkozás.

egyesult_allamok_uscis.jpg

Az egész világot jellemző felfordulás idején nem olyan ritkaság, hogy az ember elveszíti a munkáját, az Egyesült Államokban sem, ahol brutális iramban rugdossák ki az embereket a cégek.

Van a munkavállalóknak egy csoportja, amely nem csak a munkáját veszíti el, hanem vele a legális amerikai tartózkodást lehetővé tévő H1-B vízumát is. Ráadásul mivel szinte lehetetlen elhagyni az országot, ebből még nagyon komoly jogi bonyodalmak és kellemetlenségek is származhatnak – a kínaiak esetében mindenképpen – írta a CNN.

Munka, lakás - minden borult a semmibe

Tang Csen például 2014 óta él és dolgozik az Egyesült Államokban. H1-B vízuma idén jár le, így aztán az utazási cég, melynél szoftverfejlesztőként dolgozik a pennsylvaniai Fort Washingtonban, időben megkezdte nem könnyű eljárást, hogy megkaphassa a zöldkártyát.

A 33 éves nőben fel sem merült, hogy bármi gond lehet, olyannyira, hogy már lakást is vett magának Amerikában. Csakhogy a járvány miatt kirobbant válságban a cég március 13-án kénytelen volt elbocsátani (turisztikai cégként nem ez a legjobb időszak), ő pedig nem csak a munkáját és a fizetését veszítette el, de a vízumát is.

No és elveszítette az esélyt a zöldkártyára is, hiszen (most már csak volt) munkaadója nyilván nem fog ezzel foglalkozni.

Csapdában

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ha egy H1-B vízummal rendelkező elveszíti a munkáját, akkor a törvény szerint 60 napja marad arra, hogy vagy megváltoztassa státuszát (mondjuk turista vagy diák legyen) vagy találjon magának másik munkahelyet, ami hajlandó szponzorálni.

Ha egyik sem sikerül, akkor vagy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, vagy illegálisan túltartózkodnak. Utóbbi esetben ha ez 180 napot meghaladja, akkor ha kilép az országból, örökre megtilthatják a visszatérést.

Visszatérve Tang Csenhez, természetesen próbál munkát szerezni, de eddig nem sok sikerrel és nem túl optimista a jövőjét illetően. Így aztán beletörődött, hogy vissza kell térnie Kínába – csakhogy kiderült, hogy ez majdnem lehetetlen.

Áprilisra ugyanis már képtelenség repülőjegyet foglalni, mert a kínai hatóságok annyira tartanak a koronavírus-járvány újbóli berobbanásától, hogy rendkívüli mértékben lekorlátozták a külföldről érkezők beengedését.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy március óta csak heti 134 külföldről érkező járatot engednek landolni az országban, ami minimális töredéke a korábbinak és összesen napi 4000 ember léphet be repülővel az országba.

Az amerikai hatóság egyelőre semmit sem tesz

A H1-B az egyik legelterjedtebb munkavállalói vízum az Egyesült Államokban, csak az elmúlt 5 évben mintegy 900 ezret állítottak ki belőle. Lényege, hogy egyetlen adott munkaadónál lehet vele dolgozni, három évig érvényes, és egyszer még három évre meghosszabbítható.

Tavaly ez ilyen vízumok 15 százalékát kínai nemzetiségűek kapták az amerikai külügyminisztérium adatai szerint. Az amerikai hatóság (USCIS) egyelőre semmit nem tett azért, hogy esetleg lehetőséget adjon az ebben az időszakban lejáró vízumú külföldieknek a legális tovább tartózkodásra.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#Ablakomból �� #offenburg #germany #németország

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7515600548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2020.04.11. 08:13:56

A család biztos finom tobzoskapörkölttel várja majd ha hazaér.

Golf2 2020.04.11. 08:41:53

Pár év alatt lakás.Jól keresnek.

arncht 2020.04.11. 11:17:39

en ilyenek miatt nem mentem amerikaba... x evnyi munka utan eshet kutba minden egy varatlan esemeny miatt.

SzZoole 2020.04.11. 11:34:20

@arncht: “ en ilyenek miatt nem mentem amerikaba... ”

Ez alatt mit értesz, a kínaiak miatt, vagy a munka adó hozzá állása a munkavállalókhoz?

Mondjuk nem tudom, hogy mennyi idő után tudja a munkavállaló/munka adó elindítani a zöldkártya procedúrát.

arncht 2020.04.11. 11:42:55

@SzZoole: nehez legalisan kijutni, es utana is lebegtetnek egy helyzetben. egy kronikusabb betegseg vmelyik csaladtagnal meg teljesen lekozza a csaladot mindenfele ottani hatter nelkul.

2020.04.11. 12:06:11

@arncht: Adom.
@SzZoole: Az ember melózik, mert jó esetben azért ment ki, él egy közép-szinten, felépítve újra az életét, aztán jön egy ilyen helyzet, és lehúzhatja az életét a klotyón. Mondjuk, az amcsiknak nem kell járványhelyzet, hogy idióták legyenek, de ugyanez áll Ausztráliára is. A biztonságérzet hiánya nélkül gáz élni. Én anno, ezért mondtam le Ausztráliáról (az amcsik legutoljára a 80-as években voltak vonzók a szememben)

SzZoole 2020.04.11. 12:08:14

@arncht: nehéz, de nem lehetetlen.

Most, időmilliomos révén, vissza olvastam Viktor as Rayovac sorozatát. Ha jól emlékszem ő is 2014 körül indult meg az USA-ba IT-is végzetséggel és 2018-ra zöldkártyával és $165000/ év fizetést ért el 4 év alatt.

Szóval nincs lehetetlen csak tehetetlen :-))

arncht 2020.04.11. 12:10:58

@SzZoole: aha... Kikoltozesunk utan masfel evvel felesegemnel mellrakot diagnosztizaltak, ugy hogy ott voltunk a keteves kisgyerekkel. Megneztem volna mit csinalsz az usaban akarmilyen fizetessel.

SzZoole 2020.04.11. 12:29:53

@arncht: nem ismerem az élet történetedet, honnan is ismerném?

Én csak úgy általánosságban írtam, nem rád vagy akárki másra kivetítve :-)

SzZoole 2020.04.11. 12:35:55

@Pink Petsch: Ausztrália nem egyenlő az USA-val, szerintem :-)

Az olvasataim szerint, ott csak azokat szólították fel az ország/kontinens elhagyására, aki nem rendelkeznek önálló jövedelemmel és pernament állással, mint pl. a backpacker-ek, akik farmrol farmra járnak és dolgoznak, gyakorlatilag turista vízummal rendelkeznek, szerintem :-)

Arthamyr 2020.04.11. 12:41:53

@arncht: Ez a biztosításodtól függ, nem csak a fizetésedtől. Amiről egyébként már írtak többször is, és talán itt is volt/van pár rendszeres hozzászóló (akár a @SzZoole: által említett Rayovac is), akinek ezt is fedezte volna a biztosítása. Az amerikai egészségügy jobb, mint (szinte?) az összes európai, csak jó biztosítás és/vagy sok pénz kell.

Annak meg, hogy akiről a poszt szól, megszívta, elsősorban az az oka, hogy az egész utazós biznisz alól kihúzták a szőnyeget, így ezek a cégek kb. annak örülnek, ha megmaradnak, nyilván szabadulnak minden olyan alkalmazottaktól/beszállítóktól, akitől könnyen tudnak. Ok, a helyzetén tényleg ront a vízumos gecizés, de kínaiként Európában is kb. ugyanúgy megszívta volna, és az USA-ban sokkal magasabb fizetések és kedvezőbb az adózás is, tehát alapvetően jobban áll, mint akkor, ha valahova ide jött volna. Max. annyit csinálhatott volna jobban, hogy nem ezen az üzleti területen helyezkedik el, de azt meg ki látta előre, hogy világjárvány jön? Ha ez nincs, továbbra is virágzik a cég és ömlik a pénz.

gabors 2020.04.11. 12:45:20

nagyon salnalom Csen-t ....

vissza kell mennie .. .abba csodalatos virus mentes "china"-ba

............es mit csinalt az elmult 6 evben ???

SzZoole 2020.04.11. 12:50:06

@Arthamyr: igen van egy pár értelmes kommentelő az USA-ból, Zsuzsi, FutureFry, kék madár, meatloc, zöldzeller, meg néha Gábor is, ha éppen tiszta pillanatában kapjuk el :-))

Azt akartam ezzel mondani, hogy én sem magamtól vagyok ilyen “okos“, hanem a fentebb említettek által irt posztok és kommentekből :-)

Csodabogár 2020.04.11. 13:02:04

@gabors: Ti hogy álltok vírusilag? Elég ronda képek voltak itt New York cityről.:-(

Csodabogár 2020.04.11. 13:09:25

@Arthamyr: Nos ebben a legjobb egészségügyi rendszerben erősen kételkedem, hacsak nem mondjuk a Trump család ellátásáról vagy a hozzájuk hasonló milliomosokról van szó. Már a biztosítás is elég gáz, ha más államba költözöl, kezdheted előlről meg ilyesmik. Nem csak emberem élt ott 45 évet, de ma is élnek ott barátaim. Kórházi számlák a milliókat közelitik és akármilyen jó a biztosításod, vitatkozhatsz velük rendesen, hogy mit fizetnek és mit nem.
Most meg mikor oda ért a vírus, igazán nem remekelt az a nagyszerü eü amiről te beszélsz.

2020.04.11. 13:10:43

@SzZoole: Perszehogy nem egyenlő. Ausztráliát nem is a mostani helyzet miatt említettem, hanem a vízumkötelezettség miatt.

SzZoole 2020.04.11. 13:15:47

@Pink Petsch: “ Mondjuk, az amcsiknak nem kell járványhelyzet, hogy idióták legyenek, de ugyanez áll Ausztráliára is. A biztonságérzet hiánya nélkül gáz élni.“

Lehet ezt értettem félre :-))

2020.04.11. 13:26:39

@SzZoole: Nem, én írtam félreérthetően.

gabors 2020.04.11. 13:26:42

@Arthamyr: ". Az amerikai egészségügy jobb, mint (szinte?) az összes európai, csak jó biztosítás és/vagy sok pénz kell."

igy van !!!!

ha csinnek meg biztositasa sem volt akkor mi f@szt keresett az USA-ban???

csak kerdezem most veszi eszre ???

2020.04.11. 15:53:08

@gabors: Khm, ha jól értettem, nem az a baja, hogy nincs betegbiztosítása, hanem az, hogy megszűnt a munkája -ami gáz-, lejárt a vízuma -ami még nagyobb gáz- és plusz gyakorlatilag fogoly az Államokban, mert annak szervei impotensek -ez pedig a legnagyobb gáz.

blackhairlady 2020.04.11. 16:26:58

@Pink Petsch:
Ha az amcsik nem vonzóak a számodra akkor mi a jó büdös francert játszottak a zöld kártya lottón? Ráadásul nyertél is, amit visszautasítottál, így elvetted a lehetőséget olyantól aki akar ölni is tudna, hogy kijusson.

Arthamyr 2020.04.11. 16:38:48

@Csodabogár: Ok, kételkedjél. :)
"Most meg mikor oda ért a vírus, igazán nem remekelt az a nagyszerü eü amiről te beszélsz." - Nem értem, hogy ez hogyan is van ellentmondásban az én hozzászólásommal? Ugye arról volt szó, hogy jó biztosításod/sok pénzed van, akkor jó az eü. Az már egy másik kérdés, hogy az amerikaiak nagy részére egyik sem jellemző. :) Még azt is el tudom képzelni, hogy ott egy frankó biztosítással pl. egy idősebb embernek jobbak az esélyei, mivel az európai szocialista ellátórendszerben hátra priorizálják, mert kisebbek a túlélési esélyei, meg öregebb meg mittomén, ott meg talán a pénz beszél. Hangsúlyozom: el tudom képzelni, nem néztem utána. De felőlem abban kételkedsz, és azt gondolsz, amit akarsz. Apropó, tettél már panaszt valakinél az "emberi jogaid" miatt, amikhez ragaszkodsz? :D

Bredpitt Monika 2020.04.11. 16:41:53

Elso gondolat: The Terminal ,Tom Hanks szereplesevel , aki mar tul van a betegsegen es kicsit viccelodott, hogy a corona markaju irogepet nem fogja szeretni.....

de viccen kivul, mar ket ember is van aki megfertozodott kozeli ismerosok, az egyik lanyom unokatesoja new jerseyben, idos otthonban dolgozik es szurik oket, ket hete lett pozitiv, de jol van, nincsenek tunetei (maradjon is igy), otthon van karantenban, sogornom, az anyukaja a Lidlben dolgozik, fizetik neki a ket het karantent, de tesztet nala nem sem csinaltak....

a masik pedig egy kolleganom, hetfon derult ki, akkor azt mondta, hogy harom hete beteg es volt egy het , amikor annyira rosszul volt, hogy kihivta a mentot is......

most nem tudom mi van vele (nem en beszeltem vele) aki hivott, ,azt kerte ne mondjam el senkinek (hat ez most nem sikerult, bocs), az sem derult ki, hogy lett e teszt csinalva nala.....vagy csak kozosen rajottek az allapota alapjan a mentosokkel

Bredpitt Monika 2020.04.11. 16:43:34

@blackhairlady: jaj, de harcos vagy mostanaban, rad sem ismerek

Bredpitt Monika 2020.04.11. 16:50:56

most meselte egy ismerosom , hogy ahol laknak egy orult egy szal rovid gatyaban, polo nelkul grasszal a hazak kozott es azt obegatja, hogy az egesz jarvany egy kitalacio (kozben gondolom jokat kohog a levegobe),

baromi sokan voltak ma mindenhol, az intersparba be sem mentem, gondoltam megprobalkozom a postaval, de az internetes infoval ellentetben megsem volt nyitva, rendorok koroznek az utcakon es kerik az embereket, hogy ne legyenek egymashoz kozel, hat, nehez lesz betartani addig , amig nem tilalom van , hanem korlatozas, Orban nem olyan bator, mint Putyin, ott mar mennek a bortonbe a rendbontok.......

Bredpitt Monika 2020.04.11. 17:10:30

Drukkolok azoknak, akik ilyen hulye helyzetbe kerultek....
Nekem van egy baratnom, aki most epp itt ragadt Budapesten , marcius kozepen ment volna vissza, de toroltek ajaratat, most kapott haladekot majus vegeig, aztan majd meglatja, ferje New York ban van, lanya Panama Cityben dolgozik, jo kis haromszog....erdekes volt amit Panama cityrol mondott, eloszor a noket es a ferfiakat kulon kulon engedtek bevasarolni (???)

Kivancsi leszek nagyon mikor fog visszaallni a rend, Del Koreanak sikerult ugy tulveszelni, hogy nem nagyon allt le a munka, talan a sulik zarva voltak, egy nagyon erdekes cikket talaltam (bocs, de angolul van) arrol, hogy sikerult nekik gps segitsegevel nyomon kovetni a fertozotteket, a cikkben emlitenek egy "31 es paciens" neven futo not, aki az orszag "szuper terjesztoje" lett, egy gyulekezetben sikerult neki megferozni egy jo csomo embert....

egy masik cikkben olvastam, hogy lehetseges hogy torvenyesen le tudnak nyomozni embereket (ez a MERS jarvany utan jott, szoval ok ennyivel elobbre vannak)

az egyik cikk
www.aljazeera.com/news/2020/03/south-korea-coronavirus-lessons-quick-easy-tests-monitoring-200319011438619.html

Bredpitt Monika 2020.04.11. 17:13:17

itt a masik cikk,

learningenglish.voanews.com/a/can-the-world-copy-south-korea-s-coronavirus-plan-/5341653.html

erdekes nagyon, nem tudom, akarnam e hogy ilyen szinten tudjanak rolam a honatyak.....de mukodott naluk a dolog

Bredpitt Monika 2020.04.11. 17:17:10

@gabors: mostanaban mintha nem lattalak volna, mar kezdtem aggodni, hogy te is rosszul vagy....

most lattam, hogy a sulik zarva lesznek ebben a tanevben, ha jol emlkekszem new york allamrol beszeltek..

Shanarey 2020.04.11. 17:23:49

@Bredpitt Monika:

Dél Korea, és Németország, az a két ország, amely rengeteg pénzt fordított a tesztelésre, és a fertőzött személyek kontaktjainak a feltérképezésére. A Kínai 3.4% halálozási rátához képest, a németeknél ez csak 1.6%

Bredpitt Monika 2020.04.11. 17:37:29

@Shanarey: a magyar kormany labon lotte magat, mert a teszteles mulasztasa miatt most nagyon rosszul nez ki a statisztika, ket napja bemondtak, hogy 980 hivatalos fertozott van es 66 halott, ez ranezesre majdnem 7%, es milyen erdekes, hogy a Pesti uti idosek otthonaban 150 fertozott van, tehat a fertozottek 15 % a, csak egy kicsit log ki alolab, de mar ezert is Budapest polgarmestere a hibas, szanalmas az egesz

azert azt elveztem, hogy amikor ingyenes lett a parkolas Budapesten (vajon ezt is miert csinaltak) meg Muller Cecilia is azt mondta, hogy ne menjenek a varosba az emberek (hat, nem hallgattak ra)

Csodabogár 2020.04.11. 17:40:16

@Bredpitt Monika: Ilyen nyomkövető app az osztrákoknál is van már, de nem kötelező. Különben a németeknél ahol kirobbant ott is pontosan tudták kik voltak, egy házaspár, akik a farsangi cécó legvégén részt vettek több rendezvényen.

Most olvastam, hogy a stockholmi öregotthonok felében már ott a vírus. Izgatottan figyelem a svédek nyájimmunitásra irányuló kisérletét.

Csodabogár 2020.04.11. 17:45:26

@Shanarey: Pénteken nyilatkozott valaki a német tv-ben, hálózatkutató, akik a virus feltérképezésével foglalkoznak, hogy szerinte a halálozás csak 0.37%. Ugyanis mindenki bevettek a statisztikába aki meghalt. Márpedig sok minden mástól is meg lehet halni. Egy másik kutató azt mondta, hogy szerinte az év végére az össz halálozás nem lesz több, mint a megelőző években átlagban. No ezt majd meglátjuk, vagy nem.

Csodabogár 2020.04.11. 17:48:41

@Bredpitt Monika: Azért lett ingyenes mert Bécsben is az lett. Nekünk minden hülyeséget le kell utánoznunk.

Én eleve mondogattam, hogy elég baj az nekünk, hogy ilyen kevés csak a fertőzött, mert nem ússzuk meg csak eltolódtunk a nyugattól és tovább fog tartani náluk ez az állapot.

Bredpitt Monika 2020.04.11. 17:51:20

@Shanarey: @Csodabogár:

a svedekre en is kivancsi leszek, de hat ott van Boris, o is ugy kezdte, hogy nem kell elkulonites, remelem jol van mar (nem kivanom senkinek hogy szenvedjen vagy meghaljon)

van egy erdekes tortenet, a reggeli startban lattam, arrol a bizonyos sorpinpongos idiota jatekrol , ami egy osztrak siparadicsomban jatszodott es egy egy csomo dan is onnan vitte el a fertozest, probalok valami cikket talalni rola

a lenyeg, hogy a ping pong labdat jol osszenyalazta mindenki, volt egy fertozott pincer, aki elviekben jo sok embert megfertozott, az meg valami sipot fujogatott, amit a sok reszeg a szajaba vett (meg virus nelkul is elmebeteg az egesz jatek)

Bredpitt Monika 2020.04.11. 18:01:13

@Csodabogár: de hat nem ilyen keves, ezt csak az adatok mutatjak,, ennel sokkal, sokkal tobb fertozott van,

en mult heten utaztam a suliba, meg akkor is voltak olasz turistak a kettes villamoson,
mult heten jott haza a nagyon fertozott Londonbol egy ismerosom lanya, mit kerdeztek tole a repteren? jart e Kinaban vagy olaszorszagban (jo reggelt , Londonbol jott ), meg a lazat sem mertek meg es ezutan megy allas interjukra,

a parkolasra visszaterve, inkabb valami mas indoka volt annak, hogy ingyenesse tettek a parkolast, irigyellek, olyan , mintha nem is itt elnel , ebben az orszagban, de hat ha nemet ujsagokat olvasol, akkor nem csodalom, hogy ilyen reakcioid vannak....

Shanarey 2020.04.11. 18:06:58

@Bredpitt Monika:

A parkolás ingyenessége, csak egy hátba szúrás a fővárosnak.
A tesztelésre azért nem ad pénzt, mert akkor kiderülne hogy sokkal több a fertőzött. Így inkább csak riogatnak hogy mi lesz Budapesten. Mi lenne, sok lesz a fertőzött, hol máshol történne ez ha nem ott ahol a legnagyobb a népsűrűség. A tanyavilágban ez lehetetlen, de egy városban ahol a fél város társasházakban lakik, ott nem.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.11. 18:10:45

@SzZoole: koszi, mar nem eltem hiaba!:) Ex-tanarkent mondhatom, egy pedagogusnak a legnagyobb sikerelmeny, ha a "diakjainak" at tud adni valamit a tudasabol. Igy vagyok en az USA-val, a "kuldetesem", hogy az USA-rol kialakult sztereotipiakat kicsit arnyalni tudjam :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.11. 18:15:28

Ha mar USA: ha akartok igazi jo (virtualis) Broadway elmenyt, akkor ajanlom a Jezus Krisztus Szupersztarnak ezt a verziojat igy Husvetra:
www.youtube.com/watch?v=GpO4ohqx3os&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0WmUObcnDNJVsU91P-tCXhAOJqTLuayKJihnp49tbfl_AiiFvdRslDbpk

A karanten idejen pentekenkent (+ 48 ora) Broadway produkciokat lehet nezni streaming tv-ken es Youtube-on:

www.smithsonianmag.com/smart-news/show-must-go-line-watch-free-broadway-musicals-every-friday-180974640/?fbclid=IwAR3iqQLhEpSo-fiet_bszIwLe3rjCuEEsiXVbUgGQq8Zb_3otuf931763Gk

Bredpitt Monika 2020.04.11. 18:17:08

@Shanarey: es mindezek tetejebe mit mond Parragh

"Rónai azon kérdésére, hogy mi lesz azokkal, akik most kényszerszabadságon vannak, mert semmilyen munkájuk nem maradt, Parragh így válaszolt:

„Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.”

gratulalunk, bezzeg meg a kornyezo orszagok is tudnak mit kezdeni vele...szegyen gyalazat, hogy mit muvel ez a banda, kivancsi leszek azokra a fideszes szavazokra, akik most vesztik el a munkajukat es majd azt mondja nekik a kormany, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni......

nem akarunk Parragh ur, a helyes valasz.....es nem a nem tudunk

Bredpitt Monika 2020.04.11. 18:28:02

@Zsuzsi65: koszi, en mostanaban inkabb a youtube on a driving in sorozatot nezem, az amerikai honvagyam csillapitasara, tok jol visszajonnek az elmenyek.....

Bredpitt Monika 2020.04.11. 18:32:03

@Csodabogár: amugy nalunk nem lehet leterhelni az eu t, mert amugy is rossz allapotban van, ezert akarjak a gorbet laposan tartani,

de hat erre is azt mondjak most , hogy van eleg ember, orvos is meg apolono is, erdekes, honnan lett most hirtelen ember, amikor idaig nem volt eleg....

Shanarey 2020.04.11. 18:32:32

@Bredpitt Monika:

Naná hogy nem, a költségvetés nagy része, már el lett ígérve a haveri körnek. Ami maradt az most az egészségügy foltozására használják, és veszik Kínából a nem éppen minőségi védőfelszerelést. Orbán megy látogatni, neki van maszk az átlag ember meg varrjon magának. Na meg bohóc módra beöltözik, és az igazi személyzetnek furcsamód nem jut olyan védő öltözet. Orbán dumál egy dokival, aki 65 elmúlt, vagyis nem is lehetne ott, de Orbánon nincs kesztyű, és úgy fogdos meg mindent. Az egész kormány az idióták gyülekezete, Élén a Viktor és a Kásler, na meg a Müller Cecília, na meg a netes troll, a Tompika Brüsszelből.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.11. 18:35:24

@Csodabogár: "legjobb egészségügyi rendszerben erősen kételkedem"

Ezt mar olyan sokszor leirtuk...1. nem lehet altalanositani egyszeruen foldrajzi adottsagok miatt sem. Mintha az europai eu.rendszerrol mondanal velemenyt en block. 2. milyen szempontbol "jo" egy eu rendszer? ezt kene definialni ahhoz, hogy kicsit realisabb kepet kapjunk. 3. a bonyolult biztositasi rendszer szinten osszehasonlithatatlanna teszi.
Mindenki (akar itt elok is) csak a sajat tapasztalatunk alapjan mondunk velemenyt, igy ez is eleg szubjektiv. Van, akinek nagyon jo tapasztalatai vannak (jo biztositassal), van, akinek kevesbe. En az elobbi csoporthoz tartozom - hozzateve, hogy szerencsere az eves ellenorzo vizsgalatokon + 1-2 aprobb bajon kivul nem volt kozelebbi kapcsolatom az eu-vel

Shanarey 2020.04.11. 18:36:22

@Bredpitt Monika:

A van elég orvos és ápoló, a Káslertől, nettó hazugság. Honnan a fenéből lenne, mikor évek óta az megy, hogy orvos és ápoló hiány van az országban?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.11. 18:36:58

@Bredpitt Monika: Netflixed van? sok jo uj sorozat van rajta. Mi a lanyommal az Unorthodox-ot nemreg binge-neztuk :)

dikusz. 2020.04.11. 19:02:44

@Shanarey: Azt olvastad, hogy Kásler leváltotta a székesfehérvári kórház főigazgatóját?

Bredpitt Monika 2020.04.11. 19:05:17

@Shanarey: igen, a felvetelt en is lattam, a Koranyiban be akart lepni az elkulonitett reszlegre, de ott meg csak oltonyben volt, nem volt rajta vedoruha sem, egy no hatarozottan raszolt, hogy oda nem megyunk be,

igazabol azt tartom elkeseritonek (sok dolog mellett), hogy hagyja az eu is ezt az amokfutast, szorakoznak ezzel a kirakjuk a neppartbol dumaval is, a kulonleges jogrend korlatlan ideje miatt, de mar most is azt mondtak , hogy majd ha vege van a jarvanynak, meddig akarnak meg varni?

abban remenykedem, hogy a fidesz is kezd magahoz terni, azon a penteki napon, reggel nyiltan megfenyegette a tanarokat a kossuth radioban, hogy majd mehetnek fizetetlen szabira, ha be akarjak zaratni a sulikat, estere azert gondolta meg magat, mert az osszes frakcio, a a Fideszt is beleertve azt kovetelte, hogy igenis zarjak be a sulikat,

es most amikor a polgarmesterektol el akarta venni a dontesi jogokat, a fideszes polgarmesterek is lazadoztak, neki az lenne a legnagyobb harapas, ha a sajat emberei szallnanak szembe vele,
remelem, hogy van a 133 bator harcos kozott igazi ember is, aki nem egy embert szolgal, hanem azokat, akik miatt a parlamentben ulnek....

Bredpitt Monika 2020.04.11. 19:09:34

@Zsuzsi65: igen, tudok netflixezni, en is szeretem
amikor kint voltunk 2014 ben, megtalaltuk az egyetlen sorozatot , amit mindharman neztunk
The Secret LIfe of an American Teenager, hu, na az volt a domping mozizas, az osszes evadot egyszerre,

Golf2 2020.04.11. 19:53:09

@Bredpitt Monika:, "orbánc nem olyan bátor mint a kgbputyin". Csak azért nem szigorít mert kell a boltjaiban a bevétel,szarik rá hány beteg lesz,sőt jobb a több, akkor több pénzt lehet sírni EU-tól.

Csodabogár 2020.04.11. 19:53:58

@Bredpitt Monika: Nem csak az újságot olvasom, hanem német tv-t nézek kizárólag. Sok érdekes adás van. Leginkább a riportműsorokat nézem, filmet stb. kevesebbet.
Most meg kihasználtam egy svéd napilap ingyenes előfizetését egy hónapra és ott nézem a svéd híreket.

SzZoole 2020.04.11. 19:58:45

@Zsuzsi65: nagyon szivesen :-)))
Te vagy az egyik kedvencem az USA-ban élők közül :-)))

Montroyal 2020.04.11. 20:18:08

most nezem a TV ben nalunk 4 napja lehet jelentkezni a havi 2000$ 4 honapig ... tobb mint 3 millioan jelentkeztek amiben nincenek benne akik normalis alkalmazottak voltak mert azok a munkanelkuli segelyt kapjak mint barmikor .. a neten 2 perc alatt le lehetett adni a kerelmet es 3 nap mulva szamladon a penz ( szamolom a napokat .... sajnos telefonalni sehova nem lehet 3-4 oras varakozas utan bemondjak probald meg maskor ... nalunk is az aldozatok fele az idosotthonokbol kerul ki ... de mar vizsgaljak a feleloseket ertve a draga maganotthonok ahol sporolnak a kiadasal a szemelyzettel vaszeg jobban rajuk szall az allam ..

2020.04.11. 20:31:45

@blackhairlady: Fiatal voltam .... :P Vagy mondhatnám azt is, hogy brahiból ... esetleg kíváncsiságból. Bár gyakorlatilag a nullánál több közöd nincs hozzá.
Ez az elvetted a lehetőséget, meg elég nagy kamu szar duma ... ha megnyered a lottó ötöst, és nem jelentkezel a nyereményért, akkor is elvetted a lehetőséget más elől, hogy megnyerje? Ugye, hogy nem.

2020.04.11. 20:49:32

@Bredpitt Monika: Nálam behalna a dél-koreai módszer ... nincs smartphone-om, az ősrégi (5 éves kábé) Nokiám pedig hírből sem ismeri a GPS-t ;)

2020.04.11. 21:00:53

@Shanarey: A valóban átfogó feltérképezés, és rengeteg teszt mellett, Németországnak kurva nagy szerencséje is volt. Ha csak 1 héttel korábban robban be az országba a vírus teljes mellbedobással, akkor nagyon mások lennének a számok. Akkor volt ugyanis a karneváli időszak. Ennek vége felé kezdtek megjelenni a tömeges fertőzések (nem véletlen, hogy a legfertőzöttebb tartományok a karneváli hepajt népünnepélyként megélők, mint pl. NRW, de ugyanúgy BW vagy Bayern is). Szerintem jól reagált a kormány, és a tartományok is (persze, német fórumokon olvashatsz épp elég ellenvéleményt ;) ), de ha 19.-től valóban enyhíteni fognak -egyelőre a levegőben lóg-, akkor szerintem itt is gáz lesz.

Bredpitt Monika 2020.04.11. 21:10:03

@Pink Petsch: az nalam is behalna, ha a telefonombol indulok ki,

a zold kartyat tenyleg elvetted valakitol abban az evben

Bredpitt Monika 2020.04.11. 21:14:55

@Montroyal: szerencsed, ,hogy nem rekedtel egy oceanjaro hajon.......

Bredpitt Monika 2020.04.11. 21:19:08

@Golf2: szerintem o mar 22 re hajt, nem akarja a nyugdijasokat magara haragitani, jatssza itt a cuki minisztert, aki nem kemenykedik az emberekkel........

2020.04.11. 21:59:22

@Bredpitt Monika: Akkor pech .... bocsi, így évtizedek távlatából, de az-elvetted-a-lehetőséget duma, akkor is szar kamu, pláne az ölni-tudna-érte kitétellel megspékelve. Akinek annyira életbevágó, hogy az US-ba jusson, az nem a lottós jószerencsére bízza magát. Ha mégis arra, akkor meg nem életbevágó. Mi van, ha élek vele, aztán 1 hónap után meggondolom magam? Akinek a lottón nyert zöldkártya azt jelenti, hogy erkölcsi kötelessége egy wyomingi sírkertben nyugovóra térni, különben aljas-szemét-aki-elvette-a-lehetőséget, nos, azzal nincs minden rendben.

Montroyal 2020.04.11. 22:03:01

@Bredpitt Monika: Marc 2.
végeztem Aucklandba siman hazarepultem bar SF az amerikaiak atszallasnal masodik checkupra osszezartak 50 kinaival de ugy nez ki megusztam ..

Arthamyr 2020.04.11. 22:24:07

@Pink Petsch: A lottó ötöst tetszőlegesen sokan megnyerhetik minden alkalommal (csak el kell találniuk a számokat). A "zöldkártyás lottó" is ilyen?

Shanarey 2020.04.11. 22:24:56

@dikusz.:

Olvastam, a főbenjáró bűne az volt hogy nem akarta kozmetikázni a számokat?

2020.04.11. 22:38:56

@Bredpitt Monika: Az az osztrák síparadicsom Ischgl, egy hegyi falu, ahol gyakorlatilag csak szállodák és vendégházak vannak az Alpok kellős közepén. Semmi más nincs, csak a turizmus, ennek beindulása előtt, az 50-as éveket megelőzően ez a környék volt Ausztria legszegényebbje. Olyan, mint a Balaton, ha párhuzamot akarsz, csak a téli szezonra rákattanva elsősorban, és hegyi parasztokkal, akiknek a 3. generációja is még csak tanulja a vendéglátást. (Különben a térségben nehéz olyan helyi hotel-, bár-, étterem-, vendégház-tulajdonost találni, akiknek a felmenői között ne lenne legalább egy testvérházasság. Mondjuk, ez az utódokon meg is látszik. Ha csak simán alkoholista, akkor az jó, de a legtöbb mellé idegbeteg is, már szó szerint. Persze, azért a nemzetközi láncok is jelen vannak, ott kevesebb a helyi, genetikailag "challenged" erő)
A bár, ahonnan a tömeges fertőzés elindult, a Kitzloch nevű, de ez tulképp lényegtelen. Bármelyik hüttéből elindulhatott volna, mert pont ugyanazok a körülmények. Akár a Champagner Hüttéből is, amely ahhoz a hotelhez tartozik, ahol melóztam. Ha még nem mondtam volna, január 15.-ig Ischgl-ben dolgoztam.
Ja, és az első esetet február 5.-én regisztrálta a helyi orvos hivatalosan. Egy svájci pincérnő volt a hüttéből. Aztán 6 héten keresztül kussoltak róla, mert ha már februárban véget ér a szezont, akkor a fele nemhogy nyárra, de jövőre sem nyit ki.
Hát valahogy így.

2020.04.11. 22:49:19

@Arthamyr: Vannak előre meghatározott számokkal játszó ötös lottók is, amikor a gép dobja neked ...
Node, Móni közben felvilágosított, szóval, ha megnyugtat, szórom a hamut, de lényegében hidegen hagy, mivel csak azt tudom mondani, amit neki, ha valaki-ölni-tudna hogy az USA-ba jusson, az nem lottóval szórakozik. ha mégis, akkor mégsem ölni-tudna helyzet.

2020.04.11. 22:58:34

@Csodabogár: A hivatalos fertőzöttek számát Magyarországon nyugodtan szorozd meg 10-el, sőt Budapest és Pest megye esetében akár 20-al is, ha a valósághoz hűebb képet akarsz kapni.
Pedig ott voltak a negatív példák, hogy milyen az, amikor nem tesztelnek tömegesen. Erre mit csinál a magyar állam? Hátperszehogy a lófasz rosszabbik végére áll, a történelemben nem először. Még jó, hogy ez nem a bubópestis ....

Arthamyr 2020.04.11. 23:08:07

@Pink Petsch: Ha a gép dobja a számokat, akkor sem csökkented mások nyerési esélyeit. Kivéve, ha mindenképpen sorsol nyertest az eladott számok közül, de akkor azt már nem lottónak szokták hívni.
Biztos sok olyan ember van, aki másképp nem tud bejutni. Bár én ennek USA állampolgárként örülnék, vannak ott elegen anélkül is, és gondolom ezen a módon amúgy sem a minőség érkezik (mondjuk biztos van arra is példa)...

FutureFry 2020.04.11. 23:18:00

@Bredpitt Monika: @Pink Petsch: @blackhairlady: @Arthamyr:
Szerintem túlzás azt mondani, hogy aki a DV lottery-re (“zöld kártya lottó”-ra) jelentkezik annak ellenére, hogy nem kíván élni vele még ha kihúzzák sem, az elveszi a helyet valakitől. Nagyon kis mértékben persze csökkenti mások nyerési esélyeit, de, ha kihúzzák és nem kezdi el a procedúrát a zöldkártyáért (vagy nem felel meg a feltételeknek) akkor valaki más nyertes gyakorlatilag a “helyébe léphet”: pont ezért is sorsolnak több nyertest mint amennyit a vízum-keret (jövőre pl. 55K) megengedne:

travel.state.gov/content/dam/visas/Diversity-Visa/DV-Instructions-Translations/DV-2021-Instructions-Translations/DV-2021-%20Instructions-English.pdf

“… For DV-2021, 55,000 Diversity Visas are available. Because it is likely that some of the first 55,000 persons who are selected will not qualify for visas or not pursue their cases to visa issuance, more than 55,000 entries will be selected to ensure that all of the available DVs are issued. However, this also means there may not be a sufficient number of visas for all those selected …”

2020.04.11. 23:27:27

@Arthamyr: Mna, akkor @FutureFry: meg is adta a választ neked a kérdésre. Senki helyét nem vettem el, és a feketehajú-hölgy csak a szokásos formáját hozta az undok stílusával.

2020.04.11. 23:30:25

@FutureFry: Köszi a pontosítást. Nekem is valami hasonló rémlett, de megmondom őszintén, nem emlékszem pontosan már az egész procedúrára, és a mi-van-ha kérdésekre és válaszokra, tekintve, hogy több mint 15 éve történt. Ezért nem is mertem egyértelműen kijelenteni, hogy lófaszt-vettem-el-más-helyét, pláne, hogy Móni is elbizonytalanított. De mindegy is. Kösz a tisztázást.

2020.04.11. 23:46:44

@Arthamyr: In somebody we have to ... ;)

2020.04.12. 00:08:58

@Zsuzsi65: Kedvellek, tényleg, de az USA egészségügyi rendszere egy kalap szar Európából nézve. Oké, egy európai jól működő "kommunista" (Ez valahogy berögzült az echte amcsikba, ez a kommunistázás mindenre, ami közösségi. Szólni kellene már nekik, hogy vége a hidegháborúnak, vagy mittudomén, de sokszor idegesítő már ez a beszűkült idiotizmus) országból nézve.
Szóval, az igaz, hogy az USA-ban is ellátnak, pláne életveszélyes helyzetben, de minden ellátást kimaxolnak, mert elsősorban a profit a lényeg a kórházaknak. Nem tudom ilyenkor elfelejteni azt a Dr. House epizódot, amikor egy munkahelyi balesetet szenvedett ácsnak visszavarrták a hüvelykujját, de mivel a mikrosebészeti eljárásokat a biztosítása nem fedezte, több ezer dolláros számlát kapott, ami gyakorlatilag taccsra vágta anyagilag. Ügyvédek-feszültség-dráma ... már a filmben ... aztán a végén Cuddy kap egy 850 dollárról szóló csekket az ácstól, hogy mégis törlesztene, amit kéjes vigyorral a képén tép ketté.
Baszdmeg! 850 dollár! Havonta ... Nem, inkább elárvereztetjük a csóka lakását. Hadd legyen plusz egy hajléktalan család az utcákon, egy munkahelyi baleset miatt.
Tudom, ez egy filmsorozat, nem feltétlenül a valóság hű leképezése, de amit ettől eltekintve real-storyként olvastam az amcsi egészségügyi rendszerről ... háááát, nem is elrugaszkodott, mondhatni ez pontosan így megtörténhet, és valszeg meg is történt már.
Értem én, hogy az én kb. 50%-os adóm helyett ti 20%-ot fizettek, és onnantól mindenki baxxa meg saját magát, aki nem életrevaló, de ez akkor is kissé embertelen. Mert baleseteket senki nem láthat előre, és eszméletlenül senki sem tiltakozhat, hogy hé-ezt-már-ne-mert-a-biztosítom-már-nem-fedezi-és-hobó-leszek. A kórházak meg elsősorban a profitra hajtanak, hogy mindent ki tudjanak maxolni.
Vannak ágazatok, amiknek a vadkapitalista viszonyok kifejezetten ártanak, hacsak nem pénztárgép vagy. Ilyen az egészségügy és az oktatás, például.

2020.04.12. 00:54:51

@Zsuzsi65: @Bredpitt Monika:
www.sorozatbarat.online/
Magyar oldal, ingyenes (illetve 24 óránként kell "elszenvedni" 2x10 másodperces átirányító reklámlinket -ebből élnek). A Netflix legújabb sorozatai is fent vannak, van ami szinkronnal, van, ami eredetiben .. meg egy rahedli sok más sorozat rajzfilmektől a magyar produkciókon keresztül a belezős-zombis trendi cuccokig. De pl. Agatha Christie összes is fent van. Jelenleg 8724 filmsorozat, show, produkció van az oldalon.
Nem, nem kapok részesedést, és valakinek innen már asszem küldtem meghívót rá pár éve. Gondoltam, unatkoztok, csak azért szólok ...

élhetetlen 2020.04.12. 01:24:15

@Bredpitt Monika: “van eleg ember, orvos is meg apolono is, erdekes, honnan lett most hirtelen ember”. Nem tudom, csak egy tipp. Leállt az összes járóbeteg rendelés, (januárban jelentkeztem be a gerincklinikára, május 19-re kaptam időpontot, most azt törölték, majd valamikor szólnak), járványkórházzá alakultak. Az összes (nekik) nem sürgős műtét, kezelés elhalasztva, tehát szabadulhatott fel orvos is, ápoló is. És általános képzést minden orvos kapott, két nap alatt elmondják neki, hogy most mi a teendője, aztán lesz, ami lesz.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.12. 01:27:26

@Pink Petsch: Nem haragszom meg, ha szidod az USA eu rendszert, szoval semmi gond, haha :) De ugy tunik, megint kicsit sikerult az altalanositas csapdajaba beleesni :) Ahogy az amerikaiak szemeben az europai eu "kommunista" (tehat ok is sztereotipizalnak/altalanositanak), ugy az usa eu-re en block rahuzni a "vadkapitalista" belyeget is altalanositas (szvsz).

Felre ne erts, elismerem, hogy
1. ez a rendszer is tavol van a tokeletestol (mert olyan rendszer nincs is:)
2. vannak sajnalatos modon, akiknek bizony bankcsodot kell jelenteniuk egy hatalmas korhazi szamla utan (volt ilyen ismerosunk). DE, megint csak ki kell emelnem, ezek szelsosegek...Mint ahogy a Dr. House es tarsai sem az ATLAGot mutatjak, mert az nem lenne erdekes :)
3. Valo igaz, hogy az eu profit orientalt. De ez a profit (is) teszi lehetove, hogy a legmodernebb felszerelesek varjak a betegeket sok helyen, a kezelesekre nem kell honapokat varni (ismeros kolonoszkopian felfedezett rakjat kb 1 heten belul operaltak).
4. Sokan nincsenek vele tisztaban (mint ahogy okos penzugyi dontesek hozatalara sem tanitjak meg az embereket az iskolaban, pedig ilyen hasznos lenne!), hogy egy horribilis szamla sem azt jelenti rogton, hogy mindent ki kell fizetni (es anyagilag padlora kerulni). Megvannak a modszerek es forrasok arra, hogyan lehet csokkenteni/alkudni/reszletfizetest stb. kerni.
pls lsd itt: www.investopedia.com/personal-finance/medical-debt-what-do-when-you-cant-pay/

somlobodog 2020.04.12. 01:40:10

@Zsuzsi65: köszi a Broadway infót. Már küldtem is feleségemnek! Sőt lehet még én is nézek belőle valamit:)

somlobodog 2020.04.12. 01:40:21

@Arthamyr: ezen a lottón gondolkoztam én is. @blackhairlady. Jó @pink petsch analogiaja mert az ötös lottón ha a nyeremenyalap 100milla és nyer két ember de a kettes szamu nem veszi át akkor ha nem játszott volna a kettes ember akkor csak egyik nyer és elviszi a 100millat. Így csak 50et visz el akkor is ha a másik nyer de nemveszi at. A zöldkártya is kvázi ilyen de nem teljesen ráadásul senki elől nem veszi el a helyet. Sorsolnak global 50.000 főt (régiók stb szt). De 100000 kap levelet, sorban haladnak és osztják szám szerint. Szóval lehet Higy a 64569es számú is megkapja mert előtte 14569 visszamondta vagy megbukott valahol.

2020.04.12. 01:44:18

@Bredpitt Monika: "Mi senkit nem hagyunk az árok szélén ..." már, ha még emlékszel erre a fideszes lózungra.
Mondjuk, nem hazudtak, mert páros lábbal rúgják az árokba a népet.
Olyan 1 hete írt rám egy kolléga, akit nem tudtam még tavaly ősszel lebeszélni arról, hogy hazaköltözzön. Pedig mindent megpróbáltam, hogy ne tegye, mert ez az átmeneti javulás a hazai gasztronómiai fronton csakis a szakember-hiánynak köszönhető, és nem annak, hogy megváltozott volna a felfogás vagy a hozzáállás a tulajdonosok részéről. Mégis hazament Budapestre. Aztán rám írt, hogy megszívta, és tudok-e segíteni? Szerinted?
Ha maradt volna a seggén Németországban, akkor legrosszabb esetben is felmondanak neki a járványhelyzet miatt, ami automatikusan jelenti a munkanélküli segélyt, ohne weitere Fragen. És abból pár hónapot itt még úgy is túl lehet élni, ha nincs számottevő megtakarítása. Kevésbé rossz esetben elküldik Kurzarbeit 0-ra, ami a fizetésének a 60%-át jelenti. Mindkettő mellett vállalhat havi 450 eurós mini-jobot beugróként egy helyi Lidl, Aldi Rewe, Edekában.
Jobb esetben, ahogy most mi működünk, normál Kurzarbeit 60-70%-ban, a kieső nettó jövedelem 60%-át meg az állam fedezi. (Ez nekem gyakorlatilag azt jelenti, hogy 227 euróval kevesebbet keresek egy hónapban, viszont heti 27 órát dolgozom. Mini jobot én nem vállalhatok, mert az a plusz 450 euró éppen hogy meghaladja a teljes munkaidős nettómat)
Szóval, a csávó megkeresett, és csak annyit tudtam mondani neki, hogy legközelebb júliusban érdeklődjön, mert egy hajszálon múlt, hogy mi maradtunk nyitva, és a Novotel zárt be.

2020.04.12. 02:18:15

@Zsuzsi65: Te, nekem már a "bankcsőd" jelentése is kurvamagas, ha természetes személyről beszélünk, azasz Joe-ról a pizzafutárról, és nem egy vállalatról. Szerintem én túl európai és "kommunista" vagyok, hogy megértsem ezt a fajta vadkapitalizmust, És bocs, de nekem ez rohadtul nem jön be. Mi a tökömnek fizettek akkor adót egyáltalán, de tényleg? (Oké, hogy legyen helyi seriff, de ettől eltekintve? Miért vállal felelősséget a te saját államod és a szövetségi állam? )
Eltekintve Kelet-Európától, azért az nem mondhatod, hogy a nyugat- és észak-európai kórházak felszereltsége modernitásban. deplánemeg helyek számában ne fedezné a lakosság igényeit, és alulmúlná az US-t. Főleg, amikor most éppen Németország négy másik, környező országból vesz át covid-betegeket, mert még mindig van szabad kapacitása, miközben New Yorkban átváltottak háborús üzemmódra, és azt nézik, kit érdemes megmenteni.
Érted, kit "érdemes" ... már a kérdés felvetése is taszít. Amikor ezt Németország csinálta legutóbb, akkor nácizmus nak hívták (és ez csak félig vicc) De ez az US-ba normális. Ott lehet. De ezt te nekem soha nem adod el normálisként. Szimplán gyomorforgató.

adg 2020.04.12. 02:33:45

Multkor volt az a konteos iras itt. Na. Eleg a mostani kommenteket vegigolvasni...

2020.04.12. 03:11:02

@adg: A lényeg, hogy te vagy a helikopter. Ez fontosch!

2020.04.12. 03:42:30

@Zsuzsi65: Ahham, megnéztem a 4.-ik pontban beszúrt linkedet. Szóval, nem elég, hogy adózol, oké hozzám képest a jövedelmed 20%-át, nem elég, hogy kábé ugyanennyit költesz egészségügyi biztosítókra (ha nem, akkor mint te meg sokan mások is mondták egy náthánál többet nem fedez a biztosítód), de ez még mindig csak arra vonatkozik - ha jól értettem-, hogy ha eltöröd a bokád túrázás közben, és helyre kell rakni, akkor 0 összegű számlát kapj. Ami ezen felül van, mondjuk egy szimpla bárányhimlő .. no, ezt többszörösen megszívtad, mert először is diagnosztizálás, aztán kórházi befektetés (a lehető leghosszabb időre, ugye a profit :p), kezelés, majd utókezelés ... "bankrupt" vagyhogy
És én vagyok a "kommunista", aki ugyan 50%-ot adózik, de teljes körű ellátást kap, akkor is, ha az ujjbegyét vágta le "sikeresen", és akkor is, ha valamilyen krónikus betegségben szenved. Ja, és akkor még nem beszéltünk a gyógyszerek áráról ... Khm, mennyi is egy adag inzulin tifelétek? Baszod, amikor a dark-weben az amcsi piacon nem drogokkal kereskednek, hanem szimpla inzulinnal, ami a "kommunista" Európában leginkább ingyenes, ahol meg nem, jelképes az összeg, mint egy adag C vitaminé, akkor szerintem nem a "komcsik" vannak a fasz rossz oldalán.
Ohh, igen utólag lehet perre menni .. tökfasza :P

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.12. 03:47:55

@Pink Petsch: "New Yorkban átváltottak háborús üzemmódra, és azt nézik, kit érdemes megmenteni."
NE csak az Index es hasonlok cikkeit olvasd :) Az Index USA-cikkeire egyebkent is jellemzo (tisztelet a keves kivetelnek), hogy szinte bulvar szinten irnak. Az "ujsagironak" altalaban van egy (sztereotipiakon alapulo) velemenye az USA-rol, es a cikkekben ehhez keresnek ugymond "illusztraciot". Ilyen volt nemreg arrol a pasasrol szolo cikk, akinek itt valami "uzlete" volt, amit idonkent meglatogat, es most "voros szonyeges" maganrepterrol vitte ot haza (masokkal egyutt) a Wizzair a magyar allam "mentoakciojakent" :))
Hat, itteni magyar anyukak csoportban felraktam a cikket, mindenki rohogott rajta :)))

2020.04.12. 04:11:22

@Zsuzsi65: Ha azt mondod, hogy full kamu, én elhiszem neked. De tényleg tiszta szívvel mondhatod azt, hogy full kamu?

2020.04.12. 04:12:43

@blackhairlady: Ja, különben rohadtul beégtél (nem először), feltűnt már? :P

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.12. 04:23:18

@Pink Petsch: egy szoval sem allitom, hogy full kamu. Teny, hogy sokan halnak meg (sajnos), es ertheto, hogy ezt most hirtelen nehez kezelni (nem beszelve a sok betegrol). De tovabbra is azon a velemenyen vagyok, hogy a szamokat aranyaiban kellene nezni. New York allam lakossaga: 20 millio. Aktiv esetek szama: 155,840; osszes halal: 8,627 (mai allapot). Persze, hogy a sok halottal most nehez hirtelen mit kezdeni, mert _idoben_nem oszlik meg ugy, mint pl.egy atlag influenzas idoben elhunytak.
www.worldometers.info/coronavirus/country/us/

Egyebkent jo hir, hogy a tendencia javuloban van (uj esetek, uj halal csokken).
Egyebkent meg mit kukorekolsz ilyenkor hajnalok hajnalan? :))) Inszomnia? :))

2020.04.12. 04:35:04

@Zsuzsi65: Ahham, és mégis a narancsbohócotok mégis mit gondolt? Mi a tökömnek zárt le teljesen Európa? Heccből? Ja, igen akkoriban ő még ott tartott, hogy "it's a hoax", aztán, amikor New Yorkot elkapta a vírus elsőként (ami nem meglepő tekintve a nemzetközi forgalmát), akkor jött a "I take no responsability" .. na, én itt hagytam abba az amcsi tragikomédia közelebbi követését, mert már szaltózott a gyomrom. Az azóta eltelt időben meg simán kialakulhatott háborús helyzet NYC-ben, tekintve, hogy sikerült egy full idiótát elnökké választani, aki egy 5 éves gyerek értelmi és érzelmi színvonalán létezik.

2020.04.12. 04:37:34

@Zsuzsi65: Yaps, tudod eléggé szar ez a karantén-helyzet, mert teljesen átszabja a biológiai órámat. Normális esetben már rég aludnék, de csak délután fél négyre kell bemennem ....

FutureFry 2020.04.12. 04:41:14

@Zsuzsi65:
1. Az amerikai rendszer ár/érték aránya az OECD országok körében az egyik legrosszabb: GDP arányosan (és abszolút értékben is) _magasan_ a legtöbbet költ az ország rá (~17% / (~$3.6 trillion (magyarul: billió)/év)) és “cserébe” a lakosság eü. mutatói alapján maximum a középmezőnyben, de gyakran igen csak hátul áll (pl. azon pár ország egyike ahol a várható élettartam _csökkenni_ látszik az utóbbi években) [1].
2. A magáncsődök 66.5%-a (több mint félmillió család évente) egészségügyi okokra vezethető vissza van [2]. Szóval nem mondanám, hogy ez kivételes.
3. Mint a fenti 1-es pontban látható, a sok pénz (profitorientáltság és legmodernebb felszerelések megléte) még nem feltétlenül jelenti, hogy a - teljes lakosságra vetített - végkifejlet is jobb lesz mint az olcsóbb/adófizetők pénzéből fenntartott rendszerek esetében.
4. Az eü. költségekkel való alkudozás szerintem eléggé visszataszító (én még autóvásárlásnál - ahol szintén megszokott - sem szeretem (nem is szoktam)). Arról nem is beszélve, hogyan hat esetleg egy , lehet amúgy sem jó állapotban lévő ember egészségére az ezzel kapcsolatos stressz.

Én (pedig benne élek már pár évtizede, szerencsére csak ritkán mint páciens) sohasem értettem (meg) az amerikai egészségügyi rendszer mögötti rációt: Szerintem (hosszútávon, és persze a profitorientált eü. cégek visszaszorításával is) sokkal hatékonyabb/olcsóbb lenne egy “Medicare for all” jellegű rendszer (ahol pl. nem a munkaadóhoz lenne kötve a biztosítás). Mondom mindezt annak ellenére, hogy személyesen (fingers crossed) soha nem kellett az egészségüggyel kapcsolatos anyagiak miatt aggódnom és a minőségre sem lehetett szinte soha sem panaszom.

[1] www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/health-at-a-glance-2019_4dd50c09-en
[2] www.cnbc.com/2019/02/11/this-is-the-real-reason-most-americans-file-for-bankruptcy.html

FutureFry 2020.04.12. 04:42:43

@Zsuzsi65: @Pink Petsch: A olaszoknál is volt, hogy dönteni kellet kit “érdemes” megmenteni:
www.nytimes.com/2020/03/21/us/coronavirus-medical-rationing.html
“… in Italy, where overwhelmed doctors are withholding ventilators from older, sicker adults so they can go to younger, healthier patients. …”

2020.04.12. 04:52:39

@FutureFry: Volt, és amikor az amcsi rendszerről írtam eszembe is jutott ... Az olaszok kurvára megszívták, a legcsúnyábban Európában. Csakhogy amíg az amcsi rendszerben a pénz a mozgatórugó még most is, az olaszban az elégtelen infrastruktúra. Írtam már, de megismétlem, itt, a németeknél nem arról van szó, hogy übermensch-immunrendszerrel rendelkezik a nép, hanem a "kedvezőbb" adatokat egyrészt a valóban átfogó, és európai szinten egyedülálló rohadt-sok tesztelés eredményezte, másrészt az egészségügyi infrastruktúra fejlettsége. Plusz némi szerencse keverve a közmondásos német-szabálykövetéssel, ami sokszor idegesítő, de most kifejezetten jól jön.

FutureFry 2020.04.12. 05:08:24

@Pink Petsch: Vészesetben az amerikai eü. rendszerben sem a pénz dönt, pl. hogy kinek jut lélegeztetőgép:
www.newyorker.com/magazine/2020/04/20/who-gets-a-ventilator

2020.04.12. 05:37:58

@FutureFry: Ahham, már a második bekezdéstől kezdve hányingerem lett ... "task force", mi? Ahol az egyik tagról az a legfőbb tudnivaló, hogy Bob Dylan roadja volt... kurvára sokat érthet hozzá. És ez most komoly? De tényleg ez van? Hogy névtelen idióták "task force"-oznak?
Ahham, hát Olaszországban legalább orvosok döntöttek, nem Muhammad Ali ex-testőre task-forcenak álcázva, bármit is jelentsen ez retard-nyelven.
B+, a hideg kiráz!

SzZoole 2020.04.12. 08:08:17

@Pink Petsch: b+ bAndi, te egész éjjel itt basztad a legyet? :-)))

dikusz. 2020.04.12. 09:13:43

@Shanarey: Egy alkalommal csúszott az adatszolgáltatással.

Arthamyr 2020.04.12. 09:24:03

@FutureFry: Leírtad, hogy mi a rossz abban az eü rendszerben. Ez nem igazán vitatható, magam is fel szoktam hozni, hogy ez ott rossz. Viszont van benne jó is, pl. a differenciált, befizetéshez valahogyan kapcsolódó ellátás vagy akár az, hogy az orvosok tisztességesen meg vannak fizetve.
Ha az 1. és a 4. pontot orvosolnák, a 2. és a 3. is automatikusan javulna, és az előnyök többsége megmaradhatna.

Nem értem, hogy ha valahol változtatnának, miért csak a már használt megoldások közül kellene az egyiket kiválasztani, amikor nyilvánvalóan egyik sem jó. Bár sajnos a lakosság többsége tényleg a "medicare for all" verziót szeretné, és erre jó okuk is van.

AlexAston 2020.04.12. 09:35:46

Minek ment oda? Így járt.
Amúgy meg ez az egész hiszti sokkal több kárt okoz, mintha nem csináltunk volna semmit. A halottak száma sem valós, mert bár kimutatták bennük a korona vírust, nem azért haltak meg. Csak a statisztikába így kerültek be.
Egyébként eddig csak idén vagy 1,3 millió ember halt meg a dohányzás miatt, és vagy 6-700e az alkohol miatt.
A dohány boltok tegnapig mégis kivételezettek voltak. Képmutató, idióta társadalomban élünk, ez a helyzet sajna.

szabi68 2020.04.12. 09:35:57

Mindennek van valóság alapja, de azért nem teljesen igaz. A munkáját 16 millió ember vesztette el 1 hónap alatt. Természetesen ez ideiglenes állapot, és rengeteg segítséget kapnak. ( pl egyszeri 1200 USD + gyermekenként még 500 ) A speciális munkavállalói vízum nyilván nehéz dolog. A turizmusban nem fog állást kapni , az biztos . Viszont ha hajlandó elmenni pl mentős segédnek az egészségügybe , tárt karokkal várják . Egyebekben a beadott zöld kártya kérelem “ megakasztotta “ az USA elhagyásának kényszerét , döntésig maradhat. Nyilván kapott egy csomó hitelkártyát amikor dolgozott , ez itt nem túl nagy dolog. Ez segít az átmeneti helyzetben, és az összes bank ad most könnyítést . Ha jó szoftveres volt, akkor ahogy “ ujra indul az élet “ könnyen fog munkát találni , így a zöld kártya szponzori folyamata is folytatódik . Tehát túl dramatizálni nem kell a helyzetet , mégha a CNN imádja is lépten -nyomon. Ami a kommenteket illeti , bárcsak otthon lenne ilyen a rendszer ...
Szabad a döntés , milyen biztosítást akarsz . Jelzem 150-200 USD -ért már tökéletes jár .. Azaz 50-60.000.-Ft . Ezért jó ellátást kapsz , nincs hála pénz ( azt se tudják mi az ) Ha nincs biztosítás , ami tegyük hozzá elsődlegesen az illegálisan itt levők ( ez több mint 30 millió ember ) problémája ( de ha akar köthetne ) de ettől függetlenül ellátják , de tényleg kapja a csekket , ami nem kevés . Aztán kap rá részletfizetést stb. A viszik a házát ... na ez a kamu , csak a filmekben létezik . A hazát csak az azt hitelező bank viheti , és csak a hazát . Ha az nem fedezi a hitelt az a bank hibája . Itt nincs olyan , hogy a kocsit viszi a bank , eladja és többel tartozol még utána , mint amit fölvettél !
Lehetőleg ne Ross dokiból induljunk ki és a sorozatokból. Persze viheti az adó tartozás , az komolyan van véve . Mert itt azt sem vonják kötelezően előre .. Nem fizeted azt ami majd jövőre esedékes .. De ha nem vonatod le és nem is fizeted ki , akkor visznek mindent ( jó gyorsan ) Ellenben a nyugdíj 10 év munkaviszony után jár ( nem 20 mint otthon ) Ennek minimuma 1000 dollár körül mozog . Mennyi is nálunk ? Talán 100 dollár ?
Vissza az egészségügyhöz .. Otthon nem választhatsz ( azt se tudjak mi az , hogy szolgáltatás választék ) Ha az átlagbért 300.000.- Ft -al számoljuk akkor vonnak kb 80-90.000.- Ft -ot. Aztán mész a dokihoz, és viszed a borítékot ... Ha mondjuk egy mell szűrésen felmerül egy folt ..( rák vagy sem ) akkor 6 hónapra kapsz CT időpontot . Mivel ennyi idő alatt ha baj van akár áttét is kialakulhat, jöhet a magán doki és 30-40.000.- Ft a CT -re. ( itt ezért a biztositó leperelné a kórház “ haját” )
Ha hibáznak ... fizetnek nem kevés kártérítést . Otthon ? Újabban a kártérítés “ csúnya dolog “ mert azért nem dolgoztál meg . ( csak a másik fél dolgozott szarul, a te károdra )
Kérdezem akkor , hogy melyik is a jobb rendszer ?

2020.04.12. 09:57:06

@Pink Petsch: "na, én itt hagytam abba az amcsi tragikomédia közelebbi követését"

hat addig sem kovethetted tul szorosan az esemenyeket, tekintve, hogy a virus nem new yorkban jelent meg eloszor, hanem washington allamban, meg januar kozepen, tobb hettel az elso new yorki eset elott.

washington allamban egyebkent 2 es fel honappal az eslo megjelenes utan 491 halott van (7.5 millios lakos, seattle es kornyeke kozel 4 millio ember) most szereltek szet az ideiglenes korhazat, mert nem volt ra szukseg, soha nem nottek tul a betegek a korhazkapacitast.

allamonkent eltero intezkedesek vannak, ez leginkabb a kormanyzokon mulik, szerencsere nem az idiota Trumpon.

Magyarorszagon egyebkent 6 hettel kesobb jelent meg a virus, mint itt. Szoval majd beszeljunk masfel honap mulva, hogy hol benaztak nagyobbat.

new york varost a varosban es kornyeken lako 20 millio emberrel amugy nem erdemes hasonlitgatni a vilag mas helyeivel. Manhattanben peldaul 10-ed akkora helyen el annyi ember, mint budapesten. (manhattan 60km2, budapest 525km2) Ha az elejen varosnevek nelkul, csak teruleti/lakossag adatok alapjan tippelni kellett volna, mit mondtal volna, hogy lesz nagyobb baj?

2020.04.12. 10:12:36

@Arthamyr: szerintem mar vagy egy evtizede beszelnek rola, hogy majd most mar nemsokara atalakitjak pontrendszerre, es akkor a jo szakmaval-nyelvtudassal-fiatalon erkezo embereknek lesz eselye, nem a mindenfelenek. aztan valamiert soha nem csinalnak semmit. azota lenne 4-5szazezer jolkepzett ember a random helyett.

Arthamyr 2020.04.12. 10:43:32

@Rayovac: Már mit, a lottót? Mert tudtommal leginkább "szakmaval-nyelvtudassal-fiatalon erkezo embereknek" vannak jó esélyei most is.

PannonBoy 2020.04.12. 10:57:39

Ilyen esetben mi tortenik, mint ami a posztban szereplo holggyel? Ha mar egyszer vett lakast, akkor csak joga van hogy azt elvezze, tehat nem tehetik ki? Amikor a hatarnal van. mondja, hogy van ott lakasa, akkor csak beengedik? A tulajdonhoz valo jognak erosebbnek kellene lennie, foleg Amerikaban...

2020.04.12. 11:13:14

@Arthamyr: ja igen, bocs. a zoldkartya lottot akarjak mar eleg regota kicserelni egy pontrendszeres eljarasra, mar trump elott is felmerult a tema parszor, aztan meg mindig lotto van. nem tudom mi ertelme a lottonak amugy az orszag szemszogebol.

2020.04.12. 11:18:22

@PannonBoy: valoszinuleg szegeny tul fog tartozkodni. van egy online peticio, hogy noveljek meg a 60 napot 180-ra, de szerintem nem lesz meg a kello alairas:

petitions.whitehouse.gov/petition/temporarily-extend-60-day-h1b-visa-grace-period-180-days

a lakas az nem eleg indok a maradasra. akkor barki, aki vesz egy lakast, johetne? ettol meg az ove marad, semmi joga nem serul.

Arthamyr 2020.04.12. 11:42:19

@Rayovac: Hát gondolom, ahogy a nevében benne van, a diversity-t növelik vele. Aztán hogy ennek a pozitív vagy negatív hatásai vannak túlsúlyban, az más kérdés. :)

"a lakas az nem eleg indok a maradasra. akkor barki, aki vesz egy lakast, johetne? ettol meg az ove marad, semmi joga nem serul." - Egyrészt miért vehetne akárki lakást? Másrészt meg kevésbé tudja a tulajdonjogát élvezni, ha ő nem lakhat benne, és emiatt a kiadási és eladási szempontból is rosszabb alkupozícióba kerül (ami valószínűleg alapból elég rossz a vírushelyzet miatt is, és eltart majd egy darabig, amíg visszaáll a rend). Harmadrészt nem ugyanaz jönni és maradni. Szerintem aki egyszer jöhetett és vehetett is ingatlant, az maradhasson is (feltéve, hogy az előzőeket jogszerűen tette), így volna korrekt.

2020.04.12. 12:49:53

@SzZoole: Jah, nem tudtam aludni ;)

masada 2020.04.12. 12:59:54

Hát ez van! Nem kell olyan szar helyre mászni

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.04.12. 13:00:14

@szabi68: sok helyen teves es vitathato hozzaszolas. teljesseg igenye nelkul:

a nyugdijak megitelesehez dollarok helyett un. helyettesitesi rata (nyugdij elott allok es nyugdijasok jovedelmenek osszehasonlitasa), pl:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde310.html

teves adat pl 300k berbol 80-90k egeszsegugyi celu levonas, valojaban kb 20k levonas, tovabbi kb 15k a munkaltatoi befizetes, pl:
nettober.com/index.php?p=berkalk20200101
mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1900071.TV

szubjektiv itelet pedig szubjektiv. nekem inkabb vonogassak minden honapban az jovedelemado eloleget, ti. az szja egykulcsos ezert nincs ok megvarni az ev vegi osszeget.

nincs szo arrol, hogy a karterites magyarorszagon elitelendo dolog lenne, ezt erdekes lenne tudni, honnan veszi a szerzo.

mas tema, zold kartya lotto nem lotto, hanem olyan tombola, ahol minden nyeremeny ugyanaz. lottoval osszehasonlitani teljes tevedes.

SzZoole 2020.04.12. 13:23:40

@Pink Petsch: ez a rencertelen szekszúális élettednek köcönhető :-)))

2020.04.12. 13:25:49

@Rayovac: Bocs, az ember néha keveri Budapestet Bukaresttel ... Magyarország meg struccpolitikát folytat, nem tesztel, mert romlanak a statisztikák. Bár azért megjegyzem ez nem a ki-cseszi-el-jobban verseny.

boborján20 2020.04.12. 16:00:54

@Pink Petsch: így látatlanban is hadd gratuláljak a kommentjeidhez.

te vagy itt, az egyik legértelmesebb nick.

és ez nem vicc részemről:)))

aefzuj 2020.04.12. 16:01:28

Minek ment oda? Meg is érdemli.

Montroyal 2020.04.12. 16:48:10

erdekes nalunk(Montreal0 nem a Karacsony v. fidess agymoso kormany egymasra mutogatasa folyik oregotthonok ugyében ... tegnap nyilvanossagra kerult ( a tulaj nem akart kiadni infokat) hogy egy jonevu?! magan idosotthonban egy hét alatt 31 halt meg . 5 fertozesben .. se rokonokat senkit nem ertesitettek latogatni nem lehetett ... az egesz canadai es provincialis kormany errol beszelt nem volt egymasra , polgarmesterre mutogatas .. ma reggel oriasi rendorsegi vizsgalat indult kitelepitett rendor irodaval ... es minden magan old age homeban vizsgalat ellenorzes indult ... ugyanis a magankezben levok( 40 a varosban ) bar iszonyu dragak a tulajok maximalisan sporolnak az ellatassal szemelyzettel . na ez megszunt matol . a kormany megszigoritja a normakat es ellenorzi .. .. ja itt nem fidess van ..

Montroyal 2020.04.12. 16:59:17

a maganvallalkozasok ,uzletek tamogatasa a tulajoknak 4honap x2000$ ; elso héten 6+ millio kérvény !!! egy feltétel a tavaly évben 2000$ legkevesebb deklaralni kellett .. a masik amit meg nem neztem kamat nelkul adnak 50000$ig es jovore kell megkezdeni a torlesztest akinek a bevétele min. 50000 évente ... .. ez egyenlore nem érdekel munka nincs, zarva kell lenni 2-3 honap mulva semmi sem segit rajtam ... .. felvenni penzt és bezarni, bankrupcy nem igazan jon be annak akinek van haza, kocsi stb ..

SzZoole 2020.04.12. 17:37:53

Jaj, Pandacsöki @boborján20: a @Pink Petsch: -t legjobbancsodáló ember :-)))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.04.12. 17:57:09

@Montroyal: hat ez meg hogyan fordulhat elo ha nem fidesss van?

Montroyal 2020.04.12. 18:16:37

@droid_: mert ez normalis orszag a vedekezesert van mindenki .. nem csinalnak a jarvanybol politikai agymosast ..
... felelosegteljes vezetokkel ... itt még a kiralyno helytarrtojat is bortonre iteltek par jogtalan szamlaert ... es nem milliardos lopasoert ...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.04.12. 19:15:50

@Montroyal: a normalis orszagban ahol a vedekezesert... van mindenki hagytak lehuzni .... szegeny oregeket!!! az otthonban...???? nem hiszem el biztos ... felreertetted... vagy rosszul pottyozted a... szoveget
...

Shanarey 2020.04.12. 19:45:03

@dikusz.:

Tudom, de ez nem lehetett a valódi ok, sebaj a fickó perelni fog és majd kiderül, mi is volt a lényeg.

kék madár 2020.04.12. 22:00:58

@Rayovac: azert New Yorkot nem mentenem fel 100%-ig, hetekig nem zartak be az iskolakat, negykepuskodtek, hogy az ovek a vilag legjobb egeszsegugyi rendszere (messze nem az) aztan hirtelen panikoltak.

Persze 100-szor osszeszedettebbek igy is mint Trump, akinek meg mindig lovese sincs arrol, hogy mekkora karokat okozott a sotetsegevel, es mennyivel hasznosabb lennne, ha csak golfozna.

dikusz. 2020.04.12. 22:52:48

@Shanarey: Azt említette is, hogy meg fogja tenni a megfelelő lépéseket az ügyben. Nem mellesleg igen korrekt módon nyilatkozott, nem dobált sarat. A tegnapi RTL-híradóban elsírta magát...

Azóta a OORI (Rehab Intézet) főigázgatóját is elbocsátották...

Montroyal 2020.04.13. 01:38:40

@droid_: nem tudom mirol beszelsz de nem fontos nekem ilyen gyoker trollokat olvasni , nem idegesitesz mert siman tiltalak eddig is csak baromsagokkal kotozkodsz mindenkivel ..

szabi68 2020.04.13. 08:15:49

@droid_: Nem volt célom a magyar rendszer bírálata , egy előttem szóló kommentelő az itteni rendszert ( filmsorozat alapján ) sommásan szarnak minősítő hozzászólása miatt hasonlítottam össze a két rendszert . Magyarországon rengeteg pozitív változás történt az elmúlt években , aki ezt nem ismeri el vak vagy elfogult . Az SZJA erre az egyik legjobb példa . Ami a havi levonási illeti ( én is ezt választottam itt ) jó dolog. A választás lehetősége amit hiányoltam. Az valóban igaz , hogy az egykulcsos rendszerben a jelentősége nem nagy, ha azonban Európára vetítjük ... már más az eredmény . Az egészségügy kapcsán azonban vitatom az álláspontot . A levonásnál én az összes az ellátással kapcsolatos levonási kalkuláltam . Ugye külön van az egészségügyi járulék , a szociális stb. A nyugdíj kivételével illetve a szakképzési hozzájárulást sem számolva próbáltam kalkulálni . ( valóban a bért terhelő munkavállaló és munkáltató költséget ) A biztosítás nem ad lehetőséget választásra , nem szolgáltató alapú , ugyanazt az ellátást kapja mindenki. Amivel az alap ellátás szintjén nincs gond, de az - hangsúlyozva ez vélemény - mégiscsak túlzás , hogy aki esetenként száz vagy több száz ezret fizet , hónapokat várjon egy költségesebb vizsgálatra keretek meg a fene tudja mi miatt . Reklamáció nem lehetséges , ha nem tetszik nem cserélhető a biztosító . Tehát az alap bajom , hogy ez bár biztosítás de csak nevében . ( nem magyar sajátosság , európai ) Ezért gondolom az amerikai rendszert jobbnak . Ami a kártérítést illeti, nos nem akarok politizálni tehát még véletlenül sem azon akarok vitatkozni , hogy a börtönök vagy a roma iskolások kapcsán kinek van (volt) igaza. Viszont több helyen megjelent, hogy igazságtalan hogy kártérítés címen
“ munka nélkül “ pénzeket vegyenek föl . Nos ez ebben a formában a baj . Ugyanis szerintem ha valaki kárt okoz ( legyen az munka, egészség , bármi ) akkor a kárt szenvedő valamilyen -esetfüggő - joga sérült , ami anyagiakban kifejezhető . Ha konkrétan az egészségügyre vetítem , mivel a biztosítás nem szolgáltatásként működik , pl. a munkából kiesést csak a táppénz “ kárpótolja “ ha hibázik az orvos és ezért 1 hét helyett 2 hónapig nyomja valaki az ágyat akkor semmi következménye. Lehet az itteni rendszer néha túlzó onnan nézve “ minden szir-szarért azonnal kártérítést kiáltanak az amerikaiak “ néha van is benne igazság , de a felelősség tudat ebből adódóan sokszorosa az otthoninak.

Golf2 2020.04.13. 09:42:22

@Montroyal: Vajon a lefoglalt hajóutakat visszafizetik?

Bredpitt Monika 2020.04.13. 11:59:19

@Pink Petsch: "Ahham, és mégis a narancsbohócotok mégis mit gondolt? Mi a tökömnek zárt le teljesen Európa? Heccből? Ja, igen akkoriban ő még ott tartott, hogy "it's a hoax", aztán, amikor New Yorkot elkapta a vírus elsőként (ami nem meglepő tekintve a nemzetközi forgalmát), akkor jött a "I take no responsability" .. na, én itt hagytam abba az amcsi tragikomédia közelebbi követését, mert már szaltózott a gyomrom. Az azóta eltelt időben meg simán kialakulhatott háborús helyzet NYC-ben, tekintve, hogy sikerült egy full idiótát elnökké választani, aki egy 5 éves gyerek értelmi és érzelmi színvonalán létezik. "

ezert erdemes volt visszanezni, bar most pont megvedtem a bohocot, ferjem mar kezd kikelni magabol, az izolacio hat ra, a lenyeg...hogy nagyon szidta Trumpot meg olyasmiert is, amirol nem o tehet....

Bredpitt Monika 2020.04.13. 12:07:50

@FutureFry: "Nagyon kis mértékben persze csökkenti mások nyerési esélyeit, de, ha kihúzzák és nem kezdi el a procedúrát a zöldkártyáért (vagy nem felel meg a feltételeknek) akkor valaki más nyertes gyakorlatilag a “helyébe léphet”: pont ezért is sorsolnak több nyertest mint amennyit a vízum-keret (jövőre pl. 55K) megengedne:"

En arra emlekeztem, hogy egy kinti magyar csaj szulei megnyertek, es el is kezdtek, aztan hazamentek, na ok elvettek az eselyt valakitol. Azt viszont nem tudom , hogy @Pink Petsch: meddig j utott a zold kartya megszerzeseben, ennyiben a megjegyzesemert vallalok felelosseget .

de koszi a linket, tudjuk, ,hogy te vagy itt az elo wikipedia

Bredpitt Monika 2020.04.13. 12:24:11

@Pink Petsch: " Ahham, már a második bekezdéstől kezdve hányingerem lett ... "task force", mi? Ahol az egyik tagról az a legfőbb tudnivaló, hogy Bob Dylan roadja volt... kurvára sokat érthet hozzá. És ez most komoly? De tényleg ez van? Hogy névtelen idióták "task force"-oznak?
Ahham, hát Olaszországban legalább orvosok döntöttek, nem Muhammad Ali ex-testőre task-forcenak álcázva, bármit is jelentsen ez retard-nyelven.
B+, a hideg kiráz! "

mar ram is hat az izolacio, ha a te stilusod szorakoztat, akkor mar itt a baj, de jokat derulok, ertekelem az oszinte reakciokat, de egy kicsit tultolod ezt az amerika utalatot, van valami konkret oka, hogy ilyen gyulolettel beszelsz roluk?
amugy nekem volt szerencsem az amerikai eu hoz, es nagyon jo tapasztalataim voltak, sok tekintetben

az egyik legnagyobb elmenyem, ami mindent uberel> lanyommal be kellett mennem egy new jersey korhazba az ugyeletre, meg kicsi volt, ket evesnel fiatalabb, amig vartunka arra, hogy egyaltalan szoba alljon velunk valaki, az elocsarnokban egy beteghordo, a portas es egy takaritono elkezdtek neki hangosan enekelni, kivanom hogy legyen ilyen emleke sok embernek,

ami egyebkent nekem amerikabol a legjobban hianyzik az az oszinte szentimentalizmus,

visszaterve az eu re, az pl onmagaert beszel szerintem, hogy az USA az egyetlen orszag, ahova tobb orvos erkezik, m int amennyi elhagyja azt, (errol meg egy Balo Gyorgy - rip - musorban beszelgettek orvosok)

Bredpitt Monika 2020.04.13. 12:37:33

@kék madár: "Persze 100-szor osszeszedettebbek igy is mint Trump, akinek meg mindig lovese sincs arrol, hogy mekkora karokat okozott a sotetsegevel, es mennyivel hasznosabb lennne, ha csak golfozna. "

na, ezert is erdemes volt benezni, mar reg lattalak errefele, most meseli egy baratom, hogy a floridai kormanyzo is nagyon ert a dolgokhoz,

“This particular pandemic is one where I don’t think, nationwide, there’s been a single fatality under 25. For some reason, it just doesn’t seem to threaten kids,” DeSantis said.

ennek oromere, hogy a kolykok nincsenen veszelyben a sulikat ujra nyitna, az ugy latom, nem ment at neki, hogy ha nem is betegek megis fertoznek, de hat Orban ugyanezt mondta az elejen, aztan mikor a fidesz is kiakadt, na akkor bezartak a sulikat.......

Bredpitt Monika 2020.04.13. 12:44:24

@élhetetlen: elviekben igazad lehet, de a valosagban megis ugy tunik, hogy nincs eleg ember, a szomszedom egy korhaz intenziv osztalyan dolgozik, par eve meselte, hogy 19 ember kellett volna nekik (apolok) es 9 en vittek azt a par osztalyt amirol beszelt, aztan ez 6 ra csokkent,

itt volt talan masfel eve az en keruletemben, hogy egy csomo apolono felmondott es atmentek az uj Ikeaba, mert meg ott is tobbet kerestek......sorolhatnank, annyira nagy volt az ember hiany, hogy azt nehez potolni,

most lattam a hirekben, hogy a svedek atkepzik a repteri dolgozokat, hogy legyen eleg apolo, igy nem vesztik el a fizetesuket.....

2020.04.13. 15:00:09

@Bredpitt Monika: Hát jah, nekem ez WTF-kategória. Bocs, ha ezzel megsértettem az US-kultúrát, de rohadtul szürreális.

@boborján20: Upsz, hát izé .. köszi ... és szerintem elpirultam.

@SzZoole: Jealous much, he? :))))

gabors 2020.04.13. 15:35:02

@Csodabogár: Ide irok bar keson ....

mi megvagyunk bar kicsit ijedten ...

2 hete kicsit beteg is voltam de nem covid bar ki tudja mert itt sem tesztelnek am ...

meg is halnak ugy hog nem is tudjak hogy koronasok ... hacsak nem kerulnek a korhazba ... most olyanokat hallani hog nap 10-15 helyett 50-60-ana halnak meg otthon ....

a szomszed bacsi veled egy koru lehetett halt meg par napja ott volt a rendor abbol sejtettem valami nem kosher ... de kesobb ott volt a csalad is maszk meg minden ... par nappal kesobb mondta a masik szomszed hogy mi tortent es hogy a csalad uzente stb....

szoval megvagyunk de eleg a varostol kijebb lakunk itt normalisan sincs tomeg meg busz sincs .... szoval vagy gyalog megyek vagy kocsival .....

jo levest foztem tegnap most lesz egesz hetre

SzZoole 2020.04.13. 16:25:28

@Pink Petsch: nem igazán, tudom, hogy úgyse csalnál meg :-)))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.04.13. 17:49:02

@szabi68: ertem, hogy probaltad kikalkulalni, de tovabbra is azt mondom hogy rosszul. ha bepotyogod a fenti linken a 300k bruttot, akkor munkavallalot terhelo egeszsegugyi jaruleg 21k, tovabba a munkaltatot terhelo szocialis hozzajarulas 52k, ennek az allamhaztartasrol szolo torveny (fenti masik link) szerint valami 28%-a megy az egeszegugyi alapba, a tobbi nyugdijalap (most nem neztem meg megint, de evrol evre ilyesmi az arany).

egyebkent ha mondjuk megnezem a generali privat care legmagasabb aru altalanos csomagjat mint magyarorszagi lehetoseget, az kb ennyibe kerul havonta es lehet hogy van benne vip szoba meg nem tudom mik, de eppenseggel kizarnak egy csomo megbetegedest, es amit tamogatnak, azt is erosen limitaljak. es kulonben sem kotnek szerzodest akarkivel, aki tuti buko annak beintenek (vagy beajanlanak egy horror arat, ugyanaz). az allami ebbol gazdalkodja ki mindenki ellatasat, nem csak az aktiv koru befizetoket.

a "munka nelkul" felvett szoveg nyilvan tulegyszerusites, de a karteritesnek olyan kar kell az alapja legyen, amit a tarsadalom is hatranykent ertekel. ha valaki lerabolja a szomszedait a faluban, es utana a fogvatartasa korulmenyei nem utnek meg egy nyugat-europai eletszinvonalon kitalalt minoseget, de egyebkent nem sokkal rosszabbak, mint az otthoni korumenyei vagy akar az aldozatai korulmenyei, es ezert kap "karteritest", az eppenseggel boven vitathato. az iskolai differencialas is igencsak lehet velemenyes, persze lehetne ugy csinalni, hogy ne legyen tamadhato. nalunk is volt matekbol jo csoport es szep csoport, volt atjaras is.

en bizom benne, hogy ezeket a "demokracia deficiteket" majd jo hangosan zaszlajara tuzi az ellenzek, amikor legkozelebb szavazasra buzditanak es akkor merheto lesz a tarsadalmi megitelese.

dikusz. 2020.04.13. 18:02:30

@gabors: "a szomszed bacsi veled egy koru lehetett halt meg par napja ott volt a rendor abbol sejtettem valami nem kosher "

Na ezzel jól megvigasztaltad Csodabogarat (bár nem ijedős). :)))
Ezen nem szépít az sem, hogy jó levest főztél.:)

(*kérlek,kérlek ásd elő a humorérzéked szmájli*)

élhetetlen 2020.04.13. 18:52:11

@Bredpitt Monika: Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan. Azt tudom elképzelni, hogy a vírusfertőzöttek számára van elég orvos, és ápoló, mert kirúgtak az egészségügyi ellátásból minden járóbeteget, nem sürgős esetet, az egy hete csípőműtéten átesettet átküldik egy másik kórházba, ahonnét egy hét után hazaküldik, mert jön a másik. Kit érdekel, hogy egyedül él, és nem tudja ellátni magát? Igazad van, nincs elég ágy, nincs elég ember. De a kormány kezeli a járványt. Felfüggesztik az OORI igazgatóját. 200 ágyat kellett volna felszabadítani. “már a múlt hónap második felében minden olyan beteget elküldtek, akinek kezelése, műtétje halasztható volt, leállították a nélkülözhető ambuláns, nappali kórházi ellátást, a csoportos kezeléseket”. Most ápolásra, kezelésre szoruló betegeket kellett volna kirúgni kétszáz ágyból. Mert ezt elég csak elrendelni. De semmi gond, kinevez valakit Kásler, aki majd megteszi ezt.

T_Elisabetta 2020.04.13. 19:50:53

@Pink Petsch: szia! amolyan hatterben marado, minden posztot es hozzaszolast elolvaso feleforma rejtozkodo vagyok. :) ha van ra lehetoseged, akkor esetleg tudnal kuldeni egy meghivot az oldalra? nagyon koszonom! udv: elisabetta

Benikuty 2020.04.13. 19:51:08

@boborján20: Komám, tudják otthon, hogy kétes egzisztenciájú, feslett vászoncselédekre csorgatod itt a nyálad? Haha...

SzZoole 2020.04.13. 20:01:03

@T_Elisabetta: te miről beszélsz???
Milyen meghívót milyen oldalra akarsz kérni @Pink Petsch: -től?

2020.04.14. 00:43:36

@T_Elisabetta: Persze, szívesen. Add meg nekem az e-mailcímed, mert kell a meghívóhoz. Nem kell a frankó címed legyen.

2020.04.14. 00:44:54

@SzZoole: Azt a szennyes fantáziádat, hogy azt, te majom :P :D

T_Elisabetta 2020.04.14. 17:12:43

@Pink Petsch: koszonom szepen, a mailcimem (tobbek kozt:) a profilomon szereplo: e.r.z.s.i.d.o@g.m.a.i.l.h.u
termeszetesen a pontok nelkul.

2020.04.14. 17:45:38

@T_Elisabetta: Ok, kiment a meghívó.

T_Elisabetta 2020.04.15. 13:34:40

@Pink Petsch: szia! sajnos nem kaptam meg, spamek kozott, mindenhol kerestem pedig. :(

kardio1 2020.04.16. 18:55:23

@T_Elisabetta: a blogon való kommenteléshez nem kell meghívó. Ha előmoderáció nélkül akarsz kommentelni, írj egy üzenetet a Határátkelőnek, ő a bloggazda.

T_Elisabetta 2020.04.17. 06:06:05

@kardio1: szia! koszonom a segitseget, de most nem errol van szo. egy sorozatgyujto oldalhoz kellene a meghivo. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása