oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. április 08. 06:30,  Hétköznapok és konteók 10 komment

2020. április 08. 06:30 Határátkelő

Hétköznapok és konteók

Az összeesküvés-elméletek általában is népszerűek az arra fogékonyak körében, válság idején ez aztán fokozottan igaz, hiszen sokan szeretnének magyarázatot találni arra, miért történik velük az, ami történik. Nyilván a mostani járvány kapcsán is özönlenek a konteók, ezekből is szemezgettünk a Los Angeles-London-Budapest-tengely podcastjában – amiben persze komolyabb dolgokról is szó esett azért.

koronavirus_konteo_poszt.jpg

Például rögtön a beszélgetés elején arról, ki hogyan bírja a most már mindenhol több hete tartó bezártságot, még akkor is, ha persze azért ki lehet menni az utcára. 

Noha a brit helyzet egyre rosszabb, azért még Londonban is van minimális szabadság, az ember kimehet sétálni, biciklizni, ha betartja a távolságot. (A linkekre kattintva a beszélgetés adott részletét hallgathatod meg.)

„Ez az egész helyzet eszi az ember lelkét” 

A brit fővárosban élő Bandosz még a kijárási szigorítás elején elhatározta, hogy majd kihasználja a rendelkezésére álló időt, teljesítve például régi álmát, hogy megtanul szépen, kalligrafikusan írni, amihez még egy szettet is vett, szeretné a fényképeit rendezgetni, gitározni – de egyikre sem nagyon jut ideje a munka mellett. 

„Az ember valahogy úgy érzi, hogy ez az egész helyzet eszi a lelkét. Nem tud csak úgy kimenni és találkozni a hozzá közel álló emberekkel. Már az is hatalmas örömöt okozott, amikor tegnap este 8-kor mindenki kiment a ház elé és ott tapsolt és zajongott megköszönve az egészségügyi szolgálat dolgozóinak a munkáját – ez egy nagyon felemelő és boldog pillanat volt” – mesélte Bandosz, aki videót is küldött róla. 

„Mostanában rosszul alszom” 

Los Angelesben Tamás is próbálja magát elfoglalni mindenféle dologgal, tanulni és kicsit kevesebbet foglalkozni a hírekkel, az elmúlt hetekhez képest mindenképpen, mert nem kell a sok stressz. 

„Ami kikapcsol, az ha találsz valami teljesen súlytalan, akár komolytalan filmet vagy sorozatot, ami teljesen elvonja a figyelmed. Amit változást tapasztaltam magamon, hogy elég jó alvó vagyok, de mostanában rosszul alszom. Ezen csak az segít, hogy a megszokotthoz képest nem kell korán kelni, így be tudom pótolni azt a kiesett egy-két órát” – mesélte Tamás

Koronavírus konteók 

Beszélgettünk aztán a különféle összeesküvés-elméletekről is, melyek közül az egyik legelterjedtebb az, hogy a járvány Bill Gates szabadította az emberiségre, Ennek persze semmi alapja nincs, elsősorban konteógyárak és oltástagadók terjesztik. 

Az elmélet azon alapul, hogy a Microsoft alapítójának alapítványa mindenféle kutatásokat szabadalmaztató intézményeket támogat 2015 óta és még a Netflix is idén adta közre új sorozatát a világjárványokról, stb. 

Aztán ott van a „pánspermia-elméleten” alapuló konteó, melynek lényege, hogy az élet magjai mindenütt megtalálhatók az univerzumban. Chandra Wickramasinghe asztrobiológus ebből azt vezette le, hogy a koronavírus az űrből érkezhetett hozzánk, méghozzá egy tavaly ősszel Kína északi része felett elporladt meteorit hozhatta el a Földre. 

Akadnak aztán olyanok, akik azt állították, hogy a kokainfogyasztás vagy éppen az alkohol véd meg bennünket a fertőzéstől. Persze egyik sem igaz, mi több, a sok szesz voltaképpen csak legyengíti az immunrendszert. 

Az én egyik kedvencem az a történet, mely szerint tudósnak álcázott kínai ügynökök jutottak be egy kanadai laboratóriumba (ez speciel igaz), ahol korábban a MERS koronavírust tanulmányozták. Kicsempésztek vírusmintát, ami egy vuhani laboratóriumba jutott – a többit pedig már el tudjuk képzelni. 

Aztán akad persze antiszemita és antimuszlim elmélet is, míg akadnak olyanok, akik szentül állítják, hogy az egészet azért robbantották ki, hogy az amúgy is bekövetkező gazdasági világválságért mást lehessen hibáztatni. (Akit érdekel, az itt és itt olvashat bővebben ezekről.)

Miről beszélgettünk még? 

Ki mennyit eszik, hogyan kontrolláljuk a túlevést? 

A bezártság okozta mentális kár

"Suttogd azt, hogy Greta"

Mikor jön el a pillanat, amikor nem lehet tovább halogatni a gazdaság újraindítását?

A sorozat korábbi adásait itt hallgathatod meg, és fel is iratkozhatsz a Határátkelő YouTube-csatornájára. (Mi több, iratkozz is fel!) Ha inkább letöltenéd a podcastot, akkor azt például ezzel a programmal teheted meg.

A beszélgetést a SPOTIFY-ON ITT HALLGATHATOD MEG, ha más platformon vagy inkább otthon, akkor pedig ide kattints.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast konteó London Budapest Los Angeles Los Angeles - London - Budapest tengely koronavírus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5315598134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2020.04.08. 11:24:06

“ Aztán akad persze antiszemita és antimuszlim elmélet is”

Ez mit akar jelenteni, zsidók az arabok ellen?

Mit jelent az “antimuszlim” szó?

Nietzsche. 2020.04.08. 15:54:08

Bizonyos szempontból a konteók és összeesküvés elméletek közé tartozik az is, hogy sokan nem fogadjuk el a járvánnyal kapcsolatos, médiában megjelent számadatokat sem: sajtoszoba.blog.hu/2020/04/07/valos_szamokat_latunk_a_jarvany_kapcsan

Csodabogár 2020.04.08. 17:21:25

@Nietzsche.: Én mindent elfogadok. Jó nem egészen mindent, de nagyjából igen. Viszont tegnap egy orvosstatisztikus, hosszan fejtegette, hogy hol és miért sántitanak az adatok, hiába nem hamisitják akarattal. Hosszú volt és komplikált. A végén teljesen bele zavarodtam, bár elég logikusnak tünt.:-(

Shanarey 2020.04.08. 21:08:59

Idióta konteo hívők, mindenfelé vannak. Engem az egyik román kolléganő kérdezett, hallottam e már a Maconokról, az írásmód, nem biztos hogy jó, nem betűztettem le vele, mire gondol. Ő mesélte hogy a tesójának a felesége efféle hülyeségeket terjeszt, miszerint Bill Gates ennek a "Macon" csoportnak a tagja, és ők indították el a Korona vírust.

nyuszigonosz 2020.04.08. 21:14:09

@Shanarey: Na úristen, az ilyen összeesküvés elméletek kitalálóinak ennyire nincs épkézláb gondolatuk, hogy ilyen marhaságokat találnak, ki aztán meg még terjesztik is.

Shanarey 2020.04.08. 21:21:09

@Nietzsche.:

Magyarországon, azért sem tesztelnek eleget, hogy ne legyen magas az aktuális fertőzöttek száma. Ezzel csak az a baj, hogy a tovább fertőződést segítik.

Csodabogár 2020.04.08. 21:55:36

@Shanarey: Biztos Sorossal közösen.:-)

adg 2020.04.09. 01:42:03

A masik konteoja hulyeseg, hisz o nem latja a tejes igazsagot, minden reszletevel egyutt, mint mi magunk. Mert birka. Vagy elfogult. Vagy ilyenolyan hivo. Vagy mas alacsonyabbrendu eletforma. Mindegy is, mindig van ra megfelelo cimke es magyarazat.

gigabursch 2020.04.11. 08:55:36

@Shanarey:
Pedig akkor kiderülhetne, hogy mennyi a gyógyult, ami erősen statisztikajavító hatású.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.