oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. március 06. 06:30,  Koronavírus Los Angelestől Londonon át Budapestig 55 komment

2020. március 06. 06:30 Határátkelő

Koronavírus Los Angelestől Londonon át Budapestig

Hogyan reagálnak az emberek a járványra az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Magyarországon? Mik a különbségek és a hasonlóságok? Hogyan dolgozza fel és tálalja a híreket a sajtó?

koronavirus_cikk_foto_pixabay_com_karinamirzoyeva.jpg

Természetesen mindhárom országban vezető hír a koronavírus, mindenki próbál mindent megírni, elsőként tálalni, ami néha kicsit mintha sok is lenne már. A Los Angeles megyében kihirdetett egészségügyi szükségállapot nem útzárakat, katonákat jelent, hanem azt, hogy jobban figyelnek az egészségügyi intézményekben, illetve a különböző belépési pontokon (repülőtereken, kikötőkben) - mesélte a Los Angelesben élő Tamás.

„Nálam a kocsiban van egy maszk, ha olyan helyre megyek, felveszem, még akkor is, ha furcsán néznek rám ezért” – tette hozzá.

Eközben a Londonban élő Bandosz szerint a brit kormány azt kommunikálja, hogy nem kell maszkot viselni.

Természetesen az Egyesült Királyságban is abszolút nagy téma a koronavírus, „akinek labilisabb az idegállapota, az nehezebben is viseli, egy rádióműsorban éppen ezért azt javasolták, hogy nem kell egyfolytában a híreket lesni. Ha az ember jól van, akkor próbáljon meg lecsillapodni” – mondta Bandosz.

Lerabolt boltok?

„A minap elmentem a boltba, mert ismeretségi körömben egyre többen beszélnek arról, hogy megindul majd a roham és be kell vásárolni. Én is akartam venni kis tubusos kézfertőtlenítőt. A polc teljesen le volt rabolva, egy kis cédulát tettek ki, hogy ilyen fertőtlenítő nem kapható” – mesélte élményét Bandosz.

Hasonló volt a helyzet a liszttel egyes üzletekben. „Hiába mondja az ember magának azt, hogy nem kell pánikolni, ha beindul a roham a boltok ellen, akkor egy idő után valószínűleg mindenki elmegy venni magának valamit. Ez ebben az ijesztő” – tette hozzá.

Ezzel együtt a többi (nem élelmiszer)boltban járva, vagy a városban sétálva ebből semmit sem érez az ember, miközben a médiában folyamatosan téma, hogy lehet-e kezet fogni.

Tamás ugyanakkor azt mondta, Los Angelesben neki az a legnagyobb félelme, hogy ha egy akkora városban bármilyen okból pánik tör ki, akkor az első dolgok egyike, ami elfogy, az az üzemanyag.

„Elég gyorsan el tudod veszíteni a mobilitásod, éppen ezért az autómban például mindig legalább félig van a tank, ami 300 mérföldre elég és azért az már nem rossz” – mesélte.

A Tamás által a beszélgetésben említett két „felkészülési videó” linkjeit is megosztom, ide és ide kattintson az, akit érdekel. 

Miről beszélgettünk még?

Mi a helyzet a Los Angeles-i üzletekben? (10 perctől)

Egy kis konteó… (14 perctől)

Hírek vs pánikkeltés (16 perctől)

Rasszista támadások ázsiaiak ellen Londonban (18 perctől)

A média szerepe (21 perctől)

A sorozat korábbi adásait itt hallgathatod meg, és fel is iratkozhatsz a Határátkelő YouTube-csatornájára. (Mi több, iratkozz is fel!) Ha inkább letöltenéd a podcastot, akkor azt például ezzel a programmal teheted meg.

A beszélgetést a SPOTIFY-ON ITT HALLGATHATOD MEG, ha más platformon vagy inkább otthon, akkor pedig ide kattints

(Fotó: pixabay.com/KarinaMirzoyeva)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast Magyarország Nagy-Britannia Egyesült Államok Los Angeles - London - Budapest tengely

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5315506358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.03.06. 08:30:34

kezfertotlenito? valami furcsa oknal fogva az emberek a wc-papirt is leraboltak :D

Platonica 2020.03.06. 08:56:38

@Rayovac: Nem olyan meglepo. Allandoan az otthoni kenyszer-karantennel riogatjak a jonepet.
Tolem is kerdezte a kollegam, elkezdtem-e 'stockpiling'-olni, mert ok mar re'gen, es eltarthato kaja, alapanyag, wc papir azota mindig erul pluszban a kosarukba. Furcsan is nezett ram, mikor mondtam, h nem.

Virago_1000 2020.03.06. 09:47:20

A maszk a virustol nem ved meg. Eleve nem szur ki tokeletesen a virus meretu reszecskeket sem, raadsul oldalt nem is zar tokeletesen.
Aktiv szenes maszk, amit az autofenyezok hasznalnak, jo lenne, de abba beizzad az arc fel ora max amit ki lehet benne birni

Csodabogár 2020.03.06. 10:10:28

Német virologusok szerint a maszk nem véd meg semmitől. Legfeljebb a többi embert védi, hogy rátüsszögjön az ember. Van persze olyan hatásfokozatu maszk, amit az egészségügyisek viselnek, de a viselése igen kellemetlen.
Részemről nem pánikokok, fatalista vagyok. Valamennyi tartalékom mindig van itthon, aztán majd csak lesz valahogy.

tanato 2020.03.06. 10:20:50

file:///C:/Users/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3/Downloads/F%C5%91igazgat%C3%B3i%20utas%C3%ADt%C3%A1s-%20Korona-v%C3%ADrus%20helyzet%20F%C5%91ig%20515-1.pdf

tanato 2020.03.06. 10:22:53

file:///C:/Users/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3/Downloads/F%C5%91igazgat%C3%B3i%20utas%C3%ADt%C3%A1s-%20Korona-v%C3%ADrus%20helyzet%20F%C5%91ig%20515-1%20(1).pdf

tanato 2020.03.06. 10:24:53

Főigazgatói utasítás- Korona-vírus helyzet Főig 515-1.pdf62.9 KB

tanato 2020.03.06. 10:25:41

Nem ment át sajnos,de elég kemény dolgok vannak benne.

Golf2 2020.03.06. 17:58:32

Amióta a szíjgyártó elintézte hogy direkt járatok őntik Sanghajból meg Pekingből az utasokat azóta tele van a belváros velük.Most különösen nagy,sőt talán életreszóló élmény.

odamondó 2020.03.06. 18:03:49

Ja tegnap auchanban jártam és valóban le volt rabolva az olcsó eltartható élelmiszerek polcai... Természetesen ez indítja majd el a dominó effektust... Sok idióta.

dedoca eder 2020.03.06. 18:04:37

@Csodabogár: végre valaki... én is így gondolom. nem fogok belehalni, ha meg igen, akkor valszeg ideje volt. ettől persze még érezhetem nagyon sz@rul magam, kerülhetek kórházba, de a halál olyan dolog, amit úgysem lehet elkerülni ha itt az ideje.

Virago_1000 2020.03.06. 18:04:37

@tanato: a multkor beszurtam a linket a virus reszletes leirasarol.

GrandMasterB 2020.03.06. 18:04:37

Kedves Határátkelő,

Egy javaslat csupán, de talán érdemes lenne a "Miről beszélgettünk még?" részbe a Youtube linkeket a megfelelő kezdési idővel kódolt URL-ként betenni, így az embereknek nem kellene a telefon kisebb képernyőjén a csúszkával keresgélni az adott időpontot, egyből ott kezdődne a videó.
Szóval a "Mi a helyzet a Los Angeles-i üzletekben? (10 perctől)" mondat maga a link lenne az adott időponttal, ez esetben "https://youtu.be/Wgo2ZiRawH8?t=600". Könnyen szerkeszthető a link, csak másodpercbe kell átszámolni és hozzáadni a "t" paraméterrel.
Ha pedig még jobban akarod tuningolni a dolgot, ezek a linkek az időpontokkal mehetnek a videó alá a leírás részbe a Youtube oldalon, vagy mint sokan csinálják, a comment szekcióba is beteheted saját "pinned" hozzászólásként, így mindig a tetején marad a szekciónak.

Mikkamak 2020.03.06. 18:04:37

@Csodabogár: Merthogy a szemet nem takarja, pl. és a fertőzés ott is bejuthat a szervezetbe.

Közben meg ott a blogposzt/reklám, hogy fertőzéstől védő maszkok, linkkel, ahol megvehető - remek!

Nálunk egyébként a szomszédos boltban nincs kézfertőtlenítő (már múlt héten sem volt, ugyanakkor a Whole Foods simán házhozszállított kézfertőtlenítőt, törtőkendőt), semmilyen olyan általános tisztítószer aminek fertőtlenítő hatása van (tegnap nem értettem, aztán láttam, hogy az EPA kiadott valami listát, hogy milyen tisztító/fertőtlenítő szerek hatékonyak a vírus ellen, na azért fogyott el minden), valamint megfogyatkozott a papírzsebi készlet (gondolom, főleg az antibacis változatokat vitték el). Meg persze az ivóvíz.

Minden más van.

Van némi tapasztalatunk a vészhelyzeti készletezésben, de folyamatosan emlékeztetnem kell magamat, hogy elvben áram az lesz, tehát főzni fogunk tudni. Hurrikán esetén ez korántsem szokott biztos lenni.

Csodabogár 2020.03.06. 19:53:10

A magam részéről ugyanúgy mosom a kezem állandóan, de legfőképpen ha haza jövök valahonnan. Kézferőtlenítőt még nem kerestem, biztos nincs is már, maradok a szappannál és víznél.
Felénk hurrikán nem szokott lenni, itt Pesten, a csapból meg mindig iható víz folyik. A többi meg majd lesz valahogy.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.06. 20:33:15

Az volt nekem a vicces, mikor hallottam, hogy Mo-n a liszt lett hianycikk, nalunk meg a kezfertotlenito :))
Ebay-en $20 felett lehet ra licitalni:))

Platonica 2020.03.06. 22:12:21

@Zsuzsi65: Mi pont ma csinaltuk a szokasos heti bevasarlast. Az amugy teljesen jol ellatott szupermarketben 3 helyen volt total ures a polc: a kenyerliszteknel (nem a simanal), a wc papiroknal, es a folyekony szappanoknal (kezfertotlenitot nem tudom, hol tartjak, mert sose veszek, szoval lehet, hogy ott is) :-D

2020.03.06. 22:24:43

Meghülyíti az embereket a médiából ömlő klikk-vadász szartömeg a vírussal kapcsolatban. Persze, nem veszélytelen a vírus, pláne nem az idősebb és egészen fiatalkorúakra, no meg azokra, akiknek gyenge az immunrendszerük. De ez a kutyaközönséges influenzavírusra is áll. Abba is bele szoktak halni, illetve a szövődményeibe, csak nincs hisztéria-keltés körülötte.

2020.03.06. 22:41:40

@Zsuzsi65: ez attol is fugg, hogyan definialod a veszelyt. Nyilvan maskeppen latja egy 75-80 eves, maskepp, akinek a 75-80 eves szulei a nyugdijas otthonban laknak, es halnak ki melloluk az emberek, es maskellen latom en, aki nincs a kulonosebben veszelyeztetett csoportban, es a szeretteim sem.

ugyancsak, maskeppen latja a veszelyeket, akinek konkretan a felelosege kitalalni, hogy az egeszsegugyi intezmenyek hogyan birjak majd a megbetegedeseket, ha x-y forgatokonyv jatszodik le, vagy azok, akiket majd kerdore vonnak, ha ezer szamra halnak meg emberek (meg akkor is, ha mellette millio szamra elik tul)

A lakossag szamarol en is velek felfedezni nemi tulreagalast, foleg, hogy hozzatok hasonloan en is foldrenges-veszelyes helyen lakok, ugyhogy az embereknek egyebkent is kellene lenni annyi tartaleknak, hogy 2-3-4 hetet kibirnak ha nincs bolt kajahoz/vizhez/wc papirhoz - ezt a wc papir dolgot kulonosen nem ertem, ha nincs kaja, amugy sem fogy olyan gyorsan :)

a legjobban azon akadtam ki, hogy az egyik kollegam ment fegyvert venni (nem kapott mar amugy)

itt bar az iskolak nincsenek bezarva, a gyerekek harmadat megsem kuldik - megertem, hogy ovatosak, de ezzel csak akadalyozzak az iskolai munkat a pot-dolgozatokkal, projekt munkakkal.

azt varom mar mikor jonnek a tomeges teszt eredmenyek, hogy kideruljon, sokkal jobban el van ez terjedve, mint ahogy az adatokbol latszik, es ezzel egyutt, sokkal kevesbe veszelyes. Ma elvileg itt tesztelnek egy csomot (seattle terulet), hatha estere lesznek jo adatok.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.06. 22:48:29

@Pink Petsch: pontosan igy van. Az influenzaban tobben halnak meg evente (azok tobbsege is idos, es/vagy egyeb eu-i problemaja van)...Nem lenne rohej, ha mondjuk Mo-n lenne 4 influenzas beteg, es emiatt az emberek elkezdenek felvasarolni a lisztet? :))
De mindenhol ue. van, az evente jelentkezo influenza tobb embert ol meg, es nem csinalnak panikor miatta...
A media egy JO NAGY lapattal ratette erre a hiszteriara, ebben tokelesen egyetertek a podcast mai adasaban elhangzottakkal.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.06. 23:03:01

Itt a legfrissebb hir: mar keresnek embereket a kiserleti vakcinahoz!
Kaiser Permanente, hajra! Veluk van a csaladunknak is eu.biztositasa, elen jarnak a preventativ egeszsegugyi ellatasban.
corona.kpwashingtonresearch.org

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.06. 23:10:00

@Zsuzsi65: jo kis kereseti lehetoseg: "To thank you for your help, you will receive $100 for each of the in-person study visits. People who complete all visits as scheduled will receive a total of $1,100."
vizitenkent $100

FutureFry 2020.03.06. 23:10:08

@Mikkamak:“… elvben áram az lesz, tehát főzni fogunk tudni. …”
Ezért (is) jók a gázzal működő eszközök (pl. tűzhely): A gáz tapasztalatom szerint megbízhatóbb (lehet, hogy mert a villanyvezeték több helyen van felszínen vezetve, kitéve az elemeknek, ráadásul a gáz lehet, hogy nem is vezetéken jön, hanem pl. egy nagy, privát - több hónapnyi, vagy (ha nem kell (sokat) fűteni) akár egy egész évi fogyasztást is fedező - tartályból. De ha szükséges hasonlóan meg lehet oldani a víz (kút/tartály) és az áramellátás (napelemek, generátor, Tesla Powerwall) legalább is részleges/időleges függetlenítését (és megbízhatóságának növelését) is…

sörm 2020.03.06. 23:13:01

Ha jól értem az itt a veszélyes hogy még nem találkozott vele az emberiség, nem tudjuk mire számítsunk. Pl. ha jól tudom van 4 terhes nő aki már túlesett rajta, az egyiknél valószínűsítik hogy valami lett a gyerekkel, mert nem minden értéke stimmel, a többinél fogalmunk sincs. Majd kiderül ha megszületnek... vagy 1-2 évvel utána. Egyszerűen nincs elég infonk és ezért vagyunk védtelenek.

Meg az világos, hogy ügyesen mutálódik, de hogy mi lesz belőle?

2020.03.06. 23:18:34

@Pink Petsch: "csak nincs hisztéria-keltés körülötte."

igen, mert az mar ismert es megszokott. nem az a baj most, hogy halnak meg emberek (nyilvan az erintetteknek az baj), hanem nincsenek tiszta adatok, es nem latni a lehetseges forgatokonyveket.

influenzanal tudjuk, hogy jon, arat, elmegy, latjuk minden evben. azt is tudjuk, hogy oltasokkal lehet csokkenteni a hatasat. amelyik evben kicsit maskeppen viselkedik, azert akkor is be szoktak lenni rezelve az emberek, lasd h1n1 jopar eve.

a mostani virusnal nincsenek adatok sem a tenyleges halalozasi ratara (ami szerintem sokkal magasabbnak latszik most meg a valosnal, bar ki tudja - es pont ez a baj, ki tudja?), mennyi ido alatt huzodik vissza, egyaltalan visszahuzodik-e, hogyan mutalodik, meg biztos egy rakas kerdes, amihez nem ertek.

tehat nem az a gond hogy ol, hanem hogy nem tudjuk, hogy hogyan viselkedik.

egyebkent pont emiatt orulok az ilyen hireknek, hogy washington allamban mar valoszinu hetek ota fertoz, vagy amit iran benazik, es nagy valoszinuseggel magyarorszag is fog a kontraszelektalt feleloseivel, hogy szallitanak egy kis adatot, meg ha hamisitottat is arrol, hogyan terjed ez szabadon.

Csodabogár 2020.03.06. 23:34:07

@Rayovac: Azt hiszem már írtam néhányszor, hogy mi vagyunk a célcsoport, 85/90 évesen, de egy cseppet sem izgatjuk magunkat. Én a hisztire reagálok allergiásan, bár szerintem a németek igyekeznek tárgyilagosak maradni, más híreket meg nem olvasok. Pont a mi korosztályunknak nincs már miért izgulni, valamiben ugyis meg kell halni. Egyébként úgy hallottam, elég értelmes magyarázattal, hogy pont a kisgyerekek nem lesznek ettől igazán betegek.

2020.03.07. 00:18:33

@Csodabogár: "pont a kisgyerekek nem lesznek ettől igazán betegek."

ez a fo indok, amiert nem zarjak be az iskolakat itt egyelore: azt mondjak, hogy a gyerekeknel lathatolag ez nem sulyos, viszont ha bezarnak a sulikat, akkor agyon-szivatnak a szuloket, akik nem tudnak otthonrol dolgozni.

FutureFry 2020.03.07. 00:33:36

@Rayovac: “ … a legjobban azon akadtam ki, hogy az egyik kollegam ment fegyvert venni (nem kapott mar amugy) …”
Obama megválasztásakor (és utána) a töltényekből vásároltak be az emberek pánikszerűen [1], előtte meg volt ugye a Y2K ahol szintén sokan spájzoltak be fegyverekből (is) [2]. Dehát ez ugye Amerika, ahol nem csoda hogy (a világon egyedüliként) minden lakosra több mint egy fegyver jut [3], ráadásul (2016-os adat) a háztartásoknak csak kevesebb mint harmadában van fegyver [4], tehát azoknál koncentrálódnak a fegyverek: Egy 2015-ös felmérés szerint az amerikaiak 3%-nál van a fegyverek fele [5]. Ami egyébként korrelál az én tapasztalatommal is (akinek van fegyvere annak gyakran egy egész arzenálja van).
[1] en.wikipedia.org/wiki/2008%E2%80%9313_United_States_ammunition_shortage
[2] www.independent.co.uk/news/america-stocks-up-on-guns-and-honey-for-y2k-1107164.html
[3] en.wikipedia.org/wiki/Estimated_number_of_civilian_guns_per_capita_by_country#/media/File:World_map_of_civilian_gun_ownership_-_2nd_color_scheme.svg
[4] www.npr.org/2016/01/05/462017461/guns-in-america-by-the-numbers
[5] cms.qz.com/wp-content/uploads/2017/10/shooting3_post2.png

2020.03.07. 01:17:08

@Rayovac: A közönséges influenzaként ismert vírus is mutálódik szezonról szezonra, úgy értem, amit mezei gripának hívunk, vagy úgy, hogy de-basza-meg-idén-is-meghűltem-2-hétig-taknyolhatok. Pedig amitől idén hűlt meg az rég nem az, mint amitől tavaly. Ilyen alapon, az influenza vírus miatt is hirdethet a WHO vörös kódot évente legalább egyszer. Mert abba is belehalnak, többen, mint a Sars-ba, vagy most ebbe. Ez is jön és megy ... és pont annyi értelme van beoltatnod magad ellene, mint influenza ellen. Persze, ha majd lesz oltószer, bár mire lesz, le fog csengeni. És ha jövőre újra előkerül ez a törzs, akkor kenheted a hajadra az oltást, pont, mint a sima influenzánál.

Taxomükke (UK) 2020.03.07. 01:24:45

Az idiotak kitalaltak, hogy maradjanak el a focimeccsek elotti baratsagos kezfogasok a fertozesveszely miatt.
Gondolom, igy majd szerelni, utkozni, osszefejelni, a masikat meglokni, megfogni, felsegiteni sem szabad majd.
De mi a helyzet vajon a kopkodessel?

2020.03.07. 03:47:49

@Pink Petsch: "Ilyen alapon, az influenza vírus miatt is hirdethet a WHO vörös kódot évente legalább egyszer."

azert az nem ugyanaz, amikor egy virus azt a reszet valtoztatgatja folyamatosan, amirol a szervezet felismerne, de egyebkent a "tobbi nagyjabol ugyanaz", es kb ugyanolyan lefolyasu betegsegeket okoz evtizedek ota (egy-ket kivetellel, amikor viszont be is szokott rezelni tole a vilag)

plusz, lathatolag tudjak hogy kell az oltast frissiteni hozza es azt gyorsan engedelyeztetni - fogalmam sincs hogy ez mukodik, csak annyit szurok le belole, hogy mindez bejaratott, ismert, ezert nem panikol a vilag altalaban miatta.

emellett pedig a regi oltasok adhatnak valamifele keresztvedettseget az ujabb es ujabb valtozatokkal szemben is, ugyhogy amellett, hogy adott evben jelentosen csokkenti, hogy elkapjak egy influenzat, a jovore nezve is mersekelheti a betegseg tuneteit, ha elkapom

"Ez is jön és megy" - na pont ez az amit meg nem tudhatunk, es pont emiatt panikolnak egyesek.

azt is erdemes megerteni, hogy mi, mint kisemberek, maskeppen fogjuk fel ezt, mint akiknek felelos dontest kell hozniuk. En reszemrol nem panikolok, mert en is arra fogadnek, hogy "jon es megy", es ha el is kapom, szerintem en eleg jo esellyel meguszom.

De ha az volna a feladatom, hogy talaljam ki mi lenne az orszagom 10millio/70 millio/320 millio emberenek a megfelelo, akkor valoszinu en sem a vallam vonogatnam, hogy teszek az egeszre, hanem hajlamos lennek olyan elovigyazatos donteseket hozni, ami az egyes egyenek szamara esszerutlennek tunnenek, mert ok eppen tesznek ra.

2020.03.07. 03:53:08

@FutureFry: ja, ez eleg erdekes jelenseg. kivancsi lennek a pszichologiajara, konyhanyelven eloadva.

valahogy a 0.00x szazalek esely miatt, hogy egyszer szuksegem lenne ra, es eppen tudnam is megfeleloen hasznalni a fegyvert az adott helyzetben (mivel semmi gyakorlatom), engem nem izgat a gondolat, hogy beszerezzek egyet.

VT Man 2020.03.07. 09:20:53

@Rayovac:
"a legjobban azon akadtam ki, hogy az egyik kollegam ment fegyvert venni (nem kapott mar amugy)"

Teljesen logikus pedig.
Neked lesz 100 kiló liszted, de nincs fegyvered.
Neki meg nincs lisztje... De lesz fegyvere.

2020.03.07. 09:45:54

@VT Man: azert ott meg nem tartunk, mint a "the road" cimu konyvben/filmben :) es szerintem nem is fogunk.

2020.03.07. 10:10:31

@Rayovac: Messze áll tőlem az oltásellenesség, de amit meglehetősen feleslegesnek tartok, az az influenza elleni oltás. Erről az "oltásfrissítésről" azonban mesélhetnél, mert kissé gyanús nekem, ugyanis bőven az influenza-szezon előtt kell beoltatnod magad, ha már folyik tőle az orrod, akkor pont annyit ér az oltás ellene, mint halottnak a csók. Érted, ugye, hogy mi a problémám? Az meg, hogy az előző évek influenza-elleni oltásai mennyi védettséget adnak az aktuális évre, háááááát, maradjunk annyiban, hogy egyénfüggő.
Abban viszont természetesen igazad van, hogy egészségügyi szakemberként nem szabad alábecsülni egy újfajta mutáció megjelenését, és tájékoztatni kell a népet a szituról. Ami azonban határozottan nem kell, az a médiahiszti.

Hari Seldon 2 2020.03.07. 10:25:54

Anélkül, hogy túlbecsülném a veszélyességét.
Ha valami hatása lesz ennek a járványnak akkor legalább az benne a "jó", hogy felhívja a figyelmet, hogy ez mennyire fontosak lehet a védőoltások. És most mindenki láthatja, hogy LEHET találni megoldást. Most mindenki abban bízik, hogy lesz ellenszer. -
-
Enélkül, mint a fatalisták a 1348-ban, várjuk a végét, hogy majd elkerül minket. És ha megkapom is, nem lesz súlyos, vagy igen.
-
Legalább most a sok kuruzsló babonás, oltásellenes háttérbe kerül. Nem nagyon arcoskodnak, hogy az oltás ezt vagy azt okoz.

Hari Seldon 2 2020.03.07. 10:29:38

@Pink Petsch:
Bizonyos életkor felett én kötelezően adatnán ingyen, de esetleg veszélyezetett csoportoknak is (ha lehet nekik). - Ha te úgy vagy vele, hogy nem érdekel a szövődmény rizikója, az a te dolgod.

Viszont most szerencsére a "turbó-bio-oltásellenes" szekták sem hangoskodnak, és érdekes módon ők is csendben várják, hogy azok akik értenek hozzá, megcsinálják a vakcinát.

2020.03.07. 11:14:53

@Hari Seldon 2: Bizonyos kor felett, úgy 65 felett talán van is értelme, de amíg az immunrendszered önmagában is megbirkózik vele, szerintem ez az évenkénti nyakra-főre való influenza-oltás, kábé azzal egyenértékű, amikor minden egészségügyi problémádra antibiotikumot szedsz. Sikerült is kitenyésztenünk a rezisztens fajokat. A szövődmények már más tészta, azokra oda kell figyelni, de hogy évente, vagy ritkábban az őszi-téli-koratavaszi időszakban 1 hétig taknyolsz, és ezért rohansz beoltatni magad, az nekem kissé túlzás.
És, esküszöm nem vagyok oltásellenes, például gyerekkoromban nem kaptam mumpsz elleni oltást, mert akkoriban még nem volt "divat". Hát el is kaptam faszául tiniként, nem volt egy leányálom.

Szaktanár 2020.03.07. 14:41:49

@tanato: nem ment át? egy olyan file, ami úgy kezdődik, h "file:///C:/Users/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3/Downloads"? te nem nagyon érted ezt az internet nevű dolgot, ugye? :)

Szaktanár 2020.03.07. 14:46:38

@Zsuzsi65: száz dolcsiért kísérleti nyúlnak? kösz nem.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.03.07. 15:57:58

Érdekes hogy otthon mekkora hülyítés megy... A múlt héten elég sokat jártan Németországban (Luxembourg-Stuttgart vonalon), és bár az tény, hogy a DM teljes fertőtlenítő készlete elfogyott arra a hétvégére, a közértekben semmilyen hiányt nem tapasztaltam (ez a liszthiányos marhaságot szerintem valami hazai propagandista találta ki).

Nem azt mondom hogy fél vállra kellene venni a dolgot (én is figyeltem a híreket mielőtt nekivágtam egy nemzetközi kiállításnak), de azért a hülyítés ami itthon látok van az több mint gáz...

2020.03.07. 15:58:08

"..hanem azt, hogy jobban figyelnek az egészségügyi intézményekben, illetve a különböző belépési pontokon (repülőtereken, kikötőkben) - mesélte a Los Angelesben élő Tamás."

Én nagyon figyelek, de még egyetlen koronavírust sem láttam.

Hari Seldon 2 2020.03.07. 17:55:02

@Ződ2000:
Igaz. Nem volt hiány, legfeljebb az igaz, hogy pont a kedvenc fajta makaroóni tésztámból nem volt. (helyette volt 5 másik bőven)
Más hiányt nem vettem észre.

tanato 2020.03.07. 20:36:49

@Szaktanár: Kár hogy nem tudtam átküldeni.A lényege hogy a szomszédos megyei Kórház főigazgatója,azonnalai hatállyal betiltott minden külföldi eseményen való hivatalos részvételt a kórházi dolgozók számára és nem javasolja hogy magánúton is külföldre menjenek.Nyilván nem akarja hogy az amúgy is kevés kórházi dolgozó még kevesebb legyen egy vészhelyzet esetén.Úgy tudom az összes kórházigazgató megkapta az ukázt hogy ilyen körlevelet írjon.

2020.03.07. 23:13:47

@Pink Petsch: nem ertek a temahoz, de nemi keresgeles utan nekem ugy tunik, hogy azt csinaljak, hogy az egy ev alatt begyujtott mintakbol es statisztikai adatokbol probaljak kitalalni, hogy melyik variansok fognak elterjedni, a kovetkezo evben, es azokra keszitik el az oltasokat. az oltasok egyebken 50%-os vedettseget adnak altalaban, kiveve az elmult 1-2 ev, amikor valamirt kicsivel 20% alatt volt a hatekonysag.

az influenza virus egyebkent nem ugy mukodik, hogy egyszercsak teljesen megvaltozik, hanem apro valtozasokon megy keresztul folyamatosan, emiatt a februarban kivalasztott valtozatokbol keszitett oltasok a kovetkezo szezonban meg nagyjabol mukodnek, felteve ha sikerult kitalalni, hogy melyik valtozatok terjednek el - bar neha elofordul, hogy nem sikerul kitalalni.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.07. 23:29:09

@Ződ2000: a mai skypolas alkalmaval anyukam egy 80 eves bolcsessegevel mondta, hogy a felelemkeltes mar evek ota megy otthon, es az emberek most is pontosan ugy reagalnak, mint anno a migransokkal valo ijesztgeteskor...:(
Valaki felrakta ezt a videot, es teljesen egyetertek vele. A media raharapott erre a temara, es egy ongerjeszto folyamat indult el...

www.youtube.com/watch?v=sO5t7sK3XfQ&feature=share&fbclid=IwAR1tVKipWRRr681Wk5DWE2_mrykZBWPQO6zoismDQxkwceqHglRGbqOgiwo

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.03.07. 23:45:02

@Ződ2000: a mai skypolas alkalmaval anyukam egy 80 eves bolcsessegevel mondta, hogy a felelemkeltes mar evek ota megy otthon, es az emberek most is pontosan ugy reagalnak, mint anno a migransokkal valo ijesztgeteskor...:(
Valaki felrakta ezt a videot, es teljesen egyetertek vele. A media raharapott erre a temara, es egy ongerjeszto folyamat indult el...

www.youtube.com/watch?v=sO5t7sK3XfQ&feature=share&fbclid=IwAR1tVKipWRRr681Wk5DWE2_mrykZBWPQO6zoismDQxkwceqHglRGbqOgiwo

2020.03.08. 01:00:04

@Rayovac: Ja, mint a lottózásnál, vagy bejön vagy nem ;)

2020.03.08. 03:32:45

@Pink Petsch: azert annal jobbak az eselyek. magyarorszagon rendszeresen beadattam magamnak, mivel a ceg intezte, es mindenkinek volt egy parperces ablaka, gyorsan ment az egesz.
itt is a ceg intezi, de ugy, hogy sorba kell allni, ahhoz meg altalaban jobban nincs kedvem, mint bekockaztatni, hogy majd emiatt jol elkapom.

szoval kb engem is ennyire erdekel, de globalisan, a vilagra nezve hasznos dolognak tartom az influenza elleni oltast

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.03.09. 02:38:12

Londonban elvileg a klotyopspirt raboltak le s boltokban. Én 3 boltban is voltam a hétvégén , de mindben volt.

dikusz. 2020.03.09. 06:42:57

@tildy[UK]: Idáig még nem ért el a budipapír-mánia, itt többek között a liszt fogyott ki (már van). Mondjuk fogalmam nincs mit csinál 10 kg liszttel az a család, aki kész tésztát, bolti kenyeret eszik, és alig süt otthon...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása