oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 23. 06:30,  Öt év után révbe érve Amerikában 109 komment

2019. december 23. 06:30 Határátkelő

Öt év után révbe érve Amerikában

Nagyon jó szakmával, komoly hátszéllel is élete legnehezebb öt évén van túl Viktor – ennyi ideig tartott, amíg az átlagosnál jobb feltételek között is sikerült megtapadni, saját, biztos életet és egzisztenciát kialakítani az Egyesült Államokban. A történet befejező része (az előző részt itt találjátok).

ranch_haz.jpgA ranch stílusú házunk Connecticutban a 60-as években épült, ez a méret a városban kisebbnek számított. Sokat fizetni a jó iskolakörzet miatt kellett, nem a ház minősége miatt

„Költözünk megint

Bár szidtam magam, hogy eddig húztam a dolgokat, és most azon kell drukkolni, hogy hamarabb találok jó munkát, mint hogy a billentyűzet fölött fogok elpatkolni, azért nem volt teljesen új az ötlet, hogy lehet, hogy nem ennél a cégnél találom meg a jövőmet.

Egy ideje figyeltem már a környéken az állásajánlatokat, de egyrészt nem akartam neve-nincs cégekhez menni, másrészt nem nagyon voltak jobb fizuk. New York-ban lett volna, de oda nem akartam visszaköltözni, és 2-2.5 órát utazni sem egy irányba minden nap a jelenlegi lakhelyünkről, bár jópáran csinálták ezt.

Így jött a döntés, hogy akkor legyen a nyugati part, az informatikai cégek egyik Paradicsomában. Ez nem tűnik nagy lépésnek, országon belül maradunk, de távolságban ez nagyobb, mint Moszkvától Portugália.

Ezen felül a hócipő tele volt már az ismeretlen helyre költözésektől. Gyerekeknek hátrahagyni a megszokott iskolát, haverokat, a páromnak már voltak kialakult barátságai.

A döntés után felgyorsultak a folyamatok, megkerestem egy fejvadászt, hatórás repülőutak az egész napos, sok fordulós interjúkra, majd éjszaka vissza, hogy másnap tudjam hegeszteni a kereskedőrendszert frissen és vidáman, lehetőleg szívroham nélkül. Hamarosan volt is ajánlatom, amit elfogadtam.

A kisollóval igazított sövények városa

Amikor volt nálunk Connecticutban a nyugati partról relokált kollega (akik a zöldkártya hiányában még oda költöztek, ahova a cég rakta őket), mindig sírt a szájuk, hogy nekik jobban tetszett a nyugati part, és majd vissza akarnak menni.

A nagyvárosok nekem sem voltak a kedvenceim a keleti parton, de a szellős. természetközeli kisváros, amiben laktunk, tetszett.

A keleti part ezt a területét, ahol Connecticut is van, New Englandnek hívták, sok műemlék lakóház van a 100-200 évével, de az újakat is hasonló stílusban építették, legalábbis a jobbakat.

colonial_haz.jpgA colonial stílusú ház nagyon jellemző New England tehetősebb városaiban. Ez a mi városunkban egy közepes méret volt.

Sajnos mi a gazdag város alsó szegletébe tartoztunk anyagilag, így egy ilyen házat nem engedhettünk meg. A második bérelt házunk New Englandben egy ranch stílusú, kb. 220 négyzetméteres négyhálós ház volt $3500-ért, ami itt kicsinek számít, bár nekünk tágasnak tűnt az előző 140-150nm után.

New England a régi Amerika lenyomatát őrzi, az első telepesekkel. A nyugati parton az IT-robbanásnak köszönhetően viszont van pár város, ahol alig találni 20 évnél régebbi épületet. Emiatt az új városunknak teljesen más légköre van, részben az építkezési stílus, részben a más klíma és ebből adódó más növényzet miatt.

Itt végre megtaláltam azokat a stílusukban hozzám közel álló házakat, amiket a filmekből már ismertem, és csak „flikk-flakk”-os háznak hívtam őket, bár a stílusnak neve is van, Crafstman.

craftsman_haz.jpgNorthwest Craftsman stílus, Seattle környéke

Errefelé sok helyen elég nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy lakókörzetben rendben legyenek a dolgok. Ezeket egy „Homeowners Association” felügyeli.

Miután kibéreltem a minden régebbi álmomat felülmúló 330 négyzetméteres, 5 hálós, 2 nappalis, 3 garázsbeállós házunkat, a kezembe nyomtak egy 40 oldalas dokumentumot (nem túlzás), ami azt taglalja, hogy mit szabad, de leginkább, hogy mit nem.

Nem elég zöld és szépen nyírt a füved, megbüntetnek. Nem az engedélyezett színre fested a kerítést, megbüntetnek és átfestetik. A kiszuperált autód/kishajód ne álljon a ház előtt, a garázsodat lehetőleg tartsd zárva, mert azok belseje általában rendetlenséget tükröz a felhalmozott cuccokkal.

A kutyád ne ugasson, a házadban is csak olyan hangosan, ami még nem hallatszik ki. Meg van adva, hány decibellel szólhat a rádió a teraszon, hogyan szállhat a grillsütőd szaga, mennyire mormolhat a jacuzzi, meg ilyenek.

sarki_heaz.jpgAz utcánk sarki háza. 4-5 tervet variálva/kombinálva építették fel a három szomszédos utcát 60-70 házzal, kisebb részletekben egyedi, de nagy vonalakban hasonló külsőt tükrözve, segítve a rendezettséget. Az 1,2 millió dolláros házak, ha kiadók, $3900-ért bérelhetők

A lényeg, hogy ha valaki begurul az utcába, akkor tökéletes környéket lásson. Ennek két hozadéka van. Az egyik, hogy jót tesz a ház áraknak, a másik, hogy mivel kb semmit sem szabad, senkinek nem kell elviselnie mások vackait.

Legalábbis elviekben, mert azért valakit nem érdekel a szabályzat, amíg egy szomszéd fel nem nyomja. Normális, figyelmes embereket egyébként ezek a szabályok nem különösen korlátoznak, szerintem például szabályzat nélkül is tirpákság zenét üvöltetni, de azért vicces egy ilyen füzet a szabadság hazájában.

fout.jpgLehetetlen úgy elhagyni a várost, hogy az ember ne akarjon túrázni menni – 2-es főút, Washington állam

Gladiátorként Woodstockban

Az új munka nagyon furcsa volt a megelőző másfél év feszített tempója után. A parkoló 9-kor még üres volt, hatkor meg már üres. A business casual dress kódhoz szokott szemem nehezen vette be flip-flopban, zsebes rövidnaciban és kinyúlt geek pólókban dolgozni járó emberek látványát.

A kollegák okosak és még amerikai viszonylatban mérve is különösen kedvesek, együttműködőek. A munkahely rengeteg energiát fordít a kultúra formálására. A különbözőségek nemhogy elfogadása, de kiaknázása csak egy dolog, ami tanulságos lehetne a világ sok más helyén – mondom ezt egy geek pólózás után.

plakat_1.jpgPlakátok, papír-poharak, céges rendezvények próbálnak üzeneteket közvetíteni egy legtöbbek számára jobb világ érdekében. Innen nézve fejlett országok – beleértve az USA egyes államait is – tűnnek középkorinak

Azt mondanám, hogy az egyik legjobb munkahelyet sikerült kifognom, amit lehet, valami mégis hiányzott. Szellemileg kigyúrva, „leölt problémáktól véres karddal” sétálgattam táncikáló hippik között, mint egy rossz arénába tévedt gladiátor.

Ez persze eleinte jót tett, a korábbi hatalmas nyomás után ekkor még random zajok vagy teljesen hétköznapi problémák is képesek voltak olyan üzemmódba kapcsolni a testem, mint aki zakatoló szívvel halálos veszélyben retteg, bár fejben teljesen tudatában voltam, hogy semmi baj sincsen. Pár hét után ezek ritkulni kezdtek, majd egy-két hónap múlva megszűntek.

Négy hónap után viszont már nem bírtam tovább, valami több kellett. Elkezdtem bogarászni a belső pozíciókról szóló hírlevelet, megnyitottam az egyik szimpatikus team forráskódját, 1-2 napig turkáltam benne, kerestem pár hibát és javítani valót, majd elküldtem nekik az önéletrajzommal. Nem sokkal később kezdtem náluk, ahol azonnal összekattantam a munkával.

Immáron a szívroham veszélye nélkül, de megfelelően nehéz problémákon tudok dolgozni. A csapat épít a képességeimre, nekem pedig van jövőképem, a cég még 10 éves viszonylatban is tartogat fejlődési és karrierlehetőségeket.

Ez az én világom

Elég hamar beláttam, hogy a nyugati partról relokált siránkozó kollegáimnak igaza van. Seattle környéke mintha direkt úgy lenne megtervezve, hogy a vágyaimnak megfeleljen.

Símezők 40-50 percnyi autóútra. Több száz túraút egy 30-40 mérföldes körzetben. Kicsit távolabb az Olympic nemzeti park többnapos, sátrazós túrákkal ismerhető meg, a legszebb tájak nem adják magukat könnyen.

rattlesnake_trail.jpgRattlesnake Lake trail, 30-40 percre a lakhelyünktől

A munkámat szeretem, hobbiból is olyanokat reszelgetek, ami a munkával kapcsolatos. A fizetésem kövéren bruttó kétszázezer dollár fölött lesz idén, és mivel már most látszik, hogy legalább egyet tudok előre lépni pozícióban, 2-3 éven belül beáll egy $250 000-es, ha nagyon jól megy, 5-6 éven belül egy $300 000-es szintre.

snowboard.jpgSnowboardozás a kollegákkal a közeli hegyen

Jelenleg évi közel $30 000 dollár megy nyugdíjszámlára, ebből $9000-et a cég fizet jófejségből, amit hálátlan módon nem is szoktam beleszámolni a juttatásomba.

Jövőre hozzádobunk még évi $10 000 dollárt, majd ha lesz saját házunk, rákapcsolunk az évi $50 000-es nyugdíjszámlára való megtakarításra, valahol ironikus módon állva hagyva azt a tempót, amivel Magyarországon takarékoskodtunk volna, ha nem tosszák szét a rendszert, és ez nem járul hozzá az országelhagyásunkhoz.

Ami még a csomaggal jön

Néha elhangzik, hogy bár lehet, hogy jó a pénz, de az oktatás, egészségügy miatt nem élnének az emberek az USA-ban. Ezeknek az aggodalmaknak egy része megalapozott, de már mind a két témáról írtam cikket, hogy árnyalja a képet.

Bár vannak ellenhangok, a saját tapasztalat és közeli ismerősök beszámolói alapján az egészségügyi szolgáltatás mérföldekkel jobb a magyarnál, nem csak a felszerelés, de a kiszolgálás módja miatt is. És aki szerencsés, anyagilag sem omlik össze miatta.

A titok nyitja, hogy kinek milyen biztosítása van. Egy bizonyos (nem is túl nagy) cégméreten felül kötelező „valamilyen” biztosítást adni a dolgozóknak. Az viszont kérdés, hogy milyen az a valamilyen.

Némelyik biztosítás évi párezer dollárig nem fizet semmit – így az ember, ha csak nincs valami nagy baja méregdrága kezelésekkel, lényegében magának fizeti a vizsgálatokat, kezeléseket.

Más biztosítások viszont fizetnek mindent, a tulajdonosának egy fillérjébe sem kerül semmilyen ellátás. Nyilván a két biztosítástípus között a biztosítás ára a legfőbb különbség, és a kevéssé jólmenő cégek (ilyenek például az iskolák a tanárokkal, vagy alacsony profittal működő vállalkozások) nem fognak drága biztosítást adni.

turazas_juniusban.jpgTúrázás júniusban – Mt. Rainier, Washington State

Hogy mi az a drága, az én példámon keresztül lehet érzékeltetni. Nekem (és a családnak) szinte mindent fizet a biztosító. Egy $20 dolláros vizitdíjat kell fizetnünk (specialista, pl. fül-orr-gégész esetén $40-et) a folyamat legelején – forintba átszámolva ez lehet, hogy nem olyan kevés, de itt ez nekünk egy jelentéktelen összeg.

Azért, hogy ilyen biztosításunk legyen, fogászattal és szemésszel, amelyek külön opciók, a munkáltatóm évi kicsit több mint $20 000-et fizet biztosításra. Ez fedezi az egész négytagú családot.

Nem nehéz belátni, hogy évi 20-30-50 ezer dolláros fizetések mellé a munkáltatók nem fognak egy 20 ezer dolláros biztosítási csomagot adni. Amikor valaki munkát keres, a biztosítási csomag ugyanolyan szempont, mint a fizetés és egyéb más faktorok, emiatt a hiányszakmákban a jó fizetés mellett jó biztosítással is próbálják csábítani az embereket.

erdo.jpgA zöld késő ősszel is tartja magát - Bridal veil falls trail, Washington állam

Az oktatás kérdést már szintén részleteztem korábban. Egy apró frissítés, hogy a 16 éves, most másodikos középiskolás lányom azon versenyzik, hogy jövőre a helyi műszaki főiskolára mehessen, így 18 éves korára egyszerre letudja a középiskolát és az egyetem első két évét, amit később más egyetemek (részben) beszámítanak, ha váltani akar.

Ez a rugalmas oktatási rendszernek köszönhető, ahol 6. osztálytól nem kötötten, hanem választható tantárgyakat tanulnak a gyerekek, érdeklődésüknek és teljesítőképességüknek megfelelően. Azért lehet 16 évesen főiskolára menni, mert az átlagnál rátermettebb diákok az egyéni tanrenddel nincsenek az átlag tempóhoz kötve.

Persze, hallottunk ilyet már Magyarországon is, hogy fiatalon egyetemre mennek gyerekek – pár évente ír történeteket az újság. Csakhogy itt, legalábbis Washington államban, ez a „normál” rendszer része, és nem csak a csillogóan zseniális 0.001% tudja meglépni.

A feleségek mit csinálnak – 5 évvel később

Lassan a kisebb gyerek is elérte azt a kort, hogy már nehezebben keveri magát bajba otthon a nagyobb nővére felügyelete mellett, és talán egy nyáriszünetet is túl fognak élni. Így lehetett gondolkodni munkakeresésben. Az egyetlen bökkenő, hogy 3 év magyarországi gyes és 5 év amerikai stay-at-home anyaság után az önéletrajz nem néz ki túl csábítóan.

Így nagy levegő, visszabandukolás a start kockára, és kezdődhet a játék elölről: a párom megpályázott pár belépő szintű munkát, ami tipikusan adatrögzítést jelent, nem túl magas, évi kb. bruttó $25 000 dollárért.

Ez az „alulról kezdés” egyébként jellemző az USA-ban, a fiatalok sokszor jó képzettséggel is így kezdik, aztán feltornázzák magukat pár év alatt a helyükre. Csak más érzés ez 22 évesen egyetemről kiesve és más negyven körül sokkal jobb munkakörök betöltése után.

Hamar fel is vették az egyik nagy áruház-hálózat irodájába. Két hét adatpötyögés után a problémás helyzetek kezelése miatt gyorsan észrevették, hogy ennél többet is tudna, így rárakták egy másik, bonyolultabb adatbányász rendszerre.

Mivel az is könnyen ment, kicsit később már rábízták az új kollegák tanítását, a rendszermódosítások tesztelését, a társirodákból odalátogató fejeseknek a rendszer demózását – ami egyetlen nem anyanyelvűként a csapatban elég megtisztelő.

Mindez még csak két hónapja, így várjuk, hogy megy tovább. A pénz szerencsére nem számít, így egyelőre inkább csak az önbecsülés visszaépítésére, a tenni akarás kielégítésére jó.

Valószínű 2-3 éves távlatban sikerül felkapaszkodni egy kicsit, elérve egy átlagosabb, évi $50 000 dolláros bevételt, amit aztán vagy félrerakunk, vagy ha már vettünk házat, előtörlesztünk belőle – vagy csak egyszerűen a seggére verünk utazgatásokkal.

reflection_lakes.jpgReflection Lakes, Washington, Augusztus – most túl nagy a szél a tükröződéshez

Mi a konklúzió?

Amikor elkezdtem az első cikket a „Magyarországra újjászületni” gondolattal, a tervem az volt, hogy befejezésként visszatérek oda, hogy igen, Magyarországra jó lenne újjászületni, de egyetemen erőltetni kellene a nyelvet, külföldi ösztöndíjakat, és amilyen gyorsan lehet, Amerikában landolni – és hasonlót akartam javasolni a mai fiatalságnak.

Végiggondolva a történetemet viszont megváltozott a véleményem. Huszonhárom-huszonöt évesen kikerülve, mára valószínűleg sokkal előrébb tartanék mind anyagilag, mind karrier szempontjából.

Az Egyesült Államok nekem személy szerint egyszerűen sokkal többet tud adni, mint Magyarország, anyagilag, szakmailag, lakókörnyezet és életminőség tekintetében.

De tudnám vajon megfelelően kezelni? Vagy valami beképzelt figura lennék, aki a sikert kizárólag magának tulajdonítaná, kizárva a szerencse szerepét? Lenézve az összes béna magyart, aki nem csinálta utána?

Vajon belátnám, hogy egy 70 négyzetméteres társasházban lehet ugyanolyan boldog egy ember, mint 300 feletti családi házban? Hogy évi két „nagy nyaralás” darabonként 7-8 ezer dolláros költségvetéssel, meg néhány kicsi nem szükséges egy teljes élethez?

A mostani hátteremmel legalább látom, hogy mindez, amit sokszor a szerencsének vagy éppen szerencsétlenségből való kihátrálásnak köszönhetően sikerült elérni, nem feltétele a boldogságnak. Persze nem akarok álszenteskedni, nagyon jó, hogy van – nem a pénz miatt jöttünk el, de most már csak a pénz is elég volna, hogy ne menjünk vissza.

Az elmúlt öt év a legnehezebb periódusa volt az életemnek – még az egyik legjobb szakmával, óriási hátszéllel is. Nem is értem mások sokkal rosszabb pozícióból ezt hogyan csinálják végig, minden tiszteletem az övék.

De mint a bölcsek mondani szokták, az emlékek érzelmi értéke abszolútértékben marad meg – később sokszor a legrosszabb élmények is már csak jó sztorik lesznek.

Milyen vicces már remegő fenéklyukkal bogarászni a pénzügyi képleteket a kód javításához, és megérteni, mielőtt kirúgnak, mint azt a hülyét az előző hónapban a Harvardról, ha-ha.

Elsírnám magam, ha mindezt végig kellene csinálni megint, ugyanakkor nem adnám az emlékeimből az elmúlt öt évet és az előző húszat sem, amit Magyarországon felnőttként éltem. Ez segít jobban a helyén kezelni egy csomó dolgot, és a magyarországi életem is teljes volt az utolsó 3-4 évet leszámítva.

Az elmúlt évek miatt azt is belátom, hogy a külföld nem mindenkinek való. Én valószínűleg egy megkeseredett, mérges, a tehetetlenségéből adódó frusztrációját mindenre kivetítő, a gyerekei jövőéjért aggódó ember lennék Magyarországon, ahogy sokan azok is, akik nem tudnak változtatni, vagy nem találnak valami célt, hogy eltereljék a figyelmüket.

Évekig felidegesítettek még a magyar hírek, külföldről is. Csak azután kezdett csökkenni a hatásuk, miután újra lett jövőképem itt, nem sokkal ezelőtt, és újra tudtam előrefele tekinteni a visszafelé helyett.

Persze, még mindig egy alávaló féreg bandának tartom a kormányt és környezetét, nem értve, hogy miért nem gyulladt még rájuk a parlament. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sok embernek a Magyarországon maradás, vagy az oda visszatérés a jobb/kevéssé rosszabb alternatíva.

Azért egy általánosítható tanulság mégis kibontakozik a történetemből. Mindig nehezen szántam rá magam a nagyobb lépésekre, amikor már éreztem, hogy nem jó, de félve, hogy változtatva mi lesz.

Mostanra már kicsit jobban látom: általában nem rossz döntések vannak. Inkább csak olyanok, amik egy „szívó-körúton” vezetnek a jóhoz.

Szóval, ha a véleményemet kérdezi valaki: igen, tegye meg azt a lépést. Legyen ez külföldre költözés, vagy éppen vissza. Sok éves távlatban az a lépés úgyis valószínű hasznos lesz. És ezt nem mások dolga lesz értékelni.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2015362926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.12.23. 07:12:41

Hű,de szép képek!

SzZoole 2019.12.23. 07:20:02

This is the real American dream, well done dude:-)))

Mme Seldon 2019.12.23. 07:51:31

Eddig Viktornak hivtàk Pétert. Szép és érdekes történet, sok sikert!

SzZoole 2019.12.23. 08:10:13

@Mme Seldon: tényleg, visszanéztem és valóban Viktor volt a múlt heti posztban.
Akkor vagy két különböző ember és két különböző sztori, vagy elírás a blog gazda részéről, vagy kamusi a poszt :-)))

Határátkelő 2019.12.23. 08:28:14

@Mme Seldon: @ZooLeka: Természetesen Viktor, véletlenül elírtam.

FutureFry 2019.12.23. 08:29:26

A környék egyik ismert vicce (ahogy A Seattle Times is írta [1]): “A couple of tourists arrived in Seattle only to find it rained their whole trip. They asked a kid, “Does it ever stop raining here?” And the kid answered, “How would I know? I’m only 6.””

Egyébként tényleg jó hely Seattle (meg a Puget Sound) (és nyáron egyébként meglepően száraz), de akkor meg még jobb, ha nem kell rendszeresen bejárni a belváros (és néhány környező város) felé (Seattle-ben a homokóra alakú topográfia miatt nincs nagyon hova bővíteni az utakat, és bár már régebben [2] és újabban is alagutakkal próbálják ezt valamennyire megoldani [3], azért a dugók rendszeresek [4]).
Persze szerintem a legjobb ha mindettől kicsit távolabb lakik az ember, és - ha kell - távmunkában dolgozik az idő nagy részében. Így nagyobb telekre, távolabbi szomszédokra lehet szert tenni (pl. mint a korábbi connecticut-i képeken, vagy akár még szellősebben is). Szerencsére jópár ilyen zöldövezet/terület létezik a “Seattle metropolitan area”-ban [5]…

[1] www.seattletimes.com/seattle-news/weather/spring-has-sprung-but-winter-like-weather-will-return-so-here-are-some-seattle-weather-jokes-to-lighten-the-mood/
[2] en.wikipedia.org/wiki/Downtown_Seattle_Transit_Tunnel
[3] en.wikipedia.org/wiki/Alaskan_Way_Viaduct_replacement_tunnel
[4] www.seattletimes.com/seattle-news/transportation/seattle-area-traffic-congestion-is-among-the-worst-in-the-country-study-shows/
[5] en.wikipedia.org/wiki/Seattle_metropolitan_area

adg 2019.12.23. 08:50:46

Akkor nem kapott infarktust.

SzZoole 2019.12.23. 08:53:06

@adg: nem szerencsere, nem kell temetésre gyűjteni :-)))

Vicc volt

FutureFry 2019.12.23. 09:00:04

Egyébként a glassdoor szerint (bruttó számok) Seattle-ben ~$200K/év már igencsak a skála tetején van még egy 15 év tapasztalattal rendelkező senior architect/lead developer esetében is, úgyhogy szerintem a ~$300K elég ambíciózus (már ha az alapfizetésre értendő, mindenféle bonus/stock options/etc. nélkül). Hacsak nem valami mondjuk Senior Director (tehát már nem fejlesztő, hanem manager) jellegű munkakör a cél. Vagy esetleg egy nagy cégnél (mint pl. MS) egy olyan kiemelt tudású emberek részére kialakított pozíció (pl. “Distinguished Scientist”) megszerzése amiből igen kevés van általában az egész cégnél.

2019.12.23. 09:33:28

@FutureFry: bonus + stockkal ertettem, nem alapfizetesre. ezert irtam korabban is mindig "xy volt az adobevallasomban". Fizetest ezeknel a cegeknel mar nehez szamolni, mert sok mindentol fugg - pl hogy konkretan mikor adom el az elozo evekben kapott reszvenyeket, es azoknak hogy mozgott az ara.

Ha a jovo evi fizum nezem, akkor pl az alap pl csak ~160k, az idei evbol kiindulva szamitok kb 40k penzbeli bonuszra, es 40k részvényre, ahol a reszvenyhez ugye nem jutok hozza az elso evben, utana is csak evenkent 25%-hoz.

Ezen felul jovore elerhetove valik kb 50k-nyi reszveny, ami egy nagyobb csomag resze volt, amikor csatlakoztam a ceghez (mivel meg az elozonel kenytelen voltam benthagyni meg ki nem vett reszvenyt)

ezen kivul meg van az "apro", mint pl a 401k hozzajarulas ($9750 jövőre) meg egyeb 1-2 ezer dolláros támogatások.

a 300k az kb 200k alapfizu, plusz bonuszok + kivehetove valo stock. Ehhez nem kell annyira magas szint (illetve hat honnan nezzuk, kb 7-8%-a a cegnek lehet abban a korben), kb felut a kezdo es a legmagasabb kozott.

legtobb (nagyobb) IT ceg szerintem igy csinalja (bonusszal/reszvennyel jatszanak), ha az indeed meg ezeken nezed, ott latszik is a szeles ollo (base/total compensation)

Arthamyr 2019.12.23. 09:54:12

"A lényeg, hogy ha valaki begurul az utcába, akkor tökéletes környéket lásson. Ennek két hozadéka van. Az egyik, hogy jót tesz a ház áraknak, a másik, hogy mivel kb semmit sem szabad, senkinek nem kell elviselnie mások vackait." - Ez valami csudaszép királyság, ha tényleg be is tartatják ezeket a dolgokat. Mindenhol ez kellene.

Arthamyr 2019.12.23. 10:06:57

@Rayovac: Kiváló posztsorozat volt, köszönet érte, hogy megírtad.

Lefty Rosenthal 2019.12.23. 12:08:08

miota van hataratkelo olvasom tobbe-kevesbe rendszeresen - ez a legjobb iras sorozat eddig. Bravo.

SzZoole 2019.12.23. 17:13:40

Azért nem volt annyira érdektelen ez a poszt, hogy ennyi kevés komment legyen, és meg Gábor sem kötött bele :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.12.23. 17:23:29

+100 a tortenet vegen irt konkluzioert! Nagyon tetszett. Az eletunkben minden okkal tortenik, es a buktatok, szenvedesek mind gazdagitjak a szemelyisegunket (jo esetben), es segitenek egeszsegesen latni es ertekelni azt, ahova elertunk.
Udv Los Angelesbol!:)

nyuszigonosz 2019.12.23. 17:26:00

Ez egy kiváló poszt, a posztíró írásai a kezdetekröl és végül a máról.

A felvezetö szöveggel ellentétben én nem láttam sehol azt a nagy hátszelet, ellenben azt, hogy a poszt írója kiváló szakmával rendelkezik és ö maga végtelenül sokat tett azért, hogy ott legyen, ahol van.

skye8 2019.12.23. 18:14:22

Nagyon tetszett a sorozat, kar hogy vege. multkor egy kanadai ismerosommel beszelgettem es kerdezte hova valosi vagyok - mondom kelet-europai. erre felkialtott - you guys from eastern Europe survived Ceausescu, you'll survive everything (kanadai telrol volt szo). jo volt olvasni hogy az iro valahogy mindig jol landolt. a talpraesettseg, onreflexio, humorerzek nagyon jol atjott. egyes emberek sikerre szuletnek.

SzZoole 2019.12.23. 18:33:19

@skye8: ha jól emlékszem neked most van kisgyermeked, éltél te már egyátalán a Csau korában?

Nem támadás, csak kiváncsi vagyok :-))

FutureFry 2019.12.23. 18:34:34

@Rayovac:
“legtobb (nagyobb) IT ceg szerintem igy csinalja (bonusszal/reszvennyel jatszanak),”
Igen, ez elég standard szerintem is.
Egyébként ennél jelentősen magasabb bevételt (legalább is “technikai picízióban”, alkalmazottként) valószínű inkább már csak olyan (kisebb/“startup”-jellegű) cégeknél lehet elérni ami még private, ahol egy jó stock-options csomaggal lehet “nagyot szakítani” amikor a cég tőzsdére megy (és/vagy felvásárolják).
De persze ez elég nagy lutri (a stock options nullát is érhet) és amíg “csak” az (átlaghoz képes lehet kisebb) alapfizetés jár, azzal kevesebb/szűkkörűbb benefitet szoktak adni, és a hosszú munkaórák/hétvégék/stb. “rituáléja” is igen elterjedt lehet (szóval inkább fiatalok család nélkül a karrierjük elején szokták az ilyen “bulit” bevállalni, de ha bejön akkor mehet az “early retirement” :)).
Jó sorozat volt, remélem nincs teljesen vége (ahogy @skye8: mondja) és azért majd lesz még (legalább) egy post, az állampolgárság megszerzéséről (vagy megszerzése után, ha még nem történt volna meg).

FutureFry 2019.12.23. 18:53:53

“Túrázás júniusban – Mt. Rainier, Washington State”
Szőrszálhasogatás (csak a félreértések elkerülése végett): A távolban (dél felé) látható vulkán az Mt. Adams, ami alakra ugyan hasonlít a Mt. Rainer-hez (vulkán-vulkán :)) de az a képpel ellentétes irányban (észak felé) található.

FutureFry 2019.12.23. 19:02:17

“… Jövőre hozzádobunk még évi $10 000 dollárt, majd ha lesz saját házunk, rákapcsolunk az évi $50 000-es nyugdíjszámlára való megtakarításra …”
Az éves munkavállaló által 401K-ba tehető összeg (“employee contribution”) maximuma jelenleg kicsit kevesebb mint $20K, a munkáltató ehhez még hozzátehet, de csak annyit, hogy a teljes éves összeg max. ~$50-$60K lehet) [1]. Erre jöhet még +$6-7K egy egyéni “traditional” IRA vagy Roth IRA számlára [2] (bár, ezek nem feltétlenül vonhatóak már le az adóalapból, ha egy 401K-d is van). Ezen felül egy csomó minden más szabály is van ami befolyásolhatja ezeket az összegeket (életkor (pl. 50 felett plusz pénzt lehet betenni), HCE alkalmazottak aránya, stb.). Persze érdemes kihasználni a nyugdíjszámlák “deferred taxation” előnyeit, de azért szerintem jobb rendesen bankszámlán/befektetésekben (is) spórolni (azoknál nem kell 60 (bizonyos esetekben 55) éves korig várni, hogy “büntetésmentesen” hozzáférjen az ember a pénzéhez).
IANATL

[1] www.irs.gov/retirement-plans/plan-participant-employee/retirement-topics-401k-and-profit-sharing-plan-contribution-limits
[2] www.irs.gov/retirement-plans/plan-participant-employee/retirement-topics-ira-contribution-limits

2019.12.23. 19:06:28

@nyuszigonosz: a "hatszel" szot en hasznaltam kesobb (gondolom ezert lett beemelve a bevezetobe), arra utalva, hogy volt egy ceg, ami kivitt, intezett egy csomo mindent, keresett projektet - es ha nem jott volna be az egesz, tart karokkal vartak volna vissza magyarorszagon. Ez sokkal jobb helyzet ahhoz kepest, hogy sokaknak mindent maguknak kell megszervezni/megszerezni

2019.12.23. 19:09:15

@FutureFry: igen, az a mt adams, micsoda helyismeret :) a kep a skyline trailen keszult, a mt rainier nyakaban.

marczy 2019.12.23. 19:13:25

Nem a külföld, hanem Amerika nem való mindenkinek. Ennyi. Nagyon kemény hely. Nem is vágytam oda soha, nem véletlenül. Talán 50-60 éve még más volt, na de mostanság...
Országa válogatja, kinek mi fontos. Én inkább tanulnék meg hollandul vagy svédül... Ha valaki ennyit képes beleölni a munkájába úgy, hogy nem keseredik bele, az előtt aztán tényleg kalapot le.
Mit keres az ember, mire képes, stb. stb. stb. Ha valaki nagyon penge, és nem elég, amit pl. egy Németországban megkaphat, akkor Amerikában még ennek is a többszörösét keresheti, de óriási árat fizet ezért az egész családja, az tuti. Az egészségügy drága (nagyon drága!) és nem hatékony, az oktatás olyan, amilyen, kinti kutató ismerős visszaküldte Európába a gyerekét, mert az ottani oktatási rendszerrel nem volt kibékülve, amit ugyanúgy megértek, mint a magyar esetében. Másik, egyetemi tanár ismerősöm nem hajlandó hazajönni Angliából (az angol oktatási rendszer összességében nem kevéssel jobb az amerikainál), hiába hívják, mert a gyerekeit nem akarja kitenni a magyar rendszer visszásságainak.
Ha ehhez fogható tudással egy más típusú ember nyugodt életet szeretne, akkor neki Amerika biztosan nem jó választás.

SzZoole 2019.12.23. 19:18:04

@skye8: értem, azt megkérdezhetem melyik városban?

2019.12.23. 19:18:47

@FutureFry: az en szamlamra munkaltatoi hozzajarulassal mehet kozel 30k, januartol elkezdunk a paromeba belenyomni 10k-t (az o neven eddig nem volt). A ket 401k ad egy altalunk befizetheto 40k-s maximumot + a ceges kozel 10k-s hozzajarulas - igy lesz hosszutavon 50k.

SzZoole 2019.12.23. 19:27:04

@marczy: ejha, te aztán ki vagy kupálva az amerikai/angol oktatási rendszerből rendesen az ismerősöd által, írjál már meg hasonlókat :-))

2019.12.23. 19:28:35

@marczy: van egy link a cikkben egy korabbi cikkre, ami az oktatasrol szol. sajnos az eros szegregacio miatt sokan tenyleg nem jutnak tul jo oktatashoz (bar ott sem az oktatas rossz, hanem a felvevo reteg, azaz a gyerekek - igy a keves, aki akarna-tudna tanulni, abban a kornyezetben nem tud)

emiatt sok csalad rengeteg aldozatot hoz, hogy jo/jobb kornyekre tudjon koltozni, ami meg draga.

viszont a szerencses top 10-20% (nem tudom konkretan mennyi) eleg jo oktatashoz tud hozzajutni, maganiskola nelkul is.

dikusz. 2019.12.23. 19:48:18

@Rayovac: Azért nem kéne még befejezned a sorozatot, nagyon jó volt olvasni, és jól írsz.:)

Arthamyr 2019.12.23. 20:17:00

@Rayovac: A cég lehet, hogy tárt karokkal várt volna vissza, de azért a hidakat eléggé felégetted (ház, kocsik, minden eladva, felszámolva). Szerintem ehhez nem kis bátorság kellett, én pl. sosem mertem volna bevállalni ekkora kockázatot, pedig gyerekem sincs. Bátraké a szerencse. Aztán amikor nem, azt úgysem tudjuk meg. :D
Ez szerintem sem volt hátszél, ennél kevesebbel szerintem hülyeség (vagy komoly kényszer) lett volna nekivágni az USA-ba költözésnek családostól.

FutureFry 2019.12.23. 20:18:05

@Rayovac:
Jogos, több számlára több mehet, érdemes kimaxolni őket.

FutureFry 2019.12.23. 20:20:31

@Rayovac: Ha jól látom, a snowboard-os kép pedig a Snoqualmie Pass síterepén készült :)

2019.12.23. 20:22:04

@dikusz meg masok: koszonom. most egyelore ennyi lesz, majd ha tortenik emlitesre melto dolog (pl hogy boldogul a lanyom a fosulin, kulonosen jol vagy rosszul sikerult nyaralas/kirandulas az orszagon belul, ami ramutat valami altalanosabb jelensegre) akkor azt megirom.

vagy mondjuk milyen az elet az IT oriasoknal, bar ahhoz kooperalni kellene egy-ket ismerossel, hogy ne legyen egyoldalu (vannak jo meg csalodast kelto tortenetek) - vagy hogy milyen erzes olyan cuccokon dolgozni, ami ha beindul, pont a legszerencsetlenebb retegbol fogjak sokan elveszteni a munkajukat.

2019.12.23. 20:24:07

@FutureFry: ha-ha-ha pontosan :))) Azt is megmondod melyik track? :)

2019.12.23. 20:30:46

@Arthamyr: hat igen, de vannak tokosebbek (vakmerobbek?) is, lasd azt a holgyet 1-2 honapja itt a hataratkelon az EB-1-es green card-dal, vagy connecticutban volt olyan magyar, aki 20 eve jott epitkezesekre dolgozni illegalisan, azota meg lett zoldkartyaja, van szep hazuk, sajat kisebb valalkozas, jol elnek. persze az kb a 100-bol 1 kategoria, hogy sikerult, de csak a hatszel erzekeltetesere mondom.

Golf2 2019.12.23. 20:33:29

@adg: Akkora a hőség Ausztráliában, hogy már a vizet is lopják egymástól az emberek...hagyomány.

FutureFry 2019.12.23. 21:21:46

@Rayovac: Azért az itt megjelent történetek inkább a pozitív végkifeljetűek közé szoktak tartozni, ha valaki nagyot bukik azt nem szokta egy internetes blogon “világgá kürtölni” (ahogy @Arthamyr: is mondta (meg én is, talán az első post-od alatt)). Ez persze nem kisebbít a bárki által elért/megírt eredményeken. Sőt, talán méginkább elismerésre való, mivel szerintem ritkább mint azt egyesek - az itteni irományok alapján - esetleg gondolják, lásd pl:
en.wikipedia.org/wiki/Confirmation_bias

Arthamyr 2019.12.23. 21:23:28

@Rayovac: Neki annyira nem voltak nagy igényei, ha jól emlékszem (ez abból is adódhat, hogy már Magyarországon is teljesen más körülmények között élt). És New Yorkból sem a gettók szúrtak szemet neki először, neki első látásra szerelem volt (ha ugyanarról a posztról beszélünk).

Platonica 2019.12.23. 21:40:25

@Rayovac: En is pont őrá gondoltam, es ebbol a szempontbol tenyleg jogos a hatszel megkulonboztetes. Viszont le a kalappal, hogy felvallalod, nem mindenki tenne' meg.
Nagyon tetszett a sorozat, oszinte, esendoseget sem takargato, emberi es még humoros is.
En is kivancsian varom a folytatast, ha lesz. Az iskolasdi pl. osszehasonlitas szpontbol is erdekel, mi is ebben a cipoben jarunk most, csak a UK-ben.
Tovabbi sok sikert!

adg 2019.12.23. 22:46:15

@Golf2: na meselj, foorvos ur, milyen cikket talaltal, aminek sikerult a cimet felig kiolvasni? Bar azt se ertetted meg szerintem.

blackhairlady 2019.12.23. 23:32:07

@Rayovac: Nagyon jo kis sorozat volt, nem lehetett egyszeru, foleg a csaladnak az elmult 5 ev.
Erdekes lenne a felseged es a gyerekek valemenyet is megismerni valamennyire, nekik volt-e olyan idoszakuk amikor haza akartak koltozni mert eleguk volt?
nagyon jol osszefoglaltad a HOA-t, az oktatast es az egeszsegugyet.
Tovabbi sok sikert :)

Herr Géza 2019.12.24. 01:18:30

@adg: Jaj mán more, hát mán a gizmodo.com-nak sem hiszel? Pedig ott a szlogen: “ We come from the future” . Ők már csak tuggyák?! :D

somlobodog 2019.12.24. 01:34:54

@Rayovac: nagyon jó sorozat volt. Köszönjük szépen! Sok sikert a tulparton. Mi is néha elgondolkodunk egy átkoltozesen a jobb idő miatt de már teljesen letelepedtunk itt, nincs meg a motiváció mozdulni.:). A college tapasztalatokat majd várom, bár nekunk több mint 10ev van addig, szóval no rush!

adg 2019.12.24. 01:55:55

@Rayovac: csatlakozom a tobbiekhez, tenyleg jo volt. Sok sikert a tovabbiakhoz!

adg 2019.12.24. 02:12:31

@Herr Géza: na ezert mondtam a multkor, hogy a hvg kb a blikk szintjere sullyedt, ertektelen bulvarszar lett.

Most utanagugliztam, es csak a “cikkben” emlitett ket esetet talaltam az elso x talalat kozott, erre ugy hivatkozni, hogy nepszokas, meg lopjak az enberek a vizet egymastol, hat bazzeg. Megerkezett az orszag a Mad Max koraba!! Az.
Es akkor az agy nelkul elo baratunk meg berakja nekem. Nem tudom, miert, gondolom, sugtak a hangok.

A masik kedvencem a literben megadott mennyiseg. Adhatnak ml-ben is, meg jobban hangzana. Az egyik esetben egy oriasi 300 m3-es tartalyrol van szo, ami farmokon loszar, vejemeknel csak a haz ellatasara van ennel joval nagyobb. Az allatoknak meg ontozni ha kell, sokszorosa.
A masik esetben 25 m3. Hat ez nem ritka arrafele akar kertvarosi hazaknal is, esovizgyujto tartalynak, amibol locsoljak a fuvet szarazabb idoben. A havi vizfogyasztasunk majdnem a duplaja. Tenyleg vilagszenzacio.

El tudnek meg kepzelni vilagot megrengeto hireket. Pl a hatalmas hosegben, amikor 43 fok tonbolt a keletausztral kisvarosban, mullunbinbiwarraban, ozvegy mrs smith nyitva felejtette az ablakot! 1,5 orara! Szenzacio!

Sajnalom, hogy ez lett a hvg-bol, regen az egy szinvonalas ujsag volt.

gabors 2019.12.24. 02:24:05

@ZooLeka: "és meg Gábor sem kötött bele :-)))"

ma nem ertem ra de most elolvasom meg egyszer ... .hogy milyen fogas talalok rajta .... a kepek tul jok...

ja amugy hogy hogy nincs valami hazi kedvenc emlitve ...ilyen helyeken egy golden retriver vagy hasonlo nagyfeju kutya jar a hazhoz alapbol

dikusz. 2019.12.24. 06:40:02

@gabors: "hogy milyen fogas talalok rajta .." - találtál: :)))

somlobodog 2019.12.24. 08:03:14

@adg: "Es akkor az agy nelkul elo baratunk meg berakja nekem. Nem tudom, miert, gondolom, sugtak a hangok. "

Most már direkt csinálja. Eddig berakta azt ami tényleg zavarta (Fidesz, birkák, rabló piacosok, csúnya gazdagok), most már azt hiszi ő a helyi la résistance. És most inkabb nem elsozik hanem a nap legnagyobb baromsagat beposztolja. Mit ér vele? Sztem max annyit hogy az is tokhulyenek nézi aki eddig közömbös volt ra. Kinda funny.

Rekoz 2019.12.24. 08:03:44

@Rayovac: mit tanácsolsz egy 32 éves informatikusnak, aki ugyancsak ki szeretne jutni Amerikába egy nagy IT-s céghez? Jelenleg távmunkában dolgozok egy EU-s cégnek itthonról, de régi álmom, hogy átjussak a túlpartra. Az előző cikkedben említetted, hogy te egy multin keresztül jutottál ki, gondolkozok én is ezen a lehetőségen. Ez a recommended mód jelenleg, vagy van abban ráció, hogy egyszerűen csak bombázom az önéletrajzommal és a referenciáimmal az amerikai cégeket?
Gondolom github profilnak elég szépnek kell lennie ahhoz, hogy vkinek esélye legyen. Ha nem gond, akkor kérdeznék még pár szakmaibb dolgot magánban is. Mit érdemes tanulni, mit keresnek/fognak keresni a cégek leginkább a közeljövőben.

Herr Géza 2019.12.24. 08:19:15

@adg: “ Sajnalom, hogy ez lett a hvg-bol, regen az egy szinvonalas ujsag volt.”
Abszolút egyetértek.
De azért menekülj, tényleg! Kecskemét tuti, ott nem lopják el a vizedet. Még....
:)))

adg 2019.12.24. 08:48:35

@Herr Géza: indulok is!

@somlobodog: friss kutyaszar a hoban effektus. Sullyed szepen egyre lejjebb.
De legalabb nincs szukseg saktira, tokeletesen helyettesiti.

puhacica 2019.12.24. 09:48:29

@Herr Géza: @adg: a nyomtatott hvg tovabbra is ugyanolyan szinvonalas. a weben viszont a kattintas a lenyeg, valamibol szponzoralni kell a fizikai formaban megjeleno ujsagot, mert sajnos az igenyes tartalomra kevesen kivancsiak, abbol nincs annyi bevetel.

Arthamyr 2019.12.24. 10:11:10

@adg:
"Megerkezett az orszag a Mad Max koraba!!" - Már vagy 40 éve megérkezett. :)

"De legalabb nincs szukseg saktira, tokeletesen helyettesiti." - Az ördögöt meg, ha lehetséges, ne fesd a falra, azért golf napi 3-5 offja más liga, mint sakti egész napos spamelése...

adg 2019.12.24. 10:28:24

@Arthamyr: na jo, meg kicsit fejlodnie kell, de a tehetseg es a szorgalom ott bimbozik.

SzZoole 2019.12.24. 14:03:08

@Arthamyr: szerinted ki oltogatja a háttérben :-)))

gabors 2019.12.24. 15:24:01

@ZooLeka: "Gábor sem kötött bele :-)))"

most hogy ujra elolvastam meg mindig nem talaltam fikazast:

- a posztban szar papirhazokrol
- a nem letezo kulturarol (errol mar volt szo elozoleg hogy csak egy operahaza van szerte az orszagban)
- nem volt szo buta amerikaiakrol akik nem tudnak kessel villaval enni.
- nem volt szo a fejjel lefelo levo kulcsokrol
- nem volt szar iskolarendszer
- nem volt szar egeszsegugyi rendszer
- nem emlitette a turo rudi hianyat vagy hogy nem talal rendes tejfolt meg turot ..

szoval lehetetlen volt bele kotni ... (csak a kutya hianyzik egy kicsit... mifelenk szinte mindenkinek van egy ket kutyaja meg a zsido szomszednak is )

SzZoole 2019.12.24. 15:29:11

@gabors: akkor ez egy nagyon fasza poszt volt :-)))

Még a 40 oldalas házirendben sem találsz kivetnivalót. :-))

gabors 2019.12.24. 16:38:03

@ZooLeka: "Még a 40 oldalas házirendben sem találsz kivetnivalót. :-))"

ahhoz csak annyit hogy a posztolo maga fizet (havonta) hogy szivassak ilyenekkel azzal semmi gondom persze en azert ELOTTE olvastam volna el hogy tuttiira menjek ... es ha mar nagyon unja akkor vesz sajat hazat nem valami szar cooapp/condo parkban es nem lesznek ilyen gondjai....

de mint a posztolo is irta altalaban ez olyan mint a 10 parancsolat hogy szomszed kertjebe nem szarunk es a kutyank sem teszi , zajongas .stb ... nem szoktak lehetetlen dolgokat kerni... mondjuk volt mar pelda arra hogy ilyen helyen elore szolni kell ha vendeg jon es a 3 autos garazs meg a kocsi beallo sem eleg mert az utcan mit tudom en ejjel 2 utan tilos parkolni (engedely nelkul) ... de altalaban valami eletszeru megoldas mindig van ...

ja amit a funyirasrol irt ahhoz meg ilyen "asszociation" sem kell nalunk mar jart egyszer a varosi "fu" rendorseg ... de kaptunk 10 nap haladekot ... (kulfoldon voltunk anyos meg nem akarta a funyirot tologatni) .... azt mondtam ilyen nincs ... de van !! utolag megneztem van a falusi epitkezesi/epulet szabalyzat ami tobbek kozott (jo sok az a tobbek) pontosan eloirja hogy a jardatol X cm-re max Y magas lehet a "vegetacio" ja meg pl. "haszonnovenyt" a haz elott nem lehet termeszteni ...(persze tudom hogy melyik szomszed nyomott fell hogy rohadjon meg....)

a masik pelda hogy az egy masik szomszed epitett szep keritest persze se a szabalyokat nem nezte meg sem a kotelezo engedelyt nem kerte meg (balkani persze) ... oszt lebontattak :-((((( kerdeztem a szomszedot (nem a keritesest hanem a vele szembe lakot ) hogy mi van?? az meselte hogy a varosi epitesi hatosag rendelte el (de kb 2 talan 3 evvel kesobb) ... a barom az engedelyeztetes mindennel egyutt joval olcsobb lett volna mint ketszer epiteni meg ha mexikoi rabszolgakkal dologoztatott is :-)

2019.12.24. 19:25:35

@Rekoz: ket kulonbozo vizum tipussal tudsz kimenni (meg kozben csinalhatod a zoldkartya lottot, hatha bejon):

L - vizum (L1B):

www.uscis.gov/working-united-states/temporary-workers/l-1b-intracompany-transferee-specialized-knowledge

H - vizum (H1B):

www.uscis.gov/working-united-states/temporary-workers/h-1b-specialty-occupations-dod-cooperative-research-and-development-project-workers-and-fashion-models

L - vizumnal a tipikus ut, hogy elmegy egy multihoz, eltoltesz minimum 1 evet (ez a feltetele, hogy adhassanak L vizumot), aztan relokaltatod magad.
Az 1 ev altalaban inkabb 1.5-2, kulonben elkezdik piszkalni a ceget, hogy csak azert vesz fel embereket, hogy nyomja oket az USA-ba.

H - vizumnal kell keresned egy "szponzor" ceget, es o fog neked vizumot igenyelni. Optimalis esetben ez ugy nezne ki, hogy mondjuk atmesz egy interjusorozaton a facebook-nal, tetszel nekik, ok pedig beadjak a kervenyt a H-vizumhoz. De gyakorlatban ez sajnos sokkal rondabb:

A H-vizumra hatalmas tuljelentkezes van, mivel egy evben nem tul magas szamu vizumot adnak ki (nem tudom a friss adatot, de 1-2 eve 4-5-szoros volt a tuljelentkezes). Emiatt lotto jelleggel sorsoljak ki, hogy ki kapjon (azon felul, hogy par kervenyt eleve elutasitanak). Ez azt jelenti, hogy kb 1:5 eselye van, hogy adott evben megkapod. Kb mint a "ki nevet a vegen" jatekban, hogy csak 6-ost dobva tudsz kilepni. Lehet, hogy megkapod elso evben, de lehet, hogy a 10-ikben sem.

Ezen felul a H-vizum az USA penzugyi evenek kezdetehez van igazitva, azaz a kiadott vizumok mindig oktober 1-tol ervenyesek (vagy valami ilyesmi). Ez gyakorlatban ugy mukodik, hogy minden evben aprilisban (?) nyilik az adott evre a H-vizum jelentkezesi ablaka. Ekkor a cegek egy elektronikus feluleten orult modon elkezdik daralni befele a kervenyeiket (?), majd az ablakot szinte azonnal be is zarjak, mert megtelik. A 2008-as valsag utan egyebkent honapokig nyitva volt az ablak, mire betelt az eves kvota. Ez azt jelenti, hogy most van 3 honapod szponzort keresni, utana csuszol egy evet.

Ebbol a szempontbol tehat a H-vizum elegge lutri. Az L vizum egy lassabb, de kiszamithatobb ut. L vizummal, ha most elkezdesz erte ugykodni, kb 2 ev mulva kint lehetsz az usa-ban, ra kb 3-4 evre lehet zoldkartyad. Viszont a H vizum elonye, hogy ha adott cegnel nem tetszik, akkor tudsz valtani masikhoz, erre az L vizum nem ad lehetoseget.

Azt nem tudom mi a legjobb modja olyan ceget keresni, ami szponzoral H-vizumot. A nagyok (Amazon, Facebook, stb) altalaban igen. Az outsourcing cegek (mo-n peldaul EPAM, vagy keresel a google-en egy "IT outsourcing companies in USA") szinten nagy szponzorok.

Az outsourcing cegeknel a H-vizum ugy mukodik, hogy probaljak megjosolni hany embert tudnak eladni kovetkezo evben, aztan azt beszorozzak 4-5-tel, es keresnek annyi embert. Aztan a szerencses negyede megkapja a H-vizumot, de ekkor meg nincs rajuk azonnal szukseg. Ezutan elkezdenek megprobalni eladni az USA-ban projektekre, szoval folyamatosan interjuzni kell. Ha meggyozol egy ugyfelet, kezdodik a relokacios folyamat.

A mai eszemmel en a kovetkezot csinalnam: keresnek egy nagyobb ceget (amazon, facebook, microsoft) az UK-ban, vagy esetleg nyugateuropaban. Probalnek oda bejutni, aztan mozdulni az usa-ba L vizummal. Ennek az az elonye, hogy mar az UK-ban elkezdheted bedolgozni magad a ceghez, plusz a fizetesek altalaban jobbak, mint az outsourcing cegeknel.

2019.12.24. 19:52:09

Hogy kiket keresnek:

- outsourcing cegek keresnek mindenfele embert, de legjobb esellyel java fejlesztok indulnak (en egyebkent .net vonalrol mentem, reszben ez okozta a tobbhonapos varakozast az elejen). Ezek egy jelentos hanyada valamilyen penzugyi cegnel landol new york vonzaskorzeteben, egy masik jelentosebb resze kaliforniaban nagyobb cegeknel (google, ebay, stb), de egyebkent kiszamithatatlan - lehet egy kozepes ceg tennessee-ben.

Mivel a relokacio nagyon draga, plusz a projektek konnyen megszunnek, az outsourcing cegek szeretnek "tulkepzett" embert felvenni, amit aztan gyorsan el tudnak adni mas projektekre. Hogy aranyaiban ez mit jelent: a ceg ami engem kikuldott, az utcarol erkezo emberek kb 20%-at vette/veszi fel magahoz allomanyba, a tobbiek nem eleg jok. Ebben benne voltak a junior fejlesztok, az sima fejlesztok, es kis aranyban senior fejlesztok. Ennek a 20%-nak kb 30%-a eleg tapasztalt, hogy a ceg vallalja a kockazatot (meg az emberke megfeleljen interjukon) a relokaciohoz. A szamokbol latszik, hogy az utca (programozo) emberebol kb 5-6% lesz vegul alkalmas relokaciora.

Ez kicsi aranynak tunik, de meg mindig jobb a google/amazon/facebook aranyainal, ami pletykak szerint kb 2% korul mozog.

Az interju stilus cegtol (meg interjuztato embertol) fugg. Az outsourcing cegek gyakorlatiasabb kerdeseket tesznek fel. A nagyok (amazon/google) teljesen elszallt interjuztatasi stilussal rendelkeznek manapsag: nehez, algoritmusokkal kapcsolatos kerdesek vannak. Ha az ember nem keszul ra kifejezetten, szinte lehetetlen atmenni. Nem az egyetemi binaris farol van szo, hanem olyan feladatokrol, amit helyben eselytelen kitalalni/megerteni. Emiatt honapokat kell keszulni az interjura olyan site-okon mint leetcode.com/problemset/all/ es tarsai, hogy nemi szerencsevel olyat kerdezzenek, amit mar lattal vagy valami hasonlot lattal.

Elso lepesben lesz egy screening interju, mar ott is algoritmus problemat kell megoldani. Aztan ha eleg jo, akkor jon egy egesz napos, tipikusan 5-6 fordulos interju 5-6 kulonbozo emberrel. Ezek mindegyike ad egy algoritmus vagy desing kerdest, egy kisebb resz (2-3-5 perc) pedig csak beszelgetes ("mondj egy helyzetet, amikor nem ertettel egyet a kollegaddal, mi volt az, mivel probaltad meggyozni, mi lett a vege")

A nagy cegek nem foglalkoznak a nyelvi tapasztalataiddal, a lenyeg, hogy legyen valami objektum orientalt (java vagy .net vagy c++).

Amennyiben magyarorszagon gondolkodsz, az egyetlen otletem az EPAM (bar biztos vannak masok). Telefonaljd be januarban, kerd a kozpontnal a "recruitment"-et, beszelj meg egy idopontot, es szivesen elmagyarazzak a lehetosegeket.

De mint mondtam, en inkabb az UK-s nagyceges megoldast csinalnam: linkedin-en keresd meg az adott ceg recruiterjeit (pl "facebook recruiter") probalj uzenetet kuldeni olyan soknak, amennyinek tudsz (mivel nem mindegyik valaszol), aztan amelyik visszavalaszol, megbeszelheted a lehetosegeket. Ugyanigy a kanadai vonal ("vancouver amazon recruiter"). Ne vedd szemelyes sertesnek, hogy sokan vissza sem irnak, irdatlan mennyisegu szemetet kapnak a levelesladajukba naponta.

Meg egy fontos dolog: ezek (microsoft es tarsai) akkora hatalmas cegek, hogy nincs kozponti recruitment. Ne gondold, hogy egy recruiter megvan, akkor majd o az egesz ceges palettat ajanlani fogja. Mindegyik ember csak par projektert dolgozik, oda keres embert. Ha valamelyik azt mondja, hogy nincs semmi, ugyanattol a cegtol egy masik mondhatja, hogy de, nekik van. Emiatt is irdemes tobb vasat tartani a tuzben. Ugyanemiatt, ha egy interju nem jon ossze, ugyanannal a cegnel egy masik meg osszejohet egy masik csapatba.

Ha van meg kerdes, tedd fel nyugodtan.

FutureFry 2019.12.24. 21:55:07

@Rekoz: Én annyit tennék hozzá @Rayovac: összefoglalójához, hogy az is egy lehetséges út, hogy egy amerikai felsőoktatási intézménybe felvételizik az ember (mondjuk egy Master’s programra). Jó esetben valamilyen ösztöndíj (pl. RA vagy jó angollal TA) és tandíjmentesség járhat. Mondjuk bevételben ez nagyon pici (sőt a kiadások miatt lehet negatívba is mehet a dolog), de ez a kb. 2 év “befektetés” nem csak extra tudást és angol gyakorlatot adhat, hanem alkalmas lehet a kapcsolatépítésre is (internship-ek). Az F-1 diákvízummal pedig OPT (Optional Practical Training) is jár [1] ami (STEM diploma esetén (ebbe a pl. a CS is beletartozik)) akár 1+2 év is lehet, és ez idő alatt bárhol dolgozhat az illető (a szakmájában). Ráadásul ugye az egyetem sikeres elvégzése után amerikai diplomával “házalhat” cégeknél (plusz előny, ha neves/ismert az egyetem) akiknek a delikvens alkalmazásához (eleinte) nem kell semmilyen extra vízumügyintézéssel bíbelődniük (ami még normális esetben is nehézkes és nem triviális összegű kiadással járna számukra). És ha a delikvens jól “bedolgozza” magát a munkahelyen (azaz meg akarják tartani), akkor a cég elindíthatja a munkavállalói vízumot (H1-B) és később a zöldkártyát is számára.

SzZoole 2019.12.24. 22:26:39

@FutureFry: indiai vadkendert lehet, az dísznövény :-)))

gabors 2019.12.25. 01:51:58

@ZooLeka: "@FutureFry: indiai vadkendert lehet, az dísznövény :-)))" vegul is mindent "lehet" amig meg nem talalnak ...

amugy a vadkendert termesztes (ha jol tudom) szovetsegileg tiltottak de ha igaz ez mostanaban megvaltozott....

amugy napraforgot nagyon sokan ultetnek a haz elott is pedig az is valszeg "haszonnoveny" ....

gabors 2019.12.25. 01:55:15

@FutureFry: mindig orulok ha valaki megerositi foleg meg egy linkkel is hogy miket is mondok .... itt is igy van marmint a village szabaly hosonloan kimondja hogy vegetabl-t csak a haz mogotti kertben lehet ... ami azert erdekes hogy egyre tobbszor latok minden fele szines kaposztakat mint disznoveny ....

en nem fogok perelni boven nagyobb a haz mogotti "kert" mint ahol barmikor is "termelni" akarok ... zold bab, soska, paradicsom, eper uborka ultetek mindig kukoricat is meg naprforgot de abbol altalaban semmi nincs

sargabicikli 2019.12.25. 09:57:22

Csak egy kérdésem lenne: mi volt az az óriási hátszél? Köszönöm❣️

Platonica 2019.12.25. 13:09:20

@sargabicikli: Ezt mar elmagyarazta Viktor, meg - valljuk be - anelkul is eleg egyertelmu. Kf-re koltozni cegen belul, ill. mindenfele relokacios segitseggel, ez a hatszel. Rengeteget konnyit ahhoz kepest, amin egy atlag hataratkelo keresztul megy.
(Ettol fuggetlenul senki nem kerdojelezte meg Viktorek sikertortenetet, ratermettseget.)

Rekoz 2019.12.25. 21:09:54

@Rayovac: Nagyon köszi a választ, sok segítség volt benne. Nekem alapvetően az L vízum sokkal szimpatikusabb. Ahogy írtad, úgy van egy nagy segítség a cég részéről, és nem kell mindent 100%ban neked intézned. Itt azonban nincsen túljelentkezés? Én szívesen költöznék Kanadába is vagy akár Ausztráliába, de gondolom ezekre a helyekre is sokan pályáznak a cégen belül.
Az viszont nem jó, hogy a Java-soknak van a legnagyobb esélye. Az az a rendszer, amivel sohasem dolgoztam :) Alapvetően frontend dev vagyok, de dolgoztam már .netben is (értsd: írtam MVC projektben c# kódot, amikor épp nem volt elég backend fejlesztő). Most jelenleg WordPressben fejlesztek (nem csak kattintgatok), arról viszont úgy hallottam, hogy nagyon keresik a kinti kisebb cégek.

@FutureFry: ez a master képzés egyáltalán nem hangzik rosszul. Azt tudod, hogy hány éves korig lehet jelentkezni ilyen ösztöndíjra? Nekem amúgy ez tűnik talán a legjárhatóbb és a legbiztosabb útnak. Minden egyetemnél lehet jelentkezni ilyen ösztöndíjra?

Mindenesetre nagyon köszi mind2töknek az infókat.

Pesti 2019.12.26. 07:53:10

Tetszik ez a beszámoló, a hozzászólások többsége is, jó írás, és kiterjed a figyelme mindazokra, amiről otthon sokaknak fogalmuk sincs. Igen, a felkészülés számít elsősorban, mert lehet rá építeni, így tessék nekivágni. Azok, akik manapság eljönnek 89 óta, hozhatják amit megtakarítottak, nekünk, akik előbb jöttünk üres zsebbel ez az út sokkal hosszabb volt.

kék madár 2019.12.26. 08:28:49

"A második bérelt házunk New Englandben egy ranch stílusú, kb. 220 négyzetméteres négyhálós ház volt $3500-ért, ami itt kicsinek számít"
itt? hol?
gratulalok a posztolonak de betegesen ra van kattanva az anyagiakra, en a kornyezetemben se ismerek senkit aki ennyiszer elmondana, hogy mennyit keres meg fog keresni, meg mennyiert berel, szerencsere. (Es nem irigykedem, nem esem hasra tole, sot orulok neki, ha ez ot boldogga teszi, nem vagyunk egyformak.....)

2019.12.26. 10:54:38

@kék madár: "itt? hol?"

CT/fairfield county - az osszes olyan varosban, ahol az iskolak 8-9-10 pontosak. Nezd meg az elado hazak meretet pl Westport-ban vagy Weston-ban a trulia-n

"ennyiszer elmondana, hogy mennyit keres"

azert remelem mas informacio is atment, nem csak a penz, masik oldalrol meg sok embert a penzugyi oldala is erdekli a hataratkelesnek. Harmadreszt pedig a penz az egyik epitoeleme volt a tortenetnek a magyarorszagi elomenetellel, a biztonsagbol valo kilepessel, es hogy szivas lesz e belole vagy nem, ami nem volt trivialis. Szerintem erdekes volt, hogy ez hogy tud valtozni evrol evre - foleg fejlesztok szamara, akik lehet, hogy most ugyanugy tartanak az elso lepestol, mint regen en - vagy egyszeruen nem gondolnak bele/nincs infojuk, mennyivel tobbre lehet vinni anyagi szempontbol hosszu tavon - en szivesen lattom volna ezt az infot.

elo tarsasagban hidd el, nem ez a masodik mondat, amit elodobok - kiveve a hasonlo cipoben jaro ismeroseimmel, ami viszont nagyon hasznos informacio csere.

"betegesen ra van kattanva az anyagiakra"

nem mondanam betegesnek, de azert igen, edekel, hogy ha heti negyven orat toltom valamire az idomet, akkor annak az eredmenyekent az mit hoz vissza, es ha masnak latvanyosan tobbet, akkor foglalkoztat, hogy en mit csinalhatnek maskepp. Tudom, hogy nem mindenki mukodik igy, de azt is, hogy sokan igen - ezt nem ertekelnem sem rossz, sem jo tulajdonsagnak.

"nem esem hasra tole"

nem is kell. valoszinu szazezernyi fejleszto keres ennyit vagy tobbet az USA-ban, ha pedig a szakmat nem nezzuk, akkor tobb millioan. Masik oldalrol pedig, ja - jo erzes volt dicsekedni egy kicsit. Meg ma is nehezen hisszuk el, hogy ilyen eletbe csoppentunk, es maig elofordul, hogy valamelyikunk megall egy pillanatra a kecoban, korbenez, es egy "nem hiszem el, hogy itt lakunk" mondattal megy tovabb. Kirandulasokkor pedig kb 5 percenkent mondunk valami hasonlot.

ha ez irritaloan jott at, hat bocsanat - azt hittem a facebook/instagram koraban az emberek mar automatikusan tudjak szurni a "de kiraly az eletem" fenhangot :P

Arthamyr 2019.12.26. 12:52:41

@Rayovac: Nagyon jó, hogy leírtad az anyagiakat is, igen hasznos információ. Nem tudom, mennyien gondolnak bele, hogy 2-300k-s csomagok is reálisan elérhetőek alapvetően technikai melóval (nem pedig mondjuk valamilyen managerként alattad 50+ emberrel). Ez Európában elérhetetlen, nem létezik, így nem biztos, hogy sokan tisztában vannak vele. Persze azért azt is jó lenne érzékel(tet)ni, hogy ez mekkora eséllyel érhető el az USA általad kipróbált részein, szerintem ez ott is a medián felett van. Viszont mindig lesznek, akiket zavar (nem ritka itt az ilyesmi) ezzel nem lehet mit kezdeni, és nem is kell vele foglalkozni.

Nekem az viszont furcsa, hogy a cégek felvesznek embert és utána 1.5-2 évvel lehet is menni Amerikába. Volt pl. az említett EPAM-ból pár haver, ott ez egyáltalán nem triviális, az szerintem egy tévkép, hogy ők ezt szívesen csinálják, és egyáltalán nem jellemző. Nagyon nem csinálják szívesen, okkal van Budapesten iroda.
Más kérdés, hogy az USA-ba olyan nehéz bejutni, hogy még mindig lehet, hogy ez a legegyszerűbb, de ez is nehéz út. Pont ezért fontos az info az anyagiakról és a karrierlehetőségekről, mert egy ekkora szopást bevállalni lényegesen kevesebbért már nem éri meg (és ugye akkor is szopás, ha a végén siker koronázza, de itt még nem beszéltünk a kockázatokról, amikről a korábbi posztjaidban azért írtál). Én még mindig ott tartok, hogy visszanézve sem érte volna meg semmilyen időpontban sem inkább Amerika felé venni az irányt, így nagyon-nagyon jó, hogy leírtál egy ilyen bátraké a szerencse szituációt.

kokoro 2019.12.26. 13:50:55

@kék madár:
egy külföldre költözésnél igencsak lényeges szempont a pénz. Sokat segít egy másik országban élő embernek, hogy mégis mire számítson és milyen lehetőségei lesznek.
Például amikor leírja hogy milyen kategóriájú/ár biztosítás kell amerikában az eléggé képbe teszi az embert (számomra brutális árak ezek úgy hogy Angliában élek már egy ideje és nem a tányérokat pakolgatom)
Pont az a baj a legtöbb írással hogy fogalma sincs az olvasónak mégis mi mennyibe kerül majd "kint" csak csillogás és a mosolygásról szól mindegyik, ez egy remek írás.

Platonica 2019.12.26. 13:57:11

@Rayovac: Nem tunt betegesnek. Bevallom, en siman atsiklottam a szamokon, ha vki megkerdezne, el nem tudnam mondani (talan me'g nagysagrendileg sem), pedig elolvastam minden reszt. Igaz, a sajat csaladi beveteleinket/kiadasainkat sem tudnam vazolni, mert kivul esik azokon a dolgokon, amik foglalkoztatnak.
Es tenyleg sok mas egyeb is atjott, informacio es erzelem szintjen is. A 'jo erzes dicsekedni' is, de pont ugy, hogy emberi es szeretheto volt.
Az meg nagyon ismeros, h még mindig ra tudunk csodalkozni, milyen szep helyen lakunk:))

FutureFry 2019.12.26. 16:35:46

@Rekoz: Tudtommal nincs életkorhatár (a Master’s-re jelentkezésnél szinte biztosan, de az assistanship-eknél sem). Persze azért inkább (főleg külföldről) család nélküli fiatalabbak szoktak ilyesmire vállalkozni, bár van a családtagoknak járó (F-2) vízum is (de azzal nem lehet munkát vállalni). Assistanshipek szinte mindegyik egyetemen vannak, de nagy értük a verseny, ezért gyakran csak azok tudnak bekerülni, akik már az egyetemen vannak egyébként is (pl. már ott tanultak egy ideig, esetleg a Bachelor’s diplomájukat is ott szerezték).

Egyébként fejlesztőknek egy másik módszer lehet, hogy valami “free software” jellegű projectbe besegít/bedolgozik a delikvens (pl. a github-on). (Valamennyire hasonlóan az ebben a posztban említettekhez (bár az belső project-ről szólt)). Ezeken az ingyenes software-eken elég gyakran dolgoznak nagy cégek alkalmazottai is (akár hobbiként, akár fizetés ellenében) és ha szükségük van valakire, akkor egy tényleg tehetséges fejlesztő akár egy ilyen “belső” ajánlás előnyével is indulhat egy munkavállalói vízumért.

kék madár 2019.12.26. 18:28:28

@Rayovac: hat ha az informacio ertek miatt volt akkor rosszul iteltem meg a motivaciod, bocs. meg engem az anyagiak szempontjabol igen szemermesen neveltek fel, orajkig el tudom hallgatni valakinek a dicsekveset anelkul hogy koszbeszurnam, hogy nekem meg abbol ketto van.
En is IT teruleten dolgozom 20+ eve, de azert ezek a fizetesek amikrol irsz egyaltalan nem hetkoznapiak, meg a 300 m2-es haz se. Par nagyobb cegnel, senior developer munkakorben el lehet erni ezeket az osszegeket de az altalaban azzal is egyutt jar, hogy az elet is dragabb lesz, lasd 1 millio dollaros viskok Palo Altoban. Tehat ha egy magyar IT-s abbol indul ki amit leirsz, ahhoz en eleg sok mindent hozzafuznek, hogy realis legyen a kep.
Nekem altalaban szimpatikusan voltak az irasaid, de amikor azon keseregsz, hogy a szomszed haza miert nagyobb, meg a gyerek osztalytarsanak nagyobb a medenceje mint a te hazad, azzal nem tudtam azonosulni, es szerintem a gyereknek se jo ha igy no fel. Kit erdekel!! Amikor a fiam elmegy egy osztalytarsahoz aki pl. egy 1000 m2-es hazban lakik, vendeghazzal, teniszpalyaval es stb. csak rohogunk, magunkon es rajtuk es a gazdagsag abszurditasan, mashonnan jottunk, masok az elvarasaink, sok szempontbol mi elunk jobban.
Engem a penznel szazszor jobban erdekel az a politika a kornyezet allapota, tarsadalmi igazsagtalansagok, amit en dollar 100 milliokkal se tudnek megoldani

kék madár 2019.12.26. 18:32:05

@FutureFry: a fejlesztoknel egy masters degree neha mar red flag. Ma mar associate degreet se kernek: akkora a hiany es annyira nem az szamit hogy hany evig tanultad, hogy pl. nalunk a legjobb programozok be se fejeztek az iskolaikat, annyira nem volt jelentosege

kék madár 2019.12.26. 18:57:47

@kokoro: "Például amikor leírja hogy milyen kategóriájú/ár biztosítás kell amerikában az eléggé képbe teszi az embert"
hat pont a biztositasrol nem irta le csak az alapokat. Van a deductable es az out-of-pocket maximum es az in network es az out-of-network, es az ER visit szamla es egy halom dolog amivel persze csak akkor kell foglalkoznod, ha korhazi kezelesre szorulsz. A legjobb ha egeszseges vagy es nem jarsz orvoshoz es akkor tok mindegy, hogy milyen jo a biztositasod es hogy $20 vagy $40 a copay.
A biztositas minosege egyebkent nem a ceg gazdagsagatol fugg, hanem a meretetol. Pont a tanaroknak nagyon jo az egeszsegbiztositasa, mert az iskolak halozataval kotnek a PPO-k vagy HMO-k biztositast es az noveli a bevetelt es minimalizalja a kockazatot, sok biztositott, jobban eloszlanak a koltsegek.
Tobb kicsi penzes startupnal dolgoztam pocsek biztositassal, mert kis cegnel nagyobb a kockazat. Ugyhogy az egeszsegbiztositasrol ossze lehet irni par oldalt es meg mindig csak nagy vonalakban kapsz kepet, allamonkent, varosonket cegenkent eg es fold, de meg az egeszsegugyi problema is arnyalja a helyzetet

2019.12.26. 19:14:58

@Arthamyr: "mennyien gondolnak bele, hogy 2-300k-s csomagok is reálisan elérhetőek alapvetően technikai melóval"

Igen, ez meg nekem is ket evvel ezelott is tulzasnak tunt, amikor (orosz) kollegaim mondtak, hogy akik itt kotottek ki (seattle kornyeke), menyiket keresnek - olyan szinten tulzasnak tunt, hogy meg csak utana sem neztem, hogy igaz lehet-e.

Amikor kikerultem, nagyon halvany fogalmam volt rola, hogy mennyit lehet keresni. A texas-ban elo haverjaim 140k korul josoltak, hogy par ev utan annyi lehet. Ezutan a projekteken, mivel az itteni cegeknek kotelezo kirakni a nyitott poziciokat a faliusagra valami vizum szabalyozas miatt, azok 130-140k-s kozott hirdettek senior pozicioba, new york-ban/connecticutban - szoval a 140k-s fules igaznak tunt. Kesobb egy masik banki projektrol jot kollega azt mondta, hogy ott olyan 150k korul kaptak a jobbak, igy ez lett a celom.

Kozben a stack overflow-n a reklamblokkokban neha-neha felugrott pozicio 170k-rol (web/angularjs - lead dev - szoval nem is valami extra) Ez lett az alku alapja, miutan meglett a zoldkartyam (a ceg persze veszettul huzta a szajat)

Amikor elkeztem errefele (seattle) nezelodni, akkor kutattam bele jobban, hogy mennyik itt a fizetesek, amit en meg meg tudnek lepni - ez olyan 170-180k-nak tunt (130-140k alap + bonusz). Amikor interju utan felhivtak es a recruiter eldaralta az ajanlatat, kb kopni nem tudtam - probaltam nyugodt hangon egy - "that sounds generous, please let me read it over again after you sent me the details"-t eloadni, de amugy legszivesebben egy "wooow fucking yes!"-t uvoltottem volna a telefonba.

Ezzel nagyon boldog voltam egy ideig, amig par honappal ezelott az egyik manager elmagyarazta a sok ujonnan jott embernek a bonusz kategoriakat, es kideult, hogy kettovel felettem a reszveny bonus olyan 100k-s nagysagrendu. Nem kifejezetten a penz miatt erdekel, mivel mar van eleg bevetel, inkabb csak azert, mert ugy erzem, hogy van bennem annyi, hogy odaig fellepkedjek - inkabb olyan csilli-villi medal, amit akarok a nyakamba.

Az egyik magyar srac - nalam valoszinu okosabb - nem reg ment egy (az elmut par evben startupbol kilovo) ceghez, ahol signing bonus-ken 1millas restricted stock-ot kapot, szoval a kovetkezo negy evre a fizun felul 250K uti a markat (ha csak be nem zuhannak a reszvenyei)

Hogy kik tudjak ezt meglepni - a korabban emlitett cegnel egy erosebb senior vagy egy lead dev szerintem kepes ra. Ez olyan 25-30%-a az ottani fejleszo gardanak, hozzaveve, hogy kb 20%-t vesznek fel az utcarol beeso emberekbol, ez olyan 5%-ot ad a global fejlesztoi piacrol.

2019.12.26. 19:27:47

@Arthamyr: "Nekem az viszont furcsa, hogy a cégek felvesznek embert és utána 1.5-2 évvel lehet is menni Amerikába"

Pedig ez igy van, konkretan az egyik baratom pont ezt az utat kovette. Amikor en kikerultem, mar akkor 1000 feletti ember dolgozott az cegtol az usa-ban. Menet kozben annyira beindult a zoldkartya igeny, hogy annak az intezeset kiszerveztek egy ezzel foglalkozo cegbe.

Nem tudom a mostani szamokat, de amikor en kikerultem, akkor 100-120 dollar/ora korul adtak el embereket, mikozben a fizetes kb $50/ora korul vitt el. Ha folyamatosan projekten tudjak tartani az embert, ez eleg jo bevetel. Persze, a fo profil az igazi outsourcing, de ez is jo uzletnek latszik - raadasul nagyon gyakran projektekre szukseges egy-ket kinti ember, aki kozvetit az ugyfel es az otthoni csapat kozott, enelkul nem is nagyon mukodik.

Bar az erdeklodes nagy a lehetoseg irant, a fenti kiszamolt 5%-koruli alkalmassag miatt, valojaban hiany van az emberekbol. Egy jobb fejleszto (a felso 5%) altalaban nem akar kulfoldre koltozni sem magyarorszagrol, sem keleteuropa egyeb reszeirol, mivel ott is jol megelnek. Interjuztattam a cegnek H-s vizumhoz embereket (ezek kulsosok), nagyon nehez alkalmasat talalni.

Amikor felfejlodik egy projekt (pl ami Greenwich-ben volt nekunk), egy ev alatt akar 30 embert is relokalni kell - nem hangzik soknak, de nem tudtuk betolteni az osszes nyitott poziciot, azaz a ceg tudott meg volna bevonni embereket, hogy aztan orankent 50 dollar hasznot huzzon rajtuk, de nem volt kivel.

2019.12.26. 19:30:03

@Platonica: "még mindig ra tudunk csodalkozni, milyen szep helyen lakunk"

ennek orulok, hogy mas is ilyen, mert kicsit olyannak tununk magunknak kivulrol, mint amikor a tanyarol valaki beszabadul elsore egy plazaba :)

2019.12.26. 19:31:23

@kék madár: "lasd 1 millio dollaros viskok Palo Altoban"

pont ezert nem is akartam kaliforniaba menni :)

2019.12.26. 19:34:10

@FutureFry: " valami “free software” jellegű projectbe besegít/bedolgozik a delikvens (pl. a github-on)."

Ez annyira igy van, hogy az applikacios oldalon mar egyes cegeknel meg kell adni a GitHub azonositot :D

egyik ilyen projekt a kubernetes, amit a google tologat:
github.com/kubernetes/kubernetes

Arthamyr 2019.12.26. 19:56:55

@Rayovac: Hát, az 50 dolláros órabér azért elég hitvány, főleg projektmunkára, azért nyilván nem tolong a nép, kivéve ha garantált zöldkártya van a dologban, de van, akinek úgy sem pálya. Ez kb. 90k évente, ilyen bizonytalan munkával, ilyen költségekkel az egyáltalán nem jó/lényeges előrelépés, csak egy nehéz, veszélyes út kezdete (ez a posztjaidból is kivehető), ami simán lehet bukta is. Azt azért beláthatná a kedves EPAM is, hogy egy jó D3-nak vagy főleg egy D4-nek (asszem náluk így hívják?) ez annyira nem pálya, hacsak nincs valami egyéb motiváció, ami miatt épp szarul érzi magát a bőrében.
Nyilván van, akinek megérné, ha tényleg szinte garantáltan leesik az a zöldkártya, de aki hajlandó azért évekig szopni, az valószínűleg nem üti meg az elvárt szintet. Tipikus esete annak, hogy a kereslet nem találkozik a kínálattal.
Az 50 dolláros órabér könnyen verhető Európában is (sima seniorként, nem kell hozzá lead pozíció sem), és abban kisebb/nincsen kockázat/kiszolgáltatottság. Bár ezen a Brexit változtathat majd, viszont még mindig marad pl. Luxemburg, Írország, Svájc.

Emiatt is jó, hogy megírtad a történeted, kell ilyet is látni. :)

Arthamyr 2019.12.26. 19:58:41

@Platonica: Akkor a végére elmúlt a poszter keserű érzés legalább. :)

2019.12.26. 20:42:24

@Arthamyr: eloszor is, en altalanossagban beszeltem, csak kozben peldanak megemlitettem az epam-ot, mint lehetoseget H/L vizum szerzesere - mielott ramfogjak, hogy penzugyi dolgokat kotyogok ki barmelyik cegrol :)

egyebkent pedig, azert a ceg eleg sokat megtett - kivallo biztositast ad pl. Ha valaki igenyelte, adott 10k gyorskolcsont az elejen a hirtelen kiadasokra.

igen, a penz eleg nyomott (most mar talan 110k az uj emberekek, az en idomben 90-100k volt), de ez meg mindig tobb, mint amit sok outsourcing ceg ad, plusz ahogy mondod, az uzlet a fejlesztok szemszogebol a zoldkartya, nem a penz.

ennel sokkal tobbet egyebkent nem tudna adni. mondjuk hogy $110 dollarert lehet eladni egy embert. Szabadsaggal, unnepnapokkal szamoljunk 11 honappal, az 11*22*8*110 = $213000 bevetel egy emberen, ha folyamatosan projekten van.

ha a ceg ad brutto 100000k-t, az meg csak a fizetes. Erre jon a bazidraga biztositas, mondjuk, hogy a cegnek ez kerul meg 15k-ba, akkor az 115k kozvetlen kiadas egy evben egy emberre, marad 100k - meg mindig sok. Viszont van a relokacios koltseg, kb 10k, zoldkartya intezes nem tudom hany ezer dollar, altalaban adnak valami bonuszt, es ez csak adott ember koltsege.

De fent kell tartania egy egesz adminisztraciot - sales-esek, titkarmancik, management, gondolom ez is elvisz eleg sok penzt. Az a gyanum, hogy 130-140k fizetes mellett mar nem nagyon eri meg, mert nem marad penzt az "egyeb"-re. Gondolom emiatt mennek nehezen az osszeg fole, leginkabb csak akkor, ha valami vezetorol van szo, aki egy projektet visz, vagy "beetetik" az uj ugyfelet, es olyan embert kell kuldeni, aki kvalitast mutat.

nagyon ritka, hogy zoldkartya utan valaki a cegnel marad. Az en tobb mint ket eves maradasom szokatlan. Sokan nem foglalkoznak a szabalyokkal, 1-2 honapon belul lelepnek - kivancsi lennek, ez elojon-e majd nekik allampolgarsagnal.

Platonica 2019.12.26. 20:57:34

@Rayovac: Inkabb nem vagytok elfásulva (ti sem). Ez szerintem tok egeszseges.

@Arthamyr: Azt kivanom neki, hogy visszamenolegesen, Mo-gal kapcsolatban is igy legyen. A gyerekek miatt is.

Arthamyr 2019.12.26. 21:54:34

@Rayovac: Ezt a lelépést érdekes, hogy nem lehet kezelni valamilyen szerződéssel. Egyébként meg akkor, ha évekig nyomott fizetésért dolgoztatják az embert, nem csoda, hogy megtelik az a bizonyos hócipő, és nem éreznek nagy hálát a csuklóztatott emberek.
Értem én, hogyan működnek a multik, sajnos elég jól ismerem ezt a világot, de engem, mint gyalogot kurvára nem érdekel, hogy a cég szeretne még x profitot a munkámból, meg y overheadet is el kell tartania. A perkek, amiket említettél (pl. relokációs költség), többsége aprópénz, és sok ebben egyszeri költség. Amikor nyomottan 100 ezer dolláros fizetésekről beszélünk, akkor egy "nem tudom hány ezer dolláros" ügyintézés lófasz, ha elvégzik a munkát helyetted az többet ér. Egyébként a relokációs csomag nagy királyság, de ilyenre az ember magának is befizethet (szerintem célszerű is), csak azért jó, ha adja cég, mert akkor nem olyan szívesen bontanak szerződést, így ad egyfajta biztonságot (főleg, ha új céghez megy valaki, így nagy hülyeséget kell csinálnia, hogy ne tartsák meg, persze általában jár némi röghöz kötéssel - nekem nem volt olyan vészes).
Ez az IT emberi erőforrás kiszervezés meg természetéből adódóan egy szar biznisz a dolgozónak és az ezt igénybe vevő cégnek, ha a költséghatékonyságot nézzük (nyilván a cég szempontjából vannak egyéb előnyei), ezért is van jellemzően az, hogy Mumbayba, Sofiaba meg Budapestre szervezik ki a munkát. Szerintem sokkal célszerűbb közvetlenül a cégeknél elhelyezkedni, ha lehetséges, bár arról nem tudok nyilatkozni, hol optimális zöldkártya-szerzés szempontjából, mivel én ebbe a szarba nem léptem bele.

FutureFry 2019.12.26. 22:10:28

@Rayovac: A kubernetes pont az egyik legjobb példa az ilyen “önkéntes” munkára, mert 2K+ TODO van benne :), igaz sok belőlük olyan régi, hogy talán már moot...
medium.com/@augmentable/looking-at-kubernetes-2k-todo-comments-b2db42dc7fdb

FutureFry 2019.12.26. 23:31:39

@kék madár: Nem tudom, lehet, hogy - ahogy írod - van olyan cég ahol a “… masters degree neha mar red flag …”. Viszont egyes (általában (nagyon) jól fizető) pozícióknál van ahol a master’s vagy PhD pont, hogy plusz előnyt jelenthet [1]. Ráadásul a munkavállalói vízum igénylésénél is előnnyel járhat az (amerikai) advanced degree [2].

[1] careers.microsoft.com/us/en/job/540608/Senior-Data-Scientist
“ … Ph D degree in Computer Science or related quantitative field is a plus …”

[2] www.uscis.gov/working-united-states/temporary-workers/h-1b-specialty-occupations-dod-cooperative-research-and-development-project-workers-and-fashion-models

“ … The H-1B visa has an annual numerical limit "cap" of 65,000 visas each fiscal year. The first 20,000 petitions filed on behalf of beneficiaries with a U.S. master’s degree or higher are exempt from the cap …”

2019.12.26. 23:33:07

@Arthamyr: " Ezt a lelépést érdekes, hogy nem lehet kezelni valamilyen szerződéssel. "

nem kell azt szerzodessel vedeni, ha nagyon akarna a ceg, hivna a bevandorlasiakat, hogy a szemet Sergey lelepett azonnal a zoldkartyajaval, aztan a bevandorlasiak elbeszelgetnenek Sergey-jel. Hogy ezt miert nem csinalja, gondolom azert, mert ez megjobban elvenne az emberek kedvet, hogy menjenek.

nekem egyebkent nincs rossz szajizem a ceggel kapcsolatban, leszamitva az idohuzast a zoldkartyaval, ami mondjuk eleg idegesito volt.

a kereslet/kinalat ugyis nyomja fel az arakat, ha tul alacsony, ha meg nem nyomja fel az arakat, akkor az azt jelenti, hogy vannak elegen, akiknek igy is megeri, es mindig jon az utanpotlas. aztan lehet, hogy egyszer eljon az a pillanat, amikor ez az uzleti model nem fogja megerni tobbet, es megszunik.

egyebkent az is erdekes, hogy mi tortent a Greenwich-i projektel: fenykoraban talan kb 30 ember dolgozott rajta a cegtol. aztan amikor meg ott voltam, mar akkor elkezdett az ugyfel kiserletezni egy indiai outsourcing ceggel (volt, hogy a mi embereink iranyitottak ottani csapatot, erdekes konstrukcio)

aztan amikor az mukodni latszott, kezdtek elboritani az aranyt, es inkabb oda rendeltek egyre tobb embert. vegul elkezdtek leepiteni az onsite konzultansokat - viszont ahelyett, hogy indiai outsource cegbe toltak volna megtobbet, nyitottak egy indiai irodat az IT-nak, es elkezdtek felvenni oda embereket.

az utolso konzultans most ev vegevel fog kivonulni onnan. remelhetoleg kozben mind a 30 embernek talaltak uj projektet es nem kuldtek oket haza - bar biztos joparan beszivtak a felbeszakadt zoldkartya folyamattal.

Gaddemon 2019.12.27. 15:23:01

Köszönöm az írásaidat, mindet imádtam - viccesek, ugyanakkor nagyon informatívak. Sok minden visszaköszön, ugyan mi még csak 3 éve vagyunk itt, és a zöldkártya is 2 éve folyamatban, még mindennek eléggé az elején tartunk. Nálunk nincs gyerek, így ennyivel könnyebb. Mi is New Yorkban vagyunk, minden remek, csak hideg az idő az év nagy részében :) meglátjuk majd, merre tudunk továbbmenni később.
A cikkeidből is világosan kitűnik, hogy a külföldre költözés csak a dolgos, tettre kész, rugalmas és nyitott embereknek való. Gratulálok mindenhez és további sok sikert kívánok!

FutureFry 2019.12.27. 16:48:57

@Rayovac: Gondolom főleg H-1B vízummal dolgoz[n|t]ak kint, mert az 2017-es pénzügy évben az EPAM-nak kevesebb mint 10 L-1 vízumpeticíóját fogadták el [1], a 2018-as pénzügyi évben pedig 14-et [2]. És ebbe (ha jól olvasom) beleértendő a már meglévő L-1-esek hosszabbítása is. Ráadásul ahogy elnézem a korábbi években sem volt nagyobb L-1 “forgalma” a cégnek. Viszont a 2017-as pénzügyi évben 240 H-1B vízumot kaptak (178 Master’s és 62 Bacherlor’s diplomás alkalmazottnak, ~$93K átlagfizetéssel) [3], szóval valószínű a kiküldött alkalmazottak legnagyobb részének ilyen vízuma van/volt. Tovább lehet a H-1B adatokban kutakodni a bevándorlási hivatal oldalán [4], ahol még azt is megadják (cégekre lebontva), hogy mennyi ilyen vízumigénylést utasítottak vissza elsőre, pl. - ha jól értelmezem - a 2019-es pénzügyi év eddigi részében az EPAM 109 új kéreleméből 34-et.

[1] www.uscis.gov/sites/default/files/USCIS/Resources/Reports%20and%20Studies/Immigration%20Forms%20Data/BAHA/L_FY17_Approved_Petitions_010918.pdf
[2] www.uscis.gov/sites/default/files/USCIS/Resources/Reports%20and%20Studies/Immigration%20Forms%20Data/BAHA/L1_FY18_Approved_Petitions_021919.pdf
[3] www.uscis.gov/sites/default/files/USCIS/Resources/Reports%20and%20Studies/Immigration%20Forms%20Data/BAHA/Approved_H1B_2017_Employers_3.2.18.pdf
[4] www.uscis.gov/h-1b-data-hub

2019.12.27. 17:22:39

@FutureFry: huu ez nagyon meglepett, tekintve, hogy akit ismerek, nagyresze L vizummal jott (pont a H volt a ritka). Gondlokodom, hogy nem e ez van mogotte:

"Counts of approved petitions do not include individuals who obtained L classification through consular
processing under a previously approved blanket L petition."

(illetve a 2018-nal meg ki van D-zve a szam, ami nem feltetlenul 10-nel kevesebbet jelent)

Nekem ilyen "blanket" volt, amiatt lett meg kb 2 het alatt vagy max 3.

itt egy reszletesebb fizetesi statisztika, ez is erdekes a nagy szoras miatt:

www.immihelp.com/greencard-sponsors/search-results?fiscalYear=2018&employerName=EPAM&page=1&rows=200

masik oldalrol, osszevetve a h-vizum es zoldkartya igenyleseket, tenyleg ugy tunik, hogy h-ssal jonnek zommel:

www.immihelp.com/employer/EPAM+SYSTEMS+INC/5376325/applications

(erdemes visszaallitani a kezdoevet 2014-re, hogy mutassa a trendet)

2019.12.27. 17:24:07

@Gaddemon: hat, kitartast. ez a zoldkartya interju, amit bevezettek 1-2 eve, nagyon megnyujtja :(

FutureFry 2019.12.27. 22:49:38

@Rayovac: Jogos, feltűnhetett volna, hogy még a nagyobb cégek (Google, Apple, Microsoft, stb.) számai is (relatíve) elég alacsonyak, valószínű pont a “blanket L petition” használata miatt. Viszont érdekes, hogy miért használnak akkor egyáltalán egyéni elbírálású L-1-et több esetben…

Egyébként, bár a hivatalos adatok a bevándorlási hivatalnál találhatóak, az immihelp (köszi a linket) tényleg jobb az onnan származó statisztika prezentálásában.

Antal Jozsa 2019.12.28. 00:22:07

Gratulálok a posztolónak a sikerekhez. Engem is vonz valahol Amerika, de mondjuk Seattle-ben hiányoznának a meleg nyarak.
Ha van gyerek akkor lehet spórolni a fősikolára meg egyetemre. Nem éri meg inkább hazaküldeni a gyereket tanulni?

Engem nagyon érdekel az a dolog hogy mennyire szélsőséges a fizetési szórás az USA-ban.
Épp az imént néztem ezt a videót és itt ilyen 35k-40k-s éves családi bevételt emlegetnek átlagosnak (adózás után) New Jersey és Florida-ban

A posztban meg főleg a kommentekben úgy értelmezem hogy egy évi 100k-s bevételt már nem sokra tartanak.
Hogy is van ez akkor?

www.youtube.com/watch?v=nRAJwaLV-iU

2019.12.28. 08:38:57

@Antal Jozsa:

" Seattle-ben hiányoznának a meleg nyarak." - en nagyon szeretem az itteni idojarast. a nyar az fokent napos, nem sokat esik az eso, viszont nincsenek azok a dog meleg 30-35 fokok. A tobbi evszakban sokat esik, de engem valahogy nem zavar, es ez a zaloga a sok zoldnek.

" Nem éri meg inkább hazaküldeni a gyereket tanulni?"

nem hinnem, hogy megeri - lehet, hogy olcsobban kijon, viszont rengeteg hatranya van. mennyire tartanak itt ertekesnek egy magyar diplomat? Vagy egyaltalan elfogadjak-e? (nyilvan szakmatol is fugg). Ha nem lehet angol nyelven tanulni, nem e lesz rossz, hogy az elso 1-2 evben valaki a szakmajan belul nem tudja ugy magat kifejezni? Ha angolul tanitjak, akkor is inkabb hunglish lesz az. Mi van az egyetemen szerzett kapcsolati haloval, ami az elso par evben munkaszerzesnel foleg fontos lehet? Az itteni egyetemeknek jobb kapcsolata van cegekkel is intership-ekhez, ami eleg fontos, hogy utana konnyebben lehessen munkat talalni. plusz - bar ezzel biztos sokan vitaznanak - nekem az itteni oktatasi kultura jobban bejon - kevesse kotott, tobb mindent ki lehet probalni.

"mennyire szélsőséges a fizetési szórás az USA-ban." - ez egy gyakran felvetett problema, hogy nagy kulonbsegek vannak, es ez egyre nagyobb lesz. A kozepreteg csuszik lefele, mint ahogy az altalad mutatott video is valahol errol szol. A kitores egyre nehezebb, mert az anyagi helyzet meghatarozza, hogy a gyerek milyen iskolaba jar, es utana mire viszi. Ebbol a szempontbol nem mennek jo iranyba a dolgok az usa-ban.

"itt ilyen 35k-40k-s éves családi bevételt emlegetnek" - lehet, hogy nettoban az orszagos median az annyi (bruttora 60k-t ir a google, szerintem annak tobb a nettoja egy csalad eseteben) de az a penz mast jelent egy alabamai kisvarosban es mas new york korul, New York korul nehezen latom, hogy abbol normalisan meg lehet elni, esetleg ha valaki orokolt vagy mar kikohogott egy lakast es arra nem kell sokat kolteni. itt egy link egyebkent, ahol szakmankent latszik a fizetes, de szerintem szakman belul is nagy szorasok vannak:

www.bls.gov/oes/current/oes_nat.htm

" évi 100k-s bevételt már nem sokra tartanak."

amikor kijottem, errol pont volt egy radio musor, hogy az emberek tudataban meg mindig az van, hogy 100k az irigylesre melto penz, de menet kozben annyit valtozott a vilag, hogy egy tipikus 100k-t kereso ember 6 eves hondat vezet (vs 2 eves lexus) es nem el kulonosen nagy labon. (megint, ez lakohelytol is fugg)

Ettol fuggetlenul ez meg mindig nem rossz penz, az emberek 86%-a ennel kevesebbet keres:

dqydj.com/income-percentile-calculator/

FutureFry 2019.12.29. 05:27:14

@Rayovac: “… tipikus 100k-t kereso ember 6 eves hondat vezet (vs 2 eves lexus) es nem el kulonosen nagy labon …”
Szerintem egy 6 éves japán kocsi általában még megbízható, nem luxus, de kényelmes és teljesen jól használható. Sőt egy 20+ éveset sem kell feltétlenül lecserélni, gyakran ennyi idősen és sokszázezer mérfölddel is rendben elmegy kevés ráfordítással és még eredeti alkatrészekkel (ráadásul kevesebb rá az adó/biztosítás). Szóval (bár ez persze egyéni igény kérdése is) azért nem mindenki vesz új/drága (a bevételéhez/vagyonához “illő”) autót, csak azért mert megtehetné:
www.cnbc.com/2017/09/21/why-these-5-billionaires-still-drive-these-cheap-cars.html

2019.12.29. 20:04:45

@FutureFry: " 6 éves japán kocsi általában még megbízható" reszemrol tokeletesen egyetertek, egy 5.5 eves japan autot vezetve. Neha megmozgatja a szivem egy jobb kocsi latvanya, de aztan mindig arra gondolok, hogy most az enyemnek az ertekromlasa kb $100 havonta, visszatornazni ezt egy $1000-es szintre csak azert, mert az a kocsi "szexibb", nem tudik arányos elonynek. Szoval szerintem meg par evig ezt a kocsit fogom hajtani.

egy dolog nagyon tetszik ebben a kornyekben, hogy lathatolag nagyon sok ember gondolkodik igy. a ceges parkoloban kocsirol lehetetlen megmondani, hogy a gazdaja milyen pozicioban van, sot inkabb azt latom, hogy az idosebb (idos = 40-tol felfele)/magasabb pozicioban dolgozo emberek jarnak regebbi kocsikkal. Emiatt nincs az emberen egyfajta nyomas, hogy akkor most emiatt luzernek gondoljak. mivel mindenki tudja, hogy legtobben megengethetnenek egy jobb kocsit, igy ennek nincs statusz-szimbolum erteke, legalabbis nem egy bmw/olcsobb porsche kategoriaban. Az en fonokom pl pont egy kb 10 eves acurat vezet, majdnem mint Mark Zuckerberg a cikkedben, csak a kocsi kora miatt nem hinnem, hogy az $5000-nel tobbet er.

ez utobbit azert emlitem, mert MO-n, amikor a kozepkategorias kocsim mar 8-ev koruli volt, egyik kollegam azzal viccelodott, hogy nem-e lesz rossz erzes, hogy majd valami munkasgyerek veszi meg, es igy ugyanolyan kocsit vezet o, mint addig en, egyenlosegjelet rakva kozenk. Vegul amugy 15 evesen lett eladva a kocsi, amikor eljottunk.

Mohojojo 2019.12.30. 18:46:59

Nagyon kellemes poszt volt, jó képekkel és példákkal (összegekkel, helyszínekkel), köszönet érte.

Személy szerint örülök, hogy a cikkíró megúszta egészségileg és nem rokkant bele a munka terhelésébe.

Egy dologra kíváncsi lettem volna, hogy menet közben, hol találkoztak kelet európaiakkal (és magyarokkal) és milyen lett/volt velük a kapcsolat.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása