oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 19. 06:30,  Szuperegyetemen Amerikában 119 komment

2019. december 19. 06:30 Határátkelő

Szuperegyetemen Amerikában

Sokan szeretnének bejutni valamelyik amerikai csúcsegyetemre, ám ez nyilván nagyon nem könnyű, hiszen az Ivy League intézményei (mint a Harvard, a Yale vagy a Princeton) igazi elitintézmények. Nem tartozik ugyan történelmi szempontból közéjük, de a műszaki tudományok terén legalább ilyen híres az MIT is. Steven egyik fia oda járt, úgyhogy most bepillanthatunk kicsit a falai közé.

"Legemlékezetesebb karácsonyom határátkelőként" - írd meg a történeted a Határátkelő karácsonyi különkiadásába a hataratkelo@hotmail.com címre!

cim_251.jpg

“Az MIT a Massachusett Institute of Technology közismert rövidítése. Az USA leghíresebb műszaki egyeteme. Ám míg Harvardról mindenki hallott, sok ember Európában semmit sem tud az „emájtíí”-ról. Pedig testvéregyetemek.

Mindketten közel egymáshoz, a Károly folyó bal partján, Cambridge városában vannak. Ami ugyan külön város, de szervesen Bostonhoz tartozik úgy, mint Buda Pesthez.

Idősebbik fiam szerencsés volt, az Ottawai egyetem végeztével ösztöndíjat nyert ide. Öt évet itt töltött. Kanadába vissza nem jött, most San Franciscóban él. De tervez visszajönni, 30 év után, jövő nyáron. Kérdeztem miért, mondta elege volt az USA-ból.

(Itt röviden megemlítem kisebbik fiamat, akinek MBA-je van a London School of Economicstól, és aki most Hongkongban él. Nem kérdeztem, elege-e van Hongkongból… a válasz talán nem kétséges, tekintve a jelen ottani állapotokat.)

Visszatérve idősebb fiamra, ő nagydoktorátust szerzett az MIT-n szerves kémiából. Míg tanult, öt éven keresztül évente kétszer lehajtottunk Bostonba, egy 8 órás út volt őt meglátogatni.

Utána is látogattuk, nagy gyógyszercégeknél dolgozott itt-ott, amíg abba nem hagyta vagy 5 évvel ezelőtt, és ingatlanokkal kezdett foglalkozni. De ez egy más történet.

Az MIT diplomája sok ajtót kinyit. Az álláslehetőségek sokkal jobbak, fejvadászok próbálják a végzősöket elcsábítani.

felulrol.jpg

A diplomaosztás

Fiam 2002-ben kapta doktorátusát. Elmentünk a diplomaosztásra, amit itt „commencement”-nek hívnak. Május végén volt, egy szép tavaszi napon. Ezen a napon kapja diplomáját minden olyan hallgató, aki abban az évben végez, mérnököket/doktoráltakat beléértve.

A ceremónia eltart órákig, a hallgatókat egyenként a nevükön szólítják, a szülők büszkén nézik csemetéiket, akik fekete palástban, és a furcsa fejfedővel itt felsorakoznak. Az egyetem elnöke mindenkivel kezet ráz. Előtte ünnepség, beszéd.

Abban évben a Világbank elnöke beszélt, James Wolfenshon, ausztrál származású közgazdász/jogász.

Megjegyzem a végzők több mint fele színes volt. Műszaki dolgokban az ázsiaiak nagyon jók. Plusz a diákok tíz százaléka nem amerikai.

folyoso.jpg

Munka látástól vakulásig

Az első évben a doktorátusért tanuló ösztöndíjasok feladata a gólyák (freshmen) segítése tanulmányaikban. A második évtől egy professzor mellé rendelik őket. Az elkövetkező négy éven keresztül azokat fogják kutatásaikban segíteni.

Ezért kapják az ösztöndíjat, ami megélhetésüket biztosítja. Lesz pénzük enni és egy lakást, harmad/negyed magukkal, a városban bérelni. Másra nem futja. Mindezért dolgozniuk kell, napi 10-12 órát, beleértve a hétvége egyik napját is. Magyarul, látástól vakulásig.

Az MIT és hasonló nagynevű egyetemek köztudottan a legrátermettebbeket veszik csak fel. Van felvételi vizsga, megnézik a fiatalok eddigi iskolai/egyetemi eredményét és magántevékenységeit. Ajánlás kell az iskolából/egyetemről két professzortól.

Nerdek előnyben

Az MIT kb. 10 jelentkező közül csak egyet vesz fel. Fiam esetében segített, hogy megyei ifjúsági sakkbajnok volt, nyaranta az egyetemen a kémiaprofesszorának segített kutatásaiban és hogy sakkból és matematikából itt, Ottawában korrepetált más fiatalokat.

Az MIT előszeretettel részesíti előnyben azokat a fiatalokat, akiket itt „nerd”-ként csúfolnak. A „stréber” nem megfelelő fordítása ennek a szónak, de jobbat nem tudok.

kivul_2.jpg

És mégis, legalábbis a mérnöki karon köztudott hogy az első év végén a hallgatóknak 11 tárgyból egy B+ átlagot kell elérniük. Ha nem, eltanácsolják őket. El lehet képzelni az embertelen hajtást, hiszen senki sem akar az elküldöttek közé tartozni.

Az első év után a helyzet valamelyest normalizálódik, de a kemény és állandó tanulás szükségessége nem változik. Ez nem egy olyan egyetem, ahol sok időd marad randizni, bulizni, részegeskedni avagy ami manapság divatos, tüntetni.

Sajnos öngyilkosság is előfordult, mert nagy ritkán egy fiatal úgy érezi, hogy saját (és szülei) elvárásának nem felel meg.

Mennyibe kerül mindez?

A tandíj (ezeken az egyetemeken mindenütt) rendkívül magas. Évi 48 ezer dollár tandíjról beszélünk. Ehhez jön a megélhetés, szállás és könyvek, stb. ami még egy évi 50 ezer dollár. Szóval egy mérnöki diploma, ami négy év, közel 400 ezer dolcsiba kerül itt. Nem aprópénz.

Ha a családod bizonyítottan nem tudja fizetni, van alacsony kamatlábú kölcsön, és a kisebbségeknek és a rászorultaknak ingyenes segély is. A doktorátust végzőek zöme ösztöndíjas. Az itteni családok érthetően a gyerekek óvodás kora óta gyűjtenek az egyetemi oktatás magas költségeire.

Érdekességek az MIT-ről

Végül is egy néhány további adat/ismertető az MIT-ról: 1861-ben létesült, válaszként az USA-ban lezajló ipari forradalomra. (A Harvardot 1636-ban alapították).

Tudományokra, közgazdaságtanra szakosodott, de építészet/mérnök karai is világhírűek. Orvosi, jogi kara, és irodalom/szépművészet nincsen, ugyan 1950-ben megnyílt a Humanitás Kar és a Sloan Igazgatás Kar (MBA).

logo_1.jpg

Mint a Harvard, és sok más a legjobb egyetemek közül, az MIT magánegyetem. Évente körülbelül 1100 diák diplomázik alapfokon. Ezekhez kell adni a kb. évi 1500 kisdoktoráltat (Master Degree, ez plusz két év) és 500 nagydoktoráltat (PhD, ez plusz öt év).

Az MIT tőkéje, amit egyetem esetében „endowment”-nek hívnak, 17 milliárd dollár. 39 Nobel díjas végzett falai között.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás egyetem Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9415357152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2019.12.19. 07:09:31

Nagydoktorátust szerzett a MIT-en szerveskémiából, aztán abbahagyta a szakmáját és ingatlanokkal foglalkozik.

Nem őt kritizálom, de a jelenség számomra elgondolkodtató.

Hari Seldon 2 2019.12.19. 07:26:29

"Az MIT a Massachusett Institute of Technology közismert rövidítése. Az USA leghíresebb műszaki egyeteme. Ám míg Harvardról mindenki hallott, sok ember Európában semmit sem tud az „emájtíí”-ról. Pedig testvéregyetemek."

Szerintem azért majdnem annyira ismert Európában is.

Hari Seldon 2 2019.12.19. 07:27:45

@fhdgy:
Lehet, hogy megkereste a nyugdíjra valót, és most hobbiból csinálja a másik dolgot. Vagy kiégett. Nem tudjuk. Ha jön a szerző, megírja.

fhdgy 2019.12.19. 07:38:44

@Hari Seldon 2: Írva van a posztban, hogy Kanadába vissza sem jött. Ezt valsz. úgy kell értelmezni, hogy kanadai születésű.

Ez nekem pech, mert azt szerettem volna írni, hogy biztos amerikai elnök szeretne lenni, mert tudtommal még egy szerveskémia doktora sem volt az usákok elnöke, de egy ingatlanos már biztos.

kék madár 2019.12.19. 08:36:24

"Ehhez jön a megélhetés, szállás és könyvek, stb. ami még egy évi 50 ezer dollár"
hat ha a Beacon Hill lakik, lehet. egyebkent 20 ezerbol is megussza, ne essunk mar ilyen vad tulzasba

kék madár 2019.12.19. 08:38:41

azt is tegyuk hozza, hogy csak minden otodik diak fizet teljes dijat, 5-bol 4 kap kedvezmenyt osztondijat, stb

2019.12.19. 09:23:29

@kék madár:

MIT Facts 2019: [https://web.mit.edu/facts/tuition.html]

"Nine months’ tuition and fees for 2018–2019 are $51,832.* In addition, undergraduate housing and meals is approximately $15,510 depending on the student’s housing and dining arrangements. Books and personal expenses are about $2,898."

2019.12.19. 09:48:20

@fhdgy: szerintem a nagydoktor rossz forditas. az magyarorszagon nagyon magas tudomanyos fokozat (volt?). MTA doktornak is hivtak, meg a kandidatus utan jott, pedig mar azok is aszok voltak az egyetemen.

a phd szerintem a regi kandidatus korul/alatt van. kisdoktor pedig mar regen nincsen, ami amugy az egyetemi diplomanal (kb mai masters) kicsit magasabb fokozat volt, de alacsonyabb a mai phd-nel.

de majd biztos valaki elmondja pontosan.

persze ezzel nem kisebbiteni akarom az uriember eredmenyeit, ami igencsak tiszteletre melto.

Arthamyr 2019.12.19. 10:07:00

@Rayovac: +1

Jó lett volna a phd, ma már ez magyarul is szokták használni. Az az alattira meg nem szokták mondani magyarul, hogy doktorált. Persze a poszternek ezt el lehet nézni, régebb óta él Kanadában, mint sokan élünk. :D

Arthamyr 2019.12.19. 10:12:20

@fhdgy: Mi ebben az elgondolkodtató?

Egy idő után elég sok ember, ha teheti, akkor befektetővé válik, és ez lesz az elsődleges bevételi forrása a munkaerejének árulása helyett. Az ingatlan meg elég népszerű ezen emberek közt.

Csodabogár 2019.12.19. 10:41:12

@Hari Seldon 2: Annyira nem ismeretlen, mert még én is tudtam róla.

No és itt az ékes példa, miért nem mehetnek az amerikai szülők korán nyugdíjba, az ilyen tandíjak mellett..-(

Hari Seldon 2 2019.12.19. 10:58:31

@Csodabogár:
Ezt mondtam én is. Lényegében uganolyan (vagy majdnem ugyanolyan) ismert "márkanév".

puhacica 2019.12.19. 11:20:46

@Arthamyr: szerintem arra gondolhatott a fohadnagy, hogy manapsag gyakori jelenseg diplomaval, egyetemi vegzettseggel kiszallni a bulibol es elmenni "mosogatni". barmely szinten. de lehet, hogy tevedek.

dikusz. 2019.12.19. 13:00:38

@Arthamyr: Igazad van, vállalkozhat is, viszont a posztban van még egy mondat:
"De ez más történet..." - Azt is jelentheti ez a mondat, hogy kénytelen volt váltani.

fhdgy 2019.12.19. 14:03:47

@Arthamyr: @puhacica: Arra gondoltam, hogy a magasan kvalifikált emberek között nem jellemző a pályaelhagyás.

Egy olyan szintű végzettség, ami a poszter fiának van, nagyon nem hullik valaki ölébe, ahhoz nagyon meg kell küzdeni, még akkor is, ha tehetséges.

Egy ilyen váltáshoz nyomós ok kell, amiről viszont még nem esett szó, így csak el lehet gondolkodni a lehetséges okokon.

gabors 2019.12.19. 14:44:28

@Rayovac: na jo de ... 50 ezer megis jobban hangzik es az is lehet ennyit nyujtott be fia neki mint "koltseg" :-)))

gabors 2019.12.19. 14:52:02

"De tervez visszajönni, 30 év után, jövő nyáron. "

ez a harminc ev hogyan jon ki ????

jovore 2020 -lesz ... a cikk szerint 2002-ben doktoralt 5 ev tanulas utan ... vagyis 1997-ben kezdhetett az MIT-n ez mondjuk testverek kozott kb 23 ev legyen 24 ha egy evet csuszott ???

De megis hogyan lesz ebbol 30 ev ... ???

Csodabogár 2019.12.19. 15:06:22

@puhacica: Szerintem ez fiatalabbaknál divat inkább, de lehet, hogy rosszul tudom. Nekem nehezen elképzelhető, hogy valaki egészen phd szintig tanulja a szerveskémiát, aztán egyszer csak rájön,hogy inkább ingatlanügynök akar lenni. Ez nem egy olyan szak, amibe valaki csak úgy, mert pont ez jutott eszébe bele keveredik. Ehhez szeretni kell ezt a tárgyat. No de nem tudunk semmit. Majd jön a posztoló és vagy felvilágosít minket vagy nem.

Arthamyr 2019.12.19. 15:33:40

@fhdgy: "Arra gondoltam, hogy a magasan kvalifikált emberek között nem jellemző a pályaelhagyás." - Miért? Nem értem. Van rá példa, hogy igen magasan kvalifikált és/vagy nagyon magas pozícióba jutó ember is elkezd mással foglalkozni, pl. elkezd valamelyik hobbijával/ötletével komolyabban foglalkozni, esetleg a megtakarított pénzét szeretné befektetni, és/vagy a maga ura lenni. Nem egy ilyet láttam, pl. tradereket, kvantokat, ilyen-olyan IT vezetőket.

@Csodabogár: Szerintem nem ingatlanügynök lett, inkább befektető/fejlesztő, aztán persze lehet, hogy én vagyok túl optimista.

@dikusz.: Erre nem gondoltam. Meg valamiért (lehet, hogy tévesen) azt gondolom, hogy MIT-s doktorival gyógyszercégeknek nem apróért szoktak dolgozni az USA-ban, így egy idő után eléggé lecsökken azon dolgok száma, amik kényszert okozhatnak. Én egy kis senki vagyok, sehol sincs a képzettségem értéke a poszter fiáéhoz képest, de sok éve túl vagyok azon a fázison, hogy kényszerből kelljen valamit csinálnom a megélhetésért.

@puhacica: Azért az nem MIT-s doktorival jellemző. Meg a mosogatás amúgy is magyar specialitás. Te is tudod, hogy Londonban minden mosogató magyar, és minden londoni magyar mosogat. :D

FutureFry 2019.12.19. 16:31:54

@kék madár: @Rayovac: @Csodabogár: @gabors:
A post szerint PhD-ért volt az MIT-n, és egy graduate (Master’s, PhD) diák szinte minden amerikai egyetemen tud (néha kötelező is) valamilyen assistantship-et szerezni (pl. Teaching vagy Research) ami nem csak egy kis (minimális) bevétellel jár, de tandíjmentességet is ad.

FutureFry 2019.12.19. 16:37:34

@Csodabogár: Szerintem inkább befektetésről van szó (ahogy @Arthamyr: is írja). Egyébként sok fizikus megy el pénzüggyekkel/befektetésekkel foglalkozó cégekhez dolgozni, hogy kamatoztassa (szó szerint :)) a tudását:
www.ft.com/content/8461f5e6-35f5-11e3-952b-00144feab7de
www.theguardian.com/science/2013/jul/21/physics-graduates-gravitate-to-finance

gabors 2019.12.19. 16:51:07

@FutureFry: "valamilyen assistantship-et szerezni (pl. Teaching vagy Research) ami nem csak egy kis (minimális) bevétellel jár, de tandíjmentességet is ad."

tudom nekem is ajanlottak ilyesmit DE csak az elso ev utan .... es altalaban nem tandij mentesseg hanem sokszor csak kedvezmenyes tandijat jelent (ami azert sok tizezer kedvezmeny is lehet) de csak az elso par lepesig jutottam (transcript es TEOFL) es mivel mas megoldas szuletett nem mentem USA egyetemre (Mo-i master utan)

littke 2019.12.19. 17:06:56

Sokaknak:
Fiam 2002 -ben kapta a PHd jet. Szoval 1998-ban kezdte tanulmanyait az MIT-n. Nagyon jol keresett, de nem igen elvezte a "corporate life"-t. A ceg valamit fel is fedezett es 200 ezer dolcsi az olebe hullt. Ezt es a sporolt penzet San Franciscoban hazakba fektette, amiket berbe adott. Mindez sok idott vett igenybe, vegul is (2 eve), munkajat abbahagyta. A hazarak SF-ban nagyon felmentek, ma egy gazdag ember.@kék madár:

littke 2019.12.19. 17:14:55

Fiam es baratnoje, a nyaron tervez Kanadba visszajonni, 97 ben hagyta el Kanadat, szoval 23 ev utan, nem 30. Torontoba jonnek ahol felnott. A telet Floridaban fogjak tolteni. Torontoban is es Miamiban is vettek hazat. Befekteteseibol el.

littke 2019.12.19. 17:34:27

@gabors:
Koltsegek (havi) egy diaknak Bostonban: 3-an berelnek egy 3 haloszobas lakast a varos kozepen, 1300 dolcsi az o resze, kaja, stb 600 dolcsi, konyvek stb, 300 dolcsi, futes, lelefon stb, 300 dolcsi, havi 2500, evi 30000. OK tevedtem nem 50 ezer.

Hari Seldon 2 2019.12.19. 18:24:53

@gabors:
Én is számolgattam, hogy nem nagyon jönnek ki az évek, de aztán hagytam a fenébe...

Csodabogár 2019.12.19. 18:36:01

@littke: Ehhez csak gratulálni lehet. Toronto jó hely, Floridáért már nem tudok annyira lelkesedni. Torontoi barátok ahányszor lemennek mindig káromkodnak, mert rossz az idő télen. Ezt én is megtapasztaltam, tehát gyorsan felszámoltam a dolgot.

Hari Seldon 2 2019.12.19. 18:37:10

@littke:
Na, csak kiszámoltuk, hogy nem 30 év. Így már OK. :-)

Golf2 2019.12.19. 18:46:20

@puhacica: Igazam volt, elöszeretettel találjátok meg a belföldieket,most épp fhdgy-t...vajon miért...

Arthamyr 2019.12.19. 18:51:56

@littke: Szép munka, így kell ezt csinálni! :) A corporate life-ot, culture-t és hasonlókat meg dugja fel magának, aki kitalálja és fenntartja őket. Mindig öröm látni, amikor valaki demonstrálja, hogy van kiút belőle úgy, hogy nem kell beáldozni az életszínvonalat cserébe. :)

fhdgy 2019.12.19. 18:59:00

@Golf2: Nem hiszem, hogy magamra kellett volna vonatkoztatnom @puhacica: hozzászólását. Azért, csak majdnem hét évet dolgoztam Németországban, ráadásul a szakmámban és nem mosogatóként.

Ha hozzáveszem, hogy hét hónapot Horvátországban is voltam, akkor majdnem hét és fél év külföldi tapasztalatom van.

Én soha nem tudtam volna elképzelni, hogy elhagyjam a szakmám. Talán ezért van, hogy csodálkozva nézek, ha valaki egy "menő" szakmát elhagy. Az egyedi esetekben nyilván van valami oka, de összességében érthetetlen számomra.

Arthamyr 2019.12.19. 19:06:04

@Golf2: Már megint miről beszélsz, te szerencsétlen? Hol írtunk bármi bántót ma @fhdgy: -nek?

dikusz. 2019.12.19. 19:06:27

Nekem meg nem volt igazam, szerencsére.

Arthamyr 2019.12.19. 19:07:53

@fhdgy: Hogyne hagytad volna el?! Most a kecskebizniszben meg egyéb mezőgazdasági dolgokban utazol, pedig neked is ugyanolyan "menő" szakmád volt. :)

A poszter fia meg az ingatlanbizniszben.

fhdgy 2019.12.19. 19:16:23

@Arthamyr: Nem és nem, nem hagytam el!

Ma is programozok, a kecskéket meg az egyéb mezőgazdasági dolgokat e mellett csinálom.

Úgy vagyok ezzel mint Bertrand Russel. Ő azt mondta, hogy amíg fiatal voltam és fogott az eszem, matematikával foglalkoztam utána filozófiával, végül pedig irodalommal.

Én is készülök arra, hogy akkor is legyen mivel foglalkoznom, amikor az eszem már a lábamszárába száradt. -:)

gabors 2019.12.19. 19:20:34

@littke: "1300 dolcsi az o resze,"

Hmmm egy havi 4000 dollaros lakas azert mar Bostonban is a felso luxus kategoria plane 2000 korul (20 evvel ezelott) !!!! ... es meg futes sincs benne ???

na akkor mar csak 30k de valszeg annyi sem de mindegy ....

littke 2019.12.19. 19:23:15

Az ingatlan business:

Veszel egy hazat egy meno varosban egy olyan negyedben ami "felmenoben" van. Erre jo "orrodnak" kell hogy legyen.

Tegyuk fel a haz 300 ezer dolcsi, te a minimalisat, mondjuk 30 ezret teszel le, 270 ezer bankkolcson, annak a reszletet kell fizetned, a lakber fogja azt vinni.

San Franciscoban 5 ev mulva, a haz 600 ezer dolcsit er, ebbol lejon a kolcson. 570 ezer dolcsit csinaltal, 30 ezerbol.

Verhetetlen. Persze nem egy hazat vettel, hanem tobbet.

puhacica 2019.12.19. 19:32:13

@Golf2: +1

@fhdgy: koszi, abszolut nem neked szantam, csak azt hittem, arra gondoltal, amire en.

tudok itt olyan it-srol, aki kavet foz, mert nincs onbizalma szakmai allasokra jelentkezni. nyilvan nem olyan kepessegekkel bir, mint a szerzo fia, de otthon nemzetkozi multinal dolgozott, itt meg kavezdaban. de hany es hany sztorit olvasni, hogy sikeres enberek kiszalltak a mokuskerekbol es mas teruleten indultak el. es szerintem ez jo.

@Arthamyr: en ne tudnam? :D

persze, nem feltetlen az elit egyetemeken vegzok kozul kerulnek ki a palyaelhagyok, vagy ha megis, valoszinuleg nem mosogatonak allnak utana, de mint fentebb emlitettem, van mindenfele helyzet, minden szinten.

Platonica 2019.12.19. 19:38:20

Me'gha csak a vegzosoket probalnak levadaszni az ilyen-olyan cegek:-( Az en gyerekem is a vilag egyik top egyetemere jar, es teljesen le voltam dobbenve, hogy mar most elsoeven presszionaljak oket a kulonbozo finance, management consultancy es hasonlo piacvezeto cegek. Es amikor ezt szova tettem ismerosoknek, nem hogy csodalkoztak, hanem bologattak, h ez a 'kaliber-vadaszat', es teljesen tipikus. Hat en nem igy neveznem, es nem is vagyok elragadtatva tole:-(

Arthamyr 2019.12.19. 19:44:59

@littke: Ehhez jó kamatkörnyezet kell, megfelelő ingatlanpiaci adottságok, és mellé még jelentős tőke is. De amúgy ja, jó tud lenni. :)

Platonica 2019.12.19. 19:47:17

Ez az 'elhagyja a szakmat' meg 'nem a szakmajaban dolgozik' kicsit magyaros v regimodi gondolkodas, nekem furcsa, elszoktam tole. Attol, hogy valaki szerez x diplomat, ill par ev tapasztalatot az adott teruleten, miert kellene roghoz kotve lennie ugyanabban egesz eletere?
Szerintem pont az a normalis, ha az ember tobbmindenben is kiprobalhatja magat. Aka'r tok mas teruleteken is.

Arthamyr 2019.12.19. 19:56:10

@fhdgy: Na, én pl. szívesen grillezek a kertben, és tökéletesen együtt tudok érezni @littke: fiával, én is azt a stratégiát követem, bár sajnos én nem szakítottam akkorát.
Viszont egyáltalán nem érzem szükségét, hogy dolgozzak, lehet, hogy nekem már a lábszáramból is kimosta az eszem a whiskey... :D

fhdgy 2019.12.19. 19:57:24

@Platonica: Van olyan szakterületek, amit idős korban is meg lehet tanulni. Aztán vannak olyanok is, amelyeket kb. 25 éves korig meg kell tanulni, harmincig tapasztalatot is kell szerezni, mert utána esélyed sincs, max, ugatni!

FutureFry 2019.12.19. 19:58:39

@gabors: Igen, helyesen úgy kellet volna írnom hogy “teljes/részleges tandíjmentességet ad(hat)”.
Egyébként az MIT-n is van mindkét változat (teljes és részleges).

És ha már MIT (lehet ismétlem magam…):
1. Ott végzett Click és Clack (’99-ben még a commencment speech-et is ők adták)
2. Az MIT (Kendall) földalatti állomásnál nagyon jó kis interaktív audio/technológiai-installációk vannak (igaz néha lerobbannak, de az MIT diákok megjavítják, és akkor lehet velük újra szórakozni).

Arthamyr 2019.12.19. 20:01:09

@Platonica: Így lehet tehetséges embereket szerezni olcsóért, kis kockázattal. :)
Szerintem ezen annyira nem kell kiakadni, szerintem pályakezdőknek teljesen korrektek ezek a cégek (jó juttatások, könnyen lehet fejlődniük szakmailag és karrierszempontból is), aki meg bírja a fentebb említett "corporate life"-ot, az megcsinálja a szerencséjét.
Miért rossz szerinted egy fiatalnak, aki jó esetben is csak tehetséges (cserébe egész biztos, hogy kezdő, akkor is, ha Harvardos volt), ha bekerül egy "piacvezető céghez"? :S

fhdgy 2019.12.19. 20:04:30

@Arthamyr: Azt nem tudod elképzelni, amit én csinálok?

Szeretem a programozást nem tudnék nélküle élni. Az egyéb körülményeim lehetővé teszik, hogy ne kényszerből programozzak, hanem felszabadultan. A kecskék, meg a föld vegyük úgy hogy hobby. Sok évtizedes elmaradás, amit végre bepótolhatok.

Tegnap is kaptam egy megkeresést, hogy dolgozzak programozóként Németországban. Gyönyörű lenne, megint München élni és programozni, de nem, a pénz már nem érdekel annyira, hogy a kecskéket itt hagyjam.

Nem kell kőgazdagnak lenni, elég ha van annyi, amitől élhetem az életem.

Arthamyr 2019.12.19. 20:09:33

@fhdgy: "Nem kell kőgazdagnak lenni, elég ha van annyi, amitől élhetem az életem." - Pont így gondolom én is, ezért nem programozok. Valamikor régen én is szerettem, de közel két évtized főállásban nekem sok volt belőle. Innen már csak saját projekt, vagy tényleg elutasíthatatlan ajánlatok, de nem tartok attól, hogy az utóbbi bekövetkezik, sajnos én nem az MIT-n végeztem, és nem is doktoráltam.

fhdgy 2019.12.19. 20:15:35

@Arthamyr: Én sem a MIT-en végeztem, nem is doktoráltam, már 43. éve csinálom. Van egy kis saját projektem, amiből viszonylag kevés munkával jön egy kis pénz, így örömmel csinálom.

Bónusz a kecskék, meg a föld.

A földből már jön egy kis pénz, a kecskék még csak viszik, de belefér.

Platonica 2019.12.19. 20:18:57

@Arthamyr: Ha megnezed, elsoevesekrol irtam. Ott tartom nevetsegesnek ezt az egeszet. Me'g most is csak decembert irunk, tehat 2 honapja vannak az egyetemen egyaltalan. Teljesen folosleges, mar-mar agymosas kategoria.
@fhdgy: O, en ebben az utobbiban egyaltalan nem hiszek. Vagy inkabb ugy mondom, nem ertek egyet vele:-)

fhdgy 2019.12.19. 20:23:48

@Platonica: Próbáld ki! Tanulj matematikát, de ne csak középiskolás szinten. Vagy tanulj programozást, ha eddig nem foglalkoztál vele.

Arthamyr 2019.12.19. 20:37:03

@Platonica: Biztos vannak ott is olyan projektek, ahol x céggel dolgoznak együtt a hallgatók. És nem értem, miért lenne ártalmas, még ha esetlegesen felesleges, meg mitől lenne már-már agymosás kategória. Ez (potenciálisan jó) lehetőség, nem kötelez senkit semmire. Olyan, mint amikor névjegykártyát adsz valakinek, vagy elviszed egy üzleti vacsorára, vagy csinálsz egy meetup-ot, vagy konferenciát, abból sem feltétlenül lesz bármi is, de jelzed, hogy létezel, ha esetleg később érdekelheti valami együttműködés vagy a terméked. Szerintem ez win-win szituáció.

Platonica 2019.12.19. 20:37:17

@fhdgy: Szerintem te total masrol beszelsz, mint en.
En ugyanis arrol, hogy egy embernek nem kell leragadnia egy tanult szakmanal, csak mert o abbol szerzett mondjuk diplomat. Es hogy nem kudarc belevagni ujabb teruletekbe, h kiprobalja magat, ahova a szive, esze huzza. Erettebb fejjel az ember adott esetben sokkal jobban latja, tudja, mi is igazan neki valo, epp ezert is lehet benne sikeres annak ellenere is, hogy nem huszevesen tanulja.

Eszem agaban nem lenne programozast vagy matematikat tanulni, soha nem vonzott egyik sem. De mint jeleztem, en nem errol beszeltem.

fhdgy 2019.12.19. 20:43:30

@Platonica: Jó, akkor nem tudom, hogy miről beszéltél.

Én arról beszélek, hogy vannak területek, amikben a tudást, a szemléletet, a jártasságot 25 max 30 éves korig meg kell szerezni, mert utána már meglehetősen esélytelen.

Platonica 2019.12.19. 20:59:58

@Arthamyr: Nem ertunk egyet, nem gond. Szerintem nem egeszseges ez a fajta nyomatas, ami mar 18 evesen elkezdodik ott, es ezt pont azert mondom, amit latok a gyerekemen es a kortarsain. Nemcsak elmeletben ertekelem a helyzetet.
@fhdgy: "Jó, akkor nem tudom, hogy miről beszéltél."
Leirtam, ugysem ertheto?

fhdgy 2019.12.19. 21:07:35

@Platonica: Ha leírnám pontosan, amit értek, abból zűrök lennének.

Így csak nagyon szőrmentén: Van egy hierarchia a társadalom termelési szerkezetében.

A piramis alján lehet ide-oda ugrálni. Nem kell a csúcson lenni, de feljebb, egyre feljebb már egyre nehezebb.

Magyarul, minél nagyobb szakértelem kell, annál nehezebb egy valami mást kipróbálni. Se idő, se agykapacitás nincs hozzá.

Remélem nem voltam sértő!

kék madár 2019.12.19. 21:10:26

@Rayovac:
$15,510
+ $ 2,898
----------------
$18,408 <> 50,000

Arthamyr 2019.12.19. 21:14:32

@Platonica: "Nemcsak elmeletben ertekelem a helyzetet." - Ezt a vonalat és a magas pacit inkább hagyjuk... :/

Arthamyr 2019.12.19. 21:15:34

@fhdgy: Viszont sem a matematika, sem a programozás nem ilyen.

kék madár 2019.12.19. 21:18:00

@gabors: "Hmmm egy havi 4000 dollaros lakas azert mar Bostonban is a felso luxus kategoria plane"

inkabb egy kozepes kategoria vagy lepukkant, kozponti helyen, pl Somerville. a szegeny MIT-sek es Harvardosok nagy resze ott elt. (Barack is)
3+2 luxus az inkabb 6 ezer.

Platonica 2019.12.19. 21:24:25

@fhdgy: Ffff, tenyleg hagyjuk. Nemcsak tarsadalmi hierarchiaban kellene gondolkodni, hanem esetleg szemelyes kiteljesedesben. Utobbinak egyaltalan nem feltetele a csucson ugralas...

@Arthamyr: Milyen vonalat hagyjunk? A szemelyes tapasztalatot, ami alapjan velemenyt formalok? Szerintem eleg fontos tenyezo.
De hol van itt magas lo?? Nem vagy kicsit paranoias?;-))

gabors 2019.12.19. 21:25:14

@littke: "San Franciscoban 5 ev mulva, a haz 600 ezer dolcsit er, ebbol lejon a kolcson. 570 ezer dolcsit csinaltal, 30 ezerb"

ez mind jo de ettol azert meg nem lesz gazdag ember ...

es jott 2008-2009 amikor meg a 600-ezres hazbol legg 240 ezres .... a realestat arrafele 2006/7 -ben tetozott talan most 10 evvel kesobb are megint 600 ezret ... csak hogy a peldadnal maradjunk...

amugy egy "has" 300 ezerert nem nagy durranas csak szolok lehet kanadaban talan

kék madár 2019.12.19. 21:28:23

@gabors: 3+2 Cambridge-ben meg 4000-ert sincs

gabors 2019.12.19. 21:29:15

@kék madár: "3+2 luxus az inkabb 6 ezer" most. de a posztolo 20 evvel ezelotti berleti dijakrol beszelt ... hiszen 1998-2002 rol volt szo ... persze lehet te akkoriban laktal ott (en nem)

fhdgy 2019.12.19. 21:29:22

@Platonica: @Arthamyr: Jó, konkrét példák a saját életemből:

négy év hivatásos katonai szolgálat után úgy döntöttem, hogy leszerelek. Nem váltottam szakmát, mert ott is azt csináltam, amit utána.

2001-ben kimentem Németországba dolgozni. Ott sem váltottam szakmát, mert azt csináltam, amit előtte.

Aztán 2009-ben hazajöttem, megint csak azt csináltam utána, amit előtte.

Mégis nehéz volt, mert a közeg mindig teljesen más volt, az addigi kapcsolat rendszer elvesztette a jelentőségét, ebből a szempontból mindig újra kellett kezdeni.

A régi kapcsolatok nem értek már semmit, az újak meg még sehol sem voltak.

Mi lett volna, ha mondjuk negyven évesen úgy döntöttem volna, hogy a jövőben csillagászként szeretnék érvényesülni?

Semmi sem lett volna, az egész csak kajla illúzió lett volna.

Egy szint felett a váltás csak óriási veszteségek árán lett volna lehetséges, de csak elvben, mert gyakorlatilag negyven évesen nem lehetett volna belőlem már csillagász, pedig gimnazista koromban még nagyon érdekelt.

Arthamyr 2019.12.19. 21:29:47

@Platonica: Ok, légy oly kedves, és írd le, hogy miért írtad le azt a mondatot, mi következik belőle, mi a jelentősége? Gondolom nem csak úgy véletlenül odavetetted, valamit ki szerettél volna fejezni vele, mondani akartál vele.
Tisztázzuk, lehet, hogy tényleg csak én vagyok paranoiás, de volt már veled hasonló kellemetlen tapasztalatom, ezért nem vagyok benne biztos.

Arthamyr 2019.12.19. 21:33:04

@fhdgy: Mi az, hogy "óriási veszteségek árán"? Ez miben nyilvánul meg?

kék madár 2019.12.19. 21:34:21

@gabors: az igaz
de a legutolso kommentjeben mostani arakat irt, ki tudja, miben ertette mar, mai aron-e vagy hogy de a lenyeg, hogy elvegezte a gyerek...

fhdgy 2019.12.19. 21:35:11

@Arthamyr: Szerinted, a matematikát vagy a programozást lehet értelmesen kezdeni?

Szerintem nem.

Arthamyr 2019.12.19. 21:38:38

@fhdgy: Szerinted hülyén kell kezdeni? Hogy lehetne máshogy, mint "értelmesen kezdeni"? :D

fhdgy 2019.12.19. 21:47:06

@Arthamyr:Pl. amikor kimentem Németországba, ott senkiként kellett újrakezdenem. Be kellett állni a sor végére, mint egy zöld fülűnek.

Hiába pampogtam, hogy alulfoglalkoztatott vagyok. Volt ugyan olyan eset, hogy a főnököm nagyon meglepődött, amikor vészhelyzetben megoldottam egy fejreállást ( egy ország legnagyobb biztosítója január első munkanapján nem tudott elindulni ), mert újév és vízkereszt között ők nem dolgoztak, csak én, a külföldi.

Hogy tudtam megoldani? Nem is az én területem!

Mert programozó vagyok! B+! ( ez utóbbit persze csak gondolatban mondtam )

Több hasonló, ottani dolgot is tudnék mesélni.

A legrosszabb a hazatérés utáni állapotok voltak. Úgy kezeltek, mintha az utóbbi 8 évben már nem is a szakmában dolgoztam volna és azóta tök meghülyültem volna.

fhdgy 2019.12.19. 21:47:43

@Arthamyr: bocs, lemaradt hogy negyven évesen!

Arthamyr 2019.12.19. 21:55:51

@fhdgy: 40 évesen már hülyének kell hozzá lenni? :D

Pont ugyanolyan képességek kellenek hozzá, mint 20 évesen, de ebből sok már az élettapasztalatból adódóan megvan. Egy pici veszteség is van, de azért még 40 évesen nem demens az ember. Esetleg a munkabírása már nem a régi, de ez sem feltétlenül igaz. Ez nem olyan, mint azok az élsportok, amikhez a huszonévesek és korai harmincasok fizikumára van szükség, és nem csak egymillióból egy ember alkalmas rá, hogy megéljen belőle.

fhdgy 2019.12.19. 22:03:33

@Arthamyr: Figyelj! Én matematikusként végeztem, de soha nem dolgoztam konkrétan azon a területen. Ha negyven évesen kellett volna mégis tényleg elkezdeni matematikusként dolgozni, akkor maximum kutyaütő lettem volna.

Vagy, ha programozóként 15-20 év kihagyással kezdtem volna újra, akkor ott lettem volna, ahol a part szakad.

Sok olyan emberrel dolgoztam, akik átnyergeltek a programozásra.

Ritka kivételtől eltekintve borzalmasak voltak.

Sok olyan programot láttam, amit ilyen botcsinálta programozók írtak, bár ne láttam volna!

Platonica 2019.12.19. 22:08:25

@Arthamyr:
Nem tudom jobban tisztazni: latom a gyerekemet, resze vagyok bizonyos fokig az eletenek, ez valoszinuleg teljesen mas ralatast ad ugyanarra kerdeskorre, mintha csak elmeletben, erintettseg nelkul beszelget rola vki, pl olyanok, akiknek me'g csak oviba jar a gyereke, vagy epp sose jart egyetemre, nem tapasztalta meg az altalam emlitett problematikat, de formalt rola velemenyt magaban.

Sejtem, hogy honnan a paranoiad, de reszemrol nem volt celzas.

Arthamyr 2019.12.19. 22:13:09

@fhdgy: Sok olyan programot láttam, amit (a te normáid szerint) nem botcsinálta programozók írtak, bár ne láttam volna! Interjúztattam ember, aki ottmaradt az elte progmaton doktorálni, bár ne tettem volna...

Én ha most elmennék matematikusnak, akkor is penge lennék, pedig 40 éves vagyok, nyilván az valószínűtlen, hogy beérném azt, aki egész felnőtt életében ezt csinálta és szintén 40 éves, de abban biztos vagyok, hogy 99%-ánál meg jobb lennék, aki 18 évesen kezdte, és velem összemérhető ideje foglalkozik vele. Mikortól nem számít kutyaütőnek valaki? 30 év tapasztalattal? Ugyan már, ezt te sem gondolhatod komolyan...

Arthamyr 2019.12.19. 22:16:37

@Platonica: Pedig jó lenne, fontos az egyértelmű kommunikáció, mint ahogy a tegnapi posztban írta is a szerző. :)

1. Ez a "más rálátás" szerinted pontosabb, jobb?
2. Szerinted a témakörre az ad a legpontosabb rálátást, hogy valakinek vagy egy gyereke, aki most kezdte az egyetemet?
3. Mi az, hogy csak "elméletben"?
4. Ki az, aki nem tapasztalta ezt, és véleményt formált?

Csodabogár 2019.12.19. 22:20:29

@Arthamyr: Nos nem tudom. Nekem semmi szuper szakmám nem volt, illetve ami volt, kizárólag azért csináltam, mert ott fizettek jól, könyvelés. Nagyon szenvedtem a korai keléstől munka 8-tól 5. stb.Viszont most már 24 éve nyugdíjban vagyok és néha unom. Ma ugyan már nem, de 10 éve még szivesen csináltam volna valami kedvemre való munkát, persze nem szigoruan kötött időben.
Ezért nem tudom, hogy ha valaki kb. 40 évesen abba hagyja a munkát mit fog csinálni a további kb. 50 évben. Elárulom ezt nem hittem volna el fiatalon, de most így vagyok. Te majd meg majd meglátod.

fhdgy 2019.12.19. 22:27:41

@Arthamyr: Ahhoz, hogy valaki bizonyos dolgokat jól csináljon, nem elég a tapasztalat, kell, de nem elég. Kell egy bizonyos szemlélet is.

ha 40 éves korára valakinek nem lesz meg a szemlélete, akkor már nem is lesz meg soha.

Hiába tud valaki megírni mondjuk egy 600 soros programot, de ha nem tudja, a vérében nem tudja, hogy mi a konkurens programozás, akkor akkora baromságokat művel, hogy ihajcsuhajripityom.

Erre is van konkrét, német példám: egy nagy szoftverház úgy oldotta meg az adatbázishoz való konkurens hozzáférés problémáját, hogy visszaírás előtt leellenőrizték, hogy közben valaki nem módosította-e az adatokat.

Nem módosította, hurrá, akkor minden sehr gut.

Igen, de ha a sok száz felhasználó közül valaki az ellenőrzés befejeződése és a visszaírás közben módosított éppen, akkor ment a levesbe a dolog.

Kicsi volt az esélye, de hat millió ügyfél esetén egy évben mégis háromszor-négyszer előfordult. Hiába mondtam, hogy emberek, ezt nem így kell megoldani, ez csak csökkenti a hiba valószínűségét, de teljesen nem szünteti meg.

Nem értettek meg, mert hiányzott a szemlélet, pedig némelyiknek már 20+ év szakmai tapasztalata volt.

Platonica 2019.12.19. 22:28:24

@Arthamyr: Azt hiszem, itt lezarom, meghagyom nektek a szavakon lovaglast, ez minden ertelmes beszelgetesnek a zsakutcaja. Es bocsi, szamomra olyan furcsa a sajat ertetlenseget v komplexust a masok (ve'lt) kommunikacios hibaira fogni... De ha igy esik jol, feel free...

Arthamyr 2019.12.19. 23:21:10

@Csodabogár: Remélem nekem is olyan hosszú és egészséges életem lesz, mint neked. :) Egyelőre nem tudok nyilatkozni, de nem unatkozom és jól érzem magam. Pár év múlva majd többet látok talán. A munkavégzést semmi sem tiltja, ez csak egy jelenleg kellemesnek megélt lehetőség, ha épp a munka lesz a legkedvesebb/legcélszerűbb dolog az életemben, amit csinálhatok, majd azt fogom csinálni.

@fhdgy: "ha 40 éves korára valakinek nem lesz meg a szemlélete, akkor már nem is lesz meg soha." - Nem értek egyet. Szerintem ez nem szemlélet kérdése. Vannak technikák, azokat kell ismerni és alkalmazni, és ez tanulható. Arról nem is beszélve, hogy a munkák 99.99%-a favágás, nem kell hozzá semmi különleges képesség, főleg nem szemlélet. Segg kell hozzá, azt kész.

@Platonica: Nektek? Kiknek? Nem akartam egyből rosszindulatot/tévedést feltételezni, de nem szeretem a mellébeszélést, ez van. Mondjuk nem tudom, melyik a legrosszabb ezek közül, igaz, nem is zárják ki egymást.
Amúgy meg a kommunikáció esetében teljesen mindegy, hogy melyik fél miatt sikertelen az információátadás.
Na mindegy, maradj meg a hitedben, én megmaradok az enyémben, mindenki megy a maga útján. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha sikerül véleményt cserélni és más fajta perspektívát is megérteni, legalábbis én szívesen megértettem volna, hogy mi okozza a véleményed és az mennyire elfogadható racionálisan gondolkodva.

littke 2019.12.20. 01:16:57

@gabors: San Fanciscoban az arak tartottak magukat. SF az USA Vancouver=e.

Ha neked 30 ezerrel, 570 ezert csinalni 5 ev alatt az smafu, akkor nem kell tovabb errol beszelgetnunk.

Nemcsak egy hazat vett, hanem 6 haza is volt valamikor. Szoval rendesen megszedte magat. 6 X 500 ezer.....

Dammiel 2019.12.20. 02:37:32

Sztem a nerd = kocka

adg 2019.12.20. 07:14:42

@littke: “ Tegyuk fel a haz 300 ezer dolcsi, te a minimalisat, mondjuk 30 ezret teszel le, 270 ezer bankkolcson, annak a reszletet kell fizetned, a lakber fogja azt vinni.

San Franciscoban 5 ev mulva, a haz 600 ezer dolcsit er, ebbol lejon a kolcson. 570 ezer dolcsit csinaltal, 30 ezerbol.”

Ebben valamit nem ertek. Az en szamitasom szerint csak akkor nyertel 570-et, ha az 5 ev alatt a berlo kifizette a teljes 270 ezres tartozast, ami kevesse tunik valoszinunek normalis piaci keretek kozt.
Ahogy irod is, lejon a kolcson. De az nem 30, az a sajat toked. Altalaban 5 ev mulva, plane, ha a berleti dijbol fizeted vissza, meg igencsak nagy resze megmarad a kolcsonnek. Inkabb az lesz, hogy 600-30-270=300 penz, plusz ami vissza lett fizetve a tokebol. Ez persze meg mindig nem rossz egyaltalan, evi 60+, 5-6 haz eseten ez eleg klasz bevetel.

fhdgy 2019.12.20. 08:53:06

@Arthamyr: Sajnálom, hogy neked 99.99 %-ban favágás a munkád. Így teljesen megértem, hogy nem szereted és igyekszel inkább semmit sem csinálni.

Nekem is voltak időszakok, amikor a favágás dominált a munkahelyen, de akkor otthon, munkaidő után kárpótoltam magam és igyekeztem izgalmas dolgokat csinálni. Aztán egy idő után nyúlcipő!!!

A programozásban az a szép, hogy kevés dolog kell hozzá! Egy számítógép, meg egy fej. Még segg sem kell hozzá, mert sétálva is ki lehet jó dolgokat találni, és csak annyi időre kell leülni, amíg realizálódik.

Bolyai János írta : "semmiből egy újj más világot teremtettem" ( az újj nem elírás, idézet )

Nem hasonlítom magam Bolyai zseniéhez, de icikében-picikében sokszor nekem is megadatik ez az érzés.

Leülök a gépem elé, még nincs semmi, majd felállok és már van valami.

Mit kívánhatnék neked így Karácsony, Újév előtt?

Kellemes karácsonyi ünnepeket, Boldog Újévet!

Kívánom, hogy szabadulj meg a 99.99 % nyomasztó terhétől!

Kívánom, hogy találj olyan munkát, ami nem nyomaszt, megadja az alkotás örömét vagy legyenek olyanok a körülményeid, ahol munka nélkül is boldog lehetsz.

Mit kívánok magamnak?

Még sokáig leljem örömömet a programozásban és a kecskéim, a földjeim legyenek olyan szépek, hogy gyönyörködhessek bennük.

Idén búzát vetettem. Jön az új tavasz, hozza az új reményeket, az új hitet, hogy megint szép lesz, megint jó lesz vagy még szebb, még jobb.

Pl. szeretem, amikor tavasszal a vetések puszta látványa is felemelő érzést ad, akkor is ha nem az enyém. A mások munkájának eredménye is gyönyörködtető tud lenni.

Arthamyr 2019.12.20. 09:20:39

@fhdgy: Nem csak és nem is elsősorban nekem volt 99.99%-ban favágás a munkám, nem erre alapoztam ezt a kijelentést, az nem lenne túl nagy minta. Nyilván ez túlzás, azért nem ennyire rossz a helyzet, de azt teljes biztonsággal ki merem jelenteni, hogy a favágás a több, ehhez pedig nem kellenek zsenik, a megfelelő elvégzése megtanulható. Az persze nem mindegy, hogy ki mit tekint favágásnak, én szerintem elég finnyás vagyok, mert már régóta megengedhetem magamnak.

Én munka nélkül (sőt, igazából előtte munkával is, amit megfelelően a helyén kezeltem, akkor is, ha épp favágás volt) nagyon boldog, elégedett ember vagyok, nincs okom panaszra. :)

Neked is hasonló jókat kívánok! Ha csodabogárból indulunk ki, még lesz egy pár szép évtizeded. :)

Platonica 2019.12.20. 09:30:32

@fhdgy: "Mi lett volna, ha mondjuk negyven évesen úgy döntöttem volna, hogy a jövőben csillagászként szeretnék érvényesülni?"

Szerintem ebben van a lenyeg a felreertest illetoen. Mert a kesobbi valtas pont azert lehet igenis sikeres, mert nem fantazmagoriakon, hanem erettebb onismereten alapszik. Te kajla illuziokrol beszelsz, ez sokkal jellemzobb egy kiforratlan, 16-17 eves palyavalasztasara. Erettebb fejjel az ember nem ilyen iranyba megy el, hanem pont az addigi tanulasi es munkatapasztalatai miatt abba, ami sokkal jobban megfelel a szemelyisegenek, kepessegeinek es eroforrasainak.

Pont ezert nem vagyok hive a korai indoktrinalasnak sem, amirol korabban beszeltem. Mert nem tiszteli az egyen szabadsagat, nem hagy helyet annak, hogy megmeritkezzen a fiatal pl az egyetemre frissen belepve a tanulasban, valasztott tudomanyban, hanem rogton elkezdi bombardirozni majd csak 3-5 ev mulva aktualis temaban. Sokkal egeszsegesebbnek tartom, ha van ter, ido, szabadsag arra, hogy termeszetesen alakuljon, erlelodjon a majdani irany, eloszor magara az alaptudomanyra fokuszalhasson egy fiatal hallgato, megerezhesse sajat erossegeit es hatarait, kialakulhasson egy kulso hatastol, befolyasolastol mentes sajat erdeklodese, prioritaslistaja, amelynek reven majd vegzoskent sokkal inkabb ertelmes, jol alatamasztott dontest lesz kepes hozni allaskereses ugyben. Ennek sajnos pont az ellenkezojet latom: minden siettetve, elorehozva van, a lemaradsz-kimaradsz porgeseben tartva a kamaszokat, fiatalokat, aztan csodalkozunk, miert kuzdenek annyi mentalis problemaval.

Herr Géza 2019.12.20. 11:38:08

@littke: „ 570 ezer dolcsit csinaltal, 30 ezerbol.“ Na erre mondják felénk, hogy Milchmädchen-Rechnung (szó szerint fordítva tejeslány-számítás:D), a mélyebb értelmét hadd ne fejtsem ki....
Ahhoz, hogy a fenti állítás igaz legyen, a 270e dolcsis bankkölcsönt (a kamatoktól és egyéb járulékos költségektől nagyvonalúan tekintsünk is el most....), a bérlőnek 60 hónap alatt ki kéne fizetnie a bérleti díjjal, ami alapból 4,5 ezres bérleti díjat feltételez. Egy “feljövőben lévő városban”...
Ha ez valóban így működni, akkor a tőzsdéket már rég bezárták volna, a bitcoin és tsai. nem léteznének, stb.
Nyilván szép pénzt lehet keresni jól ráérezve a dolgokra az ingatlanbusinessben, de az “öt év alatt meghúszszorozom” a pénzemet ott is keveseknek és ritkán sikerül.

fhdgy 2019.12.20. 13:47:29

@Platonica: Én már 18+ évesen "a kezemben fegyverrel védtem a hazát". Azért az idéző jel, mert békében nyilván nem ugyanazt jelenti, mintha háború lett volna. Apám még 18 sem volt, amikor kezében fegyverrel, háborúban harcolt, bár azt nem hiszem, hogy a hazáért, pedig azt mondták neki.

Egy 18 éves qrva öntudatos, kikéri magának, hogy gyereknek tartsuk, de elvárja, hogy kimossák a pelenkáját?! Hogy van ez?

Mi az, hogy 18 éves korára nem jut el odáig, hogy eldöntse, hogy mi akar lenni? Azt meg nem engedi, hogy megmondják neki, mert nagyon öntudatos!

Ha így kezeljük a dolgokat, akkor ne csodálkozzunk, hogy 30+ évesek még a tényleg gyerekeknél is rosszabbak. Mikor nő be a fejük lágya?

Lehet, hogy azt mondod, hogy szélsőséges a véleményem, én pedig azt mondom, hogy normális!

Akkor innét hogyan tovább?

fhdgy 2019.12.20. 13:54:09

@Arthamyr: Én, leszámítva rövid időszakokat, soha nem éreztem, hogy a programozás favágás lett volna.

Én azt mondom, hogy bitfaragás. Voltak is, vannak is barátaim, akik sokszor úgy kérdezik, még most is, hogy no, mi van öreg bitfaragó?

Jó, elismerem, hogy szerencsém volt, mert jó szakmám lett, amit azóta is szeretek. Azt nem mondom, hogy jól választottam, mert igazából nem tudtam, hogy mit választok. Senki nem volt a környezetemben, aki meg tudta volna mondani, hogy mit választok. Olyanok viszont voltak, akik döbbentek kérdezték, hogy akkor már miért nem tanár? ( ez a lehetőség soha nem fordult meg a fejemben ) Szerencsém volt, ennyi.

Az élethez szerencse is kell.

fhdgy 2019.12.20. 14:08:57

@Arthamyr: Egy kicsit off lesz!

Ha jól emlékszem, veled, adg-vel és puhacicával volt pár napja erős vitám az 50 milliárd cellaadat vásárlását illetőn.

Azóta már kettő mobil szolgáltatót megbüntetett a versenyhivatal, 1.2 és 1.8 milliárd forintra. Várom, hogy a harmadik nagy mikor és mekkora büntetést fog kapni. Ha nem ,akkor ő volt az eladó.

Nem tehetek róla, de bujkál bennem a kis ördög, hogy büntetni kell azokat, akik nem adták és/vagy a kialkudott árat csöstől vissza kell venni, hogy legyen eszük, legközelebb önként és dalolva, de leginkább ingyen adják, sőt fizessenek ők!

Most is mondva csinált az indok. Azt mondta a szolgáltató, hogy ingyen ad telefon. Viszont valamivel magasabb volt az előfizetés, mint aki telefon nélkül kérte azt az előfizetést. Ki az a hülye, aki hisz még az ingyen levesben?

Tényleg hányingerem van!

fhdgy 2019.12.20. 14:19:00

@fhdgy: Még egy kis paranoia: úgy volt, hogy a 100%-ban Telekom tulajdonban levő T-Systems-et megveszi mészáros lölő 4IG nevű cége. Nem jött össze az ügylet, de a Telekomnak jött a bünti.

Rimánkodom, hogy győzzetek meg, hogy csak én vagyok a hülye és rémeket látok!

Arthamyr 2019.12.20. 14:46:13

@fhdgy: Én emlékeim szerint nem vettem részt a "cellaadatos" vitában...

Muhammad Balfas 2019.12.20. 14:55:48

Tehát akkor a Harvard Cambridgeben van..:)

A Columbiának is hasonló a főépülete mint az MIT-nek..

untappedcities.com/2017/06/26/17-off-the-beaten-path-things-to-do-at-columbia-university-in-nyc-an-untapped-cities-guide/

--

fhdgy 2019.12.20. 14:55:52

@Arthamyr: Akkor bocs! Tudod, szenilis már a bácsi! -:)

Muhammad Balfas 2019.12.20. 14:55:53

@fhdgy: Nekem viszont van ismerősöm, aki postdocon volt a Stanfordon (másik part..:). Most a Richter kutatási részlegén van itthon ,de nem boldog, mert szeretett volna kint maradni egy amerikai egyetemen.

fhdgy 2019.12.20. 15:15:12

@Muhammad Balfas: Ha jól értem, akkor valami kényszer volt a háttérben és azért kellett hazajönnie.

Én sem lennék boldog a helyében, bár én soha nem gondoltam, hogy az usákoknál jó helyen lennék.

Ha ő úgy gondolta, hogy neki ott jobb lenne, de a kényszer nagy úr alapon haza kellett jönnie, akkor remélem, hogy előbb-utóbb megtalálja a módját annak, hogy jobb helyre kerülhessen.

Muhammad Balfas 2019.12.20. 15:38:17

@fhdgy: Sztem a postdocosok kis hányada maradhat csak,és ő nem kellett ezek szerint. Viszont azért itthon egy elég jó állást kapott..

littke 2019.12.20. 16:47:32

@adg: Gondold vegig megegyszer. Nincsen 270 tartozas, csak 30

@Herr Géza: Fuss neki megegyszer. Ismetlem a kolcson csak 30 ezer. Mellesleg a tozsden is mukodik, itt neve is van "buying on the margin" A titok jobban mondva a riziko, hogy a piacnak emelkednie kell, (ingatlan vagy tozsde piac}, mert ha az esik akkor a veszteseged novekedik.

littke 2019.12.20. 17:21:24

@adg: Igen bocsi elso valaszomert, igazad van. Szoval 30 ezerrel csinaltal, 600-30-270= 300 ezer profitot 5 ev alatt. Igy mukodik

littke 2019.12.20. 17:24:57

@Herr Géza: Igen igazad van, bocsi elso valaszomert. Persze amennyiben a piac arak emelkednek tobb a profit, ha nem, nagyobb a riziko.

Herr Géza 2019.12.20. 18:07:30

@littke: Hát nem kicsit zavaros a számolásod továbbra is:

“Tegyuk fel a haz 300 ezer dolcsi, te a minimalisat, mondjuk 30 ezret teszel le, 270 ezer bankkolcson, annak a reszletet kell fizetned, a lakber fogja azt vinni.”
Veszel egy házat 300e dodóért, amiből 30e-t leteszel cash (saját tőke) és felveszel 270e kölcsönt 5 évre, majd a lakást azonnyomban kiadod. Tételezzük fel, hogy a ház 5 év múlva 600e-t ér. Eladod. Kapsz 600e dodót. Ahhoz, hogy eddigre a bankkölcsön ki legyen fizetve, havi 4,5e (???) lakbért kellett beszedned 60 hónapon át. A bankkölcsön kamata 0 volt (?), a házra semmit nem költöttél, mint tulajdonos (?), nem fizettél (?) az adás-vétellel kapcsolatban senkinek egy vasat sem (provízió, ilyen-olyan ügyvédi, közjegyzői, földhivatali, stb. költség), na, akkor valóban kerestél (volna) 570e dodót. Ez ráadásul részben jövedelem, és bár gőzöm nincs az US adószabályokról, de gyaníthatóan az adóhivatal is akar majd egy szabad szemmel is jól látható hányadot ebből a pénzből. Na ami mindezek után marad, azt állíthatod szembe a 30e dolláros befektetéssel.
Valóban lehet nagy pénzeket keresni ilyen bizniszeken, de az “570 ezer dolcsit csinaltal, 30 ezerbol” kijelentést finoman szólva is kétségbe vonom.
És nem akarlak bántani, de nyugtass meg, hogy te nem az MIT-n végeztél.... :) Bocsi.

Platonica 2019.12.20. 18:49:18

@fhdgy: Ez a pelenka kimosas es elvaras honnan jott? Mintha mast olvasnal, mint irnak:-) Pont azt reklamalom, miert nem hagyjak beken oket.

Amugy pedig: egy 18 eves mar egyetemen van, nem akkor valaszt, es ahhoz, hogy oda (foleg jo helyekre) ennyi evesen bekeruljon, a dontest nagyjabol meg kellett hoznia 16 eves korara, de inkabb elobb, mert ugye ugy valasztja ki azt a nagyon szukos 3 darab erettsegi kurzus targyat.
En a 18 evet is korainak tartom, de ennel durvabb a helyzet.

Az meg vegkepp rossz pelda, hogy te mar katonaskodtal 18 evesen, az edesapad meg haboruzott. Talan volt mas valasztasotok? Ugyan mar. Zero gondolkodast es dontest igenyelt, kenyszerpalya volt, s mint ilyen, nem ertem, mi koze a temahoz.

Ami erdekes/fura, hogy amellett erveltel eddig, mennyire tudnia kell mar egy 18 evesnek, hogyan is valasszon egy eletre szolo szakmat (mer' ugye a valtas nemigazan mukodik szerinted), majd par poszttal arrebb kozlod, te nem is tudtad igazabol mit valasztasz, csak szerencsed volt...

Na most akkor melyik is... es hogyan tovabb? Hogy teged idezzelek?:-DD

Arthamyr 2019.12.20. 18:49:22

@littke: 600-30-270 = 300 ezer - a hitel kamata + amit beszedsz bérleti díjból - ami adót fizetsz a kiadás után + ami leírható az adóból - amit esetlegesen az értéknövekményért kell fizetni adóként amikor eladod - biztosítás - menedzsment, ha nem te akarod kezelni a bérlőket +/- még ki tudja mi...

Kissé leegyszerűsítetted valóban. :)

littke 2019.12.20. 18:51:35

@Herr Géza:
Ja, mea culpa az elso valaszom hibas volt, a kolcsont persze vissza kell fizetni. Tehat leegyszerusitve, 5 ev utan eladod 600 ezerert. Lemegy 270 ezer, (persze kevesebb te tekintsunk el ettol az egyszeruseg kedveert) marad 330 ezer, azaz minusz a toked 30 ezer. 600-270-30=300. 5 ev alatt, nem rossz.

Persze van ado, capital gain, es koltsegek, az egesz bonyolultabb, de hidd el nagy penzeket csinalnak emberek.
A % hitel a hazra manapsag nagyon alacsony.

Fontos hogy a haz arak emelkedjenek, ez egypar helyen igaz (US: San Francisco, New York, Kanada: Vancouver, Toronto).

Ugyanez a tozsden is ismert: "buying on margin". Ha hitelre veszel es a vett targy ertteke felmegy, a nyereseg nagyobb.

littke 2019.12.20. 19:00:37

@Arthamyr: Igen, le van egyszerusitve. De amennyiven az arak meredeken emelkednek, tozsden vagy egy ingatlan piacon, igy nagy penzt lehet csinalni aranylag rovid idon belul. A lenyeg hogy csak a minimalisat fektessed be, a hitel maximalis legyen, a kamatlabak manapsag nagyon alacsonyak.

FutureFry 2019.12.20. 19:11:45

@Herr Géza: @Arthamyr:
Igen, egypár költség/adó kimaradt a számításból. (Persze ennek ellenére - ahogy @adg: is írta - szép bevételre lehet szert tenni ilyesmivel)

“A bankkölcsön kamata 0 volt (?)”
Befektetési célú ingatlanra felvett bankkölcsönnél egyrészt nagyobb minimum-önrészt szoktak kérni (mondjuk 10% helyett 20%+) másrészt a kamat is nagyobb (pl. egy 15 éves hitel esetében évi 2-2.5% helyett 4-5%). Persze ezek csak (nem feltétlenül up-to-date) irányszámok (ami a hitelfelvevő “credit score”-jától is függ).

“… Ez ráadásul részben jövedelem, és bár gőzöm nincs az US adószabályokról, de gyaníthatóan az adóhivatal is akar majd egy szabad szemmel is jól látható hányadot ebből a pénzből. …”
Mivel nem lakik az ingatlanban (min 2 évet, amely esetben a nyereségből $250K (vagy házasok esetében $500K) adómentes lenne), a befektetés-nyereségadó hatálya alá esik ez a vétel/eladás. A hosszútávú (1+ év) befektetések szövetségi nyereségadója 15% (vagy 20%, ha az éves jövedelem meghaladja a ~$430K-t (vagy ~$490K-t házastárssal együttes adózás esetében)).
Erre még rájön az állami (ez estben Kaliforniai adó) ahol a nyereségből származó bevétel “rendes” jövedelemnek számít, azaz az éves nyereségtől/jövedelemtől függően 1-13% plusz adó jön le ebből.
Ezen felül a lakbér összege bevételnek számít, amiből általában szintén kell szövetségi és állami adót is fizetni.
Mondjuk az adóalapból (bizonyos szintig) levonható a mindenféle házra költött pénz (felújítás, kifizetett munkadíjak, ingatlanadó, egyéb költségek stb.)
Ja és persze van nem elhanyagolható ingatlanadó is, Kaliforniában/SF-ban az ingatlan piaci értékének kb. 1%-át kell kifizetni erre évente.

IANATL.

Arthamyr 2019.12.20. 19:12:45

@littke: Már ahol alacsonyak, itt pl. ha befektető vagy, simán 5+%, és ha nem első ingatlan, akkor 20% önrész kell. Az USA a dollár/FED miatt is speciális környezet, meg a válság óta mindenhol szigorúbb a szabályozás.

fhdgy 2019.12.20. 19:24:36

@Platonica: Miért Te reklamálod? Annak idején anyám sem írt minden nap levelet a barom kiképző örmesternek, hogy vigyázzanak már a kis lelkecskémre. És qrvára nem hagytak bennünket békén.

Ha a gyereked már annyi idős, akkor már nem gyerek!

Az, hogy Te reklamálsz, igen is azt jelenti, hogy mosod a lelki pelenkáit! Ereszd el! A köldökzsinór már régen elszakadt. Szeresd, hisz a Te gyereked, de ereszd el már végre!!!

Arthamyr 2019.12.20. 19:24:40

@FutureFry: Igen, így már azért jobb, de persze így is nagyot lehet kaszálni, bár az 5 év alatti értékduplázódás azért nem vehető alapnak. Viszont mivel tőkeáttételes befektetés, nem is kell, 60 ezer dollárral keresni 5 év alatt mondjuk 100+-t még mindig impresszív.

Platonica 2019.12.20. 20:27:18

@fhdgy: Hu te direkt ertesz felre mindent vagy csak jobb hijan? (A 'reklamalom' ittenre vonatkozott, marmint hogy ITT szova teszem, megemlitem, h ez az, amit nem tartok jonak.)

Vagy csak azert mentel at harom felkialtojeles kiabalasba, hogy ne kelljen megvalaszolni a kellemetlen kerdest az egymasnak ellentmondo posztokkal kapcsolatban?;-)

Ha a gyerekeink szoba kerulnek itt, az azt jelenti, hogy me'g nem engedtuk el oket? Erdekes felfogas. Mondd el Steven-nek is, egesz hosszu posztot irt a nem epp 18 eves fiarol:-DD

fhdgy 2019.12.20. 21:35:31

@Platonica: Nem értek semmit félre ( remélem ), csak én egy keményfejű f.sz vagyok! Igaz, hogy 1982-ben leszereltem, de lelkemben akkor is katona maradtam.

Elmesélek egy történetet ( meg majd még többet ): A lányom annak idején kb. kettő hónapos jogosítvánnyal kérte, ( de még kevesebb gyakorlattal ) hogy adjam kölcsön az autót, mert kettő barátnőjével el akarnak menni az Adriára nyaralni. Hogy finoman fogalmazzak a nejem ( azóta exem ), teljesen be volt sz.rva. Ha nem adom, az a baj, ha adom, az. Én azt mondtam, rendben, de van egy kérésem.

Előtte elmegyünk egy hétvégén a Mátrába és a Bükkbe, elviszlek az általam ismert legsz.rabb ( autós szempontból ) helyekre.

Megegyeztünk, hogy Füzesabonyban várom, ott találkozunk, onnét neki kell vezetni.

Másnap g.ci voltam, tényleg a legsz.rabb helyekre vittem. Pl. mondtam neki, hogy itt majd tedd hármasba az autót ( egy 2.3-as Diesel Ford Sierra volt, hármasban egy ilyen autó mindent kibír ) és csak akkor nyúlj a fékhez, ha nagyon muszáj.

Sok helyen ugyan ezt hátramenetben is megcsináltattam vele.

A nap végén elmondta, hogy még a bugyiján is folyt a víz.

Tényleg g.eci voltam? Nem hiszem. Én oda akartam adni az autót, de a lányomat és a barátnőit is, meg mindenkit épen, egészségesen akartam viszont látni.

Amikor elindultak, azt is mondtam, hogy az autó nem számít, ahol volt ott lesz is, csak emberben ne essen kár. Megígértem, hogy ha az autó totálkáros lenne, akkor is inkább leharapom a nyelvem, de nem fogom blamálni, csak senkinek ne legyen baja!

Épségben, gond nélkül hazajöttek. Sugárzó arccal mesélte, hogy a tengerparton bekeveredtek egy keskeny, kanyargós, problémás útra. Német pasik heccelték is őket, hogy innét ugyan nem tudnak kimenni. Kitudtak! Probléma nélkül!

Én valamennyire ismertem azt a helyet, ahova mentek. Ezért felkészítettem rá! G.eci voltam?

Szerinte sem. Utólag ő is azt mondta, hogy nagyon megérte az a mátrai-bükki kirándulás.

Én sokszor kemény voltam vele ( mint a fagyott kutyasz.r ), de érte és nem ellene.

A pályaválasztásába sem szóltam bele, csak annyit mondtam ,hogy vigyázz, egy életre választasz. Az ébren töltött idődnek felét a munkád teszi ki, ha azt utálni fogod, akkor az egész életedet utálni fogod.

Szerintem az anyja kívűlről nézve jobban szerette, én meg következetesebben. Én voltam a szigorúbb, de a megengedőbb is, de cserébe a többet követelő is. Ne nagy dolgokra gondolj, csak "apróságokra".

Alig tizenhat évesen azt mondta, hogy ő Horvátországban a rokonoknál akar szilveszterezni. A nejem a plafonon volt. Én meg csak annyit mondtam, hogy részemről rendben, csak neked kell menni, jönni, én nem viszlek-hozlak.

Nem lusta voltam, csak azt akartam, hogyha akar valamit, akkor tanulja meg, hogy az nehézségekkel is jár.

Én nem kényszerítettem semmire, de ha akart valamit, nem engedtem, hogy az ölébe hulljon. Tanulja meg, hogy nincs ingyen leves.

A 18. születésnapján is "aljas" voltam! 18 szál vérvörös rózsát vettem neki,és azzal adtam át, hogyha majd többet, szebbet akarsz, akkor gondoskodj róla, hogy legyen valaki, akitől többet, szebbet kaphatsz!

adg 2019.12.21. 08:28:44

@fhdgy: Ha mar megszolitottal. Pl nalunk egy halom telefon meg tab van a csaladban, amit ingyen adtak az elofizeteshez. Ket evig a szolgaltatonal kell maradni hozza, ennyi a feltetel. Ha lejart a ket ev, vagy nem kerem a telefont, akkor is ugyanannyi az elofizetes.

Ha azt mondja a szolgaltato, hogy x elofizeteshez ingyen ad telefont, holott az x elofizetes pont azt tudja, mint y elofizetes olcsobban, akkor a szolgaltato atbassza a klienst. Igaz?
Csinalhatja azt helyette, hogy bearazza a telefonok arat az osszes x elofizetesbe, es akkor is annyiba kerul x elofizetes, ha nem kersz telefont. Az tiszta, korrekt. Vagy mondhatja azt, hogy az y elofizeteshez adunk telefont, ami bele van szamitva az elofizetes araba. Az is korrekt.
Ha azt mondja a kozert, hogy az egy literes tejhez ingyen ad egy sajtot, mikozben a sajt nelkuli tej 200 ft, a sajtos meg 300, akkor ugye csalas van. Pedig ki az a hulye, aki ingyen levest var? Tipikus aldozathibaztatas.

A multkori vita amugy nem is volt vita, mert te vegig egesz masrol beszeltel uj temakat hozzafuzve, es egyetlen felvetesemre sem reagaltal.

Azota latom, masok is kifogasoltak, hogy nem lehet veled beszelgetni igazan. Szoval lehet, nalad van a hiba.

adg 2019.12.21. 08:30:48

@Arthamyr: most mar te is resze lettel a vitanak. Ez van. Sajnalom.

Platonica 2019.12.21. 12:05:43

@fhdgy: Nem tudom, eszreveszed-e, h a valaszodnak megint semmi relevanciaja nincs ahhoz, amit en irtam. Ragod tovabb a sajat csontot, amit magadnak foldobtal, es sajnos nem tunik fol, hogy teljesen masrol van szo.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.21. 15:48:53

@adg: te talan nem erted a kapcsolatod a Fuzesabonyi autoskaland es az egyetemeken a nagy cegek altal megkornyekezett 18 evesek kozott????

adg 2019.12.22. 01:20:52

@Se vasalo se munka: elmeselek egy szemelyes elmenyt, ha mar az egyetemrol beszelunk. Otthon voltak csirkeink, es altalaban este mentem ki csirkat vagni, mert szurkuletkor elultek mar, es konnyebb volt megfogni oket! Nem kellett uldozni!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása