Van egy olyasfajta honvágy, amit csak a határátkelők érthetnek meg így, karácsony környékén. Mert mondogathatjuk magunknak, hogy „ez is csak egy olyan nap, mint a többi”, azért ez nem teljesen igaz.

"Legemlékezetesebb karácsonyom határátkelőként" - írd meg a történeted a Határátkelő karácsonyi különkiadásába a hataratkelo@hotmail.com címre!

Hiába szép és ragyogó minden (pláne, ha mint Jennifer, az ember éppenséggel Ausztráliában él, ahol most nyár van – eltekintve a borzalmas hőségtől), hiába van elvileg minden rendben a világgal, azért az emberben csak ott van egy kellemetlen érzés.

„Az otthontól távol tölteni a karácsonyt ilyen érzés, azt hiszem. Hosszú ideig nem gondol rá az ember, aztán jönnek olyan pillanatok (legyen az egy gyerekkori dísz, mondjuk egy ezüst képkeret, amit a gyermeked első karácsonyára kaptál egy barátodtól, megigazítása a fán), amikor megint beüt.

Nem csak a családról van szó, legalábbis a mi esetünkben, mert körülöttünk például az első külföldön töltött ünnepek idején ott volt a família. Tizenhárman ültük körül a kihúzható asztalt, amit egy hazatérő határátkelő-családtól örököltünk.

Egy másik kor emlékei

Volt egy hatalmas műfenyő, a kerti sütögetés során elkészített hús – mindkettő a hőségben töltött ausztrál karácsony lényeges része. Az asztalon karácsonyi teríték – szóval az egész olyan volt, mint az igazi. Majdnem.

A honvágy nem a helyről szól, hanem az élményekről. Egy másik kor emlékeiről, már nem létező emlékekről, amelyek már sosem térnek vissza.

Hasonlóképpen éreztem Kaliforniában is, pedig a karácsony ott kicsit autentikusabbnak tűnt, mint itt, Sydneyben. A fa igazi volt, a férjem vágta ki egy vasárnap délután egy Santa Cruz-hegységben lévő farmon.

A hőmérsékletben legalább volt annyi jóérzés, hogy lecsökkent annyira, hogy a pulyka ötlete ne tűnjön teljes abszurdnak. Akkor nem volt körülöttünk a család, de ott voltak a barátaink. Jó volt, kellemes, vicces.

Mint a színészek, akik darabot játszanak

Ám még akkor is voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, voltaképpen színészek vagyunk, akik egy darabot játszanak el, a szövegünk pedig az, hogy „ez is csak olyan nap, mint a többi”, folyamatosan ismételgetve.

Miként egy barátom mondta, miközben a napsütésben kávét kortyolgattunk Sydney kikötőjénél: hiányoznak a deres reggelek. Deres reggelek. Az ember nem is tudja, milyen fontosak, amíg el nem tűnnek az életéből.

Aztán egy szempillantás alatt visszatérsz. Talán csak egy szabadság erejéig, talán hozzánk hasonlóan végleg. Ekkor kezdődik a visszailleszkedés és ilyenkor üt be az igazi honvágy.

A hiraeth és a saudade

Nemrég hallottam, hogy a walesieknek és a portugáloknak is van egy gyönyörű szavuk arra a honvágyra, amit csak a határátkelők értenek, arra a honvágyra, ami néha még fájóbb akkor, amikor azon a helyen vagy, ami hiányzik. A walesieknél ez a szó a hiraeth.

A hiraeth a Wikipédia szerint „egy időszak, kor, személy iránt érzett hiány, beleértve a honvágyat valami iránt, ami talán már nem is létezik… valami vagy valaki hiányának keserédes emléke, miközben egyúttal hálásak vagyunk a létezéséért… vágyakozás az ősök földje iránt, ahol talán soha nem is jártunk”.

A portugáloknál hasonló szó a saudade, ami körülbelül a hiány jelenlétét jelenti, a vágyakozás valami vagy valaki iránt, ami vagy aki már elérhetetlen. Nem teljesen reménytelen vágyakozás ez, hiszen olyasmi után vágyunk, ami egyszer a miénk volt.

Ez lesz a harmadik karácsonyunk újra otthon. A hiraeth elenyészett, átvette helyét a valahová tartozás érzése, és bár némely esetben tovább tartott, mint gondoltuk, sikerült mindent elérnünk, amit reméltünk.

Hiányzik egy hely, ami nincs a térképen

A fiam ötéves volt, amikor elhagytuk Írországot és nyolc, amikor visszaköltöztünk. Minél tovább voltunk távol, annál írebbnek tűnt. Érezte az írség hiányának jelenlétét.

Egy hosszú távollét utáni hazatérés mind a hiraethet, mind a saudadét előidézi az emberben. Még hazatérve is azt veszed észre magadon, hogy hiányzik egy olyan hely, ami nem található meg a térképen, nincsenek GPS-koordinátái.

Otthon vagy, de mégsem, mert nem térhetsz vissza ugyanoda, ahonnan elmentél. Az otthon több, mint egy hely: egy saját magunknak elmesélt történet - emberek, emlékek, érzések.

Ez lesz a harmadik itthoni karácsonyunk, a hiraeth helyét átvette a valahová tartozás érzése, és néha váratlanul előtör még valami más: a hiány érzése olyan helyek iránt, ahol már jártam; régi karácsonyok iránt; karácsonyok iránt, melyek akkor nem tűntek teljesen rendben lévőnek, de ma már nosztalgiával gondolok vissza rájuk.”

Jennifer itt írta meg karácsonyi élményeit.

(Fotó: Judit)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.