oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 13. 05:33,  Arccal a Brexit felé 69 komment

2019. december 13. 05:33 Határátkelő

Arccal a Brexit felé

A Konzervatív Párt komoly győzelmét hozta a brit előrehozott választás, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Boris Johnson kormánya erős felhatalmazást kapott a Brexit levezénylésére. Várhatóan távozik a két legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt és a Liberális demokraták vezetője is.

brexit.jpg

Az ember jóformán nem is tudja, hol kezdje, annyi érdekes eredményt hozott a csütörtöki brit választás, úgyhogy kezdjük a végén: az eddig kisebbségben, külső támogatással kormányzó toryk kényelmes többséget szereztek a brit alsóházban, így szinte biztosra vehető, hogy az Egyesült Királyság január 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból.

Ezzel kapcsolatban Boris Johnson sem hagyott sok kétséget, amikor választókerületi győzelme után úgy fogalmazott: „Úgy tűnik, a konzervatív kormány erős mandátumot kapott a Brexit levezényésére”.

A toryk gyakorlatilag az 1980-as évek óta nem tapasztalt földcsuszamlásszerű győzelmet arattak, miközben az ellenzék két legnagyobb pártja a földbe állt. (Az abszolút többséghez minimum 326 képviselői mandátum kell a 650 fős alsóházban.)

Olyannyira, hogy a Liberális Demokraták vezetője, Jo Swinson még saját választókerületét sem tudta megnyerni és ugyan hajnalban még csak annyit mondott, a nap folyamán bejelentést tesz, aligha lehet kétséges, mi lesz az.

Ami a Munkáspártot illeti, ott az első ember, Jeremy Corbyn meg tudta őrizni képviselői helyét, ám a párt csúfosan leszerepelt. Olyan hagyományos körzeteket is elveszített, mint Darlington, Sedgefield és Workington – itt például évtizedek óta nem volt konzervatív képviselő. Sőt, van olyan körzet, ahol még soha nem volt jobboldali képviselő, most mégis lesz.

Eközben a Munkáspárt a péntek hajnali eredmények alapján csupán a dél-londoni Putney körzetét tudta elvenni a konzervatívoktól és 1935 óta nem ért el ilyen rossz eredményt választáson, mint most.

Ha minden az előzetes jóslatok szerint zajlik, akkor a toryk a legjobb eredményüket érik el azóta, hogy 1987-ben Margaret Thatcher akkori miniszterelnök 376 tagú alsóházi frakcióval és 102 fős többséggel alakíthatta meg harmadik kormányát.

Boris Johnson kezében

Kényelmes többséggel a kormányfő is kevésbé lehet kiszolgáltatva a legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti konzervatív frakciócsoportnak, a 20 fős European Research Groupnak (Európai Kutatási Csoport, ERG), ami egy szűkebb tory győzelem esetén könnyen előfordulhatott volna.

Így viszont Boris Johnson maga döntheti el, hogy milyen szoros viszonyrendszert akar kialakítani az EU-val - hangsúlyozták az MTI szerint az Eurasia Group londoni elemzői.

Boris Johnson azt már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Az egyezményt a konzervatív kormány - amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott - eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben. A Downing Street szóvivője péntek hajnalban már be is jelentette, hogy a kormány várhatóan jövő pénteken ismét az alsóház elé terjeszti második olvasatban a Brexit-megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.

Mi lesz a skótokkal?

A vártnál is jobban teljesített a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a Brexitet határozottan ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP), amelynek frakciólétszáma jelentősen bővülhet, akár több mint a duplájára is.

Az SNP a második legnagyobb ellenzéki párt lehet a Liberális Demokraták előtt. A helyzet meglehetősen érdekes lehet, hiszen a pártot vezető Nicola Sturgeon már a választás előtt bejelentette, hogy a skót kormány jövőre újabb népszavazást kíván tartani Skócia függetlenné válásáról.

Skóciában 2014-ben, a Brexitről szóló népszavazás előtt mintegy két évvel már tartottak egy referendumot a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

Úgy tűnik tehát, hogy a Brexitet immár semmi sem állíthatja meg, azonban hogy Skócia és ezzel együtt az Egyesült Királyság sorsa mi lesz – na, azzal kapcsolatban bőven akadnak kérdőjelek.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9115350342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puhacica 2019.12.13. 08:54:38

@Golf2: miert london? miert nem woking? vagy bristol?
es legalabb le tudnad irni...

Hari Seldon 2 2019.12.13. 09:18:30

"Kényelmes többséggel a kormányfő is kevésbé lehet kiszolgáltatva a legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti konzervatív frakciócsoportnak, a 20 fős European Research Groupnak (Európai Kutatási Csoport, ERG), ami egy szűkebb tory győzelem esetén könnyen előfordulhatott volna.

Így viszont Boris Johnson maga döntheti el, hogy milyen szoros viszonyrendszert akar kialakítani az EU-val - hangsúlyozták az MTI szerint az Eurasia Group londoni elemzői."

- Ez valami álmodozás? Boris Johnsonnak megfelel a hard brexit IS.
Nem elémlékeznek, hogy ő nem akarta volna elküldeni a január 31-es hosszabbításról szóló levelet sem?!? - Ami lényegében egyet jelentett volna a HARD brexittel.

Arthamyr 2019.12.13. 09:27:27

@Hari Seldon 2: Hol a gond az általad idézett résszel, mitől lenne álmodozás?

Hari Seldon 2 2019.12.13. 09:51:05

@Arthamyr:
Az, hogy ők azt szeretnék képzelni, hogy most Boris hirtelen konstruktívan fog tárgyalgatni. Erre mondtam, hogy nem valószínű. Mert neki mindegy, hogy milyen brexit lesz, végeredményben 2020 december 31-én amikor lejár az átmeneti időszak.

Csodabogár 2019.12.13. 09:54:17

Örühetünk, most már két megrögzött hazudozó van uralmon. Lehet, hogy ez hajszin és frizura függvénye?
Na de ilyen az istenadta nép, megválaszt minden nagyszájú hazug szemetet.

Buchhalter 2019.12.13. 10:11:55

Legfeljebb lesz egy független Skócia. Mivel Trumph nagyon gratulált a győztesnek,sejthető,hogy ki is áll igazán a Brexit mögött.Amerikának nem érdeke egy erős EU,de ez még akár vissza is nyalhat neki.Németország még dominánsabb lehet a kiváló Brittek miatt,ami miatt már régebben is aggódtak a Franciák.

Arthamyr 2019.12.13. 10:15:57

@Hari Seldon 2: Ki szeretné azt képzelni? Az idézett részben erről nincsen szó.

Arthamyr 2019.12.13. 10:19:27

@Buchhalter: Szerintem kérd meg a bloggazdát, hogy távolítsa el a hozzászólásod, és próbáld meg leírni normálisan. Esetleg addig a tartalmon is tudsz gondolkodni.
Igaz, hogy @Golf2: indító hozzászólása akárhogyan nézve alacsonyra rakta a lécet, de azért te megpróbáltál átbújni alatta ezzel.

komisz_kölök 2019.12.13. 10:26:17

@Buchhalter: a Skotokat függetlenseggel es gyors EU csatlakozassal kecsegtetni ugyanolyan hazugsäg, mint amiket Boris es Trump nyomat. Ez egy evekig elhuzodo bizonytalan folyamat lenne, aminek amugy sincs meg az egyertelmü tamogatottsaga a skot tarsadalomban. Szerintem akkor van esely az elszakadasra, ha a brit gazdasäg nagyon-nagyon sulyos välsägba kerül a Brexit utän.

Hari Seldon 2 2019.12.13. 10:33:30

@Buchhalter:
Ezzel nem értek egyet. POnt az UK-t használta mindig Németország arra, hogy Franciaország egységesítő terveveinek keresztbe tegyen.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megszunik_a_baromsagkontroll_az_eu-ban.695738.html
Természetesen ez német szemszög, mert ők olyanok mint Ferenc Jóska: minden nagyon szép minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve...

labirintus1 2019.12.13. 10:36:18

Én igazából nem látom mi változott volna. Se Boris nem lett okosabb egy éjszaka alatt, se a megválaszolandó kérdések nem lettek egyszerűbbek. Azaz a UK még mindig unikornist akar, de az meg ugye nincs.

Lehet, hogy most majd papíron lesz Brexit, de továbbra is éveket fognak nyunyálni azon, hogy konkrétan mi legyen és megkezdődik az örök átmeneti időszak. Hosszútávon valószínűleg olyan helyzetben lesznek, mint Norvégia: fizetni kell, de beleszólni nem lehet a dolgokba.

Virago_1000 2019.12.13. 10:36:24

Ès igy akarjak kimenteni az egyesult kiralysagot az osszeomlas szelen allo eurozonabol, a nemet recessziobol.

Hari Seldon 2 2019.12.13. 10:38:10

@Arthamyr:
Arról van szó, hogy "kevésbé van kiszolgáltatva a keményvonalas brexitereknek. - Erre mondtam, hogy az mindegy, hogy ki van-e szolgáltatva vagy nincs, mert neki nincs a hard brexit sem ellenére. Lásd: nem akarta elküldeni a hosszabbítás kéréses levelet. Ami automatikusan hard brexitet eredményezett volna. Azaz, nem fogja magát törni egy új egyezményért január 31 után sem.

Arthamyr 2019.12.13. 10:48:21

@Hari Seldon 2: És ki írta, hogy törni fogja magát? Azt írták, hogy "kevésbé lehet kiszolgáltatva a legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti konzervatív frakciócsoportnak". És egyáltalán nem mindegy, hogy ki van-e szolgáltatva nekik. Ennek a csoportnak #1 a hard brexit, és Johnson dealjét sem támogatják.

komisz_kölök 2019.12.13. 11:27:16

@Virago_1000: na, ezen a heten is összeomlik az EU? :)

Hari Seldon 2 2019.12.13. 11:44:02

@Arthamyr:
Most vagy simán kötözkötsz, vagy ugyanazt írjuk, vagy félreértjük egymást.
A lényeg, ahogy beállt a Brexit kampányba, és ahogy fúrta Theresa May-t nekem az jött le, hogy összejátszik a hard brexiterekkel.

---

-> A cikk írója azt reméli, hogy most aztán nincs kötve a keze a hard brexiterek felől, "ezért" tud kötni megállapodást.

- Na erre mondtam, HA nagyon akarna kötni. De én nem hiszem, hogy nagyon akarna.

Taxomükke (UK) 2019.12.13. 11:46:58

@puhacica: nem tudta
Bye bye helyesen az a by by

Arthamyr 2019.12.13. 11:54:45

@Hari Seldon 2: A nem egyetértés nem kötekedés. És nem, nem ugyanazt írjuk. Attól, hogy valami neked úgy jön le, még nem biztos, hogy úgy is van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.12.13. 11:57:27

AMikor a Skótok népszavazást tartottak a hovatartozásukról,nem az volt az egyik ígéret nekik,hogy az ország bent marad az EU-ban?

puhacica 2019.12.13. 12:08:21

@Taxomükke (UK): koszi, en tudom. bar mintha kotojellel tudnam. :)

Hari Seldon 2 2019.12.13. 12:29:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
De igen. Pont ezért lesz érdekes helyzet, hogy milyen indokkal akadályozza meg az ujjabb népszavazást Boris. Mondjuk el tudja húzni pár évig, hogy ezzel szembe nézzen. De ha van esze, most szavaztat, amíg nem látszanak az "eredményei" a brexitnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.12.13. 12:46:16

@Hari Seldon 2: Nem ujjabb,hanem újabb!Hát mijjen magyar vagy te?!:))))
Amúgy szerintem nem lesz annyi esze.Aztán ki tudja,mit fog nekik ígérni.
Egyre kisebb lesz ez az egyebesült királyság.

arncht 2019.12.13. 16:16:47

Eszakirorszagban es skociaban puskaporos lesz a hangulat...

SzZoole 2019.12.13. 17:01:07

@Taxomükke (UK): a képről is leleshette volna :-)

Péntek 13 van, ez (sem) a gulfi napja :-)))

Golf2 2019.12.13. 19:16:32

Drágulnak az angol úszótanfolyamok...Csóró macskák,és egyéb állatok...

SzZoole 2019.12.13. 19:28:58

@Golf2: drágul a forint!

1£=394.5 Ft

M. Péter 2019.12.13. 23:04:26

@Hari Seldon 2: @Arthamyr: Az egyik nagy ígérete az volt, hogy elfgogadtatja a parlamenttel a kilépési megállapodást, és az összes konzervatív képviselőjelöltnek vállalnia kellett, hogy majd megszavazza.

gabors 2019.12.14. 03:13:29

Na vegre valami hir a Brexit-rol is ....

gabors 2019.12.14. 03:18:30

@Arthamyr: "@Hari Seldon 2: Hol a gond az általad idézett résszel, mitől lenne álmodozás?"

attol hogy az EU-nak is lesz talan egy kis beleszolasa NEM Boris (milyen jo brit nev amugy) fogja eldonteni .... nem tudom hogy kinek van nagyobb szuksege a masikra .... EU vs UK

Buchhalter 2019.12.14. 13:04:00

@Arthamyr: mivel a bloggazda már többször kiakadt rád,inkább magadba szállhatnál a talpas paraszt stílusoddal.Rendkívül túlképzettnek gondolod magad és sokszor orbitális hülyeségeket írsz ide.Ami nem baj ,de szerintem kritizáld anyukádat aki képtelen volt beléd verni a szerény viselkedést.Különben két ember válaszolt nekem értelmesen.Na csá .

Herr Géza 2019.12.14. 14:02:16

@Buchhalter: Mi a gond már megint? Írtál egy kommentet, aminek se süle, se farka. De az hagyján:
Ki az a “Trumph”, kik a “Brittek”, meg kik a “Franciák”.
Nem csak neked mondom, de ez a szintű igénytelenség tényleg elborzaszt. Semmi gondom nincs azzal, ha valaki melléüt egy karaktert, ha nem akar/tud/képes magyar billentyűzetet használni, ha csupa kisbetűvel ír, mert az kényelmesebb, bánom is én...
A ”Trumph”- nál már rezeg a léc, mert a “h” elég messze van a “p”-től a klaviatúrán, de hogy mi a f@szért kéne a Britteket nagy kezdőbetűvel meg két “t”-vel írni, az már ugyanaz a tirpák kategória, hogy “itt lakok németbe/magyarba, stb”.
Innentől a nagy arcból kicsit visszavennék.

Arthamyr 2019.12.14. 14:25:51

@Buchhalter: Rám emlékeim szerint egyszer sem "akadt ki" a bloggazda. Mondhatnám, hogy talpas paraszt stílusod neked van, de ez hatalmas sértés lenne a talpas parasztoknak.
Nálad lejjebb kevesen vannak, bár nálad is ami hiányzik észben, pótolod tahósággal, erőszakossággal, önbizalommal és kitartással. Jobban járnál, ha igyekeznél nálad értelmesebb emberektől tanulni, ahelyett, hogy nekik mész mindig, amikor korrigálnak. Ok, én lehet, hogy túl magasan állok feletted, így ez elsőre megugorhatatlan lenne, de próbálkozz azért.

A hozzászólásod, amire eredetileg reagáltam, mondatonként is változatos hülyeség (ami nem kis teljesítmény), tele van igénytelenséggel (lásd amit @Herr Géza: írt), olvasd végig, és mondd, hogy nem. A főnöködnek, ügyfélnek, családodnak is ilyen módon írsz rendszeresen, aztán ha mondják, hogy azért nincs teljesen rendben akkor hőbörögsz?

SzZoole 2019.12.14. 15:03:32

@Buchhalter: nem az én dolgom megvédeni @Arthamyr: -it, de emlékeim szerint a blog gazda egyszer sem figyelmeztette még a kommentjei miatt :-)

Az meg, hogy valaki anyjával példálozni, na az vall rendkívül nagy műveletlenségre és tanulatlanságra :-(

Én nem vagyok nagy nyelvtan náci, sőt, a nyelvtan tudásom sem valami fényes, de a mondat utáni pont után szóköz jön és utána kezdjük a következő szót.
A vesző használati is ilyen sorrendben van, a szó után vessző, szóköz és csak utánna a következő szó.

Szóval csak azt akartam mondani neked, hogy te is a szálkát keresed a más szemében, de a sajátodban az erdőt sem veszed észre. :-)

SzZoole 2019.12.14. 15:33:27

@Arthamyr:

“ Jobban járnál, ha igyekeznél nálad értelmesebb emberektől tanulni, ahelyett, hogy nekik mész mindig, amikor korrigálnak.”

Ezzel a mondatoddal tökéletesen egyetértek. :-)
Azt hiszem, a jelenlegi kommentelők közül én vagyok az egyik legrégebbi. Az elején rengeteg helyesírási hibát vétettem ( most is van), szóvá is tették többen, de soha nem sértődtem meg emiatt.

Az évek folyamán jobban odafigyeltem és szerintem javult.
Az én szerény véleményem szerint, az okos ember a más kárán tanul, a bölcs pedig a sajátján és el is ismeri. :-)

Arthamyr 2019.12.14. 16:25:20

@ZooLeka: Nem elsősorban az általam nehezményezett hozzászólás helyesírásával volt gond...

SzZoole 2019.12.14. 16:34:14

@Arthamyr: persze, hogy nem azzal, hanem a értelmetlen, összefüggéstelen kommentel, amit irt, se füle, se farka.....

LebensraumamOsten 2019.12.14. 17:15:59

A köcsög angolok tegnap halálra ítélték maradék birodalmukat. Hehe. Éljen az illibbant dialektika!

Herr Géza 2019.12.14. 17:19:56

@LebensraumamOsten: Ojé, jött egy újabb szakértő, politikai elemző, stb. Mesélj még mester, isszuk szavaidat.

flydomi 2019.12.14. 18:47:28

@Hari Seldon 2: - Ez valami álmodozás? Boris Johnsonnak megfelel a hard brexit IS.
Nem elémlékeznek, hogy ő nem akarta volna elküldeni a január 31-es hosszabbításról szóló levelet sem?!? - Ami lényegében egyet jelentett volna a HARD brexittel.

Pontosan.2016 ota "No Deal"-t akart.A 2019-es okt 31-i kilepest is "no deal"-el akarta.Aztan rajott,hogy inkabb beeteti a nepet,es a puha brexit fele fordul.Az atmeneti idoszak,ami 11 honap,mar semmi szamara.Ott majd sivalkodik szokasa szerint,oszt majd elkezdi kiarusitani a birodalmat. :) Mar az Eszak-Ireket is kizarta az Egyesul Kiralysagbol,mivel a "hatarvonalat" a ket sziget koze emelte. :) Tisztaban van vele,hogy nincs megoldas az Ir "problemara".De ezzel a lepesel tobb szaz vagy ezer ember halalat okozza majd.Szoval egy ideig lesz Nagy Britannia.Aztan ha minden jolmegy,akkor meg mar csak "Little Great England".

Bev 2019.12.14. 18:48:13

Remélem, hogy a brexit után rövidesen mind az észak-ír terület mind pedig Skócia kiválik az Egyesült Királyságból. Ez lenne a történelmi igazságtétel ez után a végtelenül önző, fennhéjázó, egész Európát cserben hagyó, aljas mocskosság után, amit az angolok brexitnek neveznek. Egész Európának a magánemberek szintjén bojkottálni kellene őket mind utazási mind kereskedelmi szempontból, és főleg abba kéne hagyni az angolok csodálatát, hiszen nem szolgáltak rá, mindig csak kihasználtak és kihasználnak mindenkit. Nagyon sajnálatos, hogy az európai emberek nem fogják ezt megtenni. Az különösen szégyenteljes, amit a magyar miniszterelnök művel az ügy kapcsán.

illaim 2019.12.14. 18:48:25

@Herr Géza: Nem újabb szakértő, csak memória kérdése csupán.
A Brexit népszavazást követően, Skócia, Észak Írország, és Wels
jelezte kilépési szándékát az Egyesült Királyságból, mert nem akarják elhagyni az EU-t. Azon persze lehet polemizálni, hogy mennyire voltak komolyak ezek a nyilatkozatok. Azon is lehet, hogy az idő múlásával mennyire erős az elszakadási vágy az UK-tól, és milyen törvényes lehetősége van. A Skót szándék eléggé kézzel fogható, lásd a legutóbbi skót nyilatkozatot. Az Ír helyzet egyesek szerint csak népszavazás kérdése a sziget egyesítésére. A Wels és London kiválási szándéka lehet akár komolytalan is, de lehet komoly is. Egyenlőre túl sok az ismeretlen, és aki ex catedra kijelentésre merészkedik a témában, nem biztos, hogy értője az eseményeknek!

gabors 2019.12.14. 18:57:50

@illaim: nem errol van szo hanem a birodalom az kb az elso VH idejen de inkabb az usa kilepsevel omlott ossze ... vagyis NEM tegnap

tegnap csak valami meg maradt lasd meg Russia ....

Herr Géza 2019.12.14. 19:02:33

@illaim: Nem kaptad el a fonalat. Csak a stílussal és a tartalommal kapcsolatban voltak fenntartásaim. Pláne úgy, hogy tartalom nem is volt.
De miután ma nagyon nyelvtannáci hangulatban vagyok (:D), neked meg jelezném, hogy Wels egy osztrák város, ill. a harcsa neve németül, amire meg te gondolsz, az Wales.
London meg hogy válna ki és honnan? :)
Csókoltatlak.

SzZoole 2019.12.14. 20:12:20

@Herr Géza: ejnye Gejza ne értetlenkedj már, Londonország Angliából válik le :-)

Gulfi is megmondta, by by London :-)))

Buchhalter 2019.12.14. 20:50:25

@Herr Géza: @Arthamyr: látom összejöttetek.Szerintemilletek egymáshoz.A meleg baráti viszony tényleg meghitt lehet köztetek.Közösen savazhatok mindenkit.Egészségetekre.Arthamy a modorod bunkó német szakértő okoskáé szintén.Volt már arról szó ,hogy nem szólunk egymáshoz.Akkor most ki is zokni agyilag,"uraim"

Buchhalter 2019.12.14. 20:51:42

@ZooLeka: erdő? hát túrázál kopaszkám.Hátha attól kinő a hajad.Á csak vicceltem!

Buchhalter 2019.12.14. 20:58:06

@Herr Géza: @illaim: Nem kaptad el a fonalat. Csak a stílussal és a tartalommal kapcsolatban voltak fenntartásaim. Pláne úgy, hogy tartalom nem is volt.
De miután ma nagyon nyelvtannáci hangulatban vagyok (:D), neked meg jelezném, hogy Wels egy osztrák város, ill. a harcsa neve németül, amire meg te gondolsz, az Wales.
London meg hogy válna ki és honnan? :)
Csókoltatlak.

Hát öregem nem csodálkoznák ha ezzel az okoskodó arccal a jövőben beleszaladsz valakinek az öklébe és még akkor is neked fog feljebb állni. Új nevet kapsz : vesszőcske.,llik rád.ja és a nyelvtan nácit nem írnám egybe a magyar helyesírás szabályai szerint.

SzZoole 2019.12.14. 21:03:35

@Buchhalter: na most jómegaszontad :-)

Amúgy meg honnan tudod, hogy kopasz vagyok, ismerjük egymást?

SzZoole 2019.12.14. 21:12:15

@Buchhalter: rosszul tudod.
Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait egybeírjuk, szóval nyelvtannáci helyesen :-)

Herr Géza 2019.12.14. 21:25:37

@Buchhalter: Most süssem el a primitív vicc kifacsart változatát, miszerint az “okos tud hülyéskedni, de a hülyéből sehogy nem lesz okos”? :D
Nyálazd át a helyesírási szabályzatot: a nyelvtannáci egybe írandó, ellenben: a “túrázál” (túrázzál), “savazhatok” (savazhattok), “szerintemilletek” (szerintem illetek) láttán az általános iskolai alsó tagozatos magyartanárom eret vágott volna magán. A “csodálkoznák” miatt meg rajtam is.
A többi hibádat, amit úgy 5-6 mondatban elkövettél, nem is emlegetem.
De a kommentem nem a helyesírásodra volt kihegyezve, hanem a se füle, se farka mondanivalódra. Valahogy sejtettem hogy nem is érted, miről beszélek.

Na ennyit

Herr Géza 2019.12.14. 21:31:13

@Buchhalter: Amúgy meg te kezdted a bunkóskodást, szóval neked kellene egy kicsit visszavenni az überokosságból.

Buchhalter 2019.12.14. 21:55:03

@Herr Géza: jól van okoska ,csak így tovább.Ritka egy tré ember vagy ,de ilyen "ember" is kell.A te mondanivalód az értelmetlen piszkálásban merül ki.Egyszer majd nagyon síros lesz az arcod,de nem miattam.Tudod,valaki megelégeli a fene nagy szövegelésed és bemos egyet neked.Egyszer vonaton láttam ilyet: hasonló fazon lehetett ,mint te .Az egyik utas megunta és kapott egyet.Érdekes senki sem rohant segíteni.Vérző orral olyan szerencsétlenke lett,előtte meg tőle zengett a vonat.Talán nem késő abbahagyni a nyelvtan náci megmondó emberke karaktert. Na menj inni egy kis sört...

Buchhalter 2019.12.14. 21:56:32

@Herr Géza: Amúgy meg te kezdted a bunkóskodást, szóval neked kellene egy kicsit visszavenni az überokosságból. a bunkó az inkább te lennél és überokoskodni is inkább te szeretsz.

Herr Géza 2019.12.14. 22:39:28

@Buchhalter: Nyaf-nyaf-hahaha...
Örülök, hogy szólhattam hozzád nagyságos úr. :)))

adg 2019.12.15. 02:59:45

@Herr Géza: Enmeg malyd szollok Apukam nak, es jol beverri az orodatt.

adg 2019.12.15. 03:01:47

Sose volt ilyen jo a blog, mindenki mindenki ellen, nem csak egymas faszat szopkodjak az ovoneni szoknyaja alatt.

Ha mar csak ez a 8-10 vipes majom maradt, legalabb tortenjen valami harc.

érthetetlen chris 2019.12.15. 10:55:58

Boris körzetében mi lett az eredmény? Ment feleslegesen a matek mi lenne, ha a szuper PC Iráni gyerek legyőzné...

dikusz. 2019.12.15. 14:19:11

@adg: Egyetértek én is. Viszont hátrányos helyzetű vagyok, mert nem értem miért/mire is megy ez az adok-kapok. Megtennétek, hogy megmagyarázzátok szegény fejemnek? Megköszönném.

Este elolvasom az esetleges választ. Ugyanis a Magyar Rádió Gyermekkórusa ünnepi koncertjére megyek a Zeneakadémiára, amit fennállásának a 65. évfordulójára rendeznek. Erre:

zeneakademia.hu/mindenprogram/2019-12-15-a-magyar-radio-gyermekkorusanak-unnepi-hangversenye-alapitasanak-65-evfordulojan-8740

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.12.16. 03:38:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha jól tudom ha akkor elszakadnak kiestek volna az EU-ból. Többek közt emiatt is nyert a maradás .

Ezt pedig érthetően nem akartak . Viszont elég nagy a Welcome Culture arrafelé, ezt mi is éreztük .

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása