oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. december 10. 06:30,  A világ 10 legrosszabb városa határátkelőknek 39 komment

2019. december 10. 06:30 Határátkelő

A világ 10 legrosszabb városa határátkelőknek

Mint minden évben, idén is elkészítette az InterNations nevű oldal a felmérését, melyben több mint 20 ezer határátkelőt (vagy expatot, ha úgy jobban tetszik) kérdeztek ki alaposan arról, mely városokban a legjobb szerintük élni. Egészen meglepő városok is szerepelnek a listán, leesett állam még keresgélem.

olaszorszag_roma_3_foto_pixabay_com_liliy2025.jpgRómáról nagyon rossz véleménnyel vannak az ott élő külföldiek

A felmérésben olyan kérdésekre kellett válaszolni a résztvevőknek, mint hogy milyenek az elhelyezkedési lehetősége, a megélhetési költségek egy adott helyen, milyen általában véve az élet.

A listára 82 város került fel, én most elsőként a lista végén szereplőket mutatnám be. Következzen tehát az a 10 város, ahol külföldiként a legrosszabb élni! (A városok után egy-egy expat véleményéből idézek a Forbes válogatása nyomán.)

1. Kuvaitváros

Az összesítés legutolsó, 82. helyén végzett kuvaiti fővárost ezek szerint messze érdemes elkerülni. Egy ott élő brit elsősorban a hosszú munkanapokat és a hatnapos munkahetet viseli nehezen.

Ráadásul szerinte „a kuvaitiak hozzáállása a külföldi dolgozókhoz, különösen a rosszul fizetett munkásokhoz, rossz”. Egy indiai expat erre ráerősítve azt mondta, „a helyiek nem barátságosak”.

2. Róma

Amikor az előbb az áll leesésről írtam, akkor például Róma összesített listán elfoglalt utolsó előtti helyére gondoltam. Az Örök Város nyilván a legrosszabb európai település, ahova költözhetünk, elsősorban azért, mert nagyon nehéz munkát találni.

„A megélhetés nagyon drága, miközben a fizetések általában véve alacsonyak” – panaszkodott egy Rómában élő spanyol.

3. Milánó

Nesze neked, Olaszország, Rómát csak egy hellyel előzi meg Milánó, elsősorban azért, mert nagyon rosszul teljesített a városi életet összesítő listán, illetve a munkahelyek terén sincs dicsekedni valója.

„Rossz az egyensúly a bevételek és a megélhetési költségek között” – mondott ítéletet egy Milánóban élő német.

4. Lagos

Speciel én Nigériától nem vártam olyan nagyon sokat, úgyhogy Lagos helyezése nem is meglepetés - az már annál inkább, hogy Rómát és Milánót is megelőzte, amit elég nehéz hova tenni.

Különösen úgy, hogy Lagos minden egyes vizsgált területen a 10 legrosszabb város között volt, egyedül a klíma és az időjárás terén végzett a középmezőnyben.

Az ott élő külföldiek ugyanakkor nagyon nem szeretik a helyi közlekedést, a politikai stabilitást (pontosabban annak hiányát) és a személyes biztonságukat is féltik.

„Biztonságról szó sincs, és normális, elérhető tömegközlekedésről sem beszélhetünk” – mondta egy orosz expat.

5. Párizs

Újabb meglepetés, hiszen a francia főváros 5. helye azt jelenti, hogy a külföldön élők szerint a legrosszabb öt város közül három is európai nagyváros. A legtöbb ottani határátkelő a beilleszkedés nehézségeire, tízből négy a helyiek barátságtalan viselkedésére panaszkodik.

A helyzetet tovább rontják a borzalmasan magas ingatlan- és egyéb árak. „Minden rémesen drága, kezdve a lakhatástól egészen az élelmiszerig és az alapvető termékekig” – számolt be például egy ott élő portugál.

Miközben Párizs elég jól szerepelt a kikapcsolódási lehetőségek listáján (24.), ugyanez már nem mondható el a személyes biztonság terén (66.). Olyannyira, hogy majdnem kétszer annyi (17 százalék) expat érzi magát veszélyben a francia fővárosban, mint globálisan (9 százalék).

6. San Francisco

Az amerikai metropolisz helyezése annyira nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen borzalmas ott a drágaság, mennyire nehéz megélni. Olyannyira, hogy a megélhetési és a lakhatási költségek terén is az utolsó lett.

A helyzet tényleg tragikus, olyannyira, hogy már a város középosztálybeli részén is terjed egy régi-új lakhatási forma. Tanárok, zenészek, szövegírók és médiatervezők közül is egyre többen költöznek kollégiumokba.

Az egyik ilyen kommuna, a Starcity által megcélzott közönség 40 ezer és 90 ezer dollár között keres évente, korban nagyon széles a merítés, a 20 évestől az 50 évesig vannak lakói. Legtöbbjüknek semmilyen ideológia alapja nincs a kommunában való létezéshez. Egyszerűen így praktikus élniük. (Itt írtam róla részletesebben.)

Van azért jó hír is, például az, hogy a karrierlehetőségeket tekintve Boston után a legjobb hely a világon, más kérdés, hogy ennek komoly ára van: a munkabiztonság (78. hely), a munka-magánélet egyensúlya (78. hely) és a ledolgozandó órák száma (80. hely).

7. Los Angeles

Maradunk az Egyesült Államokban, merthogy San Franciscót a szintén nyugati parti Los Angeles előzi meg egy kevéssel. Az ott élő külföldiek szeretik ugyan az időjárást (4. hely, csak Lisszabon, Miami és Barcelona előzi meg), de nagyjából ennyi.

Los Angelesben borzalmas (azaz kb. nincs) a tömegközlekedés, autó nélkül gyakorlatilag mozdulni sem lehet, aminek következtében állandók a dugók.

(Ha érdekel a Los Angeles-i – és londoni – közlekedés, akkor hallgasd meg egy közelmúltbeli beszélgetésünket Tamással és Bandosszal.)

Egyébként egy idén nyári amerikai felmérés szerint az Angyalok Városa lakóinak háromnegyede érzi magát valamennyire stresszesnek minden nap, ezzel LA a leginkább stresszes amerikai város. (Nem sokkal lemaradva követi New York, míg a harmadik helyen Chicago végzett 65 százalékkal.)

Nem beszélve arról, hogy Los Angeles egyike a felmérésben szereplő legdrágább városoknak (73. hely), különösen igaz ez a lakhatásra (75. hely).

8. Lima

A perui főváros egyetlenként került fel Közép-és Dél-Amerikából a legrosszabb városok listájára, elsősorban a nagyvárosi élet minőségével, a tömegközlekedéssel és a személyes biztonságérzettel elégedetlenek az ott élő külföldiek.

„Általános a bizonytalanság, rossz a tömegközlekedés és drága az egészségügy” – sorolta például egy ott élő belga. Ami jó hír, hogy viszonylag olcsó a megélhetés.

9. New York City

A csillogó és (sokak számára) vonzó külcsín mögött az ott élő külföldiek szerint nagyon komoly problémák húzódnak meg. A megélhetési költségek borzalmasak (81. hely), nem sokkal jobb a munka-magánélet egyensúlya (76.), az egészség és a környezet (75.), de még a pénzügyi vetület (73.) sem.

Az árakra, költségekre szinte kivétel nélkül minden ott élő külföldi (meg nyilván nem külföldi is…) panaszkodik.

10. Yangon

A mianmari Yangon az egyetlen ázsiai város a tíz legrosszabb listáján. Felkerülése azért is érdekes, mert az ott élő külföldiek a helyieket kifejezetten barátságosnak találják (egy határátkelő szerint „a mianmari emberek nagyon jók, nagyon könnyű velük együtt dolgozni”).

Nagy kár, hogy szinte minden más Yangon ellen szól, elsősorban (miként egy dél-koreai expat megjegyezte) a rossz egészségügy és a gyenge életminőség. A megkérdezettek több mint fele gyengének mondta a tömegközlekedést és minden harmadik a kikapcsolódási lehetőségek hiányára panaszkodott.

Ez volt tehát a 10 legrosszabb város, ahová nem érdemes határátkelőként költözni, benne néhány (számomra) meglepetéssel.

(Fotó: pixabay.com/liliy2025)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés Olaszország Franciaország Peru Egyesült Államok Nigéria Kuvait Mianmar

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4415345560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZooLeka 2019.12.10. 07:21:19

Londont hiányolom a fenti listából :-)

A turista szempontból biztos más lenne a rangsor.

Arthamyr 2019.12.10. 09:07:17

Ez a lista teljesen komolytalan, de még viccnek is rossz.

Talán az magyarázhatja, hogy az expatok inkább a kiindulóhelyükre jellemzőhöz közeli fizetéseket kapnak, így valamennyire érthető, hogy Vietnam jó hely, az USA/Európa menő városai meg nem. Ha ugyanabból a fizetésből kell élni, akkor SF rosszabb hely lesz, mint Hanoi.
És akkor hol vannak a listán az olyan igazán szupi helyek, ahol mondjuk (polgár)háború dúl, esetleg elhúzódó válság van?

adg 2019.12.10. 12:46:13

Egyetertek, valoban ezek a vilag legsittesebb varosai. LA pl messze rosszabb hely egy hataratkelonek, mint mondjuk Magadan vagy Mogadishu.
Es hat nyilvan Minszk vagy Kisinyov is millioszor vonzobb, mint Parizs vagy Roma.
Nagyon hasznos poszt volt, mostmar tudja mindenki, hogy merre hany meter.

almaza 2019.12.10. 13:03:01

@Arthamyr: Jaja. Hianyolom Sana'a-t, Jemen fovarosat, ahol most elek :-). En is fenn vagyok az InterNation on, de valahogy nem sikerult regisztralnom itt a tartozkodasomat. Talan ez az oka, hogy sajnalatos modon lemaradt a listarol ez a gyongyszem, ahogy Mogadishu es Kabul is.

Se vasalo se munka 2019.12.10. 13:03:06

A lista hibas. Nincs az also tizben Sao Paolo. Az olasz varosoknak pont ott a helye, a lista aljan.

tshaabee · https://tshabeeinjapan.blogspot.com/ 2019.12.10. 13:10:17

@Arthamyr:
> És akkor hol vannak a listán az olyan igazán szupi helyek, ahol mondjuk (polgár)háború dúl, esetleg elhúzódó válság van?

Lehet, hogy ott nincsenek expat-ok. Vagy legalábbis nincsenek elegen.

tshaabee · https://tshabeeinjapan.blogspot.com/ 2019.12.10. 13:16:12

Az európai és amerikai nagyvárosok rossz szereplése annyira nem lep meg. A lakhatási költségek az egekben, (ehhez képest) a fizetések so-so, a tömegközlekedés so-so, közbiztonság so-so.

Hasonló okokból talán még 1-2 kínai nagyvárost vártam volna a 10-es listára...

arncht 2019.12.10. 13:31:38

En az olasz varosokon nem csodalkozom... oda szuletni kell. Nagyon szeretek ott nyaralni, de az eletrol mas elkepzelesem van a hetkoznapokban.

Taxomükke (UK) 2019.12.10. 13:43:07

@adg: Na es Darwin hanyadik a listan? Tele kigyokkal, pokokkal, raadasul fejjel lefele vagytok....

Arthamyr 2019.12.10. 13:47:48

@almaza: Akkor te elég hardcore játékos vagy. :) Hogy sikerült ott kikötni?

adg 2019.12.10. 13:56:38

@Taxomükke (UK): kotekedo mergeskigyokkal, pontosabban.

ZooLeka 2019.12.10. 15:26:16

Lehet azért ilyen ez a statisztika, mert kitántorgók szándékosan rossz tartózkodási helyet adtak meg az okmány irodán, amikor ki irtatkoztak az országból :-))

Mint én;
Az új tartózkodási helye?
Közép afrikai demokratikus köztársaság :-)))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.10. 20:38:33

@Arthamyr: A lista komolytalan, de az amerikai nagyvárosok ingatlanáraira az amerikaiak is panaszkodnak, nem expat jelenség. Sok helyen azért vannak csillagászati fizetések, hogy tudjanak belőle lakást bérelni, nem véletlenül lett divat mostanában New York, San Francisco és Los Angeles helyett a tier 2 vagy tier 3 városokba költözés.

Arthamyr 2019.12.10. 21:05:08

@Online Távmunkás: Attól, hogy valaki drágának tart egy új, tisztességesen felextrázott S osztályú Mercedest, még az jó autó marad. Jobb, mint egy 20 éves, lelakott Suzuki.

Túl nagy súllyal szerepel az, hogy mennyire elég a pénz, amit keresnek, meg nem is ugyanazok az emberek értékelnek.

Lagos jobb mint Roma vagy Milánó? Ne vicceljünk már. :D

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.12.10. 22:51:07

Elég konfúz a cikk.
Az hogy nincs munka helyben mennyiben fontos egy expatnak (ami egy elég sajátos kategória, és nem azonos a határátkelővel)?
Hsaonlóképpen, miért fontos egy exptnak élhetőség szempontból, hogy miként bánnak az idénymunkásokkal?

somlobodog 2019.12.10. 23:10:17

Tehát ami drága az szar. És élhetetlen. Ja. Az ha nincs pénzed. De akkor minden az..Biztos kurva szar sf vagy ny de valahogy irgalmatlan mennyiségű ember (tehetség) jön ezekre a helyekre. És tuti Moszkva meg Aleppo szupcsi élhető. Vagy Mexico city esetleg Honduras fovarosa( a nevét hagyjuk..). Az olcsóbb. Jó az a parasztnak hataratkelni. Max kinyirjak egy nap alatt. De jó mert olcsó. Lehet lakni riói favelakban is ott nincs para a lakhatassal. De Milánó az szar... Agyam eldobom

silverrant 2019.12.11. 06:51:03

@almaza: Jessszum, bakker! Hogy a viharba keveredtél oda?
Annál keves rosszabb helyet tudok elkepzelni a Foldon!

Fritz Gerlich 2019.12.11. 07:24:48

Inkább a megélhetés, vagyis bérek szintje + költségek (lakhatás, árak, közlekedés) relációban készülhetett a lista. Vagyis inkább azt tükrözi: hol nehéz anyagilag boldogulni.

Megtévesztő, mert akad vagy 20-30 nagyváros a Földön, ahol simán lelőhetnek vagy elrabolhatnak az utcán + munka sincs és alapvető dolgok hiányoznak..

body_andras 2019.12.11. 08:04:30

Milánót illetően csak helyeselni tudok. Mesterképzést végeztem ott, se szakmai gyakorlatot, se diploma utáni kezdő állást nem lehetett ott találni. Páromnak (ideiglenesen, amíg lediplomázok) még takarítói munkát sem sikerült szerezni, mert azt a "szektort" kisajátították a latin-amerikai bevándorlók.

isssti 2019.12.11. 09:42:37

Ennyire felszínes, komolytalan kimutatást ritkán lát az ember..

midnight coder 2019.12.11. 09:42:54

@Arthamyr: Szerintem egyszerûen csináltak egy statisztikát, hogy hol mennyire érzik jól magukat az expat-ok. És mivel Pl. az Észak-Koreai Phenjan-ban nemigen van ilyen, onnan senki nem értékelte negatívan a helyet. Hasonlóan a többi kies városhoz ahol ugyan sokkal szarabb az élet, de ahová pont ezért ép ésszel nemigen megy lakni az ember.

Másrészt szerintem az expat-ok is többféle népség, ott vannak a digitális nomádok akik a globális vagy épp a hazai munkaerőpiacról élnek, de helyben költenek, ők sokkal jobban érzik magukat megélhetés szempontjából mint az, aki a helyi munkaerőpiacon helyezkedik el. Ráadásul még ezen belül is kérdés, hogy hol, mert egy elmaradott országban spéci szaktudással elit melóhelyen más pénzt fog keresni a polgár mint ugyanott mondjuk angol tanárként, de az is nagyon más mint ha ugyanott tányért mosogatna.

Az az amerikai programozó kolléga aki nálunk dolgozik az itteni Budapesti cégünknél kb. ugyanazt a pénzt kapja amit én, és nyilván másképp látja az itteni megélhetési költségeket, mint az az amcsi aki vezérigazgatónak jön valami itteni multi élére.

schawo2 2019.12.11. 09:43:13

Hol a túróban maradt a messze No1.: Hong Kong?

БУММЕР 2019.12.11. 12:17:51

Hol van Zürich a listàrol?
Van munka, van jo fizetés, van minden ami kell!
A lakbér és az eü biztositàs elviszi az àtlagfizud! HA àtlag felett keresel akkor àtlagos élet mellett is max 0-ra jössz ki!

Kérdés ugye, hogy ez összehasonlitva mondjuk Tiszaeszlàrral kinek ne felelne meg :D

Mindenki a pénzröl beszél, a megélhetésröl, az anyagi javakrol. A fejlett nyugaton még is sokan szenvednek mentàlis "betegségekben"...jo ez a kapitalizmus, de meg is kell àm halni valamiben...

Brix 2019.12.11. 12:18:10

A felmèrès az expatok szubjektív percepcióin alapul, de meghatározott módszertan alapján kèszült. A megèlhetès kontra köntsègek egy fontos dimenzió, de rákèrdeznek a szórakozási lehetősègekre, a biztonságra , az egèszsègügyre , vagy a közlekedèsi lehetősègekre is. Magyarországon mèrtèk az egyik legnagyobb, 3. javulást az èletminősègben , ( 19. a listán) különösen a szórakozási\pihenèsi lehetősègeket ès az èghajlatot találták jónak az expatok
Róma ès Milánó alacsony helyezèse úgy èrtelmezhető, hogy sokkal többet várnának egy " first world " országtól , mint amit Olaszország nyújtani tud, különösen a karrier lehetősègek ès a megèlhetèsi költsègek viszonyában... Az is èrdekes dimenzió lehet, hogy a best desztinációk, meddig lesznek a legnèpszerűbbek, hiszen a sok expat egymásnak valahol konkurenenciat jelent, a lakhatás ès a munka terèn is....Ezért lett pl. Lisszabon megfizethetetlenül drága és " felkèszül": Prága , Budapest , Tallin...
Akkor van gond , ha a divatosságot, nèpszerűsèget a bèrek emelkedèse nem tudja követni...

Zabalint 2019.12.11. 12:18:22

@Online Távmunkás:
Minél nagyobb hozzáadott értékű munkára vagy képes, annál fejlettebb nagyvárosban jársz legjobban. Így persze, hogy Átlagjozsinak rosszabb megélnie a cikkben szereplő nagyvárosokban, főleg akkor ha bent is akar lakni a városban. Ahogy kicsiben nézve egy magyar összeszerelő munkásnak sem Budapest, különösen nem a belső kerületei az optimális lakhely, ellenben egy átlag diplomásnak sem egy megyeszékhely, ahol összeszerelő üzemeken kívül csak állami, önkormányzati munkahelyek vannak.

dddoni 2019.12.11. 12:18:43

A fejlett világ városait egyértelműen az árak húzzák le, illetve az a tény, hogy az expatok kevesebbet keresnek mint a helyiek. A szar helyeken meg fordított a helyzet, eleve nagyobb hozzáadott értékű állásokra mennek és a helyiek fizetésének a többszörösét kapják. Senki nem költözik Hanoiba takarítani, az orvos expatoknak viszont kétszer annyit fizetnek mint a helyi orvosoknak azonos beosztásban.

Berlinben élő indiai és egyiptomi ismerőseim (IT) panaszkodtak, hogy mennyit esett az életszínvonaluk. Otthon több bejárónőt tudtak fenntartani, itt meg járhatnak biciklivel. Csak nagyon kevesen maradnak évekig. Moszkvai kollega ugyancsak kevesebbet keres, mint otthon. Bár ő a politikai okok miatt jobban érzi magát.

@somlobodog Mexico city és Moszkva jó helyek, egy jó expat melóval bármikor költöznék.

dddoni 2019.12.11. 12:18:58

@tshaabee Kínában teljesen elmásztak a vásárlási és bérleti ingatlanárak, de külföldiként egyébként se tudsz vásárolni. Bérelni nem drága és a fehér ember sokszorosát keresi a helyi fizetéseknek. Tömegközlekedés jó és olcsó, megélhetés olcsó. Két probléma miatt kerülhettek volna kínai városok a listára: szmog és növekvő nacionalizmus. Úgy tűnik ezek nem nyomnak akkorát a latba.

Weißkopf 2019.12.11. 12:19:09

"A mianmari Yangon az egyetlen ázsiai város a tíz legrosszabb listáján": miért, Kuvait talán Amerikában van?

a szürkebarát ötven árnyalata 2019.12.11. 14:18:17

Azt nem értem, mi köze a városnak a munka-magánélet egyensúlyhoz?
A másik: ha egy város drága, akkor valaki(k) számára nagyon vonzó lehet, úgyhogy nem ezen a listán a helye. Nem tudon, mit szólna a szerző az olyan kies helyekhez, mint Port Moresby, Katmandu, Petrozsény vagy Petropavlovszk.

GyMasa 2019.12.11. 14:18:33

Az nem úgy van, hogy az expat kicsit nagyon más, mint egy határátkelö?
Merugye, az én világomban az expat az olyan ember, akit a cége küld az adott helyre egy meghatározuott idöszakra, de a szerzödése marad a küldö országban.
EMiatt az expatoknak a cége fizeti a megélhetésének a nagy részét, (lásd normális lakás, közüzemi számlák, autóbérlés, a gyerkeke anyanyelvi (magán) iskolába járása, illetve a magánorvosi ellátás)
Ezzel szemben a határátkelöknek helyi szerzödése van, és maguknak kel lminden ilyesmiröl gondoskodniuk a saját költségükre.
Szóval, ha így nézem, akkor kurvára nem egyforma a két helyzet!

Macropus Rufus 2019.12.11. 16:32:03

"Attól, hogy valaki drágának tart egy új, tisztességesen felextrázott S osztályú Mercedest, még az jó autó marad. Jobb, mint egy 20 éves, lelakott Suzuki."

hát ha a merci is 20 éves akkor nem biztos, hogy olyan sokkal jobb mint a buzuki. Ui. a buzuki alkatrésze fillérekből meg van míg egy 20 éves merci 1-1 alkatrésze annyi mint egy lelakott 20 éves buzuki.

Arthamyr 2019.12.11. 19:14:50

@Macropus Rufus: Egyrészt magad is bemásoltad: "...egy ____új____, tisztességesen...". Másrészt amit felhozol, az sem minőségbeli különbség, inkább költség.

De írhattam volna 1. kerületi 300nm-es luxusvillát és csepeli 55nm-es panellakást is...

kiskutyauto 2019.12.11. 19:33:40

Elég idióta lista... az ott élő külföldiek szerint... hát ez aztán nagyon objektív... A legtöbb borzalmas városba nem megy senki... szóval inkább tudományos és valóban objektív kimutatások szerint kell a városokat rangsorolni. Eleve az hogy külföldi, igencsak nagy szórás... teljesen más véleménye lesz egy tanzániainak egy városban bárhol meg egy svájcinak, független attól hogy ugyanúgy végülis külföldiek... A világ legrosszabb,tehát legélhetetlenebb városai közt ilyenek vannak mint Mogadishu, Sao Paolo (ahol állítólag percenként történik egy gyilkosság minden nap), Kabul, Teherán, Szanaa, Phenjan, Mexico City stb stb... hosszú a lista, de az amerikai metropoliszok egy reális objektív rosszasági listán nem szerepelnek, sem a nyugat európaiak... meg lehet nyugodni...

FutureFry 2019.12.11. 19:58:58

@Arthamyr: @Online Távmunkás: Igen, drágának drágák ezek az amerikai nagyvárosok (mint az már korábban itt meg lett tárgyalva, pl. SV viszonylatában [1]) viszont ezeken a helyeken van jelenleg (és már egy ideje) a növekedés és a jól fizető munkahelyek, szóval ezért vonzza továbbra is tehetségeseket: pl. egy nemrég kiadott tanulmány szerint az “innivation industries” szektorok 2005-17 közötti munkahelynövekedéseinek a 90%-át mindössze 4-5 nagy “metropolitan area” (kb. város+vonzáskörzet) adta: San Diego, SV (San Jose + SF), Boston és Seattle [2] [*].

[1] hataratkelo.blog.hu/2019/12/02/amerikai-kanadai_egymas_mellett_eles/full_commentlist/1#c37906862
[2] www.brookings.edu/wp-content/uploads/2019/12/Full-Report-Growth-Centers_PDF_BrookingsMetro-BassCenter-ITIF.pdf
[*] Mondjuk azért a tanulmány egy kicsit “válogatósan” határozta meg, hogy konkrétan milyen területeket ért bele az “innovation industries” szektorba, egy kicsit tágabb értelmezésbe azért olyan területek is belekerülnének mint LA/NY vagy még relatíve kisebbek is (pl. Austin (TX), vagy Portland (OR))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.12.31. 18:35:22

@FutureFry: 2005-2017 között tényleg ez volt a helyzet, de azok a nagyvárosok többnyire elérték a kritikus pontot, amikor az ingatlanpiaci árak már megfizethetetlenek és az utóbbi 1-2 évben kezdett csökkenni a fölényük. Érdemes elolvasni az ebben a cikkben hivatkozott kutatásokat is: www.bloomberg.com/opinion/articles/2019-12-05/how-second-tier-cities-can-catch-the-superstars

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.