oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 03. 06:30,  Bezárhatják a határátkelők előtt a tb-kiskaput 248 komment

2019. december 03. 06:30 Határátkelő

Bezárhatják a határátkelők előtt a tb-kiskaput

A külföldön élő magyarok körében meglehetősen elterjedt gyakorlat, hogy a külföldi munkavállalás (és élet) ellenére Magyarországon is fizetik a társadalombiztosítási járulékot és ha úgy adódik, akkor otthon is veszik igénybe a szolgáltatást. Na, ennek jövő nyártól vége lehet, ráadásul nem csak fizetni kell majd, de utólag is behajthatják a pénzt.

Mi az az öt dolog, ami a leginkább hiányzik Magyarországról? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre! 

korhaz_agy_foto_pixabay_com_inspiri_3.jpg

A parlament elé került ugyanis a társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvénytervezet, aminek bizonyos passzusai kifejezetten a határátkelőket érintik.

Az új törvény két társadalmi csoport egészségügyi ellátásán szigorítana: az egyik azoké, akik nem fizetnek rendesen, a másik pedig azok a külföldön dolgozók, akik itthon és abban az országban is igénybe veszik a társadalombiztosítási ellátásokat, ahol dolgoznak.

A notórius nem fizetők

Az első csoport esetében a változás azt jelentheti, hogy háromhavi tartozás (ez jelenleg 22 500 forint) után érvénytelenítenék az adós taj-számát, magyarul az érintett ezután nem juthatna térítésmentesen közfinanszírozott egészségügyi ellátáshoz, támogatott gyógyszerhez.

Nem kevés emberről van szó, a szakértők szerint a változás akár 100 ezer embert is érinthet, most ugyanis ennyien fizetnek egyéni szolgáltatási szerződés keretében havi 7500 forintos járulékot.

Egyszerre két országban fizetni? Na, azt nem!

Ami minket jobban érdekel, az persze a másik csoport, a határátkelőké. Elvileg ugye már most is az a helyzet, hogy egy embernek csak egyetlen országban lehet(ne) biztosítása.

Magyarul ez azt jelenti, hogy aki külföldön vállal munkát, az abban az országban jogosult a társadalombiztosítási ellátásokra, ahol dolgozik, Magyarországon pedig ki kell(ene) jelentkeznie.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ezt sokan meglehetősen sajátosan értelmezik, azaz „bent maradnak” a magyar rendszerben is, fizetve az egyéni szerződés keretében az egészségügyi szolgáltatási díjat.

Így aztán biztosítottak Magyarországon és abban az országban is, ahol dolgoznak (és általában élnek) – írta a Népszava. Lebukni pedig jellemzően az egységes európai informatikai rendszer hiánya miatt nem buknak le.

Ennek elvileg jövő júliustól vége, a tervek szerint akkor életbe lépő társadalombiztosítási törvény ugyanis bezárná ezt a kiskaput.

Utólag is kifizettetik

A javaslat úgy szól, hogy akiről bármikor bebizonyosodik, hogy több országban is fenntartotta a biztosítási jogviszonyát, annak a Magyarországon igénybe vett orvosi ellátás költségeit utólag meg kell térítenie.

Ehhez az E-Alap rendszeréből gyűjtik össze, hogy ki hol, mikor, milyen orvosi, vagy egészségügyi közszolgáltatást vett igénybe, és az adóhatóság adóként behajtja rajta!

Érdemes lesz tehát észnél lenni, pláne, hogy míg mostanáig a piros lámpa voltaképpen csak figyelmeztetés volt arra, hogy tisztázni kell az adóhatóságnál a rendezetlen jogviszonyt, azaz csak az elmaradt járulékot kellett befizetni, addig a jövőben akár visszamenőleg is kifizettethetik az ellátás költségeit.

Persze a változásokkal kapcsolatban sok kérdés még nem tisztázott, de nem árt odafigyelni, nehogy nagyon kellemetlen meglepetés érjen valakit. Mondjuk persze első körben nem kell(ene) megpróbálni ahol lehet, kijátszani a rendszert…

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT AZ INSTAGRAMON IS!!

(Fotó: pixabay.com/inspiri)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3615334932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2019.12.03. 07:45:09

Soha nem figyeltem oda mennyi itt a havi betegbiztosítás, de ez a 7500 forint nekem megmagyarázza, hogy milyen olyan az ellátás amilyen. Ennyi pénzért, igazán nem szabadna sokat várni. Nem is beszélve a nyugdíjasokról. akik gyakorlatilag semmit se fizetnek.

Din Serpahis 2019.12.03. 08:04:20

Hat ahhoz szerintem mar retardaltnak kell lenni, hogy valaki fenntartson egy magyar tbt mikozben mashol biztositva van. En is szoktam otthon orvoshoz jarni, de akkor szimplan elmegyek magandokihoz, sokkal olcsobb mint egesz evben tejelni.

_z_ 2019.12.03. 08:08:31

Tudtommal aki külföldre költözes utan nem fizetett tb-t, de nem is szüntette meg a tb-szamat, ugyan ugy ellatak a magyar egeszsegügyben. Nem tudom, hogy mik az aranyok, de lehet, hogy ez a nagyobb problema, es nem az, aki legalabb fizeti a havi összeget...

csortu 2019.12.03. 08:43:43

@Csodabogár: Ez a 7500 forint az a minimum, amit akkor kell fizetni, ha az embernek rendezetlen a jövedelmi viszonya, az átlag munkavállaló a bruttó fizetésének százalékos arányában fizeti, nem is keveset (19,5%, szociális hozzájárulási adó címszóval). Régebben ezen felül még a munkaadó is fizetett minden munkavállaló után, de amióta nem követem, olyan sok minden változott, hogy lehet, ez már nincs. Szóval közel sem a 7,5 kHUF amit egy ember fizet.

Virago_1000 2019.12.03. 08:43:54

Miert erintene ez a hataratkeloket? Miert jonnenek haza kezelesre? Hiszen a magyar egeszsegugy omladozik es a szolgaltatas csapnivalo nem?

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.03. 09:18:13

@Din Serpahis: Rengeteg oka lehet.
hogy ha mashol biztositva van a beteg, de abban az orszagban nem jo a tb ellatas (pl hosszu a varolista), akkor lehet, hogy inkabb a magyart valasztana.
Kulonosen, ha komolyabb problemaja van.
komolyabb gondoknal, fontos, hogy a beteg pontosan ertse a muteti kockazatokat, amiket egy mas orszagban nem biztos, hogy erti. Pl egy magyar Lengyelorszagben el es egy multinal dolgozik, munkanyelv az angol, egy szot sem beszel lebgyelul. Mit csinaljon a gerinc servevel? Bizzon a lengyel orvosban, amibol egy szot sem ert vagy inkabb menjen haza es etleg csinaltassa meg a magyar privatban?
Elore szolok, fogalmam sincs mikyen a lengyel egeszsegugy, de ez pl valos problema briteknel, akik Lengyelorszagban (vagy akar Indiaban, bar az nem EU) dolgoznak.

Esthajnal57 2019.12.03. 09:18:49

@Csodabogár: A nyugdíjasok egész aktív/munkás életük alatt fizették a TB-t. Amíg az ember fiatal, ritkán van szüksége orovosra, évszámra nem is megy, ha nincs semmi baja. Ahogy múlik az idő, egyre több a baj, itt fáj, ott fáj, elkopik az ember, sajnos. Ne sajnáld az idősektől az orvosi ellátást. Te is leszel egyszer öreg. Ha szerencséd lesz megérni.

Virago_1000 2019.12.03. 09:18:55

@_z_: igy volt, viszont a magyar tb kiszamlaxta a kulfoldinek az osszeget, akkor is, ha surgossegi ellatasrol volt szo.

Esthajnal57 2019.12.03. 09:18:59

@Din Serpahis: Magánrendelésen azért nagyon húzósak az árak. Fogorvosnál, nőgyógyásznál százezreket lehet otthagyni. Az átlag nem tudja megfizetni, hidd el nekem.

Talasz 2019.12.03. 09:19:34

@Virago_1000: Pl. : ...magyar nyugdíjas vagy a szomszédban....

Albu 2019.12.03. 09:28:19

Nekem eleve nem engedtek fizetni. Ő bajuk.

Mégis Mo.-on mentem fogorvoshoz, egy tömés 25 euró — kifizette a WGKK.

dikusz. 2019.12.03. 09:36:53

@Din Serpahis: Milyen magánorvosi ellátás/kezelés olcsóbb itthon, mint az, ha egész évben fizeted a TB-járulékot?

Arthamyr 2019.12.03. 09:38:28

"A külföldön élő magyarok körében meglehetősen elterjedt gyakorlat, hogy a külföldi munkavállalás (és élet) ellenére Magyarországon is fizetik a társadalombiztosítási járulékot és ha úgy adódik, akkor otthon is veszik igénybe a szolgáltatást." - Ez már elég régóta szabálytalan, legalábbis az EU-n belül. Szóval semmi gond nincs azzal, ha a szabályokat betartatják.

"Mondjuk persze első körben nem kell(ene) megpróbálni ahol lehet, kijátszani a rendszert…" - Ahogy írod.

M. Péter 2019.12.03. 09:41:48

@Se vasalo se munka: Erre találták ki a tolmácsot.

Arthamyr 2019.12.03. 09:46:08

@dikusz.: Hány évig? Csak mert azért az emberek többsége nem minden évben vesz igénybe komolyabb szolgáltatásokat.

Pl. a fogorvos is tud olcsóbb lenni vagy a bőrgyógyász, esetleg a pszichiáter, a diagnosztikai vizsgálatok (pl. MRI). Ettől függetlenül a havi 7-8k HUF elhanyagolható, nyilván egy komolyabb eljárás többe kerül, mint ennek több évi fizetése.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.03. 10:01:53

@M. Péter: azert azt te is tudod, hogy nem mindig tudnak biztositani, kulonsen surgossegi esetnel - ne a UK rendszerbol indulj ki.
A tolmacs nem fog folyamatosan a beteg agyanal ulni es tolmacsolni, hogy hozzak mar az agytalat vagy vegyek mar ki az IV-t

Golf2 2019.12.03. 10:05:09

@Esthajnal57: Te is leszel egyszer öreg....80 felett van.

_Luthien_ 2019.12.03. 10:12:02

Én azt nem értem, hogy ha eddig nem tudták kiszűrni, hogy ki az, aki külföldön is biztosítva van, de Magyarországon is fizet, akkor ez most hogyan fog sikerülni? És ki fogja ezt csinálni? Miből veszik egyáltalán észre, hogy valakit ellenőrizni kell?

Lynxxnyl 2019.12.03. 10:37:11

@Din Serpahis: lehet, hogy neked partizezer forintbol megall a maganorvosi latogatasod evente, de masoknak, komolyabb problemakkal nem biztos, söt. Ehhez meg jöhetnek olyan ellatasok, olyan gyogyszerek, amiket az adott orszagban a TB nem, vagy nem annyira tamogat.
Rengeteg esetet lehetne sorolni, amikor megeri. (Es nagyon nem fair havi 7500 Ft-ert igenybe venni.)

Muscari 2019.12.03. 10:43:14

@Din Serpahis: én is magánban járok otthon, fogorvoshoz meg máshoz is, az állami ellátás már 20 éve is szar volt.

@Csodabogár: aki dolgozik, attól többet vonnak, ez csak azokra vonatkozik, akiknek nincs otthon jövedelme.

Arthamyr 2019.12.03. 10:53:59

@Lynxxnyl: "Es nagyon nem fair havi 7500 Ft-ert igenybe venni." - Ha valakinek fair, akkor mindenkinek az. A magyar parlament kb. tetszőlegesen határozhatja meg, hogy ez mennyibe kerüljön és mit fedezzen.

Muscari 2019.12.03. 11:15:51

Azért valamit tisztázni kellene. A magyar törvények úgy szólnak, hogy mindenkinek kell eü járulékot fizetni, aki magyar lakcímmel rendelkezik. Ez alól kivételt képeznek az olyan országokban dolgozók, amelyekkel Magyarországnak kölcsönös erről megállapodása van, ebbe beleértendő az EU is. Ilyen esetekben nem hogy nem kell, hanem nem törvényes.
A cikk abból indul ki, hogy minden határátkelő az EU-ban dolgozik, pedig ez azért nem így van.

Továbbá, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, akkor attól a naptól kezdve az itt (én is a UK-ben élek) dolgozóknak muszáj lesz otthon fizetni, ha van magyar lakcímük.

adg 2019.12.03. 11:20:14

Ebben a posztban tobb ertelmetlenseg van, mint a kanadai Pista tegnapi irasaban. Meg ha ranezesre magyarosabbnak tunik is.

Lynxxnyl 2019.12.03. 11:45:02

@Arthamyr: "Ha valakinek fair, akkor mindenkinek az"
oke, de akkor itt mar a szocialis rendszerrol es a kozos teherviselesrol vitatkozhatunk.
Ha mindenki 7500-at fizetne, legalabb egy gond megoldodna. Senki nem jarna haza kezeltetni magat a kozellatasba.

Hari Seldon 2 2019.12.03. 11:48:25

@Virago_1000:
Így van. Én sem értem ki lehet olyan, hogy van biztosítva olyan helyen ahol van normàlis ellàtàs (vagy minimum olyan) és képes utazni 1000 km-eket.

vándor madár 2019.12.03. 11:56:07

@adg: "Ebben a posztban tobb ertelmetlenseg van, mint a kanadai Pista tegnapi irasaban. Meg ha ranezesre magyarosabbnak tunik is."

Nem tudom, mi volt tegnap, de én nem találtam semmit értelmetlennek. Ami ide van írva, az néhány nappal ezelőtt jelent meg a hírekben.
Az Európai Unió most már eljutott odáig, hogy az úgynevezett jogharmonizáció útjára lép. Eddig csak koordinálás volt. Az EU-s rendeletekben az van, hogy egy migráns munkavállaló kizárólag egy helyen vehet igénybe TB szolgáltatásokat és szociális juttatásokat, jellemzően ott ahol életvitelszerűen él és dolgozik.

Most kezdenek áttérni az online adatcserére és be fog beindul az informatikai rendszer, amely minden országban nyilvántartja a biztosítottakat. Ha pedig valaki több helyen biztosított, azt "kiköpi" a gép. Ennyi.

Magyarországon egyébként a magyar állam saját maga okozta a problémát azzal, hogy most már nem kell kijelentkezni annak, aki elmegy. Mo-n mindent faramuci módon oldanak meg, aztán még ők csodálkoznak, hogy galiba van és az emberek kihasználják a joghézagot. Az is teljesen idióta szabályozás, hogy aki kijelentkezik, attól meg elveszik a személyi igazolványát és nem tud Mo-n semmi ügyet intézni, mert az első, ha valahova beteszi a lábát, hogy "személyi igazolvány és lakcímkártya".

Aki külföldön él és ott pl. a munkaviszonya alapján biztosított, az ott jogosult teljes egészségügyi ellátásra, máshol mindenhol meg csak sürgősségi ellátásra. Aki Mo-n is fizet ez mellett egészségbiztosítást és vesz igénybe eü. ellátást az törvénysértő, mert ilyen konstelláció nem is létezhet, azon kívül jogtalan előnyre tesz szert másokkal szemben.

Ez az alacsony összegű egészségbiztosítás csak azokra vonatkozik, akik nem rendelkeznek semmilyen biztosítási jogviszonnyal és sokan semmilyen jövedelemmel sem, így azoknak még ez az alacsony összeg is sok, ami nem 7500 Ft, hanem minden évben változik, magyarul emelkedik. Ezek között persze nem mindenki nincstelen, de a biztosítási jogviszony a lényeg, nem az anyagi helyzet, legalább is egyenlőre.

Arthamyr 2019.12.03. 11:56:37

@Lynxxnyl: Ez is egy megoldás lenne. És biztos fairebb is, mint ami most van. :)

Arthamyr 2019.12.03. 11:59:32

@vándor madár: "Az is teljesen idióta szabályozás, hogy aki kijelentkezik, attól meg elveszik a személyi igazolványát és nem tud Mo-n semmi ügyet intézni, mert az első, ha valahova beteszi a lábát, hogy "személyi igazolvány és lakcímkártya"." - Az útlevél is jó, 6 éve lejárt a személyim, néha elégedetlenkednek, hogy a személyi jobb lenne, de aztán elfogadják.

vándor madár 2019.12.03. 12:13:53

@Esthajnal57: "A nyugdíjasok egész aktív/munkás életük alatt fizették a TB-t. Amíg az ember fiatal, ritkán van szüksége orovosra, évszámra nem is megy, ha nincs semmi baja."

Az egészségbiztosítás az nem nyugdíjbiztosítás, hogy a jövőre fizeti az ember, hanem a mindenkori jelenre. Ez kemény matematika, nem érzelgősség kérdése.
Van ahol igazságosan van megoldva a helyzet és a fiatalok jóval alacsonyabb összegű egészségbiztosítást fizetnek, mint az idősek, pont azért, mert utóbbiak gyakrabban vagy túl gyakran és sokkal nagyobb költségekkel veszik igénybe az egészségbiztosítási szolgáltatások, de azért általában a munkabér és nyugdíj %-os összegű levonása a jellemző.

"Ne sajnáld az idősektől az orvosi ellátást. Te is leszel egyszer öreg. Ha szerencséd lesz megérni."

Nyilván nem sajnálja tőlük, mivel ő is igénybe veszi, de olyan rendszerben élt évtizedeket, ahol a halálig kell fizetni egészségbiztosítást és általában ez a jellemző Európában, nem pedig az, ami Magyarországon van. Ezzel nem azt mondtam, hogy jaj de jó lesz, ha ott is bevezetik, hanem azt, hogy az a kivétel. Majd ha már nem lesz szükség a nyugdíjas szavazóbázisra, lesznek változások, ezt nyugodtan könyveld el magadnak.

Lynxxnyl 2019.12.03. 12:15:39

@vándor madár: "Az is teljesen idióta szabályozás, hogy aki kijelentkezik, attól meg elveszik a személyi igazolványát"
Ez mar nincsen igy, nem veszik el. A lakcimkartyat baromsagnak talalom en is, de aki kijelentkezik, az kap egy kartyat "kulfoldi cim" felirattal.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.03. 12:27:14

@Lynxxnyl: @vándor madár: ez tenyleg igy van, hogy mar nem veszik el a szemelyit kijelentkezeskor?
Es mi volt regen a racio abban, hogy elvettek a szemelyit? Tudom, hogy ez volt a torveny, de mi volt az ertelme?

SzZoole 2019.12.03. 12:48:13

Sose értettem, hogy aki életvitelszerűen él egy fejlett nyugati országban hosszú évek óta, annak miért kell Mo-ra járni bármilyen orvosi ellátásért.....

Din Serpahis 2019.12.03. 12:57:02

@ZooLeka: Mondon egy peldat. Havi 300 chfet fizetek egeszsegbiztositasra, ehhez 2500 chf onresz jar, olyan mint a casco. Ha elmegyek a hazidokihoz, hogy jaj megfaztam, az helybol 100 chf, ha elkuld egy alap laborra az megint 100 chf, ha szakorvoshoz is, ott befigyel megint par szaz chf. Ki tudnam fizetni, csak epp nem akarom. Evente egyszer a karacsonyi szunetben el szoktam menni otthon egy alap szuresre, na ott 100 chfert meg az ember hatsojat is kinyaljak.

vándor madár 2019.12.03. 13:00:49

@Lynxxnyl: "Ez mar nincsen igy, nem veszik el."

Ennek ma nem néztem utána. De lakcímkártya nélkül a személyi gyakorlatilag nem ér semmit Mo-n, úgyhogy csak kitolnak a jónéppel, ha ez tényleg így van.

@Se vasalo se munka: "Es mi volt regen a racio abban, hogy elvettek a szemelyit?"

Az az értelme, hogy ha elmentél, akkor Mo-n nem létezel és ne tudj semmit igénybe venni. Aki így van, az tartsa karban az útlevelét mert valószínű lesz 1-2 problémája Mo-n, persze az nyilván majd az ügytől is függ.

kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/6/OKMIR00004

Most megnéztem és ezeken az oldalakon mindenhol azt írják, hogy a személyit és a lakcímkártyát le kell adni vagy "bevonják". Remélem lesz valaki, aki az idén intézett ügyet és up to date információja van.

london.mfa.gov.hu/page/kuelfoeldi-letelepedes-bejelentese-adatfelvetel-lakcimvaltozas

magyaroldal.co.uk/kijelentkezes-magyarorszagrol

das.hu/jogi-esetek-es-hirek/k%C3%BClf%C3%B6ldi-leteleped%C3%A9s-hova-kell-bejelenteni/

Lynxxnyl 2019.12.03. 13:01:26

@Se vasalo se munka: az ertelmet nem tudom, nem is ertem miert vettek el korabban. Az csak az allampolgarsagomat igazolja, Magyarorszagon meg kb semmire nem mesz vele lakcimkartya nelkul ugyintezesnel.
En mindenhol azzal igazolom magam az EU-ban. Nincs masik allampolgarsagom, jo hogy nem akarjak elvenni.

Csodabogár 2019.12.03. 13:07:46

@Esthajnal57: :-)))) Én már nem öreg vagyok, hanem vén. Nemigen használom az állami egészségbiztosítót, max. a vérnyomás gyógyeremet iratom fel. Különben megyek maszekban, de szerencsére nemigen kell. Viszont alap állás nálam, hogy semmi sincs ingyen se orvos se utazás, mert azt mások megfizetik. Nem igazságos ingyen kapni valamit, különösen mert az ingyennek nincs becsülete. :-(

dikusz. 2019.12.03. 13:09:35

@Hari Seldon 2:
Ha biztosítva van. És ha nem?

vándor madár 2019.12.03. 13:12:14

@Din Serpahis: "Evente egyszer a karacsonyi szunetben el szoktam menni otthon egy alap szuresre, na ott 100 chfert meg az ember hatsojat is kinyaljak."

Ezt komolyan így is érzed? Már vidéken is 15 ezer körül van egy néhány perces konzultáció egy átlagos szakorvosnál.

Csodabogár 2019.12.03. 13:22:25

@vándor madár: Én is így érzem. Nincs értelme várni meg ácsingózni ilyen-olyan vizsgálatra. Magánban gyorsan megvan és nem kerül 90ezerbe, mint ha fizetné a biztosítást egész évre.
A fogorvos meg pláne. Nincs fogalmad hány menő fogorvosi rendelő van tele valódi angolokkal, mert a rendelő kint hirdet és sokkal olcsóbban megcsinálják igazán magas szinvonalon, amit kell

dikusz. 2019.12.03. 13:27:06

@ZooLeka: Ha van biztosítása, és ha nincs?

Van olyan ismerősöm, akinek az Angliában élő fiát azért műtötték meg itthon, mert a TB-kártyája nem törlődött a rendszerből...

SzZoole 2019.12.03. 13:28:14

@Din Serpahis: én is 300 körül fizetek csak fontban, plusz egyébb biztosítások :-)
De ugye itt más a rendszer.

Saját példát mondva. En a vidéki Angliában elek.
Egy éve elmentem egy health MOT-ra, ahol a sok vizsgálat után megmondták, hogy egy kicsit magas a koleszterin szintem, de a vérnyomásom nagyon magas.

Ram tettek egy mobil vérnyomás mérőt, ami 24 órán keresztül merte a vérnyomásom minden fel órában.
Az átlag 160 és 180 közt volt!
Meg azon héten labor vizsgálat és gyógyszer beállítás. 10 mg ramipirint kellet minden reggel bevennem.

Olvasgattam a neten, hogy hogy lehet a magas vérnyomást gyógyszerek nélkül rendbe tenni.

Úszás, sauna, steamroom...
Így vettem egy gym bérletet és egy éve már, hogy heti 5-6 alkalommal esténként elmegyek.
15 perc sauna után 15 perc úszás, azután 15 perc steamroom és 15 perc úszás.

A vérnyomásom 140 alatt van úgy, hogy a gyógyszert egyatalan nem szedem.

Megfázásért nem járok orvoshoz.

A feleségem példája.
Tegnap műtöttek, carpal tunnel.
Elment a GP-hez, onnan szakorvos a kórházba, ahonnan végül egy magán kórházban műtöttek meg tegnap (£3600/nap).
Mindezt a biztosító rendezte.

Szóval, mi a fenének járjak én Mo-ra orvoshoz?

London2009 2019.12.03. 13:30:22

Sosem ertettem, hogy a gyakorlatban mikent valosithato meg az orvoshoz "haza" jarkalas. Ha beteg valaki, vagy faj a foga, akkor repulore ul gyorsan es kezelteti magat tobb ezer km-re az otthonatol? Hogy lehet egyaltalan betegen utazgatni? Vagy megmutteti a terdet es hol labadozik? A repteren? Hogyan jar utogondozasra? Tenyleg erdekelne, hogy ezt mikent csinaljak, azok akik szerint ez egy jo megoldas. Persze olyanrol is hallottam, aki hazament szulni. No ezt vegkepp nem ertem, hogy csinaltak, illetve, hogy ez miert volt jo.

Lynxxnyl 2019.12.03. 13:31:23

@vándor madár: bevonják a régi lakcímkártyát, de újat kaphat helyette.
parizs.mfa.gov.hu/page/kuelfoeldi-letelepedes-es-nyilvantartas
"Egy új, lakcímet igazoló hatósági igazolvány (röviden: lakcímkártya) kerül kiállításra, melyen az állandó magyarországi lakcím helyett már a „külföldi cím” elnevezés szerepel."

csortu 2019.12.03. 13:31:23

Szerintem nagyon sokan egyszerűen nem tudják, hogy legalábbis annak, aki az EUban él, nem kell magyar TB kártya ahhoz, hogy egy magyarországi utazáson ellássák. Sokan példálóznak azzal, hogy a nyugaton dolgozók hazajárnak fogorvoshoz, biztos van ilyen is, de én jópár embertől hallottam itt, hogy azért "tartják meg" a magyar TB kártyát, mert vagy csak ideiglenesen jöttek ki, és nem akarnak kijelentkezni meg bejelentkezni; vagy pedig nem tudják, hogy egy utazás során a sürgősségi ellátást megkapják az EUs biztosítási kártyával is, pl ha belázasodik a gyerek a nyaraláskor.
Megjegyzem, tapasztalatom szerint ezt időnként a magyar ellátásban sem tudják, így valamennyire jogos ez a félelmük. Nem egy sztori van az ismerősi körben, ahol a lázas gyereket csak pénzért voltak hajlandóak ellátni, mert az EUs kártya számát "nem lehetett beadni a gépnek a TB kártya helyett". Szerencsére egyre ritkábbak az ilyen esetek, végülis már 15 éve EU tag Magyarország...
(Olyan gyakorlatról is tudok, hogy az orvosnál az EUs kártya helyett egy hasonló korú magyar gyerek TB számát rakták be a rendszerbe, szóval messze nem csak a külföldön dolgozók szeretnek trükközni a rendszerrel. Arról fogalmam sincs, hogy ez miért jobb az orvonak az EUs kártyaszám megadása helyett...)

SzZoole 2019.12.03. 13:32:13

@dikusz.: ha életvitel szeruen itt el, kell, hogy legyen biztosítása.

Én/mi 2010-ben töröltettuk magunkat a rendszerből, gyakortilag hajléktalan vagyok Mo-on, teccikérteni :-))

London2009 2019.12.03. 13:33:47

@ZooLeka: ha nem tudnad, itt csupa sarlatan orvos van. Az igazi szakemberek Magyarorszagon vannak. Ezert kell "hazajarni".

arncht 2019.12.03. 13:35:56

Nah vegre, amikor 2012ben szabalyosan probaltam mindent csinalni, sokan helikopternel neztek.

SzZoole 2019.12.03. 13:38:02

@London2009: ott a pont :-)

Talán lehet azért, mert nem megfelelő a nyelvtudása, vagy egyszerűen csak a tudatlansagabol fakad......

So many halfwit living in this country :-))

dikusz. 2019.12.03. 13:38:26

@Din Serpahis: Bizonyára így van, ha írod.
De azért azon nem kell meglepődni, ha vannak, akik nehezen tudják elképzelni. Kíváncsiságból -amit bárki meg tud tenni- rákattintottam egy magánrendelő árlistájára. Ott az alap szűrés 69.000 Ft. Amibe szerintem az első konzultáció díja nincs is benne,
A 100 chf-ért kis túlzással csak a nevedet írják fel nem kevés helyen.

vándor madár 2019.12.03. 13:38:47

@dikusz.: "Ha biztosítva van. És ha nem?"

Az EU jogszabály meghatározza, hol kell biztosítva legyél.

Ez az intézkedés, amiről a cikk szól, azokra érvényes, akik két helyen vannak biztosítva és két helyen vettek igénybe egyidőben egészségügyi ellátást, miközben nem járt volna nekik.

Ha életvitelszerűen külföldön élsz, akkor is ott kellene legyél biztosítva, ha ott nincs biztosítási jogviszonyod. Az viszont ott drága, nem ilyen csekély összeg, mint Mo-n. Azt el tudom képzelni, hogy az ilyenek megússzák Mo-n, ha külföldön nem vettek igénybe ellátást.

Ha valaki normál egészségügyi ellátást is igénybe vett Mo-n, tehát nem csak sürgősségit, miközben az nem járt volna neki, akkor annak a magyar Egészségbiztosító kiszámlázza a tényleges költségeket, legalább is én ezt olvastam.

ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=849&langId=hu

"Önre egyszerre csak egy ország jogszabályai vonatkoznak, így Önnek egyetlen országban kell csak járulékokat fizetnie. Azt, hogy Önre melyik ország jogszabályai vonatkoznak, a társadalombiztosítási intézmények határozzák meg. Ön ezt nem döntheti el."

Rendelet: eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CONSLEG:2004R0883:20100501:hu:PDF

arncht 2019.12.03. 13:39:20

@csortu: amikor a fiam beverte a fejet, a balesetin gyk nem tudtak az osztrak kartya szamat beutni, mert asszem 9 szamjegy volt a 8 helyett :) aztan eroskodtek, hogy mi az, hogy nincs magyar tb kartyank, nem igazan fogtak fel, hogy ez a kartyank ezt kell szeretni.

dikusz. 2019.12.03. 13:44:34

@ZooLeka: Van biztosítása kint is, lakása meg itthon...
De az itthoni rendszerből állítólag a TB nem jelentette ki, ők meg nem szorgalmazták. Na itt váltott lilára a búrám, gondolom lehet tudni miért...
Nagyon súlyos balesetet szenvedett a család a kisbuszukkal itthon, a 6 gyerekből a legnagyobb nem sokon múlott, hogy túlélte. Apuka nem sérült meg súlyosan, amikor kint akarta műttetni a térdét, ott állítólag azt mondták neki, hogy műtét nincs, szedjen Paracetamolt.

London2009 2019.12.03. 13:45:46

@ZooLeka: a nyelvtudast efogadom. Bar en most eleg sokat jarkaltam a korhazba es volt, hogy kezzel labbal mutogattak a betegnek, hogy megertse mit kell tenni. Illetve van lehetoseg tolmacs hasznalatara. De en azt a reszet nem ertem, hogy beteg vagyok, faj valamim es akkor repulore ugrok? Nem ertem egyszeruen, hogy a gyakorlatban ez, hogy megvalosithato. A fogorvos meg oke, mert elvileg fel evente eleg menni, ha valaki rendszeresen jar. De mondjuk ha hirtelen letorik a foga es baromira faj, akkor is hazarepul? Nem egyszerubb itt elmenni? Akkor viszont nem jobb egy olyan orvoshoz elmenni, akihez mar evek ota jar? Tehat nem megis csak az lenne a jobb, ha a fogorvos helyben van? Nem ertem en ezt...
Tolem is tobben megkerdeztek, hogy na es hol fogok szulni, otthon? Csak neztem, hogy jah, nyilvan. Majd a ferjem nelkul, az otthonomtol tavol, utana a repteren labadozva vagy, hogy? A gyereket meg majd kezben hazahozva vagy vigyem az osszes pereputtyat is? Tenyleg erdekelne, hogy ezt a gyakorlatban hogyan csinaljak.

London2009 2019.12.03. 13:47:49

@dikusz.: nehezen hiszem ezeket. Ez a mindenre paracetamol egy ilyen varosi legenda. Nekem egyszer nem mondtak, hogy ha valami gondom volt, hogy szedjek paracetamolt. Aposom terdet haromszor mutottek, csipojet ketszer. Egyszeruen nem hiszem, hogy ahol a mutet indokolt, nem csinaljak meg.

dikusz. 2019.12.03. 13:47:56

@vándor madár: "Az viszont ott drága, nem ilyen csekély összeg, mint Mo-n. Azt el tudom képzelni, hogy az ilyenek megússzák Mo-n, ha külföldön nem vettek igénybe ellátást."

Erre gondoltam én is, meg arra, amikor kint nincsenek bejelentve.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.03. 13:49:09

@csortu: az otthoni orvos baratok azt mi drak, hogy bonyolult a rendszer, ha pl egy finn biztositottat latnak el Magyarorszagon es utana a Janos korhaz szaladgaljon a finn biztositohoz behajtani a vakbelmutet arat

SzZoole 2019.12.03. 13:49:40

@dikusz.: elhiszem, én mindent elhiszek

vándor madár 2019.12.03. 13:52:25

@Csodabogár: "A fogorvos meg pláne. Nincs fogalmad hány menő fogorvosi rendelő van tele valódi angolokkal, mert a rendelő kint hirdet és sokkal olcsóbban megcsinálják igazán magas szinvonalon, amit kell"

De van fogalmam, már engem is be akartak többször szervezni, hogy toborozzak külföldön pácienseket és én is szoktam látni a hirdetéseket. Az én fogorvosom weboldalán is olvastam már, hogy hány külföldi országból kezeltek már pácienseket. Sok! Még szállodát is üzemeltetnek nekik, mert több napig ott vannak .
Csak mosolyogtam, mikor Esthajnal57 csak több százezres fogorvosi számláról írt. Van az több milliós is.

SzZoole 2019.12.03. 13:52:35

@London2009: most miért montad el neki, hogy az egy urban legend, teljesen megrikatod a hitében :-)))

SzZoole 2019.12.03. 13:54:34

@London2009: szerintem egy véleményen vagyunk :-)

Tényleg lebabáztál, vagy csak szivatod a jonepet :-)))

Golf2 2019.12.03. 14:01:36

@ZooLeka: Így könnyű hogy szabadok az estéid,a gyerekekkel ki foglalkozik?

Lynxxnyl 2019.12.03. 14:02:31

@arncht: engem magyar maganrendelesen is rendszeresen farasztanak a TAJ-szammal. Akkor is, ha semmi tamogatas nincs senkinek, ott a rubrika, bele akarnak irni valamit. Volt, hogy mondtak, hogy ha volt regen TAJ-szamom, azt adjam meg, csak hadd irjanak be valamit... De valahogy egy kulon kerdeskor mindig van ezzel kapcsolatban.

dikusz. 2019.12.03. 14:04:10

@ZooLeka: Életvitelszerűen él kint. Ha nem lenne ez a dolog ennyire necces, rá is kérdeznék, de kilőgna a lóláb.
Valami miatt nem törölte a rendszer a számát (tavalyelőtt mondta), ők meg nem jártak utána, gondolom nem tartották fontosnak.
A többit meg teccemérteni.:)))

A kint élő másik ismerősömnek meg hiába van itthon is lakása, a lakás tartózkodási helyként szerepel, tényleg nem lehet itteni TAJ-kártyája.

adg 2019.12.03. 14:05:22

@vándor madár: hat biztos nem igy jelent meg a hirekben, remelem legalabbis.
Pl itt a bevezetes: “ ... a külföldi munkavállalás (és élet) ellenére Magyarországon is fizetik a társadalombiztosítási járulékot és ha úgy adódik, akkor otthon is veszik igénybe a szolgáltatást. Na, ennek jövő nyártól vége lehet, ráadásul nem csak fizetni kell majd, de utólag is behajthatják a pénzt.”
Vagyis, sokan _fizetnek_ kulfoldrol, de ennek vege, jovore _fizetniuk_ kell. Sot, behajtjak azoktol, akik ugye fizetnek.
Hat ez ugye teljesen ertelmetlen, ha amugy nem tudod, mirol szol. Aztan olvasod tovabb, es kiderul, hogy miert kell majd fizetni. De a bevezetobol nem.

Aztan az a resz, hogy aki harom honapnal tovabb nem fizet, azt letiltjak. Eddig oke. Na de: ez akar 100.000 enbertis erinthet, mert ennyien fizetik maguk a biztositast. Mi?? Nem a nemfizetoket tiltjak le? De. Vagy akkor aki maganak fizet, az potencialis nemfizeto? Nem inkabb az tartozna ide, hogy jelenleg mennyinek van legalabb 3 honapnyi tartozasa?

Pl. aki 180 felett megy lakott teruleten, attol elveszik a jogositvanyt. Es ez 4millio enbert erinthet Magyarorszagon, mert ennyinek van jogositvanya. (??) nyilvan fals, es nem a legbolkapott szamok miatt.

Tegnap egy kanadai poszt volt, a szerzo 50 eve el ott, es kritika erte a fogalmazasanak magyarossagat. De a szoveg ettol ertheto maradt teljesen.

Arthamyr 2019.12.03. 14:07:28

@London2009: Nyilván nem az ad-hoc bekövetkező, sürgős problémákra jó ez, hanem olyan dolgokra, amik halaszthatóak és/vagy ütemezhetőek, és emellett olcsóbb az ellátásuk Magyarországon. Pl. fogorvos, általános vizsgálatok, bőrgyógyász, nem kritikus sportsérülések kezelése (pl. foci közben megsérül a lábam, tudok járni és nem akadályoz a mindennapi életben, de focizni nem, és előbb-utóbb meg kell műttetni, ha megint szeretnék focizni).

adg 2019.12.03. 14:08:24

Szerintem nekunk van szemelyink, tavaly hosszabbitottuk is valamelyik gyerekét. A lakcimkartyat hereltek ki, de az is van, kuldoldi cim lakcimmel.

Golf2 2019.12.03. 14:09:47

@vándor madár: hány menő fogorvosi rendelő van tele valódi angolokkal, mert a rendelő kint hirdet...Sajnos. Az árakat is hozzájuk igazítják,a magyarral csak a baj van,sokallja,meg számlát is kér néha,nehogy má adózzak is havi 1-5 millából.

SzZoole 2019.12.03. 14:11:10

@Golf2: melyik gyerekkel te?
A lányom 23 a fiam 21 lesz

dikusz. 2019.12.03. 14:13:50

@London2009: A fogorvosi témához. Ha "csak" letörik a fog, vagy egy fogat sürgősen ki kell húzni, nyilván nem jön haza. De amikor egy komplett nagyjavítást kell csináltatni, az mindjárt más.
Fölül protkó, alul ki-be toligálható fogsor 1 millió fölött van. Ugyanez Angliában a sokszorosa. Nem gondolom, ismerős csináltatta meg itthon.

SzZoole 2019.12.03. 14:14:06

@dikusz.: mondtam, én mindent elhiszek, meg azt is, hogy a zöld fű, a kék ég a nedves meg víz :-)))

London2009 2019.12.03. 14:19:24

@dikusz.: ezt sem ertem igazan. Anyukam tavaly csinaltatta a fogat. Hetekig tartott az egesz procedura es baromi sok fajdalommal jart. Ezt Angliabol hogyan csinalja valaki? Amikor hat hetig kell jarni minden heten, akkor annyiszor repul oda-vissza? Addig szallodaban lakik? Masfel millio volt a beultetes es 300k volt a felso fogsor, ami kevesbe volt problemas, ehhez meg jottek rontgenek stb. Ugyhogy osszesen kb. 2 millio forintba kerult. Ehhez akkor adj meg repjegyeket. szallodakoltseget, etkezest. Biztos, hogy annyira megeri? Nem beszelve arrol, hogy szerintem oltari nagy kenyelmetlenseggel jar borondbol elni es egy szallodai szobaban egyedul labadozni amikor a leginkabb sebezheto vagy.

London2009 2019.12.03. 14:20:54

@ZooLeka: hehe. Hulyited itt a nepet Petofi!

London2009 2019.12.03. 14:22:19

@Golf2: milyen az a valodi angol? Ez erdekelne. Van nem valodi is?

dikusz. 2019.12.03. 14:23:36

@London2009: Nem gondolom én sem, hogy a Paracetamol a csodaszer mindenre, de tényleg ezt mondta. A térde lehet nem volt olyan súlyos eset, ők meg sunyin kihasználták az itthoni ingyen-műtétet.
Maga az eset egyébként rendesen kiakasztott, mert kint él, jól keres, de nem mondja vissza a TAJ-számot, ez nálam a nagyonharagszomrá-kategóriába tartozik.
Az

csortu 2019.12.03. 14:26:41

@Se vasalo se munka: Én értem, hogy bonyolult, de nem igazán érdekel, az a dolguk, hogy futkossanak a finn biztosítóhoz, nekem meg hogy legyen EUs kártyám. Érzésre ebben a sztoriban bizony a magyar ellátók a ludasak, akik kukacoskodnak, amikor szabályosan próbálunk eljárni (lásd elhajtanak, ha az EUs kártyát adjuk TB kártya helyett), de külföldről toboroznak fizető pacienst.

Ezért a saját konklúzióm: soha nem megyek Magyarországon orvoshoz, fogorvoshoz se, lehetőleg sürgősségire se. A hátam közepére kívánom az otthoni "van egy jó x-orvos ismerősöm, a rendelésére bemehetsz, hivatkozz rám" rendszert. Amíg otthon laktunk, volt pár érdekes élményem az ismerős ismerőse orvosokkal, nagyon utáltam az egész rendszert. Nem azért költöztem ki az urambátyám országból, hogy visszajárjak urambátyámozni.

dikusz. 2019.12.03. 14:28:11

@ZooLeka: Sarokkő legyen a szomszédom egy kutyapanzióban, ha nem hiszem el, hogy ártatlan vagy, mint egy ma született bárány.:)))

Nem vagyok azért olyan érzékeny, hogy ríjak, ha nem hiszik el amit mondok.:D

dikusz. 2019.12.03. 14:30:29

@ZooLeka: Ha a gyerekekkel nem, akkor a kutyával!

London2009 2019.12.03. 14:35:02

@Arthamyr: nem tudom. A komoly fogorvosi beavatkozas hetekig tart. Ha valaki dolgozik, ezt nem tudja vallalni. A kis check up meg 100 font. Azt gondolom el lehet otthon is vegeztetni, de akkor mar megis csak jobb itt helyben kialakittatni egy fogorvossal valo kapcsolatot. A terdmutet oke, az lehet, hogy megvan par het alatt, nem ertek hozza. Viszont kerdezem, hogy es a labadozas hol fog tortenni?
Masreszt miert fizetne erte az ember Mo-n, ha itt is megcsinaljak?
Kulonben egy Magyarorszagon elo baratnom pont megserult sport kozben. Kenytelen volt magankorhazban megmuttetni magat, miutan fel evet kellett volna varnia a mutetre. Igy potom felmillio forintba kerult ez a terdficam.

London2009 2019.12.03. 14:37:27

@dikusz.: szerintem is felhaborito. Arra irtam ezt a varosi legendat, hogy ezerszer hallottam, hogy itt Angliaban annyit csinal a GP, hogy kozli, hogy szedj paracetamolt. Egyszer nem fordult elo velem, mindig ellatott a GP vagy eliranyitott szakorvoshoz.

dikusz. 2019.12.03. 14:39:41

@London2009: Az ismerősnek van Budapesten lakása, 6-8 hétig van itthon egy évben kétszer. A két időpont között nyáron másfél hónap van. Abban az évben úgy alakította, hogy egy hónap múlva jött vissza, addig kapott ideiglenes protit.

Talán hallottál a fogturizmustól. Nem kellett nagyon keresgetni, ha megengeded, be is tennék ide egy linket erről, érdemes elolvasni.
www.fogaszat.org/cikkek/novekvo_fogturizmus_hazankban.html

dikusz. 2019.12.03. 14:41:47

@London2009: Lehet, hogy annak ajánlják, aki csak csekély bajjal megy orvoshoz. Itt nálunk a csodaszer az Algopyrin.

London2009 2019.12.03. 14:42:02

@dikusz.: hallottam persze. Nyugdijasoknak lehet, hogy jo uzlet, de egy aktiv dolgozo ezt nem tudja vallalni. E mellett en szeretem helyben elintezni a dolgokat. Ha meglazul a fogsor vagy gond van vele, menjek erte Mo-ra. Mondjuk aki gyakran jar, annak lehet, hogy megeri de en egy evben egyszer vagy max. ketszer megyek.

SzZoole 2019.12.03. 14:44:43

@dikusz.: ma született hátrány lesz az és nem bárány :-)))

SzZoole 2019.12.03. 14:47:33

@dikusz.: te, nem fogod elhinni, de amikor 5 órakor hazajövök, a kutya már meg van sétáltatva és vacsora vár az asztalon :-)))
Nem vicc

dikusz. 2019.12.03. 14:51:10

@csortu: "Olyan gyakorlatról is tudok, hogy az orvosnál az EUs kártya helyett egy hasonló korú magyar gyerek TB számát rakták be a rendszerbe, szóval messze nem csak a külföldön dolgozók szeretnek trükközni a rendszerrel"

Ezt azért csinálja az orvos, amikor vagy nincs EUs kártyája a betegnek, vagy olyan panasszal megy a rendelőbe, ami nem tartozik a sürgősségi ellátás keretébe. És azért trükközik a rendszerrel, hogy ne kelljen elküldeni a beteget. Nem az orvos ebben a hibás.

A fogorvosnál nemigen kell urambátyámozni, nem azért jár ide, aki jár, hanem azért, mert jóval kevesebbet kell fizetni. Egyszerűen bemegy a rendelőbe, megbeszél egy időpontot (a 0-24 órásba még azt sem), és beül a fogorvosi székbe.

Golf2 2019.12.03. 14:54:11

@ZooLeka: Jó neked már túl vagy a nehezén aszittem kissebbek.

dikusz. 2019.12.03. 14:54:15

@ZooLeka: Ezt meg pláne elhiszem, sőt biztos vagyok benne.(ez nem vicc)
De azért az jó, hogy nem fordítva vagyon.(ez vicc) :)))

dikusz. 2019.12.03. 14:55:27

@London2009: Mert nincs meglazulva a fogad, fogsorod meg nincs:)))

Golf2 2019.12.03. 14:55:44

@London2009: A valódit nem én írtam csak idéztem

Lynxxnyl 2019.12.03. 14:59:58

@London2009: ezt szerintem azok hasznaljak ki, akik amugy is gyakran jarnak Mo.-ra, vagy pedig egy olyan beavatkozas, ahol tenyleg vagy sokat sporolnak, vagy sokkal jobbnak tartjak a magyar ellatast/orvost, ezert raszannak akar 2 het szabadsagot.

dedoca eder 2019.12.03. 15:00:59

csak azért mert sokan megkérdőjelezik azoknak az értelmi állapotát akik fenntartották az otthon tb-t. sok éve vagyok külföldön, de mivel elég sok gyógyszert szedek, meg kellett találni a külföldi megfelelőit, és nem, nem mindig egyszerű átállni. mire minden gyógyszerem lecseréltem (egyenként, hogy ha valami elromlik tudjam mi okozza), az bizony több, mint egy év volt. volt olyan gyógyszer amit háromszor kellett cserélni, mire bevált a külföldi verzió. utána én is megszűntettem az otthon tb-t és azidő alatt sem vettem igénybe soha semmi más 'szolgáltatást'. nekem megérte a havi x összeg, hogy tudjam, ha gáz van, mindig tudok bevált gyógyszert szerezni, ami nélkül mondjuk meghalnék.
tehát nem árt előbb kérdezni mielőtt ítélkezünk...

dedoca eder 2019.12.03. 15:00:59

@London2009: mondjuk mert otthon van az anyukája, nővére aki segít neki a szülés után egy hónapig? mit nehéz ebben elképzelni. a legtöbben külföldön tök egyedül vannak (a férjet nem számítom bele abba aki szülni fog, mert jellemzően nem az apa tudja, hogy mit kell tenni szülés után).
elégg kockában látod te a világot, ha l sem tudod képzelni, hogy másoknak más fontos, mint neked...

Pyrrhus 2019.12.03. 15:00:59

@Csodabogár:
A nyugdíjas nettó nyugdíjat kap, tehát minden olyan állami elvonással csökkentett összeget, mint az aktívak kézhez kapott munkabérként.
A nyugdíj megállapításakor egyszer s mindenkorra levonták, csökkentették az egészségügyi járulékkal (is) a kifizetendő nyugdíj összegét.

Akik semmit se fizetnek azok a közpénzből élők. Az az egymillió, aki a bérét a közös kasszából kapja. Amit látszólag levonnak tőlük, az is a közös kasszából kerül át a TB, nyugdíj, SZJA, stb. alapokba.

S ott a rengeteg segélyes, minimálbéres, lógós, munkakerülő, sorozatszülő, börtöntöltelék. Milliókra tehető a számuk. Utánuk szinte semmi nem kerül be az alapokba.

Golf2 2019.12.03. 15:01:43

@ZooLeka: vacsora vár...aztán meg begyullad a keze az asszonynak a sok melótól.Vagy nem azt jelenti a carpal tunnel?

dikusz. 2019.12.03. 15:12:00

@Csodabogár: " :-)))) Én már nem öreg vagyok, hanem vén" :

Nem is te lettél volna, ha ezt nem írod. :)))))

vándor madár 2019.12.03. 15:22:56

@adg: "hat biztos nem igy jelent meg a hirekben, remelem legalabbis."

Ok. Akkor helyesbítek arra, hogy én így is értettem, mert tudom, miről írtak, még ha nem is mindent helyesen.

Itt a cikk: nepszava.hu/3058529_szigoritanak-a-tb-szabalyokat-aki-nem-fizeti-rendesen-az-egeszsegugyi-szolgaltatasi-jarulekat-elvesziti-a-teritesmentes-orvosi-ellatasat

London2009 2019.12.03. 15:27:09

@dedoca eder: nekem anyukam jott ki par hetre, ami szerintem szazszor logikusabb, mint, hogy en hagyjam itt az otthonom. Lehet, hogy az apa nem tudja mit kell tenni, de en mondjuk ra vagytam es vele szerettem volna lenni, nem massal.
Mi az, hogy a legtobben kulfoldon egyedul vannak? Ezt miert gondolod? Eleg rossz lehet akkor a tobbsegnek...

Etniez 2019.12.03. 15:27:49

És mi lesz az ukrán újmagyarokkal?

Etniez 2019.12.03. 15:27:49

@Lynxxnyl: Ja, aztán ha akarsz felvenni mondjuk lakáshitelt magyarországi ingatlanra, akkor az angol bank nem fog adni, mert külföldön van az ingatlan, a magyar bank meg nem fog hitelt adni, mert külföldi a lakcímed.

Sok problémám volt ebből, kénytelen voltam okosban megoldani.

Etniez 2019.12.03. 15:31:41

@csortu: "Sokan példálóznak azzal, hogy a nyugaton dolgozók hazajárnak fogorvoshoz"

Ez természetes, de nem csak mi, van fogturizmus.
De nem államiba járunk, hanem magánba, tavaly 140.000-et fizettem, ami soknak hangzik, de ha összevetjük az 1150 Fonttal, akkor már nem annyira.

Nincs ezzel semmi baj, ha otthon vagyok és kell valami, elmegyek magánba, nem drága és jobb, mint az állami.

vándor madár 2019.12.03. 15:37:42

@Golf2: "Az árakat is hozzájuk igazítják,a magyarral csak a baj van,sokallja,meg számlát is kér néha,nehogy má adózzak is havi 1-5 millából."

A minőségi anyagoknak egy ára van, mert azt szinte mindet külföldről szerzik be. Mo-n jellemzően a munkadíj olcsóbb. Külföldi illetőségűek kapnak számlát, mert kint az egészségügyi költségeket le lehet vonni az adó alapból meg ha nem, akkor is.
Lehet, hogy meglepő, de én a méregdrága fogorvosnál leginkább magyar páciensekkel szoktam találkozni. Lehet, hogy az a rengeteg külföldi nyáron van ott, én akkor nem járok, meg egyébként sem sűrűn, hála az égnek.
Vannak olcsó fogorvosok is, mert a lakosság túlnyomó többsége azért nem ilyenekhez jár, de azért nagyon sokan vannak olyanok is, akik még ezeket sem tudják sajnos megfizetni.

sörm 2019.12.03. 15:41:01

En teljesen ertem. Sajnos en amolyan gyava szabalykoveto vagyok ezert nem fizetem a magyar biztositast. Amikor kellett valami privatba mentem. De inkabb a privat magyar sok utazassal, kinlodassal, maceraval, mint a sved.

En is a sok macera meg lehetseges komplikaciok miatt egy szemmutetet itt csinaltattam meg. Epp ma egy eve. Elöször elszarta az orvos. Ujra felnyitotta, akkor is sikerult elszurni, csak maskent. Most arrol beszelunk hogy szikevel felnyitja a szemet... Harmadjara mar nem lehetett korrigalni, tul kockazatos volt. Most meg egyutt elek vele.

Ez egy sztori, de sajnos tudnam folytatni. Egyelore ezerszer inkabb biznam az egeszsegem a magyar egeszsegugyre, mint a svedre. Ja, a körulmenyek szornyuek, nyilvan ott a svedek toronymagasan vezetnek. De legalabb kapok ellatast. A szakemberek tudasaban van hatalmas kulönbseg, orvos, növer. A gyogyszereszekkel eddig jo tapasztalatom van itt. Aztan az is lehet hogy csak nekem vannak rossz tapasztalataim, pechem volt minden alkalommal.

vándor madár 2019.12.03. 15:57:24

@London2009: "Anyukam tavaly csinaltatta a fogat. Hetekig tartott az egesz procedura es baromi sok fajdalommal jart. Ezt Angliabol hogyan csinalja valaki? Amikor hat hetig kell jarni minden heten, akkor annyiszor repul oda-vissza? Addig szallodaban lakik?"

Akik erre specializálódtak, azok tudják, hogyan kell csinálni. Nem jár senki 6 hétig zsinórban hozzájuk, hanem max. néhányszor pár napig. Én pl. összesen 2x voltam; először egész nap, másodszor elenyésző. Persze aki pl. foghúzásért is külföldre megy, az úgy járt. Egyébként meg van ideiglenes korona is, nem kell csupaszon hagyni hónapokig a fájós fogakat. A 2 milla meg még mindig eltörpül a 20 ezer frank vagy euró mellett.

"nekem anyukam jott ki par hetre, ami szerintem szazszor logikusabb, mint, hogy en hagyjam itt az otthonom."

Nem bántásból, de talán azért, mert neked ott otthonod van ottani férjjel, másnak meg albérlete nem ottani hozzátartozókkal és akinek az anyukája nem nyugdíjas és dolgoznia kell Mo-n, az nem tud kimenni hetekre, legfeljebb néhány napra, feltéve, ha van rávaló.

DFK 2019.12.03. 16:07:24

@London2009: Hát a külföldi betegnek 5 nap alatt lezavarják az egészet.

DFK 2019.12.03. 16:07:24

@vándor madár: A fogorvos a hatalmas nyereség miatt drága. Egy kivehető fogsoron állkapcsonként 60000-70000 Ft-t keres.

Macropus Rufus 2019.12.03. 16:07:40

@Csodabogár: 2012. január 1-jétől a társadalombiztosítási járulék megszűnt. Szociális hozzájárulásnak hívják. És 17.1%-al szál be a bérből levont adóba. A 7600Ft teljesen más dolog.

Macropus Rufus 2019.12.03. 16:07:40

Elnézést: 2019 július 1-től 17.1%

négyzet 2019.12.03. 16:12:31

@sörm: Az én tapasztalatom is ilyen. Nagyon sok a frissen végzett orvos, a tapasztaltak szerintem itt is a magánrendelőkben találhatók meg, Svédországban is feljövőben van a privát eü... Legalábbis én így látom.
De nem csak ez van, hanem sz.rnak a betegre. Azt és annyit látnak el, ami épp van és belefér az idejükbe. Például két fogat érintő kezelésnél mivel sokáig tartott, csak félig csinálták meg, a következő időpontra hónapokat várni... mire befejezik, és persze ennek maradandó következménye van. Sokszor kellene a nagyobb képet megismerni a diagnózishoz, de vagy tudásuk vagy kedvük nincsen, nem tudom. A gyerekorvoslástól a hajam égnek áll, mert olyan nincs is. Örülök, hogy a gyerek első három éve megvolt Magyarországon és nagyon jó gyerekorvosunk volt ott, és amúgy is kikupálódtunk betegségekből ez idő alatt, megvoltak az oltások stb. A gyereknek eddig két vérvétele volt. Egyik Magyarországon - észre sem vette, hogy megszúrták, profi figyelemelterelés, pozitív megerősítés, fantasztikus rutin. Svédországban két nurse is próbálkozott, szétszúrták az összes vénáját, remegő kézzel, pánikolva... a gyereknek trauma. És persze bocsánatot sem kértek.

Magyarországon is voltak rossz élményeink egyébként, és a körülmények nagyon rosszak ott. Valószínűleg a rutinunk megvolt hozzá, hogyan kerüljük el ezeket, és találjuk meg az utunkat a rendszerben.

Platonica 2019.12.03. 16:13:53

@London2009: Kuldjel!:-))

Nem annyira bonyolult a fogorvososdi. En is hazajarok, meg egyik itteni bnom is. Mivel amugy is megyunk evente tobbszor Mo-ra, mindig ugy igazitjuk, hogy egybeessen. Es valoban tele van a rendelo kf-ekkel, magyarral alig-alig talalkozni, vagy csak olyannal, mint mi.

négyzet 2019.12.03. 16:16:56

Nem könnyű megszabadulni külföldön élőként a havi 7500 fizetésétől... Történt, hogy kiköltözés előtt egy ideig fizettem. Aztán lett itt munkám, biztosított lettem, és bejelentettem. Érvénytelenítették is a TAJ-számomat az OEP utódnál. Hanem a NAV továbbra is követelte rajtam, hogy fizessen a 7500 Ft-ot. A TAJ-szám érvénytelenítéséhez nem kellett semmi extra, a NAV-nak meg kellett még egy svéd biztosító által kiállított igazolás is... Kb. fél év volt, mire az egészet lemeccseltem. A hivatalok nem tudnak semmit egymásról, úgy tűnik. És nem tudták felfogni, hogy már érvénytelen a TAJ-om, akkor mire fizessek?

Nemrég küldtek egy fenyegetőlevelet, hogy tartozásom van, 3250Ft... Hosszas oldalak paragrafusokkal, amúgy a lényeg (érintett időszak) nincs benne a levélben. Azért örülök, hogy munkát adott a kis ügyem valakinek, és 2000Ft-os tértivevénnyel elküldték emiatt a levelet. Gondolom ekkora elánnal törődnek a nagyban utazókkal is...

négyzet 2019.12.03. 16:23:39

Lehet, hogy haza fogok járni fogorvoshoz, de az úgyis magán lesz. A régi jó dokim. Én kifizetném itt is az árát, és nem rohangálnék Magyarországra, de az egész évem ráment a baromkodásra, amit az itteni fogászatokon műveltek. Sok pénzért rossz munkát...

SzZoole 2019.12.03. 16:46:53

@dikusz.: pedig most fordítva vagyon!
Jelen állapotban én mosok, főzök, takaritok, mosogatok, kutyát sétáltatok egy pár napig/hétig :-)
Nem vicc

sörm 2019.12.03. 16:49:08

@négyzet: Igen, en is abszolut a szaktudasban latom az ordito kulonbseget.

Nem sajat sztori de a parom rokonat 4x kuldtek el a surgössegirol. Diabetesz legtipikusabb tunetei, egy nem orvos is 20 perc alatt rajön, megis 4 orvos hazakuldte. Csak azon mult hogy nem halt meg, hogy az apja aztan ketsegbeeseben uvöltözött es agressziv lett, amikor a szemmel lathatoan haldoklo fiat haza akartak kuldeni. 3,5 hettel azutan kapta meg az elsö inzulint hogy elöször bementek vele (es akkor mar kitudja miota volt rosszul).

SzZoole 2019.12.03. 16:53:09

@Golf2: de azt jelenti, inhüvely gyulladás, csuklóján vágtak és tisztították úgyhogy egy ideig nem tudja használni a jobb kezet.

30 éve csinálja a munkáját, cukrász, az pedig elege igénybe veszi a kezet

midnightcoder2 2019.12.03. 16:55:12

@vándor madár: Ja, vannak olcsó fogorvosok. Az egyik ilyen egy lakótelepi lakásból alakított mészárszékben gyakorlatilag érzéstelenítés nélkül szedte ki az egyik fogam, azóta inkább a drágábbhoz járok.

VT Man 2019.12.03. 16:55:21

Soha nem volt kiskapu, ez a posztoló fantiáziaszüleménye.

Eddig is tilos volt, ezután is az.

Csak eddig sokan nem tartották be az EU-s törvényt. Ismétlem: EUs, nem magyar.

VT Man 2019.12.03. 16:55:31

@vándor madár:
"Most megnéztem és ezeken az oldalakon mindenhol azt írják, hogy a személyit és a lakcímkártyát le kell adni vagy "bevonják""

Már rég nem vonják be.
Se a személyit, se a lakcímkártyát.
A lakcímkártyán annyi lesz, hogy "külföldi cím".

Pöffetegecske 2019.12.03. 17:07:14

@_Luthien_: ez nem vicc, öt éve sopánkodott egy ismerős, hogy a TB- ben még mindig indigóznak kézzel, és úristn, ha jön a scanner, azt hogy fogják megtanulni? Azt hittem viccel, kiderült, hogy nem.

Pöffetegecske 2019.12.03. 17:10:10

@Muscari: ez bilaterális megállapodás kérdése, Svájccal sincs dupla tb fizetési kötelezettség, noha nem EU, GBval sem lesz.

Pöffetegecske 2019.12.03. 17:22:15

@csortu: Na nálunk meg mindig rokongyerekre írják, mer az egyszerűbb, mint Svejccel levelezni, meg úritn mi a francot kell csinálni, most akkor mi van oda írva?

lüke 2019.12.03. 17:30:20

@Din Serpahis:
ki nyalja ki?
30 ezres paszolvenvia egy menőnek semmi,
- magán eü ennyiért egy labort szolgáltat
- szakorvosi ellátás nincs NEAK alapon
- első szakorvosi vizsgálat is min. 20 ezer Ft
100 frankért nincs semmi olyan ,ami kompetens és definitiv ellátást adna

vándor madár 2019.12.03. 17:41:26

@DFK: "A fogorvos a hatalmas nyereség miatt drága. Egy kivehető fogsoron állkapcsonként 60000-70000 Ft-t keres."

Anyámnak az általad megnevezett nyereség felébe került áfás számlával a felső fogsora, igaz, olyan ócska minőségű is. Ez fedezte a fogorvos, az asszisztens, a technikus meg a rendelő költségét. Ahova én járok, ott dolgoznak kb. 15-en, a felszereltség felső kategóriás, úgyhogy nem csodálom, ha drága.

@Macropus Rufus: "2019 július 1-től 17.1%".

Az adóhivatal weboldala szerint meg 17,5% a szochó adó, de ez csak a TB fele, mert ez csak a munkáltató része. Attól, hogy ennek mindig más a neve, attól még a beltartalma elvileg nyugdíjjárulék + egészségbiztosítási + munkaerőpiaci járulék. De nyugodjunk meg, hogy e mögött is valamilyen fiskális trükk áll, mert ha a nyugdíjjáruléknak már nem az a neve, mint ami a rendeltetése, tehát már nem járulék, hanem adó, akkor eljön az idő, amikor nem is fog járni utána semmi.
www.rsm.hu/kisokos/munkaber-adoterhei
Jövőre megint megváltozik a rendszer és kíváncsi leszek rá, mit minek fognak hívni?
www.portfolio.hu/gazdasag/20191122/fontos-valtozasok-jonnek-a-jarulekoknal-408021
Ezt most találtam a témához: www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyugdij-nyugdijas-nyugdijrendszer-nyugdijjarulek.693416.html

Arthamyr 2019.12.03. 17:55:35

@London2009: Komoly beavatkozás közben az ember nem feltétlenül dolgozik, sőt, nem feltétlenül hagyja el a kórházat. De pl. van olyan altatásos fogorvosi beavatkozás, ami egy alkalom, de akkor jó drága, sógoromnak volt ilyen (igaz, ő Magyarországon él, de megérte volna neki pl. Írországból is). Vannak kisebb dolgok, amik szintén olcsóbbak, ráadásul itt ha megfogod a GP kilincsét, az 60 euro (volt, amikor utoljára voltam néhány éve), és csak ő utalhat be szakorvoshoz. Van rengeteg apróság, amit megéri Magyarországon magánban megcsináltatni.

Nyilván a visszajárós, hosszú ideig tartó kezelések azoknak megoldhatók, akik nem égették fel a hidakat maguk mögött vagy amúgy is Magyarországra mennek valamiért, és amíg ott vannak, elintézik, esetleg akkor ha valamiért lényegesen olcsóbb a Magyarországi kezelés még szállodával együtt is vagy itt rövidebb a várólista.

Sok esetben lehet ennek létjogosultsága.

Arthamyr 2019.12.03. 17:56:59

@London2009: "Mondjuk aki gyakran jar, annak lehet, hogy megeri de en egy evben egyszer vagy max. ketszer megyek. " - Azt ne mondd, hogy fogorvoshoz gyakrabban jársz ilyen fiatalon. :D

VT Man 2019.12.03. 17:58:29

@Pöffetegecske:
"az egyszerűbb, mint Svejccel levelezni, meg úritn mi a francot kell csinálni, most akkor mi van oda írva?"

Ebben az a szomorú, hogy a külföldi EU-s kék kártya nem költségvetési pénz bevételt jelent, hanem külföldit.

Tehát a kórházaknak érdekük lenne levelezni, mert olyan pénzt kapnak, amit nem kapnának meg amúgy.

Én csak azon csodálkozom, hogy a kórházak hogyhogy nem jöttek rá, hogy az EU-s kártya egy aranybánya, jó vastagon foghat a ceruza, a külföldi bizosító akkor is simán fizetni fog, mert sokkal olcsóbb.

Persze ésszerű határokon belül.

Mohojojo 2019.12.03. 17:58:35

Érdekes dolog ez. Mondjuk én jobbára azt hallottam, hogy a legtöbben akik hazajárnak, azok inkább a magán praxisokat szeretnék használni, mert olcsóbb és gyorsabb, mint sok más országban (Fogorvos, látásjavitó és pl kozmetikai-plasztikai dolgok).

De azért, hogy valaki az államit keresse direkte, arról még nem hallottam. Persze csak nagyon szűk keresztmetszetet ismerek (és csak pár embert).

Ti hogy látjátok/használjátok ezeket a lehetőségeket?

nemecsekerno_007 2019.12.03. 17:58:54

"Bezárhatják a határátkelők előtt a tb-kiskaput..."

Nagyon helyes. Magyarország nem Mama-hotel...

Remélem a nyugdíjrendszerben is lesz hasonló...

slowMotion 2019.12.03. 17:58:58

Valaki vilagositsa mar meg, mi a helyzet, a kulfoldi tanulas eseten?

flydomi 2019.12.03. 17:59:13

Ez nem "jogharmonizacio" akar lenni.Ez csak egy egyszeru penzlehuzas.Jobban megeri a kormanynak,hogy utolag is buntesen.Nagyobb a haszon,mintha ket helyen fizet az illeto,mikozben evek ota nem veszi igenybe csodas magyarorszag egeszsegugyi ellato rendszeret.Raadasul igy ket legyet utnek egy csapasra:dupla haszon.Utolag buntet,mikozben hosszu evekig fizetett az illeto ket helyen.Ugyesen csinaljak.Mar varom azt a jogszabalyt,ami kikeruli az unios jogot,es "beakaszt" a kulfoldon eloknek csakazaertis. :)

ramszeszita 2019.12.03. 17:59:37

Ezesetben baromira remelem hogy jovo juliusig lezajlik a tb-vel valo szajkaratem amiben 6 evre visszamenoleg akarnak rajtam tb-t behajtani, holott bejelentettem hogy kulfoldon elek-adozok, csak valahogy elkevertek..(???). Annyi hogy magyarorszagon magan orvosnal csinaltatom a mehnyakrakszurest annal a nogyogyasznal akihez tini korom ota jarok, magan fogorvos teszi rendbe a fogaimat es magan emloklinikan nyomkorasznak mellugyileg. Nem akarok eloskodni, mindennek megfizetem az arat boven, de akkor ne piszkaljanak mar. Most konkretan ott vagyok h nem sikerul osszeszedni a kello igazolasokat, es az var ram h megvagnak ilyen szaz meg szazezrekre, holott az egvilagon semmi szabalyelleneset nem csinaltam. Grrr.

Arthamyr 2019.12.03. 18:04:22

@négyzet: "Például két fogat érintő kezelésnél mivel sokáig tartott, csak félig csinálták meg, a következő időpontra hónapokat várni... mire befejezik, és persze ennek maradandó következménye van." - Ez magánfogorvos volt?

Csodabogár 2019.12.03. 18:10:07

@London2009: Csak a fogorvosról tudok beszámolni, mert magam is csináltam. Rendszeres hazajárók voltunk. Tehát ha valami hirtelen dolog jött fog ügyben, elmentem a kinti fogorvosomhoz aki jó ismerős volt. Ő megnézte, megbeszéltük, hogy mit kell majd otthon csináltatni és ő addig is csinált valamit, hogy ne fájjon és ne romoljon tovább. Sajnos én vagyok a fogorvosok álma, korona, híd, meg amit akarsz, Svájcban egy vagyon lett volna. Itthon meg se kottyant, közben mentem szinházba, találkoztam barátokkal szóval jól éreztem magam.
Térd műtét után 3 nappal, itthon, a hónom alá csaptam a két mankót beültem a taxiba és haza jöttem. Viszont volt lábműtétem amiért kimentem Zürichbe, akkor még volt egész világra szóló biztosításom, amit nemrég felmondtam, mert annyiba került, hogy én már annyit nem tudok beteg lenni, hogy megérje.

vándor madár 2019.12.03. 18:24:19

@VT Man: "Tehát a kórházaknak érdekük lenne levelezni, mert olyan pénzt kapnak, amit nem kapnának meg amúgy."

Nem szeretnék okoskodni, de attól tartok, ez nem így van. Az ellátásért mindenhol csak annyit lehet kérni, amennyibe az ott kerül, ahol igénybe vették.

Mondjuk egy svájci turista Mo-n infarktust kap, akkor a magyar Egészségbiztosító csak annyit követelhet a svájci Egészségbiztosítótól, amennyibe Mo-n a kezelése került, nem pedig annyit, mint amennyibe az Svájcban került volna. Abban nincs kétségem, hogy ha utóbbi működhetne, akkor azt Mo ki is használná.

"Für den Leistungskatalog gilt das Recht des Landes, in dem die Behandlung vorgenommen wird."

Ez a svájci Egészségügyminisztérium honlapjáról való: www.bag.admin.ch/bag/de/home/versicherungen/krankenversicherung/krankenversicherung-leistungen-tarife/Leistungen-im-Ausland/Behandlungen-im-Ausland-fuer-Versicherte-mit-Wohnsitz-in-der-Schweiz.html

Csodabogár 2019.12.03. 18:31:50

@London2009: Te pl. nem vagy valódi.:-)
A valódi angol az ott született esetleg már a szülei is stb.
Nem hiszem, hogy ezt magadtól nem értetted meg.

A fogügy, amiről irsz, nem szokott ilyen sokáig tartani. Igaz jómagam nem csináltattam, de sok ismerős igen. Egy nap beültetnek, aztán 3 hónap múlva ráépítik a hidat. Tehát kétszer kell haza jönni, 2-3 napra. Általában az a jó fogorvos, akinek van jó technikusa is. Ezek az új nagy magánrendelők fantasztikus technikával vannak berendezve és felszerelve. Mikor megnéztem azt a helyet amiről az angol/német hölgy mesélt, csak ámuldoztam. De azóta már hallottam első kézből még sokkal szuperebb helyről is.

Csodabogár 2019.12.03. 18:39:04

@csortu: Normálisan ez nem így működik, de lehet, hogy te és az ismerőseid így csinálják. Magánrendelőbe megyek és tejesen természetesen kapok számlát. Ugyanilyen természetesen kapok időpontot, mert időpont nélkül szóba se állnak velem.

vándor madár 2019.12.03. 18:51:50

@midnightcoder2: "Ja, vannak olcsó fogorvosok. Az egyik ilyen egy lakótelepi lakásból alakított mészárszékben gyakorlatilag érzéstelenítés nélkül szedte ki az egyik fogam, azóta inkább a drágábbhoz járok."

Ez a rendes állami fogorvosi rendelőben volt így, nem privát mészárszékben és fogpótlásra nem járt neki semmilyen kedvezmény.

vándor madár 2019.12.03. 19:05:25

@slowMotion: "Valaki vilagositsa mar meg, mi a helyzet, a kulfoldi tanulas eseten"

Ez ügyben érdeklődd meg írásban a külföldi helyen, hogy ott hogy működik és érdeklődd meg szintén írásban az Egészségbiztosító központjában, nem valami vidéki porfészekben, hogy rád a konkrét státuszban és adott országban mi vonatkozik. E-mail a legjobb, mert az dokumentálva van. Én többször oda is szoktam telefonálni különböző napszakokban, mert általában nem egyformát mondanak.

London2009 2019.12.03. 19:07:56

@DFK: beultetest nem lehet lezavarni par nap alatt.

Csodabogár 2019.12.03. 19:09:39

@VT Man: Rég volt, de a Kékgolyó utcában óriási balhét csaptam, mikor mindent mindig okosban akartak megoldani. Volt a férjemnek is nemzetközi biztosítása, ami bőven fedezett minden költséget. Nem tudom most hogy van és nem is akarom megtudni, de ha az ember kiáll a törvényes megoldás mellett akkor a végén megcsinálnak mindenütt mindent.

Muscari 2019.12.03. 19:10:35

@London2009: az ilyet én sem értem, betegen utazni? Én fogorvoshoz és endokrinológushoz járok otthon, egyik sem sürgős, hanem tudom akkorra időzíteni, amikor amúgy is otthon vagyunk. Előtte pár nappal megyek laborba, hogy tudjam vinni a friss eredményeket. A Centrumlab egyébként nagy mértékben él belőlünk, jó sok külföldön élő ismerősöm jár hozzájuk.

VT Man 2019.12.03. 19:14:09

@vándor madár:
" a magyar Egészségbiztosító csak annyit követelhet a svájci Egészségbiztosítótól, amennyibe Mo-n a kezelése került, nem pedig annyit, mint amennyibe az Svájcban került volna"

Látszik, hogy fogalmad nincs a magyar egészségügy működéséről.

Pl. ha elvágod az ujjad, akkor mindenféle extra kezelés, kötözés, fertőtlenítés, stb. rákerül a kórlapra, ami a TB-nek még nem tűnik fel.

Nyilván a TB van amire kvótát ad, pl. hány röntgent vagy CT-t lehet csinálni egy héten. De ha külföldi a páciens, és nem a magyar TB fizeti, akkor az valószínűeg nem számít bele.

VT Man 2019.12.03. 19:14:16

@nemecsekerno_007:
"Remélem a nyugdíjrendszerben is lesz hasonló..."

Van hasonló.

Aki 10 évet angliában dolgozik, az nyugdíjat is részben angliától fog kapni, azaz nem fogja annyira terhelni a magyar adórendszert.
Mondjuk TB szempontból pedig pont igen.

Herr Géza 2019.12.03. 19:14:34

@DFK: Egy porcelán pótláson meg tagonként annyit. És ha csinál egy hidat egy fog pótlására, akkor hármat fizetsz, mert az orvosi díjba beleszámít az a kettő is, amire a híd támaszkodik. No persze a technikusnak a doki csak egyet fizet. Pedig az ominózus támaszt is a technikus csinálja.
Maradjunk annyiban, hogy mire a fogdoki bemutatkozik, már 60e sztotyinkánál jár a számláló. :)

London2009 2019.12.03. 19:17:19

@Arthamyr: pont ez a lenyeg, hogy miutan egy evben ketszer megyek fogorvoshoz, azt is fizeti a munkaltatom a maganorvosnal, akkor miert szivassam magam azzal, hogy Mo-n ezzel toltom a szabadsagom? De ha valakinek nincs mondjuk biztositasa, akkor is nem egyszerubb itt elmenni es kifizetni a magasabb osszeget, mint repkedni emiatt? Nyilvan van az az osszeg, amiert biztos megeri a macera, en nem mondom, de szerencsere ezen meg nem kellett gondolkodnom. De pl. amikor az aposomat kiirtak a csipomutetjere es 3 honap volt a varakozasi ido, akkor elgondolkoztunk, hogy ne varjon annyit, csinaltassuk meg Mo-n. Aztan rajottunk, hogy nincs ertelme. 6 het a labadozasi ido, addig hol legyen? Nyilvan a sajat otthonaban szeretne teljes kenyelemben lenni. Nem beszelve a szukseges utogondozasrol stb. stb.

London2009 2019.12.03. 19:19:31

@Csodabogár: eleg jok az ertelmi kepessegeim, igen sok mindent megertek, sot, erton is tudok olvasni.
Kerdeznem, hogy akkor egy olyan valaki, aki itt szuletett, a szulei is itt szulettek, de koromfekete, valodi angol? A gyerekem majd valodi angol lesz vagy mugli?

London2009 2019.12.03. 19:24:35

@Csodabogár: en nagyon nyugos beteg vagyok. Gyogyulni csak itthon tudok. Ezert nem mennek semmilyen kezelesert Mo-ra, kiveve ha itt mondjuk nem tudnak meggyogyitani es mar mindent kiprobalnek. Tehat extrem esetet leszamitva, helyben kezeltetnem magam mindennel. Remelem, hogy extrem eset pedig elkerul.

Arthamyr 2019.12.03. 19:24:37

@London2009: Azt egy árva szóval sem mondtam, hogy ez minden esetben vagy akár az esetek többségében célszerű lenne. Így felesleges példákat hoznod, hogy mikor nem célszerű, tudom, hogy sok esetben nem az. Gondolom az belátható, hogy van, aki hazarepked gyakran (pl. haverom Londonból havonta repült haza), meg olyan is, akinek a magasabb összeg több havi megtakarítását annulálja, vagy egyszerűen pénze sincs rá.

Van nagyon sok helyzet, amikor igenis ez a legcélszerűbb. Ha ezt te is így gondolod, nincs miről beszélnünk, a példákat is csak ezért hoztam, azt egy szóval sem vitatom, hogy van, amikor ez értelmetlen.

vándor madár 2019.12.03. 19:25:09

@London2009: "beultetest nem lehet lezavarni par nap alatt."

Szerinted mennyi idő kell hozzá? Ezek szerint nálam mindent elbaxtak, ugyanis 4 darabot ültettek be úgy max. 1,5 óra alatt.

Arthamyr 2019.12.03. 19:27:19

@London2009: A gyereked valódi angol lesz. A néger is valódi angol, ha beilleszkedett (nem etnikai szegregátumban lakik, jól tud angolul stb.).

London2009 2019.12.03. 19:29:05

@Platonica: oke! : )
Nekem szerencsere tok jo fokdokim van mar lassan 8 eve itt helyben, ugyhogy ot most mar el nem hagynam.

Csodabogár 2019.12.03. 19:30:55

Nem a bőrszin számít hanem a születési hely. A gyereked nyilván angol lesz, ott születik és az apja is angol, az anyja meg papírangol. Ez a svájciak kifejezése a nem ott született állampolgárokra. Nem teljesen hivatalos, de a köznyelvben ez él. "Papirliswiizer" kb. leírva.

London2009 2019.12.03. 19:32:27

@vándor madár: maga a procedura az valoban lehet masfel ora. Ha elo van keszitve a hely persze. Anyamnak ez tobb het volt. Kihuztak a regi fogakat, mire az begyogyult nem masfel ora volt. De orulok, hogy neked ilyen konnyen ment. O igen megszenvedett vele.

Csodabogár 2019.12.03. 19:33:40

@vándor madár: Lehet, csak 3 hónap múlva teszik fel az építményt. A beültetés maga 1 ülésben megvan. Persze szájsebész szakorvoshoz kell menni, aki implantátumra szakosodott. Van olyan, aki már csak azt csinálja a többit meg a normál fogorvos.

Muscari 2019.12.03. 19:34:54

@London2009: nem tudom, hogy hogyan oldják meg, de nagy business. Egy franciául beszélő barátnőm egy ilyen cégnek dolgozik Pesten, az ő feladata a francia betegek fogadása, felvilágosítása, kísérgetése stb.

London2009 2019.12.03. 19:35:40

@Csodabogár: nem tudom. Ez a baratnom akire konkretan gondoltam jamaicainak vallja magat, meg is sertodne ha levalodiangoloznam, pedig mar a szulei is itt szulettek es raadasul olyan szepen beszel, mint a kiralyno, mivel ilyen sulikba jart. Rendszersen jar "haza" csaladot latogatni. Emiatt tartom hulyesegnek ezt a valodi vagy nem valodi angolozast.

vándor madár 2019.12.03. 19:43:13

@VT Man: "Látszik, hogy fogalmad nincs a magyar egészségügy működéséről."

Ebben igazad lehet, de amióta bevezették az icd 10-t vagy magyarul a bno kódokat, azóta tök mindegy, hány extra kötözés van, x kórképre y összeg jár. Ez miatt pl. néhány évvel ezelőtt Svájcban bírósági ügy lett, mert egy vidéki kis kórházban túlkódoltak alacsonyabb kategóriájú betegségeket és Németországban is bocsátottak el orvost, fals kódolás miatt. Még olcsón megúszta, hogy csak elbocsájtották. Az lehet, hogy Mo-n csak egy kis ejnye-bejnye jár ilyesmiért és nem kerül a nyilvánosság elé.

négyzet 2019.12.03. 19:45:19

@Arthamyr: Nem, állami. Amúgy ez is elég húzós árban.

London2009 2019.12.03. 19:47:44

@vándor madár: nekem szemely szerint ez az otthoni fogorvos megoldas nagy macera lenne. Foleg, hogy igy vegig kisertem anyam kalvariajat. Persze ha tenyleg ilyen kulonbseg lenne arban, mint amit emlitesz, akkor lehet, hogy raaldoznam az eves szabadsagomat, ha nagyon muszaj lenne.

Feltetelezem, hogy ha valaki gyereket vallal, azt remelhetoleg egy otthonba tervezi. Az, hogy alberlet vagy sajat tulajdon igazan mindegy. A ferj allampolgarsaga szinten. Anyamat ismerve, ha dolgozott volna is megoldotta volna a ket het szabit.

Muscari 2019.12.03. 19:48:22

@Pöffetegecske: honnan tudod, hogy nem lesz? Még meg sem kezdődtek a részletes tárgyalások. Mondjuk nekem mindegy, nincs már magyar lakcímem, így engem ez nem érint. Az jobban érdekel, hogy az EHIC kártya helyett mi lesz, ha lesz, pár országgal már megegyezett Nagy-Britannia, hogy igénybe lehet majd venni a sürgősségi ellátást.

négyzet 2019.12.03. 19:49:13

@sörm: Ez kórházban történt vagy rendelői akuton? A kh nekünk eddig korrekt volt, megjártuk már a sürgősségit.

London2009 2019.12.03. 19:50:27

@Muscari: csak kivancsisagbol kerdezem, hogy az endokrinologus miert jobb Mo-n?

vándor madár 2019.12.03. 19:50:50

@Csodabogár: "Lehet, csak 3 hónap múlva teszik fel az építményt. A beültetés maga 1 ülésben megvan."

Igen, én is azt írtam fent, hogy én csak 2x voltam ott. A felépítményt kb. 3 hónappal a beültetés után tették fel, mire stabilizálódott az implantatum.

@London2009: "Kihuztak a regi fogakat, mire az begyogyult nem masfel ora volt."

Igen, akkor arra kellett a sok idő, de erre írtam feljebb, hogy fogat húzatni nem külföldre kell menni és azt esetleg fizeti is a betegbiztosító, bár ez biztosan nincs mindenütt így.

négyzet 2019.12.03. 19:53:59

@slowMotion: úgy tudom, fel kell mutatni a saját ország eü biztosítását, tehát fizetni a 7500Ft-ot, vmi doksi is kell, ezért adnak cserébe ott ellátást külföldön. Külföldön a diáknak nem lesz biztosítása. Tehát nem áll fenn a két biztosításos probléma.

London2009 2019.12.03. 19:57:18

@vándor madár: nem tudom, hogy szeretik e ezt a fogorvosok, ha nem ok csinaljak az egesz procedurat, de lehet, hogy ez is jarhato ut.

Arthamyr 2019.12.03. 20:00:55

@négyzet: És azt hasonlítod a magyar magánhoz?

vándor madár 2019.12.03. 20:05:25

@London2009: "Persze ha tenyleg ilyen kulonbseg lenne arban, mint amit emlitesz, akkor lehet, hogy raaldoznam az eves szabadsagomat, ha nagyon muszaj lenne."

Igen, nagy különbségek vannak, kizárólag ezért jár Mo-ra fogorvoshoz az a rengeteg külföldi páciens.

A kezelés nyilván függ a fogak állapotától. Ha muszáj húzni, akkor a foghúzást el kell intézni ott, ahol vagy, mert annak a helyének be kell gyógyulni, addig nem tudnak semmit csinálni és jó esetben azt fizeti az ottani betegbiztosító.
Ha állcsontot is kell rekonstruálni, akkor némileg tovább tarthat a folyamat, de a technika annyira fejlődik, hogy a dolog leginkább pénz kérdése.

Etniez 2019.12.03. 20:06:09

@nemecsekerno_007: "Remélem a nyugdíjrendszerben is lesz hasonló..."

A külföldön szerzett jogviszonyt a külföldi biztosító igazolja le, szóval nyitott kapukat döngetsz :D

csortu 2019.12.03. 20:06:24

@Csodabogár: Bocs, biztos félreérthetően fogalmaztam. Én magam több mint 15 éve nem voltam Magyarországon orvosnál, mindent itt Finnországban intézek, ha lehet, itt is magánban. (Nem lehet mindent, pl szakrendelések egy része nincs magánban.)
Pár éve az egyik gyereknek kellett a nyaraláskor sürgősségi ellátás (fülgyulladás, láz, akut fájdalom), akkor volt, hogy nem akarták elfogadni az EUs kártyánkat. Egyik helyen pénzt akartak, másik helyen egy másik gyerek TB kártyaszámát használták, mert "nekik az egyszerűbb". Semmi eksztrát nem szerettünk volna, csak ami jár a szabályok szerint. Több ismerőstől jött hasonló történet.

ubu1a 2019.12.03. 20:06:35

Nem értem, miért probléma, ha valaki fixen fizet a magyar TB-be havi 7500 Ft-ot, de közben nem minden esetben, hanem csak azok egy részében veszi igénybe az (amúgy fos) egészségügyi szolgáltatást. Innen nézve ennek inkább örülni kellene, nem? Érti ezt valaki?

Paul Breitner 2019.12.03. 20:06:58

@London2009: Én Németországból csináltattam a fogaimat, három alkalom volt amit előre egyeztetett időben töltöttem otthon. Az első alkalommal egy órás, a második alkalommal 1 hét, és a harmadik alkalommal három nap volt. A költség 1,2 millió, és ebből a német egészségbiztosítás 30 %-ot állt egy év munkaviszony után. Az első számla benyújtásakor ki is fizette. Itt Németországban kb. 8000 eur-lett volna.

vándor madár 2019.12.03. 20:07:02

@London2009: "nem tudom, hogy szeretik e ezt a fogorvosok, ha nem ok csinaljak az egesz procedurat, de lehet, hogy ez is jarhato ut."

Te fizetsz, ha nem szereti, elmész máshoz.

vándor madár 2019.12.03. 20:09:47

@London2009: "nem tudom, hogy szeretik e ezt a fogorvosok, ha nem ok csinaljak az egesz procedurat, de lehet, hogy ez is jarhato ut."

Te fizetsz, ha nem szereti, elmész máshoz.

vándor madár 2019.12.03. 20:16:41

@ubu1a: "Innen nézve ennek inkább örülni kellene, nem? Érti ezt valaki?"

Igen. Megszegte az ide vonatkozó EU jogszabályt.

ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=849&langId=hu

"Önre egyszerre csak egy ország jogszabályai vonatkoznak, így Önnek egyetlen országban kell csak járulékokat fizetnie. Azt, hogy Önre melyik ország jogszabályai vonatkoznak, a társadalombiztosítási intézmények határozzák meg. Ön ezt nem döntheti el."

London2009 2019.12.03. 20:23:22

@Paul Breitner: ertem! Nekem maganbizositasom van, aminek egy reszet allja a ceg, aminek dolgozom. Igy van egy onresz, ha valami nagyobb dolgot kellene csinalni, amit ki kell fizetni, a tobbit allja a biztosito. A foghigenias es alapkezelesek benne foglaltatnak.

London2009 2019.12.03. 20:24:46

@vándor madár: szerencsere nem erint, de elhiszem neked. Ha tizezreket sporolnek, nyilvan atgondolnam. Nekem ez a maganbiztositas egyelore a legjobb megoldas.

vándor madár 2019.12.03. 20:31:08

@Etniez: "A külföldön szerzett jogviszonyt a külföldi biztosító igazolja le, szóval nyitott kapukat döngetsz :D"

Szerintem meg nem, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Egyébként azt kellett volna megkérdezned, hogy ő mit gondol a külföldre távozottak magyar nyugdíjrészéről, majd jól meglepődnél.

Akik Mo-n is fizették a betegbiztosítást, azok pontosan tudják, hogy ez jogszabályellenes. Már a Gyurcsány kormány idején megkereste a betegbiztosító az embereket, akiknek nem volt tisztázott nála a helyzetük és nyilatkozniuk kellett a jogviszonyukról illetve a lakóhelyükről. Azóta minden dokumentumban benne áll, hogy egy EU-s állampolgár csak egy helyen lehet biztosított.
A külföldi betegbiztosító leigazolja, ha ott volt betegbiztosításod, a nyugdíjbiztosító pedig azt, ha ott volt nyugdíjbiztosításod, ami alapján majd mindenhonnan megkapod a nyugdíjrészt, ahol valaha legalább 1 évig biztosított voltál.

]{udarauszkasz 2019.12.03. 20:35:47

Szoval, ha en Magyarban is fizettem a tb-t mert ugy tudtam, kell, akkor az azt jelenti, hogy nemhogy visszakapom, de meg jol meg is buntetnek?

ubu1a 2019.12.03. 20:36:03

@vándor madár: Azt értem, hogy van valami jogszabály, aminek ez nem felel meg. De szabályt bármire lehet alkotni és annak az ellenkezőjére is.
Az nem világos, hogy miért van ilyen szabály. Ha két helyre fizetem a külön-külön előírásoknak megfelelő összeget, attól még nem leszek kétszer olyan gyakran beteg és egy betegségből sem kell kétszer kigyógyítani. Szóval, legalább az egyik ország EÜ intézménye csak nyer rajta.
Mégis azt sugallja a cikk, hogy akik két helyre fizetnek, azok visszaélnek valamivel. Lehet, hogy csak én vagyok naiv, de nem értem, hogy lehet ezzel visszaélni.
És még egy dolog: mi a helyzet mondjuk az USA-val, ahol nincs európai értelemben vett társadalom biztosítás?

zuulululu 2019.12.03. 20:36:43

@ubu1a: "Érti ezt valaki?"

Persze. Pofátlanul evi max 90e ft fizetve, de ha gond van spuri haza és a sok 100e/millios kezelést fizesse a többi balek.

Platonica 2019.12.03. 20:39:22

@London2009: Nemcsak az ar, a minoseg is. Az angol fogorvoslas szerintem nagyon gyatra... Illetve nemcsak szerintem:
www.telegraph.co.uk/news/health/expat-health/11770937/Brits-just-grin-and-bear-bad-dentistry.html

London2009 2019.12.03. 20:46:21

@Platonica: ah, nem tudom. Nyilvan az ember olyan dokit valaszt, aki jo? Bar lehet, hogy ezt nehez megitelni. Mindenesetre en ugy erzem, hogy jo kezekben vagyok itt. A rendelo meg ugy nez ki, mint egy urhajo a Csillagok haborujabol, ugyhogy ha mas nem, mar ezert megeri! :D ( A Crossrailnel van CW-on.)

zuulululu 2019.12.03. 20:49:45

@]{udarauszkasz: így bizony. Tudtad te nagyon jól hogy nem így kell, de jó volt a 25 euró /hó kapcsán a teljes tb ellátás. Most mar ez nagyon sokba fog kerülni...

Platonica 2019.12.03. 20:54:47

@London2009: Amiket hallok, azok nem gyoztek meg:) Inkabb megyek haza.

sörm 2019.12.03. 21:05:01

@négyzet: Ez a Södersjukhus. Amikor a St Göranba kerult be a ferjem neki az nagyon pozitiv volt, igaz az labtöres, eleg nehez felrediagnosztizalni.

Denise Hogyisdugják 2019.12.03. 21:07:00

@]{udarauszkasz: megtennéd kérlek, hogy idézed ezt a büntetés-dolgot? lehet hogy figyelmetlenül futottam át, de én ilyet nem láttam :-/
amúgy pontosítanám a cikket: aki egyéni szerződés alapján fizet havi 7500 Ft-ot, nem lesz biztosított itthon, csak az egészségügy szolgáltatásaira lesz jogosult, tehát táppénz, egyéb pénzbeli ellátás nem játszik. csak a szabatosság kedvéért :-)

Freddy Beny 2019.12.03. 21:07:55

Angliabol nezve az egesz helyzet a kovetkezo miatt fontos: Abszolut szuksegtelen lenne az aktiv angol fizetett tb mellett fizetni es igenybe venni a magyart, hiszen EU-n belul annak az orszagnak a tb-je, ahol a munkavallalas es a jarulekfizetes tortenik (mondjuk Anglia) felvenne a kapcsolatot azzal az orszag tb-jevel a (Magayrorszag) ahol a szolgaltatast igenybe vettek es egymas kozott lerendeznek, amit le kell.
Ennek viszont az az akadalya, hogy Magyarorszag Angliaval (es meg 2 EU-s mikroallammal) nem tudta megkotni azt az allamkozi szerzodest, ami a fennt leirtakat oda-vissza iranyban garantalja. Tehat, ha mondjuk Nemetorszagban elnek (vagy Franciaorszagban, Hollandiaban, Olaszorszagban, stbstb...) es Mo-n orvoshoz mennek, semmi problema, megadom a nemet TB szamomat es a ket TB ezt rendezi egymas kozott. Viszont ha Angliaban elek, akkor ez jogszeruen nem lehetseges. Itt az a helyzet all fenn, hogy serulnek az EU-s jogaim, viszont ha megis mindket orszagban tb-t fizetek, akkor viszont EU-s jogot sertek.

Aki Londonban el, talan tapasztalhatta mar, hogy borzaszto sokat kell varni egy szakorvosi vizsgalatra. Az en esetemben 3 kronikus betegseg mellett (plusz az apro) ez azt jelenti, hogy 3-4 honapot kell varni egy-egy NHS vizsgalatra, utana pedig ugyanennyit, mire megkapom az uj gyogyszert. Ez 7-8 honap varakozast jelent, mikozben az allapotom egyre romlik.
Ezzel szemben az otthoni kezeloorvosaimmal sikerult kiepiteni olyan kapcsolatot, hogy csak jelzem, mikor tudnek jonni es talalunk idopontot. (egyebkent mindenfele penz dugdosas nelkul!) Azonnal meg lesznek a vizsgalatok es az eredmenyek es az uj gyogyszerek is.

A TAJ megszuntetessel es a lakcimkartya visszahivassal pedig az a problemam, hogy ha egyszer visszaszeretnenk koltozni Mo-ra, akkor majd csak az miatt nem tudok munkat vallalni, hogy nem el a TAJ szamom. Szamtalan peldat latunk arra, hogy felkeszulten hazaerkezve beviszik az angol TB altal kiallitott dokumentumot a magyar hatosagokhoz, jelezve hogy az illeto "kijelentkezett az angol ellatorendszerbol" es mindezt 6 honap alatt sem sikerul visszaellenorizniuk a magyarorszagi illetekes hatosagoknak.

Ezenkivul pedig szamolva egy buntetessel (ugy tudom ez 300E Ft lehet), azert mert 2 orszagban volt aktiv tb szamlam,akkor vajon ha eddig jogellenesen hasznaltam a magyar tb rendszert, akkor az eddig befizetett hozzajarulasaimat vissza kell fizetnie az allamnak? Igen, elnezve a jelenlegi allapotokat es gyakorlatokat ez nagyon realisztikusan hangzik, ugye? ... :)

dikusz. 2019.12.03. 21:41:21

@vándor madár: "Az lehet, hogy Mo-n csak egy kis ejnye-bejnye jár ilyesmiért és nem kerül a nyilvánosság elé."

Még annyi se. Kaptam postán(!) olyan mammográfiai vizsgálatról szerencsére negatív leletet, amin ott sem voltam. A megfelelő (gondoltam én) utat betartva utánajártam a dolognak, egy hibát követtem el: az első lépcsőt ki kellett volna hagynom. Ugyanis az az volt, hogy bementem az objektumba, amelyik a leletet kiküldte. A fiatal, gyakorlatlan adminisztrátor meg is találta, hogy tényleg jártam ott. De az illetékes hatóság azt írta, nem találták a nyomát a vizsgálatnak...
Azt esetleg nem tudod, megvan-e még az a lehetőség, hogy láthassam azt, milyen kezeléseket számoltak el a tb felé?

SzZoole 2019.12.03. 21:49:16

@dikusz.: akkora gép nem is létezik, ahol téged meg tudnának mammográlni :-)))
csak vicc volt

vándor madár 2019.12.03. 21:49:26

@ubu1a: "Azt értem, hogy van valami jogszabály, aminek ez nem felel meg. De szabályt bármire lehet alkotni és annak az ellenkezőjére is."

Magyarország most kivételesen nem alkotott erre semmilyen pro vagy kontra jogszabályt, ez EU előírás. Az persze lehet, hogy a Tb törvényben ez az EU rendelet szerint meg van fogalmazva, fogalmam sincs. Minden esetre, ha valamilyen területen van oda vonatkozó EU rendelet, akkor az felülírja a nemzeti jogalkotást, tehát nem lehet az EU rendelettel ellentétes nemzeti jogszabályt alkotni.

"Az nem világos, hogy miért van ilyen szabály. Ha két helyre fizetem a külön-külön előírásoknak megfelelő összeget, attól még nem leszek kétszer olyan gyakran beteg és egy betegségből sem kell kétszer kigyógyítani. Szóval, legalább az egyik ország EÜ intézménye csak nyer rajta."

Nem fizetheted 2 helyre a "megfelelő összeget", tehát betegbiztosítást, mert pont arról van szó, hogy csak 1 helyre fizetheted, azaz nem biztos, hogy adott szituációban fizetned kell, de csak 1 helyen lehetsz biztosított.

Arról mindenki saját maga döntött, hogy fizeti Mo-n is a betegbiztosítást, miközben máshol törvényesen biztosított. Most majd meg lesz az EU által az a technikai feltétel, amivel az ilyen személyeket ki lehet szűrni. Hogy ezt eddig miért nem irtották tűzzel-vassal, azt én nem tudhatom, de gondolom, hogy ilyenre nem volt elég emberük. Én egyszer voltam a Teve utcában, azt hittem hanyatt esek, hogy ott mi volt. Azt hiszem szívesebben lennék hómunkás, mint ott egy fél napot dolgoznék.

Az senkit nem érdekel, hányszor voltál beteg. Arról van szó, hogy adott esetben olyan szolgáltatást vettél igénybe, ami törvényellenes.
A most 7500 forintos betegbiztosítás egyébként szerinted milyen ellátást fedez ténylegesen? Lehet, hogy van aki arra a biztosításra ment Mo-ra szülni és még volt néhány komplikációja is vagy megműtötték a térdét és félmillába került.

Az idevágó EU jogalkotásnak az a lényege, hogy a migráns munkavállalókat ne érjen kár, de ne is tegyenek szert jogtalan előnyökre.

Senki A. 2019.12.03. 22:04:48

Én a törvényt nem értem.

Mi itt a visszaélés, ami miatt nerm szabad két országban tb-t fizetni?

Mindkét országban ki fogom vetetni a vakbelem? Két laborvizsgálatot fogok elvégeztetni?

Áruljátok már el, hogy miért gondolja mindenki, hogy ez a törvény rendben van?

nemecsekerno_007 2019.12.03. 22:04:59

@VT Man: Az a gond, hogy a mostani nyugdíjakat, most kéne fizetni mert így működik a rendszer. Az, hogy mi lesz 10-20 év múlva az pénzügyi szempontból mindegy. Ezért kell magasan tartani az adókat, járulékokat, hogy finanszírozzuk ezeket az “anomáliákat”, és ez EU-s szinten nincs szabályozva, nyílván a csatlakozáskor ezt bem firtattuk...

allegravelli 2019.12.03. 22:05:07

@vándor madár:
"A három hónapot meghaladó ideiglenes külföldön tartózkodás bejelentésére vonatkozó kötelezettség 2013. március 1- jétől megszűnt."
Forrás:
kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/6/OKMIR00004

Természetesen ez nem áll, ha végleg külföldön telepedsz le.

vándor madár 2019.12.03. 22:21:45

@dikusz.: "Azt esetleg nem tudod, megvan-e még az a lehetőség, hogy láthassam azt, milyen kezeléseket számoltak el a tb felé?"

Nem tudom, de a net most kiokosított. Itt van egy jó cikk, elolvasod és megtudod. Ügyfélkapu kell hozzá, más semmi.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/piszkos_trukkok_az_orvosnal_igy_ellenorizheti_csalnak-e_az_adataival.575483.html

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.12.03. 22:27:14

Helyes lépés. Elég volt már abból hogy százezernél is több magyar itthon veszi igénybe a minimális TB befizetésre a csomó EÜ ellátást.
Meg amúgyis, a Nyugaton élők úgyse járnak magyar kórházakba ELVILEG, mivel ugye azok rosszak szerintük.
Akkor mi is a probléma? Hát ha mégis, majd fizetnek. Ez van.

Teljesen érthető lépés egy olyan helyzetben amikor több százezer ember kiszállt az itthoni adózásból.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.12.03. 22:38:30

@vándor madár:

Butaságokat beszélsz. Eddig is ki lehetett úgy jelentkezni Magyarországról hogy nem kellett semmidet leadnod. OEPnél egyetlen papír kell hozzá hogy te máshol fizeted a TBT, ennyi. Én is pont így csináltam.
A hazajövetel már körülményesebb volt, mert a kinti tb fizetett évek kellettek igazolva az OEPnek, amit Ausztriából kellett megigényelni. De ez is lezajlott és nem volt semmi gond.
Nem az ország hibája hogy nem néztek utána a dolgoknak.

Személyit állandó lakcím megszűnése esetén kell leadni. De azt minek is kéne megszüntetni? Az a kutyát nem érdekli Nyugaton hogy neked van otthon is lakcímed.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.12.03. 22:38:40

@Freddy Beny:

"A TAJ megszuntetessel es a lakcimkartya visszahivassal pedig az a problemam, hogy ha egyszer visszaszeretnenk koltozni Mo-ra, akkor majd csak az miatt nem tudok munkat vallalni, hogy nem el a TAJ szamom. Szamtalan peldat latunk arra, hogy felkeszulten hazaerkezve beviszik az angol TB altal kiallitott dokumentumot a magyar hatosagokhoz, jelezve hogy az illeto "kijelentkezett az angol ellatorendszerbol" es mindezt 6 honap alatt sem sikerul visszaellenorizniuk a magyarorszagi illetekes hatosagoknak."

NEM KELL semmilyen lakcímkártyát leadni a TB megszüntetéséhez. A TAJ számod pedig élni fog, csak inaktív lesz.Érdekelnének ezek a példák mert amikor én bemutattam az OEPnél az osztrák TB igazolásokat, pár napon belül aktív lett a TBm.

SzZoole 2019.12.03. 23:12:06

@Horthy Miklós cselédje:

“ OEPnél egyetlen papír kell hozzá hogy te máshol fizeted a TBT, ennyi. Én is pont így csináltam”

Há hogy Bazsi???
Teged nem akaratod ellenére vittek el?
Egy este részeg allapotodban feltettek valami kamijon platojara oszt másnap reggel meg osztrákiában ebredtel meg, nem? :-)))

“ hazajövetel már körülményesebb volt, mert a kinti tb fizetett évek kellettek igazolva az OEPnek, amit Ausztriából kellett megigényelni. De ez is lezajlott és nem volt semmi gond.”

Persze, hogy nem volt semmi gond, évekig compóskodtál az osztrák állam nyakán segílykéken egy cent hozzájárulást sem fizettel, így a semmit könnyű volt igazolni :-)))

Careful Bazsi, a hazug kutyát hamarabb utolérik mint a sánta embert :-)))

dikusz. 2019.12.03. 23:26:20

@ZooLeka: Már csak ezért sem lehetett az én leletem. Bár ezt az infót nem küldtem el a hatóságnak.:)

Csodabogár 2019.12.03. 23:41:21

@London2009: Nekem tök mindegy. Jómagam soha nem nevezném magam semmi másnak, hiába van róla papirom, akkor is itt születtem és magyar vagyok, igaz erről is van papirom.:-)

Szerintem bele kell születni egy országba, hogy valódiak legyünk. Nem tudom erről másnak mi a véleménye, de én így érzem, attól függetlenül, hogy nem vagyok egy hazafi. Ha lenne olyan nemzetiség, hogy európai, akkor annak vallanám magam érzésem szerint és talán ez járna közel az igazsághoz.

Csodabogár 2019.12.03. 23:49:42

@sörm: Szerintem és ez egy nagyon régi tapasztalat, a svéd orvosokból hiányzik az empátia. Náluk a betegellátás semmivel se több, mint egy gépet tervezni vagy bármi más foglalkozást űzni. Rossz emlékem inkább attól van, hogy az orvos segítő személyzet falán áttörni szinte lehetetlen volt már az én időmben is és ahogy hallom most sincs ez másként.

vándor madár 2019.12.03. 23:53:58

@Freddy Beny: "Abszolut szuksegtelen lenne az aktiv angol fizetett tb mellett fizetni es igenybe venni a magyart, hiszen EU-n belul annak az orszagnak a tb-je, ahol a munkavallalas es a jarulekfizetes tortenik (mondjuk Anglia) felvenne a kapcsolatot azzal az orszag tb-jevel a (Magayrorszag) ahol a szolgaltatast igenybe vettek es egymas kozott lerendeznek, amit le kell."

Nem véletlenül van a betegellátás úgy megállapítva az EU-ban, ahogy. Ha az lehetséges lenne, amit te írtál, akkor mindenki abban az országban akarná kezeltetni magát, ahol jó az ellátás. Szerinted a szegény országok belemennének abba, hogy 5 euró helyett 100-at fizessenek csak egy ránézésért?

"Tehat, ha mondjuk Nemetorszagban elnek (vagy Franciaorszagban, Hollandiaban, Olaszorszagban, stbstb...) es Mo-n orvoshoz mennek, semmi problema, megadom a nemet TB szamomat es a ket TB ezt rendezi egymas kozott. Viszont ha Angliaban elek, akkor ez jogszeruen nem lehetseges.

Ne haragudj, de te ezt hol hallottad? Olyan nincs, hogy én a fent nevezett országokban élek, ott is vagyok biztosítva és csak úgy másik országba megyek orvoshoz kezeltetni magam. Elsőbbségi ellátásra vagyok csak jogosult, semmi másra. "The EHIC is for an emergency or treatment that becomes necessary while you're abroad."
Vannak esetek, amikor engedélyeznek tervezett beavatkozást, de ez nem mindennapos.
Van kivétel, de csak nyugdíjasoknak, hogy abban az országban is jogosultak betegellátásra, ahol élnek és ahonnan a nyugdíjat kapják. Ez szépen van megfogalmazva, de ha én pl. csak Németországból kapok nyugdíjat és Mo-n élek, akkor csak akkor fognak mindkét országban ellátni, ha Németországban fizetem a betegbiztosítást. Ez pedig nem opcionális, hanem ott egyszerűen levonják a nyugdíjból. Ezt is csinálják a Mo-n élő német nyugdíjasok. Ha komoly baj van rögtön hazamennek kórházba. Ahhoz nincs joguk az EU jog szerint, hogy Mo-n fizessék ezt a 7500 Ft-os betegbiztosítást.
europa.eu/youreurope/citizens/health/when-living-abroad/health-insurance-cover/index_hu.htm

"Ez 7-8 honap varakozast jelent, mikozben az allapotom egyre romlik."

A magyar betegeknek is ez a sorsuk Mo-n.
Időpontot egyébként normál esetben nem az orvos ad, hanem van hivatalos várólista. Ha jól tudom, ezen a téren volt valami szigorítás pont ez miatt, hogy az orvosok ezt ne tudják megkerülni.

"Szamtalan peldat latunk arra, hogy felkeszulten hazaerkezve beviszik az angol TB altal kiallitott dokumentumot a magyar hatosagokhoz, jelezve hogy az illeto "kijelentkezett az angol ellatorendszerbol" es mindezt 6 honap alatt sem sikerul visszaellenorizniuk a magyarorszagi illetekes hatosagoknak."

Sajnos az is lehetséges, hogy onnan nem kapnak előbb választ. Én úgy értelmeztem, hogy dolgozni azért lehet, de ebben lehet, hogy tévedek.

mok.hu/hirek/lapszemle/tajkisokos-hazatelepuloknek-diakoknak
hazakoltozok.hu/hazakoltozes-utan/

"akkor vajon ha eddig jogellenesen hasznaltam a magyar tb rendszert, akkor az eddig befizetett hozzajarulasaimat vissza kell fizetnie az allamnak?"

Hogy az államnak mit kell visszafizetni, ahhoz utána kellene nézni, hogy mit írnak elő a jogszabályok a jogalap nélkül igénybe vett egészségbiztosítás szolgáltatásokról.
Az állam valószínű nem adja vissza a befizetett összeget, hanem még az igénybe vett szolgáltatások tényleges költségét is kiszámlázza, legalább is ez a tervezet, ahogy olvashattuk. Azért kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni.

Csodabogár 2019.12.03. 23:54:33

@dikusz.: Mikor új volt a kormányablak, akkor regisztráltam és meg is néztem mindent. Nem volt semmi extra dolog nálam.

M. Péter 2019.12.04. 00:56:37

@London2009: Ha Mo.-n 2 millió Ft volt, akkor Angliában legalább 10000 font lett volna, ha nem 15000. A különbség a legtöbb britnek is többhavi fizetés. Nem minden kezelés tart hetekig, egy angol ismerősöm Mo.-n csináltatta meg a fogait, és csak kétszer két napot volt Budapesten.

Muhammad Balfas 2019.12.04. 05:08:52

@_z_: Eddig az ellátás független volt a fizetéstől vagy nem fizetéstől. Ugyanúgy ellátták, A be nem fizetett járulék behajtását pedig a Nav végezte teljesen függetlenül.
Ehhez képest az lesz az új júliustól, hogy három havi nem fizetés esetén megszüntetik a Taj számot.Taj nélkül pedig az ellátás teljes összegét ki kell majd fizetnie,nem csak az elmaradt 7500 ft-okat..

Muhammad Balfas 2019.12.04. 05:09:03

@Horthy Miklós cselédje: "Meg amúgyis, a Nyugaton élők úgyse járnak magyar kórházakba ELVILEG, mivel ugye azok rosszak szerintük."

Hát ez gyakran nem így van. Londonban élő ismerősöm pl. itthon műttette a térdét egy síbaleset után,egy hazai állami kórházban..

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.12.04. 05:09:18

@ZooLeka:

Ennek semmi köze a munkához vagy segélyhez, az osztrák TBnél kellett kikérni az adatokat és elküldték nekem. Ezt bemutattam az OEPnél és pár napon belül aktív volt a TBm.

Amikor meg előtte "megszüntettem" a TBmet, akkor inaktiválták. Egy nyomtatványt kellett kitölteni, miután kimentem Ausztriába.

Teljesen flottul mentek a dolgok, csak szerintem sokan utána se néznek annak hogy mit kell csinálni.

RedRum 2019.12.04. 05:09:42

@zuulululu: Senki nem tiltja meg a tb számára, hogy kiállítsa a számlát egy adott, bármely ország egészségbiztosítója számára. Mert érdekes módon egy USA beteg számára pl.megteszi bármely kórház, örömmel, a beteg ottani biztosítója meg veri a seggét a földhöz, hogy milyen jól járt. Továbbá senki nem tiltja a kormány számára, hogy valóságos költségekkel köszönőviszonyban lévő tb havi díjat állapítson meg. A kretén kormány szándékos krónikus alulfinanszírozottságát nem ez oldja meg, a cél ismét a társadalom megosztása és a tisztességes munkáért tisztességes fizetést, szolgáltatást, életet elvárók, keresők pellengérre állítása.

RedRum 2019.12.04. 05:10:19

@Horthy Miklós cselédje: nagyon helyes, csak akkor az állami szabadrablás áfa nevű manifeszrációját fizessék vissza a határon kifelé menet(mint a szép emlékű gorenje korszakban, csak másik irányban) mert ugye a magyar betegségügy "bevételei" bocs, adósságtömege nem tb befizetésből keletkezik, hanem amit éppen odadobnak koncnak a közösböl, abból, lévén nyílt a kassza.
Esetleg még a londoni szívsebész órabéréért Magyaroszágon feketén dolgozó igazi Magyar hazafi "mesterem ereket" is megkérdezhetnék a törvény mellé, hogy szeretnének-e esetleg mégis némi járulék félét fizetni, mert ők a rendszer tényleges rákfenéi, nem az új műellenség.

zuulululu 2019.12.04. 07:20:25

@Freddy Beny: "Ezzel szemben az otthoni kezeloorvosaimmal sikerult kiepiteni olyan kapcsolatot, hogy csak jelzem, mikor tudnek jonni es talalunk idopontot."

És mindezt havi 7000 Ft-ért. Na ez a pofátlanság netovábbja.
Ezért fog ez most megszűnni! Nagyon helyesen, VÉGRE!

négyzet 2019.12.04. 08:26:55

@Arthamyr: nem hasonlítom, önmagában is épp elég érdekes, hogy félbehagynak egy kezelést, aztán sok sikert az időpontkéréshez, hogy folytassák. Nem érdekli őket valójában, lejárt az idő, csókolom. Mivel épp elég sokat kellett várni, váltottam magánra (az ár nem volt magasabb, csak úgy mondom... az állami itt nem azt jelenti, hogy olcsó). Nos, sajnos a szakértelem ott se volt sokkal jobb. Most már a drágább kategóriába járok... és én lennék a legboldogabb, ha végre találnék lelkiismeretes, hozzáértő szakembert végre, mert tulajdonképp francnak van kedve ezért utazni.

n3spr3ss0 2019.12.04. 08:35:07

Ideje rendet tenni. Azért ment külföldre, hogy többet keressen, akkor fizessen ott. Az nem megy hogy kint jól keres, aztán haza jön potyázni.

négyzet 2019.12.04. 08:38:20

@sörm: mi is a Söderben voltunk. Igazából a mentőorvos- és személyzet volt nagyon jó, a többi már utána kevésbé számított nekünk. És ők intéztek mindent a kórházban is.

négyzet 2019.12.04. 08:46:43

@Arthamyr: Másik, nem eü-s példa: a gyerekünk magánoviba jár, de nem azért, mert nekünk az állami nem jó, hanem itt volt hely. Ugyanannyiba kerül, mint az állami. A különbség, hogy egy kicsit más a rendszer, saját pedagógiai elképzeléseik vannak (hasonlóan a Montessori és Waldorf dolgokhoz, de ez nem az).

nemecsekerno_007 2019.12.04. 09:15:09

@zuulululu: Jaja, alakul az igazságosabb közteherviselés. Ugyanezt valahogy ki kéne terjeszteni a nyugdíjrendszerre, mert a mostani nyugdíjakat most kell fizetni, a külföldön dolgozók meg külföldön fizetik...

Arthamyr 2019.12.04. 09:36:45

@négyzet: Ha nem jobb, akkor nem kell, hogy drágább legyen. Érdekes, hogy egy ilyen, általában pozitív példaként felhozott országban sem jó az egészségügy.

Az ovis példával nem tudom mi a gond, szerintem az teljesen rendben van (már ha nincs egyéb hátránya, amit nem írtál le).

VT Man 2019.12.04. 10:07:16

@nemecsekerno_007:
"Az a gond, hogy a mostani nyugdíjakat, most kéne fizetni mert így működik a rendszer. Az, hogy mi lesz 10-20 év múlva az pénzügyi szempontból mindegy."

Mindenhol azt olvasni, hogy most még elmegy a nyugdíjrendszer, de 10-20 év múlva becsõdöl.

DFK 2019.12.04. 10:07:24

@vándor madár: Hű, akkor az valami szar sufni helyen készült, mert a 30000 Ft az csak a fogtechnika normál ára (ennyit ad érte a fogorvos a fogtechnikának).

bio 2019.12.04. 10:33:56

Nem olvastam vegig de ugy latom az alap hangulat az hogy mi a fenenek jarna vki haza kezeltetni. Nem tudom hogy ki milyen hiper szuper GP-hez jar de nekunk mindig gondunk volt veluk. Tehat alap ellatast sem kapunk rendesen. Nem azert mert nem futna a kozosbol hanem mert idiotak. Tisztelet a kivetelnek. Bnomnek fajt a keze honapok ota. GP-hez nagy nehezen kapott idopontot. Nyilvanvalo h vmi idegi fajdalom. Vegigkerdezte megtapogatta hummogott aztan megkerdezte h nem-e torte el. Vmiert ez beragadt nala mert tobbszor is rakerdezett a vizsgalat soran. Meg hogy lehet eltorte csak nem emlekszik ra. Erted. Az mar csak olyan. Nagy nehezen kapott beutalot. Mit gondoltok hova hat a rontgenre. Gondoltuk van vmi speci vizsgalat amivel talan az idegpalyakat rontgenezi vagy vmi. De nem. Az asszisztens mondta h csak a konyokerol kell egy kepet csinalnia hogy biztosan nem volt torese. Hat ennyi.
Nagyon sokan jarnak hasonloan. Nem foglalkoznak veluk vagy idiota modon kezelik oket. Persze voltak jo tapasztalatok is. De ha az ember egyszer belefut ilyesmibe akkor keresi az alternativat. Otthon lehet hogy nincs penz meg turelmetlen tulterhelt mindenki de legalabb szaktudas van. Persze otthon is van kivetel nyilvan.
Sajnos itt UK-ban az alap felallas az ha GP-hez mesz hogy elso korben nem is kapsz idopontot mert tulterheltek. Masodik korben ha kapsz idopontot akkor alap h paracetamol. Ha meg mindig nyavajogsz es visszamesz akkor mar talan csinalnak vmit. Ja es ezek kemeny hetekbe kerulnek. Csak azert mert nem surgos. Mondjuk elkuldenek rontgenre feleslegesen. Aki hazajar az ezt a sok idot es stresszt sporolja meg. Az Angoloknak lehet megfelel ez a modszer mert az o eszjarasuk hasonlo es beleszulettek a rendszerbe de egy Magyarnak ez ertelmezhetetlen.
En is azt csinalom mint az egyik hozzaszolo. Sportolok odafigyelek mit eszek igyekszem a testem lelkem tisztan tartani es remenykedek hogy nem lesz komoly problemam. Az allamnak is sporolok de a lenyeg hogy amit cserebe kapok ez altal az megfizethetetlen.

Etniez 2019.12.04. 12:31:52

@nemecsekerno_007: a dolgozók a saját nyugdíjukat állítják elő, ezt már ezerszer megbeszéltük.
Az, hogy te továbbra is nonszensz dokgokban hiszel, az nagyon komoly.
Te a saját járulékodat termeled meg a munkában töltött idővel, amit majd valahogy kifizet az adott állam akkor, amikor igényelheted.

Amiről te álmodozol, azt kettős adózásnak hívják és természetesen tilos.

Jobb lenne neked, ha ezt sikerülnöd feldolgoznod: jogi nonszenszről álmodozol.

Etniez 2019.12.04. 12:32:01

@VT Man: nem fog, ezért nem költ pénzt a fidesz az egészségügyre és emeli a korhatárt, ezzel szépen kifogja végezni az időseket.

Etniez 2019.12.04. 12:32:34

@vándor madár: Pontosan tudom, hogy mire gondol. Évek óta az jár a fejében, hogy a külföldre költözők fizessenek valami adót Magyarországra, mert a szüleik otthon maradtak.

És ő ezt halál komolyan gondolja. Azt akarja, hogy itt is fizessek nyugdíjjárulékot meg ott is. Most nagyon örül az új szabályozásnak, és észre sem vette közben, hogy pont az történik, amit nem szeretne:
Ki lett kényszerítve hogy mindenki itt VAGY ott fizessen.
Ő meg azt szeretné, hogy mindenki itt ÉS ott fizessen. Szegény tényleg nem ért sokat ebből, azt akarja hogy mi kétszer fizessünk ugyanazért, amíg ő csak egyszer és szerinte az korrekt :D

Etniez 2019.12.04. 12:32:51

@vándor madár: én nem fizetem a magyar tbt, kijelentkeztünk. Minek?
Ha kell valami otthon, akkor belenyúlok a tárcamba és holnap fogadnak.
Olyan is volt, hogy kórházban, munkaidőben látták el készpénzért, míg a többi tb-kártyás várt a sorára. Azért ez elég cinkes, nem?

cavecanem 2019.12.04. 12:33:11

@sörm: "Egyelore ezerszer inkabb biznam az egeszsegem a magyar egeszsegugyre, mint a svedre. Ja, a körulmenyek szornyuek, nyilvan ott a svedek toronymagasan vezetnek. De legalabb kapok ellatast. A szakemberek tudasaban van hatalmas kulönbseg, orvos, növer. "

Ez olyan mint a vilàghírû magyar konyha?
Vàrosi legenda level998.
Több külföldre tàvozott orvos ismerôs/csalàdtag van, s mind visszavettek egy idô utàn a nagy magyar arcból, kénytelen lévén elismerni, hogy a kinti szakemberek tudàsa nem marad el az övéktôl. Pont annyi a jó/rossz orvosok/nôvérek arànya mint bàrhol.

nemecsekerno_007 2019.12.04. 12:33:30

@VT Man: Nem megy csődbe:
- nehezen lehet finanszírozni
- emelik a korhatárt
- hitelt veszünk fel
- a külföldön dolgozó családtagja csak akkor kap tovább nyugdíjat ha a magyar járulékot is fizeti a családtagja

gabors 2019.12.04. 13:52:30

@London2009: "@DFK: beultetest nem lehet lezavarni par nap alatt."

es meg manapsag sem annyira tutti csak ezt elfelejtik elore mondani bizony kozel 10%-nal nem mukodik. Pl noknel akik csontritkulasra hajlamosak. Es azoknak ha egyszerre vagy kozel egymas utan csinaltak akkor akar tobb is sikerltelen lehet. Es sajnos nem is derul ko olyan hamar akar 1 ev is eltelik ... korona/hid meg minden mar rajta ... Na ez mar nem akarmilyen utokezelest es koltsegetket jelent.

ekkor gonodlom mar nem annyira jo maganban csinalni biztositas nelkul

Etniez 2019.12.04. 14:32:32

@nemecsekerno_007: "
a külföldön dolgozó családtagja csak akkor kap tovább nyugdíjat ha a magyar járulékot is fizeti a családtagja"

Látod, ez betegség. Tényleg az, szerintem keress fel egy jó pszichológust, amíg nem késő.

Tű a szénakazalban 2019.12.04. 14:34:14

Értem, hogy szabály, de nem értem ez miért jó.

Ha két- (három/négy) laki életet él valaki, mert több országban is van otthona, miért rossz az, hogy önszántából többszörösen fizet több TB-nek, ahol igénybe veszi a szolgáltatásokat. Az, hogy a 7500 Ft nem éri meg a magyar kormánynak, nem a TB fizető hibája! Miért nem emelik meg? Ha valakinek nincs bérjövedelme egy adott országban, csak így tudja teljesíteni a kötelezettségét. Miért zavarja a jogalkotót, hogy valaki van akkora marha és több felé fizet TB-t és mindig annak az országnak az ellátórendszerét veszi igénybe, ahol épp van és fizetett is érte pont annyit, mint bármely helyben élő. Az rendben van, hogy nem lenne köteles, de azért "felkötni" valakit, mert duplán fizet, meglehetősen furcsán hangzik.

Persze lehet hogy emiatt megbüntiznek valakit a maximális 100.000 Ft-ra és kiszámlázhatják neki a jogosulatlanul igénybe vett EÜ szolgáltatásokat (amiket ez esetben a másik ország TB-je köteles rendezni), de ebben az esetben jogosult az elmúlt 5 évre visszamenőleg visszaigényelni a magyar TB járulékot is, hiszen jogalap nélkül fizette be, tehát 5 évre visszamenően vissza lehet igényelni! (Pl: 7000 Ft-os TB járulék átlaggal számolva az elmúlt öt évre 420.000 Ft befizetésből levonnak 100.000 Ft büntit, utána még mindig 320.000-tal tartozna a jogtalanul "élősködő" személynek állam bácsi. Ez miért jó a magyar államnak a helyet, hogy örül az extra bevételnek?)

Ha valaki úgy dönt, hogy mégis inkább a magyar TB-t tartja meg és a külföldit mondja le (a jogszabályoknak megfelelően), akkor a magyarnak kellene fizetni az esetleges kinti ellátásokat. Ez jó lenne a magyar TB-nek/adófizetőknek? Miért nem örülnek annak, hogy ott is befizette a TB-t és az ellátás összege nem a magyar kasszát terheli?

Én a megoldást abban látnám, ha az EU-n belül az állami TB mellé kialakítanának egy egységes és önkéntes magán egészségbiztosítási szolgáltatást, amivel bármely ország ellátását igénybe lehetne venni és amivel ki lehetne váltani a helyi TB fizetést.

chrisred 2019.12.04. 14:34:22

@nemecsekerno_007: A nyugdíjrendszerre már működik, onnan kapod majd a nyugdijat, ahol dolgoztál és levonták a járulékot, ha több országban is, akkor arányosan.

chrisred 2019.12.04. 14:34:35

@Etniez: Igen, az egészségügyi rendszer csődje megmenti a nyugdíjrendszert, egyre kevesebb lesz a nyugdíjas.

négyzet 2019.12.04. 15:08:13

@Arthamyr: semmi gond az ovival, csak arra akartam rámutatni, hogy itt más a különbség az állami és magán között.

Etniez 2019.12.04. 15:53:13

@chrisred: az őt nem zavarja, szerinte fizess két helyre járulékot, mert az úgy igazságos.
Az nem zavarja, hogy a szüleink 30-40 évig fizették a maguk járulékát, szerinte nekünk külföldön dolgozóknak kellene az állam helyett helytállni.

Én meg erre azt mondom, hogy semmi gond kedves Nemecsek, majd ha te is duplán fizetsz (szüleidnek és magadnak, ahogy tőlünk elvárnád), akkor én is fogok.

VT Man 2019.12.04. 15:53:14

@Etniez:
"nem fog, ezért nem költ pénzt a fidesz az egészségügyre és emeli a korhatárt,"

Jelzem, hogy angliában is emelik folyamatosan, franciaországban erősen gondokodnak rajta...

De biztos Orbán az oka.

Etniez 2019.12.04. 16:57:09

@VT Man: Itt Londonban van wc-ülőke, továbbá jó átlag 10 évvel élnek tovább, mint odahaza.
Orbán arról tehet, hogy a legkevesebb pénzt fordítja az oktatásra és az egészségügyre az egész Unióban.

Arthamyr 2019.12.04. 18:43:16

@négyzet: Ahogy látom nem sok. :)

dikusz. 2019.12.04. 19:45:45

@Etniez: Nem fogja felkeresni a pszichológust, ez a düdüje, alig van olyan hozzászólása, ha van egyáltalán szerte a fórumokon, ahol ne jönne elő ezzel a ki fizeti a nyugdíjat, és kinek témával

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.12.05. 13:11:07

@Etniez: @dikusz.: Jaja, ez egy idióta vadbarom, párszor próbáltam neki ugyanezt elmondani, de teljességgel reménytelen, retardált.
Ha meglátom, csak görgetek tovább, esetleg ha röhöghetnékem van, akkor elolvasom, milyen katyvaszt írt.Nem szabad vele foglalkozni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.12.05. 14:43:51

@Virago_1000: De, az.Az államiba senki nem is megy haza.Vagy te mást gondoltál?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.12.05. 15:08:22

@London2009: Pedig nem bonyolult.Ha helyben nem szolgálják ki az ember sirámait, akkor elmegy oda, ahol megteszik azt.Akár fogászati problémával is, semmi gond.Pont egy éve volt, hogy valami sz@r fekély csak úgy kinőtt a tenyeremen, és ez a köcsög svéd körzetiorvosi rendszer b@szott rá az egészre magasról, nekik nem volt fontos, aszonták, több hónap-félév a várakozás, várjam ki, szerintük ezzel lehet élni.Anyátok p!cs@'ja, az.Az náluk az alap, hogy első körben telefonban igyexenek lerázni, menjél patikába, fájdalomcsillapítóért.Aztán ha nagyon veri az ember a nyálát, akkor esetleg adnak időpontot jó pár napra, 1-2 7re előre.Mikor elmész, megnézi valaki , aki lehet, hogy tombolán nyerte, vagy a bolhapiacon vette a diplomáját.Nem aszondom, hogy mind kókler, de rettentő nagy a szórás.Majd ez is továbbküld, meg 1-2 7 a várakozás.Mikor eljutsz a szakorvoshoz, megnézi, és felállítja a kórismét, amit majd egy másik alkalommal fog elkezdeni, megint 1-2 7 várakozás.Az első valódi alkalommal leht, hogy nem tudja befejezni, újabb valamennyi idő míg vége lesz.Ambulancia ilyesmivel nem játszik, elhajtanak.Eljutottam oda, hogy nem tudtam használni azt a kezemet, az alapvető higiéniás dolgaimra se, most nem mennék bele mélyebben, mintha egy kézzel kéne létezni, ellátni magadat.
Úgy ültem fel a repülőre, mint a huzat.
Otthon szépen megcsinálták, egy fél órás kezelés volt, nyilván nem az állami rendszerben, nem vettem el senki elől a helyet hanem kőkeményen kifizettem.Erre ezek a f@sz svédek nem voltak képesek.Itt, ahol mi lakunk, máshol lehet, jobba helyzet.Idekint is van elvileg magánkórházi rendszer, de az is gyakorlatilag állami, ugyanolyan sorbaállás van.
Nyilván nem vártam el, hogy reggel 9-kor telefonálva fél 10-re adjanak időpontot, de a több hónap elfogadhatatlan.
Na, most már te is érted, remélem.
:D
De akár lábadozós esetekre is elmennék haza, vagy harmadik országba, az egészségnél nincs fontosabb.Munkahelyet is leszarnám, az lehet másik.Egészség, élet kevésbé.
:D
.
Ja, és a valódi angol, valódi svéd nálam is az, aki Csodabogárnál: aki nek már az öregannyjai is angolok, svédek voltak. Aki épp csak megkapta a letelepedési engedélyt az maximum csak állampolgár.És ezt magamra is így tartom.Sose leszek igazi svéd, nem is akarok.A gyerekünk kint született már, de ő se svéd, ha magyar az anyanyelve.
A fekákkal egy speciális helyzet van, ugye az angol, fhanszia gyarmatokról rengeteg a szinesbőrű.Azok is határátkeltek, lehet,hogy csak az ükapjuk, meg lehet, hogy rabszolgaként lettek behurcolva, de attól még ők is jövevények.De az utólsó kétszáz év miatt már hozzájuk szoktunk.De egy svéd vagy norvég feka az sose lesz igazi svéd, norvég, mert svéd, norvég gyarmat sose létezett.Szóval ez spéci dolog.
Európában a fekete rassz sose volt honos, mint ahogy az iraki, szír stb emberek se lesznek sose skandinávok.
Bocs a hosszért, de annyira nagyon értetlen voltál...
:-)))

London2009 2019.12.05. 16:56:56

@geegee: nem vagyok en ertetlen, csak nem ertek egyet. Egy ilyen szintu problemat en gond nelkul elintezek helyben. Ul a fene repulore meg hasznalja el a szabadsagat egy ilyen dolog miatt. Nem gondoltam, hogy ekkora harcot kell vivni a sved egeszseguggyel. Itt nem lenne gond.
Ez a valodi angolozas eleg tipikusan magyar dolog es mindig megsolyogtat. Akkor Sadiq Khan mi? O igazi vajon? Nyilvan nem, ha ezek a kriteriumok, de ezen morfondirozni szerintem nem illendo. Legyen az angol, aki annak erzi magat. A jamaicai baratnom meg hadd legyen jamaicai, holott o a kriteriatok alapjan valodi angol. A borszin meg hadd ne szamitson mar, igy a 21. szazadban, koszi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.12.07. 05:50:28

@London2009: Nem kell mindenhol, meg mindig, de előfordulhat.Részemről inkább mondjuk az egészség, meg a fájdalommentes élet, mint a szabadnap.Majd rájössz te is, ha elég idős leszel.
Valódi angol: oké, rendben, egy dolog, hogy valaki minek érzi magát, és egy másik, hogy őt a környezete minek nézi...
Sadiq Khant én sose fogom valódi angolnak tartani, elnézést.
De meg is beszéltük, szép napot.
:-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása