oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. november 25. 06:30,  A rózsaszín köd után avagy magyarként Isztambulban 11 komment

2019. november 25. 06:30 Határátkelő

A rózsaszín köd után avagy magyarként Isztambulban

A kultúrsokkról már sok szó esett, de mi a helyzet akkor, ha egy egész metropolisz lakosságának a nagy része éli át folyamatosan? Ilyen különleges hely a törökországi Isztambul, ahonnan CyberMacs írta meg tapasztalatait.

torokorszag_isztambul_villamos_foto_pixabay_com_ozkaleorkun.jpg

„A statisztikák szerint a világon szépen-lassan, de biztosan növekszik azok száma, akik máshol élnek, mint ahol születtek. Legalábbis most már vannak erről számok, amelyek növekedni tudnak. De nemcsak számok vannak, hanem felmérések, tanulmányok is.

Ugyanis amikor az ember egy új helyre megy, akkor az a hely bizony új lesz. Sőt! Legtöbbször sokkal inkább új lesz, mint amire számítunk. Ami azért vicces, mert legtöbbször azért megyünk új helyre, hogy az új legyen.

Régen talán megkérdezték Rákóczit, vagy Kossuthot, hogyan is érzi magát távol a hazájától. De biztosan egyikük sem kapott 20 oldalas kérdőívet, amit egy erre specializálódott pszichológus csapat készített azzal a céllal, hogy felmérje az illető lelkiállapotát.

Igaz, ilyet én se kaptam. Bár egyszer tényleg kaptam egy 20 oldalas kérdőívet, amiről aztán kiderült, hogy csak az internet szerződésünk. Erre azért több helyre is beírtam, hogy Menjetek a fenébe (magyarul persze). Így az internettel kapcsolatos kérdésekre nem kaptak választ, viszont az én pszichikai állapotomat bárki kielemezhette…

Kultúrsokk általában...

De a lényeg, hogy ma már elég sokan foglalkoznak azzal, hogy miképpen éli meg az ember azt, amikor egy új helyre költözik. Az ilyenkor átélt kisebb-nagyobb traumákat kulturális sokknak szokták hívni.

Amiben az az érdekes, hogy nem kell feltétlenül egy teljesen más országba menni. Mondjuk Új-Zélandra, ahol az évszakok is fordítva vannak, meg az autók is fordítva járnak. Hanem akár vidékről városba költözve is át lehet élni. Ez majd a későbbiekben érdekes adalékokat fog adni.

Általában a tanulmányok – a sok egyéb érdekes dolog mellett – azt szokták kihozni, hogy a kulturális sokk egy hullámzó jelenség. Amennyiben az ember a saját akaratából, nagy reményekkel vágott neki a nagyvilágnak, akkor az első időszak boldog rózsaszín ködben zajlik.

Ilyenkor még az is nagyszerűnek tűnik, ha 40 órát kell sorba állni egy tartózkodási engedélyért, vagy ha csak a lábunkra lépnek. Mert ezek azok a pontok, ahol az új világgal kapcsolatba kerülünk.

Ezt szokta követni a meredek zuhanás, és a hullámvölgy. Amikor kiderül, hogy tényleg 40 órát kell sorban állni. Sőt! Esetleg 60-at. És mindeközben rájövünk, hogy egy olyan papírért gürcölünk, ami otthon automatikus volt. Emellett valami állat a lábunkra lépett.

Ha szerencsések vagyunk (márpedig ehhez bizony kitartás, és sok-sok szerencse kell), akkor ebből a hullámvölgyből lesz egy emelkedés. Amikor végre megtanuljuk a szokásokat, a nyelvet. Amikor lesznek barátaink, amikor már nem szállunk rossz buszra, és ilyesmi.

Persze utána csak lejár az a nyavalyás tartózkodási engedély, meg megint a lábunkra lép valami állat.. Úgyhogy egyből mindjárt jön egy újabb hullámvölgy. Ami jó esetben kisebb, mint az előző.

Míg végül beáll egy olyan állapot, amikor minden szép és jó. De legalábbis jobb, mint otthon (hiszen azért költöztünk ki). Vagy legalábbis minden reggel a tükör előtt ezt hazudhatjuk magunknak. És ezzel véget is érhet a kulturális sokk.

…és isztambuli módra

De ahogy ezt a Törökország-rajongók megszokhatták, itt a dolgok sose úgy történnek, mint máshol. Ahogy a közlekedésben sincsen igazán olyan alapszabály, hogy mindenki a jobb oldalon megy, hanem ez is inkább csak egy ajánlás.

Úgy a kulturális sokk is inkább egy ajánlás: próbáld jól érezni magad! A hangulat úgyis inkább attól függ, hogy éppen autót vezetsz, vagy sikerült beülni egy cukrászdába, és rád dőlt a baklavás szekrény..

Isztambul egyik különlegessége (a sokmillió egyéb mellett), hogy miközben több ezer éves, valójában egy nagyon is új város. A hivatalos 15 millió lakosból legalább 11 millió olyan, akinek az apja, vagy a nagyapja másik városban, másik hegyen született és nőtt fel. Sőt! Az anyja, vagy a nagyanyja is.

Ráadásul ez a hivatalos statisztika. Isztambulban mindenki, még a macskakő is, meg vagy győződve, hogy a városban 20 milliónál is többen vannak. A nem létező, de mégis létező 5 millió ember meg aztán biztosan nem Isztambulban nőtt fel! (csak emlékeztetőül: Magyarország teljes népessége 10 millió fő).

isztambul_terkep.jpgEgy kis érdekesség: a lilával jelzett részen (Isztambul) több ember él, mint a pirossal jelzett megyékben összesen

Ez így, számokkal leírva, nagyon érdekes. Azt jelenti, hogy Isztambulban nemcsak sokkal többen vannak, mint 50 évvel ezelőtt, hanem hogy az újonnan megjelent emberek is sokkal többen vannak, mint a hagyományos isztambuliak.

Ráadásul nincs olyan, hogy mondjuk az új emberek többsége kastamonui lenne, és így Isztambul sajátos, történelmi kultúráját elnyomja a kastamonui kultúra. Hanem ez a bő 11+ millió ember különböző helyről érkezett. Így nincs egy egységes külső kultúra. De tradicionális isztambuliak meg túl kevesen vannak ahhoz, hogy az ő kultúrájuk tudjon igazán érvényesülni.

Így egy egész város (egy ország méretű város) éli át a maga kulturális sokkját. Leginkább úgy, hogy ennek nincs is tudatában. Úgy van itt mindenki otthon, hogy valójában senki sincs otthon.

Ezt az emberek leginkább úgy élik meg, hogy rendszeresen összefutnak egy hülye állattal. Meg eltévednek a saját városukban.

Ez utóbbi egyébként nem olyan nehéz, amikor a város olyan gyors ütemben változik, amit alig lehet követni..

A kevert népek városa

Ezen a részen jön egy kis történelmi kitérő.

Isztambul egy különleges helyen fekszik: a Boszporusz két partján. Ez egy átjáró (neve is az: tehén-átjáró, vagy boci-átkelő) Európa és Ázsia (közvetve Afrika) felé. És ugyanígy tengeri átjáró is a Földközi-tenger és a Fekete-tenger között.

Így Isztambulban már a kezdetektől fogva kevert népek éltek. Amikor Büzansz, a hivatalos városalapító megérkezett, akkor az ázsiai oldalon megarai görögök, az európain pedig trákok éltek. Büzansz, aki maga is megarai görög volt mégis inkább a trákok közé települt le. Talán nem bírta a hazaiakat, vagy a trákok jobb bort készítettek…

Mindeközben Anatóliában aztán minden volt. A perzsa és a római időszakot leszámítva Kis-Ázsia különböző kis ázsiai királyságok helyszíne volt (értitek ugye: Kis Ázsia -> kis királyok… hehehe).

A két nagy birodalmi időszakban pedig a különböző régiók kisebb-nagyobb mértékben megtarthatták a saját szokásaikat, kultúrájukat. Így hiába volt 1000 évnél is tovább egy ország egész Anatólia, a regionális különbségek megmaradtak. Sőt! Ezek megmaradtak az oszmán időszakban is.

Mára pedig eljutottunk odáig, hogy a különböző régiókban élők különböző kultúrájú emberek, de magukat törököknek vallják. És olyanok is vannak, akik nem mondják magukat töröknek.

Ez az erős regionizálódás nem csoda, amikor két völgy között néha akkora hegy van, amit csak megkerülni lehet. De mire az ember megkerüli, elfelejti, minek is ment oda. A különböző régiókban pedig a nyelv is kisebb-nagyobb mértékben más lehet. Érezhetően kicsit más törököt beszélnek Isztambulban, mint Ankarában.

Egyszer volt egy olyan kollégánk, aki egy olyan ki-tudja-milyen hegyi tájszólásban beszélt, hogy azt senki se értette. Érdekes volt vele dolgozni…

Országok az országon belül

Mindez érdekes szituációt hoz létre. Mintha egy országon belül számos kisebb ország lenne. És itt, Isztambulban, ahol mindenki egy kicsit hazátlan, nagyon megörülnek a törökök, ha egy hazai emberrel találkoznak.

Egy idegennel való ismerkedő beszélgetés első 10 kérdése között szerepel az, hogy melyik régióból származik. És ha kiderül, hogy szomszédok, akkor boldog összeborulást láthatunk, mintha két régen elveszett testvér találkozna újra.

Néha-néha rám is furcsán szoktak nézni. Az messziről látszik, hogy külföldi vagyok, de többször is említették, hogy érezni a kastamonui akcentusomat… És hát ez mégis hogy jött össze…

Ugyan ennek a fordítottját is felfedezhetjük. Vannak olyan régiók, amelyek más régiókat nem kedvelnek annyira. És olyankor tudnak róluk szépeket, meg kevésbé szépeket mondani. Szigorúan a hátuk mögött persze…

Csak ugye régebben két ilyen régiót elválasztott pár száz kilométer, és néhány havas hegycsúcs, így nem igazán találkoztak. Most viszont Isztambulban napi szinten összefutnak. Napi szinten ütköznek a kultúrák.

Itt Isztambulban összefutnak a különböző régiók különböző furcsa emberei. Találkoznak a hegytetői kis falu lakói a történelmi múltú városlakókkal. Ott aztán tényleg sok érdekes dolog megtörténik.

Külföldiként, magyarként Isztambulban

Ebben a kulturális viharban vagyunk páran magyarok. Mint a virág szirmai a tornádóban (Ah, de szép hasonlat! Hol lehet az irodalmi Nobel-díjat átvenni?). Ahogy bizonyára más országoknak is vannak képviselő itt. Valahol a betondzsungel mélyén…

Nekünk, külföldieknek még talán előnyünkre is válhat, hogy Isztambul eleve egy kulturális turmixgép. Legalább annyira nem lógunk ki a sorból. Vagy nézhetjük úgy is, hogy már mindenki annyira kilóg a sorból, hogy mi már igazán fel sem tűnünk.

Mi külföldiek itt mind-mind valamilyen szinten képviselők is vagyunk. Hiszen garantáltan több kilométernyire nincs másik magyar a közelemben, és igazándiból senki se tud semmit a magyarokról. Így bármit is csinálok, azzal egyúttal Magyarországot is képviselem.

Ez egy eléggé kétélű fegyver. Nyugodtan tehetek lekvárt a fejemre, és mondhatom, hogy ez egy ősi magyar hagyomány. És ezen olyan nagyon nem fog senki se fog fennakadni (maguk a törökök is időnként meglepik egymást érdekes dolgokkal, úgyhogy olyan nagyon nem lógnánk ki a sorból).

Viszont ha tényleg megteszem, tényleg elhiszik, hogy ez egy ősi hagyomány, és hogy az összes magyar lekvárt szokott önteni a fejére. Így azért kicsit vigyázni kell, mit is teszünk..

Közben pedig a törököknél (is) erősen él az a mitológia, hogy a világnak van egy normálisabb fele is, ahol normális emberek élnek (ez a laposföld-hívőknél bizonyára a korong túloldalát jelenti).

Így az, hogy külföldiként (pláne EU-állampolgárként) zakkant vagyok, igencsak felkavarja őket („Tönkretetted a gyerekkori álmom!” – via StarWars-rajongók). Sőt! Komolyan meg tudnak sértődni, hogyha úgy kezdek viselkedni, ahogyan azt a törökök csinálják minden nap.

Ez pedig olyan furcsaságot hoz, hogyha az ember külföldi, akkor csak simán idegen. Na de ha elkezd török lenni..úgymond beilleszkedni…annak nem igazán örülnek.

„Hé haver! A mi dolgunk, hogy lököttek legyünk! Ebből maradjál ki! Maradj normális!”

Hát így az ember sose lesz török… mindig külföldi marad. Mindig ő lesz a MACAR.”

Ha érdekel Törökország és Isztambul, akkor jó szívvel ajánlom olvasgatni CyberMacs blogját!

(Fotó: pixabay.com/ozkaleorkun)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kultúrsokk Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1515321508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2019.11.25. 13:34:53

jo kis poszt ez, informativ, de nem vakbel komolysagu. tetszett, kossze!

nyuszigonosz 2019.11.25. 14:05:14

Ez egy jó írás, szórakoztató, nem kritizál meg "jobbantud".
Felfrissítö volt olvasni.

Mohojojo 2019.11.25. 14:37:44

Érdekes írás. Kíváncsi lennék az előzményekre is (volt róla cikk?) illetve, hogy mi votl ami a rózsaszín ködöt adta és mi változott annak eltűnésével?

CyberMacs 2019.11.25. 15:31:10

Köszönöm! :)

Az előzmény itt inkább általánosságban van (*). Bármely Törökországgal kapcsolatos blogra felmész, kifolyik onnan a csöpögős rajongás, hogy ott aztán még az is csodás dolog, ha valaki a lábadra lép.
Ez gondolom más országgal is így van, amikor az ember lelkesen ki akar oda költözni, csak a mértékek mások. Legalábbis én korábban más országokba is szerettem volna kiköltözni (minden évben más volt a sláger), és ott is éreztem a rózsaszín ködöt.
Amennyire én éreztem, meg utánanéztem, ez általános lehet. Aztán amikor az ember a mindennapi problémákkal találkozik, el kell menni dolgozni, stb... akkor kezdődnek a hullámvölgyek.

(*) persze van konkrét előzmény is, nálam is volt rózsaszín köd. De a többiekkel ellentétben (reményeim szerint) nem ugrottam fejest az üres medencébe. Elég sokat utánanéztem, utána jártam és utána olvastam a dolgoknak. Így az enyém (szerintem) kevésbé izgalmas, mint a többieké.
Ettől még voltak pofonok bőségesen.

Hari Seldon 2 2019.11.26. 00:04:36

Egész erdekes, informatìv poszt volt egy olyan városból ahová magamtól nem gondolom hogy elmegyek.
Kár hogy ilyen kevés hozzászólàs volt.
Lehet, hogy a héten mindenki a black friday- os szórólapokat olvassa?

havrilla 2019.11.26. 07:37:42

Zavaros poszt. A világ bármelyik városáról szóló cikkbe beteheted, senki nem venné észre.
Komolyan, most mit tudtál meg a posztból Isztambulról?

Mohojojo 2019.11.26. 11:57:50

@CyberMacs:
Szerintem minden történet izgalmas, így a tiéd is. Én kifejezettem kedvelem azokat az írásokat, történeteket, ahol egy-egy élet pillanatképe figyelhető meg, nem csak fizikálisan de lelkileg is.
Nagyon jónak tartom, hogy nem ugrottál fejest az ismeretlenbe, megtaláltad a számításod és a "helyed".

@havrilla:
Nem Isztambuli bemutató poszt volt, ugyanakkor ha figyelmesen elolvasod az egészet, akkor azért képet kapsz az ügyintézésről és hogy milyen sokszinű is az a város/régió, hogy viszonyulnak egymáshoz az emberek. Legalábbis én ezt értettem belőle.

Macropus Rufus 2019.11.26. 16:28:36

" és igazándiból senki se tud semmit a magyarokról."
ezt picit nehéz elhinni. Kicsit szoros kapcsolatban voltunk anno. Nekik nem adod be, hogy ez egy ősi magyar szokás. Nem hülyék ezek.

CyberMacs 2019.11.28. 12:31:27

@Mohojojo: Valójában egy egész blog van az előzményekről (isztambul.info/blog). De valahol a rózsaszín köd része az is, hogy valójában itt is minden ugyan olyan. Főleg a mindennapok. Hiába hittük azt, hogy tündérországban vagyunk, ugyan úgy minden reggel felkelünk, és bemegyünk dolgozni. Este ugyan ez visszafele+hullafáradtan. Ha így nézem, semmi se változott. :D
A tündérországról jut eszembe... azt hiszem, ez jó lesz előzménynek..
turkinfo.hu/tu-sarok-portre/gyuruk-ura-eloben-vannak-itt-tundek-lokott-torpok-orkok-es-meg-macskak-is-interju-cybermaccsal-isztambulbol/
Ez kicsit szól az előzményekről, a ködről, meg Törökországról is. :)

CyberMacs 2019.11.28. 12:39:32

@havrilla: Ez valóban nem Törökországról, hanem sokkal inkább a kulturális sokkról szólt.
Azon belül viszont már arról, hogy mennyiben más ez itt, Törökországban, mint máshol.
Egy példa: Ha én Németországba akarnék kiköltözni, akkor azonnal eszembe jut, hogy ott bizony a papírok nem lesznek egyszerűek. Mindezt úgy, hogy még sose próbáltam Németországba költözni, és egyetlen cikket sem olvastam ezzel kapcsolatban. Fel sem merül bennem, hogy mondjuk egy bankszámla nyitása egyszerű menet lenne (bár lehet, hogy az). Ott ezen a téren nem lesznek illúzióim.
Ezzel szembe Törökországba 90%-ban úgy jövünk el, hogy egyetlen pillanatig sem gondolunk mondjuk a tartózkodási engedélyre. Majd megoldódik valahogy... mert a törökök mindenhez így állnak hozzá. És amikor kiderül, hogy ugyan úgy meg kell küzdeni a papírért, mint más országban, akkor is úgy érezzük, hogy ez valami ultra-szuper dolog lesz.
Aztán persze az ember kiábrándul...

CyberMacs 2019.11.28. 12:43:40

@Macropus Rufus: Pedig sajnos kiábrándító, hogy mennyire nem ismerjük egymást. Nyugodtan fel lehetne tenni ezt a kérdést fordítva is: ki mennyire ismeri Törökországot?
Ilyen alapvető kérdések szoktak lenni, hogy egyáltalán hol van az, milyen nyelvet beszélnek, mi a főváros.
Utána már jönnek a kicsit normálisabb kérdések, hogy hány ember él ott, melyek a szomszédos országok, stb...
Egyedül Puskást meg Liszt Ferencet szokták ismerni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.