Szűk hónapja olvashattátok itt Gabenék történetét, akik éppen azon filozofáltak és számolgattak, hogy egy ausztriai albérletmizéria után hol folytassák tovább. Nos, a történetnek akadt folytatása, nem is akármilyen, ma kiderül, merre és hogyan. (A blog törzsolvasóit megnyugtatom: ma még csak szombat van...)

Gabenék tehát némi töprengés és számolgatás után döntöttek, ráadásul még a nem túl szimpatikus lakástulajdonostól is sikerült elég jól megválni, amihez utólag is gratulálunk!

„F.F. (Főbérlő Franz) kb. köpni-nyelni nem tudott: Igen, bár az ember megszokta a filmekből, hogy a főgonosz mindig visszatámad egy zsebből előhúzott kryptonitttal, szimplán emberfeletti erőre tesz szert félholtan, vagy csak szimplán a halott kezéből esik ki a piros-gombos kapunyitó „Mind megdöglötök HA-HA” felirattal, - ezen lehetőségekből itt és most egyik sem jött elő. 

A forgatókönyv - tipikus C&C-s alázás szinten inkább kb. úgy zajlott, hogy emberünk indításként kinyögte, hogy „Hát azért egy *telefon*  jól jött volna az ajánlott levélben postázott felmondás ELŐTT”, - mire itt egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva az ASSZONY szimplán HULK-ká változva 110dB-el közölte vele hogy: ....öreg.... szívbaj nélkül húztál le rólunk tavaly 360 000-et, teli-pofával vigyorogva, mégis mit hittél? Kapsz egy szál rózsát meg egy doboz Ferrero Roche-t? (...) 

Itt írd alá az átvételit és hogy „semmi egyéb követeléssel meg nem találsz ezután”, vagy radiátornak öltöztetve kelsz fel legközelebb valahol Miskolc-külsőn lomtalanításkor! (...) 

Röviden (és tizedennyi hollywoodi drámával): F.F. sok mindenre számított, de tényleg karcmentes-hibátlan lakás/bútor + teljes pszichológiai terrorra pont NEM - és ezzel a kombóval végül K1-es kiütés szinten győztünk.

2019 október közepén végül átadtuk a kulcsokat egy remegő kocsonyaként pislogó Dagobert-bácsinak és ennyi: (nem gondoltuk volna, de ITT szépen nyertünk) 

OK... F.F.-ot - Rocco Sifredi-ként - (a korábbi rettegéseinkkel ellentétben) WC-deszkásra aláztuk, és költözünk a falu határába / 3 szobába. Mi a pláne ebben? 

Nos, TIBI, ha azon szerencsések közé tartozol, akiken nem fog ki az összetett mondatok értelmezése, (és mondjuk gyerekként is sikerült telefonos segítség nélkül megérteni a mese tanulságát a Magyar Népmesékben) akkor az, amire nem számítasz, így a blog 6. évadában – íme, hosszú idő után újra, némi ténylegesen használható információ az osztrák költözéssel kapcsolatban (naná hogy listába szedve :-P) 

1. Az energiamegmaradás törvénye költözéskor nem érvényes 

Először is „anyag” simán termelődik a semmiből is. Ez jól hangzik, pedig szopás, mert nem azt jelenti, hogy bűvész módban minden sapkádból véletlenül kipottyan egy Omega-óra, hanem hogy egy 1,5 szobás lakásban, amibe 5 év alatt „nem vettél semmit” költözéskor csomó lom terem. (...) 

Másodszor - (emlékezz Tibor, az energiamegmaradásnál tartottunk) - jó magyar módra, rájössz, hogy az autód összteherbírása szintén relatív. Egy 3 ajtós Corsába pl. akkor is simán befér egy becsomagolt mosógép, ha azt a csomagtér nyílás geometriai méretei nem adnák ki, egy kombi Astra pedig simán pakolható 7,5 tonnásra cserepes virággal, csetresszel, „az még kell”-lel és „azt ki ne merd dobni, mert még befér” típusú szarokkal. :-P 

Harmadszor: Einstein relativitáselmélete kellett hozzá, hogy az elméleti fizikusok kimondják, a nagy tömegű testek gravitációs ereje meggörbíti a teret - Ők Nobel díjat kapnak érte, én meg csak simán idegösszeroppanást, pedig én - Átlag Árpiként - még mérni is tudom a gravitációs torzulás mértékét: egy 1,5 szobányi "anyag" gravitációs mezeje pont akkorára görbíti egy 3 szobás lakás terét, hogy az a 17 köbméter „semmi” pont rohadtul ne férjen be 74 nm-re. (...) 

Negyedszer: Akármilyen jó is voltál Tetrisben, eljön az a pont, amikor már tényleg kénytelen vagy belátni, hogy van, ami már TÉNYLEG NEM FOG BEFÉRNI SEHOVA!!! 

Na, akkor regisztrálj szépen a willhaben.at-re (a helyi Vatera) és tedd fel, ami nem kell. Nem fizetős, az eladott vackok után se fizetsz se százalékot sem adót, semmit, és még némi pénzt is csinálhatsz a legféltettebb kincseidből. (...) 

2. A lakás berendezése 

OK, lakás NEM lesz olcsón, és még be is kell rendezni (mivel a korábbi bútoraitok nagy része F.F. dollármintás vagyonához tartozott) - úgyhogy most már tényleg nincs mese: Fáj vagy sem, a 6.évadtól sajnos már pár saját cucc is kell, saját költségre is. (...) 

Költözéskor átveszel úgynevezett „Ablöse” címen pár bútort az előző bérlőtől.

Praktikus lehet mondjuk fürdőszobabútornál, beépített szekrényeknél, stb., mert könnyen ismét használhatóra takaríthatók, és rengeteg macerát megspórolhatsz vele. (...) 

3. Lehet olcsóbban is 

A blokk zárásaként meg még azért egy jó meg egy rossz hír: ha az most a fenti áraktól egy nagyot szisszenve a szívedhez kaptál és az EGK képed nagyjából egy fonalgombolyaggá változott, a jó hírem az, hogy naná, persze hogy van olcsóbb is: tized - nem, nem elírás - tényleg tized áron kapsz IKEA-s minőségű cuccokat a Moebelix-ben. 

+1 Rejtett buktató 

A rossz hír meg az, hogy a költözésnek van ám egy rejtett buktatója is: figyelj oda, hogy honnan-hova költözöl! 

Most nem arra gondolok, hogy rózsaszín kacsás fecskében nem lesz sikered egy arabok / kopasz-rotakapa emblémás-dzsekis „történelemtanárok” lakta panelban, hanem hogy ha tartományon kívülre költözöl pl. Linz-Landból Braunau Bezirkbe, akkor rendszámcsere van. 

Igen ám, de egy új rendszám- és emiatt a forgalmicsere nincs ingyen – kb. 200 euró járművenként, és mivel online értelemszerűen nem intézhető, a sok utánajárással egész sok nyűg is tud lenni.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

11 éve Isztambulban 

11 év telt el, mióta CyberMacs felült a repülőre, és elszállt Isztambulba. Azóta is ott van, és ahogyan az már ilyenkor lenni szokott, ő is és a török metropolisz is sokat változott ezen idő alatt.

(Fotó: pixabay.com/engin_akyurt)

„Mindez így azért is érdekes, mert előtte 30 évig éltem Magyarországon. Így most elmondhatom, hogy az életem 25%-át töltöttem Törökországban. És ez a szám csak növekedni fog. Ez majd az 50% után lesz igazán érdekes. Főleg, hogy akkor sok itt élő töröknek kijelenthetem, hogy én már ő előtte is itt voltam! (...) 

11 év nem kis idő… És ha azt vesszük hozzá, hogy az ember az élete első 6-8 évét inkább boldog vigyorgásban tölti, akkor elvileg valahol azon a szinten kellene lennem, mint egy Isztambulban született 18 évesnek. 

Hát… nem mondom, hogy így van, mert… nem így van. 

Oké, sok szempontból jobban ismerem Isztambult, mint az itt felnőttek jelentős része. Ennek oka, hogy az új lakhelyemet meg akarom ismerni. Még ma is. Ezért rengeteget olvasok, és nézek utána a dolgoknak. Még ma is. (...) 

Az elmúlt 10 év rettenetesen megváltozott – elsősorban technológiailag. El se tudjuk képzelni, mennyire! Amikor olvasok egy-egy könyvet, majd megnézem az elejét: 2005-ben írták. Te jó ég! Tényleg így éltünk 2005-ben?? Se internet, se térkép, se e-mail… Sőt! Még a mobil telefon is csak úgy… volt. 

Emlékszem, amikor ki kellett kapcsolni a mobiltelefonokat a török buszokon, mert időnként elromlottak tőle. 12 órát buszoztunk Anatólia közepére kikapcsolt telefonnal! Ma ki van zárva, hogy egy török 2 percet túléljen telefon nélkül! 

Pedig én 2005-ben jártam először Isztambulban. És akkor még az volt a nagy online kapcsolatunk, hogy naponta 2 SMS-t hazaküldtem. Nem többet, mert akkor elfogyott volna a mobilra feltöltött keretem. 

Ma meg simán Skype-olunk bekapcsolt kamerával. Nemcsak megkérdezem, mit kérek, de meg is mutatom, mi a választék. 

Ez a módszer azóta mindennapos lett. Ha egyszerre kell bevásárolni, és a gyerekekkel is foglalkozni, akkor én megyek el a szupermarketbe. Sema meg otthon a telefonon keresztül irányít. Én mutatom a kamerán keresztül, mit lehet venni. Ő pedig pakolja tele a kosarat.

A múltkor láttam, hogy nem vagyok egyedül. Mondtam is a kollégának, hogy távirányítós férjek lettünk. 

De ugye nem csak ez változott ebben a hosszú, de mégis rövid idő alatt. 

Ma szinte lehetetlen eltévedni Isztambulban. Vagy legalábbis komolyan meg kell érte küzdeni. A telefonon online/offline térképek és GPS mellett rengeteg segítő program is van. Ilyenek, mint pl. buszos útvonal tervező. De már a Google is AR alapú navigációval akadályozza az elkóborlást. 

Amikor 2005-ben (a szakadó esőben) kilenc napig vándoroltam Isztambulban, akkor még csak egy olyan térképem volt (későbbi nevén: saláta), amelyiken csak a történelmi belváros volt. Így az esetek 85%-ban inkább csak sejtettem, merre jártam. És rettegtem attól, hogy lemegyek a térképről, és végleg eltévedek. (...) 

Ehhez hasonló a szótár is. A török nyelv – bármennyire is elterjedt a világon – nem tartozik azok közé, amit mindenhol tanítanak. De még ha így is lenne, akkor sem azokat a mindennapi kulcsszavakat lehet a nyelviskolákban megtanulni, amiket tényleg használunk. Ráadásul a török nyelv nem is egyszerű! 

Mármint nem úgy! Igaz, nyelvtanilag sem tartozik a könnyű nyelvek közé. De a törökök a nyelvet is nagyjából úgy használják, mint az autót: mindenki egy kicsit a saját ízlése szerint, és ha úgy adódik, akkor szembemennek a forgalommal. 

A legjobb mégis az, hogy a törökök szeretnek beszélni. Szeretnek sokat beszélni. Míg más országban a kenyérvásárlást le lehet tudni néhány mondatban, a törökök ilyenkor elmesélik, mi történt velük az elmúlt 80 évben. 

És csak utána jönnek azok az igazi török szavak, amiket a mindennapokban használnak: mint pl. a részletfizetés. Mert ha veszünk 2 zsömlét, akkor azt is természetesen 0%-os kamattal, részletfizetésre, pontgyűjtéssel összekötve és ajándék mosóporral tesszük. 

Ezek azok a szavak, amik sem a tanfolyamon nem hangzanak el, sem pedig a nagy nehezen fellelhető hordozható szótárakban nem található. Egyedül a szinte beszerezhetetlen nagyszótárban lehetett úgy-ahogy összeszedegetni őket. De még ott se mindig (a fűszerek neve pl. nem volt benne). 

És akkor mi legyen azzal, amikor különleges, de mégis hétköznapi tárgyakat keresünk? Olyat, ami 10 évente csak egyszer vesz az ember? (érdekes, hogy bár legtöbben repülőgépet sose veszünk, az mégis benne van a szótárakban). 

Szerencsére a Google nemcsak egy online szótárprogramot ad, hanem azt komolyan is fejleszti. És nemcsak, hogy évről évre jobb lesz, de egyre inkább bevonják a mesterséges intelligenciát is. 

A telefon kameráján keresztül lefordítja azt a szót, amit látunk (pedig milyen vicces volt az, amikor Tunéziában a WC arab megfelelőjét próbáltuk papírra lerajzolni, hogy legalább azt megtaláljuk!). 

És már az a rész is működik, hogy az egyik fél törökül beszél a telefonhoz, a telefon pedig ezt lefordítja magyarra, és el is mondja! Még 1-2 (vagy talán 5) év fejlesztés, és tényleg a mindennapokban, valós környezetben is használható lesz ez a technika. 

De még nem is mindig kell idáig elmenni! Ha keresünk valami olyat, amit csak magyarul tudunk (még angolul sem), akkor elég csak a Google képkeresőjébe beírni, és megmutatni az eladónak. Így megspórolunk 20 perc beszélgetést. 

Nemcsak a technológia változott sokat 11 év alatt. Maga Isztambul is. Érezhetően még inkább európaibb lett. 

Persze az is lehet, hogy én szoktam meg. És az utak is azért látszanak nyugodtabbaknak, mert az isztambuli vezetést is megszoktam. Esetleg már én is megvadultam… Reggel a simit és a kávé mellé kell 3-4 egyirányú utca is, amibe szembe megyek be… csak hogy jól induljon a napom! 

Vannak dolgok, ami viszont nem változtak. Ilyen az adminisztráció. 

Pontosabban ezek is változtak, ezek is egyre inkább európaiak lesznek. Így veszik ki belőle az a törökös rugalmasság, ami miatt ez korábban könnyebben kezelhető volt.” 

A teljes posztot itt találjátok meg, érdemes elolvasni!

Nászajándék japán módra 

A Határátkelőn is olvashattatok a Japánban élő Tshabee esküvőjéről. Nos, ennek kapcsán most az ajándékozásról írt posztot, amiből az is kiderül, miért ilyen sok idővel az esküvő után.

„Mivel a feleségem barátai, meg rokonai szerteszét élnek az országban (meg külföldön), viszonylag ritkán találkozik legtöbbjükkel. És mivel nem volt japán lagzink (a magyarra meg nem tudtak eljönni), olyankor kaptunk tőlük nászajándékot, amikor épp összefutottunk. 

Attól függetlenül, hogy már fél éve volt az esküvő. (És még fél évvel azelőtt maga a házasságkötés. :D) Mindenesetre most a múlt hétvégén is kaptunk egyet, így gondoltam, hogy ennek apropóján írok egy kicsit az itteni ajándékozási szokásokról... 

Az ajándék itt is leggyakrabban pénz szokott lenni, a fentihez hasonló csinos borítékban. A borítékot kibontva egyébként van benne egy másik (fehér) boríték, amire ráírják, hogy mekkora összeg van benne. (Gondolom azért, hogy fordított helyzetben majd tudja az ember, hogy mennyit kell adni...) 

A belső borítékban pedig szépen benne is van a ráírt összeg, szigorúan vadiúj, vagy legalábbis alig használt bankjegyek formájában. Ezzel jelzik a japánok, hogy már régóta készültek az esküvőre, már rég félretették rá a legszebb pénzüket. 

És van még egy dolog, ami magyar szemmel picit fura, de nekem tetszik. Ugyebár a magyar nászajándék leginkább arra szokott szolgálni, hogy az ifjú házasoknak összegyűljön némi kezdőtőke, meg pár hasznos holmi, amivel majd könnyebb lesz elkezdeni a közös életüket, könnyebb lesz családot alapítani, meg ilyenek. 

Japánban ha nászajándékot kapsz, akkor legalább 1-2 héten belül adnod kell valami ellenajándékot a másik félnek, és nagyjából a kapott összeg felét kell rá elhasználni. 

Az ellenajándék lehet bármi, ami elég drága, és amiről úgy gondoljuk, hogy a másik fél örülne neki. Vagy ha nincs ötlet (vagy kedv kitalálni valami jót), akkor a nagyobb áruházakban lehet venni katalógust X ezer jenért (több árszint is van természetesen), és akkor a másik fél majd választhat egy tetszőleges cuccot belőle, ami tetszik neki, és ingyen megkapja.”

Az eredeti írást itt olvashatjátok el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.