oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. október 27. 06:30,  Százforintos Írországban 37 komment

2019. október 27. 06:30 Határátkelő

Százforintos Írországban

Alapigazság, hogy magyarok mindenhol vannak, amit nem csak onnan tudhatunk, hogy magyar szót hallunk, akadnak más, néha egészen váratlan jelei is a lehető legfurcsább helyeken.

100_forintos.jpg

Ki gondolná például azt, hogy egy írországi fitneszközpont egyik öltözőszekrényének ajtajában egyszer csak egy 100 forintos érmét talál majd? Márpedig Lipinggel éppen ez történt.

„A centerben az öltözőszekrények egyeurós érmékkel működnek: behelyezi az ember a nyílásba, majd ezután el tudja fordítani a zárat. Nyitáskor a pénz visszajön.

Van jónéhány szekrény, amiket eddig használtam közülük, mind hibátlanul működött. Legutóbb azonban sikerült találnom egyet, amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni.

Mivel magától nem nyelte el a szerkezet, így alkalmazott némi erőszakot, aminek hatására az érme se ki, se be nem mozog, a szekrény meg nem zárható. Persze nem kizárható, hogy nem magyar volt az elkövető, de azért legalábbis a gyanú megalapozottnak tűnik...

A potenciális magyar jelenlét mellett akadnak feltűnőbb jelenségek is. Nincs tömegnyomor egyáltalán, de a megjelentek úgy egyötöde Down-szindrómás vagy valami más, látható problémával küzd.

A szaunában legutóbb bejött mellém egy fiatalember, aki először csak halkan dünnyögött valamit, majd valami csapdába esett állatra emlékeztető hangokat produkált, mielőtt elhagyta a helyszínt.

Hogy a jelenség mögött az áll-e, hogy a némiképp egysíkúbb génkészlet és a beltenyészet valamelyest ront az utódok minőségén, vagy szimplán az elfogadás miatt jobban szem előtt vannak, azt nem tudom, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a Leisure Center némiképp nappali melegedőként szolgál számukra, feltehetően a nekik járó csökkentett árú belépő miatt is. Sok vizet nem zavarnak, elférünk együtt, csak szokatlan.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Így választanak a svájciak

Annyi választás van és volt mostanában Európában (ugye ott volt a magyar önkormányzati, aztán a lengyel parlamenti, hogy csak két példát hozzak), hogy lassan az lesz a ritkább, ahol éppen nincs. A viccet félretéve, Svájcban is választottak, immár az első svájci voksolásukon részt vevő Zuzzerékkal egyetemben.

svajc_szavazas.jpg

„Lenyomtuk életünk első svájci álompolgárként abszolvált parlamenti és hovatovább szavazását családilag. Itt is lett aztán nagy-nagy meglepetés, a helyi Fidesz, az UDC (német leánykori rövidítéssel az SVP) vereséggel felérő győzelmet aratott, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a zöldek nagyon jelentős mértékben előretörtek és a helyeket a tradicionális pártoktól vették el.

Buktak a szocik, a szocdemek és főleg a néppárt, a fentebb említett UDC a legtöbbet. Itt nálunk, Neuchatel kantonban például le is mondott a helyi vezírük, mert elfogyott a lágy kenyér. Ez a tendencia is hajaz a magyar eredményekre, mivel a Les Verts (A Zöldek) kábé a politikai oldal-skála közepe felé vannak, mint otthon a Momentum.

Régi mániám, hogy olyan pártot szeretnék látni hatalmon minden országban, ahol a klímaváltozást tagadók nem rúghatnak labdába.

Nos, most kicsit várhatóan, de azért méretében váratlanul előretört a zöld mozgalom Svájcban; mind a kettő környezettudatos párt – a Les Verts és a Verts Liberaux (Liberális Zöldek) jelentősen megerősödött.

Magam ilyen önbüntetésre hajlamos figura vagyok, bármikor aláírnám, hogy sokkal keményebb szabályokkal próbáljuk a környezetszennyezést leszorítani, így nagy az örö é bódottá. Semmi bajom se lenne azzal, ha betiltanák a fapados jegyárszabást, bizonyos motor típusokat, etc.

Most ezen gondolatoknak parlamenti képviselete lesz Svájcban, nem mondhatják majd mint eddig, hogy hejj ráérünk arra még. Vagy ha mondják, akkor pellengérre lesznek kérem szépen szerkesztve.

Maga a választás menete és formátuma is példaértékű amùgy. Minden választópolgár, azaz mi is, megkapta a maga paksamétáját, amiben benne foglaltatik minden párt krédója, ami alapján totál zöldfülűként is el lehet igazodni, hogy vajon kivel kellene egyetérteni.

Tartalmaz a csomag még szavazás technikai információkat, mit, hol, miért és két füzetet az összes létező és induló párt jelöltjeivel a Conseil National-ba és a Conseil des Etats-ba (zwei kamarás rendszer), valamint előre megcímzett borítékokat. A füzetekből ki kell tépni a lapokat a választott pártunkkal és azok képviselőivel és a megfelelő borítékokba beletenni.

A folyamat maga nem egynapos program, hanem pár hetes, a borítékokat el lehet küldeni postán, a kommünök urnáiban is le lehet adni, valamint a szavazás hivatalos napján személyesen is be lehet dobni a hitelesített dobozokba.

Ez utóbbit tettük mi meg, lusta újsvájciként a határidő előtt egy órával csaptunk a homlokunkra, meg a lecsóba. Gyorsan meggyőztem zsenge leánykámat is, hogy igen, létezik olyan, hogy politika és apád eztmegazt javasolja, lévén most lett 18 éves és már szavazóképes.

Mondjuk szerintem politikai oldalról az MKKP állna hozzá a legközelebb, azt például tudja, hogy a Planet Earth a bolygónk, de kábé eddig érdekli az egész hacacáré.

Nos, 3 szavazatot vitt mindkét kategóriában a Les Verts a családtól, UDC resszkess a jövőben is! Pro Natura tagként és az utóbbi évek környezetvédelmi szavazásait figyelembe véve, másra nem is szavazhattunk volna.

Mondanom se kell, hogy a még az agyukban is határok közé kényszerített emberek néppártja szerint glifozáttal ízesített olvadt gleccservizet kellene innunk, így már csak ezért is mentek a levesbe a helyi migránssal ijeszgetők.”

A teljes írás itt található.

Baseballmeccsen Amerikában

Ha már az ember az Egyesült Államokba látogat, akkor ugye nem hagyhat ki egy baseballmeccset – legalábbis szerintem. Illetve nem csak szerintem, hanem Editék szerint sem, akik San Diegóban látogattak ki a helyi Padres egy meccsére – örök élményt szerezve!

baseball.jpg

„Odasétáltunk a beengedő kapukhoz, ahol egy rövid biztonsági ellenőrzésen estünk keresztül, majd megkérdeztük a bennünket beengedő urat, hogy most merre kell mennünk, mert ez életünk első baseball meccse, és amúgy Németországból érkeztünk.

A bácsi nagyon megörült nekünk, mondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy valakinek ez nyaralás alatt program lehet, és megköszönte, hogy pont az ő csapatuk meccsét választottuk első baseball élményünknek.

Nem mintha ez tudatos lett volna, hisz ez csupán a véletlennek volt köszönhető, de ő örült, mi meg örültünk, hogy ő örül, és mondta, hogy menjünk kicsit tovább, ott lesz egy információs pult, és ott majd útba igazítanak bennünket.

A stadion maga is már óriási élmény, hisz csak filmen láttunk eddig ilyet, és már ekkor világossá vált számunkra, hogy ez nem egyszerűen egy meccs, ez egy show lesz.

A hangszórókból szólt a zene, láttuk, hogy van színpad, mini pálya ahol a legkisebbek játszottak, enni- és innivalóban sem volt hiány. Árusok árulták a baseball sapikat, mezeket, volt még állatsimogató, illetve nem is állatsimogató, csak egy hely ahol volt pár kutyus, őket lehetett simogatni, és támogatni az állatmentő szervezetet, akik örökbefogadásra buzdították az embereket.

Mi legelőször az információs pulthoz mentünk, ahol, ahogy a beengedésnél a lelkünkre kötötték, ismét elmeséltük, hogy először járunk baseball meccsen, ennek örömére választhattunk magunknak kitűzőket, aminek a hátuljára a bácsi ráírta a dátumot és, hogy kivel játszik a San Diego Padres, jelen esetben a mi csapatunk ugyebár, mert mégis ki másnak szurkolhatnánk.

Megkérdeztük, hogy majd merről kell bemennünk a helyünkre, megmutattuk a jegyünket is. A bácsi mondta, hogy merre, majd azt mondta, hogy inkább elkísér minket egy darabon, és így is tett, nagyjából egy 20 métert jött velünk, és onnan már láttuk, mivel mutatta, hogy melyik mozgólépcsővel kell elindulnunk felfelé a lelátóhoz, de előtte azért még szét szerettünk volna nézni. (…)

Az időre nem lehetett panasz, hét ágra sütött a nap, és sejtettük, hogy nem fogunk fázni meccs közben. Elindultunk lassan az ülőhelyünk felé, eléggé magasan ültünk, így örültünk a mozgólépcsőnek.

A stadion közel sem volt tele, mi mégis a kijelölt helyünkre ültünk, de később egyszer-egyszer változtattunk ezen, és inkább fentebb ültünk, mert azok a helyek hamarabb kerültek árnyékba.

No igen, a pálya pont úgy nézett ki, ahogy azt már filmeken láthattuk, de amit nem láthattunk, hogy milyen nagy kivetítőkön keresztül lehet követni a meccset, és hogy később, még mennyi mindent láthatunk ezek által.

Lassan elkezdődött a meccs, és nem tudom, hogy minden meccs ilyen ünnepélyesen kezdődik-e, de ennek megadták a módját. A Parti Őrséget övezte nagy figyelem lévén, hogy a „U.S. Coast Guard Appreciation Day”-nek örvendhettünk. Így aztán volt felvonulás, két helikopter, természetesen a parti őrségtől áthúzott a pálya felett, és a himnuszt is a Parti Őrség egyik tagja énekelte.

Az igen-igen ünnepélyes megnyitó után elkezdődött a meccs. Én nem sokat tudok a szabályokról, de a Zuram annál egy kicsit többet, így rövid oktatásban részesültünk, hogy mi miért és hogyan történik, de ebbe most nem mennék bele.

A lényeg, hogy a játékot kilenc, azaz kilenc játékrészben inningben játsszák. Nos, a kilenc nagyon soknak tűnt nekem, mert hát nem tudtam, hogy mégis meddig tart egy inning.

Annyit tudtam, hogy egy átlagos mérkőzés 2,5-3 óra hosszán keresztül tart, és nekem már egy sima focimeccs is maga az örökkévalóság. Egy biztos, ha végignézzük nem sok idő marad már várost nézni, de erre nem sok esélyt láttam, tekintve, hogy a lányok nem biztos, hogy élvezni fogják a szórakozás ezen módját.

De, és ez egy nagyon nagy de, mondhatnám DE, az amerikaiak igen-igen értenek a szórakoztatáshoz, ha valaki véletlenül nem szeretné figyelemmel követni a meccset, akkor azzal is bőven el lehet lenni, hogy figyeli a kivetítőket, elmegy sétálni egyet, keres valami ennivalót, vagy valami ilyesmi.

A kivetítőkön folyton történt valami, nem volt csók kamera, de annyi minden más volt, hogy egy percre sem unatkozhattunk.

Bárki is figyelte a közönséget, a kamerával nagyon nagy gyakorlattal választotta ki azokat, akiket ha a kivetítőn keresztül megmutatott a szurkolóknak, akkor a közönség még jobban szórakozott, elég volt simán csak napozó fiatalembereket mutatni, esetleg valami jó zenére táncoltatni a népet, megkeresni azokat akik a legjobban szurkoltak, vagy nagyon unatkoztak.

Volt shark cam, ami annyit tett, hogy a Baby Shark zenéjére szó szerint tombolt a közönség. Jó, hát én nagyon nem jól tudok valamit a szórakoztató iparral kapcsolatban, és nem igen értem, hogy lehet a Baby Sharknak ekkora sikere, de nem is muszáj nekem mindent értenem. A lényeg, hogy a közönség nagyon élvezte.

A legjobb viszont a szomszédos épület teraszán félmeztelenül spinning edzést tartó srác volt, aki először észre sem vette, hogy őt mutatják, majd rájött és le is fényképezte magát a kivetítőn, majd kezével szívecskét formázva jelezte, hogy mennyire tetszik neki, nos vagy saját maga, vagy az, hogy a szerkesztők hot, hot, hot felirattal és lángnyelvekkel látták el a képernyőt.

Közben persze ment a meccs, és sokkal, de sokkal többször ütötték ki a labdát a közönség soraiba, mint azt én gondoltam volna, de ehhez sajnos mi túl magasan ültünk, így esélyünk sem volt arra, hogy szerezzünk egy labdát.

A harmadik inning környékén döntöttük el, hogy márpedig úgy nem megyünk el, hogy ne ettünk volna hot-dogot. Nem a sorok között járkáló árustól vettük, hanem a kinti fix helyről, de a meccset nézve ettük meg.

A lányok remekül szórakoztak és közölték az apjukkal, hogy ha a foci is ilyen lenne, akkor nekik is bérletük lenne a stadionba. A szünetben sem maradt el a nép szórakoztatása, volt verseny járni még nem, de mászni már tudó babáknak, folt futóverseny, jöttek a szurkoló fiúk, lányok, akik egy elég komoly táncos produkciót mutattak be.

Néha észre sem vettem, hogy a meccs már megy, mert annyi minden történt egyszerre. Folyamatosan mutatták azokat, akik az instára egy bizonyos #-el jelölt képet posztoltak, a Zuram is megtette, de minket nem mutattak. Kicsit meglepődtünk mikor karaoke kezdődött, de a lányok ilyen lelkesen szerintem még soha nem énekeltek Taylor Swift dalt.

Az ötödik inning környékén kezdtem el mondogatni a lányoknak, hogy szóljanak nyugodtan, ha unják, akkor megyünk. Ketten háborodtak fel egyszerre, hogy ha már egyszer itt vagyunk, olyan nincs, hogy ne maradjunk a végéig, és különben is ők nagyon jól érzik magukat, eszük ágában sincs csak úgy itt hagyni a meccset, és elmenni.

A hatodik inningnél már kiabálva szurkoltak, ennél a pontnál én mondtam, hogy szerintem amúgy egyik játékos sem beszél magyarul, de le lettem hurrogva. Időnként oly’ lelkesek voltak, hogy felugrottak és ugrálva kiabálták, hogy fuss, üss, mit csinálsz már?.

Természetesen megvártuk a meccs végét. Előttünk kettővel nem San Diego Padres, hanem az Atlanta Braves szurkolói ültek, és mi tagadás az Atlanta állt jobban, és amikor az Atlanta egyik játékosa pontot szerzett, akkor az egyik srác felállt, majd fensőbbsége teljes tudatában jobb kezével lesöprögette a bal vállát, majd bal kezével a jobbat, de hogy ez még hatásosabb legyen a táskájából a művelethez elővett egy kis seprűt.

Mindenki tapsolt neki a környéken, a Padres szurkolók is, pár Atlanta szurkoló oda is integetett, a srác pedig egy fejbiccentéssel válaszolt, majd leült. Egy baseballmeccs családi program, nagyon sokan voltak ici-pici vagy kicsit nagyobb gyerekekkel is, nem egy pár hónapos babát láttam, akik többnyire a nagy zaj ellenére is végig aludtak.

Az én lányaim nem aludtak, ezerrel szurkoltak, tapsoltak, dübögtek, táncoltak, énekeltek, és teljesen beleélték magukat a játékba. Olyannyira, hogy amikor később az egyik szálloda recepcióján várnunk kellett, és baseball meccs ment a tv-ben akkor azt nézték, és közben beszélgettek: Ki játszik kivel? (Mintha ismernék a csapatokat) Mennyi az állás? Hanyadik inningnél tartunk? stb.

Csak hallgattam és mosolyogtam, egy meccs bőven elég volt ahhoz rajongókká váljanak, annak ellenére, hogy amúgy a Padres kikapott.”

A teljes, ennél sokkal bővebb és másfajta élményekről is beszámoló posztot itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svájc Írország Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9315263486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2019.10.27. 07:47:34

"amibe valaki megpróbált egy százforintost beletömködni."

balkan betamadt megint ... nem lehet kiolni a legtobb magyaroszagrol szarmazobol ...

ez van

gabors 2019.10.27. 07:50:26

"Ha már az ember az Egyesült Államokba látogat, akkor ugye nem hagyhat ki egy baseballmeccset "

dehogynem ... !!!

hacsak nem szereted eleve a baseball-t de miert is tenned akkor nyugodtan ki lehet hagyni mert SEMMI komolyabb tapasztalatot nem igazan lehet ebbol szerezni .... amit egy jo kis stadionban barhol Mo-on nem latott mar a delikvens ....

ha szereted es erted is hogy mi tortenik az mas ... de akkor meg kb 100x jobban jarsz ha csak megnezed a tv-ben ...

gabors 2019.10.27. 08:05:18

a totalisan hulye lator usakok-nak ugy tunik sikerult megolniuk az ISIS fonoket .... remelem az egesz csalad heted iziglen ott volt es kiirtottak oket ...

Arthamyr 2019.10.27. 08:34:06

A sok beteg gyerek/ember mindkét oknak köszönhető: a belterjesség miatt többen is vannak, és jobban el is fogadják őket. Emellett a hagyományosan elhanyagolt szűrés és a szigorú abortusztörvény is igen jelentősen hozzájárul (meg hát minek szűrni, ha terhességmegszakításra akkor sem lenne mód, ha a magzat nem egészséges).
Ezekből az összetevőkből a belterjesség már elkezdett csökkenni, a szűrés remélhetőleg fejlődik, és az abortusztörvényt tekintve is történik előrelépés. Az elfogadás meg reméljük megmarad ennek ellenére. Persze a következő pár évtizedben ez még feltűnő lehet egy Magyarországról érkezőnek, főleg akkor, ha olyan helyre megy, ahol felülreprezentáltak a betegek (pl. állatkert).

gabors 2019.10.27. 08:42:21

@Arthamyr:

igazad lehet a taigetosz a valodi megoldas erre .... :-)

Arthamyr 2019.10.27. 08:44:04

@gabors: Nagyon nem mindegy, hogy a stationban 1000 ember vagy 100000 van. Élőben oda nézel, ahova akarsz, tv-ben meg oda, amit a kamera mutat, és a stadionokban is vannak kivetítők, ami hasonló a tv-hez. Szóval azért akad előnye annak, ha valaki kimegy a meccsre.

gabors 2019.10.27. 08:47:54

@Arthamyr: ja csak szolok ne varjatok tul sokaig mert ilyen "beteg" gyerek lehet a vege .... szures/abortusztol fuggetleneul ... akkor mit csinalsz ???

ja igen allatkert ...

Arthamyr 2019.10.27. 08:48:34

@gabors: Az is lehetséges, bár én ilyet nem írtam. Úgy gondolom, hogy ma már azért vannak annál civilizáltabb megoldások is.

A mai hozzászólásaidra is némileg illik a "balkan betamadt megint ... nem lehet kiolni a legtobb magyaroszagrol szarmazobol ...

ez van " :) Pedig te már jó rég elszármaztál Magyarországról.

Arthamyr 2019.10.27. 08:50:13

@gabors: Szerintem te itt elég súlyosan félreértetted, amit írtam...

gabors 2019.10.27. 08:51:57

@Arthamyr: a kulonbseg voltam mar ilyen helyen

ha nem az eppen most meno World Series-re mesz amit irsz csak vicc (de ezt te is tudod) ... na ott plane nem ertesz semmi hacsak nem vagy elore szakerto ... ja akkor a belepo min $250 ami szerintem NEM eri meg senki amatornek ...

ez kab ugyanez a focianal is amit irsz hogy oda nezel ahova akarsz az csuda jo csak fogalmad sincs (pl baseballnal) hogy hova is kene nezni hacsak mar eleve nem erted mirol van szo akkor viszont a TV PONT AZT mutatja amit latni kell .. )

de te biztos jobban tudod ezt is mint minden mast :-)))))))))))))))

gabors 2019.10.27. 08:53:44

@Arthamyr: igy van !!!!

valami megragadt ??? erint?? surol ??? \\\

ezt felejted el sokszor ...

gabors 2019.10.27. 08:56:32

@Arthamyr: dehogy, dehogy , te irtal valamit felre ... nem is kicsit ..

csak kerdezem ezt honnan gondolod " A sok beteg gyerek/ember mindkét oknak köszönhető: a belterjesség miatt többen is vannak, és jobban el is fogadják őket. "

????

Arthamyr 2019.10.27. 09:01:37

@gabors: Szerintem inkább igyál még két pohárral, aztán menjél aludni...

gabors 2019.10.27. 09:06:37

@Arthamyr ????

ez azert eleg gyenge valasz ....

Arthamyr 2019.10.27. 09:19:00

@gabors: Így is sokkal több és jobb, mint ami a mai megnyilvánulásaid érdemelnek. :)

Virago_1000 2019.10.27. 09:43:11

A poszthoz:
"Régi mániám, hogy olyan pártot szeretnék látni hatalmon minden országban, ahol a klímaváltozást tagadók nem rúghatnak labdába."

- a klimavaltozast senki sem tagadja, nem is tagadta soha, hiszen a klima valtozott es folyton valtozni is fog. A Fold 4.6 mrd eves torteneteben meg nem volt olyan, hogy 2 ev is egyforma lett volna.

Shanarey 2019.10.27. 11:11:39

@Virago_1000:

S két évente elolvadnak a több ezer éve létező gleccserek.

Köszönjük Emese.

TBG 2019.10.27. 12:02:40

Gimis koromban Németországban jártunk a sulival és rájöttünk, hogy az egymárkást a magyar 20 forintos tökéletesen kiváltja a kólaautomatában. Bedobtuk, kiadta az 50 pfeninges kólát és zlotyit adott vissza. Előző turnusban egy lengyel iskoláscsoport járt ott :D

Virago_1000 2019.10.27. 12:02:50

@Virago_1000: volt mar olyan hideg a bolygon, hogy egesz Europa jeg alatt volt, (kiveve a Karpat-medence*) ezt jegkorszakkent ismerjuk. Es aztan jott a globalis felmelegedes, aminek koszonhetoen kulturak emelkedtek fel.

2 ev alatt egy gleccser sem olvadt el, de hatha nem tudok valamit jol? Linkelj.

* ugyanis a foldben levo izzo magman levo kereg a Karpat-medence felett joval vekonyabb, mint mashol a vilagon.

kolompar lole 1116 2019.10.27. 12:02:53

Semmi tömeges pankráció, mint egy fradi-újpesten? :D

shaktele 2019.10.27. 14:31:43

@gabors: szét foglak benneteket ültetni :)

Fia szüzet se kapjon, a kanye west s a trampli vágja őt partiba, insAllah

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.27. 17:09:16

@shaktele: apropo, Kanye West. 180 fokos fordulat az eleteben, megtert es megjelent az elso gospel(es) beutesu lemeze. Hat's off:)
A posztra visszaterve, nekem hasonlo elmenyem volt elso Dodgers baseball meccsem :) laikuskent en sem tudtam, mi tortenik a palyan (azota sem:), de remek szorakozas volt!:)

Csak a yamaha 2019.10.27. 17:19:26

Húú..ha..100.Ft os..A bevásárló kocsiba 10.Ft os és 100.Ft is-bele megy- Ausztria és simán ki is jön belőle..És igen mekkora csoda...

shaktele 2019.10.27. 17:36:05

@Zsuzsi65: Fiaim játszottak, én is melóhelyi csapatokkal, de sose voltam profi meccsen, pedig szeretem..csak fel kell venni a ritmusát..

Na mire tippelsz, meg mer ma jelenni trump a baseball döntőn?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.10.27. 17:38:47

@shaktele: igen, az erdem a megteresert nem az ove, haha:) szoval hat's off to God:)

Csodabogár 2019.10.27. 18:44:29

@Arthamyr: Irországban védekezni se lehet? Pl. pille, kondom meg ilyenek, mint anno itthon. Ezekkel remekül el lehetne kerülni az abortuszokat.

Arthamyr 2019.10.27. 19:07:50

@Csodabogár: Az ilyesmit nem korlátozza ma semmilyen törvény, (nem is sokkal) régebben viszont elég vallásosak voltak. Meg ugye attól, hogy van rá mód, még nem feltétlenül élnek vele ezt Magyarországon is láthatod...

shaktele 2019.10.27. 19:33:49

@Zsuzsi65: Hats off to his medications, rather.

Lapozzunk az elmebrekeg kanyéról :)

blackhairlady 2019.10.27. 20:54:31

@gabors: Ha nem a WS-re mesz van sokkal olcsobb jegy is mint 250$, mi altalaban 45-50$-os jegyeket szoktunk venni, par sorral feljebb mint a a 200$-os, es ossze sem lehet hasonlitani a teveben nezest a stadionban nezessel.
Az Astros aki eppen az egyik resztvevoje a Ws-nek eppen, meg hetfo este is annyi nezoje van mint az osszes NB I-es foci merkozeseknek osszesen.

kardio1 2019.10.27. 22:42:49

@Zsuzsi65: ő is kellett hozzá. Isten mindig nyitott felénk, csak mi zárkózhatunk el, ő meg tiszteletben tartja a döntési szabadságunkat.

M. Péter 2019.10.27. 23:24:01

@blackhairlady: Az nem nagy valami, hogy több nézője van, mint az összes NB I-es meccsnek, az angol harmadosztályban is vannak olyan csapatok, amelyeknek több nézője van, mint az egész NB I-nek.

blackhairlady 2019.10.28. 00:57:47

@M. Péter: Igaz :))
Igazabol a hetfo esten volt a hangsuly amikor melo utan mennek az emberek es kovetkezo nap sem munkaszuneti nap :))

peter3374 2019.10.28. 08:47:56

Mivel ugyanazt kapod vissza mint amit betettel, nem valoszinu, hogy okosba akarta megoldani es "nyereszkedni" akart vele, gondolom nem volt nala masik apro.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.10.28. 22:53:07

Ebben csak az a fura nekem (tudom, jól megfogtam a poszt lényegét) hogy a százforintos, az egy ojrós, a tízkoronás mind-mind szinte nanométerre egyforma méretű pénzérmék, pont az ilyen célokra, mint bevásárlókocsi-zár, szekrényzár, stb; hogy az ilyen érmekezelő eszközökből ne kelljen ezerfélét gyártani legalább Európán belül, ugye.Valszeg majd minden országban van egy ilyen méretű tallér.A krovátoknál asszem az ötkunás.
Persze ettől még megtörténhetett a sztori, de inkább a zár gyártójánál kellene anyázkodni, hogy miért szorul benne a százforintos...
:D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása