Az utóbbi hetekben elég sok szó esett itt a digitális nomádságról, nem véletlenül persze, hiszen ez volt a Határátkelő Klub témája is, ahol jót beszélgettünk két meghívott vendégünkkel, Vigh Borival és Majsai Richárddal, akik mindketten így élnek már évek óta. Vagy mégsem teljesen? Következzen egy rövid beszámoló az estéről némi bónusszal.

„Hogy kerültem ide?” ­ kérdeztem magamtól, amikor kimásztam reggel a jurtából és megpillantottam az előttem hullámzó tengert, a legelésző birkákat, és narancsszínű napfelkeltét.

A kérdés megmosolyogtat. „Talán mindig is ide készültem.” Sosem voltam az a típus, aki nagyon szeretett kempingezni, sátorban csak fesztiválok alkalmával aludtam... már amennyit az ember alszik, egy fesztiválon. Sosem gondoltam, hogy harminc évesen a világ végén, Új-Zélandon élek majd egy jurtában, és takarítani fogok. Azt meg pláne, hogy mindezt örömmel teszem.”

Ezek a sorok közel négy és fél éve, 2015 áprilisában jelentek meg itt, a Határátkelőn. Aki leírta őket, Vigh Bori, a backpacker.hu alapítója, nem mellesleg kifejezetten sikeres digitális nomád, sőt… de erről a sőtről kicsit később.

Bori akkori meghatározása szerint a digitális nomád olyan utazó, aki iroda helyett bárhol tud dolgozni a világban. „Óriási mázlim volt, hogy pont social media irányban helyezkedtem el, és nyolc évnyi tapasztalatot sikerült szereznem ezen a területen” – írta anno.

A beszélgetés másik meghívott résztvevője Majsai Richárd volt, aki korábban egyszer azt mondta, a legnagyobb tévhit, hogy a szabadúszók és a digitális nomádok mindennap egy tengerparton dolgoznak és nekik az élet csak a szórakozásról szól.

Valójában ez is ugyanolyan munka, mint a többi, és ugyan lehet impozáns képeket készíteni a tengerparton dolgozva, ettől még ugyanúgy kell dolgozni, mint egy irodában.

Ehhez kapcsolódva Bori elmesélte, hogy egyszer megpróbált a tengerparton egy függőágyban feküdve dolgozni, de elég gyorsan kiderült, hogy laptoppal ez nem a legkényelmesebb, ha a nap kicsit arrébb megy, akkor már a pálmafa sem nyújt árnyékot, szóval egy idő után inkább fogta magát és leült egy asztalhoz.

Digitális nomádság vagy helyfüggetlen életmód?

Noha gondolhatnánk a szavakon lovagolásnak is, de nagyon komoly különbség van aközött, hogy valaki digitális nomád vagy helyfüggetlen módon él (azaz location independent).

A legfontosabb különbség az, hogy míg előbbi esetében az ember jellemzően felszámolja otthonát és nekivág a világnak, addig utóbbinál ugyan bárhol dolgozhat, de van egy bázisa, egy otthona, ahová időről időre visszatér. Tulajdonképpen mindkét meghívott vendégünk ma már inkább az utóbbi csoportba tartozik.

Bori egyik meghatározó élménye az volt, amikor egy 2,5 és fél éves hátizsákos Hondurast és Nicaraguát is érintő utazgatás után hazatérés előtt rosszul lett, majd hazaérkezve itthon megint, immár a lakásában.

Fel akart hívni egy barátot, hogy segítséget kérjen, ám a telefonjában keresgélve rájött, hogy 2,5 fél év után nincs kit felhívni.

Hogyan kezdj bele?

Richárd szerint az ő módszere az, hogy elképzeli magának a tökéletes napot, majd egy 10 fokozatú skálán meghatározza, hogy ehhez képest most hol tart és mi kell ahhoz, hogy előre léphessen.

A bázisa ma már neki is Budapesten van, jellemzően konferenciákon szerzi az ügyfeleket, és több konferenciát összekötve utazgat a világban.

Apropó, utazgatás: Bori szerint mielőtt valaki a digitális nomádság mellett döntene, fontos, hogy szétválassza az utazgatást a munkától, és mindenképpen ki kell próbálni, hogy alkalmasak vagyunk-e rá.

A digitális nomádság ugyanis lemondásokkal is jár: le tudsz mondani a lakásról és a tárgyaid 90 százalékáról? A vasárnapi családi ebédről? Az ágyadról?

Bori szerint kétféle ember van, sprinter és hosszútávfutó. Ő előbbi csoportba tartozik, azaz sok energiát összegyűjt, letol egy durvább időszakot rengeteg munkával, majd hagy magának egy lazább időszakot, körülbelül fél évet utazik, és fél évet van itthon.

Üzenet Rio de Janeiróból

Akadt olyan vendégünk is, aki nem tudott eljönni a klubtalálkozóra, mert éppen Rio de Janeiróban van. Onnan küldött videóüzenetet közösségi irodája teraszáról.

Lea 3,5 éve lett digitális nomád éppen Rióban, azon egyszerű oknál fogva, hogy elfogyott a pénze: „Elvárásom nem volt ezzel az életformával szemben, mert nem is tudtam, hogy életformát váltok.”

Aztán amikor pár hónap után kiderült, hogy bejön neki ez az életforma, akkor elkezdett kicsit jobban elmélyedni a dologban. Nagyon szereti benne a szabadságot, hogy onnan dolgozhat, ahonnan szeretne – egyszóval a szabadság.

Persze a digitális nomádkodásnak vannak hátrányai is: „Én például nem vagyok annyira ügyes, előfordul, hogy hónap vége felé kicsit izzad a tenyerem, hogy most mi lesz. Az embernek nem potyognak az ölébe a remekül fizető online lehetőségek. Nagyon sok munka és küzdelem is van benne.”

Reális veszély a kiégés, ami már vele is előfordult és sok embert ismer, akinek voltak ilyen problémái. „Ebben az életformában nagy szerepe van az önismeretnek, hagyni kell időt arra, hogy kipihenjük magunkat, mert az utazás nagyon sok energiát elvisz” – mondta.

De nem akarok mindent elárulni a videóból, nézzétek meg – utána pedig akár el lehet gondolkodni azon is, hogy tényleg az ember a saját maga legrosszabb főnöke?

Ez volt tehát a Határátkelő Klub legutóbbi találkozójának rövid összefoglalója, hiszen közel két órát beszélgettünk – aki most lemaradt, annak jó hír, hogy a tervek szerint októberben is találkozunk, akkor más téma lesz terítéken.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.