Még ha határátkelő is lett valaki, több év után is teljesen másként reagálja le Magyarországot és azon belül Budapestet, mint egy kisgyerek, akinek már az a természetes, amit külföldön élve tapasztalt. Így aztán különösen érdekes, milyennek látta egy 5 és egy 10 éves, Hollandiában élő gyerek a magyar fővárost. Ábel írta meg élményeiket.

Te is hazalátogattál? Milyen tapasztalatokat szereztél? Írd meg a hataratkelo@hotmail.comcímre!

(A kép illusztráció)

„Már 5 éve Hollandiában lakunk. Egyre kevesebbet foglalkozom a magyarországi politikai történésekkel, sőt már nem is szavazok otthon, nem érzem magamat jogosultnak, hogy beleszóljak abba, ami otthon történik.

Viszont pár érdekesség történt amig két hétre hazautaztunk, nem is velem, hanem a gyerekekkel. Ők még őszinték, ami a szívükön az a szájukon, hiszen gyerekek. A fiam 5, a lányom 10 éves. Számukra Magyarország már csak egy nyaralás, még ha az anyanyelvük magyar is.

A kisfiam a „gonosz város” néven emlegette Budapestet, amikor fel kellett világosítanom, hogy a belvárosi házak falán levő ezer lyuk még mindig a háború és a forradalom nyoma, a Nyugati pályaudvart vonattal elhagyva a táj nem a Call of Duty háborús játék berendezése és a nyomasztó négyes metró állomásainak a sivár dísztelen betontömbjei sem egy disztópikus sci-fi kellékei.

A lányom döbbenten nézte az utakat mindenhol ellepő kátyúkat, patchwork jellegű javításokat, fekáliát és csordogáló vizeletet. A tömegközlekedésen folyamatos a káromkodás az ablakból kinézve nem egyszer az utcán hányó részegeket láttunk.

A Nyugati aluljáróban egy ittas férfi próbálta egy idősebb embertől elvenni az aprópénzét. A lányom szorosabban átkarolt és kérte hívjam a rendőrséget, akik kb. 20 méterre posztoltak az eseménytől teljesen közömbösen.

Többé nem akart lejönni az aluljáróba, főleg a WestEnd alsó bejárata és a Nyugati túloldalát összekötő „folyosó” hagyott benne mély nyomokat.

Ezek után elköltöztünk a belvárosi hostelből a kosz, az ajtófélfára kent széklet, a penész és végül az ágyi poloskák miatt. A Bosnyák-tér közelében családtaghoz cuccoltunk.

A Bosnyák-téren a piacra igyekeztünk egy csokor virágért csak a lányom és én. Nevetve ugrotta át a kutyaszart és vizeletet, az összetöredezett aszfalt hibáit.

Rácsodálkozott az évek óta nem használt rozsdásodó villamossínekre és a közöttük álló szemétre, a közlekedési lámpa hiányában az túloldalra jutás nehézségeire a forgalmas úton. (A piac bejáratával szemben.)

A piac körül kormánypárti standok valami aláírást gyűjtenek Brüsszel ellenében, rengeteg a nyugdíjas, buzgón segédkeznek a feladatban és kommentálják a világ és az ország eseményeit.

Migránsok ellepték a nyugatot, Magyarországon sokkal jobb élni, biztonság van, épül és szépül az ország. A kislányom körbe néz a Bosnyák- téren és csak ennyit kérdezett gyermeki ésszel: - Apa ezt most komolyan gondolják?

Számomra vagy egy Budapesten élő felnőttnek ezek a dolgok teljesen láthatatlanok, ezért volt érdekes a gyerekek reakciója.

Egyébként Budapestet elhagyva például Budaörs és Veresegyház már nagyon tetszett nekik és ennek hangot is adtak. A történetet némiképp árnyalja, hogy Hollandiában kisvárosban lakunk, ami nem összehasonlítható egy ország fővárosával.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.