oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. augusztus 27. 06:30,  Egy ír, aki beleszeretett Budapestbe 24 komment

2019. augusztus 27. 06:30 Határátkelő

Egy ír, aki beleszeretett Budapestbe

Vajon mi késztet egy 23 éves fiatalembert arra, hogy Budapestre költözzön és utána meg is telepedjen a magyar fővárosban? Milyennek látta a 90-es évek közepén és később a budapesti életet?

budapest_9_lanchid_foto_pexels_com_nagy_niki.jpg

Jó negyedszázaddal ezelőtt, a szocializmus bukását követően sok nyugati nagyvállalat érezte úgy, hogy finoman szólva lenne keresnivalója a régióban.

A multik megtelepedésével jöttek a külföldi munkavállalók is, akik persze szomjazták a hazai ízeket és társaságot. Így jelentek meg az első pubok a régióban, Prágában, Varsóban – és persze Budapesten is.

Ennek a folyamatnak az egyik emblematikus budapesti helye a Becketts pub lett, amit az ír Declan O’Callaghan nyitott.

„1995 újév napján érkeztem meg Budapestre. Fagyos hideg volt, mindenhol hó, de az emberek azt mondták: tarts ki nyárig, olyankor nagyszerű az idő” - mesélte az Irish Timesnak.

„Így hát kitartottam, majd a három hónapos próbaidőből hat hónap lett, a félévből három év – most pedig már közel 25 éve élek a magyar fővárosban” - tette hozzá Declan O’Callaghan.

A férfi Dublin egyik déli negyedében nőtt fel, bárokban és hotelekben dolgozott Killiney-ben és Mounttownban, mielőtt munkaadói felajánlották volna az akkor 23 éves fiatalembernek, hogy menjen dolgozni a közös tulajdonukban álló, nemrég nyílt Beckettsbe.

„Budapest sokkolt”

„Fogalmam sem volt, mire számítsak, amikor megérkeztem, sokkolt Budapest. Az iskolában nem sokat tanítottak arról, milyen az élet a Vasfüggöny mögött, azt hittük, nincsenek ételek az üzletekben és buszok az utakon” - emlékezett vissza.

„Aztán amikor megérkeztem, istenem! Láttam, hogy a tömegközlekedés az egyik legjobb a világon, az épületek pedig egyszerűen csodálatosak. A berlini fal 1989-es leomlása után alig öt évvel mindent lehetett kapni… a kapitalizmus hatalmas erővel csapott le” - mondta Declan O’Callaghan.

Persze bőven akadtak nehéz pillanatok, már csak azért is, mert először élt egyedül külföldön (23 évesen, ugye), hiányoztak neki a szülei és a testvérei, de a 90-es évek Budapestjének atmoszférája és a lehetőségek gyorsan elcsábították.

„A város tényleg vissza akart kerülni a térképre a „kelet Párizsaként” és úgy éreztük, ennek mi is a részesei vagyunk. Kiváltságos helyzetben voltunk, mert mindenki nálunk ivott. Minden multinak megvolt a maga külföldiekből álló stábja, akik magyar viszonyokhoz képest elképesztő összeget kerestek – és mi voltunk az otthonuk Budapesten” - mesélte Declan.

Márpedig ezek a külföldiek minden nap munka után egyenesen nekiindultak a városnak, mert nekik annyira olcsó volt minden. „Csak dobálták a pénzt a kasszánál, úgy éltek, mint a királyok” - emlékezett vissza az ír férfi, aki 1997-ben vette át a hely működtetését.

„A pubban élve láttunk embereket felnőni, elveszíteni mindent, megházasodni, gyereket vállalni, elválni… Fantasztikus napok és fantasztikus alakok voltak” - nosztalgiázott Declan.

Amit a szervezett bűnözés nem ért el, elérte a hatalom

Persze azért magyar szemmel nézve az 1990-es évek Budapestje ennél kicsit kevésbé volt ragyogó. A lap is megjegyzi, hogy akkoriban (is) virágzott a korrupció és az egész régióban erősen jelen volt a szervezett bűnözés.

Declan O’Callaghan ennek ellenére állítja, őket sosem keresték meg, soha nem fizettek védelmi pénzt, amire érdekes magyarázattal állt elő: „Alighanem az játszhatott közre, hogy a világnak ezen a részén akkoriban azt hitték, hogy ha ír pubod van, akkor az minden bizonnyal az IRA tulajdona. Ez nekünk kapóra jött, így hagytuk, hadd higgyék.”

Amit a szervezett bűnözés nem tudott elintézni, elintézte a kerületi önkrományzat, amely 2014-ben kitúrta a helyéről a Becketts-t – nyilván valakinek megtetszett a Parlament és a banknegyed közelségében, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán álló hely.

(A történetről például itt olvashattok részletesebben, ez pedig egy videó ugyanebben a témában. Declan O’Callaghan akkor a következőket nyilatkozta: „Mikor rájöttünk, hogy mi a helyzet, akkor szóltam az ír tulajdonosoknak. Nem is értették, hogyan történhet ilyen, hogy 20 éve tisztességesen működtetünk egy üzletet valahol, és akkor kiraknak belőle. Pedig mi rendesen fizettünk, semmi rosszat nem tettünk. Én sem értem, hogyan történhet ilyen. Mit üzen ez annak, aki Magyarországon akar befektetni? Kinek lesz jó, ha üresen áll majd a hely?”)

Nem csoda, hogy Declan úgy érezte, nem terem neki több babér a budapesti vendéglátásban, ám mivel akkor már magyar felesége és két gyermeke volt, nem tehette meg, hogy munka nélkül maradjon.

Több munkával is kacérkodott, még a nemzetközi kamionos igazolványt is kiváltotta – a múlt és a hely mégsem engedte el: „Úgy éreztem, tartozom annyival, hogy megpróbáljam újraindítani a helyet. Budapesten sétálva is sokan jöttek oda hozzám azzal, hogy mikor nyitunk újra, így nem adtam fel.”

Így aztán egy év idegőrlő munkanélküliség után magyar társával megnyitották az új Becketts-t a Liszt Ferenc téren.

„Kemény év volt, de komolyan soha nem merült fel bennem, hogy visszatérjek Írországba. Itt van a családom, ha pedig Budapest egyszer megfogott, nem ereszt. Nem túl drága város és csodálatos életet lehet itt élni.

Nem csak a vibráló partihangulat és a lezajlott változások miatt szerettem a városba, hanem azért is, mert megengedhetem magamnak, hogy színházba és operába járjak, annyira olcsó. Mindig úgy éreztem, hogy itt többet tehetek, mint otthon; hogy itt sokkal könnyedebb és lassabb az élet” - mesélte Declan.

(Fotó: pexels.com/Nagy Niki)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

A Határátkelő podcastjai most már nem csak a YouTube-on, de a Spotify-on, az Anchoron (ahol hangüzenetet is küldhettek!) és a legtöbb szolgáltatón megtalálhatók. Folyamatosan kerülnek fel az adások, minden nap egy új rész, hallgassátok meg (újra)! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr515024684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.08.27. 08:27:46

Kinek éri meg 20 évig üzemeltetni egy helyet úgy hogy épp nullára jönnek ki? Mi ebben az üzlet az illetőnek? Kár hogy az új üzletről már nem ír bővebben, hisz az újranyitás óta is eltelt pár év. Kíváncsi lennék ott már nincsenek senki útjában?

Csodabogár 2019.08.27. 09:28:28

@ChristineK: Az egész Liszt Ferenc tér tele van vendéglátós helyekkel. Hangverseny után nagyon hangulatos végigmenni ott. Nem valószinű, hogy bárki is bántsa ott őket, bár mit lehet tudni?

Golf2 2019.08.27. 10:35:25

Cseberből-vederbe.

Arthamyr 2019.08.27. 12:26:27

Eggyel több jó ír pub mindig elfér, főleg Írországon kívül. :)

Golf2 2019.08.27. 16:33:19

Off.Hollandiában az orvos szerint eljött a nap, az idős nő – demencia miatt – már nem emlékezett arra, hogy korábban az eutanáziáról rendelkezett. Kávéjába mégis nyugtatót kevertek, amitől elvesztette az eszméletét. Amikor pedig magához tért, már a lánya és veje fogták le, hogy az orvos könnyebben be tudja adni neki a halálos injekciót.

Az ügyészség szerint a beteg a beavatkozás alatt ellenállást tanúsított...és meghalt.

Shanarey 2019.08.27. 16:53:30

@ChristineK:

Az önkormányzat most mással foglalkozik, a valaha volt helyi védelmi pénz brigád egyrésze sitten van, a góréjukkal együtt. A kétezres évek elején, volt ott olyan vendéglátóipari egység, ha benéztél, ment minden, de a villanyóra állt mint a szög. Az adott vendéglátóipari egység, egy közel keleti tulajjal volt megáldva, és a szokásos keleti kajákat lehetett ott megvenni. Életem legrosszabb kebabját, ott sikerült ennem.

Bredpitt Monika 2019.08.27. 20:39:36

Jo volt ez a mai poszt szerintem.
Erdekes. Megis a tegnapinal van mindenki.

Bredpitt Monika 2019.08.27. 20:45:33

Elintezte a keruleti onkormanyzat.....2014 ben......
Miert nem lepodok meg ezen.

Miskolcon van egy piac (nem talalok cikket), amit egy no hozott letre, baromi nepszeru volt es ez megtetszett valakinek es egyszeruen elvettek tole. Azt tudom, hogy pereskedett, nem tudom mi lett az ugy vege.

Geszti Petert is erdemes lenne kifaggatni miert nem az o neve alatt fut a nemzeti vagta.....

Golf2 2019.08.27. 21:15:56

@Bredpitt Monika: Nálunk közintézmény 150 nettós fizetések is vannak diplomával 20 évvel 200...a pár éve igazgató meg kap 6-700 nettót.Pest belváros.

morph on deer 2019.08.27. 21:19:33

@Shanarey:
“a valaha volt helyi védelmi pénz brigád egyrésze sitten van”

A másik része meg a parlamentben, - kizárólag az igazságos munkamegosztás alapján!
Naná...

gabors 2019.08.27. 21:22:24

@ChristineK: 'Kinek éri meg 20 évig üzemeltetni egy helyet úgy hogy épp nullára jönnek ki? "

Ez nagyon sok foleg kisebb vendeglato helyen igy van hogy eppen a tulaj (aki esetleg ott is dolgozik) jol megel fizetes egyebb koltsegek de maga az uzlet sokat nem profital ... ha nincsenek befektetok csendestarsak ez pont jo ...

Az usa-ban a vendeglok/barok atlagban 3-4 evenkent mennek tonkre ha nagyobb valsag van meghamarabb igen keves az ami 20 eveit megel ...

Bredpitt Monika 2019.08.27. 21:31:33

@Golf2: hu, de nehez volt ertelmezni ezt a mondatot, de igazabol meg mindig nem ertem miert nekem cimezted...

Dikusz 2019.08.27. 21:45:25

@Golf2: Ilyenről én is tudok...

Dikusz 2019.08.27. 21:47:09

@gabors: "Ez nagyon sok foleg kisebb vendeglato helyen igy van hogy eppen a tulaj (aki esetleg ott is dolgozik) jol megel fizetes egyebb koltsegek de maga az uzlet sokat nem profital ... ha nincsenek befektetok csendestarsak ez pont jo ... "

Na ez szóról szóra így van!

mel gibson 2019.08.27. 22:46:19

Vigyázz Declan, mindjárt jön érted Bruce Willis.
Lol

Golf2 2019.08.28. 07:54:13

@Bredpitt Monika: Te is közalkalmazott vagy gondoltam hozzászólsz az átlagfizuhoz.

Golf2 2019.08.28. 07:57:38

@Shanarey: Már csak a ruszkik hiányoznak,bár jobbak mint a kinaiak,nem olyan szaporák.

tpl 2019.08.28. 08:06:25

@Bredpitt Monika: a beckets az elmult 8-10 evben mar nem ugy muzsikalt. Több ír és skót pub is működik, rengeteg nemzetkozi étterem és ezek mind elszipkázták az expat-eket a hajdan egyesuralkodó Beckets-től. Ráadásul a beckets méregdrága volt és hiába jóval tehetosebb az expar közösség, ha találnak olyan helyet, ami nem annyira drága és megvan az irish pub feeling benne, akkor oda mennek. Ott a lokacio is, ani a Bajcsy-n nem a legszerencsesebb volt.

Bredpitt Monika 2019.08.28. 08:51:42

@Golf2: mar leirtam parszor, 140netto, ebbol sokat nem lehet utazgatni, legfeljebb itthon a felaru utazasi kedvezmenyemmel....legalabb alacsony marad az okolabnyomom

Bredpitt Monika 2019.08.28. 08:52:48

@tpl: az is lehet, hogy a fidesz is fel az IRA tol.....haha

nyu 2019.08.28. 10:21:49

Már jóideje nem követem a tömegek leitatására méretezett vendéglátóipari egységek evolúcióját, de olyan sok skót pub lenne?

Tizenéve nyitott első skót pub tulaja évekig volt a Becketts törzsvendége, aztán állandóan arról panaszkodott, hogy mennyire hiányzik neki a skót kocsmák világa, meg mennyire nem ugyanaz az ír stílus.
(Lásd ír whiskey vs skót whisky típusú vérre menő csaták)

Aztán haverja Declan bíztatta, hogy nyisson egy hamisítatlan skót helyet...

midnightcoder2 2019.08.28. 14:15:40

@Golf2: "Az ügyészség szerint a beteg a beavatkozás alatt ellenállást tanúsított...és meghalt."

Off: Vannak ennél kellemetlenebb módjai is a távozásnak.

Csak a yamaha 2019.08.28. 18:09:43

Ezen nem kell csodálkozni,mármint hogy így vagy úgy,de szopó ág lesz a vége...Ha van egy jó ötleted,nagy nehezen megcsinálod....És "érdekes"módon egyszer csak valaki úgy is keresztbe tesz...Volt már rá példa..Jó esetben "kivásárolnak"...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása