Ha nyár, akkor nyaralás, ami sok határátkelő életében a hazalátogatást jelenti. Vajon milyen tapasztalatokkal szembesül a hazalátogató magyar, milyennek látja az országot?

Te is hazalátogattál vagy látogatsz a nyáron? Mik a tapasztalataid? Milyennek látod Magyarországot? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

(Fotó: pixabay.com/bejan)

Nagy szerencse, ha egyszerre két országban is otthon lehet az ember, írta hazalátogatása után a Hollandokk, és ha jobban belegondol az ember, voltaképpen nagyon igaza van. 

„Valahogy nem hiányzott sem Magyarország, sem Budapest, meg a rosszkedvű mufurcok sem. Kivéve azt a várost, ahol eredetileg akartuk leélni és berendezni a kis életünket, ahol hosszú évek után csukott szemmel is odatalálunk mindenhova, és akár ötpercenként szembejön egy ismerős az utcán... 

Csak egy kicsit kellett óvatosnak lenni az itt-ott átépített tereken, utakon, aminek igaziból még örülünk is, hiszen Pécs az elmúlt években is csak előnyére változott. 

Aki számára nem ér véget a Budapest táblánál az ország, és bevállalja a zötykölődést-szlalomozást, bérelhet autót is a reptér közelében. (...) 

Az utazás előtt elhatároztuk, hogy nem fogunk egész úton „bezzeghollandiázni”, pedig a praktikusságot és a jó szervezést nagyon megszoktuk már, mint ahogy a hollandok nyugodtságát és kedvességét is, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne lehetne hasonlóval találkozni: a kocsibérlés, szállásfoglalás éppen annyira rugalmas, pörgős és praktikus, amit kicsi időnk alatt megengedhettünk magunknak, és pénzben sem volt vészes. 

A budapesti sofőrök ráadásul elképesztően jól ellensúlyozzák az ódivatú úthálózat hiányosságait: a belvárosban araszolgatni nem valami kellemes, de az autósok szinte „érzik egymást”, helycsinálásból és jófejségből nem volt hiány itt sem. 

Egyedül a legutolsó szállásunk volt egy kicsit szokatlanul bénán szervezett, de hamar kiderült ennek is az oka: az V. kerületi hostelt külföldiek üzemeltetik, úgy látszik, ilyesmire már Budapesten is számítani kell. 

A félreértések megoldódtak, a bosszúságunk pedig hamar elszállt, amint kiderült, hogy az itt dolgozó amszterdami srác épp a székesfővárosban próbál szerencsét, és szívesen hollandozik velünk egy kisebb csevej erejéig. 

Magyarországon a találkozó-szervezés mindig a rögtönzés elvén alapul, és szinte mindig jól alakul. Magyar telefonszámunk rég nincs már, de a kapcsolatot úgyis mindenki az internetes üzenő, és telefonos programokkal intézi. 

Ez a fajta spontaneitás nagyon hiányzik Hollandiából, ahol azt is előre meg kell beszélni, hogy mikor tudunk majd telefonálni egymással, és még az sem mindig jön össze. 

A rég nem látott ismerősökkel csupa kellemes témáról beszéltünk, a politizáláson általában az első pár percben estünk túl, mert senki nem akarta elrontani a napját vele, és ezúttal még ezt is egész jól sikerült teljesíteni. 

Az orvoshoz járás, az olcsó szolgáltatások nem fértek bele az időnkbe, hiszen a legtöbb sorbaálláson, kellemetlenségen, vizsgálaton, kontrollon úgyis Hollandiában igyekszünk túlesni. (...) 

Valószínűleg gyakrabban szeretnénk majd hazajárni, és hiába vannak az otthoniak földrajzilag annyira szétszórva, nem indulunk el Hollandiából kocsival, mert rettenetesen fárasztó átszelni fél Európát. (...) itthonról hazamenni, majd hazajönni otthonról nagyon jó ám!" 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Észak Dél ellen 

Mármint az olasz észak az olasz dél ellen több fronton, a gasztronómia, az autózás és az idő kreatív kezelése tekintetében Olaszmamma tolmácsolásában egy friss szicíliai út tapasztalatai nyomán.

„Konyha 

Délen nem ehetsz eleget. Délen valahogy minden nagyon sok. Hatalmasak az adagok, a reggeli cornetto gyakorlatilag kétszer akkora, mint amit egy északi bárban kapunk. Valami teljesen logikátlan ok miatt Északon ritkaságnak számítanak az olajban sült dolgok, inkább grilleznek, párolnak, salátáznak. 

No, ezt Délen felejtsd el. Kisütik a tengeri herkentyűket, a zöldségeket, a pizzát, de zsírban sütik a palermói street food egyik megkerülhetetlen darabjának a pane con milza töltelékét jelentő lép-és tüdődarabokat is. (...) 

Egyébként igazi háborús színtér a gasztronómia, a déliek előszeretettel sajnálják le a szerintük ízetlenül, unalmasan táplálkozó északiakat, hajlamosak egy legyintéssel polenta evőknek aposztrofálni őket. 

Kávé 

A kávé szent Északon és Délen is, de ahogy a Csizma sarka felé haladunk, úgy csökken a csészében a kávé mennyisége, Nápoly környékén gyakorlatilag már csak bekoszolják a csészét a dögerős espressóval. Isteni. 

A bár 

Apropó kávé: ugorjunk el egy pillanatra a bárba! Hétköznap este Északon ugyanúgy aperitívózik a fiú és a lány, apa és anya. Délen viszont könnyen előfordulhat, hogy nem látunk nőt a teraszon. 

Ez talán az egyetlen különbség, amit nehezen fogadok be, mert a csupa férfi a bárban az nyilván csak a felszín, amiből könnyen következtethetünk arra, hogy hol az asszony helye. 

Autóban 

Gondolhatjátok, hogy mit élek át én, aki még az észak-olasz vezetési stílustól is hülyét kapok egy déli túra során. A nápolyi forgalom agyrém, a palermóira pedig már szavak sincsenek: szabadon értelmezett körforgalmak, fakultatív indexhasználat, ész nélküli előzések, milliméterre kicentizett manőverek. (...) 

Idő 

Északon rohanunk, be van osztva minden percünk, lelkiismeretfurdalásunk van, ha henyélünk a kanapén, és mindent azonnal akarunk. 

Ez az azonban még mindig köszönőviszonyban sincs mondjuk a magyar átlaggal, hiszen Északon is idő kell a jó (meg a rossz) munkához, de Délen ezt szorozzátok meg kettővel. Minden sokkal lassabb, nincs kapkodás, nem fognak stressz okozta szívinfarktus miatt meghalni.” 

A teljes posztért ide kattintsatok!

Ausztrál hétvégék 

Az ember hétköznap ugye dolgozik, Ausztráliában is. Így aztán a szűkebb és tágabb értelemben vett környék felfedezésére maradnak a hétvégék a Mindjárt jövünk szerzőinek is.

„Mi az ún. Északi-strandokhoz lakunk közel, amik közül Manly és Dee-Why beach a legnagyobbak. Nemrég Manly beachet beválasztották a világ tíz legszebb strandja közé, szerintünk nem elsősorban a part szépsége, hanem inkább a strandhoz kötődő kulturális és sportélet miatt. 

Akármikor jártunk ott, a víz tele volt szörfösökkel, úszókkal, és a parton rengeteg ember futott, röplabdázott, jógázott, horgászott, vagy csak sétálgatott, s lógatta a lábát. 

Számunkra a legmeglepőbb az volt, amikor megláttuk, hogy jópáran könnyűbúvárkodva szigonypuskával halásznak, s néha egészen nagy halakat zsákmányolnak. (...) 

A partokon rengeteg féle étterem, bár és kávézó található, így rossz időben és éjszaka is egész nagy a nyüzsgés. Itt nagyon sok ország konyháját meg lehet kóstolni, de talán a leggyakoribbak (révén, hogy az óceán egyik partjáról van szó) a tengeri gyümölcsökre, halakra specializálódott éttermek. 

De ha valaki még nagyobb választékra vágyik tengeri étkek terén, annak talán erre a legjobb hely a sydney-i halpiac, ahol az éttermek egzotikus kínálattal várják a vásárlókat.

Erre mi is kíváncsiak voltunk, így ellátogattunk oda is. Itt aztán tényleg minden volt! Hatalmas, még élő királyrákok, rengeteg élő kagyló, élő tengeri sünök, homárok, languszták, polipok, és frissen pucolt osztrigák... Számunkra meglepő volt látni, hogy mind az eladók, mind a vásárlók zömében ázsiaiak (olyan 90% körül). (...) 

A piacon egészen nagy bábeli zűrzavar uralkodott: az angol csak egy volt a beszélt nyelvekből, és az árusoknak biztosan nem ez lehet az anyanyelve. Ez a kommunikációban azonban nem okozott nagy gondot, mivel itt a gasztronómia az, ami mindenki nyelvén érthetően tud szólni. No meg a mutogatás! (...) 

Az első alkalommal, amikor elhagytuk a város határát, a Kék-Hegységet céloztuk meg, ahol négy napot kirándultunk egy hosszú hétvégén. A nemzeti park Sydney belvárosától körülbelül másfél óra vonattal, tehát a helyi viszonyok szerint a város hátsókertjének minősül.

Európai szemmel egészen szokatlan a hegység szerkezete, mivel a lakott rész középen, egy fennsíkon helyezkedik el és ezt öleli körbe a nemzeti park, ahová először lefelé kell elindulni, egy körülbelül 300 m magas sziklafal mentén lelépcsőzni. 

A hegység 12-szer akkora, mint a Mátra, és azért lett Kék-hegység a neve, mert ha olyan az időjárás, az eukaliptuszerdőkből felszálló olajos pára kékes színbe vonja a csúcsokat. 

Maguk az útvonalak nagyon szépen kiépítettek és mindenhol jelölések láthatóak, szinte már-már túlságosan is („ne fuss a rácsozott felületen, mert ha nedves, elcsúszhatsz rajta” - ez a felirat vagy húsz méterenként, élénk sárga jelzésen belül), de hát itt mindig a biztonság mindenek felett az elsődleges szempont. 

Több sátrazóhely is ki van alakítva az utak mentén, de mi nem mertünk itt aludni, hiszen a mi fejünkben is az a kép élt, hogy minden, ami Ausztráliában mozog, az meg akar ölni... 

A valóság azonban közel sem ilyen drámai, ugyanis a négy napos túránk alatt csupán madarakat láttunk; se egy kígyó, se egy pók, sőt sehol egy kenguru, vagy egy koala, pedig szorgalmasan kémleltük a fák ágait és lestük a bozótot. Pár emberrel találkoztunk, akik nem voltak oly félősek, mint mi és kint aludtak; ezért elhatároztuk, hogyha legközelebb erre járunk, mi is sátrazni fogunk!” 

A teljes, ennél jóval hosszabb posztot (jó sok fényképpel) itt érhetitek el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.