Lassan Nyugat-Európában is elkezdődik majd a nyári szabadságok időszaka, ilyenkor mindenki megindul kipihenni az év első felének fáradalmait. A határátkelők közül sokan ilyenkor Magyarország felé veszik az irányt – de vajon milyennek látják az országot, milyen tapasztalatokat szereznek?
Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
A téma annak kapcsán merült fel bennem, hogy nem is olyan régen volt egy poszt itt, a blogon, ami azt feszegette, mennyire lehet reális képet kapni akár Magyarországról egy hazalátogatás alatt.
A Határátkelő Facebook-oldalán a poszt rengeteg hozzászólást generált, méghozzá nem minden tanulság nélkül valókat, így arra gondoltam, érdemes szemezgetni közülük kicsit. (Megjegyezve, hogy természetesen semmilyen reprezentatív jellege nincs a válogatásnak, ami így leginkább vitaindító érdekességként kezelendő.)
„Alig látni otthon boldog embert”
Nagyon tanulságos volt azt látni, hogy a többség számára egyfajta kultúrsokk a hazalátogatás (Bernadett például egyenesen azt írta, hogy egy ilyen út inkább megerősíti abban, hogy ne költözzön vissza, annak ellenére, hogy nagyon sok mindent imád Magyarországban, ami sehol másutt nem pótolható.)
Más úgy fogalmazott, hogy azt hitte, csak ő érez úgy, hogy nem akar hazamenni (és szégyellte is magát ezért), de annak ellenére nem költözne már vissza Magyarországra, hogy imádott otthon élni.
„A családom hiányzik és néha Budapest, mert az bizony tud hangulatos lenni nyaranta, esti sétálgatásokkor, koncertek, gyönyörű épületek. :) De sajnos az emberek alapmentalitása, a létbizonytalanság, a gázos egészségügy és a lehetőségek hiánya az, amiért nem gondolkodom a visszaköltözésben.
Rettenetesen rosszindulatúak és gorombák tudnak az emberek lenni otthon, legutóbb áprilisi hazautam során döbbentett le elég mélyen a dolog. Épp hogy leszállt a gép, két órája sem voltam a városban és már a taxisofőr is bunkó módon ordít rám (az utasra, aki gizet a szolgáltatásért), hogy ’ba****m már be a cuccaim oda hátra’.
Ezután kb. a BKV-kalauz is, boltban a néni, fogorvos, etc. Alig látni otthon boldog embert és ez akkora szívás...” – írta Nikolett.
Érdekes, hogy az ideges hangulatot elég sokan felvetették, meglehetősen éles kontrasztot húzva a nyugati élettel. Akadt, aki szerint a nyugalmat sem megvásárolni, se elvenni (megszerezni) nem lehet, ez külföldön alapból a tiéd, ha valamennyire előrelátóan élsz.
„Magyarországon belepúposodhatsz, akkor sem a tiéd. Sem ha szegény vagy, sem ha viszonylag gazdag. Nekem az egészségemet „adta vissza” Hollandia. Mentesültem pl. az életfogytiglani vérnyomáscsökkentő szedésétől. (Zoltán)
„A honvágy fogalmát ott ismertem meg”
Van, aki ennél is tovább ment, azt írva, hogy voltaképpen Magyarországon ismerte meg a honvágy fogalmát, annyira vágyik vissza az új otthonába.
„Amikor elhagyom a repülőteret és kilépek a nagy Magyar életbe, mintha egy szürreális világba lépnék. A megkopott, szürke múlt lengi be az egész környezetem. Ódon, elhanyagolt épületek, utcák adják meg az alaphangulatot. Koszos, szemetes, omladozó, valaha jobb napokat látott bérházak árnyékában, sznobizmusba burkolt arrogancia.
Rosszindulatú, önsajnáló emberek közt lépkedve próbálok szépséget keresni. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszajönnék. Hasonlítgatom az új hazát azzal, amit magam mögött hagytam. És nem. Nem vágyom vissza.” (István)
Pár nap bőven elég?
Nem számolgattam, de az volt a benyomásom, hogy a legtöbben azt írták, pár nap nekik bőven elég és utána már leginkább azt számolgatják, mikor indulhatnak haza.
„Három napig minden szuper. Aztán észreveszem, hogy Pumalanden vagyok és a családom idegeire megyek, mert átmegyek szamárba: „Mikor megyünk már haza? Indulunk-e már? Mi a bánatot csinálunk itt egy hétig vazze?” Aztán Sajtföldén megnyugszom” – írta egyikük.
Más úgy fogalmazott, tisztában van azzal, hogy pár otthon töltött szép nap voltaképpen elég becsapós lehet, hiszen ez tulajdonképpen nyaralás és köze nincs a hétköznapokhoz.
„Én meg emlékszem rá, mekkora sokkot okozott egy-egy váratlanul jött nagyobb számla kifizetése, vagy ne adj Isten, ha véletlenül tönkrement valami a házban. Kész trauma volt. Néha azt se tudtam, nevessek vagy sírjak kínomban!
Ez várna megint otthon, ha visszaköltöznék Magyarországra. Ha kapnék egyáltalán munkát otthon... Ezt tegyük hozzá.”
Akadt, aki arról írt, hogy több mint tíz éve Angliában élő külföldi ismerőse beszámolója szerint fél-egy év elteltével kezdenek el hiányozni a rokonok, barátok, ilyenkor hazajönnek.
Ezt követően a negyedik-ötödik napon történik valami olyasmi, ami miatt legszívesebben már menne vissza minél hamarabb, ami meglehetősen szomorú azért.
„Két nap bőven elég Magyarországon. Nem is szívesen megyünk és sokkal több pénzünk elfogy, mintha máshova mentünk volna. (Itt 50 euróból sokkal több mindent vásárolunk, mint ugyanezen összegért magyar földön), a rokonok, ismerősök elkoptak” – fogalmazott Adrienn.
Csillában tíz külföldön töltött év alatt egyszer sem merült fel, hogy haza szeretne költözni. „Ebben megerősített 2016-os, mindössze 5 napos látogatásom. Még a 60 éves anyukám is felsőhajtott a Londonba visszatartó gépen, amikor landoltunk, hogy ’hál Isten hazaértünk’”.
„Nem kell visszajönni „gazdag” nyugdíjasnak”
Akadtak olyanok is, akik teljesen másként látják a dolgot. Például az, aki úgy fogalmazott: „Én azt kívánom a sok boldog újkülföldinek, hogy a sírhelyüket is az új hazában vásárolják meg. Nem kell visszajönni „gazdag” nyugdíjasnak, se az anyaföldbe temetkezni, jó lesz az is odakint, nem? :)”
Más szerint szomorú, hogy oda jutottunk, hogy „büszkébbnek mutatják magukat azok az emberek, akik idegenek között idegenek maradnak. Változik a világ... Megértem azokat, akik határátkelővé válnak. De ezzel miért kell dicsekedni? Lenézni azokat, akik ilyen-olyan okból kitartanak? Otthon... vagy itthon...”
A magyarságot nem lehet mérlegre tenni
És hogy azért jobb végkicsengése legyen a posztnak, jöjjön pár pozitív vélemény is!
„Húsz év Kalifornia után is szeretek hazamenni. Néha 2-3-szor is megyek évente. Mindkét helyen jó lenni, de a megélhetésem Amerikában van. Minden országban van jó is, rossz is. Magyarország legnegatívabb élménye: hemzseg az arrogáns bunkóktól. Na, az nem hiányzik!” (Helen)
Emese arról írt, mit tenne, ha nagy pénzt nyerne: „Már milliószor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha nyernék a lottón egy jelentős összeget, és kivétel nélkül úgy kezdődött, hogy már ülnék is fel az első gépre, és mennék innen HAZA! Angliában nekem az egyetlen jó dolog az időjárás. Még az esős időt is szeretem, csak ne legyen a hőmérséklet több mint 24 fok.”
Andrea szerint nem mindegy, ki hova megy haza, miként az sem, hogy szerető család várja-e vagy sem. Ő szeret Balatonfüredre hazajárni és napokat Budapesten tölteni, olyannyira, hogy az évi 4-6 hetet is kevesli.
Más szerint nem is szabad összehasonlítani Magyarországot a jelenlegi otthonával, mindkettőt más okokból szereti. „Függetlenül attól, hogy hol élek, mindig magyar leszek és Magyarország lesz az a hely, ahonnan elindultam, ahol felnőttem. Ezt nem teszem semmivel sem mérlegre, mert nem lehet.”
Azt gondolom, ez jó zárszó, mielőtt átadnám nektek a szót…
(Fotó: pixabay.com/pokati3)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: