Vajon mi minden változik egy ember életében öt év alatt? A személyes sorson kívül például a gondolkodásmódja – nincs ez másként a határátkelők életében sem, miként ez kiderül Prevics Éva írásából, aki maga is kétszer vágott bele a határátkelésbe. Mint a képen is látszik, másodszor már nem egyedül, kisfia tavaly szeptemberben Ausztriában kezdte meg az óvodát.

Neked mennyit változott az életed öt év alatt? Ott tartasz, ahol 5 éve tervezted vagy teljesen máshol vagy? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Öt év hosszú idő, megváltozhat egy ország vezetése, új arculatot kaphat egy város, csecsemőből kisgyerek, kisgyerekből kamasz, kamaszból felnőtt lesz és alaposan átalakulhat egy ember gondolkodásmódja is - ezekkel a sorokkal zárom azt a riportkönyvet, mely 8 magyar fiatal külföldi tapasztalatait dolgozza fel 5 év távlatából. 

2013-ban velük egy hajóban eveztem én is, vagyis inkább egy ügyetlenül megépített, sietve összetákolt ladikban, mely hol a csendes vízen, hol a háborgó tengeren próbált haladni, több-kevesebb sikerrel. 

Az embert életében nagyrészt hasonszőrűekkel hozza össze a sors. Az iskola, a munkahely, a közös érdeklődés, a hobbi mind olyan kétoldalú ragasztószalagok, melyek nem nagyon szakadnak, jól tartanak és az évek alatt sem veszítenek erejükből. 

A világ legerősebb ragasztószalagja 

Öt éve, mikor otthagytam riporteri állásomat és elmentem Ausztriába felszolgálónak, nem nagyon találtam ilyen ragasztószalagokat. Volt a kollégáim között vérbeli vendéglátós, tandíját gyűjtögető leendő pedagógus, a reménytelenség megyéjéből érkező lelkes mindenes és a világnak bizonyítani akaró fáradhatatlan küzdő. 

Csak egy közös volt bennünk, amiről akkor még nem sejtettem, hogy a világ legerősebb ragasztószalagja, mindannyian magyarok voltunk. 

Ennek a jelentőségét csak 5 évvel később értettem meg, mikor már gyerekkel együtt ismét felkerekedtem, de ekkor már a szűk családomon kívül nem volt körülöttem magyar ember. Egy sem. 

A Fiatalok külföldön - 5 év múlva című könyvemben magyar fiatalokkal beszélgetek külföldi boldogulásról. 

A kötet különlegessége, hogy minden interjúalany kétszer szólal meg, először 2013-ban, majd 5 évvel később 2018-ban. Beszélnek tapasztalataikról, nehézségeikről és arról, mit látnak másként ma a külföldi élet kapcsán és mit sikerült megvalósítaniuk a terveikből. 

Van, aki kint lelt párra és nem tervezi a hazaköltözést, más csak gyűjtögetni ment el és ma már saját álomházában él Magyarországon, de van olyan is, aki 10 év kint lét után éppen most döntött úgy, hogy otthon folytatja az életét. 

Az interjúk között én is mesélek. 2013-ból való bejegyzéseimben arról, mennyire nehéz volt egy teljesen más szakmában boldogulnom, mint amit otthon végeztem és tanultam. 

A 2018-ból valókban pedig arról, milyen érzés egy egyéves gyerekkel megérkezni egy vadidegen országba és lépésről lépésre felépíteni egy új életet. 

Arról fantáziálva, milyen lenne otthon 

Alattomos dolog a honvágy. Nem mindig támad azonnal. Az út eleje általában izgalmas. Az új nyelv, az új környezet, munka, emberek, kikapcsolódási lehetőségek sokáig repítik előre az embert az ismeretlen terepen. 

Van, hogy később jön a neheze, mikor már kint is minden rögzül, minden kiszámíthatóvá válik, már semmi nem új, megjelennek az úgynevezett „szürke hétköznapok” mint egy házasságban, mikor a „rózsaszín köd” után meglátjuk a társunk valódi arcát. 

Ilyenkor a veszteségek, melyek a hazától való eltávolodással törvényszerűen járnak, felerősödnek. A honvágy ebben a fázisban a legkínzóbb. 

A beszélgetőtársaim egy része arról számolt be, hogy él egy életet külföldön és közben arról fantáziál, milyen életet élne otthon. Van, akinél ez odáig fajul, hogy például képtelen jó szívvel végignézni otthon maradt barátai fotóit a közösségi oldalon, mert úgy érzi, ő mindenből kimarad. 

Ahogy egyikük fogalmaz: „Persze az életminőség sokkal jobb kint, jobb az alapvető egészségügyi ellátás színvonala, biztosabb az élet, de emellett hiányoznak azok a szociális dolgok, amiket az otthon élők nap mint nap megkapnak. Ilyenek az emberi kapcsolatok, vagy például a szórakozás a barátokkal...” 

Mindenkinél máshol van a hangsúly. Valaki éppen az életminőségbeli eltérések miatt dönt úgy, hogy nem tér haza, sőt gyakorlatilag teljesen felszámolja otthoni kötődéseit. 

„Nem olvasok otthoni híreket, nem nézek magyar tévécsatornát, teljesen kimaradok ebből. Amit tudok az otthoni helyzetről, azt legfeljebb a családomtól és az otthoni ismerőseimtől tudom. 

A szezonok végeztével minden évben hazamegyek hosszabb időre, tehát valamennyire még mindig tapasztalom a saját bőrömön is a magyar valóságot. Nem is a pénz az elsődleges oka annak, hogy nem kívánok hazamenni.” 

Gyászfolyamat 

A pszichológus szerint a hazától való eltávolodás gyászfolyamattal jár: „Meg kell gyászolni a régi életemet, kapcsolataimat, mégpedig olyan módon, hogy az ember elfogadja a helyzetet. A gyászfolyamatnak is van egy menete. Első a tagadás, amikor először azt mondja az illető, hogy ő nem akar kint maradni örökre, csak egy időre. Később már jön az elfogadás, vagyis annak megértése, hogy az, hogy nem a hazámban élek, még nem jelenti, hogy nekem érzelmileg is el kell szakadnom onnan.” 

A pszichológus mellett két másik szakértő is megszólal a könyvben. A szociológus a magyar fiatalok lehetőségeit elemzi, a karrier-tanácsadó pedig arról beszél, melyek azok a szakmák, melyek külföldön is keresettek és milyen elvárásai vannak egy nyugat-európai munkaadónak.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.