Mióta Magyarország tagja lett az Európai Uniónak és a munkavállalás szabaddá vált (a kettő ugye nem feltétlenül esett egybe például Ausztria és Németország esetében), azóta állandó probléma, hogy vajon mennyi magyar ment külföldre és mennyi jött vissza. Így aztán az is nagy kérdés, a KSH-nak van igaza akkor, amikor legfrissebb adatai kapcsán fordulatot jelez vagy volt vezetőjének, aki kételyeit fogalmazza meg.

Kezdjük az elején: a KSH Statisztikai Tükör című kiadványának legfrissebb, a napokban megjelent számából az derül ki, hogy tavaly több Magyarországon született ember tért haza, mint ahány elvándorolt. 

Ez erős kijelentés, hiszen ha igaz, azt jelenti, hogy immár többen jönnek vissza, mint amennyien elmennek, ráadásul olyanok is akadnak köztük (8150-en), akik külföldön születtek. 

Az adatok 

A KSH szerint 2018-ban 20 ezer magyar tért haza, miközben 18 150-en mentek el. Ha ez nem lenne elég, a KSH adatai azt mutatják, hogy 4-5 éve még több mint 30 ezer, két éve közel 27 ezer ember ment külföldre, ehhez képest ugye ez a 18 ezres szám jelentős csökkenés. 

A hazatérés esetében is csökkenés történt, igaz, csak pár száz fős az előző 20 906-ról – szúrta ki a Portfolió.

Mindezekre mindjárt visszatérek, csak előtte még pár érdekesség: az adatok szerint a legtöbb magyar Németországba (31 százalék) és Ausztriába (30 százalék) megy, az Egyesült Királyság a harmadik 15 százalékkal, ami akár még érdekes is lehet, hiszen egyfelől a Brexit körüli bizonytalanság alighanem sokak kedvét elvette, másfelől viszont a „most vagy soha” érzetét is kelthette. 

A határátkelők közel fele (45 százaléka) még nincs 30 éves, tízből hét pedig 40 év alatti. Kicsivel több a férfi mint a nő (53 százalék), viszont a kétharmad nem házas. 

Ami a visszatérőket illeti, tízből nyolcan Ausztriából (31 százalék), Németországból (25 százalék) és az Egyesült Királyságból (22 százalék) költöznek haza, ebből egyedül a német adat mutat csökkenést. 

Kérdőjelek 

A KSH adatai kapcsán elég sok a kérdőjel. Rögtön az, ami az első pillanattól kezdve nehezen megoldható problémának tűnik, nevezetesen, hogy már a kivándorlást sem nagyon lehet mérni, akkor pláne nehéz az arra épülő visszavándorlást. 

Aztán vannak bajok a „külföldön születettek visszaköltözésével” is, ugyanis ebben az adatban vastagon benne vannak a Magyarországra költöző, határon túli honosított magyarok is (olyannyira, hogy ez a 8150-es szám még csökkenést is jelent az előző évek adataihoz képest). 

Komoly fejvakarásra késztethetik az egyszeri bloggert az eddig megismert külföldi adatok is, hiszen például a német statisztikai hivatal nemrég azt jelentette, hogy ott 5000 fővel nőtt a magyarok száma (így már több mint 212 ezren élnek hivatalosan az országban), ráadásul soha annyi magyar gyerek nem született még a németeknél, mint most. 

Ez még akkor is így van, ha az onnan elköltöző magyarok száma is nőtt, de a németek szerint továbbra is több magyar költözik oda, mint költözik onnan el. 

Hasonló a helyzet Ausztriában is, ahol a néhány héttel ezelőtt közzétett adatok azt mutatják, hogy több mint 82 ezer magyar élt az országban tavaly év végén, ami 5600 fős plusz az egy évvel korábbihoz képest. (Brit adatok még nincsenek.) 

Most akkor kinek van igaza, illetve lehet-e mindenkinek egyszerre igaza? 

Módszertani különbségek 

Nem feltétlenül arról van szó, hogy bármelyik statisztikai hivatal szándékosan torzítaná az adatokat, magyarázat lehet az eltérő módszertan is. 

A KSH statisztikáiba ugyanis azok kerülnek be, akik Magyarországon hivatalosan bejelentették, hogy külföldre költöznek (vagy visszatérnek), TAJ-számot leadnak vagy igényelnek. 

Márpedig erről pontosan tudjuk, hogy a többség nem teszi meg. Nagyon sokan vannak, akik inkább kifizetik azt a havi pár ezer forintos egészségügyi hozzájárulást és egyszerűen hazajönnek orvoshoz. 

Vagy csak simán nem fizetnek, de nem adják le a kártyát, és akár hazajárnak a magánkórházakba, mert sokszor még az is olcsóbb, mint egy kinti (nem állami) gyógykezelés. 

Eközben a németek, osztrákok elsősorban munkaerő felmérésekkel (LFS) és népszámlálásokkal dolgoznak, aminek meg az a hátránya, hogy egyrészt nem kerülnek bele azok, akik nem (vagy feketén…) dolgoznak, másrészt a népszámlálás sem feltétlenül ér el mindenkit. 

Tovább árnyalja a képet, hogy ha jól gondolom, akkor a kétféle módszertan éppen ellentétes irányban torzít, tehát míg a német-osztrák alighanem alulbecsüli kicsit az ott élő magyarok számát (hiszen inkább kiesnek a rendszerből, mintsem bekerülnek), addig a magyar éppen a határátkelők számát lövi alul. 

Mindebből az látszik, hogy a határátkelés (különösen az Európai Unión belül) egy rendkívül nehezen mérhető folyamat és még a tendenciákat is nehéz megállapítani, bár az elég jól látható, hogy az elvándorlási számok csökkennek (aki akart, annak egy jó része már elment), míg a visszatérési számok mintha nőnének. 

Mit mond a szakember? 

Persze ez csak az én okoskodásom, ennél érdekesebb, mint mond a szakember, aki jelen esetben nem más, mint Katona Tamás. A KSH volt elnöke szerint súlyos módszertani bajok vannak a ki- és bevándorlók adatainak összesítésekor.

A most a Szegedi Egyetem oktatójaként dolgozó szakember a Népszavának adott interjúban felemlegette a TAJ-kártya le(nem)adásának problémáját, de emellett problémásnak tartja a visszaköltözők számának meghatározását is. 

Mégpedig azért, mert a statisztikába bekerül az a Romániában élő magyar is, aki magyar állampolgárságot kapott, vagy ugyanígy az ukrán állampolgár, akik közül meglehetősen sokan jelentkeztek be éppen tavaly magyarországi lakcímre, hogy aztán (khmmm) szavazhassanak a parlamenti választáson. 

Mit látnak a londoni magyarok? 

A lap megkérdezte a Londoni Magyarok Közösségének ügyvezetőjét is, aki szintén azt mondta, hogy neki és családjának is megvan a TAJ-kártyája, fizetik a járulékot, mi több, a lakcímkártyájuk is megvan, hiszen van saját otthonuk Magyarországon is. 

Szabó László szerint ezzel tízből négy londoni magyar így van, azaz ők úgy élnek külföldön, hogy a magyar statisztikában ez nem jelenik meg. „Aki először csak ki akarja próbálni a külföldi munkát, néhány hónapra tervez, az biztosan nem éget fel mindent maga mögött” – mondta. 

Ha már hazatérés, Szabó László is tapasztalt némi mozgást, vannak, akik visszaköltöznek Magyarországra (például a CSOK miatt), de sokan vannak, akik vagy Anglián belül mozdulnak vidékre, vagy másik uniós országba (jellemzően német nyelvterületre, vagy Londonba) mennek. 

Nehéz tehát igazságot tenni egy ilyen nehezen mérhető témakörben, én inkább azt mondanám, hogy szerintem a határátkelés mára beállt egy többé-kevésbé elfogadott társadalmi jelenséggé, emberek jönnek és mennek (vagy mennek és jönnek…), munkát vállalnak külföldön, majd hazatérnek, hogy aztán esetleg megint elmenjenek – és ez alighanem így van jól. Hiszen ez (is) az Európai Unió lényege.

(Fotó: pixabay.com/stocksnap)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.