Külföldre költözve sok meglepetés érheti az embert, és fokozottan igaz ez, ha nemcsak magunkért, hanem gyermekünkért is felelősek vagyunk. Hét amerikai anya osztotta meg tapasztalatait a különböző kultúrákban tapasztalt szokásokról, a szülői felfogásról és a társadalom támogatásáról.
Starr Session Varga (Magyarország)
Férjével együtt 2017-ben költözött Budapestre és tavaly született meg gyermeke. Blogot vezet magyarországi tapasztalatairól Black Girl in Budapest címmel.
Jó véleménnyel van az itthoni viszonyokról.
Különösen tetszik neki, hogy a szülők mennyire figyelnek a gyerekeikre Budapesten. Külön megemlítette a nagylelkűnek nevezett anyasági támogatási formákat és azt, hogy mennyire segítőkészek az emberek.
„Szeretek anyának lenni Budapesten. Vannak családbarát kávézók és olyan foglalkozások, amelyekre a gyerekkel együtt lehet járni. Sok segítséget kapok vadidegenektől, hogy a babakocsival le és fel tudjak szállni a tömegközlekedésre. Amerikában sosem ajánlanak ilyen segítséget” – dicsérte a magyarokat Starr Session Varga.
Sasha Romary (Franciaország, Szingapúr és Németország)
Gyerekkora egy részét Párizsban töltötte, majd visszatért az Egyesült Államokba tanulni, aztán újra a francia főváros következett. Itt született meg első gyermeke. Azt mondta, hogy a párizsiak anyaságról alkotott felfogása arról szól, hogy a gyerek hogyan illeszkedik bele a szülő életmódjába, míg Amerikában minden a gyerek körül forog.
Később Szingapúrba költözött. Itt dúla képesítést szerzett, és tanult az úgynevezett anyasági fogságról, egy ázsiai hagyományról, amely arról szól, hogy a nőknek hogyan kell pihenniük, „gyógyulniuk” a szülés utáni egy hónapban, például az étrendet is tekintve.
Romary másik tapasztalata, hogy Szingapúrban a nagyszülők is mennyire belefolynak a gyereknevelésbe, abban az egész család részt vesz.
Most München él a család, amely már egy második gyerekkel bővült. Németországban az tűnt fel neki, hogy a szülők mennyire megengedőek, a gyerekre bíznak sok mindent.
Látta, hogy egy gyerek a játszótéren lógva kért segítséget az anyjától, aki azt mondta neki: látlak, minden rendben van, meg tudod oldani egyedül is. És valóban, a gyerek megoldotta, nem esett baja, le tudott mászni.
Kate Prinsloo (Svájc)
Kate és férje két évet élt Londonban, majd Zürichbe költöztek két lányukkal. Már öt éve élnek Svájcban, és azóta született egy kisfiuk is.
„Sokkal nyugodtabb vagyok, kevesebb dolgot szabok meg nekik, mint ahogy Londonban vagy az USA-ban tettem. A gyerekek négyéves koruktól egyedül sétálnak az iskolába. Itt nagy hangsúly van a függetlenségen és a felelősségen. Először sokkoló volt látni ilyen kis gyerekeket az utcán egyedül” – mesélte.
Kate meglepődött, hogy a gyerekek napközben hazamennek ebédelni: „Alig várom, hogy lássam őket ilyenkor és megbeszéljük, mi volt az iskolában. Ezekre a pillanatokra fogok emlékezni a gyerekkorukból. Szeretem, hogy ilyen figyelem van a családon itt.”
Gabriella Lindsay (Mexikó és Antigua)
Gabriella 2016 októberében költözött mexikói Mazatlánban férjével és három gyerekével. Úgy véli, a gyerekeket nagyon szeretik Mexikóban, ami néha egészen érdekes módon nyilvánul meg. Gyakran előfordul, hogy akár ismeretlenek felajánlják a segítségüket.
Már Antiguán él a család, ahol hasonló támogatást tapasztalnak, mindenkitől lehet valamire számítani.
Madeleine Nash (Új-Zéland)
A család 2018 júniusában költözött Texasból Aucklandbe. Először meglepte, hogy mennyire bátorítják a gyerekeket arra, hogy vállaljanak kockázatot, de már maga is vallja ezt a hozzáállást.
„A gyerekeket ösztönzik, hogy felfedezzenek, másszanak, ismerjék meg a határaikat. Sok szülőtől hallom: ha nem tudják a gyerekek felmérni a kockázatokat a játszótéren, akkor hogyan tanulnák meg ezt?” – mondta Madeleine.
Candance Taylor (Ghána)
Candance 2012 óta él Accrában. A házaspár első gyermeke még az Egyesült Államokban született, de gyerekkora egy részét már Afrikában töltötte.
A nő sok segítséget kapott a barátoktól, családtagoktól és már külföldiektől, így nagyra becsüli azt, amilyen családi értékeket vall a közösség. A család mára visszaköltözött Chicagóba, ahol újabb gyerekük született.
Candance azt mondja, formálta őt anyaként az, hogy látta, Ghánában a fekete családok mennyiféleképpen nevelik a gyereküket. Másféle szemléletet adott számára ez a tapasztalat, és az így szerzett büszkeséget hazavitte magával.
Inez Moutarde (Egyesült Arab Emírségek, Svájc)
A két országban nagyon különböző tapasztalatokat szerzett. Az Emírségekben a gyerekeket különböző különórákra és sportolási lehetőségekre íratták be, de Svájcba költözve már nagyobb függetlenségre nevelik őket.
„Svájcban ha a gyerekek összeverekednek, a szülők ritkán avatkoznak közbe, így a gyerekek megtanulják, hogyan intézzék el az ilyen dolgokat maguk. Bizonyos helyzetekben ez működhet. De anyaként nehéz volt ehhez hozzászoknom. Azokat az elveket kell követnem, amelyeket helyesnek tartok, még ha itt nem is ez a megszokott” – mondta.
A különbségek mellett talált hasonlóságot is: „Egyetlen dolog állandó, és nem számít, honnan származol, milyen a vallásod, milyen nyelvet beszélsz: az, hogy az anyák szeretik a gyerekeiket és bármit megtesznek értük. Ezt látni igazán emlékezetes volt.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek