Élek a gyanúperrel, hogy a kérdésre adott válasz elsősorban életszemlélet, világlátás és persze nemzeti karakter kérdése. Nem biztos, hogy mondjuk a franciák élete annyival jobb a magyarokénál, mint amennyivel pozitívabban állnak sokszor az élethez.

(Fotó: pixabay.com/pdpics)

Legalábbis ezt tapasztalta Zsófi, akinek van összehasonlítási alapja, hiszen francia férjével élt már Franciaországban, most pedig Magyarországon élnek. Mint a Fromázson írja, a franciák élethez való csodálatos viszonyát érdemes megfigyelni. Már az is sokatmondó, ha magyar és a francia nyelv egy-két kifejezését összehasonlítjuk.

„Mi magyarok gyakran mondogatjuk, hogy „nehéz az élet”, míg a francia köztudatban inkább a „la vie est belle” azaz az élet szép kifejezés honosodott meg. Tehát a franciáknak szép az élet, nekünk meg nehéz. 

Aztán ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor szinte magunkat is megnyugtatva konstatáljuk, hogy „az élet nem habostorta”. Az a bizonyos dolog nem is sikerülhetett volna jobban, mert egyre s másra nehézségekkel kell megbirkóznunk, és az élet már csak ilyen. 

Eközben a francia nem sokat izgatja magát, ha valami bosszúság éri, könnyebben tovább lép rajta azzal, hogy „c’est la vie” azaz ilyen az élet. De ezt nem földbe döngölős szomorúsággal nyugtázza, hanem belátva, hogy minden mindig nem sikerülhet, de ott lóg a levegőben az érzés, hogy na, majd legközelebb! 

Kedves férjem már 7 éve próbál ránevelni a francia hozzáállásra, de bevallom, hogy még mindig van mit tanulnom, mert néha – általában minden komolyabb ok nélkül – rám szakad a magyaros kétségbeesés! 

Jelenleg fáradt vagyok és ingadozó a hangulatom, a régi ruháimba még nem férek bele és a bőrömet is tönkretették a hormonális ingadozások, valamint elszigetelve érzem magam a világtól. Ennek ellenére jól vagyok. Mégis működik a franciás tréning!

Félix 4 hónapos lesz, mire ezt a posztot befejezem. Belegondoltam, hogy ha Franciaországban dolgoznék most, akkor már 3 hónap után visszavárnának a munkahelyemre. 

Akármennyire is sietek vissza a munka világába, ezt még én is korainak tartom, főleg ha rápillantok a kisbabámra, aki még mindig olyan kis pici, hogy nem adnám oda senkinek.

Természetesen ott is van lehetőség hosszabban otthon maradni, de azért ahogy néhány ismerősömnél láttam, a munkahelyek többsége azért nem ugrál örömében, amikor egy anyuka ezt bejelenti. 

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Magyarországon semmi sem működik jól, de ezen a téren jóval több lehetőséget ad az anyukáknak a választásra. 

Körülnézve a világban a szülési szabadságok terén a mi rendszerünk teljesen egyedülálló. A három éves otthonlétet én ugyan iszonyatosan hosszúnak tartom, mert az ember szellemileg annyira leépül közben és a világ is annyit változik, hogy szinte használhatatlanná válunk a munkaerő piac számára. 

Én már most ezt érzem 9 hónap terhesség és 4 hónap otthonlét után, ami azért enyhe túlzásnak tűnhet, de én akkor is így érzem. Nyilvánvaló, hogy mindenki máshogy érez ezzel kapcsolatban és ez jól van így! 

Csodálatos lehet alaposan kihasználni a gyerekünkkel töltött első 3 évet, ha semmilyen pénzügyi nyomás vagy belső pszichés indíttatás nem sürget minket más irányba. 

És ezt Magyarországon lehet megtenni, nem Angliában, nem az Egyesült Államokban, nem Hollandiában és nem Franciaországban (kivéve ha egy milliomos felesége vagy). 

Hozzáteszem, hogy egyelőre fogalmam sincs, hogy mikor fogok visszamenni dolgozni és hogy milyen formában. Ugyanakkor ha például ha 9 hónapos korában, szeptembertől mondjuk részmunkaidőben tevékenykednék valamit, ami a nyugati világ rendje szerint már egy szokványos dolog, akkor nem tudnám sehova tenni a gyermekemet. 

Nem nagyon értem, hogy miért van lehetőség már 6 hónap után dolgozni a GYED mellett, ha csak 1 éves kortól veszik fel a picúrokat a bölcsődébe. Csak hangosan gondolkodom. (Pár magánbölcsit is megkérdeztem már a kerületünkben, és szintén 1 éves kor a limit.) 

Franciaországban a szülési szabadság összesen 16 hét. A szülés előtt 6 hétre lehet szabira menni, utána pedig 10 hetet ad az állam. Lássuk be, ez nem valami sok. 

A gyerekmegőrzésre való megoldások viszont nagyon tetszettek Franciaországban. Van ugye az állami bölcsi, ahova már 2,5 hónapos kortól felveszik a babákat, aztán léteznek mellette magánbölcsik is, és aki egyikben sem talál helyet, az elviheti a babáját egy „assistante maternelle”-hez.

Ez utóbbi úgy működik, hogy az, akinek csecsemőgondozási végzettsége van, a saját lakásában vigyázhat két, három vagy négy picúrra. Bevallom, hogy nem tudom, mennyi lehet a maximum létszám.

A szülők odaviszik őket minden reggel és onnan hozzák őket el munka után és annyi felé osztva fizetik a díjat, ahány gyerek van. Ez olyan, mint egy egész napos, megosztott bébiszitter szolgáltatás, de csak hivatalosan működhet, viszont messze nem olyan szigorú szabályozás mellett, mint a családi napközik itthon és sokkal több is van belőlük. (...) 

Összességében úgy érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy Magyarországon élem a kisbabás éveimet, mert ha az ember már a harmincas vagy a negyvenes éveiben kerül ki külföldre, akkor nagyon nehéz egy teljesen más szabályrendszer szerinti életbe őszinte örömmel beleszokni.” 

A teljes posztot itt találjátok.

Kertitörpe „dildóval” 

A holland városi terek meglehetősen modernek, nem kevésen akad egy-egy modern szobor is. Ami aztán néha kissé félreérthetően sikerül, mint az is, amelyről a Hollandokk írt.

(Fotó: flickr.com/reisgekki)

„Rotterdamban van egy meghökkentően feltűnő és sokat vitatott műalkotás, amit „dildós kertitörpének” - azaz Kabouter Buttplugnak - csúfolnak a hagyományosabb ízlésűek, de leginkább azok, akiknek az Eendrachtspleinre nyílik az ablaka. 

Az impozáns, 6 méter magas és 4,5 tonnás szobor immár több mint 10 éve dobja fel a Binnenweg eendrachtspleini képét. Készítője, az amerikai Paul McCarthy nem először formál hatalmas, fallikus formákat „karácsonyfa” címszó alatt, amivel a nyugati világ materialista természetére, a karácsonyi vásárlásmániára hívja fel a figyelmet. (A 2014-ben felállított párizsi Tree is hasonló üzenettel létesült.)

Rotterdam városa az ezredforduló táján rendelte a szobrot (és nem csekély 280.000 eurót fizetett érte) azzal a céllal, amire a művész utal: szembesítse a vásárló tömeget a túlzott fogyasztás értelmetlenségére, amit elsőre kifejezetten a Lijnbaan (rotterdami bevásárlóutca) közelében kívánták elhelyezni. 

Az önkormányzati képviselők ellenérvelői viszont annyira kínosnak találták a szobrot, hogy ideiglenes megoldásként a Boijmans Múzeum igazgatója, Sjarel Ex egy kis időre befogadta a műalkotást. 

Az emberek lassanként kíváncsiak kezdtek lenni rá: a kapun keresztül úgy leskelődtek, mintha peepshowt kukkolnának. 

A hivatalos leleplezésen ráadásul a télapó kezében tartott stilizált karácsonyfa szoros, rózsaszín műanyagburkolatot kapott, mire az ellenző képviselők végképp kifakadtak azzal a felkiáltással, hogy szedjék már le azt a kotont végre!

Ezzel a hangulat is elkezdett oldódni, és a lakosok is lassanként hozzászoktak a furcsasághoz. A Binnenweg boltosai akcióba kezdtek, ennek eredményeként 2008-ban az ő utcájukba került az óriástélapó, amitől úgy tűnik, keveseknek lesz lelkifurdalása, ha időnként mégis shoppingolnának…” 

A teljes írást itt találjátok.

Mesés japán édességek

A wagashi voltaképpen egy növényi alapanyagokból készített, hagyományos japán édesség – derül ki a Tokyo Reloaded blog írásából. Lássuk hát, milyen fajtái lehetnek az igen egyszerű alapanyagokból (bab, rizs, édesítő- és zselésítőszer) készített, viszont végtelen színű, formájú, textúrájú variációjű süteménynek.

Ez a nerikiri

„Maga a wagashi szó is egyszerűen lefordítható: wa (japán) kashi (édesség). Otthon talán a mochi szó lehet ismerős, de a mochigashi 餅菓子 csak egyetlen elem a wagashi-világegyetem végtelen skáláján. 

Szigorúan véve három alapvető wagashi kategória létezik: 

a namagashi vagyis nyers wagashi, amiről sokáig azt hittem, hogy a szó szerint nyerset jelent, de kiderült, hogy csak a 30%-nál magasabb víztartalomra utal), ide tartoznak a különféle mochik, a nerikiri, stb. 

a han-namagashi, ami a 10%–30% víztartalmú, például sütött édességet jelenti; ilyen például a monaka. 

a higashi, vagyis száraz sütemény, 10% alatti nedvességtartalommal. Ez lehet savanyúcukor, drazsé, zselé, arare (a hajdani zizire hasonlító rizsliszt cukorka), vagy rakugan. 

Vásárláskor azonban ezek a kategóriák azonban nem sokat segítenek; érdemes inkább megjegyezni néhány jellegzetes édességtípus nevét. 

Ohagi / Botamochi 

Öklömnyi gombóc, a legegyszerűbb, primitív ős-wagashi, rizs és bab kendőzetlen találkozása. Hol a bab van kívül, hol a rizs. Ha ősszel esszük, ohagi a neve, ha tavasszal, akkor botamochi. 

Daifuku

Puha mocsigombóc, édes vörösbab krémmel töltve. Koratavaszi változata az ichigo daifuku, amibe egy egész epret is tesznek. A név jelentése “nagy szerencse”. A mochit borító fehér por növényi keményítő; íztelen, csak arra szolgál, hogy ne ragadjon a kezünkhöz a gombóc. 

Dangó 

Rizslisztből készített gombóc; hagyományosan hármasával adják. Lehet töltött, vagy csak tömény rizs édes, vagy sós szósszal leöntve. Érdemes megjegyezni, hogy a mochi alapanyaga mindig maga a rizs, igy puhább, mint a rizslisztből készített dango. A dangósankyódai című dal a XX. század utolsó nagy slágere volt. 

Nerikiri 

Kézzel formált, díszes, szezonális wagashi; az egyik legdrágább típus. A legtöbbször virágokat formázó édesség a teaceremóniák elengedhetetlen kelléke; a japán turistairodalom “ehető művészetként” hivatkozik rá. Fehér adzuki bab shiroan és puha mochi gyúhi édesített keveréke; ízében és állagában egyaránt a mi marcipánunkra hasonlít. A nerikiri általános megnevezés - monakát, vagy daifukut, vagy dorayakit lehet mint típust nevén rendelni, nerikirit azonban nem - minden egyes formának poetikus nevet ad alkotója.

Dorayaki 

Két kerek palacsintalap, hagyományosan vörös adzuki babpasztával töltve. Elég tömény. A modern változat emészthetőbb - Minakami városában van egy híres namadorayaki bolt, ahol könnyű piskótatésztát töltenek meg habtejszín-krémmel. A dora egy kis kerek japán gong, a yaki pedig azt jelenti, hogy sült.” 

Tovább is van, de ezt már nem mondom, viszont az eredeti posztban meg lehet találni, ínycsiklandó képekkel körítve…

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.