oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. április 02. 06:30,  Szertefoszlott álmok 88 komment

2019. április 02. 06:30 Határátkelő

Szertefoszlott álmok

„Vágyakozom egy másik életre, de ahhoz másoknak meg kell halniuk” - írja Detti, és sajnos egyáltalán nem túloz. Nekem valami azt súgja, hogy nincs is egyedül, sokan járhatnak hasonló cipőben.

no_laptop_2_foto_pixabay_com_startupstockphotos_1.jpg

„Én már évek óta szeretnék elmenni Magyarországról, mert nem akartam úgy élni, ahogy mások (a családom nagy része is) elvárja/elvárta tőlem. Kereskedelmi iskolát végeztem, de nem tetszett ahogy dolgozni kellett. Nem a munka mennyiségével volt bajom, hanem a minőségével. 

Átképeztem magam és a bankszektorban dolgoztam tovább, ahol talán még rosszabbul éreztem magam, mert akkor volt „jó” a fizetésem, ha nem voltam korrekt az ügyfelekkel. Minden reggel azzal indultam dolgozni, hogy magamnak vagy másoknak tegyek rosszat. 

A szüleim közben nyugdíjasok lettek, a testvéremnek van két gyereke, velük jól elfoglalták magunkat, így viszonylag jól megvoltak. Én azonban nem éreztem jól magam a bőrömben. 

A vágy célja: Kanada 

Megismerkedtem a mostani párommal, aki akkor még katonatisztként szolgált. Már közel volt a leszereléseshez és egyre többet beszélgettünk arról, hogy nem úgy alakulnak itthon a dolgok ahogy mi szeretnénk és láthatóan ez a tendencia nem fog változni, mi pedig nem akartunk ebben részt venni. 

Mindketten tanultunk angolul, de az évek során, mert nem használtuk a tudásunk megkopott, ezért elkezdtük újra tanulni, közben nézegettük a térképet, hova is mennénk szívesen. 

Végül Kanada mellett döntöttünk. Elkezdtünk utána olvasgatni, hogy mik a lehetőségek, kicsit húztunk is a nadrágszíjon, hogy nem üres zsebbel induljunk neki. 

De ekkor minden tervünk füstbe ment. A párom szívinfarktust kapott. Túlélte, de olyan súlyos károsodás érte a szívét, hogy átültetés nélkül maximum 1-2 évet adtak neki. Az átültetés természetesen esélytelen. 

Itt megroppantunk, fizikailag az utat sem bírta volna ki. Azt mondta, hogy menjek egyedül, csak miatta ne maradjak itthon, de nem akartam nélküle. 

Mindketten vágytunk Kanadába, rengeteg dokumentumfilmet néztünk, vágyakoztunk, de nem mentünk. Pár hónapra rá, 2015-ben az Édesanyám sztrókot kapott. A jobb oldala lebénult, afáziás lett. 

Három hónap múlva azt mondták, nem rehabilitálható, vigyük haza, jobb lesz neki, ha nem kórházban hal meg. Hazavittük, de Apukám nem tudta egyedül ellátni, így ápolókat fogadtunk, de csak három hónapot bírtunk anyagilag. 

Itt a testvéremmel elindultunk a lejtőn, mert ő azt gondolta, hogy én hagyom a munkám és a párom, az életem és ellátom a szüleink, neki nem kell velük foglalkoznia. 

Én nem így gondoltam. Végül a szüleim hozzánk költöztek, így neki tényleg nincs dolga velük, nem is nagyon látogatja/ látogatta őket. Édesapám azóta elhunyt. 

Drukkolok másoknak 

Most itt ülők a gépem előtt, vágyakozva, szertefoszlott közös álmokkal a párommal, azzal a tudattal, hogy ha már nem lesznek velem... elmehetek. Olvasgatom, hogy mások mit értek el és büszke vagyok rájuk. 

Olvasom, hogy milyen élményeik, gondjaik vannak, hogy milyen nehéz és megterhelő sokuknak, főleg érzelmileg. Drukkolok nekik, hogy sikerüljön minden, amit elterveztek és akármilyen nehéz ne adják fel. 

Ismeretlenül is szorítok azokért, akik egy új környezetbe be tudtak illeszkedni, akik új barátokat találtak, akik meg tudták tenni azt, amit én nem. 

Nagy lelki teher belegondolni, hogy én is elmehetek majd egyszer, de ahhoz el kell veszítsem a párom és az édesanyám is és hogy egyedül kell majd mindent végig csinálni. De tudom, hogy egyszer nekem is sikerül. 

Kis és nagy álmok 

Vannak kisebb vágyaim, mint egy kis ház, kerttel. Megszerettem másokról gondoskodni, mert bár nagyon nehéz feladat (három éve nem aludtam 4 óránál többet), de hálás is és sok köszönetet kapok. 

Vannak nagy álmaim is, mint nagy amerikai foci rajongó, szeretném az egyik születésnapom a Superbowl-on ünnepelni. Már nem vagyok fiatal (43), biztos nem fogom tudni, minden álmom megvalósítani, de mindenki, akinek olvasom a történetét kicsit nekem is segít, nekem is lehetőséget ad. 

Bár Kanada nem hiszem, hogy egyedül sikerülni fog, nem lesz hozzá erőm, de nézegettem már észak-európai országokat is. Svédország, Finnország, Norvégia is nagyon tetszenek, de Írország is szimpatikus. 

Most még mindig itt ülők a gép előtt, lelkiismeretfurdalással, hogy vágyakozom egy másik életre, de ahhoz másoknak meg kell halniuk. Félek, hogy mire leszek képes, hogy hova fogok tudni eljutni. 

Köszönöm, hogy megírhattam a történetem! 

Remélem egyszer azt is elmesélhetem, mit tudtam megvalósítani mind abból, amit elterveztem.”

(Fotó: pixabay.com/StartupStockPhotos)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr714732865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lapetiteparisinne 2019.04.02. 06:45:43

Atyaég!!!a legjobb vagy! Hihetetlenül kitartò vagy és nagymértékben önfelàldozò, ugyanakkor tàrgyilagos. Ezek ritkàn parosulnak, mert aki ilyen szinten belemerul valamibe ( apolas) az altban nemtud egy idö utan kifelé nézni.
A helyzetet sajnos jol latod, ahhoz elöbb nekik meg kene halni, hogy te el tudj menni... azert 2 dolgot tennek hozza:
- 1. Fiatal vagy!! 43 - csak az itthoni mentalitas miatt ' nemfiatal' egyebkent a vilag szerencsesebb felen böven az!! Igy allj hozza :)
-2. Ha megis ugy gondolod, megprobalnal kilepni ebbol, szerintem azert lehetne!! Az anyukadnal egyertelmu a tesodek felelossege, evek ota te allsz helyt, hat ´ nehogymàr'.. ( mar bocs)..
A parod csaladi helyzetet nem ismerem, de szinten gondolom, lehet csaladja, v ilyesmi.
Vegso esetben mindkettonek ptthon. Ha talalnal kint munkat, konnyebbseg lenne neked is, mert siman tudnad fizetni!!
Gondold at.
Es kitartas neked+ egy virtualis ölelés :)

Hari Seldon 2 2019.04.02. 07:26:33

Kemény történet. Szerintem sok 40 körüli ember van így ezzel.
Mi is családi okok miatt vártunk 2013-ig.

kék madár 2019.04.02. 09:10:33

tenyleg fiatal vagy, es eros, es ha vannak konkret celjaid, ossze fog jonni!
Eloszor probalj meg par honapra lelepni, kozelebbre, addig se szamithatsz a testveredre?

Filetto 2019.04.02. 09:21:37

Szeretném felvenni Dettivel a kapcsolatot, hogy tehetem meg?

Kardosszilvi 2019.04.02. 09:21:47

Bár tudnék bármi okosat, bíztatót írni. Én is 40 évesen indultam, Svédországba jöttünk. Igaz, én a párommal együtt, ami nagyon nem ugyanaz. De akiben ennyi erő, hit, kitartás van, annak mindenképpen sikerülni fog egyedül is. Én csak annyit tudok mondani, hogy ha Svédország lenne a cél, akkor itt is van sok olyan magyar, akik segítenek az újaknak, ha tudnak. Viszont ide sajnos muszáj tanulni svédül, így ha angolul tudsz, talán mégis jobb választás Kanada. Amúgy meg határozottan egyetértek az előttem szólóval: igenis keményen el kell beszélgetni a nővéredékkel, hogy eddig te álltál helyt, most nekik kell. És hogyha ugyanannyi ideig magukra vállalják anyukádat, mint te tetted, akkor addigra biztosan egyenesbe jössz és tudsz később anyagilag hozzájárulni pl. egy házi gondozó fizetéséhez. A párod műtétjét tuti nem tudnák megcsinálni pl. Kanadában? Hátha mégis van bármi esély, utána néztél? Spanyolországban pl. sokkal több az átültethető szerv, mert ott az az alaphelyzet, hogy mindenkié használható, ha kifejezetten nem tiljta meg, azaz nem kell előre direkt nyiltakozni, hogy szeretné felajánlani. Magyarországon nem így van, de simán elképzelhetőnek tartom, hogy egy olyan kampányt indíts, hogy "Engedd, hogy élhessek - kérlek, ajánld fel átültetésre saját vagy elhunyt szeretted szerveit. Vagy valami ilyesmit. (és tuti, ezrek osztanák meg, amivel nagyban megnőne a felajánlások száma mások részére is). Ez az egész, akárhonnan nézzük, borzasztó és csak drukkolni tudok, hogy minden jobbra fordul.

Határátkelő 2019.04.02. 09:26:27

@Filetto: Írj levelet a hataratkelo@hotmail.com címre és továbbítom neki.

Golf2 2019.04.02. 09:35:21

Nyomasztó,ismerős történet.

Sorceress777 2019.04.02. 09:53:42

Szomorú történet. Csak egy kérdésem lenne, miért nem lehet a párjának szivet implantálni? Ez ma már nem egy akkora nagy dolog. Csinálják is, kiváló orvosok vannak és megvan a megfelelő felszereltségű műtő is.

Snedronningen 2019.04.02. 10:06:33

Bátor vagy és erős! A korod semmihez nem akadály, ez csak magyar mentalitás, hogy negyvennél lehúzzák a rolót. 43 évesen még kb ugyanennyi áll ellőtted, ne gondolj magadra túl öregként a változáshoz, én is ennyi idős vagyok és fiatalnak érzem magam.

Ha javasolhatom, akkor viszont egy picit engedd el a kiköltözős álmaidat. Nem fogod mentálisan és érzelmileg kibírni, ha így fogod fel, hogy csak az ő elvesztésük árán... Össze fogsz roppanni, ez túl nagy teher egy embernek. Próbálj valami jót találni a mostani élethelyzetedben és inkább arra építeni, Kanada pdig legyen majd egy kéthetes nyaralás valamikor a jövőben. Csodálatos ember vagy, nem sokan lennének képesek ennyire önzetlenek lenni, es ennyire örülni mások sikereinek. De pont ezt nem kellene elveszítened magadban. Nem csak külföldön találhatod meg az álmaidat, néhányunknak ez volt az útja, de rád valami más vár. Bátorság! Drukkolok neked, hogy boldog légy!

Golf2 2019.04.02. 10:44:22

Hasonló cipőben vagyok ugyanúgy van féltesóm aki nem látogatja a szülőanyját de nálam alap hogy szülőt nem hagyunk el bajban,még a paradicsomért se.

_Luthien_ 2019.04.02. 10:48:08

Remélem, eljön az idő, amikor a posztoló a saját álmainak, vágyainak élhet és megvalósíthatja terveit, bármik is legyenek azok akkor, amikor eljön az ideje.
43 év, ahogy többen írták, tényleg nem sok, számoljunk úgy, hogy 40 az új 30. :)

sörm 2019.04.02. 11:07:41

Nagyon szomoru törtenet, sok kitartast a posztolonak!! Nyilvan sokkal több elettapasztalata van mint nekem, de igy kivulallokent en is azt mondanam, hogy barmilyen nehez, meg kell probalni megtalalni a szepet es jot abban az eletben, amit most el. Aztan Kanadaba lehet menni kesöbb is, ha az az alom. De ne tölts el eveket jelenleg elerhetetlen almodozassal, magadnak is rosszat teszel, a szeretteid is ugy elik meg, hogy csak a terhedre vannak. Elvezzetek ami adatik meg egyutt, ha lehet.

Sir Galahad 2019.04.02. 11:55:50

A posztban azt nem értem, miért esélytelen a szívátültetés? Ha van valamilyen orvosi indok, pl. kizáró egyéb betegség, akkor értem, de ilyenről nincs szó a posztban. Persze, várni kell rá, de ma már ez egy megszokott eljárás.

A testvér magatartása meg... hm, inkább nem mondok semmit. Persze lehet, hogy erre is van valami magyarázat, ami kimaradt a posztból.

takarék-láng 2019.04.02. 11:55:56

@Sorceress777: a legjobb orvosok a vilagon a magyarok.
Kulfoldon csak a penz tobb.

@Kardosszilvi: egy feher europai bevandorlonak ingyen szivatultetes kanadaban? Te is a mesevilagban elsz.

takarék-láng 2019.04.02. 11:56:11

Nem tudtam, hogy csak ugy barki mehet kanadaba, mindenfele vizum nelkul. Kanada nem europai unios orszag.

dedoca eder 2019.04.02. 11:56:25

43 voltam amikor egyedul nekivágtam a világnak. 43 csak otthon sok, máshol nem így állnak hozzá ehhez. Fel a fejjel, fiatal vagy! Többen írták hogy egy kicsit engedd el a költözést mert magadat szomorítod vele... probálj meg arra koncentrálni ami most van, hogy anyukád és a párod még veled vannak, nem mindig lesz ez így. Én nem értek eggyet azokkal akik szerint beszélj a testvéreddel, ha itthagynád öket, sosem bocsájtanád meg magadnak. Tudom milyen nehéz azt is elfogadni ha te kulfoldon vagy es valaki beteg otthon, még akkor is ha tudod hogy jo kezekben van... kitartás, eljön a te idöd!

Golf2 2019.04.02. 12:32:03

Nem mindegy hogy fiatal vagy öreg? Tökmindegy.A kérdés hogy a jobb életet vagy a hozzátartozóit válassza.

_z_ 2019.04.02. 13:00:55

@Kardosszilvi: Ezt honnan tudod a szervatültetesröl? En pont ugy tudtam, hogy Magyarorszagon szabadon hasznalhatok a szervek, ha nincs külön tiltas az egyen reszeröl. Aztan lehet, hogy rosszul ertettem, vagy mar elavult az informaciom.
A poszthoz sajnos semmi okosat nem tudok mondani… Nagy kerdes, hogy meddig lehet/erdemes felaldozni a sajat eletünket masokert. Nincs erre jo megoldas.

_z_ 2019.04.02. 13:02:41

@Sir Galahad: BIztos a testverenek is megvannak a maga indokai. Nem hiszem, hogy ilyet Puszta gonoszsagbol, vagy lustasagbol tenne. Es könnyen lehet, hogy azok is teljesen valosak es erthetöek. Ezert mondom, hogy erre a helyzetre valoszinüleg nincs jo megoldas.

Platonica 2019.04.02. 13:16:46

@takarék-láng: Ez szerintem nem hangzott el, amit te beleertesz, marmint h vizum, egyeb nelkul akartak menni. Ugy tunik, utananeztek a lehetosegeknek. Es de, barki megprobalhatja, legfoljebb nem egy at a szurokon. En ugy ertelmeztem, hogy Dettiek me'g ez elott elakadtak a szomoru tortenesek miatt.

@_z_: Nem mondom, hogy gonoszsagbol, de sajnos nagyon nem egyformak az emberek moralis mercei, me'g testvereknel sem. Ami az egyiknek termeszetes (aka'r a sajat eletet/vagyait/terveit is alarendelni masokenak), az a masiknak kb a nemletezo kategoria, bele sem gondol, skrupulusa sincsen belole. Nagyon sok peldat latok magam korul hasonlo diszkrepanciakra.

London2009 2019.04.02. 13:17:15

@_z_: a testverenek van csaladja, neki nincs. Itt van egy indok.

Platonica 2019.04.02. 13:25:08

@London2009: igazad van, de ez onmagaban nem feltetlenul indok.
Amikor egyik szulom sulyos beteg volt, 6x repultem haza egy ev alatt, heteket voltam otthon egy-egy alkalommal. Pedig nekem is ugyanugy van csaladom, raadasul kf-on elek, nem otthon mint a tesom.

London2009 2019.04.02. 13:31:37

@Platonica: ezt csak azert irtam mert kerestek fentebb indokot. Erre szolgaltattam egyet. Biztos, hogy ez is benne van, hogy a testverenek vannak gyerekei, ferje, neki meg ugyis a parjat is apolnia kell, akkor elfer mar ott az anyuka is. Szerintem mar ennyivel fel tudja menteni magat a testver, ha ilyen tipus. Ami persze szomoru. Peldaul az is kerdes, hogy a parjanak (de utalom ezt a szot) nincsen csaladja, mas hozzatartozoja?
Itt azert Angilaban sokat segitenek a szocialis szervek. Peldaul a hivatasos apolok (mert o ugye az lett, ha jol ertelmezem) kapnak “fizetest”, nem is keveset. E mellett ugyanugy jogosultak szabadsagra. Ilyenkor a szocialis munkas bekoltozik arra az idore, amig a carer elutazik pihenni. Amint irja, o 3 eve 4 oranal tobbet nem aludt… Legalabb a testver ennyiben segithetne, hogy neha kipihenhesse magat…

Platonica 2019.04.02. 13:59:03

@London2009: persze, ertettem, mire regaltal!
Es igen, sajnos benne lehet, hogy 'felmenti' magat a testver az indokkal.
Azt nem tudom, otthon milyenek a viszonyok szocialis szpontbol.

London2009 2019.04.02. 14:01:35

Abban egyetertek az elottem szolokkal, hogy kanadai eletrol almodozni, ilyen helyzetben nem erdemes. E mellett meg oriasi annak is a veszelye, hogy ha valamilyen uton modon kikerulne Kanadaba es par ev utan lekerulne az a sokat emlegetett szemuveg megvan az eselye, hogy nem lenne boldog ott sem. A helyeben en ezt a jelenlegi helyzetet probalnam megoldani. Igenis bevonni a testvert is valahogyan, szocialis munkast keresnek, illetve fizetnek egy apolot legalabb hetente egy alkalommal, hogy azert nekem is legyen eletem. Persze itt az az elsodleges kerdes, hogy egy gyereknek kotelessege e apolni a szuloket? Az a jo e a szulonek ha a gyereke apolja, ezzel felaldozva az o eletet? Vagy jobb kezekben lenne egy szakembernel, bentlakasos intezetben elhelyezve?
A 43 nem, hogy nem oreg hanem borzaszto fiatal. Ilyen korban a nok meg gyereket vallalnak, nem azon gondolkoznak, hogy oregek e. Mar ez onmagaban szomoru, hogy ugy erzi Detti, hogy o mar nem fiatal. Elotte meg az elet es minden igy eltoltott evvel kikukazza a fiatal eveinek a maradekat.
Ez az opcio, hogy o az eletet felaldozva apolja az edesanyjat es a “parjat” fel sem merulne, ha olyan munkaja vagy ha gyerekei lennenek. Ez a felallas csak azert lehetseges, mert igy alakult/alakitotta az eletet.
Szerintem a szulonek az a legnagyobb orom az idealis esetben, ha a gyereket boldognak latja. Nyilvanvaloan ebben a helyzetben nehez boldognak lenni. Esetleg egy kulfoldi fizetesbol lehet, hogy ki tudna fizetni az apolast. Az edesanyjat pedig tudna rendszeresen latogatni, szabadsagat vele tolteni. Ausztria vagy Anglia elerhetobb lehetne, mint a kanadai alom. Lehet, hogy a minosegi egyutt toltott ido is tobbet erne, mint a mennyisegi, de boldogtalan.

Antal Jozsa 2019.04.02. 14:06:05

@takarék-láng: sajnos USA Kanada ha beteg vagy nem lat szivesen :-( (betegseg fokatol fugghet) gondolom ha vki onnan Europaba jon ilyen problema nincsen. Sztem bevandorlasi kerelem eseten nyilatkozni kell az egeszsegugyi allapotrol stb ha tul nagy terhet jelentene a kanadai vagy USA egeszegugyi rendszere nehez lesz kijutni...jonnek az olyan fogalmak mint preexisting condition stb....

FlybyWire 2019.04.02. 14:06:10

Reszpekt, itt végre talán nem talál be egy troll sem.
Ehhez a tiszteleten és együttérzésen kívül nem lehet semmit hozzátenni.
Esetleg némi segítséget, akinek van rá módja.
Lám, így is lehet....

Kardosszilvi 2019.04.02. 14:06:13

@_z_: igazad van, utána olvasva tényleg így van Magyarországon is. Valószínűleg régi az infóm róla és abban a hitben voltam, hogy így van még mindig, de már nem.

SolymosP 2019.04.02. 14:06:15

@Sir Galahad: Nyílván az, hogy ők gyerekeket nevelnek

Nancsibacsi 2019.04.02. 14:06:27

Szívtranszplant abszolúte nem reménytelen, bár tény hogy akkor fogják megcsinálni, amikor már tényleg nem lehet tovább húzni az időt. Itt a tavasz, ébrednek a motorosok, szóval hamarosan lesz csomó átültetésre váró szív.
Más kérdés hogy ezzel a párod számára el is dőlt az itthon/külföldön kérdés, mivel egy szívbeteg biztosítás nélkül külföldön simán meghal, mivel nem a transzplantációt, de az utókezelést se tudja kifizetni. Itthon meg élhet még akár 20-30 évet is.
Szerintem most van az, amikor a nagy álmokat félre kell rakni, és a helyi akut problémák kezelésére kell koncentrálnod. Pl. az hogy a tesód nem rak bele se pénzt se semmit a betegápolásba, az nem igazán korrekt. Gondolom örökség se kell neki.

never again 2019.04.02. 14:06:33

Urisetn! Eszméletlen milyen erös vagy! Az ilyen történetek perspektivàba teszik a mindennapokat, az biztos. :(

Kivànom hogy tuljuss rajta és megvalosuljanak az àlmaid, annyi idöd van még.

Kirartàst!

Shaktee 2019.04.02. 14:08:16

Kitartás, olvasgass itt addig is amig el tudsz indulni valamerre..

_z_ 2019.04.02. 14:27:19

@Kardosszilvi: Meg jo par eve lattam a tv-ben egy müsort, valmi szervezetet mutattak be, amelyik azt akarta elerni, hogy a szemelyiben legyen egy rublika, hogy a szervek felhasznalhatoak-e. A müsorban magyarazta el nekik egy orvos, hogy ezzel csak rosszat tennenek, mert a szervek alapbol felhasznalhatoak, es ha ezt külön kell irogatni a szemelyibe, akkor lehet, hogy sokan, akik erröl nem is tudnak, megtagadnak. Volt nagy pislogas utana :).

_z_ 2019.04.02. 14:35:33

@Nancsibacsi: Ne iteljük mar el a testveret, mikor csak az erme egyik oldalat ismerjük, es azt se tul reszletesen. Lehet, hogy meg rosszab körülmenyek között elnek. Lehet, hogy ott is van beteg. Lehet, hogy nagyon messze laknak. Lehet, hogy a ket testvernek teljesen mas viszonya volt a szülökkel. Azt meg, hogy penzt se rak bele, sehol sem irja. Egyaltalan nem biztos, hogy fekete-feher a helyzet.

Platonica 2019.04.02. 14:44:38

@_z_: Szerintem itt csak abbol indultunk ki, amit a posztban olvashattunk:
"Itt a testvéremmel elindultunk a lejtőn, mert ő azt gondolta, hogy én hagyom a munkám és a párom, az életem és ellátom a szüleink, neki nem kell velük foglalkoznia.

Én nem így gondoltam. Végül a szüleim hozzánk költöztek, így neki tényleg nincs dolga velük, nem is nagyon látogatja/ látogatta őket. Édesapám azóta elhunyt."

Ezek tenyek, es elegge magukert beszelnek, nem kell nagy itelkezes. Keves nyomos/valos indokot tudok elkepzelni (ha egyaltalan) pl a 2. bekezdesre:-(

_z_ 2019.04.02. 15:01:30

@Platonica: Ezek nem tenyek, hanem az egyik fel szubjektiv nezöpontja. De nem akarom tovabb vitatni ezt a temat, aki akarta, szerintem megeretette amire ra akartam vilagitani.

Golf2 2019.04.02. 15:13:34

@London2009: elsodleges kerdes, hogy egy gyereknek kotelessege e apolni a szuloket?... Köteles! orbán úgy döntött ki lehet fosztani a gyereket, testvért! szülőtartás címén.

Platonica 2019.04.02. 15:18:43

@_z_: Szubjektiv es nezopont?? 1.Mindket (beteg) szulot posztolo veszi magahoz, apolja. 2.Masik testver nem is latogat.

Ezek miert nem tenyek? Mar nyilvan, ha igaznak fogadjuk el, amit en nem kerdojeleztem meg az osszkep alapjan.

De en sem szeretnek nuanszokon vitatkozni.

koxi 2019.04.02. 15:30:19

Szió. Tudom, könnyű az észt osztani, de én a helyedben elmennék a párommal Kanadába pár hétre. Ha anyagilag megtehetitek. Igaz azt írtad, nem bírná ki fizikailag az utat. DE: a felségem apjának 3 infarktusa volt, ebből 2-t lábon hordott ki. Még a mai napig dolgozik, mert muszáj neki, ugyanis ma Magyarországon nem százalékolják le. Még van a nyugdíjig vagy 5 éve.
Biztos hatalmas nagy öröm lenne a párodnak is eggyütt látni az áhított országot.
Kitartás, szorítok értetek!

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 15:53:11

@Antal Jozsa: Sztem bevandorlasi kerelem eseten nyilatkozni kell az egeszsegugyi allapotrol stb ha tul nagy terhet jelentene a

emigracios orvosi vizsgalaton kell atesni pl a felesegemnel gyanakodtak valamire es nagyon sok special vizsgalatot kellett csinalnia ... szerencsere nem volt baj de a szivproblemat lehet titkolni ?

Buchhalter 2019.04.02. 15:54:06

@Nancsibacsi: Itt a tavasz, ébrednek a motorosok, szóval hamarosan lesz csomó átültetésre váró szív.Kicsit morbid a beszólásod.Te esetleg most nem akarod felajánlani a fél veséd?

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 16:02:58

@_z_: Canadaban a beteg kartya hatuljan alairhatod ha halalod eseten felajal
hanlod a hasznalhato szerveket bort stb

Golf2 2019.04.02. 16:06:03

@London2009: Tehát ha a szülő gondozásra szorul, az ezzel kapcsolatos költségei megtérítése érdekében bárki pert indíthat az eltartásra kötelezett gyermekkel szemben. Ez lehet egy szociális intézmény vagy akár a szomszéd is, aki segít a bevásárlásban, a takarításban. Tehát a testvér is KÖTELES.

London2009 2019.04.02. 16:15:30

@Golf2: orulet. Mi van akkor ha a szulo egesz eleteben elhanyagolta a gyereket, esetleg verte vagy abuzalta vagy barmilyen egyeb okbol a gyerek hallani sem akar a szulorol? Akkor is koteles? Eszem megall.

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 16:41:27

a napkartya deNeked a jogsin is van? de ugyanott adjak mindkettot ...@Shaktee:

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 16:43:14

@London2009: Eszem megall.

na ne...
mert akkor a gyerekednek kell rolad gondoskodni .. szerencsere csak Mo-on

Shaktee 2019.04.02. 16:50:46

@montroyal ( CAN qc): Ontario Health kartyan nincs, csak a jogsin

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 16:53:28

@Shaktee: nalunk forditva a josira az uj cimedet ragaszthatod es a betegkartya hatuljara a donor alairast .. ..

Shaktee 2019.04.02. 16:59:06

@montroyal ( CAN qc): Lehet hogy jott az ohip kartyaval ragasztanivalo, nem lattam

Antal Jozsa 2019.04.02. 17:10:01

@montroyal ( CAN qc): Ez nagy kulonbseg az oreg kontinens meg USA Kanada kozott. Ide Svajcba Magyarorszagrol is jottek beteg (pl autista) gyerekkel (persze dolgozni) es Svajc nem mutatott ajtot ezeknek a csaladoknak.Oke itt Europan belul szabad mozgas van.. Szinte biztos vagyok benne ha egy nagybeteg amerikai kanadai jon Europaba nem lesz akadalya a dolognak de ha vki innen hozzajuk az mar nem mukodne..Javitson ki vki a tevedek...

Shaktee 2019.04.02. 17:13:26

@Antal Jozsa: Sok beteg gyereket hoznak a harmadik vilagbol muteni, gyogyitana Kanadaba es a USAba is.

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 17:55:46

@Antal Jozsa: igy van ... azert van az emigracios orvosi vizsgalat ...olvastam mar amikor beteg gyerekkel elutasitottak holott az eredeti orszagukban nem biztositott a kezeles talan iyen okokbol nagyon regen fel van fuggesztve az idos szulok kihoztala csaladegyesitessel ..

Antal Jozsa 2019.04.02. 17:55:50

@Shaktee: ez sok europait nem vigasztal meg a posztolot sem.

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 17:59:25

@Shaktee: talan a harmadik vilagbol jonnek most a legtobben bar most lelassult az USA hatarnal a tomeges bearamlas ..

Shaktee 2019.04.02. 18:15:35

@montroyal ( CAN qc): Lassu volt az a trampli elott is

Sorceress777 2019.04.02. 18:20:42

@Platonica: Szerintem nem mindenki alkalmas betegápolásra, ellátásra. Én sem. Mindig van más út is, mint ülni az ágy szélén. A lényeg, hogy ha több testvér van, mindegyik vegye ki a részét az ápolásból. Vagy anyagilag vagy természetben.

Sorceress777 2019.04.02. 18:30:05

@Golf2: Ilyen van Németországban is. Persze figyelembe veszik a gyerek jövedelmét, de ha egy mód van rá fizetni kell.

Sorceress777 2019.04.02. 18:33:34

@Shaktee: Van ám olyan ember is, akinek nincs jogosítványa! Igaz őt max. halálra gázolják, nemigen csavarodik fel a fára vasárnap hajnalban valahol.

Detti76 2019.04.02. 18:57:17

Nagyon köszönöm mindenkinek aki írt. Sokmindent kiemeltetek, mellyekre igyekszem reagálni. 43 éves vagyok papíron, de belül szinte kislány. Pont az elmúlt évek "nehézségei" alatt jöttem rá, hogy bármire képes lehetek. Csak én szábok határt magamnak. Ami a párom, nem szeretem az élettárs kifejezést, és az édesanyám ellátását illeti az én dőntésem volt. Anyut otthonba is adhattam volna, de nem tettem. A párom is mondta, hogy menjek, de nem mentem és mindkét döntésemre bűszke vagyok. Az édesanyám nem tud beszélni, a jobb oldala le van bénulva.... azért küldték haza a kórházból, hogy ne ott haljon meg és én voltam az aki olyan környezetet teremtettek neki, hogy ennek már több mint három éve és azóta sokat tornázunk, egyedül eszik, újságot olvas ( néha még fel is olvas, a maga nyelvén ) énekelünk, mozog zenére. Persze a párom nélkül nem tudtam volna mindezt megteremteni neki, de többet mosolyog mint sír vagy sopánkodik az állapotán. Én nagyon büszke vagyok magamra/magunkra. Nem vagyok elkeseredve, sőt. Nagyon sok erőt ad. Nagyon szívesen indulnék már holnap, de semmiképpen nem fogom itthon hagyni őket. Lehet, hogy követek el hibákat, lehet hogy van olyan dolog aminek nem jártam teljeskörűen utána ( szív műtét is lehet hogy ilyen ), de azt gondolom amit tudtam megtettem. Ami a testvéremmel való kapcsolatom illeti. Mondták amikor anyu beteg lett, hogy vigyázzunk mert sok esetben megy ilyen helyzetben tönkre testvéri kapcsolat. Nem mindenkinél, de nálunk így alakult. Már túl vagyok ezen a törésen és nem tudom és nem is akarom ezen is törni a fejem. Elfogadtam ezt a helyzetet. Igyekszem minden negatív érzést kizárni. Minden reggel mosolyogva kelek, mert vissza mosolyognak rám. Anyukám és a párom is. Nem fogom soha magukra hagyni Őket. De egyszer el fog jönni az idő amikor nem lesznek velem és akkor olyan életet akarok élni ami csak rólam szól.

Platonica 2019.04.02. 19:03:53

@Sorceress777: ezt nem pontosan ertem, mire irod.
Szamomra is egyertelmu, hogy nem mindenki alkalmas betegapolasra (ami egyebkent nagyon nem az 'agy szelen ulesrol' szol:-x).
Ahogy jeleztem is, az eredeti posztbol nekem az jott le, hogy aranytalanul sokat vallalt magara Detti, mig a testvere, ugy tunik, szinte semmit. Anyagiakat azert nem hiszem, mert egyreszt emlitette volna sztem a posztban, masreszt arrol konkretan irt is, hogy a fizetett segitseget 3 honapnal tovabb nem tudta'k vallalni (egyutt/kulon?).

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 19:27:25

@Shaktee: nem tudom de naponta jottek tobb ezren illegalisan .. na az lelassult ... itt nalunk tobb segelyt kapnak mint az itteniek ..... igaz most 3 honapig a nyaralasomon nem neztem a hireket es utana is sikerult ezt megtartanom ...

Shaktee 2019.04.02. 19:32:32

@montroyal ( CAN qc): letelik a turelmi ido oszt egy kanyit se kapnak..

montroyal ( CAN qc) 2019.04.02. 19:39:23

@Shaktee: nekem mindegy csak ne az én adombol .... jaaa én tulajdonképpen visszatéritést kaptam . de ez még megmaradt Mo-rol?
.. megoldjuk okosba .. :-)

Shaktee 2019.04.02. 19:41:50

@montroyal ( CAN qc): En semmit nem kaptam vissza, nyomatok havei 500-t az rrspbe, s igy is 3 rongy lesz az adonk.
Igy jar a dolgozo nyugger :P

Shaktee 2019.04.02. 19:42:38

@montroyal ( CAN qc): leirtad adoba a trippeket is mi? :-))

Bredpitt Monika 2019.04.02. 21:12:52

@Detti76: kitartas!!!!
Drukkolok neked, nektek!

trabant 2019.04.02. 22:54:43

Ha mégsem Kanada lenne majd az úticél, vedd figyelembe az északi uniós tagállamok hosszú sötét nappalait is. Ha a fény hiánya télen itthon is zavar, gondolj délebbi országokra is.

gabors 2019.04.02. 23:33:46

"Vannak nagy álmaim is, mint nagy amerikai foci rajongó, szeretném az egyik születésnapom a Superbowl-on ünnepelni"

ennek nincs sok akadalya manapsag emiatt nem kell kitelelupulni sehova

par ezer dollaros tetel es ha nem kozvetlenul az "uj" lakhely kozeleben lenne eppen a Super Bawl Mo-rol alig dragabb kiruccanas mint mondjuk Torontobol San-Diego vagy pl az ideii Atlanta volt....

elore jo nehany evvel megvam mikor es hol jatszak csak az nem hogy kik

Namost egy gond lehet hogy eppen a posztolo szulinapjara loje be az NFL a mecsett, ehhez kellene valami eleg komoly hatszel :-)

megintcsak emiatt nem kell a tengerentulra koltozni...

kék madár 2019.04.03. 00:00:26

@gabors: "par ezer dollaros tetel"
egyreszt nem, masreszt ha elolvastad a posztot, honnan szulne az iroja parezer dollart meg egy hetet amikor a ket beteget mas gondozza?

Shaktee 2019.04.03. 00:07:58

@gabors: tudod mennyi egy superbowl jegy?

Gyüjjön csak kanadába, foci itt is van, Grey Cup nemzeti ünnep nálunk

FutureFry 2019.04.03. 02:01:17

@kék madár: @Shaktee: @gabors:

A 2015-ös Super Bowl jegyárairól egy jó történet (podcast, de van transcript is):

www.npr.org/sections/money/2018/02/02/582861315/episode-822-the-shortest-super-bowl

“... Two weeks before the big game, the Super Bowl market collapsed, catastrophically. Brokers went belly up. Tickets vanished. And companies had to spend millions of dollars to reimburse a lot of angry fans. What happened? Today on the show, we try to figure it out.”

gabors 2019.04.03. 02:04:40

@kék madár: "@gabors: "par ezer dollaros tetel"
egyreszt nem, masreszt ha elolvastad a posztot, honnan szulne az iroja parezer dollart meg egy hetet amikor a ket beteget mas gondozza?"

most mibe akarsz belektoni ... egy szemelyre par ezer dollar jegy $2500-$3000 attol fugg hova akarsz ulni ut kijon meg egy ezresbol siman ha 4-5 nap egy atlag szalloda es meg mindig $5000 alatt vagy ez par ezer dollar ... Legkozelebb Maimi-ban lesz

semmit nem irtam hogy honnan vegye meg hogy mit csinaljon a betegekkel azt irtam egy ezert nem kell kulfoldre koltozni es eszak-amerikaban elve is kb ugyanaz a koltseg ezt az almot Mo-rol is barki meg tudja csinalni (persze akinek van ra penze ... de az usaban sincs mindenkinek annyi hogy $5000-et egy hetvegere koltse ettol sokan megteszik )

a magam reszerol meg ingyen jeggel sem mennek...

gabors 2019.04.03. 02:08:39

@Shaktee: "@gabors: tudod mennyi egy superbowl jegy?"

miert ne tudnam ... nyilvan az a legnagyobb tetel pont ezert irtam hogy Torontobol megy vagy Bp-rol nincs komolyabb kulonbseg arban (persze ha a eppen Meadowlands nj akkor Neked joval olcsobb siman megvan autoval )

Nem tudom nekem egy normal NFL jegy is sok (ar/ertek arany kozelit a nullahoz) nemhogy Suprbowl .. .mint irtam meg ingyen jeggyel se igen mennek.

FutureFry 2019.04.03. 02:08:54

@gabors: “… eppen a posztolo szulinapjara loje be az NFL a mecsett, ehhez kellene valami eleg komoly hatszel …”

Van egy pár síterep Észak-Amerikában ahol ingyen lehet síelni a születésnapodon. Ami persze diszkrimináció a nem szezonban (kb. Április vége és November eleje között) született emberekkel szemben! :)

gabors 2019.04.03. 03:19:18

@FutureFry: 'Van egy pár síterep Észak-Amerikában ahol ingyen lehet síelni a születésnapodon. "

Ezt nem tudtam annak idejen nagyon szerettem sielni itt amiota itt elek meg nem sieltem ..

nekem sem sokat segitene a fenti ajanlat mert Juniusi vagyok :-(

montroyal ( CAN qc) 2019.04.03. 04:02:57

@Shaktee: miert? lehet visszatéritést kérni ? :-)

kék madár 2019.04.03. 19:26:37

@gabors: egyreszt 5000 dollar az nem parezer. Masreszt meg nem erted, hagyjuk, ilyen mondatokat irsz le: " ezt az almot Mo-rol is barki meg tudja csinalni (persze akinek van ra penze "
most melyik ? barki? VAGY akinek van ra penze? Gondolom nem erzed az onellentmondast

négyzet 2019.04.08. 10:47:51

Közel negyvenhez már mi is gondoltunk rá, hogy a szüleink lerokkanhatnak bármikor, talán jobban tudjuk ezt menedzselni külföldön. Nekem legalábbis a korábbi tapasztalataim elég rosszak, aput ápoltuk sok éven át, ez egy egzisztenciális katasztrófa sajnos Magyarországon.

Szerintem nem baj, ha álmodozol a külföldről míg ez van, legalábbis én olyan típus vagyok, akit az álmodozás átsegít a nehéz szakaszokon. Ha magadnak álmodozol, másnak sem ártasz vele.

jodi 2019.04.10. 13:05:23

ha hisz benne az ember, ha nem, a karma működik.

"nem úgy alakulnak itthon a dolgok ahogy mi szeretnénk és láthatóan ez a tendencia nem fog változni, mi pedig nem akartunk ebben részt venni."

pedig részt kell venni, mert a kanadaiak részt vesznek. ti meg eloldalognátok.

felelősséggel tartozik az ember. a párjának, a szüleinek, a hazájának.

hogy akarunk egy szép és jó hazát, ha csak itthagyjuk a francba?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása