oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 28. 06:30,  Melegek és együttélés Hollandiában 139 komment

2019. március 28. 06:30 Határátkelő

Melegek és együttélés Hollandiában

A hollandoknál kifejezetten erős az elfogadás, normális az is, ha két azonos nemű ember szereti egymást. Ugyanakkor azért ott sem fekete-fehér a helyzet, miként az kiderül Vera írásából, melyben emellett megnézzük azt is, mi a holland együttélés tíz szabálya.

ujsag_meleg.jpg

„Milyen tipikus dolgokat tudnak az emberek Hollandiáról? Sajt, tulipán, malmok. Legális könnyű drogok, piros lámpás negyed Amszterdamban. És a homoszexualitás elfogadása.

A gyerekeink katolikus iskolába járnak. Játékos formában tanulnak a Bibliáról - már az oviban is így volt. Együtt tanul és megy templomba a fríz, magyar, thai, arab és ki tudja még honnan idekerült gyerek. 

Valahonnan felmerült a téma az első osztályban (4-6 évesek) a homoszexualitásról. Keresztény oktatás ide vagy oda, a tanár néni teljesen magától értetődő módon elmagyarázta nekik, hogy ez teljesen normális és Hollandiában nyugodtan szeretheti egymást és házasodhat két férfi vagy két nő egymással. 

A lila karkötő 

Tavaly pár helyi középületen egy hétig volt kinn a melegek szivárványszínű zászlója, december közepén pedig a heerenveeni középiskolából a „lila pénteken” kaptam és hoztam el információs / elfogadást népszerűsítő újságot. 

A kantin minden asztalára le volt téve pár lila karkötő is azok számára, akik jelezni szeretnék, hogy szimpatizánsai a mozgalomnak. Ugyanerről a témáról szóló plakát lóg hónapok óta a falon is. 

A csoportom tagjainak - ahol a hollandot tanulom - közel a fele homoszexuális. Van köztük olyan, akinek az országában üldözik a melegeket, van két lány, aki házasodni és házasként itt élni jött és még jó páran. 

Teljesen ugyanolyan emberek mind, mint bárki más. Van köztük, aki borzasztó sokat beszél és van, aki egy nyelvkönyvvel végez két-három hónap alatt. Csupa izom sportoló fiú és csellóművész hölgy. De csak a személyiségük fontos, azzal találkozunk. A többit nem teszik ki az ablakba, ahogyan én sem. 

Nem minden fekete-fehér 

Van persze másik oldal is. Igen, törvény szerint itt elfogadják és tolerálják a témát, de van az a helyzet amit (általában) senki sem szeretne átélni. 

Ez történt Észak- Hollandiában egy hölggyel amikor megvette álmai házát. Az ingatlaniroda csak annyit felejtett ki a hirdetésből, hogy a gyerekek hálószobai ablaka egy homoszexuális találkahelyre néz ahol napi és sűrű a forgalom. Világosban is. A kicsik persze érdeklődők: mit csinál a bácsi? 

Szóval ez az elfogadás sem fekete-fehér. Még itt sem, ahol törvény szabályozza. A házasságot. Nem a nyilvános gyakorlatot bárki előtt. Ezzel már gond van itt is, lehet homo- vagy heteroszexuális. 

A holland együttélés tíz szabálya 

Ha már együttélés, van egy öt nyelven kiadott kiskönyv, ami az egymás mellett élés alapvető szabályait fekteti le azoknak, akik alapból tudják ezeket alkalmazni és azoknak még inkább, akik a szomszédok rémei és az amúgy teljesen alapvető szociális alapjaik hiányoznak. 

egyutteles.jpg

#1 Egy mosoly csodákat tesz 

Egy mosolyra majdnem mindig mosoly a válasz. 

#2 Köszönés 

Egy kapcsolat/ találkozás köszönéssel kezdődik. (Ez sem új, mindenki már oviban megtanulta, ugye?) 

#3 Beszélgess az időjárásról 

Hollandiában szeretünk erről beszélgetni, nagyon hálás téma. 

#4 Segítő kezet nyújtani vagy segítséget kérni 

Ne habozz! (Nem mosópor reklám.) 

#5 Zenehallgatás 

Figyelj a hangerőre! Gyakran nem is veszed észre, de a szomszédaid is hallják, amit te hallgatsz. (Vagy legalább legyen hasonló a zenei ízlésetek.) 

#6 Bulizás 

Szólj előre a szomszédaidnak, ha bulit tervezel vagy (hangos) családi látogatás várható. Ha tudják, mi történik, akkor jobban meg fogják érteni a zajt. (Esetleg hívd át őket is bulizni. Magyar pálinka fogfájástól kapcsolatépítésig mindenre használható. Probléma megoldva.) 

#7 Elbúcsúzás 

Búcsúzz el a látogatóidtól este vagy éjszaka még bent a házban. (Jó is éjjel azt hallgatni, ahogy a ház előtt kurjongatnak 10-15-ször, hogy puszi, sziaaa, hellóka. Esetleg bármilyen más nyelven ugyanezt.) 

#8 Kemény vagy puha padlóburkolat 

Sok holland házban van fa padlóburkolat, ez elég zajos lehet. A legjobb választás a szőnyeg. Húzd le a cipőd, ha tudod, hogy hallhatják a lépteid. Használj otthon papucsot vagy puha talpú cipőt. 

(Miért is nem volt ez a könyvecske kitéve a lakótelepen Pesten? Mondjuk a legelején a mi szomszédunk is kapott a tizedikre facipőt… Persze csakis dísznek.) 

#9 Mosógép 

Ne késő este vagy éjjel moss - hacsak nem tudod teljesen biztosan, hogy a szomszédok nem hallják. (Előnyben a tanyasiak.) 

#10 Munkálatok 

Este 8 után ne fúrj, kalapácsolj vagy bonts falat. Vagy konzultálj az időről a szomszédokkal. (Hmm, megint csak a jó kis lakótelep. Ott is mindig van valaki, aki reggel 5-kor vagy este 8 után kezd lakásfelújításba. Némelyiknek több lyuk lehet a falában, mint az ementáli sajtban.) 

Pár pofonegyszerű, mindennapi dolog - ezután már csak 10.329.742.000 egyéb kell és kész is egy tökéletes kapcsolat a szomszédsággal.” 

Ha szívesen olvasnál még Verától, érdekelnek a hollandiai témák (például még tíz tanács az együttélésre), akkor ne hagyd ki a blogját!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8114719431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanato 2019.03.28. 07:04:46

Mi jut eszembe Hollandiáról?A cikkben említettek mellett.Nekem mint ref. tisztségviselőnek /presbiter vagyok 20 éve/hogy rendkívül erős a református egyház és nagyon jó kapcsolatokat ápol a magyarral.Nagyon sok magyar lelkészhallgató oda jár,ott tölt éveket posztgraduális képzésen,és nagyon sok adományt is kapott a magyar ref. egyház a holland testvér gyülekezetektől/főleg a szocializmusban ,de még ma is./
Viszont jó 10 éve hogy ott jártam láttam én is a piroslámpás negyedet/benne sok magyarul beszélő prostval/ meg láttam a drogos kávézókat is.
Ezek alapján nagyon kétarcú országnak tűnik,ez is-az is meg van.Ja meg a volt gyarmatok.10 éve hol volt még a menekült válság és akkor is tel voltak a főváros utcái a gyarmatokról betelepült népességgel.

gabors 2019.03.28. 07:10:00

"van egy öt nyelven kiadott kiskönyv, "
ezt kiknek szanjak ? es milyen nyelveken ? erdekes lehetne tudni

sejtem azert :-)

ha ez a poszt kikerul az index fooldalra lesz itt meleg meg hideg ezerrel ...

2019.03.28. 07:15:04

Egy 4-6 éves gyereknek ezt oktatni, hogy jó dolog, ebben a korban kinyílt már annyira az értelmi világuk, hogy ezt az információt befogadják?

tanato 2019.03.28. 07:30:17

@gabors: Megvan a képen az öt nyelv.A 4.- nem tudom melyik lehet.
GOndolom indonéz?

gabors 2019.03.28. 07:34:33

@tanato: "Megvan a képen az öt nyelv.A 4.- nem tudom melyik lehet.
GOndolom indonéz?"

a kep alatti izeket nem vettem eszre de jo hogy arabul is ott van :-)

gabors 2019.03.28. 07:39:00

@CyberTroll: "Egy 4-6 éves gyereknek ezt oktatni,"

NEM ez van a posztban ... de nem vesztegetek erre karakterek...

de ha a kigyo meset tudjak "oktatni" akkor hasonloan akar azt is el lehet ugyesen meselni hogy Jan-nak eppen ket anyukaja van a Jenny-nek meg csak egy ....

Golf2 2019.03.28. 08:00:07

Melegszívű népség.

Dikusz 2019.03.28. 08:09:50

@tanato: Általános iskolába a VII.Gorkij (ma Városligeti) fasor 5-be jártam, a Fasori Református templom mögött. Valaha református egyházé volt. A '90-es években kapták vissza. Ma Julianna Reformárus Általános Iskola a neve.
Meglehet másnak érdektelen, nekem nem, hiszen arrafelé nőttem fel.:)

Dikusz 2019.03.28. 08:19:54

@gabors: Nem kötözködni szeretnék, de megkérdezném: volt-e olyan hozzászólásod valaha is az életben bármelyik blogon, hogy valakivel egyetértettél?

Ugyanakkor megkérnélek arra, hogy szerinted akkor mi van a posztban? Nyugodtan vesztegessél erre karakterek. De lassan írd, hátha megértem...:)

HakapesziM 2019.03.28. 08:21:58

Hát a franc tudja. Nekem ötéves a kislányom, még nem került szóba. De azt biztos nem fogom mondani, hogy normális a homoszexualitás, mert nem normális. Van ilyen, nem kell őket bántani, de azért szerintem a leges - legelfogadóbb, legliberálisabb, legnyitottabb szülő is mélyen belül azt szeretné (ha ki nem is mondja), hogy azért az ő gyereke ne legyen homoszexuális, ha egy mód van rá.

Nekem senki ne mondja, hogy ha megjelenne egy angyal: tessék szülő, itt és most dönthetsz! Heteroszexuális vagy homoszexuális legyen a gyereked ha felnő? Bárhogy is döntesz, titokban marad, senki nem tudja meg. És ezek után nem mondaná: hát, akkor...azért legyen heteró, ha már dönteni lehet.

gabors 2019.03.28. 08:27:20

@Dikusz: "bármelyik blogon, hogy valakivel egyetértettél?" persze de azt nem erdemes megirni akkor olvashatatlan lenne minden blog ...

figyelj akkor idezem mi van a posztban

"Valahonnan felmerült a téma ..." "a tanár néni teljesen magától értetődő módon elmagyarázta nekik, hogy ez teljesen normális "

en ebbol kb ezt ertem ... a tema nem az "oktatas" resze nem tantervben van csak ott ha felmerul ... nem tudom

szo nincs arrol amit troll inszinual hogy ezt "oktatjak" a bibliai kigyo mese viszont egyertelmuen az oktatas resze egy katolikus iskolaban az "nem felmerul" ...

Arthamyr 2019.03.28. 08:48:16

Este 8 után ne fúrj, kalapácsolj vagy bonts falat. Vagy konzultálj az időről a szomszédokkal. (Hmm, megint csak a jó kis lakótelep. Ott is mindig van valaki, aki reggel 5-kor vagy este 8 után kezd lakásfelújításba. Némelyiknek több lyuk lehet a falában, mint az ementáli sajtban.)

Ezt Dublinban se ártana bevezetni, még 8 óra sincs, de már most hallom a munkagépeket a közeli építkezésről, és ez megy már hónapok óta. Szombaton is. Remélem valamelyik balesetet szenved, a helyszínelés idejére talán csend lesz, bár sajna a garda általában gyorsan teszi a dolgát... :/

Arthamyr 2019.03.28. 08:49:26

@CyberTroll: Én is ezt szoktam kérdezni.

Arthamyr 2019.03.28. 08:56:14

@gabors: A "kigyo meset" sem jobb oktatni, sőt, azt kifejezetten tiltani kellene, mivel az ellen is nehezebben tud védekezni egy kisgyerek elméje, ha valaki idősebb korában benyeli, az ő baja, de ekkora gyerekeket bűn ezzel mérgezni. A melegség elfogadása ugyan egy fokkal hasznosabb nála, de nem gondolnám, hogy arra érettek lennének, ezért is fejeztem ki kételyeim ezzel kapcsolatban pár napja egy svéd posztnál is... Mondjuk ha kérdez a kisgyerek, válaszolni kell, nincs mese. :)

gabors 2019.03.28. 09:11:51

@Arthamyr: "A "kigyo meset" sem jobb oktatni, " remelem nem gondolod hogy szerintem jobb ...

Arra probaltam utalni hogy bizony egy katolikus iskolaban a kigyo mese az "oktatas" resze (nyilvan aki ilyen helyre kuldi a gyereket az ezt varja el, de ez az O gondja) ellentetben azzal hogy vannak melegek, de az csak felmerul de az is lehet hogy nem ...

Amire (szerintem) a posztolo utalni kivant az pont az hogy ezt kezelni tudjak hollandiaban meg egy katolikus iskolaban is sot meg 4-6 eveseknel is ... erre trollkodta be a Troll hogy fujjjjjj ilyeneket "oktatni" de mar skandallum !!!!

@Dikusz: FIGYELJ most teljesen egyetertek de ha nem nekem irta volna Arthamyr akkor nem irnam hogy igen EN IS EGYETERTEK ... :-)

Dikusz 2019.03.28. 09:16:10

@gabors: kösz a választ.
"inszinuál"? Miért is? Szerintem kérdezett.
Amúgy van ennek a szónak magyar megfelelője is.

Arthamyr 2019.03.28. 09:20:05

@gabors: "nyilvan aki ilyen helyre kuldi a gyereket az ezt varja el, de ez az O gondja" - a szomorú helyzet az, hogy nem feltétlenül ezért küldi abba az iskolába a gyerekét.

És mint mondtam, ha a gyerek kérdez, válaszolni kell, nincs mese. De amikor egy kisiskolás gondolatvilágnak mérhető része az, hogy van házasság, párkapcsolat (attól függetlenül, hogy ez lehet melegek közt is), én furcsának tartom. Rég volt, de nem erre emlékszem, és amikor nálunk voltak a rokonok/barátok ilyen korú gyerekei, szóba sem került ilyesmi.

Dikusz 2019.03.28. 09:22:16

@Arthamyr: Vagy az orra alá dugni a "Peti, Ida, Picuri" c. könyvet, amit ha jól tévedek, a te korosztályod olvashatott, bár abban nem volt szó a nemi identitásról. Viszont abban a formában nem annak a korosztálynak való volt, mint akiknek szánták.

Dikusz 2019.03.28. 09:28:28

@Arthamyr: Ezt itthon a társasházakban a házirend szabályozza. Nálunk 8-16 óráig lehet fúrni. A szemben levő építkezés ebbe nem számít bele, ott azt hiszem 22 óráig zajonghatnak
Volt itt olyan, hogy éjjel 1 órakor álltak neki fúrni órákig a szemközti ház alapjait, a rendőrséget kellett kihívni, hogy abbahagyják.
A villamossín fűrészelése az más tészta, ott nem tudnak dolgozni üzemidőben.

Arthamyr 2019.03.28. 09:35:53

@Dikusz: A 22 óra nem zavarna (csak annyira, mint az egész napi berregés-csörömpölés), a reggel 8 előtti a gond. Nem tragédia, de azért menjenek a picsába. Ráadásul valami érdekes engedélyt kaptak, mert a lebontott épületet anyagait fel kell használniuk, emiatt sokkal lassabban haladnak. Az is szívfájdalmam, hogy egy parkoló volt ott, szép, nagy fákkal (ilyenek most kb. 300-500m-es körzetben nincsenek), helyette lesz egy irodaház. Mondjuk még mindig jobb, mintha lakóház lenne, az irodaház legalább nem csökkenti a lakásunk értékét. :)

Arthamyr 2019.03.28. 09:37:16

@Dikusz: Nem emlékszem rá, szóval biztos nem volt hangsúlyos a dolog, ha volt is. :)

gabors 2019.03.28. 09:49:59

@Arthamyr: "kisiskolás gondolatvilágnak mérhető része az, hogy van házasság, párkapcsolat (attól függetlenül, hogy ez lehet melegek közt is), én furcsának tartom. "

Miert furcsa? Ja mert veled vagy akiket ismersz ez nem tortent meg mert ez tabu meg ma is a "jobb helyeken"... Bevallom en sem halottam kis gyerekkoromban hogy ilyen is van, sot kesobb is csak "buzik" voltak Mo-on ... Nem tudom hogyan gondolkodnek errol ha maradtam volna Mo-on es nem New York-ban eltem volna az elmult evtizedekben .... (feketekkel magyarul neger, is beszeltem eloszor bar voltak az egyetemen is de ismerni egyet sem ismertem) :-)))))))))))

De egy nyitottabb tarsadalomban (vagy csak kornyeken varosban stb) manapsag boven elkepzelheto sot tutti hogy felmerul egy 4-6 eves gyereknel hogy megkerdezi hogy az osztalytarsanak miert van ket anyukaja vagy apukaja foleg azert mert ilyenrol otthon vagy a templomban nem halott sot ilyen ismeroseik sincsenek de most masodik osztalyban a zsuzsikanak aki uj, ket mamaja van ? (vagy fekete az apukaja) stb ... Igy ez felmerul ... es ha jol kezelik akkor a kisiskolas gondolatvilagaban ez "normalis" de legalabbis semmikeppen nem egy undorito dologkent fog megjelenni ....

Ettol egyelore nem kell azert nagyon tartani Mo-on ott meg egy cigany ferj/feleseg is abzug ....

HakapesziM 2019.03.28. 10:23:38

@Zsákos Ember: "de ilyen erovel, ha valasztani lehetne, akkor legtobb ember szep gyereket akarna a kevesbe szerencses kulso helyett, okosat a kevesse okos"

Persze, de azt senki nem mondja, hogy az előnytelen külső ugyanolyan mint az előnyös megjelenés, hogy a buta ugyanaz, mint az okos, csak más. Nem. Jobb okosnak lenni mint butának. Jobb szebbnek lenni mint csúnyának. És jobb heterónak lenni mint homoszexuálisnak. Csak nem pc ezt mondani.

Arthamyr 2019.03.28. 10:33:12

@gabors: Semmi gond azzal, ha felmerül ("gyerek kérdez, válaszolni kell" - írtam), és nem tabu, jobb helyeken (már akkor sem volt, amikor én gyerek voltam, csak egyszerűen nem merült fel gyakran/nagy mélységig a dolog, ahogy azt sem tudtam jó darabig, hogy van szex, és hogy megy, meg van aki pl. gruppen szereti...). Szerintem a gyerekben fel sem merül, hogy a két anyuka/apuka "rossz" (a melegség miatt, max azért, mert valamelyik szülőjét preferálja?), és tulajdonképpen a különbséget sem érti a kettő közt.

Nem is ezt vitattam, csak azt furcsállottam, ha ezzel egy 4-6 éves gyerek az idejének mérhető részében foglalkozik magától vagy intézményesítve oktatják neki...

2019.03.28. 11:03:08

@HakapesziM:

Most nem állást foglalva a kérdésben, csak a mondandódat vizsgálva:

" nem fogom mondani, hogy normális a homoszexualitás, mert nem normális"
és
"Jobb szebbnek lenni mint csúnyának. És jobb heterónak lenni mint homoszexuálisnak."

Ha el is fogadjuk, hogy jobb heterónak lenni, mint homónak, attól még (a gondolatmenetet követve) tök normális az is, nem? Csúnyának lenni is normális, butának lenni is, asztmásnak, rövidlátónak, balkezesnek, kispéniszűnek, vegetáriánusnak.

Tud a homoszexualitás bármi más lenni akkor, mint normális?

Arthamyr 2019.03.28. 11:42:50

@Nagy kámpics: Mi az, hogy "normális"?

Tudtommal a népesség kis része ilyen. Bár a meleg ismerőseim megdöbbentő számokat mondtak, és volt pár érdekes sztorijuk is, ami vagy igaz, vagy nem. A 170-as IQ sem normális, meg a 70-es sem, mert a népesség kis része ilyen, így valamilyen szinten jogos a felvetés, hogy a homoszexualitás sem "normális". Az aszthma, és a rövidlátás sem az.
Viszont teljesen mindegy, hogy az-e, nem ezen kellene múlnia az interakcióknak, az elfogadásnak.
Szerintem egy 170-as vagy 70-es IQ-jú emberrel sem "akkora élmény" érintkezni, mint egy "normálissal", mégis alapvetően elfogadott (legalábbis a 170-es, a 70-es gyakorlati okokból kevéssé az :)).

2019.03.28. 12:22:35

@Arthamyr:

"Tudtommal a népesség kis része ilyen"

Persze, ez definíciós kérdés. Bár ha eltérni az átlagtól nem normális, akkor tkp. senki nem normális. Ilyenformán ez a kijelentés sok értelmet nem hordoz.

És nekem az a benyomásom, hogy hakapeszim egész pontosan értékítéletet kíván közölni (de majd megmondja, ha nem), nem statiszikai megállapítást.

Ezért kár ezt a két értelmet összemosni. Az, akit bánt, ha az iskolában "normális"-nak titulálják a melegséget, felháborodik-e, ha a zöld szeműséget annak titulálják?

Ha szóba kerülnek például a különböző színű emberek, igényli-e, hogy a tanárnéni elmagyarázza, hogy a fehér bőrszín (lévén kisebbség) abnormalitás?

gabors 2019.03.28. 12:27:22

@Arthamyr: "csak azt furcsállottam, ha ezzel egy 4-6 éves gyerek az idejének mérhető részében foglalkozik magától vagy intézményesítve oktatják neki..."

DE ilyen NEM volt a posztban ...

azonkivul meg egy ugy tunik ugyanazt mondjuk ...

"és nem tabu, jobb helyeken (már akkor sem volt, amikor én gyerek voltam," akkor lehet joval fiatalabb lehetek mert a 70-es evekben amikor en voltam elemis ez tabu tema volt (persze ezt csak utolag ertettem meg)

Arthamyr 2019.03.28. 12:33:57

@gabors: Én a 80-as 90-es években voltam "elemis" (= általános iskolás, a nagymamám használta ezt :)), és gyakorlatban nem nagyon lehetett tesztelni, mert nem igazán láttam melegeket. De mint mondom, minket nem foglalkoztatott a párkapocsatok és a szexualitás világa 6 évesen.

Végülis explicit módon a svéd posztban sem volt, hogy ez a tananyag részét képzi, csak nagyon markánsan megjelent a posztban, hogy az az egyik legjobb dolog, hogy az kisgyereke számára ez alapvető dolog.

gabors 2019.03.28. 12:35:08

@Arthamyr: @gabors: "akkor lehet joval fiatalabb lehetek "

illetve joval fiatalabb lehetsz mint en (ezt jol osszezavartam ... na mindegy) alvashiany ...

Arthamyr 2019.03.28. 12:49:37

@Nagy kámpics: A homoszexualitás rosszabb, mint a zöld szem. :) Főleg a meleg egyénnek. Még ha maximálisan elfogadó lenne a társadalomban mindenki, akkor is hátrányos lenne.

Szerintem, ha pl. az osztályban van pár fekete gyerek, nem feltétlenül közösítik ki/különböztetik meg hátrányosan a bőrszíne miatt (bár nem hinném, hogy volt erre bármiféle mérés, steril környezetben, külső hatások nélkül). Ha mellette rongyos, kellemetlen testszaga van, butább, vagy verekedős stb. akkor simán.
Ha ez aránytalanul nagy arányban jellemző a fekete osztálytársakra, akkor alakul ki az előítélet (magától, külső behatások nélkül), mert összeköthetik a két tulajdonságot. Én pl. összekötöttem a gymben az indiaiakat és a büdösséget, mert a többségük számomra kellemetlen szagú, pedig viszonylag tanult, középkorú ember vagyok, ez van. :)
Ugyanígy azt gondolom, hogy steril környezetben nem feltétlenül alakulna ki előítélet a melegekkel kapcsolatban sem, ha nem indokolja semmi.

Teljesen mindegy, hogy mit gondol egy gyerek a melegségről. Szerintem fontosabb az, hogy tolerálja, elfogadja és ennek megfelelően kezelje a szerinte akár rossz, de számára kevéssé ártalmas dolgokat, mint az, hogy "normálisnak" gondolja a melegséget. Ez mentalitás kiterjeszthető bármire, szinte automatikusan, ami sokkal jobb, mint mindig meggyőzni arról, hogy az összes potenciálisan szerinte rossz dolog "normális", amikor nem is az, még ha nem feltétlenül rossz is. El kell fogadni, és kész.

Arthamyr 2019.03.28. 12:50:50

@gabors: Sztem kb. 15 évvel, de ez szerintem azóta sem változott, inkább függ a mikrokörnyezettől.

arncht 2019.03.28. 13:48:31

@Nagy kámpics: altalaban az normalis, amit a tobbseg csinal - de hogy ez aktualisan jo/rossz, az adott koron mulik, hogy mit fogadnak el. mai tarsadalmunk szerint elfogadott, mashol/maskor meg nem volt az. ha kisebbseg szexualis igenyet nezzuk, akkor lehetne pl a pedofilia vagy a zoofliia is az, mert vki erre gerjed. most megis buntetik, az okori gorogoknel meg egyenesen kovetendo volt a fiatal fiukat illetoen. szoval alapvetoen az ember hetero, es vannak, akik mashogy szeretik :)

en is azt szeretnem, hogy a fiam a heterok koze tartozzon, ahova a tobbseg. alapvetoen en ugy allok hozza, hogy mindenki azt csinal, amig nem zavar masokat - ket dolgot nem szeretek a homoszexualitassal kapcsolatosan, hogy miert kell allandoan reklamozni, illetve a gyerekek orokbefogadasa.

Snedronningen 2019.03.28. 13:55:11

@Arthamyr: Hollandiát nem ismerem, de Dániában igen sok a “nyugalom megzavarására” alkalmas köztéri reklám és hirdetés van, ami miatt nem twrtom elképzelhetetlennek, hogy 4-6 éves gyerekek olyan dolgokkal kénytelenek szembesülni, ami nem az ő korosztályuknak való. Ezek a plakátok gyakran buszmegállókban, tehát egy gyerek számára is jól látható helyeken vagy a buszokon-vonatokon a zárt láncú tv-n futnak, és mindig örülök, hogy nem fogja a kezem egy kis ötéves, aki megkérdezné, hogy mi az, amit lát.

Ezen reklámok, plakátok, hirdetések egy része pl kifejezetten aktust imitáló, vagy más, egyértelműen szexuális helyzetben lévő embereket ábrázol, hetero es homo egyaránt. Mozifilmeket, színházi előadásokat, táncbemutatókat, kiállításokat gyakran ilyen felkavaró reklámokkal hirdetnek. De lehetnek más, mint mondtam, a nyugalom megzavarására alkalmas képek, egy időben pl valamelyik múzeum véres újszülöttekkel, vagy kifejezetten torzszülött kisbabákkal hirdette valamelyik kiállítását. Olyan szinten volt ijesztő, hogy amikor beállt a vonat, sokszor magamban imádkoztam, hogy ne pont az ajtóval szembe legyen egy ilyen, hanem legalább egy pici esélyem hadd legyen nem ránézni. Friss élményem, hogy valami színházi eseményt hirdettek a vonaton a tv-n, amelyhez groteszk jeleneteket vágtak össze, pl egy férfi végignyalta a mellette ülő kopasz férfi fejét, és hasonlók, borzasztó volt. Megint olyan helyzet, hogy az óhatatlanul ránéz a képernyőre, mert ott egyébként sok hasznos infó fut a csatlakozó járművekről, műszaki vagy egyéb problémák miatti késésről stb, minden felszálláskor már előre rosszul voltam, hogy nem futok-e bele ebbe a groteszk jelenetbe. Sorolhatnám az “élményeimet”, de azt hiszem ennyiből is látszik, hogy sajnos a gyerekek sok nem nekik való dologgal találkoznak és ezt nem lehet könnyű megmagyarázni. Szóval igen, ha Hollandiában hasonló a helyzet, akkor simán lehet, hogy a kicsiket aktívan foglalkoztatja ezeknek a nem az ő korosztályuknak való dolgok megértése, és ez messze túlmegy azon, hogy vajon a kis Jan-nak milyen összetételű szülőpárosa van, mert azt le tudja reagálni a kis agyában, de a nyílt szexuális vagy felkavaró tartalomhoz segítségre van szüksége.

Arthamyr 2019.03.28. 15:01:43

@Snedronningen: Megérett a világ a pusztulásra. :D Amikor én voltam gyerek, nem szembesültem ilyesmivel, legalábbis nem ilyen mennyiségben, az biztos. Ma meg elég csak rágondolni a kedves és esztétikus képekre a cigarettásdobozokon, amire talán van törvényi előírás is?

Írországban nem nagyon láttam ezt (a cigisdobozt mondjuk nem figyeltem, de az gondolom eu-s cucc, és itt is gusztustalan), sőt, gyakran örömmel tölt el, hogy számomra szimpatikus dolgokat "reklámoz" a város vagy az ország, pl. ne köpködd szét a rágót, szedd össze a kutyád termését, ha bajban vagy a lakásbérleti díjjal, ide fordulj, ilyen-olyan jótékonysági szervezetek reklámjai és hasonlók. Persze vannak "normális" reklámok is, de nekem tetszik, hogy nagyon sok ilyen közérdekű, de mégis jórészt politikailag neutrális reklám van. Más kérdés, hogy foganatja nagyon nincs, a nép ugyanúgy szemetel, kutyaszar is akad, és a jótékonysági szervezetek is ugyanúgy kitelepülnek kunyerálni mindenfelé, de az igyekezet méltányolandó.
Ez a nagyon modern művészet (?) szerencsére nem jelenik meg, persze ha valaki keresi, biztos megtalálja itt is, de nem tolják az arcodba.

gabors 2019.03.28. 17:12:55

@Snedronningen: " Olyan szinten volt ijesztő, hogy amikor beállt a vonat, sokszor magamban imádkoztam, hogy ne pont az ajtóval szembe legyen egy ilyen,"

?????????????

csak kerdezem segitett ????

Shaktee 2019.03.28. 17:14:00

@arncht: "hogy miert kell allandoan reklamozni, illetve a gyerekek orokbefogadasa."

Tipikus homofob érveles.

Snedronningen 2019.03.28. 17:34:39

@gabors: néha igen, néha nem :-) Még dolgoznom kell a technikán...

gabors 2019.03.28. 17:41:35

@Shaktee: amikor grimm meseket olvastak neki (nagymamat eszegeti a farkas... stb) vagy az oszovetsegi torteneteket hallgatva hangosan sikoltozott gondolom ....

persze valami mindig buzlik Daniaban ... ott kellene hagyna a faszba ...:-)

gabors 2019.03.28. 17:44:06

@Snedronningen: "@gabors: néha igen, néha nem :-) "

mert a vonat egy szemet ateista es b...zott az imadsagaidra :-( sajnos

kék madár 2019.03.28. 17:49:51

nagyon sok a homofob hozzaszolas, johetek libsizni?

tanato 2019.03.28. 18:04:39

Kár hogy átment a poszt kommentmezeje a homokosság tárgyalásába.Azért Hollandia megérdemelné hogy másról is kommenteljünk.Nem csak melegek laknak arrafelé.

kék madár 2019.03.28. 18:07:54

@tanato: az osszeset ossze kene gyujtene is kirakni oket egy lakatlan szigeten

arncht 2019.03.28. 18:20:34

@Shaktee: miert is? A gyereknek ugy gondolom az apa-anya az elsodleges ferfi-no modell, akit utanoz, vagy jo lehet pl egy menstruacios praktikakat egy ferfinek elmagyarazni, vagy a nogyogyaszati dolgokrol beszelni. Ezekbol mind kizarod ezeket a gyerekeket, mas emberek szexualis orientacioja miatt. Itt nem arrol van szo, hogy mennyire fogadod el mas szexualis orientaciojat (ami tarsadalmi kerdes, hogy allnak hozza - a tobbit miert nem toleraljak?).

Shaktee 2019.03.28. 18:23:22

@arncht: Miert lennenek kizarva?

Shaktee 2019.03.28. 18:25:19

@arncht:

Statisztitak azt mutatjak hogy az egynemu hazassagokban (kapcsolatokban)felnott gyerekeknek sokkal jobbak az eselyei az eletben - nagyreszt azert mert ezek az emberek nem arokaso prolit, hanem professionalok.

Shaktee 2019.03.28. 18:26:29

@kék madár: S kuldeni Pence Mikit torzsfonoknek.

sörm 2019.03.28. 18:36:03

@Shaktee: Mar miert lenne valaki professzionalis attol hogy meleg?

De az persze igaz hogy az örökbefogadaskor van egy kemeny szurö, akarki nem fogadhat örökbe. Miközben barmelyik hetero par csinalhat gyereket.

Hollandmagyarok: segitsetek! Mondjatok egy jo holland irot, akit erdemes olvasni! Nemreg beszelgettunk egy barati tarsasagban hogy letezik-e a "neplelek." Pl. a svedek nem nagyon jeleskednek kepzömuveszetekben (persze azert van), mig pl a skandinav krimi önallo mufaj lett. A hollandokba belebukott a bicskank mikor ervelni kezdtunk, mert veg nelkul lehet sorolni a festöket, de egyetlenegy irodalmi alkotast sem ismert egyikunk sem holland szerzötöl. Az egyetlen amit olvastunk Anna Frank volt, az meg se nem igazan holland, se nem szepirodalom....

Shanarey 2019.03.28. 18:43:28

@HakapesziM:

Az hogy a gyerek homoszexuális lesz vagy nem, nem a szülő döntése. Az hogy ez normális avagy nem, felesleges találgatni. Mióta van emberiség, azóta van homoszexualitás is. Ezen rugózni felesleges.

Shanarey 2019.03.28. 18:47:10

@Arthamyr:

Ne aggódj, a kínaiak szerint az európai emberek, disznó szagúak.
:-)

arncht 2019.03.28. 18:51:25

@Shaktee: miert, nincsenek? Ket ferfi vagy ket no mellett hol latja az elsodleges modellt? A szomszednal? Javasolnek egy kis pszichologia - neveles tanfolyamot.

arncht 2019.03.28. 18:52:58

@Shanarey: a genetikai reszet nem befolyasolja, de a nevelesi reszet igen, es nem az orientaciorol van csak szo.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.28. 18:53:34

@Shaktee: na, ez olyan "tanulmany", ami nem igazan latja a szamok mogott a valodi okokat.Ez az, amikor egy koncepciora akarnak felhuzni valamit, es igazolni az elkepzelesuket :)..nem azert keresnek tobbet, mert gay/lesbian stb. hanem mert azokban az iparagakban dolgoznak tobben ilyenek (pl. filmipar, divat stb.) ahol eleve tobbet keresnek.

Platonica 2019.03.28. 19:02:18

@sörm: Ugy tunik, nem vagytok egyedul a dilemmaval:-DD

'The reason we don’t know Dutch literature over here, according to Zwagerman, is because they barely know it themselves.'
www.theguardian.com/books/booksblog/2017/jan/17/dutch-literature-lost-to-english-translation

nyuszigonosz 2019.03.28. 19:03:35

@sörm: Én nem vagyok hollandmagyar :-) hanem más, de, ismerek holland írókat / na sajnos nem személyesen :-) / akik könyveit szeretem olvasni.

Leon de Winter
Maarten t´Hart
Margriet de Moor
Simone van der Flugt - na ez krimi volt, és nagyon jó
Lieneke Dijkzeul - krimik

Most így gyorsan ezek jutottak az eszembe.

nyuszigonosz 2019.03.28. 19:05:17

@Platonica: Hát ezt a kijelentést így nem írnám alá. Mert van holland irodalom.

sörm 2019.03.28. 19:08:07

@Platonica: :)

@nyuszigonosz: Köszi, megnezem öket! Jön a husveti szunet, hatha belefer valami feltöltödes is a javitando dolgozathegyek között.

Arthamyr 2019.03.28. 19:08:27

@Shaktee: Mivel magyarázod, hogy a melegek társadalmi státusza átlagosan lényegesen magasabb (ha egyáltalán így van, mert nehezen van pontos statisztika, az adóhatóság meg a pénzintézetek nem tartják nyilván az emberek szexuális orintációját)?

Arthamyr 2019.03.28. 19:11:03

@Shanarey: Fúú, ez rossz hír... :D Még szerencse, hogy nincs a közelben éttermük.
Jobban belegondolva, mindig is ki akartam próbálni az emberhúst, mivel szoktam kínait ennek, akkor lehet, hogy már az is megvolt, nem csak a kutya/macska/patkány szentháromság? :P

Arthamyr 2019.03.28. 19:13:42

@Zsuzsi65: De lehet, hogy pont amiatt dolgoznak ott többen. És az is lehet, hogy kubikos is ugyanannyi van, csak ő jobban titkolja, a felvilágosult kollégái retorziójától tartva. :D

Platonica 2019.03.28. 19:15:55

@nyuszigonosz: egyaltalan nem azt jelenti a mondat, hogy nincs. A cikkbol me'g egyertelmubb, nyelvi hattere van a dolognak, hogy me'g a mai holland olvaso szamara sem mindig elerheto pl a klasszikus irodalmuk.

2019.03.28. 19:17:33

@arncht:

"vagy jo lehet pl egy menstruacios praktikakat egy ferfinek elmagyarazni, vagy a nogyogyaszati dolgokrol beszelni."

Lol wut.
Semmilyen nehézséget nem látok benne, hogy valakinek elmagyarázzam a tamponhasználatot. Magát a felvetést sem értem.

"A gyereknek ugy gondolom az apa-anya az elsodleges ferfi-no modell"

Ha jól gondolom, azt is ellenzed, hogy szingli emberek fogadjanak örökbe. Vagy hogy valakinek a nevelését átvegye a nagymamája, lévén nem ez az elsődleges modell. Így van?

@kék madár:

"az osszeset ossze kene gyujtene is kirakni oket egy lakatlan szigeten"

Kiket, a hollandokat? Mit vétettek neked? :D

arncht 2019.03.28. 19:18:45

@Shaktee: mi van? mi koze van a szexualis orientacionak ahhoz, hogy az illeto milyen ember? ez a letezo legnagyobb bullshit, amikor mar megideologizaljak, hogy mar hatranyos is heteronak lenni... persze ha ilyet allit vki forditva, az akkor homofob. erdekes hozzaallas.

Shaktee 2019.03.28. 19:23:47

@arncht: Te mondod hogy van koze, nem en.

" mi koze van a szexualis orientacionak ahhoz, hogy az illeto milyen ember?"

arncht 2019.03.28. 19:24:21

@Nagy kámpics: aha... es hogy mit erzel kozben, meg ilyesmi. gondolom sok tapasztalatod van benne ferfikent (mar ha ferfi vagy), hogy eli meg egy no, ha meg hasonlo szerveid sincsenek. de ez csak egy pelda volt, biztos lehetne meg 1000 peldat gyujteni, ahol elonyosebb, ha egy ferfi vagy egy no mondja el az adott tapasztalatat, csak mert biologiailag nem egyformak a nemek (remelem ezzel sem mondtam ujat).

itt nem arrol van szo, hogy szerencsetlen gyereket ne fogadja orokbe vki... hanem arrol, ha van lehetoseg arra, ahogy a termeszet kitalalta, akkor valasszak azt. vagy azt allitod, hogy nem befolyasolja semmilyen szempontbol az azonos nemu szulopar a gyerek neveleset?

Shanarey 2019.03.28. 19:25:26

@arncht:

Ha igazad, lenne, akkor a nagyon vallásos országokban, nem lenne egyetlen homoszexuális sem.

Shaktee 2019.03.28. 19:28:43

@Arthamyr: Nem kizart.

De keves drabalis meleget látsz, talan ezert orientalodnak jobban ertelmisegi, pro szakmak felé.

arncht 2019.03.28. 19:30:00

@Shaktee: igen, biologiailag, de nem olyan szempontbol, hogy o egy jo ember, vagy rossz. ugyanakkora esellyel lehet mindket orientacional akarmi. nem azzal van a gond, hogy o masmilyen, hanem azzal, hogy a gyerek nem lat elsokezbol ferfi es noi (viselkedes)mintat, es en ugy gondolom, ez minden gyereknek jar a megfelelo eletszakaszban.

Platonica 2019.03.28. 19:31:33

www.aol.co.uk/news/2019/03/28/parents-continue-protests-over-lgbt-inclusive-teaching-in-school/

A plakatokkal kulonben teljesen egyetertek. Mindig is ugy gondoltam (fuggetlenul a homo/hetero tematol), hogy a szexualis nevelesnek a csaladban kell zajlania, plane ennyire ifjukorban.
Ilyesmit nem lenne szabad intezmenyesiteni.

arncht 2019.03.28. 19:33:47

@Shanarey: ez hogy jon ide? az, hogy vki kesobb homoszexualis lesz, az a sajat genetikaja, kesztetese, valasztasa. en nem azert forszirozom ezt, hogy ne legyenek melegek, hanem azert, hogy a gyerek megtanulja a biologiai szerepeket elsokezbol. ettol o meg lehet meleg, vagy ami akar.

Arthamyr 2019.03.28. 19:36:01

@arncht: Biztosan befolyásolja a gyerek sorsát, ha melegek a szülei. Főleg a kevéssé felvilágosult országokban.
De te sem gondolod komolyan, hogy a melegség ténye önmagában kizáró tényező kellene, hogy legyen, vagy igen? Azért van 100 másik szempont, ami fontosabb ennél egy gyerek felnevelését tekintve...

Arthamyr 2019.03.28. 19:39:26

@arncht: Most komolyan, mi az, amihez "női szülő" kell, és mi az, amihez "férfi szülő", a másik nem alkalmas rá, nem helyettesíthető senkivel és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy gyerek egészséges, boldog, jó emberré váljon? Mi az a "biológiai szerep", amit anyámtól tanultam meg, mi az, amit apámtól? Amúgy apám meghalt, amikor 13 éves voltam, akkor most nem tanultam meg valamit elsőkézből? :S

Shanarey 2019.03.28. 19:39:33

@arncht:

Igen, a genetika adja meg az irányultságot, akkor miért annyira fontos a női és a férfi szerep? Nem beszélve arról az apróságról, hogy a XXI. században élünk, a TV az Internet és a mobil nyomkodós korszakban. Vagyis ha valaki akarja, akkor látja azt amit látnia kellene. Netán, ha a kisgyerek azt látja az apukájától hogy anyukát meg kell verni, avagy a kocsmában szép az élet, akkor az is férfi szerep?

2019.03.28. 19:40:57

@arncht:

"ahol elonyosebb, ha egy ferfi vagy egy no mondja el az adott tapasztalatat,"

Én baromi szkeptikus vagyok benne, hogy ilyesmi létezik. De látod, saját tapasztalatom nincsen, mert az én szüleim meg elváltak. Illetve, ez éppenséggel releváns saját tapasztalat: bennem sosem merült fel hiányérzet (vagy nem ezzel kapcsolatban merült fel hiányérzet), hogy bárcsak egy másik nemű ember informálna valamiről. Mondom, abszolúte nem is értem a problémát.

"itt nem arrol van szo, hogy szerencsetlen gyereket ne fogadja orokbe vki."

Ööö, várjál, onnan indultunk, hogy szerinted a melegek ne fogadjanak örökbe. Tehát igenis erről van/volt szó.

"azt allitod, hogy nem befolyasolja semmilyen szempontbol az azonos nemu szulopar a gyerek neveleset?"

Isten őrizz. Halvány fogalmam sincs, befolyásolja-e valamiben, és ha igen, miben. Gondolom, ez eleve nem is tudható, amíg nem csinálnak valami hosszú távú követéses vizsgálatot.

Éppen emiatt te sem tudhatod, és mások sem, akik ellenzik a melegek gyereknevelését, úh alighanem az ellenérzésnek valami másmilyen, nem racionális oka kell, hogy legyen.

Egyébként az örökbefogadás jellemzően, ugye, úgy merül fel, hogy van egy csomó árvaházi gyerek. Szerinted mi a jobb, ha ezt az árvaházi gyereket egy megvizsgált, felmért, jól szituálit, megbízható meleg pár örökbe fogadja, vagy ha ott maradnak állami gondozásban?

Arthamyr 2019.03.28. 19:41:21

@Platonica: Igen, ezzel én is egyetértek. Bár azért középiskolában már nem ártana, mellesleg tá'n pár óvszerautomatát elhelyezni az iskolákban, biztos, ami biztos. :)

Shaktee 2019.03.28. 19:44:45

@Arthamyr: Melehegseg genetikai, nem nevelheto.

Tolerancia nevelheto.

Shaktee 2019.03.28. 19:45:21

@Arthamyr: Melegség.

Hari Seldon 2 2019.03.28. 19:56:56

@gabors:
Látható:
Hollandul, angolul, lengyelül, törökül és arabul.
Első nyilván alapból, második szintén alap, plusz vannak bevándorlók, a többi meg nyilvánvaló hogy miért. - Magyarul is ki lenne írva, ha sokan lennének, meg románul, meg litvánul. Úgy látszik a fenti nyelvű országokból jönnek a legtöbben, és azoknak van leginkább szükségük erre az instrukciókra.

arncht 2019.03.28. 20:03:03

mert kb minden pszichologiai - nevelesi tanulmany igy kezdodik az anya es apamodellel. eszerint ez mind baromsag, mert total felesleges, hogy a gyereknek legyen apja es anyja.

nalam van egy prioritas az elonyosseget illetoen egeszen addig, amig a ket nem biologiailag eltero.

az par honapos/eves korig tarto fejlodesi szakaszban biztosan internetrol fogja a gyerek tanulmanyozni a dolgot, mert a 21edik szazadban elunk. a gyerek szocializacioja mar a megszuleteskor elkezdodik, es a kulonbozo eletszakaszokban masmas hatasok erik es formaljak a szemelyiseget.

Hari Seldon 2 2019.03.28. 20:11:34

@arncht:
"aha... es hogy mit erzel kozben, meg ilyesmi. gondolom sok tapasztalatod van benne ferfikent (mar ha ferfi vagy), hogy eli meg egy no, ha meg hasonlo szerveid sincsenek."
Szerintem túl nagy problémát tulajdonítasz ennek. Én simán beszélek erről, HA kérdeznek. Természetesen nem eröltetem.

Te olyan apa vagy, aki (ha van lányod) a lányát, ha ő van a közelben a férfi vécébe csempészi be, mert a fogalmai szerint csak oda mehet be? Rendszeresen látok ilyen apákat.
Nem értik meg, hogy egy női wc-be simán bemehet bekisérni a kislányát a férfi, mert az úgyis fülkés, és senki nem teszi szóvá. - Mondjuk most már nálunk sincs erre szükség.

zoldzeller 2019.03.28. 20:22:14

@arncht: En ertem mire gondolsz, hogy a gyerekeknek az idealis szemelyisegfejlodesehez szuksege lenne arra, hogy egyforman lassanak noi es ferfi szerepeket.
De a gyerek szemelyisegfejlodese nem olyan ami csak tokeletes korulmenyek kozott tud fejlodni. A gyerekeknek elsosorban szeretetre es figyelemre van szukseguk.
Nem csak az anya az egyetlen "noi" szereplo a gyerek eleteben: ott van a nagymama, a nagyneni, az ovono, tanito es tanarno. Baratno anyukaja. Ferfinak ott vannak a nagyapak, nagybacsik stb.
Nekem az anyukam peldaul soha nem adott menstruacios tippeket es ha leszbikus lennek es ugy nevelnem a ket fiamat, egeszen biztosan tudnek a kerdeseikre valaszat adni, ezek nem titkos uzenetek amit csak ferfi a ferfival es no a novel tud megbeszelni. Illetve az egynemu paroknal is jellemzo, hogy van egy "ferfiasabb" es egy "noisebb" szereplo es a gyerek ennek megfeleloen tud viszonyulni hozzajuk.
Van a kornyezetunkban par gyerek (iskolabol, focibol, munakhelyrol) akik egynemu szulokkel nonek fel es en teljesen normalis csalad dinamikat latok naluk. Nyilvan a felmeresem nem reprezentativ mert 4 ilyet ismerek, es csak az egyik kozelebbi barat, a masik harom osztalytars, vagy uszotars.

somlobodog 2019.03.28. 20:46:41

@Shaktee: Szted tehat a meleg férfiak vékonyak és gazdagok? Hatalmas eletbolcsesegeket osztasz meg itt a néppel ma:))))

FutureFry 2019.03.28. 20:51:16

@HakapesziM:
“Nekem senki ne mondja, hogy ha megjelenne egy angyal: tessék szülő, itt és most dönthetsz! Heteroszexuális vagy homoszexuális legyen a gyereked ha felnő?”

Az érdekesebb kérdés az lenne, hogy ha az angyal azt mondaná, hogy a gyereked lehet:
- Szép & okos & homokos
xor
- Ronda & buta & hetero

(csak ez a két lehetőség van), akkor hogyan választanál.

zoldzeller 2019.03.28. 21:09:39

@FutureFry: Az angyal csak hetero/homo kerdesben dont, vagy masban is? Ez egyaltalan nem tisztazott.

Arthamyr 2019.03.28. 21:12:42

@zoldzeller: Nem értem a kérdésed. Három "tulajdonság" két értéke közül lehet választani (az angyal ezeket dönti el), de csak az általa megadott kombinációban, a többi tulajdonság random (annyira, mint egyébként).

arncht 2019.03.28. 21:15:44

egy dologrol beszelek, mi a gyerek fejlodesenek a legjobb... ha van valasztasi lehetoseg, mi az ami az elsoszamu valasztas? en ugy gondolom, hogy az anya-apa felallas. de ha a masik dolog hasonloan jo (mert gondolom errol van szo), es en tudok jopar peldat mondani, hogy miert gondolom elonyosebbnek a hagyomanyos modellt, forditsuk meg a dolgot...

miben elonyosebb a masik, mivel a szituacio nem ugyanaz, igy nyilvan kell elteresnek lennie. mi az, ami miatt a masik ele sorolnad, ha van lehetoseg egy apa-anya szuloparosra? milyen esetben lenne az azonos nemu par preferalt? ha gyereked lenne, es orokbe kellene adni, kiknek adnad orokbe? feltetelezzuk, hogy mindegyik rendes, joravalo ember.

zoldzeller 2019.03.28. 21:15:53

@Arthamyr: En most az eredeti angyalkarol beszelek HakapesziM-tol:

"Nekem senki ne mondja, hogy ha megjelenne egy angyal: tessék szülő, itt és most dönthetsz! Heteroszexuális vagy homoszexuális legyen a gyereked ha felnő"

arncht 2019.03.28. 21:20:40

@zoldzeller: es ezek a helyzetek idealisabbak, egy boldog ferfi-noi kapcsolatnal? ellenervkent mindig vmi rosszul mukodo helyzetet hoznak fel, aminek semmi koze sincs ahhoz, hogy az ember milyen orientacioju. mindegyik esetet ugy kell vizsgalni, hogy a tobbi parameter ugyanaz. hogy ugy osszevetve melyik a legelonyosebb felallas.

Arthamyr 2019.03.28. 21:21:19

@zoldzeller: Ja, ott gondolom csak arról, a többi meg véletlenszerű/változatlan, ezért is érdekesebb FutureFry felvetése.

Arthamyr 2019.03.28. 21:29:28

@arncht: Miért kéne "ideálisabbnak" lennie?

Egyébként, ha meg lehetne oldani, hogy többi paraméter ugyanaz legyen (nem lehet), biztos elképzelhető a többi paraméter olyan kombinációja, ahol a meleg szülőpár a kedvezőbb.

Szerinted ez az egy paraméter magában mekkora befolyással bír (százalékosan) a gyereknevelés jóságára? Tehát ha erre nullát kap egy pár, mindenre meg maximálisat, akkor mekkora a gyereknevelési hatékonyságuk?

zoldzeller 2019.03.28. 21:29:37

@arncht: nem idealisabbak, viszont annyival nem is kedvezotlenebbek, hogy a gyerekben visszafordithatatlan karokat (ha egyaltalan barmilyen karokat) okozzon, hogy a szulok homoszexualis kapcsolatban elnek.

2019.03.28. 21:31:51

@arncht:

"ellenervkent mindig vmi rosszul mukodo helyzetet hoznak fel,"

Nem "ellenérvként" van felhozva.

A melegek örökbefogadása nem úgy merül fel, hogy van egy idális, szeretettel teli, heteró kapcsolat, de ezeket a gyerekeket odaadjuk a b.ziknak. Ezt soha senki nem javasolta, soha senki nem támogatná.

Hanem úgy merül fel, hogy van egy csomó örökbefogadásra váró, árva gyerek, amelyik nem kell a kutyának sem. Ezeket szokták örökbe fogadni amúgy a heterók is, nem másik működő családokból csaklizzák el.

Éppen ezért a melegek örökbefogadásának támogatása szempontjából éppenséggel teljesen irreleváns, hogy egyébként a hagyományos apa-anya modell előnyösebb lenne-e. Lehet, hogy előnyösebb (hogy coming out-oljak, szerintem is valószínűleg előnyösebb), de ez abszolúte nem lényeges ebben a kérdésben.

Ami lényeges: jobb-e meleg pár által neveltetve lenni, mint állami gondozásban? Ez az igazi kérdés itt.

Ez érthető, amit most mondani próbálok, ugye?

zoldzeller 2019.03.28. 21:33:35

@arncht: ahogy fentebb irtam a szerepeket a gyerekek nem csak kozvetlenul a szuloktol tanuljak. Nekik sokkal fontosabb, hogy szereto, gondoskodo csaladban nojenek fel. Ennek kene lennie a kiindulasi alapnak es nem a ferfi/noi szerepeknek.

arncht 2019.03.28. 21:36:22

magyaran nincs igazan erv mellette, csak idealis esetben hasonlo alternativa. en meg mindig nem ertem, hogy akkor miert kellene a masik helyett preferalni - miben szolgalja a gyerek erdeket jobban? en ebben csak a szulok erdeket latom.

zoldzeller 2019.03.28. 21:39:33

@arncht: Te hol hallottal olyanrol, hogy valahol preferaljak a meleg parokat orokbeadasnal? A legjobb esetben is "csak" egyenlo feltetelekkel indulhatnak.

2019.03.28. 21:44:20

@arncht:

"magyaran nincs igazan erv mellette"

Parancsolsz?

Adott egy meleg pár (vagy akár egy meleg szingli, tök mindegy), szeretne gyereket örökbe fogadni. Van egy csomó rendelkezésre álló jelölt, akik egyébként sose lesznek örökbefogadva.

A kereslet és a kínálat találkozik, a bolygó összeboldogsága növekszik.

Mi az, hogy nincs mellette érv? Milyen érv kell még?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.28. 21:47:31

@zoldzeller: "Van a kornyezetunkban par gyerek (iskolabol, focibol, munakhelyrol) akik egynemu szulokkel nonek fel es en teljesen normalis csalad dinamikat latok naluk. Nyilvan a felmeresem nem reprezentativ mert 4 ilyet ismerek, es csak az egyik kozelebbi barat, a masik harom osztalytars, vagy uszotars."

Pontosan errol van szo. Ugyanis a jelenseg tul fiatal ahhoz, hogy az egynemu csaladban felnovo gyerekekre gyakorolt hosszu tavu ahtasat meg tudjuk itelni. Majd terjunk ra vissza 20-30 ev mulva, mikor felno egy ilyen generacio...

www.heritage.org/marriage-and-family/report/impact-same-sex-parenting-children-evaluating-the-research

FutureFry 2019.03.28. 21:47:35

@zoldzeller: Mivel az angyal egy kitalált dolog, pont csak olyan dolgokban dönt ami az érdekes(ebb) dilemmához szükséges (mert ugye ez a kérdés nem az angyalról szól, hanem az emberről).

zoldzeller 2019.03.28. 22:05:08

@Zsuzsi65: es akkor ez mit jelent? Most tok komolyan, nem ertem a kerdest.
1. Tudjuk, hogy a homoszexualitas genetikai eredetu. Nem sok koze van a szerepekhez. De ha esetleg nagyobb aranyban lennenek is ezek a gyerekek homoszexualisok akkor az miert olyan nagyon nagy baj? A melegek tan tobbet lopnak, hazudnak, adotcsalnak?

2. Azt is tudjuk, hogy a gyerekeknek az idealis ha szereto csaladban nol fel. Miert lenne kevesebb eselye ehhez ha ket anyukaja van vagy ket apukaja?

3. De azt is tudjuk, hogy vannak egesz normalis emberek akik ugy nottek fel, hogy a szulei elvaltak, vagy valaki koran meghalt.

Es az hogy egynemu parok nevelnek gyerekeket az nem uj. Az uj, hogy hivatalosan orokbefogadhatnak.

www.mother.ly/news/lesbian-parents-impact-kids-mental-health?rebelltitem=4#rebelltitem4

www.livestrong.com/article/156339-gay-parents-effects-on-children/

www.theguardian.com/australia-news/2017/oct/23/children-raised-by-same-sex-parents-do-as-well-as-their-peers-study-shows

theconversation.com/same-sex-couples-and-their-children-what-does-the-evidence-tell-us-55565

journals.lww.com/jrnldbp/Citation/2018/09000/Same_Sex_and_Different_Sex_Parent_Families_in.4.aspx

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.28. 22:27:26

@zoldzeller: 1. tudom, hogy vannak probalkozasok arra, hogy bizonyitsak, genetikai eredetu (www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1679896/ ). Szvsz el tudom kepzelni, hogy bizonyos szazalek eseten valoban (senki nem tett meg kiserletet arra, vagy bizonyitotta tudomanyosan, vajon MEKKORA szazalekban genetikai eredetu). Ugyanakkor a szexualitas nem CSAK es kizarolag genetika, hanem tanult magatartasi forma, es eppen ezert egy komplex dolog. En nem szukitenem le CSAK a genekre...

2. "De azt is tudjuk, hogy vannak egesz normalis emberek akik ugy nottek fel, hogy a szulei elvaltak, vagy valaki koran meghalt."
Persze, hogy ilyenek is vannak. Meg olyanok is, akik mindenfele psziches zavarokkal kuzdenek...Az erved nem allja meg a helyet szvsz :)

3. "Azt is tudjuk, hogy a gyerekeknek az idealis ha szereto csaladban nol fel. Miert lenne kevesebb eselye ehhez ha ket anyukaja van vagy ket apukaja? "

Epp azt irtam, hogy mivel nincs eleg hosszu tavu ismeretunk, feltetelezhetunk jot is, rosszat is, egyelore senki nem tudja - mivel nem latunk a jovobe :) Szoval ezt csak a jovo fogja eldonteni.

kék madár 2019.03.28. 22:36:42

@Nagy kámpics: a hollandokat is! Nem kepesek egy normalis hegyet talalni maguknak!

FutureFry 2019.03.28. 22:39:21

@zoldzeller:
“Te hol hallottal olyanrol, hogy valahol preferaljak a meleg parokat orokbeadasnal? “

Mondjuk nem intézményesített preferencia, de előfordulhat (bár gondolom ritka), hogy, pl. egy egyedülálló anya aki valamiért (mondjuk abortusz "helyett") úgy dönt, hogy örökbeadja a gyerekét, preferálja az egynemű párokat.

themoth.org/stories/a-perfect-circle

“… Finally, someone explained open adoption. It means that the adoptive parents want an ongoing relationship with the mother; and the mother—she gets to choose the parents. … and I finally found an agency that could meet my criteria. I had three. My first was that it had to be a same-sex couple, because, at this time, it was a little harder for them to adopt. Additionally, despite my own sexual ambiguity, I realized that if I ever found anyone to settle down with, it would be another woman. I never wanted that to be an issue. … Even with those narrow parameters, I had over two hundred couples that were viable choices, and each of them had a brochure. ...”

kék madár 2019.03.28. 22:42:28

@FutureFry: engem a fiam szokott tesztelni amikor felteteles modban beszelunk a jovojerol, hogy "... and then/when your girlfriend..." es mindig kijavit, hogy "... or boyfriend..." na ahhoz kell tudni mindig jo pofat vagni :)

zoldzeller 2019.03.28. 22:45:18

@Zsuzsi65: A kerdes az volt, hogy miert olyan nagy baj az ha idovel esetleg tobb lesz a homoszexualis?
Jelenleg fogalmunk sincs hogy a nepesseg hany szazaleka "meleg' mert egy csomoan nem merik meg sajat maguknak sem bevallani.
Azt tudjuk, hogy a szerepkovetesnek nincs akkora jelentosege a homoszexualitas kialakulasaban mint azt regen hittek. Akkor nem lenne hetero szuloknek meleg gyereke. Arra pedig meg nem talaltak bizonyitekot, hogy a melegszulok gyerekei nagyobb esellyel lennenek maguk is melegek;
www.apa.org/about/policy/parenting
Esetleg kiserletezo kedvubbek, de ezzel nekem szemely szerint nincs semmi problemam. ;)

2. Vannak szereto csaladban felnott psziches zavarokkal kuzdo emberek. A mentalis betegseg sajnos nem valogat. Nem mentalis betegsegre gondoltam.
Arra gondoltam, hogy attol, hogy valaki nem teljes csaladban nol fel meg egyaltalan nem biztos, hogy kesobb parkapcsolati problemai lesznek. .

kék madár 2019.03.28. 22:46:13

tovabbi szosszeneteim a temahoz es a tudomanyos bizonyitashoz:
a meleg sogorom mondasa: "how do you know someone is gay? the way they sleep with you"

zoldzeller 2019.03.28. 22:48:18

@kék madár: :)) haha az egyik fiam nem kivan megnosulni, a masik pedig a legjobb baratjaval tervezi az eletet. Mostmar lassan 2 eve. Es ez ellen nincs is kifogasom, en is a legjobb baratomhoz mentem felesegul, teljesen logikus a dontes.
Mondjuk 10 es 8 evesek, szoval meg valtozhat, de ha az angyalkatol kerni lehet akkor inkabb okosak, szepek es melegek legyenek;)

kék madár 2019.03.28. 22:49:54

@zoldzeller:
az azota levitezlett Louis CK-nek volt egy SNL monologja a pedofilokrol es amit ebbol a melegsegre lehet vetiteni, eleg meggyozo, ezugyben, hogy *genetikai eredetu* : akkora szivas melegnek lenni egy atlagos (es az atlagos az a melegekhez elkepesztoen kegyetlen es kirekeszto) kozegben, hogy ha tehetnek, biztos nem VALASZTANAK ezt az eletformat, annyi hatrannyal jar.

kék madár 2019.03.28. 22:56:13

@zoldzeller: raadasul nalatok a san franciscoi kornyezet, az tehet mindenrol :)

zoldzeller 2019.03.28. 22:58:05

@FutureFry: jo de gondolom 5 orokbeado anyabol
3 koveteli, hogy csak hetero parhoz,
1-nek mindegy csak jo helyre es
1 aki meg koveteli hogy homoszexualis parhoz keruljon a gyerek.

Es ez az arany szerintem boven tulzas...

zoldzeller 2019.03.28. 22:59:34

@kék madár: a levego itt mar csak ilyen queer. Pedig nem is lakunk olyan kozel a Castrohoz;)

FutureFry 2019.03.28. 23:00:21

@zoldzeller: "... előfordulhat (bár gondolom ritka) ..."

Snedronningen 2019.03.28. 23:04:41

@Zsuzsi65: “Pontosan errol van szo. Ugyanis a jelenseg tul fiatal ahhoz, hogy az egynemu csaladban felnovo gyerekekre gyakorolt hosszu tavu ahtasat meg tudjuk itelni. Majd terjunk ra vissza 20-30 ev mulva, mikor felno egy ilyen generacio...”

Egyetértek! Egy kisgyerek egy bizonyos életkorig bármit el tud fogadni normálisnak, bármilyen családban nőjön is fel. A csecsemőnek mindegy ki adja a cumit, az óvódasnk bármi termeszetes, beilleszti a kis világába.

A kérdés, hogy kamaszkorában mi lesz vele, amikor elkezdi megérteni, felfogni, hogy az akármilyen összetételű szülőpárosa nemcsak együtt főz és együtt takarít, hanem szeretkezik is, erre rájönni minden kamasz számára fura érzés. Aztán jön az, hogy mindez hogyan befolyásolja a saját nemiségének a felfedezését és megélését. Vegül,pedig, hogy mindez hogyan hat ki a kesőbbi párkapcsolataira, életére stb. Alapból sem egyszerű dolgok ezek, hát még további csavarokkal. Önmagában az örökbefogadással való szembesülés is sokk a gyermeknek, amikor megtudja.

Szintén fontos a társadalmi közeg: az óvódában még könnyű, a gyerekek hamar túllépnek azon,,hogy Edinának két papája van, de mi lesz az iskolában, mi lesz a középiskolában? Akár kényelmetlenné is válhat számára, hogy másmilyen családban nőtt fel, kipécézhetik, cikizhetik miatta. A szemüveges, meg a duci kisgyerek majd hálás lesz, hogy a bullyinghoz lesz az osztálynak egy másik célpontja... Hogyan számol el a lelkiismeretével az egynemű szülőpár, ha a gyermek 15-16 éves korában azt írja majd a búcsúlevelében, hogy miattuk cikizték az iskolában, és nem bírja tovább, inkább felakasztja magát?

Vagy később a párkeresésnél, biztos, hogy minden partner elfogadó lesz a két papa vagy két mama verzióra? Eleve nehéz a társkeresés és az após/anyós kérdés, hát még további komplikációkkal!

Mindezekről jelenleg nincs elég ismeret, mert rövid ideje létező jelenség, hogy egynemű párok és szinglik is fogadhatnak örökbe gyermeket. Tényleg korai még kijelenteni akár pro, akár kontra bármit is, de az biztos, hogy extra nagy figyelem kell a gyerekek érdekeire.

Sorceress777 2019.03.28. 23:19:27

@zoldzeller: Én sok olyanról hallottam és olvastam, ahol a férfi homo pár, béranyát szerzett és úgy jutottak gyerekhez. Nyilván ezek nem a csóró rétegből voltak, de ilyen is van.
Azt hiszem Magyarországon egy homo párnak biztos nem adnak örökbe gyereket. Itt dúl még a homofobia.

kék madár 2019.03.28. 23:25:45

@Snedronningen: "Hogyan számol el a lelkiismeretével az egynemű szülőpár, ha a gyermek 15-16 éves korában azt írja majd a búcsúlevelében, hogy miattuk cikizték az iskolában, és nem bírja tovább, inkább felakasztja magát?"
hat ugy hogy ezt hivjak fejlodesnek es civilizacionak, mindenki szokjon hozza es ne cikizze a gyereket es ne legyen oka az ongyilkossagra

2019.03.28. 23:33:08

@Snedronningen:

Azért ebben most fura kérdések is voltak.

"Hogyan számol el a lelkiismeretével az egynemű szülőpár,"

Miért nekik kell elszámolniuk?
Hogy számol el magával egy cikizett öngyilkos szemüveges szülőpárja (az ő szar génjeik miatt szemüveges)?

"Vagy később a párkeresésnél, biztos, hogy minden partner elfogadó lesz a két papa vagy két mama verzióra?"

Nem biztos, de ez például egy remek módszer: olyan partnerekkel nem kell kezdeni. Ne viccelj már!

zoldzeller 2019.03.28. 23:59:15

@Snedronningen: a kover es szemuveges gyerekek szulein is szamonkered hogy miert vallaltak gyereket hiszen konnyen celpontokka valnak?

Arthamyr 2019.03.29. 00:09:23

@Nagy kámpics: Itt a hulla a leginkább a hibás, ha nagyon sorrendet akarunk felállítani. Aztán a meleg pár, de nem a melegségük miatt, hanem mert érzelmileg gyenge gyereket neveltek és/vagy nem menekítették ki időben a mérgező környezetből és/vagy nem támogatták megfelelően, amikor szüksége lett volna rá. Aztán jön a bully, és végül, mellékvonalon a szülei, esetleg őket megelőzve annak a környezetnek felügyelője, ahol a "cikizés" történt.

És akkor most meghallgatom a Tool-tól a Vicarious-t... Lehet, hogy az akasztások előtt se ártana, csak hogy jobb képet tudjanak alkotni a világ működéséről, mielőtt ilyen hülyeséget csinálnak. :)

2019.03.29. 00:17:42

@Arthamyr:

"Itt a hulla a leginkább a hibás"

Te se viccelj már. _Mindenkit_ halálra lehet bullyingolni, téged is, engem is, csak mázlink van, hogy ránk nem került sor.

Ez klasszikus "minek-ment-oda" érvelés volt tőled, nem?

Arthamyr 2019.03.29. 00:26:05

@Nagy kámpics: Nem lehet. Az élet nem a "mázlin" múlik elsősorban. Persze jó érzés valamire ráfogni, hogy amiatt vagyunk szarok, és másnak azért sikerülnek jobban a dolgai, de én igyekszem ezzel mértékkel élni, amennyire csak lehetséges.
Ott már nagyon sok minden el lett baszva, ha valaki idáig jut, és biztos, hogy volt benne pár, ami nem fogható a balszerencsére. Ez nagyon nem egy normális, hétköznapi dolog (ezért is fordul elő nagyon ritkán), nagyon sok dolog kedvezőtlen egybeesése kell hozzá (vagy olyan súlyos problémák, amiknek nyilvánvalónak kellene lennie), főleg egy olyan környezetben, ahova előtte megfelelőnek ítéltek örökbeadni egy gyereket.

Arthamyr 2019.03.29. 00:27:21

@Nagy kámpics: Egyébként a minek ment oda jó, mert hát nem ha már megy valaki valahova, akkor jó helyre kell menni. :)

somlobodog 2019.03.29. 01:10:04

@Zsuzsi65: "Ugyanakkor a szexualitas nem CSAK es kizarolag genetika, hanem tanult magatartasi forma, es eppen ezert egy komplex dolog. En nem szukitenem le CSAK a genekre..."

Nincs az a hetero férfi aki genetikailag hetero de egyszer csak eltanulja a melegedest. Maximum kényszerítő körülmények esetén a börtönben de az nem eltanulja hanem ez van. Ha kijon nőkkel folytatja. Szóval ez genetika. Aki "eltanulja" az eredendoen is vonzodott a férfiakhoz. Ez tuti. Nőknek lehet más de nincs az az isten hogy ezt egyik nap eltanuljam mert jaj de jopofak ezek a meleg fiúk:)

Hari Seldon 2 2019.03.29. 09:08:00

@Zsákos Ember:
"Ezek szamomra nyilvanvaloan biszexualisok - es pont a homofobiajuk tanult. Nem tudnak egy hetero fejevel gondolkodni, mert akkor latnak, hogy itt nincs szabad valasztas."
Ez valószínűleg igaz. - Az "amerikai szépség" című filmben nagyon jól jelenítik meg.
en.wikipedia.org/wiki/American_Beauty_(1999_film)

Ad Dio 2019.03.29. 10:17:27

A homoszexualítás egy rendellenesség. Hasonló a színtévesztéshez, vagy épp az autizmushoz. Egyértelmű, hogy senki nem tehet a vele született, vagy épp kialakult rendellenességéről, így a meleg ember sem a magáéról. Ennek megfelelően támogatom, hogy a társadalom igyekezzen számukra minél komfortosabb életkörülményeket teremteni. Az egyneműek együttélése egy olyan igény, ami semmiben sem áll ellentétben a hetero többség érdekeivel. Amennyiben lehetséges, érdemesnek tartanám megkülönböztetni a hetero és homo együttélést jogilag is, de ha erre nincs lehetőség, akkor elfogadható az egynemű párok polgárjogi házassága. A gyermeknevelés terén a hetero párok egyértelműen élvezzenek előnyt, mivel ők biztosítják a legjobb, legteljesebb környezetet a gyermek egészséges nevelkedéséhez, de egy gyermek egy meleg párnál, vagy egy egyedül álló embernél is SOKKAL jobb helyen van, mint az állami intézetekben. Az pedig, hogy mit lehet vagy nem lehet egy nyilvános helyen művelni, nem annyira törvényi, mintsem erkölcsi kérdés.

neurotikus bunkocska 2019.03.29. 12:59:00

Egyszeruen hiszem el, hogy van ilyen, hogy a holland kormany szorolapban javasolja az ott elo kulfoldieknek, hogy padloszonyeggel rendezzek be a lakasaikat, hogy ne zavarjak a szomszedaikat... vagy ha igen, es ezeket a szabalyokat tenyleg nem a Pottyos utcaban, hanem igazi hollandok irtak, akkor ez egyaltalan nem a tolerans tarsadalomrol arulkodik :)

Azt elfogadom, hogy a helyszuke miatt valoban sok szomszed el egymas hegyen hatan egeszen aproka lakasokba besuvasztva, peldaul en is igy laktam egy kis studiolakasban egyedul egy evet ott, de en peldaul este 11-ig moshattam, pedig a mosogepek a lepcsohazban voltak es a szomszedokkal osztoztam rajta. Egyebkent pedig sokuk olasz volt, ahogy a kollegaim is, es szerintem egeszen jol toleralva vannak, vagy legalabbis sose szoltak hangos koszonesre senkinek.... Ahogy szinten senkinel nem volt szonyeg, es nem is lett volna ajanlatos, hiszen a sok csatorna miatt eloszeretettel jarkalnak be egerek a regebbi epitesu lakasokba, akar a felso emeletekre is. Emiatt nepszeru dolog a macska tartas, es emiatt nem hiszem el, hogy a hollandok tenyleg a szonyeget javasoljak :)

Ne vegyenek fel kopogos cipot otthonra ha fapadlo van, meg szoljanak kedvesen elore, ha hazibuli lesz (vagy akar hivjak meg nyugodtan a szomszedokat is), egyebkent pedig ne feljenek, nem a hazmesterszigor a holland tolerancia titka :)

Shaktee 2019.03.29. 17:16:05

Ahogy T.Mann is említi a Szélhámos vallomásaiban(tuti olvastad) tesókám, nemcsak szerencse kérdése hogy hova születünk, de elhatározás is :-)

kék madár 2019.03.29. 17:56:29

@Ad Dio: "Az egyneműek együttélése egy olyan igény, ami semmiben sem áll ellentétben a hetero többség érdekeivel."

De a kereszteny heterokat kimondottan zavarja, mint ahogy az abortusz is zavarja a ferfiak tobbseget, merthat... teljesen felboritja az eletuket

geeeteee 2019.03.29. 19:03:35

@Arthamyr: "1961-ben, nem sokkal az 1956-os forradalom leverése után, a megtorlás időszakában, a melegeket illetően viszonylag haladó jogszabály született. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvét jelző 1961. évi V. törvény 278. és 279. paragrafusának lényege, hogy nem bünteti tovább a felnőtt férfiak beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatát. A cselekmény, azaz a fajtalanság csak akkor bűntett, ha azt erőszakkal, fenyegetéssel stb. kényszerítették ki, illetve kiskorúval (ekkor 20 év alatti), netán másokat megbotránkoztató módon történt.

Nezvál Ferenc akkori igazságügy miniszter, a törvényjavaslat beterjesztője indoklásában kifejtette, hogy a homoszekszualitás (sic!) bűncselekménnyé nyilvánítása azért helytelen, mert az biológiai jelenség. „Született nemi elferdülés” illetve a felnőttkor előtt átélt „szekszuális benyomás” hatására alakul ki, „általában gyenge idegrendszerűeknél”. E jelenségtől a leggondosabb terápia ellenére sem lehet egykönnyen megszabadulni. A büntetés ellen szól az is, hogy a homoszexuálisok jobban zsarolhatók lennének egy ilyen szankció esetén."

Ezek szerint volt(van?) okuk még mindig bujkálni?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása