oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 15. 06:30,  Ünnepek itthon és külföldön 84 komment

2019. március 15. 06:30 Határátkelő

Ünnepek itthon és külföldön

Március 15. kapcsán érdemes kicsit elgondolkodni és elbeszélgetni arról, miként ünnepelnek a határátkelő magyarok, és persze érdekes az is, milyenek a nemzeti ünnepek más országokban. Ti hogyan ünnepeltek, ünnepeltek egyáltalán?

kokarda_foto_flickr_com.jpg

Az Egyesült Államokban élő magyarok a Los Angeles-i Tamás tapasztalata alapján próbálják tartani az ünnepeket. Igaz ez a hivatalos részre (a konzul vagy a nagykövet természetesen megemlékezik ebben az esetben március 15-ről), de a magyar közösséget összefogó szervezetek sem hagynak ki egyetlen ünnepet sem. 

„Mindig van március 15-i megemlékezés, amikor a gyerekek huszároknak vannak beöltözve, van népi tánc, történelmi visszatekintés. Ugyanez a helyzet például augusztus 20-án, október 23-án, de van például Trianon-nap is. Azt pedig mindenki maga dönti el, akar-e az éppen soros ünnepel foglalkozni. 

Szerintem ez generációs kérdés, a fiatalabbakat általában különösebben nem érdekli, de van egy idősebb generáció, akiknek ez részben a hazához való kötődést is jelenti, akik szeretik megünnepelni” - mesélte Tamás. 

Március 15. azért volt jó ünnep, mert egy olyan sikertörténet volt, amikor a magyarok nagyot alkottak, aminek lehet örülni. Ez mára Tamás szerint mintha kicsit megkopott volna. 

Érdekes, hogy Amerikában mintha a nemzeti ünnepeket is ugyan kissé pátoszosan, de nagyobb méltósággal ünnepelnék, mint Magyarországon, ami kissé paradox helyzet.

„Mivel az itt élőknek ezek az ünnepek fontos kötődést jelentenek Magyarországhoz, ezért jobban is tisztelik az ünnep értékét, mint az otthoniak. Ez persze alighanem attól is függ, hogy a szervezők milyen üzenetet akarnak átadni” - tette hozzá Tamás 

Amikor már nem kötelező 

Itt szeretném visszaidézni Nóra tavalyi, március 15-i posztját, ami kicsit visszhangozza Tamás meglátását. 

„Megkérdeztem a gyerekeket (14, 13, 5 évesek), hogy feltűzik-e a kokárdát úgy, hogy már nem „kötelező”, vállalják-e azt, hogy elmondják ha megkérdezik mi van a szívük fölé tűzve és határozott igennel feleltek. 

Valahogy így élem meg én is. Gyermekkoromban nem volt más ez az ünnep mint egy alkalom, amikor nem kellett iskolába menni illetve végig kellett nézni, esetleg szerepelni valamilyen ünnepi megemlékezésen. 

Aztán voltak évek amikor a kokárda kitűzése egészen mást jelentett, egész évben lehetett látni, bevallom akkor én nem tűztem ki. Idén azonban saját elhatározásomból, úgy, hogy senkit se érdekel, valószínűleg pár ember veszi csak észre de ott fog virítani a piros-fehér-zöld. 

Verseket fogunk szavalni, 12 pontot fogunk olvasni, megnézzük Mit kíván(t) a magyar nemzet, mindezt természetesen csak szigorúan iskola után, munka után, szabadon.” (A teljes posztot itt találjátok.

Ahol a politika nem telepszik rá az ünnepre 

Nagy-Britanniában két fontos munkaszüneti ünnepnap van, az egyik karácsony első napja (azaz december 25.), a másik pedig Húsvét nagypéntek. Ezeken a napokon kívül nem áll le az élet az országban. 

A vallási és etnikai közösség ünnepeit megemlítik a médiában, de ezek nem munkaszüneti napok, miként jellemzően nincsenek nagy történelmi eseményre emlékező, munkaszüneti nappal járó ünnepek. Ami van, az a Bank Holiday Monday, azaz a hétfő, amikor zárva vannak a bankok. 

„Nagyon furcsa számomra, hogy az Egyesült Királyság kivette a részét mondjuk a II. világháborúban a náci Németország legyőzéséből, mégsincs nemzeti ünnep mondjuk május 8-án. Hogyhogy? Hiszen győztesek voltak – ezt nem kell megünnepelni?” - tette fel a kérdést a Londonban élő Bandosz. 

Ott van persze a Remembrance Day, ami az I. világháborúhoz kötődő novemberi megemlékezés, amikor 2 percre megáll mindenki, de az sem munkaszüneti nap. 

Nincsenek politikusi beszédek sem, legalábbis úgy nem, hogy valamelyik politikai párt vezetője egy szobor mellett állva közhelyes szöveget olvas és láthatóan erőlködve próbálja aktualizálni egy 200 évvel ezelőtt történt esemény üzenetét. 

„A politikusok nem szoktak kisajátítani ünnepeket, hogy aztán belemagyarázhassanak mindenféle dolgokat. Persze vannak vezércikkek az újságokban, de ez a fajta kisajátítás nincsen” - mondta Bandosz, aki szerint az ünnepek közösségi élmények és arról szólnak, hogy az emberek jól érzik magukat és ez még egy Nagy-Britanniához hasonló multikulti országban is működik. 

Fontosak még a királyi családhoz kapcsolódó ünnepek. Ilyen a királynő hivatalos születésnapja júniusban, valamint a nagyobb esküvők, például Vilmos és Katalin, vagy Harry és Meghan házasságkötése ilyen volt. 

Ünnepek amerikai módra 

Visszatérve Amerikára, ott kifejezetten figyelnek arra (egyébként ez Magyarországon is rengeteg program esetén igaz), hogy az összes ünnep a gyerekekről is szóljon. 

Azt viszont Tamás kicsit visszásnak tartja, hogy ilyenkor elárasztják kedvezményekkel az üzleteket. Július 4-e kapcsán sok helyen akkora kedvezmények vannak, mint mondjuk Black Friday alkalmából. 

„Július 4-e a második Black Friday. A problémám az, hogy itt egy kicsit elüzletiesedtek az ünnepek” – jegyezte meg Tamás. Az amerikaiak imádnak mindent feldíszíteni a szobroktól a felfújható gumivárig minden előfordul. 

Az ünneplés állandónak tűnik, annál inkább, mert rengeteg egyéb (például ázsiai) ünnep is van. Ami érdekes, hogy a munkaadók toleránsak ezen a téren, tehát ha egy kínai vagy indiai meg szeretné emlékezni egy neki fontos ünnepről, akkor például valamivel hamarabb elengedik a munkából.

Nincsenek viszont olyan értelemben vett hosszú hétvégék, mint Magyarországon, ahol ha például csütörtökre vagy keddre esik az adott munkaszüneti nap, akkor a pénteket vagy a hétfőt kiadják mellé és ezt máskor le kell dolgozni. 

Az Egyesült Államokban törekednek arra, hogy minden munkaszüneti nap lehetőleg közvetlenül a hétvége előtt vagy után legyen, ilyenkor van egy 3 napos hosszabb hétvége. 

Ti hogyan ünnepeltek? Mi a Los Angeles-London-Budapest-tengely ünnepi különkiadásában nosztalgiáztunk még egy kicsit, felmerültek gyermekkorunk tévés közvetítései, a minden március 15-én levetített A kőszívű ember fiai és még sok minden más. Hallgassátok meg a podcastot most, vagy később – utóbbihoz például az ezen a linken található programmal tölthetitek le.

A korábbi podcastokat ide kattintva hallgathatod meg, és fel is iratkozhatsz.

(Fotó: flickr.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast március 15 Magyarország Nagy-Britannia Egyesült Államok Los Angeles - London - Budapest tengely

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7214688916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.15. 07:03:08

Szerintem Dec. 25 és Jan. 1 az a két nap amikor többnyire zárva vannak üzletek/munkahelyek.

Golf2 2019.03.15. 07:29:11

Itt Butapesten a fél várost lezárták, tele van a múzeum és környéke TEK-esekkel mert urasága kegyeskedik a néphez szólni ma...

Golf2 2019.03.15. 07:37:06

Off.Mecseteknél lövöldöztek Új-Zélandon, negyvenen meghaltak...biztos nem muszlimok voltak...

Din Serpahis 2019.03.15. 07:52:37

@Golf2: Állítólag ausztrál szélsőjobbosok voltak... mondjuk biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb ez lesz, és valakinél az őslakos oldalról elgurul a gyógyszer.

gabors 2019.03.15. 08:20:36

marcius 15 itt nem unnep ... amit ir az usa-rol az egyeni dolog lehet politikusok a konzulatusokrol szerveznek ezt azt legyen az most a fidesz vagy korabbi kormanyok de ez csak porhintes foleg az otthoni kormanynak valo megfeleles ... meg aki hozzajuk akar dorgolozni az megy a Kossuth szoborhoz .... meg akik nem tudtak meg tullepni azon hogy HA.... es a "magyarsag"-ot a korkadaval egyenlositik

\
marc 15 amugy sem igazan unnep csak meg egy az elbukott magyar ugy ... alig varom hogy a mohacsi vesz-t is unneppe nyilvanitsak mar mint a torokok elleni legnagyobb csata ... a donkanyarra is kellen valami legnagyobb kommunista ellenes ellenalas unnepe .... stb

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:12:38

"Ahol a politika nem telepszik rá az ünnepre "

A kokárdás szavazás óta sikerült ezt az ünnepet is megbélyegezni.

Most tette le az asztalra lányom a kokárdát. Ma ki fogom rakni (és akkor is magyar vagyok, ha nem kokárdával megyek szavazni).

Ez az ünnep a kedvencem, mert akkor, abban az időben az emberek valóban harcoltak a szabadságért. Egy pár szép gondolat:

"Óh, a bátrak, az erős idegű emberek nem tudják megítélni, mily óriási heroizmus kell ahhoz, mikor egy ideggyönge ember elszánja magát, hogy odamenjen a veszély közé, mit az erősek kinevetnek, föl sem vesznek, de melynek jelenlététől a beteg kedély pokolbeli kínokat szenved! Nem a bátraké - a félénkeké a pálma, kik rettegnek, reszketnek a golyófütyüléstől, de azért mégis nekimennek - becsületért, - szerelemért, - hazáért, - asszonyért!"
A kőszívű ember fiaiból

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:14:55

"A ti életeteknek a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mideneteket föláldozátok érte és a szabadságot megnyerétek, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent."

Bozzai Pál

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:15:34

"Magyar történet múzsája,

Vésőd soká nyúgodott.

Vedd föl azt s örök tábládra

Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,

Míg egy század elhaladt,

Nem tevének annyit, mint mink

Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,

Gondolatink szárnyai,

Nem vagytok már többé rabok,

Szét szabad már szállani."

Petőfi

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:19:02

@Golf2: ezen a héten az M2 es metrón utaztam és két fegyveres MP katona állt az egyik kocsiban. Baromi félelmetes amúgy.
Arra gondoltam, mi lenne ha valamelyiknek elgurulna a gyógyszere és nekiállna lövöldözni.

Na, ezt nem értem, erre miért van szükség, hogy a metró kocsiban ilyen katonákat lássunk. Figyeltem az arcukat, nekem nagyon úgy tűnt, hogy baromi zavarban vannak (szerintem ők sem értik mi a jó büdös francnak kellett őket leirányítani).

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:23:46

a kokárdás szavazásról, emlékeztető

momentum.blog.hu/2018/03/29/csalodtam_a_fideszben_minden_a_kokardaval_kezdodott

ebből egy szép idézet, amúgy Orbántól,
pont ide illik a határátkelők szeme elé:

„De a Ti életetekben is eljön a pillanat, és rá fogtok ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben leélheti az életét. Egy hely, ahova visszatérhettek. Ahol megérezhetitek, hogy az élet nem hiábavaló és a végén sem hullik a semmibe. Hozzáadódik és beépül az ezeréves nagyszerű alkotásba, amit egyszerűen csak hazának, Magyar Hazának nevezünk.”

Orbán Viktor, 2018.03.15.

Csodabogár 2019.03.15. 09:24:58

Nos igen. A kokárdás szavazás miatt került nálam kukába a kokárda és már biztos nem is fog előkerülni.
Mai eszemmel már teljes őrültségnek tartom a szabadság harcot és egy ronda populistának Kossutot. Szechenyi ment volna jó irányba, szerintem, de mi mindig szerettünk képzelt ellenség ellen harcolni.
Ezek után azt se bánom ha "rossz" magyar leszek. Hócipőm már rég tele a hazafias populizmussal.

Bredpitt Monika 2019.03.15. 09:44:59

@Csodabogár: nem vagy rossz magyar, magyar vagy és kész, irigyellek, hogy élvezed az itthonlétet, én is szeretném, de sajnos nem megy , remélem egyszer lesz még boldogság az itthon élésben.....

tegnap Kecskeméten jártam, imádom ezt a várost, már holnap leköltöznék (de sajnos látom, hogy a lakásárak ott is fent vannak nagyon), jó időpont volt lemenni, egy csomó kis óvodás éppen akkor tette le a zászlóját a Kossuth szobor mellé a Városháza gyönyörű épülete előtt, helyesek voltak nagyon....

ég és föld Budapest Kecskemét....

trabant 2019.03.15. 10:43:39

@Bredpitt Monika:

Szegény óvodások. Fogalmuk sincs, mit és miért csináltattak velük. Biztos, hogy óvodába, ill. óvodás korba való az utcai zászlólengetés gyakorlása? Tisztára a volt SZU-ra és a mostani Észak-Koreára emlékeztet.
Ez kell itt és most a gyerekeknek?

takarék-láng 2019.03.15. 10:43:46

@Bredpitt Monika: ezt az orban viktor idezetet minden hazafele kopkodo hataratkelonek hallani, olvasni kellene, mert ez a pillanat el fog jonni, ha nem elobb, akkor nyugdijaskorban.

Shaktee 2019.03.15. 10:56:21

Kicsit korábban ébredtem, nézem a dunatv adását, kiváncsi vagyok hogy mit TUD majd mondani O1G.

A kokárdám már tegnap felraktam..

Shaktee 2019.03.15. 10:58:31

@Csodabogár: Egyik fiam is kokárdát visel ma, pedig itt született..

London2009 2019.03.15. 11:03:18

@Shaktee: wow. Evtizedek ota Amerikaban elsz es kokardat viselsz es nezed a Duna Tv-t. Nekem eszembe sem jutott volna Marc. 15 ha itt nem olvasom.

Shaktee 2019.03.15. 11:05:39

@London2009: Ismersz ezer éve, s még mindig leamerikázol.

Shaktee 2019.03.15. 11:09:21

@London2009: s ha nagyritkan hazalátogatok kimegyek tüntetni is mindenféle csudabogarakkal...erre varrj gombot.

London2009 2019.03.15. 11:09:57

@gabors: teljesen egyetertek. Nincs mit unnepelni marcius 15-en. A reformkor volt kulonben a kedvenc idoszakom a magyar tortenelemben.

London2009 2019.03.15. 11:12:16

@Shaktee: ja bocs tenyleg, Kanada. Sorry. Nekem az nagyon furcsa lenne ha otthon szolna a magyar tv. El sem tudom ezt kepzelni. Amikor viszont Mo-n vagyok mindig le kell ulnom a tv ele par orara. Valahogy teljesen elvarazsol, hogy aszta magyarul beszelnek a tvben! :D

Shaktee 2019.03.15. 11:26:29

@London2009: Már megint brüsszelezik a miniszerelnököd.

Shaktee 2019.03.15. 11:27:47

@London2009: Itt milyen nyelven beszélgetünk, nap mint nap?

London2009 2019.03.15. 11:31:12

@Shaktee: de ez mas, ez nem az otthonod. Nekem egyszeruen csak furcsa lenne, hiszen nem ahhoz vagyok hozzaszokva. Nem kell tobbet belelatni, csak erre gondoltam.
Terka? Ah hagyd szegenyt, mar sajnalom.

Shaktee 2019.03.15. 11:32:48

@London2009: Borzalom ami új zélandon történt :(

London2009 2019.03.15. 11:36:26

@Shaktee: olyan hihetetlen. Foleg, hogy annyira szimpatikus nep es olyan buszkek arra, hogy milyen bekes es biztonsagos az orszaguk. Nagyon szomoru.

Shaktee 2019.03.15. 11:39:00

@London2009: Fehér ausztrál szélsőjobbos az elkövető.

Itt is volt hasonló pár éve, “csak” 5 muszlimot ölt meg egy trump hivő kis francia quebec cityben.

Shaktee 2019.03.15. 11:50:27

@London2009:

Tarrant a szöveg szerint ökofasisztának vallja magát, és nagyrészt a brit fasiszta párt alapítója, Oswald Mosley a nézeteit vallja, mintaállamnak pedig Kínát tartja. A szövegben egészen hajmeresztő állítások is szerepelnek, egy ponton például arról ír, hogy nemcsak ki fogják engedni a börtönből, hanem Nelson Mandelához hasonlóan

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.15. 13:10:03

@trabant: Az óvodások szerintem élvezik a zászlólengetest. A hazafias bullshitbol nem sokat érzékelnek, nem fognak tőle indoktrinalodni.

Golf2 2019.03.15. 13:29:58

@Shaktee: láttad ezt a videót?

Shaktee 2019.03.15. 13:33:08

Méghogy nem dobog a londoni magyar sziv..FB:

Hungarian Cultural Centre London added 20 new photos — at Hungarian Cultural Centre London.
18 hrs ·
A famous hub for Hungarian revolutionaries in 1848, the Pilvax Café opened its doors once again in London. Our guests had the chance to travel back in time, enjoy traditional treats and join the revolution with Alec Bennie as Sándor Petőfi. The brilliant Dreamweaver Quartet invited the audience to take part in a historic improv theatre performance and kicked off the revolution with an epic rap battle.

Shaktee 2019.03.15. 13:34:32

@Golf2: Nem is fogom. Kámpics szereti az ilyesmit..:(

taga20 2019.03.15. 13:56:06

@London2009: gondolom azé, november hetedike még a mai napig megdobogtatja a szíved.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.15. 13:56:39

@Csodabogár: rossz magyar? Még magyar se lehetsz. Nem csak te, senki.
Sajnos nincs egy magyar se, se Magyarországon, se idegenben.

Nagy vezetőnktől tudjuk, aki elárulta nekünk a titkot: magyar az, akinek az unokái is magyarok lesznek. De mivel az unoka is csak akkor lesz magyar, ha az ő unokái magyarok lesznek, identitásunk örökre meghatározatlan marad. S mivel előbb vagy utóbb kihal a magyar (ha nem 2350 körül, ahogy a jelenlegi demográfiai trendek előre vetitesebol adódik, akkor pár száz vagy max ezer évvel később), a távoli jövőben, amikor az utolsó magyarnak se születik gyereke, kiderül, senki se volt magyar. Soha.

Ez az igazi nemzeti tragédia. Felismerését egy perces néma főhajtással nyugtázzuk.
És a dicső múltba révedés helyett tegyünk valamit a jövőért. Az elérhetetlen magyarkodas helyett tűzzünk ki értelmes célokat, a Szebb Jövő csak rajtunk múlik.

1. Az Akadémia és a CEU után lehetetlenítsuk el a teljes felsőoktatást. Érthetetlen, hogy nyolc év alatt csak harminc százalékkal sikerült e káros szubkultúra (eufemisztikusan: "egyetemi hallgatók") aktív követőinek számát csökkenteni.

2. Erőteljesebb fellépést a kórházi lobbi ellen! Az egészséges polgárokat csak a stadionok építése garantálhatja!

3. Brüsszel. Soros. Whatever.

Shanarey 2019.03.15. 13:59:11

Magyarisztán március 15.

Ma délelőtt, keresztül mentem a városon, vagyis dél Budáról Kispestre mentem egy régi barátomat meglátogatni. Út közben 5 db kitelepült sebességmérőt láttam. Ez a magyar módi, így foltozzák a költségvetést, sebességet mérnek és szorgalmasan büntetik a népet. A valódi bűnüldözés az szinte nem is létezik, de a sebességmérés az arany tojást tojó tyúk a rendőrség számára.

Shaktee 2019.03.15. 14:13:13

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: Elmulik a NER is mint a lepkefing.

Ha nekem valaki azt mondja 72-ben hogy a kokárda egyszer kényszer lesz, egy megalomanias kis mangalica miatt, azt korberohogom.

Amugy +1.

Shanarey 2019.03.15. 14:18:56

@Shaktee:

A probléma ott kezdődik, hogy NER sosem volt Ami van az fideszes együttműködési rendszer, s nem azért vannak hogy a nemzet jobban járjon.

Shaktee 2019.03.15. 14:23:56

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:

".. a képek magukért beszélnek: a mai un "állami" ünnepség helyszínén, azaz a köpcös delíriumi díszleteként szolgáló Múzeum-kertben kivágtak minden második fát, és Orbán-papa térköveivel leköveztek mindent. Az eseményre s helyszínre utaztatott pár ezer lengyel, és német újfasiszta, meg magyar bértapsonc be sem lett eresztve a Múzeum kertbe. Ott csak a legszűkebb uralkodói udvartatás állhatott oldalt hátul... a köpcösnek egy hatalmas, az emberek feje fölé magasodó kifutót építtek, át a Múzeum-kert kerítésén, ki magára a Múzeum körútra. A mikrofonállványt úgy helyezték el, hogy kb 20-25 méterről lehessen csak a szónokra lőni. A képen jól láthatóak a kerítés lezárt sávjában álló TEK-es megfigyelők. A biztonsági szempontból kritikus sávba egyébként csak előzetes regisztrációval, és annak alapján kiadott vonalkódos karszalaggal rendelkezőket engedtek be. Őket többszörösen, beléptető kapukon keresztül ellenőrizték hosszasan le..."

Taxomükke (UK) 2019.03.15. 14:28:41

Gepidak, avarok, vizigotok! Egyesuljunk! Kergessuk el a megszallokat oseink foldjerol!

Golf2 2019.03.15. 14:32:25

@Shaktee: német újfasiszta...az Afd-sekre gondolsz?

gabors 2019.03.15. 14:32:48

"Az Egyesült Államokban törekednek arra, hogy minden munkaszüneti nap lehetőleg közvetlenül a hétvége előtt "

Ilyen hulyeseget azert kar beirni ... NINCS olyan hogy a hetvege elottre tennenek egyetlen unnepet sem az USA-ban hacsak nem husvetrol jutott ez eszedbe .... csakhogy nagypentek, veletlenul talan, de mindig pentekre esik

Ami viszont igaz hogy januar 1 (uj ev), julius 4 (fuggetlenseg napja), Thanksgiving (de az mindig csutortok) es december 25 (ami ugy karacsony) minden mas unnep a legkozelebbi hetfo ...

Shaktee 2019.03.15. 14:36:31

@gabors: Ne feledd MLK napot, se a az Elnok napját :P

gabors 2019.03.15. 14:37:53

@Shaktee: "A kokárdám már tegnap felraktam.."

???? hova ? szekreny aljabol a tetejere ?

amugy kerdezem neked minek valami erzelmi okokbol ? :-)

Golf2 2019.03.15. 14:38:39

@Taxomükke (UK): Gepidak, avarok, vizigotok!...ez az Angyalbőrben-ből van? :)

gabors 2019.03.15. 14:39:14

@London2009: amerika mint kontinens stimmel de kanadaik nem szivlelik ha usa-kokkal teszed oket egy oldalra :-))))

Shaktee 2019.03.15. 14:42:24

@gabors: A falrol kerlekszepen, ott van a regi Szolidaritas jelvenyem mellett.

Nem baj ugye?

gabors 2019.03.15. 14:43:22

@Golf2: ezeket mar leszedtek a nagyobb megosztokrol hacsak nem mentetted le mar nem tudod megnezni ...

azert erdekes hogy az ISIS fejlevagasokkal sem ilyesmi nem tortent akar honapokkal kesobb is megtalalhatok voltak...

vagy nem szedte le a google (vagy facebook) nem emlekszem amikor a reporternot lottek le eloben ...

kettos merce ...

gabors 2019.03.15. 14:50:44

@Shaktee: "@gabors: Ne feledd MLK napot, se a az Elnok napját :P"

azok is mindig hetfon vannak ....

nem figyelsz rendesen tul koran keltel ????

azokat soroltam fel amelyiket NEM tesznek at hetfore... es azt probaltam mondani hogy EGYETLEN unnepet sem tesznek hetvege elottre (pentekre) csak gondolom a magyar aggyal a husvet hetfot teszk at ugye pentekre de az meg nagypentek ami mindig penteken van ....

Ja most eppen vasarnapra esik a St. Patrick irek mar reggeltol kezdhetik a viszkizest nem kell megvarni mig lejar a munka

gabors 2019.03.15. 14:52:41

@Shaktee: "Nem baj ugye?" te falad .... azt raksz ki amit akarsz nagy magyarorszag terkep is van ?

csak azert csodalkoztam mert megkerdezted minek van magyar utlevelem ... jelentem sokkal tobb ertelme van mint a kokardanak. de nem baj :-)

geeeteee 2019.03.15. 15:10:48

Mit kíván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság, egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.
2. Felelos ministériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyulést Pesten.
4. Törvény elotti egyenloséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti orsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenloség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tolünk.
11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió Erdélylyel.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Checklist?

geeeteee 2019.03.15. 15:10:59

Van olyan ország, egyről biztos tudok, ahol nem csak hétfőre igyekeznek tenni az ünnepeket, hanem ha valamelyik hétvégére esik, akkor azt is kiadják munkaszüneti napnak. Amikor dec. 25-26 szombat-vasárnapra esik, akkor dec. 27-28 a karácsonyi munkaszüneti napok. Idén Ausztrália Nap szombatra esett, kiadták hétfőt public holiday-nek. Nemrég volt Május Elseje, az minden évben március első hétfőjére esik és így tovább.

Shaktee 2019.03.15. 15:13:28

@gabors: " nagy magyarorszag terkep "

Nem kell am bunkoskodni haver. Ugy ismersz mint aki trianonozik?

Ma hogy fogod a muszlimokat gyalázni az uj zelandi dolgok miatt?

Golf2 2019.03.15. 15:21:31

@gabors: youtube-on volt első helyen durva.

gabors 2019.03.15. 15:30:47

@Shaktee: "Ma hogy fogod a muszlimokat gyalázni az uj zelandi dolgok miatt?"

miert mar megint mit csinaltak a mohamedanok ? ...

Charlie Hebdo-t lottek szet ? vagy a parizsi bataclan-t tamadtak ujra ? vagy az orlandoi pulse-t ? melyik repteren robbantottak ? vagy Nizzaban tevedt egy kamion/van a tomegbe vagy Berlin New York, Toronto ? vagy Londonban fejeztek le egy katonat?

Ha eppen nem akkor nincs miert ugye oket ekezni ma?

most eppen a fagyi nyalt vissza (marmint az europai os rassz) mint Quebec-ben ... es ez sem jobb sot ennek a fo celja, ha jol ertem, a nemzetkozi helyzet fokozasa lenne ... amibol valszeg EU jonne ki a legrosszabbul errefele alig 5% a mohamedan es ennek jo resze NEM ARAB sot nem is bevandorlo

gabors 2019.03.15. 15:34:02

@Golf2: mert ha jol ertem ott streamelte ...

a jelentesek szerint a youtube-live-on

nyilvan nem lehet ilyesmit real-time szurni ... de par oraval kesobb EZT mar mindenhonnan le is szedtek mig a Pealr video-t akar a mai napig meg lehet talalni ..... igaz az nem eloben volt es "csak" ISIS tette fel egy csomo helyre mint propaganda

gabors 2019.03.15. 15:42:53

@Golf2: Most lattam a CNN-en hogy szerintuk a faszbukon volt eloben es utanna toltotte fel valaki a youtubra ... de ki tudja ...

Shaktee 2019.03.15. 15:43:59

@gabors: fagyi nyalt vissza ?

Bayer irna ilyet.

Shaktee 2019.03.15. 16:15:49

@Golf2: Nagyon kevesen vagytok kint :(

Csodabogár 2019.03.15. 16:21:44

@Bredpitt Monika: Na látod, ezért nem megyek már Párizsba. Vagy 7-8 ávvel ezelőtt állandó frászban voltam ott, mert mindenütt ilyen fegyveresek álldogáltak. Szállodaportás szerint semmi extra készültség nem volt. Gondolom ez időközben csak rosszabb lett, a támadások miatt.

Shaktee 2019.03.15. 16:24:06

@gabors: Ugy tunik hogy NYC-ben nem a fog a "fagyi visszanyalni"

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=150809754&t=9233731&openwith=1

God willing

Csodabogár 2019.03.15. 16:25:22

@Bredpitt Monika: Szeged szerintem jobb és szebb is. Feltehetően ott a lakásárak se szaladtak még el. Tudtommal nincs ott semmilyen új gyár. Viszont ott a Tisza! Nem egy hátrány egy városnak ha átfolyik rajta egy folyó.

gabors 2019.03.15. 16:31:49

@Shaktee: "@gabors: fagyi nyalt vissza ?

Bayer irna ilyet."

Azt nem tudom ki a Bayer is miert vagy miert ne irna ugyanazt ...

pontosan errol van szo nagyon jol emlekszem hogyan jartak orom tancot az arab vilagban, pl Gaza-ban az artatlan mohamedanok 9/11 kor nem mindenki de sokan ...

es nem nagyon emlekszem hogy pl az Ayatollah (bar az nem szunni) vagy barmelyik fomufti az arab orszagokban ARABUL komolyabban elitelte volna barmelyik nagyobb nyugat europai tamadast ... helyi muszlim vezetok par helyen megtettek de volt tul nagy visszhangja ...

ez sajnos varhato volt a jo oreg kereszteny mintak alapjan hogy lesznek keresztes harcosok akik meg akarjak mutatni a hitetlen betolakodoknak isten haragjat.... foleg hogy egyre tobb politikus is ezt a passzat szelet fujja...

fanatikusokkal sokat nem lehet kezdeni eroszak csak ugy mokodik ahogy pl a katharokkal vagy a templomos lovagokkal jartak el utolso szalig kiirtani, . ahogy nagy kerszteny kiralyunk Istvan tette az ellen lazadokkal..

mit gondolsz mi lesz azokbol a kalifatusi "artatlan civilekbol" akiket hamorsan elengednek a kurdok ... ?? mennek vissza kereszteny kulturat es torvnyeket tisztelo polgaroknak az EU-ba

fasza lesz mikor a mostani gyerekek apjuk neveben fognak gyilkolaszni ... (nem mind csak 10-15% de az is eleg lesz majd a 30-as evek kozepe tajan )

Shaktee 2019.03.15. 16:38:53

@Bredpitt Monika: A népet riogatni vannak ott a basit alátámasztani hogy veszélyben van europa ..

Shaktee 2019.03.15. 16:41:39

@Csodabogár: Nu látod..szegeden, pécsett tudnék élni, meg feléd is a hegyen :P

Shaktee 2019.03.15. 17:53:43

Lépjetek ki mindenbol, oszt annyi.

index.hu/video/2019/03/15/marcius_15_orban_beszed_weber_korkerdes_megemlekezes_szabadsagharc_ultimatum/

(gaborka: az elmehunyt teso is a fagyirol ertekezik odaát)

Shaktee 2019.03.15. 18:36:08

@Shaktee:

Ennyi HA, kimérgelodtem magam :(((

"Gyönyörű látlelet arról hogy a magyar ember n-edik alkalommal nyalja be propagandista, náci lózungot. Mert hajlama van rá, önsorsrontó, mindenkinél okosabb, mindenkit gyűlölő ember az átlag magyar. Orbán hű katonái ezek a csirkefarhát meghajtású, zsigeri gyűlölködő, epehányó, nyugdíjas hólyagok akiket a Vezér felkent arra hogy fitymálló mosollyal a ráncos arcukon bárkit lekezelően kioktassanak aki kérdez tőlük, vagy nem.."

Csodabogár 2019.03.15. 19:33:23

@Shaktee: Nem lakom a helyen, csak a lábánál, ahol vannak üzletek és jó közlekedés. A ház mögött jár a villamos, a megálló 5 perc. Buszmegállók 6-7 perc. legszivesebben a belvárosban laktam volna mindig de soha nem, jött össze.

somlobodog 2019.03.16. 00:34:32

@Golf2: ne haragudj de butapestnek hívni Budapestet.... Rettenetesen primitív. Utoljára falun hallottam ezt kB '90ben a legegyszerubb nepektol akik szt minden "Pesti" egy idióta. Gyerekként is kikertem magamnak.

Golf2 2019.03.16. 06:37:08

@somlobodog:Szerintem Jobban ismerem nálad a régi normális Budapestet (70es évek.)Az jó volt gyerekként.Ez már csak Butapest nekem.Leprimitívezni a másikat primitív.

Golf2 2019.03.16. 06:39:34

@Golf2: Te már gyerekként is okostojás lehettél ha ilyet kértél ki magadnak...

Billy Hill 2019.03.16. 08:44:00

@Shaktee: Főleg ma volt jó megint Pécsett élni, amikor Al Di Meola nyomott egy jóféle koncertet a hangversenyteremben. :-) Mondjuk rajta is meg az olasz harmonikás kollégán is volt kokárda poénból, de remélhetőleg ez bocsánatos bűn (nekik).

somlobodog 2019.03.16. 15:19:25

@Golf2: az életkor nem érdem, ahogy látszik a hozzaszolasaidbol.

Golf2 2019.03.17. 08:36:31

@somlobodog: a saját kommentjeiddel törödjél ne az enyimmel 10ből 9szer piszkálni kerülsz elő bárkit...ha annyira tetszik Butapest gyere vissza lakjál itt visitva menekülnél okostojás.És pont a hozzád hasonló paragrafus magoló ügyvédek szijjartó orbán a 2/3 parlament tette tönkre megérdemelnéd...

somlobodog 2019.03.17. 17:09:13

@Golf2: én szeretem Budapestet. A város nem egyenlő a kormánnyal. És én nem kényszerből mentem el. Csak mert úgy döntöttem hogy elkoltozom és ehhez minden lehetőségem megvolt. Javasolom neked is, lehet jót tenne és nem lennel ilyen megkeseredett. Nem a középkorban élünk, ha nem tetszik akkor tegyél ellene, vagy pakolj fel és tavozz. Te te csak ott ülsz és frocsogsz. Tök jó lehet... És miért ne foglalkozhatnek a kommentjeiddel?:))) hát ez egy kommentfolyam:))) ez a lényege. És ha valami szar vagy nem teszik azt szóvá teszem. Van annyi értéke (kB 0) mint a te előzős általában negatív félmondataidnak. Na szép napot.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása