oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 09. 06:30,  Határátkelés a komfortzónán túl 13 komment

2019. március 09. 06:30 Határátkelő

Határátkelés a komfortzónán túl

Minden határátkelés egyben a komfortzóna átlépése is, hiszen szokatlan, sok esetben számunkra ismeretlen helyzetben és terepen kell kipróbálnunk magunkat. És ezzel még nincs vége, persze, hiszen munkába állunk, munkahelyet (vagy akár karriert) váltunk – mindezt nem könnyű végigcsinálni.

komfortzona_foto_pexels_com_bexcallaghan.jpeg

Különösen nehéz lehet a helyzet év elején, mert a január és a február mindenhol kifejezetten nehéz időszak, különösen, ha valaki nem állandó munkahelyen dolgozik, hanem külsősként szerződéssel vagy ügynökségen keresztül. 

Nincs ez másként Los Angelesben (és általában Amerikában) sem, ahol a karácsonyi és évvégi őrület után leül a piac, a kereskedelemben sem egyszerű ilyenkor boldogulni és túlélni. 

Erre az amerikai nagyvárosban élő Tamás szerint érdemes felkészülni anyagilag is, annyi tartalékot összeszedni az év többi részében, hogy az ember ki tudja húzni ezt az időszakot. 

Akkor van gond, ha a határátkelő (mint anno Tamás) nincs erre felkészülve. Ha az ember nem biztos állásra megy, akkor jobb, ha elfelejti az év elejét, mert még egy nagyvárosban is elég kevés esély van a sikerre. 

Hasonló a helyzet Angliában is, tehát aki rövid távú szerződésekkel dolgozik, vagy akár az év elején akar munkát találni külföldiként megérkezve, jó, ha felkészül arra, hogy lesznek nehézségei – mondta a brit fővárosban élő Bandosz. 

Élet a komfortzónán túl 

Persze külföldön is előfordul az (talán még gyakrabban is), hogy az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Még nehezebb a helyzet, ha nem ő lép ki, hanem (mint Bandosz esetében) kitolják onnan, azaz megszűnik a munkahelye. 

Az ember ilyenkor nem tehet mást, mint megpróbál elsajátítani olyan új készségeket, melyekre igény van. Bandosz például újságíróként hagyományos szerkesztőségben dolgozott, aztán amikor az megszűnt, akkor elment a digitális tartalomgyártás felé. 

Ehhez tanult egy kis webdizájnt, majd jött a digitális copy writer munka, aminél megint csak hasznát vette a korábban felhalmozott tudásnak. 

„Úgy érzem, hogy még mindig olyan dolgokat csinálok, melyeknek köze van az eredeti foglalkozásomhoz, de ez mostanra gazdagodott egy-két, a digitális világban nagyon hasznos tudással” – mesélte Bandosz. 

Nyilván nem árt, ha ez ember egy adott szakma minél több csínját-bínját ismeri, hiszen így teheti nélkülözhetetlenebbé magát – vélte Tamás, aki példát is hozott erre. 

A glasgow-i reptéren egyszer vendéglátós magyarok beszélgettek arról, mennyit ér a magyar szakmai végzettség. Amikor valaki nem csak teríteni és felszolgálni tud, hanem emellett sommelier-ként azzal is tisztában van, hogy milyen ételhez milyen bor illik, ismeri a konyha működését és van egy kis értékesítői vénája is – ezek összességükben olyan helyzetet teremtettek, amikor nehezen nélkülözhetővé vált. 

„Mindig azt mondják, hogy mindenki lecserélhető. De azt azért nehéz lecserélni, aki egyszerre tud felszolgálni, bort kínál, megteríti az asztalt és még a konyhát is ismeri” – vélte Tamás. 

A határátkelők elveszik a helyiek munkáját? 

Határátkelőként persze fel kell készülni arra, hogy még szakmán belül is lejjebb kell kezdeni a külföldi karriert, ugyanakkor mindig adódik olyan alkalom, amikor megmutathatja az ember, mit tud. 

Ha ilyenkor képes élni a lehetőséggel, akkor Tamás szerint kinyílik a világ, ami azt is jelenti, hogy az így összeszedett magabiztossággal már meg tudjuk kérni a munkánk árát. 

Ehhez persze nem árt, ha az emberben van alázat a munka iránt. Bandosznak például úgy jött az egyik nagy lehetőség, hogy az egyik projektben, amiben dolgozott, az angol kollégák nagyon nem bírták a vezetőt, sorra buktak ki mellőle, mert nem volt könnyű személyiség és sokat követelt. 

„Én meg úgy gondoltam, ez nekem nagyszerű alkalom, sokat tanulhatok, nem fogok balhézni. Túléltem ezt a projektet, aztán utána már mehettem a következőbe – szóval ez nekem nagyon sokat adott” – mesélte Bandosz. 

Aztán persze az asszimiláció része az is, amikor az ember egy idő után átveszi a helyi munkavállalók szokásait és tempóját, de időről időre azért érkeznek kihívások akár egy új kolléga, akár egy gyakornok képében. 

A nyomás külföldön (például Amerikában) is megvan, de Tamás érzése az, hogy a mértéke alacsonyabb, mint Magyarországon, ahol sokszor a kiadott munka már tegnapra kellett. 

„Nekem a legsokkolóbb dolog az ideérkezésem után az volt, hogy friss munkavállalóként, amikor pénteken véget ér a munka, tényleg véget ért. Öt órakor végeztünk és hétfő reggelig senki nem akart tőlem semmit. Hirtelen lett hétvégém, ami a magyarországi munkámban szinte példátlan volt” – emlékezett vissza Tamás, hozzátéve, hogy ez persze nem azt jelenti, hogy az embernek ne kellene odatenni magát a munkában. 

Sokan járnak úgy, hogy beragadnak olyan munkába, amit nem szeretnek, elhitetve magukkal, hogy nincs más lehetőségük. „Lehet, hogy ha megreszkíroznának két hét munkanélküliséget, akkor jönnének az esélyek” – tette hozzá. 

Visszatérve a komfortzónából való kilépésre, az ember egy idő után megszerzi az ilyen helyzetek kezeléséhez szükséges magabiztosságot, rájön, hogy (nyilván bizonyos keretek között) bármit képes megoldani. 

„Persze fontos az alázat, de ilyenkor azt érzed magadon, hogy verhetetlen vagy, meg tudod csinálni” – mondta Tamás. 

(Ha kíváncsiak vagytok, mi mindenről beszélgettünk még, mi a helyzet a marhafelsállal és a zöldborsófőzelékkel, akkor hallgassátok meg a Los Angeles-London-Budapest tengely podcast-sorozat legfrissebb adását. Ha inkább utazás vagy sportolás közben hallgatnátok, akkor például ide kattintva le is tölthetitek.) 

A korábbi adásokat itt hallgathatjátok meg.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a komfortzónából való kilépéssel? Mi jelentette a legnagyobb nehézséget és mire vagytok a legbüszkébbek? 

(Fotó: pexels.com/bexcallaghan)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast Magyarország Nagy-Britannia Egyesült Államok Los Angeles - London - Budapest tengely

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6114677662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxomükke (UK) 2019.03.09. 08:47:44

"senki sem várta el tőlem, hogy amikor pénteken véget ért a munka, akkor tényleg véget ért"
Ez mit jelent?

Határátkelő 2019.03.09. 08:59:41

@Taxomükke (UK): Jogos, összecsúszott két mondat, javítottam. Köszi! :)

Csodabogár 2019.03.09. 10:53:52

A glasgowi repülőtérnél is van egy hiba nem és hanem ér, már ha jól értelmezem.

Határátkelő 2019.03.09. 12:32:01

@Csodabogár: Ez is jogos. Ez egy ilyen nap. :) Kösz szépen!

Shanarey 2019.03.09. 17:25:34

Uk-ban az élet megáll, de nem azért mert kell, hanem azért mert itt ez a szokás. 5 centi hó, elég arra hogy páran ne menjenek munkába, 10 centi hó, esetén az iskolák is bezárnak, ha lenne 20 vagy több centi hó a lakosság 30%-a éhen halna.

Csodabogár 2019.03.09. 18:08:58

Csak nem esett a hó felétek?

2019.03.10. 00:25:30

hát majd kiderül pár hónapon belül... de külföldön is emberek élnek csak az ember kicsit hátra kell hagyja a lustaságát és a büszkeségét

fittyerfutty 2019.03.10. 08:33:45

@Shanarey: És tényleg. :D Leginkább azért egyébként, mert nem ismerik a téli gumit, sőt még a négy évszakost se nagyon. A tavalyi 3 centinél a házunk előtti főúton(!) miután az első bátortalan vállalkozó nem mert lendületet venni a nagyjából 3%-os emelkedőn, kompletten beállt mindenki, se előre, se hátra. A kocsikat az út szélén hagyták többen, mások visszacsorogtak a letjő (ami tényleg nagyjából olyan meredek, mint Budapesten az Alkotás út a Bah-tól a Momig) aljára, majd megfordultak. Sírva röhögtünk egész nap. Szerencsére senki sem sérült meg :D :D :D

Jakab.gipsz 2019.03.10. 10:25:42

komfortzóna = szellemi restség,

midnightcoder2 2019.03.10. 15:10:45

@Jakab.gipsz: Kilépés a komfortzónából = bullshit. Van olyan, hogy meg kell tenni, Pl. mert kitört egy világháború, de túl sok jóra nem érdemes ott számítani. Bill Gates sem azért érte el amit elért, mert rohadtul utálta a számítógépeket, de kilépett a komfortzónájából. Igazán jól csak azt tudod csinálni, amit szeretsz. Ha azért kell áldozatot hozni, azt nem fogod kilépésnek érezni. Azt már inkább, amikor az áldozatot olyan célért hozod, ami nem igazán a te célod, csak megteszed mert a környezeted elvárja, vagy a marketing az agyadba mossa hogy ez a trendi.

sebi77 2019.03.10. 19:35:22

@midnightcoder2: A komfortzónából kilépés nem azt jelenti hogy olyat csinálsz amit nem szeretsz, hanem hogy olyat amit még nem csináltál. Nehéz elképzelni fejlődést enélkül. Bill Gates mint cégalapítő biztos hogy ezernyi ilyen dolgot tett. Az igaz viszont, hogy a komfortzónából kilépés önmagában nem garantál fejlődést. Pl. a tizedikről kiugrani is új tapasztalat, de meddő. És a határátlépés mint kaland is lehet ugyanilyen, főleg ha valaki ész nélkül csinálja, pl. anyagilag lábonlövi magát, aztán olyan helyre megy dolgozni ahol nyelvet se tud tanulni. Viszont még ebben az esetben is, rengeteget tanulhat belőle az ember, ha mást nem, azt hogy soha mégegyszer, és végiggondolja mik is az igazi céljai, mit vár az élettől. Ha otthon maradt volna Szecsőn tyúkokat etetni, mert azt szereti, esélye se lett volna meg hogy rájön.

midnightcoder2 2019.03.11. 09:46:13

@sebi77: Ha a dolgot az áhított cél elérése érdekében teszed, nem fogod komfortzónából kilépésnek érezni. Ha a cél igazából nem a te célod, akkor igen.

sebi77 2019.03.11. 19:38:11

@midnightcoder2: Vegyünk egy konkrét példát, mondjuk nyelvtanulás. Nem anyanyelvi közegben mozogni általában kívül esik az ember komfortzónáján, függetlenül attól hogy egybeesik-e az ember céljaival, vagy sem. Én pl. világ életemben utáltam nyelvet tanulni, de egyre égetőbbé vált hogy legalább angolból folyékony legyek. Jól felfogott érdekemben kijöttem egy munkahelyre ahol napi szinten használom az angolt. Hatalmas sz*ás, továbbra is utálok nyelvet tanulni, nagyon lassan fejlődök. De folytatom addig amíg nagyjából el nem érem a célt. Komfortosan soha nem fogom érezni itt magam, majdnem biztos vagyok benne hogy végül visszamegyek Pestre.

Mondok egy másik példát: szüzesség elvesztése. Egy fiatal számára hatalmas stresszt és komfortzónából kilépést jelent először elhívni egy lányt randira, először megfogni a kezét meg először stb. stb.. De ha nem erőlteti magát keresztül ezeken a fázisokon, függetlenül attól hogy éppen mennyire élvezi, akkor sose fog a végén szaporodni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása