Egészen pontosan kétszer három dolog, hiszen a mai posztnak két szereplője is akad. Vajon a zene szeretetétől a jótékonykodáson és a mosolyon túl melyek még azok a dolgok, amiket érdemes lenne Magyarországra hazavinni külföldről?

Ha van kedvetek, írjátok meg ti is a hataratkelo@hotmail.com címre!

Mielőtt azonban billentyűzetet ragadnátok, érdemes elolvasni a posztot is, hiszen Londonból Bandosz, Los Angelesből pedig Tamás mesélte el, mi az a három dolog, amit legszívesebben hazavinnének Magyarországra. Aztán az már más kérdés, hogy mindez mennyire megvalósítható – az viszont közös bennük, hogy egyik sem kerülne egyetlen fillérbe sem. 

Kezdjük a brit fővárossal, ahonnan Bandosz mesélte el, számára mi az a három dolog, amit szívesen látna Magyarországon. 

A zene szeretete 

Aligha meglepő a Beatles, a Rolling Stones és számtalan, a pop- és rockzenét alapjaiban meghatározó együttes hazájában az, hogy mennyire élénk a zenei kultúra. 

Például a pubokban sok helyen van zene, fiatalok, idősebbek egyaránt járnak oda és nagyon élvezik, noha (vagy éppen azért, mert) a fellépők általában nem a nagy slágereket játsszák, sokszor akár egyetlen gitárral is fenomenális hangulatot tudnak teremteni. 

Egy-egy ilyen koncertre 5-7 fontért be lehet jutni és ezek a fellépések igazi élményt nyújtanak. Utána el lehet beszélgetni a zenészekkel, akik ezt általában hálásan fogadják. Ezt fantasztikusan jó lenne Magyarországra átültetni. 

Kedvesség a hétköznapokban 

„Ez talán kritikának hangzik, de a helyzet az, hogy Angliában ha az ember belép egy üzletbe, akkor kedvesen rámosolyognak és nem fordul elő olyan, mint például otthon, amikor egyszer megkérdeztem, mennyibe kerül a kenyér, mire az volt a válasz, hogy ’ki van írva’. 

Itt valahogy könnyebben rámosolyognak az emberre és nincs az a gyanakvó tekintet, amit néha otthon felfedezek. Például voltam lángosozni a Bazilika előtt karácsony tájékán. Nem mondtam elég hangosan, hogy fokhagymás szószt is kérek a lángosra, mire az eladó hölgy felháborodva hosszan magyarázta, hogy ha én kérem, akkor ő ad és előadott egy hosszas történetet. 

Már eleve azt nem értettem, miért háborodott fel, pláne nem voltam kíváncsi a hosszú élettörténetére, csak egy kis fokhagymát szerettem volna” – mondott példát is Bandosz. 

A jótékonykodás 

Az Egyesült Királyságban a gyerekeket már az iskolában arra nevelik, hogy találjanak valamilyen, nekik fontos ügyet és indítsanak például gyűjtést az érdekében. Hasonlóképpen mondjuk egy maraton esetében, ha az ember el szeretne indulni rajta, akkor „szponzorokat” keres az ismerősei között. 

„Sokáig nem értettem, mit jelent az, hogy valaki szponzorál engem, de voltaképpen arról van szó, hogy az így befolyó összeg annak a jótékonysági alapnak jut, amelynek a nevén az esemény zajlik” – magyarázta Bandosz. 

Benne van a köztudatban, hogy néha kell adakozni: „A koldusoknak is sokan adakoznak (noha aki látott már Kusturica-filmet, az alighanem tudja, hogy ez egy iparág), leülnek melléjük, adnak ételt, cigarettát, pénzt, én pedig ilyenkor elszégyellem magam, hogy ezekben az emberekben jóság van. 

Itt még mindig létezik egyfajta ’nem-gyanakvó’ hozzáállás. Sajnos a Brexit-népszavazás után sok mindenben megváltozott a hangulat és ezt ezen is lehet érezni” – tette hozzá. 

Most pedig váltsunk kontinenst és országot, jöjjön Tamás az Egyesült Államokból, azon belül is Los Angelesből (a pontos helyszínnek később még jelentősége lesz). 

Ügyintézés 

„Még három év után is csoda számomra az ügyintézés itt, az Egyesült Államokban. Már az is, hogy minden úgy van megfogalmazva, hogy megérted, mi van az adott papíron – vonatkozik ez az adóbevallásra, a banki papírokra egyaránt” – kezdte Tamás. 

Szerinte kifejezetten fontos, hogy az ügyintézők, ha kell, többször elmagyarázzák az embernek a dolgokat, azt is figyelembe véve, hogy az ügyfélnek esetleg nem az angol az anyanyelve, ezért nem biztos, hogy rögtön mindent tökéletesen megért. 

„Röviden: ügyintézéskor az az érdekük, hogy az ügyed el legyen intézve. Ezt szívesen hazavinném, mert bár kétségtelen, hogy otthon is van fejlődés, az ügyintézés még gyakran magyarosch tud lenni, arról nem beszélve, hogy a kitöltendő papírokról sem mindig lehet eldönteni, valójában milyen nyelven írták” – tette hozzá. 

Csak mosolygósan! 

A mosoly mindenkinek kellemesebbé teszi a napját. Elég akár annyi, hogy az ember rámosolyog reggel a karbantartóra vagy a postásra, aki éppen a leveleket dobálja be. Nem is kell még az időjárásról sem beszélni, hanem csak pár mondatot váltani apró-cseprő semmiségekről, és már másként indul a nap. 

Az ember magán is teszteli, hogy ha valaki rámosolyog vagy ráköszön, akkor azt a másik viszonozza és nem csak az orra alatt morog valamit. Ez akár plusz energiát is adhat és a rosszkedvet is elűzheti. 

„Lehet, hogy kívülről nézve ez egy álságos dolog, de valójában hosszú távon a te egészségedet kíméli, mert jobban fogod magad érezni. Sokszor apróságokon morgunk, elrontva ezzel akár az egész napunkat. Ha ebből valaki egy mosollyal kibillent, akkor rögtön könnyebb lesz nekünk is. 

A külföldi élet sokszor éppen emiatt a látszólag kis különbség miatt más. Felmerül a kérdés, miért nem lehet ezt otthon is így csinálni. Az egész határátkelésnek az egyik rákfenéje, hogy nem tudod otthon megmagyarázni, miért jó az, hogy önkéntelenül rád mosolyog valaki” – mondta Tamás. 

(Persze azért vannak kivételek, például Bandosz közelében az egyik benzinkúton a kisboltban az eladó kifejezetten mogorva, mosolygás helyett inkább vicsorogni szokott és erről nem nagyon akar leszokni…) 

Büszkeség 

Amerikában Tamás szerint mindenki büszke arra, ami, legyen az foglalkozás vagy nemzetiség. Tehát a portás büszke arra, hogy portás, a mexikói arra, hogy mexikói és ezt úgy tudja átadni, hogy te is büszke leszel magadra. 

„Nem a rossz szájízű nacionalizmus keveredik ki belőle, hanem egy olyan büszkeség, ami belülről fakad és képes adni másoknak. Ennek része az elfogadás is. Amerika ezen részén például a kínai újévet nem eldugott kis parkokban ünnepelték, hanem egész Kalifornia megemlékezett róla. 

Sokszor érzem azt, hogy az itt élő nemzetiségek esetében – főleg ha sokan vannak, persze – a nemzeti ünnepeik legalább olyan markánsan jelen vannak, mint az amerikaiak. Ami azt mutatja, hogy a befogadó nemzet is büszke rájuk” – mondta Tamás. 

Aminek persze megvan az az előnye, hogy az ember rengeteget tanul a különböző kultúrákról, a gyerekeknek pedig már egészen korán természetes lesz a sokszínűség. 

Az már más kérdés, hogy ez a büszkeség mennyire jelenti egyben azt is, hogy ezzel kizárod azokat, akik mások. Bandosz szerint még a multikulturális Londonban is vannak olyan (jellemzően gazdag fehér) környékek, ahol éreztetik veled, hogy te más vagy, mint ők, és soha nem fognak elfogadni, miközben a főváros nagy részein teljesen természetes, hogy különböző nemzetiségű emberek egymással dolgoznak. 

Tamás szerint ez a különbség megvan Amerikában is, ahol a két parton fekvő nagyvárosokban az emberek jóval elfogadóbbak, mint az ország középső, jóval homogénebb területein. 

A magyar társadalom rendkívül homogén, ezért még ha akarná is az ember, nagyon nehéz lenne hazavinni ezt a fajta nyitott hozzáállást – vélte. 

Ha érdekel a téma, akkor ne hagyd ki a Los Angeles – London – Budapest tengely legújabb epizódját, amit meghallgatsz itt, a posztban, vagy ha inkább út- (vagy sportolás, séta) közben hallgatnád, akkor mondjuk ezen ingyenes program segítségével le is töltheted. (A korábbi adásokat itt hallgathatod meg.)

(Fotó: Wikimedia/Gabriele Zuffetti)

 A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.