Ember nincs, aki szeretné az adóbevallás időszakát (vagy bármit, ami az adóhoz kapcsolódik), miért éppen Svájcban lenne ez másként? Nem beszélve arról, hogy sikerül is kissé megbonyolítaniuk a dolgot.
(Fotó: pixabay.com/777546)
Alighanem sokan vagyunk úgy, mint Zuzzer, aki számára az év legidegesítőbb szakasza érkezett el, amikor adóbevallást kell beadnia. Ami nem is olyan egyszerű...
„Amióta lokalizálva lettem a munkahelyemen, azaz svájci bázisú szerződésem van (már olyan jó tizeniksz éve) még egyetlen egyszer sem sikerült leadnom időben a cuccot.
Előtte az expatriate-ek virágokkal és piros bársonyszőnyeggel borított életét éltük, azaz nem sok gondunk volt a hivatalos, adózási és egyéb dolgokkal, mert a munkahelyem megfizette a KPMG tanácsadó céget, akik néhány sovány disznó áráért elkészítették a papirokat, nekem csak alá kellett írni. Azóta is tartok tőle, hogy vajon kinek ajánlottam fel a bal lábamat és a jobb vesémet. ;)
Szokták mondani, hogy SOHA, SEMMIT se írj alá mielőtt részleteiben is megérted, nos ez néha életszerűtlen tanácsnak bizonyul az esetek bizonyos százalékában. Mindenesetre gondom nem lett belőle, terítsünk fátylat a nyúlra.
Állandó késéseimnek változatos okai vannak, például vagy hiányzik valami otthoni számlakivonat (tudom, hülye voltam anno eleve bevallani, hogy bármim is lenne Pumalanden), vagy egyszerűen nem akartja az agyam elhinni, hogy nem tudok még valami betyárbútort, komprattyús dugasszort, talpas félhomálymérőt, egyebeket leírni az adóalapból, így a klikkelős kezemet arra utasítja, hogy ne kattintsak az elküld gombra.
A magyarosch vérem is felülkeredik rajtam sokszor, úgy vagyok vele mint Micimackó, ha nem „keresem, akkor kutatom” a potenciálisan adóalap csökkentő trükköket, ötleteket. Telepítettem én már úgynevezett „pôele suédois-t” a házba fűtésrendszer korszerűsítés címszó alatt, szóval ha találok valami kifogást, nem félek használni. :)
Mondjuk a kis fatüzeléses látványkályha – amit az előbb használt francia kifejezés takar – határeset, egyik szagértő szerint OK, hogy levontam, a másik szerint nem OK, a harmadik meg azt mondta, hogy felőle azt csinálok amit akarok, mert nem az én 5000 CHF-es kályhámat fogják vizslatni, mert csepp a tengerben.
S lőn! A kutyát nem érdekelte, én meg cserébe két éve be se gyújtottam, szó szerint látványkályha, lehet nézegetni, meg azon tárolják a családomat alkotó emberek az apró-cseprő dolgaikat.
Lassan 10 éve lesz, hogy a csodálatos, palota jellegű házunkba beköltöztünk, szóval nemsokára lehet majd bizonyos karbantartási dolgokat leírogatni az adóalapból.
Ennek többek között az az oka, hogy itt bizony alapból van ingatlanadó, amit úgy számítanak, hogy megállapítják mennyiért adhatnám ki a házat bérlőknek és ezt az összeget mint teoretikus bevételt hozzávágják az adóalaphoz.
Szerencsére valamennyire ellensúlyozni lehet a házra felvett jelzálog összegével, azaz ha valaki olyan „mákos”, hogy a kölcsön havi törlesztője ugyanannyi, mint ez a kacifántos havi „bérleti díj”, akkor simán kijön nullszaldóra.
Nos már azt is érthetitek ezek után, miért nem pálya a saját kéród 100%-os tulajának lenni, mármint ha nem vagy egy milliárdos, akit nem aggaszt az ingatlanadó.
Van olyan ismerősöm, aki inkább rárakott a kölcsönre, mint hogy esetleg kifusson az összeg és ne tartozzon valami banknak; épít valami pecót, medencét, anyámtyúkja tárolót, hogy legyen egészséges szintű tartozása.
Nálunk ez most éppen nem annyira kóser, mert mivel a havi jelzálog törlesztőnk lezuhant 1.3%-nyi éves kamat 1/12-ed részére, a teoretikus bérleti díj több, így a fizetendőben bekövetkezett pozitív változás miatt ingatlanadó fizetési kötelezettségünk keletkezett.
Aki még most is érti, az láthatja, hogy itt Kolbászkerítésországban sincs kolbászból a svejci frank.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
Hátrahagyva az otthont hazaköltözni
Kilenc év nem kevés, pláne, ha az ember ennyi külföldön töltött idő után tér haza Magyarországra. Nem akárhonnan, hanem Törökországból, mint a Nagy utazás szerzője.
(Fotó: instagram.com/petra.baricza)
„2017 júniusában már több, mint fél éve készültem arra, hogy 9 év után visszaköltözzek Magyarországra. Terv szerint haladtam, szisztematikusan felszámolva a törökországi életemet.
Arra készültem, hogy hátrahagyjam az otthonomat és hazaköltözzek.
Pedig nem volt ez mindig így.
Máig emlékszem arra az időszakra, amikor sehol nem találtam a helyem. Amikor semmi nem volt jó és minden fájt. Törökországban még nem sikerült beilleszkednem, de Magyarországra látogatva már idegennek éreztem magam.
Igyekeztem minél hamarabb átlendülni ezen a kényelmetlen és elkeserítő helyzeten és egyéb elfoglaltságot keresni. Érdeklődéssel kezdtem figyelni a környezetemet, és azt, hogy az milyen hatással van rám.
Kinyíltam a világ felé, az pedig belém költözött. Elfogadóbbá váltam. Aztán elmúlt az otthontalanság érzése, kiegyensúlyozottabb lettem, egyre könnyebben találtam meg másokkal a közös hangot.
Néha mindenki elveszettnek és magányosnak érzi magát. De ez csak egy átmeneti állapot. Ne keseredj el, ha nem találod a gyökereidet vagy ha úgy érzed, hogy senki nem ért meg!
Ne várj, cselekedj! Beszélj magadhoz, hangosan! Senki más nem fog úgy megérteni, mint te. Állj a tükör elé, nézz a szemedbe! Fogd meg a kezed! Nem csak átvitt értelemben. Az ölelés akkor is jól esik, ha nem mástól jön. Nyugtasson a tudat, hogy ha a máshol nem is, de magadban mindig otthon leszel.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
Kínai újév tajvani módra
Nemrég beköszöntött a kínai újév, amit szerte a világon megünnepelnek és egyre inkább bekerül a köztudatba Magyarországon is. De hogyan néz ez ki Ázsiában? Kiderül az Adlersson blog írásából.
„Ismét elérkezett az évnek azon része, mikor épeszű fehér emberhez méltóan a legkisebb turistalátványosságtól is távol tartom magam, s még csak fel sem merül az, hogy Kínába, Tajvanra vagy Vietnamba utazzak.
Sokak számára a kínai új év egyszerűen a szórakozással és az ünnepléssel egyenlő, az ezt ünneplő országokban, legalábbis a mintavétel helyszínéül szolgáló Tajvanon, azonban mindez masszív embertömeggel, zsúfoltsággal, az üzletek, éttermek hosszabb-rövidebb ideig tartó zárvatartásával és természetesen telített kirándulóhelyekkel jelentkezik, kezdve a Taipei 101-től a taichungi Dakeng-dombságig.
Mindennek persze megvan a maga poénos, nyugati szemmel néha egészen meghökkentő oldala, többek között az adott év állatának tematikájával ellátott termékek, ételek lenyűgözően széles választéka is.
Hála Istennek vagy Lei Gongnak, Japán hivatalosan ebből is kimarad, úgyhogy, a karácsonyhoz hasonlóan, a kínai újév (mondjuk elvileg az újév csak az új év első napjára vonatkozik, itt viszont egy egész hétről van szó, szóval ez inkább kínai új év?) is csak a helyi kínai diaszpórák kiváltsága. (...)
Az ünneplés persze nem lehet teljes a megannyi tűzijáték, petárda és társaik nélkül, hiszen Tajvan egyébként is olyan csendes, hogy bárki szívesen ébred ezek ropogására vasárnap reggel 7-kor.
Apropó csend… Főleg Tajvanon (meg Kínában, Délkelet-Ázsiában) néha tényleg azt érzem, hogy az emberek nem szeretik a csendet, a nyugalmat sőt, még fokozzák is a zajt, ahol lehet.
Vietnamban ugye dudál mindenki össze-vissza (kivéve, mikor valaki lelép eléjük, életveszélyes helyzetet kialakítva, hirtelen manőverezésre kényszerítve a sofőrt), Tajvanon pedig az indokolatlan petárda mellett, az „isteni látogatások”, a kukásautó, a kanyaradó teherautó, de még az iskola is ordít. Szerencsére legalább az emberek nem teszik ezt, szemben Kínával, ahol valamiért divatos a másik képébe üvölteni három méterről. (...)
A kínai újévhez egyébként hozzátartoznak még az apró rágcsálnivalók, nasik és társaik, melyeket, a fentebb is látható, szofisztikáltabb és kevésbé hagyományos társaikkal ellentétben, bezacskózva akár „kilóra” is megvehetünk.
Természetesen ezek kisebb mennyiségben és választékban ugyan, de egész évben elérhetőek, az ehhez hasonló vad leértékelések jellemzően a különféle ünnepek alatt érhetőek el.
Érdekes felfogás uralkodik Ázsiának ezen táján az „akció” vagy a „leértékelés” fogalmáról, hiszen Japánban ugyancsak nem ritka a döbbenetes csinnadrattával felkonferált, ámde nevetséges mértékű árcsökkentés, mely gyakorlatilag elhanyagolható a termék vagy szolgáltatás eredeti árához képest.
Nyilván akadnak értelmes kedvezmények is, de néha úgy érzem, az adott „leértékelt” termék promózásra, hirdetésre költött összeg messze felülmúlja azt, ami az elcsábult vásárlók pénztárcájából a cégekhez áramlik.”
A teljes írást itt találjátok.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek