Nem akármilyen kaland részesei lehetünk ma, hiszen sokféle úton és módon lehet eljutni Rómába, de szamár társaságában szerintem még kevesen próbálták. Ha már így alakult, látunk majd angyalokat is, majd belevetjük magunkat a mély vízbe csak (szabad)úszóknak.

Ahogyan a régóta hallgató, ám most szerencsére ismét új poszttal jelentkező Rolandante blog szerzője írja, voltaképpen egy posztmodern „evangélium reboot” történt vele. (És még az is kiderül, milyen nyelv a „parasztolasz”.)

„December végére már négy hónapos menetelés állt mögöttem, hogy végül Szent Péter sírja előtt köszönthessem a Fény születését (és most kivételesen nem a szódásszifonból szörpre eresztett italra gondolok). 

Barcelonából stoppoltam Toulouse városába még szeptember elején. Összeszedtem a környékről Rocinantét és macskák rágta málháját, varázs lószállító hintón száz kilométerrel napkeletnek teleportáltattam magunkat, és hanyag, de kezelhető rendszert rittyentve szamár-ember párosunk köré, felvettem a Santiagóból indított, hónapokkal azelőtt félbe szakadt római zarándoklat fonalát. (...) 

Így szeltük át Dél-Franciaországot. 

Talián földön is állatok az urak: harmadik típusú találkozásokkal tarkított az út, ellentmondásos a közeg, de a dolce vita elvitathatatlan. Működik és tetszik. 

Még jobb lenne, ha nem próbálnák agresszív, városi állatvédők esőkabátos csivaváikkal az ölükben elszakítani tőlem a jószágot, azt fröcsögvén derűs arcomba, hogyan kell szerintük szamarat tartani; de azért így sem rossz. (...) 

Rocinante december 20-án még csak Viterbo belvárosának díszkövezetén simókázott végig vaspatkóival, amik az adott talajon korcsolyaként funkcionálnak. Becslésem szerint mintegy 0km/h sebességgel hasította a város karácsonyi vásárának légterét. 

Le kell vetetni a patkóit, mielőtt Rómába érünk, mert – korabeli etruszk megfigyelés szerint – minél nagyobb a város, annál több a díszkőborítás. Addig ráadásul még hátravan vagy 85 kilométer, amit nem lenne rossz karácsonyig abszolválni. Van dolog. 

Éjjel is menés, eltévedés. 

A megtalált útalternatívára rá van vágva az erdő. Éjszaka az nem praktikus, de viszont nappal sem lesz az, úgy gondolom. Sebaj, itt alszunk a kopár hegyen. Hátha nem jönnek farkasok. (...) 

Reggel egy arra kóválygó vadász segített visszatalálni a követni kívánt Via Francigenára, ami egyébiránt egy csoda, egy szentség, mely vezet és gondoskodik, de estére a sár- és ködfaktor miatt ismét le kellett róla térnünk. 

Menjünk a vaksötét főúton! Az ekkora ködben és ilyen gyéren kivilágítva mindig jó ötlet, különösen csípős, téli éjszakákon. Akkor menjünk, hátha le is van fagyva itt-ott... 

Még éjfél előtt angyalok látogattak meg minket az úton. Szózatot hallattak felénk: „Veszélyes úton jártok, háljatok itt, és induljatok holnap”. Viccesen pászos nadrágot és militáns kinézetű csizmát viseltek, a kocsijukra meg az volt írva, hogy „CARABINIERI”. (...) 

Hajnalra az ég kitisztult. Ronciglione városka pékje nem esett éppen útba, de mi eltévedtünk a városban, úgyhogy útba ejtettük. Véletlenek továbbra sem léteznek: a pirkadat ipari mennyiségű ajándék pékáruval és optimizmusfakasztó verőfénnyel köszöntött minket. Ára: imádkozni Rómában a pékért, hálát adni az Úrnak a Napért. 

Listára felírva. Kaptunk már eddig is megelőlegezett római imák fejében minden földi jót; az olaszok jó üzletemberek: földi jóért égi jót. 

A várost elhagyva az autóút is simókázós anyagúra vált, szamárpatkók számára ismét csak közlekedhetetlen. Ekkorra az egyik már le is járt a patájáról, az meg úgy megint csak nem praktikus; de hiába a nehézségek, az optimizmus ekkorra már fakasztva volt. 

El tudjuk mi távolítani a patkót? Szerszám híján aligha, úgyhogy afféle kelet-európai módszertannal csak úgy a lábára kötöttük. 

Néhány kilométer után keresztezte az utat a Francigena jelzése, ami egy ismeretlen „variante” útvonalra térített minket. Korcsolyapályán 60 kilométer még a cél, ezen a zarándokút-alternatíván meg kitudja. De legalább biztosan Rómába vezet, mint minden út, úgyhogy hajrá. 

December 23-a délelőtt volt ekkor, és ha a carabinieri hekusangyalok nem állítottak volna meg előző éjjel, még sötétben zúztunk volna át a ködös tájon, észre sem véve istenadta oázisunkat, a Montecaballi lovasfarmot. 

Ez az, itt fogják levenni Rocinante patkóit a kedves lovasemberek, gondoltuk, és bebicegtünk szamarastul a lovak földjére, ami a bentlakó állatok felől heves érdeklődést, a velük dolgozó emberek szájából pedig sok-sok olaszul beszélést eredményezett. (...) 

Az új terv szerint szentestére szerettünk volna az Örök Városba érni, mintha csak a Római Birodalom népszámlálására igyekeznénk. Nyelvi szempontból én parasztolasszal támadok, ami annyit jelent, hogy nem használok nyelvtant, cserébe annál több spanyol s angol szót, valamint nemzetközi gesztusokat: „Jaj, édes jó Madonnácskám, könyörülj szegény bambinóidon, hát mi lesz velünk, ha nem számolnak bele a népbe?!” 

Érkezésünk hírére lópásztorok járultak színünk elé. Egyikük mozzarellát hozott egy zacskó sajtlében, másikuk édességekkel halmozott el, a harmadik abrakot tárazott be a szamárnak. Végül a kedvenc kispásztorunk hozta legféltettebb kincsét: sört. 

Megjelent aztán a lószálló tulajdonosa, Tomasso úr, aki – méltóan apostoli nevéhez – a Szentlélektől megszállva nyelveken szólott, méghozzá nagyon kedveseket. Maradhatunk ott, ameddig csak szeretnénk, nyitva hagy nekünk meg a szamárnak is egy-egy karámot. (...) 

Emanuele volt az a sofőr, aki hajlandó volt Tomasso állatszállító verdáját december 23-a aranyvasárnapján is elvezetni Róma külvárosáig – ingyen. Tomasso úr karácsonyi ajándéka Emmánuel, melynek jelentése: „velünk az Isten”. Ez a Messiás neve. (Tényleg így hívták a sofőrcsávót.) A verdát két oldalán arany üstökös díszítette. 

Hála érzésével való elárasztás minősített esete történék." 

Hogy mi történt aztán Rómában, az kiderül az eredeti írásból.

Az Angyalok városa 

Az Angyalok városa nem más mint Bangkok, ahová a Mindjárt jövünk blog két szerzője utazott el, hogy aztán megtapasztalják a nagyváros minden szépségét és hátrányát. 

„Már a reptéren 32 fok fogadott minket, közel 100%-os páratartalommal, ezért meglehetősen furán éreztük magunkat téli cipőben, vastag pulcsiban, kabáttal, sapkával, kesztyűvel felszerelkezve... 

Gyorsan megcéloztuk a szállásunkat, amit itt is egy kicsit a koppenhágaira hasonlító gyorsvasúttal közelítettünk meg. Persze a végén volt egy kis gyaloglás (4 km!) a húsz kg-os táskákkal, a 32 fokban... Nagy nehezen odaértünk, leraktuk a táskáinkat, majd nekiindultunk, hogy egy gyors ebéd után felfedezzük a várost. Volt mit felfedezni! 

Bangkok Thaiföld legnagyobb városa, lakossága több, mint kilenc millió fő, így nem meglepő, hogy igen-igen zsúfolt. Közlekedése nagyon kaotikus, rengeteg robogó, tuk-tuk és autó okoz szinte folyamatos közlekedési dugókat. 

A közlekedésben nem oly nagy divat a szabálykövetés, ha pirosra vált a lámpa az pl. csak annyit jelent, hogy a robogósok elkezdenek gyorsítani... A sok motor, autó miatt gyakran nagy szmog is társul a hőséghez, de ezt most a szeles időjárás miatt jórészt elkerültük. 

Ezek mellé szerencsére egész sűrű tömegközlekedés társul: metró, magasvasút, hajójáratok - így gyorsan és egyszerűen el lehet jutni mindenhová. Mi legtöbbször a hajót választottuk, mert ez a legolcsóbb és mert talán a város a folyóról mutatja a legszebb arcát. 

Mint minden nagyváros, Bangkok is elég multikulturális, csak itt a kínai, indiai, muszlim (thaiok egy része mohamedán) és európai hatások keverednek a thai kultúrával. 

A legnagyobb kisebbséget a kínaiak, majd indiaiak teszik ki, így ezek a népek színesítik tovább az amúgy sem szürke város arculatát. A különböző kulturális hatások a különböző templomokban és piacokban, illetve azok kínálatában nyilvánultak meg a legegyértelműbben. 

Először a többféle valláshoz tartozó templomokat néztük meg, melyeknél azonban mégis közös volt, hogy rengeteg virággal, aprólékosan kimunkált díszítéssel látták el az épületeket. 

A legszebb templom természetesen a Királyi Palotában található, és egy smaragdból kifaragott Buddha szobor számára készült. Maga a Buddha szobor, akárcsak a dánoknál a Kis hableány, méreteit tekintve csalódást keltett: egy ilyen szép templom, temérdek arany egy 60 cm-es szobornak..! 

Smaragd Buddha ide, a Királyi Palota oda, természetesen a főattrakció itt is Peti nagymamájának a világhírű sajtos lapjai voltak! És persze Peti, a kölcsönzött autentikus elefántos hosszúnadrágjában - amit a templomba történő szigorú öltözködési szabályok miatt volt szükséges felvennie. 

Bizony bizony, nemcsak a hölgyeknek kell odafigyelniük, hogy a 30+ fokos hőségben legalább térd alá érő, és dekoltázst/vállakat elfedő ruhában lépjenek be a vallási helyszínekre; de majdnem minden negyedik férfin ilyen nadrág feszült. 

Az i-re a pont, hogyha az ember fia/lánya magasabb, mint a thai lakosság, akkor erősen bokavillantóvá válik a nadrág. Ági esetében ennek nincs jelentősége - és amúgy is készült - Petinél már annál inkább. 

A piacok hatalmas méreteikkel, árugazdagságukkal és nyüzsgésükkel tudják megfogni az erre nyitottakat. Kapható itt mindenféle termék mindenféle minőségben, sajna leggyakrabban az otthoni kínai piacokon megszokott minőségben. 

Számunkra a legizgalmasabb a rengetegféle étel és az egzotikus trópusi zöldségek, gyümölcsök voltak, amiknek egy részét nemhogy nem ismertük, még képen sem láttuk őket. 

Az ételekkel vigyázni kellett, mert itt nem úgy használják a fűszereket, mint otthon. A „beülős” étkezőhelyeken eleve négyfajta csípős paprika van kint az asztalon (nem csak egy, mint otthon), és amit itt „kisit cípősznek” hívnak, az számunkra a jó csípős; olyannyira, hogy Ági az így kategorizált fogásokat már alig tudta megenni. 

A szerintük csípős ételt még üditővel / sörrel megtámogatva is alig-alig lehet legyűrni, Petinek sikerült, de félúton verejték és könnycseppek gördültek le nagyjából az arca minden szegletéből. 

Ezen kívül még van a nagyon csípős kategória is - az még szerintük is „really, REALLY spicy!... El se merjük képzelni, hogy ez milyen lehet...” 

Aki nem képzelni akar, hanem inkább még többet olvasna és látna, az kattintson ide! 

Mélyvíz csak (szabad)úszóknak 

Szabadúszni nem kis kihívás, vannak komoly előnyei és persze nem akármilyen hátrányai is, az biztos, hogy egy életforma. Ezt tapasztalta meg a Modern Wander blog szerzője is, akinek az idei év meglehetősen eseménydúsan indult. 

„Tavaly ősszel már elkezdtem munkákat keresni az Upwork nevű oldalon, de a 2 és fél hónap alatt olyan sok negatív tapasztalatom volt, hogy teljesen elkeseredtem eleinte. 

Majd karácsony előtt egy nem várt régi ismerőssel ismét összehozott a sors és az ő segítségével elkezdtem kinőni az Upworköt. 

Neki köszönhetően két hihetetlen jó Freelance írói Facebook-csoportba bekerültem, ahol végre minden olyan titokra fény derült, amelyekre már évek óta kerestem a választ. 

Hatalmas kő esett le a szívemről mert kiderült, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki egyáltalán nincs megelégedve az Upwork ügyfélkörével, valamint a bérezéssel.

Ahogyan a már régi motoros szabadúszók mondják, az Upwork és a hasonló oldalak, mint például a PeoplePerHour ugródeszkának tökéletesek. Arra pont megfelel, hogy az ember néhány hónap alatt egy kis betekintést nyerjen ebbe a világba és legyen egy kész anyag a portfólióba és eldöntse, hogy neki való-e ez az életstílus vagy sem. 

És ha valaki tényleg komolyan gondolja, hogy ebből szeretne egy kis plusz pénzhez jutni, esetleg később teljes állásban ezzel foglalkozni, akkor igenis tudni kell kinőni ezeket az oldalakat. (...) 

Így hát az ismerősöm tanácsára és a rengeteg segítségének köszönhetően vettem a bátorságot és 2 héttel ezelőtt elkészítettem a saját weboldalamat és nekiláttam a kliensek keresésének. 

Eleinte nem hittem benne, de rengeteg sikersztorit olvastam és különböző oktatóvideókat néztem a YouTube-on, így hát én is belevágtam, gondoltam, veszíteni valóm úgysincs. 

Nem is lett, mert bizony az elmúlt hetek kemény munkája elkezdett gyümölcsözni! Egyelőre persze még nem tudok megélni belőle, de valami mégis elindult és itt már én határozom meg az árat amit a kliensek meg is fizetnek és el is ismerik a munkáját a szabadúszónak, valamint a kommunikációban is lényegesen észrevehető a különbség.” 

A teljes írást itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Négy évvel az indulás után szeretnénk tovább fejleszteni a Határátkelő oldalát. Segítsetek nekünk ebben egy kérdőív kitöltésével, amit ITT TALÁLTOK! Szóljatok bele ti is, merre menjen tovább a Határátkelő! Köszönjük szépen!