oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. január 19. 06:30,  Bürokrácia brit, amerikai és magyar módra 41 komment

2019. január 19. 06:30 Határátkelő

Bürokrácia brit, amerikai és magyar módra

Ügyeket intézni sehol sem jó, ellenben mindenhol muszáj. De vajon hol jobb és kellemesebb: Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban vagy Magyarországon? Erről is beszélgettünk a Los Angeles-London-Budapest tengely 2019-es első adásában (az eddigi adásokat itt hallgathatjátok meg), amelyben persze szóba került a Brexit és az amerikai kormányzati leállás is. A kérdés már csak az: hogy jön ide Forrest Gump?

ugyintezes.jpg

Az elmúlt napok eseményeit figyelembe véve nem meglepő módon a Brexittel kezdtünk, annál is inkább, mert a héten a brit parlament történelmi mértékű vereséget mért Theresa May Brexit-tervezetére, majd másnap azzal a lendülettel kormányon tartotta egy bizalmatlansági indítvány elvetésével. Mindezt 24 órán belül sikerült végigtolni, ami azért azt is mutatja, hogy elég komoly káosz van a brit belpolitikában. 

A Londonban élő Bandosz szerint nem csak az ország uniós tagságáról, de nagyon erősen a hatalomról is szól mindaz, ami az Egyesült Királyságban zajlik. Nagyon nehéz jósolgatni akár egy hétre előre is, annyi biztos, hogy akkora széthúzás van a brit belpolitikában, olyan ellentétes érdekek, hogy nehéz elképzelni bármilyen kompromisszumot. 

Van olyan határátkelő ismerőse (például egy német férfi), aki kifejezetten aktívan kampányol a Facebookon egy újabb referendum mellett, de ismer olyat is, aki hálás a felfordulásnak, mert az segítette meghozni a döntést, hogy máshova (speciel éppen Máltára) költözzön – és van olyan magyar ismerőse, aki azóta már Hollandiában él, mert átköltözött a cége. 

A Los Angelesben élő Tamás aztán arról beszélt, mennyire hír a Brexit az Egyesült Államokban, foglalkoznak-e vele a híroldalak a jelenleg zajló, történelmi léptékű kormányzati leállás közepette. 

Az Egyesült Államokban persze most a leállás (valamint az elnöki hamburgerek) uralják a híreket, ám a probléma egyre erősebben szivárog le a hétköznapokba, az ügyintézésbe. Előfordult pár napja, hogy valaki önkéntesként kitakarított egy WC-t és elküldött egy 28 dolláros számlát a Fehér Házba. 

A helyzet persze nem ennyire vicces, hiszen rengetegen lassan egy hónapja fizetés nélkül dolgoznak (maximum reménykedve abban, hogy szokás szerint utólag a pénzükhöz jutnak), ugyanakkor a hiteleket például törleszteni kell, ami komoly nyomás. 

„Nap mint nap jönnek a cikkek arról, hogy nagyon komolyan túlnyúlt mindenki a saját lehetőségein, hiszen azért a közalkalmazottak itt sincsenek olyan jól fizetve, hogy egy-két hónapot megfinanszírozzanak” – mesélte Tamás, aki azt is elmondta, hogy ő személy szerint egyelőre nem érez semmit a leállásból a mindennapokban, de ha ügyet kellene intéznie, akkor az már jelenthetne problémát. 

Bürokrácia brit módra avagy drágán rosszat 

Az ügyintézés kapcsán aztán beszélgettünk a bürokráciáról is. Bandosz elmesélte, hogy egyelőre ő is az állampolgárságra vár, de nagyon lassan megy a dolog. 

„Nekem volt egy lakhatási engedélyem 2004-ben, amit a régi útlevelembe kaptam papír formájában. Theresa May még belügyminiszterként kitalálta, hogy megnehezíti a migránsok életét. Mindenesetre a belügyminisztérium kitalálta (úgy, hogy nem is értesítettek róla – gyakorlatilag másoktól hallva derült ki), hogy ezt a bizonyos papírt egy biometrikus kártya váltja majd fel, az előző pedig érvényét veszti. 

A dolgot úgy oldották meg, hogy nekem kellett utána rohangálni. Be kellett adnom online egy igénylést, ami majdnem 300 fontba (kb. 100 ezer forintba) került. 

Köszönték szépen, majd közölték, hogy a dokumentumait be kell vinnem bemutatni. Kiderült, hogy azért is fizetni kell, mert az egészet kiszervezték egy cégnek. Londonban csak 260 fontért (!) lehet bemutatni a saját papírjaidat. 

A másik lehetőség, hogy elmehetsz vidékre, például Cambridge-be vagy Birminghambe. Úgy döntöttem, hogy akkor elautózom Cambridge-be. A fél óra helyett ott töltöttem 5 órát, mert az embereket nem képezték ki a rendszer használatára. 

Mindenki barátságos és kedves volt, de nem szántak rá elegendő pénzt, magyarán a cég, akinek kiszervezték az egészet, nem végezte el rendesen a munkát. 

Ott álltam extra 5 órával, rengeteg parkolási díjjal, korgó gyomorral, dühösen, de igazán azt sem tudtam, kire legyek dühös. A biometrikus szkenner csak ötödjére tudta beszkenneli az arcom – nem gondolom, hogy ez az egész szándékos lett volna, de az is biztos, hogy nem volt cél az életünk megkönnyítése” – fejezte be történetét Bandosz. 

Bürokrácia amerikai módra 

Az Egyesült Államokban is akadnak bőven érdekességek. Tamás szerint a rendszerben az elmúlt két évben megjelent szigorítások hasonló anomáliákat okoznak, mint amiről Bandosz mesélt, azaz egy adott jogosultság könnyen megváltozhat az érintett tudta nélkül. 

Ilyen a zöldkárya-adatok frissítése: „Ha beadod a papírokat és véletlenül valamilyen hibát vétesz bennük, akkor a korábbi rendszerben erre felhívták a figyelmed és volt lehetőséged arra, hogy egy adott időn belül javítsd. Most már nem értesítenek arról, ha valamit rosszul töltöttél ki, az adott ügyintéző jóindulatán múlik, hogy szól neked vagy sem. Ha pedig lejárt a határidő, akkor az egész folyamat leáll.” 

Ebből elég nagy felzúdulás is van az Egyesült Államokban, az ügyvédek is rámentek, a felülvizsgálati kérelmeket pedig jellemzően nagy arányban bírálják fölül. 

„Egyrészt elég komoly pénzt bukik az ember, ha ez nem sikerül, másrészt elveszíti azokat a jogosultságait, amik a tartózkodáshoz elengedhetetlen” – tette hozzá Tamás. 

Persze azért Amerikában is vannak teljesen legális trükkök, amivel gyorsan és hatékonyan lehet ügyet intézni – hogy miként lehet ilyen esetben a kelet-európai tapasztalatot hasznosítani, arról Tamás mesélt. 

Bürokrácia magyar módra 

Végül ne hagyjuk ki a magyar ügyintézést sem, amit rengeteg (nem feltétlenül minden esetben jogos) kritika ér. Legalábbis amikor Bandosz a saját útlevelét és a lánya személyi igazolványát intézte, akkor minden flottul ment. 

Én is elmeséltem egy történetet, aminek kifejezetten pozitív lett a kicsengése – de hogy pontosan mi történt és hogy mi mindenről beszélgettünk még, azt hallgassátok meg a podcastban!

A podcastot az alább linkelt YouTube-videóban tudod meghallgatni.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast Magyarország Nagy-Britannia Egyesült Államok Los Angeles - London - Budapest tengely

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6114571026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2019.01.19. 11:58:18

Ezt nem hiszem el. Mindjárt dél van és egy szál komment sincs.:-(((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.19. 14:07:14

divany.hu/vilagom/2019/01/17/zaja-kitty-interju/

Na kérem, ez ám a határátkelés, meg a kultúrsokk, meg az életmódváltás!
A mínusz harminc fok embert farag mindenkiből!
:-))))))))))))

taga20 2019.01.19. 14:12:58

@Csodabogár: te eddig merre kujtorogtál?

ha már így számon kérsz másokat:)

2019.01.19. 14:21:52

@taga20:

Oszt te hun votá eddig ehh, a lumberjack idegeit spanoltad ?:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

taga20 2019.01.19. 15:17:44

@Kukuricza Jáncsi: lennék én többször is, csak a libsik cenzuráznak:)

gabors 2019.01.19. 15:24:43

"azt hallgassátok meg a podcastban!"

hogy mi van ?????

taga20 2019.01.19. 15:35:06

@gabors: te fogyatékos vagy?

van ott egy nagy kép, rá van írva, hogy határátkelő, plusz egy nyíl.

kattints a nyílra!

szívesen:)

Határátkelő 2019.01.19. 15:35:55

@gabors: Hát a beillesztett YouTube-on ott a podcast... Azt hittem, ez egyértelmű.

2019.01.19. 15:41:22

@taga20: mert nem tucc rendesen sirni :-))))))))))))))))))))))))))))))))

taga20 2019.01.19. 16:28:24

@Határátkelő: látom nem engeded, hogy visszavágjak azoknak, akik téged gyaláznak.

igazad van, mert nem lenne soha vége.

taga20 2019.01.19. 16:28:27

@Kukuricza Jáncsi: mi a leánykori neved haver? me olyan, mint ha száz éve ismernénk egymást.

csak, hogy együtt tudjunk nevetni:)

napocskin9 2019.01.19. 16:28:35

Nem tervezitek, hogy esetleg máshova is felteszitek a podcastot, hogy alkalmazással is lehessen hallgatni telefonon? Nincs állandó net hozzáférésem, viszont szívesen hallgatnám így, mert sokat vagyok útközben. (Bocs, ha hülyeséget kérdeztem, nem értek a technikai részéhez a dolognak, de a PodcastAddicten, amit használok, eddig mindent megtaláltam, titeket viszont nem.)

Határátkelő 2019.01.19. 16:51:49

@napocskin9: A PodcastAddictet nem ismerem, de majd megnézem. Ha van ötlet, ahová letölthető formátumban fel lehet tenni, akkor azt örömmel vesszük. Illetve ha minden igaz, a YouTube-ról is le lehet tölteni.

Határátkelő 2019.01.19. 16:52:26

@taga20: Vágj vissza ott, ahol gyaláznak, ha fontosnak érzed. :) Engem ez a része nem érdekel.

2019.01.19. 17:03:05

@taga20: há’ mi lenne, szőke szép Iluska :-))))))))))))))))))))

2019.01.19. 17:05:21

@taga20: mivan haver, a Jandzsitol is kivagy tiltva :-))))))))))))))))))

Shaktee 2019.01.19. 17:06:31

@Kukuricza Jáncsi: még nem meszelte ki a brexit? :)

2019.01.19. 17:15:50

@Shaktee: soon hopefully :-)))

taga20 2019.01.19. 17:18:07

@Határátkelő: alesz klá!:)

de akkor is gyűlölöm a fagyöngyöket!

akik gyaláznak téged és ezt a blogot.

u.i.: pedig semmi közünk egymáshoz.

napocskin9 2019.01.19. 17:18:18

Most megpróbáltam utánanézni, és elvileg a YouTube feliratkozások is kezelhetők a PodcastAddicten, akkor majd tovább próbálkozom. Egyébként ez is csak összegyűjti a podcastokat egy helyre. De feltölthetnétek pl. a Soundcloudra is, iTunes-ra is. Szerintem ezek ingyenesek, és a legtöbb telefonos podcast alkalmazásból kereshetők és letölthetők.

Határátkelő 2019.01.19. 17:19:16

@napocskin9: A SoundCloud sajnos csak egy bizonyos feltöltött percig ingyenes, és azt már túlléptük... A többit majd megnézzük.

2019.01.19. 17:36:57

@taga20:

Ne gyűlölkögy tesókám bratyókám, az gengék jelleme :-)))))))))))))))

napocskin9 2019.01.19. 17:46:02

@Határátkelő: oké, köszönöm a választ, de Youtube-on mindenképpen hallgatlak benneteket úgyis. :-)

Shaktee 2019.01.19. 18:00:09

@Kukuricza Jándzsi: nem kapod az sms-et kurafi? ;)

2019.01.19. 18:10:22

@Shaktee:

Milyen esemesrül vakerálsz, semmilyen esemes nem dzsanázok :)))

taga20 2019.01.19. 18:52:42

@Kukuricza Jándzsi: megadom magam, neked és a bloggazdának.

szavam nincs. zenét bírod retek?:)

nesze!

www.youtube.com/watch?v=sB6HY8r983c&list=RDsB6HY8r983c&start_radio=1

2019.01.19. 18:56:16

@taga20:

Ne add fel szutyoktesó :))))))))))))))))))

Bár én csak kissebbsegi részvényes vagyok itt, de én beengednelek, komolyan, a lovam dögöljön meg ha hazudok :))))))))

Shaktee 2019.01.19. 19:02:39

@Kukuricza Jándzsi: küdj egyet mert megy a maflás :)

Határátkelő 2019.01.19. 19:39:11

@taga20: @Kukuricza Jándzsi: Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha máshol szórakoznátok egymással? Kösz.

2019.01.19. 20:30:27

@Határátkelő: mi a gond, csúnyát írtam?

taga20 2019.01.19. 20:56:52

@Határátkelő: te engem blokkolsz, és takaréklángot vagy csodabogárt nem?

észt nem dobot pluszba neked a karma, az fiksz.

gondolom ez nem fog megjelenni.

:)

taga20 2019.01.19. 21:16:14

@taga20: remélem látod, hogy hova vezet, ha korrekt vagy!

sehová.

taga20 2019.01.19. 23:56:52

@Határátkelő: respekt ember.
ezé küldök neked valamit, ami az ars poeticám valahol:)

www.youtube.com/watch?v=RNU2rTn161w&list=RDRNU2rTn161w&index=1

gabors 2019.01.20. 13:28:12

@taga20: mar bocs de elvbol nem erdekelnek az antiszocialis mediak ....

a blogot olvasom de hallgatni nem fogok podcastot

mi ez HA reklamozza a podcastjat ???es ez ma a poszt ???

gabors 2019.01.20. 13:29:36

@Határátkelő: nalam semmi beillesztes nem lathato (adblock)

biztos velem van a hiba de he lenne sem hallgtanam lasd elozo komment taga20

Vaki Vaki 2019.01.20. 18:34:25

Ma rájöttem miért van az az érzetem, hogy a magyar államihgazgatás nem működik és hogy az összes inkompetens barom ott gyűlik össze.

Mert a magyar államihgazgatás nem működik és valóban az összes inkompetens barom ott gyűlik össze.

kaptam egy levelet, hogy az elevel.gov.hu honlapon keresztül hogyan küldjek be egy dokumentumot.
Na az ott leírtak nagyon hiányosak, egyszerűen alkalamatlan a soktízezer-sokszázezer embernek szánt információ a feladat elvégzésére, ami egyetlen webform kitöltése, max 10 mező használata!

Ennyire nem képesek, egy levelet megírni úgy, hogy az valóban arról szóljon, amire szánják és az ott leírtak alapján az egyszerű feladat elvégezhető legyen.

Vaki Vaki 2019.01.20. 19:00:26

@Vaki Vaki: bocs, nem elevel.gov.hu hanem epapir.gov.hu, de a többi az korrekt :) ill :(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.20. 20:08:13

@taga20: Téééégeeed teee gyuuurcsááánycsicskaaa?!:))

30-06 2019.02.02. 16:25:36

Bürokráciáról csak annyit, hogy öcsém az USA-ban hamarabb megkapta az állampolgárságot, mint ahogy egy Magyarországon született és 18 évesen ( '56-ban) emigrált magyar állampolgár visszakerült a haza állampolgársági nyilvántartásba.
Jellemzően az ügyintézés 2. évében már az alapvető jogok biztosa foglalkozott az ügyével mire sikerült összehozni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása