Az év utolsó napján mi másról is szólhatna a poszt, mint a szilveszterről, úgyhogy megnézzük, hogyan buliznak az amerikaiak és a britek, illetve az ott élő magyarok közül Los Angelesben Tamás, Londonban pedig Bandosz. Azaz a karácsonyi után következzen a Los Angeles-London-Budapest tengely szilveszteri különkiadása rengeteg érdekességgel.
Ti hogyan szilvesztereztek? Küldjetek fotókat a hataratkelo@hotmail.com címre, hogy megmutathassuk, hogyan telik a magyarok szilvesztere a világ körül!
A szilvesztert persze a legtöbben barátokkal töltjük, Tamáséknál Los Angelesben ebből még kerti parti is lehet, bár ilyenkor esténként ott sem nagyon van több 8-10 foknál (nekik legyen mondva).
Mivel a közösségük elég kicsi, a program várhatóan csak az utolsó pillanatban alakul ki. Ugyanakkor a spontaneitás Los Angelesben a nagy távolságok miatt elég nehezen működik, főleg ilyenkor, amikor saját autóval ilyenkor nem szívesen megy az ember, taxit vagy Ubert pedig elég nehéz fogni érthető okokból, szóval marad a házibuli.
Csak spontánul
Házibuli lesz Londonban is, Bandosz szerint ezek mindig akkor sikerülnek jól, amikor nincsenek túlszervezve. Tavaly például éjfél előtt kivonultak egy közeli dombra, ahonnan jól rá lehet látni a városra.
„Fantasztikus élményben volt részünk. Sokan mások is gyülekeztek ezen a parkszerű részen, valaki tolt egy kis zenét, jól lehetett látni, ahogyan a város különböző pontjain megy a tűzijáték” – mesélte.
„Olyan is előfordult, hogy ismerősökkel elmentem környékbeli pubokba, ahol nagyon jó volt a zene, csomóan táncoltak. A spontán jelleg nagyon feldobta az egészet” – tette hozzá Bandosz.
Londonban egyébként a látványos eseményeket érdemesebb tévén nézni (szerintem speciel Budapesten is), a Millenium Wheel környékén már délután ott kell lenni, ha látni szeretnél valamit, mindenhol sorba kell állni, szóval komoly erőfeszítést igényel, ha a tűzijátékot a helyszínen akarod megnézni.
A magyarországi éjfélt mindketten számon tartják, ilyenkor jönnek-mennek a telefonok, sms-ek. Tamásnak a hétköznapokon is be van állítva a két időzóna a telefonján, és egyre inkább automatikusan számolja ki, hány óra van Magyarországon.
Elsősorban azért, mert ha napközben eszébe jut, hogy valakivel beszélne, chatelne Magyarországon, akkor jó tudni, hogy hány óra van. „Ez az egyik leghétköznapibb kapocs Magyarországgal” – mondta.
Mi kerül az asztalra?
Bandoszék egy ideig indiai étterembe jártak, a curry jól csúszik némi alkohollal. Azért a szilveszter az angoloknál (szemben például a skótokkal) nem akkora ünnep, ami azt jelenti, hogy kajával sem készülnek annyira rá.
Los Angelesben az egészségesebb vonalat követik, de van például lencse is, Tamásék is azt szoktak enni ilyenkor. A két ünnep között egyébként sokfélét, de normális adagokat esznek.
„Azt viszont bevezettük, hogy mozgunk közben. Ilyenkor kevesebb a munka, könnyebben eljut az ember edzésre. Sokkal nyugisabb, hogy nem a melóból kell rohanni, hanem napközben is le lehet menni. A két ünnep között megengedheted magadnak, hogy lelassulsz” – mesélte.
A podcastban (amit reggeli kávé, vagy a készülődés közben éppen ideális meghallgatni, szóval hajrá!) kiderül még, szoktunk-e újévi fogadalmat tenni, és az is, hogy fordulhat elő, hogy nemrég még augusztus volt, most meg itt az év vége… :)
Mindenkinek boldog, sikeres újévet a Határátkelő nevében, váljanak valóra a terveitek és írjatok, kommenteljetek sokat! ;)
(Fotó: pixabay.com/gellinger)
Utolsó kommentek