A mai poszt szerzője, Péter saját megfogalmazása szerint nem utálkozásból és nem is kalandvágyból ment külföldre, hanem egy tudatosan megfontolt döntés következtében. Írásában azért akadnak csavarok bőven.

„Valamelyest talán rendhagyó poszt ide, nem tudom. Ezt az írást nem egy vagy több ország bemutatásának a vágya szülte meg. Nem is a megélhetési, boldogulási viszonyok elmesélése. Ez itt egy más hangvételű történet. Az - elvileg - otthonomban érzett folyamatosan növő csalódás érzése miatt jöttek az alábbi gondolatok. 

A ma gyakran használt, a köztudatba sajnos belopott és oly gyorsan megtanult becsmérlő, de divatos megfogalmazás szerint: én is migráns vagyok. Igaz, hogy van normális iskolám, korrekt munkám és fehér a bőröm színe – ami sehol a világon nem előny vagy elvárás, csak kishazánkban -, ettől még az Ő definíciójuk szerint én migráns vagyok. 

Migráns vagyok, csak máshol, és meg kell, hogy mondjam: szeretem! 

Idestova mindjárt 12 éve. Volt ebben több, mint 3 év USA, több, mint 4 év Dél-Kelet-Ázsia, és mindjárt 4 év Közel-Kelet, amiből összetevődik a 12 esztendő. 

Korábban írtam ide egy posztot. Abban nem árultam el a foglalkozásom és nem neveztem meg az országot, ahol élek. Most sem fedem fel a kilétem, még akkor sem, ha ugyanazokat kapom a fejemhez, hogy adórettegő és panelból álmodozó. Amúgy pont, hogy nem. :D 

„Ha nem tetszik, ami itt van, el lehet menni” 

Azt hiszem, vagy legalább is úgy érzem, hogy én még a „divat elmenni Magyarországról” hullám előtt indultam neki a nagyvilágnak. Akkor még más szelek fújtak és nem jobbról balra, hanem balról jobbra lengett a nemzeti lobogó. 

Habár a politikai erőviszonyok akkor másként néztek ki, a lényeg cseppet sem változott. Akkor a miniszterelnök és különböző beosztottjai mondták ki, bele a kamerákba: „ha nem tetszik, ami itt van, el lehet menni”. 

Ma ezt az emberek mondják; a szomszédod, a boltos, a kommentelők. Az „aki elmegy, egy se magyar, de nem is kellenek ezek ide, jobb is, ha mennek” mondatokat látom, hallom és olvasom megannyi különböző felületen. Ezért mondom, lényegében az otthoni történet nem változott, vagy legalább is jobb, biztos, hogy nem lett. 

A helyzetet közel sem hasonlítanám ’56-hoz (mert, ilyet is hallok). Akik akkor mentek vagy menni kényszerültek, azok ’76-ban kaptak amnesztiát. Húsz esztendőn át haza nem mehettek, családjukról, szeretteikről sok mindent nem tudtak, miközben hozzátartozóikat meghurcolták azért, mert ők leléptek. Ma – még - szabadon el lehet menni, és bármikor haza lehet térni. Akár életvitelszerűen, akár csak turistának, hogyha valaki úgy akarná. 

A történelem ismétli önmagát 

Szóval, hazudnék, ha most azt írnám, hogy amikor én dobbantottam, akkor nem éreztem csalódottságot és haragot az ország és úgy összesen az általános helyzet miatt. 

Éreztem én sok mindent, leginkább azt, hogy a történelem folyamatosan ismétli önmagát, hogy újra és újra ugyan az történik, ugyan azt kapjuk a pofánkba, hogy egyszerűen soha, semmi nem változik, vagy legalább is semmi nem lesz jobb. 

De leginkább azt éreztem, hogy én édeskevés vagyok ahhoz, hogy ezt az egészet jobbá tegyem. Ehhez kevés vagyok, gyenge vagyok, és leginkább önző. Önző, mert egy életem van, és azt szeretném normálisan leélni, amíg tart. Normálisan, mondhatni jól és nyugalomban. 

Nem folyamatosan harcolva, acsarkodva, valamivel a létminimum felett lavírozva, eközben megkeseredve és egy életen át küszködve és gyűlölködve. Bután utálkozva, ahogy azt az otthoni társadalom (nem a családom) a mindennapokban próbálta belém nevelni, szinte egészen kicsi koromtól kezdve. 

Nem utálkozásból mentem el, és nem is kalandvágyból. Tudatosan megfontolt döntés volt. Akkor ezt láttam helyesnek és járható útnak. 

Számtalan érvvel alá tudom támasztani, hogy miért jó máshol és másként élni, mint otthon. Más meg azt tudja elmondani, hogy miért nem jó mindez és miért sokkal jobb otthon maradni. 

Az egész igazából egy döntés kérdése kezdetben, és ha a sok nehézség ellenére az ember kitart a döntése mellett, esetlegesen hajlandó azt csiszolni, amikor látja, hogy az nem tökéletes, akkor idővel igenis meg lesz az eredménye. Kétségtelen, embertelen mód ki kell lépni a komfort zónából. 

Miért is jó valahol máshol élni? 

1, Lehetőségek 

Ma már megannyi országba költözhet az ember gyermeke, ha legalább egy nyelvet beszél. Választhat közeli, uniós, távoli, trópusi, hideg, meleg, ázsiai, közel-keleti, óceániai vagy valamilyen amerikai ország közül. 

Ahány hely, annyi szokás, értékrend és beilleszkedési lehetőség (vagy nehézség). Van, ahol idővel állampolgár lehetsz, máshol soha az életben nincs ilyen lehetőség, ha a szülő anyád nem az ország állampolgára. 

Akad, ahol feltétel nélkül maradhatsz hosszú éveket, megint máshol, ha megszűnik alkalmazotti jogviszonyod, akkor azzal együtt a vízumod is megszűnik. 

Egyik helyen az első naptól kezdve közvetlenek veled a szomszédok, amott meg 10+ év után is meg fogják kérdezni udvariasan, hogy akkor ugye hamarosan hazaköltözöl? 

Egy viszont szinte mindenhol közös. A szakképzett tapasztalt munkaerőt mindenhol megbecsülik. Vannak jobb és rosszabb ajánlatok, de a jó szakemberre nagyon sok helyen szükség van. 

Ez azért – is - felemelő, mert ha már letettél valamit az asztalra és az elegendő számukra, akkor elfogadnak, ha az úgy még kevés, elmondják és visszavárnak X idő múlva. 

De elmondhatatlanul fontos, hogy a fejlődéshez, szakmai előrelépéshez, vagy akár csak a kezdeti munka ajánlathoz nem kell, hogy valakinek a valakije legyél! 

Természetesen az ismeretség és jó kapcsolatrendszer bárhol a világban előny, de külhonban legtöbbször azt tapasztalja meg az ember, hogy nem feltétlen kellenek csúszómászó gennyes kapcsolatok az előrejutáshoz. 

2, Mentalitás 

Az ember, amikor elköltözik külföldre – és nem az útkeresésről meg bolyongásról beszélek -, rendszerint olyan helyet választ magának, ahol el tudja képzelni az életét. Ahol az értékrendjével azonos, vagy közel azonos dolgokat talál. Ahol a taníttatása megegyezik az ott elfogadottal és nem a szöges ellenkezőjét várják el. 

Van, akinek az fontos, hogy mindenről szabadon véleményt nyilváníthasson, adott esetben hőzönghessen és ócsárolhasson következmények nélkül, másnak a szólásszabadság már elegendő, megint másnak a vallási környezet mélysége a meghatározó. Valakit egyik se érdekel, csak béke legyen és nyugalom. 

3, Éghajlat 

Ugyan úgy embere válogatja, hogy ki milyen klímát szeret. Valaki megőrül a síelésért, a hegyekért, de gyűlöli a meleget és 25 fokban már izzad-szenved. Más 15 fok alatt már reszketve fázik, és a nyár a mindene. Ez is egy szempont az adott térség kiválasztásánál. 

4, Pénz 

Sok esetben a pénz motivál, de hosszú távon ez kevés. Ha a pénz az egyetlen dolog, amiért az ember külhonba szegődik, akkor nagyon rövid idő alatt mocskosul meg fogja utálni azt, ahol él. 

Mindegy hol él, nem fogja jól érezni magát, mert nincs motivációja az anyagiakon kívül. Spóroláson agyal, nem a beilleszkedésen, ezért mindig nehézségekbe fog ütközni. A pénz meg hosszú távon mondhatni, hogy nem cél, hanem eszköz. 

Azt, hogy hol lehet jobban keresni, mint Magyarországon, azt sokan, több helyen szokták taglalni. Szinte mindenhol, de ez így nem igaz. Egyrészről, mert jól csak a szakképzett, tapasztalat munkaerőt fizetik meg jól vagy kiemelkedően, legyen szó akár a nyugatról, akár a fejlődő országokról. 

Továbbá a „hol lehet arányaiban jobban keresni, mint Magyarországon” kérdés már egy fokkal életszerűbb”. Mit sem ér az magyar fizetés ötszöröse, ha az elfogadható ingatlan bérlése, ahol laksz, 8-10-szer kerül többe, mint otthon. 

Vagy ha az élelmiszer, utazás, avagy az élet maga, hatszor annyiba kerül, mint otthon, akkor senki nincs kisegítve az „ötször annyi pénzzel”. 

Erre nagyon jó példaként felhozható a közel-keleti térség, ahol ugyan nagyságrendekkel többet lehet keresni, mint a legtöbb helyen, de az általános mentalitás az, hogy amit megkerestél, azt költsd is el ott helyben, így nem árt észnél lenni. 

Hogy személy szerint én miért szeretek migráns lenni? 

1, Nem akarok a lehúzós magyar mentalitásban élni 

Nagyon rossz és fájó nézni, ami és ahogy otthon megy. Az utóbbi 12 évből 2-3 éve rendszeresen és sokat járok haza. Turistának. Pihenni, kikapcsolni. Jó levegőt szívni, családdal és barátokkal lenni. No meg sok esetben növelni az otthoni GDP-t, de néha magam sem értem, hogy minek. 

Mindez viszont csak úgy élvezhető, ha az ember független a hazai gazdasági és politikai helyzettől. Nem mondom, hogy könnyű, de ez csak is mindent ignorálva kivitelezhető. 

Például nem nézek TV-adást, nem hallgatok rádiót és próbálom megválogatni, hogy mit olvasok el. Ugyan úgy, ahogy a politikában megy a gyalázkodás, úgy megy ez az utakon, tömegközlekedésben, kisboltban, iskolában, munkahelyen, orvosi rendelőben egyaránt. 

Bevágott elém a sávba? Nem engedett leülni a buszon a kinézett helyre? Nincs véletlenül meg az utolsó 5 forint a visszajáróból? Nem léptettél elő? Hozzám vágta a tornacipőjét? Nem írta fel azt a gyógyszert, (amit ki akartam csikarni belőle)? 

…mindezt azért, mert AZ egy büdös, mocskos, utolsó 

….komcsi/libsi/bolsevik/proletár/izraeli/mohemedán/liberális/köcsög/migráns/sorosbérenc... mit hagytam ki?! 

Olyan szavak, amik egyáltalán nem oda valók, nem illenek a szituációba, de mindenhonnan ezek folynak. Megállás nélkül, tudatosan és sajnos már túl rég óta. 

Nem tudom feltűnt-e már másnak is. Mindig van 1-1 új szó, amivel a másikat pocskondiázni lehet. Szigorúan 1 vagy 2 szó, amit behoznak és ezt évekig mondogatják, mi meg évekig halljuk, ha akarjuk, ha nem. 

Mondják mindenre és mindenkire, olyan intenzitással, hogy teljesen beépülnek a köztudatba és az agymosás eljut arra a szintre, amit pontosan a Mein Kampfban lehetett olvasni: „A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk.” 

Egyszerűen borzasztó, még belegondolni is! 

2, Nem akarom átélni, hogy visszaránt a múlt és a történelem állandóan ismétli önmagát 

Nekem több ízben szerencsém van. Egyrészt, hogy lehetőségem volt meghozni azt a döntést, hogy elköltözzek. Másrészt, mert a rendszerváltáskor én még csak 4 éves voltam. 

Azaz mit sem tudtam arról a korszakról, amiben a szüleim és nagyszüleim éltek. Márpedig az a tény, hogy nagyon késői gyerek vagyok azt hozza magával, hogy szüleim és nagyszüleim végigszenvedték azon időszakot rendesen. 

Egy korszakot, amit mindenki el akart felejteni, amiből valamerre nyitott az ország egy ideig, és a korszakot, amibe most egy az egyben visszarántják az otthon élőket, bele a legmélyére, csak sokkal mocskosabb formában. Persze annyi különbséggel, hogy az elmesélések alapján, akkoriban nem raktak családokat az utcára. 

De: régen is Moszkvához húzott az ország, most is. Régen is államosítottak mindent, most is. Régen is a párt határozta meg, hogy miből tanulhatsz megfelelő demagógiát, most is. Régen is központosították a médiát, kifogattak, pofátlanul hazudtak és megtévesztettek benne, most is. 

Régen is két szélsőség volt jellemző a társadalomra, hogy vagy nagyon tehetős volt egy réteg, vagy nagyon nélkülözött, most is. Régen is személyre szabták a törvényeket, és valakiknek mindent lehetett, másoknak meg semmit, ahogy most is. 

Tehát igazából az ország sok szempontból ott van, ahol a part szakad, és úgy tűnik, hogy az otthon élő embereknek ez jó. Pártállástól függetlenül mondják egyöntetűen az emberek, hogy „én soha nem szavaztam Gyurcsányra, én soha nem szavaztam Orbánra”. Ami felettébb érdekes, mert valakinek mégis megtette, hiszen meg lettek választva. 

Tehát az embereknek ez jó. Ha nem lenne jó, felemelnék a hangjukat ellene, nem egyesével, hanem együtt. Beosztott, főnök, a főnök főnöke és tulajdonos együtt. 

Magyarországon egyetlen egy dolog mozgatott meg nagyobb tömeget az utóbbi években, ami nem más, mint az internetadó bevezetésének rémhíre. Annyi ember azóta se ment ki az utcára tiltakozásuk jeléül. Tehát elmondható, hogy kenyeret és cirkuszt a népnek. Legyen sör, cigi, internet, a többire sz@runk. Hát, itt az eredménye! 

3, Irtózom a folyamatos össznépi gyűlölködéstől 

Egyszerűen totálisan elfogadhatatlan számomra, hogy sikerült egy országnyi embert ránevelni arra, hogy utáljon mindent, ami csak egy kicsit is más, mint „ő”. Azért is elfogadhatatlan, mert ha erre nem lenne igény, akkor nem sikerült volna elérni. Úgy néz ki, az igény erre meglehetősen nagy. 

Szinte ott tartunk, hogy az átlagember mindent utál: utálja, akinek több van, megveti, akinek kevesebb, utálja, akinek más a bőrszíne, a vallása, a szexuális hovatartozása, a gondolkodása, az értékrendje. 

Az ember utálja a honfitársát olyan dolgokért, amiket csak beleneveltek, de igazából nem utálatra okot adó tulajdonságok. Legfőképpen utálja, akinek más a véleménye, mint neki. Vagy megegyezik a véleményük teljesen és 100%-ig, vagy fel is út, le is út. Tehát a 90%-ban egyetértés 10%-nyi építő kritikával, az elfogadhatatlan, mondhatni már-már ellenség. 

Megy a gyűlölködés hangosan és az előbb felsoroltakra olyan jelzőket használnak emberek, ami mindenhol máshol teljességgel megengedhetetlen. Kicsik és nagyok egyaránt. Kicsik otthonról, nagyok minden máshelyről veszik és mondják. 

Mondanak olyan dolgokat, amik eredeti jelentésével egyrészről lehet, hogy tisztában sincsenek, másrészről meg nyugatabbra minden hasonló megnyilvánulásért iskolából vagy munkahelyről azonnali eltávolítás a jutalom. És otthon? Szerintem valami verseny lehet, hogy ki tudja leginkább megcifrázni. 

4, Mindezekkel szemben 

Minden alkalommal én választhattam, hogy hova jövök és mennyi időre tervezek maradni - persze, ettől még holnap ugyanúgy kirakhatnak, mint bárki mást -. 

Mivel én választottam, nincs panasz, hanem igyekszem beilleszkedni, élvezni a helyet minden előnyével és hátrányával együtt. Csend, béke és nyugalom talán a legfontosabb számomra. Nincs felesleges farokméregetés, se politizálás, se gyűlölködés, se anyázás. 

Százhúsz országból dolgoznak együtt emberek, igyekszünk egymás életét nem megnehezíteni, hiszen mind ugyan azért vagyunk itt; mert szeretjük, amit csinálunk és ezt választottuk, hogy ide jövünk élni. 

Senkit nem érdekel a bőrszínem vagy a vallásom, a dolgomat kell elvégezni és az alapján ítélnek meg. Lehetőség van fejlődni és biztosított hozzá minden feltétel, tehát ennek egyetlen akadálya én magam lehetek. Építő véleménynek örülnek, felesleges gáncsoskodást itt sem szeretik. 

5, Nálam a klíma is szempont volt 

A meleget szeretem, fázós vagyok. 12 éve meleg égövi területeken élek. Ízlések és pofonok tudom, de nekem inkább +45 hosszabban, mint -5 rendszeresen. Karácsonykor a kidekorált pálmafa nem az esetem, de erre is van megoldás. 

Hegy nincs, tenger viszont van helyette, így vízisport kedvelőként jól érzem magam. Az év 300 napján süt a nap, ami lehet unalmas is, számomra sokkal inkább öröm, hogy használható idő van és a nagyon nedves-taknyos tavasz/ősz kimarad. 

6, Az egyik legdinamikusabban fejlődő város a világon 

Kétségtelen, van pénzük lóvéra. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mire használják eme rengeteg zöldhasút! 

Fantasztikus, hogy olyan a közbiztonság, hogy se az autót, se lakást nem kell zárni (és nem is zárom). Fantasztikus, hogy amikor nyilvános helyen ott felejtettem a telefonom és nap végén visszamentem érte, ott volt, ahol hagytam, sértetlenül. 

Fantasztikus, hogy az ország megértette a lehetőségeiben rejlő potenciált és úgy döntött, hogy előre tör ki. A világon az egyik legjobb az oktatási színvonal, fejlesztik a kultúrát, vele együtt egész várost, infrastruktúrát és fantasztikus mindennek részese lenni. 

Biztos ismerik sokan az érzést, hogy az a nyamvadt kátyú egész gyerekkorukban ott tátongott a ház előtt és mindenki megszokásból kerülte. Hát ez errefelé elképzelhetetlen. 

Itt két egymáshoz közeli vakációm között megnyitnak öt új utat és két alagutat. Rohadt jó látni, hogy velem együtt fejlődik a környezet ütemesen, és nem csak elhiszed, hogy 20 év múlva talán lesz valami, mint a négyes metróból vagy az M0-ból, esetleg az Euróból. 

7, Nagyon számít, hogy hol laksz 

A mindennapjaidra nem csak az időjárás és a tartósan szürke idő képes rányomni a bélyegét, de az is, ahol laksz. Nagyon számit, hogy hol, milyen környezetben élsz, mit hívsz kvázi otthonodnak. 

Hogy egy sötét lukban vegetálsz, aminek ha van ablaka, akkor is a 2 méterre lévő omló vakolatra néz rá, vagy esetleg a tengerre néz a szobád. Jó dolog egy kellemes környezetben élni, és állítom, hogy hosszú távon az egészségednek is jobb. 

Az már csak kényelmes, mondhatni luxus, ahol az apartmanokhoz 24 órában rendelkezésre áll személyzet, hogyha valami elromlik, eldugul, vagy cserélni kell, akkor azonnal megoldják akár hajnali kettőkor is, így nem kell hetekig várni arra, hogy történjen valami. 

Jó érzés olyan helyen lenni, ahol a szomszédok kedvesek és néha becsönget az emeletről egy nagyi, hogy adjak már neki egy bögre tejet, mert nála elfogyott és nagyon kéne a sütibe. Majd 2 órával később megjelenik az ajtódban a szomszédod egy fél kosárka süteménnyel. 

8, Megnyugtató, hogy kiváló az egészségügyi ellátás 

Mert igenis nagyon jó, de ha az otthonival hasonlítjuk össze, akkor az ember azt hiszi, hogy valami másik bolygón jár. 

Ha orvoshoz kell menned nem szorul össze a gyomrod, hogy öt órán át várhatsz a húgyszagú folyosón. Nem fut át a fejeden a gondolat, hogyha rosszul leszel, akkor vajon kijön-e a mentő, ha kijön hajlandó-e elvinni és ha elvisz, akkor ugye nem a híresen rohadó János kórház belgyógyászatra dob le megdögleni!
Igen, fizetős az egészségügy. Az ember biztosítása vagy fedezi a történetet, vagy zsebbe kell nyúlni. Cserébe azonnal ellátnak. A csillogó-villogó, hiperszuper felszerelt rendelők és korházak megtehették, hogy a világ minden tájáról összeválogatták a számukra ideális orvosgárdát. 

Nagy tudású szakemberek kezelnek, gyorsan ellátnak, és az egész folyamat közben nem azt érzed, hogy egy kórházban vagy, hanem olyan, mint ha valami kellemes szanatóriumban pihennél, ahol időnként vízzel, kávéval, üdítővel megkínálnak a vizsgálatok között! 

…és ami otthonról hiányzik 

Leginkább a család és a barátok. Habár sokat járok haza, az nem ugyanaz, mint velük lenni otthon. Nem vagy ott, ha a szüleidnek szüksége van rád, nem vagy ott, amikor hirtelen segítség kéne, ahogy akkor sem, mikor spontán összeugrana a baráti társaság. 

Kinek ne hiányoznának a magyar ízek, az otthoni borok, nyüzsgés, amit Budapest nyújtani tud vagy éppen a csend, amit egy eldugott Balaton-felvidéki nádfedeles házikó kertjében meg lehet élni? 

Mégis, ami talán a legjobban hiányzik, az egy túlidealizált emlékkép, amit gyerekkorom világából őrzök otthonról, egy olyan országról, ami habár gyönyörű (lehetne), de mindent megtesznek azért, hogy ne ezt lássuk belőle. Egy emlékkép, ami ma már talán nem is létezik... 

Tudom, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül, mert sokan jöttünk el otthonról és mindenkinek megvan a maga története. Hát, így leszünk mi magyarok is migránsok. Migránsok, csak valahol máshol, ahol majd sok év múlva az unokánk már nem migráns, hanem őshonos!”

(Fotó: pixabay.com/TheDigitalWay)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.