oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. december 01. 06:30,  A Los Angeles-London-Budapest tengely 40 komment

2018. december 01. 06:30 Határátkelő

A Los Angeles-London-Budapest tengely

Hogy micsoda a Los Angeles – London – Budapest tengely? Ha még nem hallottatok róla, akkor hallgassátok meg – ez ugyanis nem más, mint a Határátkelő vadonatúj kezdeményezése. Egy (reményeim szerint) rendszeresen jelentkező podcast-sorozatról van szó, amiben hárman beszélgetünk majd érdekes (és néha esetleg fontos) témákról.

podcast_mikrofon_foto_pixabay_com_florantevaldez.jpg

Az ötletet már régóta forgattam magamban, de mostanra jutott el a megvalósításig. A lényege pofonegyszerű: időről időre leülünk hárman egy Skype köré és beszélgetünk. Nem megváltani akarjuk a világot, csak elmesélni, hogyan néz ki az az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Magyarországról nézve. 

Los Angelesből Tamás a beszélgetőpartner, aki lassan három éve él kint és akivel már többször beszélgettem, podcastot is készítettünk, amikor Magyarországon járt. 

Londonból Bandosz csatlakozott, aki kifejezetten rutinos határátkelő, hiszen kevés híján negyedszázada él Angliában.

Így beszélgetünk tehát mi hárman, a távolságból adódóan néha nem a legtökéletesebb, de azért élvezhető hangminőségben. (Ha valakinek van jobb ötlete, mint a Skype, azt nagy örömmel fogadjuk.) 

Mint írtam, semmilyen világmegváltó tervünk nincs, a hétköznapokról akarunk beszélgetni. Mindjárt ebben az első adásban a Hálaadásról (a beszélgetést múlt vasárnap vettük fel), a Black Friday-ról, arról, hogy lehet-e jó töltött káposztát csinálni Angliában, mi történik, ha az ember Amerikában visszaviszi a belül poshadt uborkát, hogyan sikerült kevesebb, mint egy dollárért megvenni egy drága farmert és az is kiderül, mi köze a Stone Rosesnak a Brexithez. 

A podcastot direkt hétvégére időzítettem (ez így lesz a jövőben is), hiszen ilyenkor több időtök van talán meghallgatni és nem zavartok vele senkit a munkahelyen sem… :) 

Azért gondolok azokra is, akiknek nincs kedvük, idejük meghallgatni, vagy egyszerűen csak nem szeretik a műfajt, úgyhogy alább következzen egy összefoglaló az elhangzottakból – de azért mindenkit arra biztatok, hogy hallgassa végig, fél óra nem olyan sok idő, a reggeli kávé alatt a végére is lehet érni. 

Barátság külföldön élve 

Szóval a beszélgetést természetesen a Hálaadással kezdtük, Tamás azt mondta, ez az első év, amikor „komolyan vették” az egyik legjelentősebb amerikai ünnepet, ami abban is amerikai, hogy ugyan csütörtök délután bezártak az üzletek, kávézók, de péntek reggel már rengeteg hely volt nyitva. 

„Ez volt az első olyan Hálaadás, amikor sikerült barátokkal ünnepelni. Most már elmondhatom, hogy vannak barátaim itt, ami szerintem nagyon fontos azoknak, akik külföldön vannak. Alapvetően magyar társaság, de nagyon sok benne a vegyes kapcsolat. Ez egy különleges lehetőség az életemben, külföldön nagyon sokan a színtiszta magyar társaságban találják meg a barátaikat, itt vegyesebb a csapat” – mondta Tamás, azért azt is elismerve, hogy ezek még nem mély barátságok, inkább kellemes haverság, jó társaság. 

Bandosz annyiban másként látja a dolgokat, mert neki hullámzó érzelmi viszonya van Angliával. „Az elején kívülállónak éreztem magam, aztán egyre jobban úgy éreztem, szinte beilleszkedtem, nagyon-nagyon ide tartozom, most a Brexit kapcsán megint úgy érzem, hogy nem annyira. 

Őszintén szólva nekem nincsenek angol barátaim. London egy mini-Bábel, van grúz, hongkongi, japán indiai, karibi, magyar, orosz barátom - igazi angol barátom nincs. Volt angol feleségem, akkor volt helyi brit baráti köröm, akkor jobban be voltam ágyazva, de amikor szétmentünk, akkor ez is szétesett” – mesélte, hangsúlyozva, hogy ismer olyan magyarokat is, akiknek sikerült teljesen beilleszkedni. 

A munkahelyváltás vízválasztó, mert nagy kérdés, hogy utána megmaradnak vagy elvesznek az ott kiépített jó kapcsolatok: „Sok ilyenen átmentem, hogy volt egy jó társaság, aztán az idővel eltűnt. És ez megismétlődött a következő helyen. Fontos különbséget tenni a „mate” (a haver) és a „friend” (a barát) között”. 

Mi kerül az asztalra? 

Ha Hálaadás, akkor megkerülhetetlen kérdés: mi kerül az asztalra? Nos, Tamáséknál természetesen volt pulyka gravy szósszal és tört krumplival, kenyérbe sült csirke éééééés… volt tejfölös uborkasaláta! 

„Mindig hallom a többiek siránkozását, hogy jaj, az az otthoni töltött káposzta, olyat itt nem lehet csinálni - hát lehet. Maximum a paprikát kell otthonról beszerezni hozzá, de a hagyma ugyanolyan jó, a fokhagyma ugyanolyan jó. Kaliforniában egyetlen titok van: organic élelmiszert kell venni, mert azt úgy termesztik, mint Magyarországon” – mesélte Tamás. 

Egyedül lecsót nem lehet csinálni a kaliforniai paprikából, ahhoz kell tv-paprikát szerezni, de az sem lehetetlen, főleg nyáron. 

„Mi itt Londonban jobban el vagyunk kényeztetve, mert van tv-paprika, elég érte kimenni a török boltba. Nagyon sok török zöldséges van, akik egyébként árulnak Piros Aranyat, csabai és gyulai kolbászt, szalámit és egyéb magyar termékeket. Van magyar bolt is, de ők bezárnak este 8-kor, míg a törökök éjszaka is nyitva vannak” – mondta Bandosz. 

Az ízlése kulináris szempontból sokat változott, multikulturális lett. A vendégeknek szokott pörköltet csinálni, karácsonyra töltött káposztát, amiket a vendégek igazán értékelni szoktak. „Ami igazán hiányzik az az igaz savanyúság, a vecsési – és hiányzik a piac hangulata” – tette hozzá. 

Nemrég evett Hungarian bread matricával ellátott kenyeret, aminek szerinte nem sok köze van a magyar kenyérhez, de finom. A magyar boltban lehet kapni a magyarhoz egészen hasonlító zsemlét is.

Black Friday 

Amerikában két héttel a nap előtt elkezdődik a Black Friday, persze az igazán nagy kedvezmények aznap vannak, de gyakorlatilag folyamatos az akció és ha az ember odafigyel, akkor kiderül, hogy nem nagyon éri meg. A Black Friday voltaképpen nem más, mint megszabadulás az elfekvő árukészlettől – vélte Tamás. 

Általában 20-50 százalék között mozognak a kedvezmények az Egyesült Államokban és Angliában is, de Bandosz például azt mondta, hogy őt már egyáltalán nem érdekli – és persze a szigetországban is vannak olyan trükkök, amikor azért emelik fel az eredeti árat, hogy utána engedhessenek belőle. 

Ha már árengedmény, Bandosz elmesélte, hogy ő Floridában érte el élete legnagyobb árengedményét. „A boltban fogtam egy farmert és elvittem a pénztárhoz, megkérdeztem, mennyibe kerül, mert nem volt rajta árcédula. Egy geek tinisrác volt az eladó, aki pókerarccal rám nézett és annyit mondott: akkor ez most 89 cent lesz. Azt hittem, szórakozik velem, de mert nem volt rajta a címke, tényleg annyi volt. Gyorsan elhúztam a farmerrel együtt – tíz éven át viseltem.” 

A Brexit és a Stone Roses 

Végül egy kicsit kitértünk a Brexitre is, hiszen ezekben a napokban igencsak felpörögtek az események. A kép Bandosz szerint még mindig vegyes, egy közelmúltban megjelent felmérés szerint már 8 százalékos többségben vannak a Brexit ellenzői. 

Még mindig van egy kilépés-párti tömeg, de ők is megosztottak, mert egy részük teljesen el akar szakadni, van, aki azért valamilyen rendezett kilépést szeretne és akkor még ott vannak azok, akik újabb népszavazást akarnak. 

„A szavazást megelőző hétvégén Manchesterben voltam, egy Stone Roses-koncertre mentünk kocsival, az út mentén egy csomó Brexit-párti plakát volt. Ekkor éreztem először, hogy hűha, ezt komolyan gondolják – és úgy is lett” – mesélte Bandosz. 

Ez volt tehát az első Los Angeles – London – Budapest tengely podcast rövid átirata.

Ha van olyan téma, akár komoly, akár kevéssé komoly, amiről szívesen hallanátok, vagy lenne kérdésetek hozzánk, akkor írjátok meg az admin@hataratkelo.com vagy a hataratkelo@hataratkelo.com címre.

(Fotó: pixabay.com/florantevaldez)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: podcast Magyarország Nagy-Britannia Egyesült Államok Los Angeles - London - Budapest tengely

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9714407198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2018.12.01. 08:57:56

"egy közelmúltban megjelent felmérés szerint már 8 százalékos többségben vannak a Brexit-pártiak.

Még mindig van egy kilépés-párti tömeg, de ők is megosztottak"

ezt nem ertem

Határátkelő 2018.12.01. 09:03:13

@kék madár: Bocsánat, elírtam, a Brexit ellenzői vannak többségben, javítom.

A Brexit-pártiak azért megosztottak, mert van, aki hard Brexitet akar (azaz megállapodás nélkül kilépni), míg mások kilépnének, de megállapodással.

Bredpitt Monika 2018.12.01. 10:52:34

Nekem a mai napon az amerikai oldalrol az lenne erdekes, hogyan emlekeznek az emberek az idosebb George Bush ra.
2004 ben dobbentem ra New Jersey ben, amikor Reagan temeteset kozvetitettek, hogy mekkora tisztelete van annak az embernek az amerikaiak koreben.

Bredpitt Monika 2018.12.01. 10:54:03

@Bredpitt Monika: marmint Reagannek volt tisztelete. .

Bredpitt Monika 2018.12.01. 10:58:24

A black Friday nelkul is baromi jol lehet America ban vasarolni es a minoseg sokkal, sokkal jobb, mint itthon.
En pl a Pato Pal mentalitasommal tobbszor vasaroltam ajandekot December 24 en, akkor is nagyon jo arak vannak.

Határátkelő 2018.12.01. 11:02:13

@Bredpitt Monika: OK, a következő podcastban majd kitérünk rá - ha el nem felejtem. :)

Hari Seldon 2 2018.12.01. 11:03:53

Töltött káposzta. Soha nem értettem, - akkor sem amikor Magyarországon életem akkor sem -, mit lehet annyira hypolni rajta? Semmi különleges nincs benne.
Persze, lehet, hogy most majd megrohantok páran, hogy nem tudom mi a jó! - Hát ha így nézzünk, lehet... Nekem soha nem volt valami nagy etvasz.

Hari Seldon 2 2018.12.01. 11:06:04

@Határátkelő:
Igen, a közvélemény kutatóknál egész a szavazásig a maradók álltak nyerésre. - Aztán a szavazáson mégse ők nyertek.

Din Serpahis 2018.12.01. 11:19:56

@Bredpitt Monika: Hát nem csoda, Reagan igazi államférfi volt, nem olyan pojáca mint az Obama meg a Trump.

Határátkelő 2018.12.01. 11:34:17

@Hari Seldon 2: Hát igen, a közvélemény-kutatások már csak ilyenek. :)

Határátkelő 2018.12.01. 11:38:11

@Hari Seldon 2: Én is imádok egy csomó magyar kaját, de olyan rengeteg fantasztikus étel van a világon, hogy nem tudom, miért pörög valaki mondjuk a töltött káposztán egy olyan helyen, ahol pl. friss tengeri cuccokat is lehet enni. Nyilván nosztalgia, stb., de azért a felmagasztalt magyar kaják egy része nehéz, egészségtelen. (És mielőtt bárki nekem jönne: éppenséggel mondjuk a burger is az.)

Arthamyr 2018.12.01. 11:59:39

@Határátkelő: @Hari Seldon 2: Nem kell hype-olni, de finom. Szerintem, de gondolom sok más ember szerint is. Az miért lenne szükséges, hogy valami különleges legyen, elég, ha jó. Nem tudom, mi hasonló, Írországban pl. nem szoktam töltött káposztára emlékeztető dolgokat enni. Nem nagyon ettem itt savanyú káposztát (csak a cseh étterembe szoktam kérni), főtten egyáltalán nem, a húsgombóc is más jellegű, mint amilyen hasonló dolgokat itt ettem, szóval még akár különlegesnek is vehető. Ráadásul sokféle módon lehet készíteni, én a töltött káposzták jelentős részét nem szeretem (ahogy pl. van jó és rossz steak is, és sajnos az utóbbiból van több). Ez nem jelenti azt, hogy nem eszem "friss tengeri cuccokat", nem zárja ki egyik a másikat, nem kell választani, ugyanúgy unalmas minden nap friss tengeri cuccokat enni, mint minden nap szalonnát kolbásszal a töltött káposzta után.

Az meg egy vitatható kijelentés, hogy "a felmagasztalt magyar kaják egy része nehéz, egészségtelen", főleg az egészségtelen vitatható. Nem tudom, melyik kajákra gondolsz, de ritkán fogyasztva egyik sem okozhat gondot, és nem vagyok benne biztos, hogy az összes egyéb ország kajájánál egészségesebb. Az, hogy melyik kaja egészséges, amúgy is egy vitatható dolog, a lényeg az egész étrend (amibe bármi beleférhet, még a cukros desszertek, alkoholt tartalmazó italok is is), és méginkább az életmód, amihez az étrendet igazítani célszerű.

Csodabogár 2018.12.01. 12:04:43

@Bredpitt Monika: Tényleg remek kínai cuccok vannak olcsón. Gondolom itt is.

Csodabogár 2018.12.01. 12:07:27

@Hari Seldon 2: Sokféle van. Nálam, mikor még csináltam, mindig volt benne egy jó adag füstölthús és diszno karaj lett sütve a tetejére. Magamnak soha nem csináálnék, ahhoz túl sok macera, de a vendégek, svájciak is, csámcsogtak a gyönyörtől.

Határátkelő 2018.12.01. 12:08:01

@Arthamyr: Eleve a rántott vagy zsíros ételek nehezen nevezhetők egészségesnek. Ilyesmiből azért bőven akad a magyar konyhában. Én speciel nem szeretem a pacalt sem. De azt egy percig sem állítottam, hogy máshol csak egészséges ételek vannak, azt sem, hogy a magyar étrendben nincsenek. Nekem mindenesetre a mediterrán konyha például jobban bejön, de ez ízlés kérdése.

Arthamyr 2018.12.01. 12:22:59

@Határátkelő: Az, hogy mi jön be, az egy szubjektív dolog, nem lehet vele vitatkozni. Egészségedre, én is szeretem a mediterrán konyhát (is). :)

Milyen gond lenne a rántott vagy zsíros étellel? Van pl. kollégám, aki arra esküszik, hogy folyamatosan ketózist tart fenn, és zsírral (pl. avokádó+tahini+olivaolaj reggelire - kipróbáltam én is, és finom), fehérjével fedezi az energiaszükségletét. Volt amerikaifocis egyetemista, aki éjjel felkelt, és megevett egy nagy adag fagyit, mert ez volt neki előírva, pár év alatt több tíz kiló izmot pakoltak rá.
A leglényegesebb az ételnél a bevitt makrotápanyagok mennyisége, az, hogy ez megfelelő legyen a célokhoz. Nyilván ha valaki 3000+ kalóriát bevisz naponta, és mellé ülő munkát végez, nem edz semmit, az véges időn belül dagadt lesz. Tök mindegy, miből jön a 3k+ kalória...
Továbbra is azt mondom, hogy ilyet nem lehet mondani, hogy adott étel egészséges vagy egészségtelen (ok, van pár, ami lehet, hogy enyhén mérgező, pl. az alkohol, az egészségtelen). Az étrend egészét kell nézni, és arról már talán el lehet dönteni. Viszont attól, hogy egy étrendnek részét képezi a rántott hús, a sült krumpli vagy a füstölt szalonna, még nem lesz automatikusan egészségtelen, ahogy attól sem lesz automatikusan egészséges, ha ezeket valaki teljesen elhagyja.

Bredpitt Monika 2018.12.01. 12:37:11

@Csodabogár: tok mindegy, hogy kinai vagy tajfoldi, kint klasszisokkal jobb a minoseg, mint nalunk, a Macy's ben nem tudom vasaroltal e valaha ( vagy csak csipobol losz ha Amerikarol van szo es nem is gondolkodsz)
nem mervado a kinai arura tett megjegyzesed, itthon nagyon sok rossz minosegu aru van lenyomva a vasarlok torkan...

Csodabogár 2018.12.01. 13:15:54

Mmajdnem csak a Macy'.ben vásároltam. Jóformán minden kínai volt. Ami nem , az Bangladesh vagy Taiwan. Az én nyugateuropai izlésemnek ez mind vacak volt. Sajnálom. Itthon azt hiszem az elmult 20 évben nem vettem semmit. Lassan már Bécsben sem. Utoljára Berlinben és Münchenben találtam holmit ami jó volt minőségileg is. Szerencsére egyre kevesebb ruha kell.

Golf2 2018.12.01. 13:51:38

@Bredpitt Monika: rossz minosegu aru van lenyomva a vasarlok torkan...Nem véletlen hogy itthon 3ik halál ok a bélrák.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.12.01. 15:05:20

@Határátkelő:
Latod, latod? :)
En hiaba elek olyan helyen, ahol a tengeri herkentyuk fogyasztasa mar-mar nemzeti sport, ra sem tudok nezni :)
Mar a szaguktol is elmegy az etvagyam, sajnos.

Maradok a diszno-marha-szarnyas tengelyen, ott viszont nemzetfuggetlenul szinte barmi johet (kiveve a veres steak). Ugyhogy igenis van letjogosultsaga a toltott kaposztanak, porkoltnek, rakott krumplinak, lasagnenak... ize, az egy masik lista :)

Viszont be kell vallanom, hogy a gulyas levestol is a falnak megyek. Itt csak azt ismerik, goulash neven, nem is ugyanolyan, de nyomaba sem erhet a toltott kaposztanak vagy egy "konnyu" kis szlovak sztrapacskanak. :)

gabors 2018.12.01. 15:18:32

@Bredpitt Monika: "Nekem a mai napon az amerikai oldalrol az lenne erdekes, hogyan emlekeznek az emberek az idosebb George Bush ra."

az osszes regelli politikai musor rola szol (persze mindenkinek megvolt elore a B-roll hiszen eleg regen beteg volt)

Nagy tiszteletnek orvendett, egy igazi kozszolga volt II vilaghaborus pilota akit 19-evesen lottek le es tulelte. a tobbit nem sorolom ...

RIP

O volt az elnok mikor ide erkeztem

Hari Seldon 2 2018.12.01. 15:26:19

@Arthamyr:
Én mondjuk mindig azt érzem, hogy amikor Magyrországra megyünk, pár napig a gyomromnak szokni kell a "többlet zsírt".
Minden nap az Espumisam megy ebéd után.

Amikor az ember abba nő bele, akkor persze észre sem veszi, hogy mennyire más a zsír (és cukor) szint Magyarországon.

Amikor kijöttünk, azonnal valamellyest csökkent a súlyom. (nem sokat, de ahhoz mindenképpen, hogy jobb legyen a közérzetem)

gabors 2018.12.01. 15:28:54

@Bredpitt Monika: " a Macy's ben nem tudom vasaroltal e valaha "

OK Macy's egy minimum szint de kozel sem a teteje a valaszteknak

avval egyetertek hogy a legolcsobb toysareus is klasszisokkal van felette az otthoni "kinai markt"nak ....

Csodabogár 2018.12.01. 17:45:22

@Hari Seldon 2: Nem tudom ki főz ma még zsírral. Én kizárólag olajjal főzők, mert a zsírt egyáltalán nem bírja a savhiányos gyomrom. Szerintem a vendéglőkben is csak azzal főznek, zsír nálam max. a libamájból sül ki, azt se igen szoktam felhasználni főzésre se másra. Elég sokat járunk vendéglőkbe, ott se szokott semmi baj lenni.
Nem lehet, hogy itthon megörülsz a régi ízeknek és többet eszel, ami aztán sok lesz a gyomrodnak?
Hazalátogatók iszonyat, hogy mit össze esznek, szalonna, kolbász töpörtyű stb. vonalon.

Csodabogár 2018.12.01. 17:49:15

@gabors: Az igazi a Nordstrom volt a környéken, de azok az árak azért eléggé elszálltak. Különben csak Macy's-től mélyen lefele ment a dolog. JC Penny.Kohls, Marsall stb. Azóta olvastam, hogy ezek haldokolnak.

Hari Seldon 2 2018.12.01. 18:00:24

@Csodabogár:
Minden zsíros. A boltban vásárolt hús is érezhetően zsírosabb. Meg az sem jó, hogy sütés után minden olajban "úszik". Legalábbis így érzékelem. Meg hát nem nagyon kell hogy örüljek az ottani ízeknek. -> Tudod, én nem az UK-ból megyek Magyarországra... ;-)
Ettől függetlenül nyilván van, amit ott is szívesen eszem, de ez nem feltétlenül a "hagyományos"-nak mondott magyaros ételek közül kerül ki.

zoldzeller 2018.12.01. 20:26:59

@Csodabogár: @Bredpitt Monika: alig ismerek valakit aki Macys-be/NOrdstrom-be vagy akarmilyen department store-ba jarna vasarolni. (Macys-t en se szerettem soha minden ruha olyan volt mintha 50 eves titkarnoknek gyartanak, a butorokrol nem is beszelve) a Nordstromot szerettem/szeretem, de evek ota nem tettem be a labam az uzletbe.
Es nem azert haldokolnak mert szar a minoseg, hanem mert megvaltoztak a vasarlasi szokasok.

Jaaj Csodabogar ---jaaaaj, ismered a mondast? "you get what you pay for". Macy-s sose volt szuper minoseg, nagyjabol mint otthon az atlag plaza.Ezeket a ruhakat nem arra tervezik, hogy evekig hord, jo ha egy evet kibirnak;(
Ha ennel jobb minoseget akarsz tessek mennek a Neiman Marcus-ba.

Arthamyr 2018.12.01. 20:30:35

@Hari Seldon 2: Ez egyszerűen nem igaz. A standard marhahús egyszerűen nem elég zsíros ahhoz, hogy jó steaket lehessen belőle csinálni. A csirkemell is tök "száraz" alapból. És mindenből lehet többfélét kapni. De ha esetleg gyakran zsíros is valami, nem kötelező azt választani, ha neked gondot okoz. Ha akarsz, ugyanúgy ehetsz salátát sovány hússal (vagy magában), az meg nem lesz zsíros. Ha az a vágyad, akár Franciaországból is lehet kaját rendelni, én pl. simán rendeltem Spanyolországból sonkát, Japánból sushi alapanyagokat (ez mondjuk trükkösebb volt, mert nem késztermék, így egy étterem ellátójától lehetett beszerezni).
Egyébként a zsír jó, pl. sok menő francia kajához is igen bőségesen adnak vajat, van (elég elismert) séf, aki arra esküszik, hogy kb. mindenhez vajat ad, abból baj nem lehet. És mennyire igaza van. :)

Életemben nem volt még szükségem ilyen emésztéssegítő/gyomornyugtató cuccra, de ha ilyen gondjaid vannak, akkor más ételeket kell választani, esetleg több intenzív testmozgást kell végezni, hogy felgyorsítsad az anyagcserédet/megnöveld a kalóriaégetést. Ha túleszed magad, az mindig gond lesz, ha ehhez ráadásul brutál kalóriafelesleg is járul, nyilván jelezni fog a szervezeted, hogy ezt talán mégsem kéne.

Shanarey 2018.12.01. 20:34:43

Zsír, olaj, egészséges, avagy nem. Ez, egy igen nagy átverés, A lényeg, ahogy Arthamyr is leírta, az az, hogy ki mennyi energiát eszik, s mennyire van ebből szüksége, avagy ülő munka fizikai meló. Nem kötelező a mekis kajától elhízni, ha az alany fizikai melót végez, akkor semmi baja nem lesz tőle.

Shaktee 2018.12.01. 20:57:18

Kik varrják azt a 10 évig kitartó farmert?? :)

Shaktee 2018.12.01. 20:58:55

@gabors: RIP innen is, pedig nem vagyok Bush család hívő.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.12.01. 22:08:53

@Bredpitt Monika: Igen, Reagant nagyon sokan szerettek/szeretik azok, akik a tradicionalis amerikai ertekerend hivei (hardworking, patriot). Annak ellenere, hogy termeszetesen minden elnok kormanyzasa alatt lehet talalni olyan intezkedeseket, amivel nem mindenki ert egyet, Reagan idoszakara mindenki mint a "good old times"ra emlekszik vissza (szvsz), kvazi kicsit az a 'regen-minden-jobb-volt erzessel.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.12.01. 23:27:22

@Hari Seldon 2: detto:) nem is emlekszem, mikor ettem utoljara toltott kaposztat...talan 1-2x eletemben. Mo-n sem volt a csaladunk konyhaja az a tipikus hurka-kolbasz-szalonna korben mozgo :)

kék madár 2018.12.02. 00:45:41

@Zsuzsi65: "Reagan idoszakara mindenki mint a "good old times"ra emlekszik vissza "
mert regen volt, de azert ha beleturunk, sok nepszerutlen es utolag is elitelheto intezkedese volt

"tradicionalis amerikai ertekerend hivei (hardworking, patriot)"
ennek mi az ellentete? Nem tradicionalis: lazy, traitor?

gabors 2018.12.02. 02:36:18

@Csodabogár: "Az igazi a Nordstrom "

.... boy that is just a half step from Macy's " ...

Saks Fifth avaenue minimum egy nagysagrend (10x) .. es vannak/ (akkor is voltak) ennel meg egy vagy ketto nagysagrenddel jobb (es joval drgagabb helyek) a Madison Ave-nun .... de persze USA szar

FutureFry 2018.12.02. 03:54:59

@gabors: @Bredpitt Monika: @Csodabogár: @zoldzeller:

REI és Eddie Bauer. Persze ezek főleg outsoors ruházatok de praktikusak a mindennapokra is. (Igaz Ázsiában készíttetik/szerzik be a termékeiket ők is (mint szinte mindenki))

blackhairlady 2018.12.03. 01:03:15

@Csodabogár: Kinai es kinai kozott is van kulonbseg. A nagy aruhazak, hires brandek, tervezok is varratnak ott vagy mas azsiai orszagokban, de sajat alapanyagbol, szigoru szabalyok szerint, kizarolag az olcso munkaero miatt.
Amit a kinai boltokban es egyeb olcsobb aruhazakban lehet venni azoknak az anyaga is ocskabb es persze az aruk is joval alacsonyabb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.12.03. 21:28:23

@blackhairlady: pontosan igy van, epp en is ezt akartam irni, megeloztel:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása