oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 15. 06:30,  Miért nincs nigériás póló? 88 komment

2018. november 15. 06:30 Határátkelő

Miért nincs nigériás póló?

Ha jól emlékszem (és utána jól ellenőriztem) soha nem volt még a Határátkelőn Nigériáról szóló poszt, de hát egyszer mindennek eljön ugye az ideje. Most például annak jött el, hogy Tucano megválaszolja a címben feltett kérdést, és persze az is kiderült majd, hogy Nigéria messze több, mint a lehúzós emailek és a fegyverkereskedők hazája.

no_fejen_kosarral.jpg

„Kifejezetten szeretek Fekete-Afrikában járni, mondjuk máshol is. Nem is utasítottam el egy háromhetes nigériai út ajánlatát, amelynek során Lagos szörnyű metropoliszában és onnan jóval délebbre, Asabában és Benin városában kellett sok emberrel beszélnem. 

Nem írtam még ide posztot aránylag rövid túráról, de Nigéria nagyon megfogott, így most kiköltözés helyett inkább pár érdekes dolgot írnék egy első látásra teljesen zűrzavaros országról. 

A nigériás trikó úgy kerül a képbe, hogy egy korábban ott lakó barátom megkért, hogy hozzak neki egy olyan pólót, amire fel van írva, hogy „Nigeria”. De nincs ilyen, legalábbis elérhetetlen. 

Sose láttam még ilyet, hogy még egy válogatottas póló sincs. Brazil, portugál és spanyol igen. Barcelonás ágytakaró természetesen. De egy darab nemzeti jellegű trikót sem találtam, pedig legalább 50 helyre bementem a súlyos piactól a legdrágább bevásárlóközponton át a reptéri boltokig. És ez mint kiderült, nem véletlen. (Közben jelezték, hogy Instáról megrendelve pár óra alatt kihozzák). 

Mielőtt kicsit írnék a háttérről, jó tudni, hogy a nigériaiak nem nigériainak hívják magukat, hanem naija-nak (naidzsa). Ahogy a Niger-folyó is Naija-folyó. Amúgy az ott valami káprázat horgászvíz, olyan folyóik vannak, hogy csoda az óceán mellett. 

termeszet_1.jpg

Nigéria persze csodálatos és érdekes ország. Hatalmas, most 197 millióan lakják, de 2050-re meglesz a 390 milliomodik nigériai is. Az országot háromszáznál is több törzs lakja, például a következő nagyobbak: Hausza-Fulani, Igbo, Yoruba, Ijaw, Kanuri, Annang, Tiv, Ibibio, Etsako és Efik. 

Az ország lakosságának hetven százaléka három törzshöz vagy inkább néphez tartozik: hauszák, akik főleg északon laknak, yorubák (jorubák), akik délnyugaton és az igbok délkeleten. 

Ezek aztán mindenben eltérnek egymástól. Nemcsak a kultúrájuk és a vallásuk tér el, de picit máshogy is néznek ki. A hauszák amúgy muszlimok, a yorubák vagy jorubák keresztények és „erősen” kultisták, az igbók meg mind keresztények és jóval kevésbé kultisták. Az igbók a leggazdagabbak és főleg a legműveltebbek (legalábbis szubjektív tapasztalataim szerint), és az olaj is náluk van. 

Varrás mentén reped 

Viszont Nigériát az angolok úgy rakták össze, hogy lehetőleg akkor is működjön az oszd meg és uralkodj, amikor ők már régen nincsenek ott. Illetve persze ott vannak, csak már nem kormányoznak, szerényen megelégednek az olajbevételek legnagyobb részével, mindenféle céges formában, ahogy az amerikaiak, meg az oroszok, meg a többiek is. 

És ez a vonalzóval összerakott ország mintha varrás mellett kezdene repedni. Az olajpénzek lehúzásán kívül az északiaknak nincs mit kezdeni a déliekkel. A déliek meg inkább maguknak tartanák meg az olajat. 

Amikor szóba kerül, hogy Boko Haram meg társai, akkor még a muszlimok is azt mondták, hogy az csak pár törpe járást érint és többezer kilométerre, pont nem foglalkoznak vele. 

A déliek ráadásul jól emlékeznek az északi szabadcsapatokra, hiszen amikor függetlenedni akartak a nigériai polgárháborúban (biafrai háború, ez egy igen érdekes leírás), akkor az angolok egyszerűen rájuk engedték az északi polgártársakat botokkal. És igen csúnya dolgok történtek, amíg végre ismét a megfelelően baráti kézbe nem került az olaj feletti uralom. 

Az igbók közül ezért sokan, sőt szinte mindenki, akivel beszéltem, szóval nem tartja magát nigériainak. Arról panaszkodtak, hogy nincs országuk. Nagyon érdekes, hogy ennek ellenére már ugye 1960 óta együtt vannak. 

Nemcsak az igbók, hanem a többiek se az a kifejezetten nemzetalkotó típus. A yorubák, nos ők eleve rengetegen vannak, más országokban, de csak Brazíliában legalább négyszer annyi yoruba leszármazott él, mint Magyarország lakossága. De jutott belőlük Kubába, Haitire, de még az Egyesült Államokba is. 

Igen, nekik köszönhető a candomble, a santéria és a vudu is (bár ez utóbbit inkább a benini és togói fon és mina, meg kabye törzseknek tulajdonítják). Szóval a yorubák igen erős törzs, ők is szeretik az olajat, de az önállóságot is. 

A hauszák meg amúgy nem az az erőszakos térítő nép, inkább jó fejek, legalábbis az ország délebbi/keresztény részein élők, de gondolom túl sok választásuk nincs. Mert amúgy Nigéria döbbenetesen vallásos ország, vasárnap mindenki a legszebb és legszínesebb ruhában megy a templomba. 

Márpedig templomból többet látni, mint lakóházat. Voltam kétszer is, sőt fotós bizonyítékom is van. Az egyik az egy kisebb volt, a másik meg egy óriási és elképesztően luxus templom, több tucat hatalmas virágcsokorral, látványosan válogatott énekkarral, meg úgy egyáltalán. A kép az udvaron készült, mert akik nem férnek be, azok kint foglalnak helyet. 

fogadas_1.jpg

Rettegnek a katonáktól 

Ami fontos, hogy természetesen a nigériai emberek roppant kedves és jófej népek, kivéve a bűnözők, márpedig abból igen sok van. Az országban csak a katonákat tisztelik, a rendőröket kinevetik. De a katonáktól nagyon fél mindenki. 

Tulajdonképpen senki sem tart be semmilyen szabályt, ami mozgásban tartja a dolgokat, de persze be is határol mindent. A korrupció egészen döbbenetes, bárki jár Afrikában, tud jó sztorikat mesélni, hogy kit és mennyivel kell megkenni, de Nigéria tényleg csúcskategóriás. 

Egy reptéri ellenőrzésen pont annyian vesznek le, ahány poszton át kell menned BEFELÉ. Kifelé már ismered a csíziót és már roppant hatékonyan tartod mozgásban a helyi mikrogazdaságot. 

Javallott beváltani egy kisebb összeget ötvenesekre és százasokra, majd ezeket osztogatni. Egy forint 1,28 naira most, amikor írom a cikket. Kifelé különösen nagy értékű műkincs-csempészként kezdtem, rögtön a reptéri bejáratnál egy 3000 forintos bronzdísz miatt. 

Amihez kellett volna a Nemzeti Múzeum kiviteli engedélye. Szerintük. De ez volt az egyetlen akadály, amit sikerrel vettem és tulajdonképpen mindenki boldog volt. 

Fizetések Nigériában 

A népesség nagy része a 300 dollárnak megfelelő minimálkeresetet kapja, ezt simán meg lehet keresni, persze semmire sem elég, pláne Lagosban. Egy tanár, akivel beszéltem 500 dollárt keresett, de 700 dollár lesz a pénze, amint véget ér a próbaidőszak. 

Államnak dolgozva már aránylag jól lehet keresni, csak néha hónapokat késik a fizetés. És most jön a java, kapaszkodj: bármilyen jól képzett embert kérdeztem meg, mindannyian nagyon, de nagyon jól kerestek. 

A havi tízezer dolláros bér egyáltalán nem ritka, mondjuk egy mérnök vagy újságszerkesztő már ennyit visz haza, diplomásokat nagyon megfizetik. Még a nagyon vidéki Asabában is, ami azért nem Lagos, még ott is NAPI 100,000 nairát említettek az emberek, mint jó fizetést, az pedig akárhogy is nézzük majd 80 ezer forint. 

Lagosban amúgy látszik is a pénz, az egy főre eső luxusautók száma óriási. Nincs is szebb, mint együtt állni 4 órát a dugóban 50 vadonatúj fekete Mercedes vagy Volvo dzsippel, Toyota a proliké, Lexus azért van. 

Meg Porschék, Lambok, stb, bár szerintem naponta összetörnek az „utakon”, mert mondjuk úgy, hogy az időjárás sem barátja az aszfaltnak, de amúgy is vannak komoly hibák az úthálózattal, használhatatlan és veszélyes minden méter. 

Dollárt alapul véve, Lagosban lakik 4 billiárdos, 360 multimilliomos (milliárdos) és 6800 milliomos. Csak hogy el tudjátok helyezni, mennyi pénz is van ott. 

Tehát a szegények roppant szegények, viszont rengeteg a nagyon gazdag abban a városban. Amúgy mindenkinek van második melója, meg egyáltalán: ha nem vagy milliomos, annyira azért nem egyszerű az élet.

gyerekek_allo.jpg

Sok minden nem működik Nigériában, de a netre nem lehet panasz. Persze, elmegy néha, de valójában mindenhol működik, még igen súlyos vidékeken is mindig volt térerő. 

A folyamatos mobilnetezgetés helyi szemmel nem olcsó, de folyamatos használattal is sikerült körülbelül 15 ezer forintnyi összegért cserébe folyamatosan online maradnom. 

Eleve minden nettel működik, még a kisebb kifizetéseket is egymás között tolják át mobilról mobilra. A tévében 80%-ban valamelyik indiai kalandfilm csatorna megy, a maradékban hazai gyártású iszonyú sorozatok. Mindegyikben üvöltöznek, van sátán-sámán, machetével kinyírnak gyerekeket, aztán jön a jóságos csodatévő pap és visszaáll a kis falu rendje. 

A három hétből Lagosban voltam két hetet, egyet pedig utazással lent Asabában, illetve hát főleg Delta államban. 

Lagos 

Egy szörnyű metropolisz, Afrika gazdasági és pénzügyi központja. Sőt, a legnépesebb város Afrikában és ott működik a legnagyobb kikötő is. A kontinensen ott a legmagasabb a GDP. 

Lakosainak száma egy hivatal szerint nyolcmillió, amit egy másik hivatal 16 millióra módosított, de a külvárosokkal együtt bizony 21 millióan laknak a kis ékszerdobozban. Ahol amúgy Afrika leghosszabb hídja is van. 

Lagos legfontosabb látnivalója - nos ilyet nem találtam. Már nem főváros, 1991 óta Abuja az új kormányzati központ, így elhúztak oda a követségek is. Ez sem tett jót Lagosnak. 

Szerencsére a Virginia-szigeten laktam, ami tényleg egészen döbbenetesen gazdag emberekkel van tele. Az utca, ahol az egyébként kifogástalan kis és családias hotel van, nos az utcában a legolcsóbb ház hárommillió dollár volt. 

Ha egy lezárt, viszont nagyon nagy, drága és unalmas helyen szeretnétek lenni Nigériában, akkor Virginia-szigetén belül is Lekki Egyes Fázis lesz a ti helyetek. 

Megszoktam már, hogy utcai csatornákban hömpölyög a szennyvíz egész Afrikában, amelyek persze gyakran eltömődnek és olyankor szarkupacok között kell ugrálni, miközben az ezerrel elhúzó dzsipek felverik rád a cuccost. 

De Lekki Egyes Fázisban ugyanez hárommillió dolláros házak előtt történik, szerintem cseppet zsenáns, de hát ki vagyok én ahhoz, hogy elégedetlenkedjek. 

szobor_allo.jpg

Lagosban, ha kilencre be akarsz érni a melóhelyedre, akkor el kell indulnod reggel ötkor. És ugyanez vissza. Tehát egy lagosi polgár a nyolc óra munka, nyolc óra, pihenés, nyolc óra szórakozásba, (a többi kárára) beilleszt még nyolc óra közlekedést. 

Az óriási városban van nyomornegyed bőven, de középosztály és persze a bődületesen sok gazdag is alakítgatja. A nyomornegyedek borzasztó bádogvárosok, roppant romantikusan néznek ki, illetve persze hogy nem, szörnyűek és ránézésre alkalmatlanok emberi létezésre. 

Árak, evés-ivás és szórakozás Lagosban 

Lagos igen drága hely, egy üveg 7,5 decis Heineken, amit alapból hoznak minőségibb helyeken az oyebóknak (fehéreknek) 900-2200 naira között van, amivel összehasonlítva Asabában viszont 350 naira ugyanaz a jobb esetben hideg sör. 

Az étel egész Nigériában ehetetlenül csípős. Bal kezünkön az ujjakat megmossuk, azzal fogjuk a húst. Közben a jobbkézben tartott kanállal keverjük a rizst a szósszal, mindkettő külön-külön is borzasztóan meg van csilizve, meg miegymás, csak égessen. Kenyér nincsen, tehát közben vedelés. 

Nemzetközi helyek vannak, a KFC például szerepel a „15 legromantikusabb hely lagosi randira” felsorolásban is, amiből lehet következtetni a többire. 

maszk_allo.jpg

A városban amúgy remek klubok vannak, vendéglátóim elvittek például az igencsak hírhedt Bay Rock nevű helyre, ahol 200 dollár egy sör és 800 egy öltánc és mindig tele van. Sajnos az ajtóból visszafordultak az árlap megtekintése után, pedig jól indult, pláne hogy meghívtak, de ennyire azért nem. 

Virginia-szigeten nagyon sok kitűnő mulatóhely van, főleg a vízparton. Mindegyik biztonságos, remek hangulat, sok ötvenes európai/amerikai lötyögő bombázó és roppant fiatal csajokkal, ezeket a helyeket inkább elkerülném, de hát ízlés kérdése. 

Vagy helyi, nagyon gazdag aranyifjúság csörög a parketten vagy fogyaszt sört, koktélokat és igen sok füvet és jó zene mindig, mindenhol. Aztán vannak az igazán jó helyek, ezek megtalálhatatlanok amúgy, hat hátsó lépcsőn kell felmenni a fodrász felett, majd jobbra és a második nagy ajtó mögött. 

Két ilyen létesítményben voltam, hibátlanok minden szempontból. Mindig jó zenék, kedves emberek, teljesen biztonságos és igen komoly kihívások a parketten, táncolni azt lehet, de nagyon. És nem bordélyok, hanem klubok, leginkább karaoke. 

Egy apróságra viszont felhívnám a figyelmet, mielőtt elborult aggyal rohannál bele a lagosi éjszakába álomszép naidzsa lányokat/fiúkat hajkurászva. A tripper előfordulási aránya Lagosban 28,1%, a WHO adatai szerint. 

A HIV fertőzöttek száma 3,17 százalék és Nigéria a második helyet birtokolja a fertőzöttek számában a globális mércén. Pedig eszméletlen szépek a lányok Lagosban (és biztos a fiúk is) meg egész Nigériában, tényleg le a kalappal. 

Asaba 

Delta-állam, nagy kedvencem, már az odaút is csodás 9 óra volt egy kisbuszban, viharban, esőben, napsütésben. 

A kedvenc technikai újításom a katonai ellenőrzőpontoknál, hogy ahol a gonosz delikvens felgyorsítana menekülésképpen, a keresztbe fektetett ágakon, na oda beültetnek egy kölköt egy husánggal. És amikor megpattanna az autó, a hosszú bottal pont betörik a szélvédőjét. Ettől megállni nem fog, de jó sem lesz neki. 

Iszonyú hosszú az út Lagosból Asabába és kihívásokkal teli, néha van út, néha nincs. Párszor árvíz, vagy óriási baleset. Az út átvisz dzsungelen, falvakon, soksávos autópályákon, elővárosokon és ki tudja még min. Ezt a videót az útról készítettem gyorsan nektek, csak összedobálva a képek. 

Delta-államba eredendően a helyi Turizmus Hivatal meghívására érkeztem. Mivel itt már dübörög az olajpénz és emellett itt szálltak először partra az angolok, ezért Asaba városának van valami európaias bája, tele van sugárutakkal (nincs dugó), meg álomszép fasorokkal. 

Egészen döbbenetesen olcsó hely. És az, hogy a Niger folyó partján, valami úszó bárból figyeld a tájat, ennek nincs párja a környéken. Sokkal élhetőbb város, mint Lagos, ami persze nem nagy kunszt, de Asaba tényleg rendben van. Bárhová mehettem, sétáltam nappal, meg éjszaka, minden gond nélkül. 

Benin City 

Hát, sok őrült várost láttam már, de ez dobogós helyen van. Eleve iszonyatos a szmog, tényleg nincs kedve az embernek levegőt venni. Aztán ez a város pár ezer éve birodalmi központ, amúgy Edo-állam fővárosa és harcos lakói elfoglalták Asabát is, többek között. 

Benin híres a bronzművességéről, a kereskedelméről és arról, hogy talán a legszínesebb város. Mindenhol emberek vannak, akik kereskednek és színes ruhában vannak. Mindenki mindent éppen elad vagy vesz, de lehet hogy egyszerre. 

És a város tele van gyönyörű szobrokkal, olyan kultúrákból, amelyek valami teljesen mást képviseltek, mint amit én ismerek. 

szobor_fej.jpg

Benin city a régi szép időkben, amíg az angolok el nem foglalták a portugáloktól, szóval valami furcsa emberáldozós vallásnak hódolt. És ez a vallás amúgy nem halt ki. 

Illetve sok más hasonló vallás sem halt ki, amelyekben igen előkelő helyeken szerepel az az elv, hogy szörnyű dolgok megtevésével gyakorlati előnyöket lehet szerezni. 

Elég jól ismerem azokat a vallásokat, amelyek ezekből az Afrikából átrabolt vallásokból lettek Brazíliában. Most, hogy egy kicsit ránéztem az eredetire, mit ne mondjak, átrendeződtek bizonyos dolgok vallási toleranciám tekintetében. Kevésbé romantikus a kép, inkább rémisztő. Na mindegy, Benin city nagyon érdekes hely, egy mobil oxigénsátorral mindenképpen javaslom megtekintésre. 

Ha össze akarom foglalni, akkor Nigéria igen intenzív hely, amit csak gyakorlott és kultúrsokk ellen beletörődéssel felvértezett turistáknak ajánlanék, illetve olyan üzletembereknek, akik igen sok pénzt akarnak és fognak keresni. 

Mert döbbenetesen gazdag ország Nigéria és a lakói is teljesen rendben vannak. És mivel sok a gyerek és a fiatal, ezért mozgásban van, a megszokott lassú haldoklás helyett. 

Ha ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy bevándorolj Nigériába vagy oda látogass, amit amúgy megértek, akkor itt van a gyakorlati útmutató a belépési vízumhoz, meg a tartózkodási engedélyekhez.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nigéria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6214371881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sörm 2018.11.15. 07:04:07

Juj de jó volt, köszi! Írnál még a vallásokról?

Dikusz 2018.11.15. 08:29:03

Az igazság az, hogy @sörm: megelőzött.
Pont ezt akartam én is írni.

Nagyon jól írsz/fogalmazol. Valamikor én is igen jól tudtam, de már elmúlt...

Dammiel 2018.11.15. 08:52:55

Na,az ilyen posztokért szeretem NAGYON ezt a blogot. A rêmisztő vallásokról én is olvasnék még.

Arthamyr 2018.11.15. 09:14:49

"Nigéria persze csodálatos és érdekes ország. Hatalmas, most 197 millióan lakják, de 2050-re meglesz a 390 milliomodik nigériai is."

"Mert amúgy Nigéria döbbenetesen vallásos ország, vasárnap mindenki a legszebb és legszínesebb ruhában megy a templomba."

Ez a két dolog már simán elég ahhoz, hogy a közelükbe se menjek, de biztos van még.

adg 2018.11.15. 09:22:15

Nagyon elvezetes iras, erdekes.

Par dologba azert gyorsan belekotnek. :)
"hogy az csak pár törpe járást érint és többezer kilométerre"
Kicsit tulzasnak hangzik, az orszag 1400 km hosszu.

"Dollárt alapul véve, Lagosban lakik 4 billiárdos, 360 multimilliomos (milliárdos) és 6800 milliomos"
Itt ossze lett keverve valami, a billion angolul az ugy millard magyarul, vagyis gondolom 4 milliardos lakik ott, de akkor mi a tobbi?

Mindegy, ettol fuggetlenul tok jo iras. Majd az orosz szigetek utan ide is elnezek, ha mar elfogyott minden megneznivalo. :D

takarék-láng 2018.11.15. 09:23:04

Ha jartal egyes nyugat-eu varosok egyes keruleteiben, akkor mar jartal Lagosban, iszlamabadban, bejingben is.
En csak biciklizek fel-1 orat, maris lagosban vagyok. Onnan masik fel ora aztan iszlamabadban. Nekem jo milyen olcson meguszom.

Koszi eu-s burokratak

Arthamyr 2018.11.15. 09:42:40

@adg: Ezt én sem tudtam értelmezni, max. úgy, hogy a dollár árfolyamát alapul véve forintban van 4 billiomos (bár ez se jön ki, mert a google szerint csak 2 van, illetve 5 dollármilliárdos), milliárdos és milliomos, de nagy jelentősége nincs, a lényeg, hogy ezen a szarkupacon is jó sok, istentelenül gazdag ember él. Az országnyi csóró mellett. Billiárdos forintban sincs (vagy legalábbis nem publikus), hacsak nem az, aki sokat lök az asztanál.

Dikusz 2018.11.15. 09:48:40

@dddddddddddddd: akkor írjál te is ilyet! :)))

Mrs. Clayton 2018.11.15. 10:01:21

egyebkent egesz afrikaban csak 2500 milliardos van, osszevetve mondjuk eszak amerikaval ahol 90000. Persze a vagyon is tok nevetseges arra fele, ugyanis az afrikai milliardosok vacak 300 milliardot tudnak felmutatni, ezzel szemben az amerikaiaknak 11000 milliardja van.
Szoval meg mindig nem afrikaba kell jarni ha valaki gazdagokat akar nezegetni.

Mrs. Clayton 2018.11.15. 10:07:21

@Arthamyr: eleg csak lemenni a Cote d‘Azurra vagy barmelyik adriai kikotobe, jo azert nem barmelyikbe, es rajossz, h meg az alomfizeteskent emlegetett 100-200k evente kb a porbafingo kategoria eleresehez sem eleg, max eredeti LV borondot lehet belole venni es azzal vegimenni a kikotoben

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.15. 10:10:34

Amikor a Kólánál dolgoztam, toboroztak embereket nigériai munkára. Ugyanis Nigéria is a szófiai kólcenterhez tartozott. Jó feltételekkel: szállást, ellátást a cég fizeti, napidíj, plusz a teljes szófiai bér.

Volt aki ment, s elég furcsékat mondtak. Pl. a dolgozók fegyveresen őrzött szállodában laknak, s minden nap a munkába ls vissza olyan céges busz viszi őket, ahol a sofőr mellett gépfegyveres őr is ül. Egy alkalommal lőtt is a testőr.

Szóval nem sokan mentek aztán. A vezetés úgy döntött, inkább Szófiába hoz át 50 darab nigériait.

Arthamyr 2018.11.15. 10:11:45

@Mrs. Clayton: Az a magyar átlagfizuból is megy kis spórolással, de minek...

Din Serpahis 2018.11.15. 10:13:38

Az mekkora szanalom mar, hogy ertelmisegi meloval meg afrikaban is jobban lehet keresni mint Magyarorszagon. (Bar nemcsak ott, kb mindenhol eszak koreat leszamitva)

Mrs. Clayton 2018.11.15. 10:25:08

@Arthamyr: persze, ha valaki hajlando egy eleten at sporolni egy borondre. Ertem ezt ugy h kozben sporol a lakasra, kocsira, telefonra is. Nem jellemzo, h atlagfizetesbol barki tobb ezer fontos boronddel jarna. Ezert viragzik a hamisitott taska piac.

Mrs. Clayton 2018.11.15. 10:34:16

@Din Serpahis: abbol egyebkent meg nem kovetkezik, h az eleszinvonal is jobb lenne. Mondjuk az afrikai milliomosok is epp emiatt jonnek europaba es nem forditva.

sörm 2018.11.15. 10:36:06

@Din Serpahis: Igen, ez sajnos igy van. A szomaliai kollegam nem hitte el hogy mennyi volt a fizetesem tanarkent, meg volt gyozodve arrol hogy hazudok. Az anyukaja altalanos iskolas tanarkent 3,5x annyit keresett mint en gimnaziumi tanarkent Magyarorszagon. Igaz 6 ev tapasztalattal, en meg palyakezdokent, csak hogy fair legyen az összehasonlitas. :) 2013-ban vagyunk, azota kicsit javulhatott az arany.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.11.15. 10:39:22

@sörm:

Igen, Szomáliában is jobb élni mint Magyarországon. Magyarország a világ legrosszabb helye. Újra megvilágodtunk. Nincs más hátra mint előre, irány Németországba mosogatni.

Arthamyr 2018.11.15. 10:50:44

@Din Serpahis: A havi 10k USD a legtöbb EU-s országban messze átlag feletti, szóval akár azt is írhattad volna, hogy "Az mekkora szanalom mar, hogy ertelmisegi meloval meg afrikaban is jobban lehet keresni mint ... (ide be lehet helyettesíteni tetszőleges országot EU-s országot, kivéve talán Luxemburgot)".

Tucanus 2018.11.15. 11:24:49

@sörm: @Dikusz: @dddddddddddddd: köszönöm szépen. Sokat írtam régen candombléről, tehát a brazillá vált kultuszokról. Ezt a nigériai dolgot még el kell rendeznem, túl sok fejlevágós videót mutattak. És közben találtam összefüggéseket, amiket tényleg nem tudok hova tenni. De tuti megírom.

sörm 2018.11.15. 11:27:26

Kedves Hataratkelo, igen, ilyen posztokat szeretnenk meg. En egy heten 2-4x rakattintok az oldalra, ennek vagy a tegnapi francia utleirasnak nagyon orulok. A többi felett atugrom.

Tucanus 2018.11.15. 11:27:27

@adg: @Arthamyr: ebben igazatok van, sok a gazdag az a lényeg :D

London2009 2018.11.15. 11:30:36

Anno en elgondolkoztam egy nigeriai kikuldetesen. Osztottam, szoroztam, gondoltam, hogy egy, max. ket evig kibirom, osszegyujtok egy csomo penzt, miert is ne. Aztan elmentem egy uzleti utra… Igazabol az egesz utat elegge homaly fedi, teljesen kotyagos volt a fejem a malaria gyogyszertol. Ki sem lehetett mozdulni a fegyverrel orzott hotelbol, barhova mentunk golyoallo autoval meg testorokkel tettuk. Alig vartam, hogy vege legyen. Expatkent ott elni annyit jelent, hogy a kofallal, szogesdrottal vedett lakoteleprol ki-be, a szorakozast leginkabb a munka meg a tobbi expattal valo ivaszat jelenti egy szallodaban. Ugy dontottem, hogy meg a dupla osszegert sem mennek egy honapra sem, nem, hogy evekre. De amugy voltak akik bevallaltak, leginkabb egyedulallo ferfiak es nem bantak meg, leginkabb az anyagiak es a cegen beluli elorelepes miatt.

Csodabogár 2018.11.15. 11:32:17

Tukano mindig jó! A vallásokról én is szívesen olvasnék még. Az, hogy mennyi a gazdag ember, nekem totál indiferens. Inkább az lenne a jó ha nem lenne túl sok feltünően szegény.

arncht 2018.11.15. 11:50:10

nagyon elvezetes iras... jo lesz europanak, ha az itt szocializalt emberek emelik az europai munkavegzes szintjet :D

Tucanus 2018.11.15. 12:11:59

@London2009: ez nagyon érdekes, persze engem is mindenhová testőrökkel engedtek el, de korábban keletem mint ők :D :D és amúgy se érdekel semmi, viszont borzasztó kíváncsi vagyok. Mindenhol túlbecsülik a vendéglátók a vendég biztonságát. De persze néhányszor én is igen kényelmetlenül éreztem magam. De szerintem ott mindenki.

Tucanus 2018.11.15. 12:12:44

@Csodabogár: köszönöm szépen! és persze igazad is van.

Tucanus 2018.11.15. 12:15:03

@Din Serpahis: a világ globalizálódott. Szinte mindenhol ugyanaz van, ugyanannyiért vagy legalábbis értelmezhető különbségekkel. Fejlődő országoknál picit jobb anyagilag Magyarország, ugye második világ. A first worldnél meg picit rosszabb. De olyan gyorsan egyenlítődik ki a világ LEFELÉ, hogy pár éve múlva tényleg simán össze lehet hasonlítani a kereseteket és vásárlóerőket.

London2009 2018.11.15. 12:26:06

@Tucanus: Nem mertem egyedul nokent elkoszalni. De igazabol nem is volt ra alkalom, ki sem engedtek volna. Napkozben munka volt, utana meg szervezett vacsorak, programok, ez az. De azert igy is lattam eleget az autobol, sot, tul sokat is. :D Valamint engem annyira kiutott ez a malaria gyogyszer, hogy szinte vegig azt ereztem, hogy be vagyok rugva es mindjart leheveredek itt valahol az ut szelen. Allandoan elbobiskoltam, eleg kellemetlen, de allitolag ez gyakori reakcio.

London2009 2018.11.15. 12:30:09

@Arthamyr: meg kellene tudni, hogy mi a csaladtamogatasi rendszer ami ilyen remekul mukodik? Hatha sikerulne Mo-on meg a haldoklo Nyugaton is beiinditani ezt a folyamatot. : )

Arthamyr 2018.11.15. 12:30:38

@Tucanus: Vagy csak látványosabb kontrasztba állítva a lepukkantsággal. A bádogviskó előtt feltűnőbb a Ferrari, mint Monaco utcáin.

Tucanus 2018.11.15. 12:34:47

@London2009: ja nőként? Á, az sajnos tényleg hanyagolós. Meg egyáltalán, Lagos iszonyú basszus, mondjuk nekem picit hiányzik, de hát sosem volt célom a normalitás :D

@Arthamyr: az tuti.

Arthamyr 2018.11.15. 12:34:53

@London2009: Én azt mondom, inkább haldokoljunk tovább. :)

Magyarország meg már részsikereket elért, a lakosság bizonyos része elég szapora.

Tucanus 2018.11.15. 12:41:58

@London2009: sztem a valódi indok a vallás. Minden olyan országban, ahol éppen elszáll a népszaporulat, ott a vallásosság igen erős és mindenhol tiltja a családtervezést. Viszont az internet amúgy oldja ezt a kérdést, mindenki netezik, nem lesz ott már 8 gyereke senkinek.

Golf2 2018.11.15. 12:46:58

@London2009: azt ereztem, hogy be vagyok rugva..a kis buták meg 200 dollárért isszák a sört maláriásan,ahelyett hogy kértek volna 1 tablettát.

London2009 2018.11.15. 12:49:29

@Tucanus: Igen, nokent. Ugy neztek ram az emberek, mint a pek kutyaja a kisult kiflire. De meg a kollegak, beleertve a noket is. Meg az a szerencse, hogy tudok nagyon csunyan nezni, meg nem vagyok kifejezetten szegyenlos tipus. :D Ami meg irto vicces volt, hogy az esetek tobbsegeben egy kxrva szot nem ertettem abbol amit mondtak. Figyeltem a munkafolyamatokat es ott alltam, ugye berugva erezve magam es nehany angolnak tuno szofoszlanybol probaltam kihamozni a lenyeget. Meses volt! Ennek mar lassan tiz eve, de latod, ilyen maradando elmenyeim maradtak. :D
Bizzunk benne, hogy akkor rajonnek mikent lehet elkerulni a 8 gyereket…

London2009 2018.11.15. 12:56:04

@Arthamyr: sok gyerek, keresztenyseg. Mo. sokat tanulhatna Nigeriatol. A reszsikerek viszont valoban onmagukert beszelnek!

adg 2018.11.15. 13:39:56

@Mrs. Clayton: ezeket honnan szedted? Mert gyanus volt, es a baratom nagysagrendekkel kevesebbet mond.

Mrs. Clayton 2018.11.15. 14:28:05

@adg: A szamokat kerdezed? Passz. Csak multkor Cannesban setalva jutott eszembe h valamit kurva rosszul csinalok, mert ha az en fogalmaim szerinti gazdag leszek, akkor se lesz az elkovetkezo 10 evben sem annyi penzem mint az arrafele horgonyzo nepeknek. Viszont ha jol emlekszem delete is nagyitoval kell keresni a milliardosokat, valoszinu ezert rosszul informalt a baratod

Arthamyr 2018.11.15. 14:34:22

@London2009: A szegénység és a szar oktatás is segít.

Ezért is vannak a magyar részsikerek, és egyre jobb lesz: szar az oktatás (jó az a szakgimi, úgysem kell több a szalag mellé), növekszik a tudatlanság, a szalag mellett nincs (sincs, mert van akinek annyi sem jut) pénz, terjed a szegénység, a vallást meg tolják, ami ellen a tudatlanság tudatlanság miatt fogékonyabbak is, előbb-utóbb meglesz a vallás, szegénység, tudatlanság kombó, csak széles körben el kell terjeszteni, és akkor meglesz a jó sok magyar gyerek.

Arthamyr 2018.11.15. 15:25:56

@Mrs. Clayton: Szerintem a Google (vagy valami egyéb kereső) volt a barátja, ő meg annyira nem szokott rosszul informált lenni. :)

Arthamyr 2018.11.15. 15:26:28

@London2009: Nem véletlen megyünk haza. :D

Mrs. Clayton 2018.11.15. 15:36:24

@Arthamyr: Hat en sem a barati koromben kerdeztem korbe...

London2009 2018.11.15. 15:37:53

@Arthamyr: ti meg tehettek ez ellen! Igazabol mondhatjuk azt, hogy a ti kezetekben (is) van a haza sorsa! Hajra! : )

Arthamyr 2018.11.15. 15:49:53

@London2009: Akkor nagy a baj. Mi nem vagyunk se szegények, se vallásosak, max. tudatlanok, de az nem biztos, hogy elég lesz.
Jobb, ha hagyjuk biztos kezekben az ország sorsát, amik megvédik Sorostól, Brüsszeltől és szorgos munkájukkal növelik az új rend hűbérurainak milliárdjait. :)

geeeteee 2018.11.15. 16:36:03

Köszi a sztorit, nélküled nem lett volna meg. A hozzászólások után pedig a Bödőcs Frei karikatúrája ugrott be a Hrabal parádés elélvezéses idézetével.

geeeteee 2018.11.15. 16:36:09

@Mrs. Clayton: Súgok valamit, már onnantól gazdag lehetsz, hogy kevesebbet költesz, mint amennyit keresel. Csak ennyi a titok, ezt kell karbantartani. ω+1:)

blackhairlady 2018.11.15. 17:38:30

@sörm: szerintem nem Hataratkelon mulik hanem az olvasokon akik ilyn helyeken jarnak es hajlandoak is irni rola :)
De egyetertek, jo olvasni az ilyen posztokat, @Tucanus: meg kulonosen jol ir, de egy ujsagirotol ugye ezt el is varjuk :))))

blackhairlady 2018.11.15. 17:40:50

@Csodabogár: "Inkább az lenne a jó ha nem lenne túl sok feltünően szegény."
Na ez egy nagyon szep mondat :) Milyen jo is lenne!

Mrs. Clayton 2018.11.15. 19:11:16

@geeeteee: hahaha, azt hittem attol leszek gazdag, hogy a kicsinek is tudok orulni, meg h beke van, meg hogy csiripelnek a madarak, rugyeznek a fak. Kit tett a penz boldogga eddig?

tanato 2018.11.15. 20:00:04

ronniszakkonyv.hu/MAGYAR-ORVOSOK-NIGERIABAN

Érdemes elolvasni nagyon jó,a Kádár érában relatíve sok magyar orvos dolgozott ott.

Csodabogár 2018.11.15. 22:15:30

@London2009: Most hallgattam híreket. Nem semmi a cécó nálatok, vagy ezt csak a németek érzékelik?

Dammiel 2018.11.16. 00:03:51

@Dikusz: ha ilyen izgit nem is, de igyexem!

PdS 2018.11.16. 08:52:10

Jó írás. Kétszer voltam, Port Harcourt és vidéke. Soha többet!!!!!

Bredpitt Monika 2018.11.16. 09:28:16

@Tucanus: első kérdés (nem bírom kihagyni):

találkoztál e azóta Brad Pittel?

nekem van nigériai ismerősöm, itt laknak a szomszédban, azért kíváncsi lennék, hogy minek vannak itt, ha ott ennyi pénzt lehet keresni, ráadásul az anyukának van diplomája is ...

ők egyébként keresztények, nagyon komolyan veszik a vallásukat, valami érdekes nevük van (majd rákérdezek)

a múltkor kifakadt nekem a nő (nem szokott egyébként panaszkodni) , a választási kampány megtette a hatását a munkahelyén, az emberek elkezdtek vele undokok lenni

a poszt érdekes volt, nekem van egy ismerősöm , fiatal magyar nő, most beszéltem az anyjával, aki Amerikában él, a lánya most Algériában dolgozik, kérdeztem , hogy megy e hozzá látogatóba, azt mondta, hogy nem mehet, katonák kísérik a lányát a reptérről a szállásra illetve vissza is.......jó kis helyek ezek

CleanYourRoom 2018.11.16. 11:24:17

@London2009: Nigériában az a családtámogatási rendszer, hogy NINCS családtámogatási rendszer, haha. Érdekes módon remekül beválik, az egy nőre jutó átlagos gyerekszám 5.07.
Meg amúgy szociális rendszer is ezen az elven működik mindenhol a harmadik világban.

Szerintem nekünk is ki kéne próbálnunk. Vagyis á, minek, öntsük tovább a pénzt a nőkre, ingyenes és szar oktatással, képezzük a bölcsészeket meg szociológusokat, akikre semmi szükség, mindezt a magas adókból finanszírozva, a legtermelékenyebb rétegeket büntetve (férfiak), így legalább házasodni is egyre kevesebb értelme lesz a nőknek, mert a férfiaktól elveszi az állam a magas adóival a jövedelmük jó részét, szóval egy átlag férfival így nem nagyon lesz beljebb a nő anyagilag, akkor ugye hova szüljön gyereket, a férjétől elvett elvett adót meg közvetlenül az államtól kapja ingyenes oktatás, családi pótlék meg gyes formájában, persze jelentősen csökkentett összegben, mert valamiből a naplopó állami bürokráciának is meg kell élnie, az állampolgár meg legyen hálás, hogy visszaadják neki a tőle elvett pénz legalább egy részét, tudjad már, hol a helyed, na.

Szóval remek ez a rendszer, sikerült államosítani a házasság és a férjek intézményét, a nyugati világban az állam lett a nők elsődleges férjévé, avagy inkább a férfiak felszarvazójává. Néha lenne mit tanulnunk a harmadik világtól. Ne nem baj, érdeklődve fogom olvasni majd az aktuális kormány legújabb demográfiai csodafegyverét, ami majd megállítja a népességcsökkenést, mert ha valami nem működik kicsiben, akkor nyilván meg kell próbálni nagyobban, akkor majd jó lesz. Nem erre mondta egyszer valami okos ember, hogy az idiotizmus biztos jele, ha valaki újra meg újra ugyanazt próbálja, más eredményt várva? Sebaj, a hülyék előbb-utóbb majd csak kihalnak egyszer, csak ki kell várni, már nem sok idő tényleg.

London2009 2018.11.16. 13:05:49

@CleanYourRoom: erdekes gondolatmenet, bar bevallom nekem eszembe nem jutott meg, hogy a ferjem az allam lenne. Sot, biztos en vagyok naiv, de az emberek tobbsege szerelembol hazasodik es vallal gyereket? Hol jonnek ehhez anyagiak meg az allam? Esetleg van valami javaslatod a megoldasra?

tanato 2018.11.16. 13:14:56

@CleanYourRoom: A Horthy érában és előtte nálunk is a sok gyerek volt a nyugdíjjárulék és a szociális otthon meg a szoc.gondozó.

VT Man 2018.11.16. 15:13:43

"A népesség nagy része a 300 dollárnak megfelelő minimálkeresetet kapja, ezt simán meg lehet keresni, persze semmire sem elég, pláne Lagosban. Egy tanár, akivel beszéltem 500 dollárt keresett, de 700 dollár lesz a pénze, amint véget ér a próbaidőszak. "

300 dollar = 85 ezer Forint
500 dollar = 141 ezer Forint
700 dollar = 198 ezer Forint

Ha magyarorszaghoz viszonyitjuk, ugyan kicsit kevesebb, de ez mar nem a regi "csoro Afrika".

London2009 2018.11.16. 15:24:01

@Csodabogár: van ceco. Kivancsian varjuk, hogy mi lesz a vege...

FlybyWire 2018.11.16. 16:18:30

@takarék-láng: Brüsszel? :)
Voltam ott én is, hát a belváros nem Európa rég, az biztos.
Ellentétben csak egy picit kiruccansz, mondjuk Charleroi-ba, ott már egyből mindenki fehér.
Szóval csak a nagyvárosokban erős a multikulti.

Rich.mond 2018.11.16. 17:21:58

@sörm: Szomáliában az analfabetizmus 37% körül van, szóval az a szomáliai tanárnéni nem feszül meg ezért az álomfizetésért.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.16. 19:30:57

Látom az agitátorok már rég ideértek!

Rich.mond 2018.11.16. 21:51:32

Amúgy tök jó kis beszámoló. Saját tapasztalataim alapján csak alá tudom támasztani a fentebb írtakat. És tényleg az igbók a legintelligensebbek, viszont mindenki utálja őket.

adg 2018.11.17. 01:19:42

Elarulok egy dobbenetes titkot a vallasosaktol rettegoknek, direkt nem hirdetik sehol, mert oriasi botrany lenne, ha kiderulne.

Szoval. Ezt kepzeljetek! Nem a vallas miatt van akkora nepessegrobbanas a vilag egyes reszein. Dobbenet. Afrika es azsia egyes reszei azert szaporodnak ilyen utemben, mert mindig is igy csinaltak, csak regen sokkal tobben meghaltak betegsegek es haboruk miatt, tovabba az enberek idosebb korukra nem szamithatnak nyugdijra, szocialis ellatasra, stb, egyetlen eselyuk, hogy a csalad gondoskodik roluk. Elkepeszto. Ugye ma mar arrafele is vannak gyogyszerek, oltasok, kaja, fejlodes is helyenkent, es sok-sok millioval kevesebben halnak meg evente, mint mondjuk nehany evtizede.

Tudjatok hol el pl a legtobb magat keresztenynek vallo enber? Az usaban. Bumm! Hol a dobbenetes tulszapprodasuk?
Vagy brazilia 210 millio lakojabol 180 millio katolikusnak vallja magat. A nepessegnovekedesuk meg folyamatosan csokken. Nekik nem szolt a papa, hogy szuljenek minden nap? Nahat, mik vannak. Az oroszok tobbsege is kereszteny, aztan lassan elfogynak.

Azert, mert a bagoly este repul, mikor sotet van, meg nem a bagoly repulese okozza a sotetet.

tanato 2018.11.17. 09:01:47

magyaridok.hu/belfold/sok-ezer-kulfoldi-tanul-magyar-egyetemeken-1375141/

Ha már Nigéria:Csak Szegeden több száz nigériai egyetemista van,főleg az orvosi és gyógyszerészi karokon.A mo.-i felsőoktatás nagyon népszerű ott.

Taxomükke (UK) 2018.11.17. 09:05:43

"Ha ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy bevándorolj Nigériába"

No fucking way.

Vannak itt is elegen Nigeriabol, mi mar ketszer is voltunk nagy szuletesnapi unnepsegen, 100+ ember, nagyon jo volt, de a konyhajuk nem lett a kedvencunk.

Tucanus 2018.11.19. 09:26:15

@London2009: @Bredpitt Monika: nem, azóta kimaradt :D

Tucanus 2018.11.19. 09:27:29

@adg: brazíliában tilos az abortusz a vallás miatt, évi legalább 10e nő hal meg illegális abportusz közben, te meg jössz a hülyeségeiddel.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 09:58:03

@Tucanus: tegnap találkoztam a nigériai ismerősömmel, nagyvonalakban beszéltem neki a cikkedről, azon, hogy mennyi pénzt lehet Nigériában keresni havonta, nagyot nevetett.....

a vallás , amit gyakorolnak : Mountain of Fire, köszi a posztot (belenéztem a blogodba....a kanadai oldalt lesegettem)

Tucanus 2018.11.19. 10:01:44

@Bredpitt Monika: tudod hogy van ez fizetésekkel, ahány embert megkérdezel, annyi válasz :Dés én jó sokat kérdeztem meg, eredendően pofátlannak születtem :D
kanadával sajnos nem dolgozhatok megfelelő engedély nélkül, de szólj ha segíthetek vmi információval, azt lehet

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:15:10

@Tucanus: köszi, rendes vagy, most már ott tartok, hogy a riói favellákban is élnék, csak itt ne kelljen lenni, vagy a lakás árából venni egy hajót és azon élni valahol........(hangos gondolkodás..)

Tucanus 2018.11.19. 10:17:30

@Bredpitt Monika: favelát semmiképpen nem ajánlom, hajót simán, azon laktam sokáig. Amúgy az nagyon drága dolog, de hát valamit valamiért.

adg 2018.11.19. 11:25:02

@Tucanus: gondold csak at, mit irtal es mire.
Azt allitottam, hogy ha a vallas miatt szaporodnanak, mint a nyulak, akkor hogy van az, hogy a kb full vallasos brazilia megsem?
Erre jossz a hulyesegeddel, hogy tilos az abortusz.
Ha a vallas miatt szaporodnanak, es meg az abortusz is tilos, akkor nem kellene ott is nepessegrobbanasnak lenni?

Tucanus 2018.11.19. 11:57:40

@adg: nézd, nekem halt meg közeli rokonom az abortusz tiltás miatt, elvérzett a kampós néninél. De azt is vállalják inkább, minthogy engedelmeskedjenek a papoknak és a pásztoroknak. Ezenkívül kurva sok embert ölnek meg és rengetegen hagyják el az országot. Bármilyen szám, csak hasraütésből származik, mert a lakosság tekintélyes része nem rendelkezik adószámmal és fingjuk sincs, hogy hányan laknak favelában, hányan születnek vagy halnak meg. Amíg 13 éves lányok százezrei szülnek gyereket, mert az egyáltalán nem hibás egyházi lobbi miatt nem szabad az abortusz, addig kérlek ne magyarázz. És az, hogy egyre több embernek jön meg az esze és leszarja a papok szövegét, meg nem akar AIDS-es lenni és kotont használ, az nem azt jelenti, hogy az egyházak/vallások nem hibásak, hanem hogy egyre többen tesznek az álszent balfasz hülyeségeikre.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 12:22:29

@Tucanus: miért drága a hajó, maga az ára, vagy a kikötő bérleti díj?

Tucanus 2018.11.19. 12:29:25

@Bredpitt Monika: is-is.
Egy hajó lehet olcsó, de a felújítás, átalakítás, karbantartás nemcsak drága, de állandó költség is. A kikütői díjak meg mindenhol nagyon drágák vagy csúnyán szennyeznbi fogod a környezetet és nem lesz áram, víz, stb. Kikötőt meg tengeren nem lehet kihagyni, a viharok miatt sem, folyón talán még tilos is. Szóval hajón lakni nagyon költséges szórakozás, bár legszebb módja az életnek.

2018.11.19. 12:48:45

@Tucanus:

Mekkora/milyen hajón laktál meddig/hányadmagaddal? Hol? Brazi-maziban?

Mennyivel drágább, mint ugyanott civil életet élni?

(Bocs a sok kérdésért, gondoltam, mindjárt a lényegre török.)

Tucanus 2018.11.19. 13:43:23

@Nagy kámpics: hahó, nem hollandiában pár hónapot, meg gozón és Szicíliában, ketten haverommal vitorlás yachton, nem túl nagyban. az ár meg attól függ, hgy ha egy helyben állszt, akkor kb annyi, mint egy lakás, ha mozogsz, akkor meg nincs felső határ

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:50:58

@Tucanus: en is pont ezeket akartam megkerdezni, a kornyezetszennyezesre nem gondoltam, Floridaban bebiszitteltem ket gyerekre, egy hajon laktak, nekem nagyon tetszett....

adg 2018.11.20. 04:16:24

@Tucanus: megprobalod elolvasni meg egyszer, amit irtam? Ugy, hogy nem csak az egyhaz szot olvasod el, hanem a tobbit is.
(Nem foglaltam allast semmifele egyhazi temaban, csak ugy mondom.)
Amiket itt irsz, egyaltalan nem kapcsolodnak a kommentemhez. Ahhoz te hozzafuzted az abortuszkerdest, es azon porogsz. Szerintem ez egy ervelesi hiba.

Tucanus 2018.11.21. 11:53:55

@adg: ne haragudj, lehet hogy messzire mentem a core témától. De összetett a kérdés is.

Sütemény1975 2018.11.23. 20:47:03

Billiárdos nincsen... a leggazdagabb Bezosnak is 110 milliárd a vagyona. a billiárd meg ugye ezer milliárd. jó lenne már nem összekeverni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása