Lojálisak, tiltakozók és kivonulók – ebbe a három fő csoportba sorolja a magyar fiatalok nagy részét egy nemrégiben megjelent tanulmánykötet. Magának a kiadványnak a sorsa is egyfajta lenyomata a mai Magyarországnak, de ennél minket jobban érdekel az, amit arról írnak, miért mennek külföldre a magyar fiatalok.
A Margón kívül - magyar ifjúságkutatás 2016 tanulmánykötetnek már a címe is meghökkentő, hiszen nem két éve, hanem idén jelent meg. Eme furcsaság megértéséhez tudni kell, hogy 2000 óta négyévente készül egy nagymintás (ez 8000 főt jelent) felmérés, aminek célja a 15-29 éves korosztály élethelyzetének rögzítése.
Az adatfelvétel 2016-ban is megtörtént, csakhogy az adatbázist egészen egyszerűen elérhetetlenné tették, ami önmagában is furcsa, ráadásul egy uniós forrásból végzett felmérésről van szó.
Mindenesetre a kutatók egy része otthagyta a (fogalmazzunk így) hivatalos Ifjúság Kutatás 2016-ot és az idén már elérhető két évvel ezelőtti és az azóta fellelhető frissebb adatokból összeállította a Margón kívül című kötetet.
Amiben rengeteg érdekes (bár a hozzám hasonló laikusnak sokszor meglehetősen nehezen olvasható szakszöveggel teli) írás található. Ilyen Csákó Mihály és Sik Domonkos Állampolgári szocializáció a kivándorlás árnyékában című tanulmánya, amiben hosszan elemzik azt, a fiatalok közül kik milyen életstratégiát követnek és akik a határátkelés mellett döntenek miért teszik azt.
Ennek a több mint 20 oldalas tanulmánynak számomra legérdekesebb megállapításait próbálom meg összefoglalni (remélem a lehetőségeimhez mérten pontosan) – akit az egész érdekel, az a teljes kötet ezen linkjén találhatja meg a 237.-258. oldalon.
A szerzők tehát alapvetően három csoportra osztják a fiatalokat, lojálisokra, tiltakozókra és kivonulókra.
A lojálisok
A lojalitás lényege a fennálló keretek elfogadása, így a rendkívüli állampolgári beavatkozást indokolatlannak tartja az, aki lojális az éppen fennálló hatalomhoz.
A lojalitás egyik alapja nyilván az anyagi, materiális jólét (nagyon leegyszerűsítve könnyebb lojálisnak lenni, ha jó anyagi körülmények között él valaki), ám emellett a kutatók szerint ehhez kapcsolódik a nemzettel való kritikátlan azonosulás.
„Azok a fiatalok tekintenek bizakodóan a fennálló társadalmi-politikai helyzetre, akik egy olyan esszencialista nemzetfelfogást sajátítottak el, amiben a büszkeség elsődleges forrása az – elsősorban közös származása és sorsa által meghatározott – magyar néphez való tartozás” – írja a két szerző.
Ami azért is fontos, mert ez sok mindent legitimál, a közösséghez tartozás élménye értelemmel tölti meg akár az esetleges szenvedéseket is, hiszen azok a nemzetért hozott áldozatnak minősülnek.
A lojálisok esetében a nemzet egységének fenntartása és védelmének biztosítása nem csupán a legfontosabb politikai kérdés, de a személyes élet tétje is. Nagyon leegyszerűsítve (általam): nem kell kritikusnak lenni és kérdezni, mert a magyar büszkeség mindent felülír.
A tiltakozók
A tiltakozás egyszerre utal a fennálló helyzet kritikájára és az annak megváltoztathatóságába vetett hitre.
Az egyik nagy különbség a lojális és a tiltakozó között az, hogy előbbinek alapja a bizakodás (mi más lehetne, hiszen magyarnak lenni büszkeség), addig a tiltakozó (és persze a kivonuló is) hanyatlásként éli meg a tapasztalt változásokat és nem is vár mást.
Az ebbe a csoportba tartozókat az átlagnál kisebb intézményesített kulturális tőke, kiegyensúlyozott kortárs kapcsolatok és kisebb településméret jellemzi, érdekes módon többségben vannak köztük a nők.
Szemben a lojalitással és a kivonulással, a tiltakozás kizárólag negatív elemeket tartalmaz, azaz tiltakozás minden ellen. Nem az határozza meg, hogy mivel azonosul, hanem az, hogy mit utasít el.
A probléma az ő esetükben az, hogy nincs megfelelő önbizalmuk például a kivonuláshoz, és így légüres térben mozognak: sem a közösséghez nem tudnak csatlakozni, sem arra nem képesek, hogy megszervezzék a saját életüket.
A kivonulók
A kivonulók (azaz a határátkelők) jellemzője, hogy a család megfelelő anyagi (elindulni nyilván nem kevés pénz egy fiatalnak), ők maguk pedig elegendő saját humán tőkével (például egyetemi tanulmányok, kapcsolatrendszer) rendelkeznek. Az ebbe a csoportba tartozók nagyobb településeken élnek és inkább a férfiak közül kerülnek ki.
Nagyon leegyszerűsítve tehát a nagyobb településen élő, materiális és kulturális tőkével rendelkező, leginkább férfi fiatalok számára nagyobb eséllyel nyílik meg a kivonulás útja.
Az alacsonyabb végzettségűek, kisebb településen élők és nők számára pedig a tiltakozás jobb híján történő választásának esélye nő meg, különösen, ha az ehhez nélkülözhetetlen stabil kortárs kapcsolatok is rendelkezésre állnak.
„Ebben az értelemben a kivonulás nem egy szélsőséges válaszreakcióként jelenik meg, hanem a fennálló kereteket elutasítók konszenzuális reakciójaként, melyhez ugyanakkor csak a jobb pozícióban lévők férnek hozzá” – fogalmaz Csákó Mihály és Sik Domonkos.
A kritika nélküli nemzethez tartozás helyett az egyéni sors alakítása
A határátkelésre vállalkozó fiatalok egyik közös jellemzője, hogy (szemben a lojálisokkal) nem kritika nélkül viszonyulnak a nemzethez, nem gondolják az ahhoz tartozást életük abszolút végső értelmének és nem várnak tőle sem a szenvedéseknek értelmet adó, megnyugtató választ, sem pedig szempontokat az érdemesség megalapozásához.
A kivonulók tehát sokkal inkább egyéni szinten határozzák meg a saját identitásukat és maguk próbálnak meg értelmet adni a saját életüknek.
„A kivonulás abban az értelemben a személyes autonómia igényének legradikálisabb kifejeződése, hogy a közösséggel való szakítást fejezi ki, vállalva a potenciális magára hagyatottságot. Ehhez nem csupán magabiztosságra és önbizalomra van szükség, hanem legalább annyira a felkínált nemzeti önértelmezési keretekből való kiábrándultságra is” – olvasható a tanulmányban.
(Kicsit talán mellékszál, de érdemes megjegyezni, hogy a szerzők szerint a vallásosság is megalapozhatja a kivonulást, amennyiben adhat értelmet és lehet olyan erő, ami segít szakítani az elfogadhatatlannak érzett viszonyokkal.)
Kritika helyett határátkelés
A fiatalok állampolgári kultúrájának és társadalmi beilleszkedésének vizsgálata azért is fontos, mert túlmutat saját magán és a politikai rendszer jövőjéről is szól – állapítják meg a szerzők.
Ilyen szempontból is érdekes a rendszerlojalitás jelenléte, ami az anyagi jólét és a kritikátlan nemzetfelfogás párosán alapszik, és ugyan „különbözőképpen, de ez a két legitimációs elv egyaránt korlátozza a demokratikus értékek érvényesülését, amennyiben az igazságosságra és szolidaritásra vonatkozó reflexióval szemben az egyéni érdek és a megkérdőjelezhetetlen metafizikai nemzet logikáját érvényesíti”.
Magyarán (ha jól összegzem), akkor ez egyfajta „ha nekem jó és rá lehet húzni a nemzeti szalagot, akkor nem kell tovább foglalkozni vele” hozzáállás, ami a szerzők szerint meglehetősen veszélyes a demokráciára nézve, hiszen nélkülözi az ahhoz szükséges racionalitást.
Elgondolkodtató az is, hogy a tiltakozás a helyzeti hátrányból induló és szinte mindent negatív fényben látó elégedetlenek reakciója lett, ami viszont azzal jár, hogy a jelenlegi rendszer nem tud nekik semmilyen jövőképet felvázolni, külföldre menni viszont az anyagi és egyéb nehézségeik miatt nem tudnak.
Azok viszont, akik érdemben kritikát fejthetnének ki a rendszerrel szemben (mert van hozzá társadalmi, anyagi hátterük vagy akár stabil vallási identitásuk), inkább szakítanak az egésszel és határátkelők lesznek, tovább mélyítve a válságot.
Nagyon röviden összefoglalva tehát arról van szó, hogy azok a fiatalok maradnak Magyarországon, akik vagy a rendszer haszonélvezői (amihez hozzájárul a nemzet kritikátlan elfogadása) vagy nincs megfelelő anyagi és / vagy szellemi tőkéjük a határátkeléshez.
Akik érdemi kritikát tudnának megfogalmazni a rendszerrel szemben és ehhez megfelelő materiális és szellemi tőkével rendelkeznek, ők inkább a külföldi életet választják.
(Fotó: pixabay.com/TheDigitalWay)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: