Mindannyiunknak megvannak a magunk kis szokásai, ezek nagy részét gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. A szűkebb (család) és a tágabb (ország) környezet is sokban hozzájárul ahhoz, miként viselkedünk a mindennapokban. Aztán amikor külföldre költözve új környezetbe kerülünk, akkor bizonyos szokásokat megtartunk, másokat elhagyunk. Vajon mik tartoznak az utóbbiak közé?

Magyarország kívülről – új sorozat a Határátkelőn! Milyennek látod Magyarországot egy másik országban élve, mennyit változott az elmúlt években és miben? Írd meg a véleményed a hataratkelo@hotmail.com címre!

Ash Merscher az Egyesült Államok északnyugati részén, a kanadai határ mellett született és nőtt fel egy kisvárosban. Európába először egyetemistaként került, az írországi Galway-ben járt egyetemre. 

Budapestre angolt tanítani érkezett, jelenleg is a magyar fővárosban él párjával, Dannel, amikor nem dolgozik, akkor rengeteget utazik Magyarországon és a régióban is. 

Egy amerikai kisváros és Budapest között azért jókora kulturális szakadék tátong, kérdés, szerinte mi az a hat szokás, amit amerikaiként elhagyott Magyarországon! Lássuk! 

#1 Csevegés köszönés helyett 

Amikor angolszászokkal találkozik az ember, jön a szabvány „How are you?”, ami ugyan szó szerint lefordítva annyit tesz, hogy „Hogy vagy?”, de funkciójában voltaképpen nem több egy köszönésnél. 

Ennek megfelelően senki nem vár el hosszas választ a hogylétünkről, mehet rá az „I’m well, and you?” és kész. Általános hiba ilyen esetben a kérdést valódi érdeklődésnek gondolni és hosszadalmasan ecsetelni, hogyan érezzük magunkat, éppen mi a hasfájásunk vagy örömünk aznap. 

„Ha Magyarországon megkérdezed valakitől, hogy van, az legtöbbször valódi kérdésnek számít és ennek megfelelően komoly választ kapsz rá. Az ártalmatlan kérdésed könnyen valaki életének teljes kivesézésébe torkollhat. Néha még mindig kicsúszik a számon, de gyorsan megtanultam, hogy egy udvarias Jó reggelt! bőven elég” – írta Ash. 

#2 A csend kényelmetlensége 

„Ülni a sárga villamoson bámulva a környezetem a reggeli rutinom részévé vált. A járművön körülnézve mindenki ugyanezt csinálja. Vannak, akik olvasnak, mások zenét hallgatnak, alkalomadtán akadnak, akik beszélgetnek, de a legtöbben csak csöndben ülnek. 

Amerikában mindig féltem kicsit a csendtől. Ha egy barátommal nem beszélgettünk, az mindig olyan furcsának tűnt, az agyam hipersebességgel kezdett pörögni a következő témán, és gyorsan be is dobtam bármit, ami valamennyire is relevánsnak tűnt. Most már ha egy beszélgetés leül, nem izgat, megvárom, amíg megint beindul magától” – mesélte a nő. 

#3 A rohanó élet 

Amikor Ash először Magyarországon kezdett dolgozni, a sokra értékelt amerikai hatékonysággal és ambícióval állt a munkához, mindig az foglalkoztatta, hogyan tudná a lehető leggyorsabban elvégezni az adott feladatot. 

Próbált hónapokra előre tervezni és nem szégyellte kimondani a véleményét. És nem járt sikerrel, szerinte azért, mert Magyarországon a tempó lassabb, egy feladatot akkor fejeznek be, amikor befejeznek és nem sok értelme van idegesen az eredményekre várni. 

„Gyorsan magamévá tettem ezt az új, lassabb életformát. És jobban is érzem magam benne. Lehetővé tette, hogy mélyebb emberi kapcsolatokat alakítsak ki a körülöttem élőkkel; rákényszerített, hogy meghallgassam őket; hogy leüljek egy kávézóban és iszogassam a kávém, élvezve is az ízét; és megmutatta az új városom minden kis szépségét” – írta Ash. 

#4 A túlzott udvariasság 

„Az összes ’köszönöm’, ’legyen szíves’ és ’ha nem gond’ abszolút kulturális dolog. Általánosságban véve az amerikaiak túlzottan udvariasak. Ha valakit megkérsz, hogy utánozzon egy amerikait, akkor a beszéde tele lesz ’nagyszerűvel” és ’szuperrel’. Az ilyen pozitív töltelékszavakról ismernek minket, de nem minden kultúra ugyanolyan. A magyar semmi esetre sem” – mutatott rá. 

Ash szerint a magyarok egyenesek, nem beszélnek félre és meglehetősen semleges a hanghordozásuk. Ami először akár bántó is lehet. Amikor a pincér a bárban durvának tűnik (nem az), vagy a munkaadód csak a hibáidat emeli ki (ez kulturális dolog), az nagyon lelombozó tud lenni. 

„Ugyanakkor valahol mindez segített nekem abban, hogy sokkal egyenesebben és lényegre törőbben fogalmazzak. Segített abban, hogy hatékonyabb legyek még lassabb munkatempóban is. Kiderült, hogy a sok csacsogás annyira még sem fontos” – foglalta össze tapasztalatait. 

#5 Az állandó elnézéskérés 

A bocsánat alighanem az egyik legkönnyebben megtanulható magyar szó, gyorsan el lehet sajátítani. Először egy mosoly és talán egy semmi baj rá a válasz, ám ha túl sokat használod, egy idő után nem értik majd a helyiek, hogy mi bajod van, miért kérnek az amerikaiak állandóan elnézést. 

„És tényleg, szinte mindenért elnézést kérünk, még akkor is, amikor arra semmi szükség. Soha nem felejtem el a zavart pillantást egy idegen magyar arcán, amikor véletlenül nekem jött, mire én bocsánatot kértem” – mesélte Ash. 

#6 Bevásárlás egy helyen 

„Bevallom, amikor először hazautaztam Amerikába, elmentem a boltba és jó 10 percig csak bámultam a zöldség-gyümölcs részleget. Nem csak a választék volt óriási, hanem minden tökéletes formájú volt és ragyogott. Természetesen Magyarországon is vannak kis és nagy boltok, de az igazán jó minőségű árut nem ott találja az ember” – írta. 

(Kis kitérő: amikor pár hete egy posztban a Fromázs blog gazdája, a Franciaországból hazaköltözött Zsófi arról írt, nem tud mindent egy üzletben megvenni, akkor sokan nem értették, miről beszél. Hát kb. erről.) 

„A piacok a magyar kultúra részei, ahol mindent megtalálsz, de külön fizetsz mindenért: van a húsos stand, a zöldségek máshol, a kenyér egy harmadik helyen, a tejtermékek megint külön. 

Nem annyira kényelmes, mint egy amerikai üzlet, de az élelmiszer jobb és az ember kapcsolatba kerülhet azokkal, akik termesztik és árulják az alapanyagokat” – fogalmazott Ash a Matadoron megjelent írásában.

(Fotó: pixabay.com/Fotoworkshop4You)