oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 07. 06:30,  Hat szokás, amit egy külföldi elhagy Magyarországon 115 komment

2018. november 07. 06:30 Határátkelő

Hat szokás, amit egy külföldi elhagy Magyarországon

Mindannyiunknak megvannak a magunk kis szokásai, ezek nagy részét gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. A szűkebb (család) és a tágabb (ország) környezet is sokban hozzájárul ahhoz, miként viselkedünk a mindennapokban. Aztán amikor külföldre költözve új környezetbe kerülünk, akkor bizonyos szokásokat megtartunk, másokat elhagyunk. Vajon mik tartoznak az utóbbiak közé?

Magyarország kívülről – új sorozat a Határátkelőn! Milyennek látod Magyarországot egy másik országban élve, mennyit változott az elmúlt években és miben? Írd meg a véleményed a hataratkelo@hotmail.com címre!

piac_2_foto_pixabay_com_fotoworkshop4you.jpg

Ash Merscher az Egyesült Államok északnyugati részén, a kanadai határ mellett született és nőtt fel egy kisvárosban. Európába először egyetemistaként került, az írországi Galway-ben járt egyetemre. 

Budapestre angolt tanítani érkezett, jelenleg is a magyar fővárosban él párjával, Dannel, amikor nem dolgozik, akkor rengeteget utazik Magyarországon és a régióban is. 

Egy amerikai kisváros és Budapest között azért jókora kulturális szakadék tátong, kérdés, szerinte mi az a hat szokás, amit amerikaiként elhagyott Magyarországon! Lássuk! 

#1 Csevegés köszönés helyett 

Amikor angolszászokkal találkozik az ember, jön a szabvány „How are you?”, ami ugyan szó szerint lefordítva annyit tesz, hogy „Hogy vagy?”, de funkciójában voltaképpen nem több egy köszönésnél. 

Ennek megfelelően senki nem vár el hosszas választ a hogylétünkről, mehet rá az „I’m well, and you?” és kész. Általános hiba ilyen esetben a kérdést valódi érdeklődésnek gondolni és hosszadalmasan ecsetelni, hogyan érezzük magunkat, éppen mi a hasfájásunk vagy örömünk aznap. 

„Ha Magyarországon megkérdezed valakitől, hogy van, az legtöbbször valódi kérdésnek számít és ennek megfelelően komoly választ kapsz rá. Az ártalmatlan kérdésed könnyen valaki életének teljes kivesézésébe torkollhat. Néha még mindig kicsúszik a számon, de gyorsan megtanultam, hogy egy udvarias Jó reggelt! bőven elég” – írta Ash. 

#2 A csend kényelmetlensége 

„Ülni a sárga villamoson bámulva a környezetem a reggeli rutinom részévé vált. A járművön körülnézve mindenki ugyanezt csinálja. Vannak, akik olvasnak, mások zenét hallgatnak, alkalomadtán akadnak, akik beszélgetnek, de a legtöbben csak csöndben ülnek. 

Amerikában mindig féltem kicsit a csendtől. Ha egy barátommal nem beszélgettünk, az mindig olyan furcsának tűnt, az agyam hipersebességgel kezdett pörögni a következő témán, és gyorsan be is dobtam bármit, ami valamennyire is relevánsnak tűnt. Most már ha egy beszélgetés leül, nem izgat, megvárom, amíg megint beindul magától” – mesélte a nő. 

#3 A rohanó élet 

Amikor Ash először Magyarországon kezdett dolgozni, a sokra értékelt amerikai hatékonysággal és ambícióval állt a munkához, mindig az foglalkoztatta, hogyan tudná a lehető leggyorsabban elvégezni az adott feladatot. 

Próbált hónapokra előre tervezni és nem szégyellte kimondani a véleményét. És nem járt sikerrel, szerinte azért, mert Magyarországon a tempó lassabb, egy feladatot akkor fejeznek be, amikor befejeznek és nem sok értelme van idegesen az eredményekre várni. 

„Gyorsan magamévá tettem ezt az új, lassabb életformát. És jobban is érzem magam benne. Lehetővé tette, hogy mélyebb emberi kapcsolatokat alakítsak ki a körülöttem élőkkel; rákényszerített, hogy meghallgassam őket; hogy leüljek egy kávézóban és iszogassam a kávém, élvezve is az ízét; és megmutatta az új városom minden kis szépségét” – írta Ash. 

#4 A túlzott udvariasság 

„Az összes ’köszönöm’, ’legyen szíves’ és ’ha nem gond’ abszolút kulturális dolog. Általánosságban véve az amerikaiak túlzottan udvariasak. Ha valakit megkérsz, hogy utánozzon egy amerikait, akkor a beszéde tele lesz ’nagyszerűvel” és ’szuperrel’. Az ilyen pozitív töltelékszavakról ismernek minket, de nem minden kultúra ugyanolyan. A magyar semmi esetre sem” – mutatott rá. 

Ash szerint a magyarok egyenesek, nem beszélnek félre és meglehetősen semleges a hanghordozásuk. Ami először akár bántó is lehet. Amikor a pincér a bárban durvának tűnik (nem az), vagy a munkaadód csak a hibáidat emeli ki (ez kulturális dolog), az nagyon lelombozó tud lenni. 

„Ugyanakkor valahol mindez segített nekem abban, hogy sokkal egyenesebben és lényegre törőbben fogalmazzak. Segített abban, hogy hatékonyabb legyek még lassabb munkatempóban is. Kiderült, hogy a sok csacsogás annyira még sem fontos” – foglalta össze tapasztalatait. 

#5 Az állandó elnézéskérés 

A bocsánat alighanem az egyik legkönnyebben megtanulható magyar szó, gyorsan el lehet sajátítani. Először egy mosoly és talán egy semmi baj rá a válasz, ám ha túl sokat használod, egy idő után nem értik majd a helyiek, hogy mi bajod van, miért kérnek az amerikaiak állandóan elnézést. 

„És tényleg, szinte mindenért elnézést kérünk, még akkor is, amikor arra semmi szükség. Soha nem felejtem el a zavart pillantást egy idegen magyar arcán, amikor véletlenül nekem jött, mire én bocsánatot kértem” – mesélte Ash. 

#6 Bevásárlás egy helyen 

„Bevallom, amikor először hazautaztam Amerikába, elmentem a boltba és jó 10 percig csak bámultam a zöldség-gyümölcs részleget. Nem csak a választék volt óriási, hanem minden tökéletes formájú volt és ragyogott. Természetesen Magyarországon is vannak kis és nagy boltok, de az igazán jó minőségű árut nem ott találja az ember” – írta. 

(Kis kitérő: amikor pár hete egy posztban a Fromázs blog gazdája, a Franciaországból hazaköltözött Zsófi arról írt, nem tud mindent egy üzletben megvenni, akkor sokan nem értették, miről beszél. Hát kb. erről.) 

„A piacok a magyar kultúra részei, ahol mindent megtalálsz, de külön fizetsz mindenért: van a húsos stand, a zöldségek máshol, a kenyér egy harmadik helyen, a tejtermékek megint külön. 

Nem annyira kényelmes, mint egy amerikai üzlet, de az élelmiszer jobb és az ember kapcsolatba kerülhet azokkal, akik termesztik és árulják az alapanyagokat” – fogalmazott Ash a Matadoron megjelent írásában.

A nap idézete

„Nagyon könnyen belekerülhetünk egy olyan negatív spirálba, hogy itt marad az alulképzett maradék. Illetve úgy válik ketté a társadalom, hogy lesz egy globalizációban versenyképes része, és lesz egy maradék, amelyik teljesen versenyképtelenné válik, ettől frusztrált lesz, és mindenféle politikai bullshiteket megvesz.”

(Fotó: pixabay.com/Fotoworkshop4You)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5514357065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.11.07. 07:36:05

Nem annyira kényelmes, mint egy amerikai üzlet, de az élelmiszer jobb.És ez a lényeg.

adg 2018.11.07. 08:00:02

Áru rövid u.

Igy visszagondolva, szerintem alig hallottam azt, hogy I’m well. Inkabb good, i’m ok, not too bad, thanks, still breathing, you?...

Masok?

Dammiel 2018.11.07. 08:22:29

@adg: egyetértek. Kanadában is pl. szinte csak i'm good..az áruval sokan bajban vannak, mint a muszájjal is..

Határátkelő 2018.11.07. 08:23:18

@adg: Jogos (és kínos), javítottam.

Csodabogár 2018.11.07. 08:33:12

A sok fölösleges locsi-fecsi az ami mindig bosszantott Amerikában.
No meg az állandó szuperlativuszokban beszélés. Az imént hallottam Trumpot, úgy lelkesedett mintha tisztára ő nyerte volna a választásokat, pedig ugye azért mégsem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.07. 08:42:18

Az angolszász világ sokkal hazugabb, mesterkéltebb, embertagadóbb a kelet-európainál, ez mindenképpen tény.

Az angolszáz kulturális kód alapja: a lehető leggyorsabb, leggyakorlatiasabb módon termeljünk a lehető legtöbb profitot, s az emiatt érzett kiégettséget, eldegenedést leplezzük állandó mosolygással és folytonos dicsérgetéssel, minden valós ok nélkül.

Mindennek a gyökere természetesen a protestáns etika, mely megteremtette a liberalizmust is.

Ez az angolszász mód még Nyugat-Európa egyes részein is teljesen idegennek számít.

adg 2018.11.07. 09:00:45

Igy van, pontosan.

arncht 2018.11.07. 09:01:22

Pedig minel tobbet vagyok mashol nekem annal inkabb az a benyomasom, hogy a magyarok udvariasabbak az atlagnal. Emellett sokkal egyenesebbek es szokimondoak.

Ez a ket dolog ausztriaban nagyon hianyzik, viszont a lassabb munkatempo bejon :)

Mrs. Clayton 2018.11.07. 09:20:24

@adg: ennek valoszinuleg az az oka, h az im well inkabb azt jelenti h jol vagy abban az ertelemben h nem vagy beteg, mig a good azt jelenti h nem vagy lelombozott, jol mennek a dolgaid, nincs semmi aggaszto a helyzetedben

adg 2018.11.07. 09:52:52

@maxval balcán bircaman: “Az angolszász világ sokkal hazugabb, mesterkéltebb, embertagadóbb a kelet-európainál, ez mindenképpen tény”

Az, teny. 101 eve, pont ma jutott hatalomra az emberigenlo, igazsagos, nem mesterkelt kis keleteuropai csapat.
Par szaz millio enber nem banta volna, ha kimarad ebbol a nagy josagbol.

gabors 2018.11.07. 10:13:16

@adg: "alig hallottam azt, hogy I’m well."

itt a keleti partion ezt meg nem is hallottam (vagy ha igen nagyon nagyon ritkan) a sok bunko kelet-eurpai es balkani meg egyebb migrans lehet az oka a

gabors 2018.11.07. 10:19:22

@Csodabogár: "Az imént hallottam Trumpot,"

Tremendous success !! irta Trump ami kb 99.9i% gyozelmet probal jelenteni holott pedig csak valamivel kisebb a veszteseg mint amit a demokratak vartak sot inkabb azt lehet mondani hogy egy/ket kormanyzot kiveve pont ez volt a varhato eredmeny ... mar hetek ota..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.07. 10:37:02

@adg:

A valós szám 10-15 millió között van.

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy nem érv x melett az, hogy valaki egyszer x ellen akart tenni és nem volt ez sikeres.

Kipper 2018.11.07. 10:37:10

@adg: Angliában csak I'm good; I'm fine, I'm alright, de tegnap egy amerikai (Dallas) kollega I'm well, thanks-szel válaszolt. Szóval létezik. :)

London2009 2018.11.07. 10:59:02

@Kipper: @adg: nekem a ferjem gyakran mondja azt, hogy I'm very well, thank you. Ez inkabb azon mulik, hogy ki kerdezi. Havernak inkabb ahogy ti mondtatok, good, not too bad etc. De formalisabb kornyezetben mindig I'm well, very well etc. hallok.

London2009 2018.11.07. 11:00:16

@adg: minek irsz neki, most komolyan? Ne legyen mar ma is birkanap...please. Amugy meg persze, nyilvan igaza van mint mindig. El is mondok mindjart egy imat az angolszasz vilagert...

adg 2018.11.07. 11:18:48

@Kipper: tudom, hogy hasznaljak, de eleg ritka.

@London2009: igy tudom en is, a well elegansabb, meg mondjuk nyelftanilag helyesebb, mint a good. Csak nagyon ritka. Nalunk meg aztan plane, gondolom.

Amugy minden nap birkanap, jar neki is az ot perc figyelem. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.07. 11:20:43

Ha volt már, akkor most lesz még egyszer:

divany.hu/vilagom/2018/11/05/nyelvtanulas-tippek/

Buzikat rendelni vs. bulikat rendezni, hát igen, a magyar nyelv finomságai...Bróhaha!
:-))

London2009 2018.11.07. 11:23:05

@adg: mert ti ilyen lazak vagytok ott fejjel lefele logva. Itt gyakran hasznaljak, csak ahogy irtam, nem a haverok kozott. Akar meg a sir is jon utana. I'm very well, sir. And yourself? Tenyleg attol fugg, hogy hol es ki kerdezi.
Ha kevesbe formalis, akkor gyakran hasznaljak azt is, hogy I'm fine, thanks. Az is jobb, mint az I'm good, cheers. :D
Na jo, akkor ezzel az ot perc remelem le is lett tudva mara...

Taxomükke (UK) 2018.11.07. 11:25:44

@adg: I'm fine. Very well, thanks. Not too bad. Good, good, y'self?

London2009 2018.11.07. 11:28:57

Azert a pozitiv amerikai hozzaallast sikerult megoriznie a holgynek. Kedves tole, hogy ezeket a nem feltetlenul jo szokasokat sikerult pozitivumkent meglatnia. Nekem ezek kozul a szokasok kozul egyik sem hianyzik, sot, orulok, hogy megszabadultam toluk. Szeretem a csevegest, a small talkot, inkabb a hosszu panaszaradat az ami faraszt. Peldakent a szomszedjaimat tudom felhozni. Mindenkit egy nagy integetessel meg hello, mi ujsaggal udvozlunk. Megkerdezunk par dolgot, elcsevegunk, de ennyi. Nem jarunk at egymashoz, van akit, azt sem tudom, hogy hivnak. Ezzel szemben anyamhoz siman beulnek rendszersen a szomszedasszonyok fel orara panaszkodni, amitol en megorulnek. Nekem tetszik a tulzott udvariassag, a folosleges bocsanatkeres. Az nem egyenesseg, meg szokimondas, ami Mo-n szokas, hanem inkabb, bunkosag, durvasag. Na es ez nem volt szokas regen. Sokkal udvarisabbak voltak a magyarok is. Nem volt divat tegezni mindenkit, illetve sokkal tobb udvariassagi kort futottak. De ezt mar csak az idosebb generacio es a tanultabb reteg hasznalja, a tobbsegre mar nem jellemzo es a koznyelvbol is kikopni latszik. A 2,6-os pont meg csak egy amerikainak lehet erdekes. Mashol is ulnek csondben a buszon, meg jarnak piacra.

Taxomükke (UK) 2018.11.07. 11:29:11

@London2009: "fejjel lefele logva" mondja ezt egy lajhar.
Eszem megall.
:))))

adg 2018.11.07. 11:31:26

@London2009: haha, a sirt meg szerintem soha nem hallottam eloben, max valami legfelsobb birosagi vagy hasonlo jelenetben. :)
Mondjuk hazudtam, a very well, thanks-et hallom idonkent.

Az allam miniszterelnoket, vagy a polgarmestert a radioban a musorvezeto lazan mate-nak szolitja, meg az is vissza. How ya doin’ mate?
Baromi formalisak vagyunk itt vilagvegen. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.11.07. 11:31:29

@Mrs. Clayton:
Vagy sok volt az lsd es kutnak hiszi magat a megkerdezett.

London2009 2018.11.07. 11:35:56

@Taxomükke (UK): ez nagyon jo! :D
Itt van egy lajhar teny mara. Tudtad e, hogy a lajhar csak 8 naponta jon le a farol es akkor is csak abbol a celbol, hogy konnyitsen magan. Ez egy borzaszto veszelyes manover, hiszen konnyen elkaphatjak a ragadozok. Kerdes. Mi a feneert jon le, nem tud fejjel lefele pottyantani? Sajnos meg nem sikertul megtalalni a valaszt erre a fontos kerdesre. :D

London2009 2018.11.07. 11:37:32

@adg: jezus! Nekem a ferjem a how do you do-t is hasznalja, ha olyan a kornyezet, a sirt is rendszeresen, ahol ugy illik. Latod, neki volt gyerekszobaja, nem ugy mint ezeknek a flip flopos aussiknak! :D

adg 2018.11.07. 11:49:52

@geegee: neked meg kene ra emlekezni! :)

London2009 2018.11.07. 11:50:04

@adg: hehe. Prisoner of Mother England! :D

adg 2018.11.07. 12:01:49

@London2009: teves tudtommal, nem ebbol van, ez mar utolagos kitalacio. :)
De ennyire nyelveszeti kerdesekbe nem akarok belemenni, nincs ott keresnivalom. Meg hat van itt nyelveszunk is, csak mar lejart az 5 perce. :-D

London2009 2018.11.07. 12:37:50

@adg: igy tudom en is kulonben. Nem kell ehhez nyelvesz.

tikk 2018.11.07. 12:52:10

Hahaa, másfél hete vagyok Magyarorszagon , amugy Kaliforniaban élünk.
A szókimondó egyenes magyar sofőr a sétáló utcában hangosan üvöltve , káromkodva kért meg hogy ugyan toljam már gyorsabban a gyerekem.
Egyenes , szókimondó nem azt mondom.
Szerencsére a fiam amerikai állampolgár.
Ott is fog felnevelődni.
Pedig én hogy vágyok ide, hozzászoktam ehez a fertőhöz.
Ps: Usában a kaja nagyon rossz

2018.11.07. 14:38:16

@London2009:

"Mi a feneert jon le, nem tud fejjel lefele pottyantani?"

Fejjel lefelé azért nem pottyant, mert akkorát kakál, mint egy elefánt.
De ahogy most guglizom, tényleg senki sem tudja, miért jár le. Nahát.

Itt egy videó egy kakáló lajhárról. Egészen szürreális.
www.sciencealert.com/this-is-the-horror-that-sloths-have-to-go-through-every-time-they-poop

London2009 2018.11.07. 14:44:42

@Nagy kámpics: igen! Szegeny kis lajharkoma!

gabors 2018.11.07. 15:58:36

@tikk: "Ps: Usában a kaja nagyon rossz"

akkor valszeg szegeny lehetsz :-))) mert ha van penzed barmi ami jo meg tudnal venni.... de ezt csak ironiabol irom mert hogy mi van kalifroniaban nem tudom :-)

Csodabogár 2018.11.07. 16:44:55

@gabors: Szerintem csak akkor hazudik, ha kinyitja a száját. De a napokban hallgattam egy Berley egyetemen kutató nyelvkutató és kommunikációs szakértőt, aki elismerően nyilatkozott Trump beszédkészségéről. Amúgy egyáltalán nem szerette, de elmagyarázta, hogy mi az amit jól csinál. Ezt meg is lehet tanulni, de az nem derült ki, hogy Trump tanulta, vagy őstehetség. OV tanulta, azt tudjuk.

Csodabogár 2018.11.07. 16:56:35

@London2009: "De ezt mar csak az idosebb generacio es a tanultabb reteg hasznalja, a tobbsegre mar nem jellemzo es a koznyelvbol is kikopni latszik. "
Amerkinizálódunk.:-(((
A fiatalság a filmek nyomán, imádja Amerikát, tehát atvesznek mindent amit látnak és hallanak. Ott mindenki tegeződik? Akkor mi is.
Azt senki nem veszi figyelembe, hogy ott is szólítanak embereket Mr. XY -nak vagy Mrs Z.-nek. persze nehezükre esik. Nekem meg az esett nehezemre, hogy minden eladónő közölte, hogy ő Mary és engem hogy hívnak? Én meg gondoltam magamban, hogy mi köze hozzá én vásárolni jöttem nem társadalmi életet élni. Nem beszélve arról, hogy a keresztnevem országon kívűl kimondhatatlan:-)
Anyukád meg a szomszédok. lehet, hogy ez vidéken szokás, nálunk ilyen soha nem volt. Mindig beszélgettünk a mindenkori szomszédokkal már a szüleim is, de soha hozzánk nem jött be szomszéd. Ezt a jó szokásomat máig megtartottam, pedig az egyik szomszédasszonyom nagyon erőlteti már vagy 15 éve a barátkozást, de ellenállok.

Csodabogár 2018.11.07. 16:59:32

@tikk: Mit keres a soffőr a sétáló utcában?

Csodabogár 2018.11.07. 17:03:21

@London2009: A lajhár az én címerállatom. Gyerkkoromban anyám, mindig azt mondta, hogy nagy szerencsém van, hogy nem lajhárnak születtem, mert már régen leestem volna a fáról. Nekem nagyon szimpatikus. Kétségtelenűl gyerekként sokkal nehezebben mozdultam ki a fotelből olvasás közben, mint ma. Anyám szerint meg ki kelellett volna menni játszani, vagy mit tudom én mit csinálni.Ilyenkor hangzott el a mondat.:-)

London2009 2018.11.07. 17:14:07

@Csodabogár: Nekem a pesti szomszedasszonyom is pont ilyen volt. Mondjuk bevallom, nala en is sokat ultem! De igen, valoszinuleg ez videken jobban szokas Magyarorszagon.
Szerintem ennek a tegezodesnek semmi koze ahhoz, hogy majmolnak az emberek Amerikat. Most voltunk par hete Floridaban es elotte utoljara 2012-ben voltam, ugyhogy viszonylag regen. Igy egy kicsit elfelejtettem, hogy mikent is megy ez a hi, I’m Mary, I will be your waitress this evening. Meg ez a yes, M’am, no M’am. Engem mondjuk szorakoztat es egyaltalan nem zavar.
Nekem a ferjem azert adta ezt a becenevet mert szerinte pont ugy nezek ki, mint egy mindig mosolygo, nagy, barna szemu lajhar. Ez idaig oke is lenne, milyen kedves gondolat, csak ugye nem ez ugrik be elsore az embernek egy lajharrol. De mar mindegy, ramragadt ez a lajharsag. : )

tikk 2018.11.07. 18:08:43

@gabors: én nem számitok kaja szempontbol, falusi lány vagyok, kb sok mindent megtermelnek szüleim most is maguknak , gyümölcsön át a húsig .
Ha itthon vagyok csak eszek, eszek , plusz két kiló minden alkalom.
Viccet félretéve , nekem sokat kellett usában kutatnom hogy jó ízű alapanyagból tudjak főzni.
Pl almáról teljesen lemondtam.
Semmi baj ugy vagyok h pl az ananász , narancs nagyon finom, persze mert honos.
Szóval nem fáj , mert minden gyümölcsöt szeretek.

gabors 2018.11.07. 18:57:42

@tikk: csak mondanam hogy pl ma SAJAT babbol fozok ... es sajat paradicsom is van benne .....

ES !!!! rebarbara ES soska ES kukorica is megterem NALAM ..

szoval tovabbra sem ertem az eredetit amire valaszoltam hogy ITT a kaja nem jo ... vagy valami ... (ha csak vicc akkor OK)

zoldzeller 2018.11.07. 19:20:04

@tikk: :) nem rossz csak mas az ize. Nekem Magyarorszagon minden sos. Regen nagyon szerettem a teliszalamit, ma mar ehetetlenul sosnak erzem. (De peldaul a gyerekeim kifejezetten nem szeretik a magyar izeket, amit sajnalok.)
Gyumolcsnel en nem igazan erzek kulonbseget, bar en pesti lany vagyok es mi meg piacra se nagyon jartunk a szuleimmel:(
Almabol az envy nagyon finom.:)

Csodabogár 2018.11.07. 22:05:41

@zoldzeller: Nem vagyok egy gyümölcs evő, de a férfiu annál inkább. Floridában állandóan dühöngött, hogy nem kap jó gyümölcsöt. Ezzel együtt ott élt vagy 40 évig, de akkor nem ért rá ilyesmikkel foglalkozni. Nekem inkább az üzletekben kapható husokkal volt bajom, közel se volt olyan jó, szerintem, mint az itthon kapható. Nekem hiányoztak a jó olasz szalámik és a spanyol és olasz sonkák, de azért éhen nem haltunk.

Dikusz 2018.11.07. 22:19:59

@zoldzeller: a Dobos-torta azért nem biztos, hogy sós.:)))

Igazad van a téliszalámival kapcsolatban, már nem olyan a minősége, mint régebben. Most ezerféle ilyen-olyan ízesítésű téliszalámi van, az úgymond Classic meg olyan drága (az ára közelít a 7.000. Ft/kg-hoz), hogy annyit tényleg nem ér. A megfizethető áru Pick szaláminak meg köze nincs az igazihoz...
Miért baj az, hogy a gyerekek szeretik a magyar ízeket? Annyira azért nem rossz a magyar konyha...:)

Az almával kapcsolatban: én a starking almát kedveltem, de olyat már nem lehet kapni. :(

zoldzeller 2018.11.07. 22:54:07

@Csodabogár: szerintem ez regen volt, vagy nem jo helyen vasaroltal, vagy Floridaban tenyleg nincs. Itt, foleg olasz termekbol oriasi valasztek van. A legutolso Trader Joes is tele van legalabb 5 olasz szalamival es legalabb 3 fele olasz sonkaval. Es akkor ez meg csak nem is whole foods.

Gyumolcs; Kaliforniaban az orszagon belul is hiresen finomak es izletesek a gyumolcsok, mert nagy reszuk megterem es friss. Pl New Yorkban es Michigan-ben szerintem is sokkal kevesbe izesek a gyumolcsok. Kb mint a paradicsom telen otthon. :) Floridarol nem tudok nyilatkozni. Sose voltam es egyik utolso allam a bakancslistamon.

zoldzeller 2018.11.07. 22:58:56

@Dikusz: nem szeretik a magyar izeket, ezt sajnalom. Talan idovel ez valtozik.

A magyar sutemenyek szerintem 100x finomabbak mint az itteniek, de a Dobos torta pont nem a kedvencem. En az Eszterhazy tortat szeretem;)

adg 2018.11.07. 23:12:09

@geegee: 6. Lenin, oktoberi szocforr? Nem remlik? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 23:12:54

@maxval balcán bircaman: "protestáns etika, mely megteremtette a liberalizmust is."

??? ezt kifejtened? :)

A protestans etika (work ethics leginkabb) a kapitalizmus egyik alap pillere volt Amerikaban, de ennek mi koze a liberalizmushoz?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 23:15:02

@zoldzeller: koszi! :) sokan elfeljtik, hogy az USA zoldsegeskertje Kalifornia, es isteni finom zoldseg/gyumolcs valasztek van egesz evben :) (ok, mondjuk a LEGfinomabb mango, amit eletemben ettem, Mexikobol jott, de az szinte itt van a szomszedban :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 23:23:41

@London2009: #2-re mar nekem is feltunik (marmint, hogy mindenki milyen csondben ul a tomegkozlekedesi jarmuveken). De emlekszem, hogy anno, mikor a ferjem tobbszor meglatogatott engem otthon, es egyutt vonatoztunk, tomegkozlekedtunk, mindig raszoltam, hogy csendesebben beszeljen, mert altalaban o volt az egyeduli, aki hangosan beszelgetett velem, abszolut nem zavartatva magat :) Tobbszor meg is jegyezte, hogy itt mindenki beletemetkezik valamibe, es milyen csond van a vonaton/buszon stb. :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 23:29:29

@tikk: "Pl almáról teljesen lemondtam."

Nem talaltal jo almat itt? Pedig vannak nagyon finom, ropogos, ledus, edes almak: Pink Lady, Honey Crisp (en ezt a kettot nagyon szeretem - persze tudom, izlesek es pofonok…), es szezonban (osszel) a helyi Gala es Jonathan is nagyon jo.. Melyik reszen elsz CA-nak?

Dikusz 2018.11.07. 23:41:33

@zoldzeller: Már megint belefújtam a nulláslisztbe... :)))
A "nem"-et nem vettem észre.

Nem vagyok nagy sütievő (gyümölcs-, zöldségevő sem), de a dobostortát azt kedvelem, a teteje miatt. Meg a krémest is.
Pár évvel ezelőtt ettem a Vörösmarty Cukrászdában Sacher tortát. Na az enyhén szólva nem ízlett, túl édes volt.
Itthon sokáig a karácsonyi sütik közé tartozott a diótorta. Az Esterházy tortához csak a tortalap hasonlított, krémnek vajas diókrémet tettem bele, a tortalapot meg rummal locsoltam meg,
aztán átváltottam a somlói galuskára.

zoldzeller 2018.11.07. 23:45:00

@Zsuzsi65: raadasul egy csomo alma farm is van, ahol szeptember -oktoberben lehet szedni.

FutureFry 2018.11.08. 01:20:02

@Dikusz: @Zsuzsi65: @zoldzeller:
Sokáig leginkább csak egyfajta almát lehetett kapni az amerikai boltokban: “Red Delicious” (ami kb. (vagy pont?) ugyan az mint magyarul (:)) a “Starking”). Aztán egy David Bedford nevű ürge aki utálta ezt a fajtát, sok kísérletezés után kitermesztett egy olyan változatot ami sokkal kelendőbb volt (Honeycrisp, amit szabadalmaztatott is, igaz már lejárt a szabadalom). Aztán mindenféle mást is, (ahol a neveket már ügyesen védjeggyel látták el, mert az nem jár le). Szóval azóta rengeteg változat érhető el…

www.npr.org/templates/transcript/transcript.php?storyId=410085320
youtu.be/bDShFasYq9M

kék madár 2018.11.08. 02:02:40

@Dikusz: miert valtottal at, nem mind a ketto lenne a megoldas? :)

blackhairlady 2018.11.08. 02:43:35

@London2009: A M'ammel mi a baj? Szerintem ez egy angyon udvarias megszolitas.

blackhairlady 2018.11.08. 02:46:14

@Csodabogár: kicsit jobban kutattalvolna akkor a deli reszen a pulban szeleteltek volna neked olasz meg spanyol sonkat, szalamit :)

blackhairlady 2018.11.08. 02:51:29

@Zsuzsi65: Tegnap almaspitet sutottem, olyan alma illat terjengett a hazban, hogy csorgott a nyalam tole :)))))
Szerintem is vannak nagyon finomak, mi rengeteg gyumolcsot eszunk a ferjemmel. Most az oriasi francia baracknak van a szeonja, annyira ledus, edes, imadom, de a kortebol is van harom fele ami most nagyon nagyon jo.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.08. 06:23:09

@Zsuzsi65:

A szellem megelőzi az anyagot.

A kapitalizmus az anyag, s ez a liberalizmus gazdasági rendje. A liberalizmus pedig a reformáció terméke.

A protestáns liberálisok erre még büszkék is szoktak lenni. Pedig ez nevetséges. A protestantizmus, a reformáció valójában az ateizmus előkészítése, az ember deszakralizációja.

shakti rom 2018.11.08. 06:23:57

@Nagy kámpics:

Már megint a kula, te kis kakiológus :)

Dikusz 2018.11.08. 08:52:25

@kék madár: Nekem mindegy lett volna, egyiket sem szeretem.:)))

tikk 2018.11.08. 09:26:56

@gabors: sajnos nekem kertem nincs, nem olyan helyen élünk.
Bár pár tő paradicsom igy is van.

tikk 2018.11.08. 09:27:00

@Zsuzsi65: Mi San Francisco bay areaban élünk.
Munkahelyhez közel ritkán találni olyan házat ahol kertet lehetne művelni, pedig nagyon szeretném.
Azért néhány zöldségem igy is van minden évben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.08. 11:18:31

@adg: Úúhh, bökje meg, valamiért úgy értelmeztem még a kiinduló kommentet, hogy "születtek", pedig "hatalomra jutottak" volt benne...
Jó nagy marha vagyok...Így már vili minden.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.08. 11:20:55

@FutureFry: És a granny smith az honnan jön?Nagyon ostoba elnevezésnek tartom.Hogy lehet egy almát úgy hívni, hogy Kovács Nagymama, vagy nagymama kalapácsa?
:-))))

London2009 2018.11.08. 13:20:03

@blackhairlady: itt ugye nem hasznaljak es emiatt nekem furcsa, nagyon szokatlan. Volt egy amcsi ficko az irodaban, aki mindenkit egyfolytaban m'amezett. Gyorsan meg lett neki mondva, hogy na ezt most hagyja abba, mert itt ez nagyon nem szokas es rohadtul idegesito... Alig tudott rola leszokni a szerencsetlen! : )

London2009 2018.11.08. 13:21:18

@Zsuzsi65: ez Londonban is igy van. Mindenki zenet hallgat meg olvas a tomegkozlekedesi jarmuvon. Senki nem beszelget hangosan. Ez nem bp-i/kelet-europai sajatossag.

yerico1 2018.11.08. 13:21:46

@arncht: Ez azért roppant nagy gáz, mert a magyar, mint nemzet azért alapjában véve roppant bunkó, köszönés nem nagyon hangzik el sosem, sokan még vissza se szeretnek köszönni, egy szittya igazi öröme a káröröm, a nyílt beszéd pedig általában a "faszomat bele a jó kurva anyádba" szöveggel indul, és aki ezt nagyon komolyan is veszi, az elmegy kereszténydemokrata képviselőnek. Ha ehhez képest máshol rosszabb a helyzet, akkor a világ tényleg megérett a pusztulásra.

yerico1 2018.11.08. 13:21:51

@maxval balcán bircaman: Szerintem meg a protestantizmus és reformáció egy próbálkozás, hogy a tévútra tévedett, a 10 parancsolatot megtagadó keresztény egyház helyett megpróbáljanak egy működő, keresztény elvek szerint felépített egyházat adni a tömegeknek.

FlybyWire 2018.11.08. 15:27:05

@tikk: LOL én 40+ éve élek Magyarországon, ebből 3 éven át toltam a gyerekem egy rakás helyen, és soha senki így nem viselkedett.

Lie much?

Mancilla Pectoralis 2018.11.08. 15:27:05

Érdekes volt olvasni egy külföldi véleményét rólunk.Azt hiszem mi sokkal kritikusabbak vagyunk magunkkal szemben(is),mint a külföldiek velünk kapcsolatban. Van amin változtatnék,például munkában jó lenne dicséretet is hallani,nem csak azt,hogy mit szúrtál el, vagy miért nincs még kész stb. Okés,hogy a pénz beszél,de szerintem növelné az elkötelezettséget a munkavállaló részéről ha tényleg jól csinált valamit, akkor ne csak a következő bónusznál vagy fizuemelésnél jöjjön elő(meg az éves értékelésénél),hanem ott helyben. Mintha a dicséret ciki lenne vagy nem tudom..

erol 2018.11.08. 15:27:05

@yerico1: "Ez azért roppant nagy gáz, mert a magyar, mint nemzet azért alapjában véve roppant bunkó, köszönés nem nagyon hangzik el sosem, sokan még vissza se szeretnek köszönni, egy szittya igazi öröme a káröröm, a nyílt beszéd pedig általában a "faszomat bele a jó kurva anyádba" szöveggel indul"
Ez attól függ milyen közegben mozogsz, a sarki koccintóban lehet, hogy ezt tapasztalod, de az én környezetemben nem ez a jellemző.

Muad\\\'Dib 2018.11.08. 15:27:05

"...hanem minden tökéletes formájú volt és ragyogott..."
Elég nagy baj ez. Sajnos ez mindenfelé terjed, de tény, hogy az USA az egyik legvadabb pazarló.

tamask 2018.11.08. 15:56:50

Amerikából Magyarországra vissztérve nekem orgazmusom volt attól, hogy a piacon vásárolt paradicsomnak volt íze, a hagymának volt ereje, meg általában minden zöldség ezerszer ízletesebb volt, mint amit Amerikában találtam akár a farmers' market nevű helyeken is, nemhogy a Wal-Martban.

A legutolsó sarki boltban is jobb kenyeret kap a magyar ember töredék áron, mint amit egy new yorki hipszter pékségben elé raknak tetovált karú, nagyontrendi pékművészek.

Ami viszont jó Amerikában, hogy az ember csak a munkájával foglalkozik, nincs rálőcsölve minden más feladat. Igaz, ez a fogyasztói társadalom alapja, hogy mindenki specializálódott egy feladatra, a többi területen meg ő fizet másoknak a szolgáltatásokért.

Amit amerikai ismerőseim nehezen tudta megemészteni az az ingyenes fogorvosi ellátás illetve a nevetségesen alacsony fogászati árak voltak. Meg hogy mindenkinek van egészségbiztosítása és még egy orvosi vagy jogi diplomáért se kell lerakni egy luxuslakás árát az egyetemen.

lenörd hofstadter 2018.11.08. 16:44:56

Hogy vagy? Háááát, ilyen az amikor a kérdésre válasz érkezik a mellébeszélés helyett. A koma ehhez nincs hozzászokva, de ezt talán a saját hazájában kéne orvosolni...

tamask 2018.11.08. 16:45:00

@adg: a kommunizmus egy nyugati értelmiségi hóbort volt, ami nyugaton nem tudott labdába rúgni, ezért keleten nyomult

Ma hol népszerűek a szélsőbalosok? Amerikában (by any means necessary, Bernie Sanders, antifa terroristák, Black Lives Matter és hasonló vadhajtások). Manapság nem Lengyelországban, Csehországban vonulnak utcára a baloldal által elvesztett választások után fiatalok felégetni a fél várost, hanem Amerikában.

Amerikában leszocialistázzák az összes európai országot, Spanyolországtól kezdve Svédországon át Németországig. A szocializmus szitokszó náluk és olyan országokat is lekomcsiznak, ahol sose volt kommunizmus, egyszerűen csak a prolik is emberhez méltó bért keresnek (Dánia, Hollandia). Mert egy jobboldali amerikai szemében ha az embereknek van alapból egészségbiztosítása, az már maga a sztálinizmus, leninizmus. Kicsit egyszerűek, a világ többi részéről felületesek az ismereteik.

Sequoyah 2018.11.08. 16:45:07

Ezt a minoseg-panaszt nem ertem. Aki az amerikai WalMartot a magyar piacra csereli le az megis mit vart? Nana, hogy jobb a minoseg.
Ha viszont a magyar Tesco helyett az amerikai Farmer's Marketra megyek, akkor meg ott lessz sokkal jobb a minoseg.

Nekem epp az volt a pozitiv meglepetes Amerikaba koltozve, hogy mennyivel jobb minosegu kajakat talalok ott egy kozepkategorias szupermarketben, ha nem a legolcsobbat akarom megvenni...

midnightcoder2 2018.11.08. 16:45:13

@adg: "Az, teny. 101 eve, pont ma jutott hatalomra az emberigenlo, igazsagos, nem mesterkelt kis keleteuropai csapat."

Azért szerintem az indiánok az amcsik nélkül is ellettek volna.

midnightcoder2 2018.11.08. 16:45:23

"Illetve úgy válik ketté a társadalom, hogy lesz egy globalizációban versenyképes része, és lesz egy maradék, amelyik teljesen versenyképtelenné válik, ettől frusztrált lesz, és mindenféle politikai bullshiteket megvesz.”"

Ja. Nekünk van Orbánunk és Gyurcsányunk, nekik meg van Trumpjuk és Klingonnéjük, nem beszélve arról az öreg komcsiról aki az utolsó pillanatban esett ki a képbõl.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.08. 16:45:31

@yerico1:

Luther komolyan elhitte, okosabb Istennél. Az eredmény csúfos bukás, ma több száz protestáns egyházacska halandzsázik, s mind sola scriptura alapon. Ami humoros minimum.

geeeteee 2018.11.08. 17:53:07

@London2009: Az emberiséget két dolog viszi előre, a lustaság és a kíváncsiság, avagy hogy tudom kevesebb erőfeszítéssel letudni és mi hogyan működik. Tunyogi Tanár Úr.

geeeteee 2018.11.08. 17:53:14

@Dikusz: Ezerféle fut mindenféle neveken belőle. Anno csúcsos almának hívtuk, a mi volt kertünkben tizenvalahány ilyen fát szüreteltünk Az a régi starking nagyon ikrás és édes volt, fényes vastag héjjal, az tényleg roppant.

Dikusz 2018.11.08. 18:14:39

@geeeteee: Így igaz. Olyan régifajta starkingot már nem lehet kapni. Ha jól mondták nekem, akkor angol fajta.

zoldzeller 2018.11.08. 18:28:22

@tamask: vicces Bernie Sanders-t szelsobalosnak nevezni. Svedorszagban csak egy mersekelt kozepvonalas politikus lenne. Amerikai mercevel tunik szelsosegesnek. (De az amerikai es az europai politika osszehasonlitgatasara kar idot vesztegetni.)

Fogorvos: Magyarorszagon az embereknek borzalmas allapotban vannak a fogaik az "ingyenes" ellatas ellenere. Az ismeroseim kozul mindenki magan fogorvoshoz jar. Mint ahogy otthon minden ismerosom most mar privat orvoshoz jar es sulyos penzeket fizet, hogy legalabb a vizsgalatok meglegyenek idoben.

2018.11.08. 18:32:10

Egy kanadai lány mesélte, hogy itt mindennek jobb az íze. Valószínűleg az lehet az oka, hogy a föld Európában jobb minőségű, mint Amerikában.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2018.11.08. 18:32:28

@tikk: Ilyen bárhol van. Velem hasonló történt már Amszterdamban, Rómában, Prágában és Las Vegasban is.Ebből még kár általánosítani.

Amúgy sok idelátogató külföldivel volt már lehetőségem beszélgetni, általános véleményük, hogy a magyarok udvariasak, kedvesek és közvetlenek.

De ha már általánosítunk, nekem az elmúlt 25 év tapasztalata az mutatja, hogy "általában" a nyugati emberek elképesztően képmutatók, egy mázzal vonják be magukat, igazából rájuk, és nem az ázsiaikra igaz, hogy nem valódi a mosolyuk. Ha üzleti kapcsolatban állsz velük még rosszabb a helyzet. Csak addig van "barátság" vagy "haverság" amíg az érdekük azt diktálja. De még a "haverság" alatt is simán hátba döfnek, sunyik, hazugok. Érvényesülni akarnak bármi áron. Persze vannak kivételek, de azok nagy valószínűséggel szegények.

Ez a How are you, How are you doing dolog jól példázza az angolszász, de mondhatni a ny. európai, vagy észak-amerikai (NYC, LA, Chicago) mentalitását. Senki nem kíváncsi a válaszodra. Mi ezt azért értjük félre, mert mi úgy szocializálódtunk, hogy valóban érdekel, mi van a másikkal. Nagy különbség.

Sok csavargás alatt azt tanultam, hogy Európában minél keletebbre megyek, annál kedvesebb, és őszintébb emberekkel találkozom. Az USA esetében ez minél délebbre...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.08. 18:37:48

@maxval balcán bircaman: "protestantizmus, a reformáció valójában az ateizmus előkészítése, az ember deszakralizációja."

Hmm...igencsak erdekes meglatasaid vannak ;)
A protestantizmus, mint az ember deszakralizacioja...hmm...Azt eddig is tudtam, hogy a(z orthodox) katolikusok es a (fundamental) protestansok nem tudjak athidalni a kozottuk levo teologiai szakadekot, de azert amit irsz, kisse elrugaszkodottnak tunik ;)

midnightcoder2 2018.11.08. 19:32:16

@tamask: Mondjuk a svédeknél tényleg legalábbis szocializmus van, más kérdés hogy mivel nagy a jólét így nem kellene a koncentrációs táborok. De ha az éves bevétel Rákosi Pajtás Elvtárs Magyarországának vagy épp Észak-Korea szintjén lenne, akkor nagyon másképp nézne ki az a társadalom is. Csak az a baj, hogy a szocializmus és a nagy a jólét hosszú távon azért nem barátok.

Sequoyah 2018.11.08. 19:59:06

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
A fold biztos nem jobb Europaban, ahol mar evezredek ota szipolyozzak ki a tapanyagot a foldekbol, mint Amerikaban, ahol rengeteg friss, tapanyagdus fold van.

A kulonbseg az, hogy Amerikaban minden piacnak megvan a kulon kiszolgaloja, es az olcso arut keresok olcso kajat kapnak.
Mint fentebb irtam, aki a Walmartbol emeli le a legolcsobb almat, az ne csodalkozzon ha nem finom. Viszont amikor a megfelelo idenyben vasaroltam helyi termelesu paradicsomot, az olyan finom volt amit Magyarorszagon csak a sajat kertunkbol ettem gyerekkoromban.

Az olcso termek szarabb mint Magyarorszagon, a minosegi viszont sokkal jobb. Toled fugg, hogy mennyire figyelsz oda...

Sequoyah 2018.11.08. 19:59:15

@midnightcoder2: Az is baj, hogy sokaknal csak a szocializmus es a kapitalizmus letezik, es nem veszik eszre, hogy ez egy tobbdimenzios spektrum.
Svedorszag is egy kapitalista versenyalapu gazdasag, szoval nem kell a hosszutavu joletert aggodniuk. Csak tarsadalmi problemakra keresnek szocialista tipusu megoldasokat, nem a gazdasagiakra. A szocializmusnak is megvan a maga helye, ahol igen jol tud mukodni.

Peldaul egy kapitalista rendorseg rettentoen hulye otlet lenne, nem veletlen hogy minden fejlett orszagban a rendorseg egy szocialista intezmeny:)

Az itt az erdekesebb kerdeskor, hogy peldaul egy szocialis tamogatas a szegenyeknek egeszen mas eredmenyekkel jar peldaul Svedorszagban ahol az emberek 99%-a dolgozni akar, csak onhibajan kivul nem tud, vagy Magyarorszagon, ahol mar van egy pl 10%-os tarsadalmi reteg aki nem is akar dolgozni csak kihasznalja a segely, vagy pl egyes Afrikai orszagokban, ahol aztan tenyleg senki nem dolgozna ha mindenki kapna segelyt...

A tarsadalmi erettseg fuggvenyeben egy bizonyos szocialis intezmeny nagyszeruen mukodhet egyik orszagban, es csodbe donthet egy masik orszagot...

Grafschaft Glatz 2018.11.08. 20:15:17

@Csák Morritz AKA Alibiman:
Teljesen egyetértek, én is nyugaton élek és ez abszolút megfigyelhető, ez az állandó hogyvagyozás, közben le se sz*rja.
Álszentségben is verhetetlenek, legjobban a menekülttéma mutatta ezt meg: volt egy felmérés, ahol azt kérdezték, hogy "Akarja-e, hogy az ön országa fogadjon be menekülteket?" Nyugati országokban elsöprő többségben igen volt a válasz. Aztán volt egy másik kérdés, hogy "Akarja-e, hogy az ön városában helyezzenek el menekülteket?", na, itt előbújt a szög a zsákból: rögtön kisebbségbe kerültek az igenek. Érted, jöhetnek a menekültek, de ne az én szomszédomba.
Iskolaválasztásnál is azért a gyerekét inkább olyanba íratja a nagyon toleráns, befogadó nyugati, ahol kevesebb a külföldi. Ki érti ezt?
Politikai elit ugyanez: Kiáll bármelyik politikus és mondja, hogy a Földközi-tengeri útvonalat le kell zárni, mert milyen sokan vízbe fulladnak és ez borzasztó. Közben a valóság az, hogy le se sz*rja ő a vízbe fulladókat, csak hát a háta közepére se hiányzik egy csomó írástudatlan afrikai. Csak ugye ha ezt így kimondaná, akkor jönne a balhé, meg az összes újság riogatna az amúgy 70 éve nem létező náciveszéllyel.
Kelet-Európaiak sokkal őszintébbek, kimondják, ha meztelen a király. Ez néha kényelmetlen, de még mindig jobb, mint ez a cukormázas képmutatás. Nekem fura, hogy ezt valaki jónak találja, a nyugat nem emiatt élhető hely, hanem ennek ellenére.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.08. 20:37:49

. @Grafschaft Glatz: "Teljesen egyetértek, én is nyugaton élek és ez abszolút megfigyelhető, ez az állandó hogyvagyozás, közben le se sz*rja."

meg kene mar ertenie mindenkinek, hogy ez a "How are you" a koszones RESZE, es semmi koze ahhoz, hogy az illeto "komolyan gondolja-e v. nem. Ez kb. olyan, mintha azon filozna valaki, hogy vajon amikor valaki azt mondja, Jo napot kivanok, tenyleg azt akarja-e, hogy jo napom legyen, vagy le sem sz*rja...:))

Sequoyah 2018.11.08. 21:33:44

@Grafschaft Glatz: Az hogy te nem erted az angol nyelvet, az nem az o hibajuk, hanem a tied. Tanuld meg, hogy a "How are you" az egy koszones.
De kepzeld, magyarul is van olyan hogy "Viszlat", mikozben egyaltalan nem akarom viszont latni, akkor en is alszent vagyok?

Nehogy mar a kedvesseg legyen a rossz dolog...

Grafschaft Glatz 2018.11.08. 21:33:47

@Zsuzsi65:
OK, ez jogos. De a többi példámra már te sem tudtál mit mondani ;)

blackhairlady 2018.11.08. 21:52:47

@London2009: Tehat akkor csak szokatlan? En kedvelem, hasznalom magam is, szerintem kimondottan udvarias es kedves megszolitas. Akkor mit hasznaltok helyette/ Mi az ottani megfeleloje?

blackhairlady 2018.11.08. 21:59:34

@Zsuzsi65: Mint ahogy Magyarorszagon sem gondoljuk komolyan, hogy ujra szeretnenk talalkozni mindenkivel amikor elkoszonunk a Viszont latasra mondattal :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.08. 22:08:54

@London2009: A yes, Ma'm/Sir foleg a deli allamokban elterjedt az USA-ban (legalabbis legjobb tudomasom szerint). Ott me'g jobban el a hagyomanyos, a modern kornak mar kisse "regiesknek" tuno viselkedesforma, igy ok ezt gyakran hasznaljak pusztan egy sima valaszban is. Nem illik csak 'yes/no'-t mondani kurta valaszkent, hanem hozzateszik, yes/no, ma'm. Ha megnezel egy regi filmet, ott meg a gyerekek is igy valaszoltak a szuleiknek! :) (kb. ugy, mint nalunk regen, mikor a gyerekek magaztak a szuloket).

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.08. 22:12:21

@Grafschaft Glatz: a tobbi valaszoddal nagyjabol egyetertek (alszentseg). De ez nem allam/orszagfuggo szerintem. Mindenhol vannak ilyen emberek, partallastol, borszintol, lakohelytol es minden egyeb mastol fuggetlenul ;)

Grafschaft Glatz 2018.11.08. 22:44:52

@Sequoyah:
Köszönjük Emese. A többi példámra is tudsz esetleg ilyen frappánsan replikázni? Mert ha nem, akkor a köszönés dolog max egy szerencsétlenül megválasztott példa volt, de a mondanivalóm lényegén nem változtat: a nyugati emberek álszentek.

M1nd3gy 2018.11.08. 22:45:48

"Nagyon könnyen belekerülhetünk egy olyan negatív spirálba, hogy itt marad az alulképzett maradék"

Ja a túlképzett krém pedig megy a picsába mosogatni és szart lapátolni külföldre... :D :D
háhá
na ez a bullshit..

Occam beretvája 2018.11.08. 22:45:59

@Dikusz: Nincs sokféle ízesítésű PICK vagy HERZ téliszalámi.
Van 2 az az paprikás (elenyésző mennyiség) meg nem paprikás.
Az ára meg nem 7 hanem 5 000 HUF.
Mindig van valahol akció valamelyik multinál.
Jelesül :
Tesco bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004009984796
LIDL www.ujsagomat.hu/lidl/akcios-ujsag-csutortoktol-08-11-2018/?page=23

erkölcsi hulla 2018.11.08. 23:03:38

"Lehetővé tette, hogy mélyebb emberi kapcsolatokat alakítsak ki a körülöttem élőkkel; rákényszerített, hogy meghallgassam őket; hogy leüljek egy kávézóban és iszogassam a kávém, élvezve is az ízét; és megmutatta az új városom minden kis szépségét” – írta Ash. "

Hát ez überfaszság.

FutureFry 2018.11.08. 23:42:22

@blackhairlady: @Sequoyah:

ala Seinfeld:
youtu.be/6oMYcurEXtE

“What do you do at the end of a date when you know you don't want to see this person ever again, for the rest of your life? What do you say? What do you say? No matter what you say, it's a lie. …”

Mikkamak 2018.11.09. 00:05:11

Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy éppen végignéztem a Kisvárosi Gyilkosságok (Midsommer Murders) 19 évadát. Na abban (és az Angliában játszódik) van egy rész, amikor a felügyelő szól a beosztottnak, hogy csináljon meg valamit. A beosztott visszakérdez, hogy "me, sir?", mire a válasz: "yes, sir, you sir". Szóval ott is használják...

Egyébként a M'am és a Sir szerintem is udvarias, főleg, ha nem tudod az illető nevét. Hogyan szólnál valaki után pl. az utcán, mert elejtett valamit? Hey you? Vagy mint a minap nekem szólt a reptéren a biztonságis alkalmazott: "Miss"? Kicsit már kinőttem abból a korból, sajnos.

kék madár 2018.11.09. 00:31:52

@Zsuzsi65: "meg kene mar ertenie mindenkinek, hogy ez a "How are you"
en meg ma is szivesen eljatszom, hogyha megkerdezik, elkezdem tavaly karacsonytol es nezem a riadt arcukat :)

2018.11.09. 11:22:29

"Vannak, akik olvasnak, mások zenét hallgatnak, alkalomadtán akadnak, akik beszélgetnek, de a legtöbben csak csöndben ülnek"

Én mást tapasztaltam. Mindenki az idióta okostelefonját nyomkodja kényszeresen, zombi módra, és ez mostmár generációfüggetlen. És ami a legszomorúbb, hogy ez független a helyszíntől, és a szituációtól. Nagyon gáz.

London2009 2018.11.09. 14:05:19

@blackhairlady: @Zsuzsi65: itt sem illik csak yes/no-t felelni. Yes, please vagy no, thank you az illedelmes valasz.

London2009 2018.11.09. 14:07:28

@Mikkamak: persze, hogy hasznaljak csak teljesen maskent. A peldad is amit felhoztal hivatalos kozeg, ott hasznaljak, illetve udvariassagi formakent. M'am helyett pedig inkabb szepen kiejtve Madam.

blackhairlady 2018.11.09. 18:11:01

@London2009: Ezt gondolom nem neked szantad, en errol nem irtam. Marmint a yes no dologrol.

Gondoltam, hogy a Madamot hasznaljak Ma'am helyett, viszont akkor megsem a megszolitassal van bajod hanem a roviditessel?
Amikor Amerikaban vagy akkor atvaltasz Ma'amre?

blackhairlady 2018.11.09. 18:13:44

@Mikkamak: Szerintem a Miss-t hasznaljak akkor is ha nem tudjak a csaladi allapotat.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása