oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. szeptember 10. 06:30,  Wales két év után 337 komment

2018. szeptember 10. 06:30 Határátkelő

Wales két év után

Miért vág neki egy kormánytisztviselő apuka a külföldi fizikai munkának? Ez is kiderül József írásából, ami egy nem akármilyen történet, rengeteg tanulsággal és torokszorító pillanattal.

Mutasd be te is a városod - hova érdemes menni, mit nem szabad kihagyni, mennyire könnyű munkát találni a környéken... Írd meg és küldd el (lehetőleg fotókkal) a hataratkelo@hotmail.com címre!

onkentes_munka.jpgSzerettem önkénteskedni, tényleg

„Két éve kezdődött, ilyenkor ősszel. Egy bőrönddel beszálltam a telekocsiba, miután egyenként megpusziltam a feleségemet és a négy kisgyerekünket. Fogalmunk sem volt, hogy mikor, vagy hogy hol találkozunk legközelebb. Idén ennek két éve. 

Még jól emlékszem arra a nyár végi szombat délutánra, amikor egy a hivatalban átdolgozott hét után épp arról beszélek Robival, miként fogok a segítségével Walesben fejőslegényként új életet kezdeni, a családomtól távol. 

A kert végében túrom a komposztot, és locsolom a kis paprikatöveket, közben a szintén nagycsaládos barátok vendégeskednek nálunk.

kert_2.jpgA kert… helyett ez csak a teraszunk – volt. :)

Tőlük kaptam a repjegyet, segítettek fordításban, amikor már kint voltam és próbáltam a szakmában elhelyezkedni. Akkor még nem tudtam, hogy leginkább a saját példánkkal fogjuk ezt nekik meghálálni. Azóta már ők is külföldön élnek, és hálásak, hogy meglépték. 

Szóval rendhagyó nyaralás volt, amolyan szomorkás, búcsúzkodó. 

Csak néhány héttel korábban jutottunk arra a következtetésre, hogy nem maradt más megoldás, mint külföldön újrakezdeni. Pedig én aztán bőszen hirdettem, hogy aki itthon nem állja meg a helyét, az máshol sem fogja... egészen addig a nyárig. Sose mondd, hogy soha. ;) 

Mindenkit meglepett ez a döntés. Mert miért is kellene egy kormánytisztviselő apukának külföldi fizikai munkára menni, amikor a felesége német multinál dolgozik és van egy látszólag jól prosperáló magánvállalkozásuk is? 

A válasz röviden: naivitás és devizahitel. 

Bővebben? 

Naivan hittük, hogy csak tennünk kell a dolgunkat, tisztességesen dolgozni, és bátran csak előre lépni a vállalkozásban, sosem hátra. 

Hittünk a bankároknak, akik a ház vásárlásakor váltig állították, hogy nem tudnánk fizetni a forint alapú hitelt (pedig azt akartunk), de nem akartak ténylegesen segíteni, amikor már nem tudtuk fizetni a svájci frank alapút. 

Hittünk a vállalkozásunkban is, ami egy fiatalos ötlettel pont új szintre léphetett volna, de a gazdasági környezet gyökeresen megváltozott. Persze pont akkor, amikor épp befektettük azt a hasznot, amit már inkább a veszélyesen magas kamatú hitelkártyák törlesztésére kellett volna. 

Szóval el...tuk, nem kicsit, de így utólag azt látjuk, hogy pontosan ezzel tettünk jót magunknak, különösen a gyerekeknek. 

A tervezés 

Azzal kezdtük a tervezést, hogy készítettünk egy gyors kalkulációt. 

Amikor kérdezgettem, hogy mennyit fizetnek a farmon, átváltottam forintra, majd a kiadásokat is, és azt latolgattam, mennyit tudok hazaküldeni, hogy fizessék, amit még muszáj. 

A lakáshitelt például már nem fizettem és később a fizetésemből sem tudták levonni, mivel nem volt. (Érdekes módon a bank pár hónap alatt gyökeresen megváltoztatta álláspontját és belement abba, hogy piaci áron találjunk vevőt a házra, valamint hogy elégedjen meg a ház árával és ne követelje az azon felüli milliókat! Ez is megérne egy külön cikket, de még nem érett meg rá a helyzet.)

hivatali_bucsu.jpgÍgy búcsúztattak el a kollégák a hivatalból. Így utólag ez úgy néz ki, mintha örültek volna a távozásomnak. :D

Az indulás 

Visszatérek inkább arra a napra, amikor a telekocsi felvitt Pestre. Beszálltam és nem bírtam visszatartani a sírást. Ma is rám jön, ha eszembe jut a kicsi, ahogy sírt a babakocsiban, a nagyok elkeseredett arca, és a feleségem, amint saját könnyeivel küszködve próbálja őket vigasztalni. 

Dühös szomorúság, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés arra, amit éreztem, amit ma is érzek. Két nappal a repülő indulása előtt mentem fel, hogy tartsak egy EU-pályázatos projektben prezentációt, amit sosem fizettek ki. 

Milyen abszurd, hogy erre és a felkészülésre vesztegettem el napokat, amikor épp elhagyni készültem a családomat, hogy aztán teheneket fejjek ki a szarból... (bocs).

Ebben benne van az előző életem „méltó” lezárása is. Hiszen volt pár hasonló értelmetlen, EU-s pénz herdáló projektben részünk a hivatalban. 

Mindenki látta, hogy semmirekellő az eredmény és a befektetett munka, de a vaskos dokumentumok és a látványos webes móka elkészült, így senkinek szava nem lehetett. 

Azzal vigasztaltam magamat, hogy én legalább néha elemezhettem a munkám során keletkezett adatokat és különben is, ki az, aki most szart fog tolni?!

Bizony, az is én voltam. 

Az élet Walesben 

Mert a fejés végén kimegyünk a bokáig érő ganéba és letoljuk azt az aknába. Nem ért váratlanul, mert végtére is agrármérnök vagyok, és azelőtt ilyen telepeket jártam szép fehér köpenyben, mint környezetvédelmi felügyelő. :D

before-after.jpgEz amolyan before-after: nyakkendős a vállalkozó, a szakállas meg a tehenész fiú énem.

Ezzel a vicces helyzettel pár hét alatt meg is barátkoztam, csak ne lettek volna azok a hosszú, magányos éjszakák. Na, ez olyan Forrest Gumposra sikeredett, de van benne valami... 

Hetekig minden éjjel felébredtem 2-3 alkalommal, azt gondolva, érezve, hogy már eleget aludtam, vége az éjszakának. Igazából nem aludtam rosszul, sőt akár kevesebbel is beértem volna, csak borzasztóan furcsa volt. 

Így aztán amikor szabadnapos voltam, vagy csak volt egy-két órám szabadon, akkor vagy önkéntes munkát vállaltam, vagy elmentem a könyvtárba, hogy állásokra adjak be pályázatot. 

Az első hónapot azzal a fél bőröndnyi ruhával és egyebekkel húztam ki, amit magammal hoztam. A csomagom másik fele hentesáru volt, amit a segítség fejében hoztam a volt általános iskolai barátomnak, aki a reptértől a walesi albérletig elfuvarozott. 

Spórolás minden szinten 

Vele mentem az első carboot sale-re is, ami amolyan zsibi, ahol fillérekért árulja mindenki a megunt dolgait a kocsi csomagtartójából. Itt vettem 2-2 lábast, tányért, bögrét meg egy kenyérpirítót, ehhez vettem később egy serpenyőt, de úgy ennyi volt a konyhafelszerelés hónapokig. 

Evőeszköztartót, gyümölcskosarat meg pár dolgot újrahasznosított anyagokból készítettem. Pl. konzervdobozból meg teamécsesből kézmelegítőt is csináltam, mert amíg nem voltam otthon, sosem fűtöttem. Persze ez hülyeség volt, mert folyton hideg volt a lakás, de azt hittem így olcsóbb lesz a fűtés. 

Ki volt számolva pontosan minden hónap, és mivel villannyal ment a fűtés is, tudtam, hogy azzal tudok leginkább spórolni. Mindent felírtam egy noteszbe, hogy mennyit költöttem, hogy lássam, mennyi kell kajára, fűtésre, albérletre, helyi adóra (council tax). 

Utóbbi nem kis tétel, de benne van a hulladékszállítás, az ingyenes könyvtár, iskola, és még sok más. Előbb sokalltam, de később megtapasztaltam, hogy ezt a nem kevés ingyenes állami szolgáltatásokért fizetem. 

A magyar srácok sokat segítettek, segítenek ma is. Tudom, nem ez a hír járja, és ők is mondták nekem, hogy a magyarokkal óvatosan kell itt barátkozni, de - lekopogom - nekünk itt még senkivel nem volt rossz tapasztalatunk. 

Kaptam tőlük pólókat, melegítőt és moshattam náluk, amíg tudtam venni saját mosógépet. Otthonról ki tudtak volna segíteni adott esetben, de ez meg sem fordult a fejemben, akkor aztán végképp lúzernek éreztem volna magam. 

Jött látogatóba a család és… 

Magyarországon eközben feleségem még otthon volt a 2 éves kicsivel és próbáltak nem arra gondolni, mikor kezdődik el a kilakoltatás. Mert miközben próbáltak vevőt találni a házra, a bank folyamatosan utasította el a vételi ajánlatokat és küldte párhuzamosan a szokásos fenyegető leveleket. A gyerekek, meg anyósom is kezdték ezt a helyzetet egyre rosszabbul viselni, ami nem csoda. 

Még valamikor októberben megvettük a repülőjegyet a családnak, oda-vissza, hogy a karácsonyt együtt töltsük. Ahogy közeledett a december úgy lett egyre nyilvánvalóbb, ha egyszer újra együtt leszünk, soha nem akarunk többé elválni egymástól. 

Szóval három hónapig bírtuk, vagyis eddig akartuk bírni egymás nélkül, így aztán a repülő nélkülük ment vissza Magyarországra. Ahogy én fejest ugrottam, úgy jött/menekült utánam a család is. 

December 22. azóta csak „reunion day” a naptáramban. Ez adott értelmet és erőt a folytatáshoz. 

Előtte mindent fel kellett gyorsítani, mivel a kis agglegénylakás helyett találni kellett egy nagyobbat, amit valamennyire be kellett rendezni. 

haloszoba.jpgBabaágy és a szülői ágy, amit még az előző lakó segített összerakni

Ráadásul ezt mind titokban tartottuk, nehogy otthon valamelyik szerv, vagy valaki keresztbe tegyen. Tiszta paranoia, de a hangulatot jól tükrözi. 

Megérkezett a boldogság 

Így írtam erről a barátoknak egy titkos csoportban: „A házból otthon, a férfiből apa lett. :) Valahogy így... Megérkezett pénteken a boldogság. Ennél jobban nem is lehet ezt elmondani, hogy mit érzek. 

Este még a reptérre indulás előtt betoppant a landlord és a landlady, akik a szomszédban laknak amúgy. Kezükben egy díszített kosár tele finomsággal. Kérdezték, van-e minden, akkor derült ki, hogy alig van takaró. Hoztak rögvest hálózsákokat és két vendégágyat is. 

Szóval még tegnap a délutáni munka előtt bevásároltam, utána vettem egy használt kis hűtőt. 

Ja igen, ezt eddig nem mondtam, de a múltheti sok munka mellett nem másnak segítettem a költözésben, hanem már a családnak keresett házba pakoltam. Úgy döntöttünk, most már maradnak ők is. 

Két hete leadtam a jelentkezési adatokat online és a héten visszaigazoltak, hogy mindhárom iskolást várják az itteni, nagyon dicsért iskolákba januárban. 

Na, szóval tegnap kalandos úton, de hazaértek és hoztak takarót meg párnát is, úgyhogy minden volt bőven, a vacsora is ízlett nekik, pedig azt se tudom miket sütöttem össze hirtelen :), a hús túl sós volt, a sültkrumplit viszont elfelejtettem sózni, így aztán rendben volt. 

Vettem üdítőt, sok csokit, meg hoztak is magukkal és volt nagy lufifoci is a szinte még üres szobákban. Most csak azt szereztem be, amire alapvető szükség van, a konyha viszonylag kész, vannak ágyak, törölközők, takarók, huzatok, lepedők, stb. Meg itt a család, együtt!!! 

Sorra érnek a kellemes meglepetések. Tegnap, amíg dolgoztam, itt volt a főbérlő a két lányával meg a testvérével és a város nevében átnyújtottak egy hatalmas ajándékkosarat, meg játékokat, meg mindenfélét, az itteni boltok felajánlásaival. 

Megható... Boldogok vagyunk, igyekszünk mindent jól csinálni, hogy ez így is maradjon.

Boldog karácsonyt! Merry Christmas! Nadolig Llawen! (walesiül)” 

A taxis barátunk írta ezt, miután hazahozott minket: „Mi a helyzet? Remélem van boldogság ezerrel ;) jó volt látni tegnap, hogy a gyerkőcök a nyakadba ugrottak. Nem mondhatnám, hogy a világ legérzelgősebb emberei közé tartozok, de még engem is megérintett a pillanat. Gondolom így végre teljes lesz a karácsony és ad neked némi plusz erőt a folytatásra.

A taxiban meg ha kell bármi segítség csak szólj.

Kellemes Karácsonyt nektek ;)"

Utóbbit azért írta, mert ők segítettek abban is, hogy megszerezzem a taxisengedélyt, amivel előrébb tudtam lépni.

Januárban lett feleségemnek is munkája, de úgy, hogy előtte októberben és novemberben is eljött egy hétre az NI-számot, meg bankszámlát intézni. Ja, és közben elvégzett online egy élelmiszer higiéniai tanfolyamot is, ami kapóra jött az elhelyezkedésben.

kettesben.jpgKettesben

Keményen ledolgoztunk 6/9 hónapot szinte szabadság nélkül, heti hat nappal, nulla, azaz nulla családi pótlék, vagy hasonló kedvezmény, illetve támogatás nélkül. Megvoltunk, de azért amikor egyben megkaptuk, tíz napos all inclusive nyaralásra mentünk, és pár bútort is vettünk.

lanzarote.jpg

Van értelme a kemény munkának

A mindennapi életben szerzett tapasztalatainkról majd egy másik alkalommal írok. A lényeg számunkra az, hogy a gyerekeknek itt végre megmutattuk, hogy van értelme a kemény munkának. Ugyanakkor próbáljuk őket költekezés téren féken tartani, ami otthon könnyen ment, mivel többnyire nem volt pénzünk. 

Például lecseszem a fiú gyereket, amiért a sulis cipő mellé 12 fontért labdát is vett, meg mert 30 fontba került az egyenruha zakó pótlása (eltépték a haverokkal utolsó napon). 

De közben meg a suliban kihozták belőle azt a tehetséges fiút, akire otthon csak véres rongyként néztek (nem sokat túlzok!). A lányok mernek és tudnak csajosan öltözni (nem kurvásan), miközben már a nagy dolgozik szabad idejében az edzések és a gitártanulás mellett. 

A nyelvvel csak a nagynak van gondja, de neki is csak a kamaszos gondok miatt. Őt próbáljuk úgy kompenzálni, hogy a hobbiját, a rajzolást tanfolyamokkal, és komolyabb felszereléssel szponzoráljuk. 

A legkisebb egész konkrétan már csak második nyelvként tanulja tőlünk a magyart, ami rávilágított arra is, hogy számára már talán ez az ország lesz a haza... Amilyen itt az oktatás és a továbbtanulási lehetőségek, mi szülők is szívesen járnánk iskolába. Már meg is fordult mindkettőnk fejében, hogy valamilyen képzésre menjünk.

rajzok.jpg

Mi változott két év alatt? 

Lassan, de biztosan leolvadt rólunk az otthon megszokottá vált frusztráció, amit a jövőt illető bizonytalanság, az iskolából a szülőkre is nehezedő nyomás és az általános politikai hangulat okozott szerintem. 

Ezt nem lehet észrevenni egy nyaralás után hazamenve. Ehhez külföldön kell élni hónapokig, hogy lásd akár saját magadat is kívülről. Felíratnám receptre a politikai pályára készülő fiataloknak (mivel a jelenlegi politikusaink már menthetetlenek).

Eladtuk a házat, nem tartozunk egy banknak sem és most már van mire alapozni a terveinket. 

Szóval van végre jövőnk!”

A Bemutatom a városom-sorozat sorvezetőnek szánt kérdései (tetszés szerint bővíthetők) 

Melyik az a hely, ahová először elviszed a városodba látogató ismerősöket? 

Mi a három legjobb ingyenes dolog a városban? 

Hol érdemes enni, ami visszaadja a város ízeit és hangulatát? 

Hol érezhetjük leginkább a város történelmét? 

Minek hagyjunk helyet a bőröndben, azaz mit érdemes vásárolni? 

Mennyire könnyű munkát találni a környéken? 

Milyen szolgáltatások érhetők el a városban? 

Milyen kikapcsolódási lehetőségeket nyújt az adott város (és környéke)? 

Kinek ajánlanád a várost? 

Milyen a jövőképed az adott városban?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Wales

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8114229901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.09.10. 06:57:34

Még időben léptek,grat!

lapetiteparisinne 2018.09.10. 07:23:39

Szuper poszt, csak igy tovàbb. Az agràrmérnök végzettséget szerintem siman elfogadjak kint- nem UK ban élek, nem tudom hogy, de egy utànajàràst megér. Utàna lehet szakmàban elhelyezkedni. Nagy kérdés persze, mi lesz a BREXIT utàn... de hat ezzel sokan vannak igy, majd megoldodik

Hari Seldon 2 2018.09.10. 07:40:27

Furcsa írás. De úgy ír mint egy huszonéves, kicsit csapongóan, lelkesen, naívan. A négy gyerekből azt gondolnám, hogy egy középkorú 40 körüli ember.
- Mindenestre jó hogy a család viszonylag gyorsan együtt tudott lenni.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.09.10. 08:28:08

Négy gyereket otthon hagyni, az nem semmi trauma az biztos. Jó hogy csak rövid ideig tartott. Kitartást és csak így tovább!

APMKZS 2018.09.10. 08:49:43

Minden elismerésem! Igen, ő az az apuka, az a férj, akinek érdemes gyereket szülni. Akárhányat is :)
További sok sikert, boldogságot, minden jót kívánok.

Olliék 2018.09.10. 09:03:33

"Naivan hittük, hogy csak tennünk kell a dolgunkat, tisztességesen dolgozni"
És itt tört el a mécses. Igen. Mind azt hittük, hogy csak dolgoznunk kell tisztességesen, és akkor minden rendben. Aztàn le kell süllyedni a fekete munkàig, amivel azt kockàztatod, hogy ràd húzzàk a vizes lepedőt. Pedig csak túlélni akarsz. Tovàbbra is munkàból, nem lopàsból.
Tudom, egyszer el fogom tudni engedni ezeket a az érzéseket, sérelmeket, de még így 13;hónap utàn is olyan, mintha tegnap lett volna.
Sok sikert a tàvoli jövőben.

IT Knight 2018.09.10. 09:08:15

Még a végén hasznosak lesznek ezek a cikkek nekem is. Lehet én is kinézek egy pár hónapra, megnézem milyen a kitántorgók élete.

Arthamyr 2018.09.10. 09:11:26

Örömteli, hogy a devizahiteles szívás kb. tényközlésként van benne.

Arthamyr 2018.09.10. 09:14:27

Na, az előbbit valamiért elküldte egy mondat után... Azért nem semmi, hogy 4 gyerekkel, kb. nulláról indulva ezt így kivitelezni tudtátok, sikeresen. Minden jó, ha jó a vége? Sok sikert és boldogságot a továbbiakban.

komisz_kölök 2018.09.10. 09:45:48

Öszinten gratulalok. Ügyesen csinaltatok. Sok sikert!

komisz_kölök 2018.09.10. 09:49:52

Es ujabb negy gyerekkel kevesebb otthon :(

Eleg sokat utaztunk a nyaron Europaban. Erdekes volt, hogy szinte minden jatszoteren talalkoztunk magyar gyerekekkel, csaladokkal. Nem vagyok mar kepben, hogy jelenleg pont meylik oldal mit hazudik a kivandorlasi statisztikarol, de hogy ezek a gyerekek hianyozni fognak otthon, az tuti.

Doromby 2018.09.10. 09:54:23

Gratulalok nekik!
A legnagyobb dolog hogy kulfoldon TENYLEG ELEG ha becsuletesen dolgozol, nem trukkozol, nem sunnyogsz es meg tudsz belole elni. Ezt eleg nehezen hiszik azok akik magyarorszagon elnek.
Elorelepesre meg mindig van lehetoseg, barmikor valthatsz valami masra ami jobban tetszik, bar nem korlatlanok a lehetosegek de eleg messziek a hatarok ameddig el lehet menni.

Narina 2018.09.10. 10:12:15

Fájón nosztalgikus! Tudom mit éltek át! Hajrá kedveseim! Nagyon sok jót és boldogságot kívánok! Remélem és kívánom, hogy legyen mindenből elegendő!

Bicikliző medve 2018.09.10. 11:13:20

@IT Knight: ha java fejlesztokent jossz, felo, hogy nem is kell visszafele jegyet venned.

Arthamyr 2018.09.10. 11:18:10

@Doromby: "A legnagyobb dolog hogy kulfoldon TENYLEG ELEG ha becsuletesen dolgozol, nem trukkozol, nem sunnyogsz es meg tudsz belole elni." - Ez Magyarországon is lehetséges.
"Elorelepesre meg mindig van lehetoseg, barmikor valthatsz valami masra ami jobban tetszik" - Akkor én biztos rossz külföldre mentem. Ez hol van?

Vannak különbségek, de szerintem te igencsak eltúloztad mindkét pozitívumát/negatívumát.

London2009 2018.09.10. 11:50:30

Eloszor is koszonet a cikkert es tovabbi sok sikert a posztolonak. Meg zarojelben azt is megjegyzem, hogy nekem sokkal szimpatikusabb tehenpasztorkent, mint irodistakent! : )
De… Az elso gondolatom az volt, hogy Magyarorszag igazan nem tehet arrol, hogy ok belekeveredtek a hitelmizeriaba, becsodolt a vallalkozasuk egy kockazatos dontes utan es anyagilag a csod szelere kerultek. Wales Nagy-Britannia egyik legcsorobb resze. Az egyik legszebb is, nekem az egyik kedvencem. Ha Magyarorszagnak elkoltoztek volna az egyik legutolso bugyraba, valoszinuleg hasonlo korulmenyek kozott ujra tudtak volna kezdeni az eletuket a videki ingatlan arakat es munkalehetosegeket figyelembe veve. Hosszu tavon nem tudom, hogy ez mennyire lesz eleg? Akarhogy is nezzuk, a magyarorszagi eletukhoz kepest ez igen nagy visszalepes. Lehet, hogy tevedek, de en nem hiszek abban, hogy itt annyira stresszmentes lenne az elet es olyan egyszeru lenne egyrol a kettore jutni. Jo lenne hallani felole majd par ev mulva. Kitanittatni negy gyereket es felepiteni egy tisztesseges minimum kozeposztaly szinvonalbeli eletet (felteve, ha erre vagyik), itt sem olyan egyszeru.
Elnezest ha kisse negativ voltam, de ezek voltak a gondolataim.

Auralianus 2018.09.10. 12:08:20

@IT Knight: Ha rám hallgatsz nem oda mész, hanem Németországba jössz. Jobb bérek, több lehetőség, jobb EÜ és Nyugdíjbiztosítási lehetőségek.

Természetesen már ország, más nyelv, más szokások.

felevente 2018.09.10. 12:15:27

Udv mindenkinek.

Gratulalok a nagy lepeshez igy ket ev utan is.
Jomagam 3 eve erkeztem Wales-be a valtozatossag kedveert Erdelybol. Tudom, hogy nem ugyanaz a kornyezet otthon de hasonlo nehezsegek adodnak (meg most is papirozzuk a svajci frankos hitelt, hogy vegre tiszta legyen minden es szinten volt egy csaladi vallalkozas ha nem is en alapitottam). Igaz, en "csak" ket gyereket es a felesegem hagytam otthon es szenvedtunk egy evet mire jottek utanam, mert nagyon ovatos akartam lenni.

Igenis 0-bol ujra fel lehet epiteni egy eletet, ha nem is 20 eves valaki es igenis vannak lehetosegek ha az ember akar, szeret dolgozni es nemi tehetseg is szorult bele. 7 honap belepesi hoteles munka utan sikerult elhelyezkednem szakmaban, szerencsere maradva Eszak Walesben es azota is igyekszem megbecsulni magam ami viszont megbecsulest jelent ugy emberi, mint anyagi oldalon. Igen, Wales a legszegenyebb resze Nagybritannianak de ugyanakkor ez az arakban is meglatszik, kirandulva mas zonakban meg a szemet is kevesebb. A tajat meg ugye nem kell magyarazni.
Az iskolarendszerrel eddig maximalisan meg vagyunk mi is elegedve hisz a gyerekek irnak, olvasnak (magyarul is), beszelnek es semmivel nincsenek lemaradva a helyiektol hiaba, hogy egy szo angolt vagy walesit sem beszeltek erkezeskor.

P.Elliot 2018.09.10. 12:23:08

Remek poszt, remek csalad hogy a bajok nemhogy szetzilaltak volna oket hanem osszehoztak. Ilyen hozzaallassal komoly jovot tudnak epiteni majd.
Az irodas kep korantsem olyan jo mint a tehenesz, a tehenesze olyan mai, modern, jo ranezni, en meghagynam a helyebe azt a szakallt, kicsit megrendezve persze.
Minden sorat elvezet volt olvasni, fognak erre emlekezni keso oregkorukban is hogy hogy kezdtek.
Sok szerencset nekik, szerintem meg is lesz, az iras peldamutato hogy igy is lehet csinalni...

Auralianus 2018.09.10. 12:37:41

@London2009:

Ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy családi barátaink még "otthonról" hasonló pályán indultak el. Mindketten jogászok, de itt a srác komissiózni kezdett anno, a felesége egy Metzgerei-ban kezdett. Kb három év alatt jutottak el mindketten odáig, hogy meló mellett irodai munkához is megfelelő szinten beszéljék a németet. Mindig is sokat beszélgettünk arról, hogy hogy érzik magukat. Noha nem volt mindig egyformán őszinte a mosolyuk (pláne eleinte), de az sosem volt számukra kérdéses, hogy jól döntöttek-e.

Visszalépés volt az "otthoni szinthez képest"? ez egy eléggé bonyolult kérdés, mivel az ember életminőségét - szerintem - NEM az általa végzett munka "társadalmi presztízse" adja, hanem az, hogy menniyre érzi magát boldognak + kiegyensúlyozottnak.

Az íromány hangvételéből ítélve szerintem nem végeredményről beszélünk, hanem egy folyamat elején járunk, ahol egy család életét, egzisztenciáját a nulláról kezdik (újjá)építeni, tehát nem vonnék még le következtetéseket azt illetően, hogy visszaléptek-e.

Számomra eléggé beszédes, ahogyan a szerző átértékelte a "szerencsétlenségüket" ugyanis nem mást veszítettek a bedőlt hitellel, mint a röghöz kötöttségüket. Kicsit olyan ez, mint mikor valaki nem hiszi el, hogy a békát meg lehet főzni, ha lassan melegíted alatta a vizet. Pedig igaz! Néha egy-egy olyan törésre van szükség ahhoz, hogy az ember ne főjön bele (pláne a gyerekeit ne engedje belefőni!) mások levesébe, mint amin a szerző is átment.

És innentől kezdve szerintem fölösleges azt elemezgetni, hogy hibás-e bárki is bármiért. Egészen addig amíg ŐK úgy érzik, hogy jól döntöttek, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, addig igenis megérte a lépés.

Auralianus 2018.09.10. 12:39:08

@Arthamyr: Miért te hol vagy éppen?

Olliék 2018.09.10. 12:39:39

@London2009: Magyarorszàg legutolsó bugyràban nincs munka. Iskolàba is sokszor a szomszédba kell utazni, és mivel nem vàrosi iskola, alig költenek rà. Ezen anno mi is agyaltunk, de ràjöttünk, hogy önhyilkossàg. Tovàbbtanulàsra az esély szinte 0.

P.Elliot 2018.09.10. 12:45:28

@London2009: " Ha Magyarorszagnak elkoltoztek volna az egyik legutolso bugyraba, valoszinuleg hasonlo korulmenyek kozott ujra tudtak volna kezdeni az eletuket a videki ingatlan arakat es munkalehetosegeket figyelembe veve"

Hat amit az utolso bugyorrol es a munkalehetosegekrol hallani lehet otthon, a fizeteseket meg meg sem merem emliteni valahogy nem hiszem el hogy hasonlo eletet tudtak volna felepiteni mint itt ahol vannak....

P.Elliot 2018.09.10. 12:46:13

@Olliék: Szinte egyszerre irtuk...

London2009 2018.09.10. 12:54:36

@Auralianus: Abban egyetertunk, hogy meg a folyamat elejen jarnak es meg lehet happy end a vege. Mindenkinek mas a fontos es mas hatterbol kerul kulfoldre. Nekem peldaul furcsa a barataid tortenete, bar tudom, hogy sok ilyen van. Leszamitva ha vasvillaval uldoznenek vagy ha polgarhaboru dulna, akkor tudnek elkepzelni egy ilyen “menekulest” Magyarorszagrol. Azert szerintem nem olyan rossz a helyzet ott sem. Ket jogasznak miert kell ketkezi munkat vegeznie Nemetorszagban? Ez jelentene az eletminosegbeli javulast? Nem sajnaljak az egyetembe fektetett energiat? Nem hianyzik nekik a szakmajuk? Ha harom evet Mo-n oltek volna bele a karrierjukbe, most vajon hol lennenek?
A bedolt hitellel szerintem egy almot veszitettek el. Egy szep hazban felnevelni a gyerekeiket es mellette felepiteni a sajat vallalkozast es a baratok, csalad kozelsegeben leelni egy eletet. Az elso par evben tele van az ember energiaval, hajtja a kuzdeni akaras, de aztan ahogy eltelnek az evek ez nagyon gyorsan valtozhat. Legalabbis velem igy tortent.

Arthamyr 2018.09.10. 12:54:58

@Auralianus: Dublinban, de nem igazán lényeges, mert máshol is megfordulok, de olyan helyet nem ismerek, ahol "Elorelepesre meg mindig van lehetoseg, barmikor valthatsz valami masra ami jobban tetszik", sőt, ahol már csak az egyik is egyértelműen teljesül. Bár az igaz, bármikor válthatok valamire, ami jobban tetszik, azzal, hogy abbahagyom a munkát, csak annak elég komoly ára van, viszont ez teljesen független az országtól.

takarék-láng 2018.09.10. 12:57:38

@London2009: most nagyon egyet tudok veled erteni, szepen megfogalmaztad.
Persze az igazsag leirasa a liberalis blogokon tilos.
A posztolot pedig egyelore elhomalyositja a rozsaszin kod.

Wales par eve europaban vezette az autolopasi statisztikat, nem tudom valtozott-e.

takarék-láng 2018.09.10. 12:57:38

@Olliék: ez hulyeseg. Magyarorszagon a legutolso bugyorban is van munka egy agrarmernoknek. A foldek a legjobbak, fu no mindenhol, a tyukok elkapirgalnak, egy tehen mar ellat egy ekkora csaladot is. Es egy agrarmernok jobban is ert hozza mint pl en.
Aki akar az tud dolgozni barhol. Sajnos a termes veszelyben van a "roma"szarmazasu lakossag miatt.

takarék-láng 2018.09.10. 12:57:38

@Auralianus: "NEM az általa végzett munka "társadalmi presztízse" adja, hanem az, hogy menniyre érzi magát boldognak + kiegyensúlyozottnak"

- egyetertek, viszont ez nem hely vagy orszag fuggo.
Ha nincs elorelepes az eletkorulmenyekben, mint pl jelen esetben, akkor kar tovabbalni. Az otthon eladott haz arabol itt kutyaol sem lesz

takarék-láng 2018.09.10. 12:57:39

@lapetiteparisinne: jo kerdes, mennyire van szukseg itt uk-ban az agrar diplomara, itt egy csapnivalo mezogazdasagi adottsagokkal rendelkezo orszagban ahol gyakorlatilag nem terem eheto etel (a magyar adottsagokhoz viszonyitva), es ahol a lakossag 90%-a varoslako, a maradek 10% 1%-a dolgozik mezogazdasagban talan.

takarék-láng 2018.09.10. 12:57:39

@Doromby: "TENYLEG ELEG ha becsuletesen dolgozol, nem trukkozol, nem sunnyogsz es meg tudsz belole elni. Ezt eleg nehezen hiszik azok akik magyarorszagon elnek."

- en meg 12ev anglia utan sem hiszem el.

London2009 2018.09.10. 12:59:29

@P.Elliot: @Olliék: Oke, a legutolso bugyorral tuloztam. De az orszag szegenyebb reszere gondoltam, egy hasonlo kornyekre, mint Angliaban, Wales. Tovabbtanulasra miert lenne nulla esely? Keves masik olyan orszag van, ahol meg a felsooktatas is ingyenes. Videken nottem fel es az elet sokkal olcsobb, mint Pesten, iskolakra nem volt panasz, tovabbtanulni annyi eselyunk volt, mint masnak. Ha azota csak nem valtoztak meg gyokeresen a dolgok, ez feltetelezem, hogy meg mindig igy van.
Na de nem Magyarorszag mellett kampanyolok, inkabb Nagy-Britannia ellen. : )

Arthamyr 2018.09.10. 13:07:46

@London2009: Belekeveredtek a hitelmizériába, akárki is tehetett róla. Nem nagyon hibáztatott senkit, bár azért volt kis sírás a gonosz bankárok miatt, de ez még szódával elmegy.
Megtörtént, elfogadták, korrigálták, és ez még most is folyamatban van. Pofánvágták őket, elestek, de felálltak belőle. A bukás előtti életükhöz képest ez tekinthető visszalépésnek, de nem a bukás előtti életüket hagyták ott, és annak megtartása/folytatása nem volt opció.
Ha pedig a bedőlt hitelt, kilakoltatást, vállalkozást és hasonló kellemes élményekkel felturbózott életet nézzük, még akkor is csak a mínuszból mentek nullába, ami mégiscsak egy előrelépés. Elkezdtek kimászni a gödörből, ehhez csak sok sikert és kitartást tudok nekik kívánni.
Nem mindenkinek jut könnyű és sikeres élet, sőt, a többségnek nem jut, és van, aki sokszor kerül a fasz rossz végére az életben, akár saját hibájából, akár nem. Szerintem jó, ha valaki nem zuhan magába, és megpróbál azzal főzni, amije van.

Arthamyr 2018.09.10. 13:16:31

@takarék-láng: " egy tehen mar ellat egy ekkora csaladot is" - Ezt komolyan gondolod akkor is, ha épp jól érzed magad, vagy most épp elgurult a gyógyszered, és nem tudtad kiszedni a szekrény alól? :D

2018.09.10. 13:17:36

@takarék-láng:

"egy tehen mar ellat egy ekkora csaladot is"

Ezt fejtsd ki, hogyan érted.

@IT Knight:

"Lehet én is kinézek egy pár hónapra, megnézem milyen a kitántorgók élete."

Felcsapsz hazaárulónak? Hogyhogy?

2018.09.10. 13:18:28

@Arthamyr:

Megint gyorsabb voltál. Valld be, hogy szedsz valamit. :)

London2009 2018.09.10. 13:19:27

@Arthamyr: Feltetelezem, hogy negy gyerek nagy hajtoero, nem lehet magunkba zuhanni. Ilyen olvasatban egyetertek, a hitel bedolese utani elethez kepest mindenkeppen jo atmeneti megoldas. Igazabol csak hangosan gondolkodtam es leirtam, hogy en nem vagyok arrol meggyozodve, hogy itt barmi is annyival egyszerubb lenne, mint Magyarorszagon. De nyilvan az a kerdes, hogy mi a vegso cel?

Auralianus 2018.09.10. 13:20:13

@London2009: Simán felmérték, hogy milyen lehetőségei vannak a gyerekeiknek (közigazgatásban dolgoztak + nem volt bedőlt hitel igazándiból nem hajtotta őket a reménytelenségen kívül semmi, mert "elvoltak")

A dologban az a vicces, hogy mindezt 4 évvel ezelőtt...

...ha valaki nyitott szemmel jár a világban és konyít/ért valamicskét a közigazgatáshoz, az tudja, hogy már 2010-ben is látszottak a bajok. Volt aki még hitt benne, hogy ez javulhat (a remény hal meg utoljára)... de igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy önkorrekcióra képtelen rendszer épült ki, ahol se a teljesítmények objektív értékelésére, se a reális helyzetértékelésre nincs igény. Őket ez zavarta. Van aki nem fizetésért jár a munkahelyére, hanem tényleg szeretne valamit változtatni, jobbá tenni. Erre nem láttak esélyt.

Ilyen esetben mit lép egy értelmes ember? Belebetonozza a gyerekeit is ebbe a fásult a reménytelenségbe, vagy még iskolás koruk előtt lép? Miféle perspektívát ad egy olyan rendszer ahol se a nyugdíjad (lásd mi történt a magánnyugdíjpénztárakkal) se az egészségügyi ellátásod (járulékból adó lett, majd ki is vonták a forrásokat a területról) nem garanált?

Emellé kiherélik az oktatást is...

... szerinted felelősen gondolkodik az a szülő aki ezzel TISZTÁBAN VAN és nem tesz semmit? (megváltoztatni ugye nem tudja a rendszert)

Arthamyr 2018.09.10. 13:20:30

@Nagy kámpics: Az Adderall velem van. :) Sajnos igazából nincs.

Viszont nemrég vittem be a pre-workout cuccot a szervezetembe. :)

London2009 2018.09.10. 13:21:34

@Nagy kámpics: @Arthamyr: Nem ertem miert ertetlenkedtek! Egy agrarmernok nyilvan ert a tehenfejeshez, mint ahogy ez ki is derult a cikkbol. Igy kovetkeztethetunk arra is, hogy a tehen tartashoz is ert. Egy 6 tagu csalad pedig nyugodtan meg tud elni egy darab tehenbol. Ezt sem tudtatok?

Arthamyr 2018.09.10. 13:21:36

@London2009: Tettek egy nagy lépést, aztán majd kiderül, mi jön ki belőle. Egyelőre még nem tűnik rossz iránynak nekem.

Golf2 2018.09.10. 13:22:42

@London2009: Lassan 10 éve elmentél azóta gyökeresen megváltoztak a dolgok.Nem müködik,pláne csóróbb részeken.Már rég kicsinálták volna őket.

bpetya75 2018.09.10. 13:25:11

@London2009:

Én meg nem akarok Magyarország ellen kampányolni, csak aktualizálnám a tapasztalataidat. ;-)

Vidéken a lakhatás olcsóbb (ha nem jelentősebb egyetemi városról (Pécs, Szeged, Debrecen) beszélünk), az egyéb cikkekben viszont nem ez a helyzet. Egyre kevesebben művelnek kertet faluban is, az állattartás is egyre kevésbé jellemző, márpedig ha meg kell venned a húst, tojást, zöldséget, gyümölcsöt, akkor a kisebb verseny miatt vidéken drágábban vásárolsz. Gyakran látom állni a népeket kis falvakban az út szélén, várják a mozgóboltot, ami nem épp az olcsóságáról híres, de legalább helybe jön. Viszont a kapát a többség nem akarja felemelni, ha a fene fenét eszik akkor sem.

A továbbtanulásra pedig valóban csökken az esély, minél inkább az Isten háta mögött élsz, mert vagy nincs iskola a településen, vagy csak 1-4 osztály, épp olyan tanárokkal és gyerekanyaggal, amilyennel. Ha egy gyerek tehetséges valamiben, azt támogatni kéne foglalkozásokkal, idővel, pénzzel. Erre lepukkantabb helyeken (és bizony a vidék nagy része ilyen) lényegesen kevesebb gondot fordítanak, kevesebben törődnek ilyesmivel, mint nagyobb városokban. Vannak kivételek, és megterem a virág a szemétdombon is, csak sajnos nem ez a jellemző.

Arthamyr 2018.09.10. 13:29:34

@London2009: Áá igaz, mindjá' bocsánatot is kérek szegény takarék-lángtól. Eszembe jutott, hogy egy igazán jó agrármérnök annyira profin tudja fejni a tehenet, hogy még gabona is jön belőle. Sőt, nemcsakhogy gabona, egyenesen kenyér, sör és whiskey. Az áramot meg a tehén termeli futószalagon, a tehénszarral pedig lehet trágyázni a füvet (ami egyébként is mindenhol megnő), amit a tehén megehet. Megy ez, csak akarni köll...

London2009 2018.09.10. 13:30:45

@Auralianus: Nem kotelezo a kozigazgatasban dolgozni. Nekem az egyik volt egyetemi tarsam hasonlo okok miatt otthagyta a kozigazgatast. Atnyergelt az egyik multihoz es licenszekert felelos teamleadszeruseg lett. Azota boldog.
Az egyik nagynenem felpakolta a vandorcirkuszt, bezarta a jolmeno videki baromfi boltjat, eladta a hazukat es kikoltoztek a nagymamaval is felpakolva Frankfurtba, ahol eladokent dolgozik egy uzletben es lakast berel valahol a kulkeruletben. Kerdes, hogy ezzel elorebb jutottak e vagy hatra? Ez csak egy ilyen koltoi kerdes, szerintem ok sem tudjak eldonteni. A sors fintora, hogy a frissen erettsegizett lanya kitalalta, hogy o nem akar igy elni Frankfurtban es ott tovabbtanulni es hazakoltozott Budapestre es itt fog tovabbtanulni es mellette dolgozni… Na igy legy okos es hozz a gyerekeid erdekeben jo donteseket… Persze szegeny nagynenem a hajat tepi… kivancsi vagyok, hogy mi lesz a tortenetuk vege.

London2009 2018.09.10. 13:31:39

@Arthamyr: na latod, tudsz te ha akarsz!

Auralianus 2018.09.10. 13:32:41

@Arthamyr: Ez természetesen attól is függ, hogy mennyire vagy rugalmas, keresett a szakmád, mennyire jó a nyelvtudásod. Ha "nagyot váltasz" akkor biztosan nehezebb lesz eleinte és kell némi idő amíg bedolgozod magad... de a lehetőség mindenesetre adott. (legalábbis mifelénk Bajorországban)

adg 2018.09.10. 13:41:00

@London2009: ha meg egy csirkejuk is lenne, csaszarkent elhetnenek valahol az ormansagban pl.

Auralianus 2018.09.10. 13:44:06

@London2009: Annyi megjegyzéssel élnék, hogy egy frissen érettségizett gyerek már nagykorú... helyette nem kell már döntéseket hozni. A fiatalabbak esetében pedig kétlem, hogy egy (két) másik nyelv alapos ismerete hátrányt jelenthetne.

Az pedig, hogy valaki odahaza multinál dolgozik nem jelent garanciát se az orvosi ellátás színvonalára, se a nyugdíjára, se arra, hogy a gyerekei milyen oktatásban részesülnek.

Olliék 2018.09.10. 13:45:16

@takarék-láng: ó igen,persze. Ott volt a közigazgatàsban a csupor mellett. Gondolom nem nyalt fel. Akkor így hogy tudna érvényesülni egy földpályàzaton?
Plàme most amikor magukra írjàk ki a pályàzatokat.

2018.09.10. 13:45:24

@IT Knight: programozokent kanadaba viszonylag konnyu, es akiket ismerek, imadjak. hallomasbol (tehat nem sajat tapasztalatbol) jobbnak tunik, mint anglia.

2018.09.10. 13:46:31

@Nagy kámpics: ne csesztesd mar, inkabb tamogasd

London2009 2018.09.10. 13:47:13

@bpetya75: Mint irtam, nem egy zsakfalura gondoltam, kicsit eltuloztam az utolso bugyorral.
Ezt mar tobbszor leirtam, de anyam szerint amikor videken a gyumolcsfak helyett tujakat ultettek es a vetemenyes helyett rozsakertet, azzal vertek be az utolso szoget a videk koporsojaba. (Nyilvan kis tulzassal.) Ezzel szembern mi Londonban egesz nyaron a sajat zoldsegeinket ettuk. Ha tudnam, hogy lehet kepet feltolteni, akkor megtennem. Ez viszont nem tulzas, nyilvan nem is reprezentalja kelloen a tobbseget, csak a ferjem lelekben egy country boy maradt. Tenyleg mar csak egy tehenet kell venni…: )
A viccet felreteve, elhiszem, hogy sok minden megvaltozott az elmult tiz evben Mo-on. Ettol fuggetlenul ez Angliaban is hasonlokeppen van. Videken masok a lehetosegek, meg lehet nezni a tovabbtanulasi aranyokat az orszag kulonbozo reszeibol erkezve. Wales mindig is sereghajto volt szinte mindenben. Mint emlitettem csak szeretnem arnyalni a kepet Nagy-Britanniat tekintve.

P.Elliot 2018.09.10. 13:50:26

@Arthamyr: A tehentartasrol csak annyi ismeretem van amit konyvekben olvastam, de, annak a tehennek szena kell a telen mert nem ad tejet, sot ehenhal, allatorvos is neha, a ho alol nem tudja kikotorni a fuvet, mar ha van. A takarmany egyaltalan nem olcso ha nincs eleg nagy terulete amin megtermeli, lekaszalja, tarolja. Azt mibol fizetnr?
Nem gondolom hogy a tejpenzbol, a tej kulonben is a csaladnak kell, 6 szemelynek.
Egyaltalan megvenni egy videki hazat eleg folddel mert a konyhara valo zoldseget, krumplit is meg kell termelni ha nem akar erre a vekonyka fizetesebol, / mar ha talal munkat/ kolteni.
Van azonkivul mas rezsi is es a gyerekek le fognak csuszni egy falusi iskolaban, nem mondom hogy nem kerulhet ki onnan diplomas de nem igazan jellemzo hogy eleg tudast szereznek hozza.
Azt sem tudom egyebkent hogy a felesegnek van-e kedve tehenet fejni, almozni is ha kell mert a ferje dolgozik.
Az egesz videki elet az o helyzetukben egy baromsag lenne. Most is ott vannak de a korulmenyek messze masok.... es sajat tehenrol szo sincs, nincs ra szukseg mert megfelelo penzert dolgozzak le azt a 8 orat ami utan nem kell allatokkal foglalkozni es nincsenek a vilag vegen eltemetkezve sem.

Arthamyr 2018.09.10. 13:50:33

@Auralianus: Tudtommal informatikusként Bajorországban nem jobbak a lehetőségek, mint Írországban, az általános bérszint is alacsonyabb, az adózás is kb. hasonló. Németül sem tudok. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy hogy a túróba lépnék _előre_, csak sima szintentartáshoz nézzük az összehasonlítást, bár ebből még pár fontos faktort kihagytunk: szabadúszó is vagyok, saját cégekkel, az év nagy részében otthoni munkával.

Az igaz, hogy kellően alacsonyról mindig van lehetőség az előrelépésre, de ezt általánosságban kijelenteni nevetséges.

Olliék 2018.09.10. 13:51:38

@London2009: àlt. Iskola. 7-8osztàlyàban nem volt kémiatanàrunk. Az angolt felsőben a tesitanàrom tartotta, aki tesi biosz szakos volt. Kb ennyi lehetőség volt a tovàbbtanulàsra. Unokatesóm dühöng, mert privàt angolra kell hordani a gyereket, mert nincs angol szakos tanàr az iskolàban. Ez a vidék. Ez volt anno is, és ez ma is. A fővàrosi és nagyvàrosi gyerekek 80%-os eséllyel kerülhet be a felsőoktatàsba, vidéken marad a szakmunkàs,vagy szakközép, és felnőttként munka mellett iràny a főiskola.

IT Knight 2018.09.10. 13:52:33

@Bicikliző medve: fixed-term contractról van szó, még a családot is itthon hagynám, szóval kelleni fog az a jegy a hazaútra.

IT Knight 2018.09.10. 13:52:38

@Auralianus: oda megyek, ahonnan ajánlatot kaptam, nem is akármilyet. Igazából nem kerestem, de két munkahely között belefér egy 6 hónapos szerződés.

IT Knight 2018.09.10. 13:52:48

@Nagy kámpics: "Felcsapsz hazaárulónak? Hogyhogy? "

Úgyis új munkahely után akartam nézni (hosszú, hogy miért). A kettő közé meg beszúrnék egy contractor pozíciót 3-6 hónapra.

Hogy miért? 800 fontos napidíjért. Azt nem árulom el melyik országban, csak azt, hogy sokat esik és mire lejár a szerződésem, már nem lesz az EU-ban.

Doromby 2018.09.10. 13:52:52

@Arthamyr: Magyarorszagon nem eleg ha becsuletesen dolgozol. Sajnos. En becsuletesen dolgoztam 7 evig es azert rugtak ki mert nem leptem be a fideszbe...

2018.09.10. 13:53:04

@Arthamyr: "év nagy részében otthoni munkával."

ahhhaaa mindig csodalkoztam, hogy tudod itt elcseszni az egesz napot :)))

London2009 2018.09.10. 13:54:12

@Auralianus: Meg kiskoru volt amikor kimentek. De igy van, ezzel nyugtatgatjuk mi is, meg csabitjuk, hogy koltozzon vissza Mo-ra. Csak ugye akkor mi ertelme volt a kikoltozesnek? O dolguk szerencsere.
A nemetorszagi lehetosegeket nem ismerem. Ott lehet, hogy valoban garantalt a nyugdij, oktatas, egeszsegugy kivalo szinvonala. Itt Nagy-Britanniaban a nyugdij szinte nem letezik, joforman ongondoskodas van. Az egeszsegugyet meg az oktatast itt is legalabb annyira szidjak mint Mo-n. Ezt laikuskent szerintem nagyon nehez megitelni, igy nem is probalok ez ugyben allast foglalni. Annyit latok, hogy a felszereltseg es ellatottsag sokkal jobb. Az oktatas pedig eszmeletlen draga. Nincsen allami bolcsode, ovoda csak 4 eves kor utan. A felsooktatast pedig kemenyen meg kell fizetni, kiveve ha a csemete megcsip egy osztondijat. Ezert probalom megmutatni az erme masik oldalat, hogy itt is vannak nehezsegek es meg lesznek is.

2018.09.10. 13:55:57

@IT Knight:

"Hogy miért? 800 fontos napidíjért"

Egészen pontosan EZ az, amit a múltkor hazaárulásnak neveztél.
Még mindig annak tartod?

2018.09.10. 13:57:26

@LepesMez:

"ne csesztesd mar, inkabb tamogasd"

Mire gondolsz?
Melyiküket kell miben (és miért) támogatni?

London2009 2018.09.10. 14:01:51

@Olliék: Ez hol volt? Egy 35ezres kisvarosban nottem fel es angol tagozatos altalanosba jartam. Kesobb pedig angol-francia tagozatos gimnaziumba. A tovabbtanulasi arany pedig szuper volt. A mi osztalyunkbol szinte mindenki tovabb tanult. E mellett volt lehetosegem balettozni, teniszezni, 10 evig jartam zeneiskolaba, ket hangszeren jatszom, ket enekkarba jartam stb. Mindenre volt lehetosegem. Probald ezt megfizetni Budapesten vagy Londonban! De a megfizetes meg egy dolog. A noveremek szetszakadnak es meg segitseggel is alig tudjak megoldani a gyerekek logisztikajat, mert amig egy kisvarosban en gyalog tiz perc alatt hazasetaltam a zeneiskolabol, addig egy nagyvarosban ez segitseg nelkul meg sem oldhato.

London2009 2018.09.10. 14:03:24

@IT Knight: Ide ne gyere! Van mar igy is eleg migrancs itt felenk!

2018.09.10. 14:26:16

@Nagy kámpics: it-lovagot. verge lenne egy jo dontese, hogy kiprobalja mirol beszel, erre meg itt nekiugrasz.

bpetya75 2018.09.10. 14:31:08

@London2009:

"Mint emlitettem csak szeretnem arnyalni a kepet Nagy-Britanniat tekintve." Nagyra értékelem ;-)

fhdgy 2018.09.10. 14:32:03

@London2009: Ha egy tehén naponta ( sajnos nem az év minden napján, mondjuk csak kb. 6-8 hónapig ) ad 20 liter tejet, akkor az literenként 100 forinttal számolva 2 ezer forint, ha ők maguk adják el, mondjuk 200 forintért literjét, az 4 ezer forint.

Az egy hónapban 120 ezer, költségekről még nem is beszéltünk, mert a tehén nem levegőből él.

Ebből hatan megélni? Hogyan?

Auralianus 2018.09.10. 14:33:45

@IT Knight: A 800 fontos contractor napidíj max csak Magyarországról nézve tűnik soknak...

Sanszos, hogy mire a szerződésed végére érsz, már csak 700 vagy még kevesebb MOSTANI fontot fog érni a napidíjad... pláne akor, ha az az esős ország a szerződés lejártával már nem tagja az EU-nak...

Ha a briteknél évi 70K fixed van, akkor az elmúlt két évben közel évi 14K eurot buktál az árfolyamon + infláción.... és még közel sincs vége a dalnak.

Ha contractorkodni szeretnél, javaslom inkább Svájcot.

2018.09.10. 14:37:53

@LepesMez:

"erre meg itt nekiugrasz."

Nem ugrom neki.
Talán emlékszel, nincs egy hónapja, hogy ezt írta:
"Bár én az anyagi érdekű kitántorgást hazaárulásnak tekintem"

Most az mindegy, hogy ez tényleg hazaárulás-e vagy nem, vagy mennyire az, meg mindegy, hogy ez jó döntés-e vagy nem, és mennyire az, én csak arra próbáltam rákérdezni, hogy az ellentmondást hogyan dolgozza fel magában.

Ugyanígy, ha te beírnád, hogy holnap mész bérmálkozni, megkérdezném tőled is, hogy ezt így hogy. Nem azért, mert bérmálkozni jó vagy rossz ötlet, hanem hogy mi járhat a kis fejedben.

Én nem hiszem, hogy ez nekiugrás. :)

Auralianus 2018.09.10. 14:43:27

@London2009:

Én is csak saját tapsztalatokat tudok írni, de pl nem véletlenül írtam amit írtam nyugdíj + EÜ kapcsán ;)

A "kiváló színvonal" nyugdíj kapcsán persze viszonylagos, de közel 50%-os bérnívó garantált (az 50+-os korosztálynak még tuti, meglátjuk, hogy kiterjed-e majd ránk, fiatalabbakra is a lehetőség) amire mindenki szabadon "rágondoskodhat". Az oktatás+EÜ
kapcsán meg le a kalappal, az alapszolgáltatás is mintaszerű.

Bölcsi itt sincs, de az Ovi-díjba azért nem kell belerokkanni, a sulin kívüli tevékenységekre meg igazán nem lehet panasz.

Hozzáteszem, hogy én Bajorországból írok, máshonnan hallottam már ilyen téren egész másféle történeteket.

Olliék 2018.09.10. 14:46:28

@London2009: egy 11 ezres városban,ahonnan mindenki elment a nagyvàrosi agglomeràciókba. Ahogy később mi is fehérvàrra, de akkor màr majdnem 18 voltam.

IT Knight 2018.09.10. 14:58:26

@Nagy kámpics: nem költözöm ki végleg, csak elvállalok egy ottani temp munkát. 6 hónap max, az semmi.

IT Knight 2018.09.10. 14:58:33

@LepesMez: ezt nem kétlem, de nem kerestem állást egyik országban sem, ez csak úgy megtalált. Kivételesen érdekes és szerintem jól is fizet.

Ha szándékosan kerestem volna, akkor lehet, hogy Kanada/Németország/Írország jobb lett volna, mint Londonisztán, de ez van.

IT Knight 2018.09.10. 14:58:38

@London2009: Én olyan típusú bevándorló vagyok, akiért összeteszi a két keztés a tereza méj.

Nem is fogok a kinti magyarokkal vegyülni.

London2009 2018.09.10. 15:08:16

@fhdgy: mit javasolsz? Kecsket? (csak vicceltem)

London2009 2018.09.10. 15:09:09

@IT Knight: a fene vinne el! Pedig mar irni akartam, hogy talalkozunk?!?
Amugy ekkor fax mint te vagy, nem lehet valaki. Ugyhogy hajlok affele, hogy neked fizetnek ezert.

2018.09.10. 15:14:16

@IT Knight:

"nem költözöm ki végleg, csak elvállalok egy ottani temp munkát. 6 hónap max, az semmi."

Ok. Szerintem is semmi.
Van egyébként egy határvonal, amikortól hazaárulás? 1 év? 5 év? 15 év?
(Bár úgy tűnhet, nem kötekedésből kérdezem. Éppenséggel érdekel, mit mondasz rá.)

London2009 2018.09.10. 15:15:01

@Auralianus: Dehogynem! 800 fontos napidijbol o nagyon jol fog itt elni. Kulonos tekintettel arra, hogy o non-domiciled overseas individual lesz es ha figyel arra, hogy meg legyen a 180 nap overseas workdaye es egy 6 honapos szerzodessel ennyi esze mar csak lesz, akkor ebbol nagyon kedvezo feltetelekkel fog adot fizetni. Felteve ha igaz ebbol valami...

IT Knight 2018.09.10. 15:16:19

@Auralianus: nincs értelme vitatkozni, mert nincs választási lehetőségem, plusz nincsenek igazán anyagi gondjaim, tehát végülis édes mindegy, hogy 700 vagy 800 fontot kapok naponta.

De a számaidat azért ellenőrizd le, nem tudom, hogy jött ki az a nagy bukás az elmúlt két évben:

GBP/HUF ma: 365
GBP/HUF pont két éve: 365 (de még brexit szavazás előtt is csak kb 6%-kal ért többet)

inflációra a google azt mondja, hogy most esett 2,4%-ra a UK-ben. Összehasonlítható a magyar 3,0%-kal és a német 2,0%-kal.

De távol álljon tőlem, hogy védjem Nagy Britanniát, mint mondtam, ha válogathatnék, nem oda mennék. Olyan típusú munkából, amit most ajánlottak, Londonban és New Yorkban van sok. Mivel utóbbiba nem hívott senki, az előbbibe megyek.

Golf2 2018.09.10. 15:16:46

@IT Knight: bevándorló vagyok (hazaáruló).Inkább nyomkodd továbbra is a NER-nél a billentyüket,mert a végén te is sugározni fogsz.

komisz_kölök 2018.09.10. 15:17:49

@London2009: "non-domiciled overseas individual" erröl irnal valami közelebbit?

Határátkelő 2018.09.10. 15:26:45

@IT Knight: Most erre sok mindent tudnék írni, de pozitív hangulatban inkább csak annyit, hogy azt becsülöm benned, hogy ezt megírtad ide.

Hari Seldon 2 2018.09.10. 15:27:27

@IT Knight:
"Azt nem árulom el melyik országban, csak azt, hogy sokat esik és mire lejár a szerződésem, már nem lesz az EU-ban."

Iszonyú nagy talányt dobtál most közénk...

London2009 2018.09.10. 15:27:59

@komisz_kölök: az a neve ennek a kedvezmenynek, hogy Overseas Workday Relief. Itt megtalalod a lenyeget diohejban. Nagyon egyszeru ugy intezni a dolgokat, hogy egy kontraktor megfeleljen a kriteriumoknak.

www.gov.uk/government/publications/rdr4-overseas-workday-relief-owr/overseas-workday-relief-rdr4

Auralianus 2018.09.10. 15:29:03

@IT Knight: ööö... én már eléggé régóta nem számolok semmit forintban... úgy jött ki a bukás ;)

www.xe.com/currencycharts/?from=GBP&to=EUR&view=5Y

Én meg nem szidni akartam Nagy-Britanniát, szimplán a saját (nagycsaládos apa) szempontjaim szerint értékeltem. Nincsenek "abszolút igazságok", szóval hajrá!

fhdgy 2018.09.10. 15:33:05

@London2009: Hatod magammal még kecskékbe sem mertem volna belevágni.

Már bőven elköltöttem három millát, az eredmény annyi, hogy naponta ihatok fél liter tejet, meg heti ezer Ft bevételem van.

A lényeg, amit talán már látok, hogy évekbe fog telleni mire rentábilis lesz a dolog.

Annyiban jobb a helyzetem a posztolónál, hogy nem kell négy éhes szájat etetnem, így "szórakozás"-nak is felfoghatom a dolgot.

London2009 2018.09.10. 15:40:23

@IT Knight: Tok jo, hogy IT-ban dolgozol es nem penzugyben. :D Javaslom, hogy a GBP alakulasat ne a HUF-hoz viszonyitva vizsgald. Esetleg probald meg az EUR/USD/CAD? Rogton fel fog tunni, hogy 19%-ot gyengult egesz pontosan a referendum utan. Azota persze hol jobb, hol rosszabb. De ra se rants! Miota szoktak a tenyek szamitani?

fhdgy 2018.09.10. 15:49:35

@London2009: Ha Te is virtigli pénzügyes lennél, akkor azt javasolnád neki, hogy számoljon font, török líra viszonylatban, mert akkor még óriási "nyereség"-e is lenne!

London2009 2018.09.10. 15:50:50

@fhdgy: csak egy imposztor vagyok! Buszken vallalom! : )

Arthamyr 2018.09.10. 15:54:33

@IT Knight: A múltkor nagyon lelkesen javasoltad a "kitántorgó adót", vagy valami hasonló faszságot, kezdhetnéd azzal, hogy ezt önkéntesen felajánlod a magyar államnak, hogy ne kelljen a navnak fáradni azzal, hogy behajtsa a családodon. A 800 fontból futja rá, mondjuk napi 400 kezdésnek jó lesz, még akkor is maradna neked elég. :)

Auralianus 2018.09.10. 15:55:35

@Arthamyr: Ahhoz nem kell szabadúszónak lenni, hogy otthonról dolgozz. A nyelvtudás már más kérdés... az valóban nem árt, ha megfelelő szinten van.

A béreknél meg... nagyon nem mindegy mihez és mennyire értesz. Mivel a piramis mindenhol kb ugyanúgy néz ki, ami igazán számít a konkrét bérnél az a piaci kereslet. Azt nem tudom, hogy arrafelé milyenek a benefitek, de errefelé eléggé bőkezűen osztják őket és a cégek közötti konkurencia okán ha jó vagy, akkor folyamatosan kapsz ajánlatokat.

Arthamyr 2018.09.10. 15:56:13

@Doromby: Én is becsületesen dolgoztam, és nekem elég volt. :) Egyébként meg kint is pont annyira elég, amennyire Magyarországon, max. az általánosan nagyobb jólét miatt picit el van csúszva a dolog.

2018.09.10. 15:57:54

@Arthamyr:

"A múltkor nagyon lelkesen javasoltad a "kitántorgó adót","

Hahh. Nagyszerű kérdés. :D

fhdgy 2018.09.10. 16:01:35

@fhdgy: Csak merő kíváncsiságból megnéztem a török líra árfolyamát a fonthoz viszonyítva az elmúlt egy évben.

Majdnem megkétszereződött.

Egy éve 1000 GPB ért 4716 lírát, ma meg már 8409!

Ez kérem egy év alatt 78% "nyereség"!

Auralianus 2018.09.10. 16:02:30

@Arthamyr: Hehehe... engem még azért az is érdekelne, hogy miként fog hatni a gondolkodására pár hónap "nemmagyarországi élet".

Emlékszem rá anno mennyire kiröhögtam az asszonyt, mikor a kiköltözés után állandóan kiszaladgált bezárni a garázst...a beállón a kocsit. Meg azon aggódott, hogy nincs is zár a kertkapun...

Arthamyr 2018.09.10. 16:03:41

@Auralianus: Szerinted reális, hogy mondjuk 150 euros nettó órabérem legyen, emellett szakmailag érdekes projekteken dolgozzak, és ne részesüljek corporate bullshitben? Szerintem teljesen kizárt.
A kulcsszó a piramis. Pont azért nem lehet előrelépni. Ha egy bizonyos munkakörbe bekerülsz a felső 5-10%-ba, akkor csak akkor tudsz lényegesen előrelépni, ha munkakört cserélsz. Gyakorlatilag vezetővé kell válnod (feltételezve, hogy jól fizetett a munkaköröd, és nem lehet egyszerűen kicserélni jobbra). Viszont minden 4-5. ember lesz csak vezető. Aztán a következő lépcsőfok megint egy ilyen ritkulás. Mire pl. egy komolyabb cégnél akarsz mondjuk CTO lenni, ezerből, tízezerből, százezerből egy vagy, ez baromira nem automatikus, és nagyon-nagyon sok kell hozzá, sokkal több, mint a rugalmasság vagy a helyi nyelv ismerete.

London2009 2018.09.10. 16:09:35

@Arthamyr: A masik kerdes pedig, hogy egyaltalan megeri e… Nagyon hamar kieg vezetokent az ember. 5-10 evnel tovabb egyszeruen nem szabad csinalni. A penz is relativ, mert minel tobb van, annal tobbet is kolt az ember. Egy bizonyos szint utan nagyon meg kell gondolni, mert rengeteg a hatranya.

Arthamyr 2018.09.10. 16:10:24

@Auralianus: Még annyit, hogy én a benefiteket is berakom a "corporate bullshit" kategóriába. Nem érdekel a nyugdíj, nem érdekel az eü. biztosítás, nem érdekel semmilyen extra juttatás. Inkább szépen adják oda (adózás utáni) pénzben, amennyibe az _nekem_ kerülne. :) Majd én beosztom a pénzem, képes vagyok rá.

Arthamyr 2018.09.10. 16:19:25

@London2009: Ez így van, én jóval több pénzért sem vállalnám el, mert nem lenne annyival több, hogy kárpótoljon a borítékolható extra kellemetlenségekért. Bár a teljhatalmú vezetőséget, amikor felsőbb hatalom nélkül irányítok, és nem bírálhatnak felül, nem korlátozzák mesterségesen az erőforrásaimat, azért elvállalnám, de ez csak a saját cégben lehetséges.
Viszont tök irreleváns az én helyzetem, csak arra akartam rávilágítani, hogy a piramisból adódóan egyáltalán nem biztos, hogy lehet előrelépni, sőt, inkább valószínűtlen. Aki a piramis belsejében van, annak ez teljesen tiszta kellene, hogy legyen.

2018.09.10. 16:20:37

@Nagy kámpics: Jol van, ertelek en (hehe, bermalkozni, itt rohogok :)))))) )

Arthamyr 2018.09.10. 16:21:37

@London2009: "A penz is relativ, mert minel tobb van, annal tobbet is kolt az ember." - Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Nem költök sokkal többet, mint 15-20 éve, pedig sokkal több pénzem van.

szakasz2 2018.09.10. 16:23:00

@Arthamyr: "Ez Magyarországon is lehetséges."
Hát persze... közvetlen és közvetett ismeretségből tudnék mondani több példát, akiknek ez nem vagy alig volt lehetséges:
- pl. bio-webáruház amit koncepciós aljas módon milliós büntetéssel tettek majdnem tönkre; vagy
- becsületes jól dolgozó asztalos, akinek a munkáját nem fizette ki a magyar ÁLLAM (!!!) és lényegében tönkre ment, most Németországban kezd új életet a családdal; vagy
- egy ehhez ( index.hu/belfold/2018/08/15/felhivott_egy_kormanyember_hogy_hallom_elado_a_ceged/ ) hasonló eset, ahol a főnök mégsem adta el a cégét, és pár nappal később a NAV hathatós segítségével tönkretették (nem csak a cégét, az egészségét is); végül
- jómagam, aki többek között a nyugdíjpénztári pénzek ellopása és a szakképzési hozzájárulás 2011-es átalakítása miatti megélhetési földbeállás kapcsán jöttem el Magyarországról.

Szóval, amíg haver vagy, vagy a radar alatt vagy, esetleg egy jól fizető multis állásod Mo.-n, addig oké. Minden más esetben, ami az igyekvő, becsületes, vállalkozó kedvű emberek többségét tartalmazza, szívás abban az országban élni.

@London2009: Nincs gyereked, tehát nyilván nem érted. A 4 gyerekükért tették, ahogy mi is elsősorban (az anyagi okok másodlagosak, ha akartam volna, otthon is kereshettem volna bőven elég pénzt). Ég és föld a színvonalbeli különbség, hogy itt Svájcban (és gondolom UK-ben is) milyen szinten készítik fel az életre a gyerekeket az életre, a magyarhoz képest. Lehet, hogy te sok-sok éve szerencsésen jártál magyar iskolába, ez már akkor sem volt általános, és azóta csak egyértelműen romlott a helyzet, nem kicsit!

@Auralianus: Abszolút egyetértek.

Arthamyr 2018.09.10. 16:23:25

@London2009: Ismerősök azt csinálták Londonban, hogy évi 2-3 hónapot dolgoztak kontraktorként, az év többi részében meg valahol máshol, pl. Ázsiában henyéltek. :)

London2009 2018.09.10. 16:24:47

@Arthamyr: Nekunk sokat valtozott az eletunk amiota a ferjem munkakore mas lett. Gyakran kerdezem tole is, hogy kellett ez nekunk? : ) De meg fiatalok vagyunk, ugyhogy meg dolgozni kell. Viszont tenyleg a plafon a 10 ev. Na jo…15 ev maximum! De ezt mar ugye tobbszor megbeszeltuk. : )

Arthamyr 2018.09.10. 16:24:56

@szakasz2: "Szóval, amíg haver vagy, vagy a radar alatt vagy, esetleg egy jól fizető multis állásod Mo.-n, addig oké." - Ezt azért nem egy nagy varázslat elérni (a haverságot leszámítva).

Arthamyr 2018.09.10. 16:28:33

@LepesMez: Hogy nézhetsz le valamit, amit ki sem próbáltál?!

London2009 2018.09.10. 16:29:16

@Arthamyr: Mi igen. A sok hittellel hatalmasat nottek a kiadasaink. De oke, hivjuk oket befektetesnek es akkor mar jobban hangzik… : ) De ezt leszamitva is tobbet koltunk. Mondjuk ezzel szerintem nincs semmi gond.

Olliék 2018.09.10. 16:35:58

@Arthamyr: de nem is mehet mindenki multihoz.
Így sincs àpoló,tanàr, óvónő, meg mosmà rendőr se lesz. Nem azok jöttek el eddig se,akik a multiknàl jobban keresték, hanem azok, akik csak dolgozni és élni akartak.

IT Knight 2018.09.10. 16:37:56

@Határátkelő: miért ne írnám? nem változtat semmin, továbbra sem értek egyet az itteni kommentelők 90%-ával.

Arthamyr 2018.09.10. 16:48:26

@Olliék: Már bocs, de aki multihoz megy, az nem "csak dolgozni és élni akar"?
Tény, hogy nincs ápoló, tanár stb., de ettől függetlenül ha valaki annak megy, az egyénileg rossz döntést hoz. Az, hogy nincs ápoló, nem az ő egyéni problémája, azzal, hogy ápolónak megy, a problémát érezhetetlen mértékben enyhíti, cserébe generál magának egy egyéni problémát, nevezetesen baromi nehezen és rosszul fog megélni. Ha majd eléggé nem lesz ápoló, akkor megoldják, hogy megérje annak menni. Ehhez lehet, hogy az kell, hogy szó szerint összeomoljon az egészségügyi rendszer, attól meg még nagyon messze vagyunk.

London2009 2018.09.10. 16:51:22

@szakasz2: Hogy en mennyire utalom ezt a nincs gyereked, ugysem erted bla bla… :D Azert Svajc teljesen mas a UK-hez kepest. Mint irtam, nem Magyarorszagot vedem, de UK sem a kanaan… foleg gyenge keresetbol.

szakasz2 2018.09.10. 16:55:51

@Arthamyr: Varázslatnak nem varázslat, a többségnek mégsem sikerül. Ajánlom figyelmedbe, hogy a dolgozó emberek csak max. pár százaléka IT-s, és talán még néhány lehet, aki multinál megbecsülten (jó munka, jó főnök, jó fizetés 3-asból legalább 2 meg van) dolgozik. Attól, hogy te meg én ebbe a kis részbe tartozunk, sőt ismerőseink jó része is, attól ez nem igaz a többségre.
A lényeg az, hogy Svájcban (meg UK-ban és az EU nyugati és északi részében), a "többiek" is tisztességes életet élhetnek, és nem tudom elképzelni, hogy egyik napról a másikra valaki alól olyan durván, gátlástalanul sőt sokszor jogellenesen rántsák ki a talajt, ahogy az általam említett példákban.

Arthamyr 2018.09.10. 16:56:00

@London2009: A megfelelő ingatlan egyértelműen befektetés, főleg, ha nem te laksz benne. Én a költés alatt azt értem, amit az ember konkrétan elfogyaszt. Nálunk az nem emelkedett jelentősen, persze néha előfordul, hogy olyan dologra költünk, ami régen a havi bevételt felét elvitte volna, de ez nagyon ritkán van, így összességében nincsen jelentősége.
Nyilván, ha az ember 1000x annyit keres, akkor elképzelhető, hogy 20x annyit költ, mert ingyen van. Ha napi 100k-t keresnék, lehet vennék egy hajót, vagy egy Ferrarit, mert ingyen van, nincs jelentősége. Ahogy meg is teszi, aki napi 100k-t keres. :)

szakasz2 2018.09.10. 16:59:52

@London2009: Tetszik, nem tetszik, amíg nincs gyereked, addig rálátásod sincs az UK oktatásra. Az nem rálátás, hogy benéztél a tanterembe. :) Nem ítélkezésként írtam, csak tényközlésként.

Viszont a mai posztíró, meg sok más korábbi alapján is nekem az jön le, hogy az oktatás színvonala nagy átlagban elég hasonló UK-ben mint Svájcban (vagy az EU kultúrabb felében általában), és mindegyik messze jobb, mint Mo. És a jövő szempontjából egy többgyerekes családnak ez legalább annyira fontos, mint nektek a befektetéseitek a kiadható lakásokba. :)

Olliék 2018.09.10. 17:00:01

@Arthamyr: Te irtad, hogy nem nehez. erre irtam en, hogy vannak szakmak amikkel igen nehez multihoz menni. Max takaritani.

London2009 2018.09.10. 17:00:16

@Arthamyr: Te ugyes vagy akkor. De en no vagyok es tobbet koltok es kesz. Annyi baj legyen. :D

Arthamyr 2018.09.10. 17:02:49

@szakasz2: A radar alatt is el lehet lenni. Van sok vidéki ismerősöm, nem IT-s, nem multinál dolgoznak, és teljesen jól elvannak. Van, aki pl. portás, és azzal is teljesen jól elvan, igaz neki nincs és nem is hiszem, hogy lesz családja. De pl. ismerek családot, ahol mindkét szülő eü. dolgozó, igen, azért a fizetésért, amit manapság a magyar eü.-ben fizetnek. Ezek alacsony szintű, de atomstabil egzisztenciák. Pl. az eü. dolgozónak mindig lesz munkája, semmi sem veszélyezteti ezt, mivel lasszóval kell fogni az embereket. A munkát nem kell hazavinni, ha vége a munkaidőnek, irány haza.
Nyilván az IT-s más fizetési kategória, de általában ehhez Budapesten kell lakni, vidéken simán maradhatsz vele munkanélküli is, ha nem találsz valami távmunkát.

Csodabogár 2018.09.10. 17:03:30

@London2009: Ezt nem tudtam, de egy agrár mérnök itthon is tarthatott volna 1-2 tehenet. Persze itthon takarítani az istállót, nem annyira sexis mint Walesben, pláne vidéken. Gondolj csak bele, mit szóltak volna a szomszédok.
Gyerekek meg, ha akarnak tanulnak külföldön. Majdnem minden gyerek, ha van ész és kellő hozzá állás a szülők részérő, ki tud menni egyetemre tanulni. Őszintén szólva annyira nem tudok együtt érezni a bedőlt hitelesekkel. Senkit se köteleztek semmilyen hitel felvételére.
Végül is a lényeg, hogy most sikeresnek és boldognak érzik magukat.

London2009 2018.09.10. 17:05:36

@szakasz2: A felsooktatas az biztos, hogy jobb. No meg sokkal dragabb is. Jo esellyel egy szep nagy diakhitellel kezdi majd az eletet a fiatal felnott, leszamitva ha a szulok ki tudjak fizetni az egyetem koltseget. Az also es kozepiskolai oktatas pedig nagyban attol fog fuggni, hogy merre elnek… A szinvonalat meg valoban nem tudom megitelni, mert csak annyi informacio van a birtokomban amit begyujtok, de nincsen semmilyen kozvetlen tapasztalatom. Egyedul a ferjem tanulmanyait ismerem behatobban, abbol pedig nem lehet altalanositani.

Arthamyr 2018.09.10. 17:06:38

@Olliék: A szakmához nincs kötve az ember, főleg a szar szakmához, hiszen onnan alig veszít azzal, ha nulláról újrakezdi egy másik szakmában. Egyébként lásd még, amit szakasz2-nek írtam, olyan emberekről, akik nem multinál dolgoznak, hanem inkább lesajnált szakmákat végeznek.
Egyébként a "multi" sem jelent semmit, a legelső munkahelyem pont multi volt, egy multi gyára, még a főiskola alatt, az igencsak szar állás volt, nagyon gyatra fizetésért, pedig technikusi meló volt, tehát nem én dolgoztam a gépsor mellett.

Hari Seldon 2 2018.09.10. 17:08:46

@London2009:
Nem megvédeni akarom szakaszt, de én jóhiszeműen azt feltételezem, hogy csak tényközlésként mondta, hogy ez egy más megvilágítás, és nagyon másképp látja a jövőt, akinek azzal IS kell tervezni, hogy a gyerek milyen közegbe nő fel, és milyen szemléletű oktatást kap. (például: egyezik-e azzal amit a szülő gondol a világról, vagy állandóan helyre kell rakni azt amit az iskolába hall)

Auralianus 2018.09.10. 17:12:09

@Arthamyr: Ízlések és pofonok. Ha szerinted az intézményesített nyugdíj,egészségbiztosítás, biztosítás,kocsi stb. az "corporate bullshit" ám legyen :Đ Én a kényelem híve vagyok...

De akkor neked is a contractorság való, ott pedig nem véletlenül ajánlottam Svájcot Bajorország helyett :Đ

IT Knight 2018.09.10. 17:16:11

@London2009: "a GBP alakulasat ne a HUF-hoz viszonyitva vizsgald"

miért ne? Magyarországon élek, nekem a forint a fontos. Se kiadásom, se bevételem nincs USD, CAD, EUR meg egyéb devizákban. Miért kéne azokhoz hasonlítanom?

IT Knight 2018.09.10. 17:16:15

@London2009: amúgy annyit elárulok, hogy banknak fogok dolgozni, szóval pénzügyben :D

IT Knight 2018.09.10. 17:16:51

@Nagy kámpics: inkább a hozzáálláson múlik ez, nem az időtávon. A teljesség igénye nélkül a következők a hazaáruló jelei nálam, bár hívjuk inkább kitántorgónak, az kevésbé borzolja a tollakat:

1 Köpköd Magyarországra, a magyarokra (lásd magyar mentalitás)
2 Rossz színben tünteti fel az országát külföldön (lásd nincs demokrácia, mert nem az a párt nyert, aki nekem tetszik)
3 Kettős mérce mindenhol (a nemzeti vagyont a külföldi tőkések lophatják, csak az a baj, ha mészáros lőrinc is lopja)
4 Letagadja azt, hogy Magyarország gazdaságilag a rendszerváltás óta legjobb időszakát éli (évi 12% béremelkedés, 4,6% GDP növekedés, külkereskedelmi többlet, csökkenő államadósság, 3,7% munkanélküliség és még lehetne sorolni)
5 Próbálja otthon azt az érzetet kelteni mindenkiben, hogy neki milyen tuti kint, akkor is, ha tömegszálláson él és mosogat
6 Migránssimogatás csak azért, mert Orbán a migránsok ellen van (bezzeg a muszlimokat meg ő is utálja)

tudnám még sorolni, de felesleges, sokszor elhangzottak ezek már

azt érzem bennetek, hogy azért is tagadjátok Magyarország sikereit, mert nem akarjátok elismerni, hogy egy fejlődő országot hagyatok el, és egyáltalán nem olyan rossz itt élni, sőt, egyre jobb

London2009 2018.09.10. 17:18:50

@IT Knight: Ugy szamolod edesem, ahogyan szeretned. Elere allitva is, amennyiben az jobban tetszik.

Arthamyr 2018.09.10. 17:23:37

@Auralianus: Mint mondtam, adják oda nettóba, amibe nekem kerülne. :) Nincs szükségem sem kocsira, sem nyugdíjra, sem biztosításra.

London2009 2018.09.10. 17:25:05

@Hari Seldon 2: Ja, nem erdekes, persze, ertem en. Lehet, hogy nekem szerencsem volt Magyarorszagon es azota mar tenyleg sok minden megvaltozott. Mondom ezt ugy, hogy nem szerettem az iskolaimat, a gimit leszamitva, de igy utolag belatom, hogy sok mindent kaptam. Az angol rendszertol sem vagyok elajulva. Itt sajnos rengeteget szamit, hogy mennyi penze van a szuloknek...

fhdgy 2018.09.10. 17:26:52

@Csodabogár: Az, hogy az agrármérnök itthon is tarthatott volna 1-2 tehenet nem biztos, hogy mindenkire igaz.

Pl. ha városban lakott az illető, akkor nehéz és nem is olcsó dolog megoldani, hogy legyen hely valahol a teheneknek.

Ha még kis földet is akarna hozzá, akkor még az sem biztos, hogy pénzzel a bukszában is megoldható a dolog. Mert kérem, ma nem az vehet földet Magyarországon, akinek van rá pénze és akarja is.

Persze, ha nagyon sok pénze van, akkor meg lehet kenni a dolgot, hogy a földbizottság "engedélyezze" neked, hogy Te megvedd azt a földet. Vidéken olyan mértékben le vannak osztva a lapok, hogy aki nem lát bele, el sem hiszi! Uram-bátyám világ a köbön!

Az egy-két tehén meg az a kategória, amit hosszú távon nem lehet fenntartani. "Főálláshoz" rettenetesen kevés, munkahely mellett meg nehéz csinálni, nagyon nehéz csinálni.

2018.09.10. 17:31:48

@IT Knight:

"azt érzem bennetek, hogy azért is tagadjátok Magyarország sikereit,"

"Bennetek".

Csak a tisztánlátás kedvéért: rám a felsoroltak közül egyik sem igaz, tőlem nem olvashattál ilyet.

Arthamyr 2018.09.10. 17:34:33

@Hari Seldon 2: Az a baj, hogy nálam pl. sehol sem egyezne, mindig helyre kellene tennem. :D Ha érdekelne. Majd rájön a gyerek az élete során, hogy nekem van igazam. Vagy nem, mert nem, vagy azért, mert nincs is igazam. Csak magával tol ki, de attól még bőven lehet elég jó élete, amivel tökéletesen boldog, csak nem optimalizálja ki teljesen. Azért kár a gyerekkorát végigmenedzselni, hogy úgy lássa a világot, ahogy én, nem ez az egyetlen helyes út, annyira meg kevés helyen szar az oktatás, hogy "tönkretegyék" a gyereket.
Persze ezt úgyis lesöpörheted azzal, hogy fogjam be a pofám, mert nincsen gyerekem, azt sem tudom, miről beszélek, arra meg nemigen tudok mit mondani. Pedig attól, hogy valakinek gyereke lesz, nem fog hirtelen kategóriákat ugrani az intelligenciája, informáltsága, döntéshozási képessége, kritikus gondolkodása, helyzetértékelése, empátiája.

Auralianus 2018.09.10. 17:34:49

@Arthamyr: SZERINTEM nem felismerni, hogy a "sok pénzt keresek"-hez kell a társadalmi-intézményi háttér több, mint bűn: HIBA.

A megfelelő életminőséghez (nálam) hozzátartozik az is, hogy nem zárod az ajtót, nem aggódsz a gyerekért sötétedés után stb.

Ezt pedig igen nehéz elérni ha általánosságban az általad leírt gondolkodásmódot követjük. Nem véletlenül van az, hogy a klasszikus jóléti államokban (az angolszász országokat nem sorolnám ide) erőteljesen progresszív adózás és járulékterhek vannak. Egy jó intézményrendszernek ugyanis ára van.

Én részemről simán megfizetem a járulékokat, biztosításokat és minden egyebet is zokszó nélkül, pont azért, mivel tisztában vagyok vele, hogy meglehet a gyerekeimnek/unokáimnak már más feltételek között kell majd élnie. Ilyen szempontból pedig nagyon nem mindegy, hogy ÉN hagyom-e tönkremenni az intézményrendszert.

Természetesen ez nem abszolút igazság, csupán egyéni vélemény.

Olliék 2018.09.10. 17:39:34

@Arthamyr: En vilag eletemben idosekkel es raszorulokkal foglalkoztam. Mindig azt hallom, hogy miert nem tanultam... Basszus! 10 evig csak tanultam munka mellett, hogy amit csinalok, jobban tudjam csinalni. Naprakesz legyek, stb... Nem tudtam es ma sem tudom magam mas teruleten elkepzelni, Egyszeruen nem tesz boldogga. Marpedig a szar munka egyenlo a szar elettel. Most 1300 km-el tavolabb azt csinalom aihez ertek, amit tanultam. Es megelek belole. Mennyire lehet most boldog az az apolo, aki az Ikeaba ment at, dupla annyiert? Jobban el? Biztos. De nem biztos, hogy a munkaja, a napjai 1/3-a minosegi. Hanem egy kenyszer. Kenyszer a csalad miatt, a gyerekek miatt, vagy a szuksegletek miatt.

Arthamyr 2018.09.10. 17:45:21

@Auralianus: Lehet, hogy hiba, de nem az én hibám. :) Én nem hiszek a jóléti államokban - mert én meritokratikusabb rendszerekben hiszek, pl. az általad említett angolszász országok, főképpen USA - és erősen szkeptikusan veszem a fenntarthatóságukat. A jelenlegi jóléti államok, ahogy látom, nem attól lettek eredményesek, mert jóléti államok, hanem a múlt eredményeiből táplálkoznak. A kapcsolatot egyelőre úgy látom, hogy inkább fordított: eredmény => jóléti állam, nem pedig fordítva.

Ez az én egyéni véleményem, ami szerint cselekszem, ha megtehetem. Nyilván amikor Írországban alkalmazott voltam, én is kénytelen voltam fizetni a progresszív adókat, de azért ez nem töltött el felhőtlen boldogsággal, és kerestem a kiutat.

Arthamyr 2018.09.10. 17:46:45

@Olliék: Irigylem azokat, akiknek öröm a munka. Nekem mindig kényszer volt, mindig kényszer lesz. Én már húszévesen is nyugdíjas akartam lenni...

London2009 2018.09.10. 18:04:24

@Arthamyr: USA-ban lehet, hogy igy van, nem tudom, de, hogy Nagy-Britannia minden, csak nem meritokratikus rendszer, az tuti. Itt olyan szinten be van betonozva az osztalyrendszer, hogy szetrobbantani sem lehetne. Szerencsesebb esetben ebbol az ember nem sokat erez, mert viszonylag jo helyen helyezkedik el benne. Vagy csak szimplan a homokba dugja a fejet, az is jo megoldas erre. De a “hordo aljarol” ugyanolyan nehez itt is kitorni, mint barhol mashol. Illetve az “uveg plafon” egy nagyon is letezo es aktualis jelenseg.
Mar ot evesen nyugdijas szerettem volna lenni. Amikor megkerdeztek, hogy na es mi leszel, ha nagy leszel? Mindig azt mondtam, hogy nyugdijas. De szerintem mar ezt is meseltem. :D

Olliék 2018.09.10. 18:08:53

@Arthamyr: Ezt sajnlom. En imadom a munkam, nekem inkabb a hobbim, amiert meg fizetnek is. Lehet neked nem artana valami mast kiprobalni.

Auralianus 2018.09.10. 18:15:45

@IT Knight: Te ugye még sosem éltél külföldön?

Arthamyr 2018.09.10. 18:22:32

@Olliék: Ne sajnáld, az emberek jelentős része így él. Te tényleg annyira szereted a munkád, hogy ingyen is csinálnád, és ez lenne a #1 prioritásod (gondolj itt pl. a családodra)? Furcsának találnám.

Valamennyire én is szeretem a munkám, néha még élvezem is, de ha lenne mondjuk egymillióm, akkor elég kevésszer dolgoznék, és főleg nem vállalnék föl semmiféle kötöttséget. Néha valakinek szívességből (vagy üzletrészért, ha látok benne fantáziát és sok munka lenne vele) megcsinálnék dolgokat, de biztos, hogy nem dolgoznék napi rendszerességgel. Nemsokára nyugdíjazom magam pont ezért, és új alapokra helyezem ezt a munka dolgot. :)

Auralianus 2018.09.10. 18:29:56

@Arthamyr: Minél kevésbé szolidáris egy társadalom, annál kevésbé lesz rá igaz, hogy "bárki felemelkedhet" az érdemei szerint.

Eleve onnan indul a dolog, hogy erős szociális háló és ingyenes oktatás nélkül az emberi erőforrás jelentős része szimplán pocsékba megy. Miért? Mert hiába van szükség X vagy Y "darab" szakemberre ha NINCS.

Speciális képzettséggel rendelkező szakembert, háziorvost nem fogsz tudni a szögről leakasztani. Nem véletlenül döglődik az EÜ az USA-ban és Nagy-Britanniában.

Megfelelő oktatási intézmények, átgondolt és igényekhez igazodó szakképzés nélkül szimplán nem lesz elég szakembered. Akkor pláne nem lesz, hogyha senki sem szeretné fenntartani az intézményrendszert.

Ezért zsákutcás Trump politikája ésa Brexit. Populizmussal és adócsökkentéssel lehet választásokat nyerni, de emberek nélkül, akik ennek az árát képesek kitermelni igen nehéz nem mellbimbóig a földbe fúródni középtávon.

Arthamyr 2018.09.10. 18:37:40

@Auralianus: Én nem kötném össze az oktatást a szociális hálóval. Az oktatásban maximálisan hiszek (bár ott is azt gondolom, meg kell nézni, mire megy a közös pénz, lásd a tegnapi témát a gender studies-zal), szociális hálóban meg nem nagyon. Persze ezt lehet nyújtani állami szolgáltatásként, hogy extra verseny legyen pl. a biztosítási és a szolgáltatási piacon.
Szeretném, ha bárki felemelkedhetne az érdemei szerint, de azt is, hogy lesüllyedhessen, és azt is, hogy ezt ne a felemelkedettek többletterhelésével és lekalapálásával érjék el.

Olliék 2018.09.10. 18:44:35

@Arthamyr: O ne mar! A bentlakasos szocialis otthonokban az emberek gombokert dolgoznak. Szinte ingyen. De maszekban szepen lehetett es lehet meg ma is potolni. Szoval igen, ingyen dolgoztam. Ma ugyan azt csinalom, vagy meg talan feljebb is leptem, megis boven megelunk belole. Es ami a legfontosabb. Nincs itt a szakma lenezve.

Arthamyr 2018.09.10. 18:52:45

@Olliék: Nem válaszoltál a kérdésre, ebből nekem nem jön le egyértelműen, hogy tényleg csinálnád-e ingyen, ha mellette még mást is kellene csinálnod, hogy megéljél. Örömmel szánnád-e rá a szabadidőd jelentős részét (és lelkiismeretesség nem öröm)? Azt még ki is nézem belőled, ha hirtelen nyernél a lottón, akkor folytatnád, mert ehhez a munkához tényleg kell elhivatottság, de szerintem nem kezdted volna újra, ha Magyarországon nyertél volna a lottón, legalábbis messze nem ilyen intenzitással.

Hari Seldon 2 2018.09.10. 18:53:57

@IT Knight:

Mit gondolsz, ha romlik a forint cserearánya az Eurohoz, USD-hez, képest, akkor az importban nem fog növekedni az ára? - Azaz egységnyi Forintért kevesebb terméket kaphasz meg. Márpedig még a Magyarországon előállított termékek nagyon jelentős hányada EUR USD import.
Látod milyen egybitesen gondolkodsz? -> Pontosan ezért tudnak a maffiózók féligazságokkal "megpörgetni".

szakasz2 2018.09.10. 18:56:13

@Arthamyr: A gyerekek tönkretételéről a magyar oktatásban annyit, hogy a feleségem életre szóló sebeket szerzett, pedig jó iskolákba járt. Konkrétan pl. mindketten Mo. legjobb gimnáziumába jártunk, csak ő lány volt és eléggé más (de nem rosszabb) volt az észjárása mint nekem, aki rengeteget köszönhetek annak az iskolának - a feleségem pedig még most is néha szenved az ott szerzett lelki sebektől. Az egyetlen jó, amit ott kapott, az én voltam. :)

Arthamyr 2018.09.10. 19:08:07

@szakasz2: Nem biztos, hogy az iskola hibája. Nem biztos, hogy máshol ez jelentősen kisebb eséllyel esik meg. Persze a konkrét dolgok ismerete nélkül semmit sem lehet kijelenteni.

Olliék 2018.09.10. 19:31:21

@Arthamyr: Utcai szocialis munkasok mellett onkenteskedtem minden telen. mert ugy ereztem szukseg van ra, ram. Ingyen biztos nem csinalnam, mert elhivatottsagbol meg senki sem tudta fizetni a szamlait, es eltartani a csaladot. Igy ez a kerdes szerintem blodseg.

kék madár 2018.09.10. 19:54:20

majdnem elhittem az irast, de szerencsere volt benne par arulkodo allitas. Ez csak az aljas szelsoliberalis londoni mosogatok propagandaja, amit pl. Magyarorszagrol ir, az felhaborito.
1. devizahitel nincs, nem is volt, soha senki nem tartozott senkinek, csak a bankok probaltak helikopterrol penzt szorni a nep koze, de a nyugdijasok resen voltak, osszeszedtek es visszavittek a bankba.
2. Nyugaton nincsenek kedves foberlok, hazinnenik, korrekt munkaadok, csak kesekkel rohangalo arab migrancsok
3. Walesben irul beszelnek, s ezt mindenki tudja

Arthamyr 2018.09.10. 19:57:15

@Olliék: Talán képes rávilágítani a hobbi/szórakozás és a munka közti "apró" különbségre, ami felett sokan átsiklanak, amikor azt mondják, hogy a munkájuk a hobbijuk. Míg az egyikért az ember fizetni is hajlandó, és szabadidejében szívesen csinálja, a másikat már nem.
Ráadásul még az sem elhanyagolható szempont, hogy ugyanazt a tevékenységet hobbiként csinálni és munkaként csinálni nem ugyanaz. A hobbimat lerakhatom, ha épp nincs kedvem csinálni, én döntöm el, hogy mikor mennyi időt szánok rá, a munkára ez ritkán igaz. Na én ezért nem szeretek dolgozni, mint ahogy sokan mások sem. A nem szeretésnek persze vannak különböző fokai, van, akinek kifejezetten szenvedés a munka és kizárólag azért teszi, mert nem mer/tud váltani, van aki csak a munka kereteit nem szereti, magát a tevékenységet szereti, és hobbiként is csinálná, de munkaként azért teher, és jobb lenne nélküle élni.

P.Elliot 2018.09.10. 20:14:55

@Auralianus:
"
Emlékszem rá anno mennyire kiröhögtam az asszonyt, mikor a kiköltözés után állandóan kiszaladgált bezárni a garázst...a beállón a kocsit. Meg azon aggódott, hogy nincs is zár a kertkapun...

Itt nalunk a legtobb haznal se kerites, se kapu, ehhez mit szolt volna?

Olliék 2018.09.10. 20:20:05

@Arthamyr: Lyo! en nem utalom. Bejarni se utaltam. Tehernek se ereztem. Ha a nyakamba szakadna a bank, megcsinalnam a sajat elgondolasom szerinti otthont, es ugyan ugy bejarnek dolgozni, mert nem biznam masra.

gabors 2018.09.10. 20:20:52

@Arthamyr: ".... Az áramot meg a tehén termeli futószalagon, a tehénszarral pedig lehet trágyázni a füvet (ami egyébként is mindenhol megnő), amit a tehén megehet. Megy ez, csak akarni köll... "

Ugy tunik a kapat kihagytad az agrarmernok meg azt is jobban tudja csesztetni ,,,, persze csak ha akarja.... :-)

Auralianus 2018.09.10. 20:24:11

@Arthamyr: Az általad "felemelkedetteknek" tituáltak a gazdaságban korántsem a valódi befektetők (az maga a társadalom összessége) hanem azok, akiknél a társadalmi befektetések haszna realizálódik.

Ha ennek a befektetett tőkének a javát nem forgatjuk vissza, nem osztjuk el a mostaninál egyenletesebben, akkor egy idő után nem lesz befektetés aminek a haszna lecsapdóhat. Egészen eddig enek a tőkevisszapótlásnak a költségeit a társadalom által - a jövő generációk kárára - felvett hitelekből fedezték.

A nálad lecsapódó javak (pénz) értéke viszont nem állandó, mindig azadott társadalmon belül fennálló viszonyok tükrében értelmezhető.

Auralianus 2018.09.10. 20:26:58

@P.Elliot: Megszokta volna azt is (a mi kerítésünk a maga 60cm-es magasságával) is max arra jó, hogy a palotapincsit a kertben tartsa :P

Gudzilla 2018.09.10. 20:37:37

Ha most véletlenül megfordítanánk a helyzetet, és Walesben kezd el apuka házat építeni, vállalkozást indítani a svájci frankos időkben, akkor hol lenne? Érdekes, h minden kivándorló elsőnek vetkőzi le az olyan hülyeségeket külföldön, mint h nem épít erőn felül, hitelből ingatlant, nem köti röghöz magát egy életre, mer új munkát vállalni - holott erre itthon képtelen volt. És akkor hirtelen tényleg minden jobb lesz. Vajon itthon is fűtött volna teaméccsessel, lapátolta volna a tehéntrágyát? Nem hiszem, mer' mit szólnak a szomszédok, ugye... Frusztrált, búvalbaszott, sírva mulatós nép vagyunk, aláírom, de azért jártam már itt-ott Európában, és vhogy ezek a csodálatosan segítőkész helyi lelkek, a legutolsó faluban is gyöngyként virágzó kultúra/oktatás/eü, és ez a rózsaszín máz sosem talált meg. Ellenben azt tapasztaltam, h hülyék mindenhol vannak, Isten az ő nagy bölcsességében ezt meglehetősen egyenletesen osztotta el, de ha valahová nem is jutott előlük, hát odamigráltak. Csak a fizetési boríték vastagságával a szemekre boruló hártya is vastagodik... Ettől még szép történet, és gratula.

IT Knight 2018.09.10. 20:37:47

@Hari Seldon 2: ez benne van az inflációban, így már számításba vettem a hatását

még egyszer: jelenleg forintban kapom a fizetésem, forintban vannak a kiadásaim is, hamarosan pedig fontban kapom a fizetéseim, a kiadásaim pedig fontban és forintban lesznek. Nem az EUR/CAD/USD/BGN árfolyam érdekel, hanem a GBP vs HUF.

Arthamyr 2018.09.10. 20:40:57

@Auralianus: Na te itt valami nagyon zavaros dolgokról kezdtél el beszélni, és félreértesz...
Én a felemelkedetteknek szimplán azt vettem, aki mondjuk a felső részben van (ezt sem definiálva).

Milyen "társadalmi befektetésről" beszélsz? Mondj példát. Én pl. az oktatásra tudok gondolni, mint társadalmi befektetés, vagy az infrastruktúrára, állam által üzemeltetett rendszerekre (pl. rendfenntartás), amiből alapvetően igazságosan és kellően egyenlően részesül mindenki, ha ezek jól működnek, és nyilvánvalóan minél kevesebb ilyen van, annál kevesebb a redisztribúció, ami nincs, az nem fog rosszul eloszlani. De lehet, hogy te másra gondolsz.

Mi az, hogy a "haszna lecsapódik"? A társadalmi befektetés haszna hogyan csapódik le valakinél? Mondj példát valamire, amiből valaki igazságtalanul, de törvényesen és etikailag nem kifogásolhatóan túlságosan részesült.

Kicsit az a benyomásom, hogy túl általános és szándékosan nehezen érthető dolgokat írsz. Konkrétumok, példák, fontos, hogy más is ugyanazt értse egy fogalom, koncepció alatt, mint te...

"A nálad lecsapódó javak (pénz) értéke viszont nem állandó, mindig azadott társadalmon belül fennálló viszonyok tükrében értelmezhető. " - Ezzel semmi gond, a gond azzal van, hogy mostanában rengeteg helyen implicit vagyonadót vetnek ki a pénz elértéktelenítésével. Remélem, hogy egyszer újra meghonosodik valami olyan pénz, amiből nem lehet csak úgy többet csinálni. A legjobb valami kriptovaluta lenne, aminek elég nagy a likviditása ahhoz, hogy ne lehessen rángatni az árfolyamát.

Auralianus 2018.09.10. 20:44:36

@IT Knight:

Valami ezt súgta. Azok szoktak hozzád hasonlóan nyilatkozni ilyen kérdésekben, akik még sosem éltek más országban ;)

2018.09.10. 20:50:56

@Gudzilla: Hehe, a hozzaszolasod elso resze amugy nagyon jogos kerdeseket feszeget

Auralianus 2018.09.10. 20:53:41

@Arthamyr: Ok.

Konkrét példán keresztül - legyen mondjuk a Google - szemléltetem mire is gondolok.

A Google egyike azon tech cégeknek,amik kb 20 év alatt átlag ember számára felfoghatatlan mennyiségű hasznot termeltek a "semmiből". Virtuális térben, virtuális javakat és szolgáltatásokat (információk, adatok) árulnak.

A Google tipikus példája annak, hogy miként csatornázódik az össztársadalmi befektetések haszna egy bizonyos cégbe. Miért lehet sikeres a Google? Ő tartja fenn az internetet? Ő fejlesztette ki az eszközöket amiken keresztül adjuk-vesszük a portékáját? Ő képezte ki a szakembereket akik neki dolgoznak és akik a működéséhez szükséges infrastruktórát is kifejlesztették?

Nélkülük (a korábbi és jelenleg is fennálló össztársadalmi befektetés nélkül) tudna hasznot termelni?

Cserébe hozzájárul a közterhekhez? Miként lehet, hogy degy totálisan "noname" Google (Microsoft, Amazon stb.) IT szakember egy hónapban több pénzt keres, mint egy átlagos afrikai falu egy év alatt? TÉNYLEG előállít ennyi "értéket" vagy ez csupán a jelen rendszer aránytalanságait tökéletesen szemléltető példa?

Erről beszélek. :Đ

Ha valami nem lenne világos, akkor belemehetünk a részletekbe is.

Arthamyr 2018.09.10. 21:09:44

@Auralianus: Na, ez így már érthető!

Nem tudom, "az internet hasznának", mekkora része csapódik le a google-nél.
Miért lehet sikeres a Google? - Mert jól használt ki egy mindenki számára adott lehetőséget, és szerencséje volt.
Ő tartja fenn az internetet? - Valamennyire igen, jelentős részt vállal belőle.
Ő fejlesztette ki az eszközöket amiken keresztül adjuk-vesszük a portékáját? - Igen, vagy megvette.
Ő képezte ki a szakembereket akik neki dolgoznak és akik a működéséhez szükséges infrastruktórát is kifejlesztették? - Nem, de elegendően jó feltételeket biztosított számukra, hogy ilyenből elég nála dolgozzon.
Nélkülük (a korábbi és jelenleg is fennálló össztársadalmi befektetés nélkül) tudna hasznot termelni? - Jelenleg is fennálló nélkül igen, bár kérdés, hogy mit tekintesz "össztársadalmi befektetésnek".
Az internet egyébként nem össztársadalmi befektetés eredménye.
Cserébe hozzájárul a közterhekhez? - Igen.
Miként lehet, hogy degy totálisan "noname" Google (Microsoft, Amazon stb.) IT szakember egy hónapban több pénzt keres, mint egy átlagos afrikai falu egy év alatt? - Mivel "össze van eresztve" a kettő, ennyivel többért lehet eladni az IT szakember munkáját, illetve ennyivel drágábban lehet megszerezni. Az afrikai falu lakói "csak úgy vannak", olyan fejlettségi szinten, hogy ha elszeparálnák őket, kb. állati szinten élnének, esetleg kipusztítanák őket, mint az állatokat, esetleg leigáznák, mint ahogy az korábban is történt már.
TÉNYLEG előállít ennyi "értéket" vagy ez csupán a jelen rendszer aránytalanságait tökéletesen szemléltető példa? - A tények szerint igen.

Persze lehetne ezen javítani (a globális bankrendszer átszabályozásával, hogy jobban ellenőrizhető és kontrollálható legyen az országokból ki-be utalt pénz), mert én sem szeretem az adóoptimalizálás gyakorlatát, de azon kívül az égvilágon semmi kifogásom nincs a Google-lel és társaival szemben, ezeket általában kivételesen felvilágosult emberek irányítják szemben pl. az országokkal.

Bicikliző medve 2018.09.10. 21:28:26

@IT Knight: pont a csucson hagynad ott ezt a tundermeset?

Auralianus 2018.09.10. 21:31:12

@Arthamyr:

Bocs, de ezt nagyon nem ugyanúgy látjuk.

A google kezdetektől a felhasználói adatait adta el, amit azért tehet meg, mert a terület nincs rendesen leszabályozva jogilag.

A közterheket sem a többi vállalkozáshoz hasonlóan viseli, hiszen nem a haszon keletkezésének helyén, hanem a számára legelőnyösebb helyen adózott. emellett nem fizet helyi adót, forgalmi adót, kamarai tagdíjat és még sorolhatnánk mennyiféle közteher viselése alól mentesül, hiszen a tevékenysége "nem köthető fizikai térhez".

Egy fodrász, fogorvos vagy pék megtehetné ugyanezt? Nem... tehát még csak a verseny feltételei sem azonosak.

Mondhatni a kisvállalkozók, a "fizikai térben jelen lévő" cégek eleve több közterhet viselnek. Tehát a tech cégek igenis kibújnak a közterhek jelentős része alól.

Ezen felül:

Ha egy fodrászüzlet egyszerre több több ember haját szeretné levágni, akkor a potenciális haszonhoz képest jelentős befektetéseket kell eszközölnie... a tech-cégek pedig az elérhető haszonhoz képest egészen nevetséges áron képesek sokszorozni az infrastruktúrájukat a virtuális térben.

Mondhatni a google és a többi tech-cég a tipikus példája annak, hogy miként lehet "potyautas taktikával", joghézagokon és a közteherviselés elkerülésén keresztül a társadalom befektetéseiből származó hasznot maximálizálni.

A mostani rendszeren elsősorban NEM a globális bankrendszer szabályozásával lehet javítani, hanem a személyes adatok védelmével és a (virtuális)piacokhoz való hozzáférés fizetőssé tételével lehet javítani.

Ha a virtuális tér is a fizikálishoz hasonló, megfelelő jogi szabályozás alá kerül, akkor is bőven lehet majd pénzt keresni.

Arthamyr 2018.09.10. 21:51:38

@Auralianus: "A közterheket sem a többi vállalkozáshoz hasonlóan viseli, hiszen nem a haszon keletkezésének helyén, hanem a számára legelőnyösebb helyen adózott. emellett nem fizet helyi adót, forgalmi adót, kamarai tagdíjat és még sorolhatnánk mennyiféle közteher viselése alól mentesül, hiszen a tevékenysége "nem köthető fizikai térhez".

Egy fodrász, fogorvos vagy pék megtehetné ugyanezt? Nem... tehát még csak a verseny feltételei sem azonosak.

Mondhatni a kisvállalkozók, a "fizikai térben jelen lévő" cégek eleve több közterhet viselnek. Tehát a tech cégek igenis kibújnak a közterhek jelentős része alól. " - Igen, ez, mint mondtam, kifogásolható, ezért kellene megoldani, hogy ha x. ember vásárol a google-tól Y országban, akkor bizony ott keletkezzen belőle adóbefizetés, és pl. ne lehessen leírni mindenféle trükkökkel, pl. licenc bérléssel, hogy akkor a Google Y veszteséges, ezért nem kell adót fizetnie. Kelljen, aztán ha tényleg veszteséges, majd bezárják. Ez jelenleg nem kivitelezhető, mert "kívülről" gyakorlatilag nem lehet megnézni, hogy a google honnan, mennyi pénzt kap, hova, mennyit küld, beleavakozni meg főleg nem lehet.

A közteherviselésen meg lehet vitatkozni, mi ebben borítékolhatóan nem fogunk egyetérteni, mert te valami szocialista utópiát szeretnél, nekem meg attól feláll a szőr a hátamon.
Te a Google-t tartod potyautasnak, ami teljesen normálisan lett olyan, amilyen, pl. én is csinálhattam volna egy Google-t ha elég eszem lett volna hozzá, és szerencsém lett volna, én meg azokat, akik a szociális rendszeren élősködnek vagy a közpénzt ellopják, úgy, ahogy pl. én nem tehetném meg.

A virtuális tér agyonszabályozása előtt meg inkább azon kellene elgondolkodni, hogy hogyan lehetne a fizikális tér szabályozását lazítani, racionalizálni.
Valamint a már létező milliárdnyi szabályt betartatni, ha nem betarttathatóak, akkor kicserélni őket betarttathatóakra, ha az nem lehetséges, akkor megszűntetni őket.

Egyébként senki sem tiltja, hogy valaki fodrászüzlet helyett techcéget csináljon, bár egy fodrászüzlet méretű techcég annyi pénzt is fog hozni, mint egy fodrászüzlet, egy Google méretű céget meg senki sem húz ki a seggéből, egy ember azt átlátni, létrehozni sem képes.

Auralianus 2018.09.10. 22:07:51

@Arthamyr:

Én korántsem szocialista utópiát szeretnék... szimplán beláttam, hogy az én életszínvonalamon évi +10 ezer euro nem dob akkorát, mint azén, aki összesen keres 20 ezret egy évben.

Ha ezért minden TOVÁBBI megkeresett 10 ezer euroból leadózok 7-et, cserébe nem ülnek Trumphoz hasonló barmok a nyakamba, vagy nem születnek a Brexithez hasonlóan csodás döntések ott ahol élek, akkor valójában jobban jártam, mintha midnen TOVÁBBI 10 ezerből 7-et megtartok.

Én nem azért keresem a pénzt, hogy nekem TÖBB legyen, mint a szomszédnak, hanem azért, hogy kényelmesen élhessek.

Sokkal jobban szeretnék "átlagpolgár" lenni egy olyan társadalomban, ahol mindenki jómódú, mint gazdag egy olyanban, ahol a többség nyomorog.

Ha ez szerinted szocialista utópia, ám legyen. Ízlések és pofonok ;)

gabors 2018.09.10. 22:28:36

"Magyarország stratégiai partnere lesz a kommunista vezetésű Vietnam – jelentette be Orbán Viktor hétfőn, Nguyen Phu Tronggal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával folytatott tárgyalása után."

Hogy apuka hogy orulhet ennek :-)

Lehet jovore a FIDESZ - Magyarorszagi Kommunista Part zaszlaja lesz a NER bol ...

Arthamyr 2018.09.10. 22:32:17

@Auralianus: "Én korántsem szocialista utópiát szeretnék... szimplán beláttam, hogy az én életszínvonalamon évi +10 ezer euro nem dob akkorát, mint azén, aki összesen keres 20 ezret egy évben. " - Engem nem érdekel, hogy 20k-t keres egy évben, csináljon mást, amivel többet keres, szabadon választhat, hogy mit csinál, és mit nem. Vagy fogyasszon kevesebbet.
Főleg ne az én 15. 10k-mból pótolják ki az ő 20k-jukat 23k-ra... Az én életszínvonalamon pont annyit dob a +10k, amennyi idő alatt lefogyasztja a családom, ugyanis ennyivel hamarabb mehetek nyugdíjba. Jelenleg ez olyan 4-5 hónap, baromira nem elhanyagolható (bár nyilván ha diverzifikált és stabil biztonsági tartalékot kell építeni, akkor inkább 3 hónapra jön ki). Majd jöhet a helyemre dolgozni "sok" pénzért, ha én leteszem a lantot, vagy akár már most is, ha ő a jobb/olcsóbb. :)
Ez a jövedelemtranszfer amúgy duplán rossz, mert még a vásárlóerejük is megnövekszik, amivel felhajtják az árakat, ráadásul tőlem el is veszik azt a pénzt, így a bevételem vásárlóereje sebesen erodálódik.

A 10-ből 7 sem garantálja, hogy ne üljön Trumphoz hasonló barom a nyakadba, vagy ne legyen brexit (pl. GB-ben eléggé bünti van 150k felett, bár azért nem 10/7-es agyrém). A 10-ből 10 sem. Egyáltalán nem biztos, hogy ellene hat. Viszont ha a 10-ből 3 megfelelően van elköltve, simán lehet hatékony az is. A kulcs azon van, hogy mire van költve.
Egyébként a 10-ből 7 már simán szocialista utópia. Én köszönöm, nem kérem, nincs az a szolgáltatás/ellátás, ami nekem ér annyit. Bár ha cserébe csak 10 évig kellett dolgozni, az megérné, de akkor meg nem jön ki a matek, főleg nem addig, amíg emberek harcolnak azért mert a techcégek (amik mellesleg az automatizáció zászlóshajói is) dolgozói többet keresnek, mint a fodrászok...

Én is azért dolgozom, hogy egyszer kényelmesen élhessek, addig meg valahogy elvegetáljak. A kényelmes élet része az is, hogy nem dolgozom, és pl. nincsenek rám káros hatással a társadalmi változások.

Arcade Macho 2018.09.10. 23:01:31

en nem tudom milyen ertelmisegi allas utan volt kepes heti hat napot fizikai meloval ledolgozni, de itten santit a sztori szamomra

nem mellesleg, ha itthon apuka elment volna kalakaban melozni szombatonkent, akkor a napi 20e - 40e -s szagmunkaval maris jobban tudtak volna fizetni a megelhetest

M. Péter 2018.09.10. 23:08:39

@Auralianus: A Google termelt egy csomó hasznos dolgot, a jelenleg legjobb keresőt, az google térképet, az android operációs rendszert. Mo.-n meg van Mészáros, Vajna, Tiborcz, nekik még offsórozni se kell, mert hozzájuk igazítják az adórendszert.

kék madár 2018.09.10. 23:12:16

@M. Péter: a google terkep konkretan szerintem egy horror es tonkrevagtak vele a web terkepes piacot is

kék madár 2018.09.10. 23:13:58

@Arcade Macho: ez egy teljesen kamu poszt volt, Magyarorszagon ket hetvege alatt megvan az egymillio netto, csak a liberalisok jobban szeretnek panaszkodni es Londonig rohanni, mint dolgozni.

Krisztian04 2018.09.10. 23:21:24

Ajanlok a kedves levelironak egy kicsi konyvet. babilon leggazdagabb embere (george s. clason).

Flúgatlan 2018.09.10. 23:21:24

@Balango: "És? Legyen mindenki fasza csávó, vigye mindenki az asszonyt és a gyerekeket?

Tulajdonképpen miért írtál? "

Engem érdekelt az írás. Még akkor is, ha nem tervezek kiköltözni.

Okoskodhatnék, persze, hogy "nem kellett volna devizahitelt felvenni". Jogom is lenne rá, mert én már akkor, amikor a csapból is devizahitel-reklám folyt az összes ismerősömet teljes erőből beszéltem le róla, mert láttam, mi lesz belőle. De számomra nem ez a lényeg a térténetből.

Hanem az, hogy az ország vezetése, a törvényhozók nem végezték a dolgukat, nem védték meg az embereket ettől a gyalázatos csalás-sorozattól, amit a bankok követtek el. Sok jóravaló embert vesztettünk el emiatt. (Mert nekem az írás szerzője annak tűnik.)

Az ország politikai elitje cinkosan asszisztált a csaló bankoknak, ott kezdődött a nagy baj. Igen, ez még a 2010 előtti csapat volt. Gyurcsány a lecserélendő "öregecskedő feleség"-gel, aki még biztatta is az embereket a kölcsön felvételre. De 2010 után sem oldották meg olyan erővel a helyzetet, ahogy kellett volna. Simán börtönbe kellett volna küldeni a nagyobb bankok vezetőit. Meg lehetett volna találni azokat, akik a belső utasításokat írták, ami alapján az ügyintézők félrevezető módon tukmálták a devizahitelt az emberekre.

De az elit úgy döntött, ne sértsük a disznófejű nagyurak érdekét, inkább vesszen a pórnép közül, aki peches volt.

(Nem, nem állítom, hogy minden adós helyett közpénzből kell helytállni a bankok felé. Igenis hibásak a devizahitel-felvevők, mert ha nagyon akarták volna, vehettek volna fel normál hitelt is. És egy tudatos ember látta, mire megy ki a játék. De olyan mértékű volt a megtévesztés, amihez a politikai elit szépen asszisztált, hogy nehéz volt ellenállni. De ezt nem verte le senki a bankárokon.)

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.09.10. 23:21:24

Augusztus végén hazaköltöztem Magyarországra. Azóta eufóriában úszok. Magyarország elképesztően jó hely.
Írok is majd egy posztot, odaverős lesz..
Életem legjobb döntése eddig ez.
Soha többé nem hagyom el a hazámat.

Csodabogár 2018.09.10. 23:21:24

@Arthamyr: Azért esetleg te is leszel majd öreg és elesett, ki fog ápolni ha mindenki aki most csinálja szakmát változtat?
Ezt Oliék helyett kérdezem most.

gabors 2018.09.10. 23:25:58

@M. Péter: " az android operációs rendszert."

ennek azert jobban is utanna nezhetnel csak adoptaltak valamit amit barki mas is INGYEN adoptalhat (lasd meg Microsoft) szoval az androidra sem koltottek sokat de eleg jol felhasznaltak mint monopolista fegyvert ...

Nincs bajom a Google-al lasd meg “Don’t be evil.” bar lehet valami valtozik mert ebben az evben ezt ejtettek :-(

gabors 2018.09.10. 23:34:12

@Flúgatlan: "Az ország politikai elitje cinkosan asszisztált a csaló bankoknak, ott kezdődött a nagy baj. Igen, ez még a 2010 előtti csapat volt. "

Hmm evvel csak az a gond hogy nem igaz ugyanis pont az elso fidesz kormany alatt hoztak meg es fogadtak el a torvenyt es a szabalyokat ami alapjan mindez (deviza hitelezes) megtortent erre pont Orban es csapata palyazott csak akkor buktak ... utanna meg 2010 utan magukat szepen kimentettek ez elotorlesztesi szabalyokkal, meg Lazarvarost (es a tobbi fideszes videki varost akik oriasi deviza kolcsonoket vettek fel szinten adopenzbol szanaltak) ES termeszetesen csak a kemeny dolgozo kisembereken nem segitettek semmit ....

azzal egyetertek hogy a bankok foleg a banki alkalmazottak felrevezettek az egyszeru penzugyi dolgokhoz nem erto tomegeket mert erre kaptak a bonus-t ... amugy mint kiderult nem is deviza hitelrol volt szo hanem kolcson vett deviza befektetes hozamaval valo buveszkedes ...

gabors 2018.09.10. 23:37:18

@Horthy Miklós cselédje: "Életem legjobb döntése eddig ez."

A magyar meki jobban fizet ?

Arthamyr 2018.09.10. 23:42:07

@Csodabogár: Ha megélem. De ez legyen az én problémám, a világért sem akarnám, hogy más az én ellátásomért szegénységben éljen, és ne választhassa a számára és a családja számára legmegfelelőbb (karrier)utat. Majd megoldom, nem aggódom. Ha meg nem, akkor nem, majd halálra iszom magam, vagy kitalálok valami B tervet. :) A lehetőségeim szerint megpróbálok felkészülni erre az eshetőségre is, ha nem szabotálják el valami államosítással, nem tör ki egy világméretű háború, nem kötelezik a világ ilyen dolgozójának 99% erőszakkal egy olyan réteg ellátására, aminek én nem vagyok része, akkor nem lesz gond. Azon sem aggódom, hogy mindeki elhagyja ezt a pályát, mielőtt az bekövetkezik, akkora hiány lesz, hogy muszáj lesz nekik is tisztességes fizetést adni.

M. Péter 2018.09.10. 23:51:40

@gabors: Tudom persze, hogy Linuxra épül, és nem 0-ról fejlesztették ki, de a lényeg az, hogy android nélkül valószínűleg nem lenne a tömegek számára megfizethető okostelefon, hanem 1000 dolláros iphone, windows phone és samsung lenne a választék,

2018.09.10. 23:57:03

@Horthy Miklós cselédje:

Sok sikert, hinta.

"Életem legjobb döntése eddig ez"

Gonoszkodom, de kíváncsi vagyok a saját nézeted szerint milyen döntések lennének még a hinta top 5 legjobb döntése listán. ;-)

De ez csak szurkálódás, remélem, nem szívod mellre. Szerintem várj a poszttal legalább fél évet, hogy ülepedjenek a dolgok, de részemről érdeklődve várom.

Arthamyr 2018.09.11. 00:42:58

@M. Péter: És ez baj lenne? Létszükséglet egy okostelefon? A tömegek számára is?

2018.09.11. 01:32:00

@M. Péter: windows phone volt a legjobb. :(( hulye sznob meg igenytelen tomegek...

Auralianus 2018.09.11. 04:57:45

@Arthamyr: alapvető dolgokbanlátod hibásan a világot.

"Ez a jövedelemtranszfer amúgy duplán rossz, mert még a vásárlóerejük is megnövekszik, amivel felhajtják az árakat, ráadásul tőlem el is veszik azt a pénzt, így a bevételem vásárlóereje sebesen erodálódik."

Az ő vásárlóerejük generálja a keresletet, ami miatt a cégek termelnek és eladniakarnak. Ha nem lenne vásárlóerejük a kutya nem akarna termelni, a kínálatot ugyanis a KERESLET mozgatja.

*****
"A 10-ből 7 sem garantálja, hogy ne üljön Trumphoz hasonló barom a nyakadba, vagy ne legyen brexit (pl. GB-ben eléggé bünti van 150k felett, bár azért nem 10/7-es agyrém). A 10-ből 10 sem. Egyáltalán nem biztos, hogy ellene hat. Viszont ha a 10-ből 3 megfelelően van elköltve, simán lehet hatékony az is. A kulcs azon van, hogy mire van költve."

Nem, csak erősen lecsökkenti az esélyét... mennyit jársz Svédországba meg Norvégiába? Javaslom próbáld ki ;)

*****
"Én is azért dolgozom, hogy egyszer kényelmesen élhessek, addig meg valahogy elvegetáljak. A kényelmes élet része az is, hogy nem dolgozom, és pl. nincsenek rám káros hatással a társadalmi változások."

Kettünk közül nem én vagyok a naív. Olyan nincs, hogy a társadalmiváltozások rád nincsenek káros hatással. Bőven elég, ha az összes nővér (a te ötleted volt) elmegy informatikusnak... te meg kiszenvedsz egy perforált vakbél miattakorai nyugdíjad elején.

Tough luck.

Auralianus 2018.09.11. 05:09:35

@M. Péter: majdnemjó

a térképet nem a google fejlesztette, hanem vette

az adroidot nem a google fejlesztette, hanem vette

Mindezt annak az adózatlan pénznek egy IGEN KIS részéből, amit a mi adataink engedély nélküli eladásából szerzett. Cserébe pénzért/önérdekből manipulálja a keresési találaid, hogy még több pénzt kereshessen.

Attól, hogy nem vagy tisztában az adataid értékével, még nem jelenti azt, hogy nem lopnak meg ;)

kronikas 2018.09.11. 05:52:49

@Horthy Miklós cselédje: Ez nagyszerű döntés, egész Europa hálás érte.

2018.09.11. 05:55:45

@IT Knight: Teljes mértékben egyetértek.

somlobodog 2018.09.11. 06:58:12

@kék madár: ": a google terkep konkretan szerintem egy horror es tonkrevagtak vele a web terkepes piacot is"

Miért? Mármint miért horror? Ez tényleg érdekel miért gondolod. Sztem zseniális. 98%ban a tmc része is fasza. Meghalnek nelkule ha a forgalmat nem látnám. Na jó 15 éve is vezettem nyilván de azért most könnyebb..:)

Olliék 2018.09.11. 07:27:56

@Arthamyr: ugye tudod,hogy ez nem megoldàs? Ha megéred a szépkort, épp úgy fogsz bele kapaszkodni te is, mint mindenki màs. Ahhoz pedig nagyon magas nyugdíjra van szükség,hogy majd megold.
Itt magas, jó fizetések vannak, a szakma is kiemelkedően megbecsült, mégsem özönlenek a fiatalok erre a pàlyàra, hanem külföldiekkel töltik fel. Pedig minden olyan feltétel megvan, amiről otthon csak àlmodtunk. Pl. Nem kell napi 8-10 embert egyedül àtemelni az àgyból kerekes székbe, (800-900 kg) Han em megvannak a gépi eszközök. Ezzel kapàsból kivédik, hogy 40 éves koràra az ember dereka megadja magàt. ( Nekem se sok van màr hàtra) Heti 32 óra a munkaidő. Ha túlóràzni kell, kérdeznek, nem kijelentik. A legújabb húzàs, hogy soron kívül intéződik majd a szakmai elismertetést,csakhogy mihamarabb munkàba àllhassanak. ( Én lassan 7. hónapja vàrom) Otthon csilliàrdok kellenének, hogy csak az eszközparkot megteremtsék. Hàt még a felismerés, hogy ezt képtelenség hosszú tàvon napi 12 óràban végezni úgy, hogy este 7-kor végzel, és màsnap reggel lehet visszamenni. De bemennek. Csinàljàk,elhivatottsàgból, emberszeretetből és mégis mindig akad olyan, aki lenézi a munkànkat.

kék madár 2018.09.11. 07:50:03

@somlobodog: egyreszt buta mint egy hal, iszonyatosan keves informacio van rajta. Masreszt tele van hibaval es hulyesegekkel. Nem szakemberek, hanem informatikusok csinaltak es ez meg is latszik rajta. Akik ezen nottek fel, ugy gondoljak, hogy ez a legjobb (mert a tobbi rosszabb...?) a valosagban messze elmarad attol amit ki lehetne belole hozni. A legtobb funkcioja szinte semmit sem fejlodik, en 50+ online terkepet, terkep szervert, service-t, adatot hasznalok naponta a munkam miatt, de a Google Maps-et soha. Egy utvonaltervezonek kozepesen megbizhato es hasznalhato, a tobbi reszet vagy atvettek mastol, vagy a sajat fejlesztesuk es tele van hibaval.
Egy nagyon egyszeru pelda, Eszak Kalifornia masodik legforgasabb utja a 101-es, egy hegyomlas miatt harom hetig le volt zarva. A Google Maps utvonaltervezoje ezt egy percig se volt kepes feltuntetni, amivel sokakat bekuldott egy 4 oras utvesztobe, fel se ajanlva a keruloutat 2 oraval delebbre.
De az ottlakokat ez nem vezette meg, veletlenul se hasznaljak a Google terkepet.

kék madár 2018.09.11. 07:51:39

@Auralianus: "a térképet nem a google fejlesztette, hanem vette"
mit vett rajta, melyik reszet?

Auralianus 2018.09.11. 07:59:11

@kék madár:

en.wikipedia.org/wiki/Google_Maps

"Google Maps began as a C++ desktop program at Where 2 Technologies. In October 2004, the company was acquired by Google, which converted it into a web application."

hidd el, hogy tudom mit fejlesztett a google és mit vett... ;)

kék madár 2018.09.11. 08:25:00

@Auralianus: asszem en is tudom, szakmambol kifolyolag. Ennel azert osszetettebb az amibol egy terkepi alkalmazas all. Egy C++ desktop programnak koze sincs ahhoz, ami akar a Google Maps 2008-ban volt.

Arthamyr 2018.09.11. 08:34:37

@Auralianus: Alapvető dolgokban hibásan látod a világot, pl. amikor ilyeneket írsz:
"Ha egy fodrászüzlet egyszerre több több ember haját szeretné levágni, akkor a potenciális haszonhoz képest jelentős befektetéseket kell eszközölnie... a tech-cégek pedig az elérhető haszonhoz képest egészen nevetséges áron képesek sokszorozni az infrastruktúrájukat a virtuális térben." - A tech cég több adót fog fizetni (tekintsünk el az adóoptimalizálástól, mint írtam, azt én sem tartom elfogadhatónak), és több javat fog előállítani, amit valaki fogyasztani fog. Ennyi erővel a Casio-t is szopathatnád (az extra bevételből eredő extra adón túl), mert sokkal olcsóbban tudja bővíteni a termelési kapacitását, mint a svájci órás mester, de bármilyen, sorozatgyártó, jelentősen automatizált dolgot.

"Az ő vásárlóerejük generálja a keresletet, ami miatt a cégek termelnek és eladniakarnak. Ha nem lenne vásárlóerejük a kutya nem akarna termelni, a kínálatot ugyanis a KERESLET mozgatja." - Akkor nem lesz annyi termelés, és még lényegesebb, fogyasztás. Így is felesleges túlfogyasztás van a világban, és a "gazdasági növekedés" minden áron történő hajszolását sem szeretem (főleg, hogy ehhez még a szaporodást is szükségszerűnek veszik, és bajnak tekintik, ha nincs). Érdemes lenne "no growth" irányba kutakodni kicsit, de ettől a felismeréstől még sajnos baromi messze vagyunk.

"Nem, csak erősen lecsökkenti az esélyét... mennyit jársz Svédországba meg Norvégiába? Javaslom próbáld ki ;)" - Miért kéne Svédországba mennem, vagy Norvégiába? Nem, kösz, nem kérem sem az ottani adókat, sem az ottani megélhetési költségeket. Egyébként Svédországban lehet, hogy érik valami változás, a feleslegesen sok befogadott migráns miatt generálódott társadalmi feszültség miatt. Lehet, hogy ez kitermel valami Trump/brexit/Orbán jellegű dolgot, majd meglátjuk. Előbb-utóbb elege lesz a svédeknek

"Kettünk közül nem én vagyok a naív. Olyan nincs, hogy a társadalmiváltozások rád nincsenek káros hatással. Bőven elég, ha az összes nővér (a te ötleted volt) elmegy informatikusnak... te meg kiszenvedsz egy perforált vakbél miattakorai nyugdíjad elején." - Nem fog az összes nővér elmenni informatikusnak, egyrészt mert nem képes rá az összes, másrészt egy idő után a megnövekvő kereslet kikényszerítené a normális fizetést. Nekem mindössze annyi a dolgom, hogy legyen pénzem kifizetni.
Nyilvánvalóan nem tudom teljesen elszeparálni a társadalmi változásokat sajnos, de sokat tehetek azért, hogy ezek egyrészt felkészülten érjenek, tudjam mitigálni az esetleges káros hatásukat, vagy szükség esetén képes legyek menekülni.

Arthamyr 2018.09.11. 08:43:08

@Olliék: "Ha megéred a szépkort, épp úgy fogsz bele kapaszkodni te is, mint mindenki màs. Ahhoz pedig nagyon magas nyugdíjra van szükség,hogy majd megold. " - Nem. Egyrészt nem fogok nyugdíjat kapni, mert nem alapozok egy ilyen rosszul működő rendszerre (pl. nem fogok 65-70 éves koromig dolgozni), másrészt nem úgy fogok bele kapaszkodni, mint "mindenki más", mivel a többséggel ellentétben nekem lesz pénzem rá. És a többséggel ellentétben azt is képes leszek belátni, ha valami miatt elvesztettem a játékot, be kell dobnom a lapjaim, majd felállni az asztaltól.

Auralianus 2018.09.11. 08:50:40

@kék madár:

... de a google NEM applikációkat vesz, hanem az azokat fejlesztő/birtokló cégeket. Vajon miért? Javaslom a 2004-es év tanulmányozását.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_mergers_and_acquisitions_by_Alphabet

Arthamyr 2018.09.11. 08:53:02

@kék madár: A google térkép nem elsősorban az "ottlakóknak" van (egyelőre). Azokon a helyeken, amiket jól ismerek, én sem nagyon használom. Másrészt nem is kell benne vakon bízni, mint minden információt, úgy ezt is kritikusan érdemes értelmezni. Egy külföldi városban nagyon jó tud lenni, hogy van egy hatalmas lefedettségű, könnyen hozzáférhető térkép, ami alapból nálam van, nem kell rá külön előre felkészülni. Biztos van jobb eszköz is lokálisan, de olyan nem hiszem, ami akárcsak a világ nagy részén jobb lenne. Persze lehet, hogy tévedek, mivel nekem nagy gondom nem volt a google térképpel, azt sem használtam sokat, de amikor igen, akkor megoldotta a feladatát, így nem kerestem mást. Meglepődnék, ha lenne olyan, főleg ilyen könnyen hozzáférhetően, ami jobb Chilében, Egyiptomban, Hollandiában és Ausztráliában is.

M. Péter 2018.09.11. 08:58:41

@Arthamyr: Az élemiszeren és ívóvízen kívül kevés dolog létszükséglet. Mivel ide írogatsz, feltétlezem, hogy van áram a lakásodban, pedig az sem létszükséglet.

Arthamyr 2018.09.11. 09:03:03

@M. Péter: Miből gondolod, hogy nem internet café-ból írok? :D Ez így van. Viszont az áram is fontosabb, mint az okostelefon. :) Félre ne érts, nem azt mondom, hogy az okostelefon rossz dolog.

Auralianus 2018.09.11. 09:04:15

@Arthamyr: "A tech cég több adót fog fizetni (tekintsünk el az adóoptimalizálástól, mint írtam, azt én sem tartom elfogadhatónak), és több javat fog előállítani, amit valaki fogyasztani fog. "

Nem, ne tekintsünk el. Pont azért ne, mert a valóságot tetszőleges mértékűre szűkítve bármi igazolható. HA a jogrendszer NEM EGYSÉGESEN érvényes mindenkire, akkor hamar gondok keletkeznek a társadalomban. Nem véletlenül kell a tech cégeket a többi iparághoz hasonlatosan adózásra szorítani.

"Akkor nem lesz annyi termelés, és még lényegesebb, fogyasztás. Így is felesleges túlfogyasztás van a világban, és a "gazdasági növekedés" minden áron történő hajszolását sem szeretem (főleg, hogy ehhez még a szaporodást is szükségszerűnek veszik, és bajnak tekintik, ha nincs). Érdemes lenne "no growth" irányba kutakodni kicsit, de ettől a felismeréstől még sajnos baromi messze vagyunk."

Izé... valami azt súgja nem vagy vele tisztában, hogy miért vagyunk mit az IT szektorban ANNYIRA megfizetve, mint amennyire... egy "no growth" világban ránk nemigazán lenne EKKORA szükség ;)

"Nyilvánvalóan nem tudom teljesen elszeparálni a társadalmi változásokat sajnos, de sokat tehetek azért, hogy ezek egyrészt felkészülten érjenek, tudjam mitigálni az esetleges káros hatásukat, vagy szükség esetén képes legyek menekülni."

Egy globalizált világban már nincs hová menekülni... vagyis nincs olyan hely ahová elmenekülhetnél és VALÓBAN mitigálni tudnád a hatásokat. Körbeértek a folyamatok...

Arthamyr 2018.09.11. 09:16:28

"Nem, ne tekintsünk el." - De, mivel a megoldás az, hogy az adóoptimalizálást hazavágjuk, nem pedig az, hogy meghagyjuk, de cserébe megpatkoljuk a rendszert, hogy máshogy beszedjük, ami ott elvész.

"Izé... valami azt súgja nem vagy vele tisztában, hogy miért vagyunk mit az IT szektorban ANNYIRA megfizetve, mint amennyire... egy "no growth" világban ránk nemigazán lenne EKKORA szükség ;)" - Izé... valami azt súgja nem vagy vele tisztában, hogy én egyáltalán nem ragaszkodom az IT szektorban lévő munkához és azt sem gondolom, hogy nekem automatikusan járna a jó fizetés. Majd elmegyek péknek, csaposnak, vagy takarítónak. Legrosszabb esetben meghalok, bár azt azért igyekszem elkerülni a közeljövőben. :)

"Egy globalizált világban már nincs hová menekülni... vagyis nincs olyan hely ahová elmenekülhetnél és VALÓBAN mitigálni tudnád a hatásokat. Körbeértek a folyamatok... " - Hogyne lehetne, ha annyira globalizált világ lenne, akkor adóoptimalizálás sem lenne, meg ugyanolyan lenne a Svájc, mint a Dél-Szudán. Még egymás melletti országok, hasonló országok közt is nagy és lényeges különbségek tudnak lenni, sőt, akár a szomszéd városban is.

Auralianus 2018.09.11. 09:40:45

@Arthamyr:
" Izé... valami azt súgja nem vagy vele tisztában, hogy én egyáltalán nem ragaszkodom az IT szektorban lévő munkához és azt sem gondolom, hogy nekem automatikusan járna a jó fizetés."

Ez igen érdekes... akkor ezek szerint mihelyt kevesebbet keresnél, nem járnának a kiváltságok sem? Onnantól kezdve mennél a "looserek közé a levesbe"? :Đ Látod.... ezzel szemben én alapból nem szeretném, ha a világot "looserekre" és "jól fizetett IT szakemberekre" osztanánk fel, ellenben szabadon lehetne átjárni a szakmák között és egy ügyes pék, fodrász vagy postás simán élhetne közel annyira jól, mint egy IT szakember. Valószínű többször és több kérdésben találnánk meg a közös nevezőt. Mondjuk senki sem sajnálná a pénzt a NEM műanyagokba csomagolt kajára és járna az olcsó diszkontokba, hanem venné a helyben termeltet, ami drágább, de kevesebbet szállítgatott. Pakolna napelemet a házára és járna elektromos autóval, mert az nem füstöl. EZÉRT van értelme ha szolidáris társadalmat építesz és nem "egymáson átgázolósat".

"- Hogyne lehetne, ha annyira globalizált világ lenne, akkor adóoptimalizálás sem lenne, meg ugyanolyan lenne a Svájc, mint a Dél-Szudán. Még egymás melletti országok, hasonló országok közt is nagy és lényeges különbségek tudnak lenni, sőt, akár a szomszéd városban is."

Izé... eddigjó... de dél-szudánban mit mitigálnál és miért? :Đ

Mármint... mitigálás alatt ÉN azt szoktam érteni, hogy NEM akarom magam meg a családom visszalőni a középkorba, ahol se orvosi ellátás, se internet, se közlekedés se légkondi.

Tökéletesen fölösleges elmenni dél-szudánig azért, hogy a középkorban élhess. Megteheted akárhol is ;)

Olliék 2018.09.11. 10:07:29

@Arthamyr: ezt hívjuk társadalmi egyenlőtlenségnek. Mert nem mindenki tud ilyen életutat kitaposni, és igen kevesen ennyire optimistàk a rohadt tàvoli 30-40- re előre. Azért B,és C terved legyen ha ràm hallgatsz.

Arthamyr 2018.09.11. 10:08:19

"Ez igen érdekes... akkor ezek szerint mihelyt kevesebbet keresnél, nem járnának a kiváltságok sem? " - Milyen kiváltságok? Semmiféle kiváltságaim nincsenek, és mint mondtam, a "jó keresethez" sem ragaszkodom, hogy az nekem jár.
"Onnantól kezdve mennél a "looserek közé a levesbe"? :Đ" - Milyen looserek? Ezt is te mondtad, nem én, nem tehetek róla, hogy te lenézed a pékeket...
"Látod.... ezzel szemben én alapból nem szeretném, ha a világot "looserekre" és "jól fizetett IT szakemberekre" osztanánk fel, ellenben szabadon lehetne átjárni a szakmák között és egy ügyes pék, fodrász vagy postás simán élhetne közel annyira jól, mint egy IT szakember." - Nem ezekre van felosztva, lehetséges az átjárás is, és egy jó pék, fodrász élhet közel olyan jól, mint egy IT szakember, szóval mit elégedetlenkedsz?

"Izé... eddigjó... de dél-szudánban mit mitigálnál és miért?" - Nem érdekel, hogy mi van Dél-Szudánban. Abból a helyzetből kell kihozni a legjobbat, amiben az ember van. Egyébként, ha odakerültem volna, valószínűleg pont azt csinálnám, amit ott csinálnak az életrevalóbbak: elmenekülnék, beállnék az egyik hadúr seregébe, vagy egyszerűen csak meghaltam volna kisgyerekként.

"Mármint... mitigálás alatt ÉN azt szoktam érteni, hogy NEM akarom magam meg a családom visszalőni a középkorba, ahol se orvosi ellátás, se internet, se közlekedés se légkondi. " - Én sem, viszont nem kívánok plusz munkát végezni azért, hogy mindenki jogosult legyen egyre költségesebb orvosi ellátásra és mindenkinek jusson légkondi. Az utóbbi mondjuk megint vitatható, és rengeteg esetben pazarlás, ahogy a közlekedés is, azt is csökkenteni kellene.

Egyébként nem tudom, minek koptatod a billentyűzeted. Boldog lehetsz, a te szolidáris világod van terjedésben, ahol mindenkinek egyre több dolog jár, a buta döntések és rossz stratégia okozta következményeket elosztják a társadalomban, lehet, hogy az "élvonalbeli" helyeken már alapjövedelmet is bevezetnek...
Én alkalmazkodom/elmenekülök belőle, neked meg nem kell, hisz te ezt szereted.

Arthamyr 2018.09.11. 10:10:07

@Olliék: Nincs gondom ezzel a társadalmi egyenlőtlenséggel.

Arcade Macho 2018.09.11. 10:13:15

@kék madár: en tenylegesen ketelkedem abban hogy valaki egy ugyvezeto itt nalunk, azaz napi rutinja az, hogy az egerket tologatja, az extra fizikai terheles meg az hogyha az aktakat egyik oldalrol atrakja a masikra, es akkor ez kimegy napi 8 oraban ganezni, lapattal

azert mondom mert en probalnek a retek mesterek helyett akik eljonnek es szivnak a veremet napi 20e - 50e -et szoval probalnam megsoprolni az osszeget es egyszeruen 4 oranal tobb kulizas nem megy es akkor utana pihegek egy hetig

es most oszinten mondom, 20e az amiert a T. Festo Ur egyaltalan kijon napi 5 orara... szoval ha itthon fusizott volna, akkor siman letolhattak volna az albidijat...

Auralianus 2018.09.11. 10:32:43

@Arthamyr:

Szerintem elég nehéz úgy "egyenlő jogok illetnek meg mindenkit"-et játszani, hogyha elutasítod a társadalombiztosítási rendszert, a szociális háló fenntartását, az arányos közteherviselést.

Azt is nehéz elképzelni, hogyha mindezeket elveted, akkor mégis a TE világodban honnan jön AZ a fogyasztás ami a mai gazdaságban a termelés specializációjának, hatékonyságának így a potenciális jólétünknek az alapja? (ami egyébként rossz, mert nem is kéne növekedni)

Mit jelent a túlfogyasztás? Mikor fogyasztunk túl? Ki mondja meg, hogy mennyi az elég és hogy ki mennyit fogyaszthat és milyen alapon?

Emellé a társadalom potenciális többségét ballasztnak tekinted a "jólkeresők" nyakán és ha valahol "gáz van" akkor te onnan inkább "elmennél mitigálni" máshová.

*****

Szerintem dolgozz még egy kicsit egy, jelenleginél a koherensebb világkép kialakításán, különben garantáltan nem fogsz tudni előremutató, a boldogulásodat segítő döntéseket hozni, mivel szimplán nem érted miként (pont így) működik a világ.

takarék-láng 2018.09.11. 10:39:28

@Arthamyr: "s a "gazdasági növekedés" minden áron történő hajszolását sem szeretem (főleg, hogy ehhez még a szaporodást is szükségszerűnek veszik,"

" Érdemes lenne "no growth" irányba kutakodni kicsit, de ettől a felismeréstől még sajnos baromi messze vagyunk."

- a kapitalista gazdasagpolitikaban a (exponencialis) novekedes alapveto szuksegszeruseg, mert a gazdasag fenntartasahoz szukseges hiteleket kamatostul kell visszafizetni. Ahhoz hogy tobbet fizess vissza, mint amit kaptal, tobblet bevetelre van szukseg, ami folyamatos novekedessel erheto el.
Egy porszemet nem tudsz ugy odebbtenni, hogy ennek hatasa alol kivond magad.
A folyamatos novekedes (evrol evre adott %) tehat exponencialis.
Exponencialis novekedes, exponencialisan novekvo fogyasztas csokkeno lakossagszam mellett lehetetlen. Ez a migransok betelepitesenek valodi oka, a tobbi csak melleduma.
Egy veges meretu es eroforrasokkal rendelkezo bolygon nem novekedhetunk folyamatosan a vegtelensegig.
Ezert van a maganpenzrendszerre alapozott kapitalizmus halalra itelve.
Hiszen a penzt kapitalista orszagokban sehol sem az allam bocsajtja ki hanem magankezben levo bankok. Az allam es maganszemely csak kolcsonveszi, (az elobbi kotvenyek formajaban) es kamatostul fizetik vissza. A toke igy egyre inkabb kozpontosul egyesek kezeben, elkepeszto gazdagsagot, hatalmat halmozva fel.

takarék-láng 2018.09.11. 10:39:32

@Auralianus: "hanem venné a helyben termeltet, ami drágább, de kevesebbet szállítgatott."
- ez azert ellentmondas.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.11. 10:55:02

Az államigazgatásból meg vállalkozásból sz@rt pucolni...Elképesztő.
De nagy grat, hogy meg merték lépni.

Arthamyr 2018.09.11. 11:01:15

@Auralianus: "Szerintem dolgozz még egy kicsit egy, jelenleginél a koherensebb világkép kialakításán, különben garantáltan nem fogsz tudni előremutató, a boldogulásodat segítő döntéseket hozni, mivel szimplán nem érted miként (pont így) működik a világ. " - Ejj ember, ebbe az egy bekezdésbe is irdatlanul sok összefüggéstelen dolgot tudtál beleírni.

Kezdjük:
1. "garantáltan nem fogsz tudni előremutató, a boldogulásodat segítő döntéseket hozni" - Eddig a tapasztalat szerint elég jól megy. Bár kérdés, mit tekintünk "boldogulásomat segítő döntésnek". Az én olvasatomban eddig kb. kimaxoltam a lehetőségeimet, és teljesen elégedett vagyok a döntéseimmel, jobb helyzetben konzisztensen más stratégiával/döntésekkel sem lehetnék.
2. "szimplán nem érted miként (pont így) működik a világ." - Az, hogy nem értem, hogy működik a világ, meg az, hogy nem tetszik, amit látok, nagyon nem ugyanaz...
3. "dolgozz még egy kicsit egy, jelenleginél a koherensebb világkép kialakításán" - A "világképemnek" nem sok jelentősége van, mivel nem én szabom meg, hogy milyen irányba haladjon a világ. Itt visszatér a 2. pont: tetszik, nem tetszik ez van, ehhez kell alkalmazkodnom, meg is kísérlem. Szívesen megmondom másnak, mit kell csinálnia az eredményesség érdekében, de alapvetően leszarom, ha nem hallgat rám. Csak utána ne próbálja meg velem megfizettetni a hülyeségének költségeit.

"Szerintem elég nehéz úgy "egyenlő jogok illetnek meg mindenkit"-et játszani, hogyha elutasítod a társadalombiztosítási rendszert, a szociális háló fenntartását, az arányos közteherviselést. " - Szerintem meg nem.

"Azt is nehéz elképzelni, hogyha mindezeket elveted, akkor mégis a TE világodban honnan jön AZ a fogyasztás ami a mai gazdaságban a termelés specializációjának, hatékonyságának így a potenciális jólétünknek az alapja? (ami egyébként rossz, mert nem is kéne növekedni)" - A zárójeles részben benne van a lényeg, meg abban, hogy szerintem nem a fogyasztás a jólétünk alapja. Egyébként ez olyan egyszerűen alakul ki, sokaknak szüksége van valamire és _képesek érte fizetni_ akkor arra lesz termék/szolgáltatás. Úgy lesznek rá képesek fizetni, hogy megdolgoznak érte. Ha nem, akkor vagy nem fogyasztják, vagy előállítják maguknak. Alanyi jogon nem jár.
"Mit jelent a túlfogyasztás? Mikor fogyasztunk túl? Ki mondja meg, hogy mennyi az elég és hogy ki mennyit fogyaszthat és milyen alapon?" - Itt jön be a túlfogyasztás, az előző résszel együtt értelmezve. Jó esetben az ember a jövedelmének kisebb részét fogyasztaná csak le, hogy tartalékoljon a jövőjére, az esetlegesen bekövetkező kedvezőtlen változásokra. Ehhez képest jelenleg hitelt vesznek fel, hogy fogyasszanak, és még az újraelosztással is ingyenes szolgáltatásokhoz, termékekhez juttatod őket. Na ez a túlfogyasztás, ha ezt levágnák, egyből beszakadna a növekedés is, és teljesen új alapokra kellene helyezni rengeteg dolgot.

"Emellé a társadalom potenciális többségét ballasztnak tekinted a "jólkeresők" nyakán és ha valahol "gáz van" akkor te onnan inkább "elmennél mitigálni" máshová." - Ezt megint te mondtad, nem kell ilyeneket a számba adni... A ballaszt legfeljebb az, aki többet vesz ki, mint amit betesz a közösbe, de ezért én egyáltalán nem hibáztatom. Teljesen igaza van, ezt kell csinálni. Én a rendszert helytelenítem, ahol megteheti. A legegyszerűbben úgy lehet megoldani, hogy csökkentjük a redisztribúciót.

Arthamyr 2018.09.11. 11:10:46

@takarék-láng: "a kapitalista gazdasagpolitikaban a (exponencialis) novekedes alapveto szuksegszeruseg, mert a gazdasag fenntartasahoz szukseges hiteleket kamatostul kell visszafizetni. Ahhoz hogy tobbet fizess vissza, mint amit kaptal, tobblet bevetelre van szukseg, ami folyamatos novekedessel erheto el." - Kezdésből ezen is túl kéne lépni. Nonszensz, hogy a társadalom hiteleket görget maga előtt. Te sem azt csinálod, hogy felveszed a lakáshitelt, aztán havonta felveszel egy másikat, hogy törlesszél. Ha hitelek kellenek a gazdaság fenntartásához, hát ott rohadjon meg, ahol van. Majd a gazdaság magánszereplői felvesznek hiteleket, de ne velem vetessenek fel...
"Egy veges meretu es eroforrasokkal rendelkezo bolygon nem novekedhetunk folyamatosan a vegtelensegig." - Én is ezt mondom. Bár növekedhetünk (a jólétünk), mert a technológiai fejlettség növekszik, de szaporodni nem kéne tovább. Elszomorító, hogy 2050-re ha jól emlékszem már 11 milliárd embert jósolnak. :(
"Hiszen a penzt kapitalista orszagokban sehol sem az allam bocsajtja ki hanem magankezben levo bankok." - Ez még mindig jobb, mint egy rosszul működő, populista párt által elfogott állam, de az ideális az lenne, ha nem lenne senki, aki kibocsáthat pénzt, és hirtelen generálna magának ellenszolgáltatás/fedezet nélküli értéket, gyakorlatilag a többi pénzbirtokló pénzét devalválva, és saját magához csatornázva. Pl. a kriptovaluták jók lennének, csak túl kevés van belőlük, így instabil az árfolyamuk és kicsi a likviditásuk.

Auralianus 2018.09.11. 11:13:13

@takarék-láng:

Csak akkor ellentmondásos, hogyha a szállítgatás "olcsóbb" mivel a hozzá kapcsolódó externáliákat (környezetszennyezés, infrastruktúra fenntartás) nem, illetve nem arányosan tüntetjük fel a termékek árában.

vándor madár 2018.09.11. 11:22:03

@Olliék: "Itt magas, jó fizetések vannak, a szakma is kiemelkedően megbecsült, mégsem özönlenek a fiatalok erre a pàlyàra, hanem külföldiekkel töltik fel."

Ezt remélem nem gondoltad komolyan! Ha ez így lenne, válogathatnának a helyi jelentkezőkből és nem Kelet-Európából fognák lasszóval a lehető legalacsonyabb bérért az idősgondozókat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.11. 11:22:30

@London2009: Nem ide kell feltölteni, hanem bárhová máshová, ide csak a linket kell bemásolni...
:-)

Auralianus 2018.09.11. 11:23:21

@Arthamyr:

" Úgy lesznek rá képesek fizetni, hogy megdolgoznak érte."

Nempont... miért lehet UGYANAZZAL a munkával többet keresni Írországban? :P MIÉRT ugrik meg egy szalagmunkás, egy kűmúves vagy egy raktári dolgozó termelékenysége attól, hogy nem Kínában, hanem Nagy-Britanniában kalapál?

"Itt jön be a túlfogyasztás, az előző résszel együtt értelmezve. Jó esetben az ember a jövedelmének kisebb részét fogyasztaná csak le, hogy tartalékoljon a jövőjére, az esetlegesen bekövetkező kedvezőtlen változásokra. "

Feltéve, ha keres eleget ahhoz, hogy az alapszükségletein TÚL (étel-ital) is tudjon fogyasztani. Ezek szerint aki havi egymilliót keres, az nem is tud túlfogyasztani, mert ha csak havi százezret költ, akkor a jövedelme nagyobb részét tartalékolhatta... aki pedig éhbérért dolgozik és a jövedelme 90%-át megélhetésre költi, az túlfogyaszt...nem:? Akkor a túlfogyasztás ellenszere, ha mindenki sokat keres, mert akkor tudnak félretenni ínségesebb időkre...

... vagy valami logikai baki ugrott a gondolatmenetbe....

"A ballaszt legfeljebb az, aki többet vesz ki, mint amit betesz a közösbe, de ezért én egyáltalán nem hibáztatom. Teljesen igaza van, ezt kell csinálni. Én a rendszert helytelenítem, ahol megteheti. A legegyszerűbben úgy lehet megoldani, hogy csökkentjük a redisztribúciót."

Csahogy a gond eleve ott kezdődik, hogy a dolgok értékét NEM LEHET abszolút értéken meghatározni. Így az sem adekvát, hogy ki imennyit is rakott a közösbe.

Mennyit rak egy TANÁR vagy egy ÁPOLÓNŐ a közösbe? Mennyi a tanulók tudásának + a megmentett életek értéke társadalmilag?

London2009 2018.09.11. 11:29:22

@geegee: tudom, tudom, de meg nem csinaltam. Gondolom rem egyszeru, de mindegy. : )

négyzet 2018.09.11. 11:35:11

@Balango: én szívesen olvastam ezt a történetet, meghökkentő és van benne tanulság. Az egyik például az, hogy végig lehet egy ilyet csinálni úgy, hogy az ember nem keserűséggel teli jön ki a végén.

Auralianus 2018.09.11. 11:36:40

@takarék-láng:

Azért ennek a világképnek egy része is agyaglábakon áll ám.

Pl a magánkézben lévő pénzverési monopólium... meg a pénz + jövedelem elosztási mechanizmusának nagyvonalú megkerülése...

... az erőforrások végessége is viszonylagos. Megfelelő mértékű újrahasznosítás mellett, közel teljesen zárt rendszerben minimális externália bevonással még eléggé sokáig lehetne növelni a gazdaságot. NEM a fogyasztói társadalom a baj, hanem a beárazatlan externáliák (környezetszennyezés, környezetátalakítás) és az újrahasznosítás hiánya/alacsony hányada.

Nem az a baj, hogyha hetente új ruhád van, amit az egysaroknyira lévő szabászatban egy újrahasznosított anyagokból készült, megújuló energiával működtetett robot varr neked egy régi ruhád anyagából...

...hanem az, hogyha miközben 50 használatlan ruha áll a szekrényedben, az 51-iket egy éhező pakisztáni kisgyerek varrja egy fosszilis árammal ellátott üzemben, akit nem fizetnek meg rendesen ezért cserébe... majd a ruhát átszállítják a fél világon "olcsón" a nehézolajjal meghajtott konténerszállítóval, amit majd letámasztanak nigériában, ha már nullára amortizálták....

négyzet 2018.09.11. 11:41:00

@Gudzilla: Az nagyon nem utolsó szempont, hogy egy ekkora váltáshoz lehet, hogy életteret is kell változtatni, várost, országot, kinek hogy jön ki. Ez nem szégyellni való, hanem lehet, hogy szükséges feltétel a mentális háttérhez, hiszen ha már ott van, meg kell oldani a feladatot. A munkakörülmények és fizetés elég rendesen más egy ilyen kategóriában, amit bevállalt, plusz a helyi lehetőségek. Hogy nem kell azért Budapestre költözni, ezt vidékről vidékre költözve is meg tudta csinálni.

vándor madár 2018.09.11. 11:41:39

A jelek szerint komoly pálfordulás következett itt be. Eddig azok a kommentelők, akik a devizahitel terhei elől Mo-ról elmenekültek külföldre és ott sikeres segédmunkások lettek bármilyen végzettséggel, szuperhőssé lettek kikiáltva, most meg ez a család le lett baxva, hogy miért nem Mo-n kereste a boldogulást vidéken egy tehén oldalán.

Aki ilyet ír, annak fogalma sincs, mennyibe kerül egyetlen tehén üzembe állítása. Körül kellene nézni pl. az Agroinform és a jófogás hirdetési weboldalakon, hogy mennyibe kerül egy fejőstehén, amelyik mondjuk nem 10 éves és mennyibe kerül a legelő meg a széna, hogy az egyéb takarmányokról és költségekről ne is beszéljek.

négyzet 2018.09.11. 11:43:14

@geegee: Az, elképesztő. De van olyan, hogy egy válság után egy vállalkozás befuccsol. Az meg, hogy nem fizették ki a végén a munkáját, nos arra mit lehet mondani? De legalább egy talpraesett ember, nem öngyi lett, hanem megoldotta, hogy a négy gyerekének is jó legyen.

Arthamyr 2018.09.11. 11:52:59

@Auralianus: "Nempont... miért lehet UGYANAZZAL a munkával többet keresni Írországban? :P MIÉRT ugrik meg egy szalagmunkás, egy kűmúves vagy egy raktári dolgozó termelékenysége attól, hogy nem Kínában, hanem Nagy-Britanniában kalapál? " - Reakcióként már megint nem igazán idekapcsolódó dolgokat keversz ide, és új vitateret nyitnál, anélkül, hogy az eddiek közül bármi is tisztázva lett volna. :/ Ez nem a trollok jellemzője? Hagy ne kezdjem már elmagyarázni ennek is az okait, következményeit, illetve, hogy mi várható a közeljövőben, gondolom tisztában vagy vele, a szmájlidból legalábbis ezt a következtetést vonom le.

"Feltéve, ha keres eleget ahhoz, hogy az alapszükségletein TÚL (étel-ital) is tudjon fogyasztani. Ezek szerint aki havi egymilliót keres, az nem is tud túlfogyasztani, mert ha csak havi százezret költ, akkor a jövedelme nagyobb részét tartalékolhatta... aki pedig éhbérért dolgozik és a jövedelme 90%-át megélhetésre költi, az túlfogyaszt...nem:? Akkor a túlfogyasztás ellenszere, ha mindenki sokat keres, mert akkor tudnak félretenni ínségesebb időkre..."
1. Közösség (pl. társadalom) fogyasztása != egyén fogyasztása.
2. "Ezek szerint aki havi egymilliót keres, az nem is tud túlfogyasztani, mert ha csak havi százezret költ, akkor a jövedelme nagyobb részét tartalékolhatta..." - Pipa.
3. "aki pedig éhbérért dolgozik és a jövedelme 90%-át megélhetésre költi, az túlfogyaszt..." - Pipa.
4. "Akkor a túlfogyasztás ellenszere, ha mindenki sokat keres, mert akkor tudnak félretenni ínségesebb időkre..." - Valamennyire igaz. És önmagában az nem is lenne baj, hogy mindenki sokat keres, ha "természetesen" keres sokat, elsősorban a (valamennyire szabályozott) piaci körülmények miatt. Viszont így is lehet, hogy a kivánatosnál többet fogyasztana a társadalom egésze, de legalább az egyének szintjén megfelelőbb szintű fogyasztás lenne, ami egyből megoldana pár problémát, feltéve, ha a többletbevételt nem követné automatikusan akkora többletfogyasztás (mert neki az jár!), hogy maradnak az arányok.

"Mennyit rak egy TANÁR vagy egy ÁPOLÓNŐ a közösbe?" - Normál esetben (a mostani nem az) annyit, amennyit adózik.
"Mennyi a tanulók tudásának + a megmentett életek értéke társadalmilag? " - Sajnos pontosan annyi, amennyit fizetünk érte, és ez tisztán látszik a tanárok és az ápolónők fizetésén. Mindkét terület ritka rosszul működik, az oktatásnak még csak-csak el lehet nézni, mert az mindennek az alapja, de azért az is messze van az optimálistól, ami ott van. Pl. milyen szakmai és anyagi előrelépési lehetősége van egy tanárnak? Milyen differenciálás van a jó és a rossz tanár közt (még kísérlet sincs a mérésére sem, nemhogy differenciált juttatás)? Van lehetőség jobb iskolába küldeni a gyerekem, ha hajlandó vagyok érte többet áldozni? Át tud-e menni egy tanár egy "jobb" iskolába, ha elégedetlen a jelenlegivel? Az egészségügy más, az messze nem fontos annyira, mint az oktatás, simán piaci alapra lehet helyezni, az alapellátáson túl (itt elsősorban a járványok/mások fertőzésének megelőzését értem, illetve az olcsó eljárásokat), esetleg állami versennyel leszorítva a biztosítási árakat, ha szükséges.

London2009 2018.09.11. 11:57:07

@vándor madár: masok neveben nem tudok nyilatkozni, de en sosem gondoltam azt, hogy hosok lennenek...ugyhogy ez ilyen formaban nem igaz mindenkire.

vándor madár 2018.09.11. 12:02:33

@Olliék: "Magyarorszàg legutolsó bugyràban nincs munka. Iskolàba is sokszor a szomszédba kell utazni, és mivel nem vàrosi iskola, alig költenek rà. ... Tovàbbtanulàsra az esély szinte 0."

Az való igaz, hogy ott általában nincs munka, de hogy manapság a tovàbbtanulàsra az esély szinte 0, azt nem tudom aláírni. Az is tény, hogy sok kis faluban nincs iskola és máshova kell utazni, de nem száz kilométerekre, hanem kb, 20 km-es körzetbe és az garantáltan meg van szervezve.
A szüleim egy faluban laknak, én is ott jártam anno iskolába. A legközelebbi megyeszékhelyek is 40-50 km-re vannak, úgyhogy nincs ugyan az ország legutolsó bugyrában, de nyerő helyen sem. Akkoriban tényleg nem sok esély volt nagy kiugrásra, amit én a tanárok milyenségének a számlájára írok, de manapság ez már nem így van.
Nem atomfizikusok élnek a faluban, hanem többnyire munkás emberek, akiknek a gyerekei közül sokan egyetemre / főiskolára járnak az egész országban. Többen tanulnak vagy tanultak az ELTE-n pl. fizikus, pszihológus szakon, de van olyan is, aki ott doktorál.
Egyébként pedig mi lenne a világgal, ha mindenki a felsőoktatásban tanulna tovább? Nyugaton is a szakmunkások viszik a hátukon az egész gazdaságot, nem a diplomások.

Auralianus 2018.09.11. 12:05:13

@Arthamyr: A gond az, hogy a világképedben - szerintem - az inkoherencia egyra nagyobb lesz.

Anélkül ugyanis, hogy a dolgok "árát" meghatároznánk nem tudunk egy egészséges rendszert építeni. Ha nincs ára a tiszta levegőnek, tiszta víznek, érintetlen természetnek akkor nem lesz tiszta levegő, tiszta víz, érintetlen természet...

...ha viszont VAN ára a tiszta levegőnek (stb. stb.), akkor minden megdrágul, így viszont megnő a túlfogyasztás (a te fogalmaid szerint) tehát az a jó, ha a levegő (stb. stb.) koszos és cserébe minden olcsó.... MOST ugyanis itt tartunk. Ide vezetnek a beárazatlan externáliák.

EZÉRT viseli a társadalom a rendszer fenntartásának költségeit, mivel a tanárnő által "termelt haszon" - a szaktudás - a cégeknél csapódik le ÉS nem kerül visszaforgatásra a társadalomba (lásd, majd TE jobban beosztod, ne szóljanak bele mire költöd)

Ezt még csak belátni sem nehéz ám.

Azzal sem lehet sokat kezdeni, hogyha nem csak a helyileg, de a globálisan beárazott externáliák jelentőségét sem érted meg.(Mert pl Európában VAN ára a tiszta levegőnek és a munkaerőnnek, de Pakisztánban, meg Kínában nincs...ettől lesz olcsóbb ott termelni és átszállítani a fél világon a dolgokat és ez szerinted rendben)

Ezért mondom, hogy nem koherens a világképed. Így nehéz dolog lehet bármit is megjavítani...

adg 2018.09.11. 12:05:14

@vándor madár: en pont forditva latom a palfordulast.
Szerintem eddig foleg az volt, hogy mikor megjelent egy devizahiteles posztolo, a kommentelok ket harmada akkora penzugyi zsenive avanzsalt, mint a csuda, es egymast tullicitalva hirdette onnon nagyszeruseget, utolagos jovobelatasat, es dongolte foldbe a devizahitelen nyereszkedo spekulansokat nagy karorommel, es nehogy mar az en adombol kezdetu szovegekkel.
Most alig jott ez fel, az is kifejezetten lajtosan.

A tehen viszont egy kommentre adott tok jo valasz volt szerintem, olvasd vissza az elozmenyet. Erdekes, hogy tobben is komolyan vettek. :D

vándor madár 2018.09.11. 12:08:12

@London2009: Olvasd csak vissza a régi hozzászólásokat, ha van kedved.

Bocsánat posztírót akartam írni kommentelő helyett.

London2009 2018.09.11. 12:21:04

@vándor madár: Nincs kulonosebben kedvem hozza, ugyhogy elhiszem neked. Amint irtam korabban is, erdekes lenne hallani az ilyen tipusu hataratkelokrol 5-10 ev utan. Lehet, hogy tevedek, de a tobbseguk ha nem tud itt elorebb jutni, akkor ismet Kelet fele fogja venni az iranyt.

vándor madár 2018.09.11. 12:22:12

@adg: Igen, de én nem a devizahitelre értettem a véleményemet. Valószínű ez a devizahitel kezd itt már lecsengeni. Azt azért én nagyon szeretném tudni, hogy aki anno felvett a lehetőségeit és a józan ész határát jelentősen meghaladó összeget az akkori magyarországi gazdasági viszonyok között általában kiegészítő biztosítások nélkül, az mégis mit gondolt, hogyan fogja visszafizetni?

Auralianus 2018.09.11. 12:33:14

@vándor madár: miért, szerinted ki és hogyan fogja visszafizetni azokat a pénzeket, amiket a mostani társadalmak vettek fel?

Ki hiszi el, hogy az jó össztársadalmi szinten, hogy a költségvetések folyamatosan hiányosak?

TE leszavaznál egy olyan pártot, ami a következő generáció(k) cehhére biztosít neked jobb életet?

vándor madár 2018.09.11. 12:37:53

@Csodabogár: "Persze itthon takarítani az istállót, nem annyira sexis mint Walesben, pláne vidéken. Gondolj csak bele, mit szóltak volna a szomszédok."

A szomszédok már nem szólnak semmit. A megélhetésről szól manapság a muzsika. Én is tudok kapásból 4 agrármérnökről anyáméknál, akik a családi gazdaságban ganyéznak, ha nem akarnak nyakig járni a disznó / tehén / tyúkszarban. Egyébként pedig oltári túlképzés van Mo-n agrármérnökből, úgyhogy a posztoló még örülhetett, hogy volt egy fehérgalléros állása a közigazgatásban.
Megint csak az Agroinform weboldalra tudok hivatkozni, kb. egy agrármérnöki állást hirdetnek a több száz álláshirdetésből. Ma már néhány szakterülettől eltekintve, nincs garancia arra, hogy az ember felsőfokű végzettséggel a szakterületén tud elhelyezkedni, mert sok területen rettenetes túlképzés van.

London2009 2018.09.11. 12:40:23

@vándor madár: 2007-ben voltam egy hiteltanacsadonal, aki raadasul egy ismerosom volt. Tisztan emlekszem ra, mert nagyon gondolkodtam egy lakason, hogy befekteteskent megveszem. Azt nem mondanam, hogy eromon tul lett volna, de hmmm, azert nagyon orulok, hogy nem vettem meg. Meg most igy tizen evvel kesobb es az erteknovekedest is beleszamolva sem lennek a penzemnel. Akkor hallottam errol a svajci frank alapu hitelrol eletemben eloszor. Arra is emlekszem, hogy az elso kerdeseim egyike volt, hogy es ha elmozdul az arfolyam? Ennyi volt a valasz, hogy oh nem fog, ez svajci frank. :D Na es ez a ficko ebbol elt ragyogoan. Aztan amikor elkezdtek a felhok gyulekezni az arfolyam felett, akkor gyorsan eladta a vallalkozasat. Folosleges kulonben errol beszelni mert mar szazszor ki lett targyalva, de en sem sajnalom a svajci frankos hiteleseket. A hulyesegukert az egesz orszag fizetett. Orultem, hogy ebbol mar kimaradtam.

vándor madár 2018.09.11. 12:52:46

@Auralianus: "miért, szerinted ki és hogyan fogja visszafizetni azokat a pénzeket, amiket a mostani társadalmak vettek fel?"

Milyen mostani társadalmak és hol? Én kizárólag Mo-ról beszéltem és magánszemélyekről. Ennek semmi köze a politikához és az államok eladósodáshoz. Ebbe nem is óhajtok belekezdeni.
De nyilván mindenhol minden hitelt és az ingyenélők luxuséletét az adófizetők fizetik vissza és meg, ez számomra már nem is téma.

Arthamyr 2018.09.11. 12:56:08

@Auralianus: "A gond az, hogy a világképedben - szerintem - az inkoherencia egyra nagyobb lesz."
"Ezért mondom, hogy nem koherens a világképed. Így nehéz dolog lehet bármit is megjavítani..."
- Ugorj már le a világképemről, korábban is írtam, hogy az ég világon semmi jelentősége sincs. Nem lenne, ha lenne, egyáltalán honnan veszed, hogy van "világképem"? Annál azért több gyakorlatiasság és önkritika szorult belém, hogy akkor összerakjak egy hipotetikus világot minden kis részlettel, hogy márpedig ez a lenne világ helyes működése, és mindennek takkra így kell működnie. Minek?

"Anélkül ugyanis, hogy a dolgok "árát" meghatároznánk nem tudunk egy egészséges rendszert építeni. Ha nincs ára a tiszta levegőnek, tiszta víznek, érintetlen természetnek akkor nem lesz tiszta levegő, tiszta víz, érintetlen természet...

...ha viszont VAN ára a tiszta levegőnek (stb. stb.), akkor minden megdrágul, így viszont megnő a túlfogyasztás (a te fogalmaid szerint) tehát az a jó, ha a levegő (stb. stb.) koszos és cserébe minden olcsó.... MOST ugyanis itt tartunk. Ide vezetnek a beárazatlan externáliák." - Ezt megint teljesen feleslegesen hozod ide... Egyrészt nem beszéltünk erről, nem kapcsolódik szorosan az eddigiekhez, másrészt honnan a faszból tudod, hogy én mit gondolok a környezetvédelemről. Erről is lehetne 8 szövegfalat idefosni, de én nem fogok. Annyit írok, hogy pl. a (túl)fogyasztást meg a növekedést is többek közt környezetvédelmi és fenntarthatósági okokból nem csípem.
Beszéltünk adózásról, újraelosztásról, egészségügyről, meg még ki tudja miről, te ezeket fogod, otthagyod, aztán elkezdesz teljesen más dolgokról írogatni. Nem kell, majd ha az előző téma le lett zárva, akkor, de már így is baromi sok időt elbasztunk a semmire.

"EZÉRT viseli a társadalom a rendszer fenntartásának költségeit, mivel a tanárnő által "termelt haszon" - a szaktudás - a cégeknél csapódik le ÉS nem kerül visszaforgatásra a társadalomba (lásd, majd TE jobban beosztod, ne szóljanak bele mire költöd)" - De, visszakerül. Az ott dolgozó emberhez, a cég tulajdonosához (akik szintén a társadalom részei), meg adó formájában a közösbe is.

"Azzal sem lehet sokat kezdeni, hogyha nem csak a helyileg, de a globálisan beárazott externáliák jelentőségét sem érted meg.(Mert pl Európában VAN ára a tiszta levegőnek és a munkaerőnnek, de Pakisztánban, meg Kínában nincs...ettől lesz olcsóbb ott termelni és átszállítani a fél világon a dolgokat és ez szerinted rendben)" - Már megint honnan veszed, hogy nem értek meg valamit? Írtam én neked ilyet? Hol írtam bármit is tiszta levegő témában, főleg megoldást hol javasoltam rá?
Csak kis adalék: cseppet sem érdekel a kínaiak nyomora. Lehet, hogy ez a te lelkedet ez bántja, viszont szerintem ha 1 milliárd eltűnne belőlük varázslatosan, a világ egyből jobb hellyé válna. A környezetszennyezés zavar, mert az összebaszott környezet nem marad meg náluk. Még egy adalék: érdemes lenne összehasonlítani egy környezettudatos európai ország átlagos polgárának (esetleg a sajátunkat), meg egy "szennyező kínainak" ökológiai lábnyomát, nem vagyok benne biztos, hogy az előbbié kisebb.
Viszont ennek semmi köze ahhoz, hogy miféle redisztribúció meg adózás meg szociális rendszer van itt, irreleváns mellékág. Még bedobhatsz 27 új témát, de számíthatsz rá, hogy nem nagyon fogok vele foglalkozni, esetleg kimazsolázok belőle valamit, még zagyvábbá és csapongóbbá téve ezt a beszélgetést...
Mint írtam, élvezd, amíg még a szocialista utópiád felé haladunk, aztán majd meglátjuk, hogy a változás szelei majd megfújják-e pl. az általad Trump- és hülyeség-mentes példaként felhozott Svédországot (amit meg kéne látogatnom). Akarsz fogadni a következő választásra, majd utána meglátogathatjuk együtt, és akkor egyben letudom az odalátogatást és leellenőrizhetjük a hülyeség-mentességet? :) Azt sem ellenzem, ha te 10/10-et adózol, szíved joga, de gondolom neked az lenne az kívánalmad, hogy én adózzak 10/5-et, a társadalom jobbítására. :) Köszönöm, de inkább nem, majd a következő életemben talán, ebben az életben már elég volt belőle.

Arthamyr 2018.09.11. 13:01:03

@Auralianus: Naa! Mi történt?! Ja, te biztos úgy gondolod, hogy többet kéne beszedni, nem pedig kevesebbet költeni. :) Értettem.

Auralianus 2018.09.11. 13:01:56

@vándor madár:

Tökéletesen mindegy, hogy pénzbeli eladósodásról vagy a természeti környezet tönkretételéről beszélünk. Magam sem szándékozom ebbe mélyebben belemenni, csupán szerettem volna rávilágítani, hogy kb nulla a különbség a az egyéni motivációkat illetően a devizahitel felvétele, a társadalmi szintű eladósodás és a természetes környezet folyamatos és drasztikus megváltoztatása között.

Tökmindegy, hogy a belátás hiányából adódóan egyéni vagy társadalmi szinten áldozzuk fel a jövőt a jelen oltárán.

Magyarország sem kivétel ez alól.

Auralianus 2018.09.11. 13:03:20

@Arthamyr: A valóságot tetszőleges méretűre szűkítve bármi bizonyítható

vándor madár 2018.09.11. 13:06:18

@London2009: Én is ugyan ilyen meggondolásból próbáltam a rokonságban egy családot minden erővel lebeszélni a devizahitelről, főleg úgy, hogy semmi szükségük nem volt arra a házra, amit abból megvettek, de hiába. Még én voltam a hülye, sokáig nem is beszéltek velem. Ma 40+ milla a tartozás.
Szerintem nem lett volna katasztrófa, ha az emberek csak egy kisebb összeget vesznek fel, de sokan a teljes vételárat abból fedezték. Ráadásul akkoriban túlságosan felmentek az ingatlanárak a hitelek hatására. Most megint ott tartunk...

Auralianus 2018.09.11. 13:08:00

@Arthamyr: Ha az alapösszefüggésekkel nem vagy tisztában "és nem is érdekelnek" akkor tökéletesen fölösleges kérdéseket feltenned...

...mégis mihez kezdenél a többlet információval?

Arthamyr 2018.09.11. 13:16:05

@Auralianus: Szerintem én több dologgal vagyok tisztában, mint te, az információkat messze jobban tudom értelmezni nálad, és helyesebb következtetéseket is tudok levonni.
Sajnos ez nem mérhető össze, főleg úgy, hogy tétje és jelentősége is legyen, és mindenki elnyerje bölcsessége méltó jutalmát.

Ez végszónak jó is lesz pontot tenni ezen meddő vita végére, további szép napot és jó trollkodást! :)

London2009 2018.09.11. 13:17:07

@vándor madár: ha nem is a teljeset, de mondjuk 95%-at es a hitel futamideje pedig 35 ev volt. Bravo!

London2009 2018.09.11. 13:25:56

@Olliék: Azt nem lehet elvarni egy orszagtol, hogy minden 11ezres telepulesre szervezzen kivalo iskolat. Azt el lehetne varni, hogy megszervezze a a gyerekek ingyenes szallitasat a legkozelebbi telepulesre, ami tenyleg ne jelentsen egy 20-30km-es tavoslagnal tobbet. Bar feltetelezem, hogy a gyerekek szinte majdnem ingyen utaznak. Az meg, hogy a baratnod haborog, hogy a gyereknek kulon angolra kell jarni… Hol el o? Ez mindig is igy volt. Csak az tanult meg igazan jol angolul, akinek a szulei tudtak fizetni a kulon angol orat. Es nehogy azt hidd, hogy ez akar a fovarosban maskent lenne.

Olliék 2018.09.11. 13:33:48

@London2009: az az ingyen, az egy 50%-os bérlet. 4 gyerekre szàmolva nem olcsó àm.
Hogy hol él? Te hol élsz? 8 éven àt elmaszatoljàk a nyelvoktatàst, a középiskolàban viszont nem nézik ezt el. Most meg megy a fejvakaràs, mert két év múlva csak nyelvvizsgàval lehet felvételizni akkor, amikor 8 év nyelvtanulàs utàn érettségi előtt csak makognak. De a középsulis tanàr varàzsoljon 3 év alatt. És ez nem ritkasàg.

London2009 2018.09.11. 14:26:36

@Olliék: nem tudom...azt hiszem a kulonbseg kettonk kozott abban van, hogy en nem varom el az ingyenes iskola buszt es azt sem gondolom, hogy az iskolaban meg lehet mindent megtanulni. Miutan Magyarorszagon jartam vegig az iskolaimat ez a kezdetektol fogva egyertelmu volt. Ugy latom, akkor ez nem valtozott az elmult tiz evben. Mire en erettsegiztem mar ket nyelvvizsgam volt es angolbol igy mar nyilvan erettsegiznem sem kellett, sot elotte mar az orakra sem volt kotelezo bejarnom. Ez csak ugy volt lehetseges, hogy a sok tarsammal egyutt kulonorakra jartunk. Elorelepes ez ugyben ezek szerint a magyar oktatasban nem tortent.

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 14:56:40

@IT Knight: nem tudom eldönteni, hogy a világ csodája vagy hungarikum vagy...

Auralianus 2018.09.11. 15:21:49

@London2009: tanulni az tud aki motivált... az viszont bármiféle ISMERET elsajátítására képes, különórák nélkül is.

A jó tanár fő ismérve, hogy képes felkelteni a gyerek érdeklődését. Ehhez neki is motiváltnak kell lennie. Szerencsémre többnyire jó tanáraim voltak, akik értettek a nyelvemen.

A magyar iskolarendszer legnagyobb hibája, hogy többségében nem ilyan tanárokat nevel + nem biztosít elég anyagi és társadalmi megbecsülést ahhoz, hogy ilyen embereket vonzzon be...

Ha szerinted nem tanulható meg minden "iskolaspecifikus" ismeret az iskolában, akkor valószínúleg téged sem tudtak eléggé motiválni ahhoz, hogy mindent megtanulj.

Arthamyr 2018.09.11. 15:27:32

@Olliék: Én nem 50%-os bérletre emlékszem, akkor ezt azóta baromira megdrágították. Ez biztos így van? Gyorskeresés eredménye:
www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/berletek/tanulo-berlet
Ez nem tűnik 50%-osnak. Amikor én voltam diák, igaz az már rettentő régen volt, emlékeim szerint 10%-os volt a diákbérlet. Akinek ez nyomasztó teher, az meg ne gyártson 4 gyereket, és utána kezdjen el számolgatni. :/

@London2009: Nekünk pont volt jó nyelvoktatás, legalábbis jópárunknak lett középfokú nyelvvizsgája 8-ik végére, és ez vidéken volt. :) Abban viszont teljesen igazad van szerintem, hogy nem elvárható, hogy minden libalegelő mellé rakjanak egy jó iskolát. Legfőképpen azért, mert az iskola jóságában, akárki akármit mond, az egyik legjelentősebb faktor az oda járó diákok minősége, az pedig ugye a családjuktól függ. Ha lepukkant, aluliskolázott szülők gyerekeivel töltesz fel egy sulit, majd feldúsítod pár SNI-s gyerekkel az integráció nevében, az borítékolhatóan szar suli lesz. Hiába akarnál te oda jó sulit rakni, nem lesz az. Bónuszként a köszpontosított, egységesített oktatással nehéz rugalmasan kezelni az igényeket, pl. el tudom képzelni, hogy egy bizonyos létszámnál kisebb iskolát a jelenlegi szabályozás mellett csak borzasztóan nem hatékonyan lehet működtetni (=gyakorlatilag lehetetlen), megvan egy bizonyos méret, ami felett a modell működik.

London2009 2018.09.11. 15:35:02

@Auralianus: oh, egyaltalan nem tudok ebben veled egyerteni, de ez nyilvan nem gond. Ha szerinted csupan a motivacio eleg a barmifele ismeret elsajatitasahoz, akkor ebbe kar is belemenni...

gabors 2018.09.11. 15:37:35

@M. Péter: Ja igy mar erthetobb de ne feledd hogy azert ezt nem a szivukcsucske miatt csinaltak hanem azert mert koteleztek a gyartokat hogy mi mast mint google search legyen alapbol (es csak az) ... hehehehe

gabors 2018.09.11. 15:43:11

@Arthamyr: nekem nincs ... minek ? (pedig meg tudnam fizetni) telefonalni a buta blackberry tokeletes es nincs kedvem mindenfele csomagokert fizetni hogy az utcan is bongeszhessek ....

most cegnel valami barom kitalalta hogy WhatsApp-al fogunk a csoportban kommunikalni mert az milye fasza, sajat telefonnal mert a ceges kutyukre ilyet nem lehet telepiteni (csak amit IT hivatalosan enged) mondtam is en biztos nem meg ha lenne is okostelefonom ilyen spyware arra ugysem menne fel ... :-)

gabors 2018.09.11. 15:46:30

@Auralianus: "az adroidot nem a google fejlesztette, hanem vette"

vette kitol ? mar bocs ? AOS meg most is :-) es igen is sokat fejlesztett bele

talan a google earth-re gondolsz azt tenyleg vette en dolgoztam azokkal akiket megvett a google ....

gabors 2018.09.11. 15:48:24

@kronikas: "@Horthy Miklós cselédje: Ez nagyszerű döntés, egész Europa hálás érte. "

foleg az osztrak adofizetok eggyel kevesebb ingyenelo migrancsnak kell segijjjjjjjjt fizetni Gratzban ...

gabors 2018.09.11. 15:51:55

@Ott fogsz majd sírni.......: "kereskedelmi partnere a kommunista Kína. "

keresekedelmi partner az nem egyenlo allam altal declaralt strategiai partnerseggel.

az USA-ban egyelore a kereskedelem (a fegyvereket kiveve) teljesen magan alapon megy. Trump Industries egyelore meg nincs olyen helyzetben hogy strategia partnerseget alakitson ki a kommunista kinaval vagy oroszorszaggal bar ha megtenne he tehetne :-))

remelem latod azert a kulonbseget ha nem akkor az sem baj

London2009 2018.09.11. 15:52:55

@Arthamyr: ezt le se mertem irni, hogy minek annak 4 gyerek, aki a kedvezmenyes berletet sem tudja kifizetni. Kulonben en sem vagyok mar az arakkal tisztaban, ezert is hagytam, de anno a diakkedvezmeny tobb volt, mint 50% az en emlekeim szerint is. Az altalanos iskolam angol tagozatos volt, ugyhogy kis letszamban es magas oraszamban tanultuk az angolt. Aztan gimiben jartam egy kulontanarhoz es o felkeszitett celiranyosan a nyelvvizsgara egy ev alatt. Utana pedig csak franciaul tanultam mar gimiben, egyetemen meg spanyolul. A kulontanar szerintem azert is szukseges mert nem tiz ev alatt szerettem volna megtanulni ezeket a nyelveket, hanem amilyen gyorsan csak lehetett. Erre pedig ez volt az egyetlen mod.

Auralianus 2018.09.11. 15:53:28

@London2009: gondolom eltérőek a személyes tapasztalataink a témában...

...de nyilván nem kell mindenben egyetéretnünk :Đ

takarék-láng 2018.09.11. 15:55:32

@geegee: "Az államigazgatásból meg vállalkozásból sz@rt pucolni...Elképesztő."

- messzirol jott ember azt mond/ir amit akar.

@Auralianus: "
Mit jelent a túlfogyasztás? "

- mindenki azt hiszi, hogy az ove meg ok, elfogadhato, de annal tobb az mar tulzas.

Arthamyr 2018.09.11. 15:57:35

@gabors: Nekem is itt figyel mellettem egy Nokia. Amikor kijöttem Írországba, 25 euroért vettem a tescoban, amiből 20 lebeszélhető volt. :D Istenkirály üzemidő, sokkal kisebb, mint HTC-m (főleg a tömege, de a mérete is), és pont jó arra, amire kell: lehet vele telefonálni. :)

London2009 2018.09.11. 15:58:57

@Auralianus: persze, hogy nem. A motivacio szerintem edes keves. De vegyuk azt, hogy valaki szuperul megtanul angolul konyvbol. Biztos van ilyen is, bar szerintem a nyelvet szinte lehetetlen konyvbol megtanulni. Mondjuk most mar talan mas, hiszen a csapbol is az angol folyik, meg ezer modszer van arra, hogy valaki tenyleg megtanuljon magatol. Husz-harminc evvel ezelott ez meg maskent volt. Nem voltak hangoskonyvek, feliratos filmek stb. Arrol nem is beszelve, hogy hiaba tudott valaki jol beszelni, az a Rigo utcaban semmit nem jelentett. Meg egy olyan nevetseges rendszer nincs masik. Remelem, hogy mar nem is letezik...

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 16:03:25

@London2009: "Azt nem lehet elvarni egy orszagtol, hogy minden 11ezres telepulesre szervezzen kivalo iskolat."

miért, mit lehet elvárni egy országtól?... 27%-os ÁFA mellett...

Arthamyr 2018.09.11. 16:04:57

@London2009: Azóta megnéztem még1x a mávos linket, most is pont 10%-os a diákbérlet, mily meglepő. :D

takarék-láng 2018.09.11. 16:06:28

@Arthamyr: "Te sem azt csinálod, hogy felveszed a lakáshitelt, aztán havonta felveszel egy másikat, hogy törlesszél. "
- a kormanyok ezt csinaljak. Csak gondolj bele mennyi volt pl az Usa allamadossaga 100 de akar 50 eve es most. Mondhatnek barmely orszagot.
Kenyszerpalyan mozognak mert az adossagot vissza kell fizetni. A baj az, hogy maganbankok fele vannak eladosodva. Ezaltal a maganbankok ismeretlen tulajdonosainak kezeben van a hatalom. Ezt hivjak egyesek hatterhatalomnak, mivel nem ismerjuk oket. Ha a kormany bocsatana ki penzt, nem pedig maganszemelyektol (ceg=jogi szemely) venne kolcson, nem lenne fuggesben toluk. Igy nem osszpontosulna elkepeszto hatalom rendkivul kevesek kezeben. Kennedy a legismertebb aki ezt megprobalta.
A naci nemetorszagban is a kormany bocsatott ki penzt.
Ennek a kapitalista rendszernek erdemben jelenleg 2 orszag tudna ellenalni, Kina es Orosz. Azert irom hogy tudna, mert oroszorszagban is igy mukodik a penzrendszer.

A kozepkor ota igy mukodik, es oriasi hibanak tartom hogy tortenelembolnem tanitjak a penzrendszer, penzemberek hatasat, holott ok alakitottak joreszt mar akkor is. Lasd Mediciek, Fuggerek, vagy eppen Fortunatus Imre, az akkori Magyarorszagon.

"
Ez még mindig jobb, mint egy rosszul működő, populista párt által elfogott állam,"
- tevedes. Az allam a termeszetenel fogva nem kapzsi, a maganember igen.

" de az ideális az lenne, ha nem lenne senki, aki kibocsáthat pénzt, és hirtelen generálna magának ellenszolgáltatás/fedezet nélküli értéket, gyakorlatilag a többi pénzbirtokló pénzét devalválva"

-ilyen letezik. A penz alapja ugyanis a bizalom. (Olvasd el mi van irva barmelyik angol notes-ra) Helyi penzek leteznek, de mivel kevesen biznak benne, nem terjedtek el.
Pl. Soproni kekfrankos.

"Pl. a kriptovaluták jók lennének, csak túl kevés van belőlük, így instabil az árfolyamuk és kicsi a likviditásuk."
- a jo az lenne, ha nem lehetne keresni penzt a penzugyi folyamatokkal, manoverekkel, csak es kizarolag valodi termek eloallitasaval.

London2009 2018.09.11. 16:06:56

@Sir Bates dö Hól: Haha. Egy 11 ezres telepulesen hany gyerek lenne egy evfolyamon? 10? Vegulis igazad lehet. A 27%-os AFA-bol ha ennyi stadionra futja, akkor par 100 iskolaval tobb vagy kevesebb, mar igazan nem kell, hogy szamitson. Legyen minden falunak sajat iskolaja!

Arthamyr 2018.09.11. 16:08:31

@Sir Bates dö Hól: Pl. első körben azt, hogy ne legyen 27%-os ÁFA. :) Vagy ha már abban meg akarjuk védeni a világcsúcsot, legalább ne legyen mellé még 5200 fajta adó, járulék, tökömtudja mi, vagyonra, jövedelemre, pénzmozgásra, levegővételre.

Arthamyr 2018.09.11. 16:25:48

@takarék-láng: Ezt a beszélgetést most lezárom, ne haragudj, most nincsen hangulatom/energiám még egy Auralianusos körre, csak most a háttérhatalomról, az állam jóságáról és a magánember kapzsiságáról.

Arthamyr 2018.09.11. 16:29:36

@Olliék: A linkeden ez van:
***
50 %-os jegykedvezményt és 90%-os bérletkedvezményt vehet igénybe:

a nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanuló középiskola végéig iskola-lakhely közötti utazásra,
nappali és esti képzés munkarendje szerint felsőoktatásban tanulmányokat folytató hallgató intézmény-lakhely közötti utazásra.
***
Hol van szó arról, hogy "altalanosban 10, utana 50 szazalek"?
Mi felett siklottam át?

Olliék 2018.09.11. 16:32:21

@London2009: Ingyenesseg? sokan elvarjak, ez teny. En amiota ovisik lettek, csak fizettem mint a katonatiszt.
te jo csaladba szulettel, jo egzisztenciaba. De ha suttyofalvara szuletsz, ahol a szuleidnek josesetben a 8 elemije van csak meg, most te is csak kozmunkas lennel, mert nagyon nagyon regota nincs az iskolakban tehetseggondozas. Amikor a tanar tisztaban van a szulok anyagi helyzetevel, a diak tudasaval, es keresi a megldast, hogy az a gyerek vigye valamire. Nekem rengeteg altalanos iskolas osztalytarsam csak a szakmunkasig jutott, mert a szulok arra nyomtak, hogy legyen rendes szakmajuk, az erettsegi, a diploma az uraknak valo. Es most egyhelyben toporognak, vagy beleszartak, es kulfoldre mentek. Nem mindenki indul azonos eselyekkel. Ezzel foglalkoztam evekig, ahol az elsodleges az volt, hogy kideritsuk mi az oka annak, hogy lecsusztak. Voltak, akiket be tudtam iskolazni, azota megelnek, de van akivel mar egyaltalan nem lehet it kezdeni.

vándor madár 2018.09.11. 16:35:46

@Olliék: "90%-os bérletkedvezményt vehet igénybe:

a nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanuló középiskola végéig iskola-lakhely közötti utazásra"

Az 50%-os jegy az bárhová szól.

Elszállt a kommentem, amit a linkre írtam, az iskolák közötti különbségekről. Az tény és való, hogy vannak különbségek, de az egyszerűen nem helytálló, hogy manapság nincs esélye a vidéki gyerekeknek.
Aki tanul és akivel törődnek a szülei annak van esélye. Ami pedig a nyelvvizsgát illeti, azt pontosan azért vezetik be, hogy szelektáló tényező legyen. Nincs szükség annyi felsőfokú végzettségű emberkére, hanem szakmunkásokra. Az egyetemek anyagi okokból tartanak fenn sok fizetős képzést szükségtelen szakokon. Én ezek nagy részét beszüntetném és a kapacitást oda helyezném át, amire szükség van.

Olliék 2018.09.11. 16:46:58

@Arthamyr: Jaaa. ez a rendelet 2012-ben lepett hatalyba. Addig fix, hogy 50 szazalek volt. basszus. errol akkor pont annyira csusztunk le, mint a tankonyvekrol.

London2009 2018.09.11. 16:50:18

@Olliék: Haha. Ez jo. A szuleim egy olyan faluban nottek fel ahol meg 11 ezren sem elnek. Csak azert nem szeretnem suttyofalvanak hivni, mert nyilvan kotodom hozza, de amugy nyogodtan hivhatnam annak is. Na es megsem lettek kozmunkasok. Belolem sem hiszem, hogy az lett volna, mert ahhoz tul jok a kepessegeim. Azt senki sem valasztja meg, hogy hova szuletik es milyen kepessegekkel.
Ez nem igaz amit allitasz, hogy nincsen tehetseggondozas. Mire fizettel ovis koruk ota? Ez komolyan erdekelne. Tudtommal ingyenes az oktatas. A konyvek, tanszerek, ruhak, utazas, kulonora (ha van ra igeny), egyeb sportfoglalkozas, szakkorok stb. pedig penzbe kerulnek. Aki gyereket vallal, ezzel tisztaban kell lennie.

Olliék 2018.09.11. 16:52:56

@London2009:
"Tudtommal ingyenes az oktatas."

Tegyunk pontot a vegere.

London2009 2018.09.11. 16:54:25

@Olliék: szerintem meg ne tegyunk mert varom, hogy te mire fizettel olyan sokat? Mire szamitottal, hogy ket gyerek majd nem fog penzbe kerulni?

Olliék 2018.09.11. 16:56:09

@London2009: az ingyenes oktatasrol valo tapasztalatoddal tok felesleges vitatkozni. Te ugyis jobban tudod.

Arthamyr 2018.09.11. 16:56:25

@Olliék: Nézd, én akkor már jöttem idefele, diák meg inkább a múlt évezredben voltam, de baromira furcsállom, hogy amikor én voltam diák, akkor jó egy évtizedig 10% volt (de lehet, hogy előtte is, csak akkor nem vettem bérletet), cirka 20 évvel később, most is 10%, közben meg egy ideig felugrott 50%-ra. Nem mondom, hogy kizárt, csak rendkívül furcsa.
Ha nem haragszol, most nem vadásznám le a neten a helyközi közlekedésre való kedvezmények historikus változásait 2002-2012 között, ez nem változtatna semmin, amit korábban ideírtam.

London2009 2018.09.11. 16:59:51

@Olliék: Tok jo, hogy te tenyleg nem olyan vagy, aki szeretne mindent ingyen kapni. :D Kar, hogy nem Angliaba jottetek, akkor lehet, hogy azt a draga magyar rendszert is imaba foglalnad... GYESen is gondolom csak hat honapot voltal...tenyleg hagyjuk.

Auralianus 2018.09.11. 17:04:16

@Sir Bates dö Hól:

Egész pontosan 27%-os ÁFA + járulékoknak nevezett adók mellett...

így teljes a kép... aztán van aki még csodálkozik rajta, hogy írástudó, kettőig számolni tudó ember eljön onnan családostól ;)

Olliék 2018.09.11. 17:19:37

@Arthamyr: igen, en neztem be. Ket telepules kozott 90 szazalek, de a helyi berletre ez nem volt ervenyes.

Olliék 2018.09.11. 17:25:13

@London2009: Nem, Gyed-en voltam, utana mamabolcsibe mentek. Te! Nem probalnad meg, hogy Magyarorszagon babazz? Ugy 18 evig. Ott Londonba se lesz eleg bedugni a gyereket egy draga magansuliba, aztan majd felnevelik. Ha foglalkozni akarsz vele, ha ki akarsz belole hozni minden lehetoseget, majd rajossz.

vándor madár 2018.09.11. 17:26:53

@Olliék: Szerintem azért tök felesleges az ingyenes oktatáson vitatkozni, mert az oktatás ingyenes.
Az oktatás a tanárok / óvónők munkája. Amiért fizetni kell, az nem az oktatás, hanem az ebéd meg a könyv meg az írószerek meg a kirándulások meg minden egyéb.
Egyébként manapság Mo-n nagyon sok támogatást kapnak azok, akik tényleg szegények. Pl. a szomszédék gyereke valami alapítványi támogatással jár gimibe és gyakorlatilag semmit nem kell nekik fizetni, sőt még olyan is volt, hogy pl. cipőre is kaptak pénzt.

London2009 2018.09.11. 17:35:30

@Olliék: itt a bolcsode es az ovoda kemeny penzbe kerul es egyszeruen nincs GYES/GYED csak hat honapig. Erre celoztam, hogy mielott nekiallunk a magyar rendszert szidni, nem art szetnezni, hogy mashol mi van. Nem beszelve arrol, hogy mint kiderult meg a kedvezmenyekkel sem voltal tisztaban, hiszen szinte ingyenes a diakok utazasa.
Tehat akkor osszesen hany evig is voltal otthon, amit a magyar allam/munkaltato fizetett? Az meg mindig nem derult ki, hogy mire fizettel ki olyan sok penzt az ovoda utan. Annyi kiderult, hogy nem a havi utazasi berletukre.
A maganiskolaban megis miert nevelne mas fel? Ezt nem tudom ertelmezni. A magan es az allami kozott csak szinvonal es arkulonbseg van. Gondolom arra gondolsz, hogy bentlakasosak lennenek, de nem azok, bar olyan is van termeszetesen.

London2009 2018.09.11. 17:40:04

@vándor madár: Persze, hogy ingyenes. Sot, Magyarorszagon kivul abban sem vagyok biztos, hogy van meg egy masik olyan orszag, ahol harom evig otthon lehetnek az anyak. Amugy az teny, hogy sok penzben van egy gyerek es osszeadodnak a kiadasok. De ez termszetes es ennek tudataban kell gyereket vallalni. Nem is ertem igazabol, hogy ezen miert van vita.

Olliék 2018.09.11. 17:48:04

@vándor madár: az alapitvanyi tamogatas mas. Halisten sok van, de nem az ellatorendszer resze,
a gyermekvedelmi kedvezmeny / fo tavaly 38.e volt. az ket kozmunkas eseten mar sok ha csak egy vagy ket gyerekuk van. Igy elesnek pl az ingyenes etkezestol, ami fejenkent kb egy tizes. a tanevkezdes se olcso, hat meg az "egyeb" befizetesek. Es emelle jon meg, hogy az ember maganorara vigye a gyereket, mert az vagy megertette a sulban, vagy ha nem, hat igy jart.
ez kb olyan mint a tb. fizettem, de minek? Maszekhez jartam ha beteg voltam. ahogy vittem vlna a gyerekeimet is magansuliba, ha lett volna a kozelben.

Olliék 2018.09.11. 17:54:19

@London2009: vita? Vita nincs! Csak nem erre fizettunk elo. azert fizetjuk az adot, hogy az oktatasi rendszer mukodjon. Mukodik? Hm...
Fizetjuk a tb-t. Mukodik? Hm... maszekba
Fizettem a jovedeki adot minden csepp benzin utan. Az utakra koltik? hat hogyne.
27%-os afa. Van fejlesztes; Persze? Ha Brusszel kuldi ra a lovet.
Es meg millio egy olyan tetel van, amit azert fizettunk, hogy jobb legyen, hogy mukodjon. Es nem mukodik.
Szar am egy dologert duplan fizetni. egyszer is eleg lenne, es nem kellene a raszoruloknak gyujtogetni folyton.

FutureFry 2018.09.11. 17:55:03

@kék madár:
Hasonló a kérdésem mint amit @somlobodog: kérdezett.
Vagy - máshogy megközelítve - mi a jobb mint a Google Maps - mondjuk Androidon vagy iPhone-on? Ami nem országspecifikus (azaz nem minden országra kell letölteni egy külön app-ot, ami esetleg nem is tud angolul) és egy ismeretlen (akár magyar, orosz, stb.) városban tömegközkekedéssel miegymással relatíve egyszerűen/érthetően segít navigálni.
Én próbáltam mást is (pl. Apple Maps, Maps.me) de (nekem) egyik se működött eddig sehol olyan jól mint a Google Maps (pl. real time menetrendek + forgalom, pontos és értelmezhető - legtöbb helyen előre letölthető - térkép, stb.). Mondjuk speciális esetekre (pl. backcountry hiking/camping) van tényleg jobb is (pl. Garmin) de akkor a HW is más (pl. totál vízálló, meg olyan amiben kitart a -cserélhető - elem jó sokáig)

London2009 2018.09.11. 18:05:32

@Olliék: Eppenseggel mukodni mukodik, az mas kerdes, hogy milyen szinvonalon. Azzal kulonben nem ertek egyet, hogy az iskolanak kellene tanszert, konyveket, ebedet adni. Ami ingyen van, azt ugy is becsulik meg. Azzal viszont egyetertek, hogy ha fizetunk a menzaert, akkor ne moslekot adjanak. Vagy ha fizetunk a tankonyvert, akkor ne essen szet fel ev utan. Illetve azt sem gondolom jonak, hogy sok esetben szinte kotelezo a kulonora es nem a gyerek kepessegei miatt, hanem azert mert az iskolaban nem tanitanak neki eleget. Ezt csak azert mondom, mert az en idomben igy volt. Azota sem hallottam volna, hogy peldaul annyit javult volna a nyelvoktatas.
A tobbi kerdest hagyjuk is, mert mindenben ugy tunik, hogy egyet lepnek elore, kettot hatra. Hiaba kuld Brusszel penzt, ha a fele eltunik stb. Na mindegy, szerencsere ez mar nem a mi gondunk. Mint emlitettem itt Angliaban sem fenekig tejfel am sok minden. Itt lehet, hogy mas jellegu problemak vannak, de itt is ugyanugy van gond eleg.

vándor madár 2018.09.11. 18:12:50

@szakasz2: "( index.hu/belfold/2018/08/15/felhivott_egy_kormanyember_hogy_hallom_elado_a_ceged/ ) hasonló eset, ahol a főnök mégsem adta el a cégét, és pár nappal később a NAV hathatós segítségével tönkretették (nem csak a cégét, az egészségét is)"

Ezen nagyon meglepődtem, hogy te egy ilyen cikket linkelsz be, mint elmenteli okot Mo-ról. Nem mondom, hogy nem csinálnak ki valakit, ha nagyon akarják, de ez a cikk lehet egy nagy kamu is. Egy ilyen sztorit minden konkrét információ nélkül készpénznek venni azért elég erős. Nem esetleg S. Lajos tündöklése és bukása analógiája akar lenni?
Nyugaton is hazudnak a politikusok és a média reggel, este és bármikor. Pl. a magyar rendszerváltás idején tele volt Németországban a sajtó mindenféle rémtörténettel Mo-ról. A legborzalmasabb az volt, hogy a 76 éves Juli néni valami Alföldi településről előadja, hogy nagyon borzalmas volt Mo-n élni, mert nem lehetett misére járni. Sajnos az emberek el is hitték ezt a sok baromságot. Volt olyan hely, ahol felszólaltam és elmondtam, hogy ez sima hazugság.
Az én közeli rokonságomban volt pap, aki vagy negyven évig szolgált különböző helyeken papként a szocialista időben. Az ő unokaöccse középiskolai tanár volt egy egyetemi gyakorló gimnáziumban a szocialista időkben és örök életében templomba járó hívő volt, mégsem érte atrocitás ez miatt. Ami pedig a világnézetüket illeti, én személy szerint nem engedtem volna őket olyan munkakörbe akkor, ahol ennyire befolyásolni tudtak embereket.
Hogy egy falusi parasztasszony nem járhatott templomba? Azt nem vonom kétségbe, bár nem tudom, hogy a párttagoknak megtiltották a templomba járást, mert az nem volt összeegyeztethető az idológiával. Meg ne akarjuk már igénybe venni a rendszer adta előnyöket, mint pl. jó munkahely, lakás- vagy autókiutalás, ingyen üdülés vagy mittudomén, egyébként meg aláásni. Ez szerintem mostanra is ugyan úgy érvényes. Ha kap az ember valami előnyt, ami nem mindenkinek jár, akkor elvárják a lojalitást.

Biztosan nem a földön járok, de hogy teszi tönkre az adóhivatal azt, akinek nincs vaj a fején? Ez az adóvizsgálódás a Nyugati világban mindenhol bevett módszer, ha valakin nem találnak más fogást, nem magyar találmány. Sokkal inkább onnan koppintották le Mo-n.

London2009 2018.09.11. 18:29:20

@vándor madár: Ez egy kicsit naiv hozzaallas, hogy akinek nincs vaj a fejen, azt nem tudjak kicsinalni. Dehogynem! Szamoltal fel mar ceget Mo-on? Evekig tarto es rohadt bonyolult procedura es mindig talalnak valamit. Magyarorszagon annak jo, aki nagyban tud csalni. Azokkal sosem tortenik erdekes modon semmi. De ha van egy kis vagy kozepvallalkozasod, abba siman belerokkansz, mire mindent befizetsz. De ha nem rokkansz bele, az tuti, hogy sok almatlan ejszakad lesz. Mocsadek egy rendszer van es istentelen bonyolult. Soha az eletben nem adnam vallalkozasra a fejemet. Kiveve persze, ha kozel ulnek a tuzhoz.
Az lehet, hogy mas orszagban is ellenorizgetnek, de peldaul itt Angliaban egyszeru es megengedo a rendszer. Ha nem jol fizettel, akkor kijavitanak es nem tegnapra kell a hianyzo osszeget visszafizetned, hanem amikorra tudod, akar reszletekben.
A templomba jarasrol meg annyit, hogy jo ilyen peldat hallani, hogy volt ahol nem volt tiltva. De nem ez volt az altalanos. Az en szuleimnek templomi eskuvojuk sem lehetett. Majd most lesz nekik ket ev mulva, ha minden igaz, az 50-ik evfordulojukra. De a leggusztustalanabb az egeszben, hogy meg mindig letezik az a generacio, akik anno parttagok, parrtitkarok, a fene tudja mik voltak es tuzzel vassal uldoztek a templomba jarokat. Most meg narancs szinekben ott viritanak a templom elso soraiban, mint hithu keresztenyek. Szerencsere minden csoda 3 napig tart…

Arthamyr 2018.09.11. 18:33:47

@Olliék: Ezeket mindenki fizeti (mint a katonatiszt), akkor is, ha egy darab gyereke sincs.

Arthamyr 2018.09.11. 18:57:44

@London2009: Mint Magyarországon bejegyzett (jelenleg is működő) cég tulajdonosa, ezt azért árnyalnám kicsit. Annyira nem bonyolult (és ha kifizeted, a könyvelő megcsinál neked mindent), és ha mindent rendesen csinál(tat)sz, nem nagyon találnak rajtad fogást és amúgy sem igazán foglalkoznak veled, ha, ahogy szakasz2 mondta, a radar alatt vagy.
Nyilván Dobrev Klárát kicsit megfingatja a NAV, csak hogy érezze a törődést, vagy pl. az ellenséges/bűnbak civil szervezeteket is. Ha van valami olyasmid, amit le tud nyúlni egy NER-es, akkor is baszogatnak egy sort, ha elég nagy és fontos dolgod van, akkor esetleg a törvényalkotás is fellép ellened.
Viszont normál esetben, ha mindent megcsinál(tat)sz rendesen, valószínűtlen, hogy bajod lesz. A NAV csak a pénzedet akarja alapból. :)

vándor madár 2018.09.11. 19:01:19

@London2009: "Ez egy kicsit naiv hozzaallas, hogy akinek nincs vaj a fejen, azt nem tudjak kicsinalni. Dehogynem! Szamoltal fel mar ceget Mo-on?"
Ezt nem tudom vitatni, mert soha nem voltam vállalkozó. Csak akkor azt nem értem, hogyhogy annyi vállalkozás van Mo-n, ha nem is igazán éri meg és minden annyira bonyolult? És a kormány mit akar elérni azzal, hogy keresztbe tesz a vállalkozóknak, a helyett, hogy Mo-n is megengedő lenne?

sörm 2018.09.11. 19:05:24

@Sir Bates dö Hól: @London2009: Egy kicsit szerintem rossz léptékben beszélünk. Én egy 13e fős városban élek, ez 7 általános iskolát és 2 gimnáziumot tart fenn. Egy 2000 fős faluban simán van egy ált sulinyi gyerek két párhuzamos osztállyal.

Olliék 2018.09.11. 19:15:28

@London2009: Epp ez volt a nyugom. Nekem nem tetszett az allami eu, sebaj, maganugy, megoldottam maszekban. Ugyan ezt nem tudtam a sulinal, mert nagyon messze volt, es kisiskolast nem akartam 50km-ert utaztani egyedul. Kesobb kettot, amikor a kicsi is beerte a sulis kort.
A menza detto. mert ha napkozis kotelezo, plusz a szendvics meg utana otthon. Pedig arra szamolsz, hogy eleg lesz csak vacsorat csinalni. ezert nem volt nekunk sose penzunk, mert mindent ketszer fizettunk ki. hiaba dolgoztunk, ezek nem azok a koltsegek, amikre az ember huszonevesen szamol. Az eu-t pl nem is tapasztaltam addig, amig le nem dontott egy tudogyulladas. Akkor mentem eloszor maszekba. Utana csak maszekhoz mentem, mert barkinek meseltem dobbenten, hogy 3 honap volt a varolista, ez olyan termeszetes volt nekik.
En abszolut tamogatom a kettos biztositasi rendszert. De csak ha az egyiket kell fizetnem.

szakasz2 2018.09.11. 19:20:31

@vándor madár:
"Ezen nagyon meglepődtem, hogy te egy ilyen cikket linkelsz be, mint elmenteli okot Mo-ról. "
Olvasd el figyelmesebben, én ezt nem elmeneteli okként írtam. Hogy a cikk igaz-e vagy nem, azt nem tudom, de azok alapján ami hasonlót a közvetlen környezetemben láttam, simán igaz lehet. Azzal példálózni, hogy egy-két konkrét ismerősödet nem érte atrocitás, már ne is haragudj, de attól még több ezer másikat meg simán érhetett.
A másik konkrét hasonló esetről pedig csak annyit, hogy kiszálltak a NAV nyomozói a céghez és valamilyen X gyanú alapján lefoglalták az összes gépüket és adathordozójukat. Asszem jól menő informatikai cég volt, szóval ez igencsak hátráltatja a munkát. Ha jól emlékszem ilyen-olyan kamu-hosszabbításokkal végül 6 hónapig nem látták viszont ezeket, amikor is kiderült, hogy ártatlanok. Ez alatt persze jól tönkre mentek, hiszen jó sok munkát és ügyfelet elvesztettek. Próbáltak kártérítésért perelni, de mivel a NAV eljárása papíron törvényes volt, ezért semmit nem ítéltek meg neki. Ennyit a NAV-ról.

@London2009: Köszönöm. :) Csak megerősíteni tudom, saját kis cégem felszámolása úgy, hogy szinte semmi forgalma és persze tartozása nem volt 10 azaz tíz (!) hónapig tartott, és a végén még a nyakunkba varrtak egy 5e Ft-os büntetést mert valami szaros nullás bevallást késve (értsd a felszámolás kezdő napjától számított 30 napon túl) adott be a könyvelő.

@Arthamyr: Ajánlom a fenti példát (jól menő informatikai cég) figyelmedbe. Remélem sosem kerülsz hasonló helyzetbe, sajnos nagyon hirtelen tud ám történni, mint az összes többi eset is amit írtam.

vándor madár 2018.09.11. 19:26:36

@Olliék: "Es emelle jon meg, hogy az ember maganorara vigye a gyereket, mert az vagy megertette a sulban, vagy ha nem, hat igy jart. ez kb olyan mint a tb. fizettem, de minek? Maszekhez jartam ha beteg voltam. ahogy vittem vlna a gyerekeimet is magansuliba, ha lett volna a kozelben."

Te figyu, komolyan nem akarok minden nézetednek vagy véleményednek ellentmondani, de szerintem ezeket a dolgokat eléggé negatívan ítéled meg. Most megint eszembe jutott a szomszéd nő, akinek a gyerekének a gimnáziumi tanulmányait valami alapítványi segíti.
Ha a te logikádból indulnánk ki, ez a gyerek el sem juthatott volna a gimnáziumig a faluból. Biztosan nem járt semmiféle különórákra, mert még kajára is alig volt pénzük, ellenben a szakmunkásképzőt végzett anyja minden nap kikérdezte és tanult vele, úgyhogy jó eredménnyel végezte el az általános iskolát. A gimiben is jó tanuló, mert nyilván tudja, hogy ez az egyetlen sansza az életben.

Az a te saját döntésed, hogy maszek orvoshoz jártál és pénzt fizettél, amikor járhattál volna az ingyenes rendelésre is. Ezért nem hibáztathatod a rendszert. Egyébként lehet menni Mo-n az állami rendszerben oda is kezelésre, ahová nem tartozol, feltéve, ha ott fogadnak.

A félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy nem vettem át a kivándorlást ellenzők szerepét, csak a torzításokat nem kedvelem, mert olyan nincs, hogy egyik helyen minden szar, máshol meg, amit nem is ismerünk eléggé behatóan, de még a nyelvet sem rendesen, ott meg minden nagyon szép és jó. Majd ha te is annyi ideig ott leszel Németországban, amennyi ideig én ott voltam, akkor majd megkérdeznélek, de azt meg is kell érni.

Egyébként megkaptátok a cspt?

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 19:42:54

@Auralianus: a kommentek egy részéböl nyilvánvaló, hogy nem csak azok...

Olliék 2018.09.11. 19:46:18

@vándor madár: egyszer sem peldaloztam Nemetorszaggal. Ezeket mind otthon a munkam soran tapasztaltam olyanoktol, akiknek egyszeru munkajuk van. Ahogy nekem is az volt.
Az itteni rendszert meg csak tanulom, paragrafusrol paragrafusra probalom leforditani, mert jo helyen vagyok most is, de ha sikerulne megcsipni egy Sozial munkat, hat nem gondolkoznek.
Igen, a csp-t ket hete megkaptuk, ment is a gyerekek szamlajara.

Arthamyr 2018.09.11. 19:49:21

@szakasz2: Nekem már sosem lesz jól menő informatikai cégem, szóval nem kell aggódnom, és amúgy sem tudok adni semmit a NAV-nak, mert minden a felhőben van, és (nemzetközi előírások - pl. segregation of duties - miatt is) én nem is férek hozzá. Ha a gépem elvinnék, biztos anyáznék egy sort, mert jó 5k-mba került, de aztán ürügynek használnám fel egy hardverfrissítésre, amit egyébként még évekig nem ejtenék meg. :)
Persze megnézhetik az ügyfelek elérhetőségét, de nem gondolom, hogy az ügyfelek vacogó fogakkal összefosnák magukat, mert egy kontraktorukat épp terrorizálja a NAV. :)
Amúgy sincs itt semmi látnivaló, az ügyfél megkapja a fejlesztést/elemzést/tanácsadást/akármit, amit kér, aztán viszon'látásra.
Azt mondjuk azért kurvára megnézném, hogy mit szólnának mondjuk a CME Groupnál (helyettesíts be egy random hasonló céget), ha kapnak egy megkeresést a NAV-tól, hogy ugyanmár mit is csinált nektek A., legyetek szívesek megosztani velünk is? :D

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 20:01:14

@London2009: kb. a népesség 7-10%-a tanköteles korú... ki tudod számolni?...@Arthamyr:

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 20:01:15

@Arthamyr: igaz... vagy az adót megfelelően hasznosítsák...

Olliék 2018.09.11. 20:04:22

Most kezdtem el olvasni az Ep ulest. Hat...Nem tudom mi lesz holnap. :(

Arthamyr 2018.09.11. 20:18:15

@Sir Bates dö Hól: Abból csak lopás van, meg vita, hogy mi a megfelelő, jobb az, ha csökkentik.

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 20:28:58

@London2009: " A szuleim egy olyan faluban nottek fel ahol meg 11 ezren sem elnek. Csak azert nem szeretnem suttyofalvanak hivni, mert nyilvan kotodom hozza, de amugy nyogodtan hivhatnam annak is. Na es megsem lettek kozmunkasok. Belolem sem hiszem, hogy az lett volna, mert ahhoz tul jok a kepessegeim."

igazad van... sokan jártak be hasonló utat... ellenben, ha nincs a második világháború, közülük, valamint leszármazottaik közül sokan ma is csak uradalom cselédek...

(mi a mottód?... " akinek nincs semmije, az annyit is ér"...)

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 20:29:02

@sörm: azt gondolom, hogy a XXI. században, egy eu-s tagországban alapvető elvárás a népesség részéről, hogy egy bizonyos méretű település esetén az alapfokú oktatás olyan színvonalú legyen, hogy az lehetővé tegye a társadalmi mobilitást pozitív irányba mindenki számára...

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 20:39:43

@Arthamyr: ez lenne az ideális... amennyiben a közoktatás céljaként nem az írástudatlanság= 0% KSH-adat elérését, hanem a mobilitás elősegítését határozzuk meg... szerintem...

(persze hazabeszélek: kádár-éra nélkül én is csak zsellér lehetnék... vagy betyár...)

Arthamyr 2018.09.11. 20:42:31

@Sir Bates dö Hól: "az alapfokú oktatás olyan színvonalú legyen, hogy az lehetővé tegye a társadalmi mobilitást pozitív irányba mindenki számára" - Mindenki számára? Ezt így hogy? Ha valaki felfele megy, hogy nem kerülnek "alá" azok, akik fölé került? Így ők szükségszerűen negatív irányba mozdulnak a társadalmi eloszlásban. Vagy majd a középfokú oktatásban résztvevők lecsúsznak? Esetleg a felnőttek, mert nem tanulnak iskolában, idejétmúlttá válik a tudásuk és elveszítik a munkahelyüket?

vándor madár 2018.09.11. 20:49:03

@szakasz2: Azzal példálózni, hogy egy-két konkrét ismerősödet nem érte atrocitás, már ne is haragudj, de attól még több ezer másikat meg simán érhetett.

Nem egy-két ismerősömet nem ért atrocitás, hanem a magyar nép elsöprő többségét nem érte az miatt atrocitás. Az illetőket pont azért hoztam fel példának, mert ha valaki üldözni való lett volna akkor, akkor ők biztosan. Kb. mehettek volna a bányába vagy a kőfejtőbe dolgozni.

Ami pedig az ártatlan vállalkozók üldözését illeti, ezek után azt nem tudom megérteni, hogy csinálják azok a vállalkozók tízezrei, akiket nem ér semmiféle atrocitás az adóhivatal részéről azért, hogy nem jelentik be a dolgozóikat vagy 4 órába jelentik be őket, de látástól vakulásig dolgoztatják őket vagy minimálbérre jelentik be őket és zsebbe fizetnek vagy fizetést sem adnak pl. a vendéglátásban és ők eközben élnek, mint marci hevesen. Meg sem próbálják takargatni a gazdagságukat. Bp-en el lehet vegyülni a tömegben, de egy faluban azért eléggé feltűnő a kb. 300 nm-es úszómedencés ház meg az Audi meg minden családtagnak autó meg a gyerekeknek lakás vmi nagyobb városban, stb.

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 21:05:33

@Arthamyr: az egyén szempontjából vizsgálandó a vertikális faktor... (most szórakozól velem?)

FutureFry 2018.09.11. 21:26:40

@London2009: “Biztos van ilyen is, bar szerintem a nyelvet szinte lehetetlen konyvbol megtanulni.”
Anekdota (lehet Urban legend, egyszer régebben már említettem): Arany János (aki könyvből tanult meg angolul) előadást tartott Nagy-Britanniából érkezett vendégeknek - angolul. A beszéd után az egyik megjegyezte: “Milyen szép ez a magyar nyelv, sőt egy-két szó itt-ott még hasonlít is az angolra”.

szakasz2 2018.09.11. 21:31:37

@vándor madár: Nagyon menő lehetsz, ha ismered a magyar nép "elsöprő többségét". Ez persze nem zárja ki azt az általam említett pár ezer vagy tízezer embert, akit vegzáltak, hiszen az kevesebb mint 1%, a te "elsöprő többséged" pedig talán nem éri el a 99%-ot.

A becstelen, de gazdag "vállalkozók tízezreit" nem tudom, honnan veszed, ezeket is ismered? Nem akarsz bemutatni egy párnak? Az biztos, hogy többeket a következő egy szó miatt nem vegzálnak: "Haver".

Arthamyr 2018.09.11. 21:59:08

@Sir Bates dö Hól: Így sem értem, hogy hogyan mehetne mindenki felfele (mert ha csak magához képest vizsgáljuk, "vákuumban", azt én nem tekinteném a társadalmi mobilitás megnyilvánulásának), de talán nem is baj, már megmondták többször is, hogy a legalapvetőbb összefüggéseket sem értem, most eggyel bővítetted te is a listát. :D

Sir Bates dö Hól 2018.09.11. 22:25:17

@Arthamyr: ettől a szakmában még lehetsz kiváló...

Arthamyr 2018.09.11. 23:01:38

@Sir Bates dö Hól: Remek, jó szakbarbár még lehetek! :)

Sir Bates dö Hól 2018.09.12. 06:26:37

@Arthamyr: vagy hihetetlenül jó humorú troll:-)...

somlobodog 2018.09.12. 06:27:13

@kék madár: akkor szted mit érdemes használni? Ami tényleg jó és pontos. Fizetős is lehet. Itt ny-ban nem lsényeg e sokszor megyünk máshova ahol simán el veszek:) koszi

somlobodog 2018.09.12. 06:27:29

@London2009: ingyenes oktatás? Na ne szorakozz. En is nagyon okos gyerek vagyok a 3 diplomammal meg a 3 beszélt idegennyelvvel, megfelelő vagyonnal és motivaciom is volt mindig de ha szüleim falusi parasztok (nem rossz értelemben) akkor ma Max valami állami szervnel tologatom az aktat vagy bunozok. De a rengeteg magántanár, külföldi utak, noszogatas, vilaglatottsag segített ahhoz 70%ban ami most vagyok. És nem az hogy genetikusan milyen nagy király vagyok. Meg az hogy a legfontosabb talán hogy volt hova hazamennem nyugodt családi légkörbe tanulni és anyámtol bármit kérdeztem tudott válaszolni. Én tényleg kurva nagy pofaval jártam vilageletemben de ahogy egyre több és több dolgot látok, azt hinni hogy egyenlő esélyekkel indulunk jó esetben is naivitás, rossz esetben ostobaság. Ennyire ne legyél öntelt. Az ilyeneknek mint te vagy én kicsit máshogy indult az élete mint egy szerencsétlen csóró gyereknek. Ahol vagyunk az tehát sztem 70-80% szerencse. A maradék tudás, erőfeszítés és döntések sorozata. Ettől még büszkék lehetünk arra amit elertunk csak tudjuk ezt a helyén kezelni sztem

London2009 2018.09.12. 11:02:47

@somlobodog: Szerintem felreertettel, de nem baj… hol irtam olyat, hogy egyenlo eselyekkel indulna barki is?
Ettol fuggetlenule Magyarorszagon pedig de, ingyenes az oktatas. A magantanar, kulfoldi ut stb. nem kotelezo. Nekem volt olyan osztalytarsam a gimiben, aki gyalog jart iskolaba a falujabol, mert nem volt penze buszjegyre, meg amugy sem banta. Orvos lett belole, mert baromi okos volt. A szulei pedig a legegyszerubbek voltak. Akkor az elmeleted szerint neki is maximum valami aktat kellene tologatnia?

London2009 2018.09.12. 11:04:39

@Arthamyr: nem a kis meretu, KATAval adozo vallalkozasokra gondoltam... : )

Arthamyr 2018.09.12. 11:09:00

@London2009: Ok, egy nagyobb részvénytársasággal, sok alkalmazottal biztos gond van (bár szerintem egy normális könyvelőcég azt is megcsinálja, aki meg már akkora léptékben dolgozik, vegye rá a fáradtságot, hogy fizet egy könyvelőt), de van 27 másik forma, ami teljesen sima. Nagy céggel, máshol is szívás.

Arthamyr 2018.09.12. 11:29:57

@somlobodog: "Meg az hogy a legfontosabb talán hogy volt hova hazamennem nyugodt családi légkörbe tanulni és anyámtol bármit kérdeztem tudott válaszolni" - Ez a legfontosabb valóban, és ezt nem nagyon lehet kiegyenlíteni oktatással. Én nagyságrendekkel szegényebb környezetből származom (0 magántanár, 0 külföldi út, félárvaság általános iskolás kortól, ráadásul édesanyám tanár volt). Viszont az utolsó tény fontos: tanár volt, így nem este 6-ra ért haza, és ha volt kérdésem, tudott válaszolni, a tananyagon messze túlmutató dolgokban is. A nagyszülőkkel keresztrejtvényt fejtettem, madárhatározót nézegettem, matekoztam stb. Tehát ők is sokat foglalkoztak velem. Az ilyen családi háttér hatalmas előnyt jelent azokhoz képest, akiknek a családja aluliskolázott és szellemileg, kulturálisan igénytelen. Valószínűleg még a kisebb mértékű gazdagságnál is nagyobb előny a jó mentalitású család (nyilván azért egy milliárdos gyereke akkor is jobb starttal indul, ha teljesen hülyének nő fel, neki már lehet :)). Az ilyen többlettörődés okozta előnyöket nem igazán lehet kiegyenlíteni, akárhogy reszelgeted az iskolarendszert (max. ha nagyon lenyomod a szintet, ezzel együttesen visszatartva az ilyen gyerekeket, a "hátrányos" családi helyzetűekbe meg azt a keveset stabilan "beleverve").
Egy jó családdal a gyerek már iskoláskor előtt jelentős előnyre tesz szert a kortársaihoz képest, egy rossz család hatása meg pont fordított, így ezt nehéz lesz kompenzálni a későbbiekben, már az előtt felborul az egyenlőség, hogy elérnék az iskoláskort.

somlobodog 2018.09.12. 14:15:48

@London2009: "Orvos lett belole, mert baromi okos volt."

Ez kicsit olyan mint a szomszéd bácsi aki 104 éves és még mindig szívja a 2 doboz munkást. Nyilvan vannak kivételek de a trend nem ez. 99 ilyen gyerekből semmi nem lesz, nemhogy orvos

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása