oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. július 24. 06:30,  Keresztül Amerikán: az indulás 104 komment

2018. július 24. 06:30 Határátkelő

Keresztül Amerikán: az indulás

Aki rendszeresen követi a blogot, az talán emlékszik még rá, hogy tavasz végén Zoli írt egy posztot, melyben arról volt szó, hogy hamarosan átszelik Amerikát és akkor azt is megígérte, hogy rendszeresen beszámol a kalandjaikról. Nos, a technika ördöge ennek kissé keresztbe tett, ám most megérkezett az első beszámoló, és ha minden jól megy, a következő hetekben végigkövethetjük, hogyan sikerült a nagy menet. Jöjjön tehát az indulás és az első napok története – keresztül Amerikán.

cim_165.jpg

„A következő posztok a nyári 5 hetes kiruccanásunk butított változatai lesznek. Annyi minden történt velünk, hogy képtelenség mindent leírni. Azért remélem, hogy sikerül valamennyit átadni az utazási élményekből.

Most úgy vélem, hogy az egyes bejegyzések kb. egy-egy hete fognak lefedni, ebből kifolyólag kb. öt írás lesz a mostani poszton túl.

Csapjunk is bele!

Átkelni, minél gyorsabban

A szokásos forgatókönyv zajlik. Nem tudok aludni, ha nagyobb útra készülünk; hosszas forgolódás után, valamikor éjjel elindulunk. Furcsa belegondolni, hogy - ha minden jól megy - öt hét múlva gördülünk rá újra az apró fahídra, amely visszavisz az otthonunkhoz.

Nem borzaszt el az aznapra tervezett 13 órás autókázás: szeretek vezetni és vezettem már többet is. Megnyugtat a sötétben halkan duruzsoló autó, amint éhesen falja a mérföldeket; szinte suhanunk a szürke aszfaltcsík felett. A hajnallal beköszönő új nap ígérete már egy másik államban talál minket.

pipacs.jpg

Vörösen hullámzik a zajos szőnyeg. Az autópálya melletti pihenő furcsa kettősségét bámulom: virágportól terhes méhek szorgoskodnak a nagy pipacsmezőn, miközben a madarak éneke helyett a háttérben elzúgó fémkasztnik monoton zaja rezegteti dobhártyámat.

A dombok lassan lankákká szelídülnek, hogy aztán belefolyjanak a síkságok lapos egyhangúságába. Az erdők megritkulnak, s az idő múlásával csak egy-egy facsoport vagy magányos fa töri meg a sárgán hullámzó búzatáblákat.

villanypozna.jpg

Nyugtalan a légkör. A föld feletti levegőréteg remegve figyeli a felette vészjóslóan növekvő zivatarfelhőket. Lassan megérkezünk az első állomásra, amely Arkansas államban van. A kemping felé vezető úton rácsodálkozunk az útmenti tavas-mocsaras vidékre, ahonnan széles talpakon álló, ámde karcsú fák nyúlnak az ég felé.

mocsar.jpg

Nincsenek sokan a kempingben. Nem bánjuk. A sátor közelében lévő tó felett lomhán mozgó és gőgösen terpeszkedő hatalmas viharfelhő nem kecsegtet sok jóval. Az egyre sűrűbben morgó és mammatusokat felvonultató jószág kezdi komolyan venni magát.

Éjjel van. Dühösen csapkod és fényesen villog a fenevad. Esik. Szeretem az eső illatát és hangját, amint a sátorponyván ütemtelenül kopog, akár egy morzézó részeg matróz. Hangosan sóhajtok tudván, hogy innentől kezdve nem fogok aludni. Mi legyen? Indulás, mi más!

ejszaka_3.jpg

Hajnali 3 körül elhagyjuk alkalmi nyughelyünket. Számolok. Nem háromig, hanem az időt. Még az is lehet, hogy jól jártunk a korai keléssel, mert így van esélyünk elkerülni a reggeli csúcsforgalmat Dallasnál. Mire a Nap megcsillant a visszapillantó tükörben, addigra éppen magunk mögött hagytuk a dallasi cowboyokat és a Ewing családot.

zaszlok_1.jpg

Haladunk nyugat felé. Kék ég, napsütés, száraz levegő, udvariasan bólogató olajkutak. Hatalmas ez a Texas. Mármint nagy. Baromira. Nem sok a történés. Végeláthatatlan egyenes utak, víztornyok, ranchok, elhagyatott apró települések és az út mellett makacsul vigyázzban álló villanyoszlopok. Kezd lemerülni az akkumulátor. A szervezetem jelzi, hogy a 4-5 óra alvás a két nap alatt kissé harmatos.

Nem szeretném rontani a statisztikát. Muszáj aludnom egy kicsit. Most! A kék táblán fehéren világító "Rest Area" láttán lelki szemeim előtt felsejlett egy nagy, puha és kényelmes ágy. Nagyon jót aludtam. A szabad ég alatt elhelyezkedő padon - hálózsákomba beburkolózva - úgy aludtam, hogy akár ágyúval is lőhettek volna mellettem.

plakat.jpg

Két óra. Ennyit aludtam. Feltöltődtem, lehet folytatni az utat. Nem igazán vettem észre, de már Új-Mexikóban vagyunk, pedig elég nagy tábla hirdette. A táj nem változott érdemben, ellenben a hajbókoló olajkutak erdőkké feljődtek. Az acélerdőben a szénhidrogének furcsa szaga terjengett. Az volt az érzésem, hogy ha valaki most rágyújtana, akkor az erdő helyét átvenné egy tomboló lángtenger.

olajkut.jpg

A második szállásunkat, amely Alamogordóban (Új-Mexikó) volt, kelet felől közelítettük meg a semmitmondó 82-es úton. A sivatagi portól nehéz és sárgásnak tetsző tompa levegőt lomhán, s egykedvűen lapátoló fehér szélmalmok között vezető napsütötte úttalan-utak után igazi felüdülés volt megérkezni a Lincoln-erdőségbe, amely egy természetvédelmi terület.

visszapillanto.jpg

A majd' 3000 méteres, hatalmas fenyőkkel borított hegyek között kanyargó út már-már azt az érzetet keltette, mintha az Alpokban lennénk. Az erdők tüskés ám puha takaróját megszakító, zöldellő réteken legelésző tehenek rá is erősítettek erre. Az ablakot lehúzva vártam, hogy valahol megszólaljon egy havasi kürt hangja. Nem szólalt meg.

hegyek_4.jpg

A kisebb városokon és síparadicsomokon átjutva megkezdtük az ereszkedést, hogy újra lejussunk a lustán és nyájasan elterülő sivatagi környezetbe. A meredeken lejtő, kanyargó út impozáns rálátást biztosított az alattunk elterülő száraz és poros medencére, amelyet egy újabb csipkés hegygerinc határolt a nyugati oldalon.

volgy_1.jpg

A kempingbe való megérkezés után tett rövid kis séta során testközelből is megtapasztalhattam az általam oly szeretett kaktuszok és pozsgások világát. Rááadásul éppen zajlott a virágzásuk, igazolva, hogy a szúrós külső milyen szépségeket rejthet.

kaktusz.jpg

Fellélegeztem. Sikerült. Két nap alatt eljutottunk Nyugat-Virginiából ide, Új-Mexikóba. Holnaptól kezdődik igazán a nagy kaland, amikor is felkelünk és elindulunk, hogy megnézzük a White Sand természetvédelmi területet.”

Hamarosan jön a folytatás, addig is ne hagyjátok ki Zoli blogját, a Boly(on)gó életet!

Hazaköltöző magyarok, euró, nyelvtanítás - ennyi elég lenne a magyar versenyképességhez?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4414130523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2018.07.24. 06:44:03

San Diegot is erinteni fogod?

kék madár 2018.07.24. 06:53:49

ja mar latom a terkepen, hogy nem. A Redwoods state parkjai szebbek, mint a NP, pl. Prairie Creek. Zavaro modon sok NP nincs jo borben, weirdo alkoholista park rangerek managelik, a State Parkokat meg tobbnyire lelkes onkentesek.

Szerintem ez iszonyatosan suru program, 3-szor ennyi idore is az lenne. De remelem elvezetes es latvanyos lesz, es kulonben se szoljak bele. A Columbia Gorgeot kar, hogy kihagyjatok, es a nagy kedvencem az az Olympic Peninsula, de igy is nagyon hosszu ut. Fazni biztos nem fogtok..

Hari Seldon 2 2018.07.24. 07:54:54

„Nem tudok aludni, ha nagyobb útra készülünk; hosszas forgolódás után, valamikor éjjel elindulunk.”

Pontosan így vagyok én is vele. Az emberek egy jelentős részének ilyenkor már úton van agya. Én is amikor autóval megyünk Magyarország felé, már „végigjátszom” magamban az út jellegzetességeit. Hol van erős lejtő, hol szokott lenni sok útfelújítás stb…

Csodabogár 2018.07.24. 10:28:38

Nekem ez az út valami olyan szörnyű unalmasnak tűnik, hogy majdnem elaludtam olvasás közben, de Zolinak jó szórakozást és utat kívánok, ha ezt szereti, Nekem a halál lenne, a szép üres és egyenes autópályán kb. 120 km.-es sebességgel andalogni.

Arthamyr 2018.07.24. 10:30:10

Ez most kicsit költőibb lett, mint szokott, vagy csak én látom bele ezt? :D

London2009 2018.07.24. 11:08:04

@Arthamyr: "Vörösen hullámzik a zajos szőnyeg."
Spot on! : )

Taxomükke (UK) 2018.07.24. 11:22:22

@London2009: Na es a "nyájasan elterülő sivatagi környezet" az smafu?

London2009 2018.07.24. 11:30:03

@Taxomükke (UK): nyilvan nem! Sot, a dobhartyarezegtetes is ott van szeren!
"...a háttérben elzúgó fémkasztnik monoton zaja rezegteti dobhártyámat."

Arthamyr 2018.07.24. 11:46:01

@London2009: @Taxomükke (UK): Az egész tele van ilyenekkel. Nem olvastam vissza Zoli eddigi posztjait, de emlékeim szerint azok nem voltak ilyen líraiak. :)
Szvsz nem lett tőle jobb, de azért várom a többit is, jókat szokott írni, gyakran jó képekkel.

London2009 2018.07.24. 11:51:23

@Arthamyr: ezt lehet, hogy a felesege irta? Ja, igy van, egyetertek, csak viccelodom itt hajnalok hajnalan 11-kor... : )

P.Elliot 2018.07.24. 12:22:21

Erdekes lenne egyszerre megnezni valamit vagy csak vegigmenni egy ilyen uton es beszamolot irni. Ahany ember annyi szemszogbol irja. En az biztos hogy homlokegyenesen maskeppen de szerintem mas is maskeppen. Igen, en is nezem a tajat de kis apro reszleteket, jellegzetessegeket jegyzek meg igazan, olyat amibe beleragad a kepzeletem, a humorerzekem, ami szokatlan.
Igen, koltoi a poszt, mi is ismerjuk hogy a szep taj, koltoive teszi az embert de szivesebben olvesnek apro kis reszleteket, a kempingrol peldaul, a szallovendegeirol, hol es mit ettek, milyen arrafele egy ilyen kajalda/ etterem, bufe, hutotaska tartalma, akarmi/.
Az a pipacstenger ismeros North Carolinabol az ut mellett, van ott is, meg is alltunk azonnal megnezni kozelebbrol a dragasagokat.
Az ut elott en sem szoktam tudni rendesen aludni.
A ferjemet ugy kell agybazavarni mert a papirjaival, magunkkal vitt penzekkel, mindenfele iratokkal, vackokkal bibelodik mert hatha kell/ ki a fenenek vajon?, en meg mindig talalok pakolni, elinteznivalot, mindig nagyon koran indulunk, a ferjem vezet az elejen mert en nagyjabol a reggelizo megallas utan kicsit alszok a parnaval az arcom elott. Nagyon ugyesen kifejlesztettem hogy hogy kell ulve rahajtani a fejemet a magamhoz olelt, ferden tartott parnara ugy hogy mintha az agyban fekudnek, jo nagyot alszok, utana csere, a ferjem csinalja ugyanezt parna nelkul mert neki az ugy nem kenyelmes.
Ha valamit imadok az az autos utazas. Semmihez nem hasonlito orom...

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:41:41

@kék madár: Szia. Az biztos, hogy nem volt kevés, de őszintén szólva - spoiler alert! - nem érreztem soknak. Sőt, a végén ezt kérdeztem magamtól: csak ennyI volt? Simán mentem volna még 5 hetet így :-)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:43:23

@Hari Seldon 2: Helló. Hát ja...bár én nem is az út "jellegzetessége" miatt nem alszom, hanem egyszerűen már mennék, mert imádok vezetni...

London2009 2018.07.24. 14:43:55

@BOLYonGOeLET: nekem is van pont ugyanolyan kepem, hogy objects in mirror are closer... haha. Mi San Franciscotol vezettunk le Los Angelesig. Piskota hozzatok kepest!! : )

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:44:54

@Csodabogár: Hát azért is mentünk át 2 nap alatt a túloldalra, mert azon túl kell lenni. Bár én őszintén szólva szerettem azt is, mert - ahogy írtam is - imádok vezetni. Na de kinek mi, természetesen :-)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:49:49

@Arthamyr: Szia. Nos, ahogy írtad is nem olvastad vissza a posztjaimat. Még megtehed :-) Amúgy, szerintem, nem igazán írtam sokkal másképpen. Ha visszanézed a posztjaimat, akkor azért bőven találhatsz hasonlókat.
Persze lehet, hogy egy kissé másként írtam ezt, de ez pusztán a hangulatom miatt van. Régen írtam és egyszerűen ezek a mondatok jöttek ki belőlem, amikor visszaidéztem egyes képeket a fejemben.
A következő poszt valószínűleg megint picit más lesz, mert a kedvem, hangulatom is más.
Egyébként számomra is furcsa néha, hogy miért pont ezek a leírások jutnak eszembe...na de hát ez ilyen :-)

London2009 2018.07.24. 14:49:57

@BOLYonGOeLET: nem volt veszes, tenyleg. Bar ez mar lassan tiz eve volt. Azota sokkal kenyelmesebb lettem. Bar visszafele azert inkabb repultunk. :D

London2009 2018.07.24. 14:52:02

@BOLYonGOeLET: johet barmi! Most mar kivancsi vagyok, hogy legkozelebb mi fog kijonni es lesz e dobhartyapuffogtatas. : )

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:52:02

@Arthamyr: Hja igen...és nem azért írtam, mert jobb lesz tőle. A blog lényege, hogy azt ird, ami eszedbe jut...ezek felett sem agyalok, hogy miként is tudnám még szebben kifejezni magam. Egyszerűen ez most így jött :-)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 14:55:47

@P.Elliot: Szia. Természetesen, ahány ember, annyiféle nézőpont. Engem is érdekelnek a részletek, csak hát el kell döntenem, hogy novellát írok vagy pedig egy rövidebb blogot :-)
Ha mindent leírnék, ami velem történt (mármnt az összes kis részletet, ami érdekes volt valamiért), akkor azt hiszem jó pár oldalt írhatnék.
Abban egyetértünk, hogy az autós utazás rendkívüli módon jó :-)

Arthamyr 2018.07.24. 14:58:19

@BOLYonGOeLET: Csak a tisztánlátás végett: olvastam a posztjaidat, csak most nem mentem vissza újra elolvasni őket. És persze jöhet minden, ez a poszt is jó volt (várom a folytatást is, ha már én lusta vagyok utazgatni, legalább olvasok róla! :)), csak van olyan régebbi, amelyik jobban tetszett. Ami tök irreleváns, hisz nem ezért írod őket.

Arthamyr 2018.07.24. 14:59:47

@BOLYonGOeLET: Írj egy regény terjedelmű útikalauzt. :)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 15:00:14

@Arthamyr: Csak a tisztánlátás kedvéért: nagyon helyes :-)
Persze, elhiszem, hogy ez nem tetszett, de hát talán majd egy másik :-)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 15:08:12

Illetve mielőtt még ellfelejtem. Ha van időtök és tiszta ég, akkor nézzétek a teljes holdfogyatkozást most pénteken!

London2009 2018.07.24. 15:18:25

@BOLYonGOeLET: olvastam rola tegnap. Azert nagyon helyes, hogy szakmai kotelezettsegednek is eleget teszel. Rendben. Tehat nezzem a Holdat de hanykor es mire szamitsak pontosan?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.24. 15:27:26

Azt kérdezném, hogy van az olyan helyeken bármiféle sebességkorlátozás, mint az első képen?Én ott nyomnám vagfy kétszázzal (km/h), hiszen őgysincs olyan barom rendőr, aki kijön a városából 3-400 kmnyit, hogy majd hátha lesz két hét alatt egy gyorshajtó...Nem?
:D
Vagy mégiscsak kijövögetnek mérni?
Eléggé életszerűtlen volna, meg aztán mit is veszélyeztet a gyorshajtó, semmit...Jobbra sivatag, balra sivatag, középen meg száz km egyenes...
:D

gabors 2018.07.24. 16:16:05

@BOLYonGOeLET: eszak amerikabol nem latszik ha jol ertelmezem amit talaltam :-( de par eve mar lattam egyet

gabors 2018.07.24. 16:26:41

@geegee: "Azt kérdezném, hogy van az olyan helyeken bármiféle sebességkorlátozás, mint az első képen?"

Van!!! Persze nem tudom hol van eloszor alabama-t emliti ott normal negysavos uton 65 de ez ketsavosa amin max 55 mph interstate uton 70 mph.

Ha Texasban volt normal limit 70 mph egyes utakon (megint csak egyes interstate utakon megengedi a 85 mph .... de kepen egy ketsavos videki ut tutti nem tobb mint 65 mph, amugy Texasban van a legmagasabb legalis limit pont a mar emlitett 85 mph ...

(talan csak egy allam a kivetel Montana ahol "reasonable speed" a korlatozas de ott a sherifftol fugg hogy mi reasoable :-))

Vagyis ha jol tudom nemetorszagi autobahn tipusu szaggatasra nincs sehol lehetoseg ...

kék madár 2018.07.24. 17:10:26

@BOLYonGOeLET: ebbe ketszeresen belefutottam, okoskodtam (siman nem kene) es mar tul vagy az uton (semmi ertelme beleszolni).
MASKOR LEGY SZIVES MULT IDOBEN IRJ :)

Csodabogár 2018.07.24. 17:10:37

@geegee: Na ettől lehet megőrülni, hogy nem lehet rendesen hajtani, csak szépen lassan. A bőrőmből tudnék kiugrani ilyenkor. Nem is utaztunk autóval Amerikába jóformán sehova. A lassúság nem nekem való.

kék madár 2018.07.24. 17:12:54

@BOLYonGOeLET: "Ha van időtök és tiszta ég, akkor nézzétek a teljes holdfogyatkozást most pénteken!" A most penteket milyen dimenzioban es idosikban es melyik bolygon? :)

kék madár 2018.07.24. 17:19:59

@Csodabogár: 130-al menni az autopalyan miert lassu? Egyebkent a nagy semmiben vezetni egeszen mas erzes, en evente legalabb egyszer nekivagok, hihetetlen szabadsagerzetet ad, orakon at Nevadaban, Arizonaban, Californiaban nyelni a kilometereket, anelkul, hogy egy autot latnal, szinte olyan mint egy masik dimenzio, megtisztitja az ember agyat es a lelket, kisopri a hetkoznapi aggodalmakat es ujra es ujra megerteti az emberrel a sajat jelentektelenseget es azt ami igazan fontos.

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 17:42:56

@London2009: Szia. Nem sok jóra :-)
A Hold kb. háromnegyed 9 körül kel, de már folyamatban lesz a fogyatkozás. A teljes holdfogyatkozás maga több, mint másfél óra lesz (az a szakasz, amikor a Hold teljes egészében a Föld árnyékaban van). Ekkor - a földi légkör állapotától függően - különböző színekben pompázik a Hold: lehet egészen sötét vagy világos szürke, esetleg vöröses, narancssárgás.
A Hold nem fog teljesen eltünni.
Érdemes olyan helyet választani az esemény nyomon követésére, ahol jó rálátásod van a keleti, dél-keleti horizontra, mivel eléggé alacsonyan fog vándorolni a Hold az égen.
Nem kell semmi extra cucc, elég a két szemed :-) Esetleg megpróbálhatod lefotózni.

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 17:44:01

@gabors: Szia. Igen, sajnos (számodra) ez most Európában lesz látható...

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 17:47:03

@kék madár: Hja kérem, nem csak a fotókat kell nézegetni :-)
Ha jól megfigyeled, bizony használtam múlt időt ("Annyi minden történt velünk, hogy ....")
De amúgy én kérek elnézést... :-)

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2018.07.24. 17:48:49

@kék madár: Nos, jó kérdés :-) Reményeim szerint szabadtéren, időben odajutva tudom majd nézni...hja igen...ha minden jól megy, akkor a Földről :-)

puhacica 2018.07.24. 17:56:47

@kék madár: itt is 70 mph a max, ami 110 kmph, es oszinten szolva eleg gyakran erzem kevesnek.

@BOLYonGOeLET: kivancsi vagyok a folytatasra! :)

London2009 2018.07.24. 17:57:36

@BOLYonGOeLET: rendben, koszonom az infot. A kertben levo medencebol tok jol lehet latni a csillagokat es a Holdat. Ott fogok 9 korul az inflatable hammockomban pancsolni. Hatha szerencsem lesz! : )

kék madár 2018.07.24. 18:36:07

@BOLYonGOeLET: elsonek olvastam el minden sorat, ketszer es a blogodat is :) De nyugodtan "csak-kepeket-nezo"-zzel le.
Ha a mult idot nem talalom az az agylagyulas es az ADHD kovetkezmenye

kék madár 2018.07.24. 18:38:31

@puhacica: jo de ugyse 70-el mesz hanem 80-al sot ha ures az ut 85-el, es ha neha nem figyelsz oda 90-el es akkor mar a 110-et is erdemes kiprobalni:)

gabors 2018.07.24. 18:41:04

@Csodabogár: " Na ettől lehet megőrülni, hogy nem lehet rendesen hajtani, csak szépen lassan. "

Ez totalis hulyeseg !!... kb pont annyival lehet autopalyan menni a legtobb usa allamban mint a legtobb europai allamban kiveve Nemetoroszag nehany autopalyajan ...

Franciaorszag 130 km/h
UK kb 120 km/h
Hollandia 130 km/h
Magyarorszag 130 km/h

ez mind CSAK autopalya

Nemetorszag ajanlott autobahn 130 km/h !!!! de lehet valoban menni barmennyivel amig biztonsagos

Legtobb usa allamban autopalyan 75 mph a max ami valamivel tobb mint 120 km/h vagyis nem nagyon marad el az eu-tol

Alsrobbrendu utakon meg kb ugyanazok a sebessegkorlatozasok vannak ....

Az hogy neked ez lassu az mas kerdes de passzol az Eu-s normakhoz is.

Arthamyr 2018.07.24. 18:41:07

@BOLYonGOeLET: Na, ha már ezt így megtudtam, én is ránézek, úgyis rég láttam ilyet. Köszi az infot! :)

Arthamyr 2018.07.24. 18:42:00

@gabors: Ő biztos magánhelikopterben csapatott, úgy persze, hogy lassú. :D

gabors 2018.07.24. 19:05:42

OFF

de nem tudom kihagyni (azt nem tudom hogy igaz-e de ket helyen is olvastam

'A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tavaly döntött arról, hogy az NB II-es kluboknál is kötelezővé teszi a fűthető pályát a 2020-2021-es bajnoki évadtól."

WTF ???????

/OFF

Csodabogár 2018.07.24. 19:20:14

@gabors: A nagy különbség az, hogy mennyien vannak az úton. A német autobahnon is ritkán mentünk 140 felett, mert mikor 3 sávban rohannak az autók, akkor nem éreztük volna annyira biztonságosnak. Spanyoloknál jó volt, azt hiszem nem volt akkoriban korlátozás és teljesen üres úton lehetett hajtani gyorsan. Ami nekem szörnyen idegesítő, hogy egy üres és egyenes, unalmas úton, magányosan ballagjak 110-120 km/óra között.
Manapság itt Európában már annyi az autó, hogy eszembe se jutna bárhova is autóval utazni. Felfedeztem, hogy milyen klasszak a vonatok.

kék madár 2018.07.24. 19:32:22

@London2009: "Ott fogok 9 korul az inflatable hammockomban pancsolni" azt miert nem irod, hogy koktelozni is fogsz es ha nagyon fuj a szel, atulsz a jacuzziba?

London2009 2018.07.24. 19:50:28

@BOLYonGOeLET: @kék madár: most szalltam ki es koktel nem volt, de sor igen! A jacuzzi/szauna teli mulatsag! : )
A teljes igazsaghoz persze hozzatartozik, hogy a medencet a szuroberendezessel egyutt bontatlan dobozban talaltuk. Itt a hanyatlo Nyugaton medencek potyognak az egbol. :D
Baromi nagy, ket nap alatt toltodott fel vizzel, viszont miota kitort a londoni nyar (nem vicc) azota ez egy aldas.
Szoval mondhatjuk, hogy a londoni medences hazam, vagy a guberalt felfujhato pancsolom, vegulis minden nezopont kerdese. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.24. 20:00:52

@Csodabogár: Igen, ez egy vicces dolog.Ahol még valami, valaki kijöhet a kocsi elé, ott még megértem, de ilyen világvégi helyeken...A svédeknél is vannak ilyesmi helyek fent északon, de sose láttam még rendőrt oda kimászni a semmi közepére, hogy majd hátha jön valaki gyorsan.Ennél azért hasznosabban kéne dolgozzanak...
:D

puhacica 2018.07.24. 20:17:23

@kék madár: 110-nel szoktam elkezdeni feszkelodni, 130-nal pedig kiabalni. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.24. 20:17:26

@Csodabogár: "Manapság itt Európában már annyi az autó, hogy eszembe se jutna bárhova is autóval utazni."
Sajnos egyre jobban igaz.Épp a napokban jöttünk haza kocsival otthonról (bróhaha), szóval a Stoki-Bp táv a németek felé is, meg a lengyelek felé is egy rühelletes tortúra.Órákat állni a sok barom miatt
(persze mindenki ezt mondja, csak éppen magát nem beleértve... :D ), de asszem az utolsó autós járat volt egy ideig...
A németeknél az egész ország le van zárva, nem hogy 130-cal, de sima harminccal se lehet már menni.A lengyeleknél meg az ökör fizetőkapuk vannak, ott meg azért kell órákat állni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.24. 20:25:10

@geegee: "A németeknél az egész ország le van zárva, " na, szóval ez azt jelenti, hogy lezárják az aktuális autópályaszakaszt egy ik irányba, és utána nem csinálnak vele semmit, a sok szerencsétlen hülye utazó meg hadd sz*pjon a dugóban.Sehol nincs se ember, se munkagép, de még egy rohadt lapátnyi sóder se, csak a nagy üresség.Az utóbbi három nyáron mindig ez volt, de korábban is.És azt nem meséli be senki, hogy minden alkalommal éppen kezdték a munkálatokat és épp ott, ahol mi jártunk.
Szóval mindenki kerülje el őket, akár a Hold túlsó oldalának érintésével is...Valóban Stauland, esetleg magyarosan satuland.

gabors 2018.07.24. 20:47:46

@geegee: "@gabors: Őrület...kösz. "

csudat civilzalt orszagokban rajottek hogy a sebesseg ol....

a millio "closet lauda"-ra semmi szukseg az utakon

a fektavolsag a sebesseg negyzetevel aranyossan novekszik ezen nem segit a modern ABS- sem,

a kocsi mozgasi energiaja szinten a sebessegel negyzetes aranyu vagyis barmilyen utkozes masik atonak vagy fanak vagy falnak hasonloan nagyobb kart tesz .. a biztonsagi ov is gondolom orultseg meg idegesito meg a hulye allam kenyszeriti stb de ez csak egy bizonyos sebessegig segit valamit .

Nem veletlen hogy ezek a sebesseg hatarok ennyire egyformak mert tudomanyos mereseken alapulnak. Nyilvan kompromusszium es van mikor tulzottnak tunik ... meg Hamilton es Vettel siman tudna ott akar 200-al is menni :-)

gabors 2018.07.24. 21:42:47

fooldalon a cikk az i2 rovatban lehet lesz valami cunami ebbol is :-)

Csodabogár 2018.07.24. 22:10:56

@geegee: Ott is szenvedtem, mikor még jártunk fel 70-es. 80-as években, mert a német utakhoz képest tök üresek voltak a jó minőségű utak. Megúsztuk mindig büntetés nélkül.

kék madár 2018.07.24. 22:23:27

@London2009: akkor mar Londont is hivhatjuk Dunan-nagyon-tuli kisvarosnak

FutureFry 2018.07.24. 22:44:52

@gabors: @Csodabogár: @geegee: @kék madár: @puhacica:
A legtöbb nyugati államban már pár éve 80 mph (kb. 130 km/h) a max. sebességhatár [1]. Plusz sok helyen a sima kétsávos utakon is lehet 70-75 mph-val menni (ráadásul néha olyan utakon is ez a max. megengedett ahol ez fizikai képtelenség - pl. szerpentin). Bár volt állam ahol pár évig a “reasonable & prudent” volt a max. (pl. Nevada, vagy legutoljára megint Montana) de ez már elég régen megszűnt [2]. Egyébként az üres utakon is jó vigyázni, mert sokféle állat bóklászhat-ugorhat keresztül az úton (nem szívderítő pl. egy kanyar utáni szarvascsordába hajtani). De akár kangoroo (de valószínűbb, hogy wallaby) is okozhat gondot ott, ahol erre tényleg nem számít az ember [3].

[1] upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/77/US_Speed_Limits_May_2015.svg
[2] www.nytimes.com/1998/12/25/us/montana-s-speed-limit-of-mph-is-overturned-as-too-vague.html
[3] www.usnews.com/news/best-states/montana/articles/2018-06-21/2-people-injured-while-trying-to-avoid-hitting-kangaroo

FutureFry 2018.07.24. 22:46:39

@FutureFry: "A legtöbb nyugati államban..."
Akarom mondani, jópár nyugati államban...

puhacica 2018.07.24. 23:05:58

@FutureFry: engem nem nagyon fenyeget a veszely, hogy akarmelyik allamban kelljen szaguldoznom. :D nalunk meg 70 a limit.

katmanocs 2018.07.24. 23:51:06

A nyugati part hagyján, ott lehet menni.. keleten őszültünk bele az 55-be..
Várom a folytatást, nagyon sok felé jártunk már az usa-ban de New Mexico kimaradt, decemberben készülünk oda..

kanske 2018.07.24. 23:51:06

@geegee: Ha a cseh autopalyakat szidnad, foleg Praga-Brno vonalon, az utvonalatokon, akkor a felhaborodasod talan ertheto lenne, de egyebkent....Tegnap elött Travemünde- Praga 6,5 ora volt, minden fennakadas nelkul. Ha meg Hamburgtol delnek probaltatok jönni, magadra vess...vagy arra, aki nem tajekozodott az ut elott. Szoval a desinformatiobol, meg a nagyzolasbol van a Neten eleg.

Orochimaru 2018.07.24. 23:51:06

@puhacica: "itt is 70 mph a max, ami 110 kmph, es oszinten szolva eleg gyakran erzem kevesnek."

Kellett nektek vetítős meseautót venni....

Orochimaru 2018.07.25. 00:15:42

@kék madár: Angliában? Drága a gyorshajtás (max. bírság 1000 font), plusz bevonhatják a jogsidat, és újra vizsgáznod kell kreszből, meg forgalmiból is.

2018.07.25. 02:33:17

@FutureFry: tudod, hogy az emberek 99%-a tesz a hibakra, es szerintem kb 80% (including me) eszre sem veszi.

gabors 2018.07.25. 02:52:22

@kék madár: 110 az mar sok allamban felony ... es akar $1000 bunti es jogsi bevonassal jar (ha nem eloszor akar fegyhazat is lehet erte kapni) ..;. pontokrol meg a nem kicsit megdragulo biztositasrol nem is beszelve ... amugy nem sokat lehet idoben sporoln 75 helyett 110 mesz (persze ha New York LA a tav az mas)

skye8 2018.07.25. 05:52:01

130 -as sebessegnel azert jo betartani a biztonsagos tavolsagot a kocsi elott mert ha idoben is fekezel, nem tudsz ket masodperc alatt lelassulni. Tapasztalatom szerint sajnos eppen a nagy sebesseggel haladok jonnek altalaban tul kozel ahogy cikaznak a savok kozott, nagyon ijeszto. Poszternek tovabbi jo turazast! Amerika csodalatos, es kanada is :)

Hari Seldon 2 2018.07.25. 07:36:16

@gabors: És még hozzátenném, a német autópályával kapcsoaltban, hogy igaz, hogy nincs korlátozás, de aki 130-nál többel megy ÉS balesete lesz, akkor a biztosító semmit sem fizet, sőt neki kell mindent fizetni ha van másik autó is ami megsérül. ...tényleg jó biznisz.

puhacica 2018.07.25. 07:41:27

@Orochimaru: kellett. mennyivel jobban jartunk volna 2 bringaval :D

Hari Seldon 2 2018.07.25. 07:49:00

@geegee:
Németeknél az van, hogy mondjuk egy 100 km-es szakaszon, ha fel kell újítani akkor lezérnak 20 km majd 10 km rohanás, hogy újabb satufék, nagyaed óra araszolás mert be kell sorolni a következő 20 km-re, aztán megint 10 km száguldás, már azt hiszed vége ennek a szemétségnek...
Aztán megint látod a villogóval fékezőt előtted, megint negyed órát araszolsz, hogy besorolj, megint 20 km felújítás, aztán megint 10 km szabad pálya, és aztán megint fél óra araszolás mert újabb 20 km felújítás.
Így háromszor kényszerít negyed - fél óra besorolásra egy rövid távon, ahelyett, hogy egyszerre nyomna le egy hosszabb szakaszt. Vagy egyáltalán ütemezné a következő évre. Felmérve, hogy milyen szakaszokon hogy lenne a legkevesebb ilyen rövid szakaszos felújítás.
Felén kapus rendszer van, de a pályán, nincs torlódás felújításkor sem, és kapuknál sem (persze Párizs irányában sokszor van, meg nyáron délre is kialakul torlódás, de akkor mindenki délre megy).

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.07.25. 08:11:00

Miert van olyan erzesem, hogy a szerzo nem jart az Alpokban? Amugy 5 het New Yorkra nem eleg, nem hogy egy kontinensnyi orszagra. Kivancsi vagyok, hogy ebbol az 5 hetbol, hany orat ult a szerzo a kocsiban?

kék madár 2018.07.25. 08:28:35

@gabors: nyilvan nem ott megyek 110-zel ahol nem latom be az utat. Persze leginkabb sehol, mar tul vagyok ezen a korszakomon

Herr Géza 2018.07.25. 08:39:08

@Hari Seldon 2: Ezt ki mesélte neked? Nem igaz. Ahol nincs korlátozás, ott mehetsz, ha tudsz, akár 300-zal is. Persze, ha te döngölsz bele egy másik autóba hátulról, akkor a te károd rajtad maradhat (“az út-/látási-/időjárási viszonyoknak megfelelő sebesség” kérdése), de a felelősségbiztosításod téríti a másik autó kárát.

Hari Seldon 2 2018.07.25. 08:54:32

@Herr Géza:
És ha nem az út és látási viszonyoknak megefelően vezettél, azaz nyomattad mint a barom 200-al, akkor neked sem fizetnek. Legalábbis én ezt hallottam olyantól, aki újra letette a kresz vizsgát nálatok kb 5 éve. - Lehet, hogy nem pontosan idéztem, vagy megváltozott valami, nem tudom. Mindeneserte azt megjegyeztem, hogy 130 azért ajánlott, mert ha fölötte karambolozol saját hibából, akkor a "casco" sem fizet a kocsidért.

Hari Seldon 2 2018.07.25. 08:56:17

@Herr Géza:
Persze, hogy a vétlent kifizetik. Ez logikus.

Arthamyr 2018.07.25. 08:59:58

@Herr Géza: A lassú autóban ülők feltámasztását is kifizeti a felelősségbiztosítás?

Orochimaru 2018.07.25. 09:17:53

@puhacica: Nem vagytok ti állatok, hogy gyalog menjetek mindenhova!

_B_ 2018.07.25. 09:40:05

Legtöbb úton 50-55 mph a korlát, ahol meg lehetne menni 70-el, ott sokszor a forgalom nem engedi.
Mi csak SF, LA, San Diego, Grand Canyon, Vegas, Death valley, Yosemite körúttal eltöltöttünk 3 hetet (reggeltől estig talpon vagy kocsiban, nem volt benne "passzív pihenés").
Szóval szerintem itt nagyon sok látnivaló kimarad az 5 hetes sprintben.
16 ezer km rengeteg, gyakorlatilag a kocsiban töltik az egész időt.
nagyon jóindulattal ha 60 km/h átlaggal számolunk, az 19 nap (napi 14 óra) tiszta vezetés. Vagy egyenletesen elosztva 5 héten keresztül minden nap 8-9 óra. Ez nem hiszem hogy nagy élvezet :)

gabors 2018.07.25. 15:57:45

@Hari Seldon 2: " de aki 130-nál többel megy ÉS balesete lesz, akkor a biztosító semmit sem fizet, sőt neki kell mindent fizetni ha van másik autó is ami megsérül. ...tényleg jó biznisz. "

ezt nem tudtam de azt igen hogy gyorshajtasbol eredo baleset az sajat hibanak szamit de nem olvastam a biztositasomban hogy erre az esetre nem fizetnek csak az ittas vezetes van kulon megemlitve hogy abban az esetben nem fizetnek... (majd megnezem mert a teljes leiras eleg sok oldal ....)

Burgermeister 2018.07.25. 18:04:24

Egyszer NYC-LA között bringával lenyomtam egy holland csókával, na az lassu.

Herr Géza 2018.07.25. 23:41:15

@Hari Seldon 2: Nem, ez szimplán tényleg nem igaz. Ha jó látási viszonyok között, száraz pályán, korlátozás nélkül, 200-zal nyomod és valami mazsolatádé tükörbe nézés nélkül kidzsesszel eléd pl., te meg beleállsz, azt simán fizeti cascóra a biztosítód, miért is ne tenné? Semmiféle szabályt/törvényt nem sértettél. Az “ajánlott sebesség” nem jogi fogalom.

Herr Géza 2018.07.25. 23:49:40

@gabors: Ebben az esetben szó nincs gyorshajtásról, hiszen abból indultunk ki, hogy a német autópályákon biza még mindig vannak szakaszok (egyre kevesebb, ez tény), ahol nincs sebességkorlátozás.
Azért ma is sikerült kb. 2x100 km-t mennem (A81) 180-220 km/h között. Legálisan. Néha tényleg jól esik. És nem tűnik eszeveszett száguldásnak, ha “olyan” autóban ülsz.

Hari Seldon 2 2018.07.26. 08:12:12

@Herr Géza:
Hát nem tudom. Nem hiszem, hogy 130 fölött a biztosító, nem fog bepróbálkozni a "nem a látasi és közlekedési viszonyoknak megefelőlen vezetett" vonallal, ha valaki be tudja bizonyítani, hogy nem, akkor a biztosító az az. Például simán lehet (nem a te esetedre mondom) ha valaki halad 200-al egy emelkedő után hiretelen lejtő következik, és nem lát tovább a féktávolságnál
(bár az hogy nem látja be a féktávolságot 130 alatt is lehet, de ha jól tudom, ott a bizotosító nem játszik ilyen játékot, hanem fizet)
és beleronygyol egy 135-el menő mazsolába. Az máris 65 km/h sebességkülönbség. Nagyot szól. Sőt miutén azért megy így is 130-al, még meg is kell állni.
Nem gondolom, hogy a 200-al menő autó vezetője el tudja dönteni, hogy mekkora utat tesz meg a kocsija, amikor nézi az utat. ÉS a következő pillanatban milyen forgalmi helyzet alakul ki, ami már olyan, hogy tényleg nem a közlekedési viszonyoknak megfelelően vezetett. - Kicsit elkanyarodtam a tárgytól, a lényeg, hogy a biztosító "jobban fogja tudni" az autós helyett, hogy mennyire volt megefelő a sebessége.

Herr Géza 2018.07.26. 11:59:45

@Hari Seldon 2: Én csak azt mondom, hogy a130 km/h sehol nincs felelősségi “határként” meghatározva. A biztosítók persze próbálkoznak sokmindennel, de olyan tuti nincs, hogy 130 felett automatikusan te vagy a hunyó.

Herr Géza 2018.07.26. 12:11:22

@Hari Seldon 2: Más: ahol nincs korlátozás, ott mindenkinek számítania kell arra, hogy akár 200+-szal is jöhet valaki mögötted. Ha ő 100 km/h-val kivág eléd “féktávon belül”, pont ugyanakkora a felelőssége, mint neked. Persze, a bizonyítás nyilván kritikus kérdés, de mint hangsúlyoztam, nincs olyan, hogy 130 felett tuti téged meszelnek el.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.07.29. 07:24:35

@kék madár: 130-al menni az autopalyan miert lassu? Egyebkent a nagy semmiben vezetni egeszen mas erzes, en evente legalabb egyszer nekivagok, hihetetlen szabadsagerzetet ad, orakon at Nevadaban, Arizonaban, Californiaban nyelni a kilometereket, anelkul, hogy egy autot latnal,"

Most jutottam odaig, hogy benezzek Hataratkelore, es orommel latom Zoli posztjat! Instagramon mar lattam a szuper kepeket, varom a folytatast!:)
Ami a gyorsasagot illeti: ma ertunk haza Grand Teton - Yellowstone turankrol (fantasztikus elmeny volt), es tobbek kozott azt is elveztuk, hogy Utah-ban a legtobb helyen 80 merfold (130 km/hr) a sebesseghatar. Ez nem csoda, mert ott aztan vannak szakaszok, ahol csak a nagy semmi van, tenyleg lehet menni (nem ugy mint itt LA-ben:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.31. 02:45:07

@kanske: Mi már próbáltunk az ég világon mindent, és mindenütt sz@r a helyzet, maximum kicsit másképpen.
Talán akkor mondjál egy normális útvonalat...
A cseh szakaszt tavaly szidtam, akkor jártunk arra...

adg 2018.07.31. 04:56:52

@geegee: mennyi idore szoktatok hazajarni meg milyen surun? Ha nem tul indiszkret. Szoktatok tonnakat vinni magatokkal?
Nem erne meg repulni es berelni valami kocsit?
En most pont ezen agyalok, mert rokonsag felajanlott nekunk ket autot, hogy jarjunk azzal, de lehet, hogy jobban jarnank, ha berelnenk egy 7 szemelyest, kevesebb benzin, meg ha lesz valami baja akkor megsem a barat vagy sogor kocsijat basztuk ossze. :D

kék madár 2018.07.31. 06:34:15

@Zsuzsi65: szep lehetett! Irhatnal rola egy postot :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.07.31. 07:35:25

@kék madár: majd meglatom...ui.szerintem Zoli kovetkezo posztjaban arrol is fog irni, mert ha jol emlekszem, ok is urba ejtettek. Nem igazan erdekes ugyanarrol 2 embernek is irni:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.31. 11:21:12

@adg: Áááááhh, q nehéz ügy az egész.Általában a hazalátogatással kötjük össze a nyaralást is, pl. útközben megállunk egy hétre, vagy ilyesmi.Illetve egy hónapot egyben veszünk ki szabinak.Ha viszont ilyen q hosszú időre nézek bérautót, meg repülőt, akkor az simán 400e forint, vagy inkább félmillió.Annyit meg sajnálok rá... :-) És akkor még csak valami kis fos bérautóról van szó, amibe cipőkanállal se férek bele...
Illetve cuccolni sem tudunk úgy mint a saját kocsival.
De valszeg valamin változtatni fog kelleni, mert ez a cirkusz az autópályákon kezd kicsit sok lenni.Meg a 2x2 nap is sok időben.
Alighanem megyünk haza mondjuk 1 7-re, repülővel, bérautóval, után vissza svédbe, majd a nyaralás totál külön a hazalátogatástól, és totál máshova.
Sajnos mi privát kölcsönautót (ingyenes baráti megoldást) nem nagyon tudunk szerválni, após kölcsönadja mondjuk az övékét, de azért azzal se akarunk visszaélni.Meg az is elég kis kocsi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.31. 11:27:20

@adg: Évente csak egyszer van ilyen, eddig bevállaltuk az előnyökért, pl. bizonyos dolgok cseréje, beszerzése Magyarországon még mindig jóval olcsóbb, illetve a saját autó otthon egy hónapig azért nagyon más, mint valami tyúkketrec bérautó...
De muszáj átgondolni és repülőzni helyette.Csak az a a baj, hogy az is egy rühelletes procedúra, a köcsög wiccerrel való hadakozás, a csomagokkal, a tarifákkal, a mindennel való állandó variálás miatt...

adg 2018.07.31. 11:47:54

@geegee: Ertem, igy tenyleg nem akkora elony, ha utkozben nyaralgattok meg sok a csomag.
Innen mondjuk nincs vizz meg ilyen hulyesegek, igy vihetunk 30 kilot plusz a kezi szatyrok, 6 fore az azert jelentos mennyiseg, de pont ahogy mondod, nem igazan akarok visszaelni a csaladilag felajanlott autokkal sem, plane, hogy nekunk ketto kell.
Nem egyszeru sehogy sem. Tegnap talaltam valami mikrobuszt kicsit 200e ft felett 2,5 hetre, annyit megerne nekem, de meg nem neztem meg az aprobetut, es ez gyanusan alacsony arnak tunik, biztos jon meg valami hozza, biztositas, slusszkulcs, vezetesi dij, napidij, km dij, anyja fule dij, nincsenek illuzioim. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.02. 08:20:18

@adg: Jaja, kezdem én is kicsit rühellni a hazajárást, pedig nekünk molyfing a tiétekhez képest.A repülést a kibaszott cirkusz miatt, az autózást meg az araszolás, ácsorgás miatt.Imádok autót vezetni, semmi bajom nem lenne, de bassza meg, haladni szeretnék azért.A svédeknél a három nagyvárost leszámítva nagyjából tök üresek az utak, autópályák, q könnyű mexokni a jót.
És akkor jön valami szerencsétlen és beokád, hogy ők megtetták a tengertől Prágáig óra alatt, hát bökje meg, valszeg valami véletlen lehetett, vagy esetleg márciusban történt a dolog...
Ehhh, nem is bosszantom magam.
Az autóbérlést is azért halogatom, amennyire csak lehet, mert én is tartok az ilyen mindenféle szemét lehúzásoktól, mint amit te is említesz.Q sok rossz példa van a neten, mindenféle pórul járt emberek tollából.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.02. 08:22:03

@geegee: " tengertől Prágáig hat óra alatt", kibaszom a picsába ezt a rohadt gépet is...

adg 2018.08.02. 08:28:14

@geegee: morcos vagy ma, ugy sejtem. :D

Hat en most ugy jartam a berelt kocsival, hogy foglaltam egy galaxyt mert kell a het hely. Erre ir egy emilt a kolcsonzo, hogy kerem figyelembe venni, hogy az altalam (!) foglalt S-Max (!) csak 5+2 szemelyes. Hmm. Visszairtam neki, hogy ezert foglaltam galaxyt, most varom a valaszt, mindenesetre jol kezdodik. :D
Mondjuk nem oriasi a kulonbseg, de akkor is.

Golf2 2018.08.02. 08:59:18

@geegee: kezdem én is kicsit rühellni a hazajárást...Öregszel na.Detto.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása