oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. július 19. 06:30,  Angliai élet az alapoktól 444 komment

2018. július 19. 06:30 Határátkelő

Angliai élet az alapoktól

Angliában (meg nyilván máshol is) a külföldi élet sok határátkelő számára az ügynökségi munkánál kezdődik. Így volt ez Józseffel is, aki még 2010-ben költözött a szigetországba, először egyedül, majd ment utána a felesége is. Posztjából kiderül a kezdeti nehézségeken (és jó pár tanácson) túl az is, hogy vajon miről érdemes és miről nem beszélgetni az otthon maradottakkal. Az utolsó mondat pedig különösen erős.

narancsle_gyar_foto_organics_org.jpgA kép illusztráció

„Azért ragadtam billentyűt, mert a blog eddigi cikkeiből hiányolom az olyan írást, amelyik egy külföldi munka vagy kitelepülés esetén az alapokat mutatja meg. 

Mindenki azt olvashatja, hogy kimentem Londonba, majd szállást és munkát kerestem, majd dolgozni kezdtem. Egy olyan embernek, akinek nincs előre leszervezett állása, szállása, diplomája, komoly angoltudása, pont ezek az első napok a nehezek. Ebben szeretnék praktikus tanácsokat adni, a saját példámat felhasználva. 

Az indulás 

2010 elején, 46 évesen vágtam neki a világnak, Angliának. A család maradt egyelőre, a nejem a tervek szerint fél év alatt lezárja az otthoni ügyeket, a fiam leérettségizik, a lányom meg felmond, és akkor jönnek majd utánam, ha én már megragadtam, s ők is felkészültek. 

A lökést a váltásra az otthoni viszonyok romlása és egy már kijött régi barátom adta, aki mindent objektíven elmondott az itteni életről. Döntöttünk és egy sporttáskával, 800 font költőpénzzel elindultam. 

Az angolom gyenge volt, csupán az önképzésemnek (soha nem tanultam a nyelvet iskolában, én még az oroszok időszakban jártam oda) és a számítógép használat során megragadt szavakat tudtam. Soha nem dolgoztam gyárban addig, de reméltem, hogy beleszokok. 

A kiutazás kocsival történt, az a barátom éppen otthon járt, vele jöttem ki, és ők adtak nekem szobát az első időszakban, persze pénzért. Jegyezzük meg: az üzemanyag, a gáz, áram, a kaja itt is pénz, soha ne élősködjünk senkin, még a barátokon sem. 

Nem csak London van 

Egy angliai kisvárosba jöttünk, 50.000 lakos, körülötte több hatalmas iparnegyed, utólagos becslésem szerint kb. 200 nagyobb és megszámlálhatatlan kisebb gyár, raktár, egyebek, vagyis a munkakeresés reményteljesnek látszott. 

Nem London a világ egyetlen külföldi városa, de ott elég magasak a rezsi költségek, a lakásárak. Ha Londonban szerencséd van, találsz olyan munkahelyet, ahova csak 1 óra a busz és metró, reggel, este. Itt minden közel van, a város relatíve kicsi. 

Megérkeztünk 1 nap autózás után, ezt követte egy fürdés, majd egy kiadós alvás. Másnap pihenés (vasárnap), majd hétfőn indult a munkakeresés. 

Az ügynökség 

Angliában, aki nem fix állásra jön, annak keresni kell azt. Engem a barátom elvitt a városban működő tizenvalahány munkaközvetítő iroda mindegyikébe. A kapitalizmus jellemzője a nagy tömegű, mobil, bármikor mozgósítható munkástömeg. 

Ha például egy szendvicsgyár napi termelése függ a megrendelésektől, akkor nincs minden munkásuk felvéve, hanem csak a szükséges létszám, Ha nagyobb rendelés esik be, akkor a gyár üzen az ügynökségnek, aki másnapra a beregisztrált munkásokból annyit küld, amennyit a gyár igényel. 

Egy ügynökség (agency) természetesen több gyárral áll kapcsolatban, és egy gyárnak több agency is ad munkásokat, vagyis egy olyan rugalmas rendszer működik, amelyik mindig adja az optimális munkáslétszámot. 

Vagyis a kinti munkakeresés első állomása a beregisztrálás az agencykbe. Az első eset, amikor az agency létszáma teljes, vagyis nem fogad több regisztrációt. Ekkor közlik, hogy nincs munka, nézzél vissza máskor. 

A jobb lehetőség, hogy beregisztrálnak. Ekkor kapsz egy alapfokú tesztlapot, azt kitöltöd. Nem nagy dolgok, legtöbbször a személyi adatok kellenek, egy elérhetőség (erről később), pár matematikai alapfeladat, és pár angoltudást mérő kérdés. 

Nem kell félni, mert az alap ügynökség munkást nem mérnöknek veszik fel, nem várnak el tőle sokat. Értse meg az alapparancsokat, tűz esetén ki tudjon menekülni a gyárból, ennyi az alapkövetelmény. 

Az első munkák többsége rakodás, dobozpakolás, raklaphúzgálás. Felteszel egy üres dobozt, ha megtelik, kicseréled, ennyi. Ha szerencséd van, akkor a beregisztrálás után hamar hívnak dolgozni, kizárólag telefonon. 

Ezért a kintlét első lépése egy telefon, illetve mobilszám vásárlása. De csak alaptelefont szabad venni, mert az okostelefonok itt is drágák és egyelőre feleslegesek. Az új munkahelyen elvesztheted, ellophatják, vagyis felesleges. 10 font feltöltéssel el lehet lenni egy hónapig, most kb. 13 szolgáltató verseng, és tényleg verseng érted. 

Nem lehetsz fáradt 

Ha nem sikerült beregisztrálni, akkor mégy a következő agencybe. A tapasztalat az, hogy minden másnap érdemes bekukkantani az ügynökségekbe. Ebből látják, hogy tényleg akarsz munkát és előbb-utóbb megunják és beregisztrálnak. 

Alapszabály: ha az agency hív, akkor menni KELL dolgozni. Nincs kifogás, nem lehetsz fáradt, nem lehet női bajod, nem lehetsz másnapos, nem mondhatsz nemet hétvégi, éjszakai műszakra sem, egyszerűen menni kell. 

Ha egy agencyt kétszer elutasítasz, akkor azok gyakorlatilag lemondanak rólad. Ez vonatkozik a későbbi munkákra is, aki hajlamos a lógásra, indokkeresésre, az ne jöjjön ide. Itt dolgozni kell, aki nem, annak a helyére hamar akad más. 

A dupla munka veszélyei 

Nekem az első két hét szokatlan volt, de aztán belejöttem. Az első munkahelyem egy narancslégyár volt. Éjszakai műszakban álltunk egy szállítószalag mellett és az utazó narancsok közül kidobtuk a hibásakat. Könnyű munka volt, szólt a zene a fejünk felett, de hideg volt, mert a narancsokat hűtötték. 

Aztán beütött a baj. Mivel több agencyben voltam regisztrálva, több helyre hívtak egyszerre. Ilyenkor mérlegelni kell, hol jobb, hova érdemes menni, lavírozni kell úgy, hogy a káposzta és a kecske is. 

Én azt választottam, hogy éjjel a narancsokat figyeltem, nappal meg mentem a másik ügynökséggel dolgozni. Így pl. takarítottam a helyi autóversenypályát, állítólag Schumit várták oda, pakoltam cipőket egy kínai raktárában. 

Azt gondoltam, bírom kevés alvással, de végül a narancsos gyárban egy szünetben lebuktam a kantinasztalra és elaludtam. Felkeltettek, majd közölték, hogy itt nem alszunk és kirúgtak. 

Pocsék melók és tanulás 

Szerencsére addigra már a többi agency is elkezdett hívogatni, így kerültem egy hatalmas tűzcsapokat gyártó helyre, ahol egy hónapig vasakat kellett rakodni. Nehéz volt és koszos. 

Aztán új telefon és átkerültem egy műanyagflakon-gyárba. A gépek ontották a flakonokat, azokat kellett dobozba rakni. Ráadásul itt 12 órás műszakok voltak, igazi szar hely volt. Meleg, monotónia, szar főnökök. 

Mindeközben nem tétlenkedtem. A keresetemből nem laptopot, okostelefont, tabletet vettem, hanem elvégeztem az itteni targoncástanfolyamokat, 2 nap és 240 font egy kurzus. Hamarosan a kezemben volt kétféle jogosítvány.

Ennek fényében újra végigjártam az agencyket, ahol frissítették a regisztrációmat, s a jogsikból látták, hogy tényleg akarok dolgozni. Nemsokára kaptam is egy targoncás állást egy hatalmas élelmiszerraktárban, de pár hónap után kirúgtak, mert zabáltam a csokit. 

Ezután egy mosogatószivacs-gyárban szivacsot pakoltam, majd ismét targoncás munka következett egy chipsgyárban. Bent 40 fok, odakint télen –20 (kemény tél volt), ki-be járkálás a géppel, de szerettem. Végül 4 hónap után onnan is mennem kellett, mert beleettem a chipsbe. 

Irány a malom! 

Ezután kerültem a mostani helyemre, egy malomba. Eleinte alapfeladatok, zsákrakodás orrvérzésig. De a malom tele mindenféle géppel, és én szeretem a gépeket. 

Minden számítógép-vezérelt, bonyolult, eleinte áttekinthetetlen sokaságban csigák, szállítószalagok, daruk, töltőgépek, ventilátorok, rakodórobotok, raklapok, zsákok és csövek minden mennyiségben. 

Lassacskán kiismertem a rendszert, a kollégák tanítottak mindenre. Fél év után újabb betanítás, s egy egyszerűbb zsáktöltő gépsort kezeltem, majd jöttek a bonyolultabbak sorban. 

Most az enyém a legbonyolultabb gépsor, tudnom kell programozni a zsákrakodó-raklapépítő robotot is, de ha kell egész nap a lisztet söpröm. Teljes munkaidős vagyok, a fizetésem normális még angol viszonylatban is, vagyis nem igaz, hogy minden magyar mosogat Angliában minimálbérért. 

Út a teljes munkaidőig 

Itt a munkásság első lépése az ügynökségi lét. Ilyenkor a telefonodtól függesz, ha hívnak, mégy, ha nem, nem. Az agency alkalmazottja vagy, tőle kapod a fizut, ő adja az szabadságodat is, de erről hajlamosak elfeledkezni, kérni kell, mert jár. 

Ha egy helyre sokat hívnak és megkedvelnek, mert jól dolgozol, akkor következik az agency-full time állapot, vagyis már csak egy helyre jársz, nem hív minden nap az agency, hanem hetekre előre megkapod a beosztásodat. 

Így dolgozol pár hónapot, megtanulod az adott munkát, rád bíznak komolyabb feladatot is. Ezután ha kellesz, akkor a munkahely szól neked, hogy add be a full-time kérelmedet. Ezt interjú követi és a cég átvesz a rendes munkásai közé. 

A fizetésed magasabb lesz, kapsz munkaruhát, kulcsokat mindenhova, vagyis megbecsült tagja leszel egy munkás közösségnek. Lehet, hogy először csak próbaidős leszel, majd pár hónap múlva letelik és bent vagy. 

Én így ragadtam meg. Közben fél év után béreltem egy lakást, ahova megérkezett a családom is. A gyermekek beszélnek angolul, a nejem nem sokat, de végül a fenti módszerrel mindenkinek van munkája. 

Márpedig a nyelvet tudni kell 

Az angolok nem néznek rád idegenül, ez tévhit. Ők megszokták az idegeneket, évszázadok óta van beáramlás a gyarmatokról, a világ minden részéről. 

Igyekezz angolul beszélni velük. Ha nem is beszélsz rendesen, mutasd, hogy akarod. Soha nem nevetnek ki, de amíg nem beszélsz normálisan, addig nem bíznak rád komolyabb dolgok, mert nem érted. 

Értened kell az alap biztonsági szabályokat és feliratokat, mert az itt komolyan veszik. A nyelv ahhoz is kell, hogy megvédd magad. Ha a főnök azt mondja, hogy hozz be tíz raklapot, de te csak hatot találsz, és a főnök rád néz, azt hiszi nem értetted. De ha te elmondod, hogy csak hatot találtál, de már beszéltél egy targoncással, hogy hozzon még, máris ki vagy védve. 

Minden alkalmat ragadj meg a nyelvtanulásra. Nézz angol tévét, hallgass rádiót, az utcai táblákat, feliratokat igyekezz megérteni, beszélgess a kollégáiddal. Tudatosan menj olyan környezetbe, ahol beszélned kell, például ne ragaszkodj a magyar lakótársakhoz egy közös albérletben. 

Rögtön legyen mobil elérhetőséged. Enélkül nincs reményed. De ezt ne arra használd, hogy az otthoniakkal napi kapcsolatot tartasz, mert az nagyon drága. Arra ott a net, a Skype, vagy a fészbuk. 

Miről beszéljünk az otthoniakkal? 

Mi a nejemmel megegyeztünk, hogy olyan dolgokat a különlét fél éve alatt nem is említünk, amit a távolság miatt nem tudunk megoldani. Vagyis a „beteg a kutya, mert hányt” jellegű témák kimaradtak, mert úgysem tudtunk volna segíteni egymáson. Általában kerüljétek a szomorúbb témákat, mert vidáman könnyebb átvészelni a külön időszakot. 

Bankszámla 

Legyen azonnal bankszámlád, mert mindent oda kapsz, az agency is oda utalja a fizetésedet. Banktól függ, van, ahol könnyű, van, ahol lehetetlen azonnal számlát nyitni. 

Kérj a beregisztrált ügynökségtől egy igazolást, és arra általában nyitnak neked számlát, a lehető legegyszerűbbet, akár ingyeneset is. Ne nyiss hitelszámlát, ne legyen hitelkártyád, mert nagyon hamar áteshetsz a mínusz oldalra, s annak a költségei hatalmasak. 

Legyen csak egy alap bankkártyád először, amivel pénzt vehetsz fel és fizethetsz vele. Ezek itt Angliában mind ingyenesek, érdemes rászokni. Ha egy bank nem áll veled szóba, akkor menj vissza máskor, mert egy másik ügyintéző másként áll hozzád. 

Jogosítvány és közlekedés 

Ha van jogosítványod, cseréltesd ki angolra. Ez itt 40 font, a DVLA-ba (Driver and Licence Agency) kell bevinni vagy beküldeni, leadod a magyart és 2 hét múlva megkapod az angol jogsit. 

Ez személyi is, lakcímkártya is egyben, sőt „B” kategória esetén 30 évre kapod az egészségügyit. Bátran használhatod Magyarországon is, nem szólhat érte a rendőr, mert EU-s. 

Az autózásról pár szót. A kocsik itt nagyon olcsók, amire otthon még hitelt veszel fel, az itt pár havi fizuból megvan. 3000 fontból majdnem új (2-3-4 éves) kocsit vehetsz. 

Minden kocsira fizetni kell adót, ez kb. 100 font félévente. Ezzel vehetsz részt a forgalomban, használhatsz ingyen (szinte) minden autópályát, hidat. Viszont nincs súlyadó, átíratási illeték, eredetvizsgálat, törzskönyv. 

Évente kell vinni a kocsit műszakira, ez itt az MOT. Van viszont biztosítás, ami komoly tétel lehet. Függ a korodtól, a kocsitól, vezetési évektől. Ha tudsz, hozz Magyarországról a régi biztosítódtól bónusz igazolást (angolul persze), beszámítják. 

Alapesetben a fiatal sofőrök sokat fizetnek, ahogy korosodsz és szaporodik a balesetmentes éved, úgy csökken. Az egészet a neten kell intézni. Itt nincs igazoltatás, de a rendőrség kamerákon és rendőrautókon át figyeli a forgalmat, ha nincs valami rendben, hamar kikapnak a forgalomból. 

Vita nincs, a kocsit elkobozzák, 2 hétig őrzik, hogy bepótold a hiányt, majd bezúzzák. Itt nincs korrupció, kenőpénz. A forgalomszervezés példás, az utak jók, a sofőrök udvariasak, te is hamar megtanulsz nyugodtan vezetni. A jobb kormánytól ne félj, hamar megszokható (1-2 nap). 

Bérek 

A minimálbér jelenleg 8.73 font, ez havi kb. 1100 font, adózni ebből alig kell. Egy átlagos gyári munkás 8-9, egy targoncás 8-12 fontot keres óránként. A munkavezetők (teamleaderek) következnek, majd a középvezetők és a menedzserek. Az ő fizujuk már 50.000-100.000 font éves kategória. 

A minimálbér egy nap alatt kb. 70 font. Azt mondják, egy héten egy napot dolgozol a szállásért, egy napot a kajádért, a többi a tied. 

Én mint gépkezelő/technikus évi 30.500 fontot kapok most, ez 14.31 óránként. A túlórám ennek másfélszerese. Vagyis átlagban havi 2200 fontot kapok kézhez adózás után. 

Árak 

2-3 szobás lakás bérlete: 550-700 font/hó, plusz a rezsi. A rezsi (gáz, villany, víz, adó (100 font) kb. még 400 font/hó. Szobabérlet egy hétre: 60-80 font. Ebben benne van minden rezsi, internet, adó. 

Tej: 1 font/4 pint (2.2 L)

Kenyér: 1.20-1.40 /vekni

Benzin: 1.35 font/liter. A dízel drágább, 1.40 körül. 

Most úgy látom, érdemes volt váltani. Nyugodt, politikamentes élet meglehetős anyagi biztonságban. Azóta vettünk házat, mindenki, aki részt vett a folyamatban, értékbecslő, bankos, hitelügyintéző a javadat akarja, itt nyoma sincs a bürokratikus gőgnek, ami otthon megkeseríti az emberek életét. Soha nem megyünk haza.”

Kész szerencse, hogy a kormány szerint nem kivándorlás van, hanem... na vajon mi?

(Fotó: organics.org)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4914121773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.07.19. 08:48:58

Kirúgtak, mert zabáltam a csokit. Repültem mert belettem a chipsbe... Torkosborz.

tsabus UAE 2018.07.19. 08:56:23

@Golf2: Azon nevettem, hogy a malomban biztos azért ragadt meg, mert a lisztbe nem evett bele. :-)))))
De egyébként jó írás és egészen pontos.
Sok sikert a szerzőnek !

tsabus UAE 2018.07.19. 09:09:39

Azt esetleg lehet tudni, hogy melyik városról van szó ?

fasor6 2018.07.19. 09:33:58

A Bexit szavazas ota azt azert nemallitanam, hogy nyugodt es politika mentes az elet. Az idegenellenesseg a szavazas elott nem volt politikailag korrekt, de azota igen, a kozhangulat romlott, erdemes vigyazni, hogy kinek mit mondasz, es a munkam kozben (nem a munkahelyemen) mar tobbszor kaptam kellemetlen megjegyzeseket. Van ok az aggodalomra, hogy jogilag mi lesz Brexit utan EU allampolgarkent, nem 100%-os a jogi biztonsag. Minimum macerasabb lesz az elet, kulonfele adminisztrativ eljarasokban kell majd reszt vennunk.
Az elso evekben egyertelmuen meg akartam szerezni az allampolgarsagot, de a Brexit szavazas ota megvaltozott a velemnyem. Nem biztos, hogy ennek az orszagnak az allampolgara akarok lenni. Nyugdij utan irany egy masik, baratsagosabb orszag.

IT Knight 2018.07.19. 09:33:58

"2010 elején, 46 évesen vágtam neki a világnak, Angliának. "

"A lökést a váltásra az otthoni viszonyok romlása"

Akkoriban én is úgy éreztem, hogy itthon reménytelen a helyzet, de azóta sokat javultak a körülmények.

Pl. vendéglátós munkával a Balatonon már többet keresel, mint Angliában. A szállás pedig nem 550+400 font :P

De szellemi munkakörben is hatalmas béremelkedés történt, én jobban élek itthon, mint a hasonló munkakörben dolgozó ismerőseim, akik évi 70-80 ezer fontot keresnek.

fasor6 2018.07.19. 09:35:19

Tovabbi informaciok a lakhatassal kapcsolatban.
Brightonban egy 2 szobas lakas berleti dija havi 1000£, onkormanyzati ado 100-130 font esetleg tobb (tax band-tol fuggoen), viz 2 szemelyes haztartasban 30£, gaz es elektromossag 35-35£, internet Virgin media, legjobb minosegu havi 45£. Buszjegy 2.5£, lakasbiztositas 11£.
Dupla szoba berlete kb. 480-500 fo, egyszemelyes szoba berlete kb 350£. Ebbe minden beleertendo, rezsi + internet is

fasor6 2018.07.19. 10:12:28

@IT Knight: IT munka esten megertem hogy jol elsz.
Viszont rokonom a Balatonnal 12 ora munkaval viszonylag sokat keres, de szezonon kivul nem, valamint nem jelentik be hivatalos fizetessel. Szoval ha csaladot akarsz eltartani, lakast venni es mar nem vagy tizen-huszoneves, akkor a vendeglatozas nem biztosit igazsagos, biztonsagos, jo eletet.

Arthamyr 2018.07.19. 10:15:56

@IT Knight: Milyen vendéglátós munkával lehet a Balatonnál nettó 2200 fontot keresni? A szezonon kívül?

Arthamyr 2018.07.19. 10:29:49

@fasor6: Azonos szinten lévő IT munkával is sokkal többet lehet havonta Angliában a perselybe rakni, mint Magyarországon.

puhacica 2018.07.19. 10:36:20

nehol azt gondoltam, hogy vicc ez a poszt. :D

nagyon szerencses lehetek, hogy eddig mindig 1 ora alatt volt az utazasi idom, kiveve az elsot, de ott en dontottem a busz mellett, egyebkent az is rovidebb lett volna.

az is kicsit felrevezeto, hogy az ugynokseges munka az alapja mindennek. nem szervezett munkara jottunk, megsem dolgoztunk egy percet sem ugynoksegen keresztul.

"Mindenki azt olvashatja, hogy kimentem Londonba, majd szállást és munkát kerestem, majd dolgozni kezdtem. Egy olyan embernek, akinek nincs előre leszervezett állása, szállása, diplomája, komoly angoltudása, pont ezek az első napok a nehezek. Ebben szeretnék praktikus tanácsokat adni, a saját példámat felhasználva." - hat, az elso napokkal kapcsolatban a poszter se adott hozza a temahoz tul sokat, kihozta a baratja, aki el is szallasolta, elkiserte ide-oda... nem mondom, hogy igy konnyu, mert nem az, nekunk is volt, aki "fogta a kezunket", megis emlekszem, milyen volt az elso par het, amig nem volt munkank, de oszinten szolva, az a bizonytalansag lofasz volt ahhoz kepest, amilyen az lehet, amikor valakit kiloknek a buszbol victorian, aztan magad uram, ha szolgad nincs...

na mindegy, sok sikert a poszternek es a csaladjanak a jovoben is!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 11:01:05

Kimennek sokan nyomorogni.

Ezt itt, a sötét Balkánon még jobban ismerjük. Innen sokszorosan több ember tántorgott ki. Extrémebb történetek is vannak.

A legtöbb kitántorgó olyan, mint a drága szert vett fogyókúrázó. Magát is becsapja, hogy hat a csodaszer, pedig semmi hatása.

London2009 2018.07.19. 11:26:28

@puhacica: visszapuhacicultal? Jol tetted! Hol vicc szerinted a poszt?

London2009 2018.07.19. 11:30:09

@maxval balcán bircaman: Hagyd mar ezt Birkusz… Annyira, de annyira unalomig emlegetted mar. Szerinted ez a posztiro nyomorog? 2200 font plusz a felesege is biztos keres legalabb egy ezrest melle. Legyen egyutt 3500 font havi beveteluk. Az alap kiadasuk meg nem tobb 1500 fontnal mindennel egyutt. Tehat marad a csaladnak havi 2000 font mindenre. Az a te ossz havi beveteled tobb mint duplaja. Akkor ki nyomorog es hazudik maganak? (Te osztottad meg a fizetesed keretlenul, igy csak emiatt mertem emliteni.)

puhacica 2018.07.19. 11:40:15

@London2009: nekem azert kicsit hianyzik a libslobsisagom :D
a csokizabalos, csipszbeleevos resznel hatarozottan azt ereztem, hogy ilyen nincs, ezt valaki idekamuzta csak. :D :D

puhacica 2018.07.19. 11:42:10

@London2009: hat mi itt mind. vetithetsz, hogy tobb a penzed, de a Hazadat hatrahagytad, bolyongo, hontalan lelek vagy csupan egy rideg, idegen vilagban, ahol soha nem fognak befogadni... :D

fasor6 2018.07.19. 11:44:01

"itt nyoma sincs a bürokratikus gőgnek, ami otthon megkeseríti az emberek életét."
Hozzafuzes a fentihez:
A tory kormany elhatarozta , hogy csokkenti a bevandorlok szamat, es a jogtalanul itt tartozkodokat visszakuld. Theresa May, korabbi Home Office Secretary kitalalta, hogy az itt elo emigransoknak ellenseges kornyezetet kell teremteni. Ebben az orszagban nincs kotelezo szemlyigazolvany vagy ahhoz hasonlo igazolvany. Megbizta a bankokat, munkahelyeket es szallasadokat, az NHS-t, hogy ellenorizzek az igyfelek jogos itt tartozkodast.
Igy esett meg, hogy a haboru utan a gyarmatokrol, foleg a Karibi tersegbol toborzott munkaeroket, akik brit allampolgarnak tudtak magukat a mai napig, 5-6- eve itt eltek, dolgoztak, adot fizettek, hirtelen illegalisan itt tartozkodanak talaltak, megszuntettek a munkaviszonyukat, ha valamilyen tamogatast kaptak, azt is megszuntettek, ha onkormanyzati lakasban laktak, onnan kitettek oket, es deportalasrol informalo levelet kuldtek nekik. Ezt csak ugy tudnak kivedeni, ha minden a UK-ban toltott evre vonatkozoan bemutatnak 4 db igazolast. ( villanyszamla, fizetesi papir, onkormanyazati ado fizetesi papir, telefonszamla, etc) 50 evre ez 200 db igazolas. Mekkora eselye van, hogy ezt az emberek teljesitani tudjak? A Home Office bevallasa szerint eddig 63 embert deportaltak, es par ezren vesztettek el az egzisztenciajukat, van aki hajlektalan lett, 1 valaki bizonyitottan a deportalo level atvetele utan belehalt, etc.

London2009 2018.07.19. 11:47:05

@puhacica: lehetnel puhacica libsilobsi!
Szerintem az volt a legviccesebb. Vegulis mivell kulonb az, aki ugye leirta, hogy a cegetol viszi haza a wc papirt. (ezt azota is igyekszem feldolgozni) Egy kis chips zabalas ehhez kepest igazan semmi. :D

fasor6 2018.07.19. 11:47:11

"itt nyoma sincs a bürokratikus gőgnek, ami otthon megkeseríti az emberek életét."
Adalek: a kormany szeretne szigoritani a rokkantsagi jaradek reszvetelet. (ismeros?). Ezert mindenkit behivnak egy soronkivuli felulvizsgalatra, hogy ellenorizzek, valoban munkakeptelen-e. A felulvizsgalatok elvegzesere egy kulsos ceget biz meg. Nehany erdekes tortenet, a behivott emberektol:
-A tolokocsi ember felulvizsgalat elso emeleti, lift nelkuli, nem akadalymentesitett helyisegbe szerveztek meg.
- a vak es suket rokkant rokonat nem engedtek be a vizsgalo helyisegbe, hogy segitsen kommunikalni.
- ezreket alacsonyabb kategoriab soroltak, lecsokkentettek jarandosagukat, most nem tudnak megelni a jarulekbol, de meg mindig munkakeptelenek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 11:47:39

@London2009:

Nekem is van ilyen magyar ismerösöm.

Kiment, hogy dúsgazdag lesz. Aztán haza is pucolt 1 évvel később.

Mo-on egy kis családi háza volt,.3 szobával.saját tulajdon.
Londonban 1200 fontért bérelt lyukszerű lakást, még nem is a legrosszabbat, mert nem volt lakótársa.

Tény, hogy a mo-i nettó fizetésének (kb. 180 ezer Ft nettó) több mint négyszeresét kereste, majdnem 800 ezer Ft-ot nettó, de azt mondta, ebből csak a lakhatásra és a munkába járásra elment majdnem félmilió Ft.

Azt mondta, étkezás ás más költségek után maradt neki havi átlagban 100 ezer Ft. Persze ez nyilván jól hangzik az eredeti magyat helyzetéhez képest, ahol NULLA maradt neki havonta. De kiszámolta: ez évente 1,2 millió Ft megtakarítás, ami egyszerűen nagyon messze van a gazdagodástól, ráadásul rosszabb lakásban él, mint otthon, el van zárva sok megszokott dologtól. Kint marad 5 évet, lesz 6 millió Ft-ja, s akkor mi van, még egy pici lakást se tud ebből venni Bp-en. Minek akkor az egész stressz?

London2009 2018.07.19. 11:50:03

@tsabus UAE: ez rohadt jo. Szamomra ez volt a nap kommentje. Igazad lehet! :D

London2009 2018.07.19. 11:58:55

@maxval balcán bircaman: Osszekevered a dolgokat. Eloszor is London az teljesen mas vilag, ide tenyleg Isten penze sem eleg. Ebben egyetertunk, hogy Londonba altalaban akkor erdemes jonni, ha valakinek tenyleg nagyon jo munkaja van. Marmint csak tisztan az anyagiakat tekintve.
No de a posztolo videken van, ott van a cikkben leirva, hogy mennyi a kiadasuk/bevetelek es hazat is vettek mar. Egyertelmuen nem nyomorognak, ugyhogy nem kell nekiesni, hogy de ugyis hazudsz es nyomorogsz!
Attol fuggetlenul, hogy ezt en is latom es szazszor leirtam, hogy nem mindenkinek jobb itt feltetlenul, ha szigoruan az anyagiakat nezzuk, de millio mas szempont letezik ezen kivul, amiert erdemes itt elni.

adg 2018.07.19. 12:05:43

Még rozsaszin...

adg 2018.07.19. 12:08:13

@London2009: marpedig hazudik es nyomorog a tiz pakival a londoni lukban, ahova mosogatas utan beesik ejjel kettokor. Ez van, mindegy mit irt, melyelemzessel kiderul az igazsag es utat torik maganak.

London2009 2018.07.19. 12:09:21

@puhacica: hmmm...most, hogy mondod, igen, ez igy van...

London2009 2018.07.19. 12:10:45

@adg: mondjuk azert ez nem lep meg, hogy nincs sikertortenet. Milyen ember az, aki egy chips gyarban chipset tulajdonit el? Inkabb vitte volna haza a wc papirt vagy a villanykapcsolot! :D

adg 2018.07.19. 12:12:04

@London2009: a targoncat, ha már. :)

fasor6 2018.07.19. 12:15:06

Egyebkent pedig gratulalok a posztolonak kitartasaert, szorgalmaert-tovabbi nyugodt, boldog eletet kivanok.
Az ilyen hozzaallas miatt preferaljak a munkaadok a kelet-europai munkaerot-legalabbis ameddig meg van kit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 12:15:09

@London2009:

Az meg még rosszabb, hogy napi 4 órát utazik valaki munkába és vissza. Hosszú távon ezt nem bírja az emberi szervezet,

Semmi gond azzal, hogy emberek világot látnak. A baj akkor van, ha valaki hamis képzetekkel megy, majd akkor is ragszkodik hozzájuk, amikor a valóság ennek ellentmond.

Szerencsére ez az egész őrület lecsengőben van. Egyre kevesebb embert lehet már becsapni a "nyugati kolbászkerítés" című ballib mesével.

adg 2018.07.19. 12:18:06

@London2009: latod, napi negy orat utazik a posztolo, es errol sem irt, ezt is elhallgatta!

London2009 2018.07.19. 12:18:48

@maxval balcán bircaman: de ki utazik 4 orat? Ez most honnan jott? Nekem a napi bejarasom fel ora sincs.
A mondandod masodik felevel egyetertek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 12:25:29

@puhacica:

Egy ír ismerősöm BG-ba menekült 3 éve. Azt mondja, ott folytagató a nyugati. liberális légkör, úgy érzi, mintha egyenruhába bújva kellene menetelnie és tisztelegnie még álmában is. Drogozásba zuhant a nyomasztó körülmények miatt, volt hogy napokig fetrengett közterületen.

Itt leszokott az amfetaminról, már csak füvezik, de arról is próbál leszokni lassan.

A múlt hónapban azt mondta: ősszel elköltözik az országból, Grúziában telepszik le, mert a Balkán is már túlságosan el van nyugatosodva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 12:26:42

@London2009:

Nyilván nem minden eset ilyen. De van aki Walesből jár be Londonba dolgozni.

Arthamyr 2018.07.19. 12:27:23

@adg: Lehet, hogy repülővel jár, és 6 órájába és napi 30 fontba kerül, de mivel fapados, havonta átlagosan egyszer rossz reptéren teszik le, aznap 16 órát utazik, és nem tud aludni. :D

London2009 2018.07.19. 12:37:04

@maxval balcán bircaman: ilyennel meg nem talalkoztam, de lehet, hogy van egy marha aki Walesbol jar be, oke. Nekem is van egy kollegam, aki Stockholmnol bejaros. :D Egyebkent meg ha mar itt tartunk, szerintem Budapest vonzaskorzetebol bejarni dolgozni, teljes horror.

Arthamyr 2018.07.19. 12:38:27

@maxval balcán bircaman: Ja, ez az átlag ír, itt ezrével fetrengenek közterületen, csak a konditeremig az a bemelegítésem, hogy a téren fetrengőkön ugrálok át.
Egyébként ez egy pozitív kimenetelű történet, nagyon örülnék neki, ha az összes közterületen fetrengő szépen elmenne valahová (m1, hogy Grúziába vagy Bulgáriába). Ismerkedj össze az összes ilyennel (olyan sok nincs, az idődbe belefér), és vidd el őket a bolgár kánaánba az elnyugatosodott ír pokolból. :) Ezt mondtam tegnap is, a legjobb lenne, ha az, akinek nem tetszik a nyugatosodás, szépen elmenne egy olyan helyre, ahol jól érzi magát.

Arthamyr 2018.07.19. 12:40:34

@London2009: Most pl. Gödről jobban jársz, mint Budapest nem belső részéről, feltéve, hogy a belvárosba van a munkahelyed...
Nekem volt pár kollégám, akik északról jártak át, azért az sem gyenge, ott megvolt a napi 4-5 óra utazás. :)

London2009 2018.07.19. 12:44:44

@Arthamyr: milyenek a vonatok? Nekem egy baratom Godon lakik es kulonben o imadja. De azt mondja, hogy a vonatok nagy resze egy borzalom. Egyszer jartam ott es nekem mondjuk nem tetszett. Tiszta videki kockahaz hangulat, a Duna persze szep.
Egy baratnom pedig Dunakeszibol jar be, no az szerintem meg rosszabb. Ezek az alvo varosok nekem nem igazan a kedvenceim.

P.Elliot 2018.07.19. 12:45:57

@tsabus UAE: Ezen nevettem en is vegig, nekem is az jutott eszembe hogy a csoki es a csipsz utan azert ragadt meg mert nem volt kedve a lisztbe is beleenni, hehehe...
Nagyon jo poszt, az utobbi idok egyik legjobbja, igazan erthetoen, szamokkal szepen felsorolva irja meg hogy hogy jottek ki, hogy tudott dolgozni, mit fizettek, hogy tudott elorejutni, hol tartanak most.
Jol elore, annyit mondhatok, kinnt a csalad, munkahely kozel, hazat vettek, nyugodt boldogsagban elnek.
Vajon miert akarnak az emberek szinte mind Londonban elni? Egy kis szobaban?
A jovo egy munkasembernek/ de irodistanak is/ is jobban elkepzelheto videken, illetve videki varosban. Nekunk annakidejen fel sem merult hogy New Yorkban akarjunk elni, fogadni mernek hogy nem ereztem volna olyan jol magamat mint most itt egy oranyira tole egy varosban ahol szinten van elet de kellemesebb es anyagilag sem jutottam volna tobbre mint itt, sot!

Nagyon jo poszt volt, koszonjuk es kivanunk a tovabbiakban is minden szepet, minden jot a posztolonak......

Arthamyr 2018.07.19. 13:00:01

@London2009: A vonatok kb. fele jó (tényleg jó), a másik fele nem annyira. Ha a barátod szerint a nagy része borzalom, akkor neki nem való a vonat (a "jó" fajtájú simán nyugat európai szint, annál lényegesen jobb kevés helyen lesz elérhető elővárosi közlekedésre a közeljövőben), vegyen egy felső-/középkategóriás autót 25 millióért, és járjon azzal.
A vidéki kockaház meg attól függ, kinek mire futja. Engem amúgy sem hatott meg, ha másnak kockaháza van, sőt, én preferálom, hogy kockaháza legyen drótkerítéssel és gondozott kerttel, mint azt, hogy beton-/deszkafala mögötte egy újépítésű villával. Vagy az az egymást érő iker/sorházak, pici telkekkel. Mindezt házanként 2+ autóval. Ha a régi szellős, elfogadhatóan sűrűn lakott város maradt volna, lehet mi is maradtunk volna, de az a plusz 5-10k lakos, ami újabban odament, számunkra no-go zónává tette. Persze csak lakos lett több, szolgáltatás nem igazán.

London2009 2018.07.19. 13:04:07

@Arthamyr: lehet, hogy en tuloztam, igazabol ezt mondja o is, hogy a fele jo, a masik fele elfogadhatatlan. Autoval nem szeretne jarni. Nem tudom, en meg csak kocsival jartam arra. O is erre panaszkodik, hogy sajnos betelt God es elvesztette a korabbi bajat, igazabol tonkre lett teve.
Nekem nem tetszenek a kockahazak. Az egesz magyar videk hangulatat (marmint a tipikus falvakra, kisvarosokra gondolok) irto lelombozonak talalom. Reszemrol en inkabb epitenek ujat es szepet, ha ilyen helyen terveznek elni es lenne ra penzem.

puhacica 2018.07.19. 13:04:19

@London2009: semmi, de megis, olyan hihetetlen, hogy valaki ezt csinalja es meg is bukik vele, 2x is. :D

@fasor6: pont ezt beszelgettuk tegnap az urammal. 1 honapja masik uzletben dolgozik, mert a regi helyen megtamadta egy pszichopata es ugy latta jobbnak a vezetoseg es a rendorok is, ha egy darabig nem megy arrafele, es a fonoke felesege meselte neki, hogy a regi uzletben kb semmi nincs rendben, miota nem o csinalja a papirmunkat. na es erre lyukadtunk ki, hogy nyilvan hozzuk magunkkal az otthoni dolgozunkvakulasig mentalitast, de valahol ez nekunk belso igenyunk is, hogy jol csinaljuk, amit csinalunk, meg ha csak mosogatunk is.
szoval igen, preferalnak bennunket, de kozulunk se mindenkit.

Arthamyr 2018.07.19. 13:04:45

@P.Elliot: New Yorkban/Londonban kicsit más skálán mozognak a fizetések, ha az embernek megfelelő a szakmája. Sőt, az a szakma, ami Londonban megfelelő, akár teljesen használhatatlan is lehet vidéken, ha meg már valaki ott dolgozik, kényelmesebb ott lakni.

London2009 2018.07.19. 13:13:05

@P.Elliot: tobb okbol. Egyreszt sokan egyszeruen szeretik Londont es kesz. De peldaul nekem semmilyen mas varos nem jon szamitasba, mert ez a munka nem letezik mashol. Valamit biztos talalnek, de nem szeretnek "valamit" dolgozni. A ferjemmel ugyanez a helyzet. Bejarni pedig nem szeretnenk. Ez a maximum fel oras bejaras, pont eleg.

Arthamyr 2018.07.19. 13:13:34

@London2009: "O is erre panaszkodik, hogy sajnos betelt God es elvesztette a korabbi bajat, igazabol tonkre lett teve. " - Sajnos igaza van, mi nem valószínű, hogy visszamegyünk (sőt, eleve Budapest környékét is kerüljük). Viszont elég jól tud eladni most, bár kérdés, hova menne helyette...
"Nekem nem tetszenek a kockahazak. Az egesz magyar videk hangulatat (marmint a tipikus falvakra, kisvarosokra gondolok) irto lelombozonak talalom." - Passz, én van, amelyiket szeretem, van, amelyiket nem. Akadnak igényes, szép falvak, kisvárosok (az osztrák határ környékén pl. láttam ilyeneket, amikor tavaly arra jártunk, de a villányi bortúránál is akadtak kellemes kis helyek), meg vannak lepukkantak is. Az előbbiekkel nincs gondom, bár azért ilyen hosszú fővárosi élet után nem hinném, hogy meg tudnám szokni egy falu ellátottságát.
Göddel nem az igénytelensége a gondom, hanem az árak és a zsúfoltság. Dunakeszi már 10-15 éve is zsúfolt volt.

London2009 2018.07.19. 13:17:36

@Arthamyr: igen, persze, nyilvan vannak szep kis falvak is. De az atlagos falvakra, kisvarosokra gondoltam, amerre en felnottem. (Heves megye) Azokban a nosztalgian kivul, semmi szepet nem talalok.
Nem tudom mi lesz veluk, most valtak el, majd elvalik...

London2009 2018.07.19. 13:19:44

Teljes off. Legjobb cikk, amit valaha olvastam Trumpetrol. Ha esetleg valakit erdekel...

spectator.org/everyone-is-smart-except-trump/

Arthamyr 2018.07.19. 13:25:07

@London2009: No igen, arrafele akad a lepukkant fajtából is. Bár a hegyekbe ott is vannak szép helyek emlékeim szerint.
A válás miatt úgyis el kell adni, így lehetőséget kap az újrakezdésre. :)

London2009 2018.07.19. 13:28:46

@Arthamyr: vannak szepek persze, de nekem God ugyanez a hangulat volt. Kockahaz, ket szoba utcafrontra nez, hatul konyha, egybenyilo szobak, hatalmas kert (ami nalam nem elony, meg a kis kerttel is sok a munka), kerites, arok, rozsafa virit az ablakom alatt, neked kuldom minden levelet... no, thanks.

Arthamyr 2018.07.19. 13:37:13

@London2009: Nekem sem nekem kell a nagy kert (bár én szeretem, nem érdekel mennyi munka van vele, ugyanis arra van a kertész, az érdekesebb részét meg szívesen elvégzem én is). Hanem az kell, hogy másnak legyen nagy kertje, mert így nem lehet zsúfolt a város. Pl. a mi házunkat aki megvette, vagy lebontja, vagy nem, de mindenképp épít rá egy másikat.
Az, hogy másnak egybenyíló szobája van, vagy hol van a konyhája, engem egyáltalán nem érdekel, kívülről az nem látszik. Az, hogy kivágja a fákat, hogy legyen helye építkezni, deszka/nád/betonfallal kisajátítja és leszűkíti a utcát (nagyon másképp néz ki egy ilyen utca), az utcán parkol a két nagy autójával, a tizenéves gyereke a kvaddal csapat a városban, na az viszont kifejezetten zavar. Inkább a harminc évvel ezelőtti Göd, amikor még zömmel földutak voltak, és az óvodás gyerekedet is kiengedhetted az utcára biciklizni...

Svegacomp 2018.07.19. 13:38:10

@IT Knight: Szerintem te nagyon nem tudsz számolni. 80.000 font az kb. 30.000.000 Ft, vagyis a havi fizud otthon 2.8 millió havonta? Szerintem egy tizedessel mellészámoltál.

Svegacomp 2018.07.19. 13:38:32

@puhacica: Csak hogy konkrét legyek: A csokit egy CEVA nevű raktárcégnél ettem. Ami raktározás, vagy rakodás közben megsérült (a csomagolása) azt egy hatalmas konténerben gyűjtöttük és a én annak voltam a felelőse. Amikor beledob egy targoncás egy 1 tonnás csokis palettát csak azért, mert az alsó sort felszúrta a villa, akkor felhorkan benned, hogy ez micsoda pazarlás. És ekkor vettem ki belőle pár szeletet. De kamera mindenhol. A chip gyárban azokat, amiket a gép nem zárt le hibátlanul, szintén konténerben gyűjtöttük, és amikor a műszak végén van benne 2 tonna chips, akkor persze hogy beleeszel, mert egyébként megy a szemétbe. De ott meg egy lengyel sorvezető szúrta ki ezt a mérhetetlen felelősséget.

London2009 2018.07.19. 13:41:31

@Arthamyr: Nekem eleg akkora kert, amekkora most van. Igy is allandon azt nyuzgetjuk, ami persze pozitiv, de ha ennel nagyobb lenne, akkor ja, tenyleg kellene egy kertesz. :D Viszont nyaron zoldsegbol szinte onellatok vagyunk, ugyhogy vegulis, nem panaszkodom!
Ja, elhiszem, hogy 30 eve mas lehetett es akkor meg a falut a nagyvaros kuszoben jelentette. A kockahazat, csak mint tipikus videki hazat irtam le, ami nekem nem tetszik, persze, mindent at lehet alakitani.

London2009 2018.07.19. 13:45:29

@Svegacomp: ahhh...ilyen sztorit tobbet ne meselj. Ez borzalom. Marmint a pazarlas resze. Legalabb adtak volna a dolgozoknak. : ( Tenyleg megerett ez a vilag a pusztulasra!! Ja es kedves egeszsegedre!

Arthamyr 2018.07.19. 13:49:36

@London2009: Mi a baj egy rendezett, szépen karbantartott kockaházzal? Nem értem (biztos azért, mert nincs ízlésem). Szerintem nem rombolja a városképet. Nem azt mondom, hogy hajlandó lennék ilyenben lakni, de engem egyáltalán nem zavar, ha más ilyenbe lakik, sőt, mint fentebb írtam, nagyon örülök, ha ilyenbe lakik, és nem raknak minden kockaház helyére két modern ikerházat. Egyébként pont ezt csinálják sajnos. Amivel megint nem az a bajom, hogy modern ház lesz a kocka helyett, hanem az, hogy a terület, ami addig x lakosnak adott otthont, az most 2.5-3x lakosnak fog. Ráadásul a rosszabb fajtából: a kockaházakban sokszor idősebbek laktak (néha már csak egy megözvegyült ember), kirepült gyerekekkel (általában rendesek, csendesek, amíg még fizikailag bírják), az új iker/sorházakban sokszor kisgyerekes családok (gyakran zajosak, nemtörődömök).

Arthamyr 2018.07.19. 14:01:37

@London2009: @Arthamyr: Egyébként az egész baj onnan (is) indul, hogy az önkormányzatnak a lakosságtól nem nagyon van bevétele, sőt, önálló bevétele sem igazán van (talán beesik némi apró az iparűzési adóból a Samsungtól meg ilyen-olyan kisebb helyi cégektől).
Nemrég volt egy cikk az indexen, hogy a gödi önkormányzatnak nem talált jobb területet az új iskolához, mint egy parkot, és nincs pénzük (!) venni mást.
Az iskola meg kell, mert a rengeteg új gyerek miatt túlzsúfoltak az iskolák. És azért (is) van rengeteg új gyerek, mert felhúztak pár komplett új lakótelepet (amit ma lakóparknak hívnak), ahol amúgy nincsen semmi.

Na ezért örültem, hogy eladtuk a házat, még akkor is, ha az ismerősök mind szóvá tették, hogy milyen olcsón (teszem hozzá, hogy akkor miért nem vették meg?).

Ha a lakosság adójának egy része az önkormányzatnál kötne ki, Göd nagyon jó hellyé alakult volna, talán az új lakótelepeket is megtorpedózták volna, vagy ha nem, akkor megfelelő infrastruktúra is került volna melléjük.

adg 2018.07.19. 14:01:52

@London2009: a multkor futott itt egy kis video a neten egy Queenslandi bananfarm tulajanak volt a segitsegkerese kb. Ugye a nagy lancok vasaroljak fel a bananjukat, es elo van irva, hogy a banan hossza x-tol y centiig terjed. Pont. De a szutyok banan neha nagyobbra no, tok egeszseges, semmi baja, de kuka. Azt mondta a csaj, ha jol emlekszem a termes 30%-at komposztaljak, es neki azzal is munka van. Nagyon durva. Es szerintem kb ez megy mindenhol. Idiotak.
Majd megkeresem, de ugy emlekszem keresett valakit, aki megszervezne, es o odaadna a banant csak ugy, mert sajnalna kidobni.

Arthamyr 2018.07.19. 14:04:01

@London2009: @Arthamyr: A brit sorház (pl. látni sok ilyet, ha Heathrow-ról metrózol a belvárosba, de Dublin külvárosaiban is sok van) engem sokkal jobban nyomaszt, mint a magyar falusi kocka. :)

P.Elliot 2018.07.19. 14:05:39

Itt Usaban azert ennyire nem pazarolnak. Ha serult a csoki akkor kiteszik az etkezobe egy dobozba egy reszet es a dolgozo ehet belole amennyit akar/ ismerosom juice gyarban dolgozott ott a kifogastaslan juice is ott volt a cafeteriaban kiteve es ingyen, amennyit csak birsz, ihatod, eheted.
Aztan hetente, havonta aruljak is a serulteket amit hazavihetsz, jo olcson, pl behorpadt konzervek amiket valahogy leejtettek, illetve csoki-csipsznel a serult csomagolast, az uzleti toredekeert, nem zuzzak b, meg elviszik a foodbankbe vagy az utcalakok konyhajara.
Egyebkent gepeknel is ugyanigy van, van idonkent hogy pl. legkondicionalo vagy mas ha tobbszor ki volt lokve a javito line-ra mert pl. a csavar ferden ment bele vagy valahogy nem jol mukodott a vegen az ellenorzesnel, azt kijavitottak ugyan de nem csomagoltak be a tobbivel hanem ment a gyari uzletbe/ volt ra garancia is de szeduletesen olcso volt/.
Altalaban minden termeknel van. Baratnom a Revlonnal dolgozott, hozott egy csomo mindent nekem, nem lopta, vette, dobozszamra, volt ami selejtes volt, / elromlott a gep es nem adagolta az illatositot a ruzsba vagy csak keveset, mire eszrevettek lement egy csomo anelkul, nem csomagolhattak be de kidobni kar volt mert el lehetett adni, plane hogy van aki nem is szereti ha illatos, es meg sorolhatnam...
Van amit ki kell dobni, elelmiszert ha az egeszsegre veszelyes dolog miatt lett hibas de ha nem akkor itt bizony eladjak vagy megy a hontalanok konyhajara.
Bolhapiacokon is arulnak ilyesmit, gyari hibas dolgokat fele-negyede arert ami nem felet meg az eladasi kovetelmenyeknek, sokan vasarolnak ott is beloluk.
Valahogy en sem helyeslem a zuzdat....

adg 2018.07.19. 14:07:10

@puhacica: bulgaria a balkan albaniaja, az ir utcanfetrengok is odamenekulnek rendes enberre valni.

Arthamyr 2018.07.19. 14:13:46

@London2009: Ez is egy nézőpont, aminek azért rengeteg állításával vitába lehet szállni, főleg Trump érdemeit tekintve, mások fikázását tekintve kevésbé. :)

Arthamyr 2018.07.19. 14:15:39

@adg: Ezt magyarázd meg az utcán fetrengőknek is, jövő héttől egyet sem akarok látni. A Temple Barban sem! :D

Bredpitt Monika 2018.07.19. 14:33:38

@Svegacomp: nagyon jo poszt, az egyik legjobb amit itt olvastam, pedig amikor meglattam, hogy London rol lesz szo, majdnem bele se fogtam,

Shanarey 2018.07.19. 14:34:20

A poszt, eléggé korrekt, de vannak benne pontatlanságok.
A minimálbér manapság 7.83, nem pedig 8.73

www.minimum-wage.co.uk/

A másik dolog pedig a mobil elérhetőség: "De ezt ne arra használd, hogy az otthoniakkal napi kapcsolatot tartasz, mert az nagyon drága. Arra ott a net, a Skype, vagy a fészbuk". Az "okos" telefon a szükséges rossz, kell mert ha nincs más akkor azon fut minden.

Nem drága, ha az alany, megfelelő csomagot választ. Na meg ahol lakik ott lesz WIFI kapcsolat, s ha az illetőnek nincs laptopja, egyebe, akkor a mobilon keresztül fog netezni.

Bredpitt Monika 2018.07.19. 14:37:25

Elso ket hozzaszolas vicces, nekem az jutott eszembe, hogy en sem birnam ki, hogy ne egyek a csokibol, vagy a chipsbol.....

Jozsi, most alszom egyet, aztan meg lesz mit mondanom....
a flakongyarert orias feketepont jar......

Shanarey 2018.07.19. 14:44:36

@Arthamyr:

Itt, ahol én élek, ez nem divat, max hétvégén fordulhat elő, pedig itt is megy a drogozás rendesen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 14:49:11

@London2009:

1997-2006 közt Pátyon laktam, kemény dolog volt hétköznap reggel bemenni Bp-re.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 14:49:17

@Arthamyr:

BG nem kánaán. Minden nap nyögjük a liberális rendet. A nyugathoz képest csak az a plusz, hogy az átlag kisember itt kiröhögi az európai normákat.

Taxomükke (UK) 2018.07.19. 14:57:29

@London2009: Lehet, hogy azokat is hazavitte, de nem azokkal bukott le.

Shanarey 2018.07.19. 15:05:52

@maxval balcán bircaman:

Ahogy a hanyatló nyugat is , már kb 70 éve dől.
Ja mégsem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 15:20:13

@Shanarey:

Bukdácsol az folyamatosan. A rendszer alapjai hosszú távon fenntarthatatlanok. Csak eddig mindig sikeresen tudott alkalmazkodni a remdszer.

S szerencséjük is volt. A 80-as évek végén, a 90-es évek elején pl. mi mentettük meg őket gigantikus tőkeinjekcióval.

De 2007-től az újabb általános válságra már nincs válasz. Nincs honnan behozni a pénzt a lyuktömésre. A periféria lázad, elszakad, a magállamok népei is lassan forrongásba kezdtek. A nagyurak (a globálkulákság), harapófogóba került.

A megoldás a világháború lenne, de hála Istennek, az atomfegyverek kb. fele nincs a nagyurak ellenőrzése alatt, hanem felettük a kisemberek erői rendelkeznek. Így a háború megnyerhetetlen. Békekényszer van tehát, az idő viszont a rendszerurak ellen dolgozik.

London2009 2018.07.19. 15:27:11

@Arthamyr: nagyon meguntam mar, hogy mindenhol ot szidjak, foleg olyanok, akik amugy semmit nem tettek le az asztalra kulonosebben. De vegulis ugy latom, mindenhova jol jon egy Sorod, eljen az ember barhol is.

A masik temahoz pedig, nem! Szazszor inkabb egy szep sorhaz, mint egy kocka. Bar en sorhazban nottem fel, lehet, hogy ezert vagyok sorhaz parti. : )

A Godos cikket pedig azt hiszem olvastam en is.

puhacica 2018.07.19. 15:27:48

@Arthamyr: en esztergombol jartam be, 4 ora volt naponta. hamar felkoltoztunk pestre. :D

London2009 2018.07.19. 15:29:16

@adg: ne...gyulolom az ilyen sztorikat. Ezzel ellentetben az en kis paradicsomaim a kertben nohetnek akkorara amekkorara csak szeretnenek! Le az uniformizalt paradicsomokkal!!

nyuszigonosz 2018.07.19. 15:33:59

maxval balcán bircaman:

Hát én meg azt gondolom, az ismerösöd egyszerüen azért költözik Grúziába, mert ott "közelebb" és föleg olcsóbb lesz a fü, meg az amfetaminok is.

A többi körítés az írországi " ott folytagató a nyugati. liberális légkör, úgy érzi, mintha egyenruhába bújva kellene menetelnie és tisztelegnie még álmában is " ez a drog-köd volt.

Na de akkor még a drogozást is ki lehet nyújtani és egy polit-konstrukcióra húzni. Na mindegy.

puhacica 2018.07.19. 15:36:13

@Svegacomp: en ezt ertem, de akkor is viccesnek talalom, foleg hogy az elso utan nem tanultal az esetbol. :D

puhacica 2018.07.19. 15:39:31

@adg: es albania a balkan svajcca, szoval bulgaria=svajc. vagy mi. pont.

London2009 2018.07.19. 15:47:48

@maxval balcán bircaman: mindjart berosallok! Felelem es retteges...

Shanarey 2018.07.19. 15:53:44

@maxval balcán bircaman:

Aha bukdácsol, a magyar puma pedig szökell, ja mégsem.

Az atom fegyverek, az adott államok vezetőinek a kezében vannak, ahogy Putyin haverodnak is van, úgy van az USA górénak ( az a furán fésült debil ) Na meg akad a franciáknak is.

Atomháborút, pedig azért nem kezdenek, mert annak csak csúnya vége lehet, mindkét oldal számára. Atomháborút, csak elkezdeni lehet, és befejezni, de megnyerni nem. Ha elkezdenék, azzal mindenki veszítene.

A hanyatlás, ékes példája Németország lenne, de mégsem az mert annyi a pénzük, hogy el sem tudják költeni, ja és nem is akarják, mert nincs szükségük újabb stadionokra, sem kisvasútra a kedves vezető szülőfalujához.

Folyamatosan ezt állítod, s a hanyatlás, továbbra sem mérhető.

Sebaj, az idő eldönti melyikünknek lesz igaza, persze ha nem neked, akkor majd eltűnsz, ahogy az nálad szokás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 16:12:40

@nyuszigonosz:

Először esett válságba, aztán kezdett drogozni. Az ez nem élvezeti drogozás volt, hanem válságdrogozás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 16:12:49

@London2009:

Nem kell rettegni. Növeld a képet, nézd a dolgokat nagyobb keretben, s máris képes leszel a rosszat kinevetni.

London2009 2018.07.19. 16:19:38

@maxval balcán bircaman: nem rettegek, nem szokasom. De a megfogalmazasod egyszeruen patetikus. Osszeeskuves elmelet es az egy Csodalatos elme jut rola eszembe. De elfernek a kommentjeid, nekem semmi bajom veluk, mindenkit lehet szurni, mindenki azt ir, amit szeretne, nyilvan a jo izles hataraig. Oh es persze mindenki abban, hisz amiben szeretne. : )

Shanarey 2018.07.19. 16:29:44

@maxval balcán bircaman:

Nos akkor elmondom, miért is hülyeség amire a barátod, hivatkozik.

A válság engem is érintett, kiszálltam a cégemből, s vállalkozó lettem, majd miután a válság még tartott, azt is kukáztam 2010-ben. De, eszembe sem jutott drogozni. A haverod, egy gyenge ember, aki nem talált jobb magyarázatot arra hogy miért drogozik. Értelmes ember effélét nem csinál.

Taxomükke (UK) 2018.07.19. 16:36:38

Arra emlekszem, hogy az NDK akkora gigantikus tokeinjekciot adott az NSZK-nak, hogy azota is azt nyogik.

adg 2018.07.19. 16:44:02

@puhacica: majdnem. Valojaban svajc az alpok albaniaja, a tobbi stimmel, csak ne szopkodjuk svajcot allandoan kerem.

London2009 2018.07.19. 16:54:29

@Shanarey: Mar maga a teny, hogy ebben mered a vilagot, hogy mennyit kell dolgozni egy Iphonert igen elkeserito. Legalabb mar BigMacben merned… Teged is bedaralt a Nyugat es a kapitalizmus…nincs mese! :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 16:58:11

@London2009:

Hol itt az összeesküvés? Sehol.

Én nem látok összeesküvést, ez csak a rendszer belső logikája.

Kb. mintha azt mondanád, ha valaki elmagyarázza, hogy mi az összefüggés az I. vh. és annak okai között, akkor az azt mondja, ez összeesküvéselmélet.

Shaktee 2018.07.19. 16:58:15

@maxval balcán bircaman: Mindent szorits ossze birkafirka mert megrontanak az itt téblábolo lipsi sorosugynokok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 16:58:24

@Shanarey:

Kösz, ez pont engem igazol. Igen, a magállamokban ultramagas az életszínvonal, a félperiférián 3-4-szer kisebb, a periféria meg éhezik. Mondtam valaha mást? (Mondtam, 10-15 éve, amikor még liberális voltam.)

Shanarey 2018.07.19. 17:01:18

@London2009:

Méri a halál, de mint látod, van aki így méri. Iphone nekem, max ingyen kellene, mert rohadtul túlárazottnak tartom.

A BigMac sem a kedvencem. gyors kajáldába csak akkor megyek, ha nincs más lehetőség.

Shanarey 2018.07.19. 17:03:58

@maxval balcán bircaman:

Ez nem fizikai erő, hanem mentális egészség. Na az az ami a haverodnak nem volt, s gyártott hozzá egy szerinte jó magyarázatot, hogy miért is drogozik.

Shanarey 2018.07.19. 17:06:23

@maxval balcán bircaman:

A baj veled csak az hogy Bulgáriából, egy fotelból osztod az észt, s többnyire saját tapasztalat nélkül. Sose éltél, s dolgoztál, ama bizonyos hanyatló nyugaton, s mégis állítólag mindent tudsz róla.

adg 2018.07.19. 17:15:27

@Shanarey: mar megerte eddig elni, igazan hianypotlo cikk.

Csodabogár 2018.07.19. 17:16:06

@London2009: Autóval, jó eséllyel ül a dugóban, majd nem biztos, hogy talál parkolót, elérhető áron.

Arthamyr 2018.07.19. 17:20:05

@London2009: Szép sorház... Talán, de én nem azokról beszéltem, hanem pl. ami a metro mellett van ezrével Heathrow felől. :) Bár a sorház szépsége nem oldja meg a megnövekedett népsűrűség okozta problémát.

Arthamyr 2018.07.19. 17:23:37

@maxval balcán bircaman: Nem tudom, miket röhög ki a kisember, meg ki a kisember, de ez már önmagában erre nehéz olyan értelmezést találni, hogy ne azt a következtetést vonjam le, hogy Bulgária nem egy szar hely. :) Mindenesetre ha valaki azt preferálja, hát menjen oda, és éljen boldogan, de ne csináljon itt is Bulgáriát.

Arthamyr 2018.07.19. 17:25:03

@puhacica: Nekik farmjuk volt, ahol a férjük dolgozik, meg családi örökség, így ez nem opció.

tsabus UAE 2018.07.19. 17:26:18

@Bredpitt Monika: "...pedig amikor meglattam, hogy London rol lesz szo..."

Hahaha !!!! Pont nem London-ról van benne szó ! :-))))))))

Csodabogár 2018.07.19. 17:26:29

@Arthamyr: Azt hiszem akkor ábrándultam ki Londonból, mikor életemben először 1964-ben, vonattal mentem és a Viktoriára érkeztem. Előtte, irdatlan sokáig mást se lehetett látni, mint szutykos apró sorházakat, ahol nyilván a hátsó kertben nem volt más csak kosz. Csak remélni merem, hogy azóta lebontották már az egészet mert nagyon lehangoló látvány volt.

Arthamyr 2018.07.19. 17:27:53

@nyuszigonosz: Ez az egyenruhába menni/tisztelegni dolog nekem sem világos, sok év alatt semmi ilyesmit nem kellett csinálnunk...

Egyébként valóban a kelta tigris időszakban elég keményen ment itt a drogozás, alap bulikelléknek számított. Ugye ahol van pénz, ott kokain is van. :)

Shanarey 2018.07.19. 17:30:15

@Arthamyr:

Ez, nem a népsűrűségről, hanem a múltbéli árakról szól, s arról hogy a kormányzatnak nincs nagy mozgástere a lakásépítésekben, mert a földek nagy része magánkézben van.

Arthamyr 2018.07.19. 17:30:24

@Csodabogár: Szerintem vannak városrészek, ahol még mindig ugyanazok a házak vannak, amik már 1964-ben sem nyerték el a tetszésed. :D

Shanarey 2018.07.19. 17:31:31

@adg:

Van olyan jó, mint a Birca magyarázatai.
:-)

nyuszigonosz 2018.07.19. 17:32:29

Arthamyr:

Na mert ezt az egyeruhás- menetelös - tisztelgös vackot a Birca tette hozzá, mint ahogy mindent úgy fogalmaz, hogy passzoljon az ö kedvenc mondanivalójába.

Amúgy a drogok sajnos mindenhol ott vannak, nem kell hozzá ideológia-köret.
Meg ott is ott a drog ahol a pénz már régen nincs meg.

Arthamyr 2018.07.19. 17:41:44

@Shanarey: Göd nagyon jól meglett volna a sokezer új lakos nélkül. Semmit nem adtak hozzá a régi lakosok életéhez. Elég nagy területet felparcelláztak, régen az szántóföld volt, szóval még az sem mondható, hogy az önkormányzatnak semmi köze nincs hozzá.

Az meg, hogy pl. a mi házunkat megveszik, és kettőt-hármat csinálnak belőle valamilyen módon, megint csak azért lehetséges, mert megadják rá az építési engedélyt. Kicsit magam ellen beszélek, mert ha nem lehetne, nem tudtuk volna ilyen könnyen eladni. Viszont az esetben meg lehet, hogy sokkal vonzóbb maradt volna a település, és el sem akartuk volna adni. Hiába vagyok én a ház tulajdonosa, pl. nem építhetek rá egy többemeletes társasházat, mert arra (még) nem adják meg az engedélyt. Ugyanígy leszabályozhatnák az iker-/sorház építéseket is, pl. a beépíthetőség csökkentésével. Ha 15% a beépíthetőség, nem 30%, nem igazán lehetne egy 800nm-es telekre ikerházat rakni. De még ezer módja van (lett volna) annak, hogy a sűrűsödést megakadályozzák.

gabors 2018.07.19. 17:42:51

@Svegacomp: Ez akkor OK ha a ceg is ugy gondolja hogy a dolgozok vihetnek a kalo-bol

De tutti volt ott szabaly hogy meg azt sem lehet. Nagyon egyszeruen azert mert akkor kozetve meg erdemes is lett volna hibazni. Szerintem ahhoz az ott dolgoznak semmi koze hogy mit csinal a ceg a hibas aruval, kiszakadt dobozzal. Egyszeruen nem a tied es passz.

Ha ceg odaadja a maradekot/hibasat raszoruloknak az dicseretes dolog de ez megint nem a dolgozotol fugg.

De tudom ez normalis volt a szocializmusban annyi tejet / kakaot nem ittam eletemben vagy ettem turot mint amikor a tejgyarban dolgoztam. Elvinni nem lehetett de mint juttatas ottani fogyasztas meg volt engedve. Es lehetett a gyari boltban venni is de nem volt olcsobb mint az ABC-ben (de ebben lehet tevedek ) de nem lehetett ingyen elvinni.

Arthamyr 2018.07.19. 17:43:54

@Shanarey: Te nem iszol alkoholt, nem dohányzol, nem iszol kávét?

London2009 2018.07.19. 17:45:51

@maxval balcán bircaman: a megfogalmazassal illetve az allando mantraval van a bajom. Van aki baranyokat szamol lefekves elott, van aki meset hallgat, van aki medital, van aki pedig elmormolja par szazszor, hogy haldoklik a Nyugat... :D
Ne haragudj, tenyleg ez az erzesem. De mint ahogy elottem irtak tobben is, az ido majd megmutatja, hogy kinek volt igaza. Addig pedig Blessed be the fruit, may the Lord open! : )

Arthamyr 2018.07.19. 17:47:11

@nyuszigonosz: Én drog párti vagyok, szerintem az lenne jó, ha legális lenne mindenhol, bizonyos fajtái legalábbis. Meggyőződésem, hogy pl. a fűhasználattól arányaiban is kevesebb élet megy tönkre, mint az alkoholtól, és ami még fontosabb, hogy míg alkoholtól begőzölt, erőszakos embert már igen sokat láttam, egy darab olyat sem, aki befüvezve kötekedni, verekedni kezdett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 17:49:02

@Shanarey:

Téveszme, hogy a dolgokhoz közvetlen és személyes tapasztalat kell. Ezzel az elvvel kidobod az elemzések 99 %-át.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 17:49:08

@Shaktee:

Ez képtelenség.

A hiteles szürke kisembert nem lehet sarokba szorítani.

Arthamyr 2018.07.19. 17:49:23

@London2009: Szerintem az igazság pillanatát a bolgár akol szerencsétlen lakója már nem fogja megélni. :D Bár lehet, hogy az ő belső világában már olyan tisztán látja a jövőt, hogy őt ez nem zavarja.

Arthamyr 2018.07.19. 17:50:35

@maxval balcán bircaman: Az elemzések többségét azért lehet kukázni, mert már a első lépés el van baszva benne, esetleg szimplán vitatható dologból vagy hülyeségből indul.

London2009 2018.07.19. 17:54:16

@Arthamyr: ha jol tudom a birkak teli szallashelye a hodaly, a nyari pedig az akol. Csak a pontossag kedveert! : )

Shanarey 2018.07.19. 17:58:02

@maxval balcán bircaman:

Nem azt állítom hogy csak a személyes tapasztalat okán lehet valakinek véleménye, de pont te vagy az akinek szinte semmiféle személyes tapasztalata sincs sok témát illetően, ám ontod magadból a véleményeket, s az sem zavar ha nincs igazad.

Hanyatló nyugat, ezt hallgattam már gyerekként is, s a szocializmus volt az ami elbukott, s a nyugat még mindig hanyatlik. Nos szeretnék én is így hanyatlani.

Nem azt mondom hogy az a jó, ami itt ( nyugaton) van, hanem azt ami Magyarországon folyik az sokkal rosszabb.

Shanarey 2018.07.19. 18:00:21

@maxval balcán bircaman:

Ez rendben van, de akkor miért kell hamis magyarázat?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 18:01:24

@London2009:

Miért gond alapvető dolgok ismételgetése?

Az nem zavar, hogy a fizikusok folyton a fénysebességről mint maximális sebességről mantráznak? Jobb lenne, ha időnként az mondanák, felannyi a maximum, máskor meg, hogy a duplája?

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:06:27

"Nem London a világ egyetlen külföldi városa,

Nem csak London van

Nem London a világ egyetlen külföldi városa, de ott elég magasak a rezsi költségek, a lakásárak. Ha Londonban szerencséd van,"

Elég sokszor szerepel benne a London szó, nem minden posztot szoktam elolvasni, át szoktam futni először.......
szóval ezért írtam, hogy először el sem akartam olvasni, hahaha, azért köszi a javítást....

Arthamyr 2018.07.19. 18:07:35

@Shanarey: Ritkaság. És önmagában nem is érdem.

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:09:35

A flakongyárban nem dolgozni kéne, hanem az összeset eltüntetni a Föld színéről.....

Pont ma beszéltem a főnököm kb 55 56 éves férjével, és a szemét került szóba, azt mesélte, hogy anno nem is volt szemeteskukájuk, egyszerűen mindent felhasználtak valamilyen módon.

A kosárba úgy került a vekni kenyér, hogy be sem volt csomagolva, tejeskannában jött a tej, szódásüveg...stb, de rég volt már ez!!!!

Arthamyr 2018.07.19. 18:09:48

@London2009: Bulgáriában lehet, hogy ridegtartás van, és nincs egyik sem, mert a nyugat ellopta azt is...

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:12:38

" A kapitalizmus jellemzője a nagy tömegű, mobil, bármikor mozgósítható munkástömeg. "

Ezt hol találtad?

gabors 2018.07.19. 18:13:29

@Arthamyr: Ez a cikk azert nagyon egyoldalu es osszemos dolgokat , azt nem tudom miert pont Anderson Cooper-t ekezi azonkivul hogy gay lehet nagyobb a valodi szemelyes vagyona mint Trump-nak (Vanderbilt) .... valszeg ezert titkolja az ado bevallasait marmint Trump

A tobbi is hasonlo a legjobb az Art of the Deal amibol Trump amibol egyetlen sort sem irt maga.

Turmp University-t hogy hogynem nem emliti a cikk, vagy a Trump Foundationt sem mindketto szin tiszta csalasra epult.

Ja Trump Soho ? azzal mi lett ?

London2009 2018.07.19. 18:14:15

@maxval balcán bircaman: mert megoli a vitat, unalmassa teszi a beszelgetest, megkerdojelezi a mantrazo motivaciojat...

Arthamyr 2018.07.19. 18:16:21

@maxval balcán bircaman: A fénysebességgel kapcsolatos dolgok jó része tudományos körökben elfogadott, kevés ember tagadja, míg a pl. nyugat hanyatlása nem ilyen.

Bár végülis csak értelmezés kérdése, ha azt hanyatlásnak vesszük, hogy a tőle lemaradt világrészek közelítenek felé, akkor valóban hanyatlik.
Csak ez a hanyatlás olyan, mintha azt mondanánk, hogy a részecskegyorsítóban lassan mennek a részecskék. Mert hát a fénysebességet mégsem érik el. :)

Narina 2018.07.19. 18:20:04

8.75 és nem a valódi minimum az 7.60

gabors 2018.07.19. 18:21:45

@Shanarey: "@maxval balcán bircaman:

Ahogy a hanyatló nyugat is , már kb 70 éve dől.
Ja mégsem. "

Jo lesz az 150+-nak is mar Marx is megmondta a tuttit 1867-ben azota kellett volna mar osszedolni ... a prolk azota varjak a marxista nirvanat keves sikerrel

marxistak mar eleg sok helyen probalkaztak a jobb fejlettebb rendszereikkel nem sok sikerrel.. a nyugati liberalis gazdasagi rendszer (aka kapitalizmus) eddig mindig megujitotta onmagat nem kell felteni ...

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:21:45

Egyszerűen nem értem, hogy ez a bankszámla nyitás Angliában miért ilyen bonyolult (ugyan azt is írja a posztíró, hogy néha egyszerű).

Amerikában soha nem volt problémám bankszámla nyitással.....

A magyar bürokráciával ma jó tapasztalatom volt, igaz a nő, aki fogadott olyan mérgesen nézett rám, hogy majdnem beszóltam neki, de úgy döntöttem, hogy nem teszem, kivárom az első mosolyt,

szerencsésen találtam azon a településen, ahol ma jártam olyan hivatalt, ahol azonnal a kezembe nyomják az EU taj kártyát (ugyanis Budapesten csak két hely van, a Teve utcában és a Budafoki úton), egyébként meg kell rendelni a Kormányablak irodáiban és később küldik meg, de én már megint utolsó pillanatra hagytam az egészet.....

a lányomét is megkaptam, a lakcímkártyája és a taj száma kellett hozzá, az én okmányaim alapján egyből látta a nő, hol dolgozom, azt mondta ezt meg kell nézniük, hiszen nem állíthatná ki a kártyát, ha nem fizetnék járulékot,

a végén még mosoly is volt..........halleluja

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:23:10

MÁr csak egy kérdés Józsihoz, az utolsó mondatot úgy kell érteni, hogy látogatóba sem????

Köszi a posztot, érdekes volt és őszinte (te kis falánk).

Arthamyr 2018.07.19. 18:23:34

@gabors: Az ekézés abban a cikkben sokkal kisebb gond, mint Trump "eredményeinek" ajnározása. Alapvetően jogos volt az ekézés, amit értettem (nem tudom, ki/mi az Anderson Cooper, és annyira meg nem érdekelt, hogy utána is nézzek, sőt, átfutottam felette fel sem tűnt; a cikket sem olvastam el alaposan, mert annyit azért nem ért, de tény, hogy a mainstreamtól üdítően különbözött).

Az meg szart sem jelent, hogy kinek mekkora a személyes vagyona, kérdés, hogy honnan indult, és mit tett érte. Nagy személyes vagyonra szert lehet tenni jó családba való születéssel, gátlástalansággal vagy szerencsével is (kb. ezek nélkül nem is megy, kérdés, hogy mekkora részben volt benne a szerencse, a gátlástalanság illetve a jó család).

London2009 2018.07.19. 18:29:24

@Arthamyr: @gabors: igy van, ez a cikk ugymond egy "breath of fresh air". Baromira unom mar ezt az allando Trump ekezest, az meg parades ahogy egy bekezdesben osszefoglalta a korabbi elnokok sarait. Obamanal meg keves elnokot utaltam jobban, (nasty, nasty man!), ugyhogy en a cikkiroval vagyok. Majd meglatjuk. Na most leptem a repterre az osokert. Pa magukkal!

Arthamyr 2018.07.19. 18:38:25

@London2009: Máig él bennem, hogy Obama duplázásánál az amerikai kollégák többsége nem repesett az örömtől. Mondjuk úgy, hogy nem voltak maradéktalanul elégedettek a gazdaságpolitikájának eredményeivel. :)

FutureFry 2018.07.19. 18:38:45

@Arthamyr: “az önkormányzatnak a lakosságtól nem nagyon van bevétele”

Bár - IMHO - sok szempontból problémás, erre azért jó az amerikai stílusú ingatlanadó (bár esetleg érdemes valahogy az ingatlanban lakók számát is valahogy beleszámítani (à la Council Tax)). Egyébként tényleg a nagy telek (nem feltétlenül kert) a jó. Olyan helyre kell költözni, ahol a minimum telekméret jó nagy (ismerek környéket ahol ez 10 vagy 20 acre).

Arthamyr 2018.07.19. 18:40:24

@London2009: Máig él bennem, hogy Obama duplázásánál az amerikai kollégák többsége nem repesett az örömtől. Mondjuk úgy, hogy nem voltak maradéktalanul elégedettek a gazdaságpolitikájának eredményeivel. :)

Arthamyr 2018.07.19. 18:42:37

@FutureFry: Egyetértek kb.

Én nem vagyok vagyonadó párti, de azt szívesen venném, ha a jövedelemadóm mérhető része a helyhez kerülne, ahol lakom.

nyuszigonosz 2018.07.19. 18:46:43

gabors:

Az érdekes, hogy maga Karl Marx nem volt marxista. :-)
Egyáltalán nem.

gabors 2018.07.19. 18:47:00

@Bredpitt Monika: "Amerikában soha nem volt problémám bankszámla nyitással....." az mikor volt

Most mar bizony lenne... Patriot Act pl. es jo par szigoritas volt azota is, kulfoldikent plane ha "undocumented" joval nehezebb "sima" bankszamlat nyitni, legtobb bank nem foglalkozik vele mert nem eri meg.

Minimum kell egy USA cim amit valamivel igazolni kell, es valamilyen status is legtobb bank turista vizummal nem nyit szamlat. Nem lehetetlen meg most sem szamlat nyitni de nem problema mentes.

Bredpitt Monika 2018.07.19. 18:51:56

@gabors: már bocs, de nem volt nehéz még 2014 ben sem, pedig az már jóval a patriot act után volt,

simán ment a dolog, igaz nem voltam undocumented, de a posztíró sem az, meg egyik magyar sem, akik kimentek UK be, és itt a HA oldalán rendszeresen le volt írva, hogy milyen nehéz számlát nyitni UK ben (vagy ban)

sőt, még barátnőm is nyitott Floridában bankszámlát a bizonyos Bush act után, turista vízummal,

Shanarey 2018.07.19. 18:55:40

@Arthamyr:

Nem tekintem érdemnek, ez csak egy döntés volt a részemről, s tartom magam ehhez.

Shanarey 2018.07.19. 18:58:53

@Narina:

7.83.

A határátkelő pedig nem ér rá kijavítani.
:-)

Arthamyr 2018.07.19. 19:01:45

@Shanarey: Ahogy a drogozás sem "bűn". Tény, hogy ritkán visz előre, és kár felé fordulni a megoldás reményében. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy a mentális egészségnek nem tesz jót néha (itt nem a felírt gyógyszerekre gondolok, amiknek némelyike igen durva drog), de ezt nem itt fogjuk eldönteni. :)

Arthamyr 2018.07.19. 19:04:47

@Shanarey: Nem mind1? Ne azért menjenek már az emberek, mert a minimálbér annyi, amennyi. :) Senki sem akarja, hogy hosszú időn át releváns maradjon számára a minimálbér, az többet árt hosszú távon a léleknek, mintha valaki drogozik. :D

gabors 2018.07.19. 19:05:25

@Arthamyr: "Alapvetően jogos volt az ekézés, amit értettem (nem tudom, ki/mi az Anderson Cooper, "

Pedig pont ez a lenyege annak a resznek... kulonben ott van a kepen kozepen a CNN vezeto musorvezetoje az osszes tobbit aki nev szerint sorolva van jol ismert a mediabol vagyis epiti fel a "fake newst" vagyis inkabb rombolja megkerdojelezi media (csak a kritikus) 1st Amandmentben lefektett jogait. Ez tipikus autokratikus magatartas tamogatasa.

Amit meg a mindenfele csunya szexualis dolgokrol ir (igaz) csak hogy hogynem a FOX fonoket Roger Ailes-t nem emliti pedig nagyobb botrany volt mint a legtobb emlitetett annyira hogy Murdoch is vedhetetlennek talalta es kirugta egy masik Fox/konzervativ meida valaki ugye Bill O’Reilly.szinten nem emlitik pedig ot meg az elnok is problta vedeni (hiszen egy hajoban eveztek ami a nougyeket illeti) rola kiderult hogy $32 milliot kellett fizetnie egy kolleganonek ... Stormy Daniels-et "szemet" meg kiszurta Trump $130,000-el A Fox-nak osszesen $90 millioba fajt ez ket botrany osszesen.

Szoval az jogos hogy Charlie Rose es hasonlo figurak akik emlitve vannak elvesztettek a munkajukat de miert csak a Trump-ot kritizalokkal van baj ? Elegge szelektive a dolog ja ertem.

Shanarey 2018.07.19. 19:10:44

@Arthamyr:

Én sem azért jöttem ki, s az első fizetésem, kapásból több volt mint a minimálbér.

Arthamyr 2018.07.19. 19:11:45

@gabors: Mint mondtam, nem ismerem az amerikai médiát, nem ott élek, annyira nem érdekel. Véleményem kb. egyezik London2009-ével, ennyi.
Pl. nálam vörös posztó Trump környezetvédelemhez való hozzáállása (amit a cikk dicsér emlékeim szerint), és még van sok dolog, amivel nem értek egyet (írtam is a véleményemben, ami az első reakcióm volt London2009 hozzászólására), de ettől függetlenül tartom a véleményem, hogy üdítően más, és semmiképpen sem teljességgel alaptalan.

Arthamyr 2018.07.19. 19:14:51

@Shanarey: Ennyi, azért nem értem, miért lényeges a minimálbér pontossága a posztban.
Szegény posztoló elég kemény helyzetbe ment ki, és így is túllépett rajta viszonylag gyorsan, egy szerencsésebb ember (pl. jól tud angolul, nem kell családról gondoskodnia) ennél csak jobb kilátásokkal rendelkezik. A 2200 pl. sokkal fontosabb szám, még ha nem is olyan általános, mint a minimálbér.

Golf2 2018.07.19. 19:26:26

@Bredpitt Monika: EU taj kártyát..Lelépsz?

Golf2 2018.07.19. 19:29:52

Off.Az Egyesült Államokban a 21-34 évesek kb. 40%-a rendelkezik saját lakással.Hoppá.

Shaktee 2018.07.19. 19:30:12

@London2009: Unod? nesze :-)

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148449441&t=9233731&openwith=1

Anderson Cooper az angol s mas CNN csatornakon is szerepel gyakran. Erdemes megnezni hogy ki o, milyen csaladbol jott..

Shanarey 2018.07.19. 19:38:42

@maxval balcán bircaman:

Persze, a nyugat kényszeríti a törpe Napóleont, arra hogy stadionokat építsen, s kényszerítette a kisvasútépítésre, na meg a közpénz magánosításra, a Magyarországon világhírű pénzügyi szakember Matolcsy és az ő családfája birtokában lévő majdnem közhasznú alapítványok által.

vándor madár 2018.07.19. 19:58:35

@Svegacomp: Tetszett a poszt. Gratulálok!

Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi időre adtak mortgage-t így ötven fölött? Vagy esetleg mind a négyen beszálltatok a törlesztésbe? Már valaki kérdezte a város nevét. OK nem publikus, de gondolom a megye neve esetleg elárulható? Köszönöm.

vándor madár 2018.07.19. 20:04:35

@Bredpitt Monika: "Egyszerűen nem értem, hogy ez a bankszámla nyitás Angliában miért ilyen bonyolult (ugyan azt is írja a posztíró, hogy néha egyszerű)."

Ez köszönhető az idióta EU előírásoknak. De mivel a UK-ben nincs bejelentkezés a lakcímre, így a bank nem tudja, hogy jogszerűen tartózkodsz-e ott vagy csak pénzt akarsz mosni. Kíváncsi leszek, mi lesz a Brexit után.

fasor6 2018.07.19. 20:23:59

@vándor madár: 58 evesen 17 evre adtak mortgage-t .

vándor madár 2018.07.19. 20:25:24

@Shanarey: "Sose éltél, s dolgoztál, ama bizonyos hanyatló nyugaton, s mégis állítólag mindent tudsz róla."

Nekem volt egy indiai filozófus haverom, aki mindig azt mondta, hogy egy bölcs nem attól bölcs, hogy látta, csinálta, megtapasztalta a dolgokat. De erre a rómaiaknak is volt egy közmondásuk:
Eventus stultorum magister est.
eudict.com/?lang=lateng&word=eventus%20stultorum%20magister%20(est)
Egyébként neki is hasonló véleménye volt a dolgokról. Vissza is ment Indiába.

zoldzeller 2018.07.19. 20:26:34

@London2009: hm, ha jol tudom Andersen Cooper es a tobbi cikkben felsorolt szemelyiseg nem jelentkezett amerikai elnoknek, foleg azzal a tokosnek hangzo szoveggel, hogy Make America Great Again.
Trump eddig nem epitett semmit. Be lehet szolni a NATO-nak, ki lehet lepni az irani alkubol de ez eddig csak rombolas, alternativa nelkul.
Trump nem milliardos, meg csak nem is self-made milliomos.
Amit Putyinnal muvelt az egyenese szanalmas volt. Putyin kaliberekkel inteligensebb, es ordogien okos. Eselye sem volt, pont ahogy egy amatornek nincs eselye Muhammad Ali ellen kiallni boxolni.

www.newyorker.com/news/letter-from-trumps-washington/an-amateur-boxer-up-against-muhammad-ali-washington-fears-trump-will-be-no-match-for-putin-in-helsinki

vándor madár 2018.07.19. 20:30:52

@fasor6: Köszönöm és fogsz is 75-ig dolgozni? Ezt úgy adták, hogy benne laksz vagy kiadásra vetted?

Bredpitt Monika 2018.07.19. 21:30:40

@Shanarey: törpe Napóleon!!!!!!!

ez rohadt jó

Napóleonról nekem mindig a Vígszínházban játszott Háború és béke jut eszembe, mert Napóleont Mikó István játszotta, és amikor belépett a színpadra elfogott minket a röhögés........ez már jó régen volt, kamaszok voltunk, nem bírtuk visszafogni magunkat

Bredpitt Monika 2018.07.19. 21:35:23

@vándor madár: ok, akkor pénzmosás? hát, erre nem gondoltam, azt hittem, hogy a bankok örülnek bárki pénzének.....
Svájcban ebből nem csináltak problémát régen...

most azon vagyok itthon kiakadva, hogy az én bankom (ugyan elmondták mennyi a kezelési költség) az 550 dollárból, már lenyúlt 15 t egy év alatt, tök hülye érzés látni, hogy 550 helyett 535 van a számlán, tiszta röhej, régen még volt a K and H nak olyan megtakarítás számlája, amin nem volt kezelési költség.....

Bredpitt Monika 2018.07.19. 21:37:01

@Golf2: nem , csak utazom Olaszországba, telekocsival, a hátsó ülésen, nyolc órán keresztül, őszintén remélem, hogy nem fogok senkit lehányni.......

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 21:42:02

@Shanarey:

S mi a jelentősége annak amit most leírtál a magyar helyzet szempontjából?

fasor6 2018.07.19. 21:42:10

@vándor madár: benne lakom. Eszem agaban sincs fizetni 17 evig, mert nem is fogom tudni a nyugdijbol fizetni. eladom, es egy olcsobb orszagba koltozom. Csak az elso orszagvaltas stresszes, a masodik megy mar, mint a karikacsapas.

Bredpitt Monika 2018.07.19. 21:57:11

@Shaktee: én ezt szeretem nagyon (anyukája van a színpadon)

www.youtube.com/watch?v=whq2XZyMT9s

amúgy miért pont a superbowl? ez hogy jött most?

Shaktee 2018.07.19. 22:16:27

@Bredpitt Monika:

Az Obamas Boss videot neztem, DC-bol...

Sajnos nem HD: www.youtube.com/watch?v=KS1rUmSbrKQ

Londonka idetlen beszolasa miatt talan kerestem Brucera, hogy unja a Trump fikazast, jo azt gondolni hogy visszajonnek a normalis emberek a politikaba, itt is, MO-on is, s majd gyun egy jobb vilag.

vándor madár 2018.07.19. 22:39:17

@Bredpitt Monika: "Svájcban ebből nem csináltak problémát régen..."

Régen minden más volt. Egyébként pont ilyen dolgok miatt nem lépnek be az EU-ba.

vándor madár 2018.07.19. 22:53:14

@fasor6: "Csak az elso orszagvaltas stresszes, a masodik megy mar, mint a karikacsapas."

Ezt tapasztalatból mondod vagy bölcsességből?
Hogy a második vagy x. országváltás stresszes lesz-e az több faktortól függ, Pl. milyen mentalitású országba mész, de ha nyugdíjasként mész valahová, akkor már a munkaerőpiac, mint legnagyobb stresszfaktor kilőve.
Azért jól nézz körül, mert több ágrólszakadt napsütéses országban, ilyen pl. Spanyolország, rájöttek, hogy a külföldi nyugdíjasok jó fejőstehenek, ezért most már megadóztatják a nyugdíjakat, az ingatlanokat és a vagyont is, úgyhogy nem biztos, hogy megéri.

vándor madár 2018.07.19. 22:57:30

@Bredpitt Monika: "az én bankom ... már lenyúlt 15 t egy év alatt"

Akkor keress egy jobb számlát, bár Mo-n szerintem nncs jó.

www.azenpenzem.hu/napi-penzugyek/devizaszamlak/

Csodabogár 2018.07.19. 22:57:58

@Bredpitt Monika: Svájcban már állampolgárként se egyszerü ha nem ott élsz, számlát nyitni. A kezelési és egyéb költségekről ott, már ne is beszéljünk.

Csodabogár 2018.07.19. 23:01:24

@vándor madár: Minek ekkora összeget bankban tartani? Kizárólag költség van rá, semmi kamat. Be kell tenni egy fiókba és kész.

vándor madár 2018.07.19. 23:21:40

@Csodabogár: "Minek ekkora összeget bankban tartani?"

Én nem tudom. A Mónikának biztosan azért kell a devizaszámla, mert a férje oda utalja a pénzt. De ha én a helyében lennék, nem devizaszámlára utaltatnám, mert Mo-n magas a deviza kp. felvétel költsége. Ha meg kell dollár, akkor adja oda a férje kp-ben, ha jön, oszt nem is kell a devizaszámla.

M. Péter 2018.07.20. 00:03:45

@Bredpitt Monika: @vándor madár: Nemrég nyitottam 2 bankszámlát Mo.-n. Mindegyikhez legalább 10 aláírás kellett. Ezen kívűl kétszer kellett lemásolni a személyimet és a lakcímkártyámat, mert az nem elég, hogy 20 perccel azelőtt már egyszer ellenőrizte az adataimat és mindent lefénymásolt. Az egész több mint egy óráig tartott. Angliában sokkal egyszerűbb a bankszámlanyitás.

Taxomükke (UK) 2018.07.20. 00:18:50

@vándor madár: Transferwise-zal kell orszagok kozott utalni, sokkal olcsobb es gyorsabb.

gabors 2018.07.20. 02:53:12

@Golf2: :Off.Az Egyesült Államokban a 21-34 évesek kb. 40%-a rendelkezik saját lakással.Hoppá. "

ez azert csak azzal a kiegeszitessel igaz hogy a legtobben azert 20-30 eves hitellel is rendelkeznek emellett ...de ugy mar igaz es

Ez most alacsonaybb arany mint 15-20 eve volt. Egyik oka hogy tobben tanulnak tovabb es atlagban kesobb alapitanak csaladot. Vannak mas okok is persze

gabors 2018.07.20. 03:03:57

@Shaktee: de akinek ez a cikk udito annak nem nagyon fog tetszeni a kimondottan liberalis gay musorvezeto .... aki mint a cikkbol tudjuk semmit nem tett meg le ...

Ez meg egy atlag FOX musornal is elfogultabb cikk ... es vannak akik siman elhiszik mint teny .. na mindegy

Nem akartam tovabb feszegetni pl mi volt a gond Obama politikajaval miert volt az nasti hogy 40 millioval tobb embernek lett eu biztositasa es megtiltottak olyan biztositasokat eladni ahol kizarjak akinek valami elozo betegsege volt, vagy amiben nincs szuletesszabalyozas ... vagy max 4x lehet tobbet kerni idosebbektol mint fiataloktol HISZEN az a biztositas lenyege ... mi volt a nasty abban hogy azok akiket a szuleik gyerekkent behoztak az orszagba es azota itt eltek legalis statust kaptak ?

az sem igaz hogy a gazdasag politikajaval akkor gond lett volna csak arra kene emlekezni hogy 2009 Januarjaban iktattak be a gazdasagi osszemlas pedig 2008 marciusaban kezdodott mint mindig egy republikanus elnok alatt es mire Trump atvette 2017 Januarjaban abszolult felemelkedo palyan volt a gazdasg amit a mostani tax cut es a vamok fognak megint jol befekezni mert duplazodik a allam tartozasa ez hosszutavon nagyon nem lesz jo OLYAN meg nem volt hogy az adocsokkentesek altal csokkentette volna a hianyt de majd meglatjuk ...

gabors 2018.07.20. 03:17:24

@Bredpitt Monika: "most azon vagyok itthon kiakadva, hogy az én bankom (ugyan elmondták mennyi a kezelési költség) az 550 dollárból, már lenyúlt 15 t egy év alatt, tök hülye érzés látni, hogy 550 helyett 535 van a számlán, tiszta röhej, régen még volt a K and H nak olyan megtakarítás számlája, amin nem volt kezelési költség..... "

ez azert az USA-ban sem lenne maskepp egy atlag szamlan (vagy ha tobb van akkor egyutt) kell lenni par ezer dollarnak (Chase most 5000) hogy ingyen legyen vannak azonban kivetelek pl szinten Chase havi minumum $500 kell hogy atutals jojjon... amugy havi $5 a koltseg (vagyis az evi $60 lenne)

Manapsag alig van ha egyaltalan van ingyenes bankszamla egyik nagy orszagos bank sem ajanl vannak kis bankok es csak online bankok ahol esetleg talalsz de ott meg az ATM nel leszel bajban vagy 3 orara van csak egy bankfiokjuk ... egy ev $15 dollar nem is olyan rossz havi $1.25 :-)

Latcho Rom 2018.07.20. 07:37:38

@gabors: hagyd el, hiába is magyaráznád neki

Nancsibacsi 2018.07.20. 07:37:43

Azt hiányolom ezekből az írásokból, hogy előtte itthon vajon mi volt? 46 évesen nem volt szakmája? Gondolom itthon is 2x8 órát dolgozott naponta.

somlobodog 2018.07.20. 07:38:14

@maxval balcán bircaman: tegnap azt írtad hogy minek szidja Oroszországot az aki nem beszéli a nyelvet és nem élt ott. Közben szidod a nyugatot úgy hogy nem éltél ott és kozlod hogy teveszme hogy a tudáshoz közvetlen tapasztalat kell. :)))))))))))))))) baszki egy szánalmas vicc vagy a fabrikalt elmeleteiddel 24 órán belül mondasz ellent magadnak. Te tényleg elhiszed magadról hogy
a) értelmes ember vagy
b) mások ertelmesnek tekintenek?

A sok faszsag amit osszehordasz két embernek jó: neked mert a hobbidnak élsz és a blogok gazdainak akik statisztikailag orulnek hogy de sok kattintás van. Másnak nem jó. Egy nulla a teljesítményed. Vannak emberek akikkel jó vitatkozni/beszélgetni. Te egy rossz karikatúra vagy csak sajnos nincs otthon tukrod hogy te is lásd. Sajnállak. Amit leirsz nem vélemény vagy tudás csak egy beakadt lemez mindenféle fejlődés és tanulásra való hajlam és képesség nélkül. A saját elmeletidet is kevered.

fasor6 2018.07.20. 07:38:20

@vándor madár: "Bolcsessegbol" mondtam, illetve a nagyobbik fiamat ideztem.Korul fogok nezni, az biztos, es nagyon rugalmas vagyok egyelore abban is, hogy melyik orszag legyen. Bar bevallom a lista elen Spanyolorszag all egyelore, a spanyolok altalam kedvelt mentalitasa, az idojaras, Europa miatt, meg mert spanyolul mar beszelek. De attol is fugg majd, hogy a ket fiam a vilag meyik reszen el majd addigra. Vagy feluton kettojuk kozott, vagy valamelyik fiam kozeleben probalok letelepedni.

finom szaftos oldalas 2018.07.20. 07:38:53

Szerencse is kell azért... szerencse, hogy a liszt nem ízlik neked :-)

Shanarey 2018.07.20. 08:13:31

@maxval balcán bircaman:

Naná hogy vissza kérdezel, mert belekötni nem tudsz, válaszolni pedig szintén nem, s nem is akarsz.

Mi lenne, ez a Magyarország 2010 óta, s a NER, amely az uram bátyám kleptokrácia. Az uniós pénzeket csak azért hívják le hogy a nagy részét lenyúlhassák, miközben nagy pofával szidják az EU-t, mert az milyen jól hangzik. Lásd nemzeti Dohánybolt, kizárólag a haveri körön belül lett szétosztva, lesz majd Nemzeti italbolt is, annak akinek nem jutott a dohányboltokból. A"hanyatló" nyugaton, ha egy miniszterről kiderül hogy simlis volt, az lemond, Magyarországon, pedig efféle esetekben, semmi sem történik. Van egy Szijjártó nevű nyikhaj, aki rendszeresen hazudik, de ez csak azokat zavarja, akiket át akar verni. A fél kormányra jellemző hogy nem számolt el rendesen a vagyonával, de persze ebből sem lehet probléma, mert a NER erről szól, hogyan kell mindent megúszni. A kormányom belül rengetegen vannak akik magánszemélyektől kaptak valamikor kölcsönt, s ez furcsamód senkinek sem szúrja a szemét, ez vajon miért nem nemzetbiztonsági kockázat?

A sort folytathatnám, de minek hiszen te is tudod, s olvasod azokat az online cikkeket, amelyeket én, na meg rendszeresen bele kommentelsz valami baromságot azon blogokba, amelyek szintén efféle dolgokat vetnek fel.

Etniez 2018.07.20. 08:15:29

Miért kell beletenni az áruba? Otthon berögződött? Itt simán kifizettem volna..

Etniez 2018.07.20. 08:15:33

@maxval balcán bircaman: mi idén márciusban olyat nyomorogtunk Maldív-szigeteken, hogy görögbe is elmegyünk augusztusban. Hagyjál már plz.

Szaktanár 2018.07.20. 08:45:53

@London2009: "De peldaul nekem semmilyen mas varos nem jon szamitasba, mert ez a munka nem letezik mashol."

hirtelen nem nagyon jut eszembe olyan munka, ami az egész világon kizárólag csak londonban létezik, max ha a tfl-nek dolgozol :)

Silence78 2018.07.20. 08:46:16

Örülök h a lisztet nem etted meg :D

Szaktanár 2018.07.20. 08:49:37

@Svegacomp: azért ne felejtsd el, h a 80k nettója kb havi 4500 font, ami olyan másfélmillió ft körül mozog. nem állítom, h átlagfizetés mo-n, még az IT-ban, pesten sem, de azért nem lehetetlen.

Szaktanár 2018.07.20. 08:53:18

@P.Elliot: "Itt Usaban azert ennyire nem pazarolnak. Ha serult a csoki akkor kiteszik az etkezobe egy dobozba egy reszet es a dolgozo ehet belole amennyit akar/ ismerosom juice gyarban dolgozott ott a kifogastaslan juice is ott volt a cafeteriaban kiteve es ingyen, amennyit csak birsz, ihatod, eheted."

azért megnézve az átlag amcsit, jó sok selejtet termelhetnek a csokigyárak :)

Szaktanár 2018.07.20. 08:57:21

@Shanarey: " Iphone nekem, max ingyen kellene, mert rohadtul túlárazottnak tartom."

nekem még úgy sem :) a jelenlegi munkahelyemen megkérdeztek, mikor kezdtem, h mit kérek, iphone 7-t vagy google pixel-t. találd ki, melyiket választottam :)

Szaktanár 2018.07.20. 09:06:48

@fasor6: "Bar bevallom a lista elen Spanyolorszag all egyelore, a spanyolok altalam kedvelt mentalitasa,"

az általam ismert spanyolok 99%-a (nem kettőt ismerek, nyugi) igazi "siesta huszár", meglehetősen kevés gógyival és szorgalommal. te mit szeretsz bennük?

mata68 2018.07.20. 09:46:38

Nagyon informatív. Jó tette a posztíró, hogy a csokigyár, chipsgyár után a lisztgyár felé vette az irányt, az nem annyira finom :)

kommentes nikk 2018.07.20. 09:47:23

Tudom, hogy nem a poszt lényegét fogom, de két megjegyzés ehhez:
"Nyugodt, politikamentes élet meglehetős anyagi biztonságban. Azóta vettünk házat, mindenki, aki részt vett a folyamatban, értékbecslő, bankos, hitelügyintéző a javadat akarja, itt nyoma sincs a bürokratikus gőgnek, ami otthon megkeseríti az emberek életét. Soha nem megyünk haza.”"

1. politikamentes élete annak van, aki nem foglalkozik a politikával, ez teljesen országfüggetlen. A németeknél, franciáknál, briteknél (stb-stb) is zajlik az élet politikailag, aki erre a témára ráfeszül, kb bármelyik országban lehet egy idegroncs a politika miatt, fals kép, hogy nálunk rettenet zajlik, máshol meg béke és nyugalom, plusz itthon is telibe lehet sz*rni a politikai történéseket.

2. tavaly év elején vettünk házat, nálunk speciel minden ügyintéző, bankos, hitelügyintéző abszolút a toppon volt, 2016 december 18-án adtuk be a hiteligénylést, 2017 január 10-én hívtak fel a bankból, hogy zöld lámpa, február elején folyósítottak, Valentin napra a nevünkön volt a kecó, teljesen akadásmentes volt az egész folyamat, szóval ennyi erővel mondhatnám, hogy ez itthon is totál rendben van, de nyilván minden eset más, ezért felesleges általánosítani jó meg rossz irányba egyaránt. Sőt, a hitelügyintéző annyira szívén viselte a dolgunkat, hogy az egyik háznál ő nézett utána bizonyos dolgoknak a biztonság kedvéért, és talált egy akkora jogi csapdát benne, hogy ha átsiklik rajta, iszonyú nagyot buktunk volna.

Szaktanár 2018.07.20. 09:54:56

@kommentes nikk: "politikamentes élete annak van, aki nem foglalkozik a politikával, ez teljesen országfüggetlen."

ez egy szép elmélet, de sajnos nem igaz. el szeretnéd olvasni a híreket _bármelyik_ hírportálon, és a posztok szinte kizárólag orbánoznak vagy migránsoznak, beállítódottságtól függően. más téma már nem is létezik. lehet persze úgy élni, h nem kapcsolod be a tévét, rádiót, gépet, csak hát, az valóban egy élet...?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.07.20. 10:24:21

Ez nagyon jó és nagyon őszinte írás volt, köszönet érte!
Sok helyről kizabáltad magad... :D

kommentes nikk 2018.07.20. 10:24:42

@Szaktanár: nem olvasok napi szinten külföldi sajtót, de feltételezem ott is vannak politikai hírek, ott is fel lehet húznia magát a helyi lakosoknak a történéseken, és nyilván ömlik ránk a politikai hír (is) az már azonban egyéni döntés, hogy mennyi foglalkozunk vele. Én nagy hírfogyasztó vagyok, mégsem érzem úgy, hogy átitatja a napjaimat a politika, ha megnézek egy híradót hatkor, nem dühöngök éjfélig az aktuális mizériákon. A dolog nyitja inkább az, hogy nálunk többet foglalkoznak a politikával, tehát a történés, botrány, hiszti szerintem nagyságrendileg ugyanannyi, mint nyugaton, csak mi hajlamosak vagyunk sokat feszülni rajta, nyugatabbra meg hajlamosabbak leszarni, szóval megintcsak, szerintem egyéni döntés, hogy ki mennyire lesz politika-frusztrált. Aki kimegy, nem kevesebb politikával találkozik, hanem megtanulja (szokásként átveszi) nem a napi feszkó részévé tenni azt. Itthon is lehet nyugiban lenni, ha valaki azt akarja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 10:33:36

@Shanarey:

Kösz, ez éppen engem igazol. Nem veszed észre, hogy NEM állítom, hogy az átlagmagyar jólétben áll, hanem az ellenkezőjét állítom?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 10:33:54

@Shanarey:

Mik a tények?

Tény, hogy az 1990-2010 közti modell sehová se vezetett. Lassan mindegyik kelet-európai ország fellázad ez ellen a modell ellen, amit a nyugat kényszerített ránk 25+ éve.

A "NER" egy verzió a kiútra ebből a modellből. Na most, senki se állítja, hogy a 2010-es új modell tökéletes lenni, ebben szerintem még maga Orbán se hisz, de mégis ez friss, új levegő a korábbi korhoz képest.

A ballib kritika hazug, kiválasztja a NER valós vagy vélt hibáit, majd ezekre mutatva visszaköveteli a korábbi modelt. Miközben a régi modell elérte hatátait, s már a magországokban is lassan véget ér.

Az okosabb ellenzéki emberek már tudják ezt, lásd pl. www.youtube.com/watch?v=hwNJGsj7klk&t=24s

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 10:49:56

@somlobodog:

Nem nem ezt írtam, hanem ironizáltam azt az álláspontot, amit ellenem felhoztak.

Számomra nyilvánvaló, hogy a véleményalkotáshoz bármiről elegendő a közvetett infó. Valójában ha nem így lenne, a mai természettudomány 90 %-a nem létezhetne.

Szaktanár 2018.07.20. 11:04:14

@kommentes nikk: ehhez még annyit, h mo-n egy sima mnkahelyi/baráti beszélgetés sem történhet meg úgy, h 5 percnél tovább maradjon ki belőle a politika. külföldön viszont, úgy tapasztalatom, nem kerül elő a téma.

vándor madár 2018.07.20. 11:14:40

@Shanarey: "Olvasgass, majd szedd elő a ballibás dumádat, hiszen értelmes érveid azok nincsenek.
http://www.azenpenzem.hu/cikkek/majdnem-15-millio-csalad-kuzd-anyagi-gondokkal-a-lakhatas-miatt/5085/?" ....
"A kutatókat is meglepte, de a legnagyobb gondok nem a lakótelepeken élőket sújtják."

Én nem tudom, hogy az egészhez mi köze van bármilyen ballibes dumának is, de azt tudom, hogy Mo-n a Fidesz generálta a problémát, ami oda vezet, hogy az emberek "anyagi gondokkal küzdenek a lakhatás miatt". Nyilván mindig volt egy réteg, akinél ez állandósult, de az utóbbi időben volt néhány lépésük, ami oda vezetett, hogy vidéken az emberek megfagynak télen.
Az Erdészeteknél a közelmúltig össze lehetett bárkinek szedni a hulladékfát, amit olcsón megkaptak. Az árra nem emlékszek pontosan, de mondjuk max. 1000 Ft köbméterenként, de inkább még olcsóbb is volt. Ehhez a munkához kell motorfűrész, ami nem olcsó (vétel, benzin, olaj, alkatrészek, javíttatás) és ez egyébként egy marha nehéz meló volt, mert nagyrészt meredek domboldalokon kellett dolgozni nyakig érő gazban és az egész terepet meg ki is kellett teljesen tisztítani, úgyhogy a munka értéke, amit az emberek elvégeztek, volt a valós haszon az Erdészetnek.
Amikor a Fidesz elkezdte a tarvágást, minden vezető pozícióban lévő embert eltávolított a helyéről és a saját embereit ültette be, ha értenek a dolgokhoz, ha nem. Onnantól az Erdészetnél egy csapásra 12-15 forintot kellett fizetni köbméterenként a hulladékfáért, plusz a meló és a szállítás, amiért már tíz évvel ezelőtt is elkértek a fuvarozók 10 ezer forintot egy autó fáért.
Ez a huszárvágás nem volt elég nekik. Ma már ott tartunk, hogy csak kiválasztott emberek végezhetik a melót és csak bizonyos sofőrök mehetnek be egyáltalán az erdőbe a fáért, úgyhogy ennek a fának az árát az emberek már nem tudják megfizetni. Sőt az Erdészet inkább el sem adja a hulladékfát, hanem ledarálják (és feldolgozzák). Az Erdészet 27.000 Ft-ért adott tavaly télen 1 m3 nyers fát plusz a fuvarköltség. Mindenki más, bármilyen fája is legyen, ehhez az árhoz igazodik.

Így nem csoda, hogy a lakhatás költsége nem a lakótelepeken élőket sújtja leginkább, hanem a vidéki szegyénységet, akinek ez volt az egyetlen lehetősége. Azt sajnos nem tudom, hogy a 12.000 forintos gázártámogatást, amit az idén a választásra adtak, azok milyen módon kapták meg, akiknek nincs vezetékes gáz az otthonukban. Bár ezért az összegért egy fél köbméter fát sem lehet kapni, ami valós hidegben pár napra elég. Egyébként az önkormányzat is szokott adni telente az ágrólszakadtaknak 1 köbméter fát, ami rönkfa. Egyszerűen odaborítják nekik a ház elé, ha szerencséjük van, akkor a kapunk belülre, oszt oldják meg az elvágatást több ezer forintért.

kommentes nikk 2018.07.20. 11:27:18

@Szaktanár: hát ezt mondom én is, hogy ez emberi tényezős dolog. Lehet változtatni rajta, akár egyénileg is. Ki lehet lépni belőle még itthon is.

Shanarey 2018.07.20. 11:27:44

@maxval balcán bircaman:

Birca megint hülye vagy, engem nem a "régi" modell érdekel, hanem az igazság, s az amely ma, magasabb szinten, már nem létezik Magyarisztánban, az pedig a becsület. Valami NER huszár pár éve azt mondta: "Senkit nem hagyunk az út szélén"

Emiatt később a kormány letiltotta az adat közlést az ügyben hogy az adott télen hányan is fagytak meg fűtés hiány miatt.
Erre a kérdésre, már évek óta nincs válasz. Ők is mellébeszélnek, ahogy te is.

Te pedig szokás szerint mellébeszélsz, visszakérdezel, mert jó válaszod nincs.

Mi igazol téged? Az hogy a kormány leszarja az embereket? S főleg azokat szarja le akiknek lehetőségük se sok van, hogy a körülményeik változzanak? A te semmitmondó válaszaidnál, még a favágó is jobbat tudott.

Shanarey 2018.07.20. 11:29:32

@vándor madár:

Bircánál ez a fő érv, mindenre ami a kormány avagy az Orbán basi kompetenciáját megkérdőjelezi.

Szaktanár 2018.07.20. 11:30:55

@kommentes nikk: sztem otthon nem lehet, max ha felmondod minden professzionális és személyes kapcsolatodat, és nem fogyasztasz médiát.

Arthamyr 2018.07.20. 11:36:39

@kommentes nikk: "Itthon is lehet nyugiban lenni, ha valaki azt akarja. " - Ez így igaz, nem nehéz átlépni rajta, ha az ember sikeres és nem lép rá a NER. Csak ez nem a lakosság többsége.
"tehát a történés, botrány, hiszti szerintem nagyságrendileg ugyanannyi, mint nyugaton" - Ez viszont nem. Lehet, hogy meglep, de nem mindenhol jellemző a rendszeres trafikmutyi, a kaszinómutyi, a tvmutyi, a magánnyugdíj lenyúlás, az unortodox gazdaságpolitika, az, hogy a közpénz elveszíti közpénz jellegét stb. Az eus támogatások lenyúlása és az eu párhuzamos szídása sem a kormánykommunikáció sarokköve (mert pl. nincsen eus támogatás vagy ha van, megbecsülik).

Shanarey 2018.07.20. 11:40:08

@Szaktanár:

Az Iphone 7 vacak, az ingyen sem kellene.
Gondolom a google volt a nyerő.

Nekem most Xiaomi 4A van.
Én tettem rá a megvásárláskor a legújabb software-t, s így csak az van rá telepítve, amit én is akarok, nem pedig minden egyéb hülyeség, amit a gyártó megálmodik.

slowMotion 2018.07.20. 11:41:16

@vándor madár: itt egy Bp.also menti kis faluban hazai viszonyokhoz merten jelentos haz -es telekado van...tehat ez nem lesz ujdonsag,,,

kommentes nikk 2018.07.20. 11:41:29

@Szaktanár: nem értünk egyet, nem baj. Én melóban sem szoktam belefutni politizálásba, otthon sem sok időt vesztegetünk erre, és bár nincs nagy baráti társaságom, de ott is max a kötelező kör részeként merül fel az ilyesmi, szóval mint az időjárás kb. Plusz ha valamilyen társaságban szóba kerül a napi közélet/politika, én bólogató hümmöggéssel szoktam jelezni, hogy nem érdekel a téma, nem veszek részt benne. Ha meg nem megyünk bele, akkor kikerültük, és jöhetnek a kellemes, triviális témák.

Szaktanár 2018.07.20. 11:47:55

@Shanarey: naná. első google telefonom, elégedett vagyok vele.

@kommentes nikk: hát, téged valszeg az összes ismerősöd ufónak néz. pedig a te hozzáállásod a normális, csak sajnos nem mo-n.

vándor madár 2018.07.20. 11:55:50

@fasor6: "Bar bevallom a lista elen Spanyolorszag all egyelore,"

Ebben biztos voltam. Egyébként pont Spanyolország az, amelyik a legjobban bekeményített a külföldi nyugdíjasok ellen, miközben örülni kellene neki, hogy egyáltalán odamennek. Megveszik az ingatlanokat, ott költik el a pénzüket, még munkát is adnak kertésznek, szakácsnak, takarítónak, mesterembereknek, tolmácsnak, stb., nincsenek az egészségügy terhére, mert az otthoni biztosítónak kell állnia a cehhet, mégis ellenük léptek fel a legmarkánsabban a válságban. Ki van adva a közműszolgáltatóknak, telefontársaságoknak, hogy jelezniük kell, ha a külföldiek évi 183 napnál tovább igénybe veszik a szolgáltatásaikat, mert akkor már Spanyolországban adókötelesek. A napfénynek jól megkérik az árát, na. A kondíciók is többször változnak, úgyhogy én ilyen helyre csak akkor ruháznék be, ha van felesleges rávaló. Az EU-ban 3 hónapig lehet bárhol tartózkodni, oda lehet menni pl. télen míg máshol hideg van. Nyáron döglesztő a hőség, többször 40 fok fölött is.

Nem tudom, hogy viselné az ember hosszú távon a "mañana" mentalitást, de gondolom szintén be kell venni a lesz@rom tablettát, különben nehéz lesz.

Midnight Run 2018.07.20. 12:02:43

@maxval balcán bircaman:

A mostani NER modell szerintem sok tekintetben még rosszabb, mint a megelőző.

Az igazán komoly dolgokhoz, mint egészségügy, nyugdíjrendszer v oktatás, Orbán sem mer hozzányúlni vagy ha teszi, még negatívabb az eredmény.

A mostani eredmények ne tévesszenek meg: 95-2000 között még gyorsabb volt a növekedés, mint ma.

Az ország 95%ának édesmindegy, hogy egy multi vagy egy helyi oligarcha zsákmányolja ki, sőt a tapasztalatok szerint az előbbi még jobb is, mert alatta több érték termelődik meg, tehát visszaosztani is jobban tud.

A mostani rendszer talán egy szempontból jobb, hogy el lehet húzni könnyebben, ami az EUnak köszönhető.

Svegacomp 2018.07.20. 12:04:27

@vándor madár: 2015-ben vettük a házat és 15 év mortgage volt a határ. Ezután 2017-ben lett remortgage-olva, akkor átsoroltak remek adósnak, felére lement a kamat és 12 évre a futamidő, és ezzel kb. 100 fonttal lett kevesebb a törlesztő, most 550/hó. És csak én egyedül vagyok benne.

vándor madár 2018.07.20. 12:08:55

@slowMotion: Annak nem, aki fizet ilyet. De ha egy nyugdíjasnak, akinek alacsony a nyugdíja, mindenféle adókat kell fizetnie csak azért, mert ott szívja a levegőt, annak veszélyzetetve lesz a megélhetése.
Mo-n ebben az adófajtában még jelentős potenciál rejlik, úgyhogy egyszer majd lehet rá számítani országos szinten is, mert ez most önkormányzati hatáskör. De szerintem ez az adófajta sok helyen van, csak nem igatlan adónak hívják, hanem kommunális adónak. Ha jól emlékszek, ez az ingatlanadó tervezet is közrejátszott az MSZP bukásához.

Arthamyr 2018.07.20. 12:09:16

@vándor madár: Ez érdekes. Hogyan adóztatják meg őket? Csak azért kérdem, mert nekünk is a tervezőasztalon van Spanyolország, mint lehetőség.
Van pl. külföldi (EU-n beül) cégem, külföldi számlával, kikérik az ottani hatóságoktól az adatokat, és ez alapján bejelentkeznek a pénzért, vagy hogy (tudtommal EU-s szabály, hogy nem lehet két helyen pl. eü. járulékot fizetni, adózni igen?)? Aztán ha nem fizetek, elkommunizálják az ingatlanom, vagy kikapcsolják az áramot?

vándor madár 2018.07.20. 12:12:47

@Svegacomp: Köszönöm. Ez jól hangzik. De mitől lesz az ember remek adós? Hogy rendesen fizeti a havi törlesztőt?

Arthamyr 2018.07.20. 12:13:17

@vándor madár: A külföldről beköltöző extra fogyasztó pozitív hatása sem egyértelmű. Mert az árakat pl. felverik, így aki nem nekik szolgáltat, azoknak egyértelműen rossz a dolog.

London2009 2018.07.20. 12:46:48

@Szaktanár: orszagon belul ertettem, hogy nincsen mas varos. De egyebkent is korlatozottak lennenek a lehetosegeim Europan belul. Esetleg Frankfurt es kb. ennyi. : )

vándor madár 2018.07.20. 13:08:43

@Arthamyr: "A külföldről beköltöző extra fogyasztó pozitív hatása sem egyértelmű. Mert az árakat pl. felverik,"

Az lehet, de szerintem az árakat nem a külföldiek verik fel, hanem éppen a hazaik, akik valamit eladni akarnak. Kihasználják, hogy a külföldiek otthon magasabb árszínvonalhoz vannak szokva és tőlük szemtelenül magasabb árakat kérnek.

Szaktanár 2018.07.20. 13:09:49

@London2009: mi az a nagy különleges dolog, amiket csak ezeken a helyeken lehet művelni? hirtelen az idegenvezetés lenne a tippem, de más ötletem nincs :)

Arthamyr 2018.07.20. 13:16:47

@Szaktanár: Ez hogy jutott eszedbe? Másik városokban nincs igény idegenvezetésre? :D

Szaktanár 2018.07.20. 13:18:12

@Arthamyr: úgy okoskodtam, h ezt a két várost ismeri olyan szinten, h merjen idegenvezetést vállalni :)

Arthamyr 2018.07.20. 13:30:43

@vándor madár: Nem értek egyet.
"tőlük szemtelenül magasabb árakat kérnek. " - Ezzel önmagában nincs semmi gond, és nem is szemtelen, ha van, aki hajlandó kifizetni. Egy szolgáltatás ára vagy belefér valakinek, vagy nem, ha sokallja, majd utánanéz az áraknak, vagy nem veszi igénybe.

Viszont a boltban nem lesz két árcédula a borosüvegen, hogy spanyoloknak 2 euro, külföldieknek meg 5. Olyan sem lesz, hogy valaki árulja a házát, és spanyoloknak 200k, külföldieknek meg 350k. Ha a külföldi megveszi 350k-ért, nem fogja eladni a helyinek 200k-ért, így az felnyomja az árakat.

Szaktanár 2018.07.20. 13:35:12

@Arthamyr: "Viszont a boltban nem lesz két árcédula a borosüvegen, hogy spanyoloknak 2 euro, külföldieknek meg 5."

ilyet még sosem hallottam, ez tényleg megtörténik? nem ütközik ez, izé, 1-2 jogszabályba? én biztosan ott hagynám a kasszánál az üveget, ha velem ezt próbálnák eljátszani, talán nem is túl finoman, pedig én egy nyugodt ember vagyok.

Arthamyr 2018.07.20. 13:35:20

@Szaktanár: Akkor nem azt mondta volna, hogy a munka nem létezik máshol, hanem azt, hogy ő csak ott tud dolgozni.

Amivel persze túloz, de tény, hogy az angol faluban/kisvárosban nem találna olyan munkát.

Arthamyr 2018.07.20. 13:36:40

@vándor madár: A külföldiek jelentős extra adóztatását honnan veszed? Tudsz esetleg forrást hozzá?

Szaktanár 2018.07.20. 13:37:54

@Arthamyr: bocs, félreérthetően fogalmaztál - a "nem lesz" simán jelentheti azt is, h most van, de a jövőben nem lesz. ha azt akarod mondani, h nincs ilyen, és nem is lesz, akkor fogalmazz úgy, h a "jövőben sem lesz olyan" ;)

Arthamyr 2018.07.20. 13:45:04

@Szaktanár: Mea culpa. Egyébként biztos van ilyen, csak én még sosem találkoztam vele, legalábbis nem Spanyolországban.

Szaktanár 2018.07.20. 13:45:41

@Arthamyr: hát durva lenne, ha ez EU-n belül megtörténne. nem azt mondom, h nem lehet, h megtörténik, de ha megtörténne...hát velem nem :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 14:03:07

@Shanarey:

Az a jó politika, mely képes a közösség tagjainak jót adni. Ez az egyetlen igazság a politikában.

Mi a becsület a politikában?

Az nem jött be, hogy adjunk oda mindent a nyugatnak, s ő majd jól megsimogatja a buksinkat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 14:03:10

@Midnight Run:

A kisembernek mindegy, ki zsákmányolja. De a közösségnek nem mindegy, hogy a profit belföldön marad vagy kilopják.

2018.07.20. 14:03:18

Szép történet, de itthon pont ugyanígy fellehet csövelni.
HASONLÓ hozzáállással! a melóhoz-élethez.
Sőt a helyes hozzáállás esetén még könnyebben is..

---

Mondjuk LOPNI itthon sem ésszerű a munkahelyeken.

CyberPunK 2018.07.20. 14:03:31

"Alapszabály: ha az agency hív, akkor menni KELL dolgozni. Nincs kifogás, nem lehetsz fáradt, nem lehet női bajod, nem lehetsz másnapos, nem mondhatsz nemet hétvégi, éjszakai műszakra sem, egyszerűen menni kell."

Gyapotszedés nem volt?

Engem keményen felidegel ez a poszt. Írja: " A keresetemből nem laptopot, okostelefont, tabletet vettem, hanem elvégeztem az itteni targoncástanfolyamokat, 2 nap és 240 font egy kurzus. Hamarosan a kezemben volt kétféle jogosítvány."

Halkan kérdezem, mit csinált 46 éves koráig? De most komolyan, ezt itthon nem lehet megcsinálni és többet keresni? Vagy bármilyen más képzés? Ok, jól keres, vátt házat is egy (ipar)kisvárosban. Itt is veszel házat mucsaröcsöge alsón bagóért.

Eh, örülök, hogy van akinek placebóként hat a kiköltözés.

szcsongor 2018.07.20. 14:05:02

@maxval balcán bircaman:
"Minden nap nyögjük a liberális rendet."

Örülök, hogy beleolvastam a kommentekbe, kiderült számomra, hogy te sem lettél normálisabb, mióta először olvastam valamelyik ámokfutásodat a neten.

Ez a drogos fetrengésből, Írországból egészen Grúziáig menekülő barátról szóló történet meg egészen fantasztikus. Szerintem küldd be valamelyik filmstúdiónak, tuti filmet forgatnak belőle. :D

vándor madár 2018.07.20. 14:11:04

@Arthamyr: "Hogyan adóztatják meg őket? Csak azért kérdem, mert nekünk is a tervezőasztalon van Spanyolország, mint lehetőség."

Azt én nem tudom, hogy a vállalkozókat hogyan adóztatják meg Spanyolországban. Mindennek nagyon utána kell nézni! De csak up to date információkkal kell foglalkozni, nem évekkel ezelőttiekkel, mert azok már lehet, hogy nem érvényesek.
A megváltozott hozzáállást illetően csak emlékeztetnék a bírósági perekre és milliós tételekre Messivel és Ronaldoval szemben (utóbbi szerintem többek között ezért is lépett le), miközben évekig senkit nem zavart semmi.

Alapinfók pl. itt: www.expatica.com/new/es/finance/taxes/tax-system-471614/#TaxSpain

De komoly helyzetben én elmennék Spanyolországba konzultálni egy hozzáértő és rendesen angolul is beszélő ügyvéddel, aki konkréten megadja a hatályos jogszabályok nevét és számát, aminek utána lehet nézni, mert a szó elszáll. De én megkeresném az adóhivatalt is írásban, mert arra kell válaszolniuk.

www.agenciatributaria.es/

Adózni lehet több országban is, nem csak egyben, bár az EU-ban az az alapeset, hogy ott adózol, ahol életvitel szerűen élsz. De pl. ingatlanokat vagy a kiadásukból származó jövedelmet általában ott adóztatnak meg, ahol azok vannak. A németek pl. megadóztatják az általuk folyósított nyugdíjat Németországban is és ott is kell utána adót fizetni, ahol az ember él, ha ott van adózás nyugdíjakra. Esetlegesen van alóla kivétel, pl. ha egyezményt kötöttek vagy különböző szabályok ill. kivételek érvényesek. Annyiféle különböző szabály van érvényben, hogy ember legyen a talpán az a laikus, aki jól el tud lavírozni közöttük, főleg, ha már összesen kettőnél több országban élt és dolgozott.
Az EU-ban bejelentési kötelezettség van érvényben az egyénre és jelentési kötelezettség bizonyos intézményekre, pl. bankokra, biztosítókra, adóhivatalokra nézve általában záros határidőn belül. Én is kaptam már levelet x országból, hogy adjam meg az y országbeli adószámomat asap, mert jelenteniük kell egy pénzügyi tranzakciót, amit már el is felejtettem. Az EU elhúzta a mézesmadzagot a kisembereknek a munkaerő szabad áramlásával, de minden ország ott tart be ahol tud, hoz kedvezőtlen törvényeket, előírásokat és főleg tartja a markát, ugyanis a kisembernek fontos dolgok nincsenek harmonizálva, csak a fő irányvonalak koordinálva.

vándor madár 2018.07.20. 14:21:09

@Arthamyr: Értem én, de szerintem akkor sem a külföldiek a ludasok, hanem a hazaiak, akik így akarnak nyerészkedni. Ez nem csak Spanyolországban van így, így megy ez Mo-n is, sőt még rosszabbul, mert sokakat brutálisan becsapnak.

Csak nem volt rossz minden régen a szocialista országokban, mikor más árakat fizettek bizonyos dolgokért és szolgáltatásokért a nyugatiak, mint a hazaiak ill. KGST állampolgárok.

vándor madár 2018.07.20. 14:26:15

@tamarisk: "Mondjuk LOPNI itthon sem ésszerű a munkahelyeken."

Ha esetleg elolvastad, akkor a selejtbe kidobott cuccot ette meg, nem a brüsszeli trüffel-t.

Arthamyr 2018.07.20. 14:40:21

@vándor madár: "De komoly helyzetben én elmennék Spanyolországba konzultálni egy hozzáértő és rendesen angolul is beszélő ügyvéddel, aki konkréten megadja a hatályos jogszabályok nevét és számát, aminek utána lehet nézni, mert a szó elszáll." - Természetesen, és ingatlanvásárlásba sem fognánk bele anélkül, csak azért kérdeztem, hogy tudsz-e konkrétumot, a hozzáállás változása annyira nem érdekel. :)

"De pl. ingatlanokat vagy a kiadásukból származó jövedelmet általában ott adóztatnak meg, ahol azok vannak." - Ezzel semmi gond, ez a legtöbb helyen így van. Sőt, ha egy országban szolgáltatsz, egy ott bejegyzett céggel, akkor ott is kell adóznod a szolgáltatás után. Nem tudom, nekem ez természetes.
A Messi/Ronaldo egy más dolog, ott egyrészt egész nagy pénzt lehet bevasalni, másrészt lehet vele etetni a népet, főleg azt a részét, aki utálja őket, de még azt is, aki csak simán irigy (megéri foglalkozni vele, akár még kicsit változtatni is a szabályokon).

"Az EU elhúzta a mézesmadzagot a kisembereknek a munkaerő szabad áramlásával, de minden ország ott tart be ahol tud, hoz kedvezőtlen törvényeket, előírásokat és főleg tartja a markát, ugyanis a kisembernek fontos dolgok nincsenek harmonizálva, csak a fő irányvonalak koordinálva. " - Nekem még szerencsére elég pozitív tapasztalatom volt, Írország is annyira problémamentes volt eddig, hogy elhinni is nehéz.

"A németek pl. megadóztatják az általuk folyósított nyugdíjat Németországban is és ott is kell utána adót fizetni, ahol az ember él, ha ott van adózás nyugdíjakra." - Ez is érdekelne, hogy megy a gyakorlatban (folyósítják az adózott nyugdíjamat a német számlámra, utána a spanyolok meg valahogy ezt megneszelik, és azt mondják, hogy fizessek még x%-ot? :S), bár engem nem fog érinteni, mivel a következő bő 30 évben biztos nem fogok nyugdíjat kapni, utána is valószínűtlen.

Baromi érdekes a már egyszer eu-n belül adózott jövedelem adóztatása (nem fogyasztási/tranzakciós adókkal), ennyi erővel amikor külföldre mész, minden vagyonod megkínálhatnák egy adóval, ilyenről meg nem hallottam, szerintem nem is állna meg az eu-s kereteken belül.

Midnight Run 2018.07.20. 14:51:42

@maxval balcán bircaman:

Miért szerinted Baldauf úr Magyar gyártmányú Suzukit vesz vagy Aston Martint? A magyar újgazdag hol veri el a pénzét? Talán a Balatonon? Én inkább az Adrián meg Mallorcán láttam őket.

A magyar államfüggő oligarcha ráadásul, mivel versenyhelyzetben jó eséllyel megbukna és a pénz eredetét se kelljen firtatni, pont nem itthon fekteti be, hanem Svájcba vagy Szingapúrba viszi. Szerintem ennél még a multi is többet forgat ide.

Egy egy baromi nagy közhely, amit írsz. Maximum akkor lenne igaz, ha lenne egy valóban stabil és versenyhelyzetben lévő magyar kapitalista réteg. De ez alig van, a magyar oligarchák az állam csőcsén élő élősködők, akik a politikai osztállyal szimbiózisban lopják a közvagyont. Alig termelnek hozzáadott értéket.

N. Barbie 2018.07.20. 14:52:09

@Shanarey: Jaj nehogy leallj mar vitatkozni a legnagyobb fidesznyik trollal. :)
Konkret ervei, bizonyitekai semmire nincsenek, csak benyogi ketezredjere az eppen kapcsolodo alaptalan fideszes sikerpropagana szoveget vagy hanyatlo nyugat/libsi/soros kamurizsat azt` kesz. Tobbre nem futja neki, feleslges az idot pazarolni vele.

Ahogy irta mar valaki, nem picit szanalmas, ahogy minden kulfoldre menekult Magyar beszamolojanal megjelenik es megmagyarazza, hogy nem is eri meg kulfodre menni, mert a gazdaja mar akkora kiraly orszagot csinalt. Ja, dehogy csinalt.
Csak maganak, a rokonainak meg haveroknak.

Ja, es akkor ilyen "ervei" vannak, hogy van egy ismerosenek az ismerose aki hallott rola, hogy van valaki, akinek nem jott be a kulfold.
Es akkor ne rohogje ki az ember. :D

A penztarcam nem hazudik, megeri kint lenni, nem kicsit, nagyon.

vándor madár 2018.07.20. 14:53:29

@Arthamyr: "A külföldiek jelentős extra adóztatását honnan veszed?" Én ilyen nem mondtam. Én csak a nyugdíjasokról beszéltem eredendően. A nyugdíjak és minden egyéb megadóztatásánál pedig fennállhat a veszély, hogy az egyén megélhetése veszélybe kerül, ha alacsony a nyugdíja. Mindenki számoljon és döntse el, hogy mi mit ér meg neki, ennyi.

Arthamyr 2018.07.20. 15:00:01

@maxval balcán bircaman: Te birka, azt, hogy akár Magyarországon vagy akár itt a blogon mérhető számban van olyan ember, aki azt szeretné, hogy adjunk oda mindent a nyugatnak (egyáltalán bárkinek, aki nem mi vagyunk) csak a eltorzult belső világodban létezik...
Nem, az emberek nem akarnak odaadni _senkinek_ semmit, max. annak, akit szeretnek, és közel áll hozzájuk. Ezért is csak a hülyék örülnek annak, hogy Mészáros Lőrinc pár év alatt többezerszeres vagyonnövekedésre tesz szert, vagy azt, hogy gomba módjára nőnek a stadionok a magyar prérin, az adófizetők (az emberek) pénzén. Persze sokan vannak, akik ezen átlépnek, de ettől még ők sem támogatják és helyeslik.
És ez egyetemes, megkérdőjelezhetetlen igazság, nem lehet elrelativizálni azzal, hogy de bezzeg a "ballib"... Ki nem szarja le? Általában te szoktál ballibezni, értelmes ember csak szóváteszi, esetleg felháborodik rajta, hogy a közpénz elveszti közpénz jellegét, hogy titkosított és 3000mrd+ Paks 2 stb. Azon, hogy ezek a dolgok mocskosak és undorítóak, az sem változtatna, ha a NER előtt egy észak-koreái mintájú rendszer lett volna, ettől még a NER rossz és elfogadhatatlan lenne ugyanúgy.

Nem lehet elkenni azzal, hogy de előtte a ballibek még rosszabbak voltak. Ez rossz és kész, és rossz irányba is halad, szóval még rosszabb lesz, erről kell beszélni, innen kell indulni, nem relativizálgatni, és megpróbálni azon vitatkozni, hogy most akkor ez mégiscsak jobb, mint ami előtte volt vagy ami máshol van.
Kurvára egyszerű, nem kéne, hogy Mészáros L. top 10-es legyen, nem kéne, hogy non-stop kampány menjen a médiában, nem kéne a trafikmutyi, nem kéne a kaszinókoncesszió, hogy egy senkiből milliárdos médiatulaj és tanácsadó váljék aki Ibizán kokózik közpénzből és még lehetne sorolni. Ez nem képzi vita tárgyát, ezt csak egy elmebeteg próbálja védeni.

Arthamyr 2018.07.20. 15:04:30

@vándor madár: A klasszikus nyugdíjas lét nem sok embert fog itt érinteni. Talán azt, aki Skandináviában van, de azt is csak jó soká, nehéz azt előrejelezni.

N. Barbie 2018.07.20. 15:06:53

@CyberPunK: "De most komolyan, ezt itthon nem lehet megcsinálni és többet keresni? Vagy bármilyen más képzés?"

De, meg lehet csinalni. Es fog vele 2200 fontnak megfelelo forintot keresni? Nem. A toredeket sem. Arrol nem beszelve, hogy otthon mar kozel az 50-hez mazli kellene, hogy barhova is felvegyek.

"Ok, jól keres, vátt házat is egy (ipar)kisvárosban. Itt is veszel házat mucsaröcsöge alsón bagóért."
Ilyen, mikor valaki rogton lebuktatja magat, hogy eletebe nem jart az adott orszagban, csak okoskodik. :)
Segitek: en egy 45-ezres angliai varosban elek, egy 2 szobas haz 200k+, egy 3 szobas olyan 250 ezer font. Az atvaltast rad bizom. A posztolo lakhelyen is kb. itt korul lehetnek az arak. Hat tenyleg ossze lehet hasonlitani bagoert vett mucsarocsogei hazzal, ja nem...

London2009 2018.07.20. 15:10:52

@Szaktanár: ja, nincs benne semmi kulonleges. Financial services, azon belul financial technology, research and analysis. De videken ilyen jellegu munka nincs. Persze valamit nyilvan talalnek, ha szeretnek, csak nem szeretnek. A cipesz maradjon a kaptafanal... : ) De a ferjem is erdekes modon teljesen Londonhoz van kotve, szinten a munkaja jellegebol fakadoan, ugyhogy ez igy nalunk eleve elrendeltetett. : )

M. Péter 2018.07.20. 15:19:50

@vándor madár: Ha ott él valaki, legalábbis az év több, mint felét ott tölti, akkor miért ne ott fizessen adót?
@Arthamyr: Szerencsés esetben egyezmény alapján csak az egyik országban adózik a jövedelem, rosszabb esetben a jövedelem származási országában fizetett adót le lehet vonni a másik országban fizetendő adóból, a pontos részleteknek alaposan utána kell nézni.

Szaktanár 2018.07.20. 15:37:54

@London2009: hát nem tudom, sztem financial jellegű munkák bőven léteznek máshol is, akár még országon belül is (nyilván nagyvárosokban), de persze te tudod :)

London2009 2018.07.20. 15:43:57

@Szaktanár: nem, ez egy niche market. Ami munkat talalnek, az hatalmas visszalepes lenne szakmailag es anyagilag is. Annyival pedig nem dragabb London, mint amennyivel tobbet keresek. A nagy presztizsu cegek itt vannak. De en ezt nem banom kulonben, csak hangosan gondolkoztam. : )

vándor madár 2018.07.20. 15:48:20

@Arthamyr: A helyzet az, hogy a nagy ember sokat fizet egyszerre, a kisembereknél meg sok kicsi sokra megy. Spanyolországban nagyon sok külföldi nyugdíjas él az időjárás miatt, így jelentős tétel összejön.

Szerencséd, hogy Írországgal pozitív tapasztalataid voltak. Lehet onnan is rémtörténeket olvasni még írek részéről is.

Az EU-ban önbevallás van, de ha nem teszed meg, megkeresnek és esetlegesen még jól meg is büntetnek, ha "elfelejtetted". Németországgal speciel nem úgy működik a dolog, ahogy írtad. Az teljesen mindegy, milyen számlára megy a nyugdíj, az a lényeg, mennyi pénzt kapsz. Németországban csináltak külön egy adóhivatalt, amelyik csak a külföldön élő nyugdíjasok megadóztatásával foglalkozik. Ez kiállít egy igazolást, hogy Németországban mennyi adót kellett fizetni, amit a spanyol adóhívatal levon a fizetendő adóból. Legalább is ez van fent a neten. Van néhány ország, akikkel olyan egyezmény van, hogy a nyugdíjasok csak ott adóznak, Németországban nem. Mindenkinek utána kell járni, hogy milyen szabályok vannak érvényben abban az országban, ahol éppen él és azokban, ahonnan kapja a nyugdíjat vagy azokban bármilyen jövedelme keletkezik, mert a jogszabályok nem ismerete, nem fogja mentesíteni a következményektől.
.

CyberPunK 2018.07.20. 15:54:39

@N. Barbie: Ne az itthonival hasonlítsd össze, hanem a Londoni árakkal.De úgysem érted...

gabors 2018.07.20. 15:58:40

@Szaktanár: "ilyet még sosem hallottam, ez tényleg megtörténik? nem ütközik ez, izé, 1-2 jogszabályba? én biztosan ott hagynám a kasszánál az üveget, ha velem ezt próbálnák eljátszani, talán nem is túl finoman, pedig én egy nyugodt ember vagyok. "

volt es van ilyen en peldaul Kubaban futottam bele ilyenbe, museum benzin hotel stb.

De kulonleges esetek is vannak pl New York allamban elok NY/NJ/CT allamban elo diakok onkentesen annyit fizetnek amennyit akarnak k mindenki masnak $25 ... szoval van ilyen... (NY allam jelentosen tamogatja a museumot vagyis az itt elok adojabol kolt ra vagyis ok mar fizettek)

Amugy ebben az evben valtozott ez eddig mindenki fakultativan fizethetett.

M. Péter 2018.07.20. 16:03:07

@Arthamyr: 2 embert ismertem az egyetemen, aki füvezett, mindkettő kibukott. Az alkoholt ivók sokkal sikeresebbek voltak.

Szaktanár 2018.07.20. 16:25:45

@gabors: kuba mikor nyert felvételt az eu-ba? :) amúgy meg az, h kedvezményt adsz a diákoknak/vakoknak/hobbitoknak, az egy választás, ami az adott biznisz nagylelkűségére épít, de azt mondani, h az ország állampolgárának vmi x összegbe kerül, másik, ámde szintén eu-s ország állampolgárának meg 2x-be, na az annyira nem nyerő és nem is hiszem, h megtörténhet.

gabors 2018.07.20. 16:32:15

@vándor madár: " Ha esetleg elolvastad, akkor a selejtbe kidobott cuccot ette meg, nem a brüsszeli trüffel-t. "

Az is lopas minden lopas ha elveszel valamit ami NEM A TIED...

Meg az is lopas ha talalsz egy penztarcat es kiveszed belole a penzt. Sot az is ha talalsz egy taskanyi keszpenzt es elteszed.

Valszeg volt is ra szabaly hogy ezt NEM lehet csinalni ... hiszen maga mondta kamerak figyeltek ez ... szerintem csak a regi idok szelleme meg ott lapult a fejeben.

vándor madár 2018.07.20. 16:43:23

@Arthamyr: "A klasszikus nyugdíjas lét nem sok embert fog itt érinteni." Az lehet, de én most a jelenkorról írtam fasor6-nak, mert őt érinteni fogja. Hogy mi lesz 20-30 év múlva, arról én nem állítok fel hipotéziseket. Egyébként meg szerintem elég sokan vannak itt 50+ évesek, akiket érinteni fog.

gabors 2018.07.20. 16:46:57

@gabors: bocs

"De kulonleges esetek is vannak pl New York allamban elok NY/NJ/CT allamban elo diakok onkentesen annyit fizetnek amennyit akarnak k mindenki masnak $25 ... szoval van ilyen... (NY allam jelentosen tamogatja a museumot vagyis az itt elok adojabol kolt ra vagyis ok mar fizettek)

Amugy ebben az evben valtozott ez eddig mindenki fakultativan fizethetett. "

OK ebbol csak az maradt ki hogy NYC legjobb muzeumarol van szo a MET-rol Metropolitan Museum of Art

Szaktanár 2018.07.20. 16:49:47

@gabors: az adott biznisz teljesen irreleváns ebben a kérdésben.

Svegacomp 2018.07.20. 16:56:26

@vándor madár: igen, pontosan. Nézik a pénzmozgást és ha nincs késés, vagyis mindig van annyi rajta, hogy a bank le tudja vonni az összeget, akkor átminősítenek megbízható adóssá.

Arthamyr 2018.07.20. 16:58:59

@vándor madár: Nem tudom, mi az, hogy "önbevallás", ha ez a self-assessment, ez Írországban nem kötelező, csak bizonyos feltételek teljesülése esetén.

Arthamyr 2018.07.20. 16:59:47

@M. Péter: Én alig ismertem olyat, aki egyáltalán nem füvezett. :)

Arthamyr 2018.07.20. 17:01:24

@vándor madár: Az 50+ éveseknél is 20 évről beszélünk. :) Kivéve, ha már közel vannak a hatvanhoz.

Svegacomp 2018.07.20. 17:11:00

@tamarisk: Az a 2200 Font úgy 220 ezerFt körüli itthoni bért jelent.
VÁSÁRLÓERŐben és életszínvonalban mérve.
Avagy 2200 Font angliában nem nagy durranás.
Sőt eléggé az alsó szintje még az angol életszínvonalnak.
Bizony, bizony
aki hasonló hozzáállással dolgozik és él itthon is, mint angliában.
Az itthon jobban él!
Ez van.

Nagyon nem akartam reagálni erre a bejegyzésre, de te egy igazi magyar vagy, süt a rosszindulat és a tudatlanság belőled. Fogalmad sincs az itteni viszonyokról, a benzin, alap élelmiszerek egy árban vannak a magyarral, a műszaki cikkek töredéke a magyarnak, vagyis nagyon nem igaz, hogy 2200 font az 220.000 Ft. Az, hogy Magyarországon hasonló munkával a magyar jobban él, és ez van, a tipikus esete az agymosásnak, azt fújod, amit a szádba adtak. A poszt pont nem ezért íródott, de ti mindenbe bele tudtok kötni csak azért, mert a saját életetek zsákutcába futott és nincs erőtök, tehetségetek váltani, vagy tenni akár bármit is a jobb életért. Tudom, hogy a pénz nem minden. De otthon sírva fakadtam, amikor a tankolásnál mellé csorgott 1 deci benzin, itt meg egy havi túlórás keresetemből vettem egy olyan kocsit, amire otthon 5 év hitelt kellett felvennem. Itt nincs olyan fogalom, hogy hó vége, érted? Szerintem nem. Már bánom, hogy reagáltam, mert lesüllyedtem a te szintedre. Nem lesz több ilyen.

Arthamyr 2018.07.20. 17:36:41

@tamarisk: Bizony-bizony megint rövidtávra sikerült csak gondolkodni. Ez van.

Hint:
A. X idő alatt lehet egy 70 milliós vagyontárgyad, és bizonyos fogyasztási cikkeket ezalatt jobban ki tudsz gazdálkodni.
B. 0.8*X idő alatt lehet egy 18 milliós vagyontárgyad, és az előbbi fogyasztási cikkeket nehezebben tudod kigazdálkodni.

A kérdés, melyikkel jársz jobban?

N. Barbie 2018.07.20. 18:01:44

@tamarisk: Igen, es egy magyar kisvarosban vagy egy angliaiban levo ingatlan az pont ugyanaz, na ne viccelj mar. :)))
Amugy feleslegesek az ilyen izzadtsagszagu szamolgatasok, a poszter nyilvan kiszamolta ezeket mar regen, es levonta a kovetkeztetest: soha nem koltoznek haza.
De te azert megmagyarazod, hogy akkor is jobb lenne neki otthon. LOL :)))

Ja, 2200 font netto/ho az egyaltalan nem rossz fizetes, nem az eletszinvonal alja. De te nyilvan jobban tudod otthonrol, par google kereses utan. :DD

N. Barbie 2018.07.20. 18:01:56

@CyberPunK: "Ne az itthonival hasonlítsd össze, hanem a Londoni árakkal.De úgysem érted... "

Jaj, ne tereljel mar oreg. Te irtad, hogy egy videki angliai kisvarosi ingatlan az pont ugy bagoert van, mint egy otthoni pusztasehonnai. En meg felvilagositottalak, hogy qrvara nem.
Akkor mit hablatyolsz Londonrol?
Mindegy, ugyse erted, hogy nem ugyanaz a szinvonal, ha azt mondod, hogy van teszem azt Bristol-ban egy lakasod, mint Debrecenben...

Arthamyr 2018.07.20. 18:02:11

@vándor madár: Na ilyen pl. nem kell itt (csak ha bizonyos feltételek teljesülnek), nemrég beszéltünk erről.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 18:39:52

@Arthamyr:

Már oda lett adva minden a nyugatnak, azaz erről felesleges vitázni.

A kérdés: hogyan vegyük vissza.

A ballib ellenzék, melynek a hívei vagytok, azt mondja, nem is kell visszavenni, az egyetlen ok, hogy Orbán stadiont épít, korrupció van, s Mészáros lop, legyen Paks helyett zöldenergua, stb., csak ezeket kell megszüntetni és megjön a paradicsom.

Lám, te si ezt mondod: stadion, Mészáros, lopás, Paks, stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 18:40:05

@Midnight Run:

Tisztázzuk!

Mo-on egy szál oligarcha sincs, azaz miről beszélsz?

Aztán, a szupergazdagok magánfogyasztása morzsa. Az nem oszt és nem szoroz, hogy XY Mercedes 650-nel furikázik és fúlextrás partszakasza van az Adrián. Ez lehet igazságossági kérdés, de gazdasági nem. A lényeg mindig az, a profit a gazdaságban marad vagy a külföldet gazdagítja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 18:40:13

@szcsongor:

Igyekszem liberális szemszögből abnormális lenne. Ha egy liberális megdicsér, önvizsgálatot tartok, hol hibázhattam.

blackhairlady 2018.07.20. 19:25:32

@P.Elliot: "Itt Usaban azert ennyire nem pazarolnak."
Ezzel vitatkoznek, illetve itt is ervenyes az, hogy nem irunk olyat, hogy "itt USAban".
En dolgoztam gimnazium cafeteriajaban, es amint befejezodott az etkeztetes, az osszes kaja ment a kukaba. Sirni tudtam volna.

Arthamyr 2018.07.20. 19:47:58

@maxval balcán bircaman: Ha felesleges róla vitázni, akkor ne koptasd a billentyűzetet azzal, hogy ideszarod az elméd tartalmát.

Azért csak nem lett minden odaadva nyugatnak, mert jutott és most is jut a NER lovagoknak is bőséggel, továbbra is elég bőkezűen bánik velük az állam, többek közt az én adómból is. Erről kell beszélni, mert ez történik most, a szemünk előtt, nem arról, hogy mi volt 8 éve, vagy 1953-ben Rákosi alatt, mert az a múlt, azon már nem lehet változtatni. A jövőn még lehetne. Jelenleg az a jövő, hogy a NER szétbassza az országot, senkiházi férgek nyerészkednek és emelkednek fel a segítségével. Azt magyarázd meg, hogy ez így, önmagában miért jó. Önmagában, vákuumban, mert kurvára senkit sem érdekel, hogy valami máshoz képest (ami jó eséllyel egy zavart elme szüleménye) miért jó...

Vedd szépen vissza a primitív demagógiádat, az, hogy valakinek hányingere van a NER-től, még nem teszi "ballibbé". Bár ez pontosan még nem tiszta, ha ez azt jelenti, hogy NER-ellenes, Orbánellenes, akkor itt tényleg sok ilyen van, nagyon helyesen, csak félreérthető és pejoratív. Ha azt írod, Orbánellenes, vagy NER-ellenes, én nem fogom kikérni magamnak, az biztos, sőt, felvállalom... :)

És nyilván én is ezeket mondom, mert ez a lényeg és ez egyszerű, mint a fakocka. Pl. stadion nem olyan, amiről lehet vitát nyitni, nem kell és kész. Azzal, hogy egyszerűen semmit sem csinál valaki a stadionépítés helyett, már jót tesz. A lopásra ugyanez az igaz. Erről kell beszélni, mivel sajnos a lakájmédia a tudtommal nem beszél róla, illetve ha teszi is, nem a megfelelő fényben tünteti fel, a nem baráti médiumokkal meg újabban nem beszélnek a kormány tagjai, nem válaszolják meg azokat a kérdéseket, amiket pl. én is feltennék.

Ha akarod, magyarázd el, hogy miért jó a stadionépítés, sőt az, hogy a közpénz elveszíti közpénz jellegét, esetleg az, hogy a legtöbb politikus vagyonbevallása alapján egy nincstelen senki, de valahogy az életmódja és a környezetének életmódja nem ezt tükrözi. Rohadtul meglepődnék, ha meg tudnál győzni bárkit is, hogy ez jó.

Kezd ezzel, nem kell mellébeszélni, ha ez megvan, majd - talán - át lehet térni rögeszméidre is (pl. ballibek mindenhol, háttérhatalom, a hanyatló és tolvaj nyugat és még ki tudja, mi), bár lehet, hogy ehhez inkább orvosi beavatkozásra lenne szükség. Bár erre még nem rendelhető el kényszergyógykezelés, mivel nem veszélyeztetsz másokat nyilvánvalóan, legalábbis a szabályok szerint nem.

FutureFry 2018.07.20. 20:11:18

@London2009: Azért manapság a legtöbb ilyesmi - akár niche - munkát (pl. financial analyst) szerintem lehet “remote work” jelleggel is végezni. Persze lehet, hogy egy jó(l fizető) céghez és/vagy egy szakmailag is jó álláshoz eleinte kell a személyes kapcsolat/jelenlét, de utána (ha jó az ember) IMHO megtartják akkor is ha elköltözik oda ahol olcsóbb az élet. Ráadásul ilyenkor lehet még az sem probléma, hogy az árakat felveri a “gentrification” (mint, ahogy pl. @Arthamyr: utalt erre a külföldről beköltözőkkel), mert nincsenek (vagy csak kevesen). Igaz, ezért lehet az infrastruktúra sem túl fejlett, de valamit valamiért…

Szaktanár 2018.07.20. 20:17:56

@FutureFry: másrészt ugyanakkor, én teljesen meg tudom érteni, ha vki az amúgy túlárazott, sztrájkokkal terhelt, borzasztó (tömeg)közlekedésű londonban kíván élni. angliában én sem mennék sehova máshova, max kirándulni. london egy külön világ, minden hibájával együtt van benne vmi vonzó.

Arthamyr 2018.07.20. 20:32:48

@FutureFry: Nem tudom, te hol élsz, de tapasztalataim szerint rettentő errefelé nehéz olyan céget találni (én a Dublini és Londoni financial services/IT szektort ismerem valamennyire), ami hajlandó belemenni a remote work-be, főleg külföldi remote-workbe.
Nekem legalábbis nagyon sokáig tartott, és csak mint alvállalkozó tudok dolgozni cégeknek, ennek minden hátrányával: jóval kevesebb fizetés, 0 biztonság (még a nyílt végű szerződéseknél sincsen 10-20 napnál hosszabb felmondási idő). Ha ez könnyen menne, tömegesen csinálnák, azért még a londoni napidíj 50-60%-a is egész ütős tud lenni mondjuk Nagyváradon vagy Szegeden...
Az árakat meg így is felverjük, csak nem feltétlenül ott, ahol az ügyfeleink/munkaadóink vannak.

fasor6 2018.07.20. 20:58:04

@Szaktanár: lazabbak, jokedvuek, es kevesbe stresszelnek. Vagyis mindenben az ellenteteim. En 10 evig dolgoztam spanyol cegekkel, okos, kedves, figyelmes, szorgamas, segitokesz emberek votak

FutureFry 2018.07.20. 21:04:50

@Arthamyr: USA. Az igaz, hogy a külföldi munka problémásabb (munkavállalói vízum, adók, stb.) és az is lehet, hogy ha valaki hosszú távon próbálkozik vele akkor még a juttatását is ahhoz igazítják.
Mindenesetre (legalább is belföldön) elég sok amerikai vállalat alkalmaz “remote employee”-kat, és nem feltétlenül IT/fejlesztői vonalon, lásd az erről készült listákat ([1], [2]), ahol több pénzügy-szektorbeli vállalat is felsorolásra kerül. Igaz van egy pár olyan hely amiről azt gondolná az ember hogy pont ennek a trendnek az élvonalába tartoznak, de mégsem: pl. Yahoo [3], vagy Google [4].

[1] www.lifewire.com/best-companies-for-telecommuting-2377399
[2] www.flexjobs.com/blog/post/100-top-companies-with-work-from-home-jobs-in-2017/
[3] www.forbes.com/sites/jennagoudreau/2013/02/25/back-to-the-stone-age-new-yahoo-ceo-marissa-mayer-bans-working-from-home
[4] www.tbray.org/ongoing/When/201x/2014/02/19/Leaving-Google

Szaktanár 2018.07.20. 21:27:22

@fasor6: ejha. akkor te találkoztál azokkal a spanyolokkal, akikkel én nem :)

Szaktanár 2018.07.20. 21:30:36

@FutureFry: reflektálva a remote work-re, különösképp a [3] pontra, azért vhol meg tudom érteni. ahol én dolgozom, ott minden napos és teljesen elfogadott a home office, ugyanakkor azt látom, h a kedves kollegák hatékonysága, hát...a nullához konvergál. szeretnek beiktatni 2-3 plusz (fél)szabadnapot havonta, erről van szó. marhára nem produktívak az otthoni napokon.

Szaktanár 2018.07.20. 21:31:34

@Szaktanár: természetes mindennapos, és nem minden napos, elnézésért a plus space-ért.

FutureFry 2018.07.20. 21:44:26

@Szaktanár: Ideális birkamunkahelynek tűník :)

FutureFry 2018.07.20. 21:53:10

@Arthamyr: Ja, és még ez:
“nyílt végű szerződéseknél sincsen 10-20 napnál hosszabb felmondási idő”
Mondjuk ez nem “probléma” errefelé mert szinte az összes államban az “at will employment” az alapértelmezett, azaz mind a munkaadó mind a munkavállaló azonnal felmondhat/leléphet (azért minimum két hét notice-t szokás adni, vagy - munkaadó esetében - kifizetni, de erre nincs semmiféle törvényi kötelezettség).

soarvány 2018.07.20. 22:09:21

beleettem a chipsbe, beleettem a csokiba... hm.
Az mindenesetre elmondható, hogy ennél lényegretörőbb és használhatóbb leírást még nem olvastam, az utolsó két mondattól eltekintve. Az itteni kormányablakok, és NAV is eléggé jól működik.

Leooo 2018.07.20. 22:54:36

@Shanarey: " Gogolák elvtársnő, ez új szoknya magán? Igen, Virág elvtárs! Kurta, nagyon kurta...Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!!" Hommage á Bacsó Péter ;-)))))P Birca-birca, te ide (is) vadászni jársz, vagy tele szájjal...

Kipper 2018.07.20. 22:55:05

"A kocsik itt nagyon olcsók, amire otthon még hitelt veszel fel, az itt pár havi fizuból megvan. 3000 fontból majdnem új (2-3-4 éves) kocsit vehetsz."

Nem inkabb 13000 fontbol? Nekunk csak olyant sikerult.

"2-3 szobás lakás bérlete: 550-700 font/hó"

Mi 7 eve fizettunk 950 fontot 2 szobaert. (London vonzaskorzete)

"Benzin: 1.35 font/liter. A dízel drágább, 1.40 körül."

Meg soha nem lattam 1.40-ert dizelt, max 1.30.

Vagy ket Anglia letezik es mi a masikban elunk, vagy a poszter talalt valami elvarazsolt helyet.

Arthamyr 2018.07.20. 23:39:40

@FutureFry: Ok, ez azzal van kontrasztban, hogy itt (Írország) eléggé nehéz kirúgni az embereket. Amikor pl. a feleségem cégénél leépítés volt, és ő is beleesett, közel 3 évi fizetését kapta végkielégítésként (bár ebből a törvényi kötelezettség 1 év talán). Így ha az embernek van egy hosszútávú munkaviszonya, igencsak biztonságban van.
Egyébként ez kevésbé zavar, mint az, hogy nem nagyon hajlandóak megadni a helyi napidíjakat, mert, mint az egyik cikkben le is írják, a wfh nagyon jó perk.

USA, a lehetőségek hazája! Ha egy huszassal fiatalabb lennék, neki is indulnék. :) A Citibanktól már többször kerestek meg, mindig azzal zavartam el őket, hogy csak távmunka érdekel, ott meg mint Best Companies van említve.

Másrészt nagy különbség van a részleges otthoni munka engedélyezése és a teljes idős külföldi/otthoni munka, nem tudom a listák mi alapján vannak. Az előbbire tapasztalataim szerint sok cég nyitott (ezt már Magyarországon is lehetett csinálni), az utóbbit, főleg a külföldi munkát nehéz megcsípni, pedig az az igazi jackpot. Persze részleges is hasznos, pl. elintézni dolgokat, várni valamilyen szerelőt/rendelést, gyerek miatt, kevesebb a bejárásra elpazarolt idő, de ez nem ugyanaz, mint Romániában élni londoni jövedelemből.

FutureFry 2018.07.21. 00:57:11

@Arthamyr: Ahogy már említettem, én úgy látom, hogy errefelé nulláról jóval nehezebb eleve “full time remote employee”-ként kezdeni (bár nem lehetetlen), viszont hosszabb távon sok helyen megoldható olyan munkakörben amihez alapvetően nem szükséges valami rendszeres személyes jelenlét. Ha egy jó munkaerő (valami komolyabb pozícióban) felveti a dolgot és szeretnék megtartani akkor (hacsak nincs rá külön tiltás) valószínű nem fogják ellenezni. Persze nem tanácsos ultimátumként előadnia, bár ha rendelkezésére áll “FU Money” akkor nem gond az sem :). John Goodman said it best:
youtu.be/xdfeXqHFmPI

Arthamyr 2018.07.21. 01:02:36

@FutureFry: A komolyabb pozíció automatikussá teszi a FU Money meglétét...

FutureFry 2018.07.21. 01:31:13

@Arthamyr: Valószínű de nem feltétlenül. Pl. ha valakinek magasak a megélhetési és egyéb költségei (igaz a megélhetési költségekből faraghat lejjebb...)

P.Elliot 2018.07.21. 04:29:30

@blackhairlady: Varjal csak en az elelmiszer gyarakrol irtam hogy nem megy a kukaba hanem valami modon ertekesitik. Egy cafeteria maradekat nem is lenne szabad felhasznalni egyreszt a romlas miatt meg valahogy furan nezne ki hogy viszik a maradekot, ezalattt a fott eteleket ertem....

adg 2018.07.21. 05:31:23

@Svegacomp: igen, valoban lesullyedtel az o szintjere. A muszaki cikkek TOREDEK ara, a sirvafakadas 1 DECI benzinen es az eghazi fizetesbol vett auto, amit otthon 5 evig fizetnel, pontosan ugyan az, mint amit o mondott, csak masik elojellel.

adg 2018.07.21. 05:47:18

@P.Elliot: @blackhairlady:
www.theguardian.com/environment/2016/jul/13/us-food-waste-ugly-fruit-vegetables-perfect?CMP=share_btn_tw

“By one government tally, about 60m tonnes of produce worth about $160bn (£119bn), is wasted by retailers and consumers every year - one third of all foodstuffs.”

“Americans waste an unfathomable amount of food. In fact, according to a Guardian report released this week, roughly 50 percent of all produce in the United States is thrown away—some 60 million tons (or $160 billion) worth of produce annually, an amount constituting “one third of all foodstuffs.” Wasted food is also the single biggest occupant in American landfills, the Environmental Protection Agency has found.”

Pont amerikaban ne pocsekolnak az elelmiszert...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.21. 09:04:06

@taga20:

Nézd meg az "oligracha" szó jelentését. Meg fox lepődni. S rájössz, Mészáros semmilyen szempontból se oligarcha.

Vas Zoltan 2018.07.21. 10:20:56

Tisztelt József! Gratulálok hogy ilyen remekül váltottál ès becsületesen helyt állsz! Köszönet, hogy gondolsz másokra és rèszletesen ìrsz. Ha társadalmi munkában lenne egy csoport, mely segìti az újra kezdők életét: ezt a munkát én havi 100 eur-ral támogatnám, ameddig tudom. Várom minden segìtőkesz ember hozzászolását.

London2009 2018.07.21. 11:20:14

@FutureFry: nem analyst a poziciom, de ez most teljesen lenyegtelen. A mi cegunknel egyaltalan nincs remote work, talan az USA-ban van. Otthonrol dolgozas lehetseges, de az sem altalanos. Egy napot fixen otthonrol dolgozom, ha nagyon szeretnem, lehetne ketto, de nekem muszaj bent lenni tobb okbol. De en ezt nem banom, nem szeretnek teljesen otthonrol dolgozni. : )

Nylul 2018.07.21. 18:41:15

@N. Barbie: Hagyjad, ez a csávó igazi matekzseni. Mindig, mindent kiszámol! :D
Tán' a múlt héten volt egy poszt egy másik blogon, ahol az 'összesen' értéket simán hozzáadta azokhoz részegységekhez, amiből az 'összesen' rész kijött. Erre felállított egy fantazmagóriát, amit jó hosszan levezetett, majd hozzászólásokon át bizonygatta, hogy mindenki más hülye. :D

felucca02 2018.07.22. 08:18:16

@London2009:
Göd 1.: MINDEN magyarországi település borzalom, nincsen építészeti és lakáskultúra, ebből a szempontból Göd nem rosszabb és nem jobb, mint Berettyóújfalu. Ha nem a kevés város viszonylag rendbentartott belvárosában, vagy az erdő közepén egy tanyán laksz, akkor Magyarország a tömény depresszió, nagyjából. Kutyagolhatsz a sárban, nézheted az összevissza bővítgetett, befejezetlen családiházakat, néha nekimész egy transzformátornak. Magyarországon értelmetlen lakni.

Göd 2.: Speciel ezen a vonalon a legjobb a menetrend az országban, csúcsidőben húszpercenként, csúcsidőn kívül félóránkénti követés van, nem rosszabb, mint mittudomén, London és Brighton között, a vonatok nagy része vaidúj Flirt, légkondi, wifi, amit akarsz. Aki szerint ez borzalmas, az harminc éve utazott itt utoljára vonaton.

felucca02 2018.07.22. 08:53:04

@maxval balcán bircaman:
Megnéztem: a leggazdagabbak szűk körének uralma az oligarchia. Ezt eddig is tudtam, de most még meg is néztem. Tehát Mészáros minden szempontból az. Mit szeretnél még?

Arthamyr 2018.07.22. 18:21:07

@maxval balcán bircaman: Köszönöm a bizalmat, de sajnos nekem nem eldobható emailcímem van, meg nem is írtál semmit, csak azt, hogy válaszoltál, így nem válaszoltam.
Ha meg a "cenzor" törölte a hozzászólásod, könnyen lehet, hogy okkal tette. Mondjuk elhiszem, hogy mivel te fekete bárány vagy, kicsit érvényesül a negatív kettős mérce, lehet, hogy az én hozzászólásaim egy részét is törölné a "cenzor", ha elolvasná (pl. az utolsó, hozzád intézett hozzászólásom udvariassága sem elfogadható civilizált helyeken; bár mondjuk ki, te sem csak a "furcsa" értékrended miatt vagy fekete bárány, kicsit könnyen ballibezgetsz le embereket, amit kevesen tesznek ki az ablakba).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.23. 00:31:57

Tündérkert!
:-)))))
Nagyon jó, informatív poszt, régen volt már ilyen, sajnos.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.23. 01:14:12

@felucca02:

Nem, az "oligarcha" azt jelenti: ember, aki a gazdagságán keresztül politikai hatalmat gyakorol. Azaz Mészáros nem oligarcha.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.23. 01:14:22

@Arthamyr:

Hidd el, engem nem zavar, ha törlődik valamely hozzászólásom, ez nem az én problémám ugyanis.

Választ adtam egyébként minden felvetésedre.

London2009 2018.07.23. 11:22:49

@Arthamyr: oh, most olvastam el csudas hozzaszolasodat. Eloszor is megnyugtatlak, hogy de, nagyon is udvarias voltal es gratulalok. A primitiv demagogia egyszeruen telitalalat. : )
Masodszor pedig, te se koptasd feleslegesen a billentyuzetet, a falnak beszelsz ugyis. Azt pedig mar tudhatnad, hogy mindig azok a hozzaszolasok torlodnek, amikor vegre valaszt kapnank mindenre. Nyilvan ez a HA hibaja! (viccelek, mielott meg levesznek a white listrol) :D

Arthamyr 2018.07.23. 11:57:57

@London2009: Nem arra gondoltam elsősorban. De végülis mindegy is. A hozzászólása valószínűleg nem ok nélkül törlődött, csak annyit jegyeztem meg, hogy szigorúbb helyeken lehet, hogy nekem is a fejemre koppintottak volna személyeskedés miatt már az első mondat elolvasása után (bár akkor birka megelőző hozzászólásai sem jelentek volna meg, így lehet nem jött volna a reakció). Ő úgy kommunikál, mint egy politikus, ha a valóságtartalmat és a mellébeszélés mennyiségét nézzük, ezt nem tűrik mindenhol.

London2009 2018.07.23. 12:05:41

@Arthamyr: ha egyaltalan volt hozzaszolas, ami torlodott. No mindegy. Engem rohadtul untat, ugyhogy altalaban szurni szoktam. Javaslom kiprobalasat. : )

Arthamyr 2018.07.23. 12:15:05

@London2009: Én eddig csak egy hozzászólót szűrtem, azt is azért, mert amellett, hogy troll volt, még nevét is változtatgatta. Birka legalább felismerhető, és legtöbbször csak lehet legyinteni, hogy biztos erősebb füvet legelt aznap. :)

London2009 2018.07.23. 12:56:13

@Arthamyr: haha. Tudom akkor, hogy kit szurtel meg. : )

Arthamyr 2018.07.23. 12:57:28

@London2009: Na kit? Szerintem nem jóra gondolsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 10:32:02

@nonolet:

Nem. Nem azért nem oligarcha.

Az oligarcha gazdag ember, aki jelentősen képes befolyásolni a politikát. A "jelentősen" alapeleme, mert nyilván egy kicsit gazdag ember is képes befolyásolni a dolgokat, sőt egy szegény ember, egy szürke blogger is akár. A "jelentősen" azt jelenti: jobban befolyásol, mint a hivatalos politikai szereplők.

Na most, Mészáros befolyása a politikára NULLA. Ő pont az oligrachaság ellentéte: azaz nem a gazdagsága adott neki politikai hatalmat, hanem a politika hatalom adott neki gazdagságot. Ennek a neve "klientúra". Azaz Mészros nem oligarcha, hanem kliens, ő a politikai hatalom lekötelezettje, gazdagdága a hatalomtól függ.

Még egyszerűbben:
- oligarcha: sok pénze van, mely által parancsol az államnak,
- kliens: sok pénze van, melyet az államtól kapott, így teljesíti az állam parancsait.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 10:33:17

@London2009:

Már elmondtam: ha kellenek válaszok, megkérdezhetsz bárhol máshol, ahol a hozzászólások szabadon megjelennek és utólag se törlődmek.

Az viszont álságos, hogy engem hibáztatsz a válasz hiányáért, mikor jól tudod, itt moderáció van.

London2009 2018.07.24. 10:53:53

@maxval balcán bircaman: koszonom, de van elkepzelesem a megjelent kommentjeid alapjan is. A moderaciorol pedig annyit, hogy nekem egyetlen egy hozzaszolasomat sem toroltek meg innen az elmult, talan lassan 7 vagy meg tobb ev alatt? Sot, meg a fejemre sem koppintottak. Egyszer, egyetlen egyszer irtak, hogy ezt ne itt vitassuk meg. Milyen erdekes, hogy a te kommentjeid rendszeresen torlodnek. Na es ne talald ki, hogy azert mert ellentetes a velemenyed a blog iranyvonalaval. Eleg sok kulonbozo velemeny megjelenik itt, ugyhogy tenyleg kivancsi vagyok, hogy miket irhatsz a "torolt" kommentjeidbe, amirol meg mindig nem vagyok meggyozodve, hogy egyaltalan leteznek. Valahogy mindig pont a torolt kommentekben kapnank valaszt az osszes feltett kerdesunkre...hmm...

Arthamyr 2018.07.24. 11:10:51

@maxval balcán bircaman: Az a baj, hogy Mészáros nem az állam parancsait teljesíti, hanem Orbánét. És az állam bizonyos részeinek parancsol is, mivel tisztában vannak vele, hogy ki a "főnöke". Ráadásul az állam által a Mészároshoz juttatott erőforrások jelentős része kikerül az állam irányítása alól, amit megint csak fel tud használni befolyásolásra ("parancsol" az államnak, még ha nem is korlátok nélkül).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 11:19:57

@London2009:

A HÁ egy ballib blog, te is ballib vagy. Ezek után nyilván egyik hozzászólásod se problémás.

Mi ebben a furcsa?

Ez olyan, ,mintha azt mondanám, a vegetáriánus klubban nyugodtan eszem a tökfőzeléket, de a véreshurkát ebédelő embert szúrós szemmel nézik, sőt megkérték, távozzon, szóval biztosan az illető káromkodott, ezért nem látják szívesen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 11:20:01

@Arthamyr:

Az állam egy absztrakt entitás, nem tud parancsolni, csak képviselőin kerestzül.

A célja a jelenlegi kurzusnak: hazai tőkésosztály megteremtése.

Határátkelő 2018.07.24. 11:23:02

@London2009: A trükk egyszerű: olyat kell írni az adott kommentben (egy mondatot, vagy akár csak egy felet), amiről lehet tudni, hogy nem fog átmenni, nem a tartalma miatt, hanem mondjuk azért, mert sértő. Utána pedig lehet mutogatni a moderációra.

Arthamyr 2018.07.24. 11:27:03

@London2009: @maxval balcán bircaman: Még lightos anyázás is bele szokott férni, hülyeség is igen tág keretek közt van megengedve, aminél könnyű átlépni a határt, az olyasmi, mint pl. a rasszizmus, fajelmélet, nem konvencionális nemi szerepet betöltők támadása, de ezt mind felesleges használni annak megindoklására, hogy miért jó, hogy Orbánék és NER-es cimboráik szétlopják az országot, és konzerválják a hatalmukat... Legalábbis én nem látom a kapcsolatot.
Másrészt leírhattad volna a mailben, egy másik renitens így csinálta. Én, a helyedben minden hozzászólásomat lementeném, mivel ki tudja, hogy átjut-e a "cenzúrán". Emlékeim szerint nekem sem tűnt el egy hozzászólásom sem (leszámítva azt, amikor a blogmotor kiröhögött - hosszabb hozzászólást megérheti lementeni emiatt is), azért itt nincsenek betarthatatlan viselkedési normák. Kb. a legalját szűri ki az előmoderáció, és alapvetően javítja a minőséget. Érdemes összehasonlítani egy tetszőleges, nem moderált bloggal (hát még olyannal, ahol politikáról is esik szó). Akit nem zavar, hogy úszni kell a szarban, és néha merülni is, menjen olyan blogra, számomra az egyik vonzó dolog a határátkelőben pont az volt, hogy itt legalább valamilyen alap viselkedési normákat be kell tartani.

Arthamyr 2018.07.24. 11:31:30

@Határátkelő: Szerintem ez: @Arthamyr: is sértő volt, legalábbis én annak vettem volna birka helyében. Más kérdés, hogy gondolom ő szigorúbban van monitorozva, ezt meg el sem olvastátok, azért gondolom ez nem teljesmunkaidős állás, valamiből élni is kell (azért ha lehet, emiatt ne vegyél le a whitelistről). :)

Arthamyr 2018.07.24. 11:36:46

@maxval balcán bircaman: Hagyd már el ezt a ballibozást (felteszem, hogy ez alatt pl. mszp-s, dk-s arcokat értik a legtöbb helyen otthon). Mitől lenne ballib? London2009 értékrendjében nem sok baloldali dolgot fogsz találni, akárhogy szenvedsz...

Arthamyr 2018.07.24. 11:39:44

@maxval balcán bircaman: "Az állam egy absztrakt entitás, nem tud parancsolni, csak képviselőin kerestzül." - Az állam egy közösség. Ennek vannak választott vezetői, akik az erőforrásait kezelik és a közösség szükségeit kielégítik (jó esetben).

"A célja a jelenlegi kurzusnak: hazai tőkésosztály megteremtése." - Ezzel nem lehet vitatkozni, valóban ez történik/történt. És ez (is) a nagy baj.

London2009 2018.07.24. 12:03:57

@maxval balcán bircaman: Nem, nem, en nem vagyok ballib. De a Fideszbol is teljesen kiabrandultam es nem tamogatom oket. Na ilyenkor mi van?
A moderacio pedig egy jo dolog. Ha neked megfelelnek a moderacio nelkuli, fosdobalos blogok, akkor szarj te is oda. Reszemrol, en nem is latogatom oket, mert csak meg jobban kiabrandulok az emberekbol…

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:03:58

@Arthamyr:

Én tipikusan az a típus vagyok, aki nagyon-nagyon ritkán szokott trágár lenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:03:58

@Arthamyr:

Írd le, mi volt a konkrét kérdés, mert több napja vott, már nem emlékszem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:03:58

@Arthamyr:

Az állam nem közösség, hanem egy közösség szervezésének módja.

Számtalan közösség van álllami keret nélkül.

Miért lenne baj a hazai tőkéspsztály megteremtése?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:03:58

@Arthamyr:

"Orbánék és NER-es cimboráik szétlopják az országot"

Ez egy abszurd állítás.

Sosincs rá bizonyíték.

Nyilván vannak lopások (mindenhol van iyen), de ez totális lopás szöveg sose tratalmaz bizonyítékokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:03:58

@Arthamyr:

A ballib eszmeiségben nemigen vannak baloldali elemek, szóval ez nem ellentmondás...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 12:04:01

@Határátkelő:

Én konkrétan nem szoktam sértőt írni, mégis nem jelenik meg sok szövegem.

De mivel nem célom a HÁ leleplezése, így erről nem vezetek részletes statisztikát.

London2009 2018.07.24. 12:11:53

@maxval balcán bircaman: Jajj, na most szakadt le a plafon Birkuci! Nyilvan ha szepen szidod peldaul a melegeket, attol meg szidod oket… a tartalom es nem a forma szamit...
Tehat akkor mitol vagyok ballib? Amugy is hadilabon allok ezzel a szoval. Amikor kikoltoztem meg nem letezett, ugyhogy kivancsi lettem, foleg, hogy elvileg en is az lennek.

London2009 2018.07.24. 12:14:44

@Arthamyr: az allamot valoban nem celszeru kozossegkent definialni. Az allam egy intezmenyrendszer. A tobbi stimmel. : )

Arthamyr 2018.07.24. 12:16:36

@London2009: +1
@maxval balcán bircaman: Na akkor meséld el szépen mi az, meg azt is, hogy ez miért nem pejoratív.

Arthamyr 2018.07.24. 12:25:04

@maxval balcán bircaman: Ne légy már ennyire birka, birka! :) Ne mond már, hogy a te belső világodban ennyire nehéz összekapcsolni azt, hogy van egy mérsékelt tehetséggel rendelkező ember, aki viszonylag gyorsan az egyik leggazdagabb ember lesz az országban, ott kellett hogy legyen valami simli.

Erre milyen bizonyíték kellene? Persze, ahhoz, hogy valaki lesittelje, kell, de nehéz, mert semmilyen hatóság sem fogja vizsgálni, a törvények is alakíthatóak a védelmére, és még ezer akadálya van. Pl. ott van Gyurcsány, sok éve nincs a hatalom közelébe sem, elég nyilvánvaló, hogy börtönben (vagy elmegyógyintézetben) lenne a helye, mégsem lesz ott sosem...
Ahhoz, hogy az ember észrevegye az ellentmondást egy random politikus életszínvonala és a vagyonbevallása között, miféle bizonyíték kellene?

Arthamyr 2018.07.24. 12:32:17

@maxval balcán bircaman: "Miért lenne baj a hazai tőkéspsztály megteremtése? " - Mert jöjjön létre magától, hozzanak létre olyan környezetet, ahol a tehetséges emberek fel tudnak emelkedni (nem, a jó emberrel való haverkodás az hozzá való lojalitás _nem tehetség_).
Az, hogy mesterségesen felemelnek egy szűk réteget, a többi ember közös erőforrásainak átcsoportosításával, rettentő kontraproduktív, több szempontból. Másrészt nem vagyok benne biztos, hogy bármiféle hazai, ennyire szűk és gazdag "tőkés osztályra" szükség lenne, még akkor sem, ha "természetesen" alakulna ki.

London2009 2018.07.24. 12:39:25

@Arthamyr: ilyenkor szokott eltunni, ugyhogy ne koptasd a billentyezeted feleslegesen, csak gondoltam szolok...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:29

@Arthamyr:

A félperifáriás tőke versnyezzen egyenlő feltételekkel a magállami tőkével?

Ez kb. olyan, hogy engedjük egybe a profi sportolókat a paralimpistákkal, s hadd győzzön a jobbik.

Tehetség nem kell a profithoz sehol, hacsak nem az elnyomás tehetsége.

Hány ország zárkózott vel az utóbbi 70-80 évben a világban? Kevesebb, mint 10, pl. Szingapúr, Korea, stb. Mindegyik úgy zárkózott fel, hogy állami pénzből az állammal összefonódó bankok a bankok tulajdonában lévő tőkéseket pénzelték, a külföldi tőkét korlátozva.

Van egy alapigazság: nem lehet jóllakni, ha nézed, hogy a szomszédod ebédel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:30

@London2009:

Nekem nincs pártom 1999 óta. A kisebbik rosszra szavazok, ez jelenleg a Fidesz.

A moderáció - és különösen az előmoderáció - nagyon rossz dolog, azt jelenti: kisgyerekeknek nézünk felnőtt embereket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:30

@London2009:

Ha úgy gondolod, a kritika sértés, akkor valóban sértő vagyok.

De ezen az alapon senki se miondhatna szinte semmit, hiszen nemigen van kritika, mely valakit ne sértene.

Pl. ez a cikk azt írja "igazi szar hely" volt a munkahelye. Ezzel megsértette a munkahely tulaját, s azon kollégáit, akiknek tetszik a munkahely.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:30

@Arthamyr:

Ballibaizmus: magát baloldalinak hazudó, a valóságban jobboldali (azaz liberális) eszmeiség.

Kifejezetten Kelet-Európára jellemző, de alapjaiban már nyugaton is megjelent. Talán legnagyobb nyugati alakja Tony Blair, aki kihirdette: a tőke és a "piac" támogatása baloldali eszme, lásd "hamadik út" platform az angol Munkáspártban. De a kezdő pont a német szocdemek Bad Godesberg-i rfeormka,(1959).

A keleti poszkocsik ezt vették át, de túlszárnyalva a nyugati mintákat. Amit még a leglberálisabb nyugati álbaloldali se engedne meg magának, az Kelet-Európában baloldali alapértéknek számít, lásd pl. a szakszervezeti mozgalom ellenzése, a minimálbér ellenzése, minden privatizációja, stb.

Egyébként SEMMI gond ezzel az eszmeiséggel - már én persze nem értek egyet vele, de nem látok akadályt, hogy valaki ezt hirdesse -, ez a modern liberalizmus programja, de leyenek szívesek ezt ne baloldalnak hazudni.

Lengyelországban volt még nagyon erős aballib eszmeiség, ott mára totálisan bukott. Ma Mo. az az ország, ahol még vannak jelentős ballib erők. Nyugaton persze van ma is, elssőorba Németországban. Máshol a ballibek vagy eltűnőben, vagy igyekeznek korrigálni, balra tolódni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:30

@Arthamyr:

A nemzeti tőkések állami pénzt kapnak.

Orbánék az 1990-2010 közti liberális modellt igyekeznek egy másik liberális modellre váltani.

A korábbi modell: a nyugati tőkéánek kell adni az országot, ők majd felzárkóüztatnak. Ez volt 2010-ig, s nem jött be.

Most a japán-kreai-szingapúri-tajvani modellt próbálja Orbán: bivalyerős állam, s állami pénzből felhízlalt nemzeti tőke.

Ez két liberális modell harca, vedd észre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 13:06:30

@Arthamyr:

Gyurcsány személye sokat segít Orbánnak. Akkor se kerülne Gyyurcsány börtönbe, ha elkezdene emberkree lőni villája erkélyéről..

London2009 2018.07.24. 13:42:21

@maxval balcán bircaman: Az elomoderaciora igenis szukseg van, mert nezd meg milyen mocskolodas megy mas blogokon. De kulonben meg van millio blog moderacio nelkul, oda mehetsz nyugodtan es onthatod magadbol feltartozhatatlanul azt ami neked tetszik. Szamomra ez a szinvonal elfogadhatatlan es ha erre az a megoldas, hogy a bloggazda a sajat idejet nem kimelve, valoban gyerekekkent kezelve a sok ostoba elvileg felnottet kiszuri a serto, vulgar stb. kommenteket, akkor ezt tegye, es en halas vagyok ezert. Nem is latogatok mas blogot, mert nem erdekel az anyazas, gyulolkodes, masok szidasa, szemelyeskedes stb. Nem tudok a kommented ugyeben nyilatkozni, miutan nem olvastam, de feltetelezem, hogy nem ok nelkul lett torolve. Persze, hogy lehet kritikat megfogalmazni. Ne talalj mar ki hulyesegeket, hogy a normalis stilusban megfogalmazott velemeny, nem jelenik meg.

London2009 2018.07.24. 13:43:06

@maxval balcán bircaman: Sosem hazudtam magam baloldalinak. Ugyhogy meg mindig nem ertem, hogy lennek ballib. Ha mar feltetlenul jellemezni kellene magam, akkor inkabb jobboldali, de semmikeppen sem radikalisan baloldal-ellenes, konzervativ, bar tavol all tolem a keresztenyszocializmus, a fasizmus, a nemzetszocializmus, alapvetoen egy differencialt es minosegi szabadsag, rend, hierarchia parti, bar az egyenloseggel szemben allo vagyok.

Arthamyr 2018.07.24. 13:57:23

@maxval balcán bircaman: Jogosan. Sokkal nagyobb meló lenne utólag kiszedni a szemetet.

Arthamyr 2018.07.24. 14:03:26

@maxval balcán bircaman: Nem tudom, hogy tényleg ez van-e mondjuk Japánban (pl. nem volt véletlen "némi" "nyugati" pénz a felzárkóztatására), de nem is érdekel.
Az, hogy az én adómat Mészáros, Vajna, új-trafikosok erősítésére, meg hatalomkoncentrációra fordítják, az sem nekem, sem egyetlen számomra kedves személynek nem jó, közvetlenül sem. Innentől kezdve menjenek a picsába. Nem kérek a bivalyerős államból, főleg nem, ha efelett egy nagyon szűk kör rendelkezik.

Arthamyr 2018.07.24. 14:04:20

@maxval balcán bircaman: A liberális modell igyekszik minimalizálni a beavatkozást, Orbáné nem igazán...

Arthamyr 2018.07.24. 14:06:22

@maxval balcán bircaman: Itt kevés ember mondja (olvasatodban hazudja) magát baloldalinak, én és LN pl. biztos nem.

Arthamyr 2018.07.24. 14:25:28

@maxval balcán bircaman: Kit érdekel, hogy a tőke mit csinál? Az emberek 99%-a nem "tőkés". Nem kell versenyezni, nem kell mesterségesen létrehozott magyar tőkés, főleg nem az én pénzem átcsoportosításával nem kell.
Van két lehetőség:
1. Ismeretlen külföldi tőkés befektet, és kiviszi a profitot (esetleg adókedvezményt is kap), majd eltűnik.
2. Magyar senki állami kamumegrendelést kap, és ismert tőkés lesz belőle.
Ezerszer inkább az első.

Az első nem kerül az én pénzembe, sőt, ilyen cég teremtette a munkahelyemet otthon, a te olvasatodban én ott voltam rabszolga. Ha ez nincs, helyette van mondjuk semmi. Az első esetben az igazi zsíros haszonélvező (a tőkés befektető) nem nagyon csinál semmit Magyarországon, a munkaerőmet igénybeveszi, azt ennyi, amúgy láthatatlan, nem zavaró.

A második az én adómból megy, szükségtelen dolgokat állít elő, esetleg szükséges dolgokat, rohadtul túlárazva. A második esetben a megzsírosodott senki és az egész pereputtya itt marad, itt pöffeszkedik. Ott vannak az igényesebb vendéglátó helyeken (esetleg ők a tulajok), a legjobb lakóhelyeken laknak (ami számomra megfizethetetlenül megdrágul), a kölykeik a legjobb óvodába elhasználják a helyeket stb., egyszóval együtt kell velük élni, szennyezik a környezetem. Egy vastag haszonélvezői kör van, ami nem a tehetsége és a szorgalma miatt van ott, ahol és ez roppant zavaró, és soha, semmilyen módon nem lesz hasznos a hozzám hasonló, becsületesen dolgozó közember számára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 15:48:50

@London2009:

Nem akarok harcolni a HÁ bloggal. Nekem mindegy mi egy adott blog politikája. Az abszolút cenzorált blogok se zavarnak, ez scak az adott blogokat minősíti. Szóval én nem vagyok Tölgyfa, aki kifejezetten harcot hirdetett a HÁ ellen, így nem is fogok bizonyítékot gyűjteni állításom igazolására.

A moderációt illetően nem értek egyet veled. A mocskolodás a szólásszabadság ára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 15:48:55

@Arthamyr:

Ez se igaz. Az utómoderáció kisebb munka.

De eleve nem értem minek kell a moderáció...

Határátkelő 2018.07.24. 16:00:58

@maxval balcán bircaman: Talán azért, mert úgy viselkednek. Mert képtelenek emberi vitára. A te kommentjeid azért jelennek meg, mert bár messzemenőkig nem értek velük egyet, de az esetek nagy részében normális hangnemben írod meg őket. Erre a magyar kommentelők döntő többsége képtelen.

Az utómoderációról bebizonyosodott, hogy nem működik. Sehol, ahol komolyabb mennyiségű komment van. Nem véletlen, hogy a legtöbb helyen (külföldön is) előzetesen moderálnak, mert nem lehet több száz kommentet minden nap végigolvasni, amit maximálisan kihasználnak a trollok és teleköpik minden szeméttel a blogot.

Az olyan felületen, ahol ráadásul az emberek a saját történeteiket osztják meg, senkinek nem hiányzik, hogy mindenféle tuskók anyázzák őket.

Azzal, hogy azt írod, hogy az utómoderáció kisebb munka, tökéletesen bebizonyítod, hogy fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz, vagy csak simán trollkodsz. De hanyagoljuk a témát, mert ezen a blogon ez van, akinek tetszik, azt örömmel látom, akinek meg nem, az mehet máshová.

London2009 2018.07.24. 16:04:06

@maxval balcán bircaman: nekem nem tunt fel, hogy ez egy politikai blog lenne.
Ha a mocskolodas a szolasszabadsag ara, akkor sajnos meg kell allapitanom, hogy az emberek tobbsege meg nem erett meg a szolasszabadsagra...
Tolgyfa (ez jo!) beteg, ugyhogy ot szerintem ne keverjuk ide.
De ha nem tetszik, mint mar korabban irtam, akkor begess mashol. Jobb otletem nincs.
Orulok, hogy tisztaztuk, hogy nem vagyok ballib, jelentsen barmit is. A hallgatasodat beleegyezeskent ertelmezem. : )

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Arthamyr:

Elmondom még egyszer, másképp.

A kapitalista világrend igazságtalan. Olyan alapokon áll, melyek elave versenyellenesek. Így még ha nagyon jó vagy, akkor se tudsz győzni.

A rendszer logikája úgy van, hogy geopolitikai alapon fel van osztva minden, s nemigen lehet változtatni a helyzeten.

Nyilván egy jobb kormány picit tud javítani, míg egy rossz kormány picit tud rontani, de az alaphelyzeten nem tud változtatni. Lásd, a legrosszabb kormány 1990 után Gyurcsányé volt, de még ő se tduta az országot afrikai szintre sülllyeszteni.

A megoldás politikai, nem gazdasági. A gazdaság alapja, minden liberális fantáziával szemben, a politika.

Mo. egy téves modellt követett 1990-ban, ugyanazt, amit Kelet-Európa egésze, s Mo. még ebben is a legpontosabban követte ezt a rossz modelt.

2010 óta ennek a kottigálása folyik.

Az alapkérdés: hová megy az ország által megtermelt profit. Ha külföldre, akkor sosincs felzárkózás. Hogyan lehet ezen változtatni: az állam megteremti a nemzeti tőkét, kijátszva az EU-s szabályokat.

Ez megy most, s menni fog még legalább 2030-ig.

Biztos az eredmény? Nem, sőt én is szkeptikus vagyok sok dolognan, de rosszabb nem lesz, mint 2010 előtt.

Mára gyakorlatilag az egész Kelet-Európa rádöbbent: 1990-ben át lett verve az egész régiónk.

Csak egy magyar példa.

A nyugati tőke befektet = ők határozzák meg a bérszintet = mivek a tőke extraprofitot szerez a bérszint miatt, így a tőke harcol, hogy ne nőjjön a bérszint.
Következmény: a legjobb szakemberek kitántorognak.
Következmény: nincs értelme jó oktatást finanszírozni, mert ez csak a nyugatnak termel ingyen embereket.
Következmény: nem csapódik le elég profit az osrzágban.
A kör bezárul, s sose lehet ebből kilépni.

Drasztikusan változtatni nem lehet, se politikai, se gazdasági okokból. A börtönt lassan lazítani kell. Egy ponton lehet lazítani csak: az állam illegálisan átcsoportosít pénzeket a tőke felé.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Arthamyr:

Japán esetében volt egy tényező: a szovjet-amerikia harc.

A nygatnak érdeke volt, hogy felemeljen magához országokat, szövetségesek kelletek a SZU ellen. Így lett gaízdag magállam pár kelet-ázsiai országból. Az amerikai kormányzat, politikai okokból, nem engedte meg Japán kizsákmányolását az amerikai nagytőkének.

Európában is hasonló volt Portugália, Olaszo., Spanyolo., Görögo. esete.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Arthamyr:

"A liberális modell igyekszik minimalizálni a beavatkozást,"

Mármint a már megerősödött államokban. A fejlődési szakaszban pont az ellenkezője zajlik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Arthamyr:

Én az vagyok, baloldali. Nyilván nem a szó MAGYAR értelménen, ahol a "baloldal" liberálist jelent.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Arthamyr:

"Van két lehetőség:
1. Ismeretlen külföldi tőkés befektet, és kiviszi a profitot (esetleg adókedvezményt is kap), majd eltűnik.
2. Magyar senki állami kamumegrendelést kap, és ismert tőkés lesz belőle.
Ezerszer inkább az első."

S az miért jó a közösségnek, ha a közösség által megtermelt profit kimegy a közösségből?

Ez kb. olyan, mintha azt mondanád, lényegtelen, hogy te éhes vagy, a lényeg, hogy inkább a vadidegen ébedeljen, ne a te utálatos rokonod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:16:21

@Határátkelő:

Szerintem nem kell semmit moderálni, s a probléma meg is van oldva. A nemmoderálás ugyanis nulla munkát jelent.

Határátkelő 2018.07.24. 16:18:08

@maxval balcán bircaman: És a vége nulla blog, mert ki akarná elmesélni a történetét azért, hogy utána nekiessenek és mindennek elmondják...

Nem kell álszenteskedni, te is teljesen más hangnemben és stílusban kommentelsz azokon a blogokon, ahol nincs moderáció, mint itt, úgyhogy ezt hagyjuk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:21:47

@London2009:

Én nem így látom.

Szerintem aki nem akar reakciókat, az ne blogot írjon, hanem hagyományos médiát, ahol csak egyirányú a kommunikáció.

Az internet előnye éppen a korlátrlan szabadsá és a gyoprs interakció. Ezeket nem használni abszurdum. Kb. mi9nthavennék egy sportkocsit, majd indig 25 km/h ebességgel haladnélk vele, vagy vennék egy profi kamerát és folyton automata üzemmódban használnám.

Az én szerepem meg mindegy. Én nem moderálok senkit soha, sehol. Azaz hű vagyok elveimhez.

Határátkelő 2018.07.24. 16:24:27

@London2009: "Ha a mocskolodas a szolasszabadsag ara, akkor sajnos meg kell allapitanom, hogy az emberek tobbsege meg nem erett meg a szolasszabadsagra..."

Egyrészt tökéletesen egyetértek. Másrészt a szólásszabadság súlyos félreértése, hogy az azt jelenti, hogy mindenki azt és úgy ír és mond, amit és ahogyan akar. A szólásszabadságnak is vannak keretei, nem az a szólásszabadság, hogy minősíthetetlen hangnemben ócsárolok másokat, hanem az, hogy szabadon kifejthetem a véleményemet normális kereket között.

Arthamyr 2018.07.24. 16:28:06

@maxval balcán bircaman: Azért jó, mert részesülök a profitból, azáltal, hogy állást kapok, és ez nem kerül nekem semmibe. Az alternatíva, hogy nem jönnek befektetni, hogy kivigyék a profitot, és számomra nem áll rendelkezésre az az állás.

Arthamyr 2018.07.24. 16:29:16

@maxval balcán bircaman: Akkor arra nem mondják, hogy liberális...

London2009 2018.07.24. 16:35:08

@Határátkelő: A problema az, hogy sokan csak a szolasszabadsagot ismerik, de a jo hirnev vedelmet, a megsertesenek fajtait, valamint a ragalmazast es becsuletsertest, mint buntetojogi fogalmat mar nem ismerik.

Arthamyr 2018.07.24. 16:35:17

@maxval balcán bircaman: Ha azt jelenti, és nem csak bizonyos körökben, az egy félreértelmezés. Jó lenne azt meghagyni azoknak a köröknek, nem pedig itt pejoratívan használni mások moderáción átmenő sértegetésére. Elég irritáló, hogy rendszeresen kollektívan leballibezel embereket, akik elenyésző része az. A hozzászólásaid jelentős része emiatt 0 információtartalommal bíró lufi, mert ócsárlod az itt jelen nem lévő, senkit sem érdeklő ballibeket, csak határátkelőnek nincs energiája ezeket megfelelően szűrni, és kioktatni téged a megfelelő kommunikációra.
A ballibeket a NER-rel hasonlítva is felesleges emlegetni, senki sem mondta, hogy milyen jó lenne, ha ballibizmus lenne a NER helyett, csak azt szokták mondani, hogy a NER rossz.

Arthamyr 2018.07.24. 16:37:06

@maxval balcán bircaman: Gondolom a te blogodon kb. örülsz, ha valaki megjelenik, a havi 4 hozzászólásból 25%-ot valóban felesleges kimoderálni.

Arthamyr 2018.07.24. 16:41:48

@maxval balcán bircaman: Ja, ezek az európai országok mind élénk, erős gazdasággal rendelkeznek a mai napig. :)

A világpolitikába Magyarország nem tud beleszólni, nekünk ott nem osztanak lapot, max. annyiban érdemes vele foglalkozni, hogy a környezetet alakítja.

London2009 2018.07.24. 16:44:01

@maxval balcán bircaman: Oszinten szolva en nagyon orulok, hogy vannak sebesseg korlatozasok, igy hiaba vesz valaki egy sportkocsit, ami 300-al is tudna kozlekedni, megis kenytelen, kelletlen be kell tartania a sebesseg hatarokat es igy nem noveli az amugy sem keves kozuti baleset szamat.
Egy blogban nagyon sok munka van, ezzel gondolom te is tisztaban vagy. Nem engednem en sem, hogy a munkam gyumolcset tonkretegye par idiota barom. Ha ez az en blogom lenne, akkor biztos, hogy meg tobb moderacio lenne, mert az en tureshatarom ennel sokkal alacsonyabb. Tobbek kozott ezert sem irnek soha blogot. Eleg idiotat kell nekem “moderalnom” igy is nap, mint nap. : )

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:44:48

@Arthamyr:

Ez hamis dichotómia.

Mi a jobb: ha megerőszakolom a pincémbe zárt szomszéd nőt majd enni adok neki, vagy ha csak megerőszakolom, s éhen hagyom?

A válasz nyilván az előbbi.

De mit szólnál ahhoz, ha NEM erőszakolnám meg, sőt kiengedném a pincéből?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 16:44:51

@Arthamyr:

Dehogynmem. A liberalizmusnak sok modellje vab:
- angolszász,
- rajnai,
- családi,
- skandináv,
- fejlesztő állam,
stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:01:19

@Arthamyr:

Mo. nem tud beleszólni a világpolitikába, de a V4 már igen. Most pedig szövetségesünk még Görögország, Olaszország, Auszttria, s a V4-en kívüli keleti államok (a baltiakat leszámítva).

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:01:19

@London2009:

Nekem eddig van kb. 3000 cikkem, s mondjuk 250 ezer kommentem, 1992 óta., amióőta írok aktívan a neten.

Nem hiszem, hogy egy ellevélemény, legyen az akár trágár is, ezt el
udná rontani.

Ez kb. olyan, mintha azt állítanád. hogy tönkre teszi Bach munkásságát, az hogy valaki kijelenti, hogy "szar zene".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:01:20

@Arthamyr:

Azt mondod, egy eszme kritizálása az illető eszme híveinek ócsárlása?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:01:20

@Arthamyr:

Volt cikkem, ami megjelent az Index címlapon, s több száz komment volt. A mennyiség nem változtat semmin.

Vannak nyugati médiák nyílt kommenteléssel és 2-3 ezet kommenttel naponta.

Minden attól függ: a médiatulaj alkar-e vélkeményheket szabadon vagy sem.

Én eleve nem blogot írok, mert nem írok semmilyen népszerű témában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:01:20

@Arthamyr:

Most esnek vissza. Lassan visszamennek a félperifériába,

Peidg ez is ritkaság.

A gazdaságtörténet a XX. sz. során összesen 3 országról tud, mely magállam volt, majd visszaesett a féleperifériára: Argentína, Csehszlovákia, Ghána.

Arthamyr 2018.07.24. 17:07:14

@maxval balcán bircaman: Pff...

"A kapitalista világrend igazságtalan. Olyan alapokon áll, melyek elave versenyellenesek. Így még ha nagyon jó vagy, akkor se tudsz győzni." - Én nem akarok győzni, nem érdekel a világrend, és már vagy 25 éve tudom, hogy a legtöbb emberi közösség nem igazságos és nem is lesz az (minél nagyobb annál kevésbé). Én csak kényelmesen, jól szeretnék élni, annak ellenére, hogy még nagyon jó sem vagyok semmiben. Kb. sikerült is.

"A rendszer logikája úgy van, hogy geopolitikai alapon fel van osztva minden, s nemigen lehet változtatni a helyzeten." - Ez töltelék semmi, 0 hasznos/releváns infotartalom.

"Nyilván egy jobb kormány picit tud javítani, míg egy rossz kormány picit tud rontani, de az alaphelyzeten nem tud változtatni. Lásd, a legrosszabb kormány 1990 után Gyurcsányé volt, de még ő se tduta az országot afrikai szintre sülllyeszteni." - Ez valamennyire igaz, de azért 2010 után sikerült überelni Gyurcsány ámokfutását is bizonyos területeken.

"A megoldás politikai, nem gazdasági. A gazdaság alapja, minden liberális fantáziával szemben, a politika." - Én nem szeretnék egy politikával átitatott gazdaságot, főleg nem egy kézivezéreltet, amit egy szűk kör kontroll és szabályok nélkül irányít.

"Mo. egy téves modellt követett 1990-ban, ugyanazt, amit Kelet-Európa egésze, s Mo. még ebben is a legpontosabban követte ezt a rossz modelt." - 1990-ben azt a modellt követték Magyarországon, hogy privatizálták a közvagyont, úgy, hogy közben a saját zsebüket tömjék meg. Vagy egyenesen hozzájuk kerüljön a közvagyon.

"2010 óta ennek a kottigálása folyik." - Én semmiféle korrigálást nem látok, max. más zsebekbe folyik a lóvé, kicsit gyorsabban.

"Az alapkérdés: hová megy az ország által megtermelt profit. Ha külföldre, akkor sosincs felzárkózás. Hogyan lehet ezen változtatni: az állam megteremti a nemzeti tőkét, kijátszva az EU-s szabályokat." - Továbbra sem fogadom el azt, hogy szükség van nemzeti tőkére, főleg nem ilyen koncentrált magántőkére, mesterségesen, teljesen kontraszelektíven elosztva. A Mészáros L./Simicska L. jelenség káros az ország népességének.

"Ez megy most, s menni fog még legalább 2030-ig." - Na bazdmeg... :( Egyébként egyetértek, simán benne van a pakliban és valószínű.

"Biztos az eredmény? Nem, sőt én is szkeptikus vagyok sok dolognan, de rosszabb nem lesz, mint 2010 előtt." - Van dolog, ami már rosszabb.

"Mára gyakorlatilag az egész Kelet-Európa rádöbbent: 1990-ben át lett verve az egész régiónk." - Csak a nép, azért volt itt pár "sikersztori", elég csak szétnézni a magyar elitben...

"A nyugati tőke befektet = ők határozzák meg a bérszintet = mivek a tőke extraprofitot szerez a bérszint miatt, így a tőke harcol, hogy ne nőjjön a bérszint." - A magyar tőke is ilyen, csak alacsonyabb bérszintet határoz meg, és nem fektet be, hanem az adófizetők pénzéből keletkezik.

"Következmény: a legjobb szakemberek kitántorognak." - Ez elkerülhetetlen, ha nincs, ami itt marasztalja őket.

"Következmény: nincs értelme jó oktatást finanszírozni, mert ez csak a nyugatnak termel ingyen embereket." - Ez így igaz, ezért kell(ene) valamiféle röghözkötés, vagy tandíj. Az nem megoldás, hogy akkor maradjanak hülyék az emberek.
"Következmény: nem csapódik le elég profit az osrzágban.
A kör bezárul, s sose lehet ebből kilépni." - Engem nem érdekel, mennyi profit csapódik le az országban. Engem az érdekel, hogy nálam mennyi profit csapódik le. Az kurvára mindegy, hogy a Prezis csávó (most más, sikeres és nem csaló magyar vállalkozó nem jut eszembe - ez azért elég szomorú) vagy Zuckerberg pénztárcája hízik ezen kívül, amelyik többet ad, ahhoz megyek. A Mészáros azért zavar ezeknél jobban, mert az ő hatalmas gazdagodását előtte az én adómból finanszírozták, ami nagy különbség.

"Drasztikusan változtatni nem lehet, se politikai, se gazdasági okokból. A börtönt lassan lazítani kell. Egy ponton lehet lazítani csak: az állam illegálisan átcsoportosít pénzeket a tőke felé. " - Az államnak nem az lenne a feladata, hogy a tőke felé csoportosítson dolgokat, hanem az, hogy a köz számára fontos szolgáltatásokat (pl. oktatás, rendvédelem, a "gyengék" felzárkóztatása és hasznosítása) hatékonyan megszervezze és ellássa.

Arthamyr 2018.07.24. 17:09:59

@maxval balcán bircaman: A megerőszakolás és a foglalkoztatás nem ugyanaz. A foglalkoztatás önkéntes, a megerőszakolás nem.

Arthamyr 2018.07.24. 17:11:19

@maxval balcán bircaman: Azt mondom, hogy egy adott eszme hívének mondani valakit, amikor nyilvánvalóan nem az, ócsárlás.

London2009 2018.07.24. 17:17:57

@maxval balcán bircaman: nekem ez semmit nem jelent, hogy neked van 3000 cikked es 250 ezer kommented. Fejos Evanak is megjelent vagy husz konyve es tobb ezer cikke, ettol meg batran kimerem jelenteni, hogy a munkassaga egy rakas szar az en ertekrendem szerint.

Arthamyr 2018.07.24. 17:27:35

@maxval balcán bircaman: A V4 sem tud. De tegyük fel, hogy igen. A kérdésem ez esetben: minek? Mit ért el a V4, ami miatt lényegesen jobb lett az ottani lakosságnak?

London2009 2018.07.24. 17:32:36

@Arthamyr: jajj, ezen hangosan felnevettem. V4, mint ero. Hahaha. Meg Magyarorszag egyeb szovetsegesei. Ah, feneket. Emerging countries, lopikulat nem szamitanak, nem is fognak. De mindegy, lehet, hogy ettol a gondolattol jobban alszik...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:36:37

@London2009:

Ez engem nem érdekel, sőt!

Engem kifejezetten megrémisztene, ha a nagy többség egyetértene velem. Ez ugyanis azt jelentené: tévedésben vagyok.

S nem valamiféle személyes büszkeség és extravagancia miatt. Hanem munkásságom természete folytán.

Ugyanis kifejezetten ellene megyek a jelenlegi általános konszenzusnak alapkérdésekben is. Mondjuk mint Newton és Galilei az arisztotelésiz fizika ellenében. Azaz új koncepciókat dolgozok ki, rendszerkritikus alapon,

Ballibellenességem miatt a fideszesek általában dicsérnek, de ők is értetlenül állnak egyes téziseim miatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 17:37:02

@Arthamyr:

"Én csak kényelmesen, jól szeretnék élni"

Ez jelenleg csak kb. 30 országban lehetséges, a magosrzágokban. Ahol azért lehetséges, mert a világ többi részéről sikeresen elszívnak értékeket. Plusz még lehetséges 10 országban, ahol kicsi a lakosság és hatalmas természti kincsek vannak.

A maradék 160 országban ez nem lehetséges, mert onnan vannak elvonva az értékek.

"2010 után sikerült überelni Gyurcsány ámokfutását is bizonyos területeken"

Az adatok ezt nem igazolják vissza.

"Én nem szeretnék egy politikával átitatott gazdaságot, főleg nem egy kézivezéreltet, amit egy szűk kör kontroll és szabályok nélkül irányít."

Más lehetőség nincs. A másik megoldás a biztos szegénység.

"1990-ben azt a modellt követték Magyarországon, hogy privatizálták a közvagyont, úgy, hogy közben a saját zsebüket tömjék meg. Vagy egyenesen hozzájuk kerüljön a közvagyon."

Részben igaz, de csak részben. Mo-on nem volt a fő módszer a spontán privatizáció. S az akkori privatizátorok zöme is azóta mindent eladott nyugatiaknak.

"Továbbra sem fogadom el azt, hogy szükség van nemzeti tőkére, főleg nem ilyen koncentrált magántőkére, mesterségesen, teljesen kontraszelektíven elosztva. A Mészáros L./Simicska L. jelenség káros az ország népességének."

A magyar gazdaság zöme ma is nyugati kézben van. Orbánék csak a legelején vannak a nemzeti tőke felépítésében,

"Van dolog, ami már rosszabb."

Mi?

"Csak a nép, azért volt itt pár "sikersztori", elég csak szétnézni a magyar elitben..."

A komprádor elit mindig jól jár. Ez nem hír.

""A nyugati tőke befektet = ők határozzák meg a bérszintet = mivek a tőke extraprofitot szerez a bérszint miatt, így a tőke harcol, hogy ne nőjjön a bérszint." - A magyar tőke is ilyen, csak alacsonyabb bérszintet határoz meg, és nem fektet be, hanem az adófizetők pénzéből keletkezik."

A magyar tőke kevés, s persze hogy kevesebbet fizet, hiszen gyengébb. A gond: a nyugati tőke is keveset fizet, s érdeke, hogy így is maradjon.

"Engem nem érdekel, mennyi profit csapódik le az országban. Engem az érdekel, hogy nálam mennyi profit csapódik le."

A 2 egymás függvénye.

"Az államnak nem az lenne a feladata, hogy a tőke felé csoportosítson dolgokat"

A fejlesztő államnak - lásd Japán, Korea, Szingapúr, stb. - pomt ez az alapja.

"hanem az, hogy a köz számára fontos szolgáltatásokat"

Miből? Ha kimegy a pénz az országból.

London2009 2018.07.24. 17:40:00

@maxval balcán bircaman: Azert megmosolyogtato optimizmusra vall munkassagnak nevezni az iromanyaidat es tovabb megyek, Galileihez es Arisztoteleszhez hasonlitani onmagadat. Mindezt egy call centeres forgoszekbol. Respect.

Arthamyr 2018.07.24. 18:04:33

"Ez jelenleg csak kb. 30 országban lehetséges, a magosrzágokban. Ahol azért lehetséges, mert a világ többi részéről sikeresen elszívnak értékeket. Plusz még lehetséges 10 országban, ahol kicsi a lakosság és hatalmas természti kincsek vannak.

A maradék 160 országban ez nem lehetséges, mert onnan vannak elvonva az értékek." - Megmondom őszintén, ez engem nem érdekel, még ha így is van. Nem tudom, hogy pl. Magyarország kitől von el és milyen "értéket". Engem az érdekel, hogy az adott országban hogyan osztják el az erőforrásokat, hogyan használják fel a munkámból a hozzájárulásom nélkül automatikusan elvett adókat. Nem érdekel, hogy Etiópiában vagy Vietnámban mit csinálnak az ottani közvagyonnal, mivel nem fogok ott élni.

"Az adatok ezt nem igazolják vissza." - De, van adat, ami ezt igazolja vissza. És az is vitatható, hogy a pozitív eredmények mennyire tulajdoníthatóak 2010 utáni politikai garnitúrának, te magad írtad korábban, hogy nincs nagy jelentősége.

"Más lehetőség nincs. A másik megoldás a biztos szegénység." - Nem látom, hogy miért vezetne jobb eredményre ez az új magyar arisztokrácia.

"Részben igaz, de csak részben. Mo-on nem volt a fő módszer a spontán privatizáció. S az akkori privatizátorok zöme is azóta mindent eladott nyugatiaknak." - Ja, csak közben megtömte kicsit a zsebét. Ha a kezén átment a vagyon, akkor nagyon megtömte.

"A magyar gazdaság zöme ma is nyugati kézben van. Orbánék csak a legelején vannak a nemzeti tőke felépítésében," - Az nem magyar gazdaság, ami nyugati kézben van. Másrészt továbbra sem magyaráztad el, hogy miért jobb a Mészáros és családja kft., mint a Merci, a Samsung vagy a Citibank, szóval ezzel egyelőre úgy állunk, hogy nincs semmi gond.

"Mi?" Pl. az oktatás, az egészségügy, a hatalomkoncentráció.

"A komprádor elit mindig jól jár. Ez nem hír." - Ezt nem kéne elfogadni. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy úgyis ellopják a pénzem, nincs is vele semmi gond.

"A 2 egymás függvénye." - Valamilyen módon biztos, csak a görbe összevissza kanyarog.

"A fejlesztő államnak - lásd Japán, Korea, Szingapúr, stb. - pomt ez az alapja." - Nem érdekel a Távol-Kelet. Teljesen más társadalmi normák vannak, teljesen más világgazdasági és világpolitikai helyzetben voltak, teljesen más és más volt a regionális helyzet.

"Miből? Ha kimegy a pénz az országból. " - 1. Abból kell főzni, ami van. 2. Ha igaz is (egy újdonság számodra: egy befektető, aki valamit csinál Magyarországon, azért csinálja, hogy a befektetése lehető legjobban megtérüljön, és azért dolgoznak nála magyar emberek, mert jobb körülményeket biztosít számukra, mint más, és ez jó ezeknek a magyar embereknek is és a befektetőnek is), nem értem, hogy miért jó az, hogy még a maradék jelentős részét is ellopják/elpazarolják?

Arthamyr 2018.07.24. 18:08:13

@maxval balcán bircaman: A kérdésed nem volt releváns, mivel nem azt csinálod, így helyesen átértelmeztem. Te cimkéket aggatsz emberekre, pl. leballibezel kb. mindenkit, aki veled nem ért egyet...

Az eredeti kérdésedre a válasz egyébként attól függ, hogy magukra veszik-e, meg milyen hangnemben teszed, lehet igen is, nem is. Semmiképp sem dicséret.

Arthamyr 2018.07.24. 18:13:33

@maxval balcán bircaman: Nem jó példa, mert a két szituáció közt nagyon fontos eltérések vannak. Ha azt mondtad volna, hogy megkeféled (bezárás nélkül; tehát feltételezhető lett volna a beleegyezés), akkor kb. jó analógia lehetett volna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 18:14:13

@Arthamyr:

Ezek folyamatok. Meg kell teremteni az alapokat. Ez nem olyan, hogy kifestem a szobát holnap rózszaszínre, aztán holnaptól más lesz, mint ami ma volt.

Mint egy fa ültetése. Van a kínai kozmondás erről:
- Melyik egy cseresznyefa elültetésének legjobb időpontja?
- Sajnos már elmúlt, 40 éve volt.
- A melyik egy cserszenyefa elületésének a második legjobb időpontja?
- Ma.

A V4 hatalmas erő, lám, Brüsszel képtelen volt megtörni minket, pedig mindent megpróbáltak, ultraerős külső erőket - pl. Soros gazdát - is bevonva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.24. 18:14:20

@London2009:

Igyekszem a nagy képet nézni, ez van.

Szegény, szürke proletár vagyok. Valahonnan kell fizetést kapnom.

Arisztotelésznek és Galilienek volt jelentős vagyona, nem lellett dolgozniuk, nekem kell. Ez sok időt elrabol tőlem, de nem tudok mit tenni ellene.

Arthamyr 2018.07.24. 18:19:17

@London2009: :D Fontos az önbizalom a mai világban.

Arthamyr 2018.07.24. 18:27:00

@maxval balcán bircaman: Szerintem sokkal jobb lenne, ha nem kapnál fizetést, és mondjuk szép csendben éhenhalnál. Ez nem opció? :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 08:09:45

@Arthamyr:

A "címkeaggatás", azaz a dolgok kategorizálása a tudományos tudás alapja.

Mi a gond azzal, ha a dolgokat felosztjuk, tulajdonságaik alapján?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 08:09:52

@Arthamyr:

Sose nevezem ballibnek a nem ballibeket. S liberálisnak se azt, aki nme liberális,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 08:10:20

@Arthamyr:

Brüsszel nem tudta ránk kényszeríteni pl. a migrációs alapelveit. Sőt lassan ők álltak át a mi álláspontunkra.

Ez olyan számukra, mint annak idején Hitlernek a sztálingrádi csata volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 08:10:52

@Arthamyr:

"Megmondom őszintén, ez engem nem érdekel, még ha így is van."

Hiába nem érdekel, az életszínvonalad mégis ettől függ.

"Engem az érdekel, hogy az adott országban hogyan osztják el az erőforrásokat, hogyan használják fel a munkámból a hozzájárulásom nélkül automatikusan elvett adókat."

Azaz mégis érdekel. De akkor miért csak a kifizetési oldal érdekel. s miért nem érdekel a bevételi oldal is?

"Nem érdekel, hogy Etiópiában vagy Vietnámban mit csinálnak az ottani közvagyonnal, mivel nem fogok ott élni."

A világ egységes. Ami van valahol többletben, az azért van, mert máshonnan lett elvéve.

"a pozitív eredmények mennyire tulajdoníthatóak 2010 utáni politikai garnitúrának, te magad írtad korábban, hogy nincs nagy jelentősége"

Így igaz. Most se mondok mást: Orbánék picit javítottak csak.

Számomra a fontosabb, hogy más a gazdaságpolitikai kurzus, baloldalibb, de az kétségtelen, hogy komoly eredmény nincs 2010 óta.

"Nem látom, hogy miért vezetne jobb eredményre ez az új magyar arisztokrácia."

Mert több profit marad belföldön. Ami nem hoz automatikusan jólétet, de feltétele a jólétnek.

""Részben igaz, de csak részben. Mo-on nem volt a fő módszer a spontán privatizáció. S az akkori privatizátorok zöme is azóta mindent eladott nyugatiaknak." - Ja, csak közben megtömte kicsit a zsebét. Ha a kezén átment a vagyon, akkor nagyon megtömte."

Erről közeli tapasztalataim vannak személyesen is. Ez tény valóban. Mégis, nem ez ma a bajok fő oka.

"Az nem magyar gazdaság, ami nyugati kézben van."

Ne viccelj...

"Másrészt továbbra sem magyaráztad el, hogy miért jobb a Mészáros és családja kft., mint a Merci, a Samsung vagy a Citibank, szóval ezzel egyelőre úgy állunk, hogy nincs semmi gond."

Mert a belföldi tőkés bent hagyja a profitot, az aztán élénkíti a gazdaságot.

""Mi?" Pl. az oktatás, az egészségügy, a hatalomkoncentráció."

Az előbbi 2 1990 óta így van, a harmaidk pedig pozitívum.

""A komprádor elit mindig jól jár. Ez nem hír." - Ezt nem kéne elfogadni."

S mit lehetne tenni ellene? Ez a hiba 1989-tól lett elkövetve, ma már nem lehet mit tenni. Ezt csak Oroszországban tudták utólag megoldani, de Mo-nak ehhez nncs meg a kellő ereje.

"Nem érdekel a Távol-Kelet. Teljesen más társadalmi normák vannak, teljesen más világgazdasági és világpolitikai helyzetben voltak, teljesen más és más volt a regionális helyzet."

Igen, ezt én is így gondolom. Mégis: a biztosan rossz 1990-2010-es modellhez képest ez kipróbálandó opció. Ha nem is jön be, rosszabb nem lehet.

"Abból kell főzni, ami van."

Azaz osszuk el a szegénységet, s ne igyekezzünk javítani az igazságyalanságon?

"egy befektető, aki valamit csinál Magyarországon, azért csinálja, hogy a befektetése lehető legjobban megtérüljön"

Ez nyulvánvaló. S pont ezért volt hatalmas hiba mindent eladni befektetőknek. Ezt kell most részben legalábbi visszacsinálni. Ezt sikeresen megjezdte Orbán: ma már a mo-i bankszektor 40 %-a magyar kjézben van, korában ez 15 % körül volt.

"és azért dolgoznak nála magyar emberek, mert jobb körülményeket biztosít számukra, mint más"

Ez tény, de ez csak a mikroszint.

Lásd az én példámat: a bolgár átéag bruttó 2,5-szeresét keresem idegen cégnál, mely minden hasznát elviszi. Nekem és a kollégáimnak nyilván jó ez, de nem jó az országnak. Ill. mindegy lenne, ha lenne erős hazai tőke is, de nemigen van.

Arthamyr 2018.07.25. 09:05:37

@maxval balcán bircaman: Mintha ehhez a V4 kellett volna. Elmondanám, hogy nyugaton már akkor is lelkesen tapsoltak a pl. kerítéshez, amikor még meg sem építették... Másrészt ez hol jelentős világpolitikai esemény?

Arthamyr 2018.07.25. 09:15:36

@maxval balcán bircaman: "Hiába nem érdekel, az életszínvonalad mégis ettől függ." - Nem ettől függ.

"Azaz mégis érdekel. De akkor miért csak a kifizetési oldal érdekel. s miért nem érdekel a bevételi oldal is?" - A bevételi oldal jó, ahogy van, inkább csökkenteni kellene, hogy kevesebbet tudjanak elpazarolni, ellopni.

"A világ egységes. Ami van valahol többletben, az azért van, mert máshonnan lett elvéve." - Baromság.

"Így igaz. Most se mondok mást: Orbánék picit javítottak csak." - Igen, van amin meg rontottak.

"Erről közeli tapasztalataim vannak személyesen is. Ez tény valóban. Mégis, nem ez ma a bajok fő oka." - Közvetlenül valóban nem ez.

"Az előbbi 2 1990 óta így van, a harmaidk pedig pozitívum." - Azért oktatás terén volt egy aktív rontás, a harmadik pedig az egyik legnagyobb negatívum 2010 óta.

"S mit lehetne tenni ellene? Ez a hiba 1989-tól lett elkövetve, ma már nem lehet mit tenni. Ezt csak Oroszországban tudták utólag megoldani, de Mo-nak ehhez nncs meg a kellő ereje." - Pl. nem kéne, hogy továbbra is jól járjon a közpénzből korábban Simicska & Co., most Mészáros & Co.

"Igen, ezt én is így gondolom. Mégis: a biztosan rossz 1990-2010-es modellhez képest ez kipróbálandó opció. Ha nem is jön be, rosszabb nem lehet." - Hogyne lehetne, magad írod, hogy itt milyen jó a világ hulladék részeihez képest. De az egyenlőség nevében elindultunk feléjük.

"Ez nyulvánvaló. S pont ezért volt hatalmas hiba mindent eladni befektetőknek. Ezt kell most részben legalábbi visszacsinálni. Ezt sikeresen megjezdte Orbán: ma már a mo-i bankszektor 40 %-a magyar kjézben van, korában ez 15 % körül volt." - A magyar kéz nem jobb, mint a külföldi, sőt, rosszabb, korábban leírtam, miért. Ha ugyanolyan feltételekkel adják el, akkor majdnem mindegy, kinek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 09:40:17

@Arthamyr:

2015-ben más volt a helyzet. Az egész nyugat követelte a migrációt. S csak a keleti álamok ellenezték, akiket mindenki fenyegetett, micspda szankciók lesznek, ha nem fogadnak szót.

A magyar ballibek is minden szinten kiálltak akkor a nyugat mellett. Most meg pofára estek, mert közben a nyugat véleménye is változott.

Ez hatalmas jelentőségű esemény az EU történetében, Az első eset, hogy Brüsszel kénytelen volt teljesen megváltoztatni álláspontjét.

Arthamyr 2018.07.25. 09:55:48

@maxval balcán bircaman: Ugyan már... Én már évek óta "nyugaton" voltam 2015-ben, és soha, senki nem követelte a migrációt, max. egy-két közszereplő mondta, mert valahogy hasznot tudott húzni ebből.

Pár újdonság számodra:
1. Attól hogy Merkel mond valamit, azt még nem minden német gondolja úgy.
2. Az, hogy egy közszereplő mond valamit, nem feltétlenül jelenti azt, hogy azt is gondolja.
Ez persze igaz Trumpra, Orbánra, Macronra, Mayre, Putyinra stb. tetszőleges vezetőre is...

Valószínűleg Merkelék zárt ajtók mögött lelkesen tapsoltak, amikor kerítést építette Orbán. És nagyon örültek, hogy viszonylag olcsón és fájdalommentesen sikerült jó színben feltűnniük, közben pedig a szemetet, amit a szél hozzájuk fújna, más kicsit felfogja.
Közben meg vakarják a fejüket, hogy akkor most mit is kezdjünk a szeméttel. Erdogannak a seggét is kinyalják, csak állítsa meg a migránsokat. Az Erdogani eszközök sem zavarják őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 10:06:36

@Arthamyr:

"Nem ettől függ."

Miért mitől függ az életszínvonal, ha nem az adott ország gazdasági fejlettségétől?

Mutass szegény országot magas életszínvonallal!

"A bevételi oldal jó, ahogy van, inkább csökkenteni kellene, hogy kevesebbet tudjanak elpazarolni, ellopni."

Éppen te mondtad, hogy többet kellene költenie az államnak egsézségügyre, oktatásra. Hogyan, ha nincs elég bevétel?

"van amin meg rontottak"

Min?

"oktatás terén volt egy aktív rontás"

Volt, de nem most, ez Magyar Bélint féle reform volt, de még az se rontott sokat.

Ma a legnagobb baj a tanárok nem elegendő bére. S ez tisztán pénzügyi kérdés.

Baj még, hogy óriási eltérés van az egyes iskolák szintje közt. Ami megint pénzügyi iskola.

"nem kéne, hogy továbbra is jól járjon a közpénzből korábban Simicska & Co., most Mészáros & Co"

Nincs más út, valahogy létre kell hozni a hazai tőkét, valahogy növelni kell. A másik megoldás még az állami tulajdon növelése, de itt belepofázik Brüsszel, így ezt nehezebb véghez vinni.

"itt milyen jó a világ hulladék részeihez képest"

A félperiféria mindig jobb a perifériához képest, jelenleg a félperifériához tartozik kb. 50 ország, köztük Mo. A perifériához meg 100. Nyilvánvaló, hogy Mo. dúsgazdag pl. Nepálhoz képest.

De a cél az, hogy a félperifáriás státusz meg legyen haladva.

"A magyar kéz nem jobb, mint a külföldi, sőt, rosszabb"

Már írtam: a profit bent maradása nélkül nincs felzárkózás. Az 1990-ben választott gazdasági modell konzerválja örökre a félperifériás státuszt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 10:38:17

@Arthamyr:

A liberális fősodor ezt harsogta. Konkrétan Mo. ellen 2015 nyarán koordnált kampány ment ebben a kérdésben

Arthamyr 2018.07.25. 10:49:31

"Miért mitől függ az életszínvonal, ha nem az adott ország gazdasági fejlettségétől?

Mutass szegény országot magas életszínvonallal!" - Az egyén döntéseitől függ az egyén életszínvonala. Az egyén nincs az országhoz kötve sem. Pl. az ír gazdaság sokkal fejltettebb magyarnál, és valószínűleg az egyenlőtlenség is kisebb. Egy ír 40 éves takarító mégis rosszabbul él, mint egy 30 éves magyar informatikus. Ha sok egyénnek önmaga miatt javul az életszínvonala, az átlag is javul.

"Éppen te mondtad, hogy többet kellene költenie az államnak egsézségügyre, oktatásra. Hogyan, ha nincs elég bevétel?" - Én szerintem ilyet nem mondtam, hogy többet kellene költenie az államnak (főleg nem az egészségügyre). Ha mondtam is (légy szíves visszakeresni, és akkor elmagyarázom!), akkor pl. stadionokból, a magyar köztévé büdzséjéből és hasonló helyekről lehetne elvonni forrást.

"Volt, de nem most, ez Magyar Bélint féle reform volt, de még az se rontott sokat." - Pl. a tankönyvpiac monopolizálása, központosítás, szakmunkásképzés (szakgimnázium).

"Ma a legnagobb baj a tanárok nem elegendő bére. S ez tisztán pénzügyi kérdés." - Önmagában több bért adni a tanároknak semmit sem oldana meg. Persze valóban probléma.

"Baj még, hogy óriási eltérés van az egyes iskolák szintje közt. Ami megint pénzügyi iskola." - Erre sem az a megoldás, hogy levered a jó iskolát a szar szintjére.

"Nincs más út, valahogy létre kell hozni a hazai tőkét, valahogy növelni kell. A másik megoldás még az állami tulajdon növelése, de itt belepofázik Brüsszel, így ezt nehezebb véghez vinni." - Nem kell létrehozni, annál az is jobb, ha a pénzt megsemmisítik. Minden Vajnáékhoz került forint duplán rossz, egyszer azért, mert elvész, másodszor azért, mert kárt is fog okozni, vagy közvetlenül vagy közvetve.

"A félperiféria mindig jobb a perifériához képest, jelenleg a félperifériához tartozik kb. 50 ország, köztük Mo. A perifériához meg 100. Nyilvánvaló, hogy Mo. dúsgazdag pl. Nepálhoz képest.

De a cél az, hogy a félperifáriás státusz meg legyen haladva." - Ok.

"Már írtam: a profit bent maradása nélkül nincs felzárkózás. Az 1990-ben választott gazdasági modell konzerválja örökre a félperifériás státuszt. " - A profit bent maradásával sincs semmi. Akkor lenne, ha az hasznosan lenne felhasználva.
Az Orbán-holdudvarhoz került pénz nem lesz hasznosan elköltve. A profit csökken, mivel nagyobb részben az adófizetők pénzéből keletkezik, és érdemtelen embereknél köt ki. Ez a perifériás státusz felé tol (persze van ezt kompenzáló hatás, így az összeredmény nem mindig ez), és növeli az egyenlőtlenségeket is, és borzasztó társadalmi normákat honosít meg.

Arthamyr 2018.07.25. 10:51:25

@maxval balcán bircaman: Igen, pl. ezért is örültek neki Merkelék is, hatalmas politikai profit volt. Nem beszélve olyan országokról, akiknél alig kötött ki migráns, és ők is teli pofával szídták Mo.-t.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 11:14:23

@Arthamyr:

Ez tény.

Az alaphangulat a több migráció tapsolása volt. S persze igazad van, sok nyugtai úgy tapsolt, hogy közben pont a V4-gyel értett titokban egyet.

Elég megnézni, hogy a kvótapárti államok SE teljesítették a valóságban a kvótát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 11:55:22

@Arthamyr:

"Az egyén döntéseitől függ az egyén életszínvonala."

Hát nagyon nem. Ha én pl. Íroszországban végezném UGYANAZT a munkát, amit itt, 2,5-szer több lenne a bérem. Ha meg Indiában, akkor az ötöde lenne. Az egyén nem tud változtatni környezete gazdaságpolitikai adottságain.

"Az egyén nincs az országhoz kötve sem."

Ez tény, de nem releváns. Azt hiszem világos, hogy nem költözhet mindenki a magállamokba, S ha ez megtörtének, a magállamok szintje a mai magyar szint ALÁ zuhanna.

"Ha sok egyénnek önmaga miatt javul az életszínvonala, az átlag is javul."

Elit mindenhol van, de ez mindenhol szűk, még a magállamokban se több 5 %-nál a gazdag réteg. Nyilván egyes egyének bejuthatnak az elitbe, de ez kb. nullát segít az átlagon.

"a tankönyvpiac monopolizálása, központosítás, szakmunkásképzés (szakgimnázium)"

Én most egy olyan osrzágban élek, ahol vakon követik a kormányok a nyugati ukázokat (bár a migránsügyben még a bolgár kormány is beintett Brüsszelnek, de ez kivétel volt). Pl. az oktatásban megcsinálták az összes létező liberális reformot. S mivel a saját feleségem tanár, ismerem az eredményeket. Nos kb. ez:
- decentraliuzálás = minden iskolaigazgató diktátor, azt csinál amit akar, nulla kontroll,
- tanuló alapú finanszírozás = az iskolák egymástól lopják a diákokat, a diák akkora érték, hogy sok helyes az izgagató tiltja a rossz jegyek adását, nehogy a szülők megsértődjenek és elvigyék a gyereket máshová,
- szabad tankönyvválasztás = totális korrupció, azt a könyvet választja az iskola, melynek a kiadója kenőpénzt fizet.

Most az egész szakma azon agyal, hogyan lehetne valahogy suttyomban visszacsinálni a reformokat.

"Önmagában több bért adni a tanároknak semmit sem oldana meg."

Dehogynem. Több bér = népszerűbb a szakma = nem csak az lesz tanár, aki nem talált más munkát.

Ma a magyar tanárok zöme olyan ember, aki mélyen utálja a munkáját.

""Baj még, hogy óriási eltérés van az egyes iskolák szintje közt. Ami megint pénzügyi iskola." - Erre sem az a megoldás, hogy levered a jó iskolát a szar szintjére."

Ha magasabb a bér, akkor a cigány gettóiskolába is menni fog tanár. Jelenleg nem megy, mert egyszer ott minden sokkal nehezebb és még meg se fizetik rendesen.

Itt a kommunizmusban dupla bért kaptak annak idején a "rossz" régiókban tanító tanárok. Értsd "rossz" alatt: cigány, török, bolgár-mohamedán.

A kommunizmus óta ez nincs, ma káosz van (nagyobb, mint Mo. cigánylakta részein).

"Nem kell létrehozni, annál az is jobb, ha a pénzt megsemmisítik. Minden Vajnáékhoz került forint duplán rossz, egyszer azért, mert elvész, másodszor azért, mert

kárt is fog okozni, vagy közvetlenül vagy közvetve."

Ezt már megbeszéltük. Ismétlem: a hazai tőke mindig jobb.

"A profit bent maradásával sincs semmi. Akkor lenne, ha az hasznosan lenne felhasználva."

Ez nyilván igaz. A bent maradó profit önmagában nem elég, de nélküle meg semmi se lehetséges.

"Az Orbán-holdudvarhoz került pénz nem lesz hasznosan elköltve."

Ez most mág nem tudható. Akkor derül majd ki, amikor ez az új nagytőke elkezd komolyabb gazdasági tevékenységet kifejteni.

"A profit csökken, mivel nagyobb részben az adófizetők pénzéből keletkezik, és érdemtelen embereknél köt ki. "

A tgőkés mindig érdemtelen ember. S minden tőke az adófizetők pénzéből van, az égből sose hullik alá tőke. Nyilván leszámítva azt, hogy valaki talál valami termászeti kincset.

"Ez a perifériás státusz felé tol (persze van ezt kompenzáló hatás, így az összeredmény nem mindig ez), és növeli az egyenlőtlenségeket is, és borzasztó társadalmi normákat

honosít meg."

A tények mást muttanak. 2010 óta javult enyhén Mo. szintje. Egyetlen ballib jóslat se jött be.

Matolcsyék sikeres gazdaságélénkítést folytattank (plusz pénzt nyomnak, azt gyakorlatilag 0 %-on hitelezik ki), a gond csak az: kevés a hazai tőkés, aki ezt igénybe tudná venni.

Orochimaru 2018.07.25. 11:55:32

@Arthamyr: OV egy kiemelkedő államférfi. Nem csoda, hogy mindenhol imába foglalják a nevét, és tátott szájjal hallgatják azt, amit mond.

Arthamyr 2018.07.25. 12:08:41

@maxval balcán bircaman: A kvótavita egy rossz vicc. Természetesen szükséges lenne a kvóta, de az egy irrelelváns dolog, főleg addig, amíg ennyi emberről szól. A kvóta arról kellene, hogy szóljon, hogy elosszuk a terhelést az EU-n belül, ami természetes dolog kellene, hogy legyen. A fontosabb dolog a migráció megállítása lenne (az Erdogannal való jópofizás nélkül), és a kvóta emellé kell, nem pedig helyette.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.25. 12:15:20

@Arthamyr:

Az okot kell megszüntetni: a nyugat hagyja abba Afrika kizsákmányolását és ne avatkozzon be a muszlim államokba se.

S persze erős határőrizet, a Soros-hajók azonnali leállítása, az embercsempészek bebörtönzése.

Arthamyr 2018.07.25. 16:29:28

""Nem kell létrehozni, annál az is jobb, ha a pénzt megsemmisítik. Minden Vajnáékhoz került forint duplán rossz, egyszer azért, mert elvész, másodszor azért, mert

kárt is fog okozni, vagy közvetlenül vagy közvetve."

Ezt már megbeszéltük. Ismétlem: a hazai tőke mindig jobb." - Igen, megbeszéltük, de most nem fogom elismételni/más szavakkal is elmagyarázni, hogy Mészárosék miért rosszabbak kb. bárminél. És itt meg is ragadom az alkalmat arra, hogy lezárjam ezt a parttalan vitát, amit úgysem lehet eldönteni, véleményeket ütköztetünk.

Csak azt sajnálom, de azt nagyon, hogy te nem élhetsz a boldogan a Mészáros-, Vajna-, Habony-, Orbán-félék által felvirágoztatott, fantasztikus utópiában, én meg nem döglődhetek a Zuckerberg, Gates, Buffett és Bezos félék által kiszipolyozott félperifériás gyarmaton.

Arthamyr 2018.07.25. 16:32:29

@Orochimaru: Valóban kiemelkedő politikus (politikus =/= államférfi). Ezt bizonyítja az is, hogy tényleg van olyan agyhalott barom, aki tátott szájjal hallgatja (a csodálattól, nem a megdöbbenéstől, hogy ki ez a fasz), amit mond, és imába foglalja a nevét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.26. 07:09:15

@Arthamyr:

Nem lehet mindenki magállam.

A mi érdekünk ennek a világrendnek a lebontása. S pontosan ez zajlik: lassan, de szisztematikusan. S Orbán is része ennek a folyamatnak.

Orochimaru 2018.07.26. 13:11:13

@Arthamyr: El kellene fogadni, hogy a liberális eszme tévút, és minél előbb ráeszmélünk erre, annál kisebb lesz az okozott kár. Remélhetőleg tudják folytatni az elkezdett munkát, de ehhez bizalmat kell szavazni nekik az elkövetkező választások alkalmával is.

Arthamyr 2018.07.26. 14:00:55

@Orochimaru: A liberális eszméről birkával lenne érdemes értekezned, neki az az egyik kedvenc témája, engem viszont nem igazán foglalkoztat, és nem is vagyok nagy szakértője. Ahogy Orbánnak és sleppjének pozitív megítélése is inkább az ő asztala. Akár egy közös imádságra is összejöhettek, miután tátott szájjal meghallgattátok az aktuális kinyilatkoztatást.

Ha a buzgó imádság közepette esetleg rájöttök, hogy hogyan élhettek ti egy Orbáni utópiában, én meg egy Gatesi gyarmaton, akkor megígérem, hogy a ti neveteket meg én foglalom imába, sőt, lehet, hogy megfinanszírozok egy-egy szobrot is nektek.

2018.07.26. 14:12:41

@Arthamyr: és mindenki más:

Orochimaru csak trollkodik.

@Orochimaru:

Nem akarok szuper konfrontatív lenni veled, de el tudnád magyarázni, ezeket minek írod be?

Ezek mind nem a te véleményed, pont azért ezeket írod, mert te is gyengeelméjűnek találod őket.

Birkának van mentsége: azért ír gyengeelméjű dolgokat, mert gyenge az elméje. Neked mi a mentséged?

Értem, hogy az életed üres (mindenkié az), de ennyire?

Arthamyr 2018.07.26. 14:19:43

@Nagy kámpics: Akár trollkodik, akár nem, én állom a szavam a szoborral. :) Bár sajnos nem nagyon van esély rá, hogy teljesítenem kelljen a vállalásom.

Én örülök, hogy üres az életem, míg a legtöbb emberé tele van szir-szar problémákkal. :)

tanato 2018.07.26. 14:46:00

@Orochimaru: Te nem raptor vagy hanem Birka 2.

Shaktee 2018.07.26. 18:50:36

@Nagy kámpics: Neked mi a mentséged?"

unatkozik

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása