oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 22. 06:30,  Az ismeretlen Las Vegas 216 komment

2018. június 22. 06:30 Határátkelő

Az ismeretlen Las Vegas

Pár hónappal ezelőtt olvashattátok Juditék történetét, akik egészen furcsa kacskaringóval jutottak el Las Vegasig. Az akkori poszt inkább az útjukról, mint a városról szólt, meg is kértem, hogy írjon arról, milyen az élet az egyik leginkább ikonikus, ugyanakkor talán leginkább félre is értett amerikai településen, amiből a legtöbben talán csak a csillogást látjuk. Most ez a poszt következik, ráadásul egy újabb fordulattal.

cim_159.jpg

„Ismételten jelentkezem a világ szórakoztatóiparának központjaként ismert Las Vegas-i bejegyzésemmel. Határátkelő kérésének megfelelően igyekszem a város és körzetének egy másik arcát bemutatni mindenféle érzelemmentességet beiktatva, bár ez utóbbi nem lesz egyszerű. 

Időközben elhagytuk a családdal a várost, igen, 5 év után (végre) sikerült elköltöznünk. Nem is akárhová, hanem Alaszkába, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz a közeljövőben. 

Las Vegas és körzete sokkal több, mint ahogyan sokan gondolnák. A turisták többsége valószínűleg nem igazán lát sokat a városból a Strip, azaz a Las Vegas Blvd környékén és a város közelében lévő turistalátványosságokon kívül.

Az egész agglomeráció közel 3 millió lakosának nagy része a mindennapjait a város más részén éli, hacsak nem a turistaattrakciók adják a mindennapi kenyeret a számukra. 

Nekem is volt szerencsém vagy éppen szerencsétlenségem dolgozni a Strippen, mondanám, hogy élveztem, de nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, egyszerűen nem nekem való. 

Bővülő város 

A város folyamatosan bővül mind az építkezések, mind a lakosságát számát tekintve. Számos új lakópark és lakóházak sokaság épül, igen vonzóvá téve a beköltözés lehetőségét. 

A külcsínre tényleg nagyon adnak, így nem csoda, hogy csak a völgyet körülvevő hegyek szabnak gátat ennek a folyamatnak. A jelek szerint a város vezetése teljesen a haszonra hajtva támogatja ezeket a projekteket. 

Mint mindennek, ennek is van pozitív és negatív oldala. Az amerikaifutball helyi csapata, a Raiders stadionja gőzerővel épül, a Golden Vegas Knights jéghoki-együttes nagyon jól teljesít, és akkor még nem is említettem, hogy a soccert (azaz az európai focit) is népszerűsíteni akarják. 

A tavaly októberben történt mészárlás (2017. október 1-jén egy férfi tüzet nyitott egy Las Vegas-i kaszinóhotel 32. emeletéről a lent zajló countryfesztiválra, rengeteg volt a halott és a sebesült – HÁ) úgy érzem, már a múlté, habár sosem feledjük sokan, főleg azok, akik hozzám hasonlóan a családom egy részével aznap ott voltam. 

Parkok és tavak 

A város különböző részein számos park található, ahol sportolásra és sütögetésre is van lehetőség. Az új lakóövezetek mellett főleg sok nagyon megkapó új, játszótérrel felszerelt mesterséges zöldövezetet alakítanak ki pálmafákkal és egyéb beültetett növényekkel, persze a kövek így sem maradhatnak el. 

Az időjárás azonban körülbelül májustól októberig gátat szab a kintlétnek, annyira extrém meleg tud lenni. A 35-44 Celsius fok miatt még éjjel sem nagyon tud lehűlni a levegő. 

Van pár olyan rész, ahol mesterséges tavakat hoztak létre, azok köré építve a házakat. Pár ezek közül nekünk is a kedvencünk volt. A Lake Las Vegast egyszerűen nem szabad kihagyni! Kis érdekesség: Celine Dion Las Vegas-i háza is ott található. 

A Desert Shores a másik ilyen, tavakkal körülvett mondhatni városrész, a vízen kis hajókkal, csónakokkal lehet élvezni a nyugalmat. 

desert_shores.jpg

Ami elmondható, nagy igazság a várossal kapcsolatban, hogy minél közelebb költözöl a hegyekhez, annál szebb és nyugodtabb környezetben érezheted magad. Nekünk volt részünk öt év alatt a város számos részén élni, e révén sok kapcsolatot kiépíteni, és sokkal otthonosabban mozogni. 

A pénz beszél 

Sajnos azonban az egész városra igaz, hogy a pénz beszél. A város vezetésétől kezdve az emberek hozzáállásáig… Volt részem, ahogy én hívom, real people, igaz embereket megismerni és sok segítőnk is akadt, akik a nehéz helyzetekben ott voltak, de összességében az egész légkör és az emberek is abszolút nem illettek a profilunkba. 

Az emberek jönnek és mennek, ez az itt élőkre is igaz, a városban hatalmas százalékban vannak a bérlemények, a tulajokat ezzel olyan helyzetbe hozva, hogy a bérleti szerződésekből jól nem fogsz kijönni, az én tapasztalatom szerint a helyzet egyre rosszabb lett az évek alatt. 

Sajnos a hosszabb távon itt lakók sem veszik a fáradtságot, hogy mélyebben megismerjék a másik embert. A többség még a saját szomszédját sem ismeri, és ha hazaér, az első dolga, hogy minél előbb beslisszoljon a házba – többnyire a garázson keresztül. 

A problémát valószínűleg az is okozza, hogy rengeteg különféle, az Egyesült Államok és a világ számos területéről származó ember él Vegasban. Van, aki ebben latja a szépségét, de az igazi integráció mintha nem igazán működne. 

Állami adó nincs, de… 

Nevada egyike azon államoknak, ahol nem kell számolni az állami adóval, azonban ez visszaüt a hétköznapok más területein. Más államokhoz képest a gépjármű regisztrációs díja például irdatlan magas. 

Hogy konkrét példát is hozzak, egy 2017-es V8-as Nissan Titan éves regisztrációja több, mint 600 dollár.  Ez az összeg minimálisan csökken éves szinten és körülbelül az első 4 év után számítható kissé konszolidáltabb éves díj. 

A másik jó példa a vállalkozói engedélyek éves díja, ami egy kft. esetében borzasztó magas, 450 dollár. Az ingatlanadó attól függ, merre található az ingatlan, de nem úszható meg évi 1500 dollár alatt. 

Úgy vettem észre, hogy a helyi adók és a boltokban az árak után fizetett úgynevezett sales tax-szel próbálnak meg ugyancsak bevételt szerezni. A benzin ára is az országon belül az egyik legmagasabb, lévén az állam a nyugati régióhoz tartozik. 

A megvaduló emberek 

A helyiek vezetési stílusa igen sok kívánnivalót hagy maga után. Sose volt balesetem, de állítom, hogy csak rajtunk múlt. Életemben nem nyomtam ennyiszer a dudát, hogy elkerüljem a baleseteket. 

Az emberek az utakon is megvadulnak, szóval aki Vegasba látogat és vezetésre adja a fejét, netán hosszabb időre érkezik, készüljön fel arra, hogy látni fog furcsaságokat. 

Nincs túl sok rendőr, a tavaly őszi események után elkezdtek erőket átcsoportosítani és szinte minden hónapban közzétesznek betöltendő állásokat, de a mérce magasnak bizonyul. 

A bűnözési ráta egyre magasabb, ami egy növekvő városban még érthető, de sajnos a bűncselekmények is egyre brutálisabbak. Munkám révén volt részem látni, milyen bűncselekmények fordulnak elő nagy arányban, és nem volt túl rózsás a helyzet. 

Ragyogó külső, belső tartalom nélkül 

Összességében a város sokat mutat kifelé, de mi nem igazán láttuk, hogy mögötte lenne igazi tartalom is. Nagy fel van pörgetve minden, és őszintén szólva ha épeszű ember is voltál, állítom, hogy ha hosszú távon élsz Las Vegasban, jó eséllyel átragad rád mindez és teljesen kifordulsz önmagadból. Ez volt az egyik oka annak, hogy évek óra kerestük a kiutat és idén bele is vágtunk. 

Nem kívántam igazán mást hozzátenni Las Vegashoz, az érzelemmentességet nem tudtam kihagyni, de nézzétek el nekem, én egyszerűen ilyen vagyok. 

A jövőben, ha van rá igény, szívesen jelentkezem Alaszkából, ami egy hatalmas változás, össze sem hasonlítható az elmúlt pár évünkkel, de mi nem bánjuk, sőt! 

Most röviden csak annyit, hogy egy állásajánlat révén jutottunk el Alaszka délkeleti részére. Megsúgom, ez már a második alkalom, hogy elnyertem egy állást a szakmámban Alaszkában, most elfogadtam, és neki is vágtunk gyerkőcöstől, mindenestül, hátrahagyva a napi őrületet. 

Minden, amit hiányoltunk az előző életünkből, itt megvan: a természet karnyújtásnyi közelsége, a családbarát környezet, a nyugodt légkör és a más típusú emberek. 

A változás, amire szükségünk volt, megtörtént, és a jövőben igyekszem majd Alaszkát közelebbről bemutatni a mi szemünkkel – ha szeretnétek.”

A magam részéről csak annyit, hogy én nagyon várom az alaszkai beszámolót!

A nap idézete

„Tudomásul kell venni, hogy a fehér bőrű, keresztény gyökerű munkavállalók elfogytak, ez nem egy reális tartalék, ahonnan embert lehetne hozni a gazdaságba. Komoly érvágás a nemzetgazdaságnak, hogy több százezren hagyták el az országot.” Na, ezt vajon ki mondta?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Las Vegas Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4414062949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxomükke (UK) 2018.06.22. 07:13:43

Miért éppen Alaszka?
;)

Hari Seldon 2 2018.06.22. 07:42:28

"A többség még a saját szomszédját sem ismeri, és ha hazaér, az első dolga, hogy minél előbb beslisszoljon a házba – többnyire a garázson keresztül. "
Ez nem meglepő. Akkora a hőség nyáron, hogy nem száll ki a kocsiból. Nyilván. Egyébként logikus is. Nálunk is így van nyáron.

Hari Seldon 2 2018.06.22. 07:44:05

Szerintem Las Vegashoz képest Alaszka, főleg a délkeleti része kifejezetten kellemes.
(aztán hogy abszolút mértékbe mennyire az, majd megtudjuk a következőben)

Golf2 2018.06.22. 08:02:21

"Irdatlan magas" 600$,"borzasztó magas" 450$.Évente... És a wc papír is biztos drága.

Dikusz 2018.06.22. 08:03:01

Jó kis poszt, jöhet Alaszka.
Meg igazán megjelenhetne a posztoló is.:)

Olliék 2018.06.22. 09:05:12

Turisztikai szempontbol Vegas ketsegtelenul vonzo. De lakna ott a fene.
Alaszka johet :))))

sziszo11 2018.06.22. 10:07:03

Szuper, élvezetes írás! Alig várom hogy Alaszkáról is olvassak!

Volvo 7700 2018.06.22. 10:47:10

@Taxomükke (UK): a sorozatot imadtam mindig is, elet fura ide sodort. Az emberek sokkal kozelebb allnak hozzank Alaszkaban, mint Vegasban.

Volvo 7700 2018.06.22. 10:49:48

@sziszo11: koszi, par havonta elokerulok.

Volvo 7700 2018.06.22. 10:51:48

@Dikusz: en itt vagyok ha van kerdes, eszrevetel.

Volvo 7700 2018.06.22. 10:53:15

@Golf2: Alaszkaban 251 dollart fizettem 2 eves kocsi regisztraciora, ez Vegasban 600-700 dollar lett volna ugyanarra a kocsira 1 evre.

Olliék 2018.06.22. 11:03:51

@London2009: ID discoveryvel gyakran.
:)))
Nagyvarosban nem elnek semmikepp. New Yorkba se. Elmenni megnezni, eltolteni egy turisztikai hetet oke.

Golf2 2018.06.22. 11:49:29

@Volvo 7700 : Hány napot kell érte dolgozni,4-5-öt? Egy 8 hengeres autó éves díjáért. Még ha itt vadkeleten mondanák ahol ez 1 havi átlagfizetés, és kétszer annyiba kerül a benzin is...

Herr Géza 2018.06.22. 11:54:45

“Hogy konkrét példát is hozzak, egy 2017-es V8-as Nissan Titan éves regisztrációja több, mint 600 dollár. Ez az összeg minimálisan csökken éves szinten és körülbelül az első 4 év után számítható kissé konszolidáltabb éves díj. ”
Vettél volna pl. Smartot, sokkal olcsóbb lenne.... :D
De komolyan: tényleg mijaszarnak kell egy 5600 köbcentis autó 390 lóerővel egy olyan államban, ahol, ha jól tudom 70 mph a sebességkorlátozás....?

Hari Seldon 2 2018.06.22. 12:09:29

@Herr Géza:
Te tudod, hogy milyen távolsági viszonyok vannak az egyes helyiségek között? - Simán el tudom képzelni, hogy naponta 100-120 km vezetnek. Ilyekor kell egy nagy nyomatékú benzines, be a tempomatot közben megy a klíma. Szerintem egy hegy völgyes Nevadában a kis motorú benzines megszenved hegynek előzéskor. Mellette folyamatosan jár a klíma. - Simán elhiszem, hogy például a 150 LE mondjuk 1800 cm2-ből kevés.
Másrészt, sokkal olcsóbb a benzin, akkor mit vacakoljon? - De inkább csak hangosan gondolkozom.

Herr Géza 2018.06.22. 12:11:45

@Herr Géza: Persze elfogadom, hogy “kell, mert csak....”, de akkor ne nyervogjunk már, hogy azon, hogy drága a mulatság.

Herr Géza 2018.06.22. 12:26:00

@Hari Seldon 2: Ne tégy tönkre :D, jóval többet vezetek naponta, mint 100-120 km. Hegyek, völgyek között, klímával, stb. Már a 2 literes dízel is bőven oké, a benzines dettó. Kb. max. 150 LE fölött minden csak pazarlás/élvezkedés. Azért meg fizetni kell. Szó se róla, nyomnám én is a 390 lóerővel, de akkor nem ajvékolok, hogy drága.... Őszintén: közlekedni manapság nem bőven elég egy nokedli kisautó?

Herr Géza 2018.06.22. 12:39:45

@Herr Géza: na most én sem olvastam vissza, hogy mit is írtam...:) Helyesen: “...ne nyervogjunk már azon, hogy drága a mulatság”. :D

London2009 2018.06.22. 12:43:18

@Olliék: csak a sarkallatos velemeny miatt kerdeztem, foleg ugy, hogy meg turistakent sem jartal arra. Nekem turistakent szuper volt. De abbol az elmenybol nem lehet kiindulni, igy velemenyem sincs arrol, hogy milyen lehet ott elni. Elkepzelesem talan van.
New Yorkban is szivesen elnek, de csak akkor ha anyagilag is megerne. Csak akkor lehet ezeket a nagyvarosokat elvezni igazan, ha van ra penzed...

Hari Seldon 2 2018.06.22. 12:47:39

@Herr Géza:
Nem tudom, hogy nekik miért vannak ilyen szokásaik.
De szerintem Nevada kicsit hegyes völgyesebb mint B-W, és a klíma is sokkal szélsőségesebb mint nálunk. (ez mondjuk az egyész USA-ra érvényes kivétel az észak nyugati államok) Ők meg valamiért nem szeretik a dízeleket. - Egyébként igazad van, itt nálunk Európában 130-150 LE simán elég hosszabb távra.
Az igaz, hogy ők is "megelégedhetnének" mondjuk 250LE-vel, de ahogy nálunk is elég lenne a 150LE mégis gyártanak 250-260 LE felett. - Ilyen alapon erre is mondhatnánk hogy minek 180-200 LE felett kocsi. - Szóval csak 50-100 LE-vel vannak eltolva a teljesítmények. Annyi meg majdnem indokolt a 1000-2000 méteren tengerszint felett, szélsőséges klímában.

Herr Géza 2018.06.22. 12:48:37

Egyébként kiakaszt rendesen, hogy a “VW-botrány” pont Amerikában lett túltolva (szó se róla, tulajdonképpen valóban igazuk van...), miközben a kertvárosi háziasszony pl. 5600 köbcentis benzinfaló szörnnyel gurul el shoppingolni....

Dikusz 2018.06.22. 12:56:13

@Herr Géza: tökéletesen illetéktelen vagyok, több szempontból is:
nem tudok vezetni (még egy rollerról is leszédülök), az autómárkákat a valamikor volt Autós-kvartettből (már senki nem emlékszik rá) ismerem. Azonkívül nem is hozzám szóltál...

Példának hozta fel, hogy drága az éves regisztrációs díj, és még csak az sem derül ki belőle, hogy neki ilyen kocsija lenne.

Herr Géza 2018.06.22. 13:01:52

@Hari Seldon 2: Félreértesz... Semmi gond azzal, hogy akinek kell, meg megengedheti magának, az vehessen akár 12 hengeres, 6000 köbcentis, akárhány lóerős autót is, de akkor ne nyafogjon, hogy mennyi az adója/biztosítása, stb. Hétköznapilag közlekedni meg bőven elég egy Suzuki Swift is. Még Nevadában is.

Herr Géza 2018.06.22. 13:09:32

@Dikusz: Pardon me, dehogynem derül ki:
“ Hogy konkrét példát is hozzak, egy 2017-es V8-as Nissan Titan éves regisztrációja több, mint 600 dollár. “
5600 köbcenti, 390 lóerő. Muszáj? :D
De be is fejeztem, mert én leszek megint a kekec...

Taxomükke (UK) 2018.06.22. 13:09:38

@Hari Seldon 2: Egyetertek.
Ahanyszor az USA-ban jartunk eddig, mindig SUV-t bereltunk, legutobb raadasul egy full size-t. Jo am az!!! :)))

2018.06.22. 13:13:58

@London2009: Hm, mindent csdak akkor lehet igazán élvezni, ha van rá pénzed .. no nem? ;))) Persze, a kellően elég pénz mennyisége változhat :D
Mellesleg, én sem jártam még soha Las Vegasba, de az a hely a bakkancslistámon kb. az utolsó - oké, a teljes Oroszország , cakkumpakk a legutolsó ;))).
Szerintem, egy kibaxott giccsparádé az egész, élhetetlen környezetben. A szerencsejátékok meg egyáltalán nem vonzanak, így ...

Dikusz 2018.06.22. 13:24:13

@Herr Géza: én nem mondom rád (másra sem), hogy kekec, én vetettem fel a témát.

De az, hogy valaki leírja egy autó összes adatát, az még nem jelenti azt, hogy van is neki olyan. Fiamnak kissrác korában a motorok voltak a kedvencei. Karácsonyra az egyik ajándékba az aktuális katalógust kérte. A fő kedvenceinek betéve tudta a paramétereit, de ettől még nem volt -szerencsére- motorunk. Mostanra buggyant meg, hogy venni akar...

2018.06.22. 13:29:10

@Hari Seldon 2: Az igaz, hogy a Sierra Nevadával 4000 méter fölötti pontjai is vannak az államnak, így a hegyes-völgyes rész szintkülönbségileg drasztikusabb, mint B-W-ben, viszont európai viszonylatban a német tartomány is tud szélsőséges időjárási körülményekkel szolgálni, amikor mindössze 30 km-n belül váltasz nyárból őszbe vagy kora tavaszba, szintén a cirka 1000-es szintkülönbség miatt.
A lóerőkhöz inkább nem szólok hozzá, azt meghagyom nektek ;)))

Herr Géza 2018.06.22. 13:34:42

@Dikusz: Peace, te szívem csücske.... :D
Tényleg nem akarom túlragozni, de ha vki. “konkrét példát” hoz, akkor azt nyilván nem a katalógusból nézte ki....
Btw., milyen motorra ácsingózik a fiad?

2018.06.22. 13:36:28

@Herr Géza: "tényleg mijaszarnak kell egy 5600 köbcentis autó 390 lóerővel"

szep a hangja :) az ablakot is lehet kezzel tekerni, minek elektromos ablakemelo? egy zsak is eltakarja a dolgokat, minek csinos ruci? nem minden a praktikussagrol szol

2018.06.22. 13:41:00

@LepesMez: Egy zsák olcsóbb, mint egy csinos ruci ... viszont ha mégsem zsákot veszel, akkor ne lepődj meg az árcédulán ;)

Herr Géza 2018.06.22. 13:45:56

@LepesMez: Ójajj, végül is vehetne az ember a BKV-bérlet helyett helikoptert is.... Annak is szép hangja van. :)))

2018.06.22. 14:05:07

itt 80 dollar a 2 eves regisztracio tipustol fuggetlenul, szoval 600 az tenyleg sok egy evre.

Latcho Rom 2018.06.22. 14:10:04

Úgy érted hogy OTT voltatok a fesztiválon amikor lőttek, vagy a városra gondolsz?

Latcho Rom 2018.06.22. 14:10:06

@Herr Géza: nem akarsz egy Smartban elakadni a Death Walleyban.

London2009 2018.06.22. 14:12:36

@Pink Petsch: engem zavar amikor valaki kijelenti, hogy en itt vagy itt tuti nem elnek! Miert, jartal mar arra? Nem... ja oke, ertem. :D
Nagyvarosra ez fokozottan igaz. Videken, kisvarosban el lehet szepen eldegelni. De nagyvarosban a legtobb jo dolog, amit igazan adhat es erdemes azert ott elni penzbe fog kerulni.
Vegasba bulizni megy az ember meg szetcsapni magat. Egy ejszakat toltottem ott, eleg volt egy eletre, csoda, hogy tuleltem. :D
Engem Oroszorszag is nagyon erdekel, szeretnek ott szetnezni egyszer.

2018.06.22. 14:17:34

@Herr Géza: Te, nem hiszed el, hogy a kedvenc trollunk, a famunkás, hol válaszolt nekem, egy tegnapelőtti itteni kommentemre! Szerda úr blogján, a vendéghányáson! :DDD
Nem hiszem el, baszod! Ez tök beteg :DDDD
Bocs, az OFF-ért, HA.

Dikusz 2018.06.22. 14:20:44

@Herr Géza: Képes voltam felhívni, és megkérdezni, mi a kedvence...

A mostani főkedvenc: Kawasaki ZXR 636-R (fejből tudta:)
A kiskamaszkori meg Honda CDR 250-R.

Értékelem én, bár nem ismerem a jó autókat/motorokat.
Mondanék is példát a "szakértelmemre":
Egykori munkahelyemen a hivatalvezetőnek a "céges" autója egy Ford Mondeo volt. A kollégával el kellett mennünk vásárolni a Visegrádi utcába. Visszaérve megkérdezte, hogy na, milyen volt egy ilyen autóval utazni? Azt voltam képes mondani, hogy ennek is négy kereke van...
Az már érdekesebb volt, amikor a fél utcát végigkukáztuk egy ilyen kocsiból kiszállva, mert a boltban nem tudtak kartondobozt adni a könyvekhez.:))) Könnyesre röhögtük magunkat az eseten, utána évekig emlegettük...

Dikusz 2018.06.22. 14:22:37

@LepesMez: Nekem is szép hangom van (sajna, csak szerintem, nem kevés tüzesvíz elfogyasztása után), de mindenki szerencséjére csak magamnak énekelek.:)

2018.06.22. 14:27:02

@London2009: Hm, azért vannak körülmények, amik azért eleve kizáróak, nekem pl. az olyan extrém időjárási viszonyok,mint pl. a sivatagi klíma (lásd ugye, Las Veagast), a havonta 1 hétnél kevesebb napos órák száma (lásd en bloc az északi államokat), az évente 10 havi ősz-telet idéző időjárást, a kibaszottul állandó mínuszokat, és ugyanúgy a pluszokat, ez utóbbiakat pláne megspékelve az istenverése esős évszakkal, amikor a páratartalom az egekben. Szóval, nem muszáj rátenyerelnem a forró sütőlapra, hogy tudjam, szar egy érzés ;)
És ez csak az uralkodó időjárás ... az emberi tényező még csak most következne ;)

Taxomükke (UK) 2018.06.22. 14:37:57

@London2009: "engem zavar amikor valaki kijelenti, hogy en itt vagy itt tuti nem elnek! Miert, jartal mar arra? Nem... ja oke, ertem. :D"

vs

"én sem jártam még soha Las Vegasba, de az a hely a bakkancslistámon kb. az utolsó"

Nem keveredtel itt egy kicsit ellentmondasba sajat magaddal?

:)))))))))

Taxomükke (UK) 2018.06.22. 14:41:06

@Taxomükke (UK): Nem.
Ezt beneztem.
Ich bin sorry!!!
:)

2018.06.22. 14:41:23

@Taxomükke (UK): Nem, a bakkancslistást megjegyzést én írtam, a Lajhár csak reagált rá.

Golf2 2018.06.22. 14:48:15

szetcsapni magat. Egy ejszakat toltottem ott,,, Nálad mit jelent a szétcsapás?

Hari Seldon 2 2018.06.22. 14:55:08

@Herr Géza:
Aha, így értem. - Ha kell a nagy kocsi, akkor arra van rendesen adminisztratív kiadás is.

2018.06.22. 15:28:38

@Hari Seldon 2: Yaps, ez a blogja, egy vendéglátós blog, néha olvasgatom, felidézi olykor az Igazságos Izom Tibor-i időket, meg jó kis szakmai gőzleeresztő ...
Szóval, a blogja: vendeghanyas.blog.hu
Nah, itt talált meg az a köcsög ... azért mondtam, hogy egy beteg cerkóf.

Latcho Rom 2018.06.22. 15:34:20

@Pink Petsch: feledd mar el te is az elmehunytat, had vernyogjon magaban :-)

2018.06.22. 15:36:37

@Hari Seldon 2: Mellesleg, a bloggazda, Szerda Úr reakciója ez voéltg elmebeteg barátunk mocskolódására:
"Szerda Úr · vendeghanyas.blog.hu 2018.06.20. 20:23:16
@Quercus a favágó:
téged még nem basztalak ki a kurva anyádba? ;)"

:DDDDD

2018.06.22. 15:39:42

@latcho drom: Én feledném, de ő nem hagyja. Pl., ha személyesen nekem küld üzit, olvasás nélkül törlöm, de ez valami kibaszott elmebeteg szintje a mocskolódásnak, amikor egy teljesen más tematikájú blogon utal vissza egy HA-n tett kommentemre (éppen neked volt egy válasz, amire ingerületet érzett, hogy reagáljon, mellesleg ;) ).

Hari Seldon 2 2018.06.22. 15:45:49

@Pink Petsch:
Ja, értem. Én nem szoktam nagyon másfelé írogatni. Meg ide is csak jobbára reggelente (kivétel pár nap, amikor többször be tudok nézni).

2018.06.22. 15:51:31

@Hari Seldon 2: Nekem nincs családom, így ráérek szabadidőmben ;))) Bár még így is kb. 4, legfeljebb 6 olyan blog van, amit hetente vagy inkább 2 hetente megnézek a HA-n kívül.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 16:04:28

@LepesMez: a regisztracio tenylwg nem veszes nalunk sem, helyette viszont van jo magas ingatlan ado...:( na, mindjart kapom, hogy minek nekem akkora haz :)))

Olliék 2018.06.22. 16:12:31

@London2009: Miért zavar,ha én kijelentem,hogy tapasztalat nelkul nem elnek ott?
Semmi esetre se keresnek olyan helyen otthont ahol az 1nm-re eso emberek szama meghaladja az egyet.
Inkabb fizetek tobbet ( uzemanyag,berlet vagy barmi) hogy egy csendes,nyugodt helyen eljek.
Magyarorszagon megyeszekhelyen eltem. Szinte belvarosban. Napi 24-ben mento-tuzolto-rendor, hetvegen farokosszemero BMV/Merci sportkipifogoval, bulik az utcan, stb... Ez egy dolgozo ember remalma.
Parkolas a lakastol 500meterre, de nekem az mar fizetos mert nem ott elek.
En azt irtam,hogy turisztikailag nagyon vonzo,lehetoseg szerint meg is neznem. De ha munka miatt mennenk, a csalad automatikusan kisebb, agglomeracios helyen keresgelne. Ebben a nemteorszagba koltozes eseten is egyetertes volt.

Latcho Rom 2018.06.22. 16:16:05

@Pink Petsch: Az osszes *.blog.hu feluletrol rootolni kellene a beteget, s azt hiszem paran mar javasoltak ezt a megoldast

2018.06.22. 16:29:46

@latcho drom: Ugyan már, dehogy! Ez a demokrácia velejárója, hogy az összes elmeroggyant is nethez jut.
Figyelj, nem tudom, emlékszel-e még, de volt idő , amikor itt a HA-n az a szerencsétlen Birca is tényezőnek számított a bloggazdának (az akkorinak??? a fasztudja, meg érdekli, hogy kb. 2-3 évvel ezelőtt ki adminsztrálta az oldalt, puszi érte, mindenesetre).
Arra viszont emlékszem nagyon is élénken, mert gyakorlatilag sokként ért, hogy az összes létező fórumról Birca már anno is, vagy ki volt tiltva, vagy szükséges rossz trollként volt elkönyvelve (még a Velveten is, baszod! :PPP), oszt itt meg hangadóként .. Húúúú, b+! ... Szerencsére, elmúlt az átmeneti elmebaj ...

Taxomükke (UK) 2018.06.22. 16:57:24

@Taxomükke (UK): Akarom mondani akkora haz....
:)))))

2018.06.22. 16:58:29

@Zsuzsi65: Oké, csakhogy meglegyen... Há' minek neekd akkora ház, baszomalássan, aminek az adója után már sír a szád, he??? ;)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 16:59:10

@Taxomükke (UK): hat tudod, elorelatoak vagyunk, es ha nyugdijasok leszunk, kiadjuk airbnb-nek. Igy lesz egy kis nyugdij kiegeszites:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 17:02:33

@Pink Petsch: na most mondd! Nem beszelve arrol, hogy az a szemetsz assesssor most kuldott egy ujabb levelet, hogy a haz erteke $80,000-el magasabb iden, mint tavaly (pedig semmi ujitas nem tortent tavaly ota, es a hazarak sem mentek ennyit fel)...Na persze, csak hogy tobb adot gomboljanak le rolunk. Azt mar nem!

2018.06.22. 17:02:40

@Zsuzsi65: A faszom menn olyan airbnb lakásba, ahol a háziak is ott laknak ... :PPP :DDD

Latcho Rom 2018.06.22. 17:09:10

@Pink Petsch: Ez a demokrácia velejárója, hogy az összes elmeroggyant is nethez jut."

"Hujeknek nam jár demokrácia

Andrassew Iván"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.22. 17:09:23

@Pink Petsch:

Ballibául troll = aki határozottan képvisel nem-liberális álláspontot. Szóval ez eleve nem a "troll" szó valódi jelentése. Mert sose trollkodtam még.

Egyébként kevés helyről tiltottak ki. A legtöbb ballib média örül nekem, mert lehet végre valakivel értelmesen vitázni.

Annyi ímélt és választ kapok naponta ballibektől, hogy nem győzök válaszolni.

2018.06.22. 17:12:31

@Zsuzsi65: Nőtt az ingatlanterület értéke, baszlakalássan ;).-.. már, gondolom ... A terület a tiétek, oder?
Egyébként, ezért nem akarok én saját ingatlant még .. engem ne baszogasson semmilyen nyomi hivatal a sirálmaival, hogy mi a fasz kellene nekik még pluszban zsé. Kapják be, baszogassák a tulajt, Aztán, ha a tulaj pofátlan módon építi be ezeket a bérleti díjba, akkor szintén bekaphatja, mert leszarom, és felmondom .. .
Igaz, pont itt Schluchseeben nincs is gyakorlatilag bérleti-ingatlanbiznisz, mert mindenki a ferienwohnungra van rágyógyulva a turistáknak, de pont ezért még 1 évem van itt maximum, és szerencsére, bár akaratomon kívül, sikerült megzsarolni a céget (szakmailag). De 1 év múlva már biztos tűz! Nem vagyok már 20-on éves, akinek tök oké meg buli egy személyzeti szállás éveken keresztül ...

Latcho Rom 2018.06.22. 17:13:29

@maxval balcán bircaman: Jo hirem van birkafirka.

Jobaratom fia Steiner Kristof megint ferjhez ment :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 17:16:11

@Pink Petsch: na de latod, epp azert kell egy sajat ingatlan, hogy ne kelljen a tulajjal hadakozni. Azt a penzt, amit kiadnank rent-re, a sajat tulajdonu hazunkra kolthetjuk ;)

2018.06.22. 17:17:45

@latcho drom: Azoknak nem, azoknak a liberalizmus jár, amit Birca tűzzel-vassal írtana, pedig elsősorbqan őt zabálná fel a kinyírása, ugyqanis a képességei csak a valami-elleni-re terjednek ... alkotni meg már meghaladja ... tőle még mindig barlangokban élne az emberi faj, tűz nélkül ...

Latcho Rom 2018.06.22. 17:26:46

@Zsuzsi65: S mi van Melániád dzsekijével? :P

Latcho Rom 2018.06.22. 17:26:50

@maxval balcán bircaman: Csak ne tunnel el mindig amikor helyretesszuk a marhaságaidat :-)

Latcho Rom 2018.06.22. 17:26:56

Go Iceland!!!!!!!!!!!!!!!!!

2018.06.22. 17:45:55

@Zsuzsi65: igen, a property taxok itt is jo magasak, mi ket kocsira (nem is nagyszam autok) fizetunk ~500-at evente + egy atlagos hazra jo 10-15e dodo az ado/ev...

2018.06.22. 17:50:07

@Pink Petsch: en jokat rohogok birkan, csak azt utalom amikor azt mondja "kitantorgo". nyilvan sok hulyeseget mond, de azt legalabb stilussal teszi + valljuk be, kell egy kis ellensuly is, es neha igaza van

2018.06.22. 17:52:09

@Zsuzsi65: Bocs, ne érts félre nem megbántani akartalak az adózásos beszólásommal, de nekem kissé más a nézőpontom, és az átlag közép-kelet-európai állasponttal szembemenve, azt vallom, hogy nem éri meg a saját ingatlan, amíg biztosan nem tudod, hogy egy adott településen akár 20 évet is eltöltenél, minimum, hogy megérje a hitel ....
Én másképp vagyok bekötve, akkor lesz saját ingatlanom, amikor kápé le tudom tenni, abban az országban, ahol majd az uccsó 20 évemet a nyugdíj és a halál között, tölteni akarom. De lehet, még akkor sem .... kb. az életem felénél járok ... mi a rüdves bagolyfasznak kezdeném el egy bizonyos földrajzi ponthoz kötni magam a hátralevő, uszkve 40 évre egy lakáshitellel, amikor a tököm tudja, lehet 12 év múlva valamelyik Japán városban próbálom majd ellesni a szusi-készítés fortélyait?

2018.06.22. 17:59:02

@LepesMez: Persze, ha a helyén kezeled, szórakoztató udvari bolondnak, aki nagy néha betalál, akkor okés .... de tényleg sosem fogom elfelejteni, amiklor olyan jó 3 éve itt a HA-n ő volt az egyik hangsúlyos nick. Akkoriban lettem kitiltva az ős-indexes-nickemmel, mert a hülyeségeit kevésbé toleráltam, mint az akkori HA admin ...

ZmanUK 2018.06.22. 17:59:37

Szivesen olvastam volna Vegaszrol, de ez a cikk mondott is valamit, meg nem is.... valahogy olyan hianyerzetem maradt

Csodabogár 2018.06.22. 18:04:21

@Herr Géza: Jogos kérdés. Mindig bámulattal néztem a pickupok tömegét a "közért" hatalmas parkolójában.

Dikusz 2018.06.22. 18:06:42

@Zsuzsi65: Nem tudom, hogy kérdezték-e már (mindig fáziskésésben vagyok, meg Ízőrzőket néztem a TV-n), hogy télleg, minek neked akkora ház? :)))

Csodabogár 2018.06.22. 18:10:28

@Herr Géza: Nem érted! Van akinek az egoja megkívánja a nagy autót. Nekem már semmilyen autó nem kell, de ha kellene csak smartot vennék. Számomra nem volt frusztrálóbb, mint amikor egy nagyra sikeredett bérautóval (upgradoltak minket) sétáltunk órákon át, mert tisztességes sebességgel hajtani azt nem lehetett a korlátozás miatt. Akkor már kellemesebb egy kisebb, amivel ugyse lehet gyorsan hajtani.

2018.06.22. 18:11:29

@Csodabogár: Az egyrészt a parasztvakítás, másrészt a kiskorú, oké, legfeljebb 18, telepi libák esti feszedésére szolgál a westend-leroyban (tali a szökőkútnál, aztán fel a teraszra).

Csodabogár 2018.06.22. 18:13:37

@London2009: Pontosan a te véleményeden vagyok New York az egyetlen város ahol talán tudnék élni Amerikában, de csak rengeteg pénzzel. Akkor lehetne élvezni ott az életet.
Mellesleg már a Balatonnál vagy?

2018.06.22. 18:22:24

@London2009: @Csodabogár: De várjatok már csajok .. szóval a teljes USA-ban New York az egyedüli nagyvárois, ami megfelel egy európai értékrenddel és elvárásokkal rendelkező ember számára, viszont legalább 20-szor annyiba kerül, mint Berlin?
De komolyan ... akkor mégis, ki a faszom akarna élni New Yorkban, amikor ott az egyetlen élhető rész a Central Park ... egyébként meg kurvadrága minden, és a 10 centes eiffel-torony kulcstartókért 2 dollárt kérnek? (made in China) ..
Csak kérdem ...

Csodabogár 2018.06.22. 18:29:44

@Zsuzsi65: Saját ingatlan leköti az embert. Mire kifizetik az emberek a kölcsönt az egészet fel kell újítani, persze közben is állandóan kell valamit csinálni. Amíg csak lehetett bérben laktam. Itthon ez nem ment, de már el is adtam a sajátot, csak lakhatási jogom van életem végéig. Aztán fizessen a tulaj, mikor tatarozni meg felújitani kell.

Csodabogár 2018.06.22. 18:32:08

@Pink Petsch: Okosan gondolkozol. Szabadság, kötetlenség mindenek felett.

Csodabogár 2018.06.22. 18:35:32

@Pink Petsch: Feltételes mód volt részemről. Soha nem voltam és már biztos nem is leszek olyan gazdag, hogy ilyen helyen akarnék élni, de ha mégis.....
Mondjuk azonos feltételekkel Monacoban is ellenék évente néhány hónapot. :-)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 18:44:40

@Csodabogár: hat mind a kettonek megvan az elonye, hatranya, az biztos. Nalunk a csalad(ferj csaladja) nezete az, hogy az ingatlan biztosabb, viszont a liquid assets konnyebben elkoltheto, es jobban fennall a veszelye az elkotyavetyelesnek ;)

London2009 2018.06.22. 18:46:25

@Zsuzsi65: az a jo ha van mindketto. Liquid es non liquid asset. ; )

Latcho Rom 2018.06.22. 18:46:30

@Pink Petsch: San Diego, La, Colorado, Montana...millio nagyszeru hely van. Key West!

Central Parkban csak Bourdain lakott szegenykem, neked meg sokat kell fejlodnod szakacsilag :P

London2009 2018.06.22. 18:48:23

@Pink Petsch: nem, Boston sokkal europaibb ha mar igy merjuk. New York egy kicsit olyan ilyen szempontbol, mint London. Vagy utalod, vagy imadod. Ritkan van kozeput. : )

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 18:48:47

@latcho drom: haha, micsoda fontos dolgok! Kb azon a szinten van, mint mit hordanak a kiralyi csalad tagjai:)) vilagpolitikai esemeny ;)

London2009 2018.06.22. 18:50:03

@Csodabogár: nem meg. Most eppen Pugliaban vagyok egy oliva es narancs farmon. Augusztus elejen indulok a Balcsira. Alig varom. : )

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 18:51:18

@Pink Petsch: "New York az egyedüli nagyvárois, ami megfelel egy európai értékrenddel és elvárásokkal rendelkező ember számára, viszont legalább 20-szor annyiba kerül, mint Berlin? "
Mi az, hogy europai ertekrend a te szotaradban? Mert ez sz

Latcho Rom 2018.06.22. 18:56:58

@Zsuzsi65: Pontosan illik a Trump elbakott adminisztracio kepebe.

London2009 2018.06.22. 18:56:58

@Olliék: eloszor is kerem, mint rajongo tegyunk tisztaba egy dolgot. A BNV, az a Budapesti Nemzetkozi Vasar. A BMW pedig a Bayerische Motoren Werke. :D
Ami pedig a tobbi kerdest illeti, en csak arra gondoltam, hogy elotte szerintem nezz szet legalabb es utana mond velemenyt.
Mindig azt gondoltam, hogy India egy szartelep. Elmentem, bejartam minden szepsegevel egyutt es az a velemenyem meg mindig, hogy egy szartelep. De legalabb meggyozodtem rola! No a viccet felreteve, ha lesz lehetoseged ra, akkor menj es meg utleirast se olvass, mert felesleges. : )

2018.06.22. 18:58:57

@latcho drom: Hát izé, Bourdaint inkább nem követném, ha lehet ... én még szeretnék élni ...

London2009 2018.06.22. 18:59:28

@latcho drom: tenyleg? Gratulalok! Nagyon birom a konyveit! : )

London2009 2018.06.22. 19:01:01

@Pink Petsch: a Lajhar! ;)) de jo, hogy visszafele olvasom a kommenteket. A Lajhar nagybetuvel! You made my day! :D

2018.06.22. 19:01:07

@Csodabogár: Jah, hülyének is vagyok nézve, rendszerint ... ;)

London2009 2018.06.22. 19:04:52

@Golf2: hidd el, hogy egy ejszakaba nagyon sok minden belefer! :D

2018.06.22. 19:05:18

@Csodabogár: Sok hely van Európában, ahol el tudnámn képzelni az életem néhány hónapig-1 évig ... nos, a miniállamok ,kiesnek, az unalom ugyanis öl ;) Akkor már inkább Oroszország európai része, pedig az nekem maga lenne a személyes Gulág ....

2018.06.22. 19:09:39

@London2009: Hm, pedig nekem London semleges .. se nem utálom, se nem szeretem ... azaz, alkalomadtán minden további nélkük el tudnék ott tölteni pár évet, az is igaz viszont, hogy nem ott szeretnék megöregedni ... nem utálom, de nem is szeretem ... élhető. Ennyi. Számomra.

2018.06.22. 19:12:32

@Zsuzsi65: Olyan emberként, akinek 2014-ben járt le a vezetői jogosítványa, elsősorban azt jelenti, hogy kurva jó a tömegközlekedés ... ;))))

London2009 2018.06.22. 19:15:50

@Pink Petsch: akkor te a kisebbseg vagy. : )
Tenyleg ne foglalkozzal az elmehaborodottal te a szarmazasi helyedet es a foglalkozasodat is tekintve tudod ki. :D Remekul erzi magat az en patas feju ferjem engem kitartva. : )))

zoldzeller 2018.06.22. 19:20:42

Eleg sokszor voltam mar Vegasban (sokkal tobbszor, mint szerettem volna) es egyaltalan nem szeretnek ott elni. Mondjuk en baromi sok helyen nem szeretnek elni az USA-ban.
De mindig van olyan ajanlat, annyi penz, akkora lehetoseg, hogy az ember meggondolja a dolgot, es bevallaljon par evet akar a sivatagban is.

Alaszkarol sokkal szivesebben olvasnak;) Bar szerintem ott se szeretnek elni, viszont kirandulni annal inkabb.

Latcho Rom 2018.06.22. 19:25:53

@London2009: Jah.

Az apjaval egy galcsiban gengszterkedunk :-)

Latcho Rom 2018.06.22. 19:26:03

@London2009: Itt a parlementhez kozel dolgozom, ebedidobe felmentem a Hillre mert doboltak s vijjogtak - pow wow volt, Justint nem lattam, pedig szeret ilyzen helyeken szelfizni :-)

Kirugott a patas hogy most olivaszedesbol tengodsz migrikkel egy barakkban lakva?? :PPPP

2018.06.22. 19:33:27

@London2009: Nem hinném, hogy a kisébbség lennék, csak sokan meg sem fogalmazzák ezt így magukban, akik ma is, ténylegesen ott élnek "Londonországban". Elvannak, melóznak, szórakoznak, lazítannak, és nem elemzik ki naponta, hogy most éppen 87%-nyira kedvelik Londont, míg tegnap csak 16%.-nyira kedvelték, mert éppen olyan napjuk volt a melóban vagy otthon.
Szóval, szerintem, én vagyok az átlag, melózol, amit szeretsz, elvagy, hajtasz, nyomod, mint egy rabszolga, aztán lazítasz, mint egy király ;))) London fasza, én kedvelem, de bármikor leváltom, ha úgy adódik, ahogy le is váltottam, anno ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.22. 19:42:37

@LepesMez: jaja, tudom, NorCal-ban az ingatlan ado meg szornyubb, mint nalunk. Nekunk "csak" 7K korul van...

2018.06.22. 19:48:39

@London2009: Jah, az elmeháborodott ... meg sem említettem volna itt, ha Géjza úr pár napja nem dobta volne fel témát. ezért is címeztem elsősorban neki.
De hogy tisztázzuk, nem komoly cuccként említettem, csak amolyan kis-színesként ... bár apró, de nem elhanayagolható jele annak a famunkáspéldája és állapota, hogy egy társadalom, országtól függetlenül, mennyire védtelen a saját állampolkgáraival szemben, amikor másodrendűként kezeli, és lebézi az olyan társadlomtudományi diszciplinákat, mint enyhébb esetrekben a pszichológia, a famunkás esetében meg a pszichiátria.
Tudom, most éppen széllel szemben pisálok, de azért remélem, legkésőbb a 23.-ik századra, az embertudomány is lesz annyira fontos, mint ma az AI, asmesterséges intelligencia ... Bár, rohadjaqk meg, ha értem, magunkat sem értjük, hogy a véreres, redves bagolyfaszba akarjuk akkor klónozni magunkat egy A-be?
Maaaargííít, nóóóóórmááális???

London2009 2018.06.22. 19:52:34

@latcho drom: igen, pont igy tortent. :D
Na most akkor kimaszok a hammockbol es kerek meg egy aperol spritzet, utana vacsora es enekles. : )

London2009 2018.06.22. 19:58:12

@Pink Petsch: hahaha. Ezen meg nem gondolkodtam. Viszont erdekes, hogy annak ellenere, hogy a magyar anyak harom evig otthon vannak a gyerekkel, mert amugy tuti lelkiserult lenne a gyerek es megis ennyi a lelkiserult. :D
Londont pedig szinten nem tudom, en inkabb ilyan extrem esetekkel talalkozom, hogy vagy imadjak vagy utaljak... na ciao!

Latcho Rom 2018.06.22. 20:04:22

@Pink Petsch: ha a famunkást akarjuk klonozni akkor jobb is ha bezarjuk az egesz kocerajt, big bang :P

Latcho Rom 2018.06.22. 20:04:25

@London2009: énekkarral vagy? videot kerem/kerjuk majd*

Latcho Rom 2018.06.22. 20:04:27

Na most kinek drukk, se svajc, se szerbia...hmm

2018.06.22. 20:14:48

@London2009: Hát, baszod, ezen én is ledöbbentem, már a 3 éven, amikor először hallottam, róla. Először is, az anyaság, állítólag mindenféle hormonális változádokkal jár, amiknek következtében az IQ átlag 20%-ot zuhan. Nos, az átlagos Telepi Teri IQ-ja amúgy is max. 98 pontnyi .. ha ez még zuhan akár 10%-ot is, akkor pont annyira eléggé értelmes lesz, mire kitolja a "pocaklakóját", hogy ne szarjon közvetlen az udvar közepére. És ez az ideális állopot, ami attól ideális, hogy sosem következik be.
Aztán, ha még ezen felül 3 évet otthon héderelhet közpénzen, mert ő ANYA (tele van velük a NLC fórumoldala), akkor a 3.-ik év végére egy újszülött neandervölgyi is kész Einstein lesz, hozzájuk viszinyítva ...
Édesanya, megszületett a kis manó? Oké, örülünk, és gratulálunk, maradj otthon fél évig, szoptasd. Azalatt szoktasd át a cumira, és ha van elegendő tejed, akkor a cumis, lefejt anyatejre. Ha nincs (sajnáljuk, tényleg, de), akkor vagy az anyatej-központok, vagy a tápszer, de a gyereket várja a bölcsi. Így te sem leszel 3 év múlva egy társadalomból kiszakadt mamaszaurusz, és a kölyköd is megtanul együttélni más létformákkal ...

zoldzeller 2018.06.22. 20:24:47

@Pink Petsch: mi az, hogy 6 honaposan tapszer? Hiszen akkor 2 ponttal kevesebb lesz az IQ-ja, mint annak akit 4 eves koraig szoptatnak. Es ha ne adj Isten az apa is otthon marad veluk par honapot azzal meg a hagyomanyos csaladmodellt temeted. Mert az apa vadaszik, az anya otthon a tuzet tartja eletben.

2018.06.22. 20:40:37

@zoldzeller: No ládd, ez az!!!! Pont ezt akadályozott meg benne, hogy én legyek a 21.-ik század Marie Curie-je, hogy gyakorlatilag tápszeren nőttem fel, a fél éves, orvosilag kötelező, oltások-megelező időszakon túl ... ;)))
Ja, meg talán még az is, hogy ma már tudjuk, radioaktív anyagokkal nem játszunk, Marie sem tette volna, ha ismeri a hatásokat ....
Viszont a tudománynak is megvannak a maga mártírjai, akiknek az élete és munkássága többszörösen nagyobb , hatással bírt az emberiség fejlődésére, mint akárhány hadvezéré. Így én mindenek előtt és felett őket, és a jobbára névtelen munkatársaikat tisztelem ...

2018.06.22. 21:26:38

@zoldzeller: Különben, eszemvbe jutott ennek kapcsán valami .. Létezik ugye, az az emlékmű ami egy rágcsáló-félet ábrázol, amint éppen egy emberi DNS-láncot köt a tűoivel. Emlékül a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli rágcsálók és egyéb állatok nemzedékeinek, amelyel kísérletek sorozata árán vittek közelebb kutsatókat egy-egy mwgoldáshoz.
Ez oké. "Tök cuki" ... mondhatni.
De .....
DE
Egy olyan emlékművet is szeretnék látni, amely a korszakalkotó tudományos felfedezések laborasszisztenseinek állít emléklet ... a névtelen hősöknek, akik napi 10 órán keresztül elemezték újra és újra és újra és újra az adott mintát a vezető tudós paraméterei szerint, és gyakran változó feltételekkel.
Elismerésre méltó egy-egy új tudományos felfedezés az élet bármely területén. Ugyanakkor rendkívül igazságtalan mindössze a projektbvezető tudós megemlítése, sokszor még az sem, csak a cég neve ..... Szánalmas, igazságtalan, és az emberi alkotómunka teljes semmibevétele....

Golf2 2018.06.22. 21:34:41

@latcho drom: A svájcban lakók 12en vannak a biróval tehát hajrá ics-ek!

London2009 2018.06.22. 21:34:57

@zoldzeller: @Pink Petsch: mar biztos, hogy a pokolra kerultok ti libsi hazaarulok. Te kulonben sem szultel meg Pinky, igy velemenyed sem lehet! A plakat kiallitasrol jutott eszembe a Szuljeman! Fergeteges volt. De latom az uzenet azota sem ment at!! : )
Amugy vicces, hogy ugye en is ballib lettem, amit ugye mar kibeszeltunk, hogy teljesen ertelmetlen jelzo, no sebaj. Vilag eletemben jobboldali voltam, de latod igy mulik el a vilag dicsosege...

London2009 2018.06.22. 21:36:46

@latcho drom: nem, most nem. Csak a tulaj Don Lorenzo Andrea Boccellinek kepzeli magat, en meg Maria Callasnak, ugyhogy estenkent zenelunk...vagy zajongunk...grappa kerdese! :D

blackhairlady 2018.06.22. 21:38:45

@Volvo 7700 : A mi auto regisztracionk sosem volt tobb 100$-nal itt Houstonban.
Errefele nagy divat, hogy minden neigborhoodban mestersegestavakat epitenek meg az epitkezes elott, aztan a viz meleltti hazakat haromszoros aron adjak el.
Jovore tervezunk egy sivatag turat a lakokocsinkkal, Nevada, Arizona, majd kerek toled tanacsot mit erdemes a kaszinokon kivul megnezni :))
Alaszkara nagyon kivancsi vagyok, legyszi irjal rola, a ferjem allandoan odaakar koltozni, nekem egyenlore meg nem jott meg a kedvem hozza:DDD
Ja, es a garazsba parkolas, az szerintem mindenhol igy megy itt, nem nagyon lattam meg, hogy hazajovet a munkabol csak ugy beszedbe elegyednenek az emberek a kocsifelhajtonal :)

blackhairlady 2018.06.22. 21:41:46

@Herr Géza: A disel sokkal dragabb itt mint a benzin

2018.06.22. 21:49:31

@London2009: Ó, hagyd a francba, én már 8 éve megtudtam, hogy a Fidesz szerint nem vagyok magyar, sőt, sosem voltam ... akkor sem, amikor engem akartak pofánbaszni, mert magyarul beszéltem, de lány létemre, mégis én voltam az erősebb :PPP De Vitya ezt is jobban tudja, hogy dögölne meg! Mert azt leszarom, hogy a saját, 1945 óta enklávéban tartott magyarországi magyarjaival mi a faszt csinál, és azok a birkák azt is megengednék neki, ha saját anyjukat venné be egy bukáké jelenetbe ... oké ..,.
De
DE!!!
Az én magyarságomat, az én identitásomat ne merje egy pillanatig sem kétségbe vonni, egy ilyen sehonnai, kunparaszt jobbágysenki, mint az Orbán! Ez a családnév felénk mellesleg a cigányoké volt, úgy 80%-ban, de nem akarok nyilvánvaló következtetéseket levonni. Viszont a pofáját helyezheti alapállásba.

Golf2 2018.06.22. 21:56:53

@latcho drom: Koszovói góllal gyözött a gazdagabb, főleg balkáni csapat.

Csodabogár 2018.06.22. 22:01:07

@Pink Petsch: Tudod én már elég értelmes gyerek voltam, mikor Pestre bejöttek az oroszok. Azóta ha orosz beszédet hallok, kilel a hideg. Iskolában ugyan tanultam 3 évig, de egy kukkot se tudok, szvsz a tanárnő max 2 leckével volt előttünk. Miután eredetileg énektanárnő volt, nagyon erőltette az orosz himnuszt meg ilyesmit. Így nálam a hely még turistaként is kizárt.
Tegnap kezdtem el gondolkozni, hogy hova disszidálunk ha folytatódnak felétek a cirkuszok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.06.22. 22:13:56

@Golf2: Igen, az albán B menekülttábor-csapat nyert.A legdurvább az volt,amikor a szerb gyereket ketten vitték le a földre az ötösnél és még az sem tizi...Pedig a Brícset eddig jó bírónak gondoltam.
De az albán sasozás meg végképp röhejes volt.

---
Nem tudom mások hogy vannak vele, de én egy pillanatig sem szurkolnék egy olyan magyar válogatottnak, amelyiknek a 80%-a mondjuk fehérorosz...Nem azért, mert bajom van a fehérruszkikkal, hanem egyszerűen azért, mert _nem_magyarok_.
És ezen az sem változtatna, ha speciel mindannyian budapesti születésűek volnának...

London2009 2018.06.22. 22:21:48

@Pink Petsch: jajj mar! Egyszer szavaztam mo-i valasztasokon ezelott 12 evvel es a Figyuszra szavaztam. Utaltam Gyurcsanyt es a bandajat. No de ne politizaljunk! Art a szepsegnek! : )

2018.06.22. 22:22:21

@Csodabogár: Értelek, nos, én Romániát javaslom, ha már minden más ajtó bezárul ... sosem lesz az ország en-bloc "szovjet gyarmat", ami felé Magyarország bőszen igyekszik. Rendkívül utálják a kommunistákat, és ne tévesszenek meg a felmérési eredmények, miszerint 30-40% szerint Ceau alatt jobb volt ... tudd be a Kádár-korszak féle nosztalgiának, ennyit bőven találsz Magyarországon is. A románok karakánok, nem egy kormányt buktattak meg az utcára vonulással, és egyéb petíciókkal. De nem akarlak áltatni, ez nem pusztán "népakarat" volt. Viszont az megjegyzendő, hogy ott még van a lakosságnak hírértékű százaléka, amely képes utcára vonulva tüntetni egy-egy korrupciót támogató törvény ellen. És ami ennél fontosabb, a törvényhozás újragondolja ....
Ha muszáj lenne a balkáni országok közül választani, akkor én Romániát választanám ...

2018.06.22. 22:32:09

@London2009: Sosem voltak szimpatikusak .. mármint a Fidesz, pedig még együtt is dolgoztam annó (több mint 10-en annyi éve , amikor még Tusványos Bálványos volt a '90-es évek közepén...) pár egyetemi (Jah, CEU-s :PPP) projekten jónéhány ma fideszes miniszter hülyegyerekkel ... Attól tartok, én többet tudok ezekről a majmokról, mint ti, magyar állampolgárok, akiknek jogukban áll megszavazni őket. (személyes javaslat: ne! 24 éve is hülye inkompatoibilis faszok voltak, azóta sem sokat változtak, csak a pofájuk lett nagyobb..,. )

London2009 2018.06.22. 22:32:18

@Pink Petsch: nem is meseltem...romanok szigeteltek le es vakoltak ujra a hazunk homlokzatat. Aztan kiderult persze, hogy magyar vagyok es lass csodat, mind beszelt magyarul. Kiderult, hogy szatmariak. Egyebkent nagyon erdekes, fura erzes volt. Onnantol kezdve kaveztattam, etettem, palinkaztattam oket. Gyonyoru munkat vegeztek. De tenyleg! : )

2018.06.22. 22:44:56

@London2009: Ha erdélyi román, akkor pár alapvető kifejezést ért magyarul. Pláne, ha anyagi érdeke fűződik hozzá, és rendszerint, az erdélyi románok jól dolgoznak, nyelvtől függetlenül ... Ezt sikerült egymásban felerősítenünk, hogy ha melózunk, az jó legyen, ne szarom- bele alapon. Legalábbis én erdélyi románokkal csak jót tapasztaltam, viszont a Kiflin túl ... háááát, lutri .....

London2009 2018.06.22. 22:54:43

@Pink Petsch: volt koztuk total perfekt es kevesbe jol beszelo. De az akcentus vagy dialektus vagy mittomrnenmi azt imadom. A fonok roman roman volt, irto rendes hapsi kulonben. Na ot a szorostalpunak hivtak. Jol szorakoztattak egy honapon at. Bar persze alig vartam, hogy elhuzzanak vegre... : )

2018.06.22. 23:03:32

@London2009: Mnaaa., ha a főnököt szőröstalpúzták -még ha viccből, szeretetből is,- akkor a brigád elsősorban rommagyarokbúól állt ;)
De a lényeg, hogy jó munkát végeztek ;))

London2009 2018.06.22. 23:12:09

@Pink Petsch: ja, lehet. Minden jol sult el, az a lenyeg! Micsoda egyuttmukodes... haha. De, hogy pont ezek kerultek hozzank? No mindegy.

2018.06.22. 23:18:23

@London2009: Mondják, hogy karma is a bitch, de a véletlen is tud ám kurva lenni ;))))

2018.06.22. 23:18:23

@London2009: Mondják, hogy karma is a bitch, de a véletlen is tud ám kurva lenni ;))))

Latcho Rom 2018.06.22. 23:34:59

@London2009: átnevezlek ünnepélyesen lajhárkáról

Kallaszkára :)

Latcho Rom 2018.06.22. 23:35:02

@geegee: maradjatok már mind a ketten ezzel a butus etnikai drukkersággal :)

kék madár 2018.06.23. 00:01:50

@Zsuzsi65: nincs korlat, hogy hany %-al lehet emelni az ingatlanado alapot?

London2009 2018.06.23. 00:03:43

@latcho drom: most fordultam le a zongoraszekrol eppen. Megtisztelsz! :D

Latcho Rom 2018.06.23. 00:06:00

@London2009: adj egy korty grappát akkó meg egy cuppanóst Kallaszka :)

kék madár 2018.06.23. 00:06:19

@London2009: Boston valoban europaibb, de meg San Francisconak is van egy europai hangulata, az azsiai reszeken kivul.

kék madár 2018.06.23. 00:09:44

@maxval balcán bircaman: pszichiater latott mar? A legtobb blogon ugy utalnak ki teged rendszeresen, meg a konzervativabbak is, hogy egy epeszu ember a konnektorbol huzna ki a gepet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.23. 00:19:45

@kék madár: fogalmam nincs..(ingatlan ado alap). Ha nagyon megemelik, majd kiszavazzuk a kepviselot ;)

London2009 2018.06.23. 00:45:58

@kék madár: San Franciscot imadom. Egyik legkedvesebb varosom. Csodas. : )

kék madár 2018.06.23. 01:02:08

@London2009: igen, a foldrajza, az epiteszete, hangulata mindent visz.

Herr Géza 2018.06.23. 01:22:52

@Pink Petsch: Látom, a közös barátunk nem fér a bőrébe. Írtam neki én is aranyosat. Lesz megint buli. :)))

gabors 2018.06.23. 03:52:55

@Volvo 7700 : "@Golf2: Alaszkaban 251 dollart fizettem 2 eves kocsi regisztraciora"

baszod en $125 fizetek ket evre New Yorkban (plusz $37 az eves inspection .. az mennyi ??) ja es ez NEM fugg kocsi nagysagatol koratol semmitol

De itt az ingatlanado mas dimenzio mint amire panaszkodtal Nevadaban :-)))))

gabors 2018.06.23. 03:56:36

@Herr Géza: "De komolyan: tényleg mijaszarnak kell " ha lett volna neked es a benzin sem szamitana nem kerdeznel ilyeneket :-) ez tutti iszik 20 l/100km-re de ott nem szamit viszont felmegy a hegyre 69mph-val

gabors 2018.06.23. 04:11:29

@Pink Petsch: "amikor kápé le tudom tenni, abban az országban, ahol majd az uccsó 20 évemet a nyugdíj és a halál között,"

akkor mar a legnagyobb penzugyi baromsag amit csak tenni tudsz mert az a kezpenz amibe az a haz kerul valszeg NAGYON fog hianyozni a megelhetesre akkor mar SOKKAL jobban jarsz berelni ... hazat (csak) fiatalon erdemes venni mert csak igy van valami "hasznod" rajta illetve el tudod adni nyugdijas korodban mint megtakaritas ..(amig fizeted a reszleteket gyakorlatilag felhalmozol a jovore )

Persze ha nagyon sok penzed van (2x annyi mint a haz) akkor az mas de akkor is csak akkor erne meg ha lenne kire hagyni !!! amugy nem

gabors 2018.06.23. 04:26:19

@Zsuzsi65: "@kék madár: fogalmam nincs..(ingatlan ado alap). Ha nagyon megemelik, majd kiszavazzuk a kepviselot ;) "

ez (szerintem) nem egeszen igy mukodik ... eloszor is jogod van fellebezni ....

de az adot amit fizetsz nem (csak) attol fugg hogy mennyi a TE ingatlanod mert hidd el az OSSZES szomszedod is hasonlo levelet kapott.

ez ugy szokott mukodni hogy X adot kell beszedni es ezt elosztjak az osszes ingatlan ertekevel es visszaszorozzak a tieddel vagyis ha a kornyeken minden haz erteke novekedik akkor a rad kirott ado kb ugyanaz ... akkor van GOND ha a Te ingatlanod relativ modon emelkedne a szomszedokhoz kepest ...

Itt ezt eleg jol dokumentaljak es latom nem csak azt hogy mi az "assesed value" ami egy abszolult szam hanem az hogy relative emelkedett-e az adom ... (remelem ertheto)

Itt minden evben megkapjuk hogy a helyi adok mennyit is emelkedtek (nem az enyem hanem az osszes pld amit szemet szedesre szednek OSSZESEN) es ennek az 0.000x-ed resze az enyem ez az x a lenyeg nem az hogy most eppen mennyire becsulik a hazat mert ez az x ami te/en reszem az egeszbol ... (remelem ertheto)

Olliék 2018.06.23. 07:55:15

@London2009: Lelkemre, B M W-t irtam, de ez a fos javit. Pedig kikapcsoltam az automata javitast. Egy regi baratunk ebben a honapban koltozik Fonixbol New Jersey-be, szoval eselyes egy Amerikai kaland a kozeljovoben. Csak meg leszek love, mert 2-3 hetbe mar megint nem tudom mit suritsek be, ami jo a tinedzsereknek meg nekunk is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.23. 08:32:59

@kék madár:

Amit leírsz az bizonyára a vágyálmod, ,mivel a valóságnak nem felel meg.

Volvo 7700 2018.06.23. 09:33:53

@kék madár: az adott ingatlan piaci ertekebol indulnak ki.

Volvo 7700 2018.06.23. 09:35:13

@gabors: na igen ott az ingatlanado durva nagyon.

Volvo 7700 2018.06.23. 09:37:47

@Golf2: sok a kiadas, lehet 6 napot dolgozol erte, de masra is rendesen elmegy

Volvo 7700 2018.06.23. 09:39:17

@Herr Géza: a ferjem munkaja miatt kellett. Sajnos az egesz USA teruleten a sebesseghatar nem igazsn tobb 70 nehol 75mph nal

Volvo 7700 2018.06.23. 09:44:26

@ZmanUK: nem akartam lehuzni a helyet es probaltam targyilagos maradni.

Volvo 7700 2018.06.23. 09:55:37

@Hari Seldon 2: szivembol szoltal es igy igaz. 6-8 ezer lbs t huzott a truck mindig es klima kellett nem beszelve az utrol ami eleg meredek tudott lenni. Oda auto kellett, hogy birja.

Volvo 7700 2018.06.23. 09:57:57

@Herr Géza: osszehasonlitaskent irtam a regisztracio eves dijat es ha vegigolvasod masok hozzaszolasat lathatod, hogy az USA n belul ez irdatlan magas. Nekem nem volt bajom kifizetni, csak eleg nagy elteres van allamok kozott.

Bredpitt Monika 2018.06.23. 11:25:02

@Volvo 7700 : köszi a posztot, nekem szívem csücske Las Vegas, élni nem élnék ott a hőség miatt, de kétszer is ott házasodtam a Circus Circus hotelben.

Első alkalommal csak én és férjem voltunk ott, második alkalommal a lányunk is ott volt velünk.

A közlekedést ott én mint turista éltem át, de Manhattan után nekünk nagyon pozitív volt az ottani közlekedési morál.

Nagyon betartották még a taxisok is a szabályokat. Mindenki megvárta a zöldet, autósok , gyalogosok egyaránt.

Bredpitt Monika 2018.06.23. 11:29:19

@Volvo 7700 : A barátnőm férje az amerikai kormánynak dolgozik. Alaszkába helyezték, és már majdnem szervezték a házvásárlást, de aztán végül ide jöttek Olaszországba, nyáron megyek hozzájuk.

Amikor először hallottam a hírt, sajnáltam szegényt, mit fog ott csinálni, de örültem amiatt, hogy majd lehet menni hozzá látogatóba.

VAn egy sorozat, amit felvettem magamnak Alaszka állatvilágáról szól. Nagyon érdekes. Várni fogom az élményeket onnan.

Kicsit ez a poszt Las Vegasról nekem hiányos, jobban megmagyarázhatnád mit értesz bizonyos dolgokon. Így egy kicsit olyan se füle se farka nem volt , ez nem kekeckedés . Mindjárt írom mire gondolok. üdv

Bredpitt Monika 2018.06.23. 11:31:54

@Volvo 7700 : "Volt részem, ahogy én hívom, real people, igaz embereket megismerni és sok segítőnk is akadt, akik a nehéz helyzetekben ott voltak, de összességében az egész légkör és az emberek is abszolút nem illettek a profilunkba. "

Ez nekem értelmezhetetlen, kik az emberek, magyarok, amerikaiak, mi az , hogy nem illettek a profilotokba?

Csak a yamaha 2018.06.23. 12:07:37

Jó is meg nem is ez a beszámoló..Kicsit olyan mikor itthon vidékről felköltöznek Budapestre...Igen jobb szinte minden,csak drágább is az élet...Amúgy kíváncsi leszek az Alaszka mennyivel jobb.!?

Nálam ez is a nem addig nyújtózkodtál kategória..És nem bántásból csak alapból!
De sok szerencsét!

gabors 2018.06.23. 14:59:17

@Volvo 7700 : " @gabors: na igen ott az ingatlanado durva nagyon. " miet lenne durva ? teljesen jogos szerintem pont azert mert a hely dolgokat az utjavitastol, rendorsegen, tuzoltosagon, szemetszedesen, konyvatorn at az iskolaig mindent a helyi adokbol fizetnek tobbekkozott ingatlan adobol ... na ettol is jobb olyan helyen elni ahol jobbak a helyi szolgaltatasok de ezet nem az egesz orszag fizet (ala eu model) hanem a helyiek. Persze ez visszafele is mukodik lasd Detroit ... :-)

Alaskaban az a jo hogy az allam fizet a lakossagnak gyakorlatilag ott mindenki welfare "king" "queen" segijes ... persze hideg is van telen

we dont want arabs here..So what 2018.06.23. 15:06:30

Las Vegas alapvetően egy szemét domb, és egy Patyomkin város keveréke. Nyugodtan ki lehet hagyni az amerikai körutakból.

A nap idézete is egy faszság. Egyébként Parragh , az iparkamara elnöke mondta, és nettó ostobaság. Nem fogytak el a fehér keresztény munkavállalók.

Leskin 2018.06.23. 15:06:50

Igazából érdeklődve olvastam a postot, és ahogy olvastam, úgy egyre kevésbé értettem. Végére érve néztem magam elé, hogy ez most mi. Eskuszom visszanéztem kihagytam e valamit. De nem. Tényleg nem látom mi volt a baj Vegassal. Nyüzsgő, meleg, draga. Ezt értem. Én sem szeretem átbillen helyeket. Ellenben ezt a post elott is tudtam, és kb ezt mindenki tudja vegasról,anélkül hogy ott élne;) Tehat az megy oda akinek ez nem gond, vagy eleve ezt keresi... Ami ezután meg elgondolkodtatott, hogy mikor fog az a poszt jönni, hogy menekülni akarok Alaszkából, mert unalmas, hideg, es bar olcso nem tudok barmit megszerezni minden sarkon....;)

Ceruza Peter 2018.06.23. 15:07:07

Szerencsétlen koldus lehetett a posztoló ott Las Vegasban ha ezt az összeget soknak tartja úgy, hogy nincs állami adó. "A másik jó példa a vállalkozói engedélyek éves díja, ami egy kft. esetében borzasztó magas, 450 dollár." Jobb Alaszka neki.

FutureFry 2018.06.23. 15:08:35

@Volvo 7700 : Pár nyugati államban (köztük Nevadában is) pár éve felemelték a max. sebességhatárt 80 MPH-ra autópályán (legalább is a lakatlanabb részeken).

Ja és van egy kevés állam (pl. Alaszka egyes részei is) ahol idősebb (pl. 8 év feletti) autókra a regisztrációt/adót örökre is le lehet tudni egy egyszeri (kicsit magasabb) befizetéssel.

gabors 2018.06.23. 15:19:01

@Bredpitt Monika: "@Volvo 7700 : A barátnőm férje az amerikai kormánynak dolgozik."

air-force ??

Robbie2008 2018.06.23. 17:07:26

@Leskin:

Lényegében azt fogom lerni amit te is, mert egyetértek, pont ugyanezen gondolatok jutottak eszembe, csak kevésbé kultúrált stilusban:-) :

Ez a posztoló hol a fenébe élt Las Vegas előtt?! Remete volt? Ja nem, biztos a Belső Föld civilizációjához tartozott, csak valahogy felkóválygott a felszinre...

Most tényleg azért ment el Las Vegasból, mert rácsodálkozott ott tartózkodása során, hogy meleg van és csillogás és sekélyesség és hajalmosak az emberek bekattanni a sok szerencsejátéktól? Igazán megkérdezhette volna odaútja előtt bármelyik ~8 év feletti embert itthon a városról és nem érte volna meglepetés...

Remélem nem az lesz Alaszkából az első posztja, hogy jé, az az aranyos maci ami az erdő, meg néha a városka szélén mászkál az nem játék és jé hát ezek milyen gyorsan futnak meg jól másznak fára és baromi veszélyesek lehetnek az emberre.. pedig hát a Mici Mackóban nem igy volt:-).

Sequoyah 2018.06.23. 17:07:31

@Olliék: 2-3 het azert sok mindenre eleg New Jerseyben, ha nem is mindenre. Magaban New Yorkban kapasbol el lehet tolteni egy hetet, annyi kell is neki. Aztan ott van a Jersey Shore homokos oceanpartja, ha nyaron mesz.
Utana pedig autot kell szerezni, es elerheto tavolsagban rengeteg latnivalo van. Philadelphia, Washington DC, Boston, Niagara vizeses, Atlantic City, Cape May ...

Csak a yamaha 2018.06.23. 17:40:08

@Leskin: Igen kb ugyan ezt gondoltam ...Csak sarkosítva...
Semmi sem jó,de legalább ott vagyok..azaz máshol?-)
De lehet hogy velem van a baj..

2018.06.23. 19:04:15

Kicsit olyan érzésem van, mintha egy régebbi gondolatomra íródott volna ez itt. Ugye a város a sivatagban épült és tökre érdekelt, milyen lehet ott élni, mert a C.I.S. erre nem adott megnyugtató választ.

kék madár 2018.06.23. 22:20:54

@Volvo 7700 : " az adott ingatlan piaci ertekebol indulnak ki."
nem, nem abbol indulnak ki, mert 1) azt nem tudjak, 2) ha abbol indulnanak ki, mindenki elhagyna a dragabb allamokat.
Massachusettsben kb. a velt piaci ertek ~75-80%-a az adoalap, Californiaban pedig torveny irja elo, hogy mennyivel lehet emelni az adoalapot evrol evre. A szomszed hazraa igy lehet negyedannyi az ingatlanado mint az enyemre, mert o negyedannyiert vette 30 eve.

2018.06.23. 23:57:11

@Golf2: Minimumberes arufeltolto szomszedom 5 1/2 napi munkaberebol fizetne ki az eves dijat. Viszont "csak" egy 2 eves totyoga corollaja van, annak a dija ($257) kijon harom napi netto munkaberbol.
Szerintem sem kellene rinyalni, hogy huuuudesok, ha 1. nem muszaj pont azt a kocsit venni mert az osszes tobbi ugyanugy elvisz mindenhova 2. ha nem telik ra, csak sznobizmusbol vettek
@Herr Géza: egyetertek. Munkahoz napi 100 mi, keresztul a 4000 ft kisdombon, oda is, vissza is, kikapcsolodashoz 2 nap alatt 1000 mi, aztan egy het mulva 1000 mi vissza, evente tobbszor. Ja, 1,6 L-es, benzines, es a volvokat es tarsait siman leverem az emelkedokon 72-75 mph-val (addig nem buntet a rendor a 65-os tablanal), anelkul, hogy a motornak barmi gondja lenne. De jellemzo (nem csak a magyarokra), hogy az ujonan idekoltozott emberek gyorsan vesznek hitelre egy olyan meno kocsit, amit az eredeti orszagukban nem engedhettek volna meg maguknak. Aztan meg rinyalnak :)
A poszthoz: nekem semmitmondo a tartalom, es erre "...az egész légkör és az emberek is abszolút nem illettek a profilunkba." es erre "A problémát valószínűleg az is okozza, hogy rengeteg különféle, az Egyesült Államok és a világ számos területéről származó ember él Vegasban." azt valaszolnam, hogy ............................................... inkabb nem irok semmit.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:34:14

@Bredpitt Monika: szerencsetek volt es gratulalok a hazassagkotesekhez!

Volvo 7700 2018.06.25. 07:39:32

@Bredpitt Monika: sok a haszontalan, akik olyan orazagokbol jottek ami utan ez maga a kanan nekik. Magyar szinten meg igy sincsenek sehol es a gyokereikhez ragaszkodva elnek az angol nyelvet nem konyitva. Sajnos sok az alulkvalifikalt es tanulatlan.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:43:05

@Robbie2008: Budapesten es Angliaban, de nem tartozok beszamoloval. Es sok sok embert megkerdeztunk mielott kikoltoztunk volna es kepzeld van aki szeteti Vegast es evtizedek ota ott el. Nekunk sose jott be es gyermeket nevelni ott az egyik legrosszabb.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:45:11

@Robbie2008: a mi elkoltozesunknek semmi kozze a striphez v oktober 1 hez. Komplex volt a dontes. Alaszka csodalatos es a maci eddig jobban felt tolunk mint mi ahogy elszaladt az erdobe. Es kepzejetek otthon erezzuk magunkat 5 es fel ev utan vegre az USA ban.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:46:37

@Csak a yamaha: Alaszka eddig nagyon klasz a szamunkra. Kovetkezo posztbol majd kiderul szamotokra is.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:48:04

@kék madár: akkor te jobban tydod en tippeltem csak.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:49:42

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: van aki imadja van aki csalad miatt van es el ott. Nekunk csak munka kellett hozza mashol hogy lepjunk es koltozzunk. Sok embernek ez nehezebb es bonyolultabb. Latogatoba menni klasz meg most is allitom, de ott elni evekig mas. Kinek mi a preferenciaja.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:50:55

@FutureFry: igen eszakra Reno fele, de nem az I 15en Cali iranyaba. Jo tudni, koszi az infot.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:51:41

@Ceruza Peter: nem volt szep hozzaszolas, de ertekelem ezt is.

Volvo 7700 2018.06.25. 07:53:50

@gabors: hogy welfare t kapj ebt snapet 3 tagu csaladnal 2700 brutto a limit. Nem tudom ki keres annyira alacsonyan Alaszkaban....Az evi fund ami 1000 es afelett szokott lenni per fo talan segit, de ezert kar Alaszkaba koltoznie barkinek is.

Bredpitt Monika 2018.06.25. 19:03:06

@Volvo 7700 : varom az alaszkai beszamolot, de ha lehet kerni kicsit reszletesebb legyen, orulok, hogy tetszik, na onnan hazarepulni.....huuuu

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása