Mária történetének eleje nem szokatlan: a munkájukat elveszítő házaspár, akik közül egyik sem talál Magyarországon megfelelő állást, így aztán a férj gondol egyet és nekivág Angliának. Mindez nem sokkal az uniós csatlakozás után történik, hogy aztán egy-két év elteltével a feleség is utána menjen és negyven fölött a semmiből újraépítsük önmagukat.

„Szeretném megosztani veletek a történetemet, ami illeszkedik a Hogyan kezdjünk új életet 45 fölött? sorba. 

A hazai háttér sablonos, két pedagógus elveszti a munkahelyét, próbálkozik otthon ezerrel, de nem igazán sikerül jó állást találni. Aztán egy rokon segítségével a férjemnek munkát ajánlottak Angliában. 

A munka minden volt csak nem szellemi kihívás, de két év keresgélés után legalább az anyagi oldal rendben lenne. Tehát a férjem elfogadta az állást, és gyenge angollal, de annál nagyobb elszántsággal elindult a Puding-szigetre. 

Azóta is meséli, mit érzett, amikor leszállt Stansteaden. De ez az Ő története lesz, ha akarja, majd megírja, bár azt mondja, még mindig nem tért magához abból a sokkból. :) Ennek már 13 éve... :) 

Én még otthon maradtam, egyrészt a gyerekünk akkor járt egyetemre, másrészt nekem nem volt semmilyen munkaajánlatom. Nagy szerencsénkre a férjem egy közvetítőcégen keresztül jött ki anno, és ők maradéktalanul betartották, amit ígértek. A férjem olyan jól keresett, hogy haza is tudott küldeni belőle, így otthon maradhattam, míg fiunk befejezte az egyetemet. 

Nyelvtanítás magyar módra 

Aztán nem volt más hátra, mint csomagolni, és elindulni. Nekem nem volt akkora sokk, mint neki, addigra én már többször voltam kint látogatóban. Na de más dolog turistáskodni, és más dolog munkát keresni középkorúként, közepesnek hitt angollal. 

Az alatt a 2 év alatt ugyanis nekiálltam az angolnak, de azt már tudjuk, mit ért az angoloktatás otthon. A nyelvtant ezerrel nyomtuk, és bár nem Lenin bácsi édes-bús, harcokkal teli hétköznapjait kellett elmondani, mint amikor orosz volt a kötelező nyelv, de az otthoni angolórákon sem fektettek nagy hangsúlyt arra, hogy bevezessenek az angol hétköznapok rejtelmeibe. 

Gondolok itt arra, hogyan nyissunk bankszámlát, vagy hogyan jelentkezzünk be az orvoshoz, és még sorolhatnám. A tanfolyam végén nyelvvizsgát tettünk, és emlékszem a krokodilok életéről kellett esszét írnom. 

Hát nem lett meg a vizsgám, és a krokodilok sem nagy számban találhatók meg abban a kisvárosban, ahol lakom, de ez már a múlt. 

„Virággyárban” lengyelekkel 

Legegyszerűbbnek azt tűnt, ha bejelentkezek egy ügynökséghez. Ha én Dante képességeivel rendelkeznék, az akkori két évemről írnám meg a Pokol fejezetet. 

Röviden összefoglalva: éjszakai műszak a „virággyárban”, ahol kb. 200, kizárólag lengyel munkással azon dolgoztunk, hogy a rózsák száráról minden tüskét eltávolítsunk. Kiemelt munkakörnek számított, amikor áttettek virágot válogatni. 

Nyolcórás műszak alatt egyszer 20 perc szünet, 20 emberenként 1 mosdó. Takarítás angol házaknál, ahol a lengyel kolléganő az emeletről rám dobta a porszívót, mert az volt a fixa ideája, hogy miattam rúgták ki a másik lengyel takarítót, pedig nem, csak az mindig késett, én meg nem. Azért ennyiből is kiolvasható, nekem nem jött be a lengyel-magyar barátság... 

Sorolhatnám még, de ízelítőnek ennyi elég is. Az már megváltás volt, amikor a kórházban, ahol a férjem dolgozott megüresedett egy takarítói állás, és némi segítséggel, de én lettem a szerencsés, aki megkapta az állást. 

Takarítóként is meg lehetett élni 

Akkor persze nem ezt éreztem, hanem azt, hogy ettől lejjebb nincs. Diplomás létemre oda jutottam, hogy egy kórházi takarítói állásnak is örülök! De akkor megfogadtam, hogy csak azért is karriert fogok csinálni! 

Most már csak azt kellett kitalálni, hogy mit. Viccesen hangzik, de mint takarító jól kerestem, sőt nagyon jól. Tudniillik NHS-dolgozó lettem, ami itt amolyan állami állásnak számít, magánnyugdíjjal, 6 hét szabadsággal, évente emelik a fizetést, szombat 40 százalékos pótlékkal, vasárnap dupla órabérrel. 

Természetesen dupla hétvégi műszakokat vállaltam, hétköznap volt a 2 szabadnapom. Nagyon szép lakást béreltünk, kettőnk fizetése elég volt mindenre, utaztunk, szép bútorokat vettünk, ésszerű keretek között nem kellett lemondani semmiről. 

Váltottam… és bevált! 

Na de a lelkem mélyén mégis elégedetlen voltam. Mivel a munkámmal nagyon elégedettek voltak, (előléptettek csoportvezetővé, fizetésemelést kaptam) az angolom látványosan fejlődött és állandó nővérhiány volt a kórházban, megkérdezték lenne-e kedvem segédápolónak váltani, ugyanazon osztályon, csak még magasabb fizetésért. 

Addigra láttam mit és hogy dolgoznak az ápolók, nővérek, és már rendszert is kiismertem. Kedvem viszont nem volt, viszont józan eszem az igen, tehát váltottam. És bevált! 

Elkezdtek mindenféle tanfolyamokra küldeni, megtanultam vért venni, ECG gépet kezelni, stb. Két évig tanultam házon belül, mindent, ami elérhető volt. Híre ment a középkorú, állandóan tanuló, minden tanfolyamra jelentkező magyar nőnek. 

Nem panaszkodtam, nem pletykáltam, udvarias voltam, és nem voltam sokat beteg. Ehhez tudni kell, hogy ha az NHS-nél dolgozol, akkor ha beteget jelentesz, a betegállomány ideje alatt teljes fizetést kapsz max. 1 évig. Jó, ehhez már komoly orvosi igazolás kell...

A harmadik évben megpályáztam a fő-segédápoló pozíciót (nem vicc, valahogy így lehet lefordítani) és megkaptam az állást 6 másik angol előtt! 

Ennek a pozíciónak komoly presztízse van, innentől jelentkezhettem már komolyabb iskolába, úgynevezett college-ba. Egy év alatt elvégeztem a 2 éves iskolát, és ez már komolyabb igazolást adott arról, hogy mi mindent tudok az ápolásról. 

A papírral a kezemben odaálltam a főnökeim elé, és azt mondtam, én márpedig nővér szeretnék lenni, tessék engem támogatni, hogy egyetemre mehessek. Folytatás következik.”

(Fotó: nursetogether.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.