Általában amikor a hátizsákos utazókról (angolul backpackers) olvas az ember, akkor az életmód pozitív oldalával találkozik. Kétségtelenül izgalmas dolog nekivágni a nagyvilágnak, vadul szelfizni gyönyörű helyeken, rengeteg ismeretséget kötni. Csakhogy mindennek van árnyoldala is, néha egészen sötét sarkokkal. Ma ez utóbbiakról lesz szó. Nem azért, mintha bárkit le szeretnék beszélni az ilyen kalandozásról, inkább azért, hogy senki ne vágjon bele felelőtlenül.

Backpacker vagy, esetleg voltál? Mik a tapasztalataid? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre! 

Pénz 

Nyilván aki hátizsákkal vág neki a nagyvilágnak alighanem anyagi megfontolásokból tesz így és ezzel nincs semmi baj. Ám egy dolog ezt elképzelni, és egy másik átélni a mindennapokban. Néha persze kicsit ki lehet rúgni a hámból, ám alapvetően azért nagyon szoros költségvetéshez kell alkalmazkodni. 

Mindezt abban a reményben, hogy az ember kicsit tovább és messzebb utazhasson. Matt (akinek tapasztalatain részben ez a poszt is alapul) például arról ír, hogy amikor vissza kellett vinnie egy autót a repülőtérre, onnan vissza a városba inkább stoppolt, minthogy kifizesse a 10 dollárnyi buszjegyet. 

Hasonló tapasztalatai vannak egy másik Mattnek is, aki szerint komoly dilemma mondjuk Spanyolországban, hogy ha az ember egyszer már elutazott oda, biztosan nem akarja-e megkóstolni a (nem túl olcsó) paellát? Vagy ha Japánba megy, akkor ne egyen sushit? Vagy az Alpokban ne síeljen a sílift horrorisztikus árai miatt? Márpedig ezek olyan kérdések, amiket időről időre fel kell tennie minden hátizsákos utazónak. 

Szállás 

Ha az ember hosszú ideig van úton, akkor nem nagyon engedheti meg magának egy szálloda (vagy akár egy motel) luxusát. A logikus megoldás ilyenkor egy hostel. 

A hostelek szuper helyek arra, hogy az ember más, hasonló utazókkal találkozzon, és általában nincs is velük (a maguk kategóriájában) semmi baj – leszámítva, hogy az éjszakát mégiscsak 3, 4, 8 (vagy még több) ember társaságában vagyunk kénytelenek eltölteni. Akik között lesz, aki horkol, nem tud (vagy akar) aludni, az ágy kényelmetlen… 

Ráadásul ilyen helyeken esélyed sincs nem ismerkedni, hiszen össze vagy zárva egy csomó emberrel. Ami persze nem rossz, kivéve, ha éppen nincs kedved órákat dumálni. 

Ha már ismerkedés: egy gyors bekezdés erejéig érdemes megemlékezni azokról is, akik egészen közeli kapcsolatba kerülnek egymással egy (vagy több) éjszakára, ami lássuk be, nem feltétlenül kellene, hogy a szoba többi lakójára tartozzon. Pedig előfordul, hogy egy-egy szoba nem csak a horkolástól zajos. 

Ha már a szállásnál tartunk, nem lehet kihagyni a konyha kérdését, annál inkább, mert ugyan mindenhol ki van írva, hogy rakj rendet magad után, ezt nem mindenki teszi meg, abból kiindulva, hogy más majd úgyis elmosogat. 

És tényleg, de azért elég utálatos dolog mások mosatlanjai között turkálni és összedobni magadnak valami kaját. 

Személyes kapcsolatok 

Ha megérkezel valahova, szinte mindig ugyanazokat a kérdéseket kapod: Honnan való vagy? Hova tartasz? Hol jártál már? Mióta utazol? Meddig leszel itt? Ez az első pár alkalommal rendben van, de aki mondjuk hónapokat (vagy éveket) tölt utazgatással, egy idő után baromi unalmasnak tartja ugyanazokat a köröket megfutni. 

Pedig ez kikerülhetetlen, hiszen túl azon, hogy természetes emberi kíváncsiságról van szó, mi mást is kérdeznél vadidegenektől? 

A backpacker lét egyik alaptétele, hogy találkozol emberekkel, majd elválsz tőlük. Mire megkedvelnél valakit, valamelyikőtök már jó eséllyel tovább is áll, ami (ha jobban belegondol az ember) elég szomorú. Így elég nehéz hosszútávú, mély kapcsolatot kialakítani. 

Az utazás tehát rövid, felszínes ismeretségek sorozatává válik, aminek előnye, hogy egy csomó embert megismersz, a hátránya viszont, hogy mégis egyedül vagy. Ami egy idő után elég fárasztóvá válik. „Néha jó lenne az állandóság és az öt percnél hosszabb barátság” – írta Matt. 

Túl sok buli 

Az életforma jellegéből adódik, hogy mindig van valaki, aki éppen érkezik vagy búcsúzik, márpedig ezeket az élethelyzeteket illik bulival ünnepelni. Ami általában együtt jár a heveny alkoholfogyasztással. 

Ez pár hétig (hónapig) szuper program, jó ismerkedési lehetőség, de egy idő után unalmas és fárasztó lesz. Nem lehet állandóan bulizni, mintha másból sem állna az élet, és pláne nem lehet egyfolytában inni. Van mozi, bowling, vagy koncert is a világon. 

Ad absurdum olyan is előfordulhat, hogy az ember magányra vágyik, nem akar beszélni senkivel, csak olvasni egy könyvet, nézni a sorozatát. Ezt nem olyan egyszerű egy olyan környezetben, ahol illik jókedvűnek és feldobottnak lenni. Ami egy idő után fárasztó. 

A horda mentalitás 

Ez elég vicces vetülete a hátizsákos életmódnak, aminek a legtöbben azért vágnak neki, hogy kalandokat keressenek és olyan helyekre jussanak el, ahová a környezetükből kevesen. 

Legalábbis ez az elmélet. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a hátizsákosok is hajlamosak ugyanazokat az utakat bejárni, mint már több ezren előttük. Egyszerűen követik a hordát. 

Nyilván a népszerű helyek népszerűségének megvan a maga oka, és nem kell kihagyni Thaiföldet, Costa Ricát vagy mondjuk Dél-Spanyolországot csak azért, mert más már járt ott, de azért egy csomó olyan félreeső, de szép hely van, amit érdemes lenne megnézni. Vagy csak ötletszerűen letérni a kijelölt útról. 

Nyelvi korlátok 

Az ember nem vág bele egy hátizsákos kalandba anélkül, hogy legalább angolul ne beszélne. Csakhogy ez nem mindig elég, különösen, ha olyan helyre vágyik az ember, ami nem hemzseg a turistáktól. 

Márpedig egyedül ülni valami helyi bárban és egyetlen szót sem érteni abból, amit körülötted beszélnek nem a legvidámabb dolgok egyike. 

A család és a barátok hiánya 

Ha az embernek szerencséje van, akkor nem egyedül utazik, ám ezzel együtt sem könnyű távol lenni a családtól és a barátoktól. Persze időről időre össze lehet ismerkedni nagyszerű emberekkel, de (mint fent is írtam) ezek legtöbbször átmeneti kapcsolatok. 

Nyilván ott a Skype, a Facebook, a Viber, azaz a kapcsolattartás nem lehetetlen és nem is túl drága. De az otthoniak dolgoznak, élik az életüket, te is így teszel – azaz hiába az olcsóság, a kapcsolatot fenntartani mégsem olyan egyszerű. 

Munka 

A legtöbben a szabadság miatt választják az utazásnak (és az életnek) ezt a módját. Ugyanakkor aki a working holiday mellett dönt, annak bizony időnként dolgoznia is kell – és ezek a legritkább esetben lélekemelő munkák. 

„Írországban rengeteget álltam a hideg, szeles, nedves utcákon, megpróbálva rábeszélni a helyieket arra, hogy adakozzanak jótékony célokra. Edinburgh-ban két hétig mosogattam egy irodaház éttermében. Új-Zélandon egy kis hotelben takarítottam” – emlékezett vissza Mat. 

A cél persze az, hogy ha már dolgozni kell útközben, az ember olyan munkát találjon, ami nagyjából megfelel ennek az életformának. A valóság viszont az, hogy előbb-utóbb muszáj lesz olyan melót elvállalni, ami nem feltétlenül az álmaidnak (vagy a végzettségednek) megfelelő. 

Az ausztrál dráma 

Itt kénytelen vagyok tenni egy kis kitérőt Ausztrália felé. Ahol nagy divat a working holiday vízum, aminek keretében (ha az ember egy évnél tovább maradna) egy évben legkevesebb 88 napot dolgozni kell valamilyen farmon gyümölcsöt szedve, vagy a leszedett gyümölcsöket csomagolva, de lehet munkát vállalni a bányászatban és építkezéseken is. 

Ami nem lenne baj (sok hátizsákos szerint ez plusz élményt jelent), csakhogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a 88 nap ledolgozását, és ezzel kiszolgáltatottá teszik magukat. 

A brit Guardian szerint ezt az ausztrál farmerek maximálisan kihasználják. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy kizsákmányolják a kényszerhelyzetbe került utazókat, de sokszor borzalmas körülmények között szállásolják el őket, megszegik az összes létező munkahelyi biztonsági előírást, megerőszakolják, szexuálisan kizsákmányolják őket, sőt, több haláleset is előfordult már. 

A vidéki falvakban ez nyílt titok, miként ez egy brit utazó, Katherine Stoner dokumentumfilmjéből is kiderül. A mezőgazdasági dolgozók helyi szakszervezete is felhívta már a figyelmet arra, mennyire kiszolgáltatottak a hátizsákos utazók. 

„Mivel az elsődleges céljuk az, hogy aláírassák a szükséges munka elvégzését tanúsító papírokat, belemennek a törvénytelenül alacsony fizetésekbe és a borzalmas körülményekbe is” – mondta a brit lapnak a szakszervezet egyik munkatársa, Shane Roulstone. 

Váratlan helyzetek 

Visszatérve Ausztráliából, van még egy olyan része a hátizsákos életmódnak, amiről érdemes beszélni: ez pedig a váratlan helyzetek megoldása. Ezzel nyilván nincsenek egyedül, mindannyiunk életében előfordul ilyesmi, de a körülmények nem mindegy, milyenek. 

Más dolog egy betegséggel ágynak dőlni otthon, ahol tudjuk, hol van az orvos, mit kell neki mondani, mi a protokoll, mint a világ másik végén végigélni ugyanezt. A váratlan helyzetek épp elég stresszt jelentenek önmagukban is, de képzeljük el mindezt a komfortzónánkon kívül! 

Ezzel a poszttal természetesen nem az volt a célom, hogy bárkit is lebeszéljek a bacpacker életmódról vagy a kalandozásról, de azt gondolom, fontos látni, hogy az Instagramra és a Facebookra feltöltött képek mögött van egy másfajta valóság is. 

(Fotó: pixabay.com/matiasarg)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.