oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. május 28. 06:30,  Van rendszer a svéd káoszban? 107 komment

2018. május 28. 06:30 Határátkelő

Van rendszer a svéd káoszban?

A skandináv oktatással (általában az életmóddal) kapcsolatban rengeteg (fél)információ kering Magyarországon, de azért teljesen más mindezt személyesen megtapasztalni. Kati két éve költözött családjával (férjével és két gyermekével) Svédországba, így aztán első kézből szerzett tapasztalatokat az oktatásról. Mai bemutatkozó írásában csak a legfontosabbakat írta le, ha minden jól megy, akkor sorozat lesz a svéd iskoláról és minden egyéb érdekességről.

iskola_2.jpg

„A skandináv oktatási rendszer sikerességéről már sokat hallottunk, és bár a négy országból a finn módszer a legsikeresebb, mégis szülőként belülről megélni a svéd oktatási ideológiát számomra nagy élmény. 

Röviden szeretnék bemutatkozni: Kati vagyok, férjemmel és két gyerekünkkel vágtunk neki Svédországnak egy munkalehetőség miatt, amit elfogadtam. 

Nem mindenáron akartunk külföldre költözni, de már régen tervben volt, hogy kipróbálnánk, és mivel a cég kedvező és határozatlan idejű szerződést adott, valamint férjemnek élnek rokonai Svédországban, és nem utolsó sorban a gyerekek szempontjából is hasznosnak gondoltuk, hát belevágtunk és 2 hónapon belül már ki is költöztünk. 

Alig több mint két éve érkeztünk Stockholmba egy negyedikes és egy hatodikos kislánnyal a családban, így volt elég élményem a magyar általános iskolákban is. 

Tanév közepén érkeztünk, ami a lányoknak nem volt könnyű, ráadásul nulla svéd nyelvtudással rendes állami svéd iskolába kellett beilleszkedniük. És akkor még tegyük hozzá a kiskamasz életkor sajátosságait is... utólag minden tiszteletem a lányoké, fantasztikus, amit elértek a két év alatt, de erre még visszatérünk. 

Nem beszélik a nyelvet? – Miért aggódik anyuka? 

Svédország fel van készülve az iskolai integrálásra, a külföldről érkező gyerekeknek szeretnének mindent megadni, amivel élni kell, de persze nem visszaélni. 

Az iskola hivatalból gondoskodik a magyar nyelvű tantárgyi segítségről egy anyanyelvi tanár alkalmazásával, aki hetente 2-3 órában odaül a gyerek mellé, és lefordítja, amit nem ért. Lehet tőle kérdezni, leadja az anyagot magyarul, ha szükséges. 

Minimum két évig joguk van a gyerekeknek erre a segítségre, és a heti egyszeri anyanyelvi órára pedig mindig joguk van a tanulmányaik végéig. Nem ez igazából az írásom lényege, de nagyon jól mutatja, hogy mennyire fontos minden egyes gyerek a rendszerben. 

Káosz – Mikor találjuk meg a rendszert? Mit kell tanulni? Kell valamit tanulni? 

A kezdet viszont óriási sokk volt mind a lányoknak, mind nekünk szülőknek. A gyerekek az elején hetekig úgy jöttek haza, hogy „nem tanultunk semmit”, „nincs lecke”, „lehet, hogy csak nem értjük, mi a követelmény”, „a tanár nem tanít, csak ott van”... 

Úristen, mi lesz a gyerekeinkkel? ... Teljesen el fognak butulni. ... Mi van, ha visszamegyünk Magyarországra és teljesen le fognak maradni a tananyaggal? 

Kellett hozzá egy kis idő, mire tudatosult bennünk, hogy itt az iskolában a tárgyi tudás nem elsődleges. Nem az a legfontosabb, sőt... Van az is, de nem azt kérik számon a gyerekektől, két év alatt egyetlen egy olyan dolgozatot nem írtak, ahol évszámokat kérdeztek volna. 

Vannak feladatok, de adnak időt napközben az iskolában, hogy részben vagy egészben ott megcsinálják, és csak akkor van lecke, ha ott nem sikerült befejezni, de ha sikerült, akkor nincs. 

Később rájöttünk, hogy a gyerekeknek maguknak kell leckét kitalálni, motiválva vannak, hogy utána nézzenek, kutassanak a témában, és ez fogja megkülönböztetni a „jó” és „rossz” tanulókat, ez a felelősség a gyerekekre van téve. 

A tanár a magyar gyakorlathoz képest TÉNYLEG NEM TANÍT. Ez azt jelenti, hogy nem áll egész órán a katedrán és beszél, hanem inkább egy moderátor szerepét tölti be a nap legnagyobb részében. 

Felad különböző feladatokat, amiket vagy egyénileg vagy csoportban kell megoldani, és sétál az asztalok között, hogy lehessen tőle kérdezni. Az összes tanítása sokszor csak abból áll, hogy az elején elmond egy példát, amin a projektfeladat alapul, és utána a gyerekeken a sor. 

(Figyelem! Tapasztalatból mondom, azért, hogy ez működjön, a tanárnak jó szakembernek kell lennie, különben katasztrófa és unalom is kisülhet belőle.) 

Jó az, hogy a tárgyi tudás kicsit háttérbe szorulni látszik az oktatásban? 

Mi erre még nem tudjuk a választ, lehet, hogy lesznek hátrányai, a kérdés, hogy mit nyernek helyette? Mitől lesz (csúnya szóval) „versenyképesebb” egy svéd fiatal a magyar (vagy kelet-európai) fiatallal szemben? Egyáltalán versenyképesebb lesz? 

Nincs elég tudásom ennek megválaszolására, de a következő írásaimban példákat hozok az általános iskolából az alábbiakra, amit a svéd kollégáimnál a munkahelyi környezetben tapasztalok:

Önbizalomból nincs hiány

Mindenre tudom a választ, de ha nem akkor utána nézek mert KÉPES VAGYOK

Magabiztos kommunikáció, profi tárgyalástechnika

Svédül vagy angolul? – nem számít, ugyanaz

Szociális érzékenység

A jogaimmal tisztában vagyok, senki ne mondja meg helyettem, hogy mit tegyek

Nincs hierarchikus bókolás, a főnökkel ugyanúgy beszélek, mint a takarítóval

Nem kell 120 százalékot teljesíteni, ha meg van csinálva, az már tökéletes

Pontosság mindenek előtt

Ha beteg vagyok, akkor természetesen nem megyek dolgozni

Work-life balance 

A fenti „felnőttes” dolgok kapcsolatban vannak az általános iskolával? Bármilyen őrültségnek is hangzik, én úgy gondolom, hogy igen. De nem minden rózsaszín, a svéd diákok eredményei elmaradnak a finnektől, a rendszerben lehetnek és vannak is buktatók, ami nagyban múlik az emberi tényezőkön, mint a tanárok szakmai tudása vagy a családi háttér, ami szükséges lenne egy ilyen érett ideológia megvalósítására… folytatás hamarosan! :)"

És akkor következzen tíz ok, amiért jó Stockholmban élni!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölés

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás iskola Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1014003214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2018.05.28. 06:45:02

erdkekes bevezeto ... kivancsian varom a buktatokat is ....:-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.28. 08:22:28

A svédek 2013-ban nagyon kiakadtak, mert az ő eredményeik estek vissza legjobban a Pisa-felmérésben. A 2016-os eredmények alapján már elérik az OECD-átlagot minden kompetenciában, viszont az iskoláik Magyarországhoz hasonlóan felerősítik a társadalmi különbséget, az eredményekre a családi háttér van a legnagyobb befolyással.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2018.05.28. 08:31:05

a mi lányunk augusztusban kezdi az iskolát stockholmban. izgi milyen lesz. az ovi nagyon jó volt. a pisa eredmények ről írtam korábban: bezzegasvedek.wordpress.com/2016/12/09/pisa-eredmenyek-2015-vs-2012-egy-svedorszagan-elo-szulo-szemevel/

várom a folytatást

Hari Seldon 2 2018.05.28. 09:25:16

@Online Távmunkás:
Szerintem a 2013-as eredmények egy pár évvel korábbi otatási módszer eredménye. - Feltételezem a svédekrõl, hogy levonták a konzekvenciát, és azonnal léptek.

Csodabogár 2018.05.28. 10:00:56

Itt valami tévedés van!
"Kati két éve költözött családjával (férjével és két gyermekével) Svédországból," Cikk alapján, Svédországba költözött. Nem Svédországból

Határátkelő 2018.05.28. 11:32:11

@Csodabogár: Jogos, köszi, javítottam. Természetesen SvédországBA költöztek. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 15:22:34

Na, hát ez érdekes lesz nekem, kéváncsi vagyok, mások mit és hogy tapasztalnak.Főleg hogy a mienknél idősebb gyerekekről lesz szó.
Hát, has, igaz ami igaz, igencsak érdekes a svéd iskolarendszer.
A mi lányunk még csak elsős, de volt előtte egy előkészítő év, mint ahogy mindenkinek.
Ezen előkészítő év alatt a gyerekek nagy része valamilyen szinten megismerkedett a betűkkel, illetve talán lehet mondani, hogy megtanult valamennyire olvasni.Saját erőből az iskolai órák alatt a mienk kb az utolsó harmadba került a tanárok év végi besorolása alapján.
Viszont ahogy ezt megtudtuk, elkezdtünk vele itthon olvasást, írást gyakoroltatni és lám, az új év első pár hónapjára már az első harmadban van, de mindeképp a jobbik fél osztályban.
Szerintem q nagy gáz, ha a tanárok csak ennyire (nem) képesek, ha ilyen sz@rul telik el az iskolai tanítási idő.
Hallottunk mi is mindenféle sztorikat, hogy a gyerekek az iskolában csak a csillagokat számolják, meg ilyen hasonló
bagatel feladatok vannak és hogy gyenge az oktatás általános színvonala.A nejem egy kicsikét szkeptikus is az itteni tanarakkal szemben.
Én úgy vagyok vele, hogy azért a svéd gazdaság még relatíve elég jól szerepel Európában, az ojrót is bármikor bevezethetnék, szóval az ország pénzügyi mutatóit nem a jávorszarvasok hozták össze.
Valamiért ennek csak van oka, eredete az oktatás minőségében is és talán majd a későbbiekben, a gyerek idősebb osztályaiban alkamazott tananyagból ez jobban kiviláglik.
Illetve annak sincs túlzottan sok értelme, mint a magyr oktatásban, hogy kis, élő lexikonokat képezzenek.
Mióta leszereltem az utolsó iskolámból, bevallom, még egyszer sem volt szükségem a se a kovalens kötés ismeretére, se pedig a harmincéves háború dátumát tudni fejből...És még lehetne itt százával példákat írni erre.
Oké, hogy az általános műveltség sem smafu, de talán inkább a praktikus, hasznos dolgokat kéne tanítani és majd a későbbiekben, pl egy gimnáziumban
lehetne bővíteni a szélesebb körű, vagy speciális ismereteket.Illetve egyáltalán, tanulni megtanítani a gyerekeket lenne a legfontosabb.
Vagy nem.Ez csak az én véleményem.De írja le bátran más is, mit gondol a dologról.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 15:24:58

@Online Távmunkás: Igen a svédek sem szerepelnek jól ezen a vizelet-teszten, én csak így hívom... :D
Érdekesen furcsa helyzet ez, de remélem javul majd a tendencia.

Arthamyr 2018.05.28. 15:58:17

@geegee: Az, hogy a svéd oktatás (főleg az általános iskolás) most milyen a többi országéhoz képest, annak legkorábban 15-20 év múlva lesz hatása a gazdaságra, amikor már a mostani 5-10 évesek lesznek annyi idősek, hogy a munkaerőpiacon és a társadalomban (és így a gazdaságban) tényezők legyenek, vagy még később, mert azért nem a 30 év alatti emberek szoktak irányt szabni általában, ergo, ha sok jó 40-50 éves vezető/szakember, az simán gatyába tudja rázni akár a középszerű (de nem használhatatlan) fiatalokat is.
20-40 éve még nem volt ennyire globalizált világ, ami miatt egyrészt más ismeretekre volt szükség, másrészt az országok jobban tudtak "védekezni" a külső gazdasági hatások ellen/kisebb volt a verseny is.
Emlékeim szerint (lehet, hogy rosszul tudom) pl. a kelet-európai (pl. magyar, román, bolgár) természettudományos oktatás nem számított rossznak a 80-as, 90-es években, de mégsem mentek vele sokra ezek az országok, mivel a legnagyobb koponyák tudását nem, vagy nem otthon aknázták ki, különböző okok miatt. Szóval én csak nagyon óvatosan következtetnék arra, hogy a svéd életszínvonal (és gazdaság) azért van a világ élvonalában, mert valaha a svéd oktatás ott volt. Természetesen nem akarom azt sem mondani, hogy az oktatás lényegtelen hülyeség, amit le kell szarni.

A poszt amúgy szerintem jó hangvételű, kevés indokolatlan fikázással.

nyuszigonosz 2018.05.28. 16:02:50

@geegee: Hogy itt látlak: megy ( vagy már ment) a Midnight Sun c. sorozat nálatok is? Svéd -német, Måns Mårlind és Björn Stein rendezte, Kiruna és környékén játszódik. Gondolom a német oldal a pénzt adta :-) mert legalábbis az elsö részben nem volt szerencsére német színész. Tegnap volt az elsö rész.
Azért írom, mert ti éltetek valahol ott fent északon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 16:11:35

@Arthamyr: Simán lehet hogy igazad van, sajnos finn gomb sincs, milyen volt itt az oktatás 30-40 éve.A mostaniról is csak a saját tapasztalat van, azt nem nevezném teljeskörű ismeretnek...
Csak bizakodni tudok, hogy javulni illetve minimum szinten tud maradni az oktatás és ezáltal a gazdaság szintje.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 16:12:47

@nyuszigonosz: Phúúú, így első körben passzolom, nem nagyon nézek sorozatokat a Lost óta, engem még egyszer nem sz*patnak úgy meg...
:-)))
De ha aszondod, Kiruna, akkor rákeresek.

2018.05.28. 16:23:56

hahhaha, gondoltam megnezem a pisa tesztet a wikipedian, erre ezt talalom: (aki lusta vegigolvasni, a lenyeg, hogy 72 orszagbol magyarorszagot hozzak fel peldanak, hogy mennyire szarik az eredmenyekre)

"Against this, it should be noted that impact on national education systems varies markedly. For example, in Germany, the results of the first PISA assessment caused the so-called 'PISA shock': a questioning of previously accepted educational policies; in a state marked by jealously guarded regional policy differences, it led ultimately to an agreement by all Länder to introduce common national standards and even an institutionalised structure to ensure that they were observed.[9] In Hungary, by comparison, which shared similar conditions to Germany, PISA results have not led to significant changes in educational policy"

en.wikipedia.org/wiki/Programme_for_International_Student_Assessment

Arthamyr 2018.05.28. 16:30:15

@geegee: Nem hinném, hogy ok nélkül bizakodsz, szerintem nincs ok aggodalomra, ha a gazdasági és társadalmi kilátásokat nézzük, nem nagyon mehetnétek lényegesen jobb helyre. Az meg, hogy ilyen, vagy olyan az oktatás, nem annyira releváns, a lényeg, hogy a gyerekeid ne legyenek az utolsók közt, akkor máris jobb helyzetből indulnak, mint mi tettük anno, a szüleinkről nem is beszélve. És az sem utolsó dolog, hogy hogyan élik meg a gyerekkorukat, abban lehet sok boldogság, lehet, hogy az többet ér, mint az, hogy 20%-kal jobban teljesítenek a vizelet-teszten. Szerintem no brainer, simán. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 16:30:37

@nyuszigonosz: Igen, megyen mostanság is az svt1-en.Lehet, hogy neten is látható, bár nem kizárt, hogy csak svéd ípé-címről.
Itt amúgy fhanszia-svéd sorozatnak mondják:

www.imdb.com/title/tt4836846/

Kösz az infót, rásasolok, honnan lehet letöl... khmmizé, kölcsönkérni a teljes sorozatot.
Érdekel minden a svéd északkal kapcsolatban. :-)

Arthamyr 2018.05.28. 16:35:33

@LepesMez: Nemrég volt pár iszonyatnagy változtatás: tankönyv változtatás, központosítás stb.
Amúgy a wikipedia a tényekre még csak-csak elfogadható forrás, az ilyesfajta következtetés levonások minősége már megkérdőjelezhetőbb.

Amúgy semmi gond nem lenne a PISA teszt eredményeinek lepisálásával, a józan paraszti ész figyelmen kívül hagyásával annál inkább (pl. azt senki sem fogja megmagyarázni, hogy miért jó, hogy monopolizálják a tankönyvpiacot - nem szakmai szempontok alapján - és csökkentik a választási lehetőséget).

nyuszigonosz 2018.05.28. 16:36:43

@geegee: Mert az egyik föszereplö francia.

Én sem szeretem valahogy a sorozatokat, de ezt tegnap megnéztem, irtó szörnyü gyilkok. Nahát. Meg csodás északi felvételek is.

Itt nálunk egyszerre két rész megy, Svédországban hogy egy rész 50 perces, így 8 rész ott négy rész itt.
Ez az elsö 100 perces rész tényleg jó volt.

nyuszigonosz 2018.05.28. 16:37:40

@geegee: Igen, ez az, amit linkeltél.

2018.05.28. 16:42:51

@Arthamyr: na ja, kivancsi vagyok a kozpontositas/tankonyv valasztasi lehetosegek hosszutavu hatasaira. nem vagyok feltetlenul meggyozve, hogy ez a pisa eredmenyek javulasaval fog jarni :)

multkor megneztem az iskolaimat a kisvarosban, ahonnan szarmazok, es azt altalanos es kozepiskola is egyhazi iskola lett. Na ez egy masik gyonyoru valtozasi folyamat mo-n, ami miatt boldog vagyok... nem is maradt kozepiskola, ami nem egyhazi, mert a masik mar joval korabban egyhazi lett....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 16:44:31

@Arthamyr: Hasonlóképpen gondolom én is.Amitől inkább félek, az a belpolitika, illetve konkrétan a migrihelyzet; de talán az is változóban van, illetve talán még nem késő ennek az országnak...
Bár ezzel sincs másképp a helyzet az Eu más országaiban sem; ugyanez a sz@r van a németeknél, fhansziáknál, angoloknál, osztrákonál is, pont, mint itt.De jobban talán ne is menjünk bele a témában, volt már itt pár csörtém a többiekkel szemben, elég volt annyi.
Roppantul kéváncsi leszek az ősszel történő választások eredményére...Mi is hozzá tesszük majd a szavazatunkat a többiekéhez, az hétszentség.Ezt lehet akár fenyegetésnek is venni... :D

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.05.28. 16:56:23

Jó poszt, ennyi idő után még éles a látás, és az ember mindent összehasonlít.

A svéd oktatás elsődleges célja engedelmes állampolgárok nevelése. Az iskolába megőrzésre adjuk be a gyereket, a tanulás és a nevelés a szülőkre van bízva. A társadalom „többség szemében szálka elitje” magániskolába járatja a csemetéjét. A középosztály sem akar lemaradni, ezért komolyan foglalkozik a gyerekével. Hol az egyik, hol a másik szülő autóztatja a balett-óráról a fociedzésre, a matekkorrepetálásról a hokiedzésre a gyereket.

A tanárszakma nem egy álom, az alacsony státusz egyik oka a korlátozott – mit, hogy korlátozott: nem létező - fegyelmezési lehetőségek. A diáknak igaza van - minden más esetben ez érvényes. A másik ok a tanárképzés színvonala. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a tanárképzésre (Stockholmban az egykori LHS) még az is bejutott, akit a gimnáziumi jegyei alapján sehova máshova nem vettek fel. Amikor az LHS-t „erőszakkal” beolvasztották a Stockholm(i) Egyetembe, akkor derült ki, hogy milyen alacsony szinten folyt a képzés. (Azóta bizonyára sokat változott a helyzet.)

A gimnázium után érettségi nincs, hanem ünnepi keretek között szimplán „kifutsz” (l. utspring). Utána teherautókon, hangos dunka-dunka zenével körbejárják a várost, sikoltoznak és sörrel spriccelik egymást.

hobbiszakacs.blog.hu/2016/06/14/ballag_mar_a_ven_diak_stockholmban

A főiskolára a felvétel a gimnáziumban kapott jegyek alapján történik. Az első egyetemi év aránylag könnyű, aztán a második évben beüt a bomba, és aki nem képes lépést tartani, az könyörtelenül kiselejteződik.

Arthamyr 2018.05.28. 17:01:45

@LepesMez: Ha csak annyi bajt okozna, hogy a pisa eredmények romlanak...

Arthamyr 2018.05.28. 17:06:12

@geegee: Van remény, még az aranyszívű Merkel mama is rájött, hogy nem kéne ész nélkül erőltetni ezt a wilkommenskulturt. :) Bár ő lehet, hogy már eredetileg tudta ezt, csak bevállalta, hogy most magas lóról lehessen kiosztani azt, aki esetleg kifogásolná a növekvő szigort, vagy annak, aki már eleve nem kívánt úgy hozzáállni a dolgokhoz.

Arthamyr 2018.05.28. 17:07:36

@Hobbiszakács: "A svéd oktatás elsődleges célja engedelmes állampolgárok nevelése." - Ha már ezt eléri és semmi mást, egész jó oktatási rendszer.

sörm 2018.05.28. 17:23:40

Hello, svéd oktatás, szuper! Küldtem egy posztot HA-nak ugyanerről a témáról csak a tanár szemével - érdekes a szülői oldallal összehasonlítani. Várom a folytatást!

Na vissza a dolgozatokhoz... Átok a május a tengernyi javítással.

Shanarey 2018.05.28. 18:56:58

Magyarisztán új fronton támad :-)

Megnézni csak saját felelősségre.
:-)))))))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=yFqZuRw_oDI&feature=youtu.be

gabors 2018.05.28. 19:04:14

@latcho rom: volt gyakorlata ? ... gondolom dzsungel harcos lehetett :-) vagy ISIS maliban jo sok van :-) (vicc on)

na most meg allampolgarsagot is kap ... csak el ne felejtsen kezet fogni :-)

gabors 2018.05.28. 19:09:07

@Shanarey: na de jo menteben van :-)

na ez kokemeny vegytiszta propaganda de nem a fiataloknak hanem a mar agymosottaknak ... minden van benne buntudat, ijesztegetes, nyalas magyarkodas (idezet a szozatbol) talan meg stadionokat es focit kellett volna meg valahogy belefuzni ...

Shanarey 2018.05.28. 19:12:38

@gabors:

Idézni én is tudok:

"Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában"

Arthamyr 2018.05.28. 19:34:39

@Shanarey: Nincs ezzel semmi gond, ha ez egy civil mozgalom. Kicsit sajátosan látja a dolgokat, de alapvetően lehetne jószándékú is, és tény, hogy ha kicsi a szaporulat meg nincs bevándorlás, akkor kihal a magyar nemzet. A végkövetkeztetés is lehetne pozitív, ha azt az eredményt jónak tartjuk, hogy több ember, több magyar ember lesz.

Ha viszont jelentős mennyiségű adófizetői pénzbe került ennek a szervezetnek finanszírozása (akár trükkösen is, pl. mint a focinál a tao), egész más a helyzet.

Shanarey 2018.05.28. 19:42:29

@Arthamyr:

De van gond, mert nem dumálni kell emiatt, hanem megteremteni a feltételeket ahhoz hogy az átlag családnak gyereke legyen, netán több is. A feltételek meglétéről csak annyit hogy százalék arányban több magyar gyerek születik külföldön, mint Magyarországon. Mellesleg, a népességfogyás, nem ma kezdődött, ám most jöttek rá hogy elfogynak az alattvalók, akik megtermelik az ellopható pénzt, na meg akikre hivatkozva lehet az EU-tól pénzt kunyerálni.

Arthamyr 2018.05.28. 19:51:06

@Shanarey: A videóban nem nagyon beszéltek a feltételekről, szerintem úgy gondolják, hogy a feltételek elégségesek, és irány szaporodni. :) Alattvalókról sincs szó, _ha_ ez egy civil mozgalom. Gyanítom, hogy nem az, de ha az lenne, teljesen rendben lenne, sőt, még azt mondom, kis támogatás is belefér az állam (az adófizetők) részéről. Persze ha valaki ebben profiként részt vesz az adófizetők költségén, és annyi pénzt szed be, hogy megérje neki az időráfordítást (nem pedig személyes áldozatot hoz, a saját erőforrásaiból is fordítva a szerinte fontos ügyért), az nincs rendben.

2018.05.28. 19:51:49

@Shanarey: 675like 10000dislike? :D (most mar 10000+1)

Shanarey 2018.05.28. 19:53:46

@LepesMez:

Számomra az az igazi hogy a kommentelés le van tiltva.
:-))
Ők is tudták hogy ebből nem lehet jól kijönni.

Arthamyr 2018.05.28. 19:54:25

@Shanarey: És amúgy sem a feltételekért elsősorban felelős ember beszél. Másrészt a saját feltételeiről mindenkinek leginkább saját magának kell gondoskodni, nem pedig másoktól elvárni azt...

Amúgy hipotetikusan írom, szerintem ez az adófizetők pénzéből finanszírozott álcivil kezdeményezés, akár kis lopással is megfűszerezve (normál esetben elérhetetlen minőségű munkát adva semmitérő embereknek). :)

Arthamyr 2018.05.28. 19:55:36

@LepesMez: Azt nem is figyeltem. :D Amúgy van egy olyan mondás, hogy szar publicity is jobb mint a semmilyen.

Shanarey 2018.05.28. 19:58:32

@Arthamyr:

A feltételek ott kezdődnek, hogy Átlag Józsi szakmunkás egyedül is gond nélkül, heti 6 napi 8 órás munkából eltarthassa a családját, ha a felesége otthon van két-három évig a gyerekkel.

Arthamyr 2018.05.28. 20:02:45

@Shanarey: Ez sima, romárióék megoldják munka nélkül is, 5 kölökkel. :)
Ez a két-három évig a gyerekkel otthon van amúgy nem tudom miféle szocialista vívmány, itt pl. fél év/gyerek a standard...

Arthamyr 2018.05.28. 20:06:42

@Shanarey: Tessék, ott a csudajó feltételek egyike, mit elégedetlenkedsz?! :D

Shanarey 2018.05.28. 20:10:51

@Arthamyr:

Talán mert van gyerekem, s emiatt van benne tapasztalatom. S még emlékszem mennyit dolgoztam azért hogy minden rendben legyen, egy picivel sokkal többet mint heti 5 nap, napi 8 óra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 20:12:56

@Hobbiszakács: dunka-dunka... :D
Én dufta-dufta meg dijundisunként ismerem... :-)
A többi eléggé elkeserítően hangzik... :-|

Arthamyr 2018.05.28. 20:15:52

@Shanarey: Megnyugtatlak, hogy nem a gyerek miatt (bár tudom, hogy ez mennyire fog megnyugtatni).
Amúgy azért remélem vágod, hogy nem komolyan írom a sok okos dolgot.

Kb. addig igen, hogy szerintem tényleg nem lenne semmi gond azzal, ha egy valóban civil szervezet ezt tűzné ki fő céljául.

2018.05.28. 20:29:13

@Arthamyr: szerintem sincs gond azzal, hogy civil vagy barmilyen szervezetnek az a celja, hogy tobb gyerek szulessen, es amellett kampanyol/beszel/stb. Ebben a videoban nekem az nem tetszik, hogy ezt ugy probalja elerni, hogy azt erezteti mekkora szar alakok, akik ezt nem csinaljak (pl kulfoldre mennek dolgozni, megolik a megfoggant magzatot), meg kb az az egyik legnagyobb indok, hogy "itt elned halnod kell". A kidomboritott ertekrendekkel van bajom a videoban

Hari Seldon 2 2018.05.28. 20:34:06

@latcho rom:
Egész nap ez ment a rádióban.

Arthamyr 2018.05.28. 20:38:00

@LepesMez: Szerintem még az is belefér, hogy valaki így gondolkodik/ezt kommunikálja, elvégre Magyarország szabad ország, és a sokszínű gondolkodás hasznos, ez is elfér. Az egy másik dolog, hogy ez mennyire produktív így, de nem mindenki lehet okos/érthet a PR-hoz. Másrészt lehet, hogy valaki ezt is benyeli, ahogy pl. a dolgokat is benyelték, amire épít. :)

Nyilván pl. hozzám hasonló szar alakokat, akik azt gondolják, hogy van elég ember a földön és (most szentségtörés jön!) az sem hat meg, ha 100 év múlva nem lesz magyar nemzet/Magyarország, elég nehezen fognak egy ilyen videóval befolyásolni. :)

Arthamyr 2018.05.28. 20:42:47

@Hari Seldon 2: Nem vágom ezt a videót:
1. Miért nem tudta behúzni a szomszéd, aki láthatóan elérte a gyereket?
2. Hogy kapaszkodott a gyerek ilyen sokáig ott, azért az nem kis teljesítmény?
Be volt szorolva a keze? Ez talán megmagyarázná mind2-t.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.28. 20:47:05

Hmm-hmm, nem osztogatják már az észt, hanem megtartják maguknak.És ez sült ki belőle:

totalcar.hu/magazin/kozelet/2018/05/28/nagyon_bejott_az_ingyen_bkv_tallinnban/

Nagyon bravó...

gabors 2018.05.28. 20:54:36

@Arthamyr: a videobol nem derul ki hogy kik vagy melyik szervezet fizet ezert

a legjobb hogy nem csak Mo-ot hanem a Karpat Medencet kellen benepesiteni .... sic ...

afrikai kannibal-os duma sem rossz :-) akik ellen ugy kell "harcolni" hogy gyereket kell vallani (gondolom hogy legyen vacsorajuk boven azoknak a kannibaloknak)

Arthamyr 2018.05.28. 21:24:53

@geegee: Jó koncepció, úgy adóztatja meg az autósokat, így motiválja őket a kevésbé szennyező és zavaró közlekedés igénybe vételére, hogy nem célzottan őket adóztatja meg. :) Ráadásul extra bevétel, mert nem lehet elbliccelni, nem kell ellenőr sem, reklám sem, meg nem valószínű, hogy minden utasból (és főleg nem minden lakosból) kiszedtek évi 1k eurot előtte. Ha pedig nőtt a lakosság (papíron), akkor úgy tűnik a népnek sem nagyon volt ellenére.

Hihetetlen, hogy ott milyen könnyen képesek ilyesmire (nem náluk van az e-Estonia is?), Budapesten meg mennyire esélytelen, ez azért jelez némi fejlettségbeli különbséget a két társadalom közt.

kék madár 2018.05.28. 21:35:15

nezzetek meg a Welcome to Sweden-t

gabors 2018.05.28. 23:08:41

@Arthamyr: "Ha pedig nőtt a lakosság (papíron), akkor úgy tűnik a népnek sem nagyon volt ellenére."

azert nolt a lakossag (szerintem) mert a aki papiron (is) lakos az ingyen utazik ... meg nem halt ki ott sem cocialista kiskapu/atbasszuk az allamot ... ahogy irod lehet nem is koltenenek 1k eurot de ami "ingyen" van az "jo" :-)

1000Eu csak fejszamolva ez kb 4 Eu-ro naponta ha valaki csak bejaro dolgozo.. (havi 21 munkanap) ha egy jegy 2Eu mar megeri lepapirozni :-) most New Yorkban $2.75 egy jegy (bar az atszallas ingyenes) havi berlet $125 (kb) amivel korlatlanul lehet utazni ... ezt mart tutti megeri lepapirzoni ha ingyenes a lakosnak

azert nem teljesen ertem hogyan ellenorzik ki lakos ha nincsenek jegy ellenorok .. vagyis azt nem lehet teljesen megszuntetni ... szinten kell jegyeket is arulni hiszen a nem lakosoknak kell jegy szoval nem teljesen vilagos minden reszlet ...

Arthamyr 2018.05.28. 23:19:57

@gabors: Ha az egész országra bevezetik, akkor mindenkire vonatkozik (minusz turisták). A városra is igaz lehet, hogy zömében azért a helyiek használják a közlekedést, így a rendszer simán elbírja azt, hogy kis százalékban jogosulatlanul használják (nem linkeltek erről statisztikát). Meg ugye az, hogy lakosonként/adófizetőnként 1k azért elég masszív bevételnövekedést okozhatott, Tallinn azért jó eséllyel olcsóbb jegyárakkal rendelkezett, mint NY, ott ez simán akár öt-tízszeres (vagy még nagyobb) bevételnövekedéssel is járhatott (több befizető+több bevétel/befizető). Ez olyan, mintha minden NY adófizető után mondjuk 3-5k-t adnának az ottani cégnek (bár ott gondolom több van?). Az is nagy plusz, hogy népszavazással döntöttek róla. Követendő példának tartom az egész dolgot.

gabors 2018.05.28. 23:20:31

@Shanarey: Na ja ... de szegyelsz ilyen reakcios versbol idezni .. kopkodsz vissza a hazadra ???

Na meg ezt nyomtak a kommunistak is :-)))))

gabors 2018.05.28. 23:22:00

@Shanarey: "
"Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában"
"

Na ja ... de szegyelsz ilyen reakcios versbol idezni .. kopkodsz vissza a hazadra ???

Raadasul a kommunistak alatt is pont ez volt a xxxx:-)))))

MarKa 2018.05.28. 23:24:18

Nagyon egyet értek Veled. Ezt szeretném is majd kifejteni a következő írásokban. A családnak és a tanárnak óriási a szerepe abban hogy sikeresen hat a gyerekre egy ilyen rendszer vagy sem. És ezzel nagyon szegregálni lehet később atársadalmat.

MarKa 2018.05.28. 23:24:18

@bandirepublic: sok sikert a gyerkőcnek, mi már a közepébe csöppentünk, így ay első kisiskolás éveket nem itt éltük meg.

MarKa 2018.05.28. 23:24:18

@Hari Seldon 2: Én is azt hallottam kollégáktól, hogy a svédek nagyon komoly akciótervet készítettek a rossz PISA eredmények után, politikailag is nagyon fontos volt, hogy melyik párt mit ajánl az oktatás javítására

MarKa 2018.05.28. 23:24:18

@geegee: Nekünk iis először a döbbenet volt, hogy semmit nem kell tanulni, akkor elbutulnak a gyerekek.... és amikor fél év után folyékonyan beszéltek svédül, aztán a nulláról teljes magabiztossággal 1 év alatt angolul.... és úgy hogy különösebb tanulást otthon nem láttunk. Viszont én is félek a tárgyi tudás megszerzésétől, mert azért az is kell... de a nagylánynál 8-ik végén mostmár látom azt is kell. Szóval elvileg mindennek eljön az ideje, de először a képességeken a hangsúly

gabors 2018.05.29. 00:26:22

@Arthamyr: "Ez olyan, mintha minden NY adófizető után mondjuk 3-5k-t adnának az ottani cégnek (bár ott gondolom több van?)."

Nem tudom (meg tudnam nezni), ha jol emlekszem pl a "hev-et" es a "hajokat" $6.5-el tamogatjak jegyenkent (nyilvan ado penzbol), a metrot nem tudom biztosan. Elleg sok ado penz megy bele az egesz NYC-i tomegkozlekedesbe, es NEM a New York Varosiak fizetik a tobbseget ... olyan is volt egy darabig hogy a ha valaki NYC- ben dolgozott de nem ott elt arra kulon ado vonatkozott fuggetlenul hogy sajat kocsival jart vagy tomegkozlekedett.

Es megint szo van az autosok direkt adoztatasarol a "behajtasi dijjal" 5-6-7 dollarrol beszelnek NAPONTA magan autore es 20-30 taxikra es meg tobb teherautokra ... nem tudom lesz-e belole valami ... de mivel a polgit ujjavalasztottak es megegyszer mar nem indulhat van esely hogy ebbol lesz valami (nem nepszavazassal dol el ez itt)

gabors 2018.05.29. 00:37:01

@Arthamyr: "az ottani cégnek (bár ott gondolom több van?)."

kb 1940-es evek vegen megszuntek az egymassal versenyzo magan vallakozasok.

Csak egy ceg allami (New York Allami nem is a varos) MTA ehhez tartozik a metro, a buszok most vannak hajok, komp (Staten Island ez INGYENES), expressz buszok, ja es a repterek es az ott mukodo gyorsvasut, a kulvarosi vasut egy masik de az is allami tarsasag ... vagyis a tomegkozlekedes allami/varosi .. De ennel kicsit komplikaltabb mert vannak private vallalatok (busz es a hajok) amiket ez az MTA fizet hogy uzemeltesse az egeszet ...

Tiszta szocializmus itt a kapitalzimus es multi/karvaly/zs... toke fellegvaraban :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 07:01:54

Skandinávia Európa sötét oldala, ez szimpla tény.

Botladozó, fenntarthatatlan rend.

ati27 2018.05.29. 08:59:49

@geegee:
A gyerkőcök már itt születtek. Elég korán, 1,5 évesen bekerültek a rencerbe. (Ovi) ami szerintem roppant hasznos a szocializáció szempontjából. A suli. Hátizsák mint olyan nincs. Max tesi cuccot viszik. Lecke heti bontásban van, kb fél órás melo. Tehát nincsenek agyonterhelve. A középső most elsös, az idösebb 3.-as. Hát nem tudom. Sokszor csak "pislogok" pl jön haza, és elkezdi mesélni a fekete lyukak fizikáját. Vagy hogyan haltak ki a dínók. 1 hete dumálunk a csajokkal, ki mi lesz ha nagy lesz. Mondom, a nagyobbik lánynak te akár mérnök is lehsz nagyon jó a 3d érzéked, és a problémamegoldó képességed. Erre a kisebbik rákontráz, igen építészis lehetsz, mert volt nálunk egy építész, és megmutatta hogyan kell 3d-ben számítógéppel tervezni. Mondom elsős!! Csak néztem mint a vett malac. Azt tudom hogy minden környékbeli céghez kimennek már most tanulmányi kirándulàsra. Legyen az fröccsöntés, összeszerelés, bolt, fuvarozás, hulladékgazdálkodás, eü. Szóval ez a kemény!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.29. 10:04:32

@Arthamyr: de tudtommal ott van már minden ügyintézés netre rakva.És egy erős múlttal terhelt exxovjet miniállam, ahol már ráadásul euróval fizetnek...Döbbenet a köbön.

ati27 2018.05.29. 10:07:27

@maxval balcán bircaman:
Úgy csípem az egymondatos kinyilatkozásaidat... komolyan te a fórumok Coheloja vagy. :) vagy Müller petikéje. De azér mesélj csak a fentartható bolgár rencerről, vagy hogy miért olyan szép és fényes a jövő dicső oroszhonban. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.29. 10:09:30

@ati27: igen, a mienk is már itt született.Neki még nincs angol, meg ilyesmi, de majd biztos lesz.A céglátogatásokról én is olvastam, igaz, nagyobb gyerekekkel kapcsolatban, szuper ötletnek tartom.
Mondom, bizakodó vagyok az iskolarendszerrel szemben, már csak azért is, mert nincs nagyon más választásom... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.29. 10:10:14

@MarKa: Örülök, ha tudod majd folytatni a sorozatot.

Arthamyr 2018.05.29. 10:15:38

@geegee: Megnézném, hol álltak 10-15 éve, és hol állnak most ill. majd 5 év múlva. Majd ugyanezt egyéb országokra. :)
Volt valami kimagasló egyedi adottságuk, ami miatt ez sikerült?

Herr Géza 2018.05.29. 10:29:16

@maxval balcán bircaman: Na ja, Szeredőcről ez tuti látszik. Nyilván átszálltál már Stockholmban is Havanna, esetleg Szófia felé, így biztos behatóan ismered az összes skandináv államot. A norvég királyság (!) is megvan?
Apropó: mikor mész a dokihoz receptért?? Nem kéne elhanyagolni...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 10:37:44

@ati27:

Az orosz rendszer lassan halad a populizmus felé, ez helyes irány. Ezért is fenntartható.

Persze ennek oka szellemi okai is vannak. Az ÉGI MOSZKVA örök, s ez kihat a földi Moszkvára is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 10:37:49

@Herr Géza:

A Norvégiai Köztársaság hosszú ideig ki tudja húzni, mert sok a természeti vagyona. A másik nagy skandináv köztársaság, Svédország már rosszabb helyzetben van: fogvacogtatva bugdácsol.

Határátkelő 2018.05.29. 10:39:11

@maxval balcán bircaman: Ez a nap kommentje. Zseniális, na! :D

tanato 2018.05.29. 10:46:57

@Határátkelő: Ez tényleg ütős Birca komment volt.De azért utal valamire.

Herr Géza 2018.05.29. 10:50:42

@maxval balcán bircaman: A Kongeriket (!) Norge valóban jól áll. A svédek meg nyilván buKdácsolnak.... De tök jó, hogy van nekünk egy bolgár proletár (Peace!) köztársaságunk, ahol a szeredőci szürke kisemberek megálmodják az új világrendet. Bízok benned, a fiók már tele van levával. :)

Herr Géza 2018.05.29. 10:55:32

@maxval balcán bircaman: Az a gyanúm, hogy rossz receptet váltottál ki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.29. 10:57:48

@Arthamyr: Nem gondolnám.Volt korábban egy egész jó cikk róluk, ott is megvoltak a rendszerváltás népszerűtlen mexorításai, meg az új kormánnyal szembeni bizalmatlanság, sok kivándorló, stb; de utána össze tudtak fogni és megcsinálni.Ellenzék is, kormánypártok is.Na ez az, amit Magyarországon megvalósíthatatlan.Ha megtalálom a cikket, majd rálinkelem a nikkedre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.05.29. 11:02:49

@Herr Géza: Nem biztos, hogy ő az valóban, van egy jó pár követője, aki parodizálja őt, meg trollkodja.Én már futottam bele néha ilyenbe.Az avatart, meg a honlapcímet bárki nikkje mellé oda lehet tenni könnyen.Ezért is sz@r ez a bloghus nikkrendszer, elég könnyű hamisítani.Persze azért nem zárom ki Birkánk eredetiségét se...Szerintem néha(?) ő is csak trollkodik, mert mondjuk vicces kedvében van. :D

Herr Géza 2018.05.29. 11:06:01

@Határátkelő: :D Pár éve ekkor jött a nenó-nénó, kényszerzubbony, Lipótmező... De ugye ilyen már nincs... Hála az illibsi/balliba/ komenyista diktatúráknak. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 11:08:57

@Határátkelő:

Köszönöm meleg szavaidat.

Erre írni is kezdtem egy költeményt. Még nincs kész, de megosztom már a piszkozatot:

A népek tenger forrong

Fény a piramisok és Tibet fénye, Jeruzsálemben fellobbant,
Kioltotta az elfajzott Róma, s haverja Luther,
De az égi Moszkvában tűzoszloppá nemesedett!

Forgolódik a nagytőke, profitot lop,
De éled a proletár ökle, új jövőt hoz!

Reszket Brüsszel és Soros, végetek közel,
Remeg a cégtulajdonos, a kisember menetel!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 11:09:01

@Herr Géza:

Én csak egy egyszerű szürke proletár vagyok, de egyesülve más kisemberekkel egércincogásunk az oligarchák dobhártyáját lyukasztó oroszlánbőgéssé fajul.

ati27 2018.05.29. 11:09:06

@maxval balcán bircaman:
Jól nyomod mit ne mondjak! Most már tudom, te mindig ironizálsz! :)

Herr Géza 2018.05.29. 11:09:38

@geegee: Lehűtelek: ő az bizony. Sajna a hülyesége egyre inkább elhatalmasodik rajta. És nem az állítólagos Aspergerre gondolok.

Herr Géza 2018.05.29. 11:13:48

@maxval balcán bircaman: Az oligarchák máris beszartak... M.Lőrinc, vigyek budipapírt?
Ja, hogy a Lőrinc nem is az, mert “legalább a profit az országban marad, nem szívja el Brüsszel”? Király....

tanato 2018.05.29. 11:23:42

@maxval balcán bircaman: Szerintem is most csak hülyéskedsz.

tanato 2018.05.29. 11:24:42

@tanato: vagy nem a Birka vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.29. 11:40:39

@tanato:

Szoktam vicces formábvan megszóllani, de a tartalom akkor is halálosan komoly.

Pl. történelemi tény: Mo-on se ballib, se fideszes oligarchák nem voltak soha.

Oroszországban pl. voltak, csak 10 éve sikerült őket likvidálni.

Herr Géza 2018.05.29. 11:42:18

@maxval balcán bircaman: Akkor nyilván fantomokkal harcolsz:

“Én csak egy egyszerű szürke proletár vagyok, de egyesülve más kisemberekkel egércincogásunk az oligarchák dobhártyáját lyukasztó oroszlánbőgéssé fajul.”

Nyilván te csak brüsszeli oligarchákat ismersz. Személyesen. Mert Mr. Oligarcha előtted állt a sorban Ferihegyen (oh, pardon, Liszt Ferkón), a szeredőci gépre várva.

Herr Géza 2018.05.29. 12:08:21

@maxval balcán bircaman: De hogy dicsérjelek is, ez a duma: “Az ÉGI MOSZKVA örök, s ez kihat a földi Moszkvára is.” spontán “összehúgyozom a lábszáramat” élményt okozott.
Nyugi, kimosakodtam azóta. :D

Terroir_quebecois 2018.05.29. 12:16:12

A svéd oktatási rendszer távolról sem tökéletes és ez így normális , szerintem. Tíz éve élek Svédországban, "kanadaiként"érkeztem anno es most már elmondhatom, hogy teljesen a rendszer része vagyok. Nincs alsó osztályos tapasztalatom, de én is végigjártam a svéd nyelv elsajátítása végett a kötelező sulit. Sőt, többet is a szakmai érvényesülés miatt. Főiskolái oktatás nem megerőltető, nagyon az alapoknál kezdik aztán kicsit komolyabb a többi terminus. A színt néha röhejesen alacsony, ezért én sok tantárgyat el tudtam ismertetni (egyetemi végzettséggel rendelkezem). A diploma kézbevétele után sem éreztem, hogy sokkal többet tudnék az új szakmám belül. Nem akarok általánosítani, de itt sem az iskolapadban tanulod még a szakmát. Az új munkahelyemen 5 hónapos képzési 'órarendet' kaptam es azt mondták, hogy 2 év mire belejövök. Egy szó,mint száz sokkal árnyaltabb a helyzet. Egý teljes poszt s3m lenne elég. Ja, é s sajnos bircaval kell egyetertsek, ez a jólét svéd modell sokáig nem lesz fenntartható. Bűzlik, de nagyon. Ez is megérdemelné egy posztot. Kíváncsian várom a folytatást...udv Mindenkinek és szép napot kívánok!

Herr Géza 2018.05.29. 12:53:21

@Shanarey: Te is megkaptad a favágó mester személyre szabott posztját:
quercus.blog.hu/2018/05/29/shanarey_a_sikerember
Ennyi...., vége a mítosznak.

ati27 2018.05.29. 15:43:36

@Terroir_quebecois:
Hát nem tom. Van azért egy ikeájuk, fejlesztettek, fejlesztenek vadászrepülőt, van egy volvojuk (tom kinai, de a fejlesztés, és gyártás is itt van) ami gurul rendesen (söt buszgyártás is) van scania. Van ABB-jük, SKF, Elektrolux Husqvarna, és még ki tudja mi. Mindez egy lassan 10 milliós országban. Most voltam automatizálási kiállításon, és biza azt kell, hogy mondjam komolyan ráfeküdtek az automatizálásra is... Szóval akárhogy is nézem igencsak tudásintenziv gazdasággal nyomják. Ezzel ellentétben magyarországon van "közmunka program" a felnöttképzés helyett, meg stadionépités az oktatás fejlesztése helyett.. Meg egy "összeszerelő ország" leszünk "vizió"...

Terroir_quebecois 2018.05.29. 17:28:29

@ati27: Én sem tudom, de az tény, hogy az un. svéd "välfärdssystem" egyre nehezebben lesz fenntartható ezen a szinten. Az adónak 52 százaléka megy ennek a fenntartására ( jó, ebbe az 52 meg a nyugdíj is benne van). Nem beszélve arról, hogy már ez sem az ami vót régebb. 1932-1976 között élte legszebb időszakát, azóta ..eródálódik. Agazdaság sem a régi, hiába ez sok még jó menő cég, elég összehasonlítani a 70-es, 80-as éevek svéd jólétet a 90-es vagy a maival. Nem tudom, én mást tapasztalok és ez nem ad okot az optimizmusra. Amúgy a svédek sem ugy látják ezt a "fenntarthatóságot", mint régebb...

morph on deer 2018.05.29. 19:35:28

@maxval balcán bircaman:
@maxval balcán bircaman:
”Svédország már rosszabb helyzetben van: fogvacogtatva bugdácsol.”

Hát ja. Ellentétben orbanisztánnal, ahol “majd” szárnyalunk mint a zászlóshajó éllovasai, akik megélnek a jég hátán is, miközben megvédik a .... (bármi beírható, de orbánék vagyona pl biztos tipp).

Közel 30 évet éltem Svédországban, és soha, egetlen pillanatig sem éreztem úgy, hogy jobb lenne Magyarországon élni, mert mondjuk túlságosan zavart volna az országban a fogvacog(tat)ás.

Jó, lehet, hogy csak a fülemmel van a baj, de akkor is.

Tudod, ott lehet élni, mert arról szól a ‘bukdácsolás’ - azért fizetsz adót például.
Négy éve azért - is - nyertek a szociáldemokraták, mert adóemelést igértek,(!!!) hogy legyen miből többet költeni pl az oktatásra!

Fogod, galambocskám?

És a helyi lakos úgy gondolta, hogy ez így helyes!
(Bár az egy főre eső stadionnal tényleg szarul állnak. A buta vikingek nem tudják, hogy attól jó egy országban a foci, ha több stadion épül... Ja. Nem úgy, mint Magyarországon, ahol ez az alapvető tudás lényege.)

Egyébiránt most a zöldek - Miljöpartiet - kampányolnak adóemelési igérettel: a repülést akarják komolyan megadóztatni, mert árt a környezetnek!

Már szinte látom, ahogy a legyilkolt rénszarvas is kénytelen lesz gyalog menni Semjén terepjárójához, - csak semmi helikopterezés - pedig már a repülőjegy is komoly horpadást okozott a bugyellárison...

Addig is: bugi! Vagy bugdács. Vagy valam

morph on deer 2018.05.29. 20:18:27

@Terroir_quebecois:
“ez a jólét svéd modell sokáig nem lesz fenntartható.”

Tehát EZ a modell nem LESZ fenntartható.
Viszont miért kéne EZT a modellt fentartani, MAJD?

Ez a modell ma sem ugyanaz, mint 10-20-30 éve, a svédeknél viszonylag folyamatosan szoktak változni a dolgok, és általában nem dobják el az, ami működik, csak azért, hogy a haverokat előnyhöz lehessen juttatni, vagy hogy “nemzeti” legyen valaminek a neve...

Az a modell pedig amelyik arra épül, hogy - relatíve - magas jövedelmek, magas árak, magas adók, amiből jelentős az állam bevétele, szerintem nagyon sokáig fenn fog maradni.
Elsősorban azért, mert a lakosság tudja, hogy mire költik a pénzét, a szeme előtt zajlik ugyanis, plusz van beleszólása, aztán meg azért is, mert ez a rendszer nem a gazdagoknak kedvez, és csak annak segít, akinek kell a segítség.
A svédek mindennek megkérik az árát, de a rászoruló kap támogatást.

Azaz: nem rezsicsökkentés zajlik mindenkinek, hanem célzottan támogatják pl. a lakása fenntartását annak, akinek a jövedelme ehhez nem elég.

Támogatják a takarékosság minden formáját, a nyugdíjhoz már a huszonéves is befektet nyugdíjpénztáraknál, de más formában is gondolnak a jövőre, pl hosszú távú befeketésekkel, stb.

Egyébként sem pazarolnak, érdemes erre is némi figyelmet fordítani. Nagyon-nagyon vékony az a réteg, amelyik csak azért költ valamire, hogy lássák, ő megteheti.
Legtöbbször csak a bankszámlájat látva derülne ki, hogy nagyságrendbeli a vagyoni különbség, ránézésre elvétve.

Szóval én biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában igenis fennmarad a jóléti rendszer, hiszen végső soron ez is pörgeti a gazdaságot, nem csupán viszi a pénzt, mint ahogy sokan feltételezik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.30. 10:50:50

@morph on deer:

A nyugat általános válsága alól nem tud megmenekülni a Svédországi Köztársaság se, erre utaltam. Lehet a dolgokat elhúzni, de az alapkérdés nem oldható meg.

ati27 2018.05.30. 11:40:15

@maxval balcán bircaman: ès ugye a nyugat válsága nem gyürüzik be? Utoljára ferkonk mondta ezt 2008 ban. Eleinte még örült is neki, mert majd megmutatja hogy ö lesz a nemzetmentő. Szal van egy rosz hirem ha valami gebasz lesza nyugaton, bizony kelet (magyarország) duplán fog szívni..

Eraser 2018.05.30. 15:35:15

@ati27:
A cégemnél beszállítunk a Sandvik bányaipari részlegének közvetlenül Svédországba, ~20-on éve. Ami minőségi romlás végbement ezalatt, az tragikus, igazából ma már csak nevetünk ha új műszaki doksit kapunk tőlük. Ezt csak azért írom, mert lehet itt dobálózni ilyen nagy cég nevekkel, de a mögöttes tartalom sokkal árnyaltabb.
Pár éve eljutottunk oda, hogy a kapott műszaki rajzokat újrarajzoljuk, mert ami móricka rajzot küldenek azt már nem lehet leadni a műhelybe. Szép csilli-villi 3D-s rajzok, de beméretezni nem tudja, nem ismeri az alapanyagokat, azok tűrését, meg telehányja a rajzot embertelen tűrésekkel, stb. A másik, hogy egy tervezőre jut 3 manager, meg 5 kapcsolattartó, meg 8 meo-s. Feltételezem van némi köze a oktatáshoz ennek a mélyrepülésnek, hozzáteszem, hogy a németeknél se jobb a helyzet, ott is látni ezt a tendenciát, de ennél a svéd cégnél szerintem elérték már a gödör alját.

Shanarey 2018.05.30. 18:49:34

@Herr Géza:

Válaszoltam rá.

A fa nyűvő, ismét bebizonyította, micsoda "nagy" ember ő.

Igazi nebbich

sörm 2018.05.31. 20:30:22

Én sem látom rózsásan a svéd jövőt - de sokkal rózsásabban mint a magyart. A következő recesszió - mint az összes - sokkal jobban ki fogja ütni a magyar gazdaságot mint a svédet.

Lehet imádkozni még néhány erős évért... de jó lenne ha kitartana még egy kicsit. Csak 2-3 évet...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása