oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. április 03. 06:30,  Magyar pedagógusból 50 fölött németországi ápoló 48 komment

2018. április 03. 06:30 Határátkelő

Magyar pedagógusból 50 fölött németországi ápoló

A blog rendszeres olvasói talán emlékeznek még Manóra, aki többször írt már Németországból, ahol immár négy éve él. Az elmúlt lassan négy évet pedig mi is végigkövethettük egy-egy írásban. Lássuk, hol tart most az életében!

nover_injekcio.jpg

„Már többször beszámoltam németországi életemről, így 50 felett, most újra eljött a számadás ideje. Júliusban lesz már 4 éve, hogy kijöttem Németországba dolgozni. 

Az elhatározást megelőzte sok minden. 

#1 Egy olyan pár, aki felvállalja a háttér ápolását - ez azt jelenti, hogy gondoskodott édesapámról (főzött-mosott rá, apukám egy másik lakásban lakott, ő sajnos 2 éve meghalt) és gondoskodott az akkor 16 éves kamaszfiamról is. 

Minden elismerésem az övé, mert ezt nem vállalja mindenki. Mindennap beszéltünk Skype-on vagy telefonon - hála a technikának -, de azért főzési tanácsokat szóban adni egészen más, mint megmutatni. 

#2 OKJ 54 elvégzése 

#3 némettanulás 

#4 Minden fellelhető info begyűjtése 

Minden aránylag zökkenőmentesen zajlott. 

A családnak enni kell adni 

Kezdetben idősotthonban dolgoztam. Persze olyan kevés némettudással hol is lehetne máshol? Magyarországon 50 évesen elvégeztem az OKJ ápolónői sulit és tanultam a német nyelvet is, miközben dolgoztam. 

Pedagógusi diplomám van, de nem mentem vele valami sokra. Mondhatjuk, hogy az nem egy szakma, hanem HIVATÁS, de tök mindegy, a családodnak enni kell adni, ahhoz pedig pénz kell. Én a pedagógiából nem tudtam megélni, ezt tudom - lehet, hogy más igen.

A párommal együtt összesen 6 gyerekünk van, nekem 4, neki 2. Már valamennyien felnőttek, de kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, tartja a mondás és így is van. 

A legkisebb él még velünk, ő most érettségizik, egyetemre készül és ha minden jól megy, akkor fel is veszik, sőt, remélhetőleg le is diplomázik. Jól megy neki az angol, felsőfokú közelében jár, nem úgy az anyjának, mármint nekem, aki szorgalmasan tanulok, de lassan megy ez a fránya német. 

A héten voltam szakmai B2-n, de nem biztos, hogy sikerült, úgy érzem. Semmi baj, megyek még egyszer, megvolt a tanulópénz. 

Nővérszálló vagy saját albérlet? 

Visszatérve a múltra: két cégnél dolgoztam idősotthonban, összesen három helyen. Kezdetben volt a nővérszálló, utána már önállóan béreltem lakást. Ezt mindenkinek így ajánlom: először szálló, aztán saját maga béreljen valamit. 

Nem jó függni a cégektől, nagyon gyorsan kirúgnak valakit, aztán a lakást is rögtön el kell hagyni, mármint a szállót. Ha viszont saját lakást bérelsz, akkor nem kell félni, pár nap és van másik munkád. 

Itt kemény kapitalizmus van, ezt tudomásul kell venni és ami még nagyon-nagyon kell, az az autó és jogosítvány. Nem szabad nagyon ócska kocsit venni, mert a gatyád is rámegy a javíttatásra. Inkább hitelre egy jobbat. 

Most megy a cirkusz a dízelautókkal, de kérdem én, ki is volt itt a ludas? A „tisztességes” – hahaha - német, aki a VW fogyasztását megumbuldálta. A véleményem az, hogy nagy gazemberek a németek, ahol lehet, ott kihasználnak, mosolyognak, közben átverik a fejed, ha hagyod. 

Nos ezért kell németül tudni és ismerni a törvényeket. Legyen mindenféle biztosításod, mert nem drága és szükség van rá sokszor. 

Életem legjobb döntése volt 

Nekem még van jónéhány évem a nyugdíjig, kb. 10 év, az szépen eltelik. Nem dolgozom már teljes állásban, csak heti 30 órában, így minden hónapban minimum egy hetet Magyarországon töltök a családdal. 

Van autó itt, van autó Magyarországon, lakás szintén, nem kell nagyon árcédulát nézegetnem sem. Viszont nem járok rendszeresen, értsd minden hétvégén étterembe, nem iszom alkoholt és nem is dohányzom. 

Én azt mondom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam - nyelvtanulás, ápolói szakma -, amit másképpen csináltam volna az az, hogy előbb kellett volna kijönni, de SOSEM késő. 

A háttér nagyon fontos 

Bennem ez a terv már régebben megfogalmazódott, de nem voltak meg hozzá előbb a körülmények, leginkább egy olyan partner, aki ugyanolyan keményen dolgozik, mint én. 

A háttér nagyon fontos, hogy biztonságban tud a szeretteid, megbízható legyen a másik is, ne is merüljön fel a féltékenység gondolata. Látom körülöttem, hogy nem mindig megy mindenkinek minden ilyen simán. 

Lassan két éve már kórházban dolgozom, itt kevesebbet kell emelgetni, mint az idősotthonban, viszont fejben többet kell tudni. Orvossal beszélni, gyógyszereket ismerni, sokat telefonálni, mindezt németül nem is olyan egyszerű megcsinálni. 

Ha valakit érdekel, akkor szívesen segítek tanáccsal, stb. követni és elérni azt, amit én. Szerintem lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Hozzáteszem, hogy nem könnyű, de megéri.”

HÍRMONDÓ 

Több ezer ápolót várnak a németek 

Nagyon komoly munkaerőhiány van a német egészségügyben, olyannyira, hogy az új kormány szakminisztere közölte, muszáj lesz külföldi munkaerővel megoldani a helyzetet. 

Szuper ösztöndíj, ha külföldön tanulnál 

Ha Európán kívülre mennél, és érdekelnek az egzotikusabb helyek, akkor érdemes lehet elgondolkodni például Tajvanon, ahová egész sok ösztöndíjra lehet pályázni a következő tanévre. 

Modern rabszolgaság Nagy-Britanniában 

Ötezernél több lehetséges áldozatot találtak a szigetországban. Többségüket kábítószer-kereskedelemre és szexuális szolgáltatásokra használják a nyomozók szerint.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5313801448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.04.03. 06:42:32

Addig olvastam hogy nagy gazemberek a németek de már a gyerekeknél elvesztettem a fonalat.

Csodabogár 2018.04.03. 09:57:24

Ez a mai poszt erősen feledős. Gazember németek? Ott kellene őket hagyni és haza jönni.

Herr Géza 2018.04.03. 12:30:25

“Most megy a cirkusz a dízelautókkal, de kérdem én, ki is volt itt a ludas? A „tisztességes” – hahaha - német, aki a VW fogyasztását megumbuldálta. A véleményem az, hogy nagy gazemberek a németek, ahol lehet, ott kihasználnak, mosolyognak, közben átverik a fejed, ha hagyod.
Nos ezért kell németül tudni és ismerni a törvényeket.”

Hát mélyen sajnálom, ha neked 4 év ittlét után ez a véleményed. Először tegyük már helyére ezt a VW ügyet, mert ez eleve csípi a szememet. A VW nem a dízelautók fogyasztását umbuldálta meg, hanem a károsanyagkibocsájtási teszteket/értékeket. Finoman szólva sem volt ez dícséretes, lebuktak, már eddig dollár/eurómilliárdokba fáj nekik a trükközés, és még nincs is vége. Közben persze kiderült, hogy nem ők voltak az egyetlenek és nem csak német gyártókról van szó, de ez már elvész lassan a “zászlóshajó” balhéja mellett.
A fogyasztási adatokról meg annyit, hogy azt egy szabványosított teszt alapján mérik, ez kerül bele a prospektusokba, soha, sehol, senki nem állította, hogy az adott autó a valós forgalomban a falábú, botkezű sofőr, a forma 1-es ambíciókkal bíró ifjú titán, vagy éppenséggel a nyugdíjas üzemmódban csordogáló vezető mellett annyit, vagy pláne maximum annyit fog fogyasztani. Ez az adat egy dologra jó: összehasonlításra. A 3000 köbcentis, 300 lóerős, prospektus szerint 5 litert fogyasztó “A” típusú autó, meg az ugyanilyen paraméterekkel bíró, de papíron 4,5-et fogyasztó “B” típus közül az utóbbit vedd, ha neked a fogyasztás egy kardinális szempont. Az a kb. 10% differencia meglesz a valós 8-10 literes fogyasztás mellett is. Sőt a dolog ennél sokkal árnyaltabb, bonyolultabb is lehet, de az ilyen “downsizing”, turbós-kompreszorros-szívó- hibrid stb. témákba itt inkább ne menjünk bele.
Másrészt nem értem a logikát: ha a magyar (kelet-európai) faszagyerek, aki a jég hátán is megél (:D), értsd trükközik, kiskapukat használ ki, de mondhatjuk durvábban is, lop-csal-hazudik-“adóoptimalizál”, akkor büszkék vagyunk magunkra. És lenézzük az alapjában szabálykövető, fafejű népeket. Ha ez utóbbiak próbálkoznak hasonlóval, akkor azok gazemberek?

Abban valóban igazat adok, hogy ha Külföldisztánban akarsz élni, akkor tanulj meg rendesen külföldiül. Nem csak azért, hogy ne tudjanak átverni (nyilván van sok ország, ahol ez a legfőbb szempont), hanem azért is, hogy megértsd az ország szokásait, szabályait, törvényeit, a mentalitást, és még sok minden mást is.

Herr Géza 2018.04.03. 12:35:58

@Herr Géza: “kompresszoros” az.... :D

nyuszigonosz 2018.04.03. 12:36:28

Ezt a posztot kár volt megírni. :-(

Öntömjénezés az van, de: ha valaki úgy érzi, gazemberek között él, az miért is él ott? Menjen oda élni, ahol nem gazemberek vannak.

London2009 2018.04.03. 12:47:49

Nekem csak az jutott eszembe, hogy milyen jo, hogy nem tudott pedagoguskent megelni... legalabb egy rossz tanarral kevesebb van Magyarorszagon.

Arthamyr 2018.04.03. 12:55:44

@Herr Géza: Lehet, hogy én nem vagyok képben, de nem abból volt a gond, hogy az autók vezérlése érzékelte, hogy épp teszt alatt vannak, és annak megfelelően úgy viselkedtek, hogy a károsanyag-kibocsátásuk alacsony(abb) legyen, míg a valós használat során már nem így viselkedett, ergo csalt a teszten?

Arthamyr 2018.04.03. 13:07:25

@London2009: Miből lehet kikövetkeztetni, hogy rossz pedagógus volt?

Herr Géza 2018.04.03. 13:08:04

@Arthamyr: De, pontosan így volt. Ezért is írtam, hogy: “A VW nem a dízelautók fogyasztását umbuldálta meg, hanem a károsanyagkibocsájtási teszteket/értékeket. ”

Arthamyr 2018.04.03. 13:20:21

@Herr Géza: Igen, viszont alapvetően a károsanyagkibocsátási érték/teszteredmény változtatása jó dolog lenne, ha nem csak az utóbbin változtattak volna, a teszten való csalással. :)

London2009 2018.04.03. 13:55:21

@Arthamyr: aki pedagogus letere ilyen szinvonalu irast ad ki a kezebol, ami nem csak a kepessegeirol ad egy nem tul hizelgo kepet, de a vilaghoz valo hozzaallasarol is eleg szomoru benyomast kelt, arrol nehezen tudom elkepzelni, hogy a szakmajanak a mestere lenne. Persze lehet, hogy tevedek.

Antal Jozsa 2018.04.03. 14:09:02

@London2009: "legalabb egy rossz tanarral kevesebb van" ez a megjegyzés téged is minõsít ám ne feledd!

Biztos érték negativ hatasok kint a posztolot es biztosan szivesebben elne otthon de sajnos igy hozta az elet hogy kulfoldre kenyszerult.

2018.04.03. 16:40:30

@London2009: En is igy erzem, bar talan kicsit korai ebbol kovetkezteteseket levonni.

Mindenesetre amig magyarorszagon eltunk, a lanyom tanarai kapcsan az a kep alakult ki belolem, hogy a tanarok 60-70%-a rossz tanar. Nem abbol a szempontbol, hogy nem tudjak az anyagot (arra kevesebb ralatasom volt), hanem emberileg. Neha a tanar volt a legnagyobb csicskaztato az osztalyban.

Mondjuk az elmult 30 ev kontraszelekciojat tekintve nem meglepo. Inkabb az a meglepo, hogy van meg 30% normalis.

Latcho Rom 2018.04.03. 16:54:42

@London2009: legalább egy segitokesz ember. Az is valami

fhdgy 2018.04.03. 17:11:08

@LepesMez: Ha vicces akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a tanár is ember, csak nem tudja.

Ha tárgyilagos szeretnék lenni, egy kicsit is, akkor azt mondom, hogy a tanár is ember, csak mi azt várjuk, hogy egy csodalény legyen, aztán csalódunk.

Amikor még gimis voltam, meg sem fordult a fejemben, hogy tanár legyek, mert láttam, hogy nem bírnám elviselni azt sok hülyegyereket.

Szerintem tanárnak lenni egy csapdahelyzet. Van, pl. a végzettség okán, egy átlagnál magasabb szellemi és igényszint, de nincs mögötte elfogadható egzisztencia. Ez előbb-utóbb, az egyéb káros hatásokkal együtt, felőrli a delikvens idegeit. Kiszállni nem lehet vagy nagyon nehéz, mert a megszerzett, meglévő tudás más területen nem igazán hasznosítható.

P.Elliot 2018.04.03. 17:16:05

En nem latok semmi rosszat ebben a posztban. Valaki leirta hogy miert, hogy kenyszerult ki Nemetorszagba dolgozni, inkabb utmutatas az otthonrol kilepni kivanok reszere hogy mit varhatnak, azt a tanacsot meg kifejezetten ertekeltem hogy eloszor a noverszallas de utana sajat alberlet hogy nehogy elbocsajtas eseten az illeto az utcan talalja magat.
Meg ne ocska kocsit vegyen es a szerelot tomje penzzel...

Hogy szidta a nemeteket hogy atverik az embert? Josagos Isten, amennyi kulonbozo szidalmat itt olvasni minden orszagrol amit a posztolok irnak, igaz es hamis okoskodast na meg a hozzaszolok is, ahhoz kepest ez csak egy igen finom megjegyzes volt.
En csak sok szerencset kivanok neki, ugy tunik hogy onnan fog nyugdijba menni, legalabb egy kis nyugdijpotlo penzt is osszegyujtoget...

Kinek hogy telt a husvet? Nincs sonka mergezes? A ferjem ugy erzi hogy elo ne hozzam a sonkanak meg a nevet sem jo darabig, / a vendegekbol 3-an is hoztak kostolot a sajat sonkajukbol hogy milyen lett es enni is kellett belole a sajat sonkank mellett, jaj.....

Arthamyr 2018.04.03. 17:17:45

@LepesMez: Lehet, hogy túl nagyok az igények, miben nyilvánul meg az, hogy rossz a tanárok 60+%-a? És nem 30 év az a kontraszelekció, jó lesz az 60-nak is.
Az USA-ban tetszőleges iskolában jók a tanárok, vagy csak több választási lehetőség van iskolák közt? Nem vagyok benne biztos, hogy a tanár a legfontosabb, szerintem a közösség (a többi diák), és család akár egyenként is fontosabb lehet.

Arthamyr 2018.04.03. 17:28:18

@London2009: Azt mondjuk én is érdekesnek tartom, hogy tanárból miért pont ápolónak (ha már vált, nem lehetett volna valami kevésbé megterhelő és/vagy jobban fizető szakmára váltani) ment át, de elfogadom, hogy nem mindenki racionális. :)

nyuszigonosz 2018.04.03. 17:46:13

@Arthamyr: Mert ápolókat keresnek Németországban. Söt, vannak azok a becsapós munkaközvetítök is, ( nemzetközi munkaközvetítök föleg) akiknek igencsak megfelel a nyelvet nem tudó személy. Akár képzetlenek is - bár ennek lassan vége lesz, mivel az egészségügyben mint ápoló csak honosított - elismert egészségügyi végzettséggel lehet dolgozni.
Pár hónapos átképzések azok csak ápolósegéd és hasonló munkákra elegek.
Persze, Németország nagy és a 16 tartomány közül még mindig van olyan hely is, ahol egy ideig akár nyelvtudás nélkül és rendes végzettség nélkül is el lehet egy darabig lenni.

Magyarországon végzett tanárként, gyatra német tudással itt nem rúg labdába a posztoló a saját végzettségével.

Persze, vannak, akik akár magyar tanári diplomával tanítanak itt, de általában esti iskolákban/felnöttképzés/ német mint idegen nyelv bevándorlóknak és hasonlók. A német nyelvtudás természetesen azoknak feltétel, söt!

2018.04.03. 18:09:54

@Arthamyr: mondjuk egy minimum, hogy szuloi ertekezleten ne poenkodjon mindenki elott, hogy milyen hulye valaki gyereke - meg akkor sem, ha esetleg tenyleg az.

ezen felul lelkesedes/erdeklodes felkeltese korul vannak problemak. A lanyom csodalkozott, amikor kijottunk, hogy mennyivel masok a tanarok (meg hogy nem csak nok vannak).

public schoolba jar amugy, de ugy valasztottuk a varost, hogy jo legyen az iskolaja. es ahogy mondod, ezek az iskolak nem csak a tanarok miatt jok, hanem a varosok kozotti eros szegregacio (csoro varos/gazdag varos) miatt a gyerekek is mas kulturalis kozegbol jonnek.

Arthamyr 2018.04.03. 18:13:45

@nyuszigonosz: Tehát mert a munkaerőpiacra való belépéshez nem kellett képzés? Ez még ok, de amikor képzést választott, miért pont ezt? Mind1, amit írtál, részben megmagyarázza.

Arthamyr 2018.04.03. 18:21:04

@LepesMez: "mondjuk egy minimum, hogy szuloi ertekezleten ne poenkodjon mindenki elott, hogy milyen hulye valaki gyereke - meg akkor sem, ha esetleg tenyleg az." - Igen, ennyi emberi kvalitás elvárható, de azért csak nem tahó a tanárok 60%-a?

"ezen felul lelkesedes/erdeklodes felkeltese korul vannak problemak" - Ez meg szerintem a túl nagy elvárás. :D Jó lenne, persze, de nem várható el, főleg nem depressziában. Sok szerencsét felkelteni egy sorozatos kudarcokat szenvedő gyerek érdeklődését valami iránt (vagy akár egy teljesen átlagos gyerekét is), aki a környezetétől teljesen más impulzusokat kap, egy olyan dolog iránt, ami neked is elő van írva.
Te szerettél iskolába járni? Szerettél minden tantárgyat, és lelkesen készültél rá?

nyuszigonosz 2018.04.03. 18:33:45

@Arthamyr: Említette azthiszem, hogy elvégzett egy OKJ-s ápolói valamit, na az gondolom valamilyen nemzetközi munkaközvetitön keresztül elég volt a munkapiacra belépésre mint segédápoló.

Órási a tudás -különbség egy egészségügyi szakközépiskola és egy pár hónapos gyorstalpaló OKS-j képzés között.

Tudom, mert az ismeröseim és családtagjaim között ez is - az is megtalálható.

APMKZS 2018.04.03. 19:17:01

@fhdgy: Ismerek valakit,aki otthon is tanár volt,külföldön is az. Otthon is szerette a munkáját,külföldön is szereti. Otthon nem tudott belőle megélni,külföldön elégedett a fizetésével. Szóval ilyen is van,szerencsére nincs minden tanár szükségszerűen csapdahelyzetben. A sok millió német emberről kialakított sarkos vélemény nekem is megütötte a szemem,ilyen fokú általánosítás felsőfokú végzettséggel rendelkező embertől - több mint furcsa. Kár,hogy nincs itt a posztoló,érdekelne a véleménye.

Arthamyr 2018.04.03. 19:23:25

@nyuszigonosz: Biztos hülyén kérdezek, mert nem arra válaszolsz, amire kiváncsi vagyok. :) Valóban végzett OKJ-s tanfolyamot, de azt nem értem, hogy miért pont az ápolói OKJ-s tanfolyamot végezte. Ez a legjobb opció? Szerintem az egy kemény, lélekölő munka, elég komoly felelősséggel, és ehhez aránytalanul kevés fizetéssel (bár nem tudom, fritzéknél mi van, de gyanítom, hogy az aránytalanul kevés fizetésen kívül az összes teljesül, esetleg az is). Ha valaki eleve ápoló, megértem, de ha már úgyis szakmát kell váltania, akkor ezt éri meg elkezdeni legjobban?

nyuszigonosz 2018.04.03. 19:28:43

@Arthamyr: Nem, szerintem nem hülyén kérdezel. :-)

És miért nem pont arra válaszolok neked, hát azért , mert én nem tudom, miért végzett a poszt írója ápolói OKJ-s képzést. :-)
Mert ahogy én értettem, ezt még Magyarországon végezte.

Ez egy kemény, lélekölö munka, komoly felelösséggel és aránytalanul kevés fizetéssel. Itt is.

Shanarey 2018.04.03. 19:55:20

Hmm, nem beszéli jól a nyelvet, de már megvan a negatív véleménye a németekről. Szép :-(
A VW bukta ezt a történetet, de az nem jelenti azt hogy Németországban mindenki ilyen becstelen, mint ahogy nem jelenti azt hogy a VW-nél dolgozó emberek becstelenek lennének.

gabors 2018.04.03. 19:56:03

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/03/iden_elmennek_szavazni_a_kivandorolt_magyarok_csak_ne_egjen_tovabb_az_arcuk/

erdekes bar ha mind szavazna akkor sem biztos hogy sokat szamit 58k ezer azert jelzes erteke lehet es talan kompenzalja valamennyire a romaniai szavazatokat is

Shanarey 2018.04.03. 20:04:02

@Arthamyr:

Hogy miért pont azt? Mert arra van kereslet, s az sem baj ha valaki nem jól beszéli a nyelvet.

OKJ- tanfolyam, mert gyors, mert könnyű, mert olcsó, persze a gyakorlati tapasztalat konvergál a zéróhoz. Persze lehet ettől még jó szakember valaki, de nem azonnal. Egyszer régen összefutottam egy ilyen OKJ-s villanyszerelővel. Imádta a szakdumát, és a mindenféle dobozok csövek szak megnevezését, de amikor festés után, egy magánház lépcsőházában kellett visszaszerelni a világítás kapcsolókat, amelyek nem szabály szerint voltak kialakítva, akkor megállt a tudománya és 15 perc kínlódás után elment cigizni. Az igaz hogy a világítás kábelezése nem volt szabályos, de a világítás ettől még működött, s mivel ez egy régóta létező ház, így ezt kellett megoldani. Mire elszívta a cigit, én bekötöttem az összes kapcsolót, ő pedig nézett bután, hogy ez most akkor hogy történhetett.

Taxomükke (UK) 2018.04.03. 20:06:35

@nyuszigonosz: "Ez egy kemény, lélekölö munka, komoly felelösséggel és aránytalanul kevés fizetéssel."
Ez nem feltetlenul van igy, fugg az adott paciens(ek)tol is, meg a munkaadotol.

Angliaban mar nem ritka a 12 fontos oraber + benzinpenz, illetve a bentlakasos apolok egyre tobbet keresnek, sokan mar heti 650-700 font korul, de hallottam 800 fontrol is. Az mar tavolrol sem a minimalber kategoria...

nyuszigonosz 2018.04.03. 20:17:28

@Taxomükke (UK): Itt sem a minimálbér kategória. Csak mégis ahhoz képest, milyen felelösségteljes ez a munka, na ahhoz képest még mindig nem annyit, amennyit kaphatnának.

sörm 2018.04.03. 21:16:39

A tanári végzettség külföldön általában nagyon értékes. Olyan skilleket biztosít, hogy multik általában seperc alatt felszippantják a pályaelhagyókat. Multitasking, szocialis kompetenciák, csapatban dolgozni, egyénileg felelősséget vállalni, vezetői tapasztalat, prezentálni-előadni, tervezni, strukturálnk, készség tanulni és fejlődni - ezek abszolút minimum egy tanárnak, míg a privát szektorban vért pisilnek az örömtől, ha olyat találnak, aki ezekben rutinos.

Persze ez csak akkor megy ha van nyelvtudás, az hogy magyarul rutinos előadó vagy nem ér sokat Németországban.

Miért ápoló? Aki tanár volt Mgyarországon jó eséllyel őrült altruista. De mindenesetre szeretne emberekkel dolgozni, másoknak segíteni. Az ápolói szakma sok szempontból közel van a tanításhoz, nem igényel identitásváltást. Beülni egy íróasztal mögé könnyebb munka, de jön a pánik: többé nem hivatásom van, hanem pénzért csinálok vmit aminek vagy van értelme, vagy nincs, vagy előbbre viszem az emberiséget, vagy hátra... Beteget ápolni, gyermeket tanítani mindig érték. Én tanárként lehúztam 3 évet a VW konszernben. Az elején szuper volt: tízszeres fizetés, sokkal könnyebb munka, az az érzés h csak az én munkámért vagyok felelős, nem még pluszba 100-120 diákomért. Munkaidő vége=munka vége, az iskola nonstop (kivéve nyáron, de akkor fizetés sincs). Egy idő után őrültem bele abba, hogy nem láttam értelmét. Öntjük a világba a kocsikat, pénzt keresünk, semmi mélyebb értelmét nem láttam. Úgyhogy vissza is váltottam a jelentős anyagi hátrány ellenére.

Nem azt mondom természetesen hogy az értelmetlen munka volt. Csupán az én értékrendemhez nem passzolt, amit szerintem a tanári pályát választòk döntő többsége oszt. A betegápolás ugyanaz a kategória mint a tanìtás.

star70 2018.04.03. 22:23:02

Na. Ugy latom megint összegyültek a mindent tudo megmondoemberek.
A posztolo elöbbi irasaibol is kiderül higy 53 (!!!!!!!ä evesen kezdett egy uj eletet uj orszagban uj szakmaval.Otthon sem ügyeskedett segget vakart hanem fejlesztö pedagoguskent dolgozott(ami a legkemenyebb tanari munka szerintem)
Tehat mindenkeppen becsülendö amit eddig elert.Nem kellene fikazni.
Ami az okj apolonöi kepzest illeti:
@ nyuszigonosz meg meg egy nagyon okos hozzaszolo:regesreg nincs otthon eü szakközepiskola csak okj Iskolarendszerü kepzesben vagy estin.Kurva kemeny 3!!!!!! ev.Ja ha nem iskolarendszerü(magyarul nem nappali dolgozol mellette.Szart vakarsz ha tudod mli az.Ejjel nappal.Mert az elsö 2ev a segedapoloi.Kurva kemeny vizsgaval..anatomia reszletes tudasa vizsgan..ilyenek.Aztan 1 ev apoloi es megint vizsga mellette tanuljal bemetül mert minimum b1el jöhetsz ki.Aztan itt kint b2es vizsga utan honositas.Addig szart vakarsz.Csak ennyire egyszerü a szerintetek par honapos gyorstalpalo.De ha itt mindenki az orvosin vegzett summa cum laude akkor elnezest kerek(nem)
Higgyetek el ha 4 eve van itt pontosan azt latja amit en..hogy ez az orszag egy ocska nagy sz@r.Nyilvan aki 20-30 eve itt el annak masok a körülmenyei talan mar nem is emlekszik neki mennyire nehez volt..pedig az egy teljesen mas Nemetorszag volt mas emberekkel.Es ezt nem csak en mindom hanem sok olyan ismerösöm aki 47 eve disszidalt es minden jolet ellenere is az elköltözesen gondolkodik.
Nem erdekelnek a valaszok fökeg az olyan ertelmetlenek hogy miert vagyok itt.A posztolo is vilagosan leirta.
Mindenki nezzen melyen magaba es gindolkodjon el.
Geza te miert dolgozol Svajcban ha ennyire jo ez az orszag?
Ne valszolj nem erdekel....

Virago_1000 2018.04.03. 22:23:17

@Arthamyr:
Szerencsere amerikai gyartok soha nem csaltak semmivel, es a piacot is atengedik a jobbnak, az erosebbnek.
Es az oroszokkal sem kereskednek, a szankciok ertelmeben. Szerencsere.

@London2009: £ aki pedagogus letere ilyen szinvonalu irast ad ki a kezebol, ami nem csak a kepessegeirol ad egy nem tul hizelgo kepet, de a vilaghoz valo hozzaallasarol is eleg szomoru benyomast kelt, arrol nehezen tudom elkepzelni, hogy a szakmajanak a mestere lenne. Persze lehet, hogy tevedek. £

- nem, nem tevedsz.

Virago_1000 2018.04.03. 22:23:29

@Shanarey:"A VW bukta ezt a történetet,"-
- nem lennek benne biztos, mert az eladasokat a teljes konszern novelte, markankent egyesevel. Es a vilag legnagyobb gyartoja.

Mindezt annak ellenere, hogy a cel nem a csalasnak megfelelo buntetes volt, hanem teljes ellehetetlenites.
A konkurencia nyomasara. (amerikarol beszelek) amely tisztesseges eszkozokkel nem tud piaci reszesedest novelni, ezert tisztessegtelenhez folyamodik.

Ugyan mar, azon tul, hogy megjavitja a VW az autokat, miert is kell neki visszavasarolni, raadasul eredeti aron?

Herr Géza 2018.04.03. 22:42:11

@star70: Aranyos vagy: „ne válaszolj, nem érdekel“.... Pedig válaszolok, b+. Nem rangsolok országok között, pláne nem hülye sztereotípiák alapján. Több pénz, jobb adózás, ennyi. Ettöl még N.o.-ban van az otthonom és a családom. Ez még változhat a jövöben, de sem Németországot, sem Svájcot nem fikázom. Pedig biztos sokkal több negatívumot tudok felsorolni, mint te, de amíg több a pozitívum, addig nem ugatok átalányban. Csókoltatlak.

Herr Géza 2018.04.03. 22:57:18

@star70: “Higgyetek el ha 4 eve van itt pontosan azt latja amit en..hogy ez az orszag egy ocska nagy sz@r.”
Mesélj még...! Utána meg megkérdezem, hogy akkor mit keresel itt/ott. :)))

gabors 2018.04.03. 23:00:42

Na itt van a VW-nek egy kis gondja ... 300-350 EZER dizel auto :-) ez csak az USA-ban. majd exportaljak ezeket valami fejlodo orszagban mint volt Szu.

Ja vicc hogy ezek nagyobb reszben eppen az USA-ban keszultek es nem kis kapacitast epitett fel a VW Tennessee-ben

Lassan be is tiltjak NO nagyobb varosaiban (marmint a dizeleket)

youtu.be/Cem7_F6sg9I

angolul nem tudok megtalaljak a Totalcar-on a magyar nyelvu cikket (is)

Herr Géza 2018.04.04. 00:24:08

@star70: Aztán mesélj még arról, hogy mikor és milyen szakképzettséggel jöttél ki, mit csinálsz most, és mennyire tudsz németül, hogy ilyen velős véleményt mersz mondani egy komplett országról?

Arthamyr 2018.04.04. 11:09:01

@sörm: Irigyellek, hogy te ilyen dolgokat tudsz nézni, hogy a munkának legyen mélyebb értelme...

A tanároknak mitől lesz vezetői tapasztalata (lehet már kérdeztem, mert mintha írtad volna korábban is)?

Arthamyr 2018.04.04. 11:24:10

@star70: Ha tényként veszem, amit írsz (olyan kemény a képzés, hogy ennyi energiaráfordítással már piacképes diplomát lehet szerezni, felsőfokú nyelvvizsgával fűszerezve), miért ne, akkor még kevéssé magyarázza meg, hogy miért pont ápolóvá vedlett át tanárból. Eddig @sörm: írta erre a legjobb választ.

Sajnos ebbe a környezetbe a posztoló nem fog idejönni, hogy tisztázza, amit meg is tudok érteni.

Ha "az orszag egy ocska nagy sz@r", és te ott vagy, az nem csak az országot minősíti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A legtöbb ország ugyanis olyan, amilyenné teszed magadnak.

sörm 2018.04.04. 13:43:07

@Arthamyr: Szerintem nem kérdezted még... De mégis mit csinál egy tanár a tanórán, ha nem vezetői pozícióban van? Nyilván más fiatalokkal és más felnőttekkel, de a szükséges kompetenciák ugyanazok: másokra figyelés, párhuzamosan irányítani több embert, konfliktusokat kezelni, megpróbálni mindenkit elégedetté tenni, de közben világosan jelezni ha valami nem oké, csapatot kovácsolni x emberből, stb. Ami hiányzik, az a büdzsé elosztása és a bérek okozta konfliktusok, dimenziók, amik azért egy munkahelyen nagyon fontosak.

Arthamyr 2018.04.04. 15:56:24

@sörm: Hát, nem tudom, én rég jártam iskolába, de nagyon nem foglalkoztak vele, hogy elégedettek legyünk, és csapatot sem próbáltak kovácsolni. :) Más kérdés, hogy ezekkel a munkahelyi vezetők sem mindig foglalkoznak. :D
A diák nem állhat óra közben, és mondhatja, hogy ok, akkor én most átmegyek egy másik iskolába a jövő héttől, vagy azt, hogy elmegyek pihenni 3 hónapig, aztán majd keresek másik iskolát, mert ennél csak jobb lehet. Olyat sem nagyon láttam, hogy a diákok szar teljesítménye miatt kirúgták volna a tanárt, vagy olyat, hogy az egyik diákot előléptették tanárrá. A büdzsé elosztása nem jellemző csak magasabb szinten lévő vezetőkre (akik alatt már vezetők vannak).
Egy jó tanárból egyáltalán nem lesz törvényszerűen jó vezető (ez fordítva sem igaz valószínűleg), én rohadtul meglepődnék, ha valamilyen cég, ami nincs kényszerhelyzetben valami miatt egy tanárt venne fel vezetőnek (a felsővezetőnek teljesen más kompetenciák kellenek, egy kisfőnöknek meg még nem árt, ha van szakmai múltja a vezetői képességeken kívül). Persze az más, ha a tanár már bizonyított a szakmában, a szakmában volt elismert szaktekintély, vagy mondjuk igazgatóhelyettes volt az iskolában, de akkor az már nem sima tanár.

sörm 2018.04.04. 17:13:27

@Arthamyr: Persze hogy nem lesz törvényszerűen jó vezető, de a skillset szerintem hasonló. Egy kollégám két hónapja hagyott ott minket, középvezetőnek ment az Erikssonhoz. Ez egyáltalán nem ritka itt, aztán lehet hogy ez svéd sajátosság. Otthon valóban jóval nehezebb az átjárás.

Akkor sok minden változott mióta iskolába jártál. Ma már sokszor úgy érzi az ember, hogy a fő feladatod a diákok fenekének kitörlése... És bizony ha nem kapsz jó értékelést a diákoktól a kurzusok végén, azt megszívod. Az igazgatók (akik többnyire nem tanárok) az alapján tájékozódnak. Ellenem most fellázadt az egyik osztályom és elmentek bepanaszolni az igazgatóhoz. Az indok: azt mondtam hogy jegyzeteljenek órán, mert nem fogom kiadni a powerpointot a dolgozatra tanuláshoz. A szülők természetesen be lettek vonva és fel voltak háborodva hogy a csemetéknek nincs a fenekük alá tolva minden, ami a felkészüléshez kell. Hosszan kellett magyaráznom, hogy ezt nem gonoszságból teszem, hanem pedagógiai célja van. Ha kiadom a ppt-t, le se szxrják hogy mi történik tanórákon, dolgozat előtt bebiflázzák és kész. Csakhogy az a tudás 2-3 napig tudás, ráadásul felszínes, a ppt csak vázlat. Ha jegyzetelnek, az sokkal tovább rögzül. És igen, kb. kéthetente jön egy szülő aki azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a gyereket másik iskolába mert nem elégedett xy-nal. Az igazgató meg szétszedi az adott szaktanárt, mert az iskola a diákok után kapott fejpénzből él, különösen nálunk ami egy kis családias gimnázium egy fő kiesés is érződik a büdzsén. Hidd el, ma már nagyon más a tanári szakma mint 15-40 évvel ezelőtt volt... A szülőknek az a hozzáállásuk, hogy szolgáltatást kapnak, és a legkisebb elégedetlenség, konfliktus esetén mennek panaszkodni. Aminek sok jó oldala is van, meg persze rossz is.

Itt svédben teljesen bevett dolog hogy a tanárok lelépnek multikhoz ilyen-olyan szintű vezetői pozícióba. Mondom, lehet hogy ez csak svéd sajátosság, ezt nem tudom.

Arthamyr 2018.04.04. 18:42:32

"Hosszan kellett magyaráznom, hogy ezt nem gonoszságból teszem, hanem pedagógiai célja van. Ha kiadom a ppt-t, le se szxrják hogy mi történik tanórákon, dolgozat előtt bebiflázzák és kész. Csakhogy az a tudás 2-3 napig tudás, ráadásul felszínes, a ppt csak vázlat. Ha jegyzetelnek, az sokkal tovább rögzül." - Na ezért gondolom, hogy te nem lennél jó vezető, legalábbis én biztos nem fogadnálak el, hanem az első ilyen pedagógiai célú szivatásod után elküldenélek a picsába (hacsak az állásom nem messze a piacon elérhető felett van :)).
Bár ha amiatt teszed, mert nem lehet a számonkérés milyenségével biztosítani, hogy a ppt ne legyen elég, az a mentségedre szól. Pl. központilag elő van írva és meg van kötve a kezed, de akkor nem a te hibád a központi számonkérés gyatra minősége, viszont akkor sincs jogod eldönteni, hogy a diákok megtanulják-e azt, vagy sem, lehet, hogy ők úgy ítélik meg, hogy pont elég lesz a megfelelés a számonkérésen, és nem kívánják azt a tudást maradandóan.

Biztos rossz ember vagyok, de én nehezen tudok elfogadni egy olyan vezetőt, akinek nincsen szakmai múltja, és nincs nyilvánvalóan nagyon jó releváns szakmai tudása. Másrészt egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ember, aki a pályafutása nagy részét tanárként töltötte, az én tágan vett szakterületemen (pénzügy, informatika, ezzel kapcsolatos matematika) vezetőként kezdjen. Nyilván van kivétel, pl. ha egy matematikatanár ledoktorál, és komoly kutatói múltja van, bár még azt sem hinném, hogy felvennék vezető quantnak.

Milyen területre kellett az Ericssonnak a kollégád? Ő elsősorban tanár volt, vagy egy szakember, aki most épp tanított pár évet (mert akkor ő nem tanár - lehet, hogy amint mondtad, bennem él egy idejétmúlt kép a tanárokról)?

Olliék 2018.04.05. 17:30:47

De jóvolt olvasni.
Arra lennék kíváncsi,hogy az Anerkennung-ot hogy,és mennyi idö volt elintézni. Én eret vágok a tököléstől.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása