Valamikor a múlt héten (ha jól emlékszem) a kommentek között előkerültek a sütemények, és P. Elliot szokás szerint írt egy olyan hozzászólást, ami után nem tudtam nem megkérni, hogy írjon egy kicsit arról, milyen süteményeket szeretnek az amerikaiak, és mit és hogyan süt ő. Ez következik most, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nyálcsorgatás lesz. Én szóltam… (A fotókat is köszönöm természetesen neki.)
Te mit szoktál sütni-főzni? Mi az, amit szeretsz abban az országban, amit élsz, és mi az, amit nem ennél meg? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
„Amerikai életemet úgy kezdtem, hogy sütni egyáltalán nem tudtam, nem is érdekelt. A városban akkoriban sok magyar lakott még, volt magyar cukrász, aki nem állt éppen a helyzet magaslatán, ami a minőséget illeti, de mégis, igazi nyersanyagokat használt.
A rétestésztát maguk készítették, és nem boltban kapható vajastésztát használtak, szóval ehető volt, a tortái is elfogadhatók voltak, főleg, hogy jobb nem volt. Amerikai vásárlói is voltak bőven.
Az amerikai sütemények annyira édesek voltak (mára sokat javult a helyzet), hogy európai számára szinte ehetetlenek voltak.
A közkedvelt almás, tökös, cseresznyés pite volt a legáltalánosabb sütemény még a régi-régi időkből, ezek most is népszerűek. Voltak persze torták, szintén nehéz, émelygős, a csupa cukros brownie… A bevándorlók persze hozták magukkal a hazai ízeket, lassan a helyiek is kezdtek átvenni belőlük ezt-azt.
Én a sütéshez akkor kaptam kedvet, amikor a lányom iskolás volt, és volt olyan iskolai parti vagy rendezvény, ahol megkérték a szülőket, hogy a gyerekek közreműködésével süssenek valami érdekes dolgot.
Így hát előkapartam a szakácskönyveimet és több-kevesebb (inkább kevesebb…) sikerrel sütöttem valamit. Szerencse, hogy mivel nem tudták, milyennek kellene lennie a kész süteménynek, olyannak fogadták el, amilyennek gyártottam, tehát jó volt, vagy legalábbis nem rettentően rossz.
Egy különleges néni
A fordulópont akkor jött el nálam, amikor megismerkedtem valakinél egy magyar öregasszonnyal, aki süteménnyel kínált. A saját műve és valami fantasztikus volt, sosem hittem, hogy ilyen is lehet egy bejgli, kirepedve persze sosem volt és még ott volt sorban egy csomó egyéb sütemény.
Az a nő egy mestercukrász volt, csak nem tudta magáról, és már túl idős is volt hozzá, hogy ezzel a felismeréssel esetleg kezdjen is valamit, például nyisson egy cukrászdát. Addigra egyébként már az utolsó magyar cukrászda is bezárt és azóta sincs helyette.
Látva a nagy érdeklődésem, az öregasszony elkezdett tanítgatni. Igaz, csak elméletben mesélte el, hogy miként kell, de én nagyon figyelmes tanítványnak bizonyultam. Hálásnak is, amit ajándékokkal fejeztem ki, de egyszer valamivel elrontottam a dolgot.
A néni valahonnan egy alföldi tanyáról került Amerikáig 30 éves kora körül. A nyelvhasználata rendkívül figyelemre méltó volt, mert én még férfit sem hallottam olyan elképesztően trágárul beszélni, ahogyan ő napi szinten tette.
Kötőszóként használta a ló (és a kanca) nemiszervét, kifejezetten restelltem vele bárhol megjelenni, mert amerikai környezetben ezeket szépen átfordította angolra és a hallgatók csak hápogtak.
Kürtőskaláccsal hódította meg Kaliforniát egy szegedi lány
Szandra Szegedről indult, aztán amikor Kaliforniában járt, úgy döntött, amikor legközelebb visszatért, viszi magával egyik kedvencét, a kürtőskalácsot is. Így is tett, és egy igazi sikersztori kerekedett belőle.
Még a sütésoktatás elején történt, hogy megkérdeztem tőle nagyon óvatosan, hogy nem lehetne-e ezeket a kötő- és nem kötőszavakat valahogy kihagyni a szókincséből, mert borzasztóan hangzanak és mit gondolnak rólunk!?
A néni nagyon megsértődött, többet nem állt velem szóba, és a cukrászati tanácsait is beszüntette. Pont rosszkor, mert azóta is siratom azt a csodálatos meggyes piskótát, amit sütött, és a fele tepsinyit megettem, egyszerűen nem tudtam leállni vele.
Az általa elmondott receptből csak arra emlékszem, hogy volt benne búzadara is, attól lett olyan fantasztikus az anyaga: puha, de nem lágy, rugalmas, szinte elolvadt a szájban – jaj, de finom is volt!
Amikor elszabadult a pokol
Annyit mindenesetre elért az oktatásával, hogy beleszerettem a sütésbe, és elkezdtem próbálgatni. Egyre jobban sikerült, sőt, már néha úgy, hogy ha valakit megkínáltam vele, akkor az igazán elismerően nyilatkozott róla (ami nem sikerült, azzal nem kínáltam senkit, hehehe), szóval fejlődtem.
Egyszer a lányom megkérdezte, nem sütnék-e valamit, amit a munkahelyi partira bevihetne. Csináltam almás pitét, zserbót és linzert.
Itt szabadult el a pokol, mert a süteményeket félóra alatt szétkapkodták, és a következő partira már egyenesen felkérés jött, hogy újra olyat kérnek, illetve valami jó magyar sütit.
Ezzel nem is volt baj, mert nincs olyan sok parti évente, talán négy, de közben érkeztek a levélkék, hogy sütnék-e nekik ezt meg ezt, mert kellene a templomi rendezvényre, meg ünnepre, erre-arra, megfizetik.
Visszaüzentem, hogy erre nincs időm (kedves sem lett volna), de a recepteket és a hozzá mellékelt tanácsokat nagyon szívesen megosztom velük. Sajnos első eresztésben vagy nyolcan elégették a diós korongokat, ettől mindenki kedvét vesztette.
Viszont annyian emlegették a sütiket, hogy húsvétkor, de főleg karácsonykor küldtem be csak úgy egy tálcányit kóstolgatni, és a lányom négy nagyon kedves barátjának külön egy-egy dobozkányit. Mint a gyerekem mesélte, nemcsak megették, amit küldtem, hanem még a dobozkákból is kéregettek, illetve volt, aki ki is szedett belőle.
Azóta a négy barát abban a pillanatban, amikor átveszi a dobozkáját, már süllyeszti is el a táskájába és viszi haza.
A társaság nagyon értékeli a süteményeket, kifejezetten restellem, amikor a lányom karácsonykor hozza tőlük a küldeményeket, ajándékkártyákat, cserepes virágot, különböző ajándékokat, és nagyon szép köszönő sorokat kellemes karácsonyt kívánva. Őszintén szólva kényelmetlennek értem, hiszen nem azért küldöm, hogy viszonozzák.
Ezek is érdekelhetnek
A magyar, aki Svédországban tanult meg főzni
A szomszédaim közül is van néhány, akinek szoktam karácsonykor küldeni, azoknak, akik szintén küldenek, illetve van két nagyon idős nő, aki már nem tud sütni, de nagyon örül a küldeménynek.
Ezt élvezem, ebben van valami olyan régies emlék még, amikor mindenki sütött, és küldött a másiknak. Manapság a fiatalok már, illetve ha küldenek, akkor az bolti sütemény.
Mit szeretnek az amerikaiak?
A magyar süteményből első számú és verhetetlen a linzer málnalekvárral töltve, ebben a baracklekváros is jó, a többi (legyen bármilyen lekvár) nem igazán népszerű.
A zserbó nem mindenkinek jön be, a legtöbben rajonganak érte, van, aki nem szereti. Az almáspite mindenkinél siker, na, ez az egyetlen, amit két nő is tud sütni, ők főleg templomi rendezvényekre viszik.
Először még ez sem sikerült nekik, de kitartóak voltak, mára már tökéletesen úgy csinálják, mint én (küldtek kóstolót, onnan tudom… hehe).
A fánk oké, de ők a doughnut-ot szokták meg, ami jóval édesebb, másfajta íze van, és nem szeretik lekvárba mártogatni, meg úgy sem, ha beleteszem a tölteléket. A baracklekvár meg nem különösebben kedvelt itt.
Amióta a habosabb, könnyebb torták elterjedtek (vagy 35 éve), a magyar torták nem igazán népszerűek a krém sűrűsége miatt (csokitorták például). Manapság már szívesebben töltenek meg egy tortát pudinggal és az általában nagyon laza krémet kívülre kenik.
Az aprósütik, kis kiflicskék, vagy az őrölt dióval, liszttel, vajjal készített málnalekváros korongocskák nagyon mennek, de a legtöbb aprósüti (ezalatt a szárazabb sütiket értem) valahogy egyformák. Nagy kelete az aprósütiknek van inkább.
Más ország süteményeiből tudnék ilyet választani (Kisrumpf is adott ilyet), de az nem magyar.
A pite hatalmas kedvenc
Az amerikaiak nagy pitekedvelők még ma is, vannak, akik ráéheznek a régi ízekre, például a rebarbarával készített pitére. Ezt üzlet már ritkán árulja, meg rebarbarát is nehéz kapni. Nagy kedvenc itt a chocolate chip, a brownie, a cupcake, a muffin és a torták.
Meg kell hagyni, hogy a torták, amiket még csak nem is a cukrászdák, hanem az egyszerű élelmiszerboltok árulnak, egyre jobb ízűek és állagúak. Ilyen helyen nem szoktam vásárolni, mert vackok voltak mindig, de egyre többen kínálnak meg vele, és ha nem mondják, nem hiszem el, hogy ott vették.
Persze nem igazi vajjal készülnek, de valahogy kezdenek olyanok lenni (vagy csak a környékünkön van így, ki tudja), mint az igaziak, szóval ezeket is veszik.
Természetesen mennek az olasz sütik, és minden olyan ország süteményei, ahol jól sütnek. Ilyen nincs sok, inkább egy-egy kiemelkedő finomság egy-egy országból.
Úgy is lehet mondani, hogy a maiak begyűjtenek minden országból egy-egy nagyon jó sütit, ami aztán némi változtatásokkal elamerikaiasodik. Csak annyit tudnak, hogy olasz süti, de már sokszor csak hasonlít arra, beolvadtak ők is az országba az emberekkel együtt.
A végére egy recept
A végére ideírnám az egyszerű, ám fantasztikusan finom receptemet, amivel mindig nagy sikert aratok, a Maria Hajkova sütis könyvből.
25 deka liszt, 25 deka vaj, 25 deka porcukor, 25 deka őrölt dió és 2 tojássárga. Elmorzsolni a vajat, hozzáadni a többit, jól összegyúrni. Korongokat szaggatni belőle, bemelegíteni a sütőt 185 Celsius fokra és csak akkor tesszük be, amikor már felmelegedett.
Nagyon kell figyelni, mert könnyen megég, halványbarnának kell lennie. Akkor szedjük ki a tepsiből, ha kicsit vagy teljesen kihűlt, mert melegen könnyen törik. Málnalekvárral ragasszuk össze...”
HÍRMONDÓ
Járd be pénzért Skandináviát!
Méghozzá úgy, hogy pénzt is keresel vele! Ez nem is hangzik olyan rosszul, persze elsősorban annak, aki hajlandó sokat utazni, és elbír egy kamionnal.
Hogyan került egy magyar család Grönlandhoz hajóval?
Olyat már hallottunk, hogy egy család fogja magát, összepakolja a holmijait és nekivág hajóval a nagyvilágnak. Na de hogy ezt éppen észak felé, a hideg és a jeges vizek birodalmába tegye…
Rámozdultak Szlovákiára a határátkelők
Jelentősen, több mint harmadával több külföldi dolgozik az országban most, mint egy évvel ezelőtt. És még ez sem elég, elsősorban az autóipar lenne képes szinte korlátlan számú embert felszívni. Ha lenne kit.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek