oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. január 17. 06:30,  Magyarország külföldi szemmel 316 komment

2018. január 17. 06:30 Határátkelő

Magyarország külföldi szemmel

Magyarként aligha tudjuk (még sok-sok külföldön töltött év után sem) külső szemlélőként nézni Magyarországot és/vagy Budapestet, hiszen valamilyen emlék mindenkit köt az országhoz. Ezért érdekes kérdés, hogy vajon milyennek látnak minket a külföldiek, éljenek akár mondjuk Budapesten, vagy legyenek csupán látogatók. Ebből szedtem össze mára egy kis válogatást. Vegyesfelvágott lesz, amennyiben próbáltam pozitív és negatív véleményeket is összeszedni (forrása a Quora több threadje), aztán majd el lehet vitatkozni arról, kinek van igaza.

magyarorszag_budapest_duna_foto_pixabay_com_artbejo.jpg

Kevin, francia

A francia Kevin rögtön az elején leszögezte, hogy miként a legtöbb országban, nem mindegy, hogy valaki Budapestről vagy vidékről beszél, hiszen más az élet a fővárosban, mint akár Egerben vagy Győrött. 

Másrészt ami az egyik embernek kellemetlen (az eredeti kérdés úgy hangzott, melyek Magyarország hátrányai), az a másiknak egyáltalán nem biztos, hogy az. Miként az sem mindegy, honnan érkezik az ember, más elvárásai és tapasztalatai vannak mondjuk egy brazilnak és más egy németnek. 

Ezzel együtt ő a következőket szedte össze: 

Fizetés 

A fizetések általában alacsonyabbak, mint az európaiak, inkább a lista végén találhatók az Európai Unión belül. Ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy a megélhetés Budapesten olcsóbb, mint a legtöbb európai fővárosban. 

Nyelv 

A magyar elismerten a világ egyik legnehezebb nyelve, logikájában és szókincsében nagyon kevéssé kapcsolódik bármely más nyelvhez. 

Korrupció 

A kormányzati korrupció létezik, köztudott, mégis nagyon keveset tesznek ellene. 

Ugyanakkor rengeteg vonzó dolog is van a magyarországi életben – jegyezte meg Kevin. 

Tyler, amerikai 

A kaliforniai Tyler szerint a magyarok barátságosak, viccesek, büszkék, és intelligensek. Az első dolog, amit megtudott az országról, hogy milyen sok mindent találtak fel a magyarok. Elismerte, hogy nem tudott túl sokat (jó, szinte semmit) az országról a látogatása előtt. 

Két hetet töltött Budapesten egyedül, jókat beszélgetett a helyiekkel, és még akik nem beszélték a nyelvet, azok is próbálkoztak legalább egy helló erejéig. „A nyomasztó (de gyönyörű) építészet ellenére a magyarok boldognak és energikusnak tűntek” – írta

A budapesti közlekedés szerinte egyszerű, szinte minden elérhető gyalog, a város biztonságos nappal és éjszaka is. Minden ajtó mögött ott lapul a történelem, és nem drága (amerikai pénztárcával persze), a kaja pedig nagyszerű, különösen a gulyás és a finom sütemények. 

Összességében rengeteg paprika, sok találmány, jórészt barátságos és büszke emberek, gyönyörű építészet, nagyszerű éjszakai élet, jó kaja, történelem, és nagyon nehéz és egyedülálló nyelv jellemzi Tyler szerint a magyarokat és Budapestet. 

Olev 

A korábban több évig Magyarországon élő Olev elsősorban a hátrányokról szóló kérdéshez szólt hozzá. Ellentétben Tylerrel, ő úgy látta, Magyarország legnagyobb hátránya, hogy nincsen olyan, széles körben elterjedt szokás, ami boldoggá tenné az embereket. 

Míg Skandináviában vagy a balti államokban ott a szaunakultúra, a síelés, mint nemzeti sport, vagy a dalfesztivál, és még lehetne hosszan sorolni, szerinte Magyarországon nem nagyon van ilyesmi. 

Emellett az emberek nagy része messze él a természettől, így például Budapesten simán előfordulhat, hogy egy átlag munkanapja úgy telik el valakinek, hogy nem lát növényt. (Budapest belvárosa gyakorlatilag famentes – jegyezte meg.) Márpedig ez mentálisan stresszes a tudósok szerint. 

Talán ezért, talán nem, de Olev úgy tapasztalta, hogy ha az ember hétvégén elmenne túrázni vagy kirándulni, nagyon nehezen talál hozzá partnert, mert az emberek nem szokták meg az ilyen típusú testmozgást. A magyarok általában véve sem túl aktívak. 

A Balaton és pár északi és budai hegy ellenére Magyarország szerinte földrajzilag unalmas. 

Szerinte probléma, hogy a magyarok azért élnek, hogy dolgozzanak, a móka és kacagás a nyaralásra marad, a fizetés viszont nem túl versenyképes, így arra nem is jut túl nagy összeg. 

Szubjektív dolog, de Olev úgy vélte, hogy a budapestiek nem szeretik annyira a nyarukat, mert túl meleg van, viszont kevés a természetes víz, ami hétvégente enyhet adna. 

„A szegénység még az anyagilag biztosabb lábon állók számára is zavaró. Rengeteg a hajléktalan és mentálisan beteg ember az utcákon. Budapesten nem állhatsz három percig zavartalanul az utcán a barátodra várva, mert biztos, hogy jön valaki, aki pénzt vagy valamilyen szívességet kér” – írta Olev. 

Janelle, amerikai 

Az amerikai lány egy hetet töltött Magyarországon, és elég érdekes tapasztalatokat szerzett ezen idő alatt. 

Nyelv 

Janelle tapasztalata szerint nagyon kevés magyar beszél angolul, és a nagyobb cégek, bankok és turisztikai látványosságok környékét kivéve a közterületeken elég kevés dolog van lefordítva angolra. 

A magyar nyelv rendkívül összetett és idegen egy külföldi számára, szóval könnyű eltévedni. Könnyen adottnak veszi az ember, hogy Európa legtöbb részén mindig van valaki, aki beszél angolul. 

Segítség a külföldieknek 

„Nem vagyok egy különösebben félelmetes ember, mi több, az emberek általában úgy vélik, nem vagyok túl agresszív. Ugyanakkor Magyarországon már-már egészségtelen mértékű bizalmatlanságot tapasztaltam a külföldiekkel szemben. 

Nem gondolnám, hogy ez rasszista dolog lenne, inkább általában véve xenofób és félelmen alapuló. El tudom képzelni, hogy ha valaki külföldiként oda költözik, akkor ez zavaró lehet a hétköznapokban” - írta. 

A termékek elérhetősége és változatossága 

Az üzletek 8-9 körül nyitnak és délután 6 magasságában zárnak. „Kaliforniaiként szeretek éjfélkor lemenni a sarki boltba, vagy kora reggel inni egy kávét az éjjel-nappal nyitva tartó gyorséttermek valamelyikében. Egyik sem túl egészséges, de jó, hogy legalább a lehetőség megvan rá. 

Az utolsó budapesti napjaim egyikén influenzás lettem és gyógyszerre volt szükségem késő este. Egyetlen közért sem volt nyitva, a helyi gyógyszertár pedig nem nyitott ki másnap 11 előtt. 

Egy másik helyen azt mondták, hogy különleges gyógyszert kell rendelni, amire egy-két napot várni kell. Amerikában az ilyen típusú gyógyszerek bármikor elérhetők minden különösebb rendelés nélkül” - mesélte. 

Munka, fizetés, árak 

Az étel olcsó, a lakbér is az európai átlag alatt van. Az összes többi nagy része viszonylag drága európai mércével mérve is. Egy közepes pénztárca Spanyolországban, Franciaországban vagy Olaszországban 25-60 euró, Magyarországon ugyanaz kb. 70-120. Kaliforniában egy jobb minőségű kávé 3-5 dollár, Magyarországon ugyanaz 6-8 dollár. 

A megélhetési költségek nem magasak, ha az ember hajlandó elfogadni, hogy ugyanazokat a termékeket veszi nap nap után. A tanárok, professzorok fizetése a töredéke annak, amit Amerikában lehet keresni. 

Szegénység, pesszimizmus 

A lakosság arányához képest Budapesten sokkal több a hajléktalan, mint San Franciscóban, ami kemény. Az emberek pesszimistának tűnnek a jövővel kapcsolatban, csak feltételezni tudom, hogy a történelmük miatt. 

Angelo, olasz 

A Budapesten élő Angelo szerint Budapest csodálatos európai főváros, olyan, mint Bécs vagy Párizs a brutális árak nélkül. Budapest ugyanolyan szép, mint ezek, és sokkal olcsóbb. 

Emellett meglepően kicsinek is tűnik, a tömegközlekedés szuper, nagyon gyorsan el lehet jutni bárhova a városban. 

„A város egyik feléből a másikra fél óra alatt el tudok jutni tömegközlekedéssel, ami Londonban vagy Párizsban elképzelhetetlen. Minden megvan itt, amit az ember egy fővárostól elvár, a nagyszerű parkoktól a múzeumokig és még sorolhatnám” – írta Angelo

Az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti a többi európai nagyvárostól, hogy az emberek nem túl barátságosak az idegenekkel. „A belvárosban ez nem olyan nagy gond, de amint kijjebb mész, megnő az esélye annak, hogy barátságtalan emberbe botlasz. Ilyen problémát egyetlen más európai fővárosban sem tapasztaltam” – tette hozzá. 

Összességében nagyon szép főváros, nem a legjobb, és bizonyos részein kifejezetten lelakott, de máshol fantasztikusan gyönyörű. 

Alexander, amerikai 

Alexander szerint Magyarország legnagyobb hátránya a sokszor beszűkült átlagmagyar, aki nem nagyon veszi észre a lehetőségeket, és azt, hogy miként kellene élni. 

Alexander hátránynak tartja, hogy nincs Wal-Mart, és noha sok mindent meg lehet találni a házak aljaiban lévő boltokban, de különösen az elektronikai eszközök esetében jóval nagyobb üzletekbe kell menni, ha az ember meg szeretné találni, amit keres, és még akkor sem biztos, hogy lesz. 

Mármint Budapesten, mert vidéken ennél is rosszabb a helyzet, ott már annak is örülni kell, ha egy hét után megérkezik a megrendelt holmi, vagy el kell érte menni Budapestre. 

„A tél rémes, van, hogy 6-7 napig nem süt a nap. Hideg van, szürkeség és sötét. Mindehhez add hozzá a sok szegény embert, az alkoholista hajléktalanokat és az építkezésen dolgozókat” – írta Alexander. 

Megjegyezte azt is, hogy az autók drágábbak, mint Amerikában, és messze nem olyan kényelmes vezetni, mint mondjuk Texasban. 

„A legtöbb nagyvárosnak szép a belvárosi része az öreg épületekkel, de a külvárosok tele vannak repedezett, málló festékű panelházakkal, nem nyírt fűvel, melyek az aszfalt repedéseiben is nőnek” – láttatta Alexander.

HÍRMONDÓ

Német melók az asztalostól a beteggondozóig 

Németország az Németország, nem nagyon kell ajánlgatni, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ma öt álláslehetőséget vadásztunk le nektek a magyarok egyik kedvenc célországából. 

Tízből négy leendő orvos elhúzna 

Noha a kormány állítása szerint minden megtesz az orvosok elvándorlásának megakadályozása érdekében, egy friss felmérés szerint az orvostanhallgatók igen jelentős részét ez nem nagyon hatja meg. 

Egyre több a külföldi Magyarországon – de kik? 

Érdekes változások zajlanak a Magyarországon élő külföldiek számában, hiszen miközben az elmúlt években alaposan megugrott az érkező és letelepedő ázsiaiak száma, addig erősen csökkent az európai országokból érkezőké. Mindkettőre van magyarázat. 

Hol voksolhatsz a magyar választáson külföldön? 

Azt már tudjuk, hogy április 8-án tartják a magyar országgyűlési választásokat. Az akkor külföldön élő / tartózkodó, de állandó magyar lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben, csak személyesen. De hol? 

(Fotó: pixabay.com/artbejo)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9413581329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.01.18. 19:54:37

"Alexander hátránynak tartja, hogy nincs Wal-Mart," ... " Mindehhez add hozzá a sok szegény embert, az alkoholista hajléktalanokat és az építkezésen dolgozókat”

Hát nem kapok levegőt így hirtelenjéban!

Nincs wakmatyi, és ráadásul még ott vannak építkezéseken dolgozók

2018.01.18. 19:54:45

Ha valaki egy hetet tölt el egy országban, akkor roppant átfogó képet tud alkotni róla...
Nem.

Nagyon kamuszagú ez a poszt.

Határátkelő 2018.01.18. 19:55:57

@Dr. Trejo: "Ezért érdekes kérdés, hogy vajon milyennek látnak minket a külföldiek, éljenek akár mondjuk Budapesten, vagy legyenek csupán látogatók." Igaz, ez már a poszt harmadik mondata volt, és igazán nem lehet elvárni, hogy ilyen sokáig olvassa az ember.

Határátkelő 2018.01.18. 19:57:26

@Zsuzsi65: Én örülnék a posztnak. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.18. 20:07:05

@Határátkelő: ok, eloveszem a diplomaciai erzekem, es megprobalok osszehozni valamit :)

Dikusz 2018.01.18. 20:14:04

@Zsuzsi65: Azt gondolom, hogy írd le, amit tapasztaltál, pozitívat, és negatívat is. Nem hinném, hogy beletiporsz bárkinek is a lelkébe, az enyémbe biztos nem. Nem gondolom, hogy az én véleményem bárkinek is fontos lenne, de az biztos, ha leírod a tapasztalataidat, és remélhetőleg válaszolsz is a majdani posztod alatt, én elmondom azt, ahogy én látom Budapestet.:)

Éhesló 2018.01.18. 20:56:51

@bontottcsirke: te tudod honnan érkezett?
Mert én nem olvastam sehol.

FutureFry 2018.01.18. 21:15:18

@blackhairlady: @skye8: @zoldzeller:
Én is szoktam a Walmart-ban vásárlolni, mert nem vagyok a pénztárcám ellensége. Főleg mert gyakran ugyan azokat a minőségi (pl. bio gyümölcs) árukat is olcsóbban meg lehet venni mint máshol (pláne ha nincs szükség valamire Costco-méretű kiszerelésben). Egyébként egész tűrhető a császárzsömléjük is -
legalább is ízre (állagra kicsit szivacsos). Szóval jobb minőségű kenyérféleségekért azért máshova kell menni.

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:16:41

@libslobsi fuszal: persze hogy elvezem, most jottem vissza egy hete es allitom stresszesebb vagyok mint voltam, ezert csak azon agyalok, h mi a szent szart lehet csinalni guadalupen amibol meg megelni is meglehet, mert hazat venni nem tetel, olcsobb sokkal mint itt emigralni konnyu, mert eu, nap sut, hurrikan nem bagyon van, mi kell meg?

zoldzeller 2018.01.18. 21:19:57

@Mrs. Clayton: Guadalupen nyiss egy bed and breakfast-et a tengerparton, mondjuk a belso szigeten ami kevesbe latogatott, vegyel egy kis hajot amin elfer par turista es vidd ki oket snorkolni:) valami ilyesmi.

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:26:18

@libslobsi fuszal: egyebkent az egyik legkarosabb dolog a vilagon, kornyezet szennyezo, termeszetkarosito, penzpazarli sorolhatnam. Mindig mondom, h a ferjem gyerekkori baratja Aberdeen mellett egy farmot vezet, soha meg csak el se hagyta Skociat, vagyis egyszer a naszutjan eljutott Yorkig. Na o nem stresszes, nem kell neki sehova semenjem, hogy kikapcsolodjon. O feszt kint van a termeszetben, kulonosebben gondja semmire nincs, van szolgalati haza a farmon, keres kb 40-et abbol kajat meg max egy kis benzint vesz a tobbit el se tudja kolteni, mert mire, meg minek? Na en ot irigylem. Ha ugy elhetnek mint o eszemben nem lenne sehova se menni, meg a boltig se mennek. Ez a nagy mehetnek a hulye frusztralt fogyasztoi tarsadalom “vivmanya”. Szar igy ahogy van.

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:26:56

@zoldzeller: es szerinted ezt nem csinaljak ott masik 5000-en?

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:31:19

@zoldzeller: plusz napi 2-3 cruise ship kot ki, azok a snorkelezo ugyfelek kb felet el is szivjak, a maradekon versenyez a bejaratott helyi, meg az odatelepult francia. Van egy olyan erzesem, hogy mivel franciaul nem beszelek szanaszet szivatnanak az elso harom evben, raadasul katamarant se tudok vezetni, szoval szerintem valami jobbat kellene kitalalnom

zoldzeller 2018.01.18. 21:31:37

@Mrs. Clayton: nahat adom itt neked az otleteket, te meg lefitymalod? Egyebkent szerintem Guadalupe meg igy is az ismeretlenebb szigetekhez tartozik, kevesebben mennek oda mint a szomszedos szigetekre. Pedig nagyon szep kis sziget, az kulonosen erdekes, hogy a ket szigetresz mennyire kulonbozo.

puhacica 2018.01.18. 21:32:11

@Mrs. Clayton: az egész élet káros, húst enni is baromi káros például, ez van. hogy a mehetnék minek a vívmánya, azt nem tudom, csak azt, hogy én miért megyek. a társadalomnak például nem sok köze van hozzá. :D és ja, ha valami napfényes, csendes kis faluban élnék, pláne falunk kívül, távol mindenkitől, na onnan én is kevesebbet mennék szerintem, de biztos, hogy akkor se lehetne megkötni végleg.

puhacica 2018.01.18. 21:33:08

@zoldzeller: @Mrs. Clayton: esküvői videos/fotos vállalkozást kell csinálni :)

zoldzeller 2018.01.18. 21:35:12

@Mrs. Clayton: destination weddingekek szervezese?

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:44:49

@libslobsi fuszal: latod? Mondom en h a stressz miatt akar utazni mindenki, lofaszt a korall meg a teknos meg a szavanna latvanya miatt
A ket het alatt volt vagy 5 eskuvo a hajon meg egy bacsi meghalt, a fotosok meg o,yan szarok voltak, hogy meg olyan kepet is el akartak adni, amin be van csukva a szemem. Mondtam neki hogy ezert megis hany fontot ker, mert h en ezert tole kerek penzt az egyszer biztos. Viszont emlekszel, en nem szeretek fenykepezni, szoval jossz nekem egyel mert adtam egy tippet

Mrs. Clayton 2018.01.18. 21:46:16

@zoldzeller: latod ez mar jobb, de mivel tobbnyire francia sziget ezert gondolom jobbara ok jonnenek, szoval meg kellene tanulni franciaul, az ember makog egy kicsit, el nem adjak, majd mondom neki

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.18. 21:52:50

@zoldzeller: hu, az jo buli, csak stresszes, kifog egy bridezillát, s kész a hangulat...

agarik 2018.01.18. 22:01:30

Mit kezdjek az olyan kijelentésekkel, mint "Az étel olcsó, a lakbér is az európai átlag alatt van."?
Értelmezhetetlen, hamis alap. Vagy a saját (pl. USA) fizetéséhez, vagy a többi európai ország hasonló költségeihez hasonlítja. Amit kellene, az az itteni fizetésekhez képest.
Akkor látszik hogy a létminimum talán fele a minimálbérnek, és azt se kapja meg a munkás, mert 50K-s segélyért végez teljes értékű munkát.

Nem hiszed? Nos, ma jött ki - szintén index címoldal -, hogy a minimális lakbér + rezsi az 100K. Akkor még nem ettől, ruházkodtál, tisztálkodtál, tettél félre váratlan kiadásra, randira/gyerekre/nyaralásra.
Mennyi is a minimálbér? 91,770 HUF. Azaz egyetlen hónapot se tudsz belőle lakni. Enni az talán, de meddig alkalmaznak a cégek egy HAJLÉKTALANT?

Persze lehet mondani hogy vegyél lakást, mert hogy úgy kisebb a megélhetési költség. MIBŐL? És elegendően kevesebb lenne úgy a költség, hogy kijöjjek a nettó 50K segélyből (a "dolgozók" 25%-a van közmunkán, azaz segélyen lévő munkanélküli)?

puhacica 2018.01.18. 22:02:11

@Mrs. Clayton: jo, majd lefenykepezlek. megigerem, meg a szemed is kinyithatod rajta :D

Mrs. Clayton 2018.01.18. 22:20:26

@libslobsi fuszal: na az jo mert a karacsonyi cruiseos kepek iszonyat szarok lettek, komolyan a kutyam jobbat fenykepezett volna

Bolshevik 2018.01.18. 22:56:57

@bontottcsirke: "Tökéletesen igazuk van, ez egy unalmas, letargikus, pesszimista és mélyen lehangoló ország. "

A poszt kb. fele negatív, a másik fele meg tök pozitív. Inkább szerintem te lehetsz letargikus és pesszimista, hogy csak az egyik felét veszed észre.

Gandosz 2018.01.18. 22:56:58

@agarik: "Nos, ma jött ki - szintén index címoldal -, hogy a minimális lakbér + rezsi az 100K."
De nem ez jött ki. A hivatkozott cikkben világosan leírják (nem az index, hanem az a cikk, amire az index hivatkozik), hogy a kínált lakások 2%-ának 50 ezer forintnál kevesebb a havi bérleti díja.
Akinek meg van lakása, annak 0 Ft a bérleti díja, vagy ha úgy jobban tetszik, magának fizeti.

Bolshevik 2018.01.18. 22:56:58

" Kaliforniában egy jobb minőségű kávé 3-5 dollár, Magyarországon ugyanaz 6-8 dollár. "

Magyarországon 2400 ft egy kávé? ...mert hol itta, a Kempinskyben?

Bolshevik 2018.01.18. 22:56:58

@agarik: "hogy a minimális lakbér + rezsi az 100K. Akkor még nem ettől, ruházkodtál, tisztálkodtál, tettél félre váratlan kiadásra, randira/gyerekre/nyaralásra.
Mennyi is a minimálbér? "

Usában mennyi is? ~7 usd óránként? Napi 8 óra, havi 20 nap, az 1400 usd.

Cost of living az mennyi?
transferwise.com/us/blog/cost-of-living-in-the-usa
Single person, per month $1,100

ebben a rent nincs benne.

Minimálbérből szerintem ott se nagyon ugrálsz.

adg 2018.01.18. 22:58:47

@libslobsi fuszal: guglin van sztritju, ott mindent latsz, meg leiras is van egy csomo mindenrol. Baromsag kimozdulni a kenyelmes kanalebol, meg vizholyag no a labujjamra, borzalom. Es meg olcsobb is.

zoldzeller 2018.01.18. 23:09:40

@Bolshevik: Allamonkent es varosonkent is valtozik. SF-ben, iden $14-rol fog $15-re faltozni. Ebbol mondjuk itt eleg nehez megelni.

blackhairlady 2018.01.19. 01:41:03

@zoldzeller: En is sokat valtoztam izlesileg, szerintem ez korral is jar :)))

blackhairlady 2018.01.19. 01:44:16

@zoldzeller: De miert bolykottalod? Nem gond, csak nem ertem. Persze keveset keresnek a dolgozok, de ha nem vasarolok ott akkor is annyit kapnak. Azt meg foleg nem tudom, hogy a tobbi uzletben milyenek az oraberek, azt tudom, hogy a legtobb helyen csak part timeban foglalkoztatjak oket.
Es ha mar a dolgozok, akkor ruhat sem nagyon kene vennynk szinte sehol mert a nagy tobbseg valahol Azsiaban keszul, az ottani orabereket meg ugye tudjuk.

skye8 2018.01.19. 02:05:31

@gabors: hmm a walmartban is mindig vannak learazasok, es altalaban ok a legolcsobbak-kozmetikai cikkek, tisztitoszerek, babaholmikrol beszelek. Azert megyek hetente mert a mellette Levo boltbol veszem a friss zoldseget stb Es ha valami tul draga akkor a walmart mindig opcio.

blackhairlady 2018.01.19. 02:13:47

@FutureFry: Igen, en is igy gondolom. Az meg nem erdekel kik jarnak oda, nem kell veluk erintkeznem. Merthogy sokszor ez is kifogas a Walmart ellen.
Mi a Sam's clubba jartunk egy ideig, alkalmankent, de rajottunk, hogy az 50$-os clubtagsagot nem igen vasaroljuk le, a wc pairon es a papirtorlon kivul meg nincs szuksegunk olyan nagy kiszerelesu cuccokra.

blackhairlady 2018.01.19. 02:19:44

@Mrs. Clayton: Nem tudom lattal-e mar kepeket Puhacicctol, de szerintem nem csalodnal ha vele keszittetned a csaladi fotokat. Szerintem az "unokadrol" is olyanokat csinalna, hogy csodajara jarnanak az angol ismerosok :)

zoldzeller 2018.01.19. 04:43:51

@blackhairlady: Egyreszt SF-ben nincsen Walmart.
Masreszt nem csak azert nem vasarolok ott mert keveset keresnek az alkalmazottak, bar de egy picit azert is. Mert pl a Costco es a Trader Joe's kepes normalisan megfizetni az embereit es a TJ meg a part time alkalmazottainak is kinal biztositast.

Masreszt azert is mert igyekszem helyi tejtermeket, es zoldseget/gyumolcsot vasarolni.

A tartos arut: teszta, olaj, es a husokat a Costcoban veszem, ezeket raadasul hazhoz is hozzak.

A friss arut pedig az ugynevezett Rainbow Groceryben veszem, ami egy co-op. Plusz Trader Joe's. ;)

Bolshevik 2018.01.19. 06:30:36

@zoldzeller: Passz, csak rágúgliztam és ez jött ki. Sejtettem hogy pár helyen magasabb mert poénkodtak rajta páran hogy (vélhetően az emelés következtében) hirtelen automaták kerültek a mcdonaldsba eladók helyett :)

De a lényeg az, hogy megy itt a sírás, hogy Magyarországon nem lehet kijönni minimálbérből, de hát sehol nem lehet, nem is arra van hogy abból középosztálybeli szinten éljen valaki.

Bolshevik 2018.01.19. 06:30:57

@zoldzeller: És még valami, hogy ezt a Cost of Livinges oldalt olvasgatva azért elég durva árak vannak olyan dolgokhoz, amik Magyarországon ingyenesek kb. Ezért is fals az ilyen "nem lehet kijönni a minimálbérből" sírás, hát szerencsére a továbbképző tanfolyamok meg az iskola is ingyen van, nem kell minimálbérezni örökre :D Sőt a netről is lehet tanulni, az meg mindenkinek van aki blogokon sír.

No de az oldalról ez ütötte meg a szemem:

Preschool / kindergarten (monthly fee) $1,875

Hánebassz :D Ez tényleg ennyi? A legolcsóbb állami is? Jó oké értem hogy a fizu sokkal több és abból kijön, de ez brutális (ha igaz).

agarik 2018.01.19. 06:31:08

@Bolshevik: Ajj, nem tetszik tudniangolul, látom.

A linken azt írja "átlagos megélhetési költség New Yorkban: 1,100$".
Namost ha 1,400$-t keres mint minimálbér, akkor a minimálbérből tudátlagosan élni ÉS azon felül spórolni 300$-t. Per hó.

Ezzel állítjuk szembe azt, hogy errefelé a LÉTMINIMUM, ami ugye messze az átlagos költségek alatt van, a létminimum ugyanis a MINIMÁLIS KÖLTSÉG, az nemhogy fedezve lenne a minimálbérből, de kb.a fele jön ki belőle. Mondjuk ebből lejön hogy nálam 40K van félretéve, ami 250 HUF-os árfolyamon számolva 160$, tehát a megélhetési költség (ami kevesebb mint a létminimum) olyan 130K nettó.

Ha vesszük ezeket, akkor az átlagos megélhetési költséghez képest a minimálbér nálunk annak alig kétharmada.
Ehhez jön hogy én az itteni létminimumhoz alig az ottani, minimálbérből átlagos megélhetés mellett a FELÉT számoltam a létfenntartást biztosító megtakarításnak, ott meg a minimálbérből a duplája jön ki - ismétlem: átlagos megélhetési körülmények mellett. Itt pedig messze nem élünk az ottani átlagos körülmények között.

swfla 2018.01.19. 06:31:38

@Határátkelő: huh, hat eleg rendesen a labara tapostal nemelyik embernek itt :-)

Nekem ez az iras tetszett eddig messze a legjobban. Nem is elsosorban amiatt, hogy masok hogy latnak minket, hanem a gorbe tukor effekt miatt, ami egybol mutatta hogy nemelyik forumozonak mennyire nullahoz kozelit az empatiaj, vagy hogy mennyire nem kepes tullepni az elet semmisegein:

Lehetett volna legyinteni is az egeszre, hiszen elvileg szubjektiv velemenyek, ki a francot erdekel...? Vagy meginkabb: magunkba szallni hogy hatha nem zorog a haraszt, de azt mar nem! Nekunk meg kell mutatni, hogy csakazert is az idelatogato nem jol latja, kozbe meg luktet a fo nyaki veroer, csip a pisi rendesen.

Abban azert erzek valami ironiat, mikor felemlegetik nekunk a hajlektalanok tomegeit, plane amerikaiak, ahol tudvalevoleg nincs szamottevo szocialis halo. Na ezen (is) kellett volna megakadni a figyelemnek, nem azon, hogy kifogasoljak hogy nincs CVS, ahol ejjel 1-kor lehet gyogyszert venni.

zoldzeller 2018.01.19. 06:37:06

@Bolshevik: nincs allami preschool. Igen a nagyvarosokban ennyi (new york, la, sf) vagy tobb. De pont ebben a 3 varosban az arak szerintem nem tukrozik realisan az USA tobbi reszet, viszont en csak ezekhez tudok hozza szolni.

kék madár 2018.01.19. 07:10:23

@Bolshevik:
Amerikaban nagyon jol lehet elni ha van elfogadhato vagy jo allasod. Ha nincs, akkor a Walmartba jarsz ,meg kuponokat vagdosol. Ahhoz, hogy jo allasod legyen nem kell tul sokat tenni, de egy kis esz es sok szorgalom segit.
Ez egy ilyen egyenlet, ha keveset keresel, nehezen boldogulsz, ha jol keresel, minden nap etteremben eszel es olyan kocsit veszel amilyet akarsz. Amerika a lehetosegben jo, nem a szocialis haloban es a raszorultak tamogatasaban. Jo ez? Nem. Jobb a skandinav model? Persze. De meg mindig ott van, hogy: ha fizetokepes a tudasod, akkor sokkal jobban elsz mint Europaban.

puhacica 2018.01.19. 08:06:46

@adg: es milyen igaz :D

@blackhairlady: o, most meghatodtam. :) koszi az ajanlast.

Golf2 2018.01.19. 08:23:35

@kék madár: Mesélhetsz neki, nem lát ki a mosodából.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.19. 08:24:36

@Zsuzsi65: nekem Amerikában (NY, Boston , Washington DC) , az volt a bajom , hogyha normális élelmiszerboltot kerestél az városon kívül , autóval megközelíthető helyen volt. DC-Ben volt egy olyan elmenyunk, oh végre kisbolt , megkérdeztük , hogy gyümölcs van? Ja az nincs, az élelmiszer meg kb sósmogyorót és chipset jelentett.

Nzoltan 2018.01.19. 08:36:32

@agarik: Közmunkára csak az azt megérdemlők mennek. Aki jól dolgozik, azt szinte mindenhol megbecsülik.

Nzoltan 2018.01.19. 08:36:41

@agarik: Kishazánkban vidéken is össze lehet kaparni 200K-t.
Tegnap esti hirdetés egy lépcsőház ajtajára ragasztva: 200k plusz 25 prémium havonta (ez nincs kifejtve mit takar), plusz kaja. És ez netto, napi 9 órára. A munkakör meg valami betanított...

soad1221 2018.01.19. 09:15:25

@swfla: vicces, ahogy lehúzod "némelyik" emberek kommentjét, hogy nem tud túllépni az élet semmiségein, majd az utolsó bekezdésben pont ugyanúgy fennakadsz egy olyan "semmiségen", aminek egyébként elég egyszerű magyarázata van.. mármint, hogy itthon miért botlik bele egy külföldi a számára nem megszokott mennyiségben hajléktalanokba...

mindemellett valóban érdekesek a ezek a (finoman szólva is erősen szelektív) vélemények, de végül is szerintem erre van a kommentelés lehetőség, hogy elmondja mindenki a véleményét. Jelen esetben az, hogy miért is zavar bárkit az építőipari munkás jelenléte egy városban, miért nem talál egy fővárosban bármilyen üzletet, ami nem 9-18:00-ig van nyitva, satöbbi... Lehet ezt görbetükörnek nevezni, meg lehet felhozni, hogy bezzeg mi magyarok milyen véleményeket fogalmazunk meg 1 hét vagy 1 év külföldi tartózkodás után, de van egy olyan gyanúm hogy akik a fentieket kiemelték, azok pont nem azok az emberek, akik lehúznak egy országot, hogy milyen hülyék, mert náluk nincs túró rudi. Sőt, valószínű pont ezek az emberek szólnak, hogy talán nem kellene fennakadni a túrórudin Zambiában járva... :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.19. 09:28:07

@Nzoltan: dehogyis. Próbálj informatikus kent vidéken munkát találni... ( pl mert nem tudsz anyagilag előteremteni x hó albérletet a fővárosban), húgomnak is pl közmunkát ajánlottak csak fel vidéken, maláj volt, hogy el tudott költözni

Nincs közöttünk csicska 2018.01.19. 09:45:57

@tildy[UK]: informatikuskent teljesen mindegy h 1 barlangban vagy vagy az irodaban pesten, mar ha van interneted.

A hugod komoly tehetseg lehet ha a munkaugyi kozponthoz fordult informatikuskent 2017ben.

Dr. Bélus___ 2018.01.19. 10:02:09

6-8 dolcsis kávé??? ~1500-2000Ft? Mi van? ~500-ból már olyan kávét kapsz ami beszél-táncol-énekel (Science park büfé, Petőfi-hídnál: az egyikben 320, másikban 400), az meg 2 dolcsi sincs. Valami nagyon menő helyre járt, aztán meglepődött, h drágább, mint a Starbucks otthon.

Dr. Bélus___ 2018.01.19. 10:34:00

@tildy[UK]: Az én időmben a kaució 2 havi volt, plusz lerax még egy havi bért. Ha nem viszed a dolgot túlzásba, akkor egy kis szobát simán kapsz ma is 100KHUF ért (és szerintem erősen túlbecsültem), azaz ez 300KHUF. Mondjuk kell 1 hónap munkát találni, azaz 2 hónap, hogy legyen pénzed, legyen a vége ~400KHUF. Ennyi személyi kölcsönt bármikor kap a húgod, és ha nem mondjuk könyvtár-informatika szakos tanár, hanem tud is valamit, akkor ezt röhögve ki kell tudni termelni pár hónap alatt, ha se család, se kutya, se macska. Ha meg van már kutya-macska-család, akkor informatikusként ennyi megtakarításod legyen már. :)

Steppenwolf 2018.01.19. 10:34:17

"amint kijjebb mész, megnő az esélye annak, hogy barátságtalan emberbe botlasz. Ilyen problémát egyetlen más európai fővárosban sem tapasztaltam”

Valóban, London, Brüsszel, Párizs vagy Stockholm külvárosaiban tökéletes angollal, barátságos légkörben, szeretettel fogadják az oda tévedőt Mohamedék...

Na elmentek a radai rossebbe.

erkölcsi hulla 2018.01.19. 11:13:15

Ezt olvasva nem szerettem meg jobban a külföldieket.

Nem értem hogy mit ért az alatt az amcsi, hogy itt nem lehet mindent kapni...mintha még mindig a szociban lennénk basszus.
Mit nem lehet kapni itthon? Luxusárura gondolt?

röf 2018.01.19. 14:31:54

Ez óriási:
"az autók drágábbak, mint Amerikában, és messze nem olyan kényelmes vezetni, mint mondjuk Texasban"
Miért ilyen ökröket kérdeznek....?

kék madár 2018.01.19. 17:11:01

@Nincs közöttünk csicska: "A hugod komoly tehetseg lehet ha a munkaugyi kozponthoz fordult informatikuskent 2017ben."
ha valahol nincs allas, akkor valoban ezzel leplezted le, hogy a tudasaval volt a baj, te solid genius.

blackhairlady 2018.01.19. 17:20:42

@zoldzeller: En is vasarolok Trader's Joesban is, de en most leginkabb a nem kaja dolgokra gondoltam. En egyertelmuen arra jutottam, hogy a costco es Sam's Club tagsagi dijai kozel sem terulnek meg egy ev alatt, nem olcsobbak a dolgok. Errol egyebkent olvastam is, az igazi profitjuk az uzletlancnak az eves dijakbol van.
A reszmunkaidosoknek mashol is kinlanak egeszsegbiztositast, viszont annyira draga nekik, hogy jobban megeri a piacrol vasarolni egyet. A lanyom a fosuli mellett parttimeban dolgozik, neki is jar egeszsegbiztositas, de megfizethetetlen a reszmunkaidos fizetesbol.

kék madár 2018.01.19. 17:48:19

@blackhairlady: en soha nem fogtam fel, hogy egy discount nagyaruhazba minek eves tagsagi dij. Azzal kezdem a sporolast, hogy fizetek?

swfla 2018.01.19. 17:53:39

@soad1221: igazad van, atfogalmazom, eleg zavaros volt az elozo hozzaszolasom: ha egy amerikai, akinek nincs/minimalis a szocialis halo felemlegeti, hogy sok a hajlektalan Magyarorszagon ahol (elvileg) kene lennie szocialis halonak, akkor Magyarorszagnak el kene gondolkodni rajta, hogy bakker... valami nagyon nincs rendben velunk.

Na igy mar vili?

Az, hogy este 10-kor nem tud venni kalmopyrint a Walgreens-ben, vagy az altalad emlitett turorudit, valoben mellekes, szoval az ilyen eszreveteleket akar nyugodtan figyelmen kivul lehetne hagyni a t. kommenteloknek, es nem reflexbol irogatni, hogy a nyaki veroere majd szet robban (meg belekotni a blog uzemeltetobe, ami plane kulonosen vicces, mivel ezek nem az o eszrevetelei).

Magyaran a piszlicsare dolgokat kiszurjak/lereagaljak, de a lenyeg mar nemigazan jon at.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.19. 18:04:50

@tildy[UK]: "nekem Amerikában (NY, Boston , Washington DC) , az volt a bajom , hogyha normális élelmiszerboltot kerestél az városon kívül , autóval megközelíthető helyen volt."

Ez logikus kovetkezmenye az amerikai eletmodnak, es a(keleti parti) varos szerkezetnek. 1. mivel az atlag amerikai nem ajr 1-2 naponta vasarolni, hanem kevesebbszer, de nagyobb mennyiseget vasarol, igy logikus, hogy a kisboltokban ezt nincs igazan lehetosege megtenni. 2. A keleti parti varosok tobbsege egyreszt olyan kornyezetben es akkor epult, ahol es amikor emg nem volt lehetseg/igeny a szeles utakra, nagy terekre. Ebbol kovetkezoen ezekben a varosokban a nagy szupermarketek/bevasarlo kozpontok helyhiany miatt a varosokon kivul voltak kenytelenek epulni.
A nyugati parton viszont mas a helyzet, itt a varos szerkezetek a legtobb helyen masok, a nagy szabad terek es kiterjedes lehetove teszi, hogy varoson belul is epuljenek nagyobb bevasarlo kozpontok. Meg a mi kisvarosunkban is van 2-3 szupermarket, ami kocsival kb. 5-10 percen belul elerheto.

kék madár 2018.01.19. 18:16:00

@Zsuzsi65: ez mind nagyon igaz, de azert elelmiszer bolt minden belvarosban van, megha kicsik is. Es Boston pl. tele van nagyobb supermarketekkel a varoson belul. 10 perces setan belul van Trader Joes Whole Foods vagy Star Market

blackhairlady 2018.01.19. 18:51:38

@soad1221: Erdekes ez az "epitomunkasokba botlunk mindenhol" dolog. Houston belvarosaban pl. engem is ez zavar a legjobban, az elmult 7 evben amiota itt lakunk, folayamtosak az utlezarasok az epitkezesek, epulet es ut felujitasok miatt, es nagyon zavaro tud lenni akar gyalogos vagy vagy autos. Egyreszt megzavarja a szep kornyezetet, masreszt mindenhol, jardan, uttesten fennakadast okoz.
Persze tudom en, hogy szukseges, sot egyet is ertek vele, hogy szepitsuk, fejlesszuk a varost, csak olyan jo lenne legalabb egyszer magas daruk es felturt uttestek nelkul latni a belvarost :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.19. 18:53:26

@kék madár: valoszinuleg Tildynek nem volt helyismerete, mint turistanak :) Tudod, itt is mennyi magyar keresi a turorudit, meg a teliszalamit, es nem talalja ;) A titok, hogy tudni kell, hol keressuk! :)

blackhairlady 2018.01.19. 18:55:06

@kék madár: En sem. Aztan olvastam egy cikket egy ott dolgozo menedzsertol,o irta, hogy tulajdonkeppen ebbol van a profit.
Mult heti hir volt, hogy a Sam's club bezart asszem 12 aruhazat itt Texasban. A dolgozok akkor ertesultek rola amikor reggel nem tudtak bemenni a munkahelyukre es par perccel kesobb ,egkaptak az e-mailt. Annyibol rendesek voltak, hogy 60 napi fizetesuket megkapjak.

kék madár 2018.01.19. 19:05:54

@blackhairlady: nekem a fo bajom a Costcoval, hogy nem tudom mit akarok enni holnaputan meg jovo heten. Marpedig azt az 50 kilos csirkemell csomagot ami a legkisebb gyorsan meg kell enni
:)

blackhairlady 2018.01.19. 19:12:02

@kék madár: Nekem is tobbek kozott. Nem akarok annyi mindent tarolni otthon, sem elelmiszert sem egyeb termeket. En egyebkent meg szokatam nezni a unit priceot, es nagyon sok esetben nem olcsobb mintha egy masik uzletben vennem meg.

zoldzeller 2018.01.19. 19:13:47

@blackhairlady:
Sam's club-ot nem ismerem, a Costco sajat markaja a Kirland kifejezetten jo minusegu, es nagyjabol lefedi az en igenyeimet, azzal, hogy van a papirtorlotol kezdve az oliva olajon keresztul a tisztitoszerekig minden, illetve megtudok mindent rendelni online, es masnapra szepen a kuszobomre teszik a dolgokat (ingyen). Azt hogy bulk-ban van, kulon jo, van hol tarolnom, es kb 2 honapon at elvagyunk latva, nem kell hetente rohangalnom wc papirt venni. ;)
Szoval ha csak ennyit nyujt nekem mar megerte az az evi $55.

zoldzeller 2018.01.19. 19:20:23

@kék madár: a hus talan nem jo pelda, de a teszta siman el all az en polcomon is, nem zavar az ott senkit.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.19. 19:26:16

@Nincs közöttünk csicska: csak pályakezdő . Amúgy nem ma volt, hanem minimum 3 -4 éve .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.19. 19:29:21

@Zsuzsi65: én csak egy Tesco local/ Sainsburys local avagy éjjel-nappali jellegű kisboltra gondoltam . Amik voltak helyek majdnem mind cukrostaknyokat áruló kisbolt volt. Én meg cukorbeteg vagyok.

kék madár 2018.01.19. 19:45:38

@zoldzeller: nekem ne alldogaljon ott 10 csomag Penne a polcon, kell a hely hely a bornak! :)

zoldzeller 2018.01.19. 19:53:30

@kék madár: na jo ezek mar egyeni prioritasok, hogy mi alldogaljon a polcon:))

FutureFry 2018.01.19. 20:01:29

@zoldzeller: @kék madár: @blackhairlady:
Nem üzleti céllal a Sam’s club (ami a Walmart-hoz tartozik) és Costco klubtagság díja (most ment fel $60-ra) igazán tényleg csak akkor éri meg ha az embernek nagy tételben kellenek dolgok (pl. nagy a család): még a koporsókat is árultak (árulnak?) - nem tudom hogy nagy kiszerelésben kell-e azt is megvenni, mondjuk családi tragédia esetére?
Esetleg még autóval kapcsolatos dolgoknál érheti meg (pl. olcsóbb üzemanyag, persze csak ha ott tankol az ember rendszeresen/sokat és nincs klubtagság nélküli olcsóbb változat - bár ha néha van, az cash only price szokott lenni, és a kártyával való fizetésnél lehet, hogy a cash back miatt elveszik az “előny”)

zoldzeller 2018.01.19. 20:30:08

@FutureFry: szerintem vehetsz koporsot egyesevel is;))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.19. 21:02:10

@zoldzeller: "szerintem vehetsz koporsot egyesevel is;))"

Rohogni fogtok (nekem kicsit morbid volt, de a ferjem tipikus amerikai), amikor aposom meghalt, anyosom femkoporsot akart neki, es a ferjem online "shoppingolt", osszehasonlitva az arakat :))

FutureFry 2018.01.20. 00:07:22

@zoldzeller: Persze a multi-pack koporsót én sem gondoltam azért komolyan (anno Jay Leno is humorizált egyébként ezen). Van ugyebár jópár dolog amit egyesével is lehet vásárolni a Costco-ban és még csak nem is feltétlenül nagy kiszerelésben (pl. bor - ha a helyi törvények engedik - hamár @kék madár: említette).

adg 2018.01.20. 02:08:18

Ha jol le van akciozva, akkor erdemes tobb koporsot venni, elfogy elobb-utobb sajnos. Addig meg elall a garazsban. Morbid...

Itt most volt egy botrany, hogy valami temetkezesi vallalkozo sokezer dollarert eladott valakinek egy remek tolgyfa koporsot, es amikor betoltak a halottat a krematoriumba, akkor mar egy egyszeru fenyo “dobozban” fekudt. Az ozvegy kicsit kiakadt, hogy ujrahasznositja a vallalkozo a koporsot. Vegul a rendorok nem tudtak mit kezdeni, tobb tanu nem volt, a vallalkozo szerint a tolgyet egettek el, ugyhogy nem lett belole semmi. Gondolom szetszortak addigra, vagy nem akartak a hamvakat vizsgalgatni, biztos meg lehetett volna allapitani belole.

Poppadom 2018.01.20. 06:54:01

@kék madár: Nekem nagy gondot okozott a jo kave amikor Szingapurbol atkoltoztem ide Phuketre. Jelenleg egy helyi haverom one man shop kavezoja az egyetlen ami meguti a mercet itt. Porkolestol a cseszeig mindent o csinal, pont mint en itthon. Kellett ket-harom honap es par kilo kave (na meg elektromos homerok, valos ideju porkolesi grafikonnal) amig az otthoni porkoles beallt, de megeri ha valaki egyszer rakapott az igazan jo kavera. (Ami valljuk be nem nehez) Havi 3x porkolok kb 400 gramot, abbol lesz netto 350-360 korul ami olyan 9 napig eleg is. Igy egy 18 gramm orolt kavegol keszult presszo itthon kb 120 forintba jon ki - es ez specialty grade single origin. Pl ethiopiai Yirgacheffe Aricha.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 13:30:44

Még ez az Alexander, mekkora gyökér, atyavilág...
Nincs Walmart, hát bzmg, mi kérünk elnézést...
Az meg hogy az építkezésen dolgozók is összemosódnak a szegény emberekkel, meg az alkesz hajlékonyakkal, már csak hab a tortán.Az usákoknál a házak biztosan maguk nőnek ki a födből, csak öntözni kell őket eléxer.Isten b@rma...
A többi az csak szimplán vicces, pl, hogy Pesten gyalog bárhová, meg hogy a városban nem látni növényt, vagy hogy a magyarok nem szokták meg a testmozgást...
:D
Na mindegy, jól megkaptuk a magunkét, viszont vissza lehet vágni a tripadvisor oldalon nekik is! :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:04:34

@P.Elliot: Miért rohadt a tél?Hát mennyire q szép tud lenni a sok havas fenyőfa, vagy egy befagyott tó jegén a korizás, a sok jégvirág, a havas hegycsúcsok, síelés stb...Nem értem, nyilván más, mint a nyár, de ezért rohadtnak nevezni... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:05:29

@tanato: Doki, kösz ezeket, hatalmasakat röhögtem, a fekáknak is van humoruk... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:07:27

@Mikkamak: Hehh, mi az hogy nem világnyelv, dehonnem; erre pont ez a blog a legjobb példa.Az utolsó feka-afrikai faluban is magyar a misszionárius...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:08:20

@Alick: nekem a shithole teszett a legjobban... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:14:40

@adg: jaja, guglimapsz a legjobb utazási iroda, ingyenes, azonnali és még a gurulós székből se kell felkelni.Imádom én is! :D

P.Elliot 2018.01.20. 14:15:59

@geegee: Teljes joggal nevezem rohadtak mert becsapott.
Se igazi ho, se behavazott fenyok, jeg az van de nem jegcsapos hanem veszelyes utak, volt az elmult hetekben 12-13 celsius minuszban is, ez bizony rohadt tel iden. Vedd ehhez meg a szelet is extraban.
Az amirol irsz az gyonyoru es en is szeretem csakhogy ez nem olyan. A ho is ami esett ketszer olyan semmirekello ho volt, inkabb jegnek neveznem nem igazi ho...
Szivesen neked adom...

P.Elliot 2018.01.20. 14:24:09

@geegee: Azert nem hittem am el ezt az Alexander dolgot mert epitkezesen dolgo embereket itt nem szokas fikazni/ otthon viszont eleg gyakran futok bele.
Itt az epitkezesen dolgozo nem egy lenezett munkakor/ kiveve ha a feketemunkasokrol irt akik illegalisok es aszerint fizetik oket bar azok sem keresnek rosszul/. Mind jol all anyagilag ha nem hordta kaszinoba vagy loversenyre a penzet. Az egesz jellemzes valahogy magyaros, amerikai nem igy gondolkozik, 45 eve elek itt, hidd el, tudom.
Nem tudom ki irta vagy allitotta ossze ezeket a megkerdezzuk a turistat de eleg rosszul szedte ossze.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:30:01

Na, a kommentek végére érve örömmel nyugtázom, hogy ez a sok hülyeség ismét összehozta a kommentelőket, nagyjából egységes a vélemény...Ezt is megértük...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:33:54

@P.Elliot: Jaaa, hogy nem olyan.Az más.Ha nem olyan,azt én se komálom, lassan itt nálunk nyár után már tél sincs.Úgy tervezzük, hogy felmegyünk kicsit északra a gyerek síszünetében, hogy lássunk valami telet.Annyira fel kell menni, hogy északabbra leszünk mint Izland, meg mint Alaszka 80%-a...Ez a durva, baxxa meg.
Európában már annyira nincs tél, hogy el se lehet mondani.Esetleg kétezer km tengerszint felett, talán...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.20. 14:36:16

@P.Elliot: Lehet, akkor Alexander tényleg Sanyi volt csak simán, ahogy Adégé is nevezte... :D
Szerintem semmilyen melót nem illdomos lefikázni, aki hajlandó dolgozni (főleg mondjuk segély helyett), azt már inkább becsülni kellene...

P.Elliot 2018.01.20. 14:38:19

@geegee: De pont ez az. Nem a kulfoldi/ nem letezo/ fikazta hanem aki kitalalta a sztorit. Magyar a magyart, nem szep dolog...

P.Elliot 2018.01.20. 14:40:38

@geegee: Ugy erted hogy lassan az lesz a divat hogy telelni utazunk el nem nyaralni ha latni akarjuk, hehehe....
Meg kiderulhet.

Iván Gyeprefos 2018.01.20. 18:49:24

@geegee: Nem a', koma! Nálunk több mint 110 centi hó van,a dombteton meg 2 méter felett. a Golf áramlat teszi tönkre Skandinavia klímájat, nézz klímatérképet, Budapest klímája hidegebb mint Stockholme, nincs ebben meglepetés.

kék madár 2018.01.20. 21:25:45

@Poppadom: Phuketen sincs ezek szerint Kopi Luwakbol a kerites!

Bolshevik 2018.01.21. 00:56:02

@agarik: "Ajj, nem tetszik tudniangolul, látom.
A linken azt írja "átlagos megélhetési költség New Yorkban: 1,100$".
Namost ha 1,400$-t keres mint minimálbér, akkor a minimálbérből tudátlagosan élni ÉS azon felül spórolni 300$-t. Per hó."

A linkemen meglehetősen világosan oda van írva, hogy az ott feltüntetett átlagos megélhetési költség a lakhatást _NEM_ tartalmazza. Fentiek tükrében várom szíves bocsánatkérését, valamint a jövőben a lekezelő hangnem óvatosabb alkalmazását.

Bolshevik 2018.01.21. 01:24:10

@zoldzeller: "nincs allami preschool"

Bocs hogy téged kérdezgetlek, de autentikus forrásnak tűnsz, de akkor hova teszik a nők a gyerekeket mikor visszamennek dolgozni? (ha még nem iskolások).

zoldzeller 2018.01.21. 03:57:48

@Bolshevik: ovoda es bolcsode van, csak fizetni kell erte es az arak nagyon valtozok tipustol, varostol, allamtol fuggoen ( amennyit mi fizettunk a gyerekeink utan az ovodart abbol egy szegenyebb allamban csaladok megelnek).
5 eves kortol kezdik a gyerekek a kindergarten ami mar az iskola resze es ingyenes (de csak felnap es a napkoziert megint csak kell fizetni).

zoldzeller 2018.01.21. 04:02:26

@zoldzeller: telefonrol potyogok ezert hianyoznak helyenkent a betuk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.21. 07:37:36

@Iván Gyeprefos: Nem tudom, messze van ide a Golf, még van itt útban egy q nagy hegygerinc is.Pár éve még azért volt itt hó a térségben...

Dikusz 2018.01.21. 09:37:19

@geegee: Míg vissza nem olvastam, hogy milyen kommentre válaszoltad ezt, addig azt hittem @Golf2-re gondoltál. Már épp akartam írni, hogy ő azért nincs ollan messze:))) (viccvót)

Iván Gyeprefos 2018.01.21. 13:10:17

@geegee: www.diercke.com/kartenansicht.xtp?artId=978-3-14-100790-9&seite=44&id=17488&kartennr=1

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/31/Europe_map_of_Köppen_climate_classification.svg/1200px-Europe_map_of_Köppen_climate_classification.svg.png

Nincs olyan messze tőletek a Golf. Nézd még a fenti térképeket, mennyire nem kelet-nyugati irányúak az izotermák.

Ahogy a magyar klímát is befolyásolják a "közeli" tengerek. Azért az ország északkeleti csücske a hideg sarok, mert ott érvényesül ez a hatás legkevésbé (ott a legerősebb a kontinentális hatás).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása