oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. január 05. 06:30,  Nem vágytam el soha Magyarországról 227 komment

2018. január 05. 06:30 Határátkelő

Nem vágytam el soha Magyarországról

Amikor felvetettem, írjátok meg, mi az a tíz dolog, amiért szerettek ott élni, ahol éppen éltek, akkor a blog jellegéből adódóan elsősorban külföldi helyek merültek fel. Aztán kommentekben is többször felmerült, hogy miért ne lehetne ilyen posztot írni Magyarországról is, ami teljesen igaz. És akkor megérkezett Dikusz írása, ami az átfogóbb pontok mellett csak egy kis szeletét adja egy egész országnak, de nekem nagyon tetszett. A mai tehát egyfajta „különkiadás”.

Aki pedig szeretné, az továbbra is küldheti a saját listáját azokról a dolgokról, melyek szerethetővé teszik jelenlegi lakhelyét (legyen az ország vagy város). A cím a szokásos: hataratkeloKUKAChotmail.com.

varoshaza_cim.jpeg

„Kezdeném azzal (ha már ez a sorozat kiindulópontja), hogy mit szeretek Magyarországban. Nem pont tíz pontban, de bevezetőnek talán megteszi.

A nyelv

Egész életemet itt éltem le, bárhová megyek országon belül, megértik mit mondok (legalábbis remélem). Nem kell görcsölnöm azon, hogy nem beszélem a nyelvet.

Itthon még az sem gond, ha valaki tájszólással beszél, inkább élvezet hallgatni az ízes szavakat. Szeretem azt, ha járjuk az országot, akkor mindenhol szívesen fogadnak, ehhez persze nekünk is úgy kell hozzáállnunk, kérdeznünk. 

Utazás 

Sokat utazom vonattal, busszal, el lehet hinni, hogy ismerem a viszonyokat. Nekem soha, semmi bajom nem volt azzal, hogy van-e wifi a vonaton vagy nincs, szerintem ez nem létkérdés. Szeretem a tájat nézni, vagy olvasni, rejtvényt fejteni. Mindig meg tudom úgy tervezni az útjaimat, hogy mindenhova el tudjak jutni. 

Egészségügy 

Sokat voltam kénytelen az utóbbi években kórházakban járni. Abból a pénzből, amiből gazdálkodhatnak, egyszerűen nem lehet többet kihozni. 

Ügyintézés 

Dolgoztam - majd 30 évig - hivatalokban, bár nem közvetlenül azon a területen, ahol ügyfelekkel foglalkoznak. Nekem talán éppen ezért nem volt különösebb bajom. Itt sem volt mindegy, milyen hangnemben beszélünk. 

Olvastam itt és más oldalakon is, hogy külföldön mindig, minden tökéletesen működik a hivatalokban, azért biztos ott is vannak hasonló, nem túl kellemes esetek, ugyanolyan arányban, mint itthon. 

Kultúra 

Aki megteheti, itthon is megtalálhatja a lehetőségeket. Kérem nem félreérteni: itthon is, ahogy bárhol máshol a világban nyilván élnek olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak bármennyire is szeretnék, hogy színházba, vagy üdülni menjenek. 

Ami nem tetszik: mindent átsző a politika 

Lehet erről litániát írni, nem biztos, hogy érdemes. Évtizedes baráti kapcsolatok azért szakadnak meg, mert nem egy oldalon állunk, ez borzasztó. 

És akkor most induljunk el erre a bizonyos sétára, illetve előtte még pár szóban arról, hogy ez az a hely, kerület, ahol szeretek élni, immár negyven éve. Belegondolva mikor ideköltöztünk, én is „határátkeltem”. Budapest legkisebb, legzsúfoltabb kerületéből vándoroltunk ki egy zöldebb, élhetőbb helyre. 

Így belegondolva értettem meg azt (lehet helytelenül), mit jelent az, ha az ember eddigi életének kétharmadát már az új hazájában, kerületében éli le. Ide született a fiam, itt nőtt fel, neki minden épület ismerős. 

Otthonom, Budafok

Most tehetem - szeretném is megtenni-, hogy amíg bírom, annyit ismerek meg Budafokról, amennyit lehet. Ez a kerület megérdemel ennyit, talán a legkevésbé ismert, de legérdekesebb kerülete Budapestnek. 

A régi lakóhelyen, ahol életem első húsz évét töltöttem, csak egy emlék. Nekem már ez a kerület az otthonom, oda nem vágyom vissza. 

Nem vágytam soha el innen, az országból sem. Az igazság az, se bátorságom, se igazán indokom nem volt arra, hogy világgá menjek. Lett volna alkalmam rá, nem is lett volna túl macerás, de nekem itt – Budafokon - jó. 

Már megtehetem, hogy járjam az országot, városokat, embereket ismerjek meg. Rá tudok itthon is csodálkozni gyönyörű tájakra, falvakra. 

A terveim között szerepel még, hogy a kerületet még jobban megismerjem, és először a megyeszékhelyekre látogassak el. Nekem az is fontos, hogy ezeket a helyekhez kötődjek ismerősök, barátok által. Sokkal jobban meg lehet így ismerni egy várost. 

Két városban már jártam: Szegeden többször is, ott barátaim élnek, Nyíregyházán meg októberben voltam, ott is nagyszerű „házigazdát” fogtam ki. :)

Nem mondom, hogy minden rendben van, de erről nem Budafok - azzal minden rendben van - hanem egész más tehet... 

Szóval én is megírnám a magam listáját, ami egyben városnéző séta is lenne, ahol bemutatnám egy igen kicsi szeletét Budapest XXII. Kerületének, Budafok-Téténynek. 

A kerület igen érdekes, és kevésbé ismert, felfedezett része a fővárosnak. Három olyan kastély van ezen a kis területen, amelyekről azt gondolom, hogy talán nem sokan hallottak, láttak. Magam sem, mert manapság állapotuk, vagy rendeltetésük jellege szerint nem látogathatók. 

A nyitóképen a Városháza épülete látható. A kívül-belül szépen felújított épület ma műemléki védettség alatt áll. Maga a környék is rendezett, a városházával szemben rendőrség, kicsit arrébb a Posta épületei vannak. 

Innen nem messze az új Szomszédok Piaca található. A nevét onnan kapta, hogy a régi piacon forgatták a Szomszédok-egyes jeleneteit. Ugyan nívódíjat kapott, de az nem járt együtt azzal, hogy a vevők, és az árusok is elégedettek legyenek. A kerület közlekedése szerintem talán a legjobb a fővárosban.

kezdopont.jpeg

A sétám találomra kiválasztott kezdőpontja. azért innen indultam, mert lefelé sétálva mindegyik kastély, és a templomok is elérhetőek. A kálváriát 1761-ben a helyi szőlőművesek építtették. 

A legutóbbi felújítás után, 2015 júliusában átadott kálváriát alig egy héttel később a vihar súlyosan megrongálta, az árnyat adó fenyőket rádöntötte a szobrokra. A rendbehozatal alatt ismeretlenek sátánista jelképeket festettek rájuk, de sikerült ezeket eltávolítani.

tablak.jpeg

A kálvária útján sétálva a stációkkal szemben kis zománcozott táblácskák láthatók az útpadkán, amiken a magyar történelem meghatározó jeleneteit ábrázolják. 

Hogy ki készítette nem sikerült hirtelenjében kiderítenem. Szerencsére van Promontor történetéről könyvem, és vannak olyan városismereti előadások, ahol jobban megismerhetjük a kerület történelmét.

kapolna.jpeg

A kálváriát végigjárva a Szent Péter és Pál kápolna áll. Ezt a kis templomot az 1740-es években Promontor területén is pusztított pestisjárvány után állíttatta Knoll József lánya. A templom előtt áll az Ősök fája, egy gyönyörű mezei juhar, ami több mint 250 éves. 2013-ban a védett fa lett az év fája.

haz.jpeg

Kicsit fölfelé indulva jellegzetes épületek láthatók. Igen csak hiányos ismereteim szerint az itt lakó svábok káposztát savanyítottak. A két ablak alatt látható kapu mögött volt a savanyító helység. 

Ahol nyitva volt a kapu, látni lehetett, hogy a hegy oldalában pince is van. Mindegyik háznak van/volt ebben az utcában, ami a kerület legszebb utcája.

czuba-durozier.jpeg

Az előbbi képen látható házzal átellenben áll az igencsak romos állapotú Czuba-Durozier kastély/villa, amit egy Magyarországra települt francia iparos építtetett, az épület pincéjében konyakgyárat hozott létre. Negyven évvel ezelőtt még laktak benne, az egyre romosabbá váló épületből kiköltöztették a lakókat.

szent_lipot_templom.jpeg

A budafoki Szent Lipót templom. 1755-ben készült el a kis templom, későbbi bővítették, újraszentelték 1896-ban. Szintén felújított, a hívek által gyakran látogatott templom. 

Hozzá tartozik a Péter Pál kápolna, a kálvária, a keresztút, és a Törley mauzóleum is. A mauzóleum épülete jól látható, jellegzetes épület. Sosem láttam, a nézendők listáján van, teljesen lepusztult, vandálok által tönkretett épület.

sacellary_kastely.jpeg

Nem messze a templomtól továbbhaladva áll a Sacelláry kastély. A kastélyt Sacelláry György építtette lánya számára, aki 1885-ben Törley József felesége lett. Tüdőszanatórium működött az 1980-as évekig. Ma magánkézben van, nem látogatható, exkluzív rendezvényeket tartanak benne. Őrzött zárt épület, fotózni csak így lehetett.

torley_kastely.jpeg

A Törley kastély épülete. Törley József építtette, közvetlenül a Sacelláry kastély mellett áll. A Sugárbiológiai Kutatóintézet működött, működik(?) benne, a kép bal oldalán látható sárga épületen oldalán még rajta van az intézet neve. A jobb oldalon látható a Törley Látogatóközpont fehér épülete, a gyár történetét mutatja be, pincelátogatással egybekötve.”

HÍRMONDÓ 

Dolgozz külföldön és repülj olcsóbban! 

Ki ne szeretné bekalandozni Európát és a nagyvilágot? Ehhez érdemes olyan munkát keresni, amivel ezt viszonylag olcsón megtehetjük. Ilyen is szerepel a mai válogatásunkban – meg persze még sok minden más is.

„Nem bízik már senki abban, hogy jobb lesz” 

„Nem is látszott remény arra, hogy a magyar egészségügy helyzete változzon, úgy gondoltam, egy próbát megér a dolog. Megértem, miért van Magyarországon hálapénz, de nagyon nem szeretem a kultúráját. (…) Nem bízik már senki, a kollégák sem abban, hogy jobb lesz. Szükség lenne egy határozott, jól átgondolt szándékra, hogy ez nem mehet így tovább. 

Elegük lett az egészségügyi dolgozóknak 

Az egészségügyi szakdolgozók megunták, hogy sokkal kevesebbet keresnek, mint azokban az országokban, ahová oly sokan elmentek már közülük, így most elszánták magukat. 

Siralmas magyar adatok - te mennyit költesz ruhára? 

Az Európai Unió lakossága 2016-ban összesen majdnem 400 milliárd eurót költött ruházkodásra. Magyarország több szempontból is a sor végén kullog.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Magyarország tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr913549383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2018.01.05. 07:02:08

jo sok a boraszat Budafokon, es ez a helyzet csak fokozodni fog!
:)

Golf2 2018.01.05. 07:52:52

Budafok jó hely,jó poszt,grat!

Golf2 2018.01.05. 08:01:16

Vajon kié a Sacelláry kastély hogy így őrzik..

Golf2 2018.01.05. 08:10:28

Szép névsor: Demján,Soros,ninive kft,és most...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.05. 08:42:23

Buszon olvasni és rejtvényt fejteni? Az emberek többsége rosszul lesz, ha buszon vagy autóban elkezd papírról olvasni. Arról ne is beszéljünk, hogy jut-e ülőhely a buszon vagy hogy milyen tiszták és pontosak a vonatok...

A hivatali ügyintézés jó lenne Magyarországon? Mondjuk azt, hogy annyira egyszerű egy ehhez szokott helyi lakosnak, mint külföldön egy átmenetileg ott dolgozó magyarnak... A legutóbbi családi élmény az egy hónap alatt kiállított halotti anyakönyvi kivonat, mert az elhunyt merészelt másik pesti kerületben meghalni, mint ahol született...

Arthamyr 2018.01.05. 09:31:06

"Olvastam itt és más oldalakon is, hogy külföldön mindig, minden tökéletesen működik a hivatalokban, azért biztos ott is vannak hasonló, nem túl kellemes esetek, ugyanolyan arányban, mint itthon. " - Nem működik tökéletesen, legalábbis én még nem olvastam ilyet, aki azt írja, az hazudik. Azt ugyan olvastam, hogy (sokkal?) jobban működik itt-ott, és nincsenen nem túl kellemes esetek ugyanolyan arányban, hanem sokkal kisebb arányban vannak. A másik meg, hogy egyszerűen kevesebbet kell ügyintézni. Pl. Írországban több, mint 5 év egyszer kellett "hivatalba" mennem: amikor jöttem, és akkor is kb. egy óra alatt megvoltam, kaptam egy pps szám nevű cuccot (ami itt a tb, és adókártya kombója talán?). Adóbevallást sosem kellett csinálnom, amíg alkalmazott voltam, a lakásvásárlást is teljesen az ügyvéd intézte.

"Sokat utazom vonattal, busszal, el lehet hinni, hogy ismerem a viszonyokat. Nekem soha, semmi bajom nem volt azzal, hogy van-e wifi a vonaton vagy nincs, szerintem ez nem létkérdés." - Szerintem is csak "jobb, mint ha nem lenne" kategória a wifi. Nem ez a gond a magyar tömegközlekedéssel. Hanem az, hogy lassú, gyakran meg van rongálva és mocskos. Persze Budapest környékén már vannak olyan vonatok, amik simán európai minőségűek, és viszonylag gyorsak is (konkrétan az írnél sokkal gyorsabbak és ápoltabbak - még), és be vannak kamerázva, így lassabban pusztítják őket, de ez nem mindenhol jellemző. Pl. a szegedi IC-k már nem ilyen szintűek, ha meg valami kis vonalat néz az ember, simán találkozhat még a Kádár időszakból visszamaradt, felújított kék vasúti kocsikkal. Ugyanaz az oka, mint annak, hogy az egészségügy rossz: olcsó húsnak híg a leve. A magyar tömegközlekedés elég olcsó, ráadásul a szokásos "hatékony" pénzelosztás megvan, így nyilván a szolgáltatás nem lesz világszínvonalú. Egyébként ár-érték arányban nagyon jó pl. a BKV, és a MÁV sem rossz. Viszont ha az áraktól eltekintünk, azért van, ahol van jobb.

A vége jó kis beszámoló, valaki Londonról írt tök hasonló stílusban. :)

Dikusz 2018.01.05. 10:05:59

@kék madár: töredéke sincs már meg a borászatoknak, cégeknek.

wuaaa 2018.01.05. 10:10:49

Kicsit túlzásnak érzem azzal kezdeni az érvelést, hogy : "bárhová megyek országon belül, megértik mit mondok (legalábbis remélem). Nem kell görcsölnöm azon, hogy nem beszélem a nyelvet."

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 10:12:00

Dikusz! Ez nagyon jó! Tudod, hogy remek kedvcsináló?

Határátkelő, tegnap jutott eszembe, mi lenne, ha elmesélnénk a kint élö magyarokkal illetve választott hazánk lakóival kapcsolatos legkedvesebb és.legkinosabb élményünket.

Dikusz 2018.01.05. 10:15:02

@Golf2: most is magántulajdon, nem európai tulajjal...
Azért lehet megpróbálom magam bekunyerálni a parkba. Biztos nem fog sikerülni.

Ugyan nem ide tartozik, de érdemes(?) rákeresni, hogy a Dréher Sörgyár kiknek a tulajdonába került.

sZulamith 2018.01.05. 10:20:38

Tájat nézni én is szeretek, de akkor nem olvasok, főleg rejtvényt nem fejtek. A posztot bármelyikőnk megírhatta volna, speciel én a határon túlra vagyok kíváncsi.

Arthamyr 2018.01.05. 10:26:36

@sZulamith: Én pl. nem tudtam volna megírni, életemben egyszer voltam Budafokon, akkor is csak egy helyen, barátom esküvőjén...

Csodabogár 2018.01.05. 10:29:36

Klassz poszt! Ha egyszer találkozunk adok neked kiadványokat Budafokról. Kedves barátom élt ott, lelkes lokálpatrióta volt. Sajnos már nem él, de meg vannak a füzetek amiket a kerületről kiadtak.
Magam részéről csak azt teszem hozzá az általános részhez, hogy kultura szempontjából jól állunk. Akit érdekel az talál mindig sok mindent. Persze külföldön is lehet találni, csak nem annyira megfizethető. Közlekedés Pesten nagyon jó. Vonatot csak a Bécs felé menőket ismerem, ami remek. Óránként van vonat Budapest-Bécs-Budapest viszonylatban és az út kevesebb mint 3 óra.
Csatlakozhatok Dikuszkoz én se akartam volna soha máshol élni, ha nem lettem volna ide bezárva. Ha akkoriban is nyitva lett volna a határ, kizárólag turistáskodás céljából mentem volna külföldre nyelvtudás ahhoz is kellett, de megvolt már.
Minden esetre nem ártott élni itt-ott, mert így tudtam meg igazán, hogy nekem itt Pesten a legjobb.

Csodabogár 2018.01.05. 10:34:47

@ganzruih: Az OTP mindig egy lehetetlen bank volt. Szerencsére ma már van itthon bő választék bankokból, ahol normális az ügyintézés. Okos ember meg interneten bankol, akkor nem látja, hogy milyen bűbáj az ügyintéző vagy nem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 10:42:06

@Csodabogár: tényleg, te miért mentél anno külföldre? Kiváncsiságból? S utána már nem jöhettél vissza? Már nem emlékszem...

Dikusz 2018.01.05. 10:52:56

@Online Távmunkás: Nyilván van aki rosszul lesz, de nem gondolnám, hogy az emberek többsége. Legfeljebb azért nem tud rejtvényt fejteni, mert rázkódik a busz, a vonaton nem volt ezzel problémám. Amúgy az okostelefon nyomogatása, tabletezés, laptop használata közben ilyen probléma nincs?
Ha nem említettem volna, saját tapasztalataimat írtam le a vonatokkal kapcsolatban. Nagyon ritkán fordul elő, hogy nem időben váltok jegyet távolsági buszra, vonatra. A buszokon, ha előre váltott jegye van valakinek, akkor először a sofőr őket engedi fel a buszra. Van, amikor nem s szállítanak csak annyi utast, ahány ülőhely van, és mindig tiszta a busz, amikor indul.

Halotti anyakönyvi kivonat: nincs egy éve, hogy ilyet kellett intéznem nekem is...
Nem tartott 30 napig (ennyi a határidő), hogy kiküldjék, 8 nap múlva értesítettek, hogy átvehetem. Az viszont igaz, hogy minden szükséges irat megvolt. Az hogy hol született, az azért lehetett érdekes, mert kell a halotti kiállításhoz a születési anyakönyvi kivonat. Egy azonban biztos gyorsan megy: ahogy a hivatal tudomására jut a haláleset, a bank már vagy aznap, vagy másnap zárolja a bankszámlát...

Egy tanács, ha elfogadod: ha teheted, ügyet ne kormányablaknál intézz. Példa: EU-kártyát váltani mentem be tavaly, 21 napos a határidő. Ha viszont a területi kormányhivatalba megyek, azonnal kiadják.

sunabajnok 2018.01.05. 10:54:51

Nem is Pest megyéből mentek el a népek külföldre szép számmal. Ahogy Magyarország sem Budapestből áll. A posztoló költözzön egy hónapra a maradék 18 megyéből egybe, és álljon talpra egy hónap alatt.

Arthamyr 2018.01.05. 10:59:16

@Dikusz: Mi az az EU kártya? Miért van rá szükség?

A gond az, hogy túl sokat kell ügyet intézni és személyesen. Pl. Észtország lehetne a követendő modell (hogy ne mindig klasszikus "nyugati" országot hozzunk fel példának), ha ügyintézséről van szól.

Dikusz 2018.01.05. 11:11:07

@wuaaa: mééér túlzás? Nem vagyok rá büszke, hogy nem beszélek nyelveket, a saját lustaságom miatt, senkit nem hibáztathatok.
Igen jó lehetőségen lenne arra, hogy megtanuljak egy adott nyelven, de folyton azon tör a frász, nehogy véletlenül valami baromságot mondjak, és kiröhögjenek. Hiába mondják, mindegy milyen keveset, csak szólaljak meg, akkor sem megy...

Dikusz 2018.01.05. 11:16:29

@sZulamith: nem is írtam azt, hogy rejtvényfejtés közben nézem a tájat, vagy ez vagy az. Együtt nem megy:)

Miért baj az, hogy itthonról írok? Az igaz, hogy ez a Határátkelő, de ebbe a sorozatba úgy gondolom belefér az, hogy én Budafokon szeretek élni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 11:22:29

@Arthamyr: ehic kártya szerintem, sürgösségi ellátáshoz külföldön. (jut eszembe, multkor beszéltünk az állampolgárságrol, kell hozzá egy ilyen, guglizd meg pls: Public Services card.)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 11:25:27

@Dikusz: (elsö angolóráimat egy pohárka tojáslikőrrel kezdtük, utána már ment a duma ;-))

vándor madár 2018.01.05. 11:25:34

@Arthamyr: "Mi az az EU kártya? Miért van rá szükség?"

Az EU kártya az a magyar betegbiztosítási kártya, ami az EU-ban kell, ha ott igénybe veszel betegellátást.
Más országokban olyan kártyát adnak ki, ami mindenhol érvényes, minden orvosnak van kártyaleolvasója.
Mo-n biztosan olcsóbb, hogy nincs mindenkinek, csak kérelemre adják ki és csak 3 évig érvényes. Rosszmájúan feltételezem, hogy ezzel is számon tudják tartani név szerint, ki utazik külföldre.

wuaaa 2018.01.05. 11:28:48

@Dikusz: A múltkori Svédországos poszt után is bekommentelte valaki, hogy azért szeret ott, mert énekel egy kórusban és a kis templomban szépen zeng a kórus hangja. A kis templomok már csak ilyenek, ez adott. Ugyanúgy ahogy az is, hogy a hazádban az anyanyelveden megértenek. Meg hogy kék az ég, zöld a fű és jó illat van eső után.

adg 2018.01.05. 11:29:03

@Dikusz: nem emlekszem a kezdetekre, te hogyan kerultel erre a blogra? Mi hozott ide? Biztos emlitetted annak idejen, de mar fogalmam sincs.

Arthamyr 2018.01.05. 11:31:36

@kisrumpf: Igen, a PPS szám az egyetlen, amit intézni kellett, kb. 1 órámba telt, ebben már benne volt az oda-vissza séta a munkahelyről. Munkaidőben.
Mondjuk itt kicsit ferdítek, mert sajnos bankszámla nem jár hozzá, azt külön kellett csináltatni és az több szarakodás is volt, mint a PPS szám, a pénzmosás/terrorizmus elleni törvények miatt.

sunabajnok 2018.01.05. 11:31:51

@Dikusz: ez csak a saját tapasztalatom, de engem nem nevettek ki. Alap nyelvtudással mentem ki, a hohdojcssal, ami valljuk be, semmit sem ér. De tiszteltek azért, mert törekedtem arra, hogy kifejezzem magam. Volt, hogy egy szót ötször körbeírtam, mert nem tudtam, de megértették. Sosem nevettek ki, kijavítottak.
Elmentem volkshochschule-ba, és elképesztő mekkora szókincsre, és kommunikációra tettem szert.

Arthamyr 2018.01.05. 11:37:29

@Dikusz: Egyébként érdekes, én sem vágytam sosem külföldre, és utazni sem szeretek igazán, mégis külföldön kötöttem ki. Kiváncsi vagyok, hányan vágytak külföldre, szerintem messze nem az összes külföldön lévő vágyott külföldre. Csak pl. jött egy jó lehetőség, esetleg külföldi párt talált magának. Azt sem tudom, hogy lehet-e "külföldre vágyni", szerintem inkább csak specifikus környezetbe (pl. valaki szeretne tengerparton élni, vagy egy pörgős metropoliszban), ami Magyarországon nem elérhető.

Arthamyr 2018.01.05. 11:39:05

@vándor madár: Jó tudni, azt hittem, a régi kék tb. kártya jó az EU-ban.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 11:43:48

@Arthamyr: nem a pps számrol beszélek. Ez nem adoszém, bár majd rajta lesz az is. Nézd meg kérlek. Viszonylag uj dolog, de pl. kell tavaly ota állampolgársági kérelemhez, utlevélhez, uj jogsihoz... az irek habzoszájaznak ellene, mondván, bujtatott személyi, s nem értik, mire jo. Remekül kiküszöböli a segélyekkel csalokat pl.

Arthamyr 2018.01.05. 11:47:24

@kisrumpf: Akkor nem tudom, miről beszélsz. Public Services Card-om van, akkor kaptam, amikor a PPS számot intéztem. Ezt ki fogják cserélni valami másra/bővítik?

Dikusz 2018.01.05. 11:48:47

@ganzruih: Senkitől nem várhatom el, hogy tetsszen az írásom, ha nem tetszik, nem baj.
Véletlen egybeesés lehet, de valóban 30 évet dolgoztam különböző állami hivatalokban, ettől nem gondolnám magam besavanyodottnak. 2013-ban lettem nyugdíjas, az utolsó kötelező fizetésemelést 2008-ban kaptam, utána semmit, emiatt sem savanyodtam be.
A külföldi ügyintézésről nem véleményt alkottam, azt írtam le, amit olvastam.
A kérdésre válaszolva: átlépem elég gyakran a határt, van hogy egy évben többször is. Nem megyek messzire, csak a szomszédba, olyan helyre, amit én a látottak, tapasztaltak, az emberekkel való beszélgetések alapján Meseországnak nevezek, sosem tudom megunni.
Azt meg tisztelettel megkérdezném: hitel törlesztése hogy felejtődhet el?

Kihangsúlyozom, saját magamról beszélek: a fizetnivalóimat a bankszámlámról, csoportos beszedési megbízással intézem, így elkerülhetem azt, hogy túllépem a fizetési határidőt.
Viszont ha valamiben sáros vagyok, esetleg segítséget kérek, akkor nem magas C-ről kezdem a társalgást. Tulajdonképpen máskor is szeretek normális hangnemben tárgyalni.

Dikusz 2018.01.05. 11:50:15

@kisrumpf: Örülök, hogy tetszett, lehet jönni Budafokra:)))
Viszont a te ötleted is remek, nagyon is érdekelne.

Dikusz 2018.01.05. 11:56:15

@kisrumpf: egy "pohárka" az számomra nem mértékegység, a tojáslikőr meg limonádé:)))
Kellő mennyiségű, cca 50 fokos színtelen gyümölcsital elfogyasztása után azt már hittem magamról, hogy tudok jódlizni, de azt még nem sikerült elérnem, hogy angolul is tudjak. (viccvót).

Hari Seldon 2 2018.01.05. 11:57:42

Most valamit nem értettem jól, vagy valóban csak két megyeszékhelyen voltál?!?

bpetya75 2018.01.05. 12:00:49

@Dikusz:

"Viszont ha valamiben sáros vagyok, esetleg segítséget kérek, akkor nem magas C-ről kezdem a társalgást."

Maximálisan egyetértek. Sokszor tapasztalom magam is, hogy a feszültséghez, számonkéréshez, bunkózáshoz szokott ügyintézők nagyon pozitívan reagálnak a pozitív hozzáállásra.

Elmaradt törlesztő. Én is elkövettem ezt a hibát. Aztán átmentem sunyiba, mert következő hónapban eszembe jutott ,hogy nem fizettem be, de úgy döntöttem, hogy megvárom míg a banknak hiányozni kezd a lóvé. 3,5 évig nem hiányzott. Aztán küldtek egy fizetési felszólítást, és amikor alkudozni kezdtem velük a részletfizetésről, akkor hozzám vágtak egy olyan fizetési könnyítési ajánlatot, hogy leesett az állam.

vándor madár 2018.01.05. 12:04:32

@Arthamyr: "Jó tudni, azt hittem, a régi kék tb. kártya jó az EU-ban."

Az EU kártya az kék, plasztik, mint egy bankkártya és rá van írva nyomtatott nagybetűkkel, hogy Európai egészségbiztosítási kártya. A "régi", az fehér, puha papír, hatósági igazolvány van ráírva, nincs lejárata és csak belföldön érvényes, de az lehet, hogy ennek vannak különféle változatai, azt én nem tudom.

Dikusz 2018.01.05. 12:06:09

@vándor madár: az EU-Egészségügyi-kártya (biztos jobban tudod, mint én), EU-n belüli sürgősségi ellátásra ad csak biztosítást, semmi egyébre. Ingyenes a kiváltása, ha nagy baj van, nem sokat ér. Mindig úgy utazom külföldre, hogy biztosítást kötök, csak biztonsági okból váltottam volna ki a kártyát.
Ha valaki kiváltja a kártyát, még nem jelenti azt, hogy külföldre utazik:)

MRN 2018.01.05. 12:07:14

@sunabajnok:
Fejér megye jó lesz? :)
Amúgy nem vettem észre, hogy a többi 18 megye kiürült volna...
Tetszett a poszt, viszonylag gyakran járok Budafok-Tétény felé, de ilyen részletesen nem ismerem.

puhacica 2018.01.05. 12:08:20

na vegre! :D
a magyar nyelvvel kapcsolatban csak annyit tudok elmondani, hogy nagyon szeretem. a valtozatossagat, a jatekossagat, a vicces szavainkat, a gyonyoru regenyeinket, megszebb verseinket... soha nem fogok egyetlen mas nyelvet ilyen melyen erteni/beszelni.

a budafoki bemutato nekem kicsit szaraz volt, tobb elmennyel fogyaszthatobb lett volna.

"Olvastam itt és más oldalakon is, hogy külföldön mindig, minden tökéletesen működik a hivatalokban, azért biztos ott is vannak hasonló, nem túl kellemes esetek, ugyanolyan arányban, mint itthon." - mindig ezt mondom, hogy mindenutt vannak problemak, de nem mindegy, hogy milyen aranyban. es sajnos Magyarorszagon nem olyan aranyban vannak gondok, mint pl. Angliaban. bar ugy lenne, ahogy te irod! de nincs ugy.

utazas: en a csillagokat lekaromkodtam az egrol, amig vonattal kellett jarnom. retkes, megfagysz vagy hogutat kapsz, kesik... borzalom. anyukam par napja ment haza, 11 korul szallt le Ferihegyen, 5 utan irt, hogy meg Halason van, varja a csatlakozast, ami kesik 1 orat. 150 km kb az egesz.

Dikusz 2018.01.05. 12:11:43

@Csodabogár: Húúúú, a budafoki kiadványokat nagyon-nagyon megköszönném. Nemcsak a magam nevében, a fiam is nagyon érdeklődik a kerület történelme iránt, hiszen ő már ide született, és jóval többet is tud mint én.

Kultúra: tegnap voltam Boban Markovic koncertjén a MÜPÁ-ban.
Nagyon tudnak:)

Arthamyr 2018.01.05. 12:22:07

@libslobsi fuszal: Kitartás, a kínaiak majd feljavítják azt a vonalat, és akkor meglesz 3 óra alatt is a 150km! ;)

Dikusz 2018.01.05. 12:23:40

@adg: őszintén remélem, hogy ezt nem azért kérdezted, mert nem kéne itt lennem:)))

Elmondom akkor, hogy kerültem ide: nem tudom pontosan a dátumot, de egy évnél nem sokkal lehet több. A tavalyi blogtalálkozóra bekéredzkedtem, kiemelve azt, hogy ugyan itthon éltem mindig, de nem mehetnék-e el, mert szeretem hallgatni, hogy ki, mit mesél magáról. A találkozót Digger szervezte, tőle kérdeztem hát privátban. Teljesen természetesnek vette a kérésem, ott lehettem. Nem is bántam meg.
Azóta találkoztam többekkel, vele is nemrég, meg olyanokkal is, akik nem voltak akkor ott.

bpetya75 2018.01.05. 12:26:20

@MRN:

Fejér? FEJÉR? Hát ti kőzusok vagytok Somogyhoz, vagy Szabolcshoz képest! :-P

sunabajnok 2018.01.05. 12:28:07

@MRN: Nem tudom,én onnan jöttem el. Nem azt írtam,hogy a többi megye kiürült, hanem azt,hogy Pest megyéből a legkevesebb az elvándorló. Ha a magyar munkanélküliséget nézed, Pest megye a legjobb helyezett, szinte ott a legalacsonyabb a munkanélküliség. Vidékről vagy Pestre vándorolnak,vagy külföldre.

vándor madár 2018.01.05. 12:30:26

@Dikusz: "Ha valaki kiváltja a kártyát, még nem jelenti azt, hogy külföldre utazik:)"

Az előfordulhat, de akkor minek váltja ki? Magyarországon nem tud vele semmit kezdeni. Meg a magyar kártyával sem, mert a rendszerben eleve benne van, hogy biztosított -e vagy sem. Az már csak arra jó, hogy a taj számot lenézzék róla és beüssék a gépbe.

"Ingyenes a kiváltása, ha nagy baj van, nem sokat ér. " Miért szerinted, ha a kártya pénzbe kerülne, akkor többet érne? Még drága országokban sem kerül semmibe a kártya.
És miért nem ér sokat vagyis szinte semmit külföldön? Pont azt az ellátást kapod érte külföldön is, mint az, aki ott lakik, ha mondjuk elüt az autó. De az előfordul, hogy ott más az egészségbiztosítás rendszere és sok mindent saját zsebből kell fizetni, ha nincs kiegészítő biztosításod. Meg esetleg azért is súlykolják az emberekbe az utasbiztosítás kötését, mert sok helyen az egészségügyi ellátás lényegesen drágább a magyarnál és amit annak a biztosításnak a terhére el lehet számolni, azt nem kell a magyar állami biztosításnak kifizetnie, de ez csak feltételezés, úgyhogy előre is mea culpa, ha nem így lenne.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 12:32:18

@Arthamyr: oops kéretik engedélyt meghunyaszkodni, a hiba nálam van. Nem tudtam, hogy automatikusan jár pps szám mellé az újaknak, nekünk külön kellett kérni, s ha nem nézek utana, nem. is tudok rola. Bocs, azt hittem, segitek.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 12:34:19

@Dikusz: jóvanna, kisleanyka voltam akkor még, az 50 fokosok joval kesobb jottek.

Arthamyr 2018.01.05. 12:37:53

@kisrumpf: Rég volt, szép volt? :) Az állampolgárság meg lehet amúgy is bukó, mivel munkanélküliek vagyunk. :)

Dikusz 2018.01.05. 12:39:38

@wuaaa: Egyik alkalommal, amikor az Őrségben jártunk (jó húsz éve) Apátistvánfalván, lementünk a faluba vásárolni.
Az üzlet közelében volt egy szép kis templom, betértünk megcsodálni. Egyik társunk kezében volt 2 db kétkilós kenyér, meg négy üveg sör. Mivel a tiszteletet a helynek tényleg mindig megadjuk, ő is így tett. Nem tudom milyen építészeti elgondolás alapján, de azt hitte, ha a négy padlóra letett sörre valamilyen módon ráapplikálja a két veknit, az meg is áll. Nem kell nagyon csodálkozni, ez nem sikerült. Meg kell mondani, szép hangja volt. Nekünk is, amikor kimenekültünk gyorsan a templom elé gyorsan, és a járdára dőltünk a röhögéstől. Még szerencse, hogy nem volt senki a templomban, és az üvegek sem törtek össze. Mondjuk a máriaremetei kegytemplomban is így járt, amikor az elakadt adományt igyekezett beletuszkolni a perselybe. Ott sem lett kár, csak a persely dőlt fel, jókorát szólt az is.

Komolyra fordítva: azért azt nehezen hiszem, hogy valaki csak azért járna énekelni a kórusba, mert remek az akusztikája a templomnak, ott azért több van szerintem.

MRN 2018.01.05. 12:45:26

@bpetya75:
Akkor Fejér nem jó? A hozzászóló csak annyit írt, hogy a posztoló költözzön a maradék 18 megyéből az egyikbe. Fejér is az egyik. ;)

adg 2018.01.05. 12:47:10

@Dikusz: nem, nem azert. A feltetelezesert majd megsertodom kesobb, most van meg egy kis dolgom. :)
Hanem a kerdesre nem valaszoltal, hiszen ahhoz, hogy digger meg blogtalalkozo, meg ilyenek, mar itt kellett lenned elotte, nem? A kerdesem inkabb az, hogy mi visz ra valakit, aki nem akar kulfoldre koltozni, nem is akart sose es jol is erzi magat otthon, hogy ebbe a blogba belegyokerezzen? Teljesen oszinte kerdes, semmi hatso szandekom vagy gondolatom nincs, csak nekem olyan, mintha lelkes tagjava valnek a Viragos Balassagyarmatert forumnak, mikozben talan egyszer jartam ott 30 eve. :)
Sokan ideverodnek innen onnan, foleg index cimlaprol, elmondjak a mondokajukat, aztan kod elottem, kod utanam. Te meg maradtal, es ha jol tudom, te vagy itt az egyetlen, aki sosem akart kulfoldre koltozni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 12:50:03

@Arthamyr: jo reg volt, haha, mar negy kartyacskat orzok plusz az alien kartyamat, nosztalgiabol. Amugy nem automatikusan buko, hacsak nem kersz segelyt, bar amerikai baratnom egy ev munkanelulin eles utan is megkapta.

Csak a sok nyamvadt papirozas ne lenne, modfelett taszit a gondolat. De nagyobb gondom sose legyen. Megyek is kenyeret sütni.

Herr Géza 2018.01.05. 12:51:05

@Dikusz: Anyám (:D) , mindig meg tudsz lepni: Boban Markovic koncerten csápoltál? Beszabehugy.... :)))))
Budafok meg nálam is rulez: éveken át csak keresztüldöngettem a tranzitútvonalon (Dunaújváros felől), aztán úgy hozta a sors, hogy a fiunkat az Árpád utcai kéttannyelvű ált. iskolába irattuk be és a suli jóvoltából megismertük a kerületet. Nagyon bejött.... :D

Arthamyr 2018.01.05. 12:51:58

@kisrumpf: Tudom, csak lehet, nem nézik olyan jó szemmel. Mondjuk ha megnézik mennyi adót fizettünk, amióta itt vagyunk, és nem adják meg, mert most épp nem fizetünk sokat, dugják föl maguknak. :)

MRN 2018.01.05. 12:52:03

@sunabajnok: Azt írtad, hogy költözzön a 18 megyéből egybe, akkor majd... Ezért írtam.
Nem vitattam, hogy Pest megyében több a munkalehetőség, és ezért onnan kisebb az elvándorlás. (Ettől függetlenül nem biztos, hogy mindenkinek ott legjobb élni.) Viszont ez arra is mutat, hogy mégiscsak az anyagiak/megélhetés miatt megy el a többség.

adg 2018.01.05. 12:53:56

@Dikusz: “Nem tudom milyen építészeti elgondolás alapján, de azt hitte, ha a négy padlóra letett sörre valamilyen módon ráapplikálja a két veknit, az meg is áll.”

Jajjj, egyszeru pedig. Negy uveget negyzet alakban lerakja a padlora le, megfelelo tavolsagra egymastol. Elso veknit fejjel lefele rahelyezi, lapos oldalaval felfele ugye, majd rateszi a masodikat. Ha megallt, akkor Newton szerint addig ott kell maradnia, amig valami uj ero nem hat ra, peldaul a sekrestyes felrugja.

Dikusz 2018.01.05. 12:54:01

@sunabajnok: mind a két hozzászólásodra egyszerre válaszolnék.
Rengeteget túrázunk országon belül, oda megyünk, ahova csak tehetjük. Nekem nem kell magyarázni (egy hónapra elküldeni sem), hogy tudjam milyen az élet vidéken.
Soha nem voltam olyan, hogy többnek érezzem magam csak azért, mert a fővárosban élek. Kifejezetten rosszul is esik, bár nem hiszem hogy ez bárkit is érdekel, ha ezt hiszik rólam.

A nyelvtudás miatt engem se nevettek ki soha, csak én beszélem be magamnak, tényleg teljesen leblokkolok.

Pernilla 2018.01.05. 12:56:09

@Dikusz: Szia Dikusz! Nekem volt szerencsém bent járni a Törley-mauzóleumban. Tényleg rettenetes, hogy milyen állapotban van, de a "maradékból" még lehet következtetni az eredeti állapotára, fantasztikusan nézhetett ki. Szomorú, hogy így veszni hagyták.
(A többihez inkább nem szólok hozzá, én baromira utáltam budafokon lakni, de erről nagyrészt valószínűleg nem a kerület tehet, úgyhogy ne vedd a szívedre :))

puhacica 2018.01.05. 12:58:15

@Arthamyr: en kb 14 eves korom ota vagytam kulfoldon elni. mindegy hol, szerettem volna "mast is" latni, tapasztalni. nem tudom, hogyan lehet leelni egy eletet egyetlen helyen. nem itelkezes ez, de tenyleg nem.

Dikusz 2018.01.05. 13:00:05

@Hari Seldon 2: Több megyeszékhelyen is jártam már, persze.
Viszont úgy csak kettőben, hogy helyi "idegenvezetést" kaptam, ráadásul az egyik HA-s:)))
Mivel a többiben nincs ismeretségem, magamnak kel kitalálnom, mit érdemes megnéznem, ami messze nem ugyanaz.

Herr Géza 2018.01.05. 13:00:49

@adg: Látom kibukott belőled a stati(szti)kus... D A sekrestyés, mint “új erő” frenetikus..... You made my day, mate! :)))))))

MRN 2018.01.05. 13:02:56

@adg: Bocsánat előre is, mert nem tőlem kérdeztél. De talán segíthetek én is egy kicsit megvilágítani a dolgot. Magam is Magyarországon élek, és bár volt, hogy megfordult a fejemben a külföldön élés, tán még lehetőségem is lett volna, mégis maradtam. Semmi fennkölt oka nincs, csak így alakult az életem.
Viszont érdekel azoknak az élete, boldogulása, nehézségei és sikerei, akik külföldön próbálják meg, illetve már egy ideje ott élnek. Érdekesek a történetek és érdekesek az országok, ahonnan a beszámolók érkeznek, más országok szokásai, berendezkedése, szinte "testközelből". Más blogokat és fórumokat is olvasok, ide is évek óta rendszeresen visszajárok, még ha nem is szólok mindig hozzá. Szerintem többen is vannak ilyenek, és nem feltétlen Index címlapról (nem is igen olvasom az Indexet) tévednek ide. Attól, hogy az ember nem maga is határátkelő, még érdeklődhet a határátkelés, az átkelők iránt.
Pl. a csillagászat is érdekel, pedig nem vagyok csillagász. :)

bpetya75 2018.01.05. 13:04:14

@MRN:

Nem jó. Meg Győr-Moson se, meg Vas se. Ahol közel a nyugati határ, meg nem csóróság van, az nem jó. Asszem ;-)

@adg:

Azért ha nagyon pöpecül kiszámított az erőegyensúly, akkor egy kósza légy is boríthatja az építményt.

@libslobsi fuszal:

Másodszülöttünk pár hónappal ezelőttig szentül állította, hogy itt fog élni a faluban, ha felnő. A mostani viselkedése alapján azt gyanítom, hogy ő fog elmenni a legmesszebbre.

Herr Géza 2018.01.05. 13:05:25

@Dikusz: Csak félve kérdezem, a nyírségi idegenvezetőd (:D) topless bárokba meg kupikba (is) vitt??? :))))))

MRN 2018.01.05. 13:11:27

@bpetya75: Ide nyugati határ (sőt, semmilyen se) az nincs közel.
Akkor Somogy, meg Baranya, de talán Zala se jó? :)
Laktam Pest megyében is egyébként, de itt jobban szeretek. A közlekedés mondjuk lehetne jobb.

Dikusz 2018.01.05. 13:12:45

@Csodabogár: össze-vissza pattogok a válaszokkal:)))
Szégyenkezve, félve mondom: mindig is OTP-s voltam, soha semmi bajom nem volt egyetlen ügyintézővel sem. Az igaz viszont, sosem vettem a fáradtságot, hogy fillérre kiszámoljam, mennyivel kevesebbet fizetnék egy másik banknál. Nem is volt miért, sosem volt sok pénzünk, nem volt mit befektetni sem. A számlára is csak a fizetés jött.

Herr Géza 2018.01.05. 13:13:58

@MRN: Való igaz, bár tőlem hülyén hangozhat, de én is olvasója lennék a blognak akkor is, ha ki sem mozdultam volna az országból. Persze biztos nem pofáznék ennyit, de érdekelne milyen máshol az élet testközelből. :D

P.Elliot 2018.01.05. 13:17:39

Szerintem jo kis poszt, kell ilyen is ami a maradast mutatja.
Nem kell mindenkinek elvandorolni, foleg ha kedve sincs hozza, szepen be lehet rendezni az eletet barhol, odahaza is, egyszerubb szinten vagy nagyon egyszeruen is, az a lenyeg hogy az illeto jol erezze magat a boreben. Fiatal koromban volt egy idos ismerosunk akinek a huga egy gazdag gorog ferfihez ment valaha hozza, hivtak, csaltak az oreget, tejben vajban furdettek volna de nem volt hajlando, o szepen elvolt az iroasztala mellett odahaza, / tanarember, / a legrosszabb, gyerekvero fajtabol/, regen katonatiszt, reklamalo leveleket irogatott kulonbozo szerveknek, / akik szerintem ven hulyenek neztek a tema miatt/, konyvtarakba jart, politizalni egy kavezoba a rendszerrol amit majd megdontenek, hogy is tudta volna magat jol erezni egy masik idegen orszagban ahol ez nem volt? Inkabb egy kunyhoban elt volna de otthon ismeros emberek kozott.
Egyebkent is. Ha valaki ki tudja fizetni a szamlait es a posztolo ki tudja, kedveli a maszkalos hazai kirandulasokat, az ismeros kornyezetet, a nyelvvel sem kivan kinlodni az miert ne erezhetne magat jol otthon?
En magam sem gondoltam soha hogy kulfoldon kotok ki, ez a volegenyem kerelme volt hogy probaljuk ki es belementem.
Mas kerdes hogy nagyon jol ereztem magamat itt szinte azonnal es azota is de ha nem jottem volna ki akkor otthon biztosan megteremtettem volna egy elheto, egyszeru de kellemes legkort, nem erdekelve hogy mas hogy el, ehhez van es mindig volt tehetsegem hogy kihozzam a helyzetembol a legjobbat es jol erezzem magamat benne, ahogy szoktam magamrol mondani hogy egy kiralyi palotaba ugyanugy bele tudnek illeszkedni mint egy kunyhoba, ki tudnam hozni mindkettobol a legjobbat ami nekem kellemes, egy kunyhoban jobban mert az meg szorakoztatna is hogy mit tudnek a helyzetbol kihozni. En is sokat kirandultam volna otthon mert azt egesz eletemben szerettem, raszalltam volna konyvtarakra mert olvasni is nagyon szeretek, altalaban optimista tipus vagyok, tehat otthon sem keseregtem volna.
A hivataloknal egyetertek hogy nem mindegy hogy hogy megy az ember oda, kedvesen koszonni, mosolyogni, eloadni a kerelmet nem mar eleve magas hangon odaallitani/ rokonom panasza volt hogy csak ugy lehet elintezni valamit es meg sem hallgatott amikor mondtam neki hogy talan pont ellenkezo hangnemben kene kezdeni, fogadni mernek hogy hatasosabb lenne mint eleve felhergelni az ugyintezot/, de nem, oktatott ki ugy otthon nem lehet pedig nem hiszem el.
A 22 keruletben jartam valaha en is, ott volt valahol a Torley borfeldolgozo vagy mi, Budafokon ugye? Ott volt a Juhaszcsarda vagy mi volt a neve, hordokban ulve/ elszeparalt oriashordok/ csengore jott a pincer, hozta a finom huvos bort es amit imadtunk hozza, hazi zsiroskenyer hagymaval, malomkerek nagysagu orias kenyerszeletek, finom volt meg birkaporkoltet, aztan ha jol emlekszem a Damjanich utcaban egy varronohoz aki vart nekem egy ruhat.
Nagytetenyben egy eskuvon jartam meg a Dunaparton, a kastelyokat nem ismerem, egyszer istenverte disznoszarszag fogadott, valahol volt egy hizlalda is es a szel arrafele hozta a szagot.
Az egesz posztban minden tetszik egy foto kivetelevel az ahol a keresztre feszitett Jezus van meg tarsai, borzadok latni is az ilyesmit mert amit gyerekkoromban ezzel kapcsolatosan ereztem hogy hat igen, felfeszitettek, belegondolas nelkul, azt felnott koromban egeszen maskeppen erzem at, egy ember kinlodasat, fajdalmat es haldoklasat, iszonyodom tole.
Varjuk azt a erdelyi kirandulas posztot is...

bpetya75 2018.01.05. 13:18:06

@MRN:

Látszik, hogy ti ott a fényes Fejérben nem tudtok semmit szegény hátrányos helyzetű térségek nyomorúságáról! Baranya, de főleg Somogy az egész Dunántúl alja. Nálunk lejjebb már csak Borsod, Nógrád meg Szabolcs van.

MRN 2018.01.05. 13:27:31

@bpetya75: Meglehet. Tolnával mi van? Mert barátnőm meg oda költözött Pestről, mert oda ment férjhez, köszöni, jól van. Persze, lehet, hogy a most már felnövő fiai majd elmennek.

MRN 2018.01.05. 13:32:01

@P.Elliot: Jó, hogy ilyen beállítottságú vagy. Ez a boldog élet egyik titka lehet.
Én az utóbbi években kaptam rá a kirándulásokra, és fedezem fel, tényleg mennyi szép és érdekes hely van itthon is. De azért kicsit csepegett a nyálam, amikor nem rég egy másik fórumon egy tag betett egy videót a svájci Bergünről, hogy milyen remek szánkópálya van ott a gyönyörű tájon. Oda (is) elmennék. Imádom a hegyeket, erdőket, különösen télen. :) Na, majd egyszer...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 13:32:15

@Arthamyr: basszus, ha adó alapján adják meg, akkor tényleg dugják fel. Az egyik elég jol menö kávézólánc tulajának nem adták meg... pedig fizetett eleget, munkaadó is volt. Néha mintha pofára menne. S a sok menekült sem a befizetett adojárol ismert, ha tehetek egy kissé rosszízű megjegyzést, már bocsánat.

bpetya75 2018.01.05. 13:33:22

@MRN:

Most hirtelen csak ezt találtam: www.vg.hu/gazdasag/hatalmas-a-szakadek-a-hazai-regiok-kozott-480899/

Dél-Dunántúlról Tolnát emeli ki, és teszi Pest és Zala mellé. Valahol láttam grafikont is hozzá. Alulról nézve Nógrád, Szabolcs, Borsod, Somogy, Baranya a sorrend. Tolna eléggé elöl van.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 13:35:58

@libslobsi fuszal: nagyanyám egész életében két helyre jutott el, Győrbe és a Balatonra, egyszer. '56-ban aztán Svájcba ment volna, de nagyapám nem volt hajlandó. Szegényem nem hiszem, hogy sokat tudott Svájcról, csak menni akart. Bánom már, hogy nem kérdeztem meg ezt sem tőle, amig lehetöségem volt, hogy miért?

verkagrafomanka 2018.01.05. 13:41:20

Budafok <3 <3 <3 Már a nyitóképnél megdobbant a szívem! "Messzeringó gyermekkorom világa" :)

MRN 2018.01.05. 13:42:14

@bpetya75: Nem teljesen komolyan kérdeztem ám... ;) Persze, tudom, hogy vannak hátrányosabb helyzetű régiók. De azért nem csak Budapesten lehet élni. Az ország átlaghoz képest gondolom máshol is vannak különbségek. Épp a minap olvastam itt egy posztot az USA egyik kevésbé fejlett államáról. Nyilván eszemben sincs a két országot összehasonlítani.

Csodabogár 2018.01.05. 13:53:49

@kisrumpf: Nem bírtam a bezártdságot. Sok mindent meg akartam nézni, ezért feladtam a hazai biztonságos életemet. De nem haltam éhen és nem is mosogattam. Természetesen nem jöhettem vissza, hiszen disszidáltam, 1965-öt írtak akkor. Másfél év börtönre ítéltek. Akkor nem is akartam volna vissza jönni, hosszú volt a listám. Csak rendszer váltás után jött meg a vágy. Azóta se bántam meg, de ha holnap lezárnák a határt, rögtön mennék vissza valahova.

Dikusz 2018.01.05. 13:59:59

@adg: én meg azért sértődöm meg (nem is), mert
megsértődtél:)))
Megpróbálok a kérdésre válaszolni: hozzászólóként tényleg nem sokkal a blogtalálkozó előtt jöttem ide. Előtte sokáig csak bele-beleolvastam a blogba, valószínű akkor, amikor címlapos volt. Amiért ideszoktam, tényleg csak azért volt, mert így, a posztokat olvasva utazhatom a világban. Valamint be kell hogy valljam, nagyon meg tud nevettetni, ha pár hozzászóló ugratja egymást.

A külföldre költözésről: azért elenyésző azoknak a hozzászólóknak a száma, akik mindig is itthon éltek, az nem mondom, hogy egyedül vagyok, de azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni őket.
Azt sem titkoltam soha, hogy hány éves vagyok (62). Azt szoktam mondani magamról, hogy az én korosztályom az, amelyiknek legjobb volt gyereknek, és fiatalnak lenni. Nem tudok mást mondani, nem volt gondunk. Volt mit ennünk, tudtunk tanulni, válogathattunk a munkahelyek közül. Tudtunk menni sportolni, üdülni. Nem tanultam tovább, kereskedelmi szakmám, -érettségim van. Abban az időben, (de akár most is), ezzel a végzettséggel nem hiszem hogy sok értelme lett volna útrakelnem. A szakmunkássuliban az elsők között voltunk, akik németül tanulhattunk. Meglehetősen jól ment, sokáig elboldogultam vele. A tanárnőnk még azt is felajánlotta, hogy ingyen tanít, nekem fontosabb volt, a sport. A mai napig bánom...
Munkavállalóként is szerencsésnek mondhatom magam, igazából munkanélküli sem voltam. Átlagos munka, átlagos fizetéssel, elfeledett nyelvtudással. Milyen értelme lett volna akkor! nem most, világgá mennem.

Ha még mindig mellébeszélek, kérlek írd meg:)

Dikusz 2018.01.05. 14:11:58

@Herr Géza: nem nézted ki belőlem:)))
Csápolni azt nem csápoltam, szépen is néztem volna ki, de a koncert fantasztikus volt.

A két vendégfellépő közül az egyik Pápai Joci volt. Természetesen a három általa előadott szám közül az egyik az Euroviziós száma volt. Be kell valljam, az a szám nemigen tetszett sosem, azt viszont el kell ismernem, hogy a srác tud énekelni.

Az ideköltözésünkkor ('77) a tranzitútvonal a ház előtt volt. Hogy keveredtetek éppen az Árpád iskolába? Nem alapból volt kéttannyelvű.

Dikusz 2018.01.05. 14:15:30

@Herr Géza: Engem??? Nem olyan családból származok én (Regős Bendegúzt idézve).

Vinni nem vitt, de azt megtudtam tőle, hogy a szálloda melletti épület ahol megszálltunk, az kb 25 évvel ezelőtt ilyesféle műintézmény volt. Csak annyit tettem hozzá, hogy akkor éppen 25 évet késtem:)))

adg 2018.01.05. 14:18:42

@bpetya75: haha, na de ha kello fos van a rendszerbe kalkulalva, akkor a legy nem boritja fel. (Factor of safety, csak igy jobban hangzik a roviditese) :)

@Herr Géza: statiszta, ha kerhetem. :D

@MRN: koszi, ertem. Tehat neked mar megfordult a fejedben a koltozes. Van ez a millio utazos blog, ahol barmilyen orszagrol lehet talalni csomo mindent, de valojaban a legtobb kicsit unalmas, nem eleg interaktiv, szoval azt hiszem ertem mit irsz, igazad van. Ez igy kicsit valoban szemelyesebb, es altalaban tenyleg ott elnek a szerzok, kommentelok, nem annyira felszinesek az infok. Bar ugyis vetit mind.. :D

Dikusz 2018.01.05. 14:24:58

@adg: Ez a pupák két sörösüvegre tett rá egy kenyérkét. A Newton-törvény ebben az esetben nem tudott érvényesülni, a kenyerek a sörösüvegek erőteljes csörömpölésétől kísérve rövid idő múltán érintkezésbe kerültek a templom padlójával.
Nem kellett, hogy a sekrestyés úgy felrúgja őket, mint Stevie Wonder a padlóvázát:)

verkagrafomanka 2018.01.05. 14:30:06

@vándor madár: itt Luxiban fokozatosan hosszabbodik az EU-eü-kártya érvényessége, igényelni kb. három másodperc, de fejben kell tartani, mikor jár le... Én pl. most vagyok itt bő két éve, és a mostani EU-s kártyám érvényes egy évig (!), de az első három hónapig volt, aztán fél évig, stb. Szóval a három év álom :D

2018.01.05. 14:31:25

Szuper poszt, örülök @Dikusz: , hogy megírtad.

Azzal kapcsolatban meg, hogy van-e itt, egy külföldi létnek szentelt blogon helye, hát, lehet, hogy elsőre paradox, de lévén hogy a legtöbbünk külföldön él évek óta, nekünk már Mo. is "külföld", ha ez így érthető. Az biztos, hogy nekem Mo-ról olvasni pont annyira egzotikus (vagy nem egzotikus), mint Ausztriáról, UK-ről meg a többiről.

Én nagyon szívesen olvasnék több mo-i posztot, otthon maradottaktól is (@bpetya75: , ugye), hazatelepülőktől és hazalátogatóktól is.

Más.

Érdekes egyébként, hogy az ember nyűge mennyi különböző forrásból fakadhat. Engem sosem zavart a máv, a bkv vagy az ügyintézők. Velem csak egészen elvétve udvariatlan Mo-on akárki is, aminek vagy az az oka, hogy A) olyan málészájú vagyok, hogy csak nem veszem észre, vagy B) egyszerűen szerencsés vagyok, vagy C) a fellépésem nem generálja a konfliktust.

(Megjegyzem, ha megvádolunk valakit, aki az udvariatlan ügyintézőkre panaszkodik, hogy biztos ő csinál valamit rosszul, az klasszikus áldozathibáztatás, amivel a mai botrányokkal vészterhes időkben már jobb vigyázni, de ez itt mellékvágány.)

Mindegy. Szóval szerintem Mo állati klassz hely, és konkrétan a máv csoffadt kék meg bzmot csühös marhaságain is nagyon sok kellemes órát töltöttem, hidegben is, melegben is, és mégis, mégis -- én valahogy nagyon nem szeretek mo-on lenni, és főleg nem budapesten.

Vonaton ülni klassz dolog, a vonaton senki sem basztat. A probléma mindig az, hogy ahonnan indulsz, ott sem jó, és ahova érkezel, ott sem jó. De maga a vonat? Hát heló, maga a vonat szuper. Ha meg késik 40 percet, akkor 40 perccel tovább szuper.
Tényleg milyen izgalmas, mennyire másképp bírjuk látni ugyanazt, nem? :)

Dikusz 2018.01.05. 14:31:51

@Pernilla: Az Czuba-Durozier kastély is ilyen állapotú, romosabb az épület többi része, mint a képen látszik.

Merrefele volt az ahol laktál, és miért utáltál itt lakni? Egyetlen olyan helyre emlékszem, ahol nem szívesen laknék. Nagyon rég jártam arra, nem tudom most milyen állapotban lehet.

2018.01.05. 14:35:42

@Csodabogár:

"Másfél év börtönre ítéltek. "

Tényleg, és akkor neked priuszod van? Semmi erkölcsi bizonyítvány, és nem lehetnél vagyonőr meg rendőr meg mittomén?
(Bár gondolom, egyikre sem aspirálsz.:)

adg 2018.01.05. 14:38:46

@Dikusz: koszi neked is.

Ket uveggel is meg lehet oldani amugy a feladatot, de az mar szagembert kivano feladat. :)

Dikusz 2018.01.05. 14:41:59

@libslobsi fuszal:
Nem száraz az, ha kevesebb is, de azért még mindig éppen elég borospince van a környéken. A borok meg jók, éppen eléggé fogyaszthatók is:)
Azonkívül itt a szomszédban van a kevés borászati szakközép iskola egyike.

Pernilla 2018.01.05. 14:46:42

@Dikusz: nagyon részletesen nem írnám le, de fenn a hegyen, Budafok és Tétény határában.
Az okok? Hát kamaszként, 15 évesen kerültem oda, viszonylag messze volt az iskolámtól (majd az egyetemtől) akkor még elég szar közlekedéssel, a barátaim legnagyobb része Buda másik végében lakott, ami eléggé elszigetelt tőlük, és az én kamasz szememnek Budafok belváros egy ócska és lerobbant helynek tűnt. Én mindig úgy éreztem magam, hogy csak oda kerültem, de soha nem kötődtem oda, pedig vagy 8-9 évig éltem ott, és oda járok "haza" a szüleimhez a mai napig :)

vándor madár 2018.01.05. 15:00:57

@verkagrafomanka: "igényelni kb. három másodperc"

Rendes helyen meg nem kell igényelni, hanem megkapod az újat postán, mert a betegbiztosító szoftvere nyilvántart.

London2009 2018.01.05. 15:09:10

Szia Dikusz!
De jo, hogy te is irtal! Kulonosen, hogy errol az egzotikus helyrol, Budafokrol. : ) Nekem kulonben a rokonsagom egyik fele ott el.
Nem tehetek rola de az elso gondolatom viszont az volt, hogy milyen szomoru ezeket a lerohadt epuleteket latni. Ezeknek a csodaszep epuleteknek a szomoru pusztulasa jutott elsokent eszembe. Tavaly nyaron voltunk Paradon. Az is teljesen lehangolo volt. Ott allnak ezek a gyonyoru hazak, uri lakok es nincs gazdajuk, csak az enyeszet eszi oket. Utana pedig ohatatlanul a National Trust jutott eszembe, hogy milyen nagyszeru, hogy ez itt van es mukodik. Mi minden evben megvesszuk a tagsagot az egesz csaladnak.

www.nationaltrust.org.uk/

Az elso pontok kapcsan pedig a masodik gondolatom pedig az volt, hogy ha tudsz, akkor utazz es ne csak a kornyezo orszagokba, hanem ahova csak lehetoseged nyilik.
A harmadik pedig az volt, hogy ettol fuggetlenul nincs is annal jobb, mint amikor szeretjuk a kozvetlen kornyezetunket ahol elunk es ertekeljuk a jo dolgokat korulottunk. Ezzel nagyon tudok azonosulni, mert magam is igy vagyok ezzel.

Herr Géza 2018.01.05. 15:10:47

@Dikusz: “ Hogy keveredtetek éppen az Árpád iskolába? Nem alapból volt kéttannyelvű.” Passz, ilyen mélységben nem merültem el a suli történetében. Én akkortájt német-magyar iskolát kerestem, mint kiderült némileg lekésve a jelentkezési határidőket, oszt “kétségbesett” telefonomra az igazgatónéni megnyugtatott, hogy egy gyerek mindig befér... Így is lett. Akkoriban Érden laktunk, én Pesten dolgoztam, szóval még útba is esett kis erőszakkal. Du. meg anya ment érte. Bár németül rohadtul nem tanították meg még alapfokon sem kommunikálni azalatt a két év alatt, amíg odajárt, mégis jó emlékeim vannak a suliról meg a tanári karról.

London2009 2018.01.05. 15:15:31

@Arthamyr: ez erdekes. Egeszen kicsi korom ota elvagyodtam es mindig is tudtam, hogy valahol kulfoldon fogok elni. Sot, azt is tudtam, hogy nem magyar ferjem lesz majd. Mondom ezt ugy, hogy mindig boldog voltam Magyarorszagon. Nem azert vagyodtam el mert rossz eletem lett volna. Egyszeruen csak igy lettem beprogramozva. : )

Arthamyr 2018.01.05. 15:21:28

@libslobsi fuszal: Mindig előre várom, hogy mikor vehetjük igénybe a MÁV ezen dicsőséges vonalát, ha épp nem szállít senki autóval. :)

Arthamyr 2018.01.05. 15:23:37

@kisrumpf: Fogalmam sincs mire adják, én ledelegáltam az utánanézést a feleségemnek, meg majd áthívjuk a lengyel barátnőnk steakezni, és akkor elmeséli, hogy ő hogy kapta. :) Ha csak akkor kell fizetni, ha megkapod, nem különesebben érdekel, viszont ha lehúznak és utána visszautasítják, elégedetlen leszek...

Herr Géza 2018.01.05. 15:25:42

@London2009: Parádon ? Nocsak. Hol, merre? Nagyszüleim ott éltek a szomszédban (Bodony), ott töltöttem a fél gyerekkoromat, na persze tény, hogy Parád nem egy turistaálom. Sem Parádfürdő, sem Parádsasvár nem egy nagy durranás, a környezet szép, oszt kb. annyi is.... Ja, meg ihatsz nyakló nélkül büdösvizet (“csevicce”
megvan? :D)....

Arthamyr 2018.01.05. 15:47:07

@libslobsi fuszal: @London2009: Én el tudtam volna képzelni, hogy leélem az életem a kis Pest megyei városban, ahol 6 éves koromtól több mint 25 évig éltem. Persze azt sosem jelentettem volna ki bizonyossággal, hogy ott fogom leélni, de azt sem, hogy nem.

Amikor eljöttünk, nem is volt tervbe véve. Csak már majdnem egy éve nem dolgoztam, így a munkavállalási hajlandóságom elért arra a szintre, hogy nem hajtottam el a vérbe a fejvadászokat. Egyszer csak jött egy angol fejvadász, és azt mondta, lenne itt egy dublini cég. Kijöttem interjúra, én jó voltam nekik, ők meg adtak egy olyan ajánlatot, ami nem volt vészes, és full relokáció volt benne, az egész családnak. Osztottunk-szoroztunk, az jött ki, hogy worst case (ha a feleségem nem talál munkát), ugyanott tartunk, mint otthon ha mindketten dolgozunk, így belevágtunk, miért ne, lássunk világot alapon. De nem vágytunk el, csak kb. passzívan áttelepültünk (még a cuccunkat is csomagolta költöztető cég :)), ha aktívan tenni kellett volna érte (pl. nekünk kellett volna intézni a költözést), akkor nem biztos, hogy most itt lennénk (persze van az a pénz :)).

Innen sem különösebben vágyunk el, alapvetően tök jó itt lenni, egész egyszerű gyakorlati oka van a költözésnek: szeretjük a nyári hőséget, a kellemesen meleg tavaszt és őszt, és Dublin drága, ha elmegyünk innen, havi 1-3k extra megtakarításra tudunk szert tenni, és mennyivel jobb lenne mondjuk, ha ki lehetne ülni a teraszra/kertbe hónapokig, nem csak ha épp olyan idő van, vagy lehetne strandolni. Pl. Las Palmasszal nagyon ki tudnék békülni, csak ne lenne egy mindentől elzárt szar kis szigetcsoporton. :) Persze nem sietünk, nem "vágyunk el", csak a józan ész azt diktálja, hogy könnyen optimalizálható a helyzetünk.

Dikusz 2018.01.05. 15:48:33

@Pernilla: semmiképpen nem a pontos címet kértem, többet nem is akarok tudni.:)
Így azért már más a helyzet. Nem Budafokkal volt tulajdonképpen a baj, hanem azzal, hogy el kellett hagyni a barátaidat, régi környezetedet.

London2009 2018.01.05. 15:52:56

@Herr Géza: a paradsasvari kastelyszalloban toltottunk egy ejszakat. Azt sem ajanlanam senkinek. Az epulet es a kornyezet maga persze csodalatos, de ennyi. Ha pedig mar ott voltunk akkor elmentunk Paradra es Paradfurdore. Irto kiabrandito elmeny volt. Paradon semmi nincs. Van egy parkolo, ahol van mondjuk 5 bodega, az egyikben megittunk egy kavet, enni nem mertunk. Van egy nagy park, ami a maga modjan szep, de valosiznuleg tul sok szep parkot latok, mert az sem hozott lazba. Aztan igazabol ennyi az egesz es meg egy jo par lerohadt epulet. Volt amelyik korhazkent mukodott, annak ep ablakai sincsenek. Na es persze egy valaha volt gyonyoru epuletet kepzelj el. Ezektol mar teljesen el vagyok szokva es borzaszto rossz erzessel tolt ezt latni. Na es nem beszelve a Czifra istallorol, ami szinten lehetne jobb allapotban es az Uveggyarrol, ami miert is mukodne. Annak is csak a betort ablakait lehet latni, mar nincs ott semmi sem.
Elkepeszto, hogy ezeknek a dolgoknak regen a csodajara jartak, ma meg annyira sem meltatjak, hogy legalabb ne hagyjak oket szetrohadni. Parad szep lehetne es igenis lehetne turistaparadicsom, de nem igy. Nem beszelve az oda vezeto utakrol, ami nyaron oke volt, de telen biztos, hogy felerhet egy adrenalin parkkal.
No, ennyi, ezt is lattuk.

Herr Géza 2018.01.05. 16:02:08

@London2009: Parádon a kocsimúzeum megvolt? Szuvenírbolt fafaragásokkal? A nagybátyám műve minden, igaz, én menekülök, ha „ajándékot“ kapok tőle.... :D

Arthamyr 2018.01.05. 16:05:42

@Nagy kámpics: A vonat által adott utazási élmény relatív. Pl. a leghitványabb mávos utazás is jobb, mint egy tetszőleges repülés, feltéve, hogy kellően szellős (négyes helyen max. két ember ül), és az ember nem business classon/first classon/saját járművön repül. Kényelmesen elférek, és lehet nézni a tájat. Persze rutinos vonatozóként megéltem azt is, amikor -15-ben nem volt fűtés a vonaton, negyed órával indulás előtt szálltam fel, fél órás volt az út, na az azért elég betyáros. Meg a tisztaság azért a legtöbb helyen hagy kivánni valót maga után, de aki látta, hogy megy a takarítás a Nyugatiban/ismeri honfitársai viselkedését, ha más vagyontárgyára kell vigyázni, ezen nem lepődik meg, de ettől függetlenül ez sajnálatos.

Én nagyon szeretem Budapestet, főleg az átmulatott nyári éjszakákat, sajnos ez mostanában nem játszik, mert a legtöbb barát már vagy elköltözött, vagy gyerekei lettek (bár egy-kettő már elég nagy gyerekekkel rendelkezik, hogy újra használható legyen :)). Persze ez más városban is jó (pl. Londonban vagy Dublinban is szuper), csak máshol ritkán vagyok együtt barátokkal.

London2009 2018.01.05. 16:07:52

@Herr Géza: nem. Mi az ajandekbolt elott mar menekulore fogtuk! :D

Herr Géza 2018.01.05. 16:08:35

@London2009: Stimmt, kb. ugyanezt tudom mondani én is. Igaz a sasvári kastélyszállóban én csak egy esküvői vendégként jártam, nem aludtam ott. De így sem voltam beájulva tőle, pedig nagy volt a kultikus beharangozás....

Arthamyr 2018.01.05. 16:08:43

@London2009: Úgy látszik a National trust hatása London nagy részére nem terjed ki. :P Ha Heathrowról megyek befele, végig szétrohadt terület van a metró mellett, ahol emberek is laknak.

Herr Géza 2018.01.05. 16:10:37

@London2009: Jól tettétek.... :D Mit kapok a rokontól, ha ezt olvassa.... :D

Csodabogár 2018.01.05. 16:11:41

@Nagy kámpics: "Érdekes egyébként, hogy az ember nyűge mennyi különböző forrásból fakadhat. Engem sosem zavart a máv, a bkv vagy az ügyintézők. Velem csak egészen elvétve udvariatlan Mo-on akárki is, aminek vagy az az oka, hogy A) olyan málészájú vagyok, hogy csak nem veszem észre, vagy B) egyszerűen szerencsés vagyok, vagy C) a fellépésem nem generálja a konfliktust."
Azt hiszem nálam is valami ilyesmi van.

Nem tudom van-e még priuszom. Azt hiszem rendszerváltáskor törölték. Utána még vissza kaptam a magyar állampolgárságom, talán egy priuszosnak nem adták volna vissza.

London2009 2018.01.05. 16:12:21

@Arthamyr: igen? Lerohadt kastelyokat es mauzoleumokat? Erdekes...en csak atlag kulvarost szoktam latni.

Pernilla 2018.01.05. 16:12:28

@Dikusz: ezért írtam neked direkt, hogy ez nem igazán Budafok hibája :) Bár nekem a mai napig nem tetszik a hely, de ezt meg biztos, hogy erősen meghatározták a gyerekkori negatív emlékek. De örülök, hogy te ennyire szereted! Azt én se tagadom, hogy lehet szépségekre, érdekességekre bukkanni, amiket a posztban is felsorakoztattál :)

London2009 2018.01.05. 16:17:34

@Herr Géza: amikor megnyilt, ezelott kb. husz evvel, akkor azert nagy szam volt. Elegge kitunt az atlag hotelek kozul a sajat helikopterleszalloval, illetve akkor meg nem volt wellness szallobol talan egy sem. A nagy luxusbol mara semmi nem maradt, csak a magyar gagyi. Igazabol minden gyatra volt. Etel, kiszolgalas, szolgaltatasok, nulla a kobon. De az epulet mindig izgatta a fantaziamat, ugyhogy orulok, hogy meglatogattuk.
Sok sikert a nagybacsi businessehez!

Arthamyr 2018.01.05. 16:22:08

@London2009: Nem, igénytelen, lerohadt lakóházakat.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 16:23:55

@Arthamyr: az alaposszeget nem adjak vissza, a nagy osszeget csak akkor kerik, ha megkapod.

Akkor nem Sopron, hanem Pest-megye? :-)

Arthamyr 2018.01.05. 16:25:01

@kisrumpf: "Akkor nem Sopron, hanem Pest-megye?" - ?

London2009 2018.01.05. 16:25:32

@Arthamyr: hmmm, oke, ki mit vesz eszre ugye, csak ehhez mi koze a National Trusthoz, ami muemlekvedelem?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 16:29:33

@Arthamyr: multkor kerdeztem, soproni vagy-e, mondtad, nem, majd megirod privat. Most Pest-megyei kisvarost emlegettel, erre celoztam, hogy akkor ottani vagy.

Arthamyr 2018.01.05. 16:32:26

@London2009: Annyi, hogy, nem sokat javít a környék állapotán, ha a műemlékeket védik, és akkor van pár szép épület egy igénytelen területen. Nyilván nem ismerem egész Londont, de ahol jártam (zömében belváros), ott nem azt éreztem, hogy leesik az állam, hogy ez milyen szép, tiszta, igényes és jól karbantartott városrész, amivel a világon semmi sem veszi fel a versenyt...
Másrészt - ettől függetlenül - a műemlékvédelem igen költséges dolog (főleg otthon, ahol NER-es emberek cégei csinálják), ezt valahonnan elő kéne teremteni, Magyarországon szerinted honnan lenne erre forrás (szerintem az összes ilyen EU-s pályázati pénzből megy, állami megtoldással)?

Arthamyr 2018.01.05. 16:33:16

@kisrumpf: Meg is írtam... Abban az is benne van, hogy melyik a Pest megyei kisváros.

Herr Géza 2018.01.05. 16:35:43

@London2009: Igen, úgy 96-ban vették meg, azelőtt az átkosban gyermekotthon volt, el lehet képzelni milyen állapotban volt az egykori Károlyi-vadászkastély úgy ca. 50 év szocreál gazdálkodás után... Gyönyörűen felújították, tényleg nagyon deluxe hely volt a 90-es évek végén, aztán azóta lassú lejtmenet. Családi vonal: másik rokonom ott volt pár évig amolyan facility manager. Azaz házmester-mindenes.... :D

Arthamyr 2018.01.05. 16:50:03

@kisrumpf: Én sem, átküldtem megint. :)

puhacica 2018.01.05. 16:52:51

@kisrumpf: pedig ez erdekes tortenet lehet.

@Dikusz: ok :D majd egyszer iszok egyet az egeszsegedre.

@bpetya75: o igen, nalunk is ez volt, tesom, aki sohasem hagyja el a szuloi hazat, 20 eves se volt meg, amikor megpattant. :)

@Arthamyr: fel eletem a szegedi ic-n/kelebia-keleti vonalon toltottem, kinyir meg a gondolata is. pedig erdekes, amit kampics irt, azzal total egyetertek, nagyon jo csak ugy bekuckozni a sarokba es bamulni az elsuhano erdot, mezot, golyat, ozet, visz a vonat, megyek utanad... klassz, csak kar, hogy vagy odaragadtam a kosztol vagy megfagytam vagy kigyulladtam. :D

Dikusz 2018.01.05. 17:03:10

@London2009: Szia:)
Csak sikerült megírni, ha sokára is.

Nyilván nem csak itt van ilyen állapotban lévő épület. A kerületnek nincs pénze ezeket helyrehozatni, már amennyiben az ő tulajdonában vannak. Ha meg eladják úgy járhatunk velük, mint a Sacelláry kastéllyal, a környékükre sem tudnánk menni.

A városközponttól egy utcányira, olyan érzése van az embernek, mintha vidéken, egy sváb faluban járna. Azok a helytörténészek, akik teljes szívvel kutatják a kerület történelmét, nem tudnak csodát tenni, lehetetlen is. Hatalmas összegekbe kerülne a rendbehozataluk, nincs aki ezeket finanszírozza.

Sok olyan hely van a világon, ahová szívesen elmennék, olyanok is, ahová semmiképpen sem. Pár évvel ezelőtt utazási iroda által szervezett programok keretében körbejártuk a rántotthusit. 40 fős busszal, vadidegenekkel. Egyiket sem bántam meg, de már nem hiányzik, nem volt olyan út, ahol ne kellett volna végigrohanni száz templomon. A végén már arra sem emlékeztünk, melyik hol volt. Szerintem ugyanez lehet a méregdrága utaknál is. Távolabbi országokba utazni lehetőség híján már csak TV-vel szoktam, vagy a Világatlasszal (volt ilyenetek?), könyvvel.

Idén is, ha csak lehetséges, megint Erdélybe megyünk, a barátaimmal, kocsival. Nem lehet megunni, olyan helyeken jártunk, ami mesébe illő. Saját szervezéssel, kisbusszal Erdélyt 30 éve járó ismerős túravezetővel mi mondtuk meg merre szeretnénk menni. Így jutottunk el többek között Torockóra. Nem ismeretlen hely, csodaszép épületekkel. Megnézik kinek adnak el házakat...
Csak erről a helyről, erről az útról lehetne külön posztot írni, viszont saját fotóm nincs, az időrenddel is gond lenne már.
Az egyik terv idén, hogy Brassó környékére megyünk másképp, a másik meg ismét a Bihar, Boga-telep lenne. Ha eljutok fogok fotózni, az biztos.

Hazai egynapos túrák, hosszú hétvégés többnaposak is tervbe vannak véve, már csak szállást kell keresnem.

Eddig is elfogadtam, így leírva pedig még értem is, mit jelent, ha valaki kötődik ahhoz a helyhez, ahol most él. Írtam a posztban, hogy én csak kerületátkelő vagyok. Nemrég jártam gyerekkorom helyszínén. Persze hogy vannak mindenféle emlékeim, de nekem már az az otthonom:)

puhacica 2018.01.05. 17:07:50

@Arthamyr: mindig volt valaki/valami, aki/ami visszatartott. aztan vegul eljott ennek is az ideje es azt hiszem erdemes volt kivarni. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 17:13:51

@Dikusz: szervezett programok keretében körbejártuk a rántotthusit

A micsodát...?

Dikusz 2018.01.05. 17:14:07

@London2009: Parádfürdőről nem írtál:)
Pár éve ott töltöttünk három napot az Erzsébet Szállóban. Csodaszép épület, kívül belül, remek wellness-részleggel. Ami mást biztosan kiakaszt -meglehet jogosan-, hogy a mi szobánkban valami nedű (pezsgő, pálinka, radiátorvíz) nyoma látszott a padlószőnyegen. Az igen kedvező árban benne volt a félpanzió, elsőosztályú konyhával.

Dikusz 2018.01.05. 17:19:07

@kisrumpf: A legteljesebb tisztelettel, szeretetből, és nem gúnyolódva írtam ezt.
Mint kiderült nem csak az én időnként színes képzelőerőm láttatta ezt velem, más is felfedezni vélte a képet (istenbizony nem túlgurguláztam a páleszból:)
Nézd meg jobban szülőhazánk körvonalait, rántotthusi formája van:)

fhdgy 2018.01.05. 17:19:51

@bpetya75: igen, de szépséges Somogyország mindenert kárpótol!

Arthamyr 2018.01.05. 17:23:16

@libslobsi fuszal: Visszanézve nagyon megérte kijönni, nagy szintlépés volt anyagilag is és megszerzett élmények otthonról egyszerűen nem lettek volna elérhetőek (a máshol élést nem lehet pótolni egy pár hetes nyaralással). Erre mondják, hogy "kinyílik a világ"? :)
De ettől függetlenül nem vágytunk el, és akkor sem lett volna családi tragédia, ha otthon maradunk, és lehet, hogy más élményekkel gazdagodtunk volna, amiket így nem élhettünk meg.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.05. 17:26:39

@Dikusz: Az okostelefon nyomogatása felszínes tevékenység, többször felpillant belőle az ember, mint olvasás közben.
Melyik útvonalon nem engednek álló utasokat a buszon? Én azt tudom, hogy Budapest-Gyöngyös között az autópályán is állhatnak az utasok...

A hivatali ügyintézésben volt nemrég egy év, amikor elértük az európai színvonalat, azóta sikerült visszazuhanni. Már nincs nyitva a hivatal korán reggel vagy este, nem lehet neten időpontot foglalni, stb. Persze a netes időpontfoglaló rendszerek maradványait még őrzik a sokszor átnevezett hivatalok honlapjai, ahonnan sokszor az se derül, hogy most mi a nevük (okmányiroda, kormányablak, kormányhivatal, stb.)
Az EU-s TAJ kártya szép példa, elvileg elektronikusan igényelhető és postázzák, gyakorlatilag gyerek számára csak személyesen lehet igényelni és ahogy írtad, valahol nem tudják helyben kiadni...

fhdgy 2018.01.05. 17:27:13

@adg: A kíváncsiság lehet elegendő indok. Nekem meg mondjuk a nosztalgia. Már itthon élek, itthon álmodnék, de jól esik a régi szép dolgokról is elábrándozni. Még egy dologról ne felekezzünk el, ez egy kiemelkedően kulturált blog.

Dikusz 2018.01.05. 17:42:55

@Herr Géza: Akkor az iskola közelsége miatt választottátok inkább az Árpádot. Az iskola 1997.szeptemberétől indította el a kéttannyelvű oktatást. Tizennégy évig dolgoztam az önkormányzat háttérintézményében, ahol a kerületi bölcsődék/óvodák/iskolák/egyebek gazdasági ügyeit intézik, '98-ban jöttem el. A fiam iskolája (Kossuth) is ebben az évben vált kéttannyelvűvé (angol). Az a tanár, aki a gyerekeket angolra tanította néhány leckével járt előttük, egyébként orosz szakos tanár volt, nem sokat tanultak ők sem. Az erősebbik osztályban nem ez a tanárnő tanított, de azok a gyerekek sem jártak jobban. Az Árpádban is ez lehetett a helyzet. Elindítottak úgy egy idegennyelv oktatást, hogy nem voltak igazán jól képzett német/angol/egyéb tanárok...

verkagrafomanka 2018.01.05. 17:49:06

@vándor madár: hát igen, ez egy rendetlen hely :)))

London2009 2018.01.05. 17:50:18

@Dikusz: Az Erzsebet Szalloban ebedeltunk vegul. De az Paradon van. Lehet, hogy akkor nem egyre gondolunk...

Akkor ugy latom lesz meg mirol irnod! Ha mar elkezdted, ne hagyd abba! : )

London2009 2018.01.05. 17:56:58

@Arthamyr: ertelek, de en ezt sehol sem irtam, sot meg sem emlitettem Londont. Egyebkent nem csak a National Trust van, hanem ott van peldaul az English Heritage is. Igazabol a mauzoleum kapcsan jutott eszembe leginkabb, hogy ez borzalom, hogy hagytak elrohadni. Nyilvan nagyreszt penzkerdes es egyetertek, hogy amit sikerult megmenteni azt is leginkabb EUs penzbol. Az Urbanista blogot nagyon szeretem, szoktam kovetni. Ott is sok megdobbento dologrol lehet tudomast szerezni sajnos.

www.english-heritage.org.uk/about-us/

Dikusz 2018.01.05. 17:57:30

@Herr Géza: @London2009: nem sokkal a felújítása után jártunk Parádsasváron. Panzióban volt a szállásunk, nem messze a kastélyszállótól. Egyik túránk után meg szerettünk volna csodálni a parkot. Nem engedtek be, fizetni kellett volna érte.

Azért csendben megjegyezném: Mátrafüred, Mátraháza, Parád, Parádfürdő stb. egyik sem olyan hely, ahol a pihenésen, túrázáson kívül (azokra viszont kiváló) érdemes lenne ellátogatni.
Mindegyik helyen jártunk, akkor is, amikor még a gyárak, fürdök, egyebek üzemeltek.
Az üveggyár boltjában széleskörű tudásomat megvillantva nem átallottam olyan kristályvázát keresni, aminek a színe piros. Figyelmes szemeimnek nem tűnt fel, hogy olyat nem lehet kapni Parádon. Hogy miért, az eladó elmondta, én pedig a maradék méltóságomat megőrizve szélsebesen kihúztam a boltból.

London2009 2018.01.05. 18:05:29

@Dikusz: meg szallovendegkent is fizetni kell a parkolasert. A kavezoja pedig meg a szallovendegeknek is zarva tart. :D Jo hely!
Egyetertek. Erre nottem fel, ugyhogy en nagyon szeretem Matrafuredet, de inkabb csak a tajat es leginkabb mar csak a osztalgia miatt.

Arthamyr 2018.01.05. 18:07:25

@London2009: Szomorú vagy sem, szerintem otthon nem erre kellene költeni az adófizetők pénzét, ez egy századrangú probléma, ez van, ez lesz, ezt el kell fogadni. Ha meg egy épületet tényleg megéri megmenteni, azt biztosak lehetünk benne, hogy valaki meg is fogja menteni...

Dikusz 2018.01.05. 18:08:23

@London2009: egyre gondolunk. Viszont a szálló honlapján Parádfürdő van, ami közigazgatásilag Parádhoz tartozik szerintem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 18:08:40

@Dikusz: no most itt allok a terkep elott es probalok bele rantotthust latni :-D

Dikusz 2018.01.05. 18:16:16

@London2009: A mauzóleum a Szent Lipót plébániához tartozó épület, soha nem fogják tudni helyrehozni.

Dikusz 2018.01.05. 18:17:05

@kisrumpf: ha elég éhes vagy sikerülhet is, csak meg ne edd:)))
De tényleg úgy néz ki szerintem:)

Dikusz 2018.01.05. 18:19:45

@London2009: nem kellett fizetnünk a parkolászásért, a kávézó meg tényleg nem volt nyitva állandóan, nem sok vendégük volt, gondolom azért.

fhdgy 2018.01.05. 18:26:07

@Online Távmunkás: ma ügyintézős napom volt, villany-, vízbekötés intézése, leendő bérlőként. Nagy "szivatás" volt, Víz 10 perc, villany 20. Csodálkoztam is rendesen. Van ilyen is. Igaz, jövő héten még vissza kell mennem. De semmi packázás, végig ügyfélbarát hozzállás. Én rontottam el valamit vagy Európa már túl jutott egy kicsit a Lajtán? Szeretném hinni,szeretném remélni, hogy igen!

fhdgy 2018.01.05. 18:44:13

@fhdgy: volt viszont egy dolog, ami rendesen felnyomta az agyam:

Van egy közeli rokonom, akinek volt egy adósa. Az adóság jelzálogként rá volt terhelve az adós házára, aki nem rég elhalálozott. Segítendő a rokonomnak, bementem a földhivatalba is, hogy betekintsek, az egyébként nyílvános tulajdoni lapba.

Az ingatlan állambácsié lett, a jelzálogot törölték, tehát állambácsi a rokonomat kisemmizte. Mégis csak messze van Európa!!!

Dikusz 2018.01.05. 18:50:15

@Online Távmunkás: az express-járatokon, de írtam is, saját tapasztalat. Pl Budapest-Sümeg vonal.
Az viszont igaz, hogy utaztam én már hazafelé Gyöngyösön keresztül Budapestre, ahol már az Egerben csurig volt a busz, iskolai időszak volt.

Tényleg nem vitázni szeretnék, csak szerintem az okostelefonon emilezésből, játszásból, sms-ezésből sem néz fel többször az ember, mint egy levél megírásából. Láttam már lányokat utazni távolsági buszon, hogy laptopon többórás filmet néztek. Le sem vették a szemüket a képernyőről.
Amúgy meg szerintem aki tudja, hogy buszon olvasástól, nem kell feltétlenül könyvnek lennie, rejtvényfejtéstől kidobja a taccsot, az van olyan óvatos, hogy nem teszi ezt.

Dikusz 2018.01.05. 18:51:31

@kisrumpf: nem, rántotthússal:)
Még mindig nem látszik a karajforma a térképen?:)

Golf2 2018.01.05. 18:52:52

@London2009: "csak a magyar gagyi"... Oszt mé nem jó a magyar férj,jövőbe látsz?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 18:58:22

@Dikusz: neeem.... raadasul az itteni karajok inkabb Ausztria formajuak :-)

London2009 2018.01.05. 19:21:54

@Dikusz: mar fizetni kellett. Szeptemberben voltunk. 1000 ft per nap. A kavezo viszont nem tudtak megmondani, hogy miert tart zarva.

vándor madár 2018.01.05. 19:27:52

@fhdgy: "Az ingatlan állambácsié lett, a jelzálogot törölték, tehát állambácsi a rokonomat kisemmizte. Mégis csak messze van Európa!!!"

Ez érdekes. Volt hagyatéki eljárás, amiről kell lenni végzésnek. Abban mi áll? Hány adóssága volt az elhunytnak és milyen sorrendben?, mert az sem mindegy.

London2009 2018.01.05. 19:27:58

@Golf2: a magyar gagyit ugy ertsd, hogy az arat elkertek, csak az arhoz passzolo szolgaltatast felejtettek el nyujtani. Bar en nem dragallottam, de felvilagositottak, hogy ez mar pedig nem olcso. 28k huf volt egy ejszaka fel panzioval, plusz a parkolas ami mar nem fert bele. Ami szinten gagyi. :D Adja akkor 29k-ert, utalom az ilyet.
A hazasodason mar tul vagyok. Semmi baj nincs a magyar ferfiakkal, nem ezt irtam. Utoljara 20 evesen volt magyar parom. Hogy miert alakult igy, azt nem tudom pontosan, de feltetelezem, hogy mindennek megvan az oka.

London2009 2018.01.05. 19:37:33

@Arthamyr: igazad van, stadionokra sokkal jobb kolteni. :D No latod en peldaul pont azert is erzem magam sokkal jobban egy olyan orszagban, ahol ez nem szazadrangu problema. Egyebkent kivancsi lennek mennyi megy erre az adokbol. Rengeteg charity, volunteer munka, felajanlas van az allagmegorzes mogott. Biztos ado is, majd utana is nezek, hatha talalok ra valamit.

Dikusz 2018.01.05. 19:40:35

@kisrumpf: klopfold addig, amíg Magyarország formája nem lesz:)
Mindkét országnak rántotthusis a formája egyébként. Mint rendkívül fontos kérdés, meg kéne másokat is kérdeznünk, ők hogy látják:)

fhdgy 2018.01.05. 19:40:48

@vándor madár: január 31.-én lesz a hagyatéki eljárás. Többet egyenlőre nem tudok, csak annyit, hogy a jelzálogok összeg nagyobb volt, mint az ingatlan értéke.

De az ingatlan már nem képezi hagyaték tárgyát, mert sok évvel a jelzálog bejegyzése után, de valahogy állámbácsié lett.

Egy kis konteo: az ingatlan állambácsitól megvásárolható, de csak földműves veheti meg. Nyíltan beszélnek egy bizonyos körről, amelyik ott az összes ingatlant meg fogja venni.

Ez a kör vásárolhatta meg ebben a megyében eddig is a legnagyobb területeket az államtól árveréseken. Ez viszont tény, nem konteo!

Dikusz 2018.01.05. 19:51:48

@London2009: Lehet nem voltam egyértelmű, de én a Parádfürdői Erzsébet szállóról beszélek. Megnéztem a honlapjukat (egyébként is szoktak küldeni ajánlatokat), ott ingyenes parkolást írnak. A szállás díja a fele a Parádsasvári szállóénak, és az étterem tényleg minőségi svédasztalos.

Arthamyr 2018.01.05. 19:55:36

@London2009: Köszi, hogy kinézel belőlem ilyen baromságot...:/ Nem, stadionokra nem jobb költeni, de pl. oktatásra, egészségügyre sokkal jobb, és stadionokra költött pénznek sokkal jobb helye lenne ott.

Arthamyr 2018.01.05. 20:05:17

@London2009: Amúgy ugyanazokba a zsebekben köt ki a stadionépítés és a műemlék restauráció is. :)

2018.01.05. 20:18:51

@Dikusz: @London2009:

"Itt nyaralok Parádon
Nincs ruha az arádon!"
(Antal Imre)

Az Erzsébet szálló Parádfürdőn van. Közigazgatási határt jelző közlekedési tábla egyértelműen jelzi.

Amiről nem beszéltetek, az Parádóhuta. Lehetséges, hogy nem jártatok volna arra? :) Ott még a csevice sem büdös.

Pan Modry 2018.01.05. 20:19:04

Egeszsegugy: ne azt nezd hogy ok mennyibol gazdalkodnak, hanem hogy te mennyit fizetsz erte.

lüke 2018.01.05. 20:19:27

@poszt
2 db öröklakásom van Putafokon :
egy kripta a temető falában- védett műemlék- ,másik a főbejáratnál
mégis :"menni vagy nem menni" lett,
új hazám Bécs ország a tenyerén hordott, míg a putafokiakat is kiszolgáló kórházban élni vagy meghalni lehetett ( vagy a földön feküdni) fiatal orvosként is!

lüke 2018.01.05. 20:24:20

@Pan Modry:
nemcsak,ő,mindenki
több ezer milliárdot fizetünk be, ott a pénz:
cca 1,8 x10 a 11. hatványon forint/ év

London2009 2018.01.05. 20:26:38

@Dikusz: jajj ertelek. Bevallom es ne vedd rossz neven, de nekem az a szallo nem izlesem es a kaja sem izlett. Orosz a tulajdonosa es szerintem ez nagyon meg is latszik rajta.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.05. 20:27:52

@fhdgy: Melyik településen sikerült ilyen gyorsan végezni? Nekem tavalyelőtt volt hasonló kör, mindegyik szolgáltató (nem hivatal!) nagyjából egy óra volt, ráadásul a vízdíjról utána még fél évig az előző tulajdonos kapta a számlát...

London2009 2018.01.05. 20:28:26

@Arthamyr: nem, csak vicc volt. Nyugi. : )

puhacica 2018.01.05. 20:34:29

@Arthamyr: na igen, tragedia nem lett volna, de azert sokkal jobb igy, legalabbis nekunk. es igaz, tenyleg kinyilt a vilag. :) illetve nekem nagy tanulsag volt ez az egesz koltozes, rajottem, hogy igazabol "barhol" megalljuk a helyunket. es ez jo.

Herr Géza 2018.01.05. 20:38:41

@Dikusz: Na, ezt tényleg nem tudtam. A közelség persze hogy szempont volt, de mint írtam örültem, hogy egyáltalán bejutott oda. Az tény, hogy az igazgatónő nagyon jól tudott németül (a neve is sváb volt...), a kölök tanítónénije viszont valóban csak erősen iskolaszagú tudással bírt, bár ez önmagában nem indokolta volna azt, hogy mennyire nem mentek rá a “beszéltetésre”. Gyakorlatilag az első két osztályban csak szavakat tanultak a klasszikus magoltatós módszerrel. A további osztályok eredményeiről már nem tudok sokat, mi léptünk a 2. után. Az még megvolt, hogy két évvel később nyáron a fiunk meglátogatta a volt osztályát és persze mindenki oda meg visszavolt, hogy mennyire tud németül, na de azt az eredményt már “más pályán” érte el, fura is lett volna, ha nem így van....

vándor madár 2018.01.05. 20:41:45

@fhdgy: Én biztosan megpróbálnék utána járni, hogy került a ház az állam nevére jogtisztán!!! anélkül, hogy a jelzálogtulajdonosokat bárki értesítette volna. Persze itt biztosan falakba fogsz ütközni, sőt még a bokád is veszélyben van. Ha már minden le van zsírozva, akkor csak a nyilvánosság segíthet. Földművessé válni nem nehéz, de ha már "azoknak" ott vannak földjeik, akkor sajnos elővásárlási joguk is van. De ha a házat csak földműves veheti meg, akkor az nem belterületi lakóház. Ha nincs más számottevő örökség, akkor a rokonod bottal ütheti a pénzét.

Herr Géza 2018.01.05. 20:42:44

@pizzaszeletvágó: “Ott még a csevice sem büdös.” Nem a fenét. Csak a büdös mértéke a kérdés. Ettől függetlenül én is ittam, de befogott orral. Az íze oké volt... :D

Arthamyr 2018.01.05. 20:44:28

@libslobsi fuszal: Egyfajta teszt, de teljesítettük! :)

Visceroid 2018.01.05. 20:51:06

Ki akarna távol lenni Orbán Tekintetes Nagyságos Vitéz Méltóságos Vezénylő Tábornok Urunktól? Amikor nyugaton a terroristák mészárolják naponta az embereket! Szerencsére Orbán megvéd. Olyan jó, hogy itt élhetünk!

2018.01.05. 20:51:08

@Herr Géza: a parádóhutai szénsavas Clarissa forrásról beszélek, ami egyáltalán nem kénes, ellenben vasas, leginkább a kivezető cső oxidációja miatt, ez aztán nyomot hagy a tároló edényen is. Lassan 50 éve iszom, mikor arra visz az utam, igaz nem állandóan, mint egyes ottani hard őslakosok. Látom, te odavalósi vagy, akkor a Tót-berki csevicét tudod-e hol van? ;)

DieNanny CH 2018.01.05. 20:53:06

@Arthamyr:

"Szomorú vagy sem, szerintem otthon nem erre kellene költeni az adófizetők pénzét, ez egy századrangú probléma, ez van, ez lesz, ezt el kell fogadni."

Ami még szomorúbb, hogy több tucat állam pontosan ilyesmire is költi az adófizetők pénzét, anélkül, hogy azok megrövidítve éreznék magukat...
Ők hogyan csinálják? Nem lenne érdemes tanulni tőlük?

Arthamyr 2018.01.05. 20:54:27

@DieNanny CH: Hát nem ennek az eltanulásával kellene kezdeni, az biztos... :)

fhdgy 2018.01.05. 21:10:32

@vándor madár: engem is mozgat a dolog, de lehet, hogy gyáva vagyok, mint annyian.

Jöttek is már "jótanácsok" a rokonomnak, hogy ne piszkálja dolgot.

Dikusz 2018.01.05. 21:19:24

@pizzaszeletvágó: a recski sem büdi?

Kedves kolléganőm édesapja Recsken volt kántortanító, ének-biológiaszakos tanár. Ha Recsk szóba került, mindig eszembe jutnak, és egy bizonyos eset is: egyszer behozott megmutatni egy féltve őrzött könyvet, amit apukája írt a hadifogság alatt. Kis ceruzacsonkkal titokban írt kottával, a fogságban vele történtekkel teleírva. Minden fájdalmát vágyódását beleírta, a családja utáni sóvárgását is. Amikor visszaadtam a könyvet, nem tudtam sírás nélkül megállni, kolléganőm sem, együtt bőgtünk. Sok történetet hallottam kolléganőmtől a táborról is.

Antal Imre zseniális volt mindenképpen, a Nyomasek Bobós idézeteivel együtt:)))

Dikusz 2018.01.05. 21:24:09

@Herr Géza: a törköly is büdös, mégsem fogjuk be az orrunkat:)))

Azért az igazgatónő neve nem ugrik be, de biztos hogy ismertem. Vélhetően sváb eredetű névvel egy másik kerületi iskola igazgatónőjének a neve ugrik be. Teljesen véletlenül pár nappal ezelőtt láttam is.

vándor madár 2018.01.05. 21:24:22

@fhdgy: Ez már tiszta maffiózus. Még a végén véletlenül közlekedési baleset áldozatai lesztek.

Dikusz 2018.01.05. 21:25:02

@Visceroid: Távolról sem miatta érzem magam jól itthon.

2018.01.05. 21:39:10

@Dikusz: megjöttek, itt be is lehet fejezni a beszélgetést... :)

Dikusz 2018.01.05. 21:44:34

@London2009: dehogyis veszem rossz néven. Kb öt éve voltunk ott, a recepciós lánnyal beszélgettünk, mondta ő is, hogy orosz tulajdonban van a szálloda. Azt mondta egyikük Gödöllőről jár be, minden áldott nap, hozzátette, hogy korrekt velük, nem cseszteti őket, tudnak rendesen dolgozni. Itt is előfordulhat azonban, hogy romlott a színvonal ennyi idő alatt, akkor tényleg minőségi kaja/tálalás volt.

Dikusz 2018.01.05. 21:46:20

@pizzaszeletvágó: azt hittem, csak nekem tűnt fel. Eddig minden olyan jól ment.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányoztak, mint egy falat kenyér...

morph on deer 2018.01.05. 21:53:37

“...külföldön mindig, minden tökéletesen működik a hivatalokban, azért biztos ott is vannak hasonló, nem túl kellemes esetek, ugyanolyan arányban, mint itthon. “

Egyértelmű, hgy fogalmad sincs arról, hogy milyen az, amikor valami “csak” működik, mert az a dolga!
Merthogy ez itt még nem történt meg egyszer sem, emberemlékezet óta!

Hogy milyen az, hogy nem kell ‘papírt’ felmutatnid ahhoz, hogy valósként elfogadják azt a tényt, hogy te valóban megszülettél, ha egyszer ott állsz életnagyságban, szemben a hazai gyakorlattal, stb.
Van még pár tucat példám, de a kedvencem: kapsz egy ajánlott levelet Magyarországról, amiről kapsz egy értesítést, hogy vedd át a legközelebbi “service point”-nál. Odamész, és egy perc alatt lezajlik az azonosításod, megkapod a leveled, aztán szólsz, hogy “wait a minute,” mivel a boríték hátoldalán (!!!) felragasztva van egy bugyirózsaszín papírcetli, amit először ki kell tölteni, meg aláírni, majd visszaküldeni Magyarországra, bizonyítandó, hogy átvetted a leveled! Amire ugye - rajtad kívül - épelméjű helyen nem is gondolnak, mert ki a bánat nézegeti a boríték hátsó oldalát, meg egyébként is, magyarul még mindig nem beszélnek mindenhol, még Európában sem, csak a “történelmet írják”, szóval senkinek fingja sincs, mi van a bugyirózsaszín cetlire írva.
Csak nekem, mert már ötven éve is ilyen volt...
Meg még most is, 2017-ben!

Ilyen NINCS civilizált helyeken, de tényleg!

Meg olyan sincs, hogy pl a nyugdíjintézet kéri a bankszámla adatokat, - előre, az eljárás megindításakor, de ez feltétel! - megadod, aztán pár hónap múlva kéri a nyugdílyfolyósító is, mert ők bizony egy másik intézmény, és nekik ez nincs meg!
Mi van???

Azt még nem is mondtam, hogy ez mind papíron zajlik, mert 2017-ben a digitális azonosítás Magyarországon még gond, hacsak ‘személyesen’ nem ballagsz be egy ügyfélirodába, és elintézed, - a világ másik részéről, - ahol egy ujjlenyomattal, vagy egy kóddal tudod magad igazolni, és bármilyen, azaz BÁRMILYEN ügyet tudsz online intézni, de még az orvosi és kórházi leleteid is rendelkezésedre állnak ugyanígy!

Mert az ugye elképzelhetetlen, hogy egy jogsegély-megállapodás keretében itthon elfogadnák a helyi digitális azonosítást, legalább az EU-n belül..!

Szóval nem, nem ugyanolyan!
Way to go!

Hari Seldon 2 2018.01.05. 22:05:25

@verkagrafomanka:
OFF Szia. Most olvastam, hogy megnyílt a funiculaire a felsővárosból a Kirchberg felé. Ősszel nem láttam semmit, lehet, hogy elkerültem, de nem is igen fogalkoztam vele. Az üveglifthez képest merre van? Visszább a nagyhercegségi palota irányában, vagy kijjebb, vagy a katakombák környékén? Te voltál vele? Milyen?
ON

fhdgy 2018.01.05. 22:06:40

@vándor madár: nézd ványadt vánatovics-ot!

Őt mi fenyegeti?

Shanarey 2018.01.05. 22:10:46

Budafok, szép, s jó hely, ott van minden amire egy átlag embernek szüksége lehet, Még NAV iroda is van.

Nekem Nagytétény is tetszik,van ott is pár jó hely, de tény és való, Budafok szebb, s jobb.

EHIC kártya: 2016-ban, online igényeltem egy kártyát, az NHS-től, kb két hét alatt meg is érkezett, s 2011 ben jár le.

_z_ 2018.01.05. 22:12:24

Csak annyit tennék hozzá a tömegközlekedéshez, hogy a két ünnep között elvonatoztam Szegedről Budapestre. Az elején bejött három barnább bőrű honfitárs pénzt kérni (mutassam a pénztárcámat, mert nem hiszi el, hogy nincs benne pénz... kb. 10 nagyon kellemetlen perc után sikerült őket leráznom). Utánuk pedig bejött egy nem kifejezetten rosszul öltözött (később láttam, hogy csak egy zoknija van) 50-es ember, rettenetes, állott húgyszaggal. A kalauz megbüntette, mert nem volt jegye (állítólag benyelte az ATM a bankkártyát...). Utána a kalauzzal nagy egyetértésben szidtak mindenkit (volt sorosozás, zsidózás, cigányozás). És ezek után befutottam Kökire, aminek a vasútállomás része ugyan úgy néz ki, mint 10 éve, pedig már akkor is borzalmas volt (ide futnak be a turisták Ferihegyről... gratulálok, csodás első benyomás Budapestről). Szóval aki szerint jó Magyarországon vonatozni, az vagy nem ült még az ország keleti felében vonatra, vagy hazudik, vagy hülye.

Csodabogár 2018.01.05. 22:17:51

@fhdgy: Lehet, hogy én naiv vagyok. Volt mikor tartoztak nekem és próbáltam behajtatni az összeget. Aztán kiderült, hogy én vagyok 116. a sorban és előttem volt a helyi elektromos művek, adóhivatal, t-com meg még amit csak el lehet képzelni. Az illető még él de tudom, hogy az életben nem fogom látni azt a pénzt. Nyilván a valamilyen tartozás fejében foglalta le az állam a házat, illetve vette tulajdonba.
Üldözési mániám soha nem volt. Nyugodt volt az életem, ebből a szempontból.

verkagrafomanka 2018.01.05. 22:18:16

@Hari Seldon 2: szia Heri, bonne année :) A lifttel szinte pont szemben van, mert az a lényege, hogy a piros híd kirchbergi hídfőjéhez megy föl Pfaffenthalból, ahova meg betettek egy vasútállomást, így gyakorlatilag a vonatot köti össze a Kirchbergen dec. 10-e óta közlekedő villamossal (hiába, ez egy világváros :D). Igazából nem nagy szám, kb. kétpercenként indul és fél perc alatt fent van a Kennedyn, nem olyan élmény, mint a lift, kizárólag praktikus célja van (és arra egyébként nagyon jó, bár én eddig csak csúcsidőn kívül jártam arra vagy láttam a túloldalról, és akkor az egész pôle d'échange kongott az ürességtől).

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 22:23:24

@libslobsi fuszal: van egy par dolog amit meg kellett volna kerdeznem, de amikor az ember hulye kamasz, akkor ezek nem érdeklik, a saját kis dolgaival van elfoglalva, most pedig késő.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.05. 22:32:35

@morph on deer: mikor boldogult alien koromban megkaptam a kovetkezo evre a tartozkodasi/munkaengedelyt, a felgyult adatokat hetente egyszer FLOPPY-n vittek at egyik irodaepuletbol a masikba. 2004, Dublin. Nyugat.

Azota javult a helyzet, de megis. Gondoltam, elmeselem.

gabors 2018.01.05. 22:43:00

@fhdgy: "Az ingatlan állambácsié lett, a jelzálogot törölték, tehát állambácsi a rokonomat kisemmizte. Mégis csak messze van Európa!!! "

csak kerdezem nem lehet hogy az a valaki az allamnak is tartozott ?

mert ilyen esetben in pl az USA- ban pont ugyanez tortenik az elso akit kifizetnek az az allam (pl. valaki oregotthonba kerul, es az allam fizeti a teritest ami meghaladja az nyugdijat ... ilyen esetben az allam a hagyatekbol van kielegitve mint elso szami koveteles)

De ez csak egy lehetoseg csak a hagyateki eljaras papirjaibol lehetne ezt megtudni.

Arthamyr 2018.01.05. 22:43:53

@kisrumpf: Ez még azt is jelenthetné, hogy van remény, nézve azt, hogy hova jutottak 1 évtized alatt. :)

gabors 2018.01.05. 22:46:45

@fhdgy: hmmmm itt valami nem kosher az biztos ... az eladasrol vagy elidegenesitesrol kell hogy legyen dokumentum amit be kellet hogy jegyezzenek (ha er valamit akkor erdemes hozzaertovel konzultalni ...)

Hari Seldon 2 2018.01.05. 22:53:25

@verkagrafomanka:
Bonne année.
Akkor majd alkalom adtán megnézzük.
Október óta nem jártunk felétek, és akkor nem is volt eszembe hogy keresgéljem. A gyerekekkel fentről szoktunk leereszkedni a természettudományi múzeumhoz, ott bent most van egy jó kis csúszda. - gondolhatod: a gyerekek szeretik. Aztán az üveglifttel vissza fel.
- De azért ha jön a jobb idő és megyünk, talán azért majd megnézzük.

gabors 2018.01.05. 22:54:39

@Csodabogár: " Nyilván a valamilyen tartozás fejében foglalta le az állam a házat, illetve vette tulajdonba. " igen ez boven lehetseges DE akkor ez dokumentalva is KELL hogy legyen .. ja jol tudom meg a tulajdoni lapon is ott kellene lennie ...

puhacica 2018.01.05. 22:55:54

@kisrumpf: kesobb se jobb a helyzet, mindig van valami fontosabb, aztan meg mar keso...

Parajpuding 2018.01.05. 22:58:04

Miért jó Magyarországon élni? Miért? Jó? A történelemben nagyon kevésszer volt jó Magyarországon élni. És most sem azt az időket éljük.

Herr Géza 2018.01.05. 23:31:57

@pizzaszeletvágó: Passz, nem igazán vagyok odavalósi, mint írtam korábban, a nagyszüleim éltek Bodonyban, én meg kb. 14 éves koromig szinte minden nyarat komplett ott töltöttem. Gőzöm mincs, melyik forrásnak mi volt a neve, csak azt, hogy nagyapámmal elindultunk hajnalban gyalog két nagy demkóval “hutába cseviceért” oszt délre hazaértünk a pakkal. Én csak belekóstoltam, de ők üzemszerűen itták, kvázi gyógyszerként. Később aztán mentem oda magam is autóval, de tényleg nem tudom, hogy melyik forrás/kút lehetett az. Annyi rémlik, hogy olyan erdős részen volt... :D

Der Piefke 2018.01.05. 23:40:57

A poszt szerzője annyira korlátolt, annyira tudatlan és annyira igénytelen, hogy nem lenne szabad véleményt nyilvánítania az időjáráson kívül semmiről...:-)

Tipikus kádári-orbáni kisember - de ígérem neki, valahányszor eztán Itáliában leszek, mindéglen eszembe fog ugrani, hogy lehetnék Budafokon is!:-)

...Baz'meeeg!!!

Herr Géza 2018.01.05. 23:49:29

@Dikusz: Klinda Zsuzsa a neve, úgy tudom a mai napig ő a diri. :)

Herr Géza 2018.01.05. 23:55:39

@Der Piefke: Ó b+, de jó, hogy erre jártál.... Úgy hiányoztak a hozzád hasonló okosemberek. Mondjuk ezért a szarért, amit idefostál, kár volt a billentyűket vagy a tapiképernyőt koptatni.

gabors 2018.01.06. 00:21:56

@Der Piefke: "A poszt szerzője annyira korlátolt," ezt mibol vontad le ... ? Italiabol ? te szegeny

szemelyeskedes HELYETT valamit mondjuk irhattal volna hogy MI es MIERT volt szerinted korlatolt/igenytelen/tudatlan ...

azert koszi a halakat ...

Dikusz 2018.01.06. 01:16:33

@Herr Géza: őszintén bevallom, nem ismerem, húsz éve még biztos nem tanított az iskolában. Megnéztem az honlapjukat is, de egy ismerős sincs. A családneve alapján az egyik néprajz tanárnő tuti hogy helyi sváb. Az igazgatónő nevéről én nem tudtam volna megmondani, hogy sváb eredetű.

Ahogy apukám második feleségének a családnevére meg a nagyesküt (Lampert) tettem volna le, hogy az. Amikor kérdeztem tőle, azt mondta nem sváb eredetű név, egyébként soroksári sváb származású.

Dikusz 2018.01.06. 01:18:05

@Herr Géza: @gabors: biztos könnyebb az álmuk..

FutureFry 2018.01.06. 05:48:57

@London2009:
“Ott allnak ezek a gyonyoru hazak, uri lakok es nincs gazdajuk, csak az enyeszet eszi oket. Utana pedig ohatatlanul a National Trust jutott eszembe, hogy milyen nagyszeru, hogy ez itt van es mukodik.”

Hát nem tudom, gondolom meglátogattál már egypár építményt ami a National Trust tulajdonában van. Némelyiküknél még a falak is hiányoznak! :)

verkagrafomanka 2018.01.06. 07:50:47

@Hari Seldon 2: asszem decemberben nyitották meg a funiculaire-t is :)

swfla 2018.01.06. 09:20:24

Mar vartam ezt a posztot. Kedves szerzo mindjart le is csapta a poent az utazas-ugyintezes-egeszsegugy trioval. Kar, hogy nem targyalta a korrupciot is, azzal lehetett volna meg csak igazan nagyot menni.

Remelem ez komoly, mert viccnek irto hulye lenne.

morph on deer 2018.01.06. 09:20:34

@kisrumpf:
“Gondoltam, elmeselem.”

Gyönyörű! Kösz!
Ez egy egészen figyelemre méltó kombinációja az analóg- és digitális adatátvitelnek! Nem semmi!

jog-ász 2018.01.06. 09:21:59

olyan mintha egy nyolcadikos fogalmazása lenne, de a képes beszámoló tetszett! imádok így várost nézni külföldön is meg itthon is, de pár hét után hazavágyom..

Herr Géza 2018.01.06. 11:10:04

@Dikusz: Az igazság az, hogy én meg rosszul emlékeztem (Klinger volt az agyamban).... :D
Szintén ránéztem a mostani tanári karra, hát 10 év után már nem sok az ismerős arc. De a kölök tanítónénije még ott van. :D

septem 2018.01.06. 11:12:26

@Online Távmunkás: autóátírás 10 perc, új személyi 10 perc, időpont foglalással.

tireless treehugger 2018.01.06. 11:12:45

"Nem vágytam el soha Magyarországról"

Téves cím téves levezetés.

Budafok és budapest nem az ország. Kényelmes élhető főváros és annak egy kerülete.

Sanyi bácsi a tanyáról sem vágyott el, igaz nem is ismert más világot mint a környező öt falut, ő úgy gondolta hogy a legjobb helyen van a legjobb időben és övé a legjobb élet ami elérhető. Azt nem értette hogy az összes gyereke miért hagyta ott és miért mentek el a föld túlsó felére és miért csak levélben-telefonon jelentkeztek, de ilyen bonyolult dolgokkal nem szokott ő foglakozni, sokkal jobban esett a malac hasát nézegetni, igen meglesz az 8 malac is elléskor és boldogságában megvakargatta a koca hátát.

DieNanny CH 2018.01.06. 15:24:13

@Arthamyr:

"Hát nem ennek az eltanulásával kellene kezdeni, az biztos... :)"

Kezdeni??? Jól nézünk ki, ha 27 év elteltével még mindig kezdő stádiumban vagyunk...

Arthamyr 2018.01.06. 15:53:38

@DieNanny CH: Passz, az tény, hogy nem ennek kell prioritást élveznie, ez luxus, rengeteg problémát kéne kijavítani ahhoz, hogy ez legyen a fő probléma.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása