Vajon hány magyar kel ezekben a napokban útra, hogy aztán végigharcolja magát fél (vagy egész) Európán? Nyilván rengeteg, köztük van a mai egyik ajánlott bejegyzés szerzője és családja is, akik 5 németországi év alatt azért már kialakítottak egy stratégiát az év végi utazásra. Emellett segítve az újévi fogadalmakat körülnézünk a londoni konditermekben, és marad a végére egy kis gasztronómia is, mert ezekben a napokban az mindent visz (hogy utána le lehessen mozogni).

Mindemellett boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek - a határ bármelyik oldalán! :)

(Fotó: pixabay.com/Gellinger)

Év vége tájt a haza- és visszaút határozza meg sok határátkelő hétköznapjait, nincs ezzel másként az Élet a határon túl blog szerzője és családja sem. Lássuk, ők milyen rutint építettek ki maguknak öt év Németország alatt!

„Amikor kiköltöztünk is tisztában voltunk vele, hogy talán az egyik legnehezebb dolog a család hiánya lesz, valamint a családdal, barátokkal való kapcsolattartás. Lassan 5 éve élünk Németországban, de ezek a dolgok csak nem akarnak egyszerűsödni. 

Nem panaszkodhatom, mert maradtak barátaink, nem tudunk úgy hazamenni, hogy ne legyen probléma beosztani az időt, hogy kivel, mikor, hogyan, hol találkozunk. Jófejek vagyunk, na, de jófejségünk ellenére sem sikerül mindig, amit szeretnénk. Karácsonykor meg aztán végképp esély sincs semmire. 

A haza menjünk-e karácsonykor nem egy bonyolult kérdés, mivel ha megtehetjük anyagilag, az időnkbe belefér, akkor nincs az a racionális érv, ami meggyőzhet arról, hogy ne induljunk el. Na jó, talán az időjárás. 

Az út hosszú, és mivel mindenki elindul hazafelé, így a forgalom is borzalmas. Volt már rá példa, hogy a magyar határtól a Pestig tartó út 3,5 órásra sikeredett. 

A téli szünet nem olyan hosszú, a Zuram rendszerint január 2-án már dolgozik, így nem is tudunk pár napnál tovább maradni. Két nap az autóban, egy másik 2 napért, amit otthon tudunk tölteni – szintén nem egy plusz az elinduljunk-e listába. 

Az időjárás bármilyen lehet az út során, lehet, hogy napfényes jó időben indulunk el, de Prága környékén már szakad a hó, Pozsonynál az eső, és Szegedig minimum köd van. 

A német autópályákon még hellyel-közzel tudnak is viselkedni a közlekedés résztvevői, azonban ezt egyáltalán nem tudom elmondani a cseh és a magyar szakaszról, a szlovák teljesen rendben van. 

A magyar autópályák, nos igen, sajnos azt kell mondanom, hogy a legrosszabb, mindig a magyar szakasz, és nem feltétlen a sok külföldi rendszámos autó miatt. Legutóbbi utunk során apró statisztikát vezettem, és az összes türelmetlen jobbról előző, villogó mind magyar rendszámos volt. 

A cseh szakaszon pedig annyi az autópálya javítás, építés, hogy gyakorlatilag örülünk, ha 80-al tudunk haladni. 

Próbáltunk pár verziót, elindultunk rögtön a suliszünet kezdetén, mentünk éjszaka vagy épp indultunk korán reggel is, de soha sehogy nem jó. A visszafelé út, az ugyanez, csak annyival tudjuk még nehezíteni a témát, hogy maradjunk-e szilveszterre, vagy sem. 

Volt már, hogy maradtunk, volt, hogy nem. Előbbi kegyetlen, ha az ember csupán pár óra alvás után indul el, még akkor is, ha váltva vezetünk. Tehát amitől leginkább feláll a szőr a hátunkon, az az út." 

A teljes posztot itt találjátok.

Évvégi kondi candy Londonból 

A karácsonyi és szilveszteri nagy zabálások után menetrendszerűen jönnek a fogadkozások fogyókúráról, edzésről, egészséges életmódról – aztán hogy ezekből mennyi valósul meg, az más kérdés. Mindenesetre a London Budapest Metro blog szerzője nem várta meg az év végét, egy ideje már próbálgatja a londoni sportolási lehetőségeket – tapasztalatai kissé vegyesek.

(Fotó: ealing.gov.uk)

„Vannak teljesen magánkézen lévő edzőtermek és vannak az önkormányzat tulajdonában lévő, de a működtetést megtendereztető komplexumok. Én az utóbbival kezdtem, egy Everyone Active nevű lánchoz csatlakoztam. NHS dolgozóknak adnak kedvezményt, havi 34 fontért formálhattam habtestem bármelyik termükben.

A környéken kettő is volt, az egyikbe az uszoda és a csoportos torna miatt jártam, a másikba pedig kardiogépezni, mert ez utóbbi hely úgy általában gusztusosabbnak és tisztábbnak tűnt, csecse kilátással. 

A csoportos foglalkozásokat morcos természetemből adódóan rühellem. Nem bírom elviselni a falkaszellemet, hogy a zenét túlüvöltő instruktor buzdító utasításait kell követnem izzadt nőstényszag közepette. 

,,Hú, jee, ez az, gyerünk lányok, és tíz és kilenc és magasabbra!” és én meg azt gondolom, hogy oh, bugger off, megyek és otthon keverek egy gintonikot. De mivel hatásosak az órák, jól esik a mozgás és különben sem szeretnék alkoholista lenni nyugdíjig, morcos szám befog, szinkronban ugrálok. 

Van itt mindenféle tornaóra, zumba, total body conditioning, meg ilyen fantázia elnevezések, az órarenden melléírják, hogy ez pörgős vagy csak inkább Body&Mind; mindenki találhat szimpatikusat. Érdemes online helyet foglalni, a népszerűek hamar betelnek, s a betelt alatt csordultig túlzsúfolt tornaterem értendő. 

Kezdő Londonlakók figyelmébe: Az üzemeltetők sajnos nem nyomatékosítják az alapvető tisztasági követelményeket, az embereknek meg maguktól nem esik le. 

A rendelkezésünkre álló tornaszerek járványügyi csemegék, soha senki nem törölgeti át őket vagy visz törülközőt, hogy arra izzadjon rá, ne a polifoam matracra. Egyszer voltam Pilatesen és 60 percen át próbáltam nem odanézni a mellettem nyújtózó, mezítláb tapicskoló kínai csávó gombás körmére. 

Nem kötelező a váltócipő sem. Sokan otthon beöltöznek tornadresszbe, ledzsalnak mozogni egy kicsit (jobb esetben a szekrényben hagyják a nagykabátot, de gyakran csak ledobják a gép mellé a földre), majd átizzadva kabát fölvesz és így mennek haza. (...) 

Minden konditeremben elszánt harc folyik a személyi edzők között, a falon kint van a fényképük, bemutatkozással. Aki szeretne, benevezhet egyalkalmas szeánszba, egyszer kifizetünk 20-30 fontot, eltöltünk egy órát a personal trainer-rel, elmondjuk, hogy mit szeretnénk (fogyni, szálkásítani, brazil feneket, stb), s ennek megfelelően veszünk át pár edzésprogramot, amit aztán az edző emailben is elküld.

A gyúrda részlegre nem mentem még be, részint mert azok a gépek és izomfejlesztések nem érdekelnek, részben mert penetráns ammóniaszag terjeng, amit ilyen koncentrációban nem találok afrodiziákumnak. 

Forrásom szerint a súlyokat nem divat visszatenni a helyükre s sajnos nem egy jómadár itt is Facebook-profil frissítéssel foglalja el a gépet, míg koszos lábát ott pihenteti, ahová más ráfekszik. 

Állítólag egész szép ,,barátságok” is köttetnek néha, azaz rokonlelkek elbeszélgetnek, tippeket adnak egymásnak és számolják a másik kinyomásait, mindezt úgy, hogy sosem tudják meg a másik nevét. 

Az edzőruha divatot valszeg a környékbeli Dechatlon diktálja. Most trend a lányoknál a szembántó mintás tapinadrág (csókoltatom a Sweaty Betty-t), ám a fekete töretlenül dominál mindkét nemnél. 

Újévi fogadalmaim közé tartozik, hogy kizárólag Powerpuff Girls-ös meg Snoopy-s tiritarka ruhákban edzek, csak hogy megtöressék ez a székrekedéses, chic minimáldízájn hangulat. (...) 

Az egyhelyben futásnál jobban szeretek úszni, ám sajnos az itt Londonban nem olyan élvezetes, mint Pesten, ahová jártam. A council uszodában mindig sokan vannak, és a felhívás ellenére páran még a sminkjüket sem mossák le, csorog le a fekete szemfesték a képükön, tisztára, mint egy Tim Burton mesefigura. 

Úszósapka használata is csak egy szép elmélet; külön élmény most indiai környéken lakni, mert a víz alatt nézelődve a szokásos hullámcsatt és ragtapasz felhozatal mellett vastag, életerős fekete hajszálak is ellebegnek szemünk előtt. 

Most átpártoltam egy nem-önkormányzati kondiba, ez £75/hó, s valamennyivel igényesebb az egész kóceráj. Feszített a víztükör így nincs körbe fekete koszcsík bordűr. 

Figyelem, a balra tarts szabály az uszodára is érvényes, órajárásának megfelelően követjük egymást a sávban. A fő bánatom, hogy túl meleg a víz, nem frissen hűvös, mint odahaza.” 

Ne hagyjátok ki a teljes posztot sem, ide kell kattintani érte.

Együnk vadállatot! 

A pickled eggs annyira jellegzetesen angol "izé" (ételnek talán túlzott merészség lenne nevezni magyar gyomorral, de tulajdonképpen ecetben úszó tojás), hogy amikor megláttam róla Christine posztját (jártában-keltében ugye), akkor tudtam, itt a helye a blogajánlóban!

„Magyarul ecetes tojás. Ez egy tipikus angol kocsmaétel fajta, amit már mióta csak itt vagyunk mindig nézegettem, hogy vajon milyen lehet, és miért dugják az angolok üvegbe a tojást? 

Állítólag már az ókorban is ettek valami ilyesmit. A jelek szerint a tojás tartósításának eme formája valóban kiállta az idő próbáját. Ugyanis a legtöbb szupermarketben megtalálható pont a savanyú uborkák mellett. 

Mert ez nem más, mint keményre főzött tojás megpucolva és ecettel felöntve. Már az üveg kinyitásakor arcul csapott a valóság, aztán a kóstolásnál jött a bizonyosság, hogy ez a tojás bizony tömény ecetben úszkált idáig. Őszintén? Életemben nem ettem még ilyen förmedvényt." 

Az eredeti bejegyzést itt találod. 

Ippúdó 

De hogy azért kicsit jobb gyomorral fejezzük be az évet, látogassunk el Japánba és ismerjük meg az ippúdót a Tokyo Reloaded blog segítségével!

" Ippúdó, vagy teljes nevén Hakata Ippūdō (博多一風堂), az egyik legismertebb minőségi rámen-lánc, nem csak Japánban, de világszerte, hiszen van már New York-i, szingapúri, hongkongi és londoni éttermük is. (…) 

Vasárnap kora dél nem egy tipikus rámenevős időpont, így probléma nélkül kaptunk asztalt. Mivel kyúshúi illetőségű cégről van szó, a tonkotsu (disznócsont) lé az alapértelmezés, de nem puristák és sok más típust is tartanak. 

A teszteléshez persze egy „Shiromaru Classic”-ot kértünk, ez itt az alaprámen, de mellé berendeltem egy izgalmasan kinéző, fekete tányérban fekete leves! Kogashi Ajimiso-nak nevezett kompozíciót is, valami olyasmit jelent, hogy "pörkölt misó-íz", amit állítólag csak ebben az éttermükben lehet kapni. Aztán kértünk mellé egy kis gyózát is, de csak mert finom. 

Egyik sem okozott csalódást. A Shiromaru Classic egy nagyon egyszerű Hakata-stílusú rámen, vékony, kemény tésztával, bársonyos, szinte tejszerű szőke levessel, két vékony, de hibátlan szelet chashúval (göngyölt disznóhús) + kis zöldhagyma és fafüle-gomba. Abszolút vállalható, jó egyensúlyú, de meglepetésektől mentes darab volt. 

A fekete rámen azért már izgalmasabb eset volt. Itt valahogy lepörkölhetik a miso-t, keményen kesernyés íze van a levének, már persze ha az ember meg tudja kóstolni, mivel tűzforró, és a leves tetején úszó vastag zsírréteg miatt ilyen is marad sokáig. 

Így a levest inkább csak a men-en maradt csöppekből ízlelgettem, és csak amikor kaidamát (extra adag tésztát) kértünk, akkor sikerült égési sérülés nélkül belekanalaznom. 

A hús is más volt egy kicsit: vastagabb és kevésbé zsíros, ezzel együtt némileg jellegtelen, de ez a leves zsírtartalmát tekintve némileg érthető volt. Volt még még hozzá egy fél tojás, egy kis nori (alga), kameboko (hallisztből készült kemény, tésztaszerű valami) és pár káposztalevél. Lendületes étek volt." 

A teljes posztot fotókkal itt találjátok.

HÍRMONDÓ 

Tele van Németország magyar orvosokkal

„Ez igazából mind a betegeknek, mind pedig az orvosoknak elég megalázó, és ezt biztosan tudom mondani, hogy nemcsak nekem, nagyon sok másik magyar kollégámnak, akik Németországban dolgoznak, első számú szempont volt, amiért nem Magyarországon vállaltak munkát.” 

Modell lehet a Brexit 

Noha egyelőre elég nehéz sikertörténetként tekinteni a Brexitre, a szakértő szerint könnyen előfordulhat, hogy ha az mégis eredményes lesz, modellként szolgálhat más esetekben is. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.