Egészen változatosra sikerült az eheti válogatás, hiszen kicsit kultúrsokkoljuk majd magunkat a brit fővárosban (mondjuk van mivel), aztán belemászunk a svájci bürokrácia legmélyebb bugyraiba, végül pedig kiderül, hogy finom-e a rókahús. (Igen, a rókahús.) Vágjunk is bele!

(Fotó: pixabay.com/namiki606)

Kezdjük akkor Londonban, ahol viszonylag gyorsan kiderül, hogy nem feltétlenl mindenki az, akinek látszik. Legalábbis erre lehet következtetni az Életem morzsái blog legutóbbi posztjából.

„Talán kezdem ott, hogy 2011-2012-ben nyelvsuliba jártam, s ott ért első körben a londoni kultúrsokk. Az egyik angol tanuló csoportban volt egy turbános, szakállas fazon, ránézésre azt mondtam volna, hogy pakisztáni. 

Kifinomultam, stílusosan öltözött és úgy tűnt márkás az órája, meg naná, hogy iPhone tulajdonosa volt. Mikor egyszer megkérdeztem tőle, hogy hova valósi, azt felelte: Németország, Hamburg. 

A szemem nem hazudik sose, gondolom látszott, hogy ledöbbentem. Magamban meg is jegyeztem, hogy te úgy vagy német, mint én angol. Semmi közöd a németekhez, csak rád kell nézni. 

Aztán persze felfogtam, hogy egykoron valakije, feltehetően a háború után bevándorolt német melósnak, s hát hogy hogy nem, ott ragadt és lett szép, népes család, aminek ő is leszármazottja. 

Ami meg nyilván fájt, hogy én, akinek az összes felmenője echte európai és itt élünk jó sok száz éve, milyen kis „csórika” ehhez a „nagy” némethez képest. Nekem még csak iPhone-ra sem tellett, plusz márkás ruhákra sem. (...) 

Második eset szintén nyelvsuliból. Kendős, visszahúzódó csajszika. Tőle is megkérdeztem hova valósi. Gondoltam valami Irak szintű ország. Hát persze, hogy nem. „Én holland vagyok” – mondta. 

Hogy a fenébe vagy te holland, magamban ezt is meg kellett emésztenem 2012-ben kétszer is. Ne már, hogy minden ilyen-olyan ember menő nyugat-európai ország állampolgára legyen? (...) 

Később találkoztam egy Facebook-csoport által egy német csajszival (aki tényleg német volt). Valahogy szóba került, hogy náluk milyen nációk és hogy élnek. Ő mesélte el, hogy bizony rengeteg a török. 

De olyan szintén élnek zárt közösségekben már, hogy németül egyetlen szót sem beszélnek iskolás korukig a gyerekek. A csaj azt nehezményezte, hogy szerinte nem is akarnak integrálódni, inkább csak elszigetelik magukat sokan a saját népükkel. (...) 

Az utolsó emlékezetes sokk az idén ért az uszodában. Nyáron én éppen befelé igyekeztem, mikor egy tetőtől talpig feketébe öltözött anyuka, fekete kendővel és a szintén feketében lévő gyerekivel meg indulni készült. 

Londonban mindenféle nép él, nem zavar, hogy kik járnak uszodába és hogyan öltöznek. Ám, mikor egymás között elkezdtek magyarul beszélni, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Hogy mi van? A full fekete hölgy, a full feketébe öltözött gyerekeivel magyar?! Hja bizony, hogy az volt. (...) 

Utána eszembe jutott egy londoni magyar ismerősöm idei megjegyzése: „egyre több Nyugat-Európában, a nem európai kultúrkörből származó apától születő magyar gyerek, s őket hogyan fogadná majd a közvélemény, ha egyszer hazaköltöznének?” 

A teljes posztot itt találjátok. 

Teljes fordulatszámon a svájci bürokrácia 

Sokan sokszor panaszkodnak a magyar bürokráciára (néha okkal, néha talán ok nélkül), de azért máshol sincs kolbászból a kerítés – miként azt egy ideje már tapasztalja a Kolbászkerítésország blog szerzője is svájci állampolgársági eljárásuk kapcsán. Ami viszont jó hír, hogy a hercehurca lassan a végéhez közeledik.

(Fotó: flickr.com/Christian Schnettelker)

„Nem túl régen kaptunk egy levelet a naturalization-t (honosítás) intéző hivataltól, arról informáltak, hogy meg fog minket keresni egy rendkívül bonyolult nevű szervezet és kérték, hogy „múkodjunk” együtt velük. 

Úgy hívják őket, hogy Service de la Cohésion Multiculturelle és a jelekből erősen az a gyanúm, hogy hiába csak jövőre lép életbe az állampolgársági kérvények kapargatásának megszigorítása, ezek a valakik már annak szellemében masszírozzák a dossziénkat. 

Erre főleg abból következtetek, hogy „természetesen” ezek a valakik is ránk küldtek egy csinos kis listát újabb beszerzendő dokumentumokat illetően. Azt ugye mondanom se kell, hogy a már ezerszer elküldött papírokból ők is kérnek, de azért sikerült újakért is bejelentkezniük. 

Ezen felül van egy olyan gyanda sanum, hogy van némi megtervezett és svájciasan patikamérlegen gondoson kiszámolt szivatás is, hátha elmegy a kedvünk az egésztől. 

A levélben listázott és kért dokumentumok egy része ugyanis ott terem náluk, a szomszéd irodában, de olyan isten aztán nincs, hogy ezek a különféle hivatalos potentátok egymással bármiféle kommunikációba keveredjenek. (...) 

Nos, kell nekik 

- Igazolás arról, hogy senkinek se tartozunk, se madame, se monsieur. Nem nagy tétel, ha jól tévedek olyan kétszer 20 frank lesz, csak az idő tényező persze.

- Adónyilvántartási kivonat arról, hogy adóval se tartozunk. (...)

- Munkáltatói, vagy nyelvtanári igazolás a francia nyelvtudás meglétéről. Nekem már írt egyet a főnököm, asszonytárs meg ma volt a volt tanárunknál és péntekre meg lesz a manna.

- Tanulmányaink igazolása bizonyítvány másolatok által. Itt pedig azt látom, hogy lesz majd nagy meglepi, mert a mi diplománkban, érettségi-, egyéb bizonyítványunkban még nem volt angol nyelvű oldal, vagy betétlap, szal majd elzavarnak fordíttatni.

- Mindkét gyereknek szükség van iskolalátogatási igazolásra, ez nem ellenfél.

- Századszor is permit C, útlevél és egyéb másolatok.

- CV, nem csak nekem, hanem a zasszonynak is.

- Mindenféle igazolás arról, ha bármiféle szervezetnek tagjai vagyunk; nos ide beadom a Xamax meccsbérletem másolatát. 

Ezek és a személyes interjú alapján fognak egy jelentést készíteni az Office de Naturalization-nak; azt, hogy ezután lesz-e még elbeszélgetés, vagy mi a menet, még nem tudjuk. 

Mindenesetre nem aggódom, az utóbbi napokban az is kiderült, hogy hány falu alkotja a kommününket, szal szerintem irgalmatlanul felkészültek vagyunk. (...) 

December 5-én előre megfontolt szándékkal megjelentünk madame Vlora Thaci színe előtt, hogy elmondjuk milyen kívánatosak vagyunk a tücsökföldei társadalom számára. Talán a nevéből többen ráéreztek, hogy ő maga is, a nagyhatalmú hivatal képviselője is „csak” kopi svájci, albán származású a lelkem. 

Maga az interjú nekem kicsit bizarr volt, mert vártam a mindenféle nehéz kérdéseket, hogy hol folyik a Lac Leman meg ilyenek, ehhez képest olyan szinten maradt a társalgás, hogy „miért akar maga vazze svejci lenni”, meg hogy miért szeretünk itt lakni, ilyenek. 

Mikor nagyon belemelegedtem a szerepembe, még mondott is valami olyasmit (azaz ez volt az értelme), hogy „OK, ennyi elég is, én is honosított vagyok, tudom, hogy vetítesz, én is vetítettem”. 

Annyi elég volt neki például, hogy „igen, részt szoktunk venni a helyi szüreti fesztiválon”, szal gondolom ezzel társadalmi beágyazódottságunk eszméletben magasszintű voltáról tettünk tanúbizonyságot. 

Gyakorlatilag a négyoldalas, naturalizációs kérelmünkön futott végig és megkérdezte ugyanazokat a dolgokat, amik azon voltak. A dokumentum csomag meg nem nagyon érdekelte, átvette, aszt csókolom. 

A végén azért rákérdeztünk, hogy mikor lesz az „igazi”, a szivatós interjú. Aszonta nem lesz, ez volt minden a kanton részéről, most kezdődik a ping-pong a kantonális, kommunális (mint szemét J) és federális szervek között." 

Hát akkor ezzel megvolnánk, reméljük a legjobbakat – a teljes posztot pedig itt találjátok. 

Finom-e a rókahús? 

A kérdés elsőre (és másodikra) elég megdöbbentő, ami viszont még ennél is sokkolóbb, hogy a Tshabee in Japan blog szerzője meg is kóstolta. Hogy hogyan ízlett neki, azt most nem árulom el, hamarosan kiderül.

Az egyik dolog, ami tetszik Japánban, hogy minden évszaknak, meg országrésznek / városnak vannak jellegzetes kajái, így akárhová megy az ember, mindig lehet valami különlegeset enni. 

Kiotóban leginkább a tésztafélék hódítottak, amennyire én láttam. Egyikük az ankake udon, a vastag spagetti újabb változata. :) Egyik különlegessége, hogy rókahús van benne (jójó, ez a sima kitsune udon-ban is van, amit kb. bárhol lehet kapni). Ekkor ettem életemben először rókát, és hát nagyon finom volt! (...) 

A másik helyi finomság, amit volt szerencsém kipróbálni, a nishin-soba (vékony spagetti). Ez kb. az első tésztaféle, amiben hal van, és találkoztam is vele. A sötétbarna lé elsőre kicsit meglepett (eddig leginkább csak világos levű tésztákhoz volt szerencsém), de az ízében nem csalódtam. :) (...) 

Ezenkívül Kiotó a zöld tea egyik nagy központja, úgyhogy nagyon finom fajtákat lehet ott venni, plusz kb. minden második édesség zöld teás ízű. :D Ezek közül is a leginkább kiotói a yatsuhashi.” 

A teljes posztot képekkel itt találjátok, ne hagyjátok ki!

HÍRMONDÓ 

Szegény magyarok 

Az egy főre jutó fogyasztás terén Magyarország több mint 30 százalékkal marad el az uniós átlagtól, ezzel Lettországgal, Horvátországgal, Romániával és Bulgáriával egy csoportba került. Nem hangzik jól és nem is az. 

Egy válás költségei 

A sok huzavona után végre napirendre kerülhet sok lényegi kérdés a Brexit ügyében, legalábbis az elmúlt napok eseményei ezt mutatják. A szakértő szerint nem is elsősorban pénzkérdésről van már szó. 

Francia sulijövő: kütyütilalom és egyenruha 

Az okostelefon-mánia, a gyerekek túlterheltsége a legtöbb országban gondot okoz, nincs ez másként Franciaországban sem. Olyannyira, hogy a kormány egészen drasztikus lépésekre készül. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.